Soldier World Tour

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

Soldier World Tour Empty Soldier World Tour

Témanyitás by Victor Montano Csüt. 30 Május 2013, 00:31

Első küldetés -> Olajmunkások a pácban


Helyszín: Afganisztán, Kabul - Kabuli Nemzetközi Repülőtér; biztonsági zónán belül, egy katonai hangár.

A tökéletes megvilágításba helyezett helyiségben egyenruhás és civil férfiak egy csoportja vett körbe, egy fém asztalt. A feszültség nem, a csend tapintható volt. Egészen addig, amíg az amerikai hadsereg egy őrnagya elő nem lépett. Megköszörülte a torkát, majd az asztalra támaszkodva belekezdett mondandójába.
-
Uraim. A BP érdekeltségeibe tartozó olajvezetéket építő cég mérnökökből álló csapatát elrabolták. Tekintettel arra, hogy több nemzet állampolgárai is a túszok között vannak, egy összevont akció kereteiben fogjuk kiszabadítani őket. - várt pár másodpercet, majd folytatta. - Szerencsére nálunk vendégeskedett Montano, a mexikói különleges erőktől. Ő fogja vezetni a csapatot. Price a britektől, Ramirez pedig az amerikaiaktól. A légi támogatást az ANSF pilótái fogják biztosítani. Uraim, északra mennek a hegyekbe. - az őrnagy egy nagy felbontású, műveleti térképet görgetett ki az asztalon. - Az MI6 információ szerint itt van egy barlang rendszer. Ide vette be magát az elrablással gyanúsítható tálib csoport. Az önök feladata uraim egyszerű. Megközelítik és felderítik a területet. Ha lehet megállapítják, hogy ott vannak-e a túszok. Amennyiben nem, visszatérnek a kimenekítési zónába. Amennyiben igen, jelentik rádión. Ebben az esetben a közelben állomásozó Delta egység fogja önöket támogatni a mentési akcióban. A terv a következő. Kapni fognak mind 1-1 műveleti térképet. A vörös színnel jelölt pontokkal és útvonalakkal kezdeném. Az Alfa-1 az érkezési terület. Egy fennsík. Önöket egy C-27-es szállító repülőgép fogja a helyszín fölé vinni. Ugranak, majd földet érnek. Ramirez. Úgy tudom ön nem kapott ejtőernyős képzést. Montanoval fog tandemben ugrani. Az eredeti jelölt az akcióra lebetegedett. Sajnálom. Landolás után leereszkednek a sziklákon, összesen kétszáz métert. Majd húsz kilométeres séta vár önökre, hegyvidéki terepen, 100 és 300 méter közötti szintkülönbségekkel. Erre egy napjuk van. Felveszik a megfigyelési pozíciót Alfa-2 pontban. Negyvennyolc órás megfigyelés következik. Napi jelentéstétellel. Miután ez az idő lejárt tudni akarom, hogy érdemes-e erőt bevetnünk. A zöld útvonalon harminc, a kéken negyven, a feketén ötven kilcsi séta, a kivonási pontokra. Bravo-1, Charlie-1, Delta-1 pontokig. Lehetőleg a Bravot válasszák. Állítsák össze felszerelésüket. Amire szükségük van még arra nyújtsanak be igényt. Tizenkét óra múlva indul a gépük. Kérdés van?

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Bishop Csüt. 30 Május 2013, 00:58

Nyugodtan állok az eligazítóban, a sima, hideg, fém asztalt figyelem, majd a jelenlévőkön nézek körben, én vagyok itt a legfiatalabb, de ez nem azt jelenti, hogy a legkevesebb tapasztalattal rendelkező katona. Csendben figyelek és közben az arcokat fürkészem, közben az enyém néha megrándul önkéntelenül is. A feladat roppant érdekes, megfelelő helyen vagyok, speciális erők, de nem annyira speciálisak, hogy nélkülözzék a szokványos dolgokat, a rutint ami rendet teremt az egészben. Más ez mint amit megszoktam, de határozottan jobb. A tervet végighallgatom figyelmesen és megjegyzem, az egészet egybe, úgy ahogy van, képekkel, adatokkal még a konkrét beszédet szóról szóra is megpróbálom elmenteni az agyamba.
~ Nem tűnik bonyolultnak, a megfelelő helyeken a megfelelő időpontokban, a lényeg a körültekintés, állóképesség, semmi más. Ha harcra kerül a sor, az pedig kedvezőtlen helyzetből fog indulni, szükség lesz arra a Delta csapatra.
Arra figyelek, fel, hogy többször is elhangzik a nevem, természetesen értem amit mond, annak ellenére, hogy nem válaszolok rögtön. Kivárom amíg befejezi.
- Uram. Hivatalosan semmilyen kiképzést sem kaptam. Ennek ellenére képes vagyok az ugrásra, persze ha máshogy gondolja, nincs ellenvetésem.

//Elnézést, lehet hülye kérdés, de most a mutáns erők aktívak? Csak mert Tank írta, hogy Price mutáns de ott konkrétan nem láttam mi a képessége.//

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Tank008 Csüt. 30 Május 2013, 21:22

Csend honol a tárgyaló terembe mindenkinek a tekintete vándorol a fém asztal egyik oldnál ülök a székemen hátradőlve két kezem összefonva az asztalt támasztja. Körbe tekintet az arcokon névtábláikon. A csendet pedig megtörte az egyik őrnagy és bele kezdett a küldetés részleteinek tisztázásába. Csendben végig hallgatom a részleteket épp azt figyelve, hogy talán a terembe én vagyok a legöregebb róka sok küldetést vezettem már le hazai pályán illetve már Afganisztánban is jártam futólag de olybá tűnt, hogy ez nem a szokásos módon fog zajlani legalábbis az adatok alapján nem. Az eligazítás tökéletesen informáló volt mint azt el is szoktam várni az adatokat memorizáltam és a térképen végig játszottam az egész akció menetét. A küldetés csak egy dologban tért el a megszokottól a csapat vezető hiányával ez szinte magán akciónak minősült leszámítva, hogy nem volt az. Semmi kedvem nem volt levezényelni még egy akciót Afganisztánban így a sima 4 fős csapat megoszlás tökéletesen megfelelt vezető nélkül ha a társaim elég képzettek. De sebaj majd kiderül ki mit tud. A fiatal katona előttem magamra emlékeztetett hisz én sem voltam idősebb nála mikor hasonló küldetéseket kezdtem kapni. A megbeszélés végezte után a fiatal katona velem szembe megszólalt tisztelettudóan így egy szavam sem lehetett rá egyenlőre. Megvártam míg válaszolnak kérdésére.
- Nincs kérdésem.
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Victor Montano Szomb. 01 Jún. 2013, 22:19

