Broderick Harper

Go down

Broderick Harper Empty Broderick Harper

Témanyitás by Broderick Harper Szer. 12 Feb. 2014, 23:33

Adatok:

Név: Broderick Harper
Egyéb név(i): Brod, Bro
Faj: mutáns (neo-mutáns)
Nem: férfi
Jellem: semleges
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő: Kanada, 2008. 03. 21.
Kor: 17 év
Család: Apja: Jonah Harper - elhunyt, Anyja: Helena Swenson - elhunyt, Mostohaanyja: Erin Dwaroll - elhunyt, Fogadott testvér: Ellie Lillian Dwaroll (diák) - életben van
Foglalkozás: Tanuló
Testmagassága: 173 cm
Testsúlya: 62 kg
Szeme színe: Világoskék
Haja színe: Sötétbarna
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjel: Többnyire kapucnit visel, nyakán van egy hosszú forradás, egy gyermekkori sérülés nyoma.
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: Egyelőre teljesen egészséges

Életrajza:
Sokszor elgondolkozom azon, mi lett volna, ha apám nem hal meg még a születésem előtt. Elvégre az nyilván a teljes gyerekkoromat megváltoztatta volna. De nem így lett. Apám ugyanis egy klánnak a vezére volt, és ahogy anyám azt a naplójában leírta, volt valaki, aki sosem kedvelte apámat. Nem tetszett neki, hogy anyám őt szerette. Ez pedig folytonos vitákhoz és nézeteltérésekhez vezetett köztük. A klán hamarosan apám ellen fordult, aki biztonságban akarta tudni anyát, így elcsalta a tagokat a közeléből, míg ő megszült engem. Anyám később tudta meg, hogy apám meghalt. A klánja végül teljesen ellene fordult, az alak, aki pedig mindig is ellene volt, csatára hívta, hogy átvehesse a helyét. Apám legyőzte, ahogyan a következő próbálkozót is, mígnem a teljes klán ki nem halt. Azonban az orvosi jelentések szerint apám a harcok során olyan sebeket szenvedett el, melyeket a teste már nem bírt ki.
Így aztán anyám egyedül maradt velem, és mivel nem tudhatta, kiben bízhat, hiszen voltak klánok, akik az elterjedt neve miatt nehezteltek apámra, anya elhagyta Kanadát, és ekkor költöztünk New Jersey-be. Én még kicsi voltam ekkor, így számomra mindig is ez volt az otthonom. Hiszen itt nőttem fel, és életem első két évét leszámítva, itt tapasztalhattam meg, hogy milyen is az élet. Nem mondhatni, hogy a gazdag negyedben éltünk. Anyám emiatt sokat féltett engem gyerekként, ugyanis könnyedén barátkoztam, de mindenki tudja, milyen a gyermeki elme. Ártatlan, naiv. Természetesen sosem kerültem épp a legszínvonalasabb társaságba. Az én barátaim játék gyanánt megismertettek a lakatok feltörésével, és azzal játszottunk, hogy betörtünk mások garázsába, ahol nem volt biztonsági kamera, mert a tulajnak nem volt rá pénze. Az ilyen helyeken persze autó sem volt a garázsban, de sokszor lehetett ott találni csecsebecséket... olyan dolgokat, amiket az ember ott rejt el, mert nem gondolja, hogy rajta kívül bárki is szétnézne ott. Emlékeket... olykor értékes emlékeket. Ezeken pedig túladtunk, és elosztottuk a pénzt. Persze mit csinál a gyerek a pénzzel? Semmit, elkölti édességre. Míg én anyának adtam. Sosem értette, honnan van a pénz, folyton kérdezgetett, de én mindig csak nevettem, sosem mondtam el neki az igazat. Így visszagondolva... nem vagyok túl büszke arra, amit tettem, de ha válaszolnom kéne arra, hogy bánom-e azt, amit tettem, azt kell hogy mondjam, nem. Szerintem mindent ugyanígy csinálnék, semmivel sem másképp. De végül anya sosem lett mérges, pedig így visszaemlékezve, biztosan sejtett valamit. még akkor sem harapta le a fejem, amikor egy ilyen csíny során sérültem meg, és egy megvágtam a nyakam. A