Brian Abrams

Adatok:

Név: Brian Abrams
Egyéb név(i): Hulk, Rulk Vörös Hulk, Piroska (ezt ki nem állhatja), Piros, A Tank (Az Abrams-ből levezetve)
Faj: Ember (Gammafertőzött)
Nem: Férfi
Jellem: Ember és mutáns barát
Személyazonosság: Titkos
Születési helye és idő: 1959. november. 1.
Kor: 65 év
Család: Apa: Thomas Abrams, Anya: Maria Glumber, Húg: Guinevra Abrams, Bátyj: Zack Abrams
Foglalkozás: Tudós (volt), jelenleg az Angyal Programban vesz részt
Testmagassága: Emberként: 170cm, Hulk-ként:  250cm
Testsúlya: (kg) Emberként: 60kg, Hulk-ként: ~500kg
Szeme színe: Emberként: Barna, Hulk-ként: Vörös
Haja színe: Ősz
Bőre színe: Kaukázusi
Különleges ismertetőjel: -
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges

Életrajza:
1959-ben késő ősszel láttam meg a napvilágot két testvéremmel. Bátyám pár perccel előttem, húgom pedig nem sokkal utánam érkezett. Szüleim elismert tudósok voltak, akik számos alkalommal segítették Amerika és az amerikai hadsereg munkáját. A gyerekkorunk ilyen szempontból elég vegyesen telt, mert amikor a szüleinket elszólította a kötelesség, nem mindig vittek magukkal, sőt, ha lehetett, inkább otthon hagytak minket valakivel. Az iskolai időszakban nem voltam az a közkedvelt kölyök, inkább a stréberek táborát erősítettem, de korántsem voltam egy lángelme. A jegyeim mindig jók voltak, és így egyenes út nyílt számomra egy nevesebb gimnáziumba, majd onnan az egyetemre, amit testvéreimmel együtt summa cum laude végeztünk el. Szüleink nyomdokaiba léptünk, így mind a hárman a tudományos pályán tanultunk tovább, de mindannyian más-más területen, így kiegészítettük egymást. Zack például a robotika és az elektronika felé ment el, míg Guinevra az alkalmazott tudományok jeles képviselője lett. Én inkább az atomfizika és a hozzá kapcsolódó téma iránt mutattam érdeklődést. A szüleink büszkék voltak, míg egy nap nem jött a hír, hogy megölték őket. A hír lesújtott minket, és sokáig csak vegetáltunk. Tudtuk, hogy a hidegháború miatt fennáll a veszteség esélye, de nem gondoltuk, hogy ennyire hamar bekövetkezik. Semmi konkrétat nem mondtak a kollégáik, vagy bárkik is voltak ők, csak a hírt hozták, és persze a szokásos részvétnyilvánítás, ami nem sokat számított, visszahozni őket biztos nem fogja. Ezek után még jobban beleástuk magunkat a munkába, és nem sokkal később – pár évvel a hidegháború vége után – megkerestek minket a kormánytól, hogy segítsünk egy elméleti tesztfázisban lévő kísérlet gyakorlatba való helyezésével. A kiemelkedő fizetés mellett maga a lehetőség is meggyőzött, hogy belevágjunk, és nem volt visszaút. Belekerültünk ebbe a körforgásba. A tervek egy új, kísérleti fázisban lévő bombáról szóltak. Az elméleti alapja hasonlatos volt az atombombáéhoz, de a hatása jóval meghaladta azt. A baj az volt, hogy a pontos, gyakorlati hatását mi sem tudtuk megmondani, mert a tesztek alapján mindig más került elő, hiába próbáltuk korrigálni, az egész roppant instabil volt. Mivel nem volt előrelépés, az egész projektet lezárták, és jegelték, minket pedig elbocsájtottak.
2000-ben viszont olyan dolog történt, amit ember eddig csak filmen látott. Különleges képességekkel bíró emberek jelentek meg, és nem féltek felfedni magukat. Az egész túlságosan olyan volt, mint egy filmben, és én eleinte el sem akartam hinni, hogy ez igaz. Végül bebizonyosodott: mutánsok már pedig léteznek. Két évvel később újra munkába álltam egy kutatási és fejlesztési cégnél, ahol megpróbáltak kifejleszteni egy szert, ami képes immunissá tenni az embert a radioaktív sugárzástól. Emellett a mutánsok megjelenése óta, a világ próbál rájönni, hogyan tettek szert a képességeikre, és próbál