Rocksolid

16 / 40 oldal Previous  1 ... 9 ... 15, 16, 17 ... 28 ... 40  Next

Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Szer. 24 Dec. 2014, 10:35

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid örült annak, hogy az orrkoppintással sikerült meglepnie a párját, aki minderre nem is számított. A fenyegetésre csak szélesen mosolygott, látszott rajta, hogy nem volt képes arra, hogy megijedjen, még játékból sem arra a kedves fenyegetésre, amit kapott a tette után. Ha legalább fele olyan csiklandós lett volna, mint Tubrok, akkor talán még meg is ijedt volna, de így nem igen volt félnivalója, mert tudta, hogy nem nagyon van olyasmi, amivel a párja visszavághatna neki. Mindez a mosolyából is kiolvasható volt, hogy azért volt ennyire magabiztos és boldog, mert tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a férfi nem tud mit felvonultatni ellene és lényegében bármit megtehet, nem tud visszavágni Tubrok neki. Maximum egy dologgal, de azért Ingrid ugyanúgy vágna vissza, hogy a férfi is teljesen kikészüljön az ágyban. A félreértéssel ekkor már nem is foglalkozott, inkább azzal, hogy mennyire kényelmesen tud elhelyezkedni Tubrok ölében, amikor beleült. Ekkor hozta fel a szerénységét, hogy néha neki sem árt, hogyha picit az, főleg, hogy ez mennyire szokatlan és újszerű is tőle. Örült annak, hogy még a szeretett férfi is elmosolyodott a magyarázatán és még egy puszit is kapott. Ez a puszi nagyon kellemesen esett neki annak ellenére, hogy csak az arcára kapta és nem tényleges csók volt. A mosolyra saját maga is elmosolyodott, amiből könnyedén kiolvasható volt, hogy nem fog a véleménye megváltozni és néha igenis lehet ő maga is szerény nagyon rövid időkre, amikor kivételesen úgy hozza a helyzet, hogy ő maga is így gondolta. Mivel, amikor tényleg eljutott erre, hogy így vélte, akkor abban még igazság is lehet, mert nem szívesen ismerte be azt, hogy önmagának is vannak hiányosságai. Végtére is, ki ismerte be ezeket? Főleg olyan egészségesen megáldott hatalmas egóval, mint amivel rendelkezett. Nem sok olyan személyt ismert. Mikor a születésnapja felmerült benne néhány pillanatra tudta, hogy ebben az évben is el lesz halmozva ajándékokkal, Cal az alap volt, hogy tőle kapott mindig valamit, Osborn-tól is valami apróságot szokott minden évben, már igencsak jó ideje, az apja is szokott neki adni; talán ez volt az, aminek minden évben a legjobban örült. Aztán ott voltak még a barátok is, annak idején az anyjától is kapott, de az még hatszáz előtt volt. Ahogyan belegondolt, most még ott volt, hogy lehetségesnek találta azt, hogy Tyr-től is kap valamit, és persze Tubroktól is. Nehéz volt elképzelni azt, hogy pont tőle ne. De végül is visszaterelte gondolatait a párja születésnapjára, igen, abban biztos volt, hogy egyelőre a fia jobb volt, de még két és fél, három év és ki tudja, hogy miként tud majd egy hasonló ajánlatnak ellenállni. Az nagyban függött attól is, hogy kitől mennyit örökölt, ha olyan lesz, mint az anyja, akkor legalább annyira rossz lesz, mint most Tubrok, vagy mégjobban. Ha az apjára hasonlít, akkor némileg visszafogottabb. De ezt egyelőre nem tudhatta még. Ingrid is mosolyogva figyelte, hogy Tubrok is ezt teszi, majd válaszol. Örült annak, hogy legalább beismerte a párja, hogy valóban az és nem próbálta meg letagadni. A kérdésre válaszolt.
< - Igen, megkapja, ha éppen lehet kapni affélét – mosolygott. – Már csak a 4, 9, 14 és 18 hiányzik neki. Egyedi, kézzel készített darabokat szerzünk neki, és azok ritkák. Legalább is azok, amikre azt mondanám, hogy tényleg művészi darabok és illenek a fiamhoz. Maximalista vagyok ebben is. >
Magyarázta el a lehető leggyorsabban és legrövidebb módon, hogy milyeneket is szokott kapni Greg. Érezte, hogy tényleg érdeklődik Tubrok, hogy mi is van a fiúval, de azért azt is könnyű volt észrevenni, hogy nehéz volt ebben a helyzetben nehéz volt igazából rajta kívül másra koncentrálnia a párjának. Főleg, mert látta, hogy most is azt képzelte el, hogy mit is tenne Ingriddel a férfi, ha így jönne szemben a csarnokban, vagy így várná őt az ágyban, hogy csak azokba van öltözve. Ezek után kezdtek már komolyabban foglalkozni egymással, noha kettejük közül Tubrok volt az, aki sokkalta rámenősebb volt és jobban akarta, hogy együtt legyenek most, de Ingrid mint ígérte nem zárkózott el teljesen, hanem adott egy esélyt a szeretett férfinak arra, hogy elcsábítsa és levegye őt a lábáról. Az őt ért simogatások, kényeztetések egyre kellemesebbek lettek, de még mindig nem volt felizgulva, ennek pedig hangot is adott akkor, amikor a párja kimondta, hogy már benne szeretne lenni. Amint ezt elmondta azonnal érezte, hogy Tubrok sokkalta jobban kezdett erőlködni, ügyeskedni amiatt, hogy levegye a lábáról és elcsábítsa őt. Az első néhány perc után, amikor először elhúzódtak egymástól és ezúttal már kimondta Ingrid, hogy alakul, csak kell még pár perc neki látta az elégedett mosolyt, a következőt az elégedettséget pedig már szinte a bőrén érezte, amikor ezúttal ő hajolt vissza a férfihoz és csókolta meg. A kényeztetés ekkor sem állt le, hamarosan Tubrok pedig megkapta a várt sóhajokat és halk nyögést, ahogyan a mellbimbókkal foglalkozott. Most már érezhetően többször remegett meg Ingrid, ahogyan az ágyékánál és a szeméremdombokon simított végig a férfi. Az is igencsak kellemes volt számára, ahogyan a fenékénél is izgatta Tubrok őt, és érezhetően az is nagy hatással volt rá, hogy az ágyékához dörgölőzött a férfi. Különösen azok után, hogy az egyik mozdulat után Ingrid olyan helyzetbe került, hogy már a csiklójának is nekitudott dörgölőzni a párja. Az összes többi izgatás mellett ekkor érezhette meg a férfi igazán, hogy elkezdett Ingrid nedvesedni végre. A csókja és érintései is ekkor lettek tényleg követelőzőek és szenvedélyesek. Mikor elvszakadtak az ajkaik már nem csak Tubrok volt az, aki sűrűn kapkodta a levegőt, hanem Ingrid is így volt. Ahogyan feljebb húzódzkodtak, hogy ismét rendesen üljenek a medencében ő maga is segített, hogy a párjának könnyebb dolga legyen. A kérdésre először csak bólintott, harmadik nekifutásra volt csak képes megszólalni.
< - I… igen – lihegte. >
Már csak azért is volt nehéz felelnie, mert a gyötrését továbbra sem hagyta abba Tubrok. Most már a saját mozdulatain is érezhető volt, hogy ő maga is vágyik a férfira, így Tubrok elérte azt, amit akart. Így biztos volt benne, hogy a másik azt a választ kapta meg most ezzel, mint amit szeretett volna. Igaz nem olyan nagyon akarta még, mint előző este, vagy bármikor, de már határozottan igen és nem kellett tovább izgatni ahhoz, hogy szeretkezni lehessen vele. Ismét megcsókolta Tubrokot, ha hagyta a férfi és ezúttal a saját simogatása is átment már izgatásba, és, hogy ő maga is gonosz legyen a csípőjét is mozgatni kezdte, hogy ezzel is izgassa és kínozza a férfit azáltal, hogy jobban egymáshoz dörgölőzik az ágyékuk. Ezt addig folytatja, amíg a férfi már nem bírja tovább és már bele akarna hatolni, akkor Ingrid megemeli a derekát és csípőjét, hogy ne tudja megtenni.
< - Várj! – lihegte. >
Nem így akarta megtenni, hanem máshogyan, ha Tubrok elengedi, akkor gyorsan megfordul, majd megállt háttal a párja előtt. guggolásba kezdett lemenni és így ráereszkedni Tubrok férfiasságára szépen lassan, kínzóan lassan engedve csak azt, hogy a férfi beléhatoljon. Ha megvolt és a párja már benne volt, akkor a lábait rátette a férfi combjaira, lényegében beleült a másik férfiasságába. Ezúttal direkt nem lovaglóülésbe ült le, hanem így. Ezzel a férfi dönthette el teljesen, hogy miként is szeretné a folytatást, megfoghatta Ingrid térdhajlatait és felemelve a lábát teljesen belétudott hatolni, vagy a lábaival is két féle képen tudta irányítani a helyzetet. Ha belülről tolta szét Ingrid lábait, akkor ő tudta szabályozni, hogy mennyire feszíti szét Ingridet, hogy így szabályozhassa azt, hogy mennyire mélyen tudjon beléhatolni. A másik esetben pedig ha kívülről emeli át a saját lábait Ingridén, akkor is szét tudja húzni a nő lábait és könnyebben megtudja akadályozni azt, hogy ő össze tudja csukni azokat. Bármelyiket is választja akkor is az lesz a végeredménye, hogy teljesen kitárulkozik alul Ingrid, Tubrok pedig a kezeivel bárhol el tudja őt érni, ahol csak szeretné, a combjait, ágyékát, melleit is könnyedén. Azért választotta ezt a pózt, mert így nagyon mélyen tud benne lenni a párja, és tudta, hogy Tubrok úgyis oda van azért, hogyha háttal szeretkeznek. Ha már a férfi kényelmesen elhelyezkedett és irányította őt, akkor hátradől, hogy a hátával nekisimuljon a férfinak, majd kissé kifordítja a felsőtestét, hogy kényelmesen tudjon a párja irányába fordulni, a kezével kinyúlt és lejjebb húzza Tubrok fejét egy kicsit, hogy megtudja őt csókolni szenvedélyesen és hevesen.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 16 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Szer. 24 Dec. 2014, 14:25

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Tubrok kiolvassa Ingrid mosolyából a magabiztosságot és ő is pontosan tudja hogy nem igen tudna azon az egy dolgon kívül hogy visszavágni a nőnek. A mosolyon rosszallóan rázza meg a fejét, de közben mosolyog. Minden mozdulatából kiérződik az "ejnye-ejnye" megjegyzés. Ezután Ingrid a szerénykedéséért még egy puszit is kap a párjától, aki kissé meg is lepődik azon hogy ez mennyire jól esett a szeretett nőnek, holott még csak csók sem volt csak egy puszi. A viszont mosolynak pedig csak örül Ragal, így már biztos lehet benne hogy néha napján Ingridet is hallhatja majd szerénykedni. Valószínűleg tetszik neki ez a fajta változatosság, mint ahogy Ingridnek is tetszik amikor gyengéd a párja vagy éppen zavarban van, a megszokott képpel ellentétben. Ahogy Greg kerül szóba, a születésnap és az ajándékok, Tubrok minden erejével és koncentrációjával amire az idegszálai képesek próbálja elterelni a figyelmét legalább egy kicsit Ingridről, hogy a témára is tudjon figyelni. Ingrid kifejtett válaszára bólint, azt láthatóan érti hogy a Birodalomban a kézzel készült eredeti dolgok értéke hatalmas, elvégre "mindenki mindent mindig" Maniac-el csináltat.
< - És minden szülinapra csak egyet kap? - érdeklődik továbbra is kíváncsian Tubrok. >
Nem sokkal később azonban Tubrok gondolatai teljesen elterelődnek ahogy Ingridről fantáziál. Majd nem is bírja tovább sokáig, a szerelmes pár elkezd komolyabban egymás testével foglalkozni. Az elején még Tubrok az aki sokkal követelőzőbb és rámenősebb, de Ingrid is lassan kezd feloldódni és felizgulni. Amikor Tubrok kimondja hogy már legszívesebben benne lenne Ingridben, a nő közli hogy még közel sincs olyan állapotban, erre Ragal úgy dönt hogy ideje lesz "körönként" megdolgozni azért amit szeretne. Ingrid úgy érzi hogy Tubrok valóban mindent megtesz hogy levegye a lábáról és elcsábítsa őt. Ez így is van, csak közben Tubrok maga is egyre jobban felizgul és egyre égetőbbnek érzi Ingrid közelségét. Az első néhány perc után ahogy Ingrid is kimondja már alakulnak a dolgok, erre Ragal csak még hevesebben veti bele magát az egészbe. Ingridből egyre több sóhaj és kis nyögés szakad ki és a teste is többször megremeg. Az egyik mozdulat után Ingrid olyan helyzetbe helyezkedik, hogy Tubrok az ágyékuk összedörgölésével a csiklóját is kényeztetni tudja. Ragal ezt rögtön megérzi és természetesen azt is hogy Ingrid kezd nedvesedni, ezért még jobban rákapcsol odalent. Ingrid mozdulatai lassan izgatóak és követelőzőek lesznek. Mire az ajkaik elszakadnak egymástól, már mindketten igencsak szaporán veszik a levegőt. Annak ellenére, hogy Ingrid alig tud megszólalni, Tubroknak eszében sincs abbahagyni a szeretett nő gyötrését. Ingrid kinyögött igen válaszán pedig szélesen elmosolyodik. Végül Ingrid csókolja meg szenvedélyesen és követelőzően Tubrokot, mialatt a kezeivel is izgatni kezdi. Nem kell sokáig így tennie és megérzi hogy elérte amit akart, Tubrok valóban belé akar hatolni. De ekkor megemeli a csípőjét. A mozdulatra és a felszólításra Tubrok kíváncsian pillant fel. Az első szeretkezéseikhez képest most nem türelmetlen, sokkal inkább várakozó, mert már tudja hogy Ingrid valamivel kedveskedni fog neki. Természetesen el is engedi Millert, mikor az mozdulni akar.
Ingrid könnyen meg tud fordulni, és háttal állni Tubroknak, majd guggolni. Bár ő ezt nem látja, időközben Tubrok néhányszor végighúz a férfiasságán, hogy Ingridnek minden jól menjen. Ahogy tervezi Ingrid valóban kínzóan lassan tudja magát ráengedni a párja férfiasságára. Néhány másodperc múlva a jobb combján érzi Tubrok kezét, aki belé markol, így is jelezve, hogy élvezi amit a nő csinál.
< - Uuh. - fújja ki elégedetten a levegőt. >
Mire Tubrok teljesen Ingridbe hatol, addigra a combjaik is összeérnek. Ingrid érzi a roppant nagy elégedettséget a párja részéről, jól esik a férfinek hogy gyakorlatilag beleült a férfiasságába, nagyon kellemes neki a helyzet. Néhány másodpercig Tubrok élvezi, hogy így vannak majd eldönti mit is szeretne. Kívülről veti át a lábait Ingridén, hogy ezúttal ő kerüljön irányító helyzetbe ezáltal, majd széthúzza a saját és így a nő lábait, amennyire csak kényelmes mindkettejüknek. Így Ingrid teljesen kitárulkozik odalent, Tubrok pedig nagyon mélyen belé hatol. Amint ez megtörténik Ingrid kényelmesen hátradől, a háta nekidől Tubrok hasának. Így mindketten nagyon közel vannak egymáshoz, Tubrok legnagyobb örömére háttal csinálják és Ingrid is eléri hogy mélyen legyen benne a másik. Végül Ingrid kissé kifordítja a felsőtestét, Tubrok felé fordul. A férfi ekkor végigpillant a szerelme testén és örömmel látja hogy milyen helyzetbe is kerültek. Ingrid könnyen ki tud nyúlni a kezével, odahúzni magához a férfit és megcsókolni. A csókot Tubrok szenvedélyesen és forrón viszonozza, minden szenvedélyével. A kezei ezúttal még nem Ingrid testét kezdik járni, hanem megmarkolják Ingrid csípőjét jó erősen mindkét oldalról. Mivel Tubroknak ebben a helyzetben nincs olyan sok mozgástere, ezért karból rásegít Ingridnek és vezeti a nőt fel és alá saját magán. Ezt hosszú percekig folytatja a csók alatt, amíg mindketten kellően "be nem melegszenek" a folytatásokhoz. Ragalnak most is minden mozdulata követelőző és mohó, magának akarja Ingridet és egyre többet és többet belőle. Ingrid viszont már most érzi, hogy Tubrok részben szándékosan, részben ösztönösen próbálja legalább a mellkasának felső részét - szívmagasságtól - a forró víz felett tartani, nehogy a légzése és szívverése túl pörögjön. Az egyik mozdulatnál Tubrok teste kellemesen megrezzen.
< - Ahm. - szakad ki belőle az elégedett hang. >

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 27
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Szer. 24 Dec. 2014, 17:28

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Tubrok tekintetén Ingrid továbbra is mosolygott, ahogyan könnyedén kitudta olvasni belőle azt, amire a párja gondolt. Mind a ketten ugyanarra a következetésre jutottak nagyon rövid idő alatt. Mint eddig mindig, ennyire hamar és ugyanarra, úgy tűnt, hogy még így, szavak nélkül is remekül kitudták találni egymás gondolatait és azt, hogy mit is akar a másik. A szerénykedés után Ingrid látta és érezte, hogy meglepődött a párja azon, hogy mennyire jól esett neki a puszi, saját maga sem tudta, hogy mitől, így ezt, ahogyan elég sok minden mást is az utóbbi napokban kénytelen volt a szerelem számlájára írni, hogy minden bizonnyal az okozta mindezt és amiatt volt efféle reakciója. És persze a felborult hormonháztartása miatt, de az pedig jelenleg egyenesen következett a szerelem érzéséből, így ugyannak vette mind a kettőt. Úgy tűnt Ingridnek, hogy Tubrok is örül az efféle szerénységnek, ahogyan Ingrid is annak, hogyha a párja zavart, vagy pedig éppen végtelenül gyengéd, mert ezek elütnek attól, amit mindig lehet rajta látni. És ez is olyan, hogy ezt az arcukat csak egymásnak tartogatják. Ezek után került szóba a születésnap és az, hogy miket is szokott Greg kapni Ingridtől, noha nem tette hozzá, hogy Cal-től is, de közösen szokták ezeket a figurákat levadászni neki. Ingrid igencsak értékelte, hogy a párja ennyire feszülten figyelte, hogy mit is mondott neki és próbált tényleg minden idegszálával erre koncentrálni pedig a nő tudta, hogy mennyire nem volt egyszerű most Tubroknak. Szerencsére abba nem kellett belemenni, hogy miért is kézzel készített darabokat kerestek, hogy ez mennyiben volt más, mint, amit Maniac készített volna neki. Márpedig az tényleg könnyű lett volna, de a kézzel készített az mégis más, egyedi volt. a kérdésre, hogy csak egyet kap egyszerre Ingrid megrázta a fejét.
< - Nem, így is két év alatt összejött neki tizenhat darab – mosolygott. – Annyit kap, amennyit sikerül találni és tényleg úgy néz ki, hogy az jó legyen a gyűjteménybe. Roppant válogatós tud lenni ilyen téren, hogy tökéletes legyen mind. >
Ahogyan elmosolyodott ezen látszott az anyai büszkeség és az, hogy ezt bizony tőle örökölte a fia, hogy ennyire maximalista még ilyen kis apróságban is már ennyire fiatalon is. A szalagokba öltözött Ingrid képe következett ezek után, ennél pedig már Tubrok nem is bírta tovább és elveszett minden tekintetben. Nekilátott annak, hogy elcsábítsa Ingridet szépen lassan folyamatosan, amikor a nő kimondta, hogy ő maga még közel sem áll készen ahhoz, hogy szeretkezzenek. Ahogyan a párja kényeztetni kezdte úgy szépen lassan oldódott fel Ingrid is, csak éppen továbbra sem kerültek egy szintre, mert ahogyan Ingrid maga is kezdett feloldódni úgy kezdte ő is izgatni Tubrokot, aki ennek hála még az előzőknél jobban is felizgult. Ahogyan kimondta, hogy már jó úton haladnak a férfi mégjobban rákapcsolt az egészre és ekkor már egyre több sóhaj és nyögdécselés szakadt ki Ingridből, ahogyan a teste is többször remegett meg. Különösen ekkor kezdett erősen érződni ez, ahogyan Tubrok olyan helyzetbe került, hogy a csiklóját is izgatni kezdte, mert már hozzáfért az ágyékával. Ekkor gyorsult fel nagyon Ingrid légzése és a szíve is hevesen kezdett verni már. Ezzel egy időben kezdett követelőző lenni, hogy már ő maga is többet akart Tubrokból, a saját csípőjét is mozgatni kezdte, hogy még többször súrlódjanak a párjával odalent is. Szerencsére, amikor megkérte Tubrokot még, hogy várjon azzal, hogy belehatol a férfi nem lett frusztrált, hanem ezúttal kérdőn és fürkészőn nézett a nőre. Nem érezte a türelmetlenséget sem felőle, csak a várakozást, hogy kíváncsi volt, hogy Ingrid mire is készül ekkor. Szóban a nő már nem adott választ, de volt egy olyan érzése, hogy amikor nekilátott a guggolásnak háttal már úgyis tudta a párja, hogy mire készül és mit akar kivitelezni. Szerencsére most nem volt olyan kiéhezett sem pedig türelmetlen, így kitudta vitelezni azt, amit szeretett volna és a végtelen lassú ráereszkedést is végre tudta hajtani. Egy pillanatra megtorpant a mozdulattal, ahogyan Tubrok kezét megérezte a combján, amint belemarkolt a kezével. Az elégedett fújtatást hallotta és érezte is, hogy mennyire jó volt a másiknak az, amit így csinált. Így emiatt nem is volt esze ágában módosítani azon, hogy milyen gyorsan fejezze be a guggolást. Ha nem lett volna jó ez Tubroknak, akkor másképp csinálta volna, de így nem volt szükség a változtatásra. Mikorra a combjaik összeértek és Ingrid is úgy helyezkedett el, addigra Tubrok is teljesen benne volt, ezúttal belőle is kiszakadt egy sóhaj, hogy mennyire finom és jó érzés volt az, hogy ennyire magában érezhette mindenhol Tubrokot. Néhány pillanatig nem mozdult, kivárta, hogy a párja átvegye az irányítást és eldöntse, hogy mit is szeretne, miként folytassák mindezt, ami meg is történt nagyon hamar. Hagyta, hogy átvesse a lábait az övén a férfi és széthúzza azokat. Mivel Ingrid roppant hajlékony volt így most már ennyire ellazulva is könnyedén tudott volna spárgába lemenni, így számára nem volt jelentősége annak, hogy meddig húzta szét a lábait Tubrok, a férfinak csak önmaga kényelmére kellett figyelnie. Azért közben Ingrid mégjobban széthúzta a lábait még úgy, hogy érintse a saját combjaival Tubrok combjait, de mégis a két lába teljesen egyenes vonalban legyen. Emiatt, hogy ezt kivitelezhesse teljesen a saját súlypontját, csípőjét, ágyékát is lejjebb vitte, emiatt Tubrok méginkább beletudott csúszni teljesen a férfiassága tövéig, valószínűleg elérve Ingrid méhszáját is, hogy teljesen kitöltötte őt. Ingrid ekkor nyögött fel hangosan a kéjtől teljesen akaratlanul is.
< - Így… - lihegte, de képtelen volt folytatni. >
A fejét némileg hátraszegte, majd beledőlt Tubrok karjaiba és így nekisimult a férfi hasának és mellkasának. Érezte az elégedettséget és az örömöt továbbra is, biztosra vette az egész elején már, hogy mennyire oda lesz ezért, hogy háttal szeretkezhetnek. Néhány másodpercet kivárt még mielőtt hátrafordult volna, de amikor megtette látta, hogy Tubrok végignéz rajta, hogy mennyire kitárulkozva dől neki és milyen helyzetben vannak jelenleg. Ekkor nyúlt ki a kezével a párja arcához, majd csókolta meg szenvedélyesen. Örült annak, hogy ugyanolyan hevesen viszonozta Tubrok a csókot, ahogyan kapta. Néhány csók után szorította össze a hüvelyét, hogy ráfeszüljön a párja férfiasságára, hogy tovább növelje mind a kettejük élményét, majd kezdte mozgatni a csípőjét. Egyelőre csak nagyon aprókat mozgott, hogy minél jobban kiélvezze azt, hogy ennyire kitölti őt Tubrok és ilyen mélyen van benne. Amikor megérezte a férfi kezét a csípőjén, akkor a térdeivel és combjaival némileg kitámasztotta magát, nem annyira, hogy összelökje a férfi lábait, csak, hogy megtámassza magát és így is segítse a mozgását. Minden alkalommal, a mikor teljesen belecsúszott Tubrok, hangosan nyögött fel a gyönyörtől, amit a csók sem tudott ezúttal teljesen elnyomni. Érezte, a mohó mozdulatokat és érzést is, így szándékosan úgy igyekezett mozdulni, hogy Tubrok ezen vágyát is kielégíthesse és a párja azt érezhesse, hogy tényleg teljesül, hogy csak az övé. Amikor rájött arra, hogy próbál Tubrok fent maradni a víz felett, akkor a két kezét átdugta a férfié alatt és a medence szélét fogta meg velük, így megtámasztva magukat és igyekezve fenntartani, hogy a párja mellkas felett a levegőn lehessen és rendesen kaphasson levegőt. Saját magának nem számított, így őt magát nem zavarta, hogy valószínűleg most is majdnem nyakig elmerül a vízben. Továbbra is minden lökés után fel-felnyögött, így a nyögdécselése most már lassanként állandó lett a mozdulatoktól. Amikor az egyik mozdulat után megremegett a párja, akkor ismét próbálta ugyanazt a mozdulatot felidézni és úgy mozdulni újra, hogy ismét elérje mindezt.
< - Ne… menjünk… hűvösebb… medencébe? – kérdezte. >
A csókok között kérdezte lihegve, alig-alig hallható hangon, amit még nehezített az is, hogy volt, hogy egy-egy szót egy újabb nyögés miatt meg kellett ismételnie. Kész volt arra, hogy úgy fél-egy percre megszakítsa a szeretkezés elejét, hogy Tubrok egészsége miatt átköltözzenek egy kevésbé forróba. Eközben egyébként, amíg a válaszra várt, még mindig a kezeivel tartotta magukat és a csípőjét is mozgatta egyre és egyre gyorsabban, ahogyan ő maga is egyre többet és többet akart a párjából és egyre erősebben. Másnak talán már ez is fájt volna ennyire mélyen, de neki nem, neki az a kellemes fájdalom csak jobbá tette az egészet és még szenvedélyesebb lett tőle. Ha Tubrok igent mond, akkor kissé nehezen ugyan, de kiszáll a párjából és kiszáll a lehető leggyorsabban a medencéből, majd ha a férfinak szüksége van rá, akkor kisegíti. Ha nemleges a válasz, akkor tovább folytatja a szeretkezést és egyre gyorsít a csípője mozgásán.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 16 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Szer. 24 Dec. 2014, 22:15