- Ez esetben uraim, a csapatvezető is szólna néhány szót. Én pedig távozom. Egy kalappal. Hadnagy. - Azzal az őrnagy hátra lépett egyet, majd távozott, miközben a zöldbe öltözött, magas spanyol férfi tett előre egy lépést és végigmérte a két leendő társát. Majd felvett az asztalról két dossziét és átnyújtotta nekik.
-
Uraim, Victor Montano hadnagy vagyok. Itt vannak az önöknek szánt műveleti térképek. Az anyagok titkosak, csak maguk láthatják. A dossziékban vannak az említett igénylő lapok. - itt egy kis szünetet tartott. - Továbbá megtalálhatják benne az általunk használt rádió frekvenciákat és a delta, valamint a mentő csapatét. Az egyszerűség kedvéért pedig a hívójeleink. Pierce, önnek Papa. Ramirez. Az öné pedig Romeo. Az enyém Mike. Maradjunk ennél. Most pedig menjünk és szedjük össze magunkat. 11 óra múlva ellenőrzés a reptéren. Addig szerezzék be a plusz felszerelést. Romeo, te velem ugrasz. Nem bízom az adaptív agyadban. Ha lesz kérdés, akkor most vagy majd ott tegyék fel. Rendben?

//Ha nincs kérdése a karaktereiteknek, a következő reagban az elkövetkező 11 órát írjátok le. Aztán az érkezést a repülőhöz. Ott még pár perc csevej [kb fél poszt] és irány az ég...//

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Bishop Vas. 02 Jún. 2013, 13:57

Az őrnagy távozik átadja a szót az akció vezetőjének, Victor Montano hadnagynak, aki oda jön hozzám és egy másik alakhoz, a brithez, két aktát nyújt át és ismerteti a felállást. Bólintok, hogy megértettem és lassan elveszem az aktát, nem nézek bele csak magamnál tartom. A kódnév egyszerű, Romeo, világos, hangzásra még tetszik is. Ahogy nézem őket hirtelen felismerés hasít belém, Price pont olyan mint a COD-os Captain Price, az utolsó centiméterig egyezik vele, a hadnagyot pedig már párszor láttam az egyik GTA borítón, remek, még mindig kísért a múlt, pedig már jó ideje nem is játszottam. Tizenegy órát kapunk, hogy összekészüljünk, pont elég. Még egy utolsó kérdést felteszek.
- Uram, csak egy utolsó kérdés, a kommunikátort és az ehhez kapcsolódó többi felszerelést, mi magunk szerezzük be vagy inkább igényeljük?
Amint erre a kérdésre választ kapok engedélyt kérek a távozásra és ha megkapom már le is lépek. Elsőként a kapott akta anyagét olvasom figyelmesen végig, majd még egyszer elolvasom és amit csak tudok elmentek az agyamban, főleg a térképet és a frekvencia számokat. Ezután fejben lepörgetem a teljes akciót elejétől a végéig, a terv szerint. Az igénylő lapra Montano válasz szerint felírom a kommunikátort valamint az ereszkedéshez szükséges felszerelést és be is nyújtom az igénylést. Miután ez is megvan összeszedem a felszerelésem, először a tartós élelmet és a vizet pakolom be. Majd fegyverzetnek egy M9-st, szétszedem, összerakom, leellenőrzöm, és elteszem jó pár tárral együtt, ezután következhetnek a kések, végül a cső és a gránát. Az éjjellátót és a távcsövet elteszem az egyik táskába. Legvégül az egész felszerelést ugrásra alkalmassá teszem. Még mindig marad jó pár órám ezért elmegyek gyakorolni, először a lőtérre, ahol szokásos pontossággal tüzelek, ezúttal rengeteg fegyvert végigpróbálva. Bármivel kell tudnom tüzelnem ami a kezembe akad. Közelharcot is alaposan átveszem újra és újra, nem szokásos harci mozdulatokat használok, nem szokásos fegyverekkel ezért fontos, hogy tisztában legyek minden lépésemmel. Az utolsó pár órában alszok egy keveset, majd egy órával indulás előtt felveszem a felszerelésem, szépen felveszem a ruházatot, a mellényt, könyök és térd valamint lábszár védőket, magamra csatolom a fegyverek egy részét. Pontosan időben érkezek a kijelölt helyre, teljes felszereléssel együtt.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Tank008 Vas. 02 Jún. 2013, 16:43

Az aktát elém csúsztatják miután kód neveket a fejembe rögzítem első dolgom, hogy ott helyben kinyitom és tanulmányozom. Szisztematikusan betanulom azt megjegyezve rajta az összes kis részeltet, adatokat neveket, helyszíneket. A térkép az egyik legfontosabb tisztába kell lennünk vele milyen a terep, sziklás, sivatagos, milyen a terület tenger szint feletti magassága egyebek. Ha az adatok megegyeznek az elmondottakkal meghallgatom Romeo kérdésére a választ aztán engedélyt kérek a lelépésre és elkezdem összeszedni a felszerelésemet. Nem ma kezdtem a sémát így saját felszerelésemben jobban bízom mint egy kapottba. Fegyverzetemet egytől-egyig átvizsgálom átellenőrzöm majd egy kis élelem és ivóvíz bepakolása után a teljes felszerelést bepakolom egy portáskába ezt követően nyugovóra térek egy pár órára majd miután ébresztő órám felkelt már fel is szerelkezem. Géppuskámat a hátamra veszem, gránátokat a golyó álló mellény alá a colttal együtt biztos ami biztos ne húzódjanak ki nem szeretem kívül tartani őket még a végén eltalálják és amilyen szerencsém van fel is robbanna... Teljes felszerelésben elindulok a kijelölt találkozó helyre próbálva percre pontosan megérkezni.
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Victor Montano Pént. 07 Jún. 2013, 00:25