kifejleszteni egy szert, ami vagy a sima embert ruházza fel, vagy pedig a mutánsokat fosztja meg a képességeiktől. Nem igazán értettem, hogy mi szükség erre. Az emberek között is vannak gonoszok, akik gyilkolnak, és rabolnak, erőszakolnak. A munka ismételten kudarcba fulladt. Egy időre jegeltem az ilyen nagy iparcégeket. Egy atomerőműben dolgoztam, mint ellenőr. Bár a keresetem koránt sem volt olyan jó, mint anno, én nem bántam. A világ egyre inkább változott, a hírekben egyre furcsább riportok mentek le , és kezdtem azt hinni, hogy én őrültem meg. Vagy álmodom; de nem. 2013-ban New York-ba költöztem, egy új állás miatt. Egy új fajta, atomenergia alapú energiaforrást próbáltak kifejleszteni, ami képes magasabb hatásfokon működni a jelenleginél. Több év kutatás és fejlesztés meghozta eredményét, és a cucc tesztelésre előállítható volt. Magát a teszt időszakot hosszú előkészületek, és biztonsági előírások sora előzte meg, ám végül sosem került sor a tesztelésre a 2017-es New York-i megszállás miatt. Az emberek – köztük én is – azt vártuk, mikor robban ki a harc. Egy csapat idióta megszállta a várost, és az elnököt fenyegették. Valamiért biztos voltam abban, hogy előbb dobnak atomot Manhattan-re, minthogy az elnök beadja a derekát egy csoport terroristának. Meglátásom szerint a New York-i megszállás után a világ mintha felpörgött volna. Egymást követték a furcsábbnál furcsább események. Nem is kellett sokat várni, 2019-ben egy furcsa köd ereszkedett a városra, és se ki, se be senki. Aki bent maradt, az ott élt, aki kint volt, nem érhette el a várost. Senki nem tudta, honnan és miért jött a köd, és hogy mi a cél ezzel, de  nem tartott sokáig – relatíve – egy év elmúltával a köd eltűnt, viszont az USA kettészakadt, és New Jersey vezetésével az északi rész az Amerikai Szövetséges Államok néven lépett fel a megmaradt, déli USA ellen. New York-ot végül újjáépítik, ám nem tart sokáig a jól ét, mert 2021-ben kitört a harmadik világháború és a két amerikai rész esik először egymásnak. Újabb felkérést kaptam, ami a Szövetséges Államok előnyére válhat, egy különleges atombomba előkészítése volt a feladatunk. A különleges az volt benne, hogy az atomenergiát egy infravörös spektrumba helyezték, amivel így még nagyobb pusztítást végezhetnek. Az előkészítés alkalmával egy vezeték megsérül, és hűtőfolyadékot kezd szétspriccelni mindenfelé. A vészjelző azonnal megszólalt, és mindenkit evakuáltak, de a bomba robbanás közelbe került, és azt nem lehetett csak úgy hagyni. A csövet nem lehetett visszatenni, de ilyen esetre elvileg volt egy pót cső, ami hasonló elhelyezésben volt a tűzoltó készülékhez. A bombát megkerülve rohantam oda, közben próbáltam elkerülni a szétfolyó, sugárzó vizet, de már mindegy volt, mert így is rengeteg sugárzás érhetett. Tisztában voltam a hatásával, és már egyáltalán nem gondolkodtam. Lezártam az ajtót, hogy senki ne jöhessen be. Kirántottam a pót csövet a helyéről, majd felcsatoltam a helyére. Bár a vészjelző még szólt, a kamrát rögtön elárasztotta a fertőtlenítő folyadék, és végül egy külön helyiségbe szállítottak, elkülönítve tartottak. A furcsa az volt, mikor a tünetek két hét elteltével sem jelentkeztek. A sugárzás miatt elvileg rég halottnak kéne lennem, de valami nem volt jó. Az ideg állapotom romlásnak indult, és a legapróbb dolgon is igen hamar fel tudtam kapni a vizet. Egyik nap haza felé tartottam, mikor a sikátorból pár srác került elém, és késsel fenyegettek, valamint az értékeimet követelték. Lassan előhúztam a zsebemből a pénztárcámat, de nem voltam én sem rest, ahogy átnyújtottam neki, megpróbáltam elkapni a kezét, amiben a kés volt. Sajnos