Hy'lt IV

A válasz hiába volt várható, mégis meglepetésként ért.
~ Túlélte, sőt úgy tűnik semmi baja sincsen. Csak, átváltozott.
A teremben újra sötétség lett az úr, ami újra arra késztetett, hogy a fülemre hagyatkozzak.
Csak Acél teste világított néhány helyen de ez nem volt elég ahhoz, hogy lássuk az ellenséges bogarat.
~ Hol vagy? Ha nem estél le akkor...
Még a gondolatmenetemet sem tudom befejezni, mikor a szörnyeteg puffanását lehetett hallani nem messze tőlünk, pontosan középre
Az apró fényforrás is elég volt rá, hogy lássam a lény önszántából érkezett meg, hiszen lábon áll, ami azt jelenti, hogy támadni fog.
Amilyen gyorsa csak tudtam megpróbáltam, a földre vetődni, hogy ne érjenek el a pengés karmok, melyeknek hangja szinte hasította a levegőt. Tudtam, hogy még egy találat a lénytől egyet jelent a biztos halállal, így ha sikerült időben lehasalnom, akkor megpróbálom a halottat játszani egyelőre, ha hallom, hogy tüskéket készül szórni, akkor viszont arrébb gurulok a lövedékek útjából, de így fegyver meg páncél nélkül támadni nem tudok.

Nincs több idő a történteken elmélkedni, mert a lény egyszer csak hatalmas robajjal becsapódik, pontosan közénk. Alig van néhány pillanatom cselekedni, mert már ki is tárja a szárnyait, és pörögve támadni kezd. Az első dolgom az, hogy amint érzékelem a lényt, elvágódom, és gurulva távolodni kezdek tőle. Azt már kitapasztaltuk, hogy a közelében maradni öngyilkosság, de még így sincs garancia semmire. A páncélom és a kardom is elveszett, és ez az új testem nem tudom mire képes. Abban biztos vagyok, hogy valami megváltozott, de hogy az energia elvett a képességeimből, vagy hozzáadott, azt nem tudom. Az biztos, hogy a páncél előnyeivel nem tudok számolni, bár ebben a pillanatban nem is igazán hiányozna, mivel sokkal mozgékonyabb vagyok így. Ha elkap egy támadás, így se-úgy se élem túl. A fényviszonyok miatt valószínűleg én vagyok az egyetlen, akit a lény lát, így arra számítok, hogy ha sikerül szétszóródnunk, engem fog támadni. Mozgásban kell maradnom, ha túl akarom élni. Ha sikerül elég távolra kerülnöm, talpra állok, és futni kezdek, próbálva ügyelni arra, hogy ne essek el a tetemekben. Közben próbálok a megváltozott testem jelzéseire figyelni, keresem, hogy mim működik másként. Remélem, hogy találok valamit, amit felhasználhatok a lény ellen.

Semmi válasz az alaktól, ami természetesen nem tetszik, de nincs idő bármit hozzáfűzni vagy felvetni. A rovar egyenesen közénk csapódik be és támad is. Minimális mennyiségű idő van ismét bármiféle reakcióra. Szinte ösztönösen vetődök a közvetlen fenyegetéssel teljesen ellentétes irányba és gurulok egy keveset a földön mielőtt megállok alacsonyan maradva és ismét a dög felé terelve a tekintetem, hogy ha esetleg látom akkor felkészülhessek egy újabb támadásra, már ha eljutok idáig, ha lassan cselekszem akkor úgy végzem hogy abból a regenerációm sem tud már kihúzni. Amennyiben sikerül eltávolodnom és nem látom a lényt, úgy lassan kezdek el elhátrálni az irányából, legalább is abból az irányból amerre utoljára láttam, felkészülve és ügyelve arra, hogy bármikor nekiütközhet a lábam egy holttestnek, a mozgásom így viszonylag lassú és óvatos, igyekszem csendesnek maradni és ha valóban nekimegyek egy holttestnek akkor irányt változtatok véletlenszerűen, hogy megpróbáljam kikerülni. Ha esetleg közeledő hangokat vélnék felfedezni, olyan hangokat melyek feltehetően az ellenségtől származnak, úgy maximum megpróbálhatom megsaccolni, hogy merre lehet a forrása és megpróbálhatok elugrani és továbbra is távolodni, de kétlem hogy ez lehetőség lenne, így a legjobb esélyem továbbra is a lapulás a sötétségben, ki tudja hogy még meddig, lassan össze kéne szedni Tyr-Xort és távozni, lényegében továbbra is ezért jöttünk és úgy érzem hogy túl sok időt töltöttünk már el ebben a kissé patthelyzetben, már ha valóban az, bár feltételezem hogy az ellenségünk sem lát minket a sötétben, akkor már korábban lecsapott volna mert tökéletes alkalma volt rá.

