Párizs, Franciaország

Európa egyik legnépesebb városa, Franciaország fővárosa, amely északon, a Szajna partján terül el.

A repülőút remekül telt és viszonylag gyorsan. Az ételkülönlegességek, amikből csipegettem nagyon finomak voltak. Jó is lenne naponta ilyesmiket enni, de két hátránya lenne a dolognak. Először is meghíznék, másodszor pedig marha drágák ezek a dolgok.
A repülőút végén becsatoltam az övem, mielőtt leszálltunk volna, akárcsak a többiek.
A földet érés után felvettem a csomagjaim és megmutattam az ideiglenes regisztrációs kártyát a helyi hatóságoknak. Nem volt semmi gond, főleg mert végig franciául beszéltem velük, bár az enyhe akcentust még biztos hallották a beszédemben.
Ezek után taxiba szálltam, ami egészen bevitt a városba. Egész a hotelig. Ahova be is csekkoltam, letettem a cuccaimat, csak egy kis táskányi cuccot vittem magammal. (persze nem minden pénzem vittem magammal most sem) Bezártam a szobám ajtaját, majd elindultam, hogy megnézzem az Eiffel-tornyot. És este pedig sétálok majd még egyet a Szajna mentén, hogy megnézzem az éjszakai városképet is.

Mikor megérzem, hogy valaki lerántja a táskám én a rántás erejét kihasználva fordulok meg és kezdek a tolvaj után futni.
- Sera le voleur!(Fogják meg a tolvajt!)
Kiáltom franciául, majd a férfi hátára mérek egy telekinteikus csapást, ami olyan mint egy erőteljes hátbavágás így a tolvaj biztosan hasra esik majd. A lelepleződéstől pedig nem kell tartanom, mert már csak a tenyerem világít a képességem használata közben, amin kesztyű volt, mint mindig. (Bár nem szerelőkesztyű csak sima bőr, de attól még rajtam volt)
Amint utolérem a tolvajt visszaveszem a táskám és egy pofont is lekeverek neki.
- d'autre essayer copain(másnál próbálkozz haver)
Mondom, majd eltűnök a tolvaj szeme elől a tömegben, de ezúttal már jobban fogom a táskám, így aki csak megpróbálná elvenni, azt rögtön felpofozom.

Sikeresen "elkapom" a táskatolvajt, aki csak pislog miután pofon vágom. nem sajnálom a fickót, elvégre ő kereste a bajt. A tömegben kissé távolabb, a táskámat kissé jobban szorítva, nézem, ahogy a tolvaj felkel és elfut, egy középkorú férfi felé, szalad, majd egyszer csak irányt vált. Nem is foglalkozom vele. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy a tolvaj elment, megindulok tovább a torony felé.
Mikor kiérek a tömegből, kiveszem a táskámból az irataimat a némi pénzzel és a telefonom. Amiket a farmernadrágom 1-1 cipzáros zsebébe csúsztatok. Így senki se tudja ellopni azokat tőlem. Mivel nem lógós farmerről volt szó.
Elmentem a toronyhoz, melynek tetejéről, megcsodálhattam, a szép panorámát. Nem vagyok egy olyan turista, aki mindig mindent lefényképez, de ezt a látványt, azért megörökítettem a mobilommal.
Onnan fentről sok mindent láthattam. Mikor már azon tűnődtem, mivel töltsem el a délután hátralévő részét, akkor pillantottam meg, a közelben egy parkot, amelyben első látásra tele volt látványosságokkal. Így lementem a toronyról és oda mentem, és egy kellemes délutánt tölthettem el ott.
Lassan leszállt az est, én pedig tervemhez híven esti sétára indultam a Rajna partján. Az éjszakai látkép, még szebb volt a nappali. Ahogy sétálok az egyik sétáló utcán, észreveszem azt a középkorú férfit, aki délután is láttam.
~ Biztos ő is szereti az esti sétákat.
Gondolom, de mikor észreveszem, hogy továbbra is a nyomomban van, akkor már kezd idegesíteni a dolog.
~ Alvarez nem bízik bennem, vagy pedig egy francia kémkedik utánam.  Vagy csak paranoiássá tett az a táskatolvaj.
Jegyzem meg magamban, majd egyszer csak befordulok az egyik sarkon, majd bemegyek a legközelebbi lehetőleg átlagos étterembe.(nem 5 csillagosba)(Annyi pénz van nálam, hogy kifizessem a vacsorát)
Ha az alak bejön utánam, akkor biztos lehetek benne, hogy engem követ és nemcsak beképzelem a dolgot.

Végre sikerül találnom egy éttermet, ami még nyitva van és gyors léptekkel haladok is felé. mikor bemegyek látom, hogy amely majdnem üres, csak néhány szerelmes pár van ott meg a személyzet. A pincér rögtön asztalhoz is vezet, majd felveszi a rendelésem. Csak spagettit rendeltem, ha van.
A férfi aki eddig követett megállt az étterem előtt egy pillanatra, benézett, majd tovább ment. Sajnos ilyen távolságból nem láthattam, hogy pontosan hova is néz, de azért az az érzésem támadt, hogy engem nézett.
~ Lehet paranoiás lettem az utóbbi időben. Remélem csak én képzeltem be a dolgot és minden rendben van.
A pincér hamar ki is hozta a rendelésemet, én pedig mivel már eltűnt a férfi nyugodtan ehettem meg a vacsorámat.
~ Csak akkor tűnt fel, hogy milyen kellemes hangulata is van a helynek. Gyertyafény egy kis tompa lámpa rásegítéssel. Az egész olyan kellemes, olyan romantikus. Nem is csodálom, ha a párok ide járnak.
Olyan kellemes itt, ha nekem lenne párom akkor nem is lenne romantikusabb, mint egy vacsora Párizsba. Bár nekem romantikusabb a Szajna menti séta, de azért ez se kutya.
A gondolataimba merültem, és egyszer csak valamiért eszembe jutott Aaron, nem a szerelem téma miatt, hanem csak egyszerűen tanakodtam azon, hogy mi lehet otthon és hogy ő hogyan is lehet.
Elő is vettem a mobilom és küldtem neki egy sms-t arra a titkos számra amit Aaron megadott.
" Hogy mennek a dolgok veled. Remélem a lila fejű barátunk nem készített ki, még én itt nyaralok. Én megvagyok, az út eddig kellemesen telt, az étel finom, a látványosságok skálája széles, a közlekedés kicsit őrült és ma már elkaptam egy táskatolvajt is. Majd írj. Üdv. Kira."
Elküldöm az sms-t, mivel volt elég pénz a kártyámon nem volt gáz a külföldi sms-el sem. Mindig gondoskodom, amiről csak lehet mielőtt útra indulok valahova.
Mikor befejeztem a vacsorámat, kifizettem a számlát, majd megindultam vissza a szálloda felé, hogy aludjak egy jót. Az úton hazafelé, már nem láttam a férfit, bár mégis úgy éreztem, mintha figyelt volna valaki.  A paranoiára fogtam a dolgot és haladtam tovább a szálloda felé, hogy aludni térhessek.

Amint kifizetem a számlát meg is érkezik a válasz SMS Aarontól, amit még az étteremben nézek meg.
~ Nem túl biztató. Vajon mire készülhet?
Visszateszem a mobilom a zsebembe, majd megindulok a szállás felé. Kissé fáradt vagyok már ugyan, de ez csak tovább hajt, hogy minél előbb visszaérek a hotelba, annál hamarabb letusolhatok, majd bezuhanhatok az ágyamba. 
A recepción kikértem a belépőkártyám, majd megindulok a lift felé, de mielőtt beléphetnék azon két alak sétál oda hozzám, majd felmutatják az igazolványaikat.
~ Na ne. Hullafáradt vagyok és még a rendőrség faggatni is akar. Hosszú lesz ez az este.
- Természetesen, megyek...
~ Mernék mást mondani.
... de megtudhatnám mégis miről van szó, eléggé késő van már.
Mondom miközben ásítok egyet és a szám elé teszem a kezem.

Követem a két férfit a rendőr autóhoz, ahol úgy kezelnek, mint valami bűnözőt.
- Ha nem követtem el semmit, akkor nem értem miért csak hivatalos helyen lehet intézni az ügyemet?
Megvonom a vállam, majd mert fáradt is vagyok beülök az autóba, majd leveszem a kesztyűimet és a táskámba teszem azokat. A két rendőr beül a kocsiba.
Mikor kérik az irataimat, akkor odanyújtom azokat, a regisztrációs kártyával együtt. (Amiben csak annyi szerepel a képességeken felül, hogy használat közben világítok. Az nincs benne, hogy csak a kezem világít).
Elindulunk és nem szólnak egy szót sem, míg az egyik piros lámpánál el nem árulják miről is van szó, bár már előre sejtem.
~ Ó ********.
- Miből gondolják, hogy használtam a képességem az országban tartózkodásom alatt? mint láthatja a kártyából, a használat közben, világítok, mint valami elcseszett karácsonyfa.
Mondom közönyös hanggal, melyben az enyhe álmosság nyomait lehet felfedezni.

~ Hogy az a ... Itt érzékelőkkel rakják tele a várost vagy mi?
- Tudom, hogy itt nem lehet indokolatlanul erőt használni, meg hogy regisztrálva kell leni, ezért is adtam át ezt a kártyát, bár arról nem igazán tájékoztattak, hogy mennyire is szigorúak pontosan ezek a szabályok.
Mondom, miközben a fáradtság a vad vezetési stílus miatt kezd eltűnni, mert kapaszkodnom kell, ha nem akarom bevágni valamimet nagyon, egy élesebb kanyarban.
A férfiak hangjából hallom, hogy ők is nagyon nem szívesen foglalkoznak az ügyemmel, főleg nem ilyen későn.
Megérkezünk az Örsre, ahol már csak a szolgálatban lévő rendőrök vannak bent. A két rendőr bevezet egy kihallgatóba, elkezdenek kávézni és kérik, hogy mondjak el mindent. Mivel egy érzékelőt úgysem tudok becsapni, ezért fáradtan ugyan, de elég átéléssel mesélem el a történteket.
- Az Eiffel toronynál voltam, mint egy turista, én is ellátogattam oda, aztán egyszer csak egy táskatolvaj lekapta a táskámat és rohanni kezdett, én kiáltottam, hogy kapják el a tolvajt, de senki sem mozdult így végül én magam szereztem vissza a táskámat, épp csak hátba löktem tele-kinetikus erőmmel a tolvajt, az pedig hasra esett, én utolértem, visszavettem a táskám és adtam neki egy sallert. Bár gondolom ezt már úgyis megtudták a kollégájuktól, aki a nap hátralévő részében követett.
Mondom és ha a rendőrök nem tudják, hogy milyen kollégáról beszélek, akkor valószínűvé válik, hogy Alvarez egyik embere követett, vagy talán valami helyi szervezet tagja.

~ Ebbe most jól belenyúltam.
- Nem tudtam róla, hogy teljes mértékben tilos. Valóban utána kellett volna néznem. Sajnálom.
Mondom, miközben a tarkómat kezdem el vakargatni, kissé idegesen.
~ Úgy érzem magam mint egy gyerek aki magyarázza a bizonyítványát. amíg itt vagyok meg kell szoknom, hogy nem oldhatok meg semmit se az erőmmel. Nehéz lesz az biztos, de csak kibírom ezt a maradék 5 napot.
Aztán a férfi biztosít arról, hogy nem az egyik kollégája volt az.
- Szóval valaki más szaglászik utánam.
~ Nem is tudom minek örülnék jobban, ha kiderül, hogy "csak" Alvarez egyik embere, vagy ha valaki más.
Aztán rövid csend után a felügyelő felteszi azt a kérdést, amit én akartam feltenni.
- Elengednek egy figyelmeztetéssel? Vagy bent akarnak tartani éjszakára? Szerintem az előzőt, mind jobban preferálnánk, önöknek kevesebb papírmunkát és macerát jelentene, nekem pedig azt, hogy egy kényelmes ágyban alhatok a hotelban. Ha elengednek, ígérem nem fogom használni az erőm az itt tartózkodásom alatt, hacsak nem az életem múlik rajta.
Mondom miközben próbálok elnyomni egy ásítást, több kevesebb sikerrel.

A férfiak keveslik az ítéletet és rögtön el is mennek utána nézni, hogy mi is a helyes mértékű büntetés egy ilyen kis mértékű képességhasználatra. Az Örs szinte üres, alig vannak már bent, bár sejtem ha ki akarnék sétálni, azt azért nem hagynák. Nincs értelme tehát, hogy elmenjek, csak a saját helyzetemet nehezíteném meg vele.
A két férfi visszatér és elmondják, hogy ők mire gondoltak. Nem is tűnik olyan rossznak, bár szívesebben aludtam volna a szállodai szobámban.
- Rendben.
Mondom az ajánlatra, majd megpróbálok személyleírást adni a két férfiról, aztán pedig mesélni kezdek, arról, hogy mióta és hogy is követ.
- Először azután láttam meg, hogy a táskatolvajtól visszavettem a táskám. Azt hittem csak egy későn érkező segítség, de aztán mikor már egyre többször volt ugyanazon a helyen mint én kezdett feltűnni a fickó. Este sétáltam a folyó partján és többször is találkoztam a férfival, még akkor is láttam, mikor tesztként elfordultam az útról és bementem egy étterembe. Persze be már nem jött utánam, de az ajtóból azért még benézett. Ezek után már nem láttam a férfit.
Mondom a két rendőrnek, kissé álmos, de őszinte hangon.

- Persze segítek, bár reménykedem benne, hogy nem kell majd sokáig itt időznöm. Gondolom, megértik, hogy nem szeretném a szabadságom nagy részét az Örsön tölteni.
A hangomban nincs semmi indult, csupán a reménykedés hallatszik belőle. Elvégre ki akar egy idegen országban a rendőrségen nyaralni.
- Fogalmam sincs, nem láttam még sosem az előtt. Volt egy zűrös ügyem még odahaza, megpróbáltak az életemre törni, mert korábban segítettem a rendőrségnek lebuktatni egy uzsorást, de a bűnösök, most börtönben csücsülnek. Nem tett semmi olyasmit ami utalt volna a szándékára, vagy legalábbis nem tűnt fel nekem.
Mondom majd a szám elé teszem a kezem, hogy elnyomjak egy ásítást.
- Lehet én lettem túl paranoiás az ügy miatt, de szerintem túl sokszor volt "véletlen" ugyanott ahol én is voltam.

A két férfi úgy elkezdi boncolgatni az ügyemet, mintha egy összegabalyodott szál lenne. Elcseverésznek, ötletelnek, már kezdem úgy érezni magam mintha észre se vennének.
~ Cseverésszetek csak, engem nem zavar, úgyis mindjárt elalszom itt ülve.
Jegyzem meg és közben a szám elé teszem a kezem, hogy elfojtsak egy újabb ásítást.
Eugéne megkérdezi, hogy biztos vagyok -e abban, hogy mindenki börtönben ül -e aki anno az életemre tört.
~ Jó vicc, senki sincs közülük. Hacsak nem a négerek.
- Akik rám támadtak azok biztosan. Nem hiszem, hogy erről az ügyről lenne szó, elvégre már 9 hónap telt el az eset óta, miért vártak volna eddig. Szerintem itt valami másról lehet szó. Bár fogalmam sincs miről.
Mondom, majd megint megpróbálok elnyomni egy ásítást.
Végül megkérdezik, hogy van -e még valami fontos.
- Nincs. Vagyis csak egy. végeztünk? Mert ha megengedik, hosszú napom volt és ha már a hotelben nem is alhatok, akkor szeretnék aludni a cellában ahol az éjszakát kell eltöltenem.
Mondom kissé már bágyadt hangon.

A férfiaknak viccesnek találják, hogy valaki önként sétáljon be a cellájába.
~ Marha vicces, én mindjárt elalszom itt, inkább átalszom az itt leülendő időt, minthogy aztán a téglákat számolgassam a falban.
Jegyzem meg magamban, miközben a szám elé teszem a kezem, egy újabb ásítás miatt.
Felállok és követem a férfiakat a cellámig. Míg haladunk feltűnik, hogy a legtöbb cella üres, csak az egyikben alszik éppen egy csöves, de azon kívül sehol senki.
~ Vagy ilyen kicsi a bűnözés, vagy a hosszabb távra ítéltek máshol vannak.
Mikor belépek a cellámba, azt egy határozott mozdulattal becsapják utánam. Míg mennek el még valamit mondanak nekem, de azt már halkan és mivel franciául nem beszélek anyanyelvi szinten ezért nem értettem a halk mondatot.
~ Na mindegy.
Körbenézek a cellámban és látom, hogy szinte semmi sincs benne csak egy emeletes ágy.
Gyorsan fel is mászok a létrán és elhelyezkedem az ágyon, majd hamar el is aludtam. Igaz nem volt túl kényelmes, de ez jelenleg nem zavart, olyan fáradt voltam, hogy akár a földön is elaludtam volna.