Az Anyahajó
1 / 5 oldal • Megosztás
1 / 5 oldal • 1, 2, 3, 4, 5
Az Anyahajó
Hetvenkét kilométer hosszú óriás rombolóhajó, kinézetre igencsak hasonlít a kis rombolókra azzal a különbséggel, hogy színe fekete és sokkal inkább egy fémes-szilánkra emlékeztet a kinézete, mint egy űrhajóra, több helyen zöld fény tör elő az éles vonalak közül a burkolatán. Külső burkolata sárkány-acél, ami ellenállóvá teszi szinte minden fizikális behatással szemben, ez a speciális anyag még a mágneses hullámokat is képes teljes mértékben blokkolni. Ezenfelül, egy hipererős védőpajzs is védi, és belső védőrendszerrel is rendelkezik. Képes szupernóvákon is átrepülni, vagy éppen nagy sebességgel egy bolygón átsuhanni. A hajó belsejében egy komplett katonai város található, ami ellátja a legénységet. Itt található az UP2 főhadiszállása, a Birodalom irányítóközpontja, Zsarnok privát kamrája ahonnan a megfigyelő rendszerekre felcsatlakozva figyeli a történéseket, Maniac egyik számolóegysége segít ebben. A hajó egyik hídjáról irányítja Osborn admirális a teljes Flottát és magát a Anyahajót is. Ténylegesen a Birodalom központja és a legmagasabb rangú személyek lakhelye. A csatákban elpusztíthatatlan célpontként van jelen, fizikális támadásokkal nem tehető benne súlyos kár, még a védőpajzsán sem lehet áttörni. A Birodalom elpusztíthatatlanságának jelképe. Pusztító ereje naprendszereket is képes eltüntetni. Megjegyzés, a hajó jelentősége korántsem olyan nagy, a rajta végzett irányító műveleteket bármelyik másik hajóról el lehetne végezni. Az Anyahajó képes sok kisméretű cirkálóhajóra „szétesni” majd azokból újra összeállni az eredeti felépítésre. A teljes Anyahajót bio-nanotechnológiájú szuperrovarok építik fel.
Jelenleg a dimenzió peremén lebeg, a Flotta rombolóhajóinak gyűrűjében.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Az Anyahajó
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Ingrid az elmúlt napokban átesett minden procedúrán. A saját lakrészén volt, amikor megkapta az üzenetet, hogy felvették a Flottához és magas tiszti rangba helyezték. Maniac avatarja vetült ki elé és közölte a hírt. Nem sokkal később egy tiszt személyesen hozott el és adott át neki egy borítékot amiben, szokás szerint egy digitális lap volt, szintén a kinevezésről szólóan. A testét egy összetett műtét során átalakították, megkapta a szénszálas csontvázat, a kibernetikus beültetéseket, az áttervezett keringési és idegrendszert, az új szöveteket. Az átalakítás idejére Eyjolfot a szokásos módszerrel átmenetileg eltávolították a méhéből, majd később visszahelyezték, minden komplikáció nélkül. Az új testét szabályos módon tesztelték, először csak gépekkel majd gyakorlópályákon, valamint átesett egy alap szintű kiképzésen is, amit tökéletesen tudott teljesíteni a korábbi képzései miatt. Megkapta a Flottás katonai feltöltéseket, így az összes tudás sokkal gördülékenyebben elérhető számára. További génkezelést is kapott, ami növelte a regenerációját és az alkalmazkodóképességét is. Megkapta a szabvány páncélzatot, az Avatar-M puskáját és oldalfegyverét, valamint az Amazon technológiás kését, egy új, magas beosztást mutató egyenruhát és flottás, katonai kommunikátort.
Lerontis betartotta az ígéretét, kapott értesítés után az egyik tudományos komplexumba kellett mennie, ahol egy magas szintű genetikus részletesen ismertette számára a családjával kapcsolatos tényeket. Nem csak elmondta, hogy az anyja és apja genetikai mintái tökéletesen kombinálódnak és ennek oka, hogy korábban már léteztek, de erről pontos holografikus szimulációkat mutatott, másként visszaolvasva a volt Jonathan Miller és Stephanie Miller mintáit, az eredeti alakjukat megjelenítve. Ezen kívül átadta neki Ingrid eddig titkosított genetikai adatait, U7 hozzájárulásával.
Ma van az első nap, amikor az Anyahajó Hídjára léphet. Az útvonalat egy retinájára vetített jelölő jelzi, ezt csak követnie kell. Egy eddig számára lezárt katonai szintre ér az antigravitációs felvonóval, itt már mindenhol zöldes egyenruhájú tiszteket lát maga körül. A kijelölt főfolyosón kell haladnia, érezhetően felfelé, de nincs szükség arra, hogy megerőltesse magát, nincs lejtés, a folyosó módosul úgy, hogy mindig a megfelelő szintbe hozza Ingridet. A folyosó végül egy egyenes falban ér véget, amin vékony vonalak sejtetnek egy nagy méretű, lapos, hosszú fémkaput a falban. Ahogy közelebb ér a kapu kinyílik és beléphet a Hídra. A főkapun át érkezett, így végignézhet az egész Hídon. A terem több tíz méter hosszú, minden fémes, szürkés színű, a padló fekete, ami enyhén veri vissza a fényt, a plafonból tompán fehér fény árad. A középső folyosó éppen vele szemben van, annak a végén áll Osborn admirális, a hatalmas, végig a Híd oldalán húzódó látszólag nyitott részek, ablakok előtt áll és a sötétségben az egyetlen fénypontot nézi. Az a fénypont a teljes univerzum anyagi része. A főfolyosó két oldalán süllyesztett részen dolgozóblokkok vannak kialakítva, ahol tisztek ülnek a különböző részeken és saját konzoljaikat használva dolgoznak. A süllyesztett szint másik oldalán, nem csak a főfolyosón de az ablakok mellett is végig lehet haladni egy igen széles részen. Itt fenti félemeletek vannak, egybefüggő teraszszerű részek, ahol szintén egyenruhások dolgoznak, szintén nyílt légtérrel kapcsolódva a Híd többi részéhez. Mielőtt az ablakok elindulnának oldalt a falakból van egy kiszélesedő rész, itt két oldalt két-két egymás melletti folyosó van. Láthatólag a többi tiszt azon keresztül érkezik és távozik. Az összesen négy rövid folyosó két nagyobb, a Híddal párhuzamosan futó főfolyosóba vezet, ezek mentén vannak a nagyobb irodák, dolgozók és egyéb blokkok. Ha Ingrid hátranéz látja, hogy a főkapu bezárul mögötte, annak a két szélén két UP2-es egység áll mozdulatlanul. Egyik sem az apja, mindkettőt látja a képességével. A Hídon számos ember dolgozik egyszerre, több mint, amit Miller elsőre képzelhetett, mindenki pontosan tudja a dolgát, az emberek egymás után cserélődnek, a légkör mégis teljesen nyugodt és meglepően csendes, nincs felesleges mozgás, művelet, mindennek megvan a helye. Egy-egy pillanatban szinte beáll a néma csend, és csak néhány konzol hangjelzése, vagy halk beszéd hallatszik. Láthatóan ez egy tökéletesen működő gépezet, az egész Birodalom vezérlőközpontja.
Az elöl lévő részen, ahol a főfolyosó kiszélesedik és nincsenek már oldalsó szintek áll a fedélzeti tiszt, aki azonnal észreveszi Ingridet és egy intéssel jelzi, hogy menjen oda hozzá a nő. A férfi majdnem két méter magas, arányos testfelépítésű, szőkésbarna hajú rendkívül hideg és magabiztos, speciális egyenruhás tiszt. Az egyik szeménél vékony fénycsík látszik, ahogy Maniac a retinájára vetíti a képet.
- Üdvözlöm a Hídon, Lady Ingrid Stephanie Miller Osborn. Nekem kell tájékoztatnom magát mindenről. Máris megkapta a kommunikátorán a Híd pontos térképét, tervrajzát, az önnek kijelölt helyeket, az admirális által készített beosztását és a munkájához szükséges adatokat, kérem majd ellenőrizze. Gyorsan ismertetem a Híd felépítését. Ahol bejött az a főkapu, mivel most nevezték ki és ez az első bejelentkezése így ott érkezett, de kérem normál esetben az oldalfolyosókat használja ehhez. Mint látja ez itt az előtéri rész, a legtöbben itt mozognak egyik pontról a másikra, az oldalsó konzolok általános információkkal szolgálnak. Velünk szemben nyúlik el a főfolyosó onnan az alsó dolgozórészekhez tud lejutni. A fenti dolgozórészekre az oldalfolyosókon túlról tud eljutni, valamint ha kimegy a Híd mellett futó részekre, ott is vannak dolgozórészek, katonai irodák. Önnek mindhárom helyen van egy-egy fent tartva, így belátása szerint választhatja meg a szolgálatteljesítés helyét. Ön az idegen fajokkal foglalkozó diplomáciai és kommunikációs tiszt, röviden idegen kommunikációs tiszt, ez egy új pozíció, eddig nem volt hasonló, gratulálok a kinevezéshez. Az ön részére kijelölt helyeket az I7-es azonosító jelzi majd, de ezek a térképen is meg vannak jelölve. Ha bármilyen kérdése van, használja a súgókat a konzolokon, valamint hozzám is fordulhat, az esetek 98%-ban én vagyok szolgálatban. Kérem menjen és jelentkezzen be az irodájában, utána jöjjön vissza hozzám, máris van egy anyagom ön számára.
Még megvárja, hogy erre mit reagál a nő, majd ha elindul, akkor útjára engedi. A jelölők segítségével Ingrid könnyen megtalálja az I7-es részeket, balra kell kimennie az egyik folyosón és onnan csak pár méter a saját irodájának átlátszó ajtaja, amelyre már most ki van vetítve holografikusan a neve és rangja, az azonosítóval. Belépve az iroda három részből, teremből áll. Természetesen ez módosítható, az első terem kisebb, gyors feladatok ellátására való, a falak mentén végig tárolóegységek és gépek vannak, maga a tér üres, csak a falak mentén vannak asztalok és egyetlen lebegő antigravitációs szék lebeg. Jobbra nyílik egy kisebb terem, amiben már egy igen nagy fém asztal és rengeteg holografikus panel van, láthatóan munkára kialakítva, balra egy másik, teljesen üres terem nyílik. Belépés után a terem lezár és kissé sötétségbe borul, ha Ingrid akarja a padlóból egy szék, rendkívül elegáns, modern darab emelkedik ki. Az egész terem láthatóan arra lett tervezve, hogy a tökéletes holografikus technológiával kényelmesen lehessen konferenciákat vezetni. Az első teremben van egy panel, amelyen mindössze egy kivetített gombot kell megérinteni és a rendszer visszaigazolja Ingrid személyazonosságát. Mindössze egyszer kell bejelentkezni, a többi folyamat automatikusan zajlik. Ezután, hogy kényelmesen végignézett az új helyén, indulhat vissza a fedélzeti tiszthez. Útközben szembetalálkozik Cal-el is, aki csak kedvesen rámosolyog és köszönésképp biccent neki. Visszaérve a Híd központi részére Ingridnek kicsit várnia kell, mert a fedélzeti tiszt éppen beszél valakivel, de utána a férfi hasonlóan professzionális módon, mint először fordul felé.
- Nos a kijelölt feladat, ez érdekes. Az első egységben még nincs maga számára kijelölt feladat, hogy alapszinten alakíthasson ki kapcsolatokat az idegen fajok képviselőivel. Itt az áll, hogy hamarosan érkezik egy specialista aki ellátja önt néhány tanáccsal.
Néhány másodperc múlva a főkapu lassan kinyílik, a fémelemek teljesen visszahúzódnak a falba, és a Hídra Gunny sétál fel.
Gunnhild egy ideje az Anyahajón tartózkodik, éppen nincs feladat a számára ami elég érdekfeszítő lenne. Nemrég azonban kapott egy üzenetet, ami valamivel érdekesebbnek tűnt a többinél. Hue Lerontis kérte, ha nem okoz gondot számára, menjen fel a Hídra és keresse meg a fedélzeti tisztet, aki a segítségét kérte. Egyszerű szívességről van szó, ezért nem tud többet induláskor. Most lép fel a Hídra és lát mindent.
//Szabályos párhuzamos játék. Ingrid Miller másik idősíkban lévő kalandja: itt//

Ingrid számára az utóbbi napok hihetetlen gyorsan teltek, amióta visszajött a Rocksolidból. Szíve szerint máris visszatért volna Tubrokhoz, de egyelőre még egy Zuhanás előtti kifejezéssel élve a fejét is elhagyta volna, ha lehetséges lett volna egy efféle művelet azok után, amiket hazatérte óta átélt. Először is végre láthatta a fiát és Cal-t élőben is. Mindkettejüket még mindig hihetetlenül féltette Lerontis miatt, aztán ott volt az a tlny is, hogy el kell majd magyarázni a fiúknak, hogy a szülei nem is úgy szeretik egymást, ahogyan, Illetve azt is, hogy lesz egy kistestvére. És Eyjolf apukája nem Greg apukája. Ez sem volt egy könnyű, sem az, amit Vic-ről megtudott, emiatt majd valamikor még beszélni is akart Osbornnal, ahogyan arról is, hogy védelmet akart kérni a fiának és Cal-nek a férfitól. Ha az admirális gonosz is volt, a saját családját csak megvédte. A megérkezése után másnap jelentkezett a Flottába és éppen otthon volt, Greggel foglalkozott, amikor megkapta Maniac-től a hírt, hogy felvették és megkapta azt az „állást”, rangot, amit korábban, napokkal ezelőtt még Cal ajánlott fel neki, hogy legyen az idegen fajokkal való kommunikációért felelős tiszt. Noha általában teljesen nyugodt tudott maradni a szíve most hevesen kalapált, talán utoljára akkor volt ennyire izgatott, amikor a génkezelésre ment még öt éves korában a hibernáció után. A tisztet, aki meghozta ugyanezt a hírt örömmel fogadta és vette át a hivatalos „papírokat” is a kinevezéséről. Most már nem volt visszaút, megkapta azt, amit mindig is szeretett volna, a Flotta tagja volt és megkapta a kinevezést is, amivel a Hídon szolgálhat. A legszívesebben a kora ellenére kiugrott volna a bőréből örömében. Ezek után természetesen útba kellett ejtenie a saját irodáját, hogy bejelentse felhagy a HPI-ben a politizálással és a barátait is összegyűjtötte, hogy elújságolja a nagy hírt, hogy milyen kinevezést és munkát kapott. Nekik egyelőre nem mondta el, hogy újra terhes, sem pedig Tubrokot, csak annyit, hogy nagyon jól mentek a tárgyalások és tökéletesen végrehajtotta a feladatát. Másnap első útja a megfelelő helyre vezetett, hogy a feltöltéseket elintézze, hogy az eddigi általános és saját korábbi kiválasztott feltöltések helyett mindenből a legszélesebb körűt kapja, mert láthatóan tényleg szükséges volt. Ezek után pedig már el is ment a Flottához, hogy az átalakítás is megtörténjen.