Feltekintek, de a sötétnek köszönhetően nem látom az ellenséget, ha életben van még egyáltalán. Az előzőek után nem vagyok benne biztos. Kihasználnám az időt és szkennelném az ismeretlen alakot, hátha kiderül róla bármi használható, például hogy szipoly-e vagy sem, de nem jutok el odáig, csupán egy kicsit eresztem lentebb a fegyverem amikor egy kellemetlen hang üti meg a fülem, a következő pillanatban pedig igencsak hangosan érkezik meg közénk a féreg. Meglehetősen szívós lehet ha közvetlen közelről kibírta a robbanást, vagy csak másképpen reagál a szervezete mint a sajátunk, végül is egy csótány... Mindenesetre is azonnal próbálok hátra ugrani és a pörölyöm azonnali élesítésével egy folyamatos elektromos nyomás alá helyezni a legerősebb fokozaton ami így lehetséges. Ha képes vagyok eltalálni akkor tartósan megbéníthatom és ennél jobb lehetőség nincs rá, ha most hagyom elúszni annak kellemetlen eredményei lehetnek, ha pedig eltalálom nagy az esélye hogy mozgásképtelen lesz és kétlem hogy a folyamatos áramütéshez képes lenne hozzászokni. Benne van a pakliban sajnos hogy a legnagyobb igyekezetem ellenére nem tudok majd idejében tüzet nyitni... Az esetben maximum csendben figyelhetek, hallgatózhatok és készülhetek egy támadás elkerülésére ha a hangok azt bizonyítják hogy ilyesmi lehet készülőben, de remélem hogy inkább letudható az egyszerűbb módon a dolog és szinte minden koncentrációmat az ügy kivitelezése emészti fel a jelen pillanatban.

Azt hittem elég gyors vagyok, hogy kitérjek a támadás elől, úgy tűnik tévedtem. Ahogy hasra vetem magam, még a levegőben érzem, hogy a lény fémes karmai szó szerint le vágják a hátamról a páncélt, sőt még pár helyen a bőrt is.
- Sssz.
Szisszenek fel, bár nem a legsúlyosabb a seb, de a páncélom felső testre eső részének így teljesen annyi. Egészen csupasznak éreztem magam nélküle. megpróbálom a másik ruhaujjamat is letépni, hogy a hátamat is körbeköthessem, a sérült helyeken.
Ekkor a fények újra felgyúlnak és láthatóvá válik a bogár is, amely több helyen asszem vérzik, de nem biztos, hogy az a trutyi vér. Azonban feltűnik valami más is: a lény mellkasán narancssárga fény pulzált.
~ Ez robbanni fog?!
Teszem fel magamban a költői kérdést, majd a következő pillanatban megpróbáltam bemászni néhány hulla alá, hogy legalább megvédjenek, ha robban a bogár, szerintem több sérülést nem igen bírnék ki páncél nélkül.

Menekülnék, de felbukok a földön heverő tetemekben. Érzem, hogy az óriásrovar pengéi elérnek, és felszántják a hátamat és az oldalamat, de a sebek nem annyira mélyek, hogy a mozgásban akadályozzanak. Valószínűleg az mentett meg, hogy a földre estem. A látásomra továbbra sem támaszkodhatok, így a rovarhullák közt megbújva próbálom a hangok alapján megítélni, hogy mi történik. Úgy tűnik, hogy valakivel harcba keveredett, a fémes csattanásokból arra következtetek, hogy Pöröly lehet az. Nem látok rá reális esélyt, hogy túlélje.
Aztán hirtelen végre felkapcsolódik a fény. Felnézek, és amint hozzászokik a szemem a fényhez, észreveszem, hogy a lény az utolsókat rúgja. A legutóbbi akciója valami végső elkeseredésből származó támadás lehetett, de úgy néz ki, az felemésztette az utolsó erejét is. Ránézésre a robbanás viselhette meg, de valami vele is tett, nem csak velem. Egyre erősödő narancsszínű fény üt át a mellkasán. Elég egyértelműnek tűnik, hogy halálában is életveszélyes lesz.
- Mindenki a földre! Húzódjatok a fal közelébe, hullák mögé!
Most már át tudok lépni a tetemek fölött, úgyhogy futni kezdek a fal felé, minél messzebb a szörnyetegtől. Időnként hátranézek, és ha úgy érzem, hogy nincs időm tovább futni, a földre vetem magam. Ha a falhoz érek, magamhoz rántok egy-két rovartetemet és befekszem alájuk. Csak remélni tudom, hogy ez elég lesz.

Nem kockáztattam és jó vakond módjára "ástam" be magam a hullák alá. A robbanással kapcsolatos elméletem helytállónak tűnt mikor halottam nem messze tőlem a robbanást, de nem csak azt, halottam, hogy valami nagy erővel vágódott a falnak, vagy valami hasonlónak.
~ Ez a hang nem tetszett.
Kimászok a hullák alól és meglátom, hogy Dam és Reptile a falnál fekszik eszméletlenül.
- Hát ez csodás.
mondom szarkasztikusan, majd megindulok a társaim felé. Megpróbálom Reptilet a vállamra venni, vagy ha nem bírnám el, akkor a karját a vállamon átvetni és úgy húzni magammal, mert a hátamról nemrész szedte fel a bőrt  bogár, így lenne a legkényelmesebb cipelési módszer. Ha Acél nem jönne Damért akkor szólok neki, hogy segítsen.
mindezek után feltűnik, hogy megszűnt az energiapajzs, végre.

Ahogy a fal mellet magam elé húzom a rovartetemeket, még látom, hogy Reptile és Pöröly nem indultak el időben. Villám ugyanazt a taktikát követi, mint én, csak talán kissé túl közel maradt. Mindhárman olyan sérüléseket szenvedtek el, amik mellett esélytelennek tartom, hogy egy komoly robbanást túléljenek. A fény a lény belsejében egyre erősödik, és néhány pillanattal később meg is történik a robbanás. Érzem, ahogy a hőhullámok megcsapnak, hallom a pörkölődő kitin sercegését, és érzem a bűzét, de a nyomás és a lángok nem tesznek bennem kárt. Amikor csend lesz, lelököm magamról a hullákat, és a terem közepe felé rohanok. Először a társaim életjeleit ellenőrzöm, de nem sietném el annyira a kiszállításukat, mint Villám. Amikor megpróbálja Reptilet a vállára venni, leintem.
- Ne legyél ostoba! Csak felszakadnak a sebeid.
Körülnézve látom, hogy nincs életben maradt ellenfelünk, és a pajzs is megszűnt, tehát talán lesz egy is időnk arra, hogy kifújjuk magunkat, és nem kell elsietnünk a menekülést. Azt is észlelem, hogy mindkét társunk csodával határos módon életben van, de kivinni őket nem tudjuk.
- Próbáld meg felébreszteni őket! - mondom Villámnak, majd először körülnézek ott, ahol a lény állt, hogy mi maradt utána. Nem tudok magyarázatot találni arra, hogy miért robbant fel, és abban reménykedem, hogy a maradványai magyarázatot szolgáltatnak. Minél többet tudok meg Annihilus seregéről, annál jobb. Ha találok valamit, jobban megvizsgálom, ha nem, akkor azonnal elindulok arra, amerre Tyr-Xor ment. Ha életben van még, meg kell találnom, ha már érte jöttünk.