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Ingrid és Tubrok valóban remekül megérti egymást, akár szavak nélkül is csupán a legkisebb mozdulatokból, rezdülésekből. A kapott puszi rendkívül jól esik Ingridnek, nem is tudja miért, de ezt is a szerelem számlájára írja. Mielőtt egymásnak esnének, Tubrok még össze tudja magát szedni és tudnak Greggel kapcsolatban beszélgetni. Ingrid látja a férfin hogy mindent tökéletesen ért és el tudja képzelni a helyzetet. A válaszra mosolyogva, értően bólint.
< - Remélem idén majdnem minden figurát be tudtok szerezni neki. - mondja őszintén - Biztosan megérdemli. >
A mosolya teljesen őszinte, örömmel látja, hogy Ingrid mennyire büszke a fiára és mennyire anyai módon az. Ettől függetlenül még mindig érdekli a fiú is. Azonban már nem bírja sokáig hogy minden idegszálával koncentrálnia kell. Eszébe jut a szalagokba és masnikba csomagolt Ingrid, majd sokkal veszélyesebb vizekre eveznek. Tubrok folyamatosan, fokozatosan kényezteti, izgatja, ostromolja Ingrid testét, hogy a nő teljesen feloldódjon, ellazuljon majd nem sokkal később fel is izguljon. Azonban tényleg nincsenek egy szinten az érzékenység terén, mivel a férfi alapból izgatottabb állapotban van és Ingrid a mozdulataival még rá is segít erre. Végül Ingrid maga is kezd követelőző lenni, egyre inkább felizgul és be is nedvesedik Tubrok ténykedésétől. Megkéri Tubrokot, hogy várjon majd hátulról egyszerűen kínzóan lassan beleül a másik férfiasságába. Mindkettejük legnagyobb örömére Tubrok nem túl követelőző és Ingrid sem kiéhezett, nagyon lassú és kínzó, ugyanakkor élvezetes is az egész. Néhány másodpercig így egymásban ülnek, majd Tubrok kívülről átveti saját lábait Ingridén és széthúzza azokat. Mivel Ingridnek ez nem fáj, amennyire csak az ő teste megengedi annyira teszi meg. Ingrid ekkor meg tudja tenni amit szeretne, vízszintesbe hozza a két lábát, combját, a súlypontját lejjebb helyezi és a csípőjét is lejjebb tolja, így Tubrok tövig belé csúszik. Azonnal egy önkéntelen sóhaj szakad ki belőle az érzéstől. És Tubrok valóban már a méhszájánál jár. Azonban azt is érzi hogy nem csak neki ennyire jó ez, Tubrok is éppen élvezkedik, neki is jó hogy tövig benne van Ingridben és kitöltheti őt. Végre egy nő akit ez egyáltalán nem zavar és így szeretkezhetnek majd keményebben is.
< - Hmmm. - hangzik Tubrok mély hangja feleletként Ingrid "így" szavára. >
Ezután Ingrid hátra dől bele a férfi karjaiba. Hevesen kezdik csókolni egymást és a szeretkezés is keményebbé válik. Ahogy Ingrid összeszorítja a hüvelyét, az tökéletesen rásimul a párja férfiasságra. Ugyanebben a pillanatban, a csók ellenére is egy rövid férfias morgás szakad ki Tubrokból. Először csak apró mozdulatokkal kezdenek majd Tubrok karból segít Ingridnek és Miller is kitámaszt. Tubrok rendkívül elégedetten hallgatja minden behatolás után az Ingridből kiszakadó nyögést. Néha lopva felpillant a csók közben és megcsodálja Ingrid fel-le mozgó melleit az élmény fokozása érdekében. Amikor Ingrid megérzi, hogy mit is akar Tubrok rögtön úgy mozdul hogy a férfi legjobban magáénak érezhesse. Ahogy ezt teszi Tubrok most veszi el a kezeit a csípőjéről és a két mellét ragadja a kezébe, markolászva, masszírozva azokat. Közben a csók alatt körülfonja Ingrid nyelvét és a sajátját majdnem teljesen áttolja a nő szájába. Ezáltal Ragalnak beteljesül a vágya, tényleg úgy érzi hogy Ingrid teljesen az övé és csak az övé. Ha Ingridnek nem kellemetlen akkor hosszabb ideig folytatja így "birtokolva" őt, majd a birtoklási vágyát teljesen kielégítve engedi el őt, újra segítve neki a mozgásban. Aztán Ingrid megérzi, hogy Tubrok próbál fent maradni és ezért a karjaival végignyúl a medence szélén, majd az ujjait behajlítva fogódzkodik meg. Ő maga valóban nyakig van a vízben így is, de Tubrokot bőven a szívvonal fölött tartja ki a vízből. A nyögdécselés a mély és követelőző csók közben eddigre folyamatossá válik és igazán Ingrid abba sem tudja hagyni. Tubrok újra és újra teljesen belé csúszik és kitölti őt. Mint egy ilyen témája álomban, pont olyan ez most Ingrid számára, mindent megkap amit akar ezen a téren. Ragal is érzi hogy mit akar Ingrid és rá is segít. Ezen kívül karjaival körülfonja Ingridét, a kezeit is a nő kezei felé csúsztatja, majd az ujjaikat is összeakasztja. Később azonban elengedi őt, és újra a csípőjénél kezd foglalatoskodni. Itt az egyik mozdulat után Tubrok kellemesen megrezzen. Ingrid megpróbálja megismételni és sikerül is tökéletesen megtennie. Tubrok teste kellemesen összerezzen az érzéstől.
< - Ah. - szakad ki belőle. >
Ingrid ezután lát neki a kérdésnek. A csókok között halk, elfúló hangon sikerül csak kinyögnie amit szeretne. Tubrok még ebben a helyzetben is issza a szavait és örül neki, hogy az elfúló szerelmes hangot hallhatja. Ingridnek most tűnik fel, hogy amikor a csókok megszakadnak Tubrok is szaporán kapkodja a levegőt. A forró víz és a póz megteszi a hatását.
< - Nem... kel... maradjunk... >
Válaszolja hasonló módon Tubrok. Érezni azt is a hangján, hogy inkább belefulladna a forró vízbe minthogy el kelljen szakadnia Ingridtől akár egy pillanatra is. Még néhány mozdulat után Tubrok megragadja Ingrid karjait és elvezeti őket, jelezve ezzel hogy csináljon bármit amit akar a nő és kedve van hozzá, de már nem kell kettejüket támasztani. Ragal megfeszíti a hátizmait és némileg a lábát is, így könnyedén kitartja magát a medencéből. Saját kezeivel fel-le kezd járni Ingrid testén, az oldalánál, a hasánál, az ágyékánál és a melleinél kényeztetve őt. Ingrid mindez alatt egyre gyorsabban kezd mozogni, mindkettejük örömére. Egyre nagyobb élvezetet jelent egy-egy teljes behatolás mindkettejük számára. Ingrid már érezheti hogy ezzel a pózzal is megütötte a főnyereményt a párjánál. Az ajkaik egyre többször szakadnak el egymástól és Tubrok is egyre mohóbb.
< - Skart. - csúszik ki a száján. >
Ingrid azonnal felismeri a szót, mivel tökéletesen beszéli a nyelvet, tudja hogy ez egy szitokszó, mocskos szexuális dolgokra vonatkozik, és azt jelenti hogy Tubrok átkozottul élvezi amit most csinál vele. Ha hátra pillanat látja, hogy Tubrok éppen hátra veti a fejét és becsukott szemmel élvezkedik. Közben a kezei ismét Ingrid csípőjére tapadnak, hogy segítsen neki. Ha Ingrid nem "vigyáz rá" akkor néhány mozdulat után újra valamilyen mocskosság csúszik ki önkéntelenül Tubrok száján. Bár szinte bármit is tesz ez megtörténik, annyira élvezi a párja a szeretkezést.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 27
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Szer. 24 Dec. 2014, 23:56

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Amíg még Tubrok képes volt bármi másra is figyelni, mint az, hogy végre szeretkezzen Ingriddel még mindig Greg volt a téma. A mosoly ismét jól esett Ingridnek, ahogyan a párja elmosolyodott a válasszal. Pontosan tudta, hogy annak ellenére, hogy a férfi soha sem látta Greget a kommunikátoros képmutogatásnak hála máris volt a fiú irányába egy köteléke. Nagyjából ugyanazt érezhette, mint Ingrid, csak jócskán gyengébben persze. Ő maga már megtanulta az ezer év alatt azt, hogy miként különítse el azt, hogy a kommunikátor és így a Maniac által generált érzelmeket ne vegye magára és tudja, hogy nem valóság, de Tubrok számára ez teljesen újdonság volt és bizonyára nem is volt akkor még felkészülve. Így most is úgy érezhette, hogy ismeri Greget és valamilyen szinten úgy tekintett rá, mintha a sajátja lenne Ingrid révén, hiszen az ő képei voltak és a nő tényleg így tekintett a saját gyermekére. Gyengéden rázta meg a fejét a szavakra, jólestek neki, főleg, hogy tökéletesen érezte, hogy őszinték voltak a szavak és nem pedig csak illemből mondta azokat Tubrok, amiket.
< - Idén már nehezen, de jövőre tényleg remélem, hogy sikerül – felelte lelkesen. – Ha máshogyan nem, akkor akiktől az eddigieket vettük felkeresem őket és megpróbálok velük beszélni, hogy ki lenne hajlandó a hiányzókat elkészíteni nekünk. >
Lényegében rendelést ad le, bizonyára nem kevés pénzért és aki megcsinálja neki így, az nyeri el az összeget. Mintha egy meghívásos pályázat lett volna mindez. Csak valószínű, hogy Maniac és a Birodalom berendezkedése miatt mindez nem terjedt el újra túl sűrűn. Ingrid annak is örült, hogy a párja ténylegesen érdeklődött is a fia iránt és nem csak a száját húzta, hogy van egy kisgyerek is Ingrid életében, akit esetleg látni sem akart, mert most már Eyjolf miatt kizárta. Nem sokkal később elérkeztek arra a pontra, hogy Tubrok már tényleg nem bírt magával és nekilátott levenni Ingridet a lábáról. Szépen lassan legalább tíz percnyi előjátékra volt szükség ahhoz, hogy végül is Ingridet is sikerüljön a megfelelő ingerküszöbig felizgatni. Eddigre már tényleg érezte, hogy a párjának roppant nehéz türtőztetnie magát, de azért roppant hálás volt neki, hogy most az első együttlétük előtti állapotokhoz képest nem próbált a lehető leghamarabb túlesni ezen a fázison, hanem ügyelt Ingridre is. Mindez tényleg hatalmas előrelépés volt Ingrid szemében, főleg, hogy ezen Tubrok néhány nap alatt esett át, míg másnak egységekre van szükségük, vagy pedig egy teljes emberöltő is kevés ehhez. Nem egy ilyennel találkozott élete során már. Mikor már saját maga is teljesen felizgult a kérése alapján váltottak pozíciót, vagyis ő maga, mert Tubroknak mozdulnia sem kellett. A lassú ráereszkedés a párja férfiasságára roppant kellemes volt mind a kettejüknek, ám mégis roppant kínzó is egyben, pontosan olyan, mint amilyennek lennie kellett mindennek. Miután Tubrok eldöntötte, hogy milyen pózban is szeretné ezt folytatni és széttolta Ingrid lábait, mivel a nő még bírta jobban is a szétfeszítést, így mindkettejük örömére meg is tette mindezt, majd a súlypontját is levitte. A sóhaja után érezte, és hallotta is, hogy nem csak önmagának okozott ekkora örömet ez a pozíció, hogy teljesen, tövig benne van Tubrok, hanem a párjának is. A gondolata is ezek után úgy tűnt, hogy helytálló, hogy örülhetett a férfi, hogy végre valaki elviseli, ha teljesen benne van és nem zavarja mindez. A legapróbb mozdulatnál is érezte, hogy valóban már méhszáját ostromolja Tubrok férfiassága. Tudta, hogy fájnia kellene, legalább is egy normális ember számára, de neki nem, csak őrjítő volt és ettől csak mégjobban kívánta az egész szeretkezést és a kéj is hatalmas. Az első mozdulatok után a szavaira egy mély hümmögést kapott válasznak, de itt ez nem az a helyzet volt, hogy bármit is mondjon, vagy akarjon mondani. A heves, szenvedélyes csókok pedig amúgy is megakadályozták volna abban, hogy bármit is képes legyen mondani. A mély férfias morgás is csak izgatónak hatott a számára, amit meghallott a csók ellenére is, majd végül a saját nyögdécselése volt az, ami a fülét megütötte. A végtelen elégedettséget Tubrok felől szinte a bőrén érezte, ő ugyan nem látta, hogy a párja többször is lopva felnézett, mert a csók alatt nem nyitotta ki a szemeit. A csípőn levő kezek valóban könnyítették a mozgását, így még mélyebben és még pontosabban tudott mozdulni mindkettejük örömére. A birtoklási vágyat megérezve azonnal reagált arra, nem bánta, hogy szinte a teljes nyelvét átdugta a szájába Tubrok, csak hihetetlen szenvedéllyel viszonozta a csókokat. Ha ezen foglalatoskodás közben Tubrok Ingrid mellbimbóival is foglalkozott, akkor a nő ösztönösen mégjobban széttárulkozott neki és a mozgása is hevesebbé, szenvedélyesebbé vált, ahogyan a csókja is. Volt benne tapasztalta már, így amikor a kezekkel nem segítette a mozgásban Tubrok is tudott mozogni könnyedén Ingrid. Ezen rész után támaszkodott meg ő is a kezeivel a medence szélén, hogy segítsen abban a párjának, hogy a megfelelő pont felett tudjon maradni és ne süllyedjen bele a vízbe. Bármennyire is szerette volna, hogy halkabb legyen egy kicsit, nem tudta visszafogni a nyögdécselését, minden alkalommal, amikor újra teljesen beléhatolt Tubrok és kitöltötte őt újabb és újabb nyögés hagyta el az ajkait és a gyönyör is szinte átvágtatott a testén. Ezúttal is érezhette Tubrok, hogy megfeszül Ingrid teste, ahogyan egymáshoz értek, de ennek most köze sem volt a korábbi feszültségéhez, ez pusztán a gyönyörtől volt. Őt magát is örömmel töltötte el, hogy újra megtudta tenni a mozdulatot, ami miatt a párja összerezzent és ezúttal hangosabb sóhaj is kiszakadt belőle. A kérdést nehezen ugyan, de nagyjából ekkor tudta feltenni a csókok között kissé el-el szakadva egymástól. Itt már érezte, hogy ismét sikerült egy igencsak nyerő pózt kiválasztania, ami mindkettejüknek hihetetlenül jó és meg merte volna tippelni, hogy ez is az egyik kedvenc pózuk lesz. A sűrű levegő után kapkodás közbeni válasz után ismét lihegve és nyögdécselve, bár inkább nyöszörögve felelt.
< - Akkor… maradunk… itt – préselte ki magából a szavakat. >
Nagyon kicsit még mindig aggódott ugyan, hogy kiérezte a párja szavaiból, hogy inkább belefulladna a vízbe, mintsem elengedje őt, ha már végre valahára megszerezte. Így emiatt jobban próbált figyelni arra, hogy ez ne következhessen be, már ha egyáltalán képes volt még minderre az őt ért ingerek miatt. Éppen csak megfordult a fejében ez a gondolat, amikor megérezte a karjainál Tubrok karjait, aki lényegében leszedte a kezeit a medence széléről jelezve, hogy nem kell már kapaszkodnia ott. így ekkor elvette a kezeit, főleg, mert érezte, hogy megtámasztotta Tubrok magát és valóban nem volt már arra szükség, hogy így tegyen, ahogyan. Most, hogy nem kellett a hátát sem feszíteni a tartás miatt, ismét jobban belesimult a párja „karjaiba”, ami jelenleg a felsőteste és mellkasa volt, így Tubrok ismét jobban érezhette, hogy a behatolásokkor mennyire megfeszülnek a testében az izmok. Ha figyelte, akkor láthatta, hogy a mellkasa milyen sűrűn emelkedett a levegő után kapkodástól és természetesen a nyögdécselés sem maradt abba továbbra sem. A kezeit először kinyújtott és Tubrok nyakának két oldaláról ölelte át a férfit beletúrva a hajába az arcával, fejével pedig a férfi mellkasának, nyakának dőlt. Így a forró levegő is valószínűleg a mellizmokat, vagy a nyak alsó részét érte. Gyorsított is, tartva Tubrok tempóját, pont az ellentétes irányban mozogva, így valószínűleg már egyre erősebbek voltak azok a pillanatok, amikor a férfi tövig hatolt belé és töltötte ki teljesen. Ekkora már nem csak a férfi nem tudott betelni ezzel, hanem Ingrid is egyre többet és többet akart. Itt egyre többször szakadtak el a csókok közben, Tubrok pedig ha lenézett, akkor ismét szép látványban volt része, hogy Ingrid formás mellei jobban látszódtak ebben a tartásban. Külön élvezte Ingrid, amikor éppen simogatta és izgatta a párja, mikor a mellbimbókat érintette, vagy az ágyékát, akkor még meg is remegett és hangosabb kezdett nyöszörögni, nyögdécselni. A kimondott Rocksolidos szót azonnal megismerte, egy pillanatra meg is lepődött, és a levegő után kapkodás közben felnézett és látta, hogy mennyire élvezi a férfi, amit csinálnak. Így újra úgy próbált mozogni, hogy ismét nagyon jó legyen a párjának. Mindezt sikerült is hamarosan újra elérnie, ahogyan a kezeket már ismét a derekán, csípőjén érezte. A következő káromkodás után húzta le újra magához Tubrok fejét és arcát Ingrid és saját maga is kifordította ismét a felsőtestét, hogy kényelmesen csókolhasson, már ebből is érezhető volt, hogy nem elég neki az, amit kap.
< - Erősebben… kérlek… – lihegte. – Úgy… mint… még… soha… >
A hangja szinte már-már könyörgő volt, benne még megvolt a jó illem, hogy ne túl vulgárisan fejezze ki magát, hogy mennyire is dugja meg őt Tubok. Ekkor most ő csókolta meg hihetetlenül követelőzően a férfit, nagyon kívánta az érintését, a csókjait, a mozdulatait. Saját maga is gyorsított, hogy ezáltal is még erősebbnek hassanak majd Tubrok mozdulatai, ha eleget tesz a kérések. Most nem engedi ezen idő alatt elhúzódni a férfit a csók közben, ha kell a tarkójánál tartja meg és fogja oda magához. A másik kezével pedig, ahol elérte a férfi oldalát ott simogatta és izgatta, ingerelte tovább. A saját nyögdécselése pedig egy pillanatra sem maradt abba, sőt, csak fokozódott, hogyha a párja eleget tett a kérésének.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 16 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Csüt. 25 Dec. 2014, 14:21

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Ingrid tudja, hogy Tubrok érzelmei a kommunikátoros képnézegetéskor változhattak és így némileg úgy érezheti tudat alatt hogy nagyon kicsit a sajátja is a fiú. Ezen felül, ha ezen a téren olyan mint Nava, akkor ő is imádja a gyerekeket és ez is benne lehet abban, hogy ennyire érdeklődő Greg iránt. Ellenben még mindig minden idegszálát meg kell feszítenie, hogy erre tudjon figyelni és nem is bírja már sokáig. A szavakon gyengéden elmosolyodik és Ingrid szemébe pillant.
< - Jó anya vagy Ingrid. - mondja őszintén. >
Azonban már tényleg nem kell sok, éppen csak annyi hogy elképzelje Ingridet szalagokban és masnikban mint születésnapi ajándékot és máris képtelen másra mint a szexre gondolni. Ingridet is lépésről lépésre izgatja és ostromolja, hogy végre valahára levegye őt a lábáról és elcsábítsa. Legalább tíz percig tart ez az előjáték, de egyikük sem bánja. Ingrid idővel benedvesedik, azt most érzi a párján, hogy tud a férfi türelmes is lenni azért ha a nő öröme múlik ezen. Ingrid az előjáték végeztével megfordul, háttal a párjának, aztán kínzóan lassan ráereszkedik a férfiasságára, beleül abba. Néhány másodperc múlva Tubrok szétfeszíti a lábaikat, Ingrid teljesen kinyílik odalent, Tubrok teljesen belé csúszik, szépen egymáshoz simulnak és elkezdik a szeretkezést. Tubrok itt egy pillanatra megtorpan, mert megérzi hogy hol is jár már Ingridben és hogy a nőnek sikítania kellene a fájdalomtól, de mivel ez nem történik meg, csak kiélvezi hogy végre teljesen benne lehet a nőben. A szeretkezés lassan egyre szenvedélyesebbé és hangosabbá válik. Ingrid még jobban kitárulkozik és a nyögdécselése is állandó lesz, a teste is egyre jobban kezd feszülni. Tubrok most direkt figyel arra, hogy még jobb legyen a nőnek, a mellbimbóit is elkezdi morzsolgatni, igen erősen, ő maga úgyis minden teljes behatolásnál megkapja amit akar. Ingrid is tud tenni két olyan mozdulatot, amitől Tubrok teste összerezzen, a hirtelen jött élvezettől. Itt már Ingrid érzi hogy egy újabb kedvenc pózt sikerült találniuk. Ezután a csókok között elfúló, levegő után kapkodó hangon azt is megbeszélik, hogy nem szükséges medencét váltaniuk, jó ez a forró víz. Éppen csak megfordul ekkor Ingrid fejében egy gondolat, de az érzések ki is mossák onnan azonnal, ahogy Tubrok elveszi a nő kezét a medence széléről, hogy tegyen azokkal bármit amit szeretne, ő tartja majd magát a víz felett. A szeretkezés még hevesebbé válik ezután és Ingrid is jobban kapkodja a levegőt, sűrűbbé válik a nyögdécselése. Tubroknak őrjítően jól esik, ahogy Ingrid hátulról belemarkol a hajába, az arcát a nyakára fekteti és így érezheti a forró lélegzetét, az enyhe fájdalmat amit a hajhúzás okoz és Ingrid minden egyes megfeszülését. Mozdulataik is váltanak alul, így más "frekvenciára" kerülnek, aminek az az eredménye, hogy még durvábban hatol bele teljesen Ingridbe Ragal minden egyes alkalommal. Természetesen arra is van ideje, hogy Ingrid melleit is még jobban megcsodálja ebben a helyzetben. Ingrid ezalatt még hangosabban nyög és meg is remeg, amint Tubrok kezei és érintése érzékenyebb pontot érint. De nem csak ő élvezi ennyire az együttlétet, Tubrok is élvezkedik és még két mocskos szó is kicsúszik a száján az élvezettől.
Ingrid a heves mozdulatok közben kifordítja a felsőtestét és kinyúl Tubrokért. Ragal egy pillanatra tart attól, hogy Ingridnek nem tetszettek a káromkodások valamiért, de amint megérzi a nő nyelvét a szájában, tudja közel sem azért kapja a csókot, hogy be legyen tapasztva a szája, hanem még ez sem elég Ingridnek és még többet akar tőle a nő. A könyörgő szavakra, nyöszörgésre Tubrok jól láthatóan bólint, jelezve hogy Ingrid mindent meg fog most kapni amit akar. Ingrid nem habozik, újra megcsókolja Tubrokot, az egyik kezét is a férfi tarkójára kell csúsztatni, mert Ragal kicsivel később már el akar húzódni, de így mégsem képes ezt megtenni. Ingrid egyre gyorsabb és gyorsabb lesz és hangosabb is. Azonban akkor sikerül "beindítani" Tubrokot, mikor az oldalánál kezdi izgatni. Egyszer csak azt érzi, hogy tényleg nagyon szorosan kulcsolódnak a párja kezei a csípőjére és a férfi teljes testéből, erejéből kezd rajta dolgozni. Amennyire csak lehet mozog a saját lábaival, ágyékával és csípőjével, erős, lendületes mozdulatokat téve, a karjaival pedig igencsak erősen segít rá Ingrid mozgására, magára húzva majd magáról lehúzva a nőt. Ingrid kezd lassan beleveszni az élvezetekbe. Olyan mintha egybeforrna Tubrokkal. Annyit még érez, hogy Tubrok lassan kezdi elérni azt a határt amit a teste ebben a helyzetben nyújtani tud és hamarosan el is éri azt. Ingrid már csak azt érzi, hogy egyik pillanatról a másikra mintha teljesen kicsúszna Tubrokból, aztán máris teljesen belé hatol és kitölti őt a férfi, majd újra és újra mélyen végigszánt benne, egyre gyorsabban és durvábban, keményebben. Ez egészen addig folytatódik amíg Tubrok bírja, akkor állandóvá válik a rendkívül gyors és durva behatolások tempója. Végül Ingrid már olyat érez, amit nagyon régen nem, utoljára Ryrel volt képes ennyire megdugni őt. És nem úgy tűnik, hogy Tubrok ne bírná még sokáig a szeretkezést.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 27
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Csüt. 25 Dec. 2014, 18:54

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Az előző ötletén felül Ingridnek még eszébe jutott, hogy Tubrok még lehet a gyerekek terén olyan, mint Nava is. Bár eddig a saját párja sem nagyon tudhatott erről, mert nem is foglalkozott gyerekekkel, illetve amikor kiderült, hogy Ingrid terhes bizonyára megemlítette volna azt, hogy pontosan ugyanolyan ilyen téren, mint a fivére. Így csak reménykedni tudott benne, hogy ez tényleg nála is fennáll, bár látta már a jeleket, ahogyan beszéltek a saját gyermekükről. De ténylegesen majd csak akkor tudhatja meg, hogyha Greg és Tubrok valakikor találkoznak majd. Most, ebben a helyzetben pedig tényleg nagyon értékelte továbbra is, hogy a párja ennyire próbálkozott figyelni minden idegszálával figyelni erre a témára és küzdött azért, hogy a gondolatai elkalandozzanak mindenfelé. Vagyis egyfelé, arra a bizonyos témára, hogy majdnem teljesen meztelenül fekszenek, ülnek a medencében. A szavakra, a bókra, amit őszintén kapott, gyengéden elmosolyodott. Talán az anyaság volt az egyetlen, amiben kételkedett, hogy így van-e. Igyekezett szigorúan fogni a fiát, de mégis mindent megadni neki, de törekedett arra, hogy Greg ne legyen elkényeztetve és ne lehessen nagyképű, beképzelt amiatt sem, hogy kicsoda és honnan származik. Ennek ellenére soha sem érezte azt, hogy olyan jó anya lenne, mint ami az ő anyja volt. De mint mindenhol itt is próbálta a legjobban teljesíteni.
< - Köszönöm, igyekszem a legjobbat nyújtani ezen a téren is – mosolygott. >
Ezek után követte el azt a hibát, hogy megemlítette, hogy beöltözik majd Tubrok születésnapján szalagokba és azzal fogja őt meglepni. Itt pedig már érezte, hogy a szeretett férfi tényleg elveszett és nem tudott másra gondolni, mint erre és arra, hogy mit is tenne most Ingriddel. Az előjáték során kivételesen olyan oldalát is meglátta Ingrid Tubroknak, amit nem is igazán hitt, hogy van. Az pedig az volt, hogy a párja türelmes volt és bármeddig képes lett volna várni az előjáték során, hogy végre valahára teljesen felizgathassa a nőt. Mindez úgy jó tíz perc alatt sikerült is neki és végre nekiláthattak a tényleges szeretkezésnek. Ahogyan már egymáson ültek és Tubrok széthúzta a lábaikat teljesen belecsúszott Ingridbe, főleg azok után, hogy a nő még lejjebb is vitte a súlypontját, hogy tényleg megtörténhessen. Amint ez megvolt megérezte azt, hogy a férfi egy pillanatra megakadt, főleg, amikor ő maga is rájött, hogy mennyire mélyen van benne a nőben. Ingrid is tudta, hogy a legtöbbeknek ez így már nagyon-nagyon fájdalmas és elviselni sem tudják, Tubrok adottságai pedig bőven megvoltak arra, hogy másnál is elérje ezt a mélységet, így lehetett tapasztalta már abban, hogy ez így tényleg fájdalmasra tudott sikerülni másoknál. De most szerencséjére nem kellett emiatt aggódnia. Végül így ebben a pozícióban kezdtek el szeretkezni, először Ingrid egyedül kezdett lassanként mozogni, hogy mind a ketten bemelegedjenek, majd a kezeivel Tubrok is rásegített minderre. Ahogyan egyre gyorsultak és lettek szenvedélyesebbek Ingrid a spárgából méginkább hátrafeszítette lábait, amennyire csak képes volt, így tényleg teljes mértékben kitárulkozott, jobban nem is lett volna képes minderre senki sem. Az ágyéka emiatt kissé előrébb tolódott, ezáltal mégkönnyebbé téve azt, hogy Tubrok mozogni tudjon benne és kisebb lett az esélye is annak, hogy véletlenül kicsúszik belőle, a mélységet pedig ugyanúgy megtudta tartani, hogy egészen a méhszájig felért a férfiassága. Ingrid légzése méginkább felgyorsult, ahogyan Tubrok a mellbimbóit is csavargatni kezdte és gyorsabban is kezdett mozogni ennek köszönhetően, mint mindig most is nagyon élvezte, hogy a párja ezzel foglalkozik, a nyögdécselés közben is hallatszott, ami a csókok közül kiszűrődött. Itt sikerült a két mozdulatot is megtennie, hogy a férfi összerázódjon, ezek után nehezen ugyan, de megkérdezte, hogy váltsanak-e medencét, de végül is nem volt rá szükség és a kezeit is elvette Tubrok a medence szélétől, így felemelt kezekkel ölelte át a párját a nyakánál és fejénél. Ismét gyorsabbak és hevesebbek lettek itt, továbbra is minden egyes alkalommal, ahogyan beléhatolt Tubrok Ingrid felnyögött halkan, a gyorsaság miatt pedig szinte állandóak lett a nyögdécselése, érezte, hogy mennyire jólesett a párjának, hogy így most rádőlt, önkéntelenül is meghúzta a haját és a forró levegő is cirógatta a bőrét. A simogatásokat a víz alatt is roppant forrónak érezte, ahol éppen végigszántott a férfi a kezével, ütemet is váltott, így pontosan ellentétesen mozgott már, mint a párja, amivel csak fokozta mindkettejük élményét, hogy még erősebb és szenvedélyesebb lett az egész. Tubrok érezhette, hogy a remegések, nyögdécselés és erős behatolások mellett most Ingrid volt olyan helyzetben, mint a férfi az előző éjjel, hogy képtelen volt betelni az érzéssel és még többet akart.
Mivel Ingrid nem látta a póz miatt különösebben Tubrok arcát, sem testét, csak a férfi láthatta az övét, így csak az érzésekre és a két szitokszóra hagyatkozhatott, hogy nem csak ő élvezi roppantul a szeretkezést, hanem Tubrok is. Nem zavarta a káromkodás, de csókolni akarta a párja ajkait, így ezért is fordult ki és csókolta meg követelőzően és szenvedélyesen Tubrokot. A pillanatnyi aggodalmat is megérezte, de nem volt olyan állapotban, hogy most elmondja azt, hogy mi miatt csókolt. A könyörgést nagy nehezen sikerült elmondania, itt most látta a bólintást, hogy megteszi, amit a nő kért tőle. Ekkor csókolta meg újra, azonban egyelőre csak ő gyorsított és a párja nem tette azt, amire kérte. Ahogyan megérezte, hogy Tubrok el akar húzódni a csókolózás közben a kezét a tarkójára csúsztatta és nem engedte neki. Volt egy olyan érzése, hogy félt megtenni a párja azt, amit kért tőle, mert tarthatott tőle, hogy fájdalmat fog okozni, mert már a mostaninak is úgy kellett volna érződnie, ahogyan eddig így szeretkeztek. Ha lett volna ereje, akkor mondta volna, hogy nem kell félni, ha sérülést okoz, akkor is csak a bizsergetést érzi majd Ingrid, ahogyan a zúzódásai rendbe jönnek, de semmilyen kárt nem tud benne tenni Tubrok. Amiatt pedig főleg nem kellett aggódni, hogy Eyjolfnak baja esne, mert az sem történhet meg szerencsére, a Birodalmi test előnyei voltak. arra pedig végképp nem volt ereje, hogy megmondja, hogy nem ez az első eset, hogy ennyire megdugatja magát, mert Ry is megtette nem is egyszer és Tubrok közel sem tudna olyan erős és durva lenni, mint a birodalmi férfi volt korábban, nem mintha Ingridnek azzal baja lett volna. Végül azonban sikerült meghoznia a kedvét a párjának, amíg az egyik kezével a tarkójánál tartotta őt és tovább csókolta a nyögdécselés közepette a szabad kezével az oldalán levő erogén zónákat izgatta. Egyik pillanatban érezte meg, hogy a kezek már nem simogatták őt, hanem erősen kulcsolták át a csípőjét mindkét oldalon. Az első erős behatolástól a csók ellenére halk sikoly szakadt ki Ingridből, de ebben egy csepp nyoma sem volt a fájdalomnak, az egész a gyönyörtől jött, a teste is megfeszült a gyönyörtől az érzésre, ahogyan annak a hullámai átcsaptak rajta. Már ebből is érezhette és tudhatta Tubrok, hogy nem képes tényleges fájdalmat okozni a szeretett nőnek. A sóhajai, vagyis most már a levegő után kapkodásai kezdtek halk sípoló hangot kiadni és a nyögdécselése is inkább mind halk sikoly lett a folyamatos gyönyörtől. Tubrok azt hamar megérezhette, hogy még soha akkora gyönyört nem tudott okozni Ingridnek, mint most azzal, amit tett. lassanként a nő elengedte a párja tarkóját és nem húzta már magához, úgy vélte, hogy már elég biztosan nem akar elhúzódni tőle, a kezeivel pedig tovább izgatta és simogatta őt. Igaz egyre gyakrabban markolt bele az izmokba, karokba, combokba, ezzel is mutatva, hogy mennyire élvezi, már ha a teljesen feszülő teste, nyögdécselése, sikolyai és csókjai, amivel mintha élve felfalná Tubrokot nem lettek volna eléggé árulkodóak. Ebben a helyzetben Tubrok Ingrid g pontját is folyamatosan súrolta, dörzsölte a férfiasságával, ami csak tovább erősítette Ingrid élményét a „fájdalmon” felül, amit éreznie kellett volna. Lassanként, annak ellenére, hogy ezúttal nem kezdte érzékenyíteni magát úgy érezte, mintha egy lenne Tubrokkal, mintha a férfi része lenne és nem csak két érintkező test, az egész érzés olyan volt, mintha extázisba esett volna. Nem is tudta már, hogy a karjaival mit tesz, hogyan mozog, hogy csókol-e még, amit egyébként igen, a saját hangját sem hallotta pedig roppant hangos volt, csak Tubrok és a saját teste létezett, illetve az érzés, amit a párja okoz neki. Azt még érezte, hogy hamarosan beállt Tubrok egy állandó gyorsaságba, még mindig érezhető volt, hogy nem képes betelni ezzel, olyan régen várt arra már, hogy ezt valaki végre megtegye és így helybenhagyja. Még azt is felfogta, hogy érezte, hogy a szeretett férfi nagyon távol van még az orgazmustól, saját magáról azonban nem mondhatta el ezt, érezhető volt úgy öt-hat perc után, hogy minden izma is kezdett feszülni, ekkor önkéntelenül is abbahagyta Tubrok simogatását az egyik kezével és azt ismét a párja tarkójára csúsztatta, hogy a közelgő orgazmus közben is egymást tudják csókolni. A másikkal pedig továbbra is a férfi oldalát izgatta, mert az tűnt a helyzetben a legjobbnak és leginkább beindítónak. Közben a csípője is végig mozgott, a halksikolyai és nyögdécselései pedig már olyanok voltak, mint reggel a közel másfélórás orgazmusának vége felé, pedig most még el sem élvezett.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 16 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Csüt. 25 Dec. 2014, 21:45

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Ingrid szavaira, a medencében ülve Tubrok ad egy szájra puszit a nőnek, aztán kicsit távolabb húzódva mosolyogva pillant Ingrid szemeibe. Így is jelezve, hogy imádja a párjának ezt a hozzáállást. Hangosan már nem mond semmit, hagyja hogy a tettei és mozdulatai, rezdülései beszéljenek helyette. Ezután Ingrid elköveti azt a hibát, hogy szóba hozza a születésnapi szalagos-masnis szettjét és ezzel Tubrok gondolatait is véglegesen eltereli a szeretkezés felé. Mivel Ingrid még ekkor bőven nincs a szeretkezéshez megfelelő állapotban, Tubrok "körönként" "ostromolja" őt több mint tíz percig. Az előjáték végén már maga Ingrid heves és követelőző a párjával. Amikor elérkezettnek látja az időt, hátat fordít Tubroknak és kínzóan lassan beleül a férfiasságába. Mindkettejüknek különösen kínzó és élvezetes is ez egyben. Mikor már Tubrok teljesen, tövig benne van és ki is tölti Ingridet, a kezdeti kis bizonytalanság után meg is kezdik a szeretkezést. Lassan egyre szenvedélyesebbek és gyorsabbak lesznek mindketten. Ingrid ezalatt a lehető legjobban kitárulkozik, aminél jobban nem is tudna fizikailag. Így az ágyéka előrébb tolódik, és Tubrok is könnyebben tud benne járni. A nyögdécselés és az egyre gyorsabbá váló levegővételek is ekkor kezdődnek el Ingrid részéről. Szerencsére a férfi pontosan érzi, hogy Millernek mennyire jó, ezért még sokáig foglalatoskodik a mellbimbóival, morzsolgatva, csavargatva azokat. Ugyanakkor Ingridnek is sikerül két ügyes mozdulattal elérnie hogy Tubrok összerezzenjen a hirtelen jött élvezettől. Ingrid végül már két kézzel karolja át Tubrokot a nyakánál és a fejénél, a haját húzva, közben az arcát a férfi nyakrészére téve. A nyögdécselése nagyjából ilyenkor válik még hangosabbá és sűrűbbé. A férfi érintését is egyre égetőbbnek érzi a víz alatt is és még ritmust is vált a saját mozgásával, így pontosan ellentétesen mozog Tubrokkal, aminek meg is van a rendkívül élvezetes eredménye. Ingrid képtelen már betelni az érzéssel egyre többet és többet akar a másikból, telhetetlenül. Természetesen a történések Tubroknak is egyre nagyobb élvezetet szolgáltatnak, akinek a száján két káromkodás is kicsúszik. Ingrid pedig most érzi úgy, hogy égetően kell számára még egy csók. A párja először még tart attól hogy netán azért kapja a csókot, hogy becsukja végre a száját, de magán a csókon már érzi, hogy ez közel sincs így, csak a nő még többet és többet akar. Ingrid ebben az állapotban nem is nagyon tudná elmagyarázni, hogy mit miért tesz, éppen csak annyira képes, hogy kinyögje magából, még többet még erősebben akar, mint még soha. Aztán újra nem bírja tovább és szenvedélyesen csókolja Tubrokot. Itt ellenben Ingrid szenvedélyessége ellenére, Ragal nem kezd neki rögtön a még szenvedélyesebb és vadabb szexnek, sőt még el is akar húzódni, de már ezt nem tudja megtenni. Ingrid valóban jól gondolja, Tubrok tart attól hogy kárt tesz benne és fájdalmat okoz neki, de végül beadja a derekát és az oldalát simogatva Ingrid teljesen beindítja a férfit. Azonban Ingrid is tesz egy hatalmas tévedést, amikor azt gondolja, Tubrok nem tud olyan durva lenni mint Ry volt, nem sokkal később ugyanis pont annyira erős és durva vele. A nő felsikít az első mély és erős mozdulatnál, majd a további behatolásoknál is a nyögései is szépen lassan sikolyokba csapnak át. Ragal érzi hogy eddig még egy alkalommal sem okozott ekkora élvezetet szeretett nőnek. Ellenben most ő maga igencsak le van foglalva, az alsótestét és mindkét karját leköti a folyamatosan izommunka és a csók is állandó közöttük. Részben ezért is nagyon jól esik neki, mikor Ingrid már nem a tarkójánál tartja őt hanem mindkét kezével a testét járja simogatva, izgatva őt, néha belemarkolva az izomkötegekbe. Mindezzel Ingrid csak gyorsítja azt hogy Tubrok elérje a maximumot amit nyújtani tud. Ezt a pontot gyorsan el is éri, majd tartja. Minden egyes alkalommal majdnem teljesen kicsúszódik Ingridből, hogy aztán egy mozdulattal durván tövig hatoljon belőle újra és újra. A nőnek nem is kell igazán figyelnie már, Ragal jól tartja őt a csípőjénél és a saját mozgásán felül rásegít neki is.
Ingrid már úgy érzi ennél a pontnál mintha a teste lassan összeforrna Tubrokéval. Igazán már csak az érzésnek van tudatában, hogy mennyire is jó és élvezetes az, mennyi kéjt okoz neki és azt hogy a párja orgazmusa még messzebb van, míg az övé vészesen közeleg. A teste megfeszül és azaz öt-hat perc ami kell még neki vészesen gyorsan telik el. Mintha éppen csak annyi ideje lenne - a valósággal ellentétben - hogy egyik kezét Tubrok tarkójára csúsztassa és megcsókolja őt, hogy az orgazmus alatt is egymást csókolhassák. A másikkal pedig továbbra is a férfi oldalát izgassa, mert az eddig is bevált. Még jó pár mozdulat és behatolás, majd Ingrid érzi ahogy a gyönyör elárasztja a testét és elélvez. Akaratlanul is az orgazmus elején hangosan sikít fel, még a csók közben is, és a Tubrok oldalán lévő keze megrándul. Nagyon élvezetes számára a testét elárasztó orgazmus. Közben Tubrok mindvégig ugyanolyan erősen és szenvedélyesen csinálja amit eddig, kiélvezve hogy minden alkalommal teljesen benne lehet Ingridben, hogy szinte azonnal megismételje azt és ezzel ekkora gyönyört okozzon a párjának. Egy ideig még biztosan bírni fogja a diktált tempót.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 27
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Pént. 26 Dec. 2014, 17:51

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Látta a szavai utána a mosolyt Tubrok arcán, hogy a férfinek tetszett a hozzáállása, hogy itt is tényleg próbálja a legtöbbet nyújtani, pedig azért szülőnek nem volt olyan könnyű lenni. Az elején azt hitte, hogy igen, de aztán Greg születése után realizálta, hogy mégsem. Nem amiatt volt nehéz, hogy folyton ébren kellett lenni mellette és figyelni rá, hanem a nevelés, hogy miket adott át, megtanítani őt a fontos dolgokra, hogy mikre kell figyelni, milyen értékrendet tartson és ehhez hasonlókat. Hiszen tudta, hogy nagyban megfogja határozni a gyermeket felnőttkorban az, hogy miként lett nevelve. Már csak azért is, mert Greg nem a hagyományos HPI-s módszerrel volt nevelve, hanem úgy, hogy ahogyan Ingrid és Cal is lett valószínűleg. Még a régi Zuhanás előtti értékrendszerrel, hogy a család fontos szerepet játszik az életben. Ingrid képtelen lett volna arra, hogy a Birodalmi értékrend szerint tegye, hogy felneveli, aztán a gyermeke megy a nagyvilágba és nem törődik vele többé valószínűleg. A szíve szakadt volna meg ekkor. Időnként tényleg túl régiómódinak érezte magát, de nem bánta. A szájára kapott puszit örömmel viszonozta és örült annak, hogy Tubrok így viszonyult mindehhez. Ekkor azonban elkövette a hibát, hogy felhozta azt, hogy mit is kap majd tőle Tubrok a születésnapjára azt a masnis ruhát, mert ettől kezdve a párja tényleg megállíthatatlan volt. Az előjáték azonban végül nem is lett olyan hosszú, vagyis az, hogy felizgassa Tubrok Ingridet, mert máskor az előjátéknál is mind a ketten teljesen fel vannak izgulva annyira, hogy már azonnal belefoghatnának a szeretkezésbe. Most Ingrid ezt nem akarta annyira elhúzni, már csak azért sem, mert pontosan érezte, hogy mennyire szeretné már a férfi, hogyha együtt lennének és a tárgyalás előtt is mennyire nehezen váltak el. Lényegében tényleg ez volt, az egyelten oka annak, hogy nem a megszokott ideig húzta el az egészet, hanem amint már készen állt egyből átugrotta a megszokott köztes fázist és a szeretkezésre ugrott. A szeretkezés is nagyon hamar szenvedélyes lett, ahogyan Tubrok rájött, hogy ez tényleg mennyire jó Ingridnek és egyáltalán nem okoz neki fájdalmat az sem, hogy milyen pózban és mennyire mélyen van benne a férfi. A mellbimbók csavargatása nagyon-nagyon jól esett neki és bármeddig eltudta volna viselni ezt a fajta kényeztetést, de azt sem bánta, hogy a csípőjénél ragadta meg ismét Tubrok, hogy a saját mozgásukat is segítse. Amikor már nem kellett kapaszkodnia, hanem a férfit ölelhette a nyakánál, fejénél tudta átadni magát teljesen az érzésnek, hogy nem kellett arra már figyelnie, hogy végig fenntartsa a víz felett a párját. Itt és ekkor kezdte érezni, hogy nem képes betelni ezzel és még többet akar, éppen ezért csókolta meg végtelenül követelőzően a férfit, közvetlenül a káromkodásai után. A közeli helyzet és a fizikai kontaktus miatt, az anyagáramlásnak hála lényegében a bőrén érezte azt, ami ilyenkor és ekkor is megfordult a férfi fejében, nagyrészt, hogy a meglepetés és a némi aggodalom meglehetősen erős érzelem volt, főleg, hogy ezek igencsak elértek attól, hogy mennyire élvezte a szeretkezést. Itt végül nagy nehezen, de sikerült kipréselnie magából a kérést, hogy miként szeretkezzen vele Tubrok, itt is érezte a kétkedést és az aggodalmat, Ingrid is tudta, hogy ez, amit kért egy átlagos nőnél súlyos zúzódásokat és erős vérzést is képes eredményezni, mert a méhszáj felülete jócskán érzékenyebb, mint a hüvelyé. Pontosan ez volt az oka annak, hogy ezt kérte, de ezt már kifejezni nem volt képes jobban, már csak azért sem, mert így is a nyögdécseléstől alig voltak érthetőek a szavak. Valóban jól is gondolta, hogy a párja fejében is ezek fordultak meg és ezért nem merte elkezdeni, mindaddig, amíg az izgatással legvégül sikerült feltüzelnie Tubrokot. Itt és ekkor azonban nagyon gyorsan kiderült, hogy most ő maga volt, aki rosszul mérte fel a helyzetet és gondolta tévesen, hogy nem képes annyira és olyan nagyon magáévá tenni a párja őt, mint Ry annak idején. Már az első erős és durva lökés annak közelében volt, amit olyan nagyon régen érzett utoljára. Ekkor szakadt ki az első önkéntelen gyönyörrel teli sikoly belőle. Amikor már mindkét kezével izgatta és kényeztette Tubrokot érezte meg az elégedettséget a párja felől, hogy jól esett neki, hogy már két kézzel simogatta őt. Ingrid pedig jól gondolta, hogy tényleg nem akart már a férfi elhúzódni a csókja elől, hanem ott maradt és csókolta őt. Ezeknek hála sikerült nagyon hamar elérni azt, amit még Tubrok is elbírt gyorsaság és durvaság tekintetében. Ez volt az a pont, amikor Ingrid is a lehető legjobban élvezte az egészet, ez már tényleg annyira durva volt, mint amit Ry is csinált vele annak idején, évszázadokkal korábban. A fájdalomnak továbbra sem mutatta a legkisebb jelét sem, ezt Tubrok érezhette, hogy még így sem okozott neki fájdalmat, pedig egy átlagos nő ekkor már valószínű, hogy ájulás közelében járna, ha nem alélt volna el tőle már.
Mivel a saját mozgása nem igényelt túl nagy odafigyelést már csak azért sem, mert Tubrok végig segítette tényleg tudott az érzésre figyelni, ahogyan a párja férfiassága szinte teljesen kicsúszik belőle, majd újra tövig hatol, fel egyenesen a méhszájáig. Minden egyes kicsúszás kínzásnak hatott, a behatolás pedig a mennyekig repítette, mert akkora élvezetet és gyönyört okozott a számára. Eddigre már minden becsúszásnál halk sikoly hagyta el az ajkait a folyamatos csók ellenére is, és saját maga is úgy igyekezett a mozgását is koordinálni, hogy Tubrok számára is a lehető legjobb legyen. Ekkor kezdte tényleg úgy érezni, mintha Tubrok része lenne és a külvilág teljesen megszűnt a számára. Az egész teste vonaglott és remegett a gyönyörtől, aminek minden egyes rándulását érezhette Tubrok a közelség miatt, a lábait még mindig annyira tartotta szét, ahogyan fizikailag csak képes volt a kezeivel pedig továbbra is a párját izgatta és markolászta az izmokat, hol erősebben, hol gyengédebben, mikor éppen hogyan volt őt képes megragadni. Ekkor érezte meg, hogy a saját orgazmusa nagyon közel van és ragadta meg a férfi tarkóját, míg a másik kezével tovább izgatta. Ahogyan az orgazmus elérte ismét belesikoltott a csókba, szinte úgy érezte, mintha minden felrobbant volna körülötte, az összes izom megfeszült a testében, a háta homorítani kezdett, ezáltal megemelve kicsit mégjobban az ágyékát, így még könnyebben tudott Tubrok beléhatolni és elérni azt, hogy tövig belecsússzon. A szög miatt valószínűleg a párjának már elég volt csak egy kézzel átfognia a nő csípőjét, mert Ingrid gyönyörtől merev teste engedte mindezt és így még erősséget és gyorsaságot sem vesztett volna, ha el is engedi a másik kezével a csípőt. A csókot ekkor sem szakította meg, most már tényleg úgy tűnt, mintha fel akarná falni Tubrokot, a nyelvét is szinte teljesen átdugta a párja szájába, hihetetlenül elmélyítve a csókot, így még a sikolyait is jobban elfojtotta ez egész, eközben a nyelvének játéka is gyorsabb lett az orgazmus miatt. A keze valóban megrándult a férfi oldalán, körömmel is végigszántva azt, de ezt Ingrid már nem is fogta fel, ahogyan azt sem, hogy miket csinált. Csak a gyönyör volt, illetve az érzés, ahogyan Tubrok férfiassága kitölti, végigszántja a hüvelyét és a végén erősen a méhszájának csapódik. Minden egyes lökés és behatolás csak fokozta az orgazmusát, ami nem akart gyengülni, csak erősebb lett minden mozdulat után. Sokkalta jobban élvezte és erőteljesebben élte meg ezt, mint a reggeli orgazmust, pedig az nagyon hosszúra sikeredett. Úgy tíz-tizenkét lökés után olyan volt, mintha extázisba esett volna, már tényleg nem érzett mást, mint amit Tubrok csinált neki, ezt a férfi is érezhette, mindenhol, ahogyan a gyönyörtől maga tehetetlenül vonaglott, rángatózott a karjaiban ismét a szeretett nője, a kezeivel már a férfi hátát is kaparta, mindkettővel, mert már nem tartotta ott a férfi tarkóján a kezét. Érezhette, hogy teljesen ösztönös, mert már nem nagyon ura a nő a mozdulatainak. A hüvelye mégjobban ráfeszült Tubrok férfiasságára, ami neki még nagyobb gyönyört okozott, valószínűleg Tubroknak is, mivel a két testet egynek élte meg, így csak addig húzta össze a hüvelyét, amíg az nem okozott fájdalmat a párjának.
Mivel egyelőre élete egyik, ha nem a legfantasztikusabb orgazmusát éli, tényleg nem fog fel semmit a külvilágból, csak kettejükből, így uralni sem volt képes a saját testét, az cserbenhagyta és csak élvezte azt, amit Tubrok művel vele. Teljesen elveszett és kikészült mindettől, még Tubrok is érezhette, hogy jobban, mint a reggeli közel másfélórás orgazmustól. Így emiatt tényleg teljesen kiesett neki minden és az orgazmusa most is addig tart, ameddig Tubrok csak szeretné és akarja. Valószínűleg a következő emléke és magához térése Ingridnek csak akkor lesz, amikor Tubrok is már elélvezett ki tudja, hogy mikor és végérvényesen kicsúszik belőle. Ha nem teszi és nem szakítja meg ekkor, hanem próbálja csak egyéb módon, a csikló izgatásával fenntartani tovább a saját elélvezése után is Ingrid orgazmusát, akkor ezúttal is sikerül kicsivel több, mint másfél órán át megtennie mindezt mire végre valahára a nő orgazmus is csillapodik, majd véget ér. Bár nem lehetett eldönteni, hogy újabb és újabb orgazmusai voltak-e, amik egymást érték folyamatosan, vagy pedig csak, ami ilyen hosszú volt. Bármelyik is történjék tényleg csak a végén kezd feleszmélni és magához térni végtelenül aléltan, gyengének tűnve és kimerülten. Addig minden kiesik neki, mert csak a gyönyört élte meg és más nem létezett számára addig.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 16 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Pént. 26 Dec. 2014, 21:03

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Ingrid elgondolkozik azon, hogy milyen nehéz feladat is szülőnek lenni és miként kell nevelnie Greget. Azt is tudja már, hogy hamarosan Tubrok is szembesül majd a feladat nehézségeivel, amikor már a közös gyermeküket kell nevelniük, Eyjolfot. Még egy szájrapuszit is váltanak egymással ennek kapcsán. Ezután Ingrid elköveti az egyetlen kis hibáját mindeddig, de ez is éppen elég, hogy Tubrok teljesen elvesszen és menthetetlen legyen. Semmi másra nem tud ezután már gondolni, csak hogy együtt legyenek. Ennek meg is van az eredménye és hamarosan már Ingridet izgatja, megdolgozva azért hogy a nőt levegye a lábáról és elcsábíthassa. Végül ez sikerül és lassan Ingrid is feloldódik, majd felizgul, benedvesedik és már a mozdulatai is követelőzővé válnak. A hosszas izgatás és előjáték végén Tubrok egyáltalán nem bánja, hogy a tényleges előjátékot kihagyná Ingrid, sőt még kissé örül is neki hogy a már így is pattanásig feszült "húrt" nem feszíti még tovább Ingrid. Miután a nő kínzóan lassan magába engedi Ragalt, először még lassú és apró mozdulatokkal majd szépen fokozatosan egyre szenvedélyesebb és vadabb szeretkezésbe kezdenek. Tubrok örömmel csavargatja a párja mellbimbóit, főleg mert ez a nőnek különösen érzékeny pontja és szereti is ha a férfi így foglalkozik vele. Azonban egy idő után úgy érzi kénytelen a kezeit Ingrid csípőjére kulcsolni, hogy még nagyobb teljesítményt préseljen ki mindkettejükből, és egy véletlen kicsúszás is nagyon kellemetlen lenne a mostani szeretkezés alatt. Amikor már Ingridnek nem kell kapaszkodnia, ő maga is mindkét kezét bevetheti hogy jobb legyen az élmény mindkettejüknek. Lassan még szenvedélyesebbé és durvábbá válik az együttlét, ahogy Ingrid egyre többet és többet akar, telhetetlenül, képtelen eleget érezni abból amit megkap. Ingrid ekkor tesz egy kérést, amit Tubrok megért és örömmel is hajt végre, de előbb még át kell lépnie egy határt, hogy ne féltse ennyire Ingridet az egésztől. Végül az amikor a nő az oldalát kezdi izgatni indítja be teljesen és nem bírja tovább, hogy ne tegye teljesen és a lehető legjobban magáévá Ingridet. Az első lökés már kellően erős és Ingrid élvezettel és kéjjel teli hangon felsikít. Ezután az egész csak tovább fokozódik amíg Tubrok el nem éri azt, amire már az izmai maximumon képesek. Az érintések és az izomba markolások pedig Tubroknak is nagyon élvezetessé teszik az egészet. Ennél a pontnál Ingrid minden egyes behatolásnál halk sikolyt hallat, még a szenvedélyes csók alatt is. Az egész teste vonaglik és remeg és már igazán semmit nem érzékel csak amit Tubrok ad neki a férfiasságával minden egyes durva behatolással.
Néhány perc után Ingridet eléri az orgazmus, belesikít a csókba, a teste megfeszül és az élvezet hullámai végigsöpörnek rajta. Ingrid valószínűleg már nem érzi, de Tubrok is végig élvezkedi ezt a helyzetet, ahogy minden egyes alkalommal a nő méhszájáig csúszik fel a férfiassága újra és újra. Végre annyira tehet magáévá egy nőt amennyire csak akar és vissza se kell fognia magát, az már csak hab a tortán hogy ennyire is szereti mellé Ingridet és boldoggá teheti. Ugyan megvan rá a lehetősége, a nő testének feszülése miatt, hogy az egyik kezét újra a párja testén kalandoztassa, mégsem ezt teszi. Még szorosabban ragadja meg Ingridet odalent és kezdi magára rántani és lehúzni magáról, valamint az ágyékával is még jobban kezd dolgozni, mert így egy hajszálnyival még gyorsabb és durvább tud lenni. Azt is élvezi, hogy az orgazmus miatt Ingrid majdnem a teljes nyelvét átdugja a szájába és még a mozgásán is gyorsít. Örömmel megadja ezt Ingridnek, ahogy minden mást is jelenleg. Ingrid mindezalatt csak az újabb becsapódásokat érzi magában, ahogy Ragal férfiassága végigszántja őt, teljesen kitölti, aztán hirtelen majdnem kicsúszik belőle majd megint belé lökődik. Még néhány behatolás és Ingrid teljesen elveszti az uralmat a teste felett, feszeng és vonaglik Tubrok karjaiban, a körmeivel ritmusosan kaparva a másik hátát. Tubrok érzi a fájdalmat, de ez csak még jobban beindítja. A rövid körmök ezúttal nem hagynak véres nyomokat, csak a bőr felső rétegét szántják le, amely csupán csípő érzést okoz a férfinek a vízben.
Ingrid orgazmusa tombol és már nem is igazán érzékel az élvezeten kívül mást. Tubrok is hasonlóan élvezi, de kicsivel másképpen. Még egészen sokáig bírja, de eddigre ő is nyakig csúszik a forró vízben, ezért minden alkalommal kapkodja a levegőt. Néha az élvezettől önkéntelenül is férfias morgás szakad ki a torkából és tart egészen hosszan. Amikor megérzi, hogy mindjárt elélvez szándékosan próbálja visszafogni, hogy amikor majd megtörténik még jobb legyen.
< - Mindjárt... - mondja a csókba fúlva. >
Párszor még meg tudja ezt tenni, majd a csók alatt is hangos, morgó hang kíséretében elélvez. Az ágyéka mintha benne ragadna Ingridben, megáll, ugyanakkor a karmunkája miatt a durva szeretkezés mit sem veszt lendületéből, a férfiassága erős rángásokkal kezd lövellni, pumpálni Ingridbe, nagyon sokat és nagyon hosszú ideig. Amíg még kellően kemény marad további behatolásokkal növeli az élvezetet, most igencsak hangoskodik ő is az ösztönös mozdulatok mellet. De miután vége és már kellemetlen számára, kénytelen kicsúszni Ingridből. Mielőtt ez azonban megtörténne, a kezeit lejjebb vezeti és kényeztetni kezdi Ingrid csiklóját, mellé még ujjazva is a nőt. Ugyan másfél óráig nem bírja - mivel a forró vízben levegő után kapkodva ez képtelenség számára - de Ingridnek így is egészen hosszan tart az orgazmusa. Lassan kezd csillapodni, visszaadva Ingrid számára az önuralmat. Az első amit megérez az a kellemes bizsergés jó néhány helyen a testén és a testében, ahogy a zúzódások regenerálnak. Utána pihegve rogy Tubrok karjaiba, aki biztosan és szorosan tartja őt. Most kap még egy csókot.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 27
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Szomb. 27 Dec. 2014, 10:25

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid még a szeretkezés közben azt sikeresen felfogta és érzékelte, hogy mikor kell még kinyújtania magát amiatt, hogy ne kerüljön teljesen a víz alá és képes legyen levegőt venni. Noha azt már nem érzékelte, hogy erre azért van szükség, mert Tubrok az együttlét alatt véletlenül lecsúszott addig, hogy neki is a nyakáig ér a víz. Ez is a nő részéről leginkább ösztönszerű volt, mintsem tudatos, hogy nem akar megfulladni. Egyébként valószínű, hogy nagyon sokáig bírta volna a víz alatt, de így, hogy folyamatosan kapkodnia kellett a levegő után a szeretkezés és az orgazmusa miatt kizárt volt, hogy kibírta volna. A nagyon mély csók közben a szavakat nem fogta fel, lényegében meg sem hallotta, csak érezte, hogy Tubrok mikor került el a saját orgazmusa szélére és próbálta visszafogni, hogy minél később történjen meg ez. A szavakat ugyan nem fogta fel, de a mély férfias morgásokat, amik hangosak voltak és sűrűn jöttek azokat igen. Már csak ezeknek a hangja is tovább fokozta a szenvedélyességét, mert még ebben a helyzetben is örömmel, elégedettséggel töltötte el, hogy hallhatta mindezt. Miután Tubrok is elélvezett Ingrid igazából azt sem nagyon fogta fel, hogy a párja már kicsúszott belőle, mivel még mindig izgatta Tubrok a csiklóját, így az orgazmusa tovább tartott, csak ösztönösen mozdult úgy, hogy a férfi könnyebben izgathassa és ujjazhassa és önmaga se kerüljön a víz alá. Fogalma sem volt róla, hogy mennyi ideig tartott az orgazmusa, ahogyan arról sem, hogy mennyit szeretkeztek, ennyire elvesztette a kontrollt és esett ki megint számára az idő. Azt érezte elsőként, hogy fáradtan és roppant kielégülten zuhant rá Tuborkra és sűrűn kapkodta a levegőt. Most sem volt képes nagyon arra, hogy mély levegőt vegyen, de megérezte a bizsergető érzést, ahogyan a teste több helyen is regenerálni kezdett. többek között a csípője mindkét oldalán, a hüvelyében és a méhszájánál is. Ez az érzés roppant kellemes levezetése volt az előbbi együttlétnek, örült annak, hogy sikerült felizgatnia a párját annyira, hogy ennyire durva legyen és meg merje tenni mindezt. Annak is a tudatában volt, hogy Tubrok is roppantul élvezte az egészet és vele együtt hangos volt, emiatt is már tényleg tudta, hogy szükségük lesz hangszigetelésre azoknál a helységeknél, ahol rendszeresen szeretkeznek, hogy ne az egész csarnok tőlük legyen vízhangos. Azt, ahogyan visszarogyott a szeretett férfi karjaiba megérezte az ölelő és óvó erős karokat magán, ami rendkívül jól esett neki, pihegve pillantott fel és ekkor kapta a csókot. Szenvedélyesen viszonozta, noha érződött, hogy teljesen ki volt elégülve, a kezével pedig végigsimított a csók közben a párja arcán. Amikor elhúzódtak egymástól Tubrokra mosolygott.
< - Fantasztikus voltál – lihegte még egy kicsit, roppant elégedetten. >
Úgy vélte, hogy most lesz már kellően pihent ahhoz, hogy képes legyen nagyobb levegőket venni, így ha már tényleg volt ilyen állapotban, akkor megtette mindezt, hogy a teljes szervezete regenerálódjon. Ekkor még lehunyta a szemét jó néhány pillanatra Tubrokhoz simult háttal. A combjait, ha már Tubrok engedte, akkor most csukta össze a kifeszítettségből és még a tangáját is megigazította, hogy mégis rendesen legyen rajta és ne félrehúzva, ha már úgyis befejezték a szeretkezést.
< - Alig emlékszem már arra, hogy mikor kellett a testemnek ennyire regenerálnia odalent egy szeretkezés végén – most is végtelenül elégedett és kielégült volt a hangja ezzel kapcsolatban. – Nem is tudom, hogy mikor volt már, annyira régen… >
Így Tubrok érezhette, hogy nem volt egyáltalán nem érzi bajnak, hogy ennyi sérülést összeszedett a szeretkezés során, zúzódásokat, mert hihetetlenül jó volt neki ez az egész. Egy kicsit még mindig nehéz volt számára a gondolkodás, látható volt rajta, hogy tényleg elgondolkodott valamin, majd másodpercekkel később szólalt meg.
< - Legalább hétszáz, hétszázötven éve nem dugott meg ennyire senki – folytatta ugyanazon a hangon mint eddig. – Nagyon hiányzott már… >
Csak most némileg kevésbé szebben, azaz vulgárisabban fejezte ki magát, mint még a szeretkezés közben. Ekkor, ha Tubrok engedte, akkor felült, majd megfordult Tubrok ölében, hagyta, hogy a férfi feljebb üllhessen és újra kint legyen a mellkasa is a víz felett. Ha ez megvolt, akkor beleült ismét a párja ölébe, ezúttal úgy, hogy abban semmi provokáció nem volt, csak tényleg azért teszi, hogy ne háttal kelljen őt ölelni, hanem szemből kényelmesebben. A masnit, ha a szeretkezés közben Tubrok nem vette le a nyakából, akkor most vette le és tette le a medence szélére, majd a rövid elhelyezkedés után hozzásimult a szeretett férfi mellkasához, miközben a lábait is mellé húzta lovagló ülésben. Belecsókolt a párja nyakába, ez sem volt provokáló, inkább köszönetképpen ment.
< - Imádlak – suttogta halkan. >
Ezzel, ha Tubrok engedte, akkor átölelte a férfit az egyik kezével a nyaka, a másikkal az oldal mellett és a fejét pedig a párja válla és nyaka találkozásához tette és „belefúrta” az arcát Tubrok nyakába. Legalább fél-egy percet volt, így és utána emelte fel a fejét, amikor már teljesen kipihentnek és erősnek érezte magát és a bizsergetés is teljesen elmúlt a testéből. Ekkor úgy emelte fel a fejét, hogy egyvonalban legyen a párja arcával és egészen közelről nézett így rá, csak előtte még adott egy puszit a férfi orrára és rámosolygott.
< - Mikor kértelek, hogy légy erős és durva, amennyire csak tudsz – kezdte. – Éreztem, hogy nem merted megtenni az elején… örülök, hogy végül megtetted, mondtam, hogy nem tudsz fájdalmat okozni ilyen téren nekem. Remélem már te is belátod. >
A szavai kedvesek voltak és a végén még meg is simogatta Tubrok arcát, ezzel is kifejezve a saját elégedettségét, hogy mennyire jó volt az, amit a férfi művelt vele. Azt még érezhette Tubrok, hogy mostanra szinte minden feszültsége elmúlt a nőnek és a teste is szinte teljesen laza volt végre a délutáni tárgyaláson törtétnek után.
< - És azt hiszem, hogy van egy új kedvenc pózod velem – mondta kissé szemtelenül és rákacsintott a férfira. >
Még megvárta a választ, esetleges visszavágást, hogy mit is kaphat erre, majd utána láthatóan elgondolkodott. Még a megszokott módon az alsóajkába is beleharapott néhány pillanatra, miközben mindkét karját Tubrok mellkasára húzta és mint egy szfinx támaszkodott meg. Végül kissé oldalra biccentett a fejét és úgy szólalt meg.
< - Mi a véleményed, még egy film megnézése belefér az esténkbe? – érdeklődött kedvesen. >

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 16 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Szomb. 27 Dec. 2014, 13:22

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Ingridnek nem is kell annyira nyújtózkodni, szerencsére Tubrok próbálja őt jobban kitartani a vízből, ha már ő maga nyakig van a forró vízben legalább az orgazmusát megélő szeretett nője legyen valamivel felette. Ezt sikerül is elérnie. Egyébként sem sok mindent észlel Tubrokból Ingrid azon kívül amit a férfi éppen művel vele, csak még az elégedettség ami eljut hozzá és a mély férfias morgások, amelyek hangja zene füleinek. Miután mindkettejük orgazmusa véget ér, Ingrid fáradtan és gyengén zuhan Tubrok karjaiba, aki szorosan átöleli őt és magához fogja gondoskodóan és védelmezően. A bizsergést ekkor érzi meg a testében, mindenhol ahol kisebb-nagyobb sérüléseket szerzett, de ez is csak kellemes számára. Nem is tudja még mennyire de abban is igaza van, hogy illendő lenne hangszigetelni a termeket, a mostani szeretkezésük és hangoskodásuk ugyanis már a főcsarnokban is visszhangzott. Ingrid éppen csak felpillant a férfire megkapja a csókját. Ragal is kellemesen, szenvedélyesen viszonozza azt, most a férfin is érződik hogy végre teljesen kielégülhetett és egy csepp feszültség sincs benne emiatt, ami egyébként olyan jellemző rá. A csók után Tubrok szerelmesen figyeli a karjai között pihegő Ingridet. A dícséret nagyon jól esik neki és egy visszafogott, elégedett mosoly jelenik meg az arcán.
< - Te sem panaszkodhatsz... - válaszolja elégedetten. >
Ingrid most már kellően pihent és vesz két nagyobb levegőt. A testét elárasztja a kellemes bizsergés, majd mintha mi sem történt volna, újra erősnek és kicsattanónak érzi magát. A párja azonban még mindig, ritmusosan ugyan de nagy levegőket vesz és próbálja kifújni magát. Miller ezalatt összecsukja magát, és a tangáját is megigazítja, hogy újra rendeltetés szerűen álljon rajta. A kimondott szavak után Tubrok finoman, egyáltalán nem provokálóan végigsimít a hasán.
< - Remélem mindent megkaptál... >
Azon meglepődik Tubrok, hogy Ingridnek még mindig nehéz a gondolkodás és kíváncsian várja mit is akar a nő mondani. Aztán amint meghallja Ingridet, elégedetten elmosolyodik és nagyon kicsit zavarba is jön, de még bele is pirul. Ingrid is érezheti, hogy ez a dicséret, az őszintén kimondott ér a legtöbbet a férfinek, mivel most igazán érezheti mindenfajta szépítgetés nélkül, hogy mennyire jól csinálja a dolgát. Nem is tud igazán mit mondani, a torkában ragad minden egyes szó amit feleletnek szánna. Ingrid így könnyen meg tud fordulni és immár nem provokáló módon lovagló ülésben beleülni a párja ölébe. Ragal egy hirtelen mozdulattal felül és mindkét karját végignyújtja a medence szélén, megtámasztva magát és még mindig egy kicsit zavartan felpillant Ingridre. Ahogy magára pillant a nő látja, hogy bizony a masni még mindig ott van ahová a párja tette és egész szeretkezés alatt ott volt, úgyhogy most ő maga veszi le és teszi a medence szélére. Mindez után Tubroknak nagyon jól esik, ahogy Ingrid teljesen hozzásimul és bele csókol a nyakába. Mindez még egy férfias morgást is előcsal Ragal torkából. Az imádlak szó még ennél is jobban esik neki és szinte az egész testét kellemesen borzolja az elégedett érzés.
< - Imádlak. - ismétli meg ő is. >
Az ellen semmi kifogása sincs a férfinek, amit Ingrid szeretne, így a nő könnyedén átölelheti a szeretett férfit két helyen, majd a vállára fektetve, a nyakába fúrhatja az arcát. Az a fél-egy perc ami így eltelik egy egész órának tűnik Tubrok számára. Nincs más dolga mint a vízben ülve lazítani és élvezni hogy a szeretett nő ennyire hozzásimul mindezt egy ennyire durva szeretkezés után. Mivel Ingrid már korábban is erősnek és kicsattanó formában érezte magát és a bizsergés is rég elmúlt, most ez számára nem lehet időkorlát, csak éppen az amennyit ebben a kellemes helyzetben el akar tölteni. Mikor feljebb helyezkedik Tubrok kíváncsian figyeli mit is akar. Könnyen egy vonalba kerül a két szerelmes arca és Ingrid a puszit is könnyen a másik orrára tudja nyomni, Tubrok pedig azonnal elmosolyodik ezen, viszonozva Ingrid mosolyát. Ingrid szavait kíváncsian és figyelmesen hallgatja Tubrok, a végén egyetértően bólint és utána válaszol csak.
< - Féltem, hogy bántalak és kárt teszek benned és a fiúnkat is féltettem. De már rájöttem, hogy ettől nem kell félnem. Igen, belátok mindent. >
Itt érződik Tubrok minden egyes rezdülésén, hogy képtelen lenne magának megbocsátani ha bármilyen kis kárt is tenne Ingridben vagy bármi bajt okozna a fiúknak. Szerencsére ez nem történhet meg. A simogatás amit Ingridtől kap azonban nagyon jól esik neki és teljesen el is tereli a gondolatait. Az pedig külön öröm az északi férfinek, hogy elérte amit akart és Ingrid végre valahára teljesen ellazult. A következő megjegyzésre szélesen elmosolyodik és lelkesen bólogatni kezd.
< - Igen-igen. Felírhatjuk a listára. - feleli kissé játékosan. >
Ezután Ingrid látja hogy a kis játékával teljesen felcsigázza a párját. Tubroknak az egyik szemöldöke szinte az égig szalad és az arcára is rendkívül kíváncsi és türelmetlen tekintet ül ki. Az ajakba harapás mint mindig csak tetézi mindezt. A filmnézés ötletére hirtelen mintha felcsillanna Tubrok szeme.
< - Hogyne. - vágja rá azonnal, majd kissé szabadkozóan pillant Ingridre - De nekem még kell néhány perc, ki akarom magam pihenni. >
Ha Ingrid bólint erre vagy máshogy ad igenlő választ akkor a férfi nekilát az aktív pihenésnek. Szándékosan elnyújtózik, lazítva minden izmát, a fejét hátra veti és lehunyja a szemeit. A lélegzetei még mindig nagyon és mélyek, de már nem olyan sűrűk. Olyan öt perc után összeszedi magát, finoman elszakad Ingridtől és körbeúszik a medencében egyszer levezetésképpen. A végén alámerül és úgy emelkedik ki a vízből, hogy a beszívott vizet sugárban kifújja.
< - Mehetünk. - mondja mosolyogva. >
Udvariasan előre engedi Ingridet, hogy a nő diktálja most a tempót. Ő maga úgyis szörnyen lassan menne ki a medencéből magától. A mozgásán az is látszik, hogy most sem lenne ellenére felkapni Ingridet és úgy karban vinni. Amint mindketten teljesen kiérnek a vízből, érezhetően forró levegő fújódik rájuk és kezdi őket szárítani, közben a padló egyik eleme kiemelkedik, benne egy tároló van néhány hatalmas, meleg törölközővel.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 27
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Szomb. 27 Dec. 2014, 15:18

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
A csók közben Ingrid megérezte, hogy a párja is teljesen ellazult és az a minimális feszültség sincs benne, amit egyébként érezni szokott. Most Tubrokot is teljesen kielégültnek érezte. Felpillantott ő maga is és látta, hogy miként figyeli őt a férfi, az egész helyzet így roppant kényelmes volt és a mosoly nagyon elnyerte a tetszését és örült annak, hogy így reagált a párja a fáradtság ellenére, amit most érezhetett ebben a helyzetben. A saját mosolya is ekkor még kissé fáradt volt, de a szavak határozottan jól estek neki. Igaz nála az lett volna a kellemetlen, ha nem efféle szavakat kap és nem sikerül valakit teljesen kielégítenie. Ezer év alatt tényleg nagyon sok minden ragadt rá és sokat tanult is. Még emlékezett az első néhány együttlétére, amikor vele kellett vigyázni, mert ő volt a sima ember és egy-egy erősebb mozdulat a flottás tiszttől, akivel együtt volt akkor súlyos sérüléseket okozhatott volna neki és egy-egy erősebb fogás is a csípőjén ripityára törhette volna a teljes medencéjét mindkét oldalon. Amibe pedig bele is hallhatott volna, de azóta rengeteg minden történt. Lényegében minden pózt megszeretett, kivéve azokat a fajtákat, amikben olyan helyzetbe kerülne, ami megalázó rá, vagy bármelyik más nőre nézve. Igaz jelenleg ez nem számított, csak az, hogy Tubrokot boldoggá tudja tenni és láthatóan ismét sikerült mindezt megtennie és teljesen ellazítania a párját. Azt már az egyik korábbi beszélgetésük nyomán úgyis tudta, hogy mit érez a párja, amikor együtt voltak és minden alkalommal, amikor elélvezett. Ennek fényében külön jól vette ki magát, amit a párja mondott.
< - Köszönöm – felelte mosolyogva. – Bár én nagyon nagy előnyben vagyok hozzád képest, akkor kezdődnének a gondok, hogyha nem úgy éreznéd magad, ahogyan most érzed. Csak egy nagyon kicsi „finomhangolás” kellett, hogy pont azt nyújthassam neked, amire igényed van, és mit a legjobban élvezel. >
Itt nem kertelt, tényleg így gondolta, hogy tőle ez alap dolog, hogy így kielégíti Tubrokot és bármi más lenne kellemetlenül rossz a számára. ekkor vette a két nagy levegőt és máris tökéletesen jól érezte magát ahhoz is, hogy akár körbefussa fél Skandináviát. Össze is csukta magát és a ruházatát is megigazította, legalább is, ami rajta volt éppen. A simogatás a hasán nagyon kellemesen és finoman esett neki, a saját kezét is odatette Tubrokéra és ott tartotta egy kicsit, hogy érezze pluszban a férfi kezének melegét is a forró vízen felül. Remélte, hogy a férfinak is kellemes lesz és közben hallgatta a sűrű és mély levegővételt. Tudta, hogy a párjának kell még egy kis idő, amíg rendbe szedi magát, neki nem volt olyan könnyű dolga, mint önmagának. A szavakra elégedetten bólintott, minden mozdulatából sütött, hogy tényleg megkapott mindent, amire vágyott és remekül érezte magát a szeretkezés alatt.
< - Igen, mindent – felelte. – Mindent, amire csak vágytam. Remélem te is. >
Csak remélte, hogy tényleg így volt, noha a mély morgást hallotta, de semmi más nem jutott el a végén már a tudatáig és nem is tudta, hogy mit tett azért, hogy a férfi elélvezzen. Amikor következő a bókot kimondta látta, hogy Tubrok nagyon kicsit el is pirult a szavaira, hogy mennyire jól esett neki az, amit mondott a nő. Boldog volt, hogy,ennyire örült a férfi a teljesen őszinte bóknak, hogy nem szépítette ki Ingrid csak kimondta azt, amit gondolt, hogy mennyire jónak tartja a párját az ágyban. Egy pillanatra elmosolyodott azon a gondolaton, hogy hol volt már az, amikor Tubrok pár napja még attól félt, hogy nem fogja tudni őt kielégíteni. Egyáltalán nem bánta, hogy a férfi nem tudott erre mit mondani, most a szótlansága beszédesebb volt minden szónál, ahogyan a fordulás közben rámosolyogott a párjára ezt könnyedén le lehetett róla olvasni, hogy tudja, hogy mit mondana a férfi, így nem is kell küzdenie azért, hogy ezt kimondhassa. Amikor Ingrid is megfordult már hagyta, hogy először fellökje magát Tubrok, majd megtámassza magát a medence szélén, mikor Ingrid felpillantott még látta a zavart tekintetet, ami továbbra is roppantul tetszett neki. A masnit valóban a nyakában találta még, így félretette, majd simult a férfihoz és ekkor puszilt bele a párja nyakába is. Érezte, hogy mindez mennyire elnyerte Tubrok tetszését, a kellemes borzongás, pedig mintha a sajátja lett volna. Arra, hogy a férfi is imádja őt szélesen és elégedetten mosolyodott el ezek után karolta át a párját és feküdte le rá. Mivel már teljesen rendben volt a teste, így akkor inkább addig maradt így ebben a pozícióban, amíg kellemesnek érezte Tubrok és meg nem érezte Ingrid, hogy a párja már kezd jobban lenni és visszajönni az ereje. Most hagyta, hogy had pihenje ki az egészet a férfi és ő szabja meg a határidőt, amíg Ingrid így fekszik és némileg regenerálja is őt. Végül mégis Ingrid volt az, aki feljebb helyezkedett és megpuszilta a férfi orrát. A szavai után pedig a párja egyetértően bólintott, hogy tényleg az volt a „gond”, amit ő maga i képzelt, gondolt. Tubrok szavaira Ingrid megrázta a fejét.
< - Tudom, hogy nehéz lehet megszokni, főleg, hogy ennyire törékenynek nézek ki, hogy semmilyen maradandó kárt nem tudsz sem bennem, sem a fiúnkban okozni. Igazából nem csak maradandót, de semmilyet – mosolygott. – Tisztában vagyok vele, hogy más nőt, akikkel már dolgod volt régen kórházba juttattál volna ezzel és minden csupa vér lenne minden attól, amit tettél. Nekem összesen némi zúzódást, amik pedig már meg sincsenek. >
Ezzel is próbálta a szeretett férfit nyugtatni, mivel érezte, hogy a párja nem bocsátaná meg magának, ha mégis tudna. De nem tudott. Ezenfelül érezhető volt, hogy ez pontosan ugyanolyan hiba, mint amibe Ingrid esett, hogy ő pedig HPI-snek nézi a férfi, Tubrok pedig őt sima egyszerű nőnek. Mindkettejüknek valószínűleg szokatlan volt és ezt még meg kellett szokniuk. A simogatással végül csak sikerült elterelnie a párja gondolatait és a következő kissé szemtelen szavakra már széles mosolyogó bólogatást kapott válaszul, hogy valóban egyik kedvenc lett ez.
< - Csak legközelebb keressünk valami kevésbé mély medencét, vagy úgy állítsuk be a magasságot, hogy ne csússz le – mondta. – És ne kerülgessen az a veszély, hogy belefulladsz a medencébe. Éreztem ám, hogy inkább leltél volna fulladásos halált, mintsem egy percre abbahagyd a szeretkezést. >
Mondta játékosan megfedően, hogy azért ott aggódott a párjáért. A következő résznél, ahol szándékosan arra játszott Ingrid, hogy Tubrok türelmetlenné tegye sikerült is, mert az ajakba harapásnál már felszaladt a párja szemöldöke és meglátta a türelmetlenséget. Csak ekkor mondta ki, hogy filmet is nézhetnének, ha még nem túlságosan fáradt Tubrok. A szemfelcsillanáskor már tudta, hogy nyert ügye van és tényleg benne lenne ebben a férfi, a szavak pedig csak megerősítették mindezt. Arra, hogy még kell egy kis pihenés, csak megértően bólintott.
< - Persze, amennyi időre szükséged van – felelte lágyan. – Mi a véleményed a tetoválásokról? >
Kérdezte hirtelen és kíváncsian fürkészte a párját, hogy milyen reakciói lesznek erre és mit is fog felelni. Jobb volt, ha most mondja meg ezeket, mintsem a vásznon látja rajta először, amikor teljesen meztelen a képeken. A válasz után visszafeküdt a férfi mellkasára és lágyan simogatni kezdte őt lazító mozdulatokkal mindenhol, ahol csak elérte. Az öt perc után, mikor Tubrok kezdett felkelni, akkor leszállt róla és mosolyogva figyelte, hogy miként úszott körbe a párja. Mikor már készen volt a kiszállásra Ingrid ruganyosan és könnyen tolta ki magát a vízből, megtámaszkodva a medence szélén és úgy tolta ki magát, szépen lassan kiemelkedve, majd nagymacskaszerűen állt fel. Őt nem zavarta, ha Tubrok lassan akart kimászni, megtehette. Figyelte is a férfit, így látta, hogy most is felcipelné őt, ez ellen sem volt kifogása, most nem a fehérneműje felső részéért ment, hanem csak a masniért, amit kibontott, majd hátulról előrefelé két oldalról fedte be magát a szalaggal. A melleinél húzta össze, majd pont a szegycsontja előtt illesztette össze a szalag két végét és hagyta, hogy a nanoszálak egymásba fűződjenek és lényegében összeforrjanak. Mintha nem is szalag lett volna az anyag, hanem egy ruhadarab, ami így most még formásabban tartotta a melleit és a mellbimbókat is takarta. Ehhez még a tanga is rajta volt, majd így fordult vissza a párja felé. A meleg levegő segített és valószínűleg már törölközőre sem volt szüksége, mert a szervezete beitta a rajta még rajta levő csöppöket. Egy törölközőt ugyan elvett, de azért, hogy Tubrokot takarja be vele és megtörölgesse őt. végül lábujjhegyre állt és megcsókolta a férfit.
< - Ha szeretnél most is felvinni a karjaidban, nem fogok tiltakozni – suttogta érzékien. >

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 16 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Szomb. 27 Dec. 2014, 20:23

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Tubrok kissé fáradtan, szerelmesen figyeli Ingridet, amikor a nő elgondolkozik azon milyen is volt amikor még ő maga is csak földi ember volt és rá is kellett vigyáznia az akkori párjának. Ingrid szavait Ragal továbbra is ugyanolyan kellemes pillantás és mosoly kíséretében hallgatja. A végén nagyon picit, szinte észrevehetetlenül biccent is.
< - Tökéletesen sikerült a "finomhangolás". - simít végig Ingrid arcélén. >
Érezhetően még tovább ecsetelhetné hosszú perceken keresztül, hogy Ingrid mit csinál nagyon jól, hogy mikor és hogyan szűkíti magát, mennyire figyel rá, hogyan izgatja a kezével is és mennyire jó vele az együttlét, mint még egy nővel sem soha, de ezeket már nem érzi úgy, hogy ki kell mondania, reméli hogy a mozdulatai és a szemei elárulják a gondolatait. Ezután Ingrid vesz pár nagyobb lélegzetet és máris regenerálódik a teste, ismét remek formában van. Amikor a kezével Tubrok kezét a hasára kulcsolja a férfi örömmel ott tartja azt és kedvesen pillant rá. Annak csak még jobban örül a férfi, hogy jól láthatóan Ingrid mindent megkapott a szeretkezés alatt amit csak akart és nincs oka panaszra.
< - Igen én is. - válaszolja mosolyogva. >
Itt érezheti Ingrid, hogy Tubrok nem csak azért mondja, hogy boldoggá tegye őt, hanem tényleg ő is megkapta azt amire vágyott és olyan vad és durva lehetett végre egy nővel mint még soha. Valószínűleg a morgások is pont erről árulkodtak. Ezután a kerekperec kimondott szavakkal Ingrid kissé zavarba hozza Tubrokot és a férfi még bele is pirul az egészbe. Azért roppant hálás, hogy Ingrid nem várja el hogy mégis kinyögjön magából valamit, hanem láttatja hogy így is mindent tökéletesen megért. Ingrid ezután megfordul, beleül Tubrok ölébe és kellemesen hozzásimul a férfihez, ami mindkettejüknek nagyon jól esik. Tubrok még feljebb is tolja magát, hogy már ne legyen nyakig a vízben. A kellemes borzongást ami végig fut a párja bőrén még magáénak is érzi Ingrid. Hagyja a férfinak, hogy kipihenje magát, mivel ő már ezt megtette, néhány perc után azonban mégis ő az aki egy vonalba hozza az arcukat és hosszabban beszél Tubroknak. Arra hogy mit tett volna már egy földi nővel és ennek ellenére Ingrid csak néhány "kellemes" zúzódást szerezett Tubrok értő bólintással felel. Egy kis ideig mintha elgondolkodna, majd elmosolyodik.
< - Tudom. - kezd bele majd tart egy kis szünetet, addig Ingrid szemébe pillant - Kellene valamilyen jel. Egy simítás, ha én azt hiszem ártok neked, de te csak élvezed. >
A hangján érezni, hogy csak óvatosan huzakodik ezzel elő és ha Ingridnek kellemetlen vagy mesterkélt, akkor szívesen vállalja azt a feladatot hogy minden alkalommal, amikor valami újat próbálnak kitapasztalja mi és mennyire is jó Ingridnek. Ugyanakkor Ingrid érzi, hogy a nyugtatása célt ért és következő alkalommal már nem lesz ennyire óvatos a férfi. És az is megnyugtatja, hogy Ingrid pedig őt nézi sokszor HPI-snek egy-egy durvább mozdulatnál, volt hogy már vérzett is, de az is csak az élvezetét növelte. Valóban mindkettejüknek szokatlan még ez a helyzet és még bele kell rázódniuk. Ezután örömtelien megbeszélik, hogy találtak kettejüknek még egy kedvenc pózt. Ingrid további szavaira Tubrok mosolya még szélesebbre nő és a szemén is látszik, hogy remekül szórakozik.
< - Nem csúsztam volna bele annyira sehogy sem. Ez így pont jó volt. - próbál mentegetőzni - De ha akarod, akkor mindenképpen csökkenthetjük a vízszintet, úgy kényelmesebb lesz. >
Próbál valamilyen hihető választ adni Tubrok arra, hogy mi is történt amikor azért küzdött hogy legalább levegőhöz jusson az orgazmusa alatt. Azt viszont kiérezheti a hangjából Ingrid, hogy nem tagadja, valóban nem tudta volna egy pillanatra sem abbahagyni a szeretkezést, annyira élvezte. A következő résznél már Ingridnek sikerül türelmetlenné tennie Tubrokot, aminek ismét örülhet. Ezután hozza fel Ingrid a filmnézés ötletét, amit Ragal is remeknek tart. Azonban a férfinak még szüksége van egy kis időre hogy kifújja magát. Ingrid válasza jól esik neki, el is mosolyodik. Majd közvetlenül utána láthatóan meglepődik a kérdésen. Pontosabban azon, hogy miért is kérdezi őt a tetoválásokról Ingrid. Néhány másodpercig hallgat, majd teljesen őszintén kezd beszélni.
< - Nagyon kedvelem a tetoválásokat. - jelenti ki - A Rocksolidban sokaknak van. >
Ezzel Ingrid választ is kapott a kérdésére. Bár ahogy Tubrok arcát fürkészi leolvashatja róla, hogy a nagyon kedveli helyett az imádja lenne a pontos kifejezés, de a férfi inkább óvatosan fogalmazott, nehogy akaratlanul is rosszat mondjon. Egy ideig ezt követően Tubrok aktívan pihen, Ingrid ezalatt lazítóan simogatja ahol csak érzi. Ha a hátán is végigfuttatja a kezét érzi az ott lehántott, lekarmolt bőrt, de ezt sikerül beregenerálnia. Összességében a simogatás nagyon jól esik Tubroknak. Az öt perc után még úszik egy kört a medencében, majd mindketten nekiállnak kimászni a vízből. Ingrid egészen gyorsan megvan Tubrokkal ellentétben. A férfi kiúszik a medence szélére, onnan, lentről figyeli a párját, majd amikor az már kint van a vízből, kidugja a két kezét, aztán az alkarját, felhúzza magát mellkasig. Itt vár majdnem egy percet, aztán kitolja magát karból, felrakja a lábait, de a lábszára ekkor még mindig a forró vízben van. Nagyjából három perc után sikerül végre nagy nehezen elszakadnia teljesen a kellemes forró víztől. Ingrid ennyi idő alatt már teljesen száraz a ráfújt forró levegő és a saját szervezete miatt. Azt sikerül elkapnia a tekintetével, hogy Tubrok gondosan megfigyelte miként is tette fel a szalagot éppen csak a lényeget takaró melltartónak. Ebben a viseletben tényleg nagyon formásak és remekül állnak a mellei, Ragal örömére. Mire igazából Tubrok kijön a vízből ő már várhatja a férfit egy nagy törölközővel. A törölgetésnek roppantul örül Tubrok és ezúttal hagyja, hogy a nő végezze a munkát, ő most csak élvezi. A csók kissé váratlanul éri, de örömmel és kielégülten viszonozza. Ingrid megjegyzésére elmosolyodik. Sejtette már hogy a nő kitalálta a gondolatait, ez látszik rajta.
< - Oh, ennek nagyon örülök. - válaszolja hasonlóan érzékien. >
Ezzel Ingridet egy hirtelen mozdulattal felkapja a karjaiba. Ismét csak a hátánál és a lábainál, combjainál fogja őt. Megvárja, hogy Ingrid kényelmesen elhelyezkedjen, majd megköszörüli a torkát.
< - Rendszer. Hozd fel a ruháinkat és a gyümölcsös tálat a hálóba. >
Nem habozik egy percet sem, kellemesen gyors tempóban indul meg Ingriddel. Végig mosolyogva és szerelmesen figyeli a párját a karjaiban. A folyosók és termek gyorsan váltakoznak. Mire Ingrid észbe kap, igazából már a hálóban vannak újra. Tubrok végtelenül figyelmesen leülteti őt az ágy szélére, majd vele szemben áll meg mosolyogva.
< - Imádlak Boszorka. - mondja őszintén - Szóval hol és hogyan is akarsz filmet nézni? - kérdezi türelmetlenül. >

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 27
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Szomb. 27 Dec. 2014, 22:12

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ahogyan kimondta a szavakat, hogy mit is kellett csak tennie látta a mosolyt és a halovány biccentést. Most sem várt szavakat, hogy kifejti Tubrok, hogy miért is jó vele, ebben egyiküknek sem kellett semmit sem mondani, egyszerűen élvezték azt, ahogyan a másik ismeri a testüket és mindent pontosan úgy tudnak tenni, ahogyan a párjuknak az tökéletes. Igazából Ingrid örült annak, nagyon is, hogy ennyire hamar átestek a kommunikátoros szeretkezésen. Így minden annyira tökéletes volt. Ezt Tubrok is könnyedén kiolvashatta belőle, lényegében ugyanaz volt Ingrid véleménye is, mint a párjáé. Éppen ezért is nem mondott ő sem semmit, csak mosolyogva nézett fel. Ahogyan a férfi az arcához ért és végigsimított rajta, Ingrid lehunyta a szemét és már-már doromboló hangot kiadva dörgölőzött neki a kéznek jelezve, hogy mennyire tetszett neki és finomnak találta azt, hogy megsimogatta a párja. Továbbra is roppant kellemesnek találta azt, hogy így voltak egymás mellett, karjaiban, főleg, hogy a hasán tudta tartani a párja kezét, így pont ott, ahol majd Eyjolf fog növekedni a hasában. A megfordulás után örömmel látta, hogy Tubrok is roppant elégedett és örül annak, hogy a nő mindent megkapott, amikor szeretkeztek. Ahogyan a férfi kimondta, hogy ő maga is, akkor Ingrid is megnyugodhatott, hogy úgyis sikerült kiszolgálnia a párját, hogy nem is emlékezett rá. Ilyenkor tudott nagyon örülni annak, hogy szinte minden mozdulat a legtöbb létező póznál ösztönszerűen megy neki, hiszen ezer év az mégiscsak ezer év volt. Amiatt kifejezetten örült, hogy tényleg az igazat hallotta és nem hazugságot, volt egy olyan érzése, hogy a durvaság is közrejátszott abban, hogy ennyire jó volt a férfinak. Tudta, hogy igencsak sok férfi szeret durva lenni, csak éppen a párjuk miatt nem tehetik meg, ezért is látott sok nemi erőszakot, amíg a Milíciában volt, mert akkor kiélhetik magukat a férfiak.
< - Örülök neki – mondta ki boldogan és mosolyodott is el ezzel egy időben. >
Ahogyan kimondta az őszinte szavakat roppant boldog volt, hogy láthatta még elpirulni is Tubrokot, pedig ez nála igazán nagy szó volt. Már azért is, hogy zavarba hozza a szeretett férfit meg kellett küzdenie, nemhogy egy pirulásért. Ez tényleg nagyon elnyerte a tetszését és nagyon aranyosnak, kisfiúsnak találta mindezt. Miután hozzásimult a párjához várta, hogy ő is kifújhassa és némileg össze is szedje magát elmagyarázta és próbálta nyugtatni a férfit, hogy tényleg nem okozhat semmilyen sérülést sem neki, sem pedig a fiúknak. Már elmondta akkor is, mikor megtudta, hogy terhes, hogy Eyjolf már teljesen különálló szervezet, ami Ingridtől önállóan működik, regenerál. Itt nincs szó köldökzsinórról sem, vagy efféle dolgokról. Ingrid lényegében csak inkubátorként működött és éppen ezért volt szinte elpusztíthatatlan a magzat is, csak akkor halhatott volna meg, ha Ingrid akarja. Mosolyogva figyelte a párját, ahogyan Tubrok is elgondolkodott, majd a kimondott szavakra komolyan bólintott. Majd ő maga gondolkodott el valamilyen alternatíván, néhány másodperccel később szólalt meg.
< - Ígérem, hogyha valami fáj, tényleg fáj és nem csak úgy, hogy élvezem, akkor azonnal szólok, hogy állj le – mondta teljesen komolyan. – De nem lesz ilyen, soha sem sikerült, pedig Ry-jal nagyon próbálkoztunk a határainkat kiismerni. >
Néhány pillanatra csöndben maradt, remélte, hogy már ezzel is éreztette, hogy nem zavarta, hogy ez a téma felkerült, szóba került. Ha Tubrok szeretné, akkor tényleg szól ilyen esetekben, hogy megnyugodhasson teljesen és ne érezze magát olyan kellemetlenül, mint most. Szerencsére azt is érezte, hogy megnyugtatta a párját és nem fog annyira vigyázni rá a folytatásban, mint egy hímes tojásra. De azért még egy-két dolgot szeretett volna a másikhoz hozzátenni.
< - Ry ténylegesen mazochista – folytatta. – Nem egyszer a gyomrát téptem fel szeretkezés közben, mert ezt is szerette és gyönyörnek élte meg. Mellette volt alkalmam kiismerni a saját szadizmusomat és mazochizmusomat is. A gyomorfeltépés nekem már sok, itt nem a karmolást értem, hanem azt, amikor tényleg már belek is kiomlanak Flottásnál nagyobb regeneráció mellett is. Én örömmel okozok ilyet, de nekem ne. De addig, amíg úgy szeretkezünk, mint ma, vagy éppen véres karmolásokat okozol nekem, esetleg előjátékként ostort használsz, akár tiszta erőből is az még rendben van. Még mindig, te így emberként tényleg nem tudsz se nem kárt tenni bennem, se akkora fájdalmat okozni, amit ne gyönyörként éljek meg. Legalább is az ágyban, de azért reménykedem, hogy nem próbálsz előjáték címén agyonlövetni a Végtelenekkel. >
A végén más mosolygott. Szerette volna, hogyha ezt tisztázzák még úgyis, hogy nem volt túl gusztusos téma és az egésztől lehet, hogy Tubrok gyomra felfordul, de legalább nagyjából belőheti a határokat, hogy mennyi fájdalmat képes Ingrid gyönyörként megélni és azon túl mennyi az, ami már tényleg fáj úgy, mint bárki másnak. Azt érezhette Tubrok, hogy nem szégyellte ezt Ingrid, ez az ő része volt, elfogadta, megtanulta kezelni, csak attól tartott, hogy Tubrok undorítónak fogja találni és viszolyogni ettől az egésztől, annak ellenére is, hogy pontosan tudta, hogy mennyire elfogadó.
< - Éppen ezért vagyok veled is óvatos és még feszegetem a határaidat, hogy hol van a gyönyör és mi a fájdalom közötti határvonalad – felelte. – Inkább én legyek óvatos, mint te, mert az én felelősségem a te egészséged is. Ezt így, vagy ehhez hasonlóan az első szeretőm mondta, amikor még ember voltam, de ő Flottás és az első együttlétünkre készültünk. Ez így megmaradt. >
Annyira nem volt kellemes emlék, csak ez a szó, akkor még úgy érezte, hogy túlértékelték az egészet, még öt éves sem volt, négy és fél talán, amikor elvesztette a szüzességét. Olyan tizenhat körül, alapból is vékony volt és szűk, fájt és nagyon vérzett is utána. De most is, egyetlen rossz mozdulat és megölhette volna Tubrokot véletlenül, amit soha sem akart volna megtenni. Itt mondta még el, hogy ő pedig Tubrokot nézi néha HPI-snek, így igen határozottan azon a véleményen voltak mind a ketten, hogy még bele kell rázódni. Mikor a víz magasságát hozta fel Ingrid, hogy túl nagy volt és vigyázni kellene, hogy a párja ne fulladjon bele a férfi tiltakozott, a nő pedig megjátszott rosszallósággal csóválta meg a fejét. Tubrok ebből is érezhette, hogy a mentegetőzése nem okozott osztatlan sikert.
< - Én ellenben azt hiszem, hogy nem egyszer sikerült nyelnem a medence vizéből. >
Nem lehetett benne biztos, de eléggé ezen a véleményen volt, mert Tubrok ért ki nyakig, saját maga lejjebb volt minden tekintettel és még az ég felé emelt fejjel is éppen csak ki kellett lógnia az arcának, valószínűsítette, hogy egy-egy hullám, amit a testük mozgása váltott ki belepte az arcát is és akkor nyelhetett a vízből. A haja is csupa víz volt, így ez is ezt sejtette. Arra viszont rá kellett jönnie, hogy jól gondolta azt, hogy nem akarta volna arra a rövid időre sem befejezni Tubrok a szeretkezést. Arra, hogy legközelebb kissé alacsonyabbra vegyék a vizet hálásan bólintott, még szerencse, hogy nem volt olyan könnyű őt megfojtani, vagy belefojtani egy medencébe. Annak kifejezetten örült, hogy sikerült türelmetlenné tennie a következő tetteivel a párját a filmnézéssel. Végül is arra jutottak, hogy mindkettejüknek van kedve megnézni valamit, vagyis azt a noir feelingű filmet, amit Ingrid említett, és ekkor kérdezett rá a nő a tetoválásokra. Őszintén, de kissé óvatosan felelt Tubrok, a válaszon Ingrid elmosolyodott, főleg, amikor a kedveli szónál rájött a „sorok között olvasva”, hogy az a kedvel szó igazából rajongás és imádja a férfi. Tudhatta volna, hiszen már az arcán levő csíkok is elnyerték korábban Tubrok tetszését, amikor azt hitte, hogy azok is tetoválások. Sokat sejtetően mosolyodott el, majd megszólalt.
< - Szóval imádod – mondta ki elégedetten. – Megnyugodtam. A filmben láthatod az enyémeket is, amik régen voltak, mind a tizenegy darabot. >
Fürkészően pillantott a párjára, hogy mi is a véleménye ezen új információkról, amiket most hallhatott. A következő percekben simogatta és lazította tovább Tubrokot, hogy kitudja pihenni magát a párja, ahol érezte, hogy lekarmolta a bőrt, ott ott tartotta a kezét és megvárta, amíg regenerálódik a sérült bőrfelület. A kiszállása gyorsan megvolt, majd már a medence széléről mosolyogva figyelte, hogy milyen lassan mászott ki Tubrok a vízből. Legalább ez is három percbe beletelt, mert nehéz volt kivánszorognia a férfinak a forró és kellemesen lazító medencéből. Az nem kerülte el a figyelmét, hogy amíg felvette a szalagot melltartónak, addig a párja végig elégedetten figyelte és ez a tekintet akkor is megmaradt, amikor már kiért a vízből és végigmérte őt. Ingrid az elvett törölközővel szárította meg a párját, majd csókolta meg. Érezte, hogy a csók meglepte a férfit, de végül csak viszonzásra került. Ahogyan a párja felkapta a karjaiba átölelte a kezével a vállát, hogy így is segítsen, majd csak nagyon picit kellett mocorognia, hogy kényelmesen legyen.
< - Igazán lovagias úriembernek érezheted magad – suttogta. >
Ezúttal nem gonoszkodásból, neki is jól esett, hogy ilyen figyelmes Tubrok, hogy ölben viszi fel. Saját maga is szerelmesen mosolyogva figyelte végig a szeretett férfit, így csak az tűnt fel neki ismét, hogy felértek a hálóhoz és már az ágy szélére került. A bókra elmosolyodott, majd feljebb húzta magát az ágyon és végigfeküdt rajta, majd a kezeit a feje fölé emelve nyújtózkodott egy hatalmas nagyot. A türelmetlenkedésre egy „javíthatatlan vagy” arckifejezéssel nézett a párjára.
< - Én is téged – mosolygott és felült ismét az ágyon. – Úgy beszéltük, hogy itt nézzük meg, úgy gondoltam, hogy összebújva tehetnénk a takaró alatt, esetleg némi sós rágcsálnivalóval, ha van kedved hozzá, de ha nincs, akkor anélkül. >

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 16 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Vas. 28 Dec. 2014, 01:04

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Nem kellenek ahhoz szavak, hogy mindketten tudják a másik mennyire élvezi a szeretkezéseket. Különösen, hogy Tubrok egyszer részletesen elmondta mit is érez amikor Ingriddel van. De elég csak megélniük mindkettejüknek. Tubrok örömmel olvassa ki Ingridből, hogy a nőnek is ugyanaz a véleménye mint neki. Ezután még azt is élvezheti, hogy a szeretett nő macska módjára dörgölőzik az őt simogató kezének és még a doromboló hang is cirógatja a fülét. Amikor Ingrid kimondja, hogy örül annak, hogy mindketten ennyire élvezik az együttlétet, Ragal ismét elmosolyodik.
< - Én is. - erősíti meg újra Ingridben amit érez. >
A teljesen őszinte szavakkal ezután Ingrid még azt is el tudja érni, hogy a párja elpiruljon. Nem is tud semmit mondani, csak pironkodva néz Ingridre, érezhetően tényleg nagyon jól esett neki minden egyes szó. Amikor már Miller hozzásimul a másikhoz és segít neki ellazulni, kerül szóba, hogy Ingrid mit és mennyire visel el fájdalomként. Tubrok figyelmesen hallgatja őt. A kis szünetnél pedig türelmesen várja a folytatást. Ingrid mivel fürkészi a férfi arcát majdnem minden érzelmet ki tud belőle olvasni. Valóban nagyon elfogadó vele Ragal, a durvaság nincs ellenére, ellenben hogy teljes erőből üsse őt ostorral az már nem fér neki bele a szeretkezés kategóriába, az ostor ellen sincs kifogása csak a teljes erősség az ami fintort csal az arcára. A másik ilyen határ ott van ami már Ingridnek is sok. A belek kiontásától a gyomra is felfordul. Elég hogy csak elképzeli, de már azt sem élvezi semmilyen módon. Összességében Tubrokot meglepi hogy ennyire komoly és hosszú választ kap, nem remélte ezt, de örül neki. A feszültséget, ami Tubrokban keletkezik végül Ingrid utolsó mondata oldja fel. Elmosolyodik és határozottan bólint hogy teljesen világos és megértette.
< - A véres karmolások ellen nincs kifogásom, már véreztem is melletted, azt sem bánom. - itt megáll egy pillanatra - De nem szívesen ütnélek teljes erőből, az már nekem esne rosszul. A kiontott beleket sem látnék szívesen az ágyon. - itt újra megáll - A többit kérheted tőlem. >
Így Ragal is szeretné teljesen tisztázni. Az utolsó szavaknál már ő is mosolyog jókedvűen, jelezve hogy Ingridnek csak kérnie kell, mint most is az előbb és próbálja majd teljesíteni a vágyát. Nem bátorítja Ingridet, mivel a nő kérte tőle, hogy ne, csak felajánlja a lehetőséget. Még azt is figyelmesen hallgatja, hogy Ingridnek miért is kell rá vigyáznia. Ennél a résznél azonban megcsóválja a fejét.
< - Azért annyira ne félts. Nem vagyok én törékeny, ha nem erőből teszed, kibírom. Bár tökéletesen értem mit mondasz és megértelek. Te sem akarsz bennem igazán kárt tenni, ahogy én is képtelen lennék benned. >
Most láthatóan tökéletesen megérti Ingridet és kicsit félre rakja a saját egóját és meggyőződését. Tudja, hogy Ingrid egy mozdulattal tépi ki a bordáját, töri össze a koponyáját vagy a gerincét vagy töri be a torkát, vigyázni kell, nehogy ez bármikor megtörténjen, még ha eddig nem is volt gond. Amint ezt elmondta Tubrok fürkészni kezdi Ingrid arcát, hogy a nő látja-e hogy most tökéletesen érti őt. Amikor Ingrid elmondja, hogy többször is nyelhetett a medence vízéből Tubrok elhúzza a száját.
< - Próbáltalak kitartani... Akkor legközelebb mindenképpen lejjebb vesszük a vízmagasságot. >
Itt érezhetően nem akarja hogy ez megismétlődhessen. Tubroknak ugyan ezután nehezebb ellazulnia a meleg vízben, de mindent megtesz azért, hogy aktívan megtegye. A filmnézés kapcsán a tetoválások kerülnek szóba, Ingrid óvatosan előre meg is kérdezi a párja véleményét. A válaszon, amit ezután kap Tubrok nagyon meglepődik, még az ajkai is kissé résre nyílnak.
< - Neked voltak tetoválásaid?! - kérdezi meglepetten - Tizenegy? >
Miller látja, hogy igazán fel se fogja a férfi, hogy a filmről van szó vagy mi kapcsán jött ez ide. Csak Ingrid és a tizenegy tetoválás jár a fejében. Kell egy kis idő, hogy észrevegye magát és legalább a tátott száját becsukja, amíg válaszra vár. Mindez sokkal többet elárul mint amit Ingrid a fürkészéssel tudna látni. Ezután Ingrid még elregenerálgatja a férfi sérült bőrét, majd lassan kiszállnak a forró vízből. Megszárítják magukat, Ingrid melltartónak felcsatolja a szalagot és nem sokkal később máris a férfi karjaiban van. Csak egy kis mocorgás kell és máris rendkívül kényelmes számára a helyzet. Szerelmesen figyelik mindketten egymást és közben folyton mosolyognak. Már menet közben válaszol csak Tubrok Ingrid szavaira.
< - Próbálok nem egy vad északi törzsfőnek tűnni. - feleli szintén kedvesen. >
Nem kell sok idő, máris fent vannak mindketten a hálóban. Az ágyra leérkezve Miller úgy dönt, hogy nyújtózik egy nagyot. Ragal nagyon nehéz helyzetbe kerül, képtelen levenni a szemét Ingrid nyújtózkodó testéről, muszáj gyönyörködnie ebben. A "javíthatatlan vagy" arckifejezést viszonozza.
< - Remek ötlet. - ért egyet - Rendszer hozz még sós mogyorót is, és mást is ha van ugyanazon kategóriából. Addig mi ketten bebújunk a takaró alá. >
Ha Ingridnek nincs ellenére ez, akkor megvárja amíg a nő befészkeli magát a prémes, meleg takaró alá, aztán ő is szorosan mellé bújik. Jól elnyújtózva, a hátán fekve helyezkedik el, úgy hogyha Ingrid akarja, akkor akár rá is fekhet és onnan is nézheti a filmet. Időközben az android is megérkezik, aki tökéletesen összehajtott ruhákat hoz, a tál alkoholos gyümölcsöt és egy mély ovális tálban sózott mogyorót. Ezeket mind leteszi az ágy szélére, a ruhákat a tárolóba, majd távozik. Tubrok újra Ingridre pillant és várja mit is tesz most a nő.
< - Hogy is nézzük? A kommunikátorodról ha jól sejtem. >

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 27
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Vas. 28 Dec. 2014, 14:03

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid örömmel vette az újra kimondott szavakat is, hogy tényleg nagyon élvezi az együttléteket Tubrok is. Így most már a boldogsága is teljes lehetett és nem volt semmilyen kényelmetlen, kellemetlen hátráltató tényező. Ezek után mondta ki őszintén, hogy mennyire jó is a párja az ágyban és milyen régen volt ennyire jó szeretkezése. A pirulások után, mivel most nem akarta mégjobban zavarba hozni Tubrokot teljesen hozzásimult a férfihoz ezúttal már szemből. Itt kezdte mondani, hogy mekkora fájdalmat képes még elviselni és mik a saját határai. Belegondolt, hogy mennyire lehet furcsa az egész a párjának, még úgyis, ahogyan az egyik korábbi kapcsolatáról beszélt igencsak intim dolgokat, hogy miket is műveltek Ry-al. Ezeket még soha másnak nem mondta el, olyan hálószoba titkok voltak, de mivel érezte, hogy nagyon sokáig együtt marad Tubrokkal és a férfi féltette már csak Eyjolf miatt is, így kényetlen volt felhozni mindezt. Tudta, hogy menyire furcsa lehet ez az egész, hiszen annak idején ő maga is volt ilyen helyzetben. Egészen addig, amíg nem találkozott Ry-al elnyomta magában mind a szadizmust, mind pedig a mazochizmust, mivel tudta, hogy az efféle defektusokat javítani szokás a Birodalomban, mivel ezek által nem lesz valaki tökéletes és hiba volt a jellemben. Emlékezett arra, hogy mennyire zavarban volt akkor, amikor ezekről először beszéltek és a férfi rávette, hogy nem kell elnyomnia és nyugodtan kiélheti. Elsőre még neki is gyomorforgató volt, de valahol mégis mélyen izgató is, hogy bántsa Ry-t. végül is beadta a derekát és nem bánta meg soha sem, igaz benne benne volt öröklötten mindig is, míg Tubrok nem volt ilyen. Igazából már annak örült, hogy a férfi azt élvezte, hogyha fájdalmat okoz neki, még ha csak gyengéden is, ennél többet nem is kívánhatott volna. Örült annak, hogy kipróbálta mindezt tegnap a siklóban úgy, hogy meg is kötözte a férfit, saját magának igénye volt erre és szerencsére nem ütközött ellenállásba. Mindazonáltal, amíg beszélt és magyarázta a dolgokat a fintorok és egyéb apróbb mozdulatok beszédesek voltak, hogy a teljes erőből való bántás sok volt Tubroknak és a belezés sem működött volna, de a többi ellen nem volt kifogása. Többet nem is kérhetett volna, már ez is jócskán több volt, mint amit Ingrid remélhetett, még úgyis, hogy látta, hogy egy pillanatra elzöldült és felfordult a gyomra a párjának, amikor a belezésbe gondolt bele. A kellemetlen feszültséget, végül is sikerült a Végtelenes komolytalan megjegyzésével megtörni és a párja is elmosolyodott. Még amíg beszélt érezte, hogy meglepte Tubrokot az őszinte és hosszú válasszal, mert nem remélte a férfi, hogy ezt mind így kapja, de örült annak, hogy őszinte volt vele Ingrid és ilyen kisebb részleteket is megosztott vele. Mikor a férfi kezdett beszélni, akkor Ingrid figyelmesen hallgatta végig, hogy a férfi végül szavakkal is megerősítse azt, amiket nem sokkal korábban ki lehetett olvasni belőle. megértette, hogy miért is érezte úgy az egészet Tubrok ahogyan, hogy mi volt kellemetlen neki és mi nem, így teljesen komolyan és megértően bólintott.
< - Rendben, nem fogok olyat kérni tőled, amit nem szeretnél megtenni – ígérte. – És nem is fogok olyat sem művelni veled, ami már nem esne jól. Ez kölcsönös lesz mindig is, ha valami sok a másiknak, akkor szólunk, egy elég, vagy ne szó is megteszi és befejezzük. Rendben? >
Nem csak üres ígéret volt, hanem tényleg így is gondolta, nem okozna akkora fájdalmat sem a párjának, amekkora már tényleg fájdalommal jár és nem is élvezi Tubrok. A végén már Ingrid is elmosolyodott, főleg, hogy tudta, hogy ezek után tényleg csak kérnie kell és nem kell aggódni amiatt, hogy ne merné megtenni a párja. A következőnél Ingrid ismét kiemelte, hogy mennyire is fog vigyázni Tubrokra és mennyire fog rá figyelni, hogy biztosan ne essen semmilyen baja sem, amíg együtt vannak. Látta, hogy a férfi megértette és tényleg tudta, hogy egy-egy önkéntelen és rossz mozdulat során megölhette volna, kitörhette volna a nyakát, eltöri a gerincét, vagy még lehetett volna sorolni, hogy mekkora károkat okozhatott volna a nő a férfiban teljesen véletlenül.
< - A tárgyalóban, amikor majdnem felpofoztalak, az teljes erőből ment – mondta zavartan. – Nem is emlékeztem, hogy mikor emeltem meg a kezem, csak arra, hogy megállítom, hogy ne találjalak el, mert ha megteszem, akkor azonnal megöllek. >
Zavartan nyelt egyet, érezhető volt, hogy tényleg szerette volna akkor megütni a férfit, de közel sem így. csak úgy, hogy csattanjon és kellemetlen legyen, de tényleg bántani úgy, hogy megölje soha sem tudta volna. Örök életében bűntudata lett volna, ha akkor azt megteszi véletlenül. Soha sem bocsátotta volna meg magának, ahogyan azt sem, ha nem is öli meg, de maradandó sérülést okoz. Egyébiránt Tubrok láthatta, hogy értette Ingrid mindezt. Azt azonban végül megbánta, hogy említette, hogy túl magas volt a víz, mert kissé elrontotta vele Tubrok jókedvét. Látta a grimaszt és azt is, hogy kissé feszültebb lett tőle a férfi. Egyáltalán nem szerette volna ezt elérni, bár valahol mélyen magában sejtette, hogy ilyesmi lesz a reakció és nem tudta nem hibáztatni érte a szeretett férfit.
< - Azt hiszem, hogy tudom – mondta kissé bizonytalanul. – Mindenesetre köszönöm mindkettőt. >
Azt is, hogy próbálta fent tartani és azt is, hogy legközelebb kissé alacsonyabbra veszik a vizet. Mivel így már érezhetően nehezebb volt ellazulnia a férfinak Ingrid némi masszírozással próbált rásegíteni, hogy teljesen elérhessék mindezt és Tubrok a lehető legjobban érezhesse magát. a filmnézés ezek után, közben került szóba. Ingrid a tátott szájra felnevetett, hogy nem akarta elhinni Tubrok, hogy voltak tetoválásai, főleg nem ennyi, amennyit mondott. Örült annak, hogy így sikerült meglepnie a férfit ezzel, ráadásul úgy tűnt, hogy mindez kellemes meglepetés volt. Lelkesen és boldogan bólintott, hogy valóban úgy van, ahogyan mondja mindezt.
< - Voltak bizony, jó pár száz éven keresztül – mondta ki szavakkal is. – Tizenegy, végig a vállaimtól egészen a lábfejemig, mindkét lábon. >
Magyarázta, már éppen nyúlt volna a kommunikátoráig, hogy megmutassa őket, de ekkor realizálta, hogy azokat nem fogja tudni most megmutatni, mert a kommunikátor fent maradt a hálóban, így addig várni kell, ha a párja szeretné őket látni.
< - Ha érdekel fent megmutatom majd őket – ajánlotta fel. >
A medencéből való kiszállás után, ahogyan mind a ketten szárazak lettek Tubrok már fel is kapta a karjaiba Ingridet, aki kényelmesen el is helyezkedett és így indultak felfelé a hálóba. A válaszon Ingrid jót mosolygott és ez elárulta, hogy közel sem gondolja vad északi törzsfőnek Tubrokot. Amint már az ágyon volt Ingrid kényelmesen nyújtózott egyet, kihasználva, hogy a párja le sem tudta róla venni a szemét, főleg, hogy abban a semmit sem takaró tangában volt és a „melltartója” sem volt éppen olyan, mint a régi idők fűzői. Ismét elmosolyodott, hogy az ötlete jónak tűnt, hogy takaró alatt egymás mellé bújva nézzék meg a filmet még a rágcsálnivaló is jó ötletnek tűnt. Így Ingrid felmászott az ágy végébe és felhajtotta a prémes takarót, majd bemászott alá, csak előtte még az ágy végében levő kommunikátorát is magához vette. Megvárta, amíg Tubrok is odajött, majd ő is kényelmesen elfeküdt mellette és a fejét a mellkasára helyezte, majd a lábával is átölelte. Az android is megérkezett, majd a kérdésre Ingrid felemelte a fejét és megrázta a fejét.
< - Gondoltam átmásolom a rendszerbe és úgy a te kivetítődön – mondta az ötletét. – És még a film előtt megmutatom a tetoválásaimat. >
Ezt csak akkor mondta, ha a férfi korábban kíváncsi volt rá. De még gyorsan felpattant és odament a szobában, ahol korábban már átmásolta a könyvtárat Tubroknak. Amint a filmet is átmásolta, akkor mászott vissza az ágyba és újra elhelyezkedett kényelmesen. A kommunikátorral kivetítette a tetoválásait, először csak a mintákat, az Árnyékhadsereg logóját, a Valknutot, Triskeliont, két Jörmungand, egy Mjölnir szimbólum, csillagos leves minta, masni, illetve két kígyóábrázolás, levelekkel, és egy nagy szárny, koronával, illetve két fejszével. Ez volt az egész. Végül egy régebbi meztelen képet mutatott magáról háromdimenziósba, amin a tetoválások is rajta voltak, a jobb combján a masni, a lábfején a növényes, csillagos minta. A bal lábán lábfejtől indulva combja tetejéig egy kígyó tekergett végig. A bal vállon az Árnyékhadsereg tetoválása, a jobbon a Valknut a rúnákkal. A hátán a hatalmas szárnyas minta, a koronával és a fejszékkel, a fejszék markolata mintha a csípője két oldalán levő kígyós-leveles tetoválásba értek volna össze. A derékon hátul egy saját farkába harapó Jörmungand látszott. Szemben a köldöknél a Triskelion, majd lejjebb haladva az ágyéknál kezdődött a Mjölnir és egészen a szeméremdomb alján fejeződött be a szeméremajkak kezdeténél. Hagyta, hogy a párja megcsodálja ezeket, végig az arcát fürkészte, majd a látottak mellett hangosan is megkérdezte.
< - Mi a véleményed róluk? – érdeklődött kedvesen és kíváncsian. >

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 16 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Vas. 28 Dec. 2014, 16:50

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Miután Tubrok igencsak zavarba jön az őszinte dicséreten amit kap, Ingrid kellemesen hozzá simul, már szemből, hogy még közelebb lehessenek egymáshoz. Tubrok ekkor még mindig kissé ki van pirulva, de ez lassan elmúlik. Mindketten teljesen komolyan kezelik azt amikor Ingrid felhozza mekkora fájdalmat és hogyan is képes elviselni és mi okoz még számára élvezetet. Tubrok is elmondja, hogy neki még mi a jó és izgató, élvezetes és mi az amit már Ingriddel sem tenne. Az intim titkokért mindenesetre Tubrok nagyon hálás, hogy ezt mind megosztotta vele a párja. Ezen is érzi azt, hogy Ingrid is hosszú távra tervez vele. Arra, hogy elég csak egy-egy szó, elég vagy ne és máris abbahagyják a bármit is csinálnak akkor a másikkal Tubrok csendesen bólint.
< - Rendben. - feleli halkan. >
Ezt Tubrok is teljesen komolyan gondolja. De Ingrid ahogy ismeri a férfit, valószínűleg azt még bőven elviselné ha neki csak egy kicsit lenne rossz, fájdalmas de cserébe Ingrid sokkal jobban élvezné. Akkor őt tartaná elsőnek. Végül Tubrok is elmosolyodik, Ingrid mosolyán. Nemsokkal ezután Ingrid még azt is el tudja mondani milyen könnyen megölheti Ragalt egy rossz mozdulattal. Aztán ennek kapcsán a majdnem elcsattant pofon kerül szóba. Itt egy pillanatra Ragal szégyenkezve lesüti a tekintetét, mert eszébe jut hogy mit is tett akaratlanul is a szeretett nővel. Bocsánatkérően pillant fel és néz Ingridre, mikor a nő befejezte.
< - Hálás vagyok érte, hogy nem ütöttél meg. Én nem tudtam... nem akartam. >
Próbálja továbbra is elmagyarázni, hogy mekkorát tévedett és végig azt hitte Ingrid csak blöfföl mint addig. Mindez után még abban is meg tudnak egyezni, hogy később lejjebb kell venni a medence vízszintjét egy kicsivel. A szavakra Tubrok elmosolyodik.
< - Nincs mit. >
Most azonban Tubroknak valóban jóval nehezebb ellazulnia, ezért Ingrid gyengéd masszírozással könnyíti ezt meg, teljesen sikeresen. Ragal hamarosan kipiheni, kifújja magát és az izomzata is ellazul. A filmnézés időközben kerül szóba, Miller még fel is nevet a férfi tátott száján, de még ez sem téríti észhez Tubrokot, ahhoz még kell néhány másodperc a férfinek. Amikor Ingrid kimondja hogy végig voltak a testén válltól lábfejég, Ragal önkéntelenül is végigvezeti rajta a tekintetét. Ingrid éppen nyúlna a kommunikátoráért, de a keze megakad mert rájön hogy az a hálóban maradt fent. Tubrok a kérdésre azonnal válaszol.
< - Persze, hogy érdekel! - feleli lelkesen. >
Ingrid ennél a válasznál már érzi, hogy Tubrok bele se mer gondolni milyen csodálatos lehet Ingrid tetoválásokkal borítva és valószínűleg azt fogja mondani, hogy mind gyönyörűek. Ezután mindketten kiszállnak a medencéből és hamar meg is szárítkoznak. Tubrok itt ismét hálás, hogy Ingrid szárítgatja őt. Amikor már Ingrid Tubrok karjaiban van mindketten szerelmesen pillantanak és mosolyognak egymásra, mindketten elárulják így az érzéseiket. Ragal részéről ez a pillantás és mosoly meg is marad amíg fel nem érnek a hálóba. Immár a hálóban Ingrid még egy gonosz nyújtózkodással magára tereli a párja tekintetét, aki le sem tudja venni róla a szemét. Majd Ragal ugyanilyen "hűségesen" figyeli Ingridet, ahogy felmászik az ágy tetejére, felhajtja a takarót és befészkeli magát alá. Millernek természetesen a kommunikátorát is sikerül útközben magához vennie. Ezután Tubrok is befekszik a takaró alá Ingrid pedig kényelmesen mellé tud bújni. A szavakra mosolyogva bólint a férfi.
< - Rendben. >
Tubrok kissé meglepődik azon, ahogy Ingrid felpattan, még utána nyúlna, hogy maradjon, innen is fel tudják tölteni, azonban túl lassú és visszahúzza a kezét. Valószínűleg nem látja Ingrid, de a férfi végig mosolyogva figyeli őt, hogy mennyire lelkesen szaladgál és teszi a dolgát egy szál tangában és alig valaminek mondható felsőrészben. Még egy pillanatra azt is elképzeli, hogy ugyanilyen serényen fog a nő szaladgálni a kis Eyjolfal, ha éppen valami dolga lesz. Ingrid gyorsan odaér a csatlakozóhoz, feltölti a filmet szinte semennyi idő alatt, majd visszaér az ágyhoz és visszabújik Tubrok mellé, aki széles mosollyal az arcán fogadja őt. Még a film előtt Miller végigmutogatja a tetoválásait. Már az első esetben, amikor csak a mintákat mutogatja, látható Tubrok arcán hogy nagyon elnyeri a tetszését a sok északi minta és mindegyik kialakítása is. Lelkesen szemlélődik és gyönyörködik bennük. Ahogy azonban bejön Ingridről a kivetített meztelen kép és végignézheti hogyan is álltak a minták a szeretett nőn, Tubrok leplezni sem tudja hogy oda és vissza van. Le sem tudja venni a szemét a képről, minden mintát gondosan végignéz, hogyan is tapad Ingridre és mennyire jól néz ki bennük. Végül a Mjölnir az ami teljesen leveszi a lábáról és szólni sem tud semmit.
< - Öhm. - mormogja - Csodálatosan festenek. - mondja őszintén - Nagyon-nagyon jól állnak. >
Most egy pillanatra elhallgat és Ingridre pillant, hogy mi a véleménye a nőnek a reakciójáról. Azt nem próbálja leplezni, hogy mennyire tetszik neki, csak éppen azt próbálja kideríteni Ingrid is ugyanilyen lelkes-e ennek kapcsán. Vagy mégis mi az oka annak, hogy most egy szál tetoválás sincs rajta, egy ilyen szett után. De egyelőre óvatos és ezt nem feszegeti. Helyette inkább megvárja Ingrid válaszát aztán rákérdez a filmre.
< - Na, el akarjuk kezdeni a filmet? >
Kérdezi kissé türelmetlenül.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 27
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Vas. 28 Dec. 2014, 18:15

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid látta és érezte, hogy mennyire hálás volt a párja azért, hogy a hálószobatitkokat elárulta, hogy mi is volt a nővel korábban. De végül is sikerült megállapodni, hogy egy vészszót fognak használni arra az esetre, hogyha a másiknak valami nem jó és, amint ez megtörténik, elhangzik, akkor a másik azonnal leáll. Ez egy kellően komoly téma volt, így Ingridben egy pillanatra sem fordult meg az, hogy esetleg mégsem tenné majd az adott helyzetben is, tudta, hogyha valamikor véletlenül nem állna le, mert neki túlságosan is jó lehet, hogy egy életre megutáltatná az adott dolgot, vagy éppen saját magát Tubrokkal. Arról nem is beszélve, hogy ez az egész egy bizalomjáték volt és örökre elvesztheti a bizalmát a párjának. Így ez szóba sem kerülhetett, annak viszont nem örült, hogy annyira ismerte már Tubrokot, hogyha neki kicsit rossz lenne, de önmagának ettől jobb, akkor nem magával törődne. Később majd ezen esetben erről is kell beszélnie a férfival, mert Ingrid fontosnak érezte, hogy még ez se forduljon elő, akár a saját kellemes érzéseiről is lemondott azért, hogy a „játékszabályokat” betartsa Tubrok és tényleg szóljon. Hiszen fontos volt az, hogy mindig az legyen az első, aki önmaga volt és ebben nem a párjukat kellett előrehelyezni. Tudta, hogy még mindezek szokatlanok a férfinak és majd szépen lassan tanítja neki ezeket a dolgokat is. Ingrid igazából úgy volt vele, ha nem élt volna ilyen sokáig, hanem tényleg csak egy emberöltőt, akkor lehet, hogy ez a szadomazó dolog elő sem jött volna nála, vagy eltudta volna nyomni, de ezer év alatt felkellett valamivel dobni a szexet, és ez túlságosan is adta magát. Tubork mosolya után végül odahajolt a párjához és egy puszit nyomott az orrára. Ezek után mondta el, hogy tényleg vigyáznia kell a férfira, mert könnyedén megölheti és hozta fel azt, amikor majdnem pofonvágta őt a tárgyalás után. Ekkor megint lesütötte a férfi a szemeit, ahogyan zavarba jött, mert kellemetlenül érezte magát amiatt, ami a tárgyaláson történt. Mikor beszélni kezdett Ingrid az ajkaira tette az ujját.
< - Cssss! – csitította a férfit. – Ne hozd fel újra, főleg, hogy már sikerült túljutni rajta. >
Kérte lágyan a férfit és remélte, hogy használni fog, hogy így kérte őt. Az ujját is csak akkor vette el Tubrok ajkairól, ha már látta, vagy érezte, hogy nem fogja a férfi tovább feszegetni ezt a témát és nem akar újra bocsánatot kérni azért az esetért. Főleg, mert Ingrid sem akart rá emlékezni, legalább is addig nem, amíg még itt volt a Rocksolidban, bőven elég lesz rágódnia akkor, amikor megpróbál belépni a Flottába, hogy a jelentkezését elfogadják-e, vagy letartóztatják. Vagy, ha pechje van, már akkor, amikor innen hazament. De tényleg nem akart erre gondolni, így ezeket a kellemetlen gondolatokat is megpróbálta elhessegetni és inkább felhozta azt, hogy legyen kicsivel alacsonyabb a víz a következő alkalommal. Mivel érezte, hogy kissé feszült lett és kellemetlenül érezte magát, akkor az elkezdett simogatáson és lazításon felül próbálta humorosabbra venni a dolgot.
< - Sajnos úgy tűnik, hogy én sem vagyok tökéletes – mosolygott. – A szüleimet hibáztasd, hogy anyám magasságát örököltem. >
Ez így nem volt teljesen igaz, tökéletes kombináció volt, azaz pontosan a szüleinek átlaga volt, mint súlyra, mind magasságra, ez így alakult, ebben az esetben és egyébként is, hogy szebben mutasson Tubrok mellett örült volna annak, hogyha úgy tíz-tizenöt centivel legalább magasabb lett volna, de sajnos ez nem kívánságműsor volt és nem volt alakváltó, hogy ezt kivitelezhesse. A simogatása és masszírozása végül is csak meghozta az eredményét és sikerült Tubroknak tökéletesen ellazulnia, a filmnézést pedig ekkor hozta fel és így a tetoválások is szóba kerültek. Örült annak, hogy ennyire lelkes lett a párja, hogy megnézné a tetoválásokat, amik rajta voltak. Így még úgy tervezte, hogy a film előtt megmutatja ezeket. Azt, ahogyan végigmondta, hogy mettől meddig voltak tetoválásai feltűnt neki, hogy végignézett rajta a párja, de a kommunikátor nem volt itt. Amint a választ megkapta könnyedén kihallotta belőle, hogy alig mer belegondolni a férfi abba, hogy mik lehettek Ingriden és valószínűleg mindet remeknek, csodálatosnak, vagy éppenséggel gyönyörűnek fogja találni. Mikor már felértek és a prémes takaró alatt egymás mellett, egymáson feküdtek jött, hogy miként nézzék meg a filmet. Ingrid azért is pattant ki, mert előző reggel is csatlakoztatnia kellett a hálózathoz a kommunikátorát, bár tudta, hogy a saját kommunikátora már nagyjából felülírta az itteni rendszert és optimalizálta, hogy a sajátja is bármikor csatlakozhasson, de jelenleg ilyen mélységekig nem merült el a gondolatokba. Ha nem így kelt volna ki Tubrok mellől az ágyból, akkor még az eszében is lett volna. Valóban nem látta, hogy a párja mosolyogva figyelte, ahogyan azt sem látta előtte, hogy utána kapott Tubrok. Csak gyorsan átmásolta a filmet és vissza is ment az ágyra. Ott rámosolygott a párjára, aki már hasonlóan mosolyogva fogadta őt. Mivel a kommunikátor is ott volt a kezében, így a tetoválásokat mutogatta meg. Elsőként csak a mintákat, hogy legyen ideje Tubroknak végignéznie azokat és ne azon „nyálazzon”, hogy Ingrid meztelenül miként néz ki a képen a testfestésekkel. Örömmel figyelte a szeretett férfit, hogy mennyire elnyerte Tubrok tetszését szinte mindegyik, főleg amelyeknél könnyedén felismerhetőek voltak az északi vonások és nem kevés olyan tetoválása volt a nőnek. Örült a lelkesedésnek és annak, hogy ennyire pozitív volt a fogadtatása ezeknek. És még ezt is képes volt Tubrok felülmúlni, amikor Ingrid a teljesalakos képet mutatta meg, hogy most már az is látszódjon, hogy rajta miként néztek ki. Forgatható és zoomolható kép volt, így Tubrok mindent alaposan végignézhetett, tanulmányozhatott kedve szerint. És valóban így volt, már az első pillanatban látta Ingrid, hogy a párját lenyűgözték a képek, ahogyan láthatta azokat Ingriden, szólni sem volt képes a gyönyörűségtől és Ingridnek bejött a tippje, amit magában tett meg, hogy a Mjölnir fog a legjobban tetszetni a párjának. Mosolyogva pillantott a férfira, amikor megszólalt, vagyis végül roppant nehezen, de sikerült kiböknie néhány szót. A mosolya szélesebb lett és tényleg boldog, hogy ezt a választ kapta.
< - Örülök, hogy ez a véleményed – mondta őszintén. >
Látta Tubrokon, hogy kissé óvatoskodva kezelte a témát, főleg, hogy nem látott semmilyen tetoválást Ingriden már, pedig nagyon sok volt korábban. Ez a nőnek is feltűnt, ahogyan az is, hogyha akarta volna sem tudta volna a szeretett férfi leplezni azt, hogy mennyire oda volt értük. Ingriden láthatta Tubrok, hogy némileg nosztalgikus tekintettel pillantott a képekre, mintha hiányzott volna neki az, ami akkor volt, mikor az a kép készült. Mivel könnyedén kiolvasta a ki nem mondott kérdést és azt, hogy mi foglalkoztatta a párját ezzel az egésszel, így néhány pillanattal az előzőek után ismét megszólalt.
< - Régen volt több szeretőm, akiknek nem tetszettek – kezdte. – Az egyik kicsit komolyabb kapcsolatnak indult, ő megkért, hogy tűntessem el őket. Megtettem a kedvéért, de aztán már engem is megakart változtatni, így faképnél hagytam… valamiért, talán azért, mert sokaknak nem tetszett, így nem tetettem vissza őket. Ezért is örültem a válaszodnak. >
Itt jó néhány másodpercre kislányosan mosolyodott el és beleharapott az alsóajkába. Miközben megtámaszkodott Tubrok mellkasán és úgy nézett le rá.
< - De ha szeretnéd, és tényleg ennyire tetszenek, akkor örömmel visszatenném őket – mondta kislányos lelkesedéssel. >
Amennyiben Tubrok igent mond erre a lehetőségre, akkor Ingrid lelkesen csókolja meg őt, majd felül ténylegesen az ágyban. A kezébe vette a kommunikátort és mentális csatornát nyitott Maniac felé.
~ Hozz nekem létre egy nanoinjekciót, hogy a korábbi tetoválásaimat visszatehessem magamra. ~
< - Várj egy perc – mondta ezúttal ő a Tubrok által megszokott türelmetlenséggel és izgatottsággal. >
Ha a stimtet kiadja a kommunikátor, akkor az injekciót odavezeti a kezéhez és vállába injekciózza a nanobotokat. Mindezek után, ha minden igaz, akkor már csak alig egy perc, vagy e körüli idő kellett ahhoz, hogy a testén a korábbi összes tetoválása újra megjelenjen. Közben végig figyelte Tubrokot, hogy mit is reagál erre a férfi. volt egy olyan érzése, hogy a párja azt gondolhatja, hogy haza kell mennie és újra felvarratni mindent és nem pedig ennyire egyszerű művelet az egészet újra magára „varratnia”. Azt szerencsére csak egyszer kellett, minden más ennyire könnyű volt utána és gyors. Ha minden tetoválása megjelent rajta, azt már úgyis kellett, hogy lássa Tubrok, mert nem volt a teste mindenhol takarva az ülés miatt. A kommunikátort ekkor tette oldalra és lelkesen, boldogan nézett mosolyogva Tubrokra.
< - És most, hogy tetszenek, hogy már tényleg rajtam láthatod őket? – kérdezte. >
Volt egy olyan érzése még, hogy nem fog a film most még jó néhány percig szóba kerülni, mert Tubrokot ismerve meg akarja majd az összes létező tetoválást csodálni rajta, végig az egész testén.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 16 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Vas. 28 Dec. 2014, 22:05

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Ingrid elmondja a hálószoba titkait a Ry-al való kapcsolatából. Aminek Tubrok igen hálás. Részletesen megbeszélik a szado-mazo együttlétek szabályait és ha netán valakinek valami rosszul esnek akkor rögtön szólnak, és a másik pedig azonnal abbahagyja. Ez valószínűleg Ingridnek lesz nehezebb néha, de ennyi tapasztalat miatt számára sem okozhat gondot. Ingrid végül a párja mosolyát látva odahajol és egy puszit nyom az orrára. Ezen ismét őszintén elmosolyodik Ragal. Mindezt a témának megfelelően kellemes lezárásaként látja a férfi. Ingrid még elmondja, hogy milyen könnyen megölheti egy-egy helyzetben Tubrokot, ezt a férfi meg is érti. Éppen mentegetőzni akarna, hogy ő nem szándékosan tette, nem akarta, soha nem tenné. De Ingrid is pontosan tudja ezt és nem akarja a kellemetlen témát újra szóba hozni. A csitítás és az ajkakra tett ujj beváltja a hozzá fűzött reményeket. Tubrok azonnal csöndben marad és kíváncsi szemekkel néz Ingridre. Nem is akar már semmit mondani, csak csendesen, hosszan pislog egyet jelezve, hogy mindent tökéletesen megértett és Ingrid elveheti az ujját. Ha Ingrid elveszi az ujját, akkor Tubrok tényleg néma csöndben marad. Ingridnek most eszébe jut, hogyha tényleg hibát követett el, akkor lassan meg kellene jönnie az értesítésnek, hogy le van tartóztatva és megy a Fekete Sziklára. Legalábbis legkésőbb amikor már indul haza tudnia kell róla. Mivel Tubrok most csöndben van, újra Ingrid hoz fel egy témát, ezúttal a medence vízszintjével kapcsolatban. Sajnos az egésztől az éppen a szeretkezés fáradtságát aktívan kipihenni próbáló Tubrok csak feszültebb lesz, így egy kis humort is be kell vetnie. A szavakon szélesen mosolyodik el a férfi.
< - Ugyan, ne mond ezt. Én így imádlak, ahogy van. >
Itt érezheti Ingrid, bár ő másként kívánná ha lehet, Tubroknak nagyon tetszik, hogy van köztük egy magasság különbség és Ingrid tényleg egy törékeny vörös virágszálnak tűnik mellette. Meg van ennek egyfajta bája a férfi számára. Ugyanakkor a másik részről azt is imádja, hogy a látszat ellenére Ingrid az aki egy mozdulattal lefogja és legyőzi őt ha arra kerül a sor. Végül a simogatás és masszírozás eléri a hatását és Tubrok el tud lazulni. Nem sokkal később már a filmnézés és annak kapcsán Ingrid tetoválásai kerülnek szóba. Tubrok ennél a résznél teljesen belelkesül, amit Miller örömmel lát. Nem sokkal később már fent vannak a hálóban, a prémes takarók alatt összebújva. Ingrid lelkesen felpattan és elintézi a film feltöltését, nem is tudja meg hogy Ragal éppen mondani akart valamit és utána milyen örömtelien figyelte Ingrid serénykedését, már csak a mosolyt látja mikor visszafekszik mellé. Tubrok különösen örül neki, hogy Ingrid így ráfekszik a mellkasára és még a lábával is átöleli, cserébe ő is átöleli a karjaival a szeretett nőt. Mikor már kellemesen összemelegednek Ingrid előkapja a kommunikátort és megmutatja a tetoválásait. Először csak a mintákat, majd a saját testén egy holografikus képen. Pontosan látja Tubrokon, hogy oda és vissza van a férfi. A képbe is alaposan belezoomol és forgatja is, hogy mindent lásson. A lelkesedésnek pedig Ingrid is nagyon örül. Mikor kimondja, hogy örül a lelkesedésnek, a korábbi óvatoskodás ellenére Ragal most jön rá, hogy nagyon is jól teszi, hogy ennyire lelkesedik. Őszintén mosolyodik el ő is.
< - Örülök, hogy örülsz. >
Egyáltalán nem azért mondja, hogy övé legyen az utolsó szó, hanem ki kívánkozik belőle az érzés. A nosztalgikus tekintetet is elkapja a férfi, amit látva kíváncsian pillant Ingridre. A nő pont ekkor lát neki elmagyarázni a helyzetet. Tubrok kíváncsian és figyelmesen hallgatja a beszámolót, mint mindig most is issza Ingrid szavait. Annak ő sem örül, hogy Ingridet meg akarta változtatni a párja. De összességében megérti, hogy mi lett a tetoválásokkal.
< - Értem. - válaszolja röviden. >
A kislányos mosoly rendkívül elnyeri a tetszését és az is hogy Ingrid megtámaszkodik a mellkasán, majd úgy néz le rá. Az ajakba harapás most is rendkívül türelmetlenné teszi és alig tudja kivárni, hogy Ingrid végre mondjon valamit. De amikor meghallja az ajánlatot, hihetetlenül megörül neki, az arcán boldog meglepettség látszik, a szája először résnyire nyílik, majd ez átcsap egy lelkes és hálás mosolyba.
< - Hát... -kezdi lassan- Nagyon szeretném, ha visszatennéd őket. Nagyon jól állnak. >
Ingrid érzi, hogy a lelkes csókkal meglepi a férfit. Utána a kíváncsi tekintetet érzi magát, ahogy a párja figyeli mit is csinál az ágyon felülve. Maniac azonnal válaszol a kérésre.
~ Művelet folyamatban ~
A kommunikátorból hirtelen egy ablak nyílik. Ezen kék fényben jelenik meg Ingrid testének a mása, rajta minden egyes tetoválással külön külön. A tetoválások oldalt is ikononként listázva vannak. Minden állítható rajtuk, az elhelyezkedésük, formájuk, méretük, arányaik, színűk, tónusuk. Most azonban minden sötétkék színnel lockolva van az ablakon. Mivel Ingrid a régi tetoválásait akarja visszaállítani, így automatikusan azok az adatok töltődnek be. De még így is legalább kétszer jóvá kell hagynia a dolgot. Az ilyen, testet érintő változtatásokat Maniac mindig nagyon komolyan kezeli program szerint. Ha Ingrid ezt megteszi, akkor a kommunikátora létrehozza a stimet és ki is adja neki. Normál esetben ehhez minimum a vadászgépéhez kellene visszamennie, de mivel eddig kímélte a kommunikátorát és nem vett ki belőle nanoanyagot, itt is megteheti. A stim maga egy vékony, gyufaszél méretű tárgy, a végén egy vékony tűvel. Ingrid ezt a vállához vezeti, kis kellemetlen szúrással beszúrja és megnyomja rajta a gombot. Nanobotok milliárdja kerülnek a bőre alá, hogy elfoglalják a helyüket és kialakítsák a tetoválásokat. Alig egy perc alatt az összes tetoválás egyszerre jelenik meg, először halványan, majd teljesen kirajzolódnak. Tubrok mindezt örömtelien figyeli. A szemein látszik, hogy még álmában sem gondolta volna, hogy Ingrid most itt azonnal visszavarázsolja magára a tetoválásait. A kérdésre nem is tud azonnal felelni, csak nagyon lassan.
< - Csodálatosan festenek. - nyel egyet - Imádom. >
Ezzel Tubrok is felhúzza magát hasból, hogy ő is üljön az ágyon. Jól gondolta Ingrid most nem hozza szóba a filmet a férfi egy ideig. Lassan és óvatosan kinyúl, végigsimít Ingrid köldöke körül a tetováláson néhányszor. Közben lelkesen csodálja. Felpillant Ingrid szemébe, hogy a nő láthassa mennyire tetszik neki. Majd közelebb hajol és érzékien végigcsókolja a tetoválást. Ha ez Ingridnek jól esik akkor tovább folytatja és az összes tetoválás végigsimítja és csókolja. A háton lévő minták a következőek, amikkel sokáig elidőzik, majd a bal oldalon a válltól halad lefelé, egészen le. Aztán a jobb oldalon folytatja. A masnit az ujjaival szinte "kibontja" majd a nyelvének finom érintéseivel összefűzi. Még Ingrid lábfejét is "elkéri" hogy az ottani tetoválást is kényeztethesse. Legutolsónak a Mjölnirt hagyja, ott már alig érinti az ajkával Ingrid bőrét, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza őt. Mikor teljesen végigért, még egyszer végigsimít néhány tetováláson. Ha Ingridnek mindez jól esik, akkor nagy nehezen "meg mer" szólalni.
< - Tartanál nekem egy kis bemutatót? - veti fel óvatosan - Lassan körbe-körbe forogva, a karjaidat felemelve aztán leengedve, mintha táncolnál? Meg akarlak csodálni... >
Ebben tényleg már csak reménykedik, hogy ezt a vágyát is teljesíti a szeretett nő. De ha Ingrid nemet mond, akkor is szörnyed boldog a tetoválások miatt.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 27
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Hétf. 29 Dec. 2014, 10:56

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Végül is Ingrid sikeresen elmondta az egyik legfontosabb alapszabályt és Tubrok is megértette, az orrára adott puszival pedig úgy tűnt, hogy egyelőre mind a ketten lezártnak tekintették ezt a témát. Utána még azt, hogy miért is kellett vigyáznia Tubrokra elmondta és a pofon is szóba került. Szerencsére sikerült hamar belefojtania a szót a párjába azzal, hogy az ajkaira tette az ujját. Csak akkor vette el a kezét, amikor már látta, hogy tényleg csöndben fog maradni és nem fogja újra felhozni azt a roppant kellemetlen tárgyalást. Amit még mindig nem mondott el Ingrid, hogy mennyire hímes tojásként bánt a férfival, mivel nem volt mihez hasonlítania ezt az egészet, így felesleges lett volna megtenni. Így is minden mozdulata, amit az irányába tett végtelenül gyenge és óvatos volt, még szeretkezés közben is. hiszen, amikor egy HPI-s karját szorítja meg, lehet, hogy a másik meg sem érzi, Tubroknál pedig ezzel már lehet, hogy csonkolná a kart, de minimum szilánkos törést okozna. Ekkora volt a különbség, hogy mennyire óvatosnak kellett lennie. Ami a Fekete Szikláról és a letartóztatásáról jutott eszébe tudta, hogy bármelyik percben befuthat lassanként a parancs, hogy oda kell mennie. A legkésőbbi időpontot is tudta, az nagyjából egybe esne azzal, amikor elindulnak hazafelé. Közben bármikor jöhetett a hír, félt erre a lehetőségre gondolni, de azt nem engedte, hogy látszódjék, vagy akárcsak érződjék az, hogy mit is érez, gondol erről az egészről valójában. Ha úgyis lesz, hogy börtönbe kerül, akkor szeretett volna minél több kellemes emléket vinni Tubrokról és kiélvezni az utolsó szabad órákat, amiket vele tölthet. Mivel, ha tényleg börtönbe megy, nem valószínű, hogy újra látja őt, és mire visszajöhet már valószínűleg Eyjolf uralkodna itt. Ezek után Ingrid is néhány pillanatra megállt és nem mondott semmit, majd óvatosan hozta fel a túl magas volt a medence vízszintje témát, amikor megérezte, hogy ezzel sajnos akarata ellenére is sikerült feszültséget generálnia a párjában, gyorsan megpróbálta humorosra venni az egészet, ami láthatóan némileg sikerült is. A széles mosolyt igencsak örömmel vette, amit kapott a szavakra pedig szemtelenül kérdezett vissza.
< - Valóban így lenne? – érdeklődött. >
Természetesen érezte a szavakból, hogy Tubrok roppantul imádja, hogy majd harminc centi van közöttük és Ingrid végtelenül törékenynek látszik a saját vékony testfelépítésével a férfi mellett. Miközben ez csak a látszat volt és azt is imádta a párja, hogy könnyedén letudta Ingrid fogni, amikor csak akarta, mert mégis a látszat ellenére a nő volt fizikai és erőfölényben minden tekintetben. Azért is szerette volna, ha magasabb lenne, mert akkor Tubroknak nem kellett volna a nyakát törnie minden egyes alkalommal, amikor meg akarja őt csókolni, akkor nem lett volna szükség arra, hogy annyira le kelljen hajolnia, vagy Ingridnek ágaskodnia mindehhez. Érezhető volt, hogy Ingrid nagyon örült annak, hogy a párját nem zavarta, hogy ekkora a különbség kettejük között. Végül is sikerült teljesen ellazítania a masszírozással és simogatással a párját és így elérte, amit akart. Ekkor hozta fel a filmnézést Ingrid és jutottak el oda, hogy Tubrok imádja a tetoválásokat. Nem sokkal később már odafent Ingrid kipattant az ágyból és átmásolta a filmet a rendszerbe, hogy megnézhető legyen az is és ne az ő kommunikátoráról kelljen mindezt megtenni. Mind a kettejüknek kellemes volt, ahogyan Ingrid ennyire hozzásimult a szeretett férfihoz, a fejét a párja mellkasára tette és a lábaival átölelte őt. Itt vette elő a kommunikátort újra és mutatta meg először csak a mintákat a tetoválásokat illetően, majd azt is, hogy miként is néz ki rajta. Hatalmas örömmel fogadta, hogy ennyire tetszett Tubroknak mindez és örült ennek. Arra, hogy most az utolsó szó a párjáé lett boldogan mosolyodott el, esze ágában sem volt ezúttal visszavágni, hogy ezt elvegye tőle. A ki nem mondott kérdésre is felelt és gyorsan elmondta, hogy most miért is nem rendelkezik ezekkel már. Az feltűnt neki, hogy Tubrok sem örült annak a résznek, hogy az egyik párja meg akarta őt változtatni. Ahogyan feljebb húzódott és az alsóajkába harapott ismét sikerült elérnie, hogy a párja roppant türelmetlen legyen. Végül feltette a kérdést, hogy örülne-e Tubrok annak, ha visszatetetné őket. Örült annak, amit látott, hogy boldog meglepetést és végül a férfi bele is ment abba, hogy tegye vissza, sőt örült volna ennek kifejezetten.
< - Köszönöm! – mondta lelkesen a párja szavai után. >
Ekkor ült fel gyorsan és csókolta meg még Tubrokot, majd nekiállt annak, hogy a Maniac-el is beszéljen. Tudta, hogy ez milyen változtatás, míg az emlékek közötti kutatgatás és felidézés csak egyelten egy megerősítést kívánt, addig mindez kettőt. A tetoválások a képen megjelentek, korábban csak a vállán levő Árnyékhadseregest kellett leszednie, majd visszatenni, a Fagyhadseregnél nem szerették volna érte, és utána a Milíciában is túl árulkodó lett volna, így ismerte a műveletet és nem lepődött meg, hogy lockolva voltak a képek, és nem voltak módosíthatóak. Amikor eljutott oda Ingrid mindegyiket visszaigazolta és a mesterséges intelligenciának mindkét alkalommal, majd a stim is végül megjelent a kommunikátorból. Örült annak, hogy mióta itt van nem használta túl sokat, mert különben vissza kellett volna mennie minimum a tartalékért a szállására, vagy rosszabb esetben csak otthon tudta volna megoldani ezt. De így működött itt is. A tekintete többször Tubrokra siklott, hogy a párja mit is csinál, látta, hogy figyelmesen nézi őt, hogy a nő mit is tesz ekkor. Egyre jobban meg volt győződve róla, hogy tényleg nem tudja a férfi, hogy most teszi vissza a tetoválásokat. A stim tűjét magába szúrta, majd beadta magának a nanobotokat. Saját maga is figyelte, hogy miként jelennek meg újra a tetoválások, először csak haloványan, majd mindegyik egyszerre teljes színében, ahogyan korábban is volt. Már ennél a folyamatnál látta, hogy Tubroknak is leesett, hogy mit csinál és boldogan figyelte a férfi. Látszott rajta, hogy nem is merte volna remélni, hogy itt azonnal visszateszi őket Ingrid. A nő pedig feltette a kérdést, hogy tetszenek-e így, hogy látja is őket. Ingrid mosolyogva várta a választ, amire nem is rögtön kapott feleletet, de amint igen a mosolya is roppant széles lett.
< - Akkor most már mindig láthatod őket – felelte. – Ha pedig később még lesz olyan, amit szívesen látnál rajtam, arról is beszélhetünk. >
Kacsintott a végén ár a férfira. Mindazonáltal komolyan gondolta, hogyha szeretne még mást is látni rajta Tubrok, akkor magára teszi azt is, már ha neki is tetszik persze. Itt ült fel a párja is és Ingrid jól tippelte, hogy a film hirtelen elfelejtődött, pedig csak el kellett volna már indítani. Örömmel vette, hogy a férfi végigsimított először a köldöknél levő Triskelionon, amikor közelebb hajolt, hogy végig is csókolja Ingrid feltérdelt rendesen, hogy jobban odaférjen a párja és ne törje ki a nyakát a lehajolástól. Ahogyan haladt Tubrok tovább érezhette, hogy ez a fajta kényeztetés roppant jól esik Ingridnek és minden pillanatát élvezi, többször beletúrt a férfi hajába is, és a tarkóját is simogatta. Mikor a háthoz ért a férfi, akkor Ingrid egy mozdulattal vette le a szalagot magáról, így felül már nem takarta őt semmi, hogy a szalag ne zavarja a hátánál Tubrokot. Most ezen kényeztetéskor sikerült elérnie azt is, amit odalent nem, Ingrid önként bújt ki a tangájából is, hogy a derekán hátul levő tetováláshoz is hozzáférhessen a párja és a tanga vékony teteje, ami lényegében a falatnyi fehérneműt Ingriden tartotta ne zavarja a férfit, illetve akkor sem majd a „ruhadarab”, amikor a Mjölnirhez ér a párja. Mindegyik csók és érintés roppant finom volt Ingrid számára és izgató is, még akkor is, ha Tubroknak nem ez volt a szándéka, az olaj a tűzre a szeméremdomb érintése volt, pont a „kellemetlen” helyzetet akarta elkerülni, de azzal, hogy alig érintette a bőrt sikerült elérnie ezt, hogy Ingrid jobban vágyjon rá. ha nem lett volna ilyen óvatos és érzéki lehet, hogy nem ezt éri el. A legalsó csókra Ingrid kéjesen nyögött fel, a teste is megremegett egy nagyon picit, ösztönösen, tudtán kívül pedig az ágyékát is nagyon picit megemelte, így érezhető volt az, hogy a lenti szeretkezés ellenére örömmel venné, ha Tubrok még foglalkozna vele. A kérdésre meglepetten nézett fel és fel is ült a háton fekvésből. Elmosolyodott a kérésen és közelebb hajolt Tubrok-hoz, ha a férfi engedte, akkor röviden megcsókolta a válasz előtt.
< - Neked örömmel – lehelte búgó hangon, azon, ami beindítja Tubrokot. >
Ezzel ha a párja engedte, akkor el is húzódott és kimászott az ágyból az elé. A kezeit ugyanúgy a levegőbe emelte, mint lent az asztalon még az étkezőben és ugyanúgy kezdett táncolni is. Lassan, lágyan és végtelenül erotikusan mozgatva a csípőjét, lábait, csak most a kérésnek megfelelően volt, hogy leengedte a karját, majd újra felemelte és többször végtelen eleganciával lassan fordult meg, hogy Tubrok mindenhol, mindenhogyan az összes porcikáját végignézhesse. Volt, hogy néha picit gyorsabban fordult meg, máskor végtelenül lassan, hogy a teste minden izmán is látni lehessen a mozdulatát. Ahogyan mozgott olyan volt, mint a bal lábán levő kígyótetoválás szinte mozgott és tekergőzött volna, képes volt úgy koordinálni a mozgásán, hogy így hasson, ez igaz volt a csípője két oldalán levő tetoválásra is. Mikor éppen a hátát mutatta, akkor ez a derekán levőre is igaz volt a hátizmait pedig úgy mozgatta, hogy olyan hatást érjen el az ottani szárnyakkal, mintha repülni készülne. Ekkor koncentrálni kezdett, hogy a tetoválás, mint régen tűzhöz hasonló szárnyas effektet adjon ki, először kicsinek tűnt, ahogyan a fény kiemelkedett, majd mint egy angyalnak, vagy madárnak kinyílik a szárnya úgy tett ebben az esetben is. Amint Ingrid kinyújtotta két karját a szárnyak követték és olyan hosszú kiterjedésűek lettek, mint amekkora Ingrid kezének fesztávja volt. Ahogyan a levegőbe emelte a kezeit a szárnyak mintha csaptak volna, hogy a levegőbe emelkedjen és repülhessen, de ez persze nem történt meg. Mikor fordult szembe lehúzta a karját maga és a szárnyak félig átteszően követték a mozdulatát, így szemérmesen betakarva őt behajtott szárnyakkal. Amint kitárta a kezeket a szárnyak is újra hátrébb húzódtak vissza a háta mögé és felfedték a testét. A következő jó néhány mozdulatnál még követték a mozdulatait, majd koncentráció után, mikor már nem akarta fenntartani szertefoszlottak, mintha soha sem lettek volna ott. Egyelőre ő maga is élvezte a bemutatót, így nem volt szándékában abbahagyni, főleg akkor nem, ha látta, hogy mennyire lenyűgözte vele Tubrokot. Így még folytatta addig, amíg nem érkezett Tubroktól más kérés, hogy fejezze be, vagy módosított a táncán, ha a férfi kérte, hogy mit hogyan csináljon, hogy méginkább elnyerje az ő tetszését.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 16 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Hétf. 29 Dec. 2014, 20:22

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

A szeretkezéssel kapcsolatban megbeszélik az alapszabályt. A továbbiak során Ingrid remekül belefolytja a szót Tubrok, kis idő múlva már látja, hogy elveheti az ujját mert a férfi nem fog szólni, ezt egy hosszú pislogással is jelzi, és valóban utána meg sem szólal már. Ingridnek ezután végigfut a gondolatain, hogy mennyire is hímes tojásként kell bánnia a párjával még szeretkezés közben is nehogy kárt tegyen benne, és hogy lassan meg kellene kapnia az értesítést hogy mi is lesz a sorsa, ha az lesz. Szerencsére az utóbbi gondolatait, érzéseit sikerül a közelség ellenére is tökéletesen elrejtenie Tubrok elől. Azt is megbeszélik, hogy legközelebb alacsonyabbra veszik a medence vízszintjét, a Ragalon érezhető feszültség miatt ekkor Ingrid úgy dönt humorosabbra veszi az egészet és sikerül is amit szeretne. A szemtelen kérdésre Tubrok mosolyogva ad választ közben lelkesen bólogatva, mutatva hogy igen-igen.
< - Valóban így, Boszorka. - válaszolja mosolyogva. >
Ingrid a szavak nélkül is ki tudja olvasni a párjából hogy mit és miért is szeret ennyire a magasság különbségükön a párja. Ahogy bele gondol milyen jó lenne ha kicsivel magasabb lenne és a férfinek nem kellene a nyakát törnie vagy neki ágaskodnia még az is eszébe juthat, hogy esetleg Tubrok azt is élvezi mikor a nőnek lábujjhegyen kell tipegnie egy-egy csók alatt. A masszírozás és simítás is nyugtatóan hat Tubrokra és sikerül is ellazulnia. Végül a filmnézés kerül szóba és annak kapcsán a tetoválások. Ez az utolsó téma amit még a fürdőben beszélnek meg. Azonban Ingridnek itt kell rájönnie a párja mennyire kedveli is a tetoválásokat, főleg ha tizenegy darabról van szó.
Már fent a hálóban újra a takaró alá fészkelik magukat mind a ketten. Ingrid ekkor ajánlja fel, hogy esetleg visszarakja a tetoválásait, amin Tubrok először meglepődik, majd rögtön boldogan lecsap a lehetőségre. Ezután a férfit a köszönöm szó és a hirtelen jött csók mind-mind váratlanul éri. Ahogy Ingrid visszarakja magára a tetoválásokat Tubrok végigcsodálva és kíváncsian figyeli őt. A mosolyt és az elégedett, hálás vonásokat le sem lehetne mosni az arcáról. Ingrid további szavaira, ajánlatára, Tubrok mosolya még elégedettebb és hálásabb lesz.
< - Imádlak. - mondja örömmel. >
Kacsint vissza Tubrok. A film valóban elfelejtődik, Ingrid jól gondolta. Tubrok ezután lát neki élőben is megcsodálni a tetoválásokat, majd alaposan végigkényeztetni mindegyiket, mind a tizenegyet. Közben örömmel látja, hogy Ingrid feltérdelt neki és nekiáll önként vetkőzni is. Így valóban remekül hozzáfér a nő testéhez. A háton lévő tetoválás - a nagy felülete miatt - egyszerre kényezteti csókokkal és folyamatos simogatással is. A hajába való beletűrés és a tarkósimogatás Ingrid részéről csak még jobban megerősíti azt, hogy amit csinál az nagyon finom a nőnek. Utolsóként a Mjölnirhez ér és azzal "végez". Az alig-alig érintéstől Ingrid kéjesen felnyög és megremeg. Tubrok ekkor bocsánatkérően pillant fel rá, jelezve hogy nem ezt akarta elérni. A kérés után reménykedve várja a választ Ingridtől, a csókon most is kissé meglepődik, de ugyanúgy viszonozza azt ahogy kapja. Ekkor már tudja, hogy a válasz igen. Ingrid könnyen tudja adni a csókot a kissé meglepett férfinek, a búgó hanggal pedig eléri amit akar, az megint beindítja Tubrokot, akiben felkúszik a türelmetlenségi szint. Természetesen azt is engedi a férfi hogy kimásszon az ágy elé.
Az ágy előtt Ingrid elkezd erotikus táncot lejteni, ami remekül sikerül és pont úgy ahogy szeretné. Ha hosszú ideje nem is csinált ilyet, minden mozdulata annyira ösztönös, könnyed és erotikus amennyire csak az lehet. A tetoválásai szinte táncolnak a testén, főleg a kígyó. A speciális effektek a szárnyaknál most is hibátlanul működnek. Minden tökéletes. Ingrid maga is nagyon élvezi a is bemutatót. A tánc közben Tubrokot is tudja figyelni. Ragal végigfekszik az ágyon a takaró felett, két kezét a tarkója mögött összefűzi, kicsit megfeszít és így rendkívül kényelmes pózban figyeli Ingridet. Nem szól bele egyáltalán, csak gyönyörködik a látványban. Képtelen levenni a szemét a nőről, minden porcikáját újra és újra felfedezi, megnézi magának. Teljesen lenyűgözi a látvány. Látványosan "csorgatja a nyálát" a szeretett nőre. A megjelenő tüzes szárnyak hihetetlenül elnyeri a tetszését és azok mozgását is elégedetten követi végig. Majd mikor az effektnek vége, ugyanúgy figyeli tovább a táncot, minden tetoválás kellően meg tud így csodálni. Ingrid erotikusan ringó teste teljesen kizökkenti őt. Néha nyel egyet ha egy-egy mozdulat még nagyobb hatással van rá. Hosszú perceken át nézi a táncot, igen nagy élvezettel.
Tubrok egy ideig bírja az ágaskodó, feszengő férfiasságát, azonban egy idő után képtelen megállni, hogy magához ne nyúljon. Megfogja magát, először csak lassan majd egyre gyorsabban és durvábban kezdi húzkodni a férfiasságát.
< - Ah. Nagyon jól csinálod. >
Most is ugyanolyan elégedettséggel figyeli Ingridet. Érezhető a férfi minden egyes rezdülésén, hogy a végtelenségig képes lenne elviselni ezt a helyzetet.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 27
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Kedd 30 Dec. 2014, 09:22

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Az alacsonyabb vízszinttel együtt merült fel az, hogy Ingrid szeretne valamivel magasabb lenni, hogyha mindez lehetséges lenne, de Tubrok pontosan így szerette, hogy legalább ez a harminc centi, azaz egy teljes fej közötti különbség volt köztük és Ingrid feje búbja volt nagyjából a párja állánál. Vissza is kérdezett kicsit szemtelenül, hogy valóban így gondolja-e Tubrok, aki most szélesen mosolyogva meg is erősítette, hogy valóban így van és tényleg így szereti a nőt. A bólogatás most különösen elnyerte Ingrid tetszését, főleg, hogy ennyire lelkes és örömteli volt, meg persze őszinte. Most már a kimondott szavak után Tubrok láthatta, hogy valóban, lassanként sikerült meggyőznie a nőt arról, hogy tényleg így van. Főleg, hogy könnyedén kitudja olvasni belőle azt is, hogy miért van így, hogy milyennek tűnik mellette, és azt is, hogy pont azt élvezi a férfi, hogy mégis a látszat ellenére Ingrid a sokkalta erősebb. Amint belegondolt a hajlongásba, vagy lábujjhegyre állásba, itt még eszébe jutott, hogy még az is tetszhet Tubroknak, hogy a nőnek igencsak lábujjhegyre kell állnia és így jellemzően az egyensúlya megtartása érdekében még meg kell támaszkodnia a csókhoz a férfi mellkasán, vagy mindenképpen a nyakát átölelni. Ettől pedig a csókok csak még szenvedélyesebbek és intimebbnek hatnak. Így most már végül lassanként tényleg érthető volt, hogy annak ellenére, hogy bárki számára, ha ismernék Ingrid képességeit úgy tűnhetne, hogy ő hordja a nadrágot, ezek által a nagy harcos visszaszerzi a nőiességét és Tubrok is érezheti, hogy ő az erős férfi. Szexizmus. Hagyta ennyiben végül Ingrid a dolgot. Annak örült, hogy ezzel és az érintéseivel a feszültséget végül eltudta tűntetni a párjából és teljesen ellazult. Igaz ebben utólag már a filmnézés felhozatala is sokat segített, illetve az, hogy Ingrid felhozta a tetoválásait, ami mint kiderült egy igencsak nyerő téma volt, mert Tubrok imádta őket, főleg, hogy akkora számú volt mindez, mint amivel Ingrid rendelkezett. Pedig ekkor még a férfi nem is látta, hogy milyenek voltak rajta, csak maga a tudat is ezt váltotta ki belőle. Ingrid ennek örült igazán.
Már fent a szobában egy nagyon rövid kis egymáshoz bújás után Ingrid felmásolta a rendszerbe a filmet, amit majd megnéznek, valamikor. Ugyanis ekkor mutatta meg a tetoválásokat, amik mégjobban elnyerték Tubrok tetszését, mint odalent gondolta volna. Felmerült a kérdés, hogy szeretné-e a férfi, hogyha visszatenné őket és mivel igen volt a válasz, így megtette a legnagyobb örömmel. Már csak azért is boldog volt emiatt, mert végre valaki, akit nem zavartak mindezek. Amint ez megtörtént Ingrid elmosolyodott azon, amit a párja mondott boldogan és hálásan, hogy máris azonnal megtette ezt, hogy a tetoválások megjelentek rajta.
< - Tudom – felelte suttogva arra, hogy a férfi imádja. – Én is imádlak téged. >
Ő most nem kacsintott, csak végigsimított a párja arcélén és egy gyengéd, érzéki csókot nyomott Tubrok homlokára. Ezek után állt neki a férfi annak, hogy csókokkal és érintésekkel végigtanulmányozza a tetoválásokat, közben pedig már Ingrid is kénytelen volt tényleg meztelenre vetkőzni, hogy mindez zavartalanul történhessen. Ezúttal valóban nem azért tette, hogy elcsábítsa a bájaival és adottságaival a férfit, ha nem jött volna szembe a tetoválás téma és nem lettek volna már rajta a testfestések, akkor még mindig abban a két szál szinte semmiben feküdne a férfi mellett. Amíg Tubrok vele foglalkozott többször valóban beletúrt a párja hajába, tarkóját simogatta, az egész csak finom volt, majd a végén nyögött fel halkan. Látta a bocsánatkérő tekintetet, hogy nem ezt akarta elérni a párja, amit végtelenül nehéz volt elhinni azok után, hogy miként csókolta és simogatta végig az elmúlt percekben a párja. Ekkor kapta meg a kérést, hogy táncolhatna, hogy így mutassa meg a tetoválásokat a lehető legjobban. Ingrid elsőre nem is felelt hangosan, csak megcsókolta a párját, amiből már érezte, hogy a másik azonnal tudta, hogy igent mondott és megteszi, amit Tubrok kért tőle, táncolni fog. Végül halkan, érzékien búgva ki is mondta, és ahogyan várt, valóban az is lett az eredmény, a párja hihetetlenül türelmetlen lett és szinte érezhető fog kézzel fogva, hogy máris akarja látni azt, amit Ingrid csinál.
< - Mindig csak ez a fránya türelmetlenség – csóválta meg a fejét, mintha rossz lett volna mindez. >
Ekkor mászott ki az ágyból és állt meg előtte. Direkt olyan távolságra igyekezett állni, hogy biztos legyen abban, hogy Tubrok az egész testét láthassa. Ekkor kezdett bele a táncba, közben pedig láthatta, hogy a párja mennyire kényelmesen helyezkedett el az ágyon, ezúttal kivételesen a takaró fölött a kezeit a tarkója mögött összefogva. Eléggé régen csinálta mindezt utoljára, de szerencsére a teste emlékezett erre, így ösztönösen tudta megejteni a táncot a lehető legerotikusabban. Örült annak, hogy a bemutatót ennyire élvezi a férfi és annak is, hogy a szárnyak is elnyerték a tetszését. Szerencsére korábbról volt annyi tapasztalta, hogy semennyire sem tűnt mesterkéltnek a tánca, hanem teljesen ösztönösnek, eredetinek hatott. Látta, hogy mennyire feltüzeli a párját a tánc, hogy úgy nézte, hogy szinte nem is pislogott, a nyelések is látszottak és az ágaskodó férfiassága is igencsak beszédes volt arra, hogy ismét sikerült levenni őt a lábáról. Mivel ekkora osztatlan sikert aratott a tánca nem hagyta abba, mivel nem kapott utasítást, hogy mit szeretne még látni Tubrok, így tovább folytatta ugyanúgy az egészet, ahogyan eddig is tette mindezt. Még azt is látta, hogy bármeddig képes lenne ezt elnézni a párja, de Ingridnek akkor nem állt esze ágában sem folytatni mindezt, amikor Tubrok nem bírta tovább és magához nyúlt. Egy kicsit meglepte a nőt, hogy máris az előző szeretkezés után ennyire hamar így feltudta izgatni mindössze egy egyszerű tánccal. A táncot befejezte ekkor és szinte nagymacskaszerűen vetette rá magát Tubrokra. A megérkezéskor a kezét elrántotta a férfiasságáról és a lovagló ülésben ült rá a párjára úgy, hogy a nemesebbik szervéhez ne érjen hozzá, azaz a hasa és az ágyéka közötti területre ült rá a köldök és a férfiasság között. Eközben még mindig szándékozott a párja kezét tartani.
< - Na-na, azaz én játékszerem – mondta egy csúnya nézéssel párosítva. >
Az ágyon levő szalaghoz nyúlt és átvette Tubrok nyaka körül, majd felhúzta ülésbe a párját. Ha a férfi felült, akkor ebben a percben volt esélye arra, hogy kissé lejjebb csússzon, bele tényleg a párja ölébe. Itt néhány pillanatot várt és ismét elkezdte a csípőjét először, majd a felsőtestét is mozgatni, hogy a táncot tovább folytassa, ezúttal öltánc formájában. Jó néhány percig folytatta, ezáltal is izgatva, kínozva szándékosan Tubrokot, majd attól függően, hogy hol simogatta ekkor a párja megragadta a kezeit és a melleire tette. Itt ekkor már megvolt a saját gonosz kis terve, a szalaggal közelebb húzta a férfit és szenvedélyesen megcsókolta. Remélte, hogy a párja egy kis ideig a melleivel fog foglalkozni, mivel ha így van, akkor kihasználta a lehetőséget, azért, hogy ne jöjjön rá idő előtt az aljas tervére a férfi az egyik kezével Tubrok tarkóját kezdte simogatni érzékien és csak a másik kezével ügyködött. A szalagot finoman átvezette a férfi két csuklóján, felkészítve arra, hogy majd összekötözi őket. Egyelőre lazára vette ezt, szerencsére ez is ment csukott szemmel is neki, így tudta, hogy mit hogyan kell igazítania, átfűzni az anyagon. Direkt lazára hagyta, hogy ne is érződjék még, hogy ott van az anyag. Ha készen volt, akkor a csókot fenntartva ragadta meg a párja két csuklóját, majd a másik kezét előre húzva a mellkasra kezdte ledönteni az ágyra Tubrokot. A kezeket direkt kinyújtotta a fej fölé, már korábban is csinált ilyet, így remélte, hogy még nem tudja meg a párja, bár a folyamatos csók és a csípőjének mozgása odalent eléggé kellemes figyelemelterelés lehetett. Ha ezt sikerült kiviteleznie a csók közben felpillantott, majd a szalag másik végét átvetette az ágy fejtámláján és végül meghúzta a szalagot. Ekkor kellett a csuklókon levő résznek is megfeszülnie és „börtönbe” zárnia a férfi kezét, hogy ne tudja kihúzni belőle, csapádba kellett esnie. Most volt az a pillanat, amikor rájöhetett Tubrok, hogy becsapták, ha pedig próbálta húzni a kezét a kötés erősebb lett, hogy ne szabadulhasson. Ingrid még a megmaradt kis anyagrészt a többi szalaganyagra húzta, aminek pillanatok alatt kellett „összeolvadnia” így megakadályozva, hogy ki lehessen ezt csomózni. A csókot is ekkor szakította meg, illetve a csípője mozgását is befejezte. Kissé feljebb húzódott és gonosz, győzedelmi mosollyal pillantott le a kikötözött párjára.
< - Mint mondtam, azaz én játékszerem – felelte roppant elégedetten. – Te pedig rossz voltál, így valamilyen büntetést kell, hogy kitaláljak. >
A kezeivel jelenleg is Tubrok mellkasán támaszkodott és a feje is néhány centire volt a párjáétól. Ha Tubrok meg akarta volna csókolni, úgy, hogy a fejét felemeli, akkor hátrébb húzódott, hogy ez ne történhessen meg. Az alsó ajkába harapott, hogy elgondolkodjon, majd úgy tíz másodperc múlva szólalt meg.
< - Lehet, hogy így hagylak, és folytatom a táncolást, vagy elkezdjük a filmet és így leszel kénytelen végignézni büntetésből – kezdte sorolni. >
Még tovább gondolkodott, de még azelőtt próbált megszólalni, hogy Tubrok megtehette volna, ekkor valamelyik érzékenypontjába csíp bele Ingrid, vagy karmolja meg, hogy egyszerre kis fájdalmat és gyönyört is okozhasson vele.
< - Vagy csak egyszerűen megkínozlak… nagyon! – mondta. – Szerinted mit kéne tennem? >
Fordult kíváncsiskodó tekintettel a férfihoz, mert érdekelte, hogy mit szeretne, bár sejtette, hogy a kínzás lesz a választása.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 16 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Kedd 30 Dec. 2014, 13:02

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Ingrid lassanként rájön, hogy a párja tényleg kedveli a helyzetet, hogy egy fej különbség van köztük és élvezi is és pont így tetszik neki Ingrid. Ezalatt a kellemes masszírozó érintéseivel még teljesen sikerül ellazítania is Tubrokot, aki rendkívül hálás ezért. Utána kerül szóba a filmnézés mint téma, majd abból egyenesen a tetoválások és Millernek itt kell rájönnie, hogy a párja imádja és rajong a tetoválásokért, különösen, hogy most a tizenegy szó is megcsapta a fülét.
A hálószobában a film felmásolása után újra egymáshoz simulnak a szerelmesek, Ingrid végigmutogatja az összes tetoválását a kommunikátoron. Mindez csak még jobban lenyűgözi Tubrokot, így végül Ingrid felajánlja mindkettejük vágyát és Ragal le is csap az alkalomra. Végül a férfi alig hiszi el, hogy máris visszateszi magára Ingrid a tetoválásokat, amiket a nő meg is tesz azonnal. Tubrok ezután csodálva és hálásan figyeli őt. Arra, hogy őt is imádja Ingrid már nem felel semmit, nem követeli magának az utolsó szót, csak hálás mosollyal az arcán figyeli őt. Az arcél simítást és a csókot amit homlokára kap rendkívül élvezi.
Nem sokkal később Tubrok felül, kezelésbe veszi a köldöknél lévő tetoválást, majd feltérdel és Ingrid összes tetoválását csókokkal és érintésekkel kényezteti. Közben még azt is eléri, hogy Ingrid önként meztelenre vetkőzzön. A Mjölnir finom végigcsókolásakor Ragal is rájön, hogyha tényleg nem akarta teljesen felizgatni Ingridet, talán nem ez lett volna a legjobb módja. De a simogatások és hajba túrások meggyőzik, hogy kellően finom volt amit csinált. Ezután már elég türelmetlen hozzá, hogy megkérje Ingridet lejtsen neki táncot. A csók és az utána jövő búgó hang meglepi majd türelmetlenné teszi. Ezt Ingrid is pontosan érzi és szóvá is teszi. Arra, hogy az a fránya türelmetlenség, csak sokatmondóan mosolyog Tubrok, egy "javíthatatlan vagyok" tekintettel. Amint Ingrid elkezd végigmászni az ágyon ő maga kényelmesen elfekszik a takarón.
Maga a tánc remekül sikerül, Ingrid mozgása végig elemien erotikus. Az összes tetoválása mintha táncolna a testén, rendkívül látványos és csábító módon. A speciális effektek mint mindig, remekül működnek. Tubrok végig elcsábulva figyeli őt, nagy nyelések és elégedett pillantások kísérete közben. Annyira kényelmes a férfi számára az egész helyzet, hogy úgy érzi örökre ellenne így, azonban hosszú percek után már nem bírja ki hogy ne kezdjen valamit az ágaskodó férfiasságával. Ingridnek ekkor lesz elég, egy nagymacskaszerű mozdulattal szószerint ráveti magát Tubrokra. A férfi hihetetlenül meglepődik, hogy már csak ennyi elég volt Ingridnek, hogy így letámadja. Rendkívül elégedetten néz rá fel, a meglepődöttségen felül. A szavakra széles mosoly ül ki az arcára.
< - A szép nagy játékszered. - mondja szemtelenül - Ami az én testemen van, de a tiéd. >
"Ért egyet" ezzel Ingriddel. Azonban a folytatásra Ragal nem is mer gondolni. Ingrid gond nélkül megteheti amit szeretne. A felvett szalaggal ülésbe húzza fel Tubrokot, majd belecsússzon a férfi ölébe. Az öltánc még nagyobb sikert arat, mint az előző bemutató. Még majdnem Tubrok nyála is elcsöppen, ahogy a szeretett nőt figyeli. A hosszú percek, amíg az öltánc folyik teljesen feltüzelik őt. A kezei Ingrid combjaira tapadnak és ott simogatják, hogy más mozgásban ne akadályozza ezzel. Azonban Ingrid saját maga vezeti át a párja kezeit a melleire. Tubrok nagy örömmel veszi kézbe a kebleket, megmarkolja őket majd masszírozni kezdi, jó alaposan. Ingrid tökéletesen látja a párja miként készül ki lassan teljesen a helyzettől. Gond nélkül meg tudja tenni a gonosz kis tervét. Közelebb húzza Tubrokot a szalaggal, elkezdenek egy szenvedélyes csókot, amit a férfi hasonlóan viszonoz, közben az ágyékát is a férfiéhez dörgöli. Mindez kellően édes elterelés ahhoz, hogy észre se vegye az északi férfi, mit is történik vele. Egy kézzel Ingrid körbefűzi a csuklókat és finoman meg is köti. Az ágyra ledöntés ellen nem ellenkezik Tubrok, kényelmesen ledől az ágyra. Miller ekkor kihasználja a helyzetet, a férfi kezeit felhúzza a feje felé, a szalagot átveti az ágytámlán és máris megköti Tubrok kezeit. Az egész váratlanul éri Ragalt, aki nagyon meg is lepődik. Próbál szabadulni, a szalag azonban hirtelen nagyon szorosra szűkül és így teljesen csapdába esik. Ingrid ekkor szakítja meg a csókot és húzódik távolabb a szeretett férfitől. A mellkasán támaszkodik meg és úgy közli a párjával a tényeket. Tubrok kissé türelmetlenül és szabadulni kívánóan néz rá és hallgatja végig amit a nő mond neki. Ingridet azonban ekkor éri egy váratlan meglepetés, arra ugyan felkészül, hogy a férfi meg akarja csókolni és el is tudna húzódni, Tubrok ellenben a most a lábaival támaszt be és tolja feljebb az ágyékát. Már nagyon szenved és alig bírja ki hogy a férfiasságát ne érintse valami. Így Ingrid egyszer csak annyit érez, hogy a bal belső combján végigsiklik a másik férfiassága. Ezután valószínűleg még keményebben közli, hogy milyen büntetések is állnak rendelkezésére.
Tubrok örömmel veszi tudomásul, hogy a büszkesége továbbra is Ingrid játékszere és ő pedig újfent rosszfiú volt. A büntetéseknél azonban láthatóan kétségbe esik, mikor felmerül hogy a filmet így kellene végignéznie vagy éppen Ingrid tovább táncolna. Hangosan nyel egyet aztán máris lecsap az utolsó büntetésre.
< - Szerintem meg kellene kínoznod. Hogy mindent megbánjak. - feleli csendesen. >
Most valóban kiszolgáltatva várja Ingrid ítéletét, hogy milyen sorsot is szán neki a nő. Ha azonban Ingrid most nem vigyáz, akkor újra végigsiklik valahol rajta a férfi vesszője. Pontosan érzi, hogy Tubrok már most mennyire kész van tőle.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 27
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Kedd 30 Dec. 2014, 14:37

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Fent még egy nagyon kicsit ideig tudták egymás közelségét élvezni és egymás bőrének melegét azok után is, hogy Ingrid feltöltötte a filmet a rendszerbe. Azonban ekkor került szóba újra a lenti ígéret és Ingrid megmutatta a tetoválásait, amiért tényleg odavolt Tubrok. Ő maga pedig feltette a kérdést, hogy nem-e bánná a férfi, ha újra visszatenné magára őket. A kérdés elsöprő győzelem és siker volt, így alig egy perc múlva az összes korábbi testfestés újra ott volt Ingriden mind a kettejük örömére. Most Ingrid sem azért mondta, hogy imádja a párját, hogy csakis az övé legyen az utolsó szó, hanem, mert egyszerűen tényleg így érzett és ezt szerette volna Tubrok tudtára hozni, de a férfi nem szólalt meg, így nem mentek bele olyan gyerekes „vitába”, hogy ki is szereti jobban a másikat, valószínűleg úgyis egyformán voltak oda a másikért. Ahogyan Tubrok nekilátott annak, hogy végigsimogassa és csókolgass az összes létező tetoválást már közben érezhette, hogy ez az egész felizgatta Ingridet, főleg azaz utolsó szeméremdombon levő érzéki csókolás. Itt már Ingrid úgy volt vele, hogy nem bánta volna, hogyha jobban foglalkozik a párja vele és még egy kicsit a nyelvével kezelésbe veszi őt, úgyis odavolt a férfi nyelvmunkájáért. Főleg, hogy azt is elérte, hogy Ingrid levetkőzzön neki, hogy a két falatnyi ruha se zavarja meg semmiben sem. Miután a férfi szabadkozóan nézett ekkor rá és a nő úgy viszont, hogy ebből semmit sem hisz el, látta, hogy végre a párjának is leesett, hogy valóban nem biztos, hogy ez volt a legjobb módja a csodálatának kifejezésére, mert így tényleg csak azt érte el, hogy Ingrid felizguljon. Erről a kemény mellbimbók is árulkodtak úgy, hogy hozzájuk sem ért Tubrok ezúttal sehogyan sem. Ingrid is érezte ezek után, hogy a párja türelmetlensége tovább fokozódott és nem bírta ki, hogy ne kérje meg a lenti, vacsora előtti mutatványa után, hogy Ingrid táncoljon neki így ruhák nélkül. Végül egy kis aprócska trükkel ugyan, de elérte a nő, hogy a párja jobban odalegyen érte és még türelmetlenebb legyen. Ezek után ment csak az ágy végén a prémes szőnyegre és kezdett neki táncolni. Amikor visszanézett, hogy roppant türelmetlen a párja mosolyogva vette tudomásul azt az arckifejezést, amit kapott válaszul. A párja pontosan tudta, hogy így van. A tánc vége felé, ami egyébként roppant sikeres volt vette észre, hogy mivel is kezdett Tubrok foglalatoskodni. Nem hitte volna, hogy ennyire képes lesz feltüzelni egy egyszerű erotikus tánccal a párját, de az egész kellően jót tett az egójának, hogy erre is képes. Ekkor fordult vissza az ágyra és ugrott rá szó szerint Tubrokra. Érezte és látta is, hogy a férfi mennyire meglepődött azon, hogy a nő így reagált, de ezenfelül a kimondott szavak miatt roppant elégedett is volt és a mosolya is az volt, amivel felnézett a nőre. A roppant szemtelen szavakra Ingrid kacéran mosolyodott el és gonoszul felelt.
< - Ha ennyire szemtelen maradsz, akkor nem lesz sokáig a részed, mert hazaviszem nélküled az Anyahajóra – felelte. >
Szándékosan úgy mondta, hogy ne lehessen eldönteni, se kiolvasni belőle, hogy csak viccelt-e ezzel kapcsolatban, vagy pedig ténylegesen komolyan gondolná a fenyegetést, hogy megcsonkítja a férfit. A folytatással pedig mégjobban sikerült megőrjítenie a párját, illetve teljesen meglepni. Érezhető volt, hogy Tubrok nem számított arra, hogy öltáncot is fog kapni Ingridtől, pedig így lett. Itt érezte, hogy ez sokkalta nagyobb siker volt, mint a sima tánc, hogy ennyire közel hozzá, szinte érintve őt. A combsimogatás roppant jól esett neki, ha nem lett volna a gonosz terve, akkor ennyire sem hagyta volna azt, hogy Tubrok hozzáérjen. Azon jót mulatott magában, hogy már-már a férfi nyála is kicsordult azon, amit Ingrid művelt. Végül, mikor már látta, hogy mennyire sikerül kikészíteni a férfit, akkor kezdett bele a tervbe. A csókkal, a kezek mellre vitelét, ahogyan a kebleit kényeztette a férfi többször hangosan felsóhajtott, hogy jelezze, neki is finom, amit csinálnak. Amint a kötés kész volt döntötte hátra a párját és egy gyors, ügyes mozdulattal kötözte ki az ágyhoz rövidre zárva a jelenetet. Érezte a csók közben is a meglepettséget, majd azt, hogy Tubrok szabadulni próbált, de pont ezzel saját magát ejtette csapdába. Örömmel és elégedettséggel figyelte, hogy meglátta a türelmetlen és szabadulni akaró tekintetet, már pusztán az felizgatta Ingridet, hogy így látta Tubrokot, hogy ismét bármit megtehet vele, amit csak akar, mert nem tud védekezni ellene a párja. Amíg ez megfordult a fejében vette észre, hogy kapna utána a férfi, hogy megcsókolja, de ekkor próbált elhúzódni. Valóban nem számított arra, hogy ezúttal „visszatámad” Tubrok. Érezte a megfeszülő lábat, majd azt, hogy a másik férfiassága a bal belsőcombján siklott végig. Halkan nyögött fel erre, hiszen már ő is vágyott a másikra, ráadásul pont az egyik érzékeny pontját is érintették az előbb. Érezte pontosan, hogy mennyire meg van veszve Tubrok már és akarja, hogy Ingrid foglalkozzon vele, vagy a nőben lehessen, de saját maga nem végzett még. „Bosszút akart állni” az előző este elszenvedett kínzásokért, törleszteni akart. Lassanként mondta végig a lehetséges büntetéseket, remekül szórakozott, hogy látta a kétségbeesést a párja arcán, hogy megijedt attól, hogy így kellene kibírnia Ingrid mellett, vagy a táncot, hogy nem tud semmit sem tenni. Ahogyan kimondta a nő az utolsó lehetőséget, amint számított is rá, tényleg erre csapott le a férfi.
< - Ne aggódj, szenvedni fogsz, jobban, mint életedben bármikor – búgta érzéki, mély hangon. >
Csak azért, hogy már ezzel is kínozza a férfit, mivel érezte, hogy már így is teljesen kikészült és az előbb is próbálta a lehető legjobban hozzáérinteni az ágyékát, Ingrid leszállt róla oldalra. Néhány pillanatig elégedetten nézett végig a kikötözött férfin, majd a folyékony csokoládés tálhoz fordult és a kezébe vette. Odaemelte a tálat Tubrok fölé és úgy döntötte meg a tálat, hogy vékony csíkban úgy húsz-harminc centi magasból a mellkastól az ágyékig csokoládé kerüljön Tubrokra. Utána az ujjaival még csíkot húzott Tubrok arcára és nyakára, ahol csak sima bőrfelület volt és szakáll nem. Amint kész volt a tálat biztonságos helyre tette le, nehogy felrúgják, vagy kiboruljon és a teljes ágy csokis legyen. Mikor ez megvolt visszafordult Tubrokhoz először az arcon levő csokit kezdte felcsókolni és érzékien lenyalogatni, majd szépen lassan haladt a nyakra. Ott a felrajzolt jelekre tapasztotta az ajkait és apró köröket is rajzolt, így tisztogatva fel az édességet. Többször megszívogatta a bőrt és bele is harapott, hogy az már fájjon, de gyönyört is okozzon. Így haladt lejjebb, arra figyelt, hogy a mellkason, hason és köldök alatt, hogyha úgy alakulna, hogy a csoki lefolyik az eredeti vonalról, akkor azonnal odament és ott nyalogatta fel ezt. Ezt is érzékien, alig-alig érintve a nyelve hegyével Tubrok bőrét. Közben a kezeivel simogatta és izgatta a párját, haladva az érzékeny pontokon, azokat ingerelve, hol belecsípve, karmolva, vagy akár a fogaival karcolva, harapva az érzékeny pontokba. Mivel tudta, hogy mennyire érzékenyek a férfi mellbimbói azokkal is foglalkozott, a nyelvével gyors mozdulatokkal kínozta, ingerelte, hol a szájába vette őket és szívogatta azokat, majd beleharapott gyengéden, míg a másikat morzsolgatta, vagy meg-meg pöccintette az ujjaival, hogy Tubrok is tudja menyire jó érzés, ha ő foglalkozik Ingrid mellbimbóival. A forró leheletével is kínozta Tubrokot, végigperzselte a bőrét vele, miközben a csokoládét is tovább nyalogatta. Volt, hogy a kezével kinyúlt a párja combjához és a lábán is végigkarmolt, majd belemarkolt az izmokba. Mikor a felső test megtisztításával végzett, akkor lejjebb haladt, egészen az ágyékig, de szándékosan nem érintve Tubrok férfiasságát, maximum a forró lélegzetével és úgy helyezkedett, hogy most direkt ne tudjon a párja hozzádörgölőzni. Itt is haladt lefelé a combokat is csókokkal hintette be, beleharapott érzékien a párja combjának belső felébe, hogy ezzel is tüzelje őt, ezalatt a kezeivel továbbra is a mellkason és csípőtájban kínozta a másikat, fájdalommal teli gyönyörrel. Majd végül úgy helyezkedett Tubrok lábainak végénél, hogy kezeivel a háta mögött megtámaszkodott, majd a lábfejeivel kezdte simogatni, masszírozni Tubrokot, először csak a vádlikat, majd feljebb a combokat, végül már a belsőcombot. Mindig, hogy elérje a férfit feljebb csúszott szépen lassan, egészen be a combjai közé végül, így a lábaival már a párja felsőtestét is elérhette és azokkal is kínozhatta őt tovább. Arra pedig mindvégig ügyelt, hogy ne lephesse meg Tubrok ezúttal ne érhessen hozzá a férfiasságával, azaz ne fordulhasson, mozdulhasson úgy, hogy a ez bekövetkezzen. Az első kínzáshullám úgy körülbelül tíz percig tartott, addig meg sem szólalt Ingrid, csak utána.
< - Hogyan is akartad a vallomásodat kezdeni? – kérdezte még mindig a búgó hangján. >

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 16 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 16 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

16 / 40 oldal Previous  1 ... 9 ... 15, 16, 17 ... 28 ... 40  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.