Roppant furcsán érezte magát amiatt, hogy Eyjolfot eltávolították a testéből, hirtelen olyan hiányérzete lett és feszült is lett ettől. Greggel nem volt efféle procedúra, tudta, hogy a legtöbben így hordják ki a gyermeküket, hogy nem is maguk, de ő nem volt a többség, ő Ingrid volt és nem akarta, hogy a gyermekének baja legyen. Az anyai ösztönei máris igencsak erősek voltak, nem tudta, hogy csak pusztán azért, mert a fia volt a gyermek, vagy azért is, mert Tubrok volt az apja és tényleg beleszeretett a férfiba. Végül azonban elnyomta az aggodalmát és az átalakítási procedúrán is átesett és a végén visszakapta minden komplikáció nélkül a gyermekét is, csak akkor nyugodott meg teljesen, amikor tudomására hozták, hogy ez így volt és nem lesz ennek utóhatása. Az új teste egyszerre volt furcsa, egy kicsit idegen és mégis teljesen természetes a számára. Az elmúlt ezer év alatt többször elképzelte, hogy milyen érzés is lehet mindez, de csak megközelítően sikerült eltalálnia. A gyakorlatoknak, a teszteknek, amik következtek roppantul örült, így legalább élesben is kipróbálhatta, hogy mire is képes most már. Az eddigi tudásait sokkalta könnyebben és gyorsabban volt képes végrehajtani, már most biztos volt abban, hogy így Tubrokot is méginkább le fogja tudni majd nyűgözni, ha újra találkozik a párjával. Újabb feltöltéseket kapott, egy részüket már ismerte eddig is az évek alatt eltanulta, megtanulta, amit csak lehetett, de most már sokkalta könnyebben tudta őket alkalmazni, mint eddig. És ezzel a ponttal el is ért oda, hogy a Flotta és így a teljes Birodalom egyik legjobban képzett katonája, harcosa lett. Az újabb génkezelésen is átesett, ettől tartott amiatt, hogy korábban nem mondott semmit sem Maniac a kérdései után, hogy várhatóak-e további képességek jelentkezései is. mint kiderült, igen, kapott egy újabbat. Újabb külső elváltozásban nem volt része, de a képessége erősebb, vagyis inkább sokrétűbb lett. Már nem csak a múltat volt képes látni, hanem a jövőt is, erre igencsak hamar rájött, meglepte, noha számított arra, hogy ebben is lesz talán változás. A fegyvereket, kommunikátort, páncélt is megkapta. Ami azt illette, ekkor ő maga is készíttetett egy új páncélt saját használatra Maniac-el, egy olyat, ami egyrészt nőiesebb volt és egyszerre hordozta magában az Árnyékhadsereg és Fagyhadsereg vértjeinek előnyét. Saját maga tervezte meg ezt magának és utána készíttette el Manaic-el.
Azon a tényen, hogy Lerontis betartotta az ígéretét és tényleg megszerezte azt, amit Ingrid kért tőle a nő némileg meglepődött, de elment a kijelölt komplexumba, ahol megkapta a tájékoztatást. Mivel eddigre szerencsére már megvoltak a legszélesebb körű felöltései, így pontosan tudta, hogy mit hall. A „vaskerekek” pedig összeálltak a fejében, ahogyan a tudós beszélt. Így már genetikailag is tudta, hogy miként néz ki az összeállás, hogy miért tökéletes kombináció, hogy minden gyermek így nézne ki, már értette, hogy miért nem mertek több gyermeket vállalni, a szimulációt is értette, felfogta. Az apja újra ember lehetne, könnyedén megoldhatták volna, hogy az legyen, aki volt. Ez olyan hihetetlennek hangzott és ha rosszul tudott volna lenni, megtörtént volna, amikor kimondták, hogy a szülei DNS-e létezett korábban is. Ez volt az a pont, ahol rájött és a képkockák összeálltak a fejében. Korábban létezett a DNS, azaz a szülei éltek, az anyja olyan információkat tudott két istenről, akikről nem lett volna szabad, pontos történések, Tyr megerősítette, azt mondta Tubroknak, hogy Ingrid különleges, a képességek, az, hogy látja a jövőt, a jelent és a múltat. A szőke szülők ellenére a vörös haj, a csíkok, amiket a történetekben jégóriásoknál említettek az arcon, esetleg a testen. A vörös haj, Thor és Loki vörösek voltak, az, hogy az anyja miért volt maga alatt, amikor Zsarnok elpusztította az isteni síkokat. Ingrid már tudta, hogy nem ő volt a szülei első gyermeke, volt két bátyja, Asvald és Fonn. A szülei egyszer istenek voltak, ők voltak Thorhalla és Einar. Ezért hasonlított Eyjolf az apjára és Einar-ra pontosan. A genetika soha sem hazudok, ezúttal sem tette és akkor Tyr a rokona volt, mindkét ágról. Ekkor megkapta a genetikai mintáit is az apja beleegyezésével. Tehát az apja tudta, hogy most már rájött az igazságra, ettől próbálták őt védeni ezer éven át. Látott már mintákat, de ilyet még soha sem, gyönyörűnek találta, és egyben ijesztőnek. Amint itt végzett egyből az apját hívta fel, és amint tudtak beszélni számon kérte tőle ezt.
- Már tudom az igazat – kezdte. – Ezentúl miként hivatkozzam rád, Einar Thorson-ként, vagy Jonathan Miller-ként?
- Apaként.
- Mióta tudtátok?
- Születésed óta.
- Mikor akartátok egyáltalán elmondani?!
- Nem akartam, az információ irreleváns. Azóta főleg, hogy Ázgárd nem létezik.
- Az istenek, akikben egész életben hittem a családom voltak! Volt két bátyám, akikről lehet, hogy soha sem tudtam volna meg, hogy ők tényleg léteznek és ez irreleváns?! Ha a nagybátyád nem mondja el, amit anya elmondott neki, jogom lett volna tudni!
- Élni is jogod van, ezek az információk pedig…
- Tudom, miként venné ki magát hogy egy UP2, skandináv hadisten és Thor fia… vagy az, hogy ennyi mindent elnéznek nekünk a Birodalomban a származásunk ellenére.
Eléggé biztosra vette, hogy Zsarnok tud arról, hogy kicsodák és micsodák őket, ennek ellenére Gunny-t mindenki Zsarnok lányának hívta. Ez az egész túl sok volt neki így hirtelen, talán még az is felmerült benne, hogy jobb lett volna nem tudni ezekről a dolgokról. Egyelőre még beszélni sem tudott erről, de majd el akarta mondani Cal-nek, hiszen a fiúk miatt szükséges volt erre, meg a legjobb barátja volt, és már a férfi is nyakig benne volt a Rocksolidos események óta. Aztán visszatérni úgy a Rocksolidba, hogy lényegében az istennőjük, hát Tubrok mégsem tévedett, amikor az egyikhez hasonlította őt, mert az volt. A származása pedig tökéletesen magyarázta, hogy miként sikerült kétszer is teherbe esnie úgy, hogy egyszer nem védekezett, az nagyanyja Freyja, az áz termékenység istennő volt. és nem utolsó sorban majd beszélnie kell Tyr-rel is. végül volt még ezen információk után két-három napja, hogy magában tudja mindezt mérlegelni és helyretenni. Ezen idő alatt, amikor egyedül volt még gyakorolt is, nem a képességét tesztelgette ezúttal, hanem próbálta ugyanazt az állapotot elérni, mint amibe akkor került, amikor Zsarnok elméjében járt, hogy ismét képes legyen úgy látni a világot és úgy gondolkodni, mint akkor. Ezáltal is könnyebben túljutva azon a sokkon, ami érte. Most úgysem volt ekkor vele senki, így ha átmenetileg nem érez semmit, akkor sem bánt meg vele senkit.
Végül pedig eljött a nap, amikor az Anyahajó hídjára mehetett, felöltötte a Flottás egyenruháját és Manaic instrukciói alapján, merev rideg tartással és tekintettel indult a hídra. Ahogyan az elvárható volt egy Flottás főtiszttől. Felért az eddig lezárt szintre és kilépett a folyosóra, végighaladt kellemes tempóban az itt mászkáló tisztek között, majd ahogyan elért az ajtóhoz vett egy utolsó mély levegőt és belépett rajta. amint ez megtörtént teljesen diszkréten nézett végig a helységen, egy pillanatra sem mutatta ki, sem az arcán, sem a testbeszédéből, hogy a hely lenyűgözte volna. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy miként kellett a hídon viselkednie és milyen következményei lehetnek, ha nem úgy tesz. Végigfuttatta a tekintetét a főfolyosón, az oldalsó helységeken, kiszúrt az apósát is, amint a messzeségbe bámul és ő is meglátta azt, sokkal jobb képből, mint eddig valaha is. csak akkor nézett néhány pillanatra hátra, amikor meghallotta, hogy mögötte becsukódott az ajtó, gyorsan végigmérte a két UP2-t. Nem tagadhatta le, hogy valamelyest örült volna, ha az apja itt van, amikor elkezdi a szolgálatot itt a Hídon, de bizonyára máshol dolgozott éppen. Gyorsan memorizálta azt, amit látott, hogy melyik folyosó, párkány, mi merre található és mi a legkönnyebb és gyorsabb közlekedési mód itt. Valóban kicsit többen voltak itt, mint gondolta volna, de a precizitáson és azon, hogy senki sem csinál semmi felesleges dolgot, mozzanatot már nem csodálkozott, ez számára is teljesen elvárható volt és ezt is várta. Végül kiszúrta a fedélzeti tisztet, amint beljebb haladt és a férfi is őt. Amint az intett neki Ingrid kimért, rideg és magabiztos léptekkel indult el az irányába. A férfi magassága nem lepte meg, tudta, hogy ez volt a normális és átlagos errefelé és ő alacsony, az elmúlt ezer évben hozzászokott a magasságkülönbséghez. Amint megérkezett oda a szabályzatnak megfelelően állt meg és ha szükséges volt, akkor tisztelgett is.
- Köszönöm uram! – mondta ridegen.
Mint általában munka közben most is ugyanaz a rideg távolságtartás jellemezte a mozdulatait, hangját, tekintetét szavait, mint ami megszokott volt. Ahogyan a Rocksolid vezetői is látták az első tárgyalási napon, vagy leginkább akkor, amikor közölte, hogy belemennek abba, amit mondott, vagy pedig a következményeket kell viselniük. Ilyenkor olyan volt, mint ami a megszokott Birodalmi sztereotípia, ahogyan ezt gondolják róluk. Ilyenkor az anyja vonásai és a tőle öröklött vonások is elnyomódtak és olyan volt, mint az apja. Figyelmesen hallgatta végig, hogy a férfi mit is mond neki, mindent megjegyzett, amit a tiszt mondott neki. Az egész végén csak bólintott kimérten. Nem engedte, hogy bármit is leolvashasson róla a másik.
- Értettem!
Ennyit mondott csak, majd lépett hátra kettőt és utána fordult meg, hogy elinduljon az irodáját megkeresni. Használta a jelölőket és hamarosan meg is érkezett a saját irodájához. Egy pillanatra még megnézte a kivetített nevet rajta, igazából tetszett neki, amit látott, majd belépett az irodába, hogy felmérje azt. A belénevelt katonássággal mérte fel a helységet, helységeket és nézte őket végig. Mikor magában nyugtázta, hogy nincs mitől tartania mérte fel érdeklődéssel is azt. Mindhárom helységbe bement és végigjárta, majd az elsőbe ment vissza és megejtette az azonosítást. Ezek után még egyszer körbenézett az irodában, madj nem akarta tovább váratni a tisztet odakint, így elindult. Már most kellemes meglepetésben volt része, főleg, hogy a férje és egyben legjobb barátja jött szembe vele, Cal. Amint a férfi rámosolygott és biccentett néhány pillanatra Ingrid tekintete is ellágyult és hasonlóképpen viszonozta a köszönést, de itt nem állt le beszélni a férfival. Majd „műszak” után, a nap végén, otthon beszélhetnek úgyis. Amint kiért visszament oda, ahol a férfi eligazította. Várakoznia kellett egy kicsit, addig is diszkréten az ott dolgozókat figyelte, amíg a tiszt vissza nem fordult irányába. A szavai után ismét kimérten bólintott.
- Rendben van, köszönöm. Itt várjam meg, vagy az irodámban? – kérdezte.
A főkapu irányába nézett, amikor az ajtó kinyílt, az ereiben egy pillanatra megfagyott a vér is, amikor meglátta a belépőt. Soha sem látta őt korábban, de most mégis megismerte azonnal. Nehéz is nem lett volna nem így tenni. Hát Lerontis ezt is betartotta, hogy találkozat vele. A vonások és a tartásai a nőnek már felismerhetőek voltak, a vörös haj, kék szemek és az arcán a vörös csíkok csak megerősítették azt, hogy valóban Gunnhild Barbara Miller, a több, mint négyszáz éve keresett húga volt az, aki most besétált oda a Hídra.
~ Karakter: Gunnhild Barbara Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Egy ideje már itt volt az anyahajón Gunny és már igencsak kezdte unni magát, mint egy nagymacska járkált a saját lakrészében. Igazából már szívesen ment volna újabb küldetésre ki az űrbe, ahol a legjobban érezte magát. még az is megfordult a fejében, hogy le kéne mennie a HPI-be, vagy ki valamelyik másik városba, de egyikben sem érezte magát túl jól soha sem. Egyik sem felelt meg túlzottan az igényeinek, mert elunta magát. Az utolsó étkezésének romjaira nézett, unatkozott, tehát folyamatosan éhes volt. Talán a tudósok megrökönyödésére nem azt a borzalmat fogyasztotta, amit a tudósok neki találtak ki, hogy mit vigyen magával, ha küldetésre megy és ki tudja, hogy lesz-e elég táplálék, hanem normális ételt. Aminek még élvezhető íze is volt. A karjait összefűzte a feje felett és hangosan felmordulva nyújtózott egyet. A legtöbb állatias vonása így emberi alakban is megmaradtak, mert csak külsőt váltott, de személyiséget nem. Az üzeneteit hallgatta, amiket kapott, jó pár napja arra sem vette a fáradtságot, hogy ezeket megtegye, meghagyta Maniac-nek is, hogy csak a lehető legfontosabbakat kapcsolja, mindenki másnak szöveges üzenetet kellett hagynia a kommunikátorán, amiket pedig jó nagymacska módjára lusta volt megnézni. Azonban most végül úgy döntött, hogy megnézni őket, amikor újra kapott egyet. Nagymacska módjára nyúlt el az ágyán, amikor a kezébe vette a kommunikátort, hogy így nézze meg, hogy mik is vannak.