Be kellett látnom, hogy Acélnak igaza van, jelen állapotomban nem bírnám el egyiküket sem, már csak a lábamon maradt némi páncél, és combból azért nem bírnék kiemelni ennyi súlyt, nem beszélve arról, hogy le is gyengültem a vérveszteségtől.
A kérésre, hogy ébresszem fel őket, elege tennék, eleget is tennék, próbálkozom, de egyik sincs magánál, eléggé kiütötték magukat.
Mivel mást nem tudtam tenni, letéptem Reptile karjáról a ruhája ujját, hogy azt a nyakán lévő erősen vérző sebre nyomjam finoman, elvégre nem áll szándékomban megfojtani a társam, csak azt akarom, hogy elállítsam a vérzést a nyakán.
~ Meg ne dögöljetek itt nekem.
Ezek után megvizsgálom Pörölyt is, hogy tudok e valahogy rajta is segíteni, persze közben fülelek a környezetemre, hogy időben cselekedhessem, ha ismét valami váratlan történne, mire gyorsan kéne reagálnom.

Az óriásrovar testéből semmi sem maradt, úgyhogy rögtön elindulok arra, amerre Tyr-Xor távozott. Nem is kell sokat keresnem, a folyosó végén befordulva megtalálom a nőt, ám messze nem olyan állapotban, mint reméltem. Az egész folyosót bogarak lepik el, nagyságrendekkel kisebbek, mint amikkel küzdöttünk, bár sima bogárnak elég nagyok lennének. Ezek más taktikát alkalmaznak, rajban mozognak, és áldozatukat teljesen beborítva felfalják. Ez történik éppen a fél-kree nővel is, de amíg a legkisebb esély is van rá, hogy életben van, nem adom fel, hogy kimentem. A küldetést teljesíteni kell, különösen ha már ennyit küzdöttünk. Tyr-Xor keze kilóg a bogarak közül, úgyhogy nem habozok, odalépek, és jobbal megragadom, majd teljes testtel megpróbálom felrántani. Közben a bal kezemmel igyekszem lesöpörni a bogarakat. Azt már tudom, hogy új testem nem nyújt védelmet a vágások ellen, szóval biztosan el fogok szenvedni néhány harapást, de ennél rosszabbat is túléltem már. Ha sikerül felrántanom a nőt, megpróbálom minél gyorsabban eltámogatni a bogarak közeléből, de mivel valószínűleg legjobb esetben is alig fog tudni magától mozogni, nem tudom mennyi esélyünk van, ha üldözni kezdenek. Márpedig nyilván fognak. Ha meglenne még a páncélom, repülve talán menekülhetnénk, de így ez sem adott. Igyekszem eltaposni őket, ahogy haladunk, és lesöpörni őket, ha rám vagy Tyr-Xorra másznának, de nem tudom meddig tudom csinálni.

Szerencsére a vérzés kezdett elállni, így egyenlőre életben marad Reptile, de Pöröly állapotán még mindig nem tudok javítani semmit sem. Zavar é segyszerre meg is nyugtat a helyzetünk. Zavar, mert nem tudok többet segíteni és megnyugtat mivel a helyiségben csak mi hárman élünk és nincs több ellenség egyelőre, de azért továbbra is fülelek hátha történik valami, amire hamar reagálnom kellene. Hogy hasznossá tegyen a hullák közt ácsorgást megpróbálok egy működő képes fegyvert keresni a skrull hulláknál, hátha találok valamit. Mivel a maradék páncélon nem igen védene meg, így más módszerhez kell folyamodnom ha harcra kerülne a sor ismét.
~ Legjobb védekezés a támadás, nemde?
Mondom magamban nosztalgikusan a közmondást.

