Chernobyl

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Laura Slyen Hétf. 27 Május 2013, 17:50

Mikor visszafordultam már a banditák nagy része elrejtőzött és a fedezékéből támadta, a házat. Szerencsére, az is kiderült, hogy a nemcsak a házban vannak hanem máshol is voltak katonák. Így már sokkal jobb esélyeink voltak.
A fa mögül láttam, hogy két bandita nem rejtőzött el rendesen. A Szél elállt, kezemben ott volt a puska. Megragadtam hát az alkalmat és miután kitámasztottam a fegyverem, először a kilógó sapkát céloztam meg, majd miután rálőttem párat, a kikandikáló lábszárra lőttem. Persze közben figyeltem és ha látom, hogy valaki felém fordulna, hogy lőjön, akkor visszahúzódom rejtekembe. De ha ilyesmi nem volt, akkor csak a lövések leadása után, húzódom issza és töltöm újra táramba az új töltényeket.
~ Inkább legyen tele a tár és ne lőjem el soha az utolsó töltényt, mintsem hogy mikor keljen már ne legyen több töltényem.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Chernobyl - Page 4 He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Chernobyl - Page 4 5000_Thanks_by_Mallemagic Chernobyl - Page 4 Mudch0 Chernobyl - Page 4 Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Chernobyl - Page 4 Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Chernobyl - Page 4 __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Hétf. 27 Május 2013, 19:05

Résztvevő :Szvetlána Krasznaja
Helyszín: Chernobyl határának széle ( Erőmű)
Ahogy a kutyák elöl futsz és ordítasz a doki felé az meg sem akar hallani csak rohan tovább elérve a páncél ajtót és láthatóan szenved a kinyitásával nyomhat több száz kilót is látszatra vagy csak a doki volt igen szar kondiba minden esetre a páncél ajtó lassan kezd kinyílni. Méterről méterre közeledsz amikor megpillantod, hogy a doki már bejutott és elkezdte be is zárni a fém ajtót amely legalább 15 cm vastag fémből volt így igen nehéz volt becsukni is pont sikerül elérned és befurakodnod magad a réses kicsit háta lökve a dokit aki a földre is esett a fém ajtó még egy jó 20 cm-re nyitva volt de azt kisebb nehézségek árán de ha akard betudtad csukni. Bár, hogy is a "kutyák" vicsorgó fogát még látni fogod de ha eléggé sietsz és bele adsz mindent még pont betudod azt csukni mielőtt húsodba marnának. Az ajtó a páncél szekrény elvén működött akár csak a tenger alatt járok zsilipe csak nagyban. Ha rájöttél, hogy el kell forgatni ahogy, hogy zárod hasson akkor megtehetted bár a következő pillanatban annyit láttál, hogy a doki egy pisztolyt húz elő és próbálja azt kibiztosítani majd meghúzza a ravaszt miközben a fegyver feléd néz. De lövés helyett csak egy kattanást lehetett hallani.




Résztvevő: Tamara Slyen
Helyszín: Cordon
Kinéztél és elsőnek kinézted magadnak a sapkát amelyre rá is lőttél elsőre el is találtad azt azonban a sapka elrepült egy bot kíséretében. Hiába esett le rögtön katona múltadnak hála minek dőlték be de már késő mikor elkezdesz vissza húzódni a banditák a lövésed hatására már rögtön kidugták fegyvereiket és lőni kezdtek rád. Hála a gyors reakciódnak csak a válladat találja a töltény a fejed helyett. Ekkor gondolataidban végig futott hosszabban is minek dőltél be miközben a töltények ismét hasítani kezdték a fát és a földet melletted. Egy igen ósdi szinte már unalmas trükknek amit a például a világháborúban szeretettel használtak illetve kitűnő taktika volt a lövészek megkeresésére vagy figyelmüknek elterelésére. Mivel ők pontosan tudták hol lehetsz nem váltottál pozíciót így az utóbbira volt jó ezúttal. A csel egyszerű egy fa darab segítségével fellógatják sisakjukat vagy sapkájukat ebben az esetben és várnak míg az adott lövész nem veszi célba és lő rá. A következő pillanatban mikor hátadon feküdtél a véres válladdal 2-3 méterre tőled egy fegyveres fegyvert szegezett rád épp rád ordított de semmit nem hallottál belőle mert a következő pillanatban robbanások hada törte meg a lövések zaját. Ha oldalra tekintettél láthattad, hogy fegyveres társai akiknek segítettél ezerrel gránát dobálásba kezdtek. Egy jó 5-6 robbanás után kissé sípolt a füled és persze még mindig vérzett a vállad de meghallottad mit magyarázott a fölötted lévő férfi.
Elsőnek ezt hallottad halkan:
Baruzs your Broun....
Ezt követően mikor már tisztul hallásod kivetted : Tedd el a fegyveredet! Mondta oroszul a férfi.
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Dr. Zield Jones Csüt. 30 Május 2013, 00:41

Szvetlána látta, hogy a tudós nem segít neki, ezért maradt a futás. A doki nagyon nehezen nyitotta ki a fémajtót és bezárni se igazán tudta. Amíg ezzel bajlódott, a nő odaért az ajtóhoz és terjedelmes, erős csípőjével el is lökte a fehér köpenyest, aki elesett. Látszik, hogy nincs benne erő, biztos csak számolni tud, meg írogatni. A parasztasszony megfogta a páncélajtót és elkezdte befelé húzni. A vastag és nehéz ajtó nem adta magát könnyen, de Szvetlána termelő erejének nem tudott ellenállni. Majdnem teljesen becsukta, így kint maradtak a kutyák. A nő még nézte a vicsorgó pofájukat, de tudta, hogy ha ők ilyen nehezen nyitották ki az ajtót, akkor a kutyáknak ez nem fog menni. Itt már biztonságban van. Belül volt valami kormányszerű szerkezet az ajtón. Egyszer látott egy ilyet a családnál, ahol régen szolgált. A széfjüknek volt valami hasonló nyitó-záró szerkezete. Megpróbált visszaemlékezni, hogy is működik és elkezdte tekerni, hogy teljesen elzárja a bejáratot a dögöktől.