- Unalmas, unalmas, unalmas, még unalmasabb – mordult fel, mély állatias hangon. – Hagyjanak már békén. Megint unalmas. Nem, akkor sem fogok elmenni most kóstolgatni nekik semmit – morgott nyűgösen. – Nem, ez sem feladat. Ez viszont…
Az utolsó mondat előtt már lemondóan sóhajtott fel, de az utolsónál egyből felült az ágyban és törökülésbe ült, ahogyan elolvasta az üzenetet. A Birodalom legtöbb lakosával ellentétben Gunny egyáltalán nem félt Lerontis-tól sem pedig attól, amit képviselt. Pontosan tudta, hogy milyen helyet foglal el a ranglétrán és azt is, hogy az apja miként tekint rá. nem tudott U7-re, az egykori Jonathan Miller-re az apjaként gondolni, számára Zsarnok volt az, hiszen ő nevelte fel, tette azzá, aki volt. Ő volt az, aki megmutatta neki a mindenséget és emelte olyan szintre, ahol most volt. Noha hangosan soha sem mondta ezt ki és gondolni is csak nagyon ritkán tette az elmúlt több, mint négyszáz év alatt, de akkor is így volt. Az üzenetre visszatérve nem tudta, hogy mi lehet az, ami miatt most a Hídra kellett mennie, de ha már hívták, akkor megy. Azt még egy korábbi üzenetből tudta, hogy egyszer mennie kell majd és találkozni a nővérével valami miatt, de akkor így küldték volna az üzenetet most is. Felöltözött, felvette az egyenruháját az űrben hordott saját felszerelése helyett, majd elindult. Nem fárasztotta magát miatt, hogy egy oldalsó folyosót használjon, megengedhette magának azt, hogy a főbejáratot használja. Amint belépett beleszagolt a levegőbe egészen diszkréten, hogy megérezze a fedélzeti tiszt illatát, hogy könnyebben beazonosíthassa a helyét és egyből arra indulhasson. Ha ez megvolt, akkor el is indult arra, a körülötte levőkkel ezúttal nem törődött és pár lépéssel később meglátta a vörös hajú alacsony nőt a tiszt mellett. Ő sem látta még Ingridet korábban, ennek ellenére elsőre megismerte, nem volt olyan nehéz, nem sok más hófehér bőrű és vörös hajú nőt, vagy férfit látni errefelé, ahogyan ehhez a kékszem is ritka, az arcon levő vörös csíkokról nem is beszélve. Végigmérte őt, majd a tekintetét újra a tisztre szegezte és ruganyos, mégis elegáns lépésekkel haladt végig a folyosón addig a pontig, ahol a nővére és a tiszt volt. Ott állt meg és nézett a férfira.
- Mi lenne az, amiben a segítségem kell? – kérdezte.

Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Az Anyahajó
~ Karakterek: Ingrid Stephanie Miller és Gunnhild Barbara Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Ingrid még a flottás átalakítás előtt be tudja fejezni a politikai pályáját és egy rövid nyilatkozatban lemondhat erről a posztjáról. A baráti köre gratulált neki az új rangjához és kinevezéséhez, összességében minden közeli barátja nagyon büszke volt rá, hogy Miller végre eltérte, amit annyi időn át akart. Amikor a képességét próbálgatta és igyekezett azt a hideg, kifordult érzelemmentes állapotot elérni, ezt mindig csak nagyon rövid időre sikerült neki, alig fél percre sikerült a legtovább fenntartani, majd mintha a tudata kidobta volna őt abból az állapotból. Gunnhild esetében mialatt az üzeneteit ellenőrzi nem történt semmi különös, egyedül mikor az apjának tekintet személyre gondolt, Maniac felhozta a kis ikont, ami Zsarnokot jelöli, mutatva ezzel, hogy ő küldhet neki üzenetet, ha akar. Máskor ezt nem teszi a mesterséges intelligencia, csak most küldte az emlékeztetőt, mivel éppen az üzeneteit nézte.
Az Anyahajó Hídján a fedélzeti tiszt némán bólint Ingridre, a kérdésre pedig még gyorsan válaszol.
- Itt várjon, ha kérhetem. Néhány másodperc…
Ezután nyílik ki a főkapu és sétál be rajta Gunnhild, majd a fedélzeti tiszthez és Ingridhez lép. A tiszt most azonnal felé fordul.
- Tiszteletem Lady Gunnhild. Lady Ingrid most foglalta el a pozícióját, mint az idegen fajokkal tartott kommunikációért felelős tiszt. Az ön tapasztalata és tudása megkönnyíthetné a munkáját, ha ellátná pár tanáccsal. Amennyi optimális.
Ezzel a férfi hátrébb lép tőlük. Ingrid látja a húgán, hogy annak a mozgása, tartása bár nagyon hasonlít az övére, a Miller család vérvonalából következő tulajdonságok miatt, mégis más, rugalmasabb és természetesebb, mint a Zuhanás előtti nagymacskáké, ugyanakkor van benne némi hidegség, olyan amit már ő is tapasztalt. Arról már értesült, hogy a húgát csak ő előle rejtették el tökéletesen, úgy hogy semmit nem tudott a sorsáról, másoknak ő a Zsarnok lánya címet viseli. Gunnhild érzi a levegőben, hogy Ingridnek néhány másodperccel ezelőtt olyan érzése volt, mintha a vér is megfagyott volna az ereiben. Az elmondott feladattal kapcsolatban viszont tudja, hogy nem teljesen erről volt a szó, a találkozó elsősorban tényleges találkozó lett volna és nem ilyen kis feladat. Lerontis részéről ez vagy véletlen egybeesés, vagy szándékos tévedés lehetett.
Ingrid még a flottás átalakítás előtt be tudja fejezni a politikai pályáját és egy rövid nyilatkozatban lemondhat erről a posztjáról. A baráti köre gratulált neki az új rangjához és kinevezéséhez, összességében minden közeli barátja nagyon büszke volt rá, hogy Miller végre eltérte, amit annyi időn át akart. Amikor a képességét próbálgatta és igyekezett azt a hideg, kifordult érzelemmentes állapotot elérni, ezt mindig csak nagyon rövid időre sikerült neki, alig fél percre sikerült a legtovább fenntartani, majd mintha a tudata kidobta volna őt abból az állapotból. Gunnhild esetében mialatt az üzeneteit ellenőrzi nem történt semmi különös, egyedül mikor az apjának tekintet személyre gondolt, Maniac felhozta a kis ikont, ami Zsarnokot jelöli, mutatva ezzel, hogy ő küldhet neki üzenetet, ha akar. Máskor ezt nem teszi a mesterséges intelligencia, csak most küldte az emlékeztetőt, mivel éppen az üzeneteit nézte.
Az Anyahajó Hídján a fedélzeti tiszt némán bólint Ingridre, a kérdésre pedig még gyorsan válaszol.
- Itt várjon, ha kérhetem. Néhány másodperc…
Ezután nyílik ki a főkapu és sétál be rajta Gunnhild, majd a fedélzeti tiszthez és Ingridhez lép. A tiszt most azonnal felé fordul.
- Tiszteletem Lady Gunnhild. Lady Ingrid most foglalta el a pozícióját, mint az idegen fajokkal tartott kommunikációért felelős tiszt. Az ön tapasztalata és tudása megkönnyíthetné a munkáját, ha ellátná pár tanáccsal. Amennyi optimális.
Ezzel a férfi hátrébb lép tőlük. Ingrid látja a húgán, hogy annak a mozgása, tartása bár nagyon hasonlít az övére, a Miller család vérvonalából következő tulajdonságok miatt, mégis más, rugalmasabb és természetesebb, mint a Zuhanás előtti nagymacskáké, ugyanakkor van benne némi hidegség, olyan amit már ő is tapasztalt. Arról már értesült, hogy a húgát csak ő előle rejtették el tökéletesen, úgy hogy semmit nem tudott a sorsáról, másoknak ő a Zsarnok lánya címet viseli. Gunnhild érzi a levegőben, hogy Ingridnek néhány másodperccel ezelőtt olyan érzése volt, mintha a vér is megfagyott volna az ereiben. Az elmondott feladattal kapcsolatban viszont tudja, hogy nem teljesen erről volt a szó, a találkozó elsősorban tényleges találkozó lett volna és nem ilyen kis feladat. Lerontis részéről ez vagy véletlen egybeesés, vagy szándékos tévedés lehetett.
_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Az Anyahajó
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller és Gunnhild Barbara Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Ingrid természetesen megejtette azt a nyilatkozatot, amit kellett, hogy lemond a HPI-s politikai posztjáról, mert nem kívánja tovább betölteni azt. Tudta, hogy az ellenfelei örömünnepet fognak látni, hogy többé nem látják és nem fog senkit sem megbotránkoztatni. Ami a szövetségeseit illette, nem hitte volna, hogy azok közül bármelyik is szomorkodott volna emiatt. Pontosan tudta, hogy igazából senkinek sem volt a kedvence ott, így legalább mindenki megszabadult tőle, örülhettek és saját maga is, hogy végre megvan, amit szeretett volna mindig is. Nem is kívánt igazából egyikkel sem találkozni, mind csak álszent lett volna, ahogyan próbálták volna elhitetni vele, hogy hiányozni fog és milyen rossz lesz nélküle. Ezért is ment inkább a barátaival el szórakozni és elmondani nekik, akik viszont mind kitörő örömmel fogadták, hogy Ingrid végre valahára elérte azt, amit mindig is akart. Ők legalább őszinték voltak és még ha negatív is lett volna az, amit gondolnak, ugyanúgy megosztották Ingriddel, mint ezt a legjobb örömhírt. Ezeken felül a képességének használata volt, ami nem is igazából képesség volt, hanem valami más, amit nem tudott beazonosítani, hogy minek is nevezhetné igazából. Még saját magát is meglepte, hogy meglepően könnyedén eltudta érni azt az állapotot, Ingrid arra számított, hogy nem fog többé sikerülni, de mégis így lett, az, hogy csak alig-alig fél percre már így is jó harminc másodperccel több volt, mint amire alapból számított. Végül pedig mindig a saját tudata volt az, ami megszakította ezt az állapotot, úgy vélte, hogy szépen lassan folyamatosan, fokozatos tanulással elérheti majd azt, hogy addig tudjon ebben az állapotban lenni, ameddig szeretne, amikor szükségesek az olyan számítások. De addig is gyakorolt, amíg egyedült volt, inkább így ilyenkor, mintsem, amikor Tubrokkal van, vagyis lesz.
Gunny ebből a szempontból nagyjából Ingrid pontos ellentéte volt, de mégis hasonló. A nővéréhez hasonlóan neki is több irigye volt, mint szövetségese, csak éppen a barátai száma fogyott el. Amióta azaz eset volt, hogy megette a teljes legénységét és köztük a barátait is nem is igen próbálkozott azzal, hogy barátkozzon, vagy bárkit is közel engedjen magához. Nem akarta még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy valakit magához közel enged, aztán elveszítse. Persze voltak, akik közelebb álltak hozzá, de barátnak talán nem nevezte volna őket, ez a kategória leginkább a haver kifejezést ütötte volna meg. Ahogyan az üzeneteket nézte végig unottan és nyűgösen, ahogyan egy igazi nagymacskához illik és Zsarnok jutott az eszébe felvillant Maniac is előtte megjelentetve Zsarnok ikonját jelezve azt, amit jeleznie kellett. Gunny ahngosan mordult fel erre, soha sem küldött Zsarnoknak üzenetet, nem zaklatta velük, noha tudta, hogy valószínűleg úgyis megnézné a „férfi” és még ha logikus is az, hogy válaszoljon, reagálna is rá. Pontosan tudta, hogy Zsarnoknak igencsak sok dolga van és nem igényli azt, hogy Gunny csak úgy chateljen vele, ha éppen unatkozik. Éppen ezért vele is a társalgást és szociális érintkezést annyira hagyta, mint amennyire kellett. Azaz, ha Zsarnok hívatta és szót adott neki, akkor beszélt csak vele. Egyébként nem tette meg, noha tisztában volt vele, hogy megtehette volna bármikor máskor is. De annak ellenére, hogy mit is tartottak róla mások, ő ebből a szempontból túl aprónak tartotta saját magát, hogy ezzel éljen. Végül amint készen lett az ügyeivel el is indult.
Ingrid csak bólintott, hogy ott várakozzon és nem mozdult csak végig a húgát figyelte. Azok után, amit már tudott róla nem lepődött meg, hogy azonnali figyelmet kapott és őt pillanatokig sem váratták. Látta a mozgásán, hogy mennyire ragadozószerű még úgyis, hogy emberi alakban van, még Ingrid is gyakorta mozgott nagymacskák eleganciájával, de meg sem közelítette azt a gördülékenységet és eleganciát, ahogyan a húga tette. Hihetetlenül bántotta még ennyi év után is, hogy így elrejtették őt előle pedig végig itt voltak egy hajón és itt éltek lényegében karnyújtásnyira egymástól. Zsarnok lánya; a tartása, tekintete, a szemei mégis olyanok, mint egy Miller-é, a származását nem tagadhatta le és még ugyanazt a hidegséget és ridegséget is érezte, látta benne, amit saját maga csak nem rég fedezett fel azok után, hogy Zsarnok elméjében járt. Szíve szerint megölelte volna a soha sem látott testvérét, de nem mozdult, csak ugyanúgy állt és figyelt, várva, hogy a rangban felette álló szólaljon meg elsőként.
Bólintott a tiszt szavaira és ő is végigmérte a testvérét, a vonások és minden hasonló volt, de azt még érezte, hogy korábban szinte megállt az ütő a nővérében. Volt egy sejtése, hogy miért, mert pont ő érkezett. nem gratulált a kinevezéshez, annak ellenére, hogy nem ment haza a vérszerinti családjához tudta, hogy mindannyian milyen sikereket értek el és milyen rangokat képviseletek korábban és azt is, hogy kik és mik voltak. Így Gunny szinte elvárhatónak tartotta, hogy a nővére, Ingrid itt van és megkapta azt a posztot, amit. Lerontis „átverte”, egybevonta a kettőt, a tájékoztatást és a találkozót is, valahol kíváncsi volt és érdekelte ez az egész, hogy mi sülhet ki belőle, de jobban örült volna annak, ha a belsőellenőrzés tisztje nyíltan kimondta volna a teljesen egyértelműt és nem köntörfalaz erről, mert biztosra vette, hogy Ingrid is tudott arról, hogy „véletlenül” össze fognak futni.