forradás azóta is megvan még. Emlékeztet az önfeledt, de felelőtlen kiskölyökre, aki voltam. Aztán egyik este mégis leültetett maga mellé, és elmondta, hogy akármennyire is szeretnénk jót tenni valakivel, azt nem tehetjük meg úgy, hogy másnak ártunk. Akkor jöttem rá, hogy tudta, hogy a barátaimmal elvittünk dolgokat. Pedig addigra már minden délutánra jutott egy ilyesfajta csíny. Csíny... persze, mi akkor annak vettük. Jópofa játéknak, semmi többnek. A különbség annyi, hogy nekem fogalmam sem volt arról, mi is vagyok valójában. Persze, mindenki viccelődött velem azzal, hogy gyorsabban futok, mint a többiek, és idővel én lettem a legjobb zárfeltörő, pedig a barátaim között én voltam a legfiatalabb. De egy alig hét éves gyermek semmit sem vesz komolyan ezek közül. Így is volt ez, egészen addig, míg ki nem tört a nagy mutánsgyűlölet világszerte. Emlékszem akkoriban anyám különösképp aggódni kezdett, és egyre kevesebbet engedett ki az utcára a barátaimmal. Jószerével csak nappal lehettem kint, és akkor is úgy, hogy ha ő látott, és tudta, merre vagyok. Sosem vette le rólam a szemét, és ez engem nagyon zavart. Sokat veszekedtem vele, miért nem enged el egyedül játszani, de nem magyarázta meg. Sokszor mondta, hogy nem akarja, hogy megbetegedjek. Sokat beszéltek a TV-ben akkoriban beteg emberekről, akik meghaltak. Ezért anya jobban örült, amikor otthon maradtam. Biztonságban. Csak évekkel később, mikor már betegen feküdt az ágyában, akkor mesélt nekem először apámról, aki mutáns volt, s akinek adottságát és különlegességét nagy valószínűséggel örököltem. Akkor árulta el, hogy oly nagy féltésének egyik fő oka ez volt, és a járvány, mely akkor tombolt. Nagyon sokat beszélgettünk, én pedig szerettem volna segíteni rajta, de ő inkább azt szerette volna, ha a tanulásra koncentrálok. Hiába mondogattam, hogy azzal nincs problémám, gyorsabban tanultam, mint a többi diák az iskolában, emiatt szerettek is kívülállóként kezelni, és sokszor gyűlölködve néztek rám, mert nekem kevesebb problémám akadt a leckékkel, mint nekik. Különcnek tartottak, és nem egyszer vágták a fejemhez azt, hogy egy mutáns korcs vagyok. De sosem vágtam vissza. Inkább csak ignoráltam őket, és igyekeztem nem foglalkozni azzal, amit mondanak.
Idővel ez enyhült, de mindig maradtak utálkozók, akik inkább csak csúfoltak, és megvertek a szünetekben ahelyett, hogy megpróbáltak volna elfogadni. Az iskola mellett kezdtem el érdeklődni az íjászat iránt. Nagyon megtetszett a sportág, amikor egy osztálykiránduláson részt vettem egy íjász-programon. Utána nagyon sokat jártam gyakorolni, és képzésekre is eljártam, mikor az oktatók látták, hogy van hozzá tehetségem. Tizenhárom évesen aztán elveszítettem édesanyámat. A daganat, amely az agyában növekedett már évek óta, teljesen legyengítette a szervezetét, mely végül aztán felmondta a szolgálatot. Furcsa... sok ismerősét fel sem ismerte már a végső stádiumban, de engem soha nem felejtett el, és önfeledt mosollyal az arcán fogadott minden egyes alkalommal, mikor meglátott engem belépni szobája ajtaján. Aztán mielőtt meghalt, nekem adta a naplóját. Ebben részletesen írt apámról, és arról, hogy egy klánhoz tartozott. Leírta, hogyan halt meg, és hogy a biztonságunk érdekében ment el a születésem előtt, nem pedig azért, mert nem szeretett, ahogyan azt mindig hittem. Viszont onnantól kezdve már nem voltam ugyanolyan. Bezárkóztam, és senki felé nem voltam hajlandó nyitni. Féltem, hogy megkedvelem őket, aztán őket is elveszítem. Így egy magának való srácként kerültem be az árvaházba, aki csendes, visszahúzódó, és csak akkor szólal meg, ha nagyon muszáj, nem igazán barátkoztam. Nem is próbáltam különösebben jóban lenni másokkal, csak tovább edzettem magam az íjászat terén, egyedül. Illetve ebben az időben kezdtem hódolni a másik hobbimnak, a számítógépeknek. Rengeteg időt töltöttem az árvaházban gépek társaságában, és mivel ez egyszerűbb kapcsolat volt, mint egy emberrel, egész jól ki is ismertem őket. Minden szobában volt egy gép, én pedig mindig jól elbütykölgettem az én szobámban lévőt, ráadásul én is szereltem meg, hiszen, mikor odakerültem, nem is működött. Utána már mindenki, akinek épp tönkrement valahogy a gépe, engem hívott segítségül. Ez a fajta furcsaságom segített hozzá, hogy megkedveljenek odabent, és már egyre kevesebben hívtak bohócnak, vagy épp dilisnek. Mikor épp nem ezekkel foglalkoztam, akkor olvasgattam, vagy tanulgattam, ahogyan azt anya kérte tőlem. A középiskola azonban már keményebb diónak bizonyult, ugyanis egyre többen vették észre, hogy több ágban is kiemelkedőbben tudok teljesíteni, mint ők, ez pedig nem nagyon tetszett nekik, ezért elhatározták, hogy minden áron megkeserítik az életemet. Ezért is kezdtem el akkoriban kiemelkedően foglalkozni az önvédelemmel. Két évig jártam egy elég magas színvonalú karate-szakosztály képzéseire, így aztán mindig sikerült meglepnem azokat a bunkókat, akik szívének legfőbb vágya az volt, hogy jól elverjenek az iskola hátsó udvarán. Ahogy pedig telt az idő, nekem is egyre inkább kezdett feltűnni bizonyos dolgok. Például, hogy változatlanul én voltam a leggyorsabb futó az osztályban, vagy hogy a verekedéseknél az ütéseim jóval erősebbnek bizonyultak, mint azok, amiket én kaptam. Mindezt betudtam a valószínűsíthető mutáns létemnek, sosem foglalkoztam ezzel még mélyebben. Mígnem ez az erő radikálisabbra nem fordult. De ez csak jóval később történt, addigra már középiskolai tanulmányaim végén jártam, úgy ahogy elfogadott mindenki az árvaházban, még ha utáltak is a kiemelkedőségem miatt, és voltak, akik egyenesen közölték velem, hogy jobb lett volna, ha együtt pusztulok Queens-szel, vagy épp elmondták a nyílt véleményüket arról, mennyivel jobb lett volna a világnak az Új Fehér Erő petíciójával, mert akkor még kevesebb olyan szemét lehetne köztük, mint én. A nevelők viszont mindig is szerettek, mert annak ellenére, hogy több területen is tudtam bizonyítani, sosem voltam nagyképű, és nem is szálltam el soha magamtól. Így ők aztán sosem hallották szívesen az efféle megnyilvánulásokat. Jól esett, ha elismertek, de ha nem, nem zuhantam depresszióba, ahogy soha, mikor a többiek épp nem keresték a társaságomat. De eljött az idő, mikor már nem is volt szükséges ezzel foglalkoznom. Feltűnt az árvaházban anyám egy régi barátnője. Jól emlékeztem a Dwaroll-famíliára, sokat jártunk hozzájuk, én pedig elég sokat játszottam együtt gyerekként Mrs. Dwaroll lányával, Ellie-vel. Emlékszem, hogy mindig Lill-nek szólítottam, mert bár elárulta nekem középső nevét, sosem szerette, ha azon szólítják, még az anyjától sem. Erin Dwaroll szándékai sokéig nem voltak világosak számomra. Párszor meglátogatott az árvaházban, kedves volt, pedig sokszor volt, hogy nem válaszoltam minden kérdésére. Nem igazán értettem, miért akar annyira megismerni. Aztán megértettem. Magához vett, New York-ba költöztem, ő pedig örökbefogadott engem. Bár sokáig abban a hitben éltem, hogy csupán azért tette, hogy autóbalesetben elhunyt fiát pótolja velem. Férjétől a baleset után elvált, mert a férfi alkoholista lett. Később kiderült, a baleset a részeg apa miatt történt, aki mólés állapotában rántotta félre fia kezéből a kormányt, ezért tértek át az ellentétes forgalmi sávba. A katasztrófa elkerülhetetlen volt. Természetesen sajnáltam, amit a Dwaroll családnak át kellett élnie, mégis úgy éreztem, sokkal inkább hiánypótló vagyok, semmint fontos tényező Erin Dwaroll életében. Ellie elfogadott engem, és ezt nem tagadta mások előtt sem. Sőt, hosszú idő óta azt hiszem ő az egyetlen, aki talán őszintén szeret. Aztán a mostohaanyámmal folytatott egyik vitám után rá kellett jönnöm, azért vett magához, mert anyám és az ő fia halála miatt úgy érezte, teljesebb életet élhetek így, mintha az árvaházban maradtam volna. Persze ott sem mindig voltam egy helyen. Volt egy időszak, a démonok idején, amikor el kellett hagynunk az intézményt, hogy a város külkerületén lévő otthonba költöztessenek át minket.
Erin képébe vágtam, hogy ő is csak meg akarja mondani, mit tegyek, és korlátozni akar, csak mert nem akarta, hogy szabadon mászkáljak. Azt hittem, félelemből mondja. Hisz tudott arról, hogy mutáns vagyok. Annyira szégyelltem magam, mikor hallottam Queens ostromáról. Onnantól kezdve már nem vontam kétségbe a féltését, már csak azért sem, mert azóta se teszem zsebre azt a fejmosást, amit aznap ezért Ellie-től kaptam. Pedig rohadtul igaza volt. Önző voltam és vak. Még sokáig bántott, mert láttam a fájdalmat az arcán, amit előidéztem oktalan és ostoba vádaskodásommal. Egy olyan ember ellen, aki jót akart nekem. Nem is tudtam neki elmondani, mennyire rosszul éreztem magam emiatt. Megint azt éreztem, mint anyám halálakor: hogy cserbenhagytam valakit, aki számít... hogy csalódást okoztam neki.
Ezután pedig megint beütött a crach. Éjszaka volt, mind aludtunk. Váratlanul Erin részeges férje kezdett dörömbölni az ajtón, otthagyta az elvonót, és újra mélypontra jutott. Hiába kérlelte a nő, hogy menjen el, betörte az ajtót, és megütötte őt. Én Ellie sikolyára ébredtem fel. A mi szobánk az emeleten volt, Ellie addigra már lesietett a lépcsőn, és a földön heverő anyját találta a lépcső aljában. Megpróbált felállni, de az a rohadék újra kezet emelt rá. Erre értem én oda. Nem is gondolkoztam, szinte nem is érzékeltem a külvilágot, mintha leszállt volna a tudatomra egy burok, és a mértéktelen dühön kívül mindent kizárt volna belőlem. Egyetlen dolgot láttam magam előtt: az ő szemétláda képét. Le sem sétáltam teljesen a lépcsőn, az utolsó pár fokról ugrottam neki gondolkodás nélkül. Megszédült, és miközben torkát szorongattam, liluló fejjel tántorodott neki a bejárati ajtó melletti falnak. Feje nagyot koppant a falon lógó képen, amitől annak üvege be is repedt, de továbbra sem eresztettem. Egy ütést mértem a bordák közé, mire összeroskadt, de nekem ez sem volt elég. Két rúgást mértem gyomra környékére, majd szakadt pólójánál megragadva dobtam át a nappali asztalán. Nem is volt fura a hirtelen erő, nem is érdekelt, honnan jön. Semmi sem érdekelt. Fél kézzel dobtam félre az utamba kerülő asztalt, és egy rúgással küldtem neki a disznót a fal előtt álló komódnak. Az ékszeresdoboz, és több kép is leesett róla a rázkódástól, de nem törődtem velük, ahogy az alak kérlelésével sem. Ismét felemeltem, ezúttal két kézzel ragadtam meg felsőjét, és a fejem fölé emeltem. Nekidobtam a bejárati ajtónak. A mocsok feje újra koppant, ezúttal előbb az ajtófélfán, majd harmadjára a padlón. Nem mocorgott már, csak nyöszörgött. Odaléptem az anyjánál guggoló Ellie-hez, de Erin nem mozdult. Soha többé nem mozdult már, ezt pedig rögtön tudtam, amint észrevettem teljesen fehér bőrét, lecsukódott szemhéjait, és a fején éktelenkedő sebet, mely oly nagyon vérzett. Nem emelkedett már a mellkasa. Ekkor szállt le rám végleg a vörös köd. Figyeltem Ellie arcán legördülő könnycseppeket, és felordítottam. Magamon kívül voltam, nem is emlékszem már rá, mikor fordultam meg, ahogy arra sem, mikor indultam meg pontosan a nyögve felkelni próbáló figura felé a bejárati ajtónál, csak azt tudom, hogy kinyitottam az ajtót, és kirugdostam rajta. Mikor már a bejárati lépcsőknél voltunk, ismét felemeltem és kidobtam a kertbe. Még fel sem kelt, már hanyatt fordítottam, térdemmel rátámaszkodtam mellkasára és csak ütöttem a fejét. Ritkán csaptam rá egyet az oldalára, de mindig visszatértem a fejéhez.Ellie zokogása térített magamhoz, de már nem bentről hallottam, hanem a hátam mögül. Újra lesújtani készülő, ökölbe szorult kezemet fogta. A sírástól alig tudott beszélni, de így is kivettem a szavakat, amiket mondott, ahogyan nehézkesen, de kérlelt, hogy hagyjam abba. "Ne csináld... ne válj olyanná, mint ő!" Ezt ismételgette, én pedig ekkor döbbentem rá, mi is történt. A férfi addigra már teljesen eltorzult arccal feküdt előttem. Szemei alatt nagy, lila duzzanatok éktelenkedtek, bőre több helyen felrepedt az arcán, szájából és törött orrából szivárgott a vér. Több foga hiányzott már, és szinte biztos, hogy kemény agyrázkódást sikerült neki okoznom, mert addigra már ájult volt. Remegő kezekkel álltam fel, de Ellie ekkor sem ítélt el, továbbra is fogta a kezem, és zokogva ölelt át, mikor felé fordultam. Némán karjaimba zártam, ahogy könnyes arcát a vállamba fúrta, ahogy pedig öleltem őt, éreztem, hogy egész testében remeg. A férfi több hétig feküdt a kórházban, néhány napra az intenzívre került az állapota miatt. Mikor magához tért, nem emlékezett semmire sem abból, amit tett, sőt semmire az elmúlt éveiből. Az orvosok ezt az amnéziát a súlyos agyrázkódásának tudták be.
Mivel nem voltak emlékei, amit tettem, a rendőrség önvédelemnek, és Ellie védelmének minősítette. Úgy volt, hogy az Ő gondozásába kerülnénk, de életében egyszer helyesen döntött a mocsok, és mikor szembesült végre tetteivel, felakasztotta magát. Ellie és én árvaházba kerültünk, de ígéretet tettem neki, hogy vigyázni fogok rá, az életem árán is. Viszont tudtam, ehhez muszáj lesz kontrollálnom magamat. Ezért aztán otthagytam azt a gimnáziumot, ahová eddig jártam, és helyette felkerestem a Xavier Intézményt. De nem lettem bentlakásos tanuló, mert szerettem volna Ellie mellett maradni. Még mindig nem dolgozta fel egészen az anyja halálát... ahogy én sem. Ha előbb leérek, még ma is él, ezzel tisztában vagyok. Megmenthettem volna, de Ellie ezt mégsem dörgöli az orrom alá, pedig minden joggal tehetné... ezért pedig örökké az adósa leszek. Kezdetnek pedig indíthatnék azzal, hogy a tanulás mellett keresek valami munkát. Jóllehet a robotok támadása miatt újabban a város nem biztonságos, és kiskorúként nem próbálkozhatok akárhol, szükséges, hogy pénzt szerezzek. Tudom, az árvaházaknak ott az állami támogatás, de... felelősnek érzem magam Ellie iránt. Muszáj némelyest gondoskodnom róla, még akkor is, ha a régi életét nem adhatom neki vissza.
De az utolsó szerettemnek már nem okozhatok több csalódást. Ideje felnőnöm... ezzel pedig tökéletesen tisztában vagyok.

Képességei: Mutációjának köszönhetően emberfeletti erővel rendelkezik, mely lehetővé teszi számára, hogy akár 350 kilogrammnyi erőt fejtsen ki mindkét kézzel. Azonban képességének komoly kockázata van, ugyanis ilyenkor a túlzott erő használata több adrenalint áramoltat a vérébe, melynek kontrollálására (még) nem képes, így rendkívül veszélyessé válhat abban az esetben, ha indulatai elszabadulnak, és nincs ott valaki, aki leállítsa/lenyugtassa.
(Emellett rendelkezik a neo-mutáció adta adottságokkal, ami az emberi maximumot illeti.)

Szakértelmei: Gyorsan tanul, így jóformán könnyedén betanítható a nem túl összetett munkákra. Élettapasztalatainak köszönhetően van már némi ismerete a zárfeltörésben, hobbijának köszönhetően pedig egész jól ért a számítógépekhez. De ezek mellett hatalmas hódolója az íjászatnak, jóllehet ezen hobbiját hosszú ideje nem volt már lehetősége űzni, pedig imádta ezt a sportot, és imádja a mai napig is. Emellett járt karate képzésekre is, így ezen harcművészeti ágban jártas, neo-mutációja lévén elég jól ment neki a technikák kitanulása.

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Nem

Megjegyzések: Tudom, nem valami jó, de azért igyekeztem nem a legrosszabbat összehozni, amit csak tudtam, remélhetőleg inkább több sikerrel, mint kevesebbel. ^^
Broderick Harper
Broderick Harper
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 8
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Feb. 11.
Tartózkodási hely : New York - Hope árvaház

Karakteradatok
Főkarakter: Broderick Harper
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Broderick Harper Empty Re: Broderick Harper

Témanyitás by Thorhalla Szer. 12 Feb. 2014, 23:53

Elfogadva, mivel nincs kereseted, se semmid, 200 dollár a kezdőtőkéd.
Írj még egy adatlapot, utána mehetsz játszani.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Broderick Harper Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Broderick Harper Empty Re: Broderick Harper

Témanyitás by Broderick Harper Csüt. 13 Feb. 2014, 00:08

Adatlap:

Név: Broderick Harper
Lakás/Létesítmény: Brooklyn - Hope Árvaház
NJK: Nincs
Foglalkozás: Diák
Munkahely: Nincs
Pénz: 200 $
Bevétel/hét: 200 $
Eszközök: Nincsenek
Felszerelés/fegyverek: Nincs
Vállalat: Nincs
Szövetség: Nincs
Törzshely, ahol megtalálható: Az árvaház
Ismertebb szövetséges: Nincs
Ismertebb ellenség: Nincs

Felhasznált kreditek: 0 kr.
Fennmaradó kreditek: 4 kr.
Broderick Harper
Broderick Harper
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 8
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Feb. 11.
Tartózkodási hely : New York - Hope árvaház

Karakteradatok
Főkarakter: Broderick Harper
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Broderick Harper Empty Re: Broderick Harper

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.