Ahogy belépek a bogárhalomba, arra számítok, hogy rögtön elkezdenek belémmarni, de nem érzek ilyesmit. Úgy tűnik, van valamiféle védelmem ellenük. Az eddigi tapasztalataim alapján nem lehet túl komoly a páncélzatom, de az ekkora rovarok csáprágója ellen még véd, és most ez számít. Több métert kell haladnom, amíg elérek Tyr-Xor testéhez, úgyhogy jól is jön a védelem. Amint odaérek, megragadom a kezét, és felrántom a földről. Nem törődöm azzal, hogy a rovarok megtalálták a rést, amit az óriásrovar támadása okozott a páncélomon, ez nem elég fájdalom ahhoz, hogy megállítson. Tyr-Xor viszont láthatóan sokkos állapotban van, és annyi sebet kapott, amibe könnyedén belehalhat. De most még él, ez biztos. Fordulok is meg, és próbálnám kitámogatni a nőt, ami a körülményeket és az állapotát tekintve gyakorlatilag lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Most hatalmas szükségem lenne a páncélom rakétáira... Amikor erre gondolok, elrugaszkodom a földről. Nem tudatosult bennem a mozdulat egészen addig, amíg már a levegőben nem voltam, mintha a testem reflexszerűen reagált volna a repülés gondolatára. Úgy tűnik az energia, ami átalakította a testemet, nem csak védelemmel ruházott. fel. Ezzel sokkal jobb pozícióba kerültem, de még mindig nem vagyok nyert helyzetben. A rovarok elég okosak ahhoz, hogy rögtön megtalálják a módját annak, hogy hogy férjenek hozzám. Magamhoz szorítom Tyr-Xort, és megpróbálok minél jobban felgyorsulva visszarepülni a nagyterembe. Remélhetőleg sikerül lehagynom a bogarakat.
Ha megérkezem, rögtön villámra kiáltok:
- Be kell zárni a termet!
Remélem van valami mód rá, hogy belülről elzárjuk a rovarok útját, mert három ájult személyt nem tudunk elég gyorsan kimenekíteni, ha utánam özönlenek.

A fegyverek keresése elsőre sikertelen vállalkozásnak tűnt, mivel a legtöbbet szétvágták a bogarak vagy teljesen szét voltak roncsolódva.
Mire végre találtam egy használhatót már eléggé untam a keresését. mikor lehajoltam a hátamba éles fájdalom nyilallt lévén nemrég szántották le arról a bőrt.
Acél hangjára felkapom a fejem és a vezérlőkapcsolóra nézek, de felesleges lenne odafutnom, ugyanis az irányító panel tönkre volt menve,már onnan láthattam.
~ Itt bajok lesznek.
Mondom magamban, amint meglátom a bogarakat Acél mögött.
A következő pillanatban villanás vakított el és amikor már kinyitottam ismét a szemem egy shi'ar hajó gyengélkedőjén találtuk magunkat, nem messze tőlünk pedig a társnőnk állt, aki kihúzott minket a sz@rból.
- Szerintem inkább hagyjuk.
Válaszolom kissé megkönnyebbülve, majd leülök az egyik ágy szélére. Kifújva a levegőt és a feszültséget is.

Sosem tapasztaltam még ilyet, hogy minden gépi segítség nélkül, magamtól repülök, de most nyilvánvalóan ez történik. Kissé más mozdulatokra van szükség a röppályám beállításához, de nem akkora a változás, hogy ne tudjam irányítani a mozgásomat, még úgy is, hogy közben cipelem Tyr-Xort. Be is repülök vele a terembe, ahol Villám az ájultakkal foglalkozik, de hamar kiderül, hogy az ajtót nem tudjuk bezárni, mert a panel tönkrement. Lerakom a nőt, és megfordulok, de látom, hogy már özönlenek is be utánam a kis szörnyetegek. A harc esélytelennek tűnik, így menekülőutat keresek, ahol egyenként ki tudjuk cipelni a többieket, de erre nincs szükség. Egy villanás után teljesen más környezetben találom magam, egy shi'ar űrhajó fedélzetén, az egész társasággal együtt. Megfordulva látom, hogy Látó az, aki az utolsó pillanatban megérkezett értünk.
- Gyáva volt, és kint maradt, ha az épület előtt nem volt, valószínűleg halott. Nem tudom elképzelni, hogy egyedül túlélte a káoszt. - mondom a skrullal kapcsolatos kérdésre.
Tehát a küldetés jó eséllyel sikerült, bár arra még nincs garancia, hogy Tyr-Xor túléli, és a többiek is életveszélyes állapotban vannak. Annihilushoz viszont nem sikerült közelebb kerülnöm, talán csak a fattyaival való harcról szereztem egy kis tapasztalatot. Viszont az új formám fegyver lehet a harcban. A következő hetek feladata az lesz, hogy felfedezzem, mire vagyok képes ezzel az erővel, és megtaláljak magamban mindent, amit bevethetek a féreg ellen.