- Tájékoztatom Lady Ingrid-et – mondta, majd a nővére felé fordult.
- Vonuljunk vissza – mondta teljesen egyszerre ugyanolyan ridegséggel mindkét nő a másiknak.
Mind a ketten bólintottam egymásnak és Gunny mutatta elsőre, hogy Ingrid vezesse.
Ha már volt saját irodája Ingridnek, akkor oda kísérte el a húgát, hogy ott beszéljenek egymással. Előreengedte a másik nőt, majd amikor az bement lépett be utána és csukta be az ajtót hangszigetelve a helységet.
- Miért nem jöttél soha haza? – kérdezte. – Vagy legalább adtál volna magadról életjelet.
Követte Ingridet és amint belépett az ajtón és megkapta az első kérdést már tudta, hogy ez tényleg egy családi beszélgetés volt, mintsem tájékoztatás. Hangosan mordult fel mielőtt szembefordult volna a nővel.
- Engem abban a családban senki sem akart, lett volna értelme?
Ingrid döbbenten állt meg másik szavaira.
- Ez nem igaz! – válaszolta dühösen.
- Nem-e? – kérdezte. – Egyke lettél volna, ha nincs Zsarnok kísérlete. Soha sem akartak második gyermeket! Soha sem akartak és nem születtem volna meg – még nem emelte fel a hangját, hanem teljesen nyugodtan tényként kezelte ez, már jó ideje nem bántotta őt.
- Szóval ezt a hazugságot mondták neked? Még ha nem is akartak volna sem ellened irányuló lett volna, hanem miattam volt! A miatt, akik voltak előző életükben, hogy képességem van! Anya akart gyereket, csak félt! Miattad dobott el mindent, nálam jobban senki sem várta a születésedet!
- Ez a hazugság! – vicsorgott Gunny, most kezdte elveszteni a türelmét.
- Annak véled?! Azért szökött meg veled a születésed után, mert félt, hogy a külsőd miatt megölnek! Szeretett és akart téged, féltett, ez volt az egyetlen bűne, az irántad érzett aggodalma és féltése miatt nem tudok róla semmit az elmúlt négyszáz évben. Minden erőmmel azon voltam, hogy megtaláljam őt és téged, mert azt hittem, hogy vele vagy és vele voltál! Most tudtam meg alig egy egységnyi ideje, hogy itt voltál mindig is. Apa is tudta, mindig tudta és figyelt téged, bárhol voltál.
Gunny kezei ökölbe szorultak, ez lényegében pontosan az ellentéte annak, amit az elmúlt négyszáz évben hallott és tudott, a karmai kipattantak a helyéről, pillanatok kellettek csupán, hogy Ingridre vesse magát és a karmait a nőbe mélyessze azért, ahogyan beszélni mert vele, amilyen hangsúlyban és persze a hazugságokért. Amennyire felületesen nézte a dolgokat régen a volt családjával abból közel sem derült ki az, amit most hallott. Fenyegető mozdulatot tett a másik felé ekkor.
- Hazudsz! – most már egészen mély állatias morgás tört elő a torkából.
Látta a kétkedést a húgán és azt, hogy nem akarta elhinni, amit hall. tudta, hogyha Maniac-et kérdezte, akkor Maniac nem hazudott, maximum nem ment bele a részletekbe és a felületes dolgok alapján nem derülhetett ki a valóság. Látta a kieresztett karmokat, tudta, hogyha Gunny akarná megölhetné könnyedén, már tudta, hogy hol helyezkedett el az ultrafejlett létformák listáján, de nem félt. Ha meg akarta tenni a másik megtette. Csak széttárta a karjait mutatva, hogyha Gunny akar is vele tenni bármit, ő nem fog védekezni. Már tudta, hogy kinek a jellemeit örökölte a húga, ott volt benne az apjuk ridegsége, de a düh és állatiasság Einar és Thorhalla haragja és dühe volt, ami önmagában is megvolt, de nagyon ritkán tört elő.
- Nem hazudok Gunnhild – mondta lágyan. – Pontosan tudom, hogy anya mit miért tett, én is anya vagyok, én is ugyanígy tettem volna, hogy védjem a gyermekemet. Ha nem hiszel nekem kérdezd meg Maniac-től, hogy minden szavam igaz volt, megadom az engedélyt, hogy hozzáférj az emlékeimhez és az ehhez tartozó adatokhoz.
- Nem érdekel! – vicsorgott még egyszer, majd elindult kifelé.
Ingridet, ha nem állt félre egyszerűen oldalra lökte és kiment a folyosóra. Nem a főbejárat felé indult, hanem az egyik mellékfolyosóra, mellékkijárat irányába. A tekintete, amíg végighaladt ezeken a lakrészéig sugárzott róla, hogy mindenki jobban teszi, ha messze elkerüli, a híres Miller-es nézéssel ment végig sietve. A szobájába érve mindent lesöpört az asztalról és még azt is kettőbe tépte idegességében. Kellett pár perc ahhoz, hogy lenyugodjon, a kíváncsisága nagyobb volt, mint a dühe, így csatornát nyitott Maniac-hez.
~ Adatokat akarok arról, hogy mennyi igaz abból, amit az előbb Lady Ingrid mondott az irodájában ~ adta ki az utasítást a Mesterséges intelligenciának. ~
Az irodájában Ingrid kissé remegve ült le a megjelenő fotelbe miután a húga távozott, legszívesebben sírni támadt volna kedve, de megemberelte magát. igazából nem tudta, hogy mire számítson és mit is várt Gunny-tól, csak abban volt biztos, hogy nem ezt. Bár tudta, hogy alakulhatott volna az egész rosszabbul is, ha megöli a nő úgy, hogy többé vissza sem jöhet. Kellett néhány perc ahhoz neki is, hogy teljesen lehiggadjon, végül vett egy mély levegőt és csatornát nyitott ő is Maniac-hez.
~ Töltsd be az aktákat a Birodalommal szövetségben álló fajokról, a szokásaikról, mindenről, illetve külön érdekel az aktája azoknak, akik küldöttek és diplomaták. Ezenfelül amennyiben engedélyezett számomra ezekkel az információkkal szeretnék egy feltöltést, hogy mindennel naprakész legyek és pontosak legyenek az információim is. ~ üzente Maniac-nek ~

~ Karakter: Gunnhild Barbara Miller; Helyszín: Anyahajó ~
Gunnhild szabadon haladhat végig a folyosókon, egészen a saját lakrészéig. Az egyik asztalát ketté tépi indulatában, a tömör fém éles hanggal szakad szét és esik szilánkos élű darabokban a padlóra. Maniac megszokott módon azonnal válaszol a mentális csatornán a kérésre. Időközben az asztal darabjai eltűnnek a teremből.
~ Elemzés kész. A történt események analizálása objektív és több egyedi paraméter alapján vizsgálható.
Az U7 egység, volt Jonathan Miller és Stephanie Miller a múltban tervezett második utódlétrehozást, a tervet saját döntésük alapján, a körülményeket elemezve elvetették.
Gunnhild Barbara Miller létrehozása parancsra történt, testen belüli mesterséges megtermékenyítés által. Az elrendelő Zsarnok, az alanyoknak nem volt döntési lehetőségük.
Az utód megszületése után Stephanie Miller saját felelősségre elhagyta a kijelölt orvosi részt. A tiltás és lezárás ellenére, hetvenkilenc figyelmeztető riasztás után Gunnhild Barbara Millerrel együtt elhagyta az Anyahajó fedélzetét. Tizes szintű szabálysértés regisztrálva. Stephanie Miller kiértékelt okai a döntéseire: Megfelelő esélyt látott rá, hogy az utód megszületése a kísérlet végét, az utód későbbi halálát jelenti.
A két alany adatainak észlelt változásai után nem érkezett utasítás a Flotta részére. Parancs átirányítva az Árnyékhadsereg részére, a feladatot optimális módon végrehajtották. A feladat elemzett összegzése: Gunnhild Barbara Miller biztonságos körülmények közé helyezése, visszaszállítása az Anyahajóra. A döntés elemzett okai: Magas valószínűség érték az eseményre, Stephanie Miller megöli Gunnhild Barbara Millert, félreértelmezett adatok alapján.
A visszaszállítás után a kísérlet minden hiba ellenére a második fázisba lépett. A kísérlet négyezer órával később lezárult.
Ingrid Stephanie Miller személye előtt U7 utasítására minden adat titkosítva lett. A titkosítás utasításra feloldódott. Az egyedi nézőpontja nem részlegesen egyezik az objektív elemzéssel. Az adatok elemzését érzelmi logaritmusok szerint végezte.
A tényeknek egy részét, töredékét Gunny Maniac nélkül is ismeri, mivel korábban érzékelt mindent a létező világból, így ezt is. De ezek csak töredékek. Miután értelmezi a mesterséges intelligencia minden átadott információját furcsán kezdi magát érezni. Mintha kis fényesség kíséretében a saját emlékeit látná újra.
Egy sötét, meleg helyen van, nem lát semmit de meleg folyékony anyag áramlik körülötti és egyenletes dobogó hangot hall. Aztán hirtelen fényt lát, nagyon erős fényt, ő maga próbál mozogni de csak arra emlékszik, hogy levegőt vesz, nagy és hirtelen lélegzetvétel, teljesen ösztönös. Újra egy meleg és kellemes helyen van, mintha ringana, aztán ismét hirtelen fényt lát, vöröses fényt és éles hangokat hall. Olyan mintha pánikot érezne. Ezután megint biztonságban van, érezhetően valami betakarja és valami felemeli őt. Valami újra felemeli őt, minden irányból egyenesen tartva a testét, egyenletes nyomást helyezve rá, majd leteszi valamire. A teste a következő emlékben már nincs egyben, próbál mozogni de nem tud, mindene szét van szedve darabokra, szövetekre. Mégis él és lélegzik, nem érez fájdalmat, és nem fél. Egy elmosódott fekete folt mozog előtte, végtelen megnyugtató ahogy arra tekint. Mintha tudná, hogy nem eshet baja, hiába kicsi és sebezhető. Végül minden elsötétül.
Nem telik el egy pillanat sem, Gunnhild előtt végigperegnek a képek és érzések, utána felréved ebből az állapotból. Azonnal tudja, hogy az újszülött korából maradt emlékképeit látta az előbb.
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Ingrid testének remegése gyorsan abbamarad, ahogy a légzése is egyenletessé válik és a pulzusa is nullára változik, a keringése beáll folyamatos nyomásra a lüktetéses pumpálásról. Ez természetes reakciója a testének ilyen helyzetben. A kérésre Maniac azonnal igen nagy méretű holopaneleket jelenít meg a kért információkkal. Az ismert intelligens idegen fajok közül csak hármat listáz ki a rendszer szövetségesként. Ez a szigorú emberközeli genetikai és társadalmi feltételek miatt nem meglepő. Az intelligens fajok közül sok humanoid, de csak kevés hasonló az emberhez. Az O’xák, a Mezuhrenek, Regendesek. Az O’xa faj az O’xa bolygón és annak naprendszerében él. Majdnem teljesen emberek külsőre, csak az ujjaik hosszabbak és az íriszük sokszor kevert élénk színű. Ők a legerősebb szövetségesek, mivel leghatékonyabban és egyedüli módon képesek nagy távolságokba utazni az űrben. Huszonhét követüket listázza ki Maniac, ezek közül bármelyiket kiválaszthatja Ingrid. Szokásaikat, kultúrájukat tekintve egyediek, egy birodalomban, egységesen élnek, egy uralkodói pár vezeti őket. A Mezuhrenek a második faj. Nagy mértékben de már kevésbé emberiek, fejlődésük során mesterségesen iktattak be elemeket a genetikai állományukba, aminek következtében közel flottás génmódosítási szintet értek el, azonban bőrük színe majdnem átlátszóan fehérré vált, ez a képeken jól látszik, további génmódosítások miatt egyes egyedeknek az orruk vagy a füleik hegyesebbek lehetnek az átlagosnál. A Mezuhrenek pár milliós városállamokban élnek a Kehlunk néven regisztrált bolygón. Összesen kétszáz millió van belőlük csupán, mivel majdnem teljesen kiirtották magukat tömegpusztító fegyverekkel. Legfontosabb mentális tulajdonságaik közé tartozik a pusztítás és gyilkolás vágy, ez magyarázza a történt katasztrófákat és a gyors fejlődésüket. Több száz lehetséges diplomatát lát maga előtt Ingrid, minden városállamhoz külön egy. A harmadik faj, a Regendes képein szintén emberhez nagyon hasonló lényeket lát Miller, de ezeknél már látszik, hogy nem emberiek első pillantásra is. Az ízületeiknél és nyakuknál más az anatómiájuk, közel sem annyira szilárd, képesek nagy mértékben forgatni a végtagjaikat és a fejüket. Szintén a faj nevéhez hasonló Regend nevű bolygón élnek. Egyetlen bolygót uralnak, azt teljesen gépesítették, a természetes bioszférát teljesen kiirtották, csak rezervátumokban maradt meg az egykori élővilág. A Zuhanás előtti Földhöz hasonlóan sok kisebb-nagyobb állam helyezkedik el a bolygón, mindegyik hasonló a másikhoz, különösebb eltérés csak a nyelvekben van, de van egy közös nyelvük is. Globalizált gazdaság és kereskedelem alakult ki az államok között, általános a béke és a gardaság alapú társadalom, nagyrészt ez okozza a fejlettségüket is. Képtelenek fényéveket belátható időn belül utazni, ezért őket egyedi hajókon szállítják. Van egy globális, minden államot tömörítő szervezetük, öt követtel. Egyelőre Ingrid csak kezdő, átfogó adatokat lát, sok képpel, általános leírásokkal.
~ A feltöltés végrehajtva.
Hallatszik Maniac hangja. Ingrid ekkor érzi, hogy az adatok már rendelkezésére állnak az elméjében, egyszerűen tudja az információkat, nem muszáj ténylegesen keresnie. A fajok már nem ismeretlenek előtte.