Ramirez és Price pontosan érkezik, de Montano már a széles aszfaltcsík mellett elhelyezkedő repülőgép mellett ellenőrizte a felszerelését. A két férfi érkezésére többen lejöttek a gépről. Price megkapta az ejtőernyőjét és egy táskát, amibe a cuccait pakolhatta. Ez utóbbi Ramirez is megkapta. Valamint egy hevedert is, amit fel kellett vennie, hogy Montanoval együtt tudjon majd ugrani. Közben egy tizedes hozott egy rádiót, amit átadott Ramireznek. Miután mindenki bepakolt, a gép személyzete betessékelte a fémszörny gyomrába az utasokat és felbőgtek a motorok. Victor táskája nagyobbnak tűnt, mint a két társáé. Ruhaként koszos szövetnadrágot, fakó munkás pulóvert és egy hosszú, szőnyegszerű kendőt viselt. Utóbbit az ugrózsákjába zsúfolta. AKSU-ja, tárjai, étele, műholdas telefonja, rádiója, ereszkedő felszerelése, hálózsákja, mini szerszámos készlete mellé. Természetesen helyet kapott ott egy éjjellátó, távcső, tájoló és térkép is a pakkjában. A ruhája alatt ott feszült golyóálló mellénye. Nadrágján pedig két rejtett zsebben elfért a fegyveréhez félre rakott plusz tár. A felbőgő motorok hamarosan üzemi hőmérsékletre melegedtek és a gép megindult előre, a kifutó pálya felé, majd felszállt a magasba, hogy elinduljon úti célja felé.
Victor éppen a kését szíjazta a lábához, amikor a gép légörvénybe került és a kis csapat kissé megrázó élményen esett át. Ekkor a hadnagy végignézett társain és elmosolyodott, majd jó hangosan, hogy azok meghallják, megszólalt.
-
Nos uraim. Kérdések, kétségek, bármi észrevétel a bevetés előtt? Nem szeretném, ha a helyszínen jönnének elő a problémák, mert akkor már szarban leszünk.

//Price: - Kevlár mellény, Hagyományos katonai kés, Night vision, Colt 1911,M4A1, Kézi gránát 1db, Vakító gránát 2db, Füst gránát 2db, Gáz álarc 1db, Altató gránát 3db, Ajtó robbantó plasztik, Szivar, Öngyújtó, élelem

Ramirez: katonai kés, dobókés, könnyű, rövid vascső, M9, gránát 1x, kevlár mellény, egy egész pakknyi étel és víz, rádió, ereszkedő felszerelés, távcső, éjjellátó.

Ha valami kimaradt, szóljatok. Módosítani már nincs lehetőség.//

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Bishop Szomb. 08 Jún. 2013, 15:18

Mike már ott vár a megadott helyen a gépnél, Papa-val együtt érkezem, közben többen lejönnek a gépről, nem veszek róluk tudomást, a lényeg, hogy most felszálljunk és elinduljunk. Ez meg is történik, a gépen szépen összekészítem én is a felszerelésem, hogyha ugrani kelljen akkor csak felkaphassam magamra a táskát, felveszem a hevedert és elteszem a rádiót. A lényeg már meg van, már csak az unalmas utazás van hátra, unott arckifejezéssel ülök a gépben, én nem szerelem magamra a késeim se semmit, majd később is lesz rá idő, most csak akadályozna, zavarna. Nyelvemmel végigsimítok a fogaim külső részén és még bal arcom is megrándul, de az önkénytelen mozgás után hallom Mike szavait. Mosolyogva válaszolok.
- Én pont arra számítok, hogy bajban leszünk. Különben el sem jöttem volna... akkor nincs értelme.
Osztom meg gondolataim egy foszlányát majd várom Papa reakcióját.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Tank008 Vas. 09 Jún. 2013, 08:26

A géphez érkezve felszerelésemet a táskába tartva megkapom az ejtőernyőmet. Romeoval egyszerre szálltunk fel a gépre amely el is indult.
A gépen mindenki mint profi a felszerelését ellenőrizte velem együtt. A coltból kivettem a tárat felhúztam majd elsütöttem biztos ami biztos működjön ha éles bevetésre is sorra kerülne legalábbis reméltem, hogy nem a semmiért rángatnak ki megint a halál f*szára.
Mike táskája bővelkedett felszerelésben akárcsak a mienk miközben az M4A1-t néztem át közben Romeo hevedereket csatolt fel Mike pedig a kését.
Szokásos tár kivesz, kibiztosít, elsüt, töltény szám, cső markolat stb. Ha valami nem stimmelne akkor azt gyorsan fixálni kell meg legalább a felszerelés ellenőrzéssel telt az unalmas repülő út. Kis légörvény majd Mike felszólalt amire Romeo azt a választ is adta amire számítottam. Elmosolyodom kissé miközben választ adok én is.
- Mintha csak magamat látnám mikor ennyi idős voltam én is "medvével" akartam birkózni és a világot eltudtam volna intézni. D ez nem baj az önbizalomba van az erő én is ilyen fiatalon kezdtem ezt a hülyeséget és még mindig talpon vagyok tehát működik a dolog.
Vissza nézek Mike-ra.
- Felőlem mehet a buli.
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Victor Montano Hétf. 10 Jún. 2013, 16:32

- Örülök a lelkesedésüknek uraim. Csak tartson ki a küldetés végéig. Én viszont abban reménykedem, hogy nem kerülünk bajba. De ha mégis. Senki se beszéljen. Erre az esetre van "idegen nyelvünk". - mosolyodott el Montano szélesen, majd előkerült a rakományok közül Szorin Ivanov. - Ő India. Ismerkedjenek meg. Ha fogságba esünk ő beszél majd oroszul. Vagy ukránul. Amelyik jobban megy neki. Senki más. Remélem a név, rang és ország felvarrókat mindenki lefejtette már a ruháiról, felszereléseiről. A dögcédulákat is a gépen kell hagyni. Uraim, ismerkedjenek meg. Tíz perc múlva ugrunk. Romeo. Maga 2 perc múlva legyen kész. Még rám kell csatolni. - azzal befejezte a mondandóját és elvonult. Két perc múlva Ramirezt már csatolták is fel Montano hasára, előkészítve ezzel a tandem ugrást. Aztán lassan kinyílt a rakodótér rámpája és a betört az eddig csak távoli duruzsolásnak ható robaj, amit a légcsavarok okoztak. A fedélzeten lévők füle hamar hozzászokott a zajhoz, amely néhány másodperccel később már is volt annyira bántó. A fedélzeti tiszt a nyílás elé lépett, ahogy felvillant egy piros láma a rakodótér plafonján. Ekkor sorakozott fel a négyfős társaság. A zöld overálba bújt férfi ujjai felemelésével jelezte a társaság felé, hogy mennyi idejük van még vissza az ugrásig. Fél perc környékén félreállt a nyílásból. Aztán a zöld lámpa felvillanását követően megkezdték az ugrást. Először Montano és Ramirez hagyta el a gépet. Bukfenceztek néhányat a levegőben, de a hadnagynak sikerült stabilizálnia magukat. Őket Price és Ivanov követte. Az első ami feltűnt az ugróknak, mint mindig, a csend volt. Legalábbis a relatív csend, ami a dübörgő gép hangja után tűnt némaságnak. Tudták, hogy csak alacsonyan szabad nyitni az ernyőiket, különben könnyen lelepleződhetnek és akkor bukták az akciót. A jelentős ugrómagasság miatt, azonban nagyon jól kell számolniuk, hogy a sebességüket jelentősen csökkentse az ernyő. De szerencsére mind képzett ejtőernyősök voltak [remélem Very Happy] és időben nyitottak. Amennyiben személy szerint senki sem szúrt el semmit sem, mindenki sikeresen landolt a fennsíkon. Ezt követően következik az, hogy levetik az ugró felszerelésüket és kipakolják az ugró táskájukból a többi felszerelést és elkezdenek felkészülni az ERESZKEDÉSHEZ.



//Price: - Kevlár mellény, Hagyományos katonai kés, Night vision, Colt 1911,M4A1, Kézi gránát 1db, Vakító gránát 2db, Füst gránát 2db, Gáz álarc 1db, Altató gránát 3db, Ajtó robbantó plasztik, Szivar, Öngyújtó, élelem

Ramirez: katonai kés, dobókés, könnyű, rövid vascső, M9, gránát 1x, kevlár mellény, egy egész pakknyi étel és víz, rádió, ereszkedő felszerelés, távcső, éjjellátó.


Ivanov: sivatagi terepszínű, többzsebes nadrág és kevlár mellény, ugyanilyen színű póló, sapka, öv és bakancs, napszemüveg, taktikai katonai hátizsák, bilincs, katonai kés, svájci bicska, 9 mm-es Parabellum pisztoly, tártáskával, benne 2 tárral, AK 47, tártáskával, benne 2 tárral, rendőrlámpa 1 teljes adag tartalék elemmel, fejlámpa 1 teljes adag tartalék elemmel, kulacs és csajka, céltávcső, váltóruhák a viselthez hasonló színben, tisztálkodószerek (szappan, törülköző, golyós dezodor), elsősegélycsomag(vatta, sebtapaszok, fájdalomcsillapító), kenyér, konzervek, gyümölcsök kb. 1 hétre elegendő mennyiségben, öngyújtó

Ha valami kimaradt, szóljatok. Módosítani már nincs lehetőség.//




_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Dr. Zield Jones Kedd 11 Jún. 2013, 20:19

Szorin Ivanov nemrég kapott felkérést egy afganisztáni feladatra, ami nem egy szokványos megbízás volt. Eltűnt egy csapat mérnök, őket kellett megkeresni. A négyfős csapat mellé majd a hadsereg is beszáll. Elfogadta a veszélyes és szokatlan feladatot, mert elég jó fizetést ajánlottak. A fedőnevekkel nem lesz gond, már a titkosszolgálatnál megszokta, hogy a legkülönbözőbb neveken szólítják 1-1 bevetés erejéig. Ahogy Montano bemutatta Indiaként, eszébe jutott, hogy itt bizony ő volt az egzotikum. Kelet-Európa elég messze van és az amerikai politikai viszonyuk sem felhőtlen, finoman fogalmazva. Egy ilyen feladatra viszont nyilván olyanokat hoztak, akik ezeken a problémákon túl tudtak lépni.

- Polgári nevem Szorin Ivanov. Ami a nyelvet illeti, ukrán az anyanyelvem, de az orosszal sem lesz gond. A főiskolán rengetegen tanultak onnan is, úgyhogy ezt is beszélem. A képességem: amit a kezemmel megérintek, azt meg tudom olvasztani - mutatkozott be társainak. Ha ők viszonozták, figyelt azok civil és fedőnevére illetve képességére egyaránt. Alaposan szemügyre vette őket, megfigyelve a testfelépítésüket, arckifejezésüket, beszédmódjukat, testbeszédüket, felszerelésüket. Tudnia kellett, kitől mit várhat, ki miben a legjobb valószínűleg. A szőrös harcedzett, tapasztalt fickónak tűnt, a fiatal srácnak valami komoly képessége lehetett, mivel tapasztalatoknak már csak a koránál fogva is híján lehet.

Felszerelését már előkészítette, mivel tudta, hogy nemsokára ugranak. A fegyverei töltöttségét, működőképességét ellenőrizte, ahogy a ruházat és a táska biztonságát is. Minden rendben volt, így az ejtőernyős felszerelést vizsgálta meg. A hevederek stimmeltek, a csatok erősen fogtak, a zsinórok is sértetlenek voltak és a kioldóval sem volt gond. A katonai kiképzés óta nem ugrott ugyan, de ott elég keményen beléjük verték a technikát, úgyhogy nem tartott az ugrástól. Felcsatolta magára a cuccot és kivárta a sorát. Kinyílt a gép és amikor a lámpa zöldre váltott, Mike és vele Romeo ugrottak először, utána Papa. Szorin megvárta, amíg elég idő eltelt ahhoz, hogy egyiküknek se ugorjon a nyakába és ő is elhagyta a gépet. Figyelte, merre zuhannak a társai és közben nézte a terepet, a látható domborzati egységeket, esetleges objektumokat. Számolt magában, hogy mikor kell kioldani az ernyőt, hogy a lehető legtovább észrevétlen maradjon, de ne is legyen belőle palacsinta. A megfelelő pillanatban megrántotta a zsinórokat és végül sikeresen földet ért. Ha társai is megvoltak, akkor nem húzta az időt. Összecsomagolta az ugró felszerelést és előkészítette, ami az ereszkedéshez és majd a megfigyeléshez fog kelleni. A fegyverek és tárak állandó helyükön voltak a ruházat megfelelő részein. Fejére csatolta a fejlámpát és a rendőrlámpát az egyik nadrágzsebbe helyezte elérhető közelségbe. Az öngyújtót a mellényzsebbe rakta és a távcsövet a nyakába akasztotta. Mikor készen állt, megvárta társait, hogy együtt leereszkedjenek.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Bishop Kedd 11 Jún. 2013, 20:42

Papa szavaira nem különösebben reagálok, elengedem a fülem mellett, csak remélem nem akar apáskodni, voltak nekem szüleim, nem véletlenül végezték úgy, ahogy. Mike bemutatja egy új tagot, Indiát, türelmesen fagyos tekintettel végighallgatom amit mond, beszél oroszul és a képessége is hasznos, remek. Miután befejezte szokásos hűvös módon válaszoltam.
- Nem tudom mennyire szabályos de Andrew Ramirez, Romeo az akció alatt. Ha játszott már videojátékkal akkor már ismeri a képességem, pont úgy látom a dolgokat mint ott, célkereszt, minitérkép, töltény szám, sérülésráta, ölések száma, egyebek. Másodlagosan pedig bármit meg tudok jegyezni és a fejemben visszajátszani, mint egy videofelvételt, utána legtöbbször le is tudom másolni.
A bemutatkozás után Mike elmondja a tervet, és mikor jelez én felszerelkezem és felcsatolnak a hasára. Az ugrás viszonylag rendben megy, bár őszintén minden ilyen alkalommal belegondolok milyen élvezetes lenne belecsapódni a Földbe és így végezni, valahogy vágyok rá. De mint mindig az ernyő most is nyílik amint leérkezünk segítek Mikenak összeszedni az ernyőt, ezután pedig előkészítem a felszerelést a mászásra. A fegyverem közül csak az egyik kést veszem elő és szokásos helyére hátra a csípőmhöz erősítem egy tokba. A többi most csak zavarna. A felszerelés egy részét magamra erősítem, és előkészítem a köteleket is. Ha már mindenki készen áll és indulunk követem a csapatot.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Tank008 Kedd 11 Jún. 2013, 21:34

Nem sok reakciót kapok vissza az inkább dicsérő mint sértő mondatomra de sebaj nem igen zavart úgy is majd akcióközben derül ki ki mit tud.
- Nos minket kiképeztek elfogásra az egész csak elme játék elsősorban annyit vertek a fejünkbe, hogy nevet, és számot lehet mondani mást többet egy igennel vagy egy nemmel sem többet. Egyébként örvendek én ha úgy adódik össze tudom magukat kaparni a földről ugyanis felcser volnék de ez azért maradjon meg B tervnek.

A gép ajtaja elkezdett kinyílni a rotorok nem kis zajt csaptak nem is beszélve a beáramló levegőről amely igen csak bántotta az elején a fülünket. Az ugrásra felkészültem zöld gomb világít majd ugrok is. A gép zaja távolodik csak a süvítést hallom miként a talajhoz közeledem. Az utolsó pillanatokat kivárva kinyitom az ejtőernyőt biztos ami biztos ne szúrjanak minket ki majd a földet érést egy bukfenccel nyugtázom. Beállok az orosz ügynökünk mellé miután kibiztosítom a fegyveremet és felkészülök az ereszkedésre.
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Victor Montano Szer. 12 Jún. 2013, 22:13

Szerencsére nem kellett számolgatniuk az ugróknak. Mivel az ernyő mellé kapott magasságmérő tökéletesen mutatta, hogy mikor közelítik meg a kritikus magasságot. A nyitás mind a három ernyőnél sikeres volt, bár a tandem párosnál nehézkesebb. Ugyanakkor ők ugrottak elsőnek, így Montano és Ramirez fogott földet a leghamarabb. Remekül siklottak a levegőben, mindketten felhúzták kissé a lábukat. Montano befékezte az ernyőt, majd talajt fogtak. Állva. Tettek néhány lépést előre s a mexikói már fordította is ki a vásznat oldalra és le a földre. Majd egy mozdulattal kapcsolta le magáról Ramirezt, a gyors kioldó segítségével....


...amikor..,


...Price a földet érést bukfenccel abszolválta. Ez sajnos nem túl szabványos földre érkezés. Pláne nem fegyverrel a kézben. A férfi alig teszi meg a bukfenc felét, amikor rántást érez a vállában. A szél belekap a több négyzetméternyi vászonba és elkezdi hátrafelé húzni az egyensúlyát vesztő férfit...


...Ivanov még a levegőben van, mikor meglátja Price botlását és azt, hogy a szél hátra rántotta az előtte landoló férfit s az ernyő pedig magával húzza őt, egyenesen az alig száz méterre lévő sziklaszél felé.

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Tank008 Csüt. 13 Jún. 2013, 06:26

Hiába a bukfenc meg minden egyéb ha az ejtőernyő nem szakad le rólam a kioldás piszkosul nem oldotta azt ki így az szépen el is kezdett a szakadék széléhez ráncigálni engem. Semmi pánik vagy egyéb előrántom a lábamhoz erősítettet kést azzal levágva magamról a hozzám erősített táskát. Ha elsőre a vállpántot nem sikerülne levágni vagy kibújni belőle akkor a kötélzetet egy mozdulattal az sima ernyőnél szakszerűen lelehet vágni így is teszek. Bár, hogy is egy ejtőernyőnek elég erősnek kell lennie, hogy megtartson az égben míg elég gyengének kell ahhoz lennie, hogy ha egy katona a vízben landolna az könnyedén letudja magáról vágni azt. Persze csak ha van olyan hülye a katona és nem oldja le magáról az ernyőt érkezést előtt már ha vízről van szó. 
Ha sikerül leszednem magamról az ernyőt akkor feltápászkodom és csak egy rövid mondattal kommentálom az eseményeket.
- Aki megszólal lelövöm... 
Noha viszont nem sikerülne egyedül leszedni az ernyőt akkor vagy valamelyik kollégának jövök köszönettel vagy a szakadéknak. 
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Dr. Zield Jones Pént. 14 Jún. 2013, 02:07

Ivanov konstatálta, hogy Romeo-nak ritka jó agya volt, bár ez a videojátékos dolog zavaró is lehetett. Az ukrán nem volt túl rutinos az ilyesmiben, de persze már látott, sőt használt is lövöldözős játékokat. Ő inkább a valós életbeli akciókban volt járatos és ott pedig nem mentek olyan egyszerűen a dolgok. Ahogy most sem, ugyanis a hadiorvos ugrása nem sikerült. A szél felkapta az ernyővel együtt, ráadásul pont Szorin felé sodorta. Ez még nem is lett volna a legnagyobb baj egy teljesen sík terepen, de a szakadék szélétől pár méterre már jóval veszélyesebb volt.

Az ukrán felmérte, hogy mekkora esélye van az ernyőtől megszabadulva épségben leérkezni. Már nem lehetett túl magasan, ha a földet ért Price-t neki tudta sodorni a szél. Nem akarta volna megrongálni a felszerelést, de életveszélyben muszáj volt ehhez nyúlnia. Nem volt idő a csatok módszeres kikapcsolgatására, így most vehette először hasznát az olvasztásra képes kezének. Gyorsan minden csatot és kioldót megfogott, hogy azok elolvadjanak és megszabaduljon az ernyőtől. A sivatagi hőségben már eleve egy kicsit magasabb lehetett volna a hőmérsékletük, bár a zuhanás közben kapott ellenszél ezt eléggé kompenzálhatta. A képessége használatakor a tárgyak ugyan nem hevültek fel, csak a molekuláris szerkezetük csúszott szét, de a melegebb tárgyakat általában könnyebb volt megolvasztania, mivel már nem volt olyan erős bennük a kémiai kötés. Az ukrán nem volt éppen fizikus, de a képességének alaposan utánanézett még a főiskola alatt.

Ha sikerült leolvasztania magáról a saját ernyője tartóit és szélnek tudta ereszteni a cuccot, akkor előkapta a katonai kését. Ha a szélnek volt akkora ereje, hogy
Price ernyőjével együtt még mindig sodorja Szorint is, akkor elkezdte az ernyőt felhasogatni, hogy lecsökkentse a felületet, amibe a fuvallat bele tudott kapaszkodni. A lehető legmagasabban kezdte a vágást, nehogy társát érje a kés. Ha a résen át meglátta, hol helyezkedik el pontosan Price, akkor már egyszerűbb volt folytatni. Ha sikeresen megoldotta, akkor már nem lehetett messze a földtől és az ernyő nélküli ugrásról tanultaknak megfelelő technikával igyekezett földet érni. Ha az ernyőt már nem tudta tovább vinni a szél, akkor a földet érés közben még kapaszkodott bele egy kicsit, hogy még egy minimális szinten csökkentse a landolási sebességét. Ha a huzat vitte tovább a vászont, akkor elengedte és úgy ért földet. Közben mindvégig figyelt, hogy a talajra érkezzen és ne Papára ugorjon.

Ha megsérült volna, akkor a felcser segítségét kérte. Ha Szorin és a felcser is megsérült, akkor is igényelte a gyógyító képességet, de megvárta, amíg Papa ellátja magát.


Ha sikeresen földet ért, még megpróbálta elkapni az ernyő hozzá legközelebb eső részét és a késsel a fennsíkhoz szegezni. Utána segített összecsomagolni az ernyős felszerelést. Ha nem érte el és az ernyő mégis lesodródott, akkor eleresztett egy ízes ukrán káromkodást és így szólt a társaihoz:
- Imádkozzunk, hogy senki ne szúrja ki az ernyő maradványait a szakadékban...
A sajátja úgyis ott végezte valószínűleg, de minél több ernyő van, annál nagyobb erőkkel fogják a helyeik kivizsgálni, kik is érkeztek, ezért igyekezett legalább egyet megmenteni. Price morgására nem reagált. Nem az ő feladata volt firtatni, hogy miért történt ez. A lényeg, hogy megoldották. Ezután előkészítette, ami az ereszkedéshez és majd a megfigyeléshez fog kelleni. A kést visszatette a helyére. A fegyverek és tárak állandó helyükön voltak a ruházat megfelelő részein. Fejére csatolta a fejlámpát és a rendőrlámpát az egyik nadrágzsebbe helyezte elérhető közelségbe. Az öngyújtót a mellényzsebbe rakta és a távcsövet a nyakába akasztotta. Mikor készen állt, megvárta társait, hogy együtt leereszkedjenek.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Bishop Pént. 14 Jún. 2013, 19:17

Mike-al terv szerint érkezünk, de a többiekről ez nem mondható el, Papa egy bukfenccel fejezi be az érkezést, nyilván megcsúszott vagy a térdére érkezett és ezért volt szüksége erre a manőverre. Ennek hála az ernyője elszabadul és Indiának csapódik, ő pedig még a levegőben van, és ez nagy gond. Máris kezd eluralkodni a káosz. Tudom jól, hogy én innen lentről nem tudok mit tenni, ő ott vagy meg tudja oldani a problémát vagy nem, már így is gondban vagyunk. Gyorsan körbenézek a terepen, keresem, hogy honnan figyelhetnek minket, vagy honnan láthatják, hogy mi itt lent pontosan hol is vagyunk. Ez most nagyon fontos. Ezután Mike-ra tekintek, ő mit reagál, ad-e parancsot.
~ Minden a terv szerint megy. És ez csak egyre jobb lesz... már most élvezem.
Ha nem ad parancsot és úgy látom, hogy India megoldja a gondot sietős léptekkel a sziklafal felé veszem az irányt, hogy ott segíthessek neki az ernyő eltüntetésével vagy bármi mással. Minden más esetben parancs szerint járok el, ha mégsem érkezik parancs akkor úgy érzem nekem kell cselekednem és ugyanúgy elindulok a megadott irányba. Elég kellemetlen szituáció.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Victor Montano Hétf. 17 Jún. 2013, 16:34

Ivanovnak még véletlenül sem kell a képességét használnia. Számára elég, ha a megfelelő magasságban megrántja a gyorskioldót. Így érkezik a sodródó társa ernyője elé...Price-nál már nem működött ez a módszer. A félig sikerült bukfenc miatt, került a zsinórra egy extra hurok, ami miatt ez nem volt kivitelezhető. Hiába engedte szabadjára fegyverét, ami bukfencezett párat a köves talajon, nem érte el a kését. Lábához erősített, felszerelései egy részét tartalmazó zsákja ugyanis meggátolta lábának rendes felhúzásában. A vállait és a hátát pedig magával húzta az ernyő, emiatt kezeit nem tudta lejjebb nyújtani, illetve törzsét képtelen volt eléggé behajlítani. Egészen addig, amíg Ivanov el nem kapta az ernyőt. Amint elérte a férfit, a lepel légpárnái megtörtek és a selyem a földre hullott. Bár némileg betakarta Ivanovot, még csak a késére sem volt szükség ahhoz, hogy kiszabaduljon belőle.

Amint Montano és Ramirez észrevették, hogy mi történt, egy mozdulattal megszabadultak zsákjaiktól és a sodródó társuk után eredtek. Azonban mire elérték volna, Ivanov már megoldotta a helyzetet s még az ő ernyője is a fennsíkon ért földet. Ahogy összeszedték Pricet és cuccait a földről, Victor csak csóválta a fejét.

-Hát Papa, ez meleg volt. Érez fájdalmat, sérülést? - Victor hangjában valóban volt aggodalom. De nem tudni, hogy ez a Price személyének, vagy a küldetés veszélyeztetésének szólt.Az események után összeszedték az eldobált cuccokat és megkezdték a felkészülést az ereszkedéshez. Már aki készült. Ezt Ramirez és Montano. Kötelük van elég...de ereszkedő 8-ast valahogy improvizálnia kéne Price-nak és Ivanovnak.

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Dr. Zield Jones Kedd 18 Jún. 2013, 02:14

Ivanov lefuttatta a fejében a legrosszabb eset forgatókönyvét is, de a kioldás már az első mozdulattal sikerült. Így megmaradt az ejtőernyős felszerelés és a férfi pont Papa elé érkezett. A felcser küzdött az erős széllel, ami bukfencekkel sodorta. A kését ugyan nem érte el a zsák miatt, de végül az ukrán mutáns elkapta a vásznat és ezzel meg is állt a bonyodalom. Beborította ugyan az ernyő, de könnyen kimászott belőle. Körbenézett, hogy lát-e bármit, bárkit, aki nem illik a fennsíkra. Ha nem volt kéretlen látogató, sem semmi érdekes, akkor segített összeszedni a leesett cuccokat. Mike aggódó hangon kérdezte, hogy Price jól van-e? Ivanov meglepődött volna, ha ez személyes és nem a küldetést féltette volna a "főnök". Nem ismerte nagyon, de az eddigi találkozásokból lényeglátó, céltudatos fickónak vélte, aki előtt az lebeghetett épp, hogy mennyiben akadályozza a sikert egy sérülés. De neki is lehet lelke...

Ha a felcser rendben volt, akkor következett az újabb nehézség, hiszen kb. 200 métert kellett ereszkedni. Az ukrán arra számított, hogy kap ehhez külön felszerelést, de nem így volt. Romeo és Mike rendelkezett ilyennel, de Voda nem. Megpróbálta felidézni az ereszkedésről tanultakat. A csomókra még emlékezett, úgyhogy nekiállt kötni egy francia pruszikot, magára pedig a megfelelő biztosító kötéseket. Ha mindenki készen állt, így szólt:
- Ki megy biztosítani? - kérdezte, hiszen a kiképzéseken mindig volt egy fő, aki előre ment biztosítani. Ha többen másznak, ez sokat jelenthet. Közben nézte azt is, hova fogja a kötelet erősíteni, melyik a legerősebb szikla, ami alkalmas erre.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Bishop Kedd 18 Jún. 2013, 21:56

India sikeresen megoldja a helyzetet, még az ernyőket is sikerül begyűjteni, bár a terep végigmérésének nem volt eredménye, a felvételt elmentem a memóriámban, később majd még elemzem. Mike és én már felkészültünk de a többiek nem, az ő felszerelésük előkészítésében is segítek, ahogy tudok, hogy minél előbb meglegyünk. Papa egészségi állapota nem tartozik rám, én láttam, nem lehet olyan nagy baja, hogy az akadályozza az akcióban, de a kérdés attól még jogos, csak én nem tenném fel. India kérdésére kapom fel a fejem.
~ Mehetek én előre, csak engedély kell rá, magamat nem féltem és ha jól gondolom más sem. Legjobb választás.
- Ha Mike beleegyezik akkor megyek én előre és biztosítok.
Hogyha megkapom az engedélyt akkor egy sziklánál rögzítem a kötelet, előkészítem a terepet, bekötöm magam, majd megpróbálok szépen lassan pár méterenként lábbal a sziklafalnak érkezve leereszkedni, bár a szép lassan részemről relatív kifejezés, mert valójában olyan gyorsan haladok, amennyire a körülmények engedik. Lent pedig felkészülök, körülnézek kétszer utána pedig felkészülök a többiek érkezésére. Ha nem kapok engedélyt akkor megvárom a parancsot.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Tank008 Kedd 18 Jún. 2013, 22:43

A kést nem értem el amely igazán zavart de mielőtt eltudtam volna gondolkozni a B terven a társam már le is szedett.
- Kösz, Igen megvagyok.
Szép beégés gondoltam is magamban aztán kissé idegesen elkezdtem leszedni magamról a cuccokat fegyvereket. Ezt követően megnéztem van e valami komoly bajom ha nem volt akkor befejeztem a fegyverek lepakolását magamról majd újra felpakoltam azokat magamra úgy, hogy könnyedén tudjak mozogni és a kést elérni hisz ezek szerint az nem volt elég, hogy egy óráig ezzel b*szt*m az időt a bázison...
Oda sétálok a többieknek fegyverkezés után majd várom a parancsot és a tervet Miketól.  
Egyenlőre csendben magamban mérgelődtem a saját hülyeségemen várva a parancsot és figyelve a terepet. 
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Victor Montano Szer. 19 Jún. 2013, 01:17

Price nem talált magán sérülést. Maximum az önbecsülésén esett csorba. Lassan szedelőzködni kezdett, miközben a többiek is aktivizálták magukat. A táskákból előkerültek a felszerelések, amiket magukra öltenek. Ahogy Montano látta, Ivanov remekül megoldotta a felszerelésének hiányosságát. Ugyanakkor Price még sokkos állapotban lehetett, mert csak lézengett, meg várakozott amíg a többiek felszerelkeztek. Ezt látva az ejtőernyőkhöz sétál. Előveszi kését és elkezdi leválasztani a zsinórokat a táskáról és a selyemről. Ezekből fon ereszkedő nyolcast Pricenak, amit át is ad, szó nélkül. Úgy számolja, hogy bírnia kell azt a pár száz métert, amíg lefelé haladnak majd. Ezt követően Ivanovhoz sétál és átad neki egy karabínert.
-
Ez segíthet. Fűzd át a hurkon és fékként is működni fog....- közben odaér melléjük Ramirez, aki már indulásra kész.Montano bólint egyet, majd a táskájához megy s odainti a fiatal férfit. Átadja neki az egyik kötélcsomót, meg egy vörös kötelet, valamint egy szövet tarisznyát.
-
Főkötél a fekete. Biztosító a vörös. A zsákban ékek vannak, kampók és egy kalapács. Csinálj nekünk biztonságos utat Romeo. - azzal a többiek felé fordul- Papa ellenőrizze a fegyverét, reméljük nem deformálódott az eséstől. Amint Romeo leért, maga a következő. Aztán India. Én zárom a sort. India, amíg Romeo ereszkedik, maga biztosítja. Gyerünk emberek, még meg kell tennünk vagy húsz kilométert és késésben vagyunk.- Amíg a többiek teszik a dolgukat, Montano összeszedi a szanaszét hagyott ernyőket, kötél darabokat, egyéb árulkodó nyomokat. Kapar nekik egy mélyedést, majd elhelyezi a gondosan összehajtogatott felszereléseket és köveket helyez rájuk. Aztán, ha semmi botorságot nem csinálnak a többiek, békés leérnek és Montano követi őket. Odalent elrendezi a felszerelését és elindulnak egy hosszabb, nehéz útra keresztül a hegyvidéken, 20 kilométerre. Közel egy napjuk van az útra, amibe természetesen egy éjszaka is beletartozik. Mivel veszélyes lenne ilyenkor mozogniuk táborverésbe fognak...



//Price: - Kevlár mellény, Hagyományos katonai kés, Night vision, Colt 1911,M4A1, Kézi gránát 1db, Vakító gránát 2db, Füst gránát 2db, Gáz álarc 1db, Altató gránát 3db, Ajtó robbantó plasztik, Szivar, Öngyújtó, élelem

Ramirez: katonai kés, dobókés, könnyű, rövid vascső, M9, gránát 1x, kevlár mellény, egy egész pakknyi étel és víz, rádió, ereszkedő felszerelés, távcső, éjjellátó.


Ivanov: sivatagi terepszínű, többzsebes nadrág és kevlár mellény, ugyanilyen színű póló, sapka, öv és bakancs, napszemüveg, taktikai katonai hátizsák, bilincs, katonai kés, svájci bicska, 9 mm-es Parabellum pisztoly, tártáskával, benne 2 tárral, AK 47, tártáskával, benne 2 tárral, rendőrlámpa 1 teljes adag tartalék elemmel, fejlámpa 1 teljes adag tartalék elemmel, kulacs és csajka, céltávcső, váltóruhák a viselthez hasonló színben, tisztálkodószerek (szappan, törülköző, golyós dezodor), elsősegélycsomag(vatta, sebtapaszok, fájdalomcsillapító), kenyér, konzervek, gyümölcsök kb. 1 hétre elegendő mennyiségben, öngyújtó



// Személyes megjegyzés: mielőtt élt találnék kihallani Tank hozzászólásából. Nem kötelező a játék, ez epic. Amúgy nem kell überharcos szuperkommandósnak lenni. Elég gondolkodni, meg utána nézni. Nah szóval nem pc játékokból. Nem full beöltözve, harcra készen ugrasz. Az a call of duty és a GIJoe rajzfilm. A valóságban, amire kicsit próbálunk hajazni ez máshogy néz ki...tényleg csa hangyányi utánanézés...

Soldier World Tour Parachutes-arz-mms-4

Ennyit az "órán" át tartó felszerelés aggatásról, meg bukfencről és lábról való késrántási próbálkozásról....stb.//

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Tank008 Szer. 19 Jún. 2013, 07:31

A fegyvereket újra felrakva és ellenőrizve nem e deformálódott már nyomták is kezembe az improvizáltan össze rakott kötelet csak bólintok rá majd mielőtt elindulnék a szakadék széléhez ellenőrzöm nincs e a mellkasomon egy táska vagy akármi ami gátolna abban, hogy letudjak ereszkedni 100 métert hisz valahogy a repülőgépen is elfelejtettem észrevenni, hogy az ejtőernyős táskást a hasamra tettem nem a hátamra. Megnéztem nincs e egy féltégla a zoknimban majd ha nem volt ezek közül egyikem  sem és úgy éreztem menne az ereszkedés felcsatoltam a kötelet de mielőtt elindultam volna a társak után meghúztam párszor a kötelet jó erősen, hogy tart e mielőtt teljes test súlyommal ránehezednék. Ha tart akkor szép lassan megkezdem az ereszkedést remélve, hogy a kötél megtart. Persze csak miután Romeo biztonságosan leért addig próbálom föntről biztosítani a fedezékét. Ha úgy érezném a kötél nem elég erős vissza megyek és fonok rá még egy párat abból a pár mm vastag zsinórból hátha...  Mielőtt megkezdem az ereszkedést a karabinert is többszörösen ellenőrzöm biztos fog e már ha van olyanom.  Csak akkor kezdtem meg az ereszkedést ha jelt adnak rá, hogy mehet. 
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szer. 19 Jún. 2013, 10:21

A felcser nem sérült meg, úgyhogy jöhetett a következő lépés, felkészültek az ereszkedésre. Price-nak sem volt nyolcasa, úgyhogy Mike kötött neki a szétvágott zsinórokból. Nem olyan erősek, mint a kötél, de talán nem lesz baj. Ivanov pedig kapott egy karabínert, ami lényegesen megkönnyíti majd az ereszkedést. Megköszönte és átfűzte a pruszikon. Így egy elég jó fékre is szert tett.
Romeo ment előre és India közben biztosította. Ha a fiú épségben leárt, akkor a lenti biztosítást már neki kellett megoldania. Az ukrán ezután kivárta, hogy Price is sorra kerüljön a megbeszéltek szerint. Közben látta, hogy Montano elássa a fent hagyott ejtőernyős felszerelést, kövekkel gondosan álcázva, hogy ne hagyjanak nyomot maguk után. Helyes. Csak akkor indult el, ha a hadiorvos is gond nélkül megérkezett a meredély aljára.
Megigazított magán mindent, hogy biztos ne legyen gond és nekilátott az ereszkedésnek. Lassan, óvatosan lépkedett a sziklákon, a kiképzésen tanultak szerint. Erős kezével szorította a kötelet és egyensúlyozott, nehogy felesleges kilengésekkel pocsékolja az erejét. Remélte, hogy Romeo lent tudja a dolgát. Ha ő is leért, akkor Mike követte őket. Ha mind megvoltak, akkor megszabadult a mászó cucctól, összepakolt és elindulhattak a cél felé. Erőltetett menet lesz, ráadásul hegyi terepen, lejtőkön fel és le, akár 300 méter szintkülönbséggel. Feltette a napszemüvegét és ha mindenki készen állt, ő is elindult.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Bishop Szer. 19 Jún. 2013, 16:53

Megkapom az engedélyt, hogy előre mehessek és biztosíthassam a terepet, amíg a többiek a rögtönzött felszerelést készítik elő, közben én elveszem a zsákot Mike-tól. Szakszerűen megkezdem az ereszkedést, India biztosít, felszerelésem a hátamon van már, hogy ne zavarjon. Szépen módszeresen nagyjából egyelő távolságonként megállok, keresek egy megfelelő pontot a falon, egy szűk rést. Ebbe a kalapács segítségével éket verek, a megfelelő pontokra, majd elhelyezem a kampót. Vagy ha a rés megfelelő akkor nem is bajlódom, rögtön az egyik kampót erősítem bele. Közben figyelek a saját köteleimre is, nehogy valamilyen komplikáció adódjon ereszkedés közben. Ha sikerül végigcsinálnom az utat és leérek akkor ezt jelzem Indiának.
Körülnézek a területen, biztos ami biztos, nem akarok meglepetést. Ezután a piros kötélre koncentrálok, igyekszem fogni a többieket, ha gond adódna. Felesleges most gondolkodnom vagy beszélnem, most csak a feladat a fontos. Lelkiekben készülök a több kilométeres gyalogútra, az állóképességemmel nincs gond, ha látom a teljes képet és most látom.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Soldier World Tour Empty Re: Soldier World Tour

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.