már én sem voltam a régi, és hát többen is voltak. A srác megvágta az alkarom, míg a másik taszított rajtam egyet. Nyomdafestéket nem tűrő szavakkal és jelzőkkel dobáltak. A földön fekve megrugdostak párszor, és ekkor történt meg először. Mérhetetlen dühöt éreztem. Dühös voltam a srácokra, dühös voltam azért, mert képtelen vagyok megvédeni magam, és dühös voltam a városra is, amiért idáig fajult el, hogy védtelen öregekre támadnak az utcán. Valami történt, amit nem tudok leírni. Mintha a tudatom eltűnt volna, és csak tiszta düh maradt volna a helyén. A testem és az izomzatom növekedni kezdett, és ezzel együtt a dühöm is nőttön-nőtt, míg végül egy majd kétszer akkora alak állt a helyemen. A srácok arcát látva nem tudtam mit gondoljak, de nem is igazán érdekelt, elkaptam az egyiket a fejénél, és a közeli épület falába építettem, majd a másik, kihasználva, hogy nem figyelek, megpróbált megvágni, de a kése lecsúszott rólam, illetve a seb, nem volt sem túl mély, sem túl súlyos, és mire odanéztem már szinte ott sem volt. Egy erőteljes rúgással két utcával odébb találták meg szilánkosra tört csontokkal. A megmaradt támadók inkább jobbnak látta futásnak eredni, de nem jutottak sokáig. Egy szimpla ugrással utolértem őket, és hasonló eleganciával intéztem el mindet. Ezután sötétség. New York külvárosában ébredtem, és csak egy szétszakad nadrág volt rajtam, semmi más. Zavart voltam, és nem emlékeztem a történtekre. Hazatérve lefürödtem, és átöltöztem. Pihenésre volt szükségem, és ekkor jutott eszembe pár emlékkép. Egy vörös marok, egy hasonló skarlát színű láb, mely kegyetlenül előre lendül. Megráztam a fejem, valami nem stimmelt.
Ez a valami többször is megtörtént, és komoly figyelmet próbáltam szentelni neki, de legtöbbször még csak arra sem emlékeztem, hogy egyáltalán megtörtént. Az első emlékeim mindig azok voltak, hogy felébredek valahol, és teljesen zavart vagyok, alig emlékszem valamire. Bár az is csoda volt, ha egy-két homályos emlékkép felrémlik. Nem voltam túl jártas ebben, így nem tudtam mit kezdjek vele. Más viszont tudta. Pár évvel később egy férfi keresett fel, hogy van egy érdekes ajánlata a számomra, de többet nem mondhat, csak ha vele megyek. Hallottam már a S.H.I.E.L.D.-ről, és úgy nézett ki – az egyenruhája alapján – hogy ő is hozzájuk tartozik. Ha a S.H.I.E.L.D. érdeklődik valami iránt, az igen komoly dolog lehet. Sajnos a várakozásaimmal ellentétben nem a tudásomra volt szükségük. Legalábbis nem az volt a fő cél. Egy fura terembe vezettek, és nem más várt, mint a TV-ből jól ismert kőbőrű, a Lény, a Fantasztikus Négyesből. Először nem értettem, és jól megzavartak, aztán a Lény nekem esett. Először csak szavakkal, majd később fizikálisan is, és nem kímélt. Végül ismét megtörtént. Addig szidott, addig püfölt, amíg a vörös szörnyeteg elő nem jött. Úgy nézett ki, hogy meg van elégedve magával. Illetve mindketten. Utáltam, hogy ilyen elégedett arccal mered rám, így egy jobb egyenest indítottam, de kezeit felemelve elkapta az öklömet, majd azzal együtt megfordult a tengelye körül, és egy közeli, ám annál kisebb cellába dobott, majd rám zárták az ajtót. Nekimentem a falának, de mintha meg sem kottyant volna neki. Még csak bele sem rezgett.
Mikor visszanyertem eredeti formámat elmondták, hogy nem hagyták figyelmen kívül a felbukkanásom, és szeretnének bevenni a S.H.I.E.L.D.-hez, de nem mint alkalmazott. Valami Angyal Programot emlegettek, és hogy lényegében figyelnek majd rám, illetve megpróbálják uralom alá hajtani a képességeimet. Nem tudtam hirtelen mit mondani, a zavartságom mindent tükrözött, csak ép elmét nem, így tudtomon kívül rá bólintottam a dologra.

Képességei: Átváltozott formájában 100 tonnás erővel rendelkezik, a regenerációja pedig minden képzeletet felülmúl. A sugárzás által Vörös Hulk-ká változott, aminek átváltozása hő kibocsátással jár, ami a dühétől függ. Minél dühösebb, annál nagyobb hőt bocsát ki magából, ami akár első, másodfokú égési sérüléseket is okozhat, ennél komolyabb a dühétől függ.
Hátránya, hogy a zöldhöz hasonlóan szinte uralhatatlan, ám rajta van az ügyön, hogy miként lehetne tudatossá változtatni ezt az erőt.

Szakértelmei: Atomfizika jártasság, ezen kívül folyamatosan képzi magát, főleg, mióta a világa teljesen megváltozott. Kezd megismerkedni a pusztakezes harcművészetekkel, remélve, hogy átváltozva emlékszik majd rá, és hatásosabban tud majd küzdeni.

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Nem

Megjegyzések:

Szia!
Az oldal történetét szépen végigvezetted benne, nem is kötekszem, elfogadva. 1500$ kezdőtőkét kapsz.
A képességeidhez még ezt is írd bele mert odatartozik:
- A "sima" formájában képes 50 tonnát felemelni, nagyobb kaliberű fegyverek nem sebzik, regenerációjával halálos sebeket pár órás pihenéssel tud kigyógyulni vagy pár körig képes aktív lenni azok ellenére. Súlyos fizikai vagy lelki sérülés esettén ekkor is elveheti a km az irányítást és még így is hatalmas lelki küzdelemmel kell szembe néznie és nagyobb csata után meg kell állnia pár körre nyugtatni magát ha uralni akarja a hulkot.

Természetesen Te ebben is vörös vagy és nem szürke, ennyi a változás a leírtakhoz képest.
Egy adatlapot még írj, utána mehetsz is játszani.

Adatlap

Név: Brian Abrams
Faj: Ember (Gammafertőzött)
Pénz: 1500$
Kredit: 1.szint - 4kr
Bevétel: N/A
Lakás: Lakás New York-ban (-1kr)
Felszerelés: N/A
Egyéb: N/A
-------------------------------------------------------------------------------------
Pénzmozgás(ok)

Kredit: 1. szint - 4kr

• Elköltött kredit: 1kr
  
• Fennmaradó kredit: 3kr

------------------------------------------------
Tőke: 1500$

• Bevétel: N/A
  
• Kiadás: -

-------------------------------------------------------------------------------------

Képességek:

Az első küldetésünket csúnyán elbuktuk. A tervet teljesen szétcincáltuk, és még ártatlanok meghaltak egy olyan hülyeség miatt, amit simán elkerülhettünk volna. De hát a HYDRA az a HYDRA, nincs mese, így sült el, és ezen már nem tudunk változtatni. A S.H.I.E.L.D.-nél persze megkaptuk a letolást és a fejmosásunkat, és egy hajszálon múlt, hogy nem függesztették fel az Angyal Programot. Miután kiiktatták a képességblokkolókat, azt hittem, hogy felrobbanok. A Rulk jó ideig nem tudott kijönni, hiába táplálta a dühömet egy bizonyos esemény, vagy esemény sorozat, ez a nanobotos cucc képes volt visszatartani. Soha többet nem akarok ilyet. Hallottam Banner-ről, de vele ellentétben én elfogadtam a dolgot, és inkább megpróbálom a jó dolgokat kihozni belőle. A többiekkel ellentétben valamiféle jó érzés is átjárt engem, mert legalább lenyomtam egy olyan robotot, és ezzel gyakorlatilag megmentettem Ben Grimm életét. Mindennek a pozitív oldalát nézem. A lőtt sebek sokkal gyorsabban gyógyultak, miután kiiktatták a képességblokkolót, így kevesebb időt töltöttem a kórházban, illetve az orvoskkal, mint mondjuk Éva. A többiektől kicsit elszeparálódtam, és több meditációs órát vettem a korábbiaknál. Muszáj teljesen irányítás alá vonnom a Rulk-ot, különben teljesen hasztalan leszek. E mellett a lőtérre jártam le, ahol leginkább Burton-nel találkoztam. Nem igazán beszéltek, láttam rajta, hogy ő sincs jobb passzban mint én, de a meditációs és indulatkezelés órák miatt, rajtam valahogy könnyebben átfutott. A baj az volt, hogy magamnak kellett átfuttatni, különben biztos voltam benne, hogy végig dühöngeném a S.H.I.E.L.D. negyedet, és ez csak a jobbik eset volt a sok lehetőség közül. A három hónap úgy repült el, hogy észre sem vettem, és a közelharci órák is haszonsnak bizonyultak, azonban mielőtt bármi újba bele vágnék, van még egy elintézni valóm: Egy nagy méretű 15XL-es nadrágot kell beszereznem, ami nem szakad el, ha esetlegesen átváltoznék a következő alkalommal. A múltkor ez eléggé probléma volt, de tanultam az esetből. A nadrágot elrejtve, a másik alá vettem; ez megfelelő lesz.