Csak kellett néhány mélyebb levegő, hogy a szervezete regenerálódni tudjon és akkor már érezte, hogy a remegése is elmúlt, a szíve is egyenletesen kezdett verni. Persze a tanult meditációs technikák is igencsak nagy hasznára voltak. Főleg az ilyen helyzetekben örült annak, hogy megtanulta ezeket, bármennyire is nehezen mentek gyerekkorában leginkább, amikor még nem is igen volt képes arra, hogy az indulatait és érzéseit fékezze. Még azok előtt, hogy az apja vonásai jelentkeztek volna rajta. Vajon volt választása, vagy pedig már a foganása pillanatában eldőlt, hogy milyen legyen? Egy gyereknek mindig saját jelleme alakul ki, saját, ami csak időnként tükrözi a szüleiét, Ingrid nem ilyen volt és már látta a húgán is, hogy ő sem. Kettejüknek fix jelleme volt, mindegyik vonás, jellemrész megmondható volt, hogy melyik szülőtől és honnan van. Ezeket figyelembe véve, volt egyáltalán saját életük, vagy mindent pontosan úgy tettek, ahogyan kiszámítható volt csupán abból, hogy a szüleiket nézték meg? Megrázta a fejét, nem fog ezen itt gondolkodni, főleg, amikor még munkája is volt, olyasmi, amit szívesen is csinált, sokkalta jobban, mint a politizálást a HPI-ben, bár annak is megvolt a maga szépsége és gyönyöre, hogy miként is tudott másokat az őrületbe kergetni és idegileg kikészíteni annyira, amennyire mindezt Maniac hagyta számára. A kérése után pedig meg is jelentek a kért fajok. Csak három szövetséges jelent meg előtte, ezekből egyet ismert az O’xa-t. amíg az űrben tartózkodott és harcolt, ilyet lehet, hogy látott is, de nem volt annyira fontos ez az információ most. A Mezuhrenek és a Regendesek azonban teljesen ismeretlenek voltak előtte, róluk nem is igen hallott korábban, maximum egy-egy elejtett szót, de talán annyit sem. Szerencsére nem volt semmilyen baja Ingridnek az idegen fajokkal, az egyetlen egy, ami igazából ellenszenvet váltott ki belőle az a Magokk volt, de mindez érthető volt, hiszen saját maga megélte az Ezüst Háborúkat és tudta, hogy mi történt volna, ha akkor Zsarnok nem lépi meg azt, amit meglépett. Elsőre következett az O’xa faj, mivel ők voltak a legismertebbek és a leginkább emberekre hasonlítóak. Őket tudta, hogy jó ideje szövetségesek, hosszú távra van velük tervezve, az íriszük sajátossága pedig lenyűgözte Ingridet, főleg, amikor művészi szemmel nézte ezt. Huszonhét követ, ez végül is annyira nem is volt sok, bár a nőt meglepte egy kicsit, hogy nem csak egyetlen egy van, de ez is logikus volt. Ha azaz egy nem ér rá, vagy éppen beteg, akkor értelemszerűen másikat küldenek, és így még Ingrid dolgát is megkönnyítették ezzel, hogy volt választási lehetősége.
- Maniac – ezúttal hangosan szólalt meg. – Válaszd ki az O’xa követei közül azt a kettőt, akivel a jellemem és személyiségem miatt a lehető legoptimálisabban lennék képes most és a jövőben tárgyalásokat folytatni.
Titkon remélte, hogy nem lesz olyan személy közöttük, mint Tubrok, mert az igencsak nagy kellemetlenségeket tudna okozni. Ezek után tért rá a kultúrára és az egyéb dolgokra, uralkodói pár, mint régen a Földön is sok helyen, akkor ők a rendes megszokott uralkodói és birodalmi viszonyokat tartották, aminek Ingrid örült, hogy így volt. A kultúra természetesen érdekelte, hiszen minden ilyen újdonság az életébe is színes foltot tudott vinni és az O’xa felé is pozitív lehet, ha az új követ és diplomata érdeklődik ezek irányába. Mezuhrenek-nél hamar rájött, hogy miért is ők lettek a következő faj, akiket kiválasztottak szövetségesnek, egyrészt humanoidok, másrészt pedig a beültetések és a mesterséges fejlődés is hasonló volt a Birodaloméhoz képest, így ez a párhuzam lehetett az ok. A faj kinézete leginkább a hófehér bőr, hegyes fül miatt az elfekre emlékeztette Ingridet, azokra, amik az anyja által mesélt régi fantasy történetekben voltak, illetve Alfheim lakóira, akik a Kilenc Világban éltek. Emiatt a külső miatt igencsak nosztalgikus érzései lettek és kellemes volt az első benyomás nem csak a külső miatt, hanem azért is, hogy milyen volt a faj valójában. Még a történetük is hasonló volt, hogy mi lett volna az emberekkel, ha Zsarnok nem avatkozik be, még a jellemvonásaik is hasonlóak voltak, noha az emberek megtanulták mindezt elnyomni és nem ennek éltek, ennek ellenére ezek miatt sem aggódott Ingrid, hogy ne értene szót majd velük. Mintegy kétszáz követ, ezekből szépen le kell majd szűrni azt, hogy kikkel lehet tárgyalni. Itt ismét Maniac segítségére volt szüksége.
- A Mezuhrenek esetében két szűkítési kört kérek – szólalt meg. – Először válaszd ki a több száz lehetséges diplomatából az ötven legbefolyásosabbat. Ezekből válaszd ki hasonló képen azt a kettőt, akivel a legoptimálisabban tudnék tárgyalni. Majd a kizárt többi diplomatából is ugyanezen kritériumok mellett kettőt. A négy személyt pedig felezd le, hogy mindkét félből azt az egy-egy személyt kapjuk, akivel a legjobban tudnám a tárgyalásokat folytatni.
Ezek után következhetett a Regendes. Ők mások voltak, mint az előző két faj, egyből látta, hogy határozottan nem emberiek, noha humanoidnak voltak mondhatóak ezek is. végtagok könnyedén mozgathatóak és a felépítésük is kissé más, mint az Ingrid által megszokott. Hamar kiderült számára az is, hogy ők miért lettek a kiválasztottak között, a gépesített bolygó. A berendezkedésük hasonlított a régi Zuhanás előtti világra, így Ingrid számára annyira nem volt idegen ez. Ahogyan az adatokat böngészte látta, hogy van egy olyan szervezetük, mint régen az ENSZ volt a Földön és öt követ volt, akikkel tárgyalni kellett. Talán bennük látta a legnehezebb kihívást a sok követ miatt. Ekkor kapta meg az adatokat is feltöltés formájában, így akkor ezen információk fényében a Regend öt tagú küldöttségkövetéről próbált minél többet megtudni, illetve ha megkapja a másik négy személy nevét is, akiket Maniac kiválasztott neki, akkor róluk is mindent igyekezett megtudni a feltöltött adatokból még azelőtt, hogy próbál kapcsolatot létrehozni velük, hogy bemutatkozzon és megismerje őket személyesen.
~ Karakter: Gunnhild Barbara Miller; Helyszín: Anyahajó ~
Figyelte, ahogyan a kettőbe tépett asztal szépen eltűnt a szeme elől a helységből és ekkor kapta meg Maniac válaszát is. Noha Gunny-t nem zavarta, hogyha Maniac teljesen gépiesen felel, mint másoknak, de már megszokta az évszázadok alatt, hogy némileg alkalmazkodik hozzá a gép és így sokkalta közvetlenebbnek tűnt az egész. Igazából számára mindig is annak tűnt, hála annak a ténynek, hogy Zsarnok összekapcsolta őt a Kézzel és Maniac-el. Időnként volt egy-egy olyan pont, amikor egynek érezte magát a Mesterséges Intelligenciával, mintha a része lenne, noha pontosan tudta, hogy nincs így. Amíg Maniac beszélt Gunny leült a földre és a hátát nekivetette az ágyának és úgy hallgatta az adatokat, amiket lekért. Már az első mondatok után felmordult, ez nem volt újdonság, hogy több szempontból volt nézhető, tudta, hogy az „apja”, a biológiai apja, U7 látta valahogyan ezt, saját maga is egy nézőpontot képviselt, Zsarnok is, ahogyan az előbbiek után tudta, hogy a nővére is, illetve minden bizonnyal az anyja is így tett volna, illetve Maniac is. Így ennyi nézőpontból lett volna szép egy igazságot alkotni, megannyi változó és számítás után. szóval akartak gyereket, ahogyan Ingrid is mondta, eddig Gunny úgy tudta, hogy nem akartak senkit sem. Elvetették, annak a fényében, hogy tudták, hogy kicsodák és az első gyermeküknek is lettek képességei a Birodalom legfelsőbb köreiben logikus lépésnek tűnt, legalább is ridegségben így mérlegelt, de a szíve és a lelek dühösen tiltakozott volna, hogy akkor sem kellett volna így lennie. Parancsra hozták létre? Tudta, hogy erre csak egyvalaki adhatott parancsot, aki felnevelte és végig gondoskodott róla, a férfi, akire apjaként tekint, Zsarnok. Azzal a résszel tisztában volt, hogy az anyja megszökött vele és elvitte a hajóról, de annyit tudott csak, hogy amiatt volt lehetséges, hogy ezt tette, mert meg akarta ölni. Mindez hibás feltételezés? Ismét felmordult, itt jutott eszébe a nővére szavai, anyai féltés. Hetvenkilenc figyelmeztetés? Ennyi után, alatt bárki megállíthatta volna, ha akarja. Szándékosan engedték el, ez volt az egyetlen logikus következtetés, máshogyan nem juthatott volna le a hajóról. Féltette az anyja, hogy meg akarják őt ölni! Ez a felismerés fájdalmasan hasított a tudatába és lelkébe, annak ellenére, hogy saját maga család szempontjából inkább a HPI-s nézeteket vallotta, mintsem a régi Zuhanás előtti dolgokat. Hát mégis igaz volt, hogy szerették és akarták őt annak ellenére, hogy parancs alapján született. Igaz ezeknek egy részét tudta már hála az egyesülésnek, de voltak olyan részek, amik teljesen újdonsággal szolgáltak neki.
~ A mesterséges megtermékenyítésnél célzottan az én létrehozásom volt a cél, vagy véletlen volt az, hogy én jöttem létre? ~
Már azelőtt tudta a választ, érezte, hogy Maniac válaszolt, hogy a válasz az lesz, hogy célzott volt a kísérlet. Az anyja eldobott mindent, hogy megvédje, ha tudta volna, hogy nem lesz semmi baja Gunny-nak, akkor most is egy család lennének és itt lenne Stephanie Miller a hajón. Az anyai féltések szakítottak szét egy családot és tettek tönkre sokakat. Mennyire felesleges érzésnek érezte mindezt, hogy valaki az érzelmeire hallgatva cselekszik így. Igaz pontosan tudta, hogy ő sem róhatja fel ezeket az anyjának, mert saját maga is nagyon gyakran cselekszik indulatból. Azonban úgy vélte, hogy mennyivel könnyebb az élet úgy, hogyha nincsenek érzelmeik és csak logikusan, matematikai és fizikai szemmel nézik a világot. Már éppen megszólalt volna, hogy újabb utasítást adjon Maniac-nek, amikor furcsán érezte magát. Ilyesmi nem szokott vele előfordulni, emiatt és amit látott egy pillanatra pánik fogta fel, ahogyan teljesen egyedül érezte magát és mindenhol sötét volt, majd fények. Újra sötét és csönd, majd ismét fények és nyomást érzett, majd azt, hogy valamire letették. Biztonság, majd betakarják és felemelik. A következő pillanatban tudta, hogy ott van és mégsem, hogy szét volt szedve darabokra, szövetekre, ekkor nem félt, magánál volt és végignézte az egészet, itt már tudta, hogy csecsemő volt, a kísérlet, amikor Zsarnok magához vette és őt vizsgálta, azok után, hogy visszahozták az Anyahajóra. Ezek után volt a gyors fejlődése a 4000 órás kísérlet, amit nem sokkal korábban Maniac említett. Látta az elmosódott alakot, tudta, hogy nem fog ártani neki, Zsarnok volt az, már tudta, és már akkor sem félt tőle, tudta, hogy soha sem tudna neki ártani és nem bántaná őt. Összerezzent, amikor visszatért a rendes valóságba. Ezekre az emlékekre nem is gondolt azóta, hogy megtörtént, ismét felmordult és a karmai is megjelentek a körmei végén, néhány pillanatig megvillant rajtuk a fény, majd visszahúzta őket egy gondolattal Gunny. Teljesen természetesnek vette azt az időszakot, nem szorult későbbi elemzésre, se semmire, most azonban, hogy a nővére miatt felhánytorgatta a múltat ezek is előtérbe kerültek. Felsóhajtott.
~ Annak ellenére, hogy csak részleges egyezés van és nem objektívan elemezte a dolgokat Lady Ingrid érdekel az, hogy mire jutott. Mutasd az ő elemzését is! ~ adta ki a parancsot. ~

Maniac végig figyeli Gunnhild gondolatmenetét és figyeli, hogy mikor érkezik parancs felé. Amint ez megtörténik azonnal reagál, Gunny jól sejtette a választ.
~ A célzott létrehozás volt a cél. Az alany kijelölt paraméterek alapján való létrehozása. Az értékek egyeznek a jelenlegiekkel.
Ebből már tudhatja, hogy valóban az ő létrehozása volt a cél, és bármilyen más eset nem lett volna megfelelő. Még akkor sem ha a tudata más némileg, az alapvető környezeti behatások miatt kialakult tudata nem, az egy folyamatosan változó relatív rendszer, de a genetikailag, biológiailag képződött stabil, és annak is meghatározottnak kellett lennie. De Zsarnoktól azt is tudja, hogy még nem érte el a teljes fejlettségét, a fejlődésében hátra van néhány lépcső, amihez idő kell. Lehetne tökéletesíteni saját magát, de akkor megváltozna és elveszne önmaga lenni, ezért ez kizárt alternatíva. A második lekérésre is azonnal reagál Maniac, automatikusan engedélyezve az emlékekhez való közvetlen hozzáférést. Ezúttal kékes színű holografikus képek is kivetülnek, mutatva Ingrid reakcióit a megfelelő időszakokban.
~ Ingrid Stephanie Miller hozzáférése a történtekhez zárolva lett. A zárolás feloldásáig nem rendelkezett megfelelő információkkal, hibás következtetéslevonás, hibás érzelmi reakciók. Az Anyahajóra érkezésének célja, Stephanie Miller és Gunnhild Barbara Miller személyes meglátogatása. Az érkezésekor a kijelölt személyek nem tartózkodtak az Anyahajó területén. Az U7-es egység szabályszerűen nem adott át információt Ingrid Stephanie Millernek. Ingrid Stephanie Miller korlátolt eszközökkel folytatott keresést a két személy után. A keresés sikertelen mind két oldalról. Az értékeket analizálva kielemzett értékelés: a Birodalom, Maniac és Zsarnok a hibás, minden amit képviselnek. Logikátlan következtetés. Magas érzelmi, idegrendszeri terheltség. Stephanie Miller feltételezett döntési oka, kiértékelés: megfelelő mértékű esély Gunnhild Barbara Miller halálára. Egyező következtetés.
