Iris Demargon

Go down

Iris Demargon Empty Iris Demargon

Témanyitás by Auaritia Csüt. 13 Márc. 2014, 13:17

Iris Demargon Avsox4


Név: Iris Demargon
Egyéb név: Sápadt asszony(gúnynév)
Faj: ember
Nem:
Jellem: Hidegvérű, alapos és megfontolt.
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő: Z.u.: 810
Kor: 211 év (720 év emberi idő szerint)
Család: -
Foglalkozás: belső ellenőrzési ügynök
Testmagassága: 181 cm
Testsúlya: 68 kg
Szeme színe: világos barna
Haja színe: vörös
Bőre színe: europid(bőr színű)
Különleges ismertetőjel: vörös felkontyolt haj, királynői ékszerek.
Egészségi állapot/ betegségek: -

Életrajza:

A Zuhanás után „született” 810-ben Földön a HPI Metropolisban. Egy igen fejlett génmódosításnak az eredményként jött létre, laboratóriumi körülmények között. Az első generációhoz tartozott, akiket úgy hoztak létre, hogy nem kellett hozzájuk szülői sejt. Jól sikerült kísérlet volt
.A lányt persze egyből nevelőkhöz adták, akik gondját viselték.
Társaival ellentétben neki már ekkor számtalan információt tápláltak az agyába.
Olyan volt, mint a többi itt élő ember, csak neki nem kelet nagy koráig várnia. Kiskorában sokat játszadozott a kísérleti laboratóriumokban, ahol azt figyelte mi, hogy készül, ez nagyon megtetszett neki.
Telt-múlt az idő, a lányon hamar észre lehetett venni, hogy jó képességekkel van megáldva. Kitűnt társai közül. Bár mindenki sokat tudott, ő valahogy logikusan össze tudta kapcsolni a dolgokat, valamint könnyen meg tudta ítélni, hogy ki milyen jellemű.
Őt magát és társait úgy hozták létre, akár csak a legtöbb erős lényt a galaxisban, érzelmek nélkül.
Csupán a közömbösség jutott számára, valamint sohasem érzett vonzalmat senki iránt.
Érzelmei híján arca csakhamar sápadt lett, s úgy nézett ki mint egy halott, őt ez nem zavarta,sőt örült neki, hogy valamiben eltér tásaitól. Erős ambíciója révén, dolgozni akart. Ezért elhelyezkedett a kutatólaboratóriumban. Sok évet töltött itt munkásként és élte a mindennapjait a Metropolisban.
Egy nap meghallott azonban egy beszélgetést két munkatársa között.
Fel is csillant a szeme, amikor valamiféle engedélyezetlen kísérletről beszéltek.
Követte őket, ám közelebb nem tudott férkőzni hozzájuk, ezért nem hallotta miről beszéltek. Nem is értette az egészet.
Másnap az a férfi, akit előző este látott beszélni, a kutatólaborba jött, mint magas rangú kutatótiszt.
A nő tudta, hogy valami nincs rendben vele, ezért kérte, hogy helyezzék, őt át oda ahol az ember van, mondván tanulni akar tőle. Itt össze is ismerkedett a pasival, látszólag teljesen normálisnak tűnt. Harmadnap csatlakozott hozzájuk az a másik alak, akit este látott.
Gyanús volt neki, de elvégre lehet aznap este csak munkáról beszélgettek.
Másnap észrevette, hogy az egyik pasa átad valamit a másiknak, első ránézésre egy dobókocka volt. Valami olyan szöveggel tálalták, hogy szerencsét hoz, mert most valami nagy kutatásban vesznek részt.
Az a kockát elhelyezték a laborban a szekrényen, ám Iris nem tudta megnézni, mert a pasák mindig magával vitte.
Egy nap azonban kicselezte őket és megszerezte a kockát, gyors pillantást vetett rá, gyanúja, amit oly régóta érzett beigazolódott, egy nagyon fejlett lehallgató egység volt…de vajon hogyhogy nem érzékelték a rendszerek? A nő úgy érezte cselekednie kell, bár kevés bizonyítéka volt ellenük, hallgatott a megérzéseire.
Jelentette is az esetet. Nem kellett sokat várni, már jött is az ellenőrök ellenőre Hue Lerontis.
A két pasit állítólag már régóta figyelik, de eddig semmi gyanús nem történt velük, ám amikor Iris megmutatta a kockát.
Mindketten futásnak eredtek és azt szajkózták: - Szabadságot!
Lerontisnak megtetszett , hogy Iris mesterségesen létrehozott és kitűnő logikával rendelkezik, és egy kis plusszal egész jó báb válhatna belőle, könnyű lenne idomítani és valószínűleg sohasem ellenkezne. Így hát a nőt maga mellé rendelte.
Lerontis gondolatai , hamar beigazolódtak. Iris engedelmes volt, minden parancsot tökéletesen hajtott végre, és érzelmei híján nem kellett attól tartania, hogy valaki elcsábítja és mivel HPI-s ember volt a hűsége is meginoghatatlan volt, ezért megajándékozta telepata erővel.
Ezután egy olyan élet kezdődött a volt kutatónőnek, amelyet elképzelni sem tudott.
Magas rangú ügynök lett, Lerontis bal keze. Több alkalommal is sok hasznos tanáccsal tudott szolgálni.
Sok helyre eljutottak munkájának köszönhetően, és sok embert kivizsgált, sok gyanús körülményt.Számtalan lázadót zárattak be, akiket néha nem is volt olyan egyszerű lenyomozni. Sok tapasztalatot gyűjtött ezen idő alatt.
Logikájának, hideg vérének és új képességének hála néha már egyedül is mehetett ellenőrzésekre.
Sok lázadót sikerült lelepleznie, bár volt amikor kellett Lerontis segítsége. A vizsgált emberek közt sok magas rangú beépített „téglát” is lekapcsolt.
Ekkortájt kapta meg ellenségeitől a Sápadt asszony gúnynevet, mivel arca sápadt színű volt ugye.
Élvezetét lelte új képességében. Számtalanszor nézett bele annak elméjébe, akiébe csak tudott.
Főleg a rejtett titkok és félelmek érdekelték. Lerontis és az ő egyik közös ellenőrzése során derítettek fényt az Új Ellenállás létezésére. Ő azóta kíméletlenül próbál a nyomukra bukkanni és bárki, akiknek egy kicsit is köze van az ellenálláshoz ízekre szedi, persze képletesen.
Nagyon örülne neki, ha ő buktathatná le az Új Ellenállás bagást, ezzel kivívva a Zsarnok megbecsülését. Most HPI Metropoliszban van a Földön


Képességei:

Telepata. Képes belelátni az emberek, illetve idegen eredetű lények gondolataiba. Néha belső gondolataikat s hallja, amelyeket nem mondanak ki, csak ki szeretnének. Ahhoz hogy belelásson valaki elméjébe azonban, feltétlenül szükséges a személyes jelenléte, valamint az hogy legalább 500 méteren belül legyen az a valaki, aki ezen kívül esik azt nem hallja. Legbenső titkokat és félelmeket viszonylag gyorsan fél perc alatt képes meglátni az elmékben, de mivel a  birodalmiak agyhullámai egy zárt rendszerben terjednek, ami miatt gyakorlatilag védettek, ezért ezen személyek fejébe képtelen belelátni, csak engedéllyel. Néha-néha azonban a civileknél egy-két kisebb gondolatot képes fogni. Valamint képes egy kisebb akaratirányításra, birodalmiaknál teljesen hatástalan, még a civileknél is, de a többi létformánál képes arra, hogy akaratukat befolyásolja, ezzel fizikai mozgásra késztetve őket. Képessége ezen téren csak fizikai mozgásra tér ki, nem képes érzelmeket átvinni emberekbe, sem hallucinációkat okozni, csupán mozgatni tudja őket. Egy átlagos embert 10 percig képes mozgásra bírni, utána 5 percig nem képes újra használni ezen erejét. Egyszerre maximum 10 lényt képes mozgatni. Származása(HPI ember) révén tökéletesen szép nő, gyors regenerálódás,átlagon felüli képességek, nagy tudás.



_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Iris Demargon Empty Re: Iris Demargon

Témanyitás by Bishop Kedd 18 Márc. 2014, 23:13

Karakter elfogadva. Kezdő reag: itt.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.