Metró

A queenst lefedő metróvonal.

A metróra békésen száll fel Auaritia. Ez a szenvedők és gyengék helye. Olyan a nő számára, mint egy svédasztal. Nyugodtan pillant végig a kocsiban lévőkön. Pár idősebb ember, éheznek és szenvednek. Egy fiatal lány, retteg. Egy középkorú fekete férfi, gyűlölettel teli. A kocsi végéről viszont valami fényt lát. Ösztönösen kiakar lépni a metró ajtón, de az bezárul mögötte.
Sarah éppen Consatntine-hez tartott. A megszokott találkoznak és kutatnak. A páros nagyon egymásra talált az utóbbi időben. Ahogy unottan ült a metróban az ajtók záródtak és ő megérezte a gonosz jelenlétét. Felpillantva azonnal felismerte Auaritiát. A két nő átlátott a másik emberi álcáján és a kocsi két végében egy angyal és egy démon nézett farkasszemet.

Metró... Nem szeretem ezt a helyet, unalmas, koszos és tele van olyan emberekkel akikről nem igazán a szimpátia az első dolog ami süt. Ahogyan végig tekintek rajtuk egy pár másodpercig kíváncsi vagyok, de ez hamar elmúlik és a helyemen ülve fejemet inkább leszegem, hogy elmerülhessek gondolataimban, hátha úgy gyorsabban fog elmenni az út.
~ Megéri ez nekem? Úgy értem oké biztos hogy a végén egy fokkal érdekesebb lesz a napom és ki tudja, hogy miért van most rám szükség, vagy az is lehet, hogy nem szükség, ezt idővel megtudom de... Megéri? ~ Talán nem ez a legjobb módja jelenleg a gondolkodásnak, az egész oka igazából az a mérhetetlen szintű unalom ami terjeng a körülöttem lévő levegőben és a testemet is probléma nélkül átjárja.
~ Csak meg kell hogy érje, úgy értem ha más nem akkor teszem a dolgomat és segítek neki, bár neki enélkül az egész nélkül is segítenék, csak még mindig könnyebb erre fogni a dolgokat, legalább magamnak be tudom látni így, de kíváncsi vagyok mikor fogom tudni ezt hango.... ~ A gondolataim megszakadnak ahogyan az egyik megállónál megérzek valami kellemetlent, valami gonoszat. Nem kell noszogatni magam, szinte azonnal oldalra fordítom a fejem, hogy jobb rálátásom lehessen a forrására, igaz csak enyhén, nem kapkodok, kiszúrni pedig nem nehéz az alakot, látom valódi formájában, az emberek között inkább hasonlít egy két lábon járó hullára. Egy darabig nem mutatok agressziót, mert őszintén szólva angyalként nem vagyok benne biztos, hogy a munkakörömbe tartozik-e ez a helyzet, úgy értem biztosan oda tartozik, de miként léphetek fel démonok ellen? Legyek támadó jellegű? Próbáljak értelmesen beszélni vele? Magamból kiindulva működhetne, velem is lehetett beszélni szerintem eléggé értelmesen csak a legtöbbek nem próbálkoztak vele. Egy pillanatig még azt is hajlamos vagyok az érzések ellenére beleképzelni az egészbe, hogy talán nem annyira rossz, ez pedig további tanácstalansághoz vezet, ami viszont csak addig a pontig tart amíg nem tesz egy harciasabb fellépést, ezen a ponton realizálom, hogy túl sokat nézek ki talán mindenkiből, saját magamra alapozva, bár magamból meg pont ellenkezőleg, de legalább próbálkozom valamivel. Mindenesetre is nem hagyhatom, hogy elkezdje itt terrorizálni az embereket, úgy érzem meg kell védenem őket, ha úgy nézzük ez is valamilyen segítség nyújtás, védelem. A helyemről amilyen gyorsan tudom ellököm magam, majd pedig sprintelve indulok el a démon felé, úgy kapkodva a lábaimat ahogyan csak kitelik tőlem, s ahogyan biztos távra érek igyekszem előhúzni a kardomat s egy biztos mozdulattal a mellkasán keresztül átszúrni és magammal sodorva nekicsapni és felszögezni a metrókocsi végében lévő ajtóhoz. Ha elég gyors vagyok a nem valami jelentős távnak köszönhetően talán kivitelezhető amíg beszél, ha pedig valamilyen támadás érne, vagy egyéb mozgás gátló tényezővel szembesülök, minél hamarabb igyekszem visszanyerni az egyensúlyom és fojtatni a támadást. Fontos még hogy a kardomat csak úgy mozgatom, hogy az embereknek semmiképpen se okozzak vele sérülést, ezért szúrok és nem vágok, ha valahogyan egy az utamba kerülne támadásnál amellett egyszerűen próbálok elszúrni olyan íven, hogy az őt ne, de a démont továbbra is érintse.

Auaritia lökés hullámától megremeg a kocsi. Pár ablak kitörik és az utasok sikoltozni kezdenek. A nő felkapja a kislányt, de a fénylő aurájú Sarah már ugrik is felé. A kardjának pengéje repülésközben materializálódik. A penge a nő védtelen vállát találja el és a lángok rég elfeledett kínt ébresztenek a démonban. A döféssel egészen a kocsi végébe löki Sarah a nőt, felszegezve azt a falra. Aua elejtette a kislányt ettől. A kocsi remeg és a szél vadul csapkod. A démon sose éreztem magát ennyiére élettel telinek. Végre valami kihívás, egy méltó párbáj több megannyi egyszerű játék után. Sarah azt érzi, amit a Szellemlovasnál is. A küldetés szellemét. Ez egy szent feladat, de ismételten az égiek nem adtak neki leírást csak rajta múlik mit is fog tenni.

Következő megálló:
Akali Amikwa és még jó páran unottan várják a metrót a megállóban. Még fél perc és megérkezik. A távolban már lassan látni lehet a lámpáit. Közben mégis a megálló fényei halványodnak. Egy pillanatra majdnem teljesen kialszanak, de mire a lány felnéz mind vissza kapcsol és világítani kezd.

Unottan álltam a megállóban, vállamat az egyik oszlopnak támasztva. Néztem az órát és közönyös arccal konstatáltam, hogy már csak fél perc van hátra, persze ez nem garancia arra, hogy ide is ér akkorra. Amikor meglátom a metró fényeit, halvány mosoly húzódik az arcomra. Apropó fények, ahogy közeledett a metró úgy tűnt fel, hogy mintha a megálló fényei halványodtak volna, de amikor a lámpákra nézek, azok megszokott fényükkel világítottak.
~ Azt hittem... É mindegy. Anya szerint mutáns vagyok és figyelnem kell a jelekre, nos hát én ezt még nem nevezném jelnek, főleg mert lehet csak képzeltem a dolgot.
Fut át agyamon a gondlat, majd felegyenesedem, hogyha megérkezik a metró felszállhassak.

Van pár kellemetlenség de végül sikerül a vállába szúrnom a kardot és azzal felszögeznem a metró végébe a kocsi falához, éppen időben, ki tudja mit kezdett volna azzal a gyerekkel ha tartósabban a markában tartja, vagy magánál a levegőben, a módszer lényegtelen, így is egy mozdulattal pánikot keltett és szépen tönkre vágta az ablakokat.
~ Jobb lesz ennek minél hamarabb véget vetni. ~ Úszik át a gondolat a fejemen majd pedig már mozdítanám is a pengét és rántanám ívesen lefelé, hogy mélyen belehasítsak a testébe, amikor megérzem ugyan azt az érzést, amit korábban a szellemlovasnál is. Egy pillanatra elkerekednek a szemeim és így tekintek ismét a démonra annak szavai közben, amiket mellesleg nem értek, valószínűleg valamilyen démoni nyelvezeten beszélhet, de ez most azt hiszem a legkisebb problémám.
~ Lehetséges lenne, hogy ő is? ~ Nem, ő nem lehet olyan mint maga a lovas, nem lehet egy szellem ami megszállt egy testet, vagy mégis? Nem, kétlem, de mégis ugyan azt érzem, elhivatottságot, egy amolyan szent köteléket ami cselekvésre ösztönöz, de mégsem béklyóz meg s diktálja számomra, hogy milyen formában is kéne cselekednem. Kettévághatnám, valószínűleg van bennem elég erő és a kard is eléggé éles lehet hozzá, de nem, meg akarok nézni valamit. Egy gyors mozdulattal rántom ki a kardot a nőből és veszem szemügyre a sebet, ugyan azt keresve, mint amit a lovasnál is láttam, azt a leírhatatlan fénybeli jelenséget, a démon lelkét, mely valószínűleg torz és sötét lehet, legalább is ilyesmire számítok, fekete, vagy valamilyen beteges színű fényre. Ha valóban ezt látom, képes lehetek felfedezni talán még pár egészségesnek tűnő sugarat, vagy felszínt.... Miért fordítok erre figyelmet és teszem kockára a bőrömet azzal, hogy nem próbálok vele azonnal végezni? Azért, mert ha látok benne egy kevés, csupán minimális tisztaságot is, akkor talán ahogyan Constantinet, őt is megtisztíthatom ettől a fertőtől, ugyanis mindenki megérdemel egy második esélyt, ezt talán én tudom a legjobban. Ha látok reményt, a karddal nem túl mélyen próbálom gyors reakcióval még remélhetőleg időben felhasítani a mellkasát, hátát, amit éppen érek és azon keresztül benyúlni a fényért. Ha nincs remény, nos... Ha nem tudom megtisztítani a testet, megtisztítom a világot a fájdalomtól amit okozhat és azonnal végzetes vágást kísérlek bevinni átlósan a nyak és a váll között megkezdve egészen le a derékig. Ha menet közben nem jól alakulnának a dolgok és támadás érne, felvéve angyali formámat a szárnyaimmal próbálom azt védeni, nem vagyok túlzottan kíméletes velük.

A démon eltaszítja az angyalt. A kard kikerül a kezétől és azonnal eltűnik a penge. A markolat a földre zuhan. Ahogy Sarah a kocsi közepén végre megtorpan a markolat azonnal a kezébe repül. Ott a penge újra kigyullad. Sarah egy ugrással újra Auaritiának támad, aki szinte kitépi az ajtót a két kocsi között és lép át a másikba. A lány gyorsan elmozdul a vágás elől és Sarah a földet hasítja fel. Vörös izzást hagyva a padlóban. A kocsi utasai pánikolva sikoltoznak és húzódnak hátra. Sarah nem lát fényt a nőben, ő egy természetfeletti pont olyan, ami Sarah volt még az új esélye előtt.

Megálló:
A kocsi, ami közeledik furán mozog és Akalin bizonytalanság fut végig.

Közelről kap telibe egy erős lökés, aminek köszönhetően viszonylag messzire, a kocsi közepéig sodródom mire sikerül megvetnem a lábam és lefékezni magam. Bár megúsztam sérülés nélkül, kardom valahol a padlón hever, nekem pedig fogalmam sincs hol, egészen addig amíg a kezembe nem repül és ki nem gyullad. Meglepetten tekintek rá pár pillanatig.
~ Jedi vagyok. ~ Ezen a két szón pedig nagyon nehéz megállni, hogy a helyzet súlyának ellenére ne kezdjek el hülye módon röhögni, de végül csak sikerül valahogyan és azután a pár pillanat után egyből a démon után is vetem magam. Látom, hogy nincs benne fény, így tehát egyetlen feladatom lehet vele kapcsolatban, mint mondtam, ha nem tudom megtisztítani a testet a gonosztól, megszabadítom a világot a testtől mely hordozza a gonoszt, a lelkével pedig majd eldöntik, hogy mi legyen, ahogyan az enyémmel is tették. Ennek megfelelően vágok, de mellé csapok s a padlót hasítom fel könnyedén, láthatóan izzást hagyva a vágás nyomán, avagy a penge valóban forró lehet, ami valamiért nem lep meg tekintvén, hogy lángokból áll, szóval... Ja, de viszont be kell látnom, hogy király. Új kocsi, az itt lévő emberek pedig még nem nagyon jutottak semerre, így hadonászni ész nélkül nem lenne túlzottan tanácsos, bár a logikájukat ismerve és az egyértelműre támaszkodva főleg, a tőlünk ellenkező irányba fognak menekülni, avagy körülöttünk ha egy pillanatra is megtorpanunk hamar ki fog tisztulni a terep, ezt viszont nem várhatom meg. Folyamatosan követem, lehetőleg tartva a tempót, de így nyersen csak akkor vágok, ha valóban eléggé közel van ahhoz, hogy biztosan le tudjam fejezni anélkül, hogy túlzottan szélesen kéne vágni, mert azzal túlzottan veszélyeztetném a körülöttünk lévőket. Különben ha ez nem adott, akkor a megfelelő ponton ahol eléggé tiszta lehet ehhez a terep lököm egy ruganyosabb mozdulattal előre magam ugrás szerűen és segítek erre rá a szárnyaimmal is egy kisebb lökéssel, amennyit itt a hely enged, hátha így tudom növelni a sebességem, kicsi az esélye hogy minden passzolni fog ahhoz, hogy ez kivitelezhető legyen, de ha mégis akkor megpróbálom precízen tarkón szúrni, a plusz sebességgel nem adódhat benne különösebb nehézség. Természetesen minden mozdulatom félbeszakítom ha észlelem hogy az valakinek az elkerülhetetlen halált okozná.

Míg a metró lassan megérkezik addig a fényere koncentrálok, hogy lássam csak képzelődtem e vagy történik is valami és anyámnak lesz igaza, bár ezt erősen kétlem, hogy tényleg mutáns lennék, de ki tudja.
Ahogy a metrószerelvényre téved a pillantásom, azt veszem észre, hogy az a szokottól eltérő irányokban is mozog. Kissé hátrébb lépek, de nemcsak azért mert jön a metró, egyszerűen hatalmába kerített egy szokatlan érzés.
~ Rossz előérzetem van.
Mondom, magamban, majd várom, hogy a metró ajtaja kinyíljon.

Auaritia egyszerűn egy harmincas nőt dob Sarah irányába, aki szárnyai söprésével fogja meg a zuhanástól. Viszont így a vezetői kocsiba ért a démon és Sarah újra utána ered. A kocsi ekkor áll meg. Akalin unottan lép a kocsiba azonnal. A tömeg pedig kirohan onnan. Mivel már belépet őt fellökik és átesve a korláton az ülésekre borul. A kocsi közepén fekszik. Az elején egy kimért, fekete hajú és fekete szemgolyóval rendelkező nő áll. A végében pedig egy angyal szárnyas lány egy tüzes pengéjű karddal. Aua mögött kinyílik az ajtó és egy pocakos, bajszos egyenruhás férfi lép ki.
- Mégis mi ez a zörej itt? Már megint huligán... - szavai elakadnak látva a három lányt. A lámpák villódzani kezdenek. Ő félve hátrál vissza. - Ó, te Szent Jó Isten....

/Szóval... Sarah rávezetett. Sarah egy "fénykarddal" rohangál, Aua "erőlökést" használ és Kira Han Solos "I have a bad feelings about this"-t idézte. Tudat alatt írtam egy Star Wars jelenetet?/

//nagyon röhögök..:DDDDDDDDD....tényleg olyan :DDDDDDDDDDDDD//



A tervek nem úgy alakultak, ahogy elképzeltem. Hát igen démon tervez Isten végez...vagy valami ilyesmi. Az élőpajzsos szituáció nem úgy működött, ahogyan elképzeltem. Eredetileg fogtam volna az embert és magam elé szorítottam volna. DE a véletlen úgy hozta, hogy ellöktem. Legalább így esélyem nyílt arra, hogy a vezetőfülkéhez jussak.
Egy állomás következett, az emberek rohangáltak fel és le. Hirtelen egy lány lökődött középre. Fekete vagy barna hajú, nem tudtam pontosan eldönteni. Szegény lélek...
Közben a hátam mögött nyílt az ajtó és kilépett a vezető. Több sem kellett, nem vártam meg míg beszél. Megpróbáltam újra azt, ami előbb nem sikerült. Elfogni és magam elé szorítani mint valamilyen élő pajzsot. Ha sikerült az angyalra néztem és ezt mondtam:

- Ments meg a kis lelkét.

Majd a középen fekvő lánynak próbáltam egy lökéshullámot dobni. Ha ez is kész volt akkor a férfit használva visszamentem a kabinfülkébe és ráparancsoltam, hogy adjon gázt. Tekerje fel maximumra a sebességét s kocsinak. Ha a lökéshullám nem ment, akkor csak az előbbi affért csináltam meg. Ha a fickót sem sikerült elkapni,mert bement akkor megpróbáltam magam valahogy berágni a vezetőfülkébe és ott elkapni.

// //

Nem tudok nekilendülni, ugyanis a démon konkrétan hozzám vág egy nőt, akit kénytelen vagyok a szárnyaimmal elkapni. Egy pár pillanatig még legeltetem rajta a tekintetem, csak hogy biztosan rendben van-e, majd pedig folytatom tovább az utam, legalább is folytatnám, a metró viszont megáll, a tömeg pedig pánikolva távozik, leszámítva egy személyt, aki kissé talán tudatlanul lépett be a metróba és azonnal az ülésekre is esett, ez viszont most a probléma kisebb része, a gázos az, hogy a vezető kilép a fülkéből és ezzel egy újabb felhasználható célponttá válik. Eszembe jut valami, amit úgy érzek, hogy ki kell próbálnom, ha már korábban a kard lényegében a kezembe jött, kíváncsi vagyok, hogy képes vagyok-e oly módon irányítani azt, hogy konkrétan nincs a kezemben. Elindulok a démon irányába viszonylag sietősebb léptekkel, így lazítom a kardon a fogást és finoman elengedem, valahogy pedig, ahogyan korábban jött, ha éreztem akkor valamit, annak a módjával próbálom pár pillanatig a levegőben tartani magam mellett és mozgatni azt finoman. Amennyiben működik úgy konkrétan ismét megmarkolom és teljes erőmből dobom el azt mint egy bumerángot, had forogjon a levegőben, s megpróbálom úgy irányozni, hogy oldalról behúzva csak a démont szabadítsa meg a fejétől, ezzel akár bőven végigszántva a kocsi oldalát vagy bármilyen fém kapaszkodót és egyebet ami az útban lehet, mivel kétlem, hogy bármi képes lenne ellenállni a kardnak. Ha nem lehetséges akkor a kard valószínűleg vissza repül a kezembe amint elengedtem, ebben az esetben pedig futva indulok meg, ha szükséges még a középen lévő lányt is megpróbálok ugyan úgy felfogni a szárnyaimmal, hogy ne repüljön túl nagyot, de remélhetőleg erre nem lesz szükség. El kell érnem a démont mielőtt hülye módjára öngyilkos tömegkatasztrófát okoz, bár addig még van egy megálló, neki pedig már nincs hova mennie, a sofőr pedig nem lesz hatalmas akadály, nem fogom megölni, de ha nem tudom dobni a kardot, akkor pontosan tudom, hogy miként akarom megkerülni, ugyanis ebben az esetben csupán félre kell sodornom a szárnyaimmal, amikben valószínűleg elég erő van ahhoz, hogy mind a kettőt a földre vigye, ott pedig a démonnak nincs több esélye menekülni.

// XD. Tényleg. Amúgy vörös a haja Aua. //

Belépek a metróba, de hamar rájövök, hogy ez nem volt túl jó ötlet, mivel a tömeg pánikszerűen rohan kifelé, engem pedig úgy fellöknek, hogy a korláton átesve az egyik ülés közepén kötök ki.
Nagyot puffanok ott, de szerencsére párnázott helyre érkeztem, így nagyobb bajom nem lett a meglepettségen kívül.
Azonban mikor felnéztem észre is vehettem a pánik okát vagyis okait. Egy fekete szemű nő és egy lángoló kardos angyal nézett egymással farkasszemet, én pedig kettejük közt voltam. Ha ez nem lett volna elég a vezető is kijött a fülkéből, a fekete szemű nő közben pedig suhint a kezével felém, mire egy lökéshullám indul meg. Az egyik karom az arcom előtt behajlítom, hogy védjem azt a másikkal pedig nyitott tenyérrel a nő irányába tartottam a kezem, hogyha tudom akkor tompítsam vele az esetleges támadást.
- Hagyj békén!
Kiáltom még a mozdulatsor közben.

Akalint egy telenetikus lökés találja el, de ő párhuzamosan a nyitott tenyeréből villámokat szór a démonra, aki fájdalmasan füstölögve esik be pont a sofőr mellé. Ráparancsol, hogy indítson és kevés épelméjű ember nem követné egy füstölgő fekete szemű nő parancsait.
A lökés után a még enyhén szikrázó tenyerű Akalin Sarah szárnyain landol, aki azokkal hárítja az esését, majd ugrik el mellette a sofőr kabinhoz, de a kocsi megindul és a hirtelen rántástól Vissza kerül oda, ahol állt. Akalin pedig bucskázva landol a lábához.

/És villámszórás! A jedi már vissza is tért!/

// Akali Skywalker szolgálatára XD //

A lökéshullám elér, de előtte egyszerűen villám csap elő a tenyeremből, ami kissé megpörköli a fekete szemű nőt. Én is meglepődöm a dolgon, de aztán a lökéshullám vissza is térit a valóságba. Az angyal fog fel a szárnyaival én pedig becsukom a tenyereimet és összehúzom magam, nehogy őt is megsüssem, ha már segíteni akart, akkor meg pláne.
Megpróbálok feltápászkodni és megindulni kifelé, de ekkor rándul egyet a metró és elindul, a hirtelen mozdulattól elesek és hátrabukfencezek tehetetlenül vissza az angyal lábához.

Meglepetten tekintek a lányra aki villámokat szór a kezéből és ezzel végül is segít, aminek örülök, ugyanakkor nem nagyon tudom hirtelen hova tenni a dolgot, valószínűleg azért mert ahelyett, hogy rendesen megemészthetném arra kell hirtelen koncentrálnom, hogy a szárnyaimmal felfogjam az esését, avagy hogy végrehajtsam a... " Szárnypajzs... " nem ez hülyén hangzik, de az összes többi név lehetőség is hülyén hangzik. Nos attól tartok hogy ennek a manővernek nem lesz egy hamar neve, de nem baj, ezzel a manőverrel vagyok hirtelen elfoglalva, ezért a karddal sem tudok kísérletezni. Még képes lennék utána leállni ezzel foglalkozni, de nem igazán úgy alakulnak a dolgok, pár pillanatig még felmérem az ismeretlen nőszemélyt, akivel úgy látom azért végül is minden rendben van, szóval megiramodok a démon felé, de a metró hirtelen indításának hála lényegében vissza kerülök ugyan oda ahol álltam.
- A k*rva anyádat már... - Mormogom magamban kissé elvesztve a türelmem ahogyan a füstölgő nőszemélyre nézek.
- HÉ! - Szólok oda ahogyan végül óvatosan átlépek a nő felett aki a lábaimnál van, ügyelek hogy ne lépjek rá.
- Elég legyen ebből, most komolyan, lenne más dolgom és asszem' már tovább is mentünk a saját megállómnál szóval ha lehet ne nagyon húzzuk tovább. - Igen, teljesen elfogyott a türelmem és kinyílt a csipám, nem csak kissé, de már komolyan kezd elegem lenni ebből a kergetőzésből, mi ez, valami rossz rajzfilm? Gyorsabb léptekkel sétálok a démon felé, felkészülve arra, hogy esetleg támad, több módon. Ezekből a lökéshullám valószínűleg az ami a legkevesebb problémát okozná, mert ha kapok egyet a képembe egyszerűen széttárom a szárnyaimat, hogy a kapaszkodó rudakba megakadjanak és ne kerülhessek sokkal hátrébb, ha pedig személyes támadással próbálkozik, még mindig nálam van kard és messzebbre érek vele, persze ettől függetlenül nem becsülöm alá, de azok alapján amit eddig produkált valahogy nincsenek olyan érzéseim vele kapcsolatban mint a szellemlovassal voltak. Ha sikerül közel érnem egy tiszta vágással próbálok lesújtani hogy azonnal a túlvilágra küldhessem szükséges szenvedés meg ilyenek nélkül, csak tényleg essünk már túl rajta... De ha innen is képes valahogy kihúzni magát komolyan mondom megölöm... Ó várjunk csak, mindenképpen ezen próbálkozok... Jó, ha ki tudja innen is húzni magát komolyan mondom következő kísérletem előtt adok neki valami Houdini díjat.

//elnézést, akkor félrenéztem. Vörös, mint a ketchup )//


A lökéshullámom jó sikerült, de ami ezután következett azt nem voltam képes elhinni. A járókelő civil kezéből egy éles villám tört elő egyenesen a képembe. Vajon felkészültem-e egy ilyen eshetőségre? Persze, hogy nem. Ha valaki ma reggel azt mondja, hogy egy civil, aki már biztos , hogy nem az, villámokat lő rám, hát kinevetem. Vajon ő valamiféle angyalsegéd izé? Látszólag úgy nézem nem igen tudja, hol van. Beesem az ajtón. Füstölögve démoni hangon kissé megtörten mondom, hogy indítsa el a metrót a "fiatalember". A távolból szitokszókat hallok és az angyal kezd felém jönni. Elege van a drágámnak, ahogy látom.
Amilyen gyorsan csak lehet, újra nekilendülök eredeti tervemnek, ami valahogy nem sikerült eddig. A kövér mozdonyvezetőt a torkánál megpróbálom megfogni és mögé kerülni, kvázi élőpajzsként használva. Hogyha szurkálós kedvében lenne az angyal akkor belé döfjön. A kalauznak a csak egy kis közhellyel szolgálhatok:

- Ha megmozdul megölöm.

Súgom oda a fülébe. Ekkor az angyalra nézek és ciccegek. Megállásra intem.

- Ha megmozdulsz, vagy bármilyen hirtelen mozdulatot teszel kedveském, egy ártatlan lélek halála szárad a lelkeden.Bevállalod, szárnyas kedvenc?
A játéknak vége. Te és a kis "barátnőd" most szépen leszálltok innen.
Ki tudja vajon hány ártatlan ember maradt még a metrón? Hmm...az ugye nem lenne jó ha miattad halnának meg. Ha leszálltok ígérem megállítom a metrót, de azt nem árulom el hol. Ha valahogy megpróbálsz megölni egy karcolás és az irányítópanel és vele a kalauz is odavész...hmm mikor is van a végállomás?Nincs sok időtök gondolkodni. Nos?

Mondom el majd közelebb szorítom magamhoz a vezetőt és a kezemet a torkához szegezem, a másikkal az irányítópanelhez nyúlok, ha kell, hátrálok a vezetővel, míg elérem. Ha bármilyen nemtetsző cselekedetet hajtanak végre a többiek végighúzom a körmeimet. Remélhetőleg az egyik végigmegy a vezető torkán a másik pedig az indítófelületet teszi tönkre.

Az angyal az ajtó előtt áll meg, amiben a démon a sofőr torkát szorítja a karmai között. Keze nem éri el az irányítást, de elég közel van, hogy a lökése már kárt okozzon benne. A metrót fémes nyikorgás kíséri és az ablakokon látszódnak a szikrák, ahogy száguld végig. Elhagyva az egyik megállóját. A férfi hatalmas izzadtságcseppekkel és vöröslő fejjel nézi az angyalt.
- Kérem...
Súgja, de ki tudja mit is akar ezzel mondani. Akali mindezt az angyal mögül, a szárnyai alatt látja a földön ülve. A lány nem tudja megmagyarázni, de érzi, hogy ezek nem egyszerű halandóak a kisugárzásuk más. A szárnyas nyugtató és támogató, de a másik félelmetes és hátborzongató. A jó és rossz harca megtestesülve a valóságon.

Újabb fordulópont ebben az igencsak furcsa napban, hogy a nő elkapja a sofőrt és tönkreteszi az irányítást, amitől a metró száguldani kezd,hát így nem igazán fogunk leszállni ahogy kérte. Padhelyzet alakul ki az angyal és a nő közt, akiről egyszerűen érzem, hogy a megtestesült gonosz, ahogy az angyal felől a jóságot érzem.
Érzem, hogy valahogy meg kell állítanunk a metrót, de úgy, hogy a vezetőnek ne legyen baja. Kicsit arrébb kúszok, hogy kiessem a démoni nő látóteréből és megpróbálkozom megkeresni a kéziféket, és mielőtt megnyomnám pisszentek az angyal felé, így ha ellenzi a műveletet, akkor nem húzom azt meg. Viszont, ha nem találok kéziféket, akkor megpróbálkozom valami őrültséggel. Mivel ma már kétszer is vibráltak körülöttem a lámpák, megeshet, hogy képes vagyok elérni, hogy itt teljesen elmenjen az áram és akkor a metró előbb utóbb meg kell, hogy álljon, de legalább lelassítson. És emiatt még a démon nő se hibáztathatná az angyalt lévén áramszünet mindíg van.

Bár készülök rá, végül úgy adódik, hogy nem kell védenem magam a... Szárnpajzsal... Tényleg ki kell találnom valami jobbat, mondjuk minek gondolkodok névadáson egy-egy mozdulatnak? Végül is ez nem valami szerepjáték hogy mindennek kelljen egy nevet adni, a szárnyaimmal fogok fel valamit akkor azokkal fogok fel valamit és ha tüzet és megégnek akkor megégnek, de kibírják legalább, volt már rá példa és óh mennyire kellemes volt!... Szarkasztikusan, persze. Mindenesetre is a magam sietős tempójában végül képes vagyok eléggé közel kerülni, lényegében az ajtóban, avagy talán egy lépésre kell megtorpannom egy fenyegetésnek köszönhetően, aminek nem örülök, nagyon nem és ezt ki is fejezem egy egyszerű
- Na bazdmeg... - Formájában. Reméltem, hogy nem lesz elég gyors, de végül hamarabb stabilizált mint ahogyan az nekem jó lett volna, oké érthető, végül is az életéért küzd, vagy inkább menekül és próbálkozik trükkökkel, én pedig kénytelen vagyok komolyan venni, bármennyire is nem illik a profilomba, ez az angyaloskodás talán az első dolog amit úgy konkrétan komolyan veszek, vagy igyekszem. Emlékszem régen úgy elvoltam, most viszont ténylegesen szeretnék is valamit, úgy értem kétszer rángattak már ide vissza, démonként, angyalként, valami értelme ezek mellett akkor csak van annak, hogy itt vagyok, nemde? Na jó talán nem ezen kéne most filozofálni, eléggé sürgős helyzet közepén vagyunk, főleg hogy az ügyeletes démonunk lényegében tropára is vágja a vezérlést.
- Szép volt. - Mosolyodok el kissé fájdalmasan, tipikusan olyasmit csinált amit én is simán eljátszottam volna és valószínűleg most is képes lennék rá.
- A fenyegetésed most tetted semmissé, ezzel a húzással már megöltél mindenkit. - Fejezem ki magam könnyedén, majd pedig hezitálás nélkül megkísérlem alulról lendítve a kardot egy tiszta vágással lecsapni a karját nagyjából könyökből, azt a karját amellyel a vezetőt veszélyezteti. Őszinte leszek, a fenyegetése nem semmis, de lássuk be, most veszélyezteti éppen az összes embert aki még a metrón tartózkodik, innentől már nem sokat ronthatok a képen ezzel a húzással mivel kétlem, hogy rendbe tudnák hozni azt a károsodást, ellenben még lehet valamennyi időnk, el kell majd vágni a... Oké ötletem sincs, hogy miként működik egy metró, majd megkérem a sofőrt hogy álljon egy helyre amíg leválasztom az egész elejét, valószínűleg nem fog megb@szni az elektromosság mivel kétlem hogy a szent tűz vezeti az áramot. Mondjuk ehhez az kell, hogy minden jól jöjjön ki, viszont kétlem hogy a démon lenne olyan gyors, hogy hamarabb megöljön valakit mint ahogyan elveszti a karját, ez olyan mint amikor valaki azzal fenyegetőzik, hogy lelő valakit ha megölik, pedig nem tudja meghúzni a ravaszt gyorsabban mint ahogyan a golyó elérni. Huha, elég sötét gondolatok hirtelen, de mégiscsak így működik a világ és ezek maximum filmekben működő dolgok, na jó, meg azért fegyverrel nem lehet egyszerű célozni, viszont ez nem egy olyan fegyver. Arra kimondottan ügyelek, hogy véletlenül se vágjam meg vele a vezetőt, attól függetlenül, hogy nem állunk valami jól, eszem ágában sincs megsebesíteni, ellenben ha le tudom csapni a démon karját, a következő célpont ő maga, konkrétabban az oldala lehasítása, már amennyit látok vagy elérek belőle anélkül, hogy végzetesen elcsesznék valamit vagy megölnék valakit.

Akali nem talál vészféket így koncentrálni kezd. Sarah nem húzza tovább az időt, ahogy Auaritia beér a fülkébe ő ugrik és a nő elkezdi elhasítani a sofőrtorkát. Az égen az angyal, a nyakon forróvér csepeg és a háttérben szikrák. Akali koncentrál, de nem ismeri az erejét és nem tudja hogyan is működik így hirtelen a kezeiből villámok áradnak a padlóba. Az elektromos átjárja és felgyorsítja a gépet. A rázkódástól mind oldalra esnek. A sofőr nyaka sérült, de még él. A gépezet megvadulva rángatózik, és benne a három nő és a férfi úgy ütköznek faltól-falig, mint borsók a konzervben. Az egyik kanyarnál a metró a falnak súrolódik és újra megdobja a kvartett. A szerkezet lassítva zuhan be a következő megállóba.

Szürke Eminenciás az esti metrót választotta vadászhelyének. Senkinek se tűnik fel ha valaki eltűnik útközben. Balszerencséjére a megállója üres volt, de a metró közeledését messziről hallani lehetett. Majd egy koppanást is. Fémes nyikorgást, apró robbanásokat mire a metró, mint egy darabokra hulló kígyó zuhant be a megállóba. A romokból, csak egy kövérkés sofőr egyenruhás férfi mászott ki a nyakán véres sebbel és több ütés folttal.
- Segítség...
Hörögte. A nyakából az édes karmazsin étek apró hullámokban lüktetett ki.

A három lány kezdett magához térni a villódzó lámpáktól az oldalára borult vagonban. A testüket ütés nyomok sora takarja mindenük fáj. Sarah a szárnyait most mozgatni se bírja.