Mikor meglátta, hogy a doktor fegyvert ránt, ráripakodott.
- Mit képzelsz, te szemét? Hagytad volna, hogy felfaljanak azok a dögök, most meg le is akarsz lőni? Na, megállj, te senkiházi!
Szvetlánának elöntötte az agyát a düh és elfeledkezett arról, hogy talán most lelövik. A fehér köpenyes babrált valamit a pisztolyon, aztán meghúzta, de nem sült el. A nő megpróbálta kiverni a kezéből a fegyvert, aztán pedig pofozta, ütötte, ahol érte. Az nem zavarta, hogy ez nem vendégház, hanem valószínűleg egy tiltott, titkos terület, ahova idegeneknek tilos a belépés. Most csak az futott végig a fején, hogy majdnem megették a kutyák és a nem túl segítőkész doki lett az áldozata a parasztasszony hamar eljáró kezének.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Csüt. 30 Május 2013, 22:03

Résztvevő :Szvetlána Krasznaja
Helyszín: Chernobyl határának széle ( Erőmű)

Az ajtót sikeresen bezárod legalábbis egy kattanást hallasz amiről erre tudsz következtetni mikor megfordulsz és a dokira kiáltasz ős már meg is húzta a fegyvert ami csak kattant azonnal próbálsz rárontani csak kicsit sikerül mechanizálnia a fegyverrel minek hatására mikor azt kiverted a kezéből elsült szerencsédre csak miután kiverted a kezéből így az a falat találta el amelyről nem pattant vissza. A földön fekvő doki ütlegelésebe kezdesz első ütésed akkora erejű volt, hogy a föld adta neki a másikat. Mire a doki könyörögni kezdett hozzád.
- Ne kérem álljon le ne ne !
Próbálkozásai teljesen hiába valók voltak, hogy leszedjen magáról hisz bőven erő fölénybe voltál a doki csak próbálta védeni arcát míg te az ütötted még meg sem próbált vissza sem ütni. Ütéseidtől még kissé vérre is fakad a doki feje.
- Kérem bármit megteszek csak hagyja abba! BÁRMIT ! Sajnálom, sajnálom muszáj volt !
Próbál két ütés között ordítani a doki hát ha megállsz. Egyenlőre időd sem volt körbe nézni a terembe így az nem tudod, hogy néz ki vagy, hogy van e valaki ott rajtatok kívül csak annyit láttál, hogy egy villany éget a szoba közepén amely igen kevés fényt nyújtott.
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Radoslava Csüt. 30 Május 2013, 22:43

Nagyon kellemetlenül érzem magam és teljes mértékben ég az arcom, mikor Mihail ezredes szó nélkül figyelmeztet arra, hogy a fegyverben a tárat meg kell tölteni és be kell biztosítani mielőtt visszarakom a tokjába. Kicsit végigfut kezem az arcomon, abban a reményben hogy ezt le tudom magamról "törölni", de természetesen ez nem így működik. Felnézek Mihail ezredesre és ajkaim szétfutnak. Mosolyogni próbálok, de a mosoly valami furcsába csúszik szét.
- Rendben. Értettem - bólintok - Addig is... öhm... Viszont látásra - köszönök el tőle most már a fegyverem be van biztosítva, fel van töltve és minden rendben van. Mikor hátat fordítok neki és elindulok, halkan fellélegzek, vagy inkább sóhajtok, ahogy próbálom a kellemetlen érést magamról ledobni. Ahogy haladok a megadott irányba, minden egyes lépésem egyre nehezebb és nehezebb az izgatottságtól, szívem már a torkomban dobog és érzem ahogy zúg a fejem is. Meglátom a két katonát ahogy már engem várnak. Nem igazán tudom hogy kocsival megyünk e vagy gyalog, de minden esetre kamerámat már bekészítem, viszont alvó állapotba. Elég egy gombnyomás és máris lehet felvételeket csinálni. Természetesen itt a bázison még nem, elvégre meg van tiltva. Odaérek a két katonához és próbálok magabiztosan rájuk mosolyogni.
- Mihail ezredes magukat küldte a védelmemre? - kérdezem tőlük azért, hogy tisztában legyek, hogy tényleg ők azok e.

_________________
Főkari: Radoslava Vasilovij, X-diák: Nadja Nyedvedjev

Thorhalla: Elmegyógyintézetek gyöngye és a Lady Plüssnyúl
"Az elmebetegség olyan mint a gravitáció..."

1. Radi
2. Nightmare
3. Radoslava
Radoslava
Radoslava
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 258
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 28.
Age : 33
Tartózkodási hely : Szlovákia

Karakteradatok
Főkarakter: Radoslava Vasilovij
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

http://www.gportal.hu/airie airie_

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Pént. 31 Május 2013, 09:41

A két katonához érve feltett kérdésedre bólintanak majd kissé unottan válaszolnak is rá, látszik rajtuk, hogy semmi kedvük az egészhez csak kényszerből csinálják hisz ez a feladatuk.
- Igen minket küldött...
A két bal oldalsó katona van előtted arcuk mint a képen is nem látható.
Chernobyl - Page 4 Militarylarge
A két katona elindul kifele elcsászkálva a homokzsákok között majd a bázis határ vonalát átlépve katonaian kemény tempóval indulnak meg ügyelve arra, hogy ha lemaradsz akkor bevárjanak. Egy jó száz métert sétálnak arccal előre ezt követően megállnak fegyverüket kibiztosítják és a továbbiakban csiga tempóval haladnak előre állandóan jobbra és balra nézelődve. Ha oldalra pillantasz akkor láthatod, hogy az aknamezők táblái eltűntek tehát innentől már nem csak szemből érkezhet meglepetés. A két katona megáll majd az egyik szót idéz feléd.
- Nos merre akar menni ?
A terület tisztán kivehető jobbra kissé mocsaras fás balra erdős dombos egyenesen pedig az út van amely előrenyúl.
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Radoslava Pént. 31 Május 2013, 11:27

Végig nézek a katonákon és érzem ahogy enyhén összehúzódik a hátsóm. Ha ennyire fel vannak szerelkezve akkor tényleg van valami odakint, odaát a bázison túl. Lehet a végén nem is azzal fogok foglalkozni, amiért itt vagyok, hanem nekiállok kideríteni mi császkál odakint, ami ennyire veszélyes lenne? Magamat ismerve még ez is lehetséges. Csendben követem őket, és ahogy elhagyjuk a bázis határ vonalát, én azonnal bekapcsolom a kamerát és magam elé emelve kezdem készíteni az első felvételeket. Először az aknamezősről készítek egy távoli, majd közelebbi felvételt, természetesen nem megyek a közelébe, mindent rábízok a zoom-olásra. Nem kommentálom a dolgot, ezekre frappáns szövegeket kell kitalálni, amiket majd később bele lehet rakni szépen a videóba szerkesztés közben. Na meg nincs jobb felvétel mint mikor az eredeti hangokat nem nyomja el a szöveg. Innentől kezdve a kamera lesz a két szemem, amit én látok azt feljátszom. Nem akarok semmilyen apróságot kihagyni. Mikor megkérdezi az egyik katona merre tovább, szimatszatyromból előveszem a térképet és kicsit jobban szétbontva szemeimmel pásztázom.
- Valamilyen elhagyatott épületek kellenének nekem ahol emberek laktak. Iskola, játszótér, kórház és ilyesmi. Pripyat lenne erre a legideálisabb hely, de az nem tudom mennyire megközelíthető... Meg azt hiszem ilyen kis vidámpark is volt itt régen. Arról is tök jó felvételeket lehetne készíteni - mondom nekik őszintén és várom hogy melyik helyre tudnak elkísérni, ami szerintük biztonságos és némileg megfelel az elvárásaimnak.

_________________
Főkari: Radoslava Vasilovij, X-diák: Nadja Nyedvedjev

Thorhalla: Elmegyógyintézetek gyöngye és a Lady Plüssnyúl
"Az elmebetegség olyan mint a gravitáció..."

1. Radi
2. Nightmare
3. Radoslava
Radoslava
Radoslava
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 258
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 28.
Age : 33
Tartózkodási hely : Szlovákia

Karakteradatok
Főkarakter: Radoslava Vasilovij
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

http://www.gportal.hu/airie airie_

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Pént. 31 Május 2013, 21:58

Résztvevők.: Radoslava
Helyszín: Cordon

A két katona nem szólt mikor bekapcsoltad a kamerát mivel tisztába voltak feladatoddal. Amikor megszólaltál a térkép nézés után a katonák páncéljuk alatt röhögésbe kezdtek de csak kis kacajra nyílt szájuk amelyet nem láttál csak hallottál a sisakjuk miatt.
- Bocsánat a kacajért de látom nagyon nincs otthon, hogy mi folyik itt... Nos akkor kezdjük az elején rengeteg a romos ház és az ellenséges koalíció a mutáns szörnyekről nem beszélve tehát az, hogy egyáltalán megtudjuk közelíteni Pripyat területét vagy annak közellét lehetetlen. Több napi járásra van és hiába a golyó álló tűz álló páncél ha 15 en lennék se jutnánk a feléig sem.... és a felével még sokat mondanék. Többször jártam már a Cordon területén de pár kilométernél tovább csak 1-szer kellett elhagyni a bázist mikor a beljebb lévő katonai támaszpontunkhoz mentünk amellyel rádió kapcsolatba vagyok különben meg csak havonta vagy fél évente viszünk oda bármit is.... Mind egy lényeg ami a lényeg, hogy akárhányszor is hagytam el a bázis területét sosem volt még arra példa, hogy a fegyveremet ne kelljen használni.
- ( Másik katona) Az úton egyenesen van egy romház maximum egy kilométerre annál messzebb ketten biztos nem kísérjük. Az ezredes parancsa szerint estére már otthon kell lennie a bázis területén ami nem is véletlen hisz garantálom itt most írásban, hogy a nap végére már soha többet nem akarja a bázis területét elhagyni. De nem vagyok semmi rossznak az elrontója így ha ön úgy gondolja mehetünk tovább egyenes az úton ahol lesz egy rom ház. Balra található egy repülő roncsa jobbra pedig nos csak mocsár meg egy két hulla. Bár utóbbi mindenhol van... Válasszon nekünk ugyan mindegy hol tesszük kockára az életünket és itt szó szerint kockára tesszük mint pókerbe vagy bejön vagy nem
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Laura Slyen Szomb. 01 Jún. 2013, 10:07

Mikor látom, hogy eltaláltam a sapkát megörülök, de az örömöm el is múlik mikor meglátom a botot.
- Merde.(Francba)
Visszahúzódok a fa mögé, de nem voltam elég gyors az egyik eltalálta a vállamat. A fa mögött már "biztonságban" a kezem a vállamra szorítottam, de az éles fájdalomtól a földre rogytam.
~ Hogy dőlhettem be egy ilyen ósdi trükknek. Előbb a lábat kellett volna becéloznom. A fenébe is. Mos legalább hálát adhatok, hogy csak a vállamat találták el.
Gondolatmenetemben hallottam még, ahogy a töltények sorra csapódnak mellém és az engem védelmező fába.
Azonban nem maradt több időm az önsajnálatra, mert valaki fegyvert fogott rám. De azt nem hallottam mit ordít, mert robbanások zaja törte meg a csendet. Mikor oldalra néztem, láttam, hogy a házban lévők heves gránát hajgálásba kezdtek. A fülem sipított a zajtól, még az után is, hogy elült a robbanások zaja. A férfi szavait ezért nem értem meg még mindig. Lassan azonban kitisztul a hallsom és végre érthetővé válik mit mond.
~ Biztató.
A férfi szavaira, lassan, elraktam a kabátom alá a fagyverem. Persze úgy hogy a cső ne nézzen felé, nehogy aztán félreértse és lelőjön. Ezek után megpróbálkozom azzal, hogy lassan felálljak, miközben a sebemet továbbra is szorítottam, hogy minél kevesebb legyen a vérveszteségem.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Chernobyl - Page 4 He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Chernobyl - Page 4 5000_Thanks_by_Mallemagic Chernobyl - Page 4 Mudch0 Chernobyl - Page 4 Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Chernobyl - Page 4 Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Chernobyl - Page 4 __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szomb. 01 Jún. 2013, 17:43

Szánalmas kis fickó volt, az első ütéstől padlót fogott, aztán könyörgött, hogy a nő ne üsse tovább. Milyen férfi az ilyen? Szvetlána egy pillanatra elkapta a fejét, ahogy a tudós kezéből kirepülő fegyver elsült. Akár el is találhatta volna! A doki csépelését ekkor egy kis időre abbahagyta, de ekkorra a parasztasszony erőteljes ütéseitől már vérzett is a tudós feje.

Azt mondja, hogy muszáj volt. Ezen a nő egy kicsit fennakad:
- Mi az, hogy muszáj volt? Talán ezért fizetik magát?
Miután dühe kezdett csillapodni, megpróbált körülnézni, hogy hova is került. A halovány villanyfényben nem sokat látott.
- Jó, mindegy. Figyeljen, nekem ki kell jutnom a zónából, akármi történjék is. Mutassa meg nekem az utat, különben megint kap egyet!

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Radoslava Vas. 02 Jún. 2013, 11:40

Hangosan sóhajtok fel és látványosan el is szontyolodok attól amit a katonák mondtak. Pripyat teljes mértékben ki lett lőve, valamint nagyobb épület csoportosulások is. Így ebből a nagy utazásból és dokumentumból szinte semmi nem lesz. Ha csak nem fogok nagyon gyorsan megtanulni varázsolni és a sz*rból várat építeni. Megvakarom az orrom, kezdek kicsit ideges lenni. Nem az az izgatottan ideges, hanem tényleg ideges. Tovább pásztázom a térképet, próbálok kisakkozni néhány helyet, ami még esetleg szóba jöhet. Nem igazán reménykedek, ezért inkább összerakom a térképet és visszanyomom a szimatszatyorba.
- Jó akkor menjünk ahhoz a romházhoz, majd ha még marad idő megnézném a mocsarat, na meg a repülő roncs is érdekel. Azok a hullák meg... - kicsit megremeg a gyomrom és inkább nem folytatom. Egy részt érdekes, megrázó és hátborzongató felvételekként berakhatnám őket, de a gondolat hogy mégiscsak hullákról van szó... Teljesen kiráz a hideg. Ha a katonák elindulnak akkor megyek velük együtt, természetesen mindent rögzítek a kamerára.

_________________
Főkari: Radoslava Vasilovij, X-diák: Nadja Nyedvedjev

Thorhalla: Elmegyógyintézetek gyöngye és a Lady Plüssnyúl
"Az elmebetegség olyan mint a gravitáció..."

1. Radi
2. Nightmare
3. Radoslava
Radoslava
Radoslava
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 258
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 28.
Age : 33
Tartózkodási hely : Szlovákia

Karakteradatok
Főkarakter: Radoslava Vasilovij
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

http://www.gportal.hu/airie airie_

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Pént. 07 Jún. 2013, 22:51

Kira
Cordon:
A találat után érzed a beléd hasító fájdalmat amely a válladat kínozza tönkre is téve azt csak annyit látsz, hogy vérzik és fáj de nagyon.
A fegyvert elteszed mire a maradék gránát is robban amelyek már nem okoztak síplolást a füledbe így könnyedén hallattad a kocsi felől az ordibálásokat amelyek némi szenvedés keretében egy erőteljes vissza ordítását testesítették meg. A katona fegyverét hátára teszi a továbbiakban nem fogja rád miután oda ért még 3-4 társa ezt követően beszélgetésbe kezdenek.
- Nem ránk lőtt...
- Segített.
- Na ez sem idevalósi
.- Szólalt meg a harmadik majd hajol le hozzád.
- Ki vagy és mi járatban vagy itt?
- Biztos egy merch.... Ez nyilvánvaló....
- És ha egy katona ?!

- Ha az lenne akkor nem segített volna....
Mielőtt egy szót is tudtál volna mondani oda állt még két ember föléd és ők is rákezdték.
- Vissza vonultak... Nos ez meg ki? A katonai bázis felől érkezett....



Zield.
Erőmű.
A tudós belement és csak bólogatott.
- Amit csak akar! Van egy földalatti járat ami az erdőbe vezet. De ott nem jut ki hacsak nem radioaktivitás álló... De ahogy gondolja elvezethetem a járathoz ami történetesen itt van az erőmű belsejébe egy szinttel lejjebb.
A doki ha le szállsz róla felkel a földről és megtörli a véres arcát majd elindul és felkapcsolja a villanyt mire egy kisebb iroda lesz látható. Semmi extrával egy íróasztal rádióval és jegyzetek hada több "iskolai táblával" amin képletek találhatók.
- Konkrét kiút nincs csak a Cordon de az nagyon messze van. Biztos az erdőbe akar menni döntsön nekem mindegy bármit megteszek csak kérem ne bántson. A földalatti út elvezeti egészen az erdőig egy földalatti aknán keresztül.



Radoslava.
Cordon.
A két katona bólint majd szép lassan elindulnak fegyverüket állandóan jobbra, balra szegezik így védve minden oldalt lassú sebességükkel alaposan szemügyre tudod venni a kihalt tájat. Azonban szemből robbanás hangjai zavarják meg a viszonylag csendes reggelt. A két katona int neked majd letér az útról behúzva téged egy fa fedezékébe.
- Tegye mindig azt amit mondunk és akkor segítünk ha nem akkor magára van utalva. Most pedig csendbe legyen de egy mukkot se!
Az egyik katona a fa bal oldalának támasztotta a fegyverét és térdel annak fedezékében míg a másik a földön kúszva a fa jobb oldalának fedezékében bújik és távcsövével nézelődik. Míg te a kettőjük között vagy a földre rántva. A szél már elcsendesedett és a robbanások lövések zaja is eltűnt.
- Több mint 6 embert látok magunk előtt mind stalker és egy fekvő lány felett állnak ha jól látom. Nos úgy látszik nyerte a fogadást az ezredes a Francia egy napig se húzta. Nem kéne beavatkoznunk nem igen szeretnek minket és mi se őket javaslom kerüljünk és nézzünk először egy erdőt vagy mocsarat...
Ha kinézel a fa mögül kameráddal jól láthatod a kialakult helyzetet veled szembe. ( Kirát)
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Laura Slyen Szomb. 08 Jún. 2013, 23:19

A vállamba nyilalló fájdalom csak egyre erősödött.
~ Sssz. Ha ezt nem látja el hamarosan egy felcser, búcsút vehetek a vállamtól.
Miután eltettem a fegyvert a férfi már nem fogta rám a fegyvert. Apropó fegyver, újabb gránátok robbanására lettem figyelmes, de ezektől már nem sípolt a fülem. Ezek szerint, már sikerült hozzászoknia a fülemnek.
Nem sokáig töprenghettem, mert még több katona jött. Csak füleltem, miközben továbbra is szorítottam a sebemet, ami elég csúnyán vérzett. A férfiak egymás szavába vágtak, esélyt se adtak a válaszadásra. Mikor még egy csatlakozott hozzájuk és feltette a kérdését, juthattam végre szóhoz.
- Csak tegnap érkeztem ide, de a jelek szerint nemsokára egy váll mínuszban leszek. nem tartozom semmilyen helyi szervezethez sem. De a francia idegen légióban szolgáltam.
Ha rákérdeznének, miért segítettem, akkor pedig ekképp felelek.
- Banditákat alapból rühellem, ezért segítettem be a harcban.
Mondtam, és vártam, a fejleményeket. Nem álltam túl jól. A szitu kezdett nagyon kényelmetlen lenni számomra.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Chernobyl - Page 4 He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Chernobyl - Page 4 5000_Thanks_by_Mallemagic Chernobyl - Page 4 Mudch0 Chernobyl - Page 4 Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Chernobyl - Page 4 Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Chernobyl - Page 4 __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Dr. Zield Jones Vas. 09 Jún. 2013, 07:19

A fenyegetés után a tudós igencsak készségesnek mutatkozott. Azt mondta, a föld alatt lehet eljutni az erdőbe, de a járat végig radioaktív. Szvetlána elgondolkozott. Talán az a furcsa kő a tarisznyában megvédi a sugárzástól, de ha nem, akkor meghal, mielőtt újra láthatná a szeretteit. A kezdeti lelkesedése a nehézségek láttán eléggé lecsökkent...

Ahogy a villany fénye felgyúlt, meglátta, hogy egy egyszerű irodában vannak. A falak előtt képletekkel teleírt táblák, meg egy íróasztal rádióval. Azon talán hívhatna segítséget, jutott eszébe, de hamar elvetette az ötletet, mert a gyáva doktorral még elbánt, de ha többen jönnek, mondjuk katonák, azokkal már nem lenne ilyen egyszerű dolga.

Kissé tanácstalan lett. A Cordon tényleg eléggé messze volt és régi emlékei szerint ott is nyüzsögtek a katonák. Hirtelen nem tudta, mit tegyen. Van egy sugárfertőzött járat vagy egy hosszú út. Eszébe jutott, hogy nincs sok ideje. Egy autó! Az kéne.
- Van itt jármű? Valamivel csak el tud menni innen!

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Kedd 11 Jún. 2013, 23:02

Kira.
Cordon.
Az egyik fickó aki feletted áll már ki is biztosította fegyverét és egészen addig a pillanatig amíg a mondatod végére nem ért azon volt, hogy a másvilágra küldjön amikor a végére értél a mellette lévő másik férfi lerántotta társa fegyverét majd meg is szólalt.
- Hagyd a fegyvereiből és az akcentusából egyértelműen francia és mint mondom a fegyverei nem ide valóiak hanem az idegen légiónál vannak hadrendben. Ti hárman kezdjétek felszedni a fegyvereket amiket a banditák hagytak itt és a hullákat is tüntessétek el innen mi ketten addig helyre szedjünk a mi kis franciánkat.
Lehajol melléd majd gyorsan miután megszabadít a válladon lévő ruhától azzal, hogy letépi azt el is kezdi bekötözni amelyet nem túl finoman csinál jó szorosra ahogy azt kell.
- Tessék ez egy darabig kitart aztán majd a bázisnál ha gondolod jobban helyre tudjuk rakni ha érdekel. De ha menni akarsz a magad útján akkor csak nyugodtan ahogy látom szerencséd van és a golyó átütötte a karodat nem maradt benned még szerencse hisz akkor többet roncsol.
A fickó felsegít a földről ha szeretnéd hisz kezüket nyújtják.


Zield.
Erőmű.
- Sajnos olyan amit nem borít el a rádió aktivitás nincs amely nem rádióaktív az jó részt szétrozsdásodott de gondolom abból a kocsi halomból bizonyára össze lehetne rakni egy működőt de én nem értek hozzá ha esetleg maga igen ...
- A csatorna rendszer ami az erdőbe vezet maga csak kis szinten rádióaktív de az erdő teljes mértékben ott nem fogja elhagyni a területtel hacsak nem rendelkezik valami rádió aktivitás elleni cuccal meg villám hárítóval vagy nem is tudom én. Nézze nem igen tudom, hogyan lehet innen kijutni nem is igazán próbálkoztam itt folytatom életem munkásságát legalább itt nem zavarnak olyan dolgokkal mint adó meg ilyenek.
A férfi eldúlt a fegyvere felé amely a harc során a földre esett és közben folytatta.
- Megtudhatom mit keres itt mielőtt hívom az őrséget ?! Ugyanis mint mondtam nem kéne itt tartózkodnia.
Ha férfi elér a fegyveréig akkor felveszi azt a földről.
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szer. 12 Jún. 2013, 02:11

A tudós azt mondta, nincs használható járműve és ő itt él. Unalmas élet lehet egy ilyen erőműben, gondolta magában Szvetlána. Mikor a csatornát mondogatta a fickó, meg az erdőt a sugárfertőzéssel, a nőnek beugrott, hogy mintha mondott volna valamit az a különös hang erről. Vagy abban a látomásban látta, de emlékezett rá, hogy amíg nála van az a furcsa kő a tarisznyájában, addig nem hat rá a sugárzás. Tényleg így lehetett, mert az erdőben is a legerősebb, már szemmel is látható sugárzást élte át és nem lett semmi baja. Így már bátran vállalkozott az útra.
- Jó, jó lesz az a csatorna az alagsorban. Mutassa meg!
Ahogy meglátta, hogy a férfi a pisztoly felé evickél, odaugrott és ha sikerült, rálépett a fegyverre, majd megint pofon verte a tudóst. Ha tudta, elvette a pisztolyt és a mellei közé csúsztatta a ruhájába.
- Hát nem látta a kutyákat? Azok elől menekültem ide. Szép kis ember maga! Hagyott volna meghalni, most meg rámhívná az őröket is.
Szvetlána megpróbált a rádió után nyúlni és ha sikerült, izomból földhöz vágta, hogy darabokra törjön és utána meg is taposta rendesen. Utána belerúgott a férfiba egy isteneset.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Radoslava Szer. 12 Jún. 2013, 11:53

Viszonylag lassan haladunk előre, ezzel nekem semmi bajom, hisz így van bőven időm minden apróságot felvenni. A felvételek egész jók, bár az időjárás nem annyira és csak remélem, hogy a viharfelhőből ami felettünk van, nem zúdul ránk az özönvíz eső formájában. Néha fel-fel nézek, de az eget annyira jól nem látni, mert a fák lombjai takarják. Majd kell keresnem valami nyílt terepet... Hirtelen robbanásra leszek figyelmes és felsikkantva, azonnal összehúzom magam ösztönösen és a földre kuporodok fejemet védve, mintha egy láthatatlan kéz nyomott volna le. Teljesen úrrá lesz rajtam a félelem és mint a kamerát úgy a figyelmemet is a robbanás felé fordítom. Int a két katona, teljesen megfeledkeztem róluk hirtelen. Összeszedem magam, mert eszembe jut, hogy nagyon veszélyes ez a hely, így minél gyorsabban követem őket és behúzódok egy fa mögé. Én magam nem merek kilesni mögüle, de azért a kamerát óvatosan kinyomom kicsit hogy legalább azon keresztül lássam, mi is történik. Az egyik katona közli, hogy nyilván valamilyen francia katona és mikor jobban ráközelítek a kamerával a helyszínre, mintha nem férfi, hanem inkább nő feküdne a földön.

- Segíthetnénk neki, ha már katona... - suttogom halkan a hozzám legközelebbi katonának - Ők nem tudnak rólunk, mi viszont igen. Meg tudnánk őket lepni... - mikor befejeztem, rájöttem hogy ebben nem hogy csak magamat is belemondtam, de a katonák biztos nem segítenek rajta.
- Még egy kicsit maradjunk ha lehet... Kíváncsi vagyok mi alakul ebből... - suttogom kérlelően, majd ajkaimba harapok. Felmerült bennem hogy talán közelebb kéne kúsznom, hogy jobb legyen a felvétel és a beszélgetést is feljátssza, mert így csak távoli hangoknak hallatszik minden.

_________________
Főkari: Radoslava Vasilovij, X-diák: Nadja Nyedvedjev

Thorhalla: Elmegyógyintézetek gyöngye és a Lady Plüssnyúl
"Az elmebetegség olyan mint a gravitáció..."

1. Radi
2. Nightmare
3. Radoslava
Radoslava
Radoslava
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 258
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 28.
Age : 33
Tartózkodási hely : Szlovákia

Karakteradatok
Főkarakter: Radoslava Vasilovij
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

http://www.gportal.hu/airie airie_

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Csüt. 13 Jún. 2013, 08:17

Zield.
Erőmű.
A fegyvert sikerül elvenned a tudós elöl hisz az nem is próbálkozott nagyon futva a fegyverért rohanni hanem csak sétált érte. Ütésedre a tudós kicsit elveszti az egyensúlyát de nem esett el azonban az arca ismét felrepedt egy helyen. A fegyvert sikerül el is tenned miközben a tudós a fejét fogja és lassan elkezd beszélni.
- Nem a maga dolga az, hogy én milyen ember vagyok. Ez a szabály maga az aki jelenleg áthágja azokat és még engem fon felelősségre. Ha nem lennének szabályok ez a kutató terület sem létezne már rég beköltöztek volna a kutyák és akkor nem lett volna hova futnia. Azzal, hogy maga befutott csak felrúgta ezeket de rendben azon ne múljon megmutatom hol találja az alagutat. 
Amikor a rádió felé vetted az irányt ami az asztalon volt és azt kitépve helyéről a földhöz vágtad a tudós csak fejét fogta de nem a fájdalom miatt.
- Vörös kód. Behatoló. 
Mondta az orvos a ruhájából elővett "vokitoki" szerűségen keresztül. 
- Ha nem törte volna össze akkor elintézhettük volna úgy, hogy itt sem járt viszont most az őrséggel fogja magát szembe találni de már cseppet sem érdekel ha kimegy azon az ajtón ( mutat közben veled szembe lévő ajtóra) jobbra fordulva talál egy lépcsőt ott lemegy és a csatorna kivezeti az erdőhöz. 
/// Nem tudom, hogy még ezek ellenére is megakarod rúgni de ha szeretnéd akkor van rá lehetőséged a kövi reagban ///


Radoslava.
Cordon.
A két katona csak továbbra is lesben áll míg neked sikerül jó képet készítened. A fa és a környező bokrok egyenlőre tökéletes takarást biztosítanak számotokra így az 5 férfi felől nem érkezik jel arra, hogy látnának titeket. A katonák közben felelnek felvetésedre.
-Beavatkozni ? Ha csak nem akar meghalni akkor nem. Hiába a meglepetés ereje, hogy ha csak ketten vagyunk ők meg legalább heten. De maradni még maradhatunk.
Közben látod miként szétválnak a nő felett álló férfiak és azt is, hogy csinálnak vele valamit majd pedig talpra  állítják. 
- Ha akarták volna már megölték volna  ez szerintem bőven elég ok arra, hogy ne avatkozzunk bele a fegyvereit úgy látom nem vették el-  Mondja a férfi a távcsövébe bújva. 
/// Amint kira ír lehet olvasni, hogy mi történt vele közben ezeket nagyrészt látni fogod és eszerint írhatod is, hogy mit látsz és mit szeretnél tenni. ///
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Laura Slyen Csüt. 13 Jún. 2013, 08:24

A beszédem közben még nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán a mondat végére érek -e majd. Annyira ellenszenvesen nézett rám az egyik idegen, akinek a kezében a puska is volt.
~Remélem nem most fütyült nekem a bíró.
Kissé megkönnyebbültem, mikor a társa lerántotta annak fegyverét.
A társait elküldte, hogy szedjék össze a banditák fegyvereit, majd a férfi arról beszélt, hogy majd "rendbe szed".
~ Ajaj.
Az engem társától "megmentő" férfi, odalépett hozzám, letépte a sérült vállamról a ruha ujját, majd bekötözte a vállamat. Bevallom nagyon fájt, de nem kiáltottam fájdalmamban, hanem csak hangosan felszisszentem.
Felajánlották, hogy a bázisukon jobban is helyrerakják a vállamat, ezen az ajánlaton egy pillanatig eltöprengtem.
~ Egyedül maradni? Itt? Sérülten? Hülye vagyok én, hogy itt maradjak sérülten, mikor bármikor rám támadhat egy újabb dög, vagy bandita? Inkább a társasággal tartok, legalább a karomat is rendbe rakják, mármint ennél is jobban.
- Veletek tartok.
Mondom, majd mikor a kezüket nyújtják, én az épp vállamra teszem a táskám pántját, ami eddig a földön hevert, a fa mögött(így annak nem lett semmi baja), majd kinyújtottam ugyanazt a kezem. Miután felhúztak a földről, gyorsan leporolom/sártalanítom magam.
- Köszönöm a gyors elsősegély nyújtást.
 Mondom a férfiaknak, és ha megindulnak, akkor követem őket.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Chernobyl - Page 4 He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Chernobyl - Page 4 5000_Thanks_by_Mallemagic Chernobyl - Page 4 Mudch0 Chernobyl - Page 4 Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Chernobyl - Page 4 Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Chernobyl - Page 4 __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Csüt. 13 Jún. 2013, 20:29

Kira.
Cordon.
A két férfi felhúzott úgy, hogy a vállad ne fájjon ügyeltek rá, hogy az a felszedés pillanatában ne mozduljon. Az úton közben egy ember biztosította azt a másik kettő a hullák fegyvereit, értékeit gyűjtötték egy helyre.
- Ha nem idevalósi vagy akkor nem szoktál még gondolom hozzá a hulla fosztáshoz nos ha itt életben akarsz maradni akkor ez alapvető dolog lesz az életedben. Sőt ...  Na és mi szél hozott ide ?
Szólalt meg a téged helyre hozó katona.
- Apropó én Makrov vagyok  ő pedig itt mellettem Tony. 
Nem kellett hozzá csak 4-5 perc séta és elértétek a tábort amiről beszélt Makrov. Láthatóan bázisnak sem volt mondható de több volt mint a semmi.

Chernobyl - Page 4 Kep9
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Dr. Zield Jones Pént. 14 Jún. 2013, 02:40

A nő megkaparintott a pisztolyt és ugyan nem használt még ilyet, de jobbnak látta, ha nála van, mint a faragatlan tudósnál. Ahogy becsúsztatta a blúzába és a hideg fém hozzáért a melleihez, az nagyon zavarta. Igazából már rég ért hozzájuk bárki is... Az újabb pofon után a vérző köpenyes fickó kifakadt és kikérte magának, amit Szvetlána csinált. Nem érdekelte, hogy a nő miért jött a tiltott területre, de a nőt se érdekelte, hogy szabályellenes, amit csinált.


- Valaha ez volt az otthonom, de az ilyen ficsúrok miatt, mint maga, elvesztettem a családomat és hajléktalan lettem. Kiköltöztettek és azóta vándorlok, mert maguk csak úgy robbantgatják a drágalátos "kutató területeiket"! - kiabálta Szvetlána, felháborodásában már össze-vissza keverve a csernobili baleset körülményeit és felelőseit. Nagyon felidegesítette ez az ember. Mikor a rádió szétzúzása után elővett valami telefonfélét a zsebéből és megfenyegette Szvetlánát, hogy mindjárt jön az őrség, akkor szakadt el teljesen a cérna és a nő megint nekiesett a doktornak. Most már addig próbálta rúgni, ütni és a fejét a falba verni, amíg csak mozgott.


- Te szemétláda! Sz...k a szabályaidra! Egy utolsó gyilkos vagy, gyűlölöm a fajtádat! Tönkretettétek az életemet! - mondta a nő, miközben ájulásig vagy akár halálig próbálta verni a fickót. Ha már összeesett és nem mozdult, akkor még fujjolva le is köpte. Utána megpróbálta felidézni, mit is mondott a pali a kijáratról és arra vette az irányt. Ekkor esett le neki, hogy ha az őrség idejön, akkor nagy balhé lesz, de nem a rádió, hanem a halott/ájult doki miatt. Házvezetőnő korában is oda tudott mondogatni, de akkor még volt miért uralkodnia magán. A 14 év csövezés alatt teljesen elfelejtett mérlegelni és szabad utat engedett a hirtelen haragnak mind szóban, mind kézzel. Ezért már többször be is vitték a rendőrök, de abból sem tanult. Most már tudta, hogy le kell vetkőznie ezt a rossz szokást, ha teljesíteni akarja a feladatot és látni akarja a férjét meg a gyerekeket. Nehéz lesz... Sietősre vette a lépteit a csatornában az erdő felé tartva.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Szomb. 29 Jún. 2013, 11:13

Zield
Szavaidra egyáltalán nem érzékül el arca nem utalna arra, hogy meghatná a múltad így is úgy is bekiabálta a riadót. Mire te próbálsz azonnal ráugrani és szétverni de ezúttal nem sikerült a férfi mikor meglátja szinte Hádész haragját szemedben futni kezd az ajtó felé ordibálva.
- Őrség! Őrség!
Amilyen gyáva emberről beszélünk annyira gyorsan tudott futni bár, hogy próbáltam a férfi kifutott az ajtón és menekülésbe kezdett a sötét folyosókon ahogy te is kiléptél az irodája ajtaján láthattad, hogy a férfi jobbra fut a sötét folyósokon míg az általa említett út balra van azaz pont olyan amilyennek leírta feltételezhetted abból a gyors körbe nézésből, hogy az lesz az út az erdőbe. A férfi hiába futott gyorsan az első 10 méter megtétele után a sötét folyosón elesett majd folytatta a kiáltozást. Az őrség hangját egyenlőre még nem hallottad csak lépéseket hallottál a folyosó jobb oldaláról amely nem a dokié volt is ő még mindig csak a földről próbált feltápászkodni.


Szergej Stakis
2 Társaddal együtt megkaptad a felesetektől a parancsot, hogy nézzetek körül Chernobyl területén azonban eligazítás helyett csak egy felettest kaptatok. A főhadiszállásra lettetek hivatva azaz a KGB "főhadiszállására ahol kint esett az eső így fekete esernyőkkel vártatok kint a szakadó esőben egy jó 10 perce mikor egy férfi oda lép hármótok közé.
- Üdv a nevem Eduard én leszek a felettesek az akció során kérem szálljanak be a járműbe.
A férfi egy Ladára mutatott.
Chernobyl - Page 4 37mm
- MR. Szergej maga vezet.
Ezt követően átadja a kulcsokat neked majd ekkor van időtök bepakolni a holmikat. Az eső továbbra is esett de amint beszálltok a járműbe ez már csak a az út csúzosságában fog megmutatkozni. Ha beszállsz a férfi elkezdni mondani merre menny majd a haditervet is elkezdi felfedni előttetek.
- Nos Chernobyl határát a mi katonáink őrzik mégis semmit sem tudunk a bent folyó eseményekről azaz már beküldtünk egy orosz lányt aki úgy mond egy dokumentum filmet akar a diplomájához csinálni ott ebből is talán jutunk valamire de még csak pár napja van oda bent így egyenlőre róla sem halottunk semmit. Elsődleges feladatunk a katonaság felmérése és az, hogy ők mennyire küldenek nekünk helytálló információkat a bent folyó eseményekről ugyanis napról napra csak annyit tudunk, hogy minden rendben semmi mozgás csak néhány vad mégis igen fura dolgokat tapasztaltunk amikor megközelítette egy csapatunk a helyszínt... Be nem lépett azok mi leszünk van engedélyünk minden ami kell. Van kérdés ?
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Szürke Eminenciás Szomb. 29 Jún. 2013, 12:27

Stakist a főparancsnokságra hívatták. Nem örült, hogy Chernobylba kell majd mennie, mert hiába a sok évtizedes tapasztalat, a sugárzás ellen az semmit sem ér. Nyilván kap majd védőfelszerelést, de az a terület akkor is kockázatos, nem véletlenül lett kiürítve. A többi, rejtélyes dologtól nem tartott, elvégre ilyenekkel foglalkozott már nagyon-nagyon régóta.
Üdvözölte társait, majd 10 percig várakozott az esőben, amíg a felettes megérkezett. Eduard néven mutatkozott be. Szergej megszokta a kódneveket. Már a KGB-nél is ilyenekez használtak és utódjánál, a Felderítő Főcsoportfőnökségnél is. A férfi egy Ladára mutatott. Jó öreg járgány, amihez hasonlót azóta sem tudtak gyártani. Az új kocsik nem bírják annyi ideig, mint egy ilyen.
Szergej átvette a kulcsokat és kinyitotta az autót. Bepakolt és megvárta, amíg ezzel mindenki elkészül. Ezután beindította a Lada-t és elindult az Eduard által megjelölt irányba. Figyelni kellett, mert csúszós volt az út. Sűrűn járatta az ablaktörlőket, ahogy haladtak Chernobyl felé.
Felettese tájékoztatását elraktározta az emlékeiben. A zónát őrző katonáknál elakad az információ, semmi konkrétumot nem jelentenek a feljebbvalóiknak. Ki kell deríteni, hogy mit tudnak és mit titkolnak és persze, hogy mi az indítékuk erre. Egy bűnszervezet számára például kitűnő rejtekhely lehet egy ilyen zóna. Van bent egy civil (Szergej is az lesz odabent), aki vizsgafilm ürügyén talán felvételekkel szolgál majd.
- Ha jól értem, a civil nem tud arról, hogy mi küldtük be és utólag jutunk majd hozzá a filmhez, így van?
Rajta kívül nem járt bent senki a főparancsnokságtól, bár a közelébe érve furcsa dolgokat tapasztaltak. Ez felkelti Stakis figyelmét.
- Mik azok az "igen fura dolgok", amiket tapasztalt a csapat úgy, hogy be se ment? Mit hallottak vagy láttak?

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szomb. 29 Jún. 2013, 12:38

A tudósnak most sikerült elfutnia Szvetlána elől és kirohant az ajtón őrség után kiabálva. A nő persze utánairamodott, de amikor meglátta, hogy a fickó jobbra rohan, akkor már nem érdekelte. Balra volt az út, ami kivezetett az erdőbe. Ezen indult el sietős léptekkel. A futásból már elege volt, de azért szedte a lábait. Azt még hallotta, hogy a férfi elesik a folyosón. Elég sötét volt ott, biztos beleakadt valamibe. Még ezek után is kiabált, folyamatosan az őrséget hívva.
- Micsoda egy gyáva, gerinctelen alak! - morogta magában, ahogy a járatban ment gyors léptekkel.
Amikor még több lépést hallott, hátranézett. Valószínűleg nem látott már semmit, ahogy előrehaladt a másik úton, de sejtette, hogy az őrség lesz az és ekkor már futva igyekezett elérni a kijáratot, hogy végre az erdőbe érjen és találjon valakit, akit odavihet a házba. A cél lebegett a szemei előtt, ez éltette, ez adott neki mozgatórugót.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Laura Slyen Vas. 30 Jún. 2013, 12:06

A férfiak felsegítenek a földről és szerencsére úgy, hogy közben a vállam ne fájjon. nem vagyok lekvár, de azért egy lőtt seb helye mégiscsak fájdalmas.
Ezek után végignézem, ahogy a csapat kifosztja a hullákat. A tanácsra pedig felvonom a szemöldököm.
- Aha. Majd megszokom... idővel.
Az egyik férfi megkérdezte, hogy mi szél hozott ide, mire én egy mondatban feleltem.
- A kíváncsiság.
Mondom, majd miután a férfiak bemutatkoztak én is így tettem.
- Üdv Makrov, Tony. Az én nevem Tamara.
A becenevemet nem mondom el rögtön, úgyis ott virított a táskám pántján a "Sly" felirat így ez elég nyilvánvaló volt.
Követtem a férfiakat egészen egy házig, biztosan ez a bázisuk. Nem a legjobb, de több mint a semmi. Csak állok és várok arra, hogy Makrov a felcserükhöz vezessen.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Chernobyl - Page 4 He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Chernobyl - Page 4 5000_Thanks_by_Mallemagic Chernobyl - Page 4 Mudch0 Chernobyl - Page 4 Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Chernobyl - Page 4 Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Chernobyl - Page 4 __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 4 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.