Maniac közlését Gunny könnyen megérti. Közben láthatja a képeken Ingrid reakcióit és gondolatait, amikor kétségbeesett, dühös, tombol, vagy lelki fájdalmat érez az anyja és az ő hiánya miatt. Ezek sokkal közvetlenebbek mint a kielemezett adatok.
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Ingrid akkor érzi meg a pulzusát, amikor úgy gondolja, hogy van pulzusa, a szíve csak akkor kezd el verni, amikor ő úgy gondolja az egyik pillanatban, hogy eddig is vert. Valójában azonban a flottás beültetése váltott át folyamatos, nem lüktetés alapú keringetésre. Ingrid ahogyan az előre meghatározott jellemről gondolkozik eszébe juthatnak a feltöltéseinek és a korábbi genetikus által tartott tájékoztatás információi. Mivel az ő és a testvérei jelleme is egyesíti magában a két szülő tulajdonságait, de ugyanabban a megfelelő kombinációban, lényegében előre meghatároz minden fontosabb tényezőt, ami meghatározza maga Ingrid gondolkodását, érzelmeit, jellemét is. Azonban ez csak egy nagyon erős hatás, de nem tökéletes lefedés. Az átélt események, történések is meghatározóak és nagyon erős behatással vannak, ugyanúgy meghatároznak bárkit. Például Ingrid is képes, a Zsarnok elméjében tapasztalt állapotban teljesen kifordulni önmagából. A másik példa ami eszébe jut az Yrsa, akinek elviekben olyannak kellene lennie mint ő maga, vagy ahhoz hasonló, mégis más hozzá képest, a vele történtek miatt. Az O'xa esetében a huszonhét követ léte is teljesen logikus, mivel az O'xa egyszerre több szálon tartja a kapcsolatot a Birodalommal, több követtel, az Árnyékhadsereggel és a Fagyhadsereggel is külön, és a Flotta egyes részeivel is külön, Zsarnokkal is külön. Lényegében csak most, Ingrid által lett központosítva és megszervezve ez a rendszer. Maniac azonnal elvégzi a számításokat és kivetíti a két legalkalmasabb követ képét és adatait, egy nő és egy férfi az.
~ Művelet végrehajtva. Az értékek alapján legoptimálisabb választások adatai kigyűjtve.
A két követ Sfve'ne Mozuhne és Shidron Tesne, Sfve'ne az uralkodói családhoz tartozik, ő a férfi, Shidron egy egyedül álló diplomata nő. A kúltúráról adatokat már saját maga, a feltöltésekből szerezhet információkat. Az O'xa kedveli a természet és a modern technológia ötvözetét. A bolygójuk is rendkívül sokszínű, hasonlóan a földhöz vannak természetes őserdők, amelyek szinte teljesen sértetlenek, magashegységek, középhegységek, sivatagok, jégmezők és egzotikus tájak is. Általánosan a bolygón, mindegy melyik részén, milyen éghajlaton a természetből emelkednek ki metropoliszok, ezek a Drox-Vex városokhoz hasonlóan egy kupola szerű szerkezettel alkotnak zárt egységet. Nem teszik tönkre, nem módosítják a körülöttük lévő természetet, csak helyet vesznek el belőle. Belülről a városok általában ezüstös színűek, ahogy a járművek, általános tárgyak is kívülről, azonban ennek az ezüstös megjelenésnek a teljesen sötéttől a világosig árnyalatai vannak. Az épületek lebegő paneleken helyezkednek el, amelyek teraszosan épülnek egymásra. A fővárosban teljesen megszokott, hogy katonai, kutatói vagy lakóközpontok között vannak kisebb erdőségek, vagy mező szerű részek, hatalmas vízesések. Természetesen elkülönítve és szabályozva, de valóban természetes hatást kelt. Ezen kívül szeretik a magasságot éreztetni, így sokszor a lebegő panelek, amelyeket épületeken belül is szívesen alkalmaznak, gyakran túlzott magasításra. A zenekultúrájuk hasonló az emberekéhez, de annál sokkal szerteágazóbb, több ezer valós és virtuális hangszert ismernek és több zenei műfajuk is van. Az audiovizuális kultúrájukban, filmekben, előadásokban, élő előadásokban is sok hasonlóságot mutatnak. Természetesen a témáik mások, sajátok, de a megvalósítás hasonló. Az egyetlen nagyobb eltérés, hogy a szexualitás teljesen nyíltan benne van bármelyik alkotásban, ha az a történetben szerepel, függetlenül mástól. A Mezuhrenek esetében Maniac ismét elvégzi a kért műveleteket, ezúttal a Mesterséges Intelligencia is minden irányból hallatszó hanggal válaszol a mentális csatorna helyett.
- Művelet végrehajtva. A két legoptimálisabb találat, Bodan Baladol-Mezon és Methos Bala-Mezuhren. Adatok megjelenítve. Figyelmeztetés: minden egyes alany szabályszerűen csak egy államot képviselhet. Az integráció egyoldalasan nem érvényesíthető jelenleg.
Ezt az adatok alapján Ingrid is látja, a városállamok egymással is néha háborúban állnak, így az együttműködés kényes. Eddig Maniac, érthető módon, mindegyik követtel külön tartotta a kapcsolatot, számára ez nem volt gond most viszont Ingridnek más megoldást kell találnia. Ha megnézi a két személy adatlapját, feltűnhet neki, hogy a második férfi, Methos Bala-Mezuhren annak a családnak a leszármazottja, amely elsősorban volt felelős a régen kirobbant végzetes, tömegpusztító háborúért, ők lőttek először. Bodan ennyire nem meghatározó vérvonalból származik, de ugyanúgy része egy hatalmon lévő családnak. A megjelenése könnyen felismerhetővé teszi, rendkívül fehér a bőre, és mind az orra mind a fülei elnyújtottan hegyesednek el, már így született, az ősei génmódosításai miatt, a külső jegyekhez fejlett képességek is társulnak, erő, regeneráció, részleges testváltoztatás. A Regendes esetében a rendszer sokkal bürokratikusabb. Az öt követ mind a nemzetközi szervezet kommunikációs szárnyához tartozik, őket választják, a szervezet olyan képviselői, akiket az államok választottak, és az államokban a megfelelő személyeket a lakosság választja. Általánosan politikusok, volt magasrangú katonák. A személyük nem lényeges, mivel könnyen cserélődhetnek újabb választások esetén. Az öt személyt, a tíz legfejlettebb és legbefolyásosabb állam adja, olyan formában, hogy kettesével szerveződnek a legfejlettebb államok, indítják a jelöltjeiket, akikről megegyeznek és az országpárok mellé/mögé áll a többi állam, annak megfelelően kinek a képviselete alá is akarnak tartozni. A rendszer kissé bonyolult, még Maniac kiértékelt adatai között is, nem maga az elv, a megvalósítás nem mindig nyomon követhető. Az öt követ közül kettő nő, három férfi, középkorúak négyen, egy férfi idősödő. Mindegyiküknek a követség mellett van más szakterülete is, gazdaság, katonaság, fejlett logisztika, tehát nem egysíkúak. Azonban csak mind az ötükkel lehet egyszerre tárgyalni, úgy hivatalos, legalábbis eddig.

Csak a gondolatára kezdett a szíve verni, ezt még meg kellett szoknia, hogy már nem szükséges az, hogy a szíve intézze a keringést, hála a Flottás átalakításnak, ami ilyen szempontból teljesen megváltoztatta őt. De ezer évig élt rendes emberként, akinek a szíve vezérelte a keringését, így ezt hiába tudta, hogy nem így van, mégis nehéz volt megszokni. Ezek után hagyta, hogy a szíve abbahagyja a verést és a megszokott, vagyis neki még új rendszer vegye át ennek a feladatát, ahogyan annak lennie kellett. Az elmúlt másfél egység eléggé sok változást hozott neki minden tekintetben, így egy részüket még ezeknek meg kellett szoknia és valószínűsítette, hogy nem egy-két napra lesz szüksége ezekhez, hanem valamivel többhöz, hiába volt igencsak rugalmas és alkalmazkodó minden tekintetben. Amint Gunny-ra, a jellemekre és hasonlóra gondolt, már neki is egyből eszébe jutott, hogy csak az alap a közös mindannyiuknál, hiszen a szülők ugyanazok, de a rájuk ható külső dolgok, a megélt életük és minden ilyesmi is meghatározza azt, hogy milyen is lesz végül a kiforrt jellem, ami mindenkinél meglehetősen más jellemvonást hozhat előtérbe és ezért az is lehetséges, hogy ugyanarra a kis dologra mindannyian máshogyan fognak reagálni. Azt, hogy mi lesz a következtetés abban már nem volt biztos, de abban igen, hogy máshogyan fogják megközelíteni azt. Igazából pontosan tudta, hogy ezen órákig lehetne gondolkodni és számításokat végezni, illetve elemezni a helyzetet, hogy végül teljes képet kapjon, de a lényeg már így is megvolt neki, így nem is nagyon akart erre több időt és gondolatot áldozni. Most főleg nem, majd talán akkor, amikor egyedül lesz és nem zavarja senki és ismét próbálja azt a kifacsart állapotot elérni, amit akkor élt át először, amikor Zsarnok elméjében járt. Azzal a nézőponttal úgy sokkalta könnyebb volt gondolkodni, maximum többször kell majd nekifutnia az elemzésnek, mert félperc nem volt túl sok akkor sem, ha hihetetlen gyorsan tudott gondolkodni és számolni.
De visszatérve a kötelességeihez, ami miatt itt volt jelenleg is, először az O’xa volt az, amit részletesebben elemzett. Így már tudta, hogy az a sok szál, a sok követ szükséges volt a kapcsolattartáshoz, mert mindenkivel tartottak kapcsolatot. Micsoda káosz volt a Flottán belül, hogy eddig nem tartozott tiszt ehhez a feladatkörhöz, pedig szükséges volt. Látta, hogy külön diplomatájuk volt a Fagy- és Árnyékhadsereghez is. Külön Zsarnokhoz és még sorolhatta volna, Ingrid felsóhajtott. Úgy vélte, hogy az, hogy kivel miként állnak a tárgyalások Zsarnokot kivéve megvan már a fejében, így elkezdett keresni benne általános leírásokat, hogy miket tárgyaltak az érintett felek eddig az O’xa követekkel, ahogyan a sok adatot elnézte valóban szüksége lesz majd beosztottakra is, hogy mindent kézben tudjanak tartani, mert ez így igencsak sok volt. A kérése után néhány pillanattal pedig megjelentek azok az adatok, amiket külön kért, hogy ki az a két követ, akivel a legkönnyebben kijöhet. Egy pillanatra megcsóválta a fejét, hogy még egy uralkodócsaládbeli tagot kapott, illetve egy nőt. Ami azt illeti az egyelten női O’xa követet. A neveket kellemes hangzásúnak tartotta annak ellenére, hogy idegenek voltak, olyan lágynak hatottak és egzotikusnak, semmi esetre sem durvának és erőteljesnek. Amint megvolt Sfve'ne Mozuhne és Shidron Tesne, akkor náluk jobban megnézte, hogy mit lehet tudni róluk azon kívül, hogy kik ők, főleg arra volt kíváncsi, hogy az idegenekkel miként szoktak viselkedni és mit várnak el másoktól. Utána jöhetett a fajról a részletesebb ismertető. Azon adatok is az elméjében előtérbe kerültek és már tudta, amit tudni lehet róluk. Az egész O’xa faj igencsak kellemes csalódás volt a számára és tetszetős a kultúrájuk, nézeteik. A leginkább kitűnő az volt Ingrid számára, hogy nem voltak prűdek az O’xa lakói. Ezen ismét elmosolyodott, hogy az jutott eszébe, hogy Tubrok igencsak kedvelné őket emiatt, még szerencse, hogy saját magát sem zavarta mindez. Ekkor jöttek a Mezuhrenek, itt is hamar meglett a két jelölt, akiket Ingrid kért, majd Maniac szavaira bólintott, hogy tisztában van vele.
- Tudom – mondta hangosan. – Az elején a feladatom a kapcsolatépítés. Azért kértem a legbefolyásosabb személyek egyikét, mert az ő szavára valószínűleg adnak a többiek is. Ha őt sikerül megnyerni magamnak a többiekkel is sokkalta könnyebb dolgom lesz általa.
Valószínűleg a következtetését tudta eddigre Maniac, ennek ellenére kimondta neki. Látta, hogy Maniac mindegyikkel egyszerre tartotta a kapcsolatot korábban, mennyire jó volt a Mesterséges Intelligenciának, hogy volt ekkora kapacitása, hogy erre képes volt. Főleg az ő esetükben a Mezuhreneknél lett nyilvánvaló és egyértelmű az, hogy tényleg szükség lesz segítségre, mert egyedül nem fog ezzel boldogulni. Megnézte mindkét férfit jó alaposan és az adatokat is, ironikus, hogy az egyiknek annak a családnak volt a leszármazottja, akik miatt ott tartottak a Mezuhrenek, ahol. Igaz Ingrid is egy ilyen férfinak volt a leszármazottja, hiszen az UP2-k is nagy szerepet játszottak a Bukásban és azóta is abban, hogy mi történt az űrben. Most, hogy látta őket már mindannyiukat megfogja ismerni, ebben teljesen biztos volt. A Regendes rendszere állt legközelebb ahhoz valóban, ami a Földön volt a Zuhanás előtt. választották a küldötteket, így azok személye is változik, ez jó is volt és kevésbé is egyszerre, meg kellett találni a jó fogódzkodókat ahhoz, hogy ezt Ingrid a saját maga előnyére tudja majd fordítani. Itt amennyire látta nem lehetett megkerülni a bürokráciát és mindenkivel együtt kellett tárgyalnia. Ekkor még gyorsan előkereste a feltöltött adatok közül azt, hogy melyik társadalomban a küldötteket miként kell köszönteni őket, milyen formában, hangsúllyal és ehhez hasonló apróságokat. Amint ez megvolt szólalt meg hangosan Maniac-nek címezve a szavait.
- A 9 küldöttet amennyiben lehetséges kapcsolja be egyszerre konferenciabeszélgetésbe – mondta.
~ Karakter: Gunnhild Barbara Miller; Helyszín: Anyahajó ~
Amint megvolt a gondolata, hogy mi is a kérdés már kapta is a választ. A következtetése és gondolatmenete helytálló volt, tényleg szándékosan őt hozták létre, különben annak az esélye, hogy ő szülessen meg egy az annyihoz, amennyi spermiumminta volt lefagyasztva az egykori Jonathan Miller-től. Azaz több milliárd is lehetett, lényegében esélye sem lett volna annak, hogy ő szülessen meg, ha nem Zsarnok teszi azt, hogy létrehozza őt, mert más utód nem lett volna jó. Felmordult ismét. ebből következett az is, hogy mielőtt létre nem hozták, még Zsarnok sem tudta, hogy kik és mik a Miller család tagjai és csak utána jött rá, amíg őt magát vizsgálta. Ezek szerint ő volt a legfejlettebb és legerősebb az összes születhető gyermek közül, azok alapján, amit tudott a felmenőiről, hogy állítólag milyen lények voltak a nagybátyjai és nagynénje azok alapján logikus volt, hogy egy embertől eltérő gyermek a legerősebb a vérvonalban, mint azok is. noha tőlük nem igen volt genetikai mintájuk, hogy azt elemezni lehessen. Azzal azonban tisztában volt, hogy még nem volt Zsarnok szerint a lehető legfejlettebb formájában, igazából ő maga remekül érezte magát úgy, ahogyan volt, így azon a kis korrekción, amikor a részecskeszintű hibaforrást helyrehozta nem akart Maniac által más korrekciót magán. Neki is elég szépen virágzott az egója és tökéletesnek érezte magát már így is, a többi már csak ezen felüli lesz. A másik kérésre is azonnal kapta a választ, kellően a nővére felett volt rangban, hogy Ingridnek engedélyeznie sem kellett volna mindezt, Gunny akkor is hozzáfért volna az adatokhoz. Így történt ez is, azonnal kapta a holografikus képeket az érzésekkel együtt, ahogyan annak lennie kell a HPI-s technológia szerint. Ridegen hallgatta azt, hogy mit is mond erről Maniac, látható volt számára, hogy a nővére is túlreagálta a dolgot korábban és csak helyenként volt az érvelése és következtetése helyes. Igaz tudta, hogy saját maga is szokott hibázni, főleg ha az érzelmeivel próbál számolni és nem pedig úgy, ahogyan azt meg kell tenni, nyugodt, hűvös fejjel, logikusan. Logikátlan következtetés, hogy mindenért a Birodalom és Zsarnok a hibás, de tudta Gunny, hogy erre mindenki eljut egyszer-kétszer az élete során, ő maga is volt így már, logikátlan, de emberi. Látta, hogy tényleg igaz volt, amit a nő mondott, hogy négyszázhuszonegy éven át tényleg kutatta Gunny-t minden rendeletezésére álló módszerrel, pedig sokáig itt voltak a szomszédban egymáshoz képest. Nehéz volt elfogadni a számára, hogy amit hitt eddig nem volt igaz, amibe kapaszkodott, hogy miért is nem megy a családjához, mert nem érdekelte őket hazugság volt. Igenis akarták utána és megtettek volna bármit érte úgy, hogy csecsemő volt és nem tett értük semmit. Oldalra biccentette a fejét és ismét felmordult, ez lett volna a feltétlen szeretet? Tudta, hogy igen. A gondolatmenet után, hogy Maniac csöndben maradt látta a képet, ahogyan a nővére tört és zúzott, kiabált az apjukkal, U7-el. Ahogyan a Fagyhadseregnél tanult, majd amit a Milicánál művelt, azért, hogy nagyobb hatalma és befolyása legyen, hogy könnyebben kereshessen, hogy a fájdalmát elnyomja. Pont úgy viselkedett, pontosan ugyanazzal az állatias dühvel, mint ami benne is megvolt. Nem is hitte volna korábban, hogy ennyire hasonlítottak egymásra. Ezek az érzések, képek már-már túlságosan is intimek voltak, nem valószínű, hogy látta őket valaki más is rajta és U7-en kívül.
- Maniac, küldj egy üzenetet Leronis-nak a nevemben – vicsorgott. – Legközelebb, ha azt akarja, hogy szívességet tegyek neki, akkor pontosan ismertesse azt, hogy miben kéri azt! Ha nem teszi kizsigerelem érte!

Azt Gunny tudja személyesen is, hogy a Miller vérvonalat Zsarnok már nagyon régen vizsgálta és kielemezte, már akkor, amikor Jonathan Millert kiválasztották, mint UP2, de még nem rabolták el. Tehát már a Zuhanás előtt rendelkezésére állt minden információ, nem csak az ő születése után. Az összes lehetséges utódot is már évszázadokkal korábban vizsgálta Zsarnok, miután az anyja és Ingrid megkapták a végleges génmódosítást. Az összes lehetőség közül őt találta egyedül megfelelőnek, érdekesnek, ahhoz, hogy átessen az átalakításon, ami hibriddé tette és ezzel magasabb szintű létforma lehessen, illetve, hogy részlegesen a saját képére formálja, ugyanúgy láthassa a világot, mint Zsarnok teszi. Idővel ez is megtörtént. Azonban még kell valamennyi idő, hogy elérje a teljes fejlettségét. A korrekciók közül néhányat meg sem kaphat, még ha akarná sem, mivel az teljesen kifordítaná, kifacsarná őt magából és olyanná válna, mint egy UP2-es egység, elveszne önmaga lenni. Maniac, a hangosan kimondott, morgott parancsra azonnal reagál.
- Az üzenet elküldve… Az üzenet megtekintve és értelmezve. Várakozás a válaszra, nincs közvetlen válasz.
Lerontis megnézte és felfogta az információt, de nem kíván rá válaszolni, így a véleménye is ismeretlen marad egyelőre. Nem sokkal ezután, amikor Gunnhild tenne valamit, ismét emlékképek jelennek meg előtte.
A korábbi sötétség után most nyitja ki újra a szemét, egy átlátszó energiafalú tartályban lebeg, a tartály kristálytiszta, átlátszó, jéghideg folyadékkal van töltve, ebben van benne ő is. A végtagjai már hosszúak, ahogy a teste is fejlett, az ezüstös bundájának szőrszálai lebegnek körülötte a folyadékban. Ahogy ökölbe szorítja a kezét, maga előtt, a karmai visszahúzódnak az ujjaiba. Aztán következik a másodperc, amikor felfog mindent. Tud minden információt, a legszélesebb körű birodalmi feltöltéseket, tud saját magáról, hogy kicsoda, és azt, hogy milyen ő. Nincsenek emlékei róla, de olyan, mintha felnőtt volna természetes módon, öt éves korig. Nem csak a teste, de a tudata és a jelleme is kifejlődött. A folyadék szintje csökkenni kezd, teljesen eltűnik, majd a sztázis energiafalai is megszűnnek. Egy szürke színű terembe sétálhat ki, ahol Maniac felveszi vele a kapcsolatot, teremt neki egy fekete színű alap ruházatot és tájékoztatja, hogy várjon. A következő emlékkép, amikor megjelenik és kinyílik egy ajtó, Zsarnok lép be rajta. Elemzik a kísérletek adatait, az ő saját testét, képességeit, mindenről tájékoztatást kap magával kapcsolatban. Csak a beszélgetéseket látja, a saját szemszögéből, akkor még más volt, sokkal fiatalabb jellemben is. Ezekből a beszélgetésekből tudja azokat az információkat, amik azelőtt jutottak eszébe, hogy üzent volna Lerontisnak.
A kép hirtelen megint szétfoszlik és Gunnhild a saját szobáját érzékeli.
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Ingrid tudja, hogy korábban azért nem volt tiszt a most ő által betöltött posztra, mivel nem volt szükséges. A Birodalom nem igazán tárgyalt az idegen fajokkal, csak egyoldalúan utasításokat adott nekik, vagy kért azoktól támogatást, nagyrészt az idegeneknek eddig beleszólása sem volt. Így elég volt ha csak egy adott parancsnak, vagy Osborn admirális, Maniac-on keresztül adott ki utasítást, és Maniac vette fel a kapcsolatot az idegenekkel. Természetesen voltak kivételek egy-egy esetnél, ahol küldöttség is érkezett, de nem külön erre kijelölt személy. Ingrid ezután utána keres, hogy eddig hogyan álltak a tárgyalások az O’xa felé. Ahogy az előbb is több szálat talál. A Flottával rendszeres az O’xa kapcsolata, tőlük kapják a parancsokat, hogy mikor hova mekkora űrflottát vagy szárazföldi erőt vigyenek, mik legyenek a következő katonai lépéseik, terveik, melyik szektorokat támadják az idegenek önállóan, melyik bolygókat irtsák ki önállóan. Rendszeres és szoros együttműködés, több O’xa követ és Flotta tiszt között. Az Árnyékhadsereggel a kapcsolatuk ritka, de precíz. Néhány kisebb akció, levadászandó személy, elhárítandó kém vagy idegen bűnöző likvidálása, esetlegesen beépülés és információgyűjtés, ezeket végezte az Árnyékhadsereg az O’xához tartozó bolygókon, területeken. Főként információkat gyűjtöttek az Árnyak az akciók előtt, erre használták a követeket, illetve tájékoztatták az uralkodói párt, hogy tudomásuk legyen az álcázott műveletekről. Ez pár évente egy-egy megkeresést jelent. A Fagyhadsereg részéről is hasonló, csak még ritkább a kapcsolat. A Fagyhadsereg elsősorban az O’xa fagyos területein, ahol a hőmérséklet minden O’xa gép számára túl alacsony látott el korábban feladatokat, építési, biztosítási feladatokat. Részt vettek több birodalmi és O’xa bázis építésében, ellenőrzésében. Tíz éve egy Fagyhadsereg osztag, akik később küldetés során eltűntek, megfenyegette az akkori uralkodói párt, hogy ki lesz irtva az O’xa faj, ha nem fedik fel mi történt az egyik bázison, amellyel elvesztették a kapcsolatot. A fenyegetés teljesen alaptalan és hatáskört átlépő volt, de nem is lett semmilyen eredménye. Az uralkodói pár nem is tudhatott semmiről, mivel az a bázis, teljesen titkosítva volt, még a létezéséről sem tudott egy O’xa sem. Azóta más ilyen kirívó incidens nem történt. A Milícia is érdekelt diplomáciai szinten az O’xával kapcsolatban. Nagyrészt földi, az idegenek technológiájánál sokkal fejlettebb fegyvereket adtak el ottani katonai csoportoknak. Természetesen hivatalosan is megkerülve mindenféle tiltást, így rájuk nem vonatkozik az a tiltás, hogy nem adhatnak át technológiát sem a földieknek sem az idegeneknek. Nagyon fejlett, de földi technológiát adtak át minden esetben. Ez a folyamat ma is zajlik, így lehet az O’xának magasan fejlett mágnesgyorsítós fegyverzete. Ezen kívül még a HPI is érdekelt a kapcsolattartásban. Maga a Metropolisz elsősorban azért, mert bár a Birodalomban nem foglalkoznak különösebben az idegenekkel, az O’xa mégis a legnagyobb és leghasonlóbb szövetséges idegen faj, az emberek nagy része kíváncsi rá, remek, népszerű médiaműsorokat lehet velük készíteni, lehet őket szerepeltetni sok féle képen, személyes találkozás nélkül is. Zsarnok részéről minden titkosítva van, zsarnoki szinten, így ezzel kapcsolatban Ingrid nem tud semmit. Ez a rész független az ő működésétől. Miller már látja, hogy valóban a Birodalomnak minden része köthető és érdekelt az O’xával való kapcsolatban, egyedül ez sok munka lenne számára. A két követ esetében nem talál Ingrid különösebb jellemzőket, Sfve’ne és Shidron kimért, szolid, diplomatikus az idegenekkel szemben, udvariasak és előzékenyek, ők alkalmazkodnak a birdalmi partnerhez és nem fordítva. Helyüket tudó, professzionális diplomaták, akik szeretnek a birodalmiak kedvében járni. Sfve’ne nemesi származása miatt valamivel ambíciózusabb jellemű, szeret előre törni. A hangosan kimondott következtetésre Maniac nem felel, csak menti az állapotot, hogy Ingrid ezért kérte a találatok szűkítését a Mezuhrenek esetében. További adatokat már nem kér le Ingrid a fajról vagy a követekről, az eddigieket elemzi. A Regendes esetében azonnal tudja Ingrid, hogy a bürokráciai rendszer nem megkerülhetetlen, csak eddig nem kerülték meg, Maniac könnyen alkalmazkodott és tárgyalt az öt követtel egyszerre, de Ingrid, ha akarja, ezt könnyen felülírhatja, elég magas rangban van ahhoz a Flottában, hogy ilyesmit megtehessen. Hasonlót tapasztal, amikor a fejében keres az adatok közül, hogy melyik kultúrában mi a megszokott köszöntés, viselkedés. Az idegenek alkalmazkodnak az emberekhez elsősorban, a követek mind a birodalmi közös nyelvet beszélek, aszerint az etikett szerint viselkednek és a szokásos, flottás katonai vagy diplomáciai formában tárgyalnak. Szinte teljesen emberi módon, nem a saját fajuknál, birodalmuknál megszokott módon. Ez egyfajta előírás is, hogy az emberek éreztessék vezető szerepüket. Így Ingridnek nem kell alkalmazkodnia hozzájuk, automatikusan hozzá fognak a követek. Végül Ingrid hangosan utasítja Maniac-ot, hogy hozzon létre mind a kilenc kiválasztott követtel konferenciahívást.
- Kommunikációs csatorna felállt, várakozás a csatlakozó felekre…
A kényelmes holografikus kapcsolathoz Ingridnek át kell vonulnia, a külön erre kijelölt terembe, ahol elég nagy a tér és megfelelő a kialakítás, valamint számára is egy díszesebb hely van fenntartva, vagy a mostani dolgozóhelyiséget kell átalakítatnia hasonlóra, hogy könnyen, zavarmentesen menjen a konferenciabeszélgetés. Maniac felajánlja ezt a két opciót automatikusan, de Ingrid kérheti azt is, hogy ennek ellenére ő a holografikus paneljei és konzoljai mögül akar tárgyalni, ugyanabból a teremből, ahol most is van. Akármelyik lehetőséget is választja, a kommunikációs csatorna feláll, egy semleges kékes alak jelzi a megjelenítendő személyeket, egy félkörben, amíg azok be nem csatlakoznak. Azonban a hívás nem jön rögtön létre. Az idegenek követei nagy távolságban vannak, lehet, hogy éppen alszanak, privát helyen vannak, nem állnak készen a munkára, vagy más miatt nem tudnak azonnal reagálni, szükségük van néhány percre. Percek múlva csatlakozik be az O’xa két követe, utánuk nem sokkal a Regendes tanácsa, akik egy modern tárgyalóasztalnál ülnek a megjelenítő képén is, végül a két Mezuhren csatlakozik be. Az egyikük még most igazítja meg a felvett ruháját. Mind a kilenc követ hasonlóan köszönti Ingridet, fejhajtással vagy kis meghajlással és birodalmi nyelven.
- Üdvözlöm Lady Ingrid.
- Üdvözöljük önt Lady Ingrid.
- Népünk nevében üdvözlöm önt Lady Ingrid
És más hasonló üdvözlések, mindenkitől külön, személyesen. Az idegenek kíváncsian és feszülten várják, hogy Ingrid mit is fog mondani.

Azt nem feltétlenül tudta, hogy miért is vált szükségessé az ő posztja a Flottán belül, mert eddig nem voltak kifejezetten tárgyalások, csak parancsokat adtak, de a lényeg ez volt, hogy most már voltak és szükséges lett az ő posztja is. végigböngészte, hogy milyen kapcsolatok is vannak diplomáciai tekintetben az O’xa és a Flotta között. Örömmel nyugtázta, hogy számára hazai és közel álló terep is említve van, az pedig nem volt más, mint az Árnyékhadsereg és a Fagyhadsereg. Lényegében semmilyen komoly, pár évente egy-egy feladat, ami nem volt sok igazából, de mégis voltak ilyenek. a Fagyhadsereg viszont érdekesebb volt azzal a tíz évvel ezelőtti akcióval, amikor még többen el is tűntek. Ezt találta igencsak érdekesnek, nem sűrűn volt olyan, hogy a két csoportból valami ilyesmi történik. Legalább is amikor figyelte és követte őket a saját engedélyével, amivel valószínűleg a legtöbb dolgot úgysem tudhatta meg. Az adatbázisokhoz hozzáfért, mert teljesen kiképezték és voltak kapcsolatai is mind a két hadseregnél, ha nem más a kiképzői, akikhez ha kellett nem volt rest fordulni, de semmi egyéb. Igazából ezen esemény után szívesen utánanézett volna, ha megvan az engedélye, hogy mit is lehetett még tudni az eltűnt alakulatról és az ott levő körülményekről. Utána jött a Milícia. Miért is nem lepődött meg ezen a tényen? Talán, mert túlságosan is ismerte őket, de így már tényleg egyértelmű volt, hogy honnan is volt megfelelő nem O’xa fegyverzete az O’xa-nak. Hát tőlük. Vajon Zsarnok meddig fogja megtűrni ezt tőlük? Mindegy, nem az ő dolga volt. A HPI rész egyértelmű volt, azt tudta ő is, hogy híradásokban és effélékben szerepeltek, hiszen kíváncsiak voltak a Birodalmiak a szövetségesekre, még saját maga is kapott interjúfelkérést, mert az embereket érdekeli a pozíciója és az ezzel járó kötelezettség, Zsarnok kapcsolatai pedig titkosak voltak, ezen nem csodálkozott, nem is remélte, hogy megtudhat valamit ebből. Itt volt még az is, hogy Tubrok jutott az eszébe, erről pedig ismét eszébe jutott valami. Még a Rocksolidban a párja egyik mondata után lepattant a titkos információkról Nava-val kapcsolatban, révén nem volt Flottás és nem volt hatásköre hozzá, most viszont itt volt a lehetőség arra, hogy ezeket megtudja.
~ Maniac, most, hogy valószínűleg megvan már a hozzáférésem, ismét felteszem a kérdést, hogy miként és honnan lehet jóban Nava Ragal Flottásokkal és Birodalmi polgárokkal. ~
Itt tért vissza arra, hogy tényleg sok munka lenne mindez számára, hogy kézben tartsa, azaz tényleg kérvényeznie kell majd, hogy legyenek beosztottjai. Sfve’ne és Shidron a leírtak alapján kezelhetőek voltak, de még nem engedte meg magának Ingrid, hogy győztesnek mondja ki magát. amiatt megnyugodott, hogy szerencsére a küldöttek mindig alkalmazkodtak a Birodalmiakhoz, eléggé logikus volt, ha tovább akartak a fajok életben maradni, elérni azt, hogy Zsarnok őket is megkímélje végül. Maniac-nek nem akart utasítást adni, hogy miként viselkedjen a fajokkal szemben, neki megfelelt az, ahogyan eddig is tette, hiszen minden bizonnyal ez volt a legoptimálisabb és leglogikusabb. Az megkönnyítette a helyzetet, hogy a követek fognak hozzá alkalmazkodni, bár Ingrid számára kicsit furcsa is, mert eddig részben mindig ő tette mindezt, igaz akkor nem volt olyan beosztásban és pozícióban, mint most. Manaic szavaira nem reagált, csak átment a megfelelő helységbe, ami a konferenciahívásokra volt kialakítva, hogy ott fogadja ezeket. Ott állt meg az egyik helyen, amelyik neki volt fenntartva, a kezeit a háta mögött fűzte össze és merev háttal várakozott arra, hogy mindenki megérkezzen. Sejtette, hogy nem fél perc lesz mire mindenki összegyűlik, mert ki tudja, hogy milyen napszak van a bolygókon, de végül mindenki megjelent. Ingrid is biccentéssel köszöntött mindenkit, majd név szerint is mindenkit.
- Üdvözlöm önöket – mondta. – Már bizonyára értesültek róla, hogy a Flotta létrehozta az Idegen fajokkal való kommunikációs tiszti körét, amit jómagam töltök be. A mai napon van az első napom a hivatalban és minden diplomatát szeretnék megismerni személyesen, legalább egyszer beszélni velük személyesen is, a kölcsönös bizalom és ismeretség miatt, hogy a későbbiekben könnyebben tudjunk kommunikálni. Önök az elsők, akikkel beszélek, akiknek személyesen is bemutatkozom. Megkérem önöket, ezentúl, ha valami problémájuk, kérésük adódik, akkor mindezt az én irányomba jelezzék, hogy utána az én osztályom fog ezzel foglalkozni. Ígérem, hogy gyorsak és hatékonyak leszünk, arra törekszem, hogy az átállás az új rendszerre a lehető leggördülékenyebben történjen és senkinek se tűnjön fel az mindez.
Itt egyelőre elhallgatott, hagyva, hogy a követek feldolgozhassák, amit mondott és ha vannak kérdéseik feltehessék.
~ Karakter: Gunnhild Barbara Miller; Helyszín: Anyahajó ~
Amint erre gondolt, amin eddig gondolkodott a többi információ is eszébe jutott, hogy először csak a biológiai apja vérvonalát ismerte, így utólag tudva már, hogy visszamenőleg nem is igen volt tovább menni, mert a vérvonal, ahova az apja született ponthogy az apjától eredt évszázadokra visszamenőleg. A nővére és az anyja pedig akkor került bele a rostába, amikor megkapták 60-ban a génkezelést. az időt is tudta, mert benne volt a feltöltéseiben, ekörül vizsgálódott Zsarnok, de végül csak sokkal később hozta őt létre. Az elégedettséggel töltötte el, hogy minden lehetséges testvére közül pont ő volt az, akit Zsarnok tökéletesnek gondolt és létrehozta annak ellenére, hogy miként is történt mindez. Nem is foglalkozott tovább ezzel, a lényeg az volt, hogy saját maga lehetett és az idővel előrehaladva még fejlődni fog minden tekintetben, a néhány extra korrekciót nem számolva. Lerontis-nak küldött válasz után Gunny felmordult Maniac szavai után.
- Próbálj már meg néha emberi fejjel gondolkodni, főleg, mert képes is vagy rá – morgott tovább. – Nem fog válaszolni, nem is az volt a cél, hogy válaszoljon. Az emberek többsége nem logika alapján működik, éppen ezért nem képesek úgy látni a világot, ahogyan Zsarnok, vagy én.
Úgy vélte, hogy a férfinak még tetszett is, amit kapott, révén volt némi fogalma arról, hogy milyen volt a férfi beállítottsága ilyen téren. Persze abban az esetben, ha nekiesne Lerontis-nak nem úgy csinálná a zsigerelést, hogy a másik élvezze, nem jutalomból kapná tőle, hanem pontosan az ellentéteként. Legalább egyszer képes lenne némi értelmet beleverni, vagy kicsikarni a Mesterséges Intelligenciából, néha mindent idegesítően komolyan vett, persze tudta, hogy miért. De képes volt alkalmazkodni, hiszen hozzá is megtette annak hála, hogy egyszer már egyesült a tudata a géppel. Ismét megszólalt volna, amikor egy újabb emlékkép jutott az eszébe, már nagy volt, kifejlett öt éves testben, de alig volt pár napos még csak ekkor. A folyadék, a tartály, ahonnan kilépett eredeti alakjában az ezüstös bundában, macskafarokkal, hegyes, nagyobb fülekkel, adatokat kap, feltöltéseket, a családjával kapcsolatban is, csak éppen most már tudta a jelenben, hogy hiányos adatok voltak, a családtagjai szemszögéből nem kapta meg, hogy ők miként látták azt, hogy ő született. Csak annyit kapott, hogy nem akartak gyereket, az okokat nem, hogy féltek, hogy megölnék, ami Ingriddel kapcsolatban is fent állt. Kinyitotta a szemét, a beszélgetés, amikor megtudta azt, ami ismét az eszébe jutott. Bármennyire is nehéz volt beismerni magának, bocsánatkéréssel tartozott a nővére irányába, mégis igaz volt, amit mondott, valamikor majd a műszak végén.
- Majd értesíts, ha a nővérem, Lady Ingrid visszatér a szállására – mondta. – Illetve érdekelne, hogy mi a kedvenc étele, ha szokott fogyasztani ilyesmit. És úgy tudom, hogy van egy unokaöcsém egy fiatal. Milyen ajándékot lehetne neki vinni, ha elmegyek családlátogatásba? Más emberek mit szoktak ilyenkor tenni?
Nem volt ilyesmiben nagy tapasztalata, így ezért remélte, hogy Maniac kisegíti a kérdésekben.

Gunnhild felmordulása után Maniac az alap, hideg, fémes gépies hangján válaszol neki.
- Negatív. A közvetlen válasz hiánya az üzenet elküldése előtt megállapított adat.
A Mesterséges Intelligencia ezzel lezártnak tekinti a "vitát". Gunny is tudja, hogy valóban, Maniac számára az idő teljesen más, elméletileg több ezer évre előre pontosan ismeri az eseményeket, az összes részecske mozgását, elhelyezkedését, gyakorlatilag számára minden ami történik, már megtörtént. Mégis kénytelen a program szerint eljárni, a szigorú korlátozások miatt. Az emlékképek után ahogy gondolkodik Gunn tisztában van azzal a ténnyel is, hogy azért nem kapott mások szemszögéből információt a születésével és az egésszel kapcsolatban, mert az akkor befolyásolhatta volna a nézőpontját és őt magát is, ha szubjektív dolgokat kap. Viszont ez sem magyarázza, hogy később miért nem lett tájékoztatva ilyen úton is, talán mert nem igényelte. A második utasításra Maniac konkrét válaszokat ad.
- Értesítés mentve. Ingrid Stephanie Miller kedvenc étele: sült szarva, erdei gyümölcsös mártással, köret, krumpli. Édességfélék fogyasztása gyakori. Gregory Leif Miller Osborn számára az optimális ajándék, egyedileg készített U4 játékfigura. Engedélyezi ezek azonnali beszerzését?
A hangon kívül képek is mutatják, hogy hogyan is néz ki az étel, jól tálalva, illetve milyen az említett gyűjthető játékfigura a gyerek számára. Ha akarja beszerezheti ezeket, bár vásárolnia kell, nevetségesen kevés összeg a gyakorlatilag végtelen rendelkezésére álló HPI-s pénzhez képest.
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Ingrid mielőtt ténylegesen munkának látna utána gondol, keres néhány információnak. Az O'xa bolygón történt Fagyhadsereg körébe tartozóról nincs sok kézzel fogható adat, mivel a Flotta és a Fagyhadsereg teljesen elkülönült egymástól, csak részleges információkhoz jut. Ami feltűnhet, hogy minden konkrét adat, molekuláris adatok, képek, felvételek, titkosítva vannak, még a jelentések is és az utómunkálatok. Amit sikerül megtudni, hogy egy déli, teljesen jeges kontinensen épült Flottás bázishoz kellett eljutniuk. A bázis körül a sereg technológiája alkotott igen zord körülményeket, az abszolút nullát megközelítő hideget és folyamatos ionviharokat. A bázisról is minden titkosított, valamilyen a Kézzel kapcsolatos kutatásokat végeztek ott, és volt egy fénylaboratúrium is benne. A bázissal elvesztette a Flotta a kapcsolatot, valami olyan mértékben megrongálta a komplexumot, hogy az teljesen leállt és nem tudta magát újraépíteni a nanotechnológiájú anyag sem, a teljes személyzet eltűnt. Ingrid is pontosan tudta, hogy szinte lehetetlen egy Flottás bázisban ekkora kárt tenni, anélkül, hogy a földrészben is súlyos kárt tegyen. Ráadásul a jelentésben egy valami van említve, mint meg nem nevezett élő, mozgó objektum. A Fagyhadsereg négyfős osztagának eltűnése után az esetet lezárták, a bázist megsemmisítették. Többet nem sikerül erről találnia. Amikor azonban Maniac-et kérdezi Naváról, sokkal jobb eredménnyel jár.
~ Engedély jóváhagyva. Nite akta betöltése.
Ingrid előtt több hatalmas holografikus "lapon" megjelenítve rendeződnek az adatok a titkos szervezetről. A Nite egy titkos hálózat, szervezet, amely a HPI-n kívül a Földön mindenhol ott van. Egy idős az Egyesült Köztársaságokkal, onnan ered a szervezet, a vezetése is ott van, de mára már szó szerint az egész bolygót behálózza. Szinte tökéletes kémhálózat, minden ügynöknek meg van a maga profilja, az átlag élete és ehhez kapcsolódóan a lehető legdiszkrétebb felszerelése, saját hálózata, hogy a kapcsolatot tartsa a Nite-al a közelében lévő többi ügynökkel. Aki tud a Nite-ról, az esetek kilencven százalékában maga is ügynök. A létezését a Földön a Köztársaságokon kívül más állam nem ismeri el vagy egyáltalán nem tud róla. Mára a Nite valójában egy felszín alatt információs hálózattá vált, ahova adatokat lehet feltölteni és letölteni, az ügynökökön keresztül. Ami rögtön feltűnhet Ingridnek, hogy az anyja neve is említve van, mint viszonylag befolyásos tag, de Átok neve is ott szerepel, hogy rendkívül nagy hatása van a szervezetre. Nava maga is Nite ügynök. Nem sokkal azután lett az, hogy Tubrok törzsfővé vált. Egy teljes évet töltött a Rocksolidon kívül, utazva, ekkor lépettbe a szervezetbe. Navának így viszonylag kiterjedt kapcsolat hálója van, ezt bizonyítja, hogy rangja van az Egyesült Köztársaságokban is, ami haderőt is jelent számára. Így kivitelezhette azt, hogy flottás katonákat hