Raten Chromixen kastélya

4 / 9 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by King Raten Chromixen Kedd 25 Aug. 2015, 15:52

Nagy nehezen felkel, elég lusták a mozdulatai, mintha hirtelen már nem is akarna menni. Megértem, most hogy menni kell, már nem olyan vonzó a dolog. Talán ha most bedobnék bármi más lehetőséget, ugrana érte, hogy igen, csináljuk azt, de egyrészt nem akarok visszaélni a helyzettel, másrészt már kimozogtuk magunkat az ágyban... és amúgy is, most határozott kell legyek, és segítenem kell neki, hogy túlessen ezen az egészen. Lemegyünk a ruháiért, kissé csalódottan nézem, ahogy felöltözik, kár eltakarni ezt a gyönyörű testet bármilyen ruhával, de megértem, és önző is vagyok, csak én láthatom így, igazi valójában, takarás nélkül. Az én kis trófeám. Ügyelek rá, hogy ne látszódjon rajtam mire gondolok, és próbálom nem bámulni nagyon a meztelen testét, de a csalódottságot nem tudom leplezni, ezt egyértelműen láthatja.
Közben mond valamit, amivel tönkre is teszi az autóban maradós tervem, persze nem gond, főleg így, hogy adja magát a helyzet, és nem azt érezheti, hogy fogni akarom a kis kezecskéjét és pátyolgatni.
- Akkor talán mégis jobb, ha bemegyek és segítek pakolni. - mondom mosolyogva, miközben végignézek magamon. - És talán nem ártana felöltözzek. - nevetek fel, és felszaladok felkapni néhány ruhadarabot. Szerencsére mindig van kivasalt ingem meg ilyesmi, úgyhogy gyorsan megoldom a dolgot, addig Irina is elkészülhet. Ha készek vagyunk, akkor kivezetem a garázsba, ahol már vár minket a felújított impalám.
- Egyből oda, vagy előtte megálljunk valahol? Mondjuk egy kávéra? - dobom fel a mentő ötletet, ha túl elhamarkodottnak érzi a pakolást, akkor még halogathatja.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by Irina Shane Kedd 25 Aug. 2015, 16:47

Amikor közöltem hogy a költözésem legnagyobb gondja hogy van egy halom cuccom, kínosan fel is lestem rá. Valami csalódottságot látok az arcán, lehet meggondolta magát, mégse gondolta olyan komolyan ezt az egészet ahogy tűnik. Mindegy, ha zavarom azt észre veszem......nem, nem várok addig, választ szeretnék. Viszont megelőz a beszédben, amikor épp egyenesedtem föl, mondja ki a végleges tervét hogy mégis bejön. Sóhajtok.
-Ha csak a cuccok miatt, ne feledd, nem egy törékeny emberlány vagyok akinek egy jól megpakolt kis táska is húzza a vállát. -fonom össze a karjaim a mellem alatt.
Közben eszébe jut hogy neki is öltözni kéne, ha a kocsiban maradt volna nem lett volna olyan nagy probléma de ha ki is száll, lehet hogy csak egyszer látja a szüleim attól még nem kéne ilyen lazán venni.
Nem megyek fel vele, közben lassan elindulok az ajtó felé amikor eszembe jut hogy nem biztos hogy oda megyünk úgyhogy vissza sétálok és a falnak dőlök. Majd amikor lejön besorolok mellé. Kiérünk a garázsba, végig futtatom a szemem a kocsin, szép darab, de ezen kívül nem vált ki belőlem semmi extra érzelmet, csak megindulok az anyósülés felőli oldalra. Kérdezi hogy megálljunk e előtte valahol, határozottan megrázom a fejem.
-Nem, jobb most gyorsan míg nyugodt vagyok és nem kezdem újra hergelni magam. -nyitom közben az ajtót és behuppanok az ülésre.
Kicsit még talán idegesnek tűnhetek de szép lassan enyhülni kezd és hogy pont most ne álljon be a kínos csönd feléfordítom a fejem és megszólalok.
-Nem gondoltad meg magad...az ajánlatoddal kapcsolatban? - mielőtt megkérdezné miért, válaszolok is - Csak azért mert olyan furán néztél.-sütöm le a tekintetem egy pillanatra.


A hozzászólást Irina Shane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 26 Aug. 2015, 19:59-kor.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by King Raten Chromixen Kedd 25 Aug. 2015, 16:53

Mielőtt felindulnék öltözni, még odaszúrja, hogy nem egy törékeny emberlány. Értem én kincsem, de attól még mindig csak két kezed van, és ha tényleg a fél világot magaddal akarod hozni mint ahogy beállítottad, akkor inkább segítek pakolni, minthogy kint várjak amíg tízszer fordulsz a cuccaiddal. Mindegy, ezt nem mondom ki, majd ha újra rákérdez a dologra. Amikor visszaérek, szótlanul megyünk az autóig, ott viszont válaszol a kérdésemre, és elmondja, hogy jobb minél előbb túl esni a dolgon. Én is így vagyok vele, de azért felvetettem a dolgot, nem tudtam hogy ő hogyan gondolkodik. Aztán újra rákérdez, hogy be akarok-e menni, illetve jelzi, hogy furán néztem, mire elnevetem magam.
- Dehogy is amiatt. - mondom mosolyogva a rövid jókedv-kinyílvánítás után. - Csupán arra gondoltam, hogy ilyen tökéletes testet bűn eltakarni, bár utána eszembe jutott, hogy nem örülnék, ha más is látná rajtam kívül... szóval csupán emiatt voltam csalódott. - vigyorgok, és ha látom, hogy megértette, akkor gyújtást adok, és beindítom az autót.
- Viszont segítened kell majd odajutni. - mondom, miközben felnyílik a garázsajtó, és kiállok a kocsival. - Én legalábbis nem tudom merre laktál. - magyarázom, direkt múlt időt használva.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by Irina Shane Szer. 26 Aug. 2015, 20:24

Jobb hogy rá kérdeztem, különben agyalnék rajta hogy mi lehet a gond, így viszont kaptam egy megnyugtató választ ami egyben bók is, mosolyogva vissza fordítom a fejem a szélvédő felé.
-Jól van, gondoltam inkább rákérdezek, mielőtt félreértésből elkezdek agyalni. - lehajtom a fejem és a szoknyám szélét kezdem piszkálni - Megértettem volna ha hirtelen korainak találtad volna hogy ide kötözzek és csak hirtelen felindulásból meg akartál volna nyugtatni.
Őszintén megvallva egészen ideáig nem is hiszem hogy komolyan vettem az ajánlatot, tudom hogyha valamit kimond vagy megígér az úgy lesz de valahogy mégis ott volt hogy nem biztos hogy ebből lesz valami és lehet hogy tényleg, kell ennek pár nap hogy ténylegesen kiforrja magát, mennyire bírjuk egymást elviselni hosszútávon. Közben beindítja a kocsit és nyílik a garázsajtó. Amikor újra megszólal felkapom a fejem, igen, bizarr lett volna ha így magától hol van a szüleim háza, nem tudtam volna mire gondoljak persze csak az után hogy leesett a tantusz. Kicsit gondolkodom hogy hogy tájoljam be a legegyszerűbben.
-Közvetlen ahogy befut az út New York-ból, annak az utcának a végén, aaaa kereszteződés előtt pár házzal, az egyetlen sárga ház, de majd út közben még navigállak meg szólok. Amikor jöttünk ide el is haladtunk előtte, csak valahogy nem azon járt akkor az eszem hogy felkiáltsak, - ugrok egyet az ülésen és felkiáltok- nézd itt lakok! - és ehhez a mondat részhez megjátszom a boldog debilt ahogy illik.
Majd mosolyogva megrázom a fejem és normális leszek megint, sóhajtva egy nagyot, nézek kifelé az ablakon a házakat egyenként méregetve.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by King Raten Chromixen Szer. 26 Aug. 2015, 20:38

Kissé zavartnak tűnik, mikor a szoknyája szélét piszkálja a válaszom után, de valamennyire érthető a dolog, nekem se tetszene, ha most haza kellene mennem, hogy elhozzam a cucaim. Főleg ilyen hirtelen... Szerencséje volt velem, és hogy felajánlottam az összeköltözést, ha én nem vagyok, akkor most komoly gondban lehetne... vicces dolgokra képes a vak szerencse.
- Halálosan komolyan gondoltam, hogy költözz hozzám. - mosolygok, bár megértem, hogy furának találja. Nekem viszont egy ház nem nagy dolog, még ha szét is veri, vagy bármi, zsebből kifizetek bármikor egy hasonlót. Tényleg, eszembe is jutott valami. - Sőt, hogy otthonosan érezd magad, megadom a lakberendezőm számát, és úgy alakíttatod át a helyet, ahogy szeretnéd. A tag nem fog meglepődni azon, hogy csak este tudod fogadni, velem is így volt, és már kimagyaráztam a dolgot, a clubra fogtam. - mondom, igaz, ehhez itt kellene hagynom egy bankkártyát, de talán felesleges - egyszerűbb, ha elutalom a pénz ha jelzik, hogy mennyi kell. Igen, így lesz a legjobb. A házhoz érve lassítok, és megállok az úton az autóval, miközben Irinára nézek, és gyengéden megfogom a kezét.
- Nyugi, itt vagyok veled. Gyorsan kicuccolunk, és már megyünk is. Ha valamit meg nem tudunk elhozni, akkor holnap küldök egy szállítóautót érte, és áthozzák mire felkelünk. - mondom, mert elképzelhető, hogy az autó csomagtartójába nem fér be minden, ha meg bútort is akar, akkor főleg.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 27 Aug. 2015, 16:19

Ahogy vissza ültünk a kocsiba és bepakoltunk, mintha kicsit megkönnyebbültem volna. Már nem áll fenn a veszélye hogy elkezdek dühöngeni és olyat teszek amit nem kéne vagy ilyesmi. A pince szobám is eredetileg fel akartam gyújtani, már nagyjából ki is találtam de nem ettem meg, nyugisabbra sikeredett a távozás mint gondoltam. Nem tudom örüljek ennek vagy sajnáljam de már nincs lehetőség változtatni rajta. Nyugodtabb vagyok az biztos, egyelőre. Meg is jegyzi a kocsiban hogy gyorsan le tudtam a pakolást.
-Hát igen, nem akartam sokáig maradni, még felhúztam volna magam vagy nem tudom. Tudod nem valami egészséges amikor egy dühös vámpír őrjöng. - de nem hinném hogy magyaráznom kéne nekik, többet tud mint én.
Elnyúlok az ülésen és támasztom a fejem unottan.
-Ahha, kipakolok, igyekszem gyorsan letudni. Hova gondoltad utána a menetet? -piszkálok közben egy tincset, majd felé fordítom a fejem.
Belegondolva azért jártam ki hogy vadásszak, szórakozzak az emberekkel úgymond, játszadoztam, de mellette nem tehetem meg ezeket úgyhogy a "szórakozás" elveszítette a fontos szerepét, így ötletem sincs hova lehetne, kéne menni. Rá bízom, mert ha kiszeretne mozdulni én szívesen vele megyek, de magamért már nem kell. Most gondolok bele hogy mégis mi az úristen fogok kezdeni magammal ha nem lesz itt és hirtelen elvégzendő munkám se akad, meg fog enni az unalom mert gondolom nem venné jó néven ha folytatnám az eddigi "szórakozásom". Főleg hogy a klub tökéletes színtér lenne hozzá, de nem, nem piszkítok oda ahol eszem, legalábbis ennyire nem és amúgy is megígértem magamnak hogy olyanokat nem csinálok többet.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by King Raten Chromixen Csüt. 27 Aug. 2015, 16:54

Az autóba visszaülve látványosan megnyugszik, higgadtabb, és én is örülök egy kicsit, hogy nem lett nagy baj, nem ugrott neki senkinek. Féltem egy kicsit, hogy el kell majd tüntetni a szülei hulláit, ami problémás lett volna, hiszen látványosan érkeztünk, és elég sok szomszéd tudhatta volna, hogy mi voltunk az utolsók, akik itt jártak. Ráadásul nagy fekete zsákokkal távoztunk... kicsit sem gyanús, ugyan.
Közben indítom az autót, mondja, hogy pakoljunk ki, érthető, nem akarja a kocsiban hagyni a sok cuccát. Hova gondoltam a menetet, ühüm, hát...
- Ha már ezt a szót használtad... Akár le is tolhatnánk egy menetet... - mondom, és elindulok az autóval. - Tudod, a szobád... valamiért beindított. - mondom, és láthatja, ha megnézi, hogy dagad a nadrágom eleje. Volt már szerencsém olyan lányhoz, aki vezetés közben oldott meg ilyen problémákat, de valamiért úgy érzem, hogy ő nem olyan... bár, érhet kellemes meglepetés. De ez az ő döntése, ezt nem fogom erőltetni. A lényeg, hogy ha nem tesz semmit, de adja a jelét, hogy ő is akarja a dolgot, akkor sietve vezetek hazáig, és a közbiztonság se nagyon érdekel. Gyors ez az autó, ez az én szerencsém.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 27 Aug. 2015, 17:18

Igen, a szó használatom egyből kitekerte amit mondtam, szégyellősen elmosolyodok, eddig nem mondta ki ilyen tisztán a "szándékát", inkább utalt rá, persze vezetés közben ezt nem teheti meg ugye. Az a tény a hogy a szobám hozta ki belőle kicsit meglepett, bááár észre vettem bent is amikor kinyitottam az ajtót hogy tetszik neki, csak arra nem sikerült rá jönnöm hogy mi és miért.
-Pedig azon aggódtam hogy gyerekesnek fogod találni ezt a takaró bunkerhoz hasonlító témát. - valahol kicsit örülök neki, jobban mint akkor.
Ott nem tudtam rá figyelni úgy, rá fókuszáltam a feladatra és azon akartam túl lenni. Nem hagytam hogy segítsen, lehet hogy éreztem hogy nem kéne mert lehet hogy a végén összegabalyodtunk volna. Komoly sokkos nyomot hagyott volna a szüleimben az biztos és akkor a szoba leamortizálása is ki lett volna pipálva. Azééért szerintem most is jelen lett volna az a kis kínos érzés hogy a szüleid ott kint vannak és próbálod úgy megoldani hogy ne "zavard" őket vele.
-Ügyes vagy hogy visszafogtad magad, - mosolygok kedvesen - de kíváncsivá tettél - fordulok felé teljesen - mégis mi fogott meg benne ennyire?
De az is lehet hogy nincs konkrétum, azt tudom hogy engem nyugtatott vagy kapásból ahogy beértem ledobtam magam a párnákra vagy elmásztam az ágyig, sose gondoltam volna hogy ilyen kisugárzása lenne. Már nem erőlteti a lakberendezős dolgot de megemlítem.
-Egyébként ha annyira át akarnék rendezni egy szobát ilyesmire tervezném, de magam csinálnám meg....pont mint azt.
Ekkor tűnik fel hogy elég gyorsan megyünk de nem szólok semmit, a reflexeink jobbak mint egy átlag emberé csak nem csinál balesetet, ha mégis max a kocsi bántja, ja meg akik elszenvedik még rajtunk kívül.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by King Raten Chromixen Csüt. 27 Aug. 2015, 17:43

Nem kap a horogra a halacska, úgy tűnik tényleg ki kell várnom amíg hazaérünk. Pedig milyen jó is lenne, sőt, ha kell félre is állnék... elvégre kényelmes egy autó, direkt van egyben az ülés is, simán el tudunk feküdni rajta, és mások max a seggem látnák, meg a lábait, egy szava sem lehet, de amúgy is este van... de jó, nem támadom le. Csak érjünk már haza.
- Nem tudom, inkább olyan sejtelmes volt, izgató... Nem tudom miért indított így be. - magyarázom, bár kicsit nehéz az útra is figyelni, meg rá is, miközben ennyi gondolat kavarog a fejemben, amikben ő a főszereplő, és a ruhátlan teste. Megdicsér amiért kibírtam, és nem támadtam le, tehát tényleg nem lett volna jó ötlet ott elkapni, és megdönteni.
- Egyébként mondtam, amilyenre akarod, olyanra rendezed be a helyet. Felőlem simán lehet egy ilyen szoba a kastélyban, akár a koporsós részt is átrendezheted, akkor még izgalmasabb lesz, hogy egy hely, amiről senki sem tud, csak mi, ahol csak mi fordulunk meg. - mondom, mert tényleg tetszett a hely. Persze nem tudom, hogy mennyi maradna a sok lelógó égőből meg lepedőből, de pótolható bármikor az ilyesmi, és nem hiszem hogy drága lenne berendezni. Akár együtt is csinálhatjuk, két szétrombolás között. Vagy gyengédek lennénk odabent? Az is lehet, hogy nyugtatna a hely atmoszférája, és nem lennék olyan vad, meg állatias, mint eddig.
Az autóval már a befordulás előtt nyitom a garázsajtót, és mire odaérünk, már kényelmesen be is gurulhat az impala, anélkül, hogy meg kellene állnunk. Nem akarom most egyből felkapni, és vinni az ágyba, igaza van, ez most az ő pillanata, a nagy Kiköltözés, inkább segítek neki, és felkapom a zsákokat a kocsiból.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 27 Aug. 2015, 18:17

Nem tudott konkrét magyarázatot adni, csak annyit hogy sejtelmes, végül is az, kiből mit vált ki. Láthatóan egyre "zavartabb" és nehezen koncentrál a vezetésre úgyhogy nem csúszok közelebb vagy érintem meg mert nyugtatás helyett inkább csak jobban pörgetné. Ha akarom csinálhatok egy ilyen szobát, hát arra jó lenne hogy begubózzak és ott pihenjek, meg fetrengjek de amúgy az ilyen vad dolgokra nem jó. Egy rossz mozdulat elég és szét lehet kapni a csoda világot, néha felzaklatott állapotban nekem is sikerült a fejemre rántani az egészet, nem volt vicces. A modern égősoroknak hála amiatt hogy az egyik eltörik és felgyulladna az egész már nem hiszem hogy aggódni kéne, azért nem kockáztatnék. De kicsit mintha felpörgette volna és szívesen venne egy ilyen szobát a kastélyban is, a koporsós helyet gondolja ki erre, el húzom a szám.
-Nem is tudom, szerintem annak a szobának már van egy egyedi hangulata, de te tudod.
Begurulunk a garázsba és fél szemmel oldalra lesek rá, amennyire kezdett felspanolódni út közben azt hittem ahogy leállította az autót letámad vagy legalább próbálkozik de nem, semmi. Egyszerűen kiszáll a kocsiból és kiveszi a zsákokat, bámészkodás közben kapok észbe és pattanok ki én is az autóból és iramodok utána hogy beérjem, kaptam egy pillanatnyi üzemzavart. Megyek mögötte.
-Én is vihetek valamit vagy már mindegy? -kérdezem, de nem felháborodva vagy ilyesmi, csak egy kérdés.
Kíváncsi vagyok hogy melyik szoba lesz az "enyém" ahova ezt a sok vackom visszük, izé, viszi, de nem kérdezek csak haladok utána. Amikor beérünk a cipőmet minél hamarabb le vakarom a lábamról és mezítláb sompolygok körülötte mint egy kíváncsi macsek.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by King Raten Chromixen Csüt. 27 Aug. 2015, 18:39

Hamarabb mozdulok mint ő, és már kivettem a zsákokat, mire kiszáll a kocsiból. Lehet, hogy mégis azt várta, hogy letámadjam? Most már mindegy, érzem még a vágyat, és akarom, de egyre könnyebb másra koncentráljak... na amint elpakoltunk, ebből úgyse lesz semmi, és le is fogom támadni egyből.
- Inkább abban kellene segítened, hogy hova vigyük mindezt. - mondom, és egy pillanatra leteszem a zsákokat, hogy gondolkodva megvakarhassam a fejem.
- Még nem láttál minden hálószobát, úgyhogy gondolom nem sikerült kedvencet választanod. A legtöbb szekrény amúgy üres, bár vannak itt ruháim, mert azokat persze nem hurcolom magammal, a legtöbb dolog akkor is üres volt, amikor itt laktam. Tehát bárhová pakolhatsz, bármit választhatsz. Ha gondolod, felfedezheted a kastélyt, és választhatsz magadnak szobát, vagy levihetjük a pincébe is, ha a koporsós szoba tetszett. Persze nem úgy értem, hogy akkor majd a zsákokból élsz, kitalálunk valamit, vagy átrendezed ahogy akarod, vagy egyszerűen leviszek néhány szekrényt. - mondom, és várom a válaszát. Tényleg ő dönt, ő is itt lakik, és azt a helyet választja, amit akar.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 27 Aug. 2015, 18:55

Várok, várok, na hova megyünk....megáll, nézek furán oldalra döntve a fejem. én válasszak szobát? De nem is láttam csak egyet meg a pincéset és amúgy is hogy várja el hogy válasszak, mintha nem lenne tök mindegy hogy melyik szobát kapnám. Nézek rá zavartan pislogva és lassan megvonom a vállam, mást nem tudtam reagálni.
Igen ő is rájön rövid időn belül a problémára, jól van.
-H..hát figyelj, ha kimondom lehet meg akarsz majd fojtani de nekem tök mindegy hogy melyik szobát kapom. - azért teszek pár apró lépést hátra ha rám förmedne vagy mit tudom én - Lényegtelen melyik, szoba, van benne ágy meg szekrény, nem süt be a napocska, van a közelében fürdő bár itt az se számít és ennyi, -tárom szét a karjaim- tökéletes. - majd hirtelen leengedem őket.
-Addig amíg valaki fel nem nyomja fényes nappal a sötétítést és nem hamvadok el álmomban - mondjuk ha jó alvó lennék nem is lenne annyira kín halál- addig bármelyik szoba megfelel.
Vonogatom a vállam, de ha nem jutunk előrébb ezzel akkor mondok valami randomot.
-Jó, tudod mit akkor legyen az első emeleten, balra a 7., vagy az ahol voltunk azt láttam az is szép, mindegyik biztos szép. Egyébkét is, te mondtad, ha nem tetszik átalakítom, szóval ezzel meg is van a végszó, mindegy úgyis alakítom ha nem felel meg.
Márpedig hogy ne feleljen meg ahhoz eléggé a békasegge alatti színvonalon kéne legyen márpedig kétlem hogy itt lenne olyan szoba úgyhogy, ügy lezárva, nincsenek ilyen különleges kívánságaim és nem válogatok két szoba között, ha mind olyan szinten van mint amit eddig láttam akkor meg amúgy se tudnék.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by King Raten Chromixen Csüt. 27 Aug. 2015, 19:05

- Már miért akarnálak megfojtani? - nevetek erre az abszurd feltételezésre. - Ott alszunk, ahol szeretnéd, már ha alhatok veled továbbra is. Csak gondoltam végignézheted a kastélyt, és hátha találsz olyat, ami jobban tetszik mint a többi. - vonom meg a vállam, és felveszem a zsákokat. - Persze igazad van, olyanra alakítod, amilyenre szeretnéd, csupán addig gondoltam, hogy ne olyan helyen kelljen aludnod, ami nem tetszik, vagy nem érzed jól magad... szeretném, hogy minél otthonosabban érezd magad, na. Csupán jót akartam. - biggyesztem el a szám a végén, és megindulok arra, ahol nem olyan rég letámadtam, a tükörmennyezetes. Amit vele nehéz kiélvezni, mindegy, ha az övé lesz az a szoba, és ott fogunk a legtöbbet ágytornászni, akkor akár le is vetethetem a mennyezetről. Mármint, még nem történt meg, de ha meglátnám magam ahogy a levegő lovagol rajtam, az elég fura lenne, és akár még ki is zökkenthet. Beviszem a zsákokat a szobába, és körbenézek, hogy is volt ez a szoba.. fene a letisztult modern kinézetébe. Végül beugrik, és a falhoz lépek, amit megnyomok két tenyérrel, erre egy sziszegő hangot hallhat, miközben lassan elcsúsztatja az automata a falat, és feltárul egy üres szoba.
- Gondolom ez jó lesz, ahogy láttam, az otthoni szobádban is falba volt építve. - nézek a lányra a vállam fölött, mielőtt bevinném a zsákokat, ahol aztán kedve szerint pakolászhat.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 27 Aug. 2015, 19:32

-Azért mert ha a legtöbb férfi meghallja egy nő szájából azt hogy "mindegy" görcsbe rándul a keze és robban az agya, -darálom le hirtelen a végén levegőt véve - azért.
Úgy mondta ezt a reméli alhatok vele gondot hogy majdnem felnevettem de komolyra rántottam az arcom és felvettem valami hülye mélyített komoly hangot.
-Nem, innentől csak akkor hálhatunk együtt ha majd férj és feleség leszünk, addig nem szégyeníthetjük magunk és szigorúan külön helyiségben! - tartom a komoly fejet de kezd húzódni a szám és az arcom elé emelem a kezem, meg rázom a fejem. Majd felemelem a fejem és kaján mosollyal közelebb sompolygok.
-Sajnálom, ezt nem bírtam ki...és ettől független körbejárhatjuk a kastélyt, amúgy is tervben volt, csak mindig halasztottuk. - járok körbe lassan - Azt is tudom hogy jót akarták, nem le tolni akartalak, már annak nagyon örülök hogy itt lehetek. -bújod oda hogy megöleljem.
Végül oda megyünk vissza mit már ismerek ahogy ajánlottam is, látszik hogy régen járt itt, kellett egy kicsi idő hogy behatárolja hol is van pontosan a "szekrény". Ez is falban van, mármint egy külön szoba, juhé, jobban szeretem mint a sima szekrényt, na nem mintha össze dőlne a világ ha most az lenne csak akkora szekrényt még nem láttam amiből egy elég lenne nekem, de ki tudja. Amikor hátra néz gyorsan bólogatok, persze hogy jó, mért ne lenne jó? De ezt nem teszem hozzá csak magamban. Mielőtt betolná a zsákokat megállítom.
-Várj, ezt hagyd rám. -át ugrom a zsákokat hogy én legyek a szobában de a földet érésemkor a harisnya műszálas anyaga éa a sima parketta kölcsönhatásba lépett és kikapták alólam a talajt és a fenekemre huppantam, amire kitör belőlem a nevetés, nem mondanám hogy ennyi fájna csak vicces, rég bénáztam már ekkorát.
-Húú, régi szép idők emlékére ez illett. - még kuncogva, négykézlábra tornázom magam és behúzok egy zsákot.
Ha most az összes zsákot behúznánk ide nem igazán lenne hely, így viszont bőven van.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by King Raten Chromixen Csüt. 27 Aug. 2015, 19:48

- Csak akiknek nincs toleranciájuk, és amúgy is, a férfi dolga hogy határozott legyen, és következetes. Ha mindenre kikérik a nő véleményét, és mindenben a nő kell döntsön, teljesen érthető ha elkezdi mindenre rávágni, hogy mindegy. De most a szobáról volt szó, úgyhogy ebben tényleg te kellett dönts, ami sikerült is. - válaszoltam a görcsölős dologra. A hirtelen komor arc nem rémít meg, szinte éreztem, hogy mi fog következni, és én is elnevettem magam.
- Nem azért... csak nem akartam, hogy kényszernek érezd, vagy valami. Nem csak azért lakhatsz itt, mert beengedsz az ágyadba, ezt már mondtam. - magyarázom el ismét, és kacsintok. - Persze ez nagyban hozzájárul a közös együttéléshez, és hogy mint lakótársak... - kezdeném én is komoly fejjel, de elnevetem magam. - Na jó, ez nekem nem megy. - rázom meg a fejem nevetve.
Úgy tűnik tetszik neki a wardrobe, az tény, hogy sok mindent hozott, és így egy helyen tárolhatja őket. Viszont nem engedi még azt se, hogy bevigyem a zsákokat, inkább ugrik, és elesik. Annyira meglepett a dolog, hogy még a reflexeimre se hagyatkoztam, és nem kaptam el őt- na nem mintha megütné magát ennyitől, de azért illet volna ott teremjek.
- Vigyázz magadra... - csúszik ki belőlem, bár tudom, hogy vámpírként egy ilyen esés szinte semmi, és ezt be is bizonyítja azzal, hogy térdel, és már pakol is. Leguggolok, hogy segíthessek neki, de ez nem jó ötlet, mert így belátok a dekoltázsába. Ha pedig fordul, akkor nem fogom tudni megállni, hogy a szoknya alól kikandikáló popsija hívását visszautasítsam, sajnálom, de pezseg a vérem. Egyelőre kivárok, nem támadok még rá, hagyom, hadd kezdjen el pakolászni, majd a szétherdált cuccok között, annak is megvan a varázsa. Plusz, még nem csináltam itt sem, lassan a fél lakást vele avatom fel. Mármint a még felavatatlan részét.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 27 Aug. 2015, 20:15

Kényszer, úgy tűnök mint aki kényszerből van itt? Huha, akkor valamit nagyon rosszul csinálhatok, de veszi a poénom és azért elneveti magát aztán megpróbálja ő is, a számra harapva nézek fel rá nagy ártatlan szemekkel várva a végkifejletet de nem bírja végig mondani amit akar mert elneveti magát, ahogy én is egy kicsit. Miközben megyünk a szoba felé megjegyzem.
-Nem árt a póker arcot elsajátítani, ha valaki valami röhejes problémával áll eléd csak nem röhögheted arcon. - mondjuk kinézem belőle de ki tudja.
Gyönyörűen beérkeztem a gardróbomba, taps, taps, fel is szólít hogy vigyázzak magamra. Hát a törpeségnek az az előnye hogy sose esel nagyot az hogy még vámpír is vagy esetleg az meg már bónusz.
-Ugyan már, nem egy épületről zuhantam le. -legyintek miközben oda húzom a zsákot és hozzálátok a pakoláshoz.
Sorban kiszedegetem a ruhákat, mivel ide össze vissza lett betéve így külön felsők, pulcsik, nacik, szoknyák, ruhák meg minden, ez belül is ami megy vállfára meg amit hajtogathatok, mondjuk most úgyis tök mindegy, úgyis meggyűrődtek de azért mégis így jobban átlátom. Aranyos hogy segíteni akar d nem hiszem hogy ebben annyira tudna, amikor leguggol hozzám, elmosolyodok.
-Nem vagy éhes?- kérdezem hajtogatás közben.
Ezt a klassz kis szortírozást így szép sorba minden zsákkal megcsináltam, persze a cipőkkel meg a többivel nincs ilyen gond de a 3. zsák után kezdi unni az ember, francnak nekem ennyi gönc. Közben felnéztem, hát ajjaj, vannak elég magas polcok, sőt innen nézve még a felső akasztó is határ eset hogy elérem rendesen lábujjhegyezés nélkül, sóhajtok egy nagyot, azt hiszem a legfelső polcokat szépen kihagyom mert ami oda felkerül azt egyedül a büdös életbe le nem szedem. Nos jelenleg ennyi szét pakolt cucc fér el a padlón,m kezdem felrakosgatni.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by King Raten Chromixen Csüt. 27 Aug. 2015, 20:29

- Aki röhejes problémával áll elém, az viselje a következményeit. - húzom mosolyra a számat, ahogy belegondolok, ki állna elém röhejes problémával. Az ország vezetését a politikusok intézik, már nem a középkort érjük, hogy a trónteremben járuljanak a színem elé. Persze ezt nem teszem szóvá, ha benne ez a kép él, akkor meghagyom még ebben az álomvilágban. Amúgy vicces lenne, élvezném.
Amíg pakol, folyamatosan fogom vissza magam, és egy idő után el is megy a kedvem, úgy döntök mégse támadom le. Észre se veszem mikor történik ez, egyszerűen csak a ruháit kezdem figyelni unalmamban, mikor már rég a földön ülök a guggolás helyett.
- Hozzak inni? Vagy szeretnél te is jönni? - kérdezek vissza, mikor nézem, hogy van még bőven zsák, csak hármat pakolt még ki. Hát igen, bepakolni gyorsabban tudott, a kipakolás már lassabb. Mondtam én, hogy segítek, már azzal is előrébb lennénk, ha csak a cipőit pakolhatnám én. Na mindegy, biztos az erős független nő képét próbálja erősíteni, azzal, hogy nem hagyja hogy segítsek. A válaszától függően egyedül, vagy vele együtt indulok meg az alagsorba a vérért, amit megkívánt.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 27 Aug. 2015, 20:49

Ahogy pakolok, fél szemmel fel fel nézegetek rá, eléggé unja látszik rajta, mindjárt elalszik ülve. Felvetem neki az éhség dolgot, kérdésre két kérdéssel válaszol.
-Nem nekem, magadnak, leragad a szemed. - csúszkálok oda térden hozzá arrébb utasítva az utamból a zsákokat, befészkelődök az ölébe, nyomok az arcára egy puszit és a vállára teszem a fejem.
-Ha nagyon unod vagy fáradt vagy ledőlhetsz amíg végzek, utána úgyis bebújok melléd., egy ideig még el leszek ezzel, - nézek végig a halom cuccon - sajnos. -csúszik ki halkan sóhajtva - De meg kell csinálni.
Mielőtt kiszállok az öléből adok egy rövid csókot ha hagyja és vissza mászok négykézláb a cuccok közé, mivel a hajtogatást most kissé meguntam a cipőket kezdem kipakolgatni, legalább ezeket a polcokat tényleg elérem kényelmesen még térden is. Sóhajtok és gyorsítok mert ebben a normál csigatempóban sose leszek kész és itt fogunk megöregedni, mármint mi nem, de, na. Amíg le megy a vérért, gondolom nem fog sietni, nem is kell neki, teljes erőbedobással és gyorsasággal kezdek pakolni mint egy fél őrült. Abban a zsákban volta k még hajtani való ruhák amiket a végén össze hajigáltam de az annyira nem sok az útközben gyorsan meg van. Számításaim szerint mire vissza ér már csak az akasztgatás marad esetleg és végeztem is.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by King Raten Chromixen Csüt. 27 Aug. 2015, 21:10

18+

A kérdésemre hárít, úgy tűnik túl látványosan unatkoztam. Na nembaj, megoldjuk, valahogy ki tudom dumálni, bízok magamban. Ettől függetlenül hagyom, hogy befészkelje magát az ölembe, és a csókot próbálom elnyújtani, elsőre nem engedem, hogy elhúzódjon, követem a számmal.
- Máshogy is megoldhatod, hogy ne unjam... - súgom a csók után, a fene essen belé, hát nem elég volt a csókja hogy újra beinduljak? Ahogy kimondom a mondatot, becsúsztatom a kezem a pólója alá, és megpróbálom kicsatolni a melltartóját, amit ha enged, akkor meg is szabadítom tőle - sőt, ha már így benne vagyok, akkor a felső is felesleges rá. Amennyiben ezt is engedi, csókolgatni kezdem a mellét, a nyakát, a kulccsontját, miközben simogatom, cirógatom a hátát. Próbálom őt is beindítani, hogy ne csak én szenvedjek, illetve ha sikerül, akkor hamarosan én se fogok már szenvedni. Hülye leszek vért hozni magamnak, ha őt is megszerezhetem... esetleg utána, ha végeztünk egymással.
Amennyiben minden a terveim szerint halad, hamarosan minden ruhájától megszabadítom. Ha ez sikerült, akkor lágyan, érzékien kényeztetni kezdem a nyelvemmel, megérdemli, és így legalább pozitív élménnyel zárul a beköltözése. Addig csinálom, amíg engedi, és nem akarja, hogy belé hatoljak. El ne felejtsem, előtte kelleni fog egy kis síkosító, a nyálam nem lesz elég.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 27 Aug. 2015, 21:54

Itt rontottam el, azzal hogy oda mentem, pedig csak azt akartam éreztetni hogy nem akarom hanyagolni, meg törődök vele. Talán még meg is állta volna na csak meg kellett volna a ragadni a puszi szintnél, a csók élénkítette fel úgy hogy el se akart engedni. Van ötlete az unalom megoldására, mindjárt gondoltam, nekem is csak most épp nem hiszem hogy egyre gondolunk. Amikor becsúsztatja a felsőm alá a kezét megpróbálom megállítani úgy hogy visszatolom a felkarját, ugyanígy a másik karját is tartom, pár csókot a nyakamra még hagyok és a szemeim is behunyom mielőtt ellenállást tanúsítva lassan kezdek hátra dőlni.
-Ezzel az a probléma hogy így nem tudok pakolászni. - mondom halkan szinte suttogva kicsit megnyújtva a szavakat.
Nekem is lenne hozzá kedvem és szívesebben csinálnám de addig nem nyugszom amíg ez nincs lerendezve, mert akkor halogatni fogom, meg halogatni, majd, majd egyszer, nem, ide ültem befejezem. A tarkójára csúsztatom a az egyik kezem a szemeibe nézve kis kutya szemekkel és suttogom.
-Bírd ki még egy kicsit. -majd közelebb húzom és megemelkedek és nyomok a homlokára egy puszit és kikelek az öléből már ha megengedi és nem kezd erőszakosabban ott tartani, de ezt nem nézném ki belőle. Tényleg már a nagyját csak helyre kell rakni, ez már bagatell. Ha hajlandó volt kivárni egy órácska alatt tökéletesen helyre raktam mindent amit kell oda ahova kell, rend és tisztaság, kitöltöttem a helyet. Igaz párszor szerencsétlenkedtem egy kicsit és valóban kihagytam a legfelső polcokat de azt érthető okokból és az utolsó dolog ami a kezembe kerül a CD amit még bedobtam, ennek nem tudom hol legyen a helye. Hm, meg is van, az egyik üres felső polc, lábujjhegycsücsökre emelkedve fel tolom.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by King Raten Chromixen Csüt. 27 Aug. 2015, 22:30

A tervem nem sikerül, nem hagyja hogy letámadjam, neki a pakolás fontosabb. Ez egy kicsit sért, kicsit nagyon, mert azért azt hittem hogy előrébb vagyok mint az, hogy néhány holmi hol hever. Kiszáll az ölemből, amit hagyok is, és amíg pakolászik, sértődötten elmegyek az ágyig, és bekapcsolom a tévét, jó hangosan, hogy ő is hallhassa. Nem is tudom mit nézek, valami sorozat doktorokról, elég réginek tűnik, de most nem is az a lényeg, hanem hogy szóljon valami. Nézem a tévét, és várom hogy végezzen, elég sokáig tart, és a sorozat vége után elkezdődik egy újabb rész, amit már nagyobb érdeklődéssel figyelek, hiszen nincs más amit csinálhatnék. Nem tudom hogy reagálna arra, ha pornóra kapcsolnék, és magamhoz nyúlnék... de nem, azért ennyire nem bántott meg, és megsérteni se akarom, mert akkor esélyem sincs arra, hogy kiengeszteljen. Mert erre megy ki az egész, jöjjön ide hozzám, engeszteljen, puncsoljon szépen, hogy megbocsájtsak. Akár még kényeztetheti is az elhanyagolt testrészem, igen, annyit megér a várakozás, hogy a szájába vegyen. Úgyhogy türelmesen várok, és ha kijön, akkor direkt nem nézek rá, kissé morcosan tapadok a tévéképernyőre.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 27 Aug. 2015, 23:21

Érezhetően szórta felém a sértettség villámait mert elutasítottam, elkezdenék pakolni de így nem lehet, ülök a földön és nézek sajnálkozó tekintettel a számat húzva, mire felkel és elsétál az ágyig, bekapcsolja a tévét és felhangosítja, ismerősek a műsor zenéi, mindegy, most nem arra figyelek hanem szedem magam minél gyorsabban. Fel se tűnt közben hogy repült az idő, ez ciki, az ajtófélfa mellett óvatosan lesek ki, valószínűleg nagyon utál. Nem baj, mindjárt kitalálok valamit hogy megbékítsem. Először is bedobom azt az khm álom fehérneműt amit még poénból kaptam, elraktam de sose vettem fel, éreztem valahogy hogy annak is itt a helye és jó is hogy nem segített a pakolászásban így lehet hogy meglepi. Nos miután átöltöztem és magamra igazítottam kellőképpen a falatnyi ruhát és adjunk a teljességnek még egy tűsarkút is felveszek, meg egy köntöst, úgyis lekerül de amíg kimegyek és hajlandó lesz észre venni addig kell.
Lassan kisétálok, nagyon nagyon lassan az ágy felé.
-Nagyon haragszol? - kérdezem halkan.
Majd nem akartam de mégis pofátlanul a tv elé sétálok és kezdem kibontani a krémszínű selyemköntösöm masniját, de nem nyitom szét csak egészen közel sétálok az ágy széléhez.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by King Raten Chromixen Csüt. 27 Aug. 2015, 23:28

Úgy tűnik, hogy bevált a tervem, legalábbis erre gondolok, amikor meglátom a szemem sarkából hogy köntösben közeleg. Egyelőre nem reagálok rá, csak amikor kérdez, és beáll a tv elé, ahol vetkőzni kezd. Na, innen már nyeregben vagyok, még ha azt is mondom hogy nem haragszom, enni fogja a bűntudat. De ettől függetlenül nem könnyítem meg a dolgát.
- Hát, elég rosszul esett... - mondom, miközben felülök az ágyon, és az ágykeretig húzódok, nekidőlve annak, ilyen félig ülő, félig fekvő pozícióba.
- Nem lesz könnyű megbékíteni... - mondom, halványan mosolyogva, pedig próbálok komoly fejet vágni, de nem sikerül. Mindegy, már úgyis elkezdte, remélhetőleg be is fejezi majd. Természetesen nem kezdeményezek semmit, rajta a sor, hogy jóvátegye a hibáját, és nem fogok neki tippeket adni, csak ha nagyon olyan irányba megy el, ami nem tetszene, de akkor is csak finoman, meg ne sértődjön. Na jó, egy kevés segítség az elején még belefér, átkapcsolom a tévét egy lágy zenecsatornára, hátha veszi a célzást.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 27 Aug. 2015, 23:45

Azt gondoltam hogy rosszul esett, vissza gondolva nekem is rosszul esett volna, csak annyira rá szántam magam arra hogy azt megcsinálom hogy megcsináltam. Makacs vagyok és ha ezt így kezeli be kell még szerezzek pár ilyen darabot sokat fogom még békíteni szerintem. Át kapcsolt zene csatornára, rendben, de ezt nem azért vettem föl hogy két másodperc múlva magam levegyem, a köntöst leengedem a karomon a földre és a cipőmből is kilépek de a többiben gyönyörködni kell, értékelni és aztán levenni, nem úgy van az. Elindulok felé, útban van ez a fekete tartozék az ágy előtt de összetörni nem akarom, pedig szívem szerint elhajítanám, mindegy fellépek rá oda sétálok, kicsit húzom az időt, szép lassan. Az ágyra már nem sétálok fel, kivárok egy kicsit. Arra is kíváncsi vagyok hogy tényleg igaz e az a tény hogy az ilyesmi, mint amit felvettem kb pár percig érdekesek, utána útban vannak, mert ha igen és ezt látom is rajta kicsit álldogálok még hogy alaposan megnézzen magának, kicsit húzom vele, aztán leguggolok, macska ként egyszerűen kisétálok a ruhák alól. Majd neki rugaszkodok és ugrok közben már vissza változva ügyelve az érkezésre hogy ne legyen belőle baleset, ha jól számoltam pont az ölébe siklottam. Elkezdem bontani az ingje gombjait, kezdeném a jaj nem akartalak megbántani dolgot de azt a kis mosolyt is letörölném vele az arcáról ami van.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by King Raten Chromixen Csüt. 27 Aug. 2015, 23:55

Nem jött be amit akartam, ismét. A tánc nem játszik, inkább leengedi a köntöst, még tartja magán egy kicsit, és kelleti magát, de ez most nem lesz ilyen egyszerű. Normál esetben már összetört volna a tv, meg az ágy előtti berendezés, és hevesen szeretkeznénk, de most nincs ilyen egyszerű dolga, a test ide nem lesz elég szépségem. Inkább várok, közben fellép a bútorra, itt is kivár, kelleti magát, majd láthatja rajtam hogy ez nem az én stílusom, mármint az álldogálunk és hagyjuk hogy nézz, ez után pedig igazán meglep, macskává változik. Most komolyan, a saját esélyeit rontja... de nem, ezt csak azért csinálta, hogy leessenek a ruhák, ő pedig ezek nélkül jelenjen majd meg újra, de előtte még az ölembe ugrik, viszont ugrás közben visszaalakul. Kicsit megijedek, hogy ez fájni fog, de nem, még csak meg se ütött a mutatványával. Ettől függetlenül azért ösztönösen nyúltam érte, és a karjaimban kötött ki, ahol nekiáll gondolni az ingemet. Egyre erősebb a kísértés, hogy letámadjam, főleg most, hogy meztelenül fekszik a karjaimban, de végül megállom a dolgot, és lazán a tarkóm mögé csúsztatom a kezeimet. Dolgozz csak szépen, nem lesz ilyen könnyű dolgod.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Raten Chromixen kastélya - Page 4 Empty Re: Raten Chromixen kastélya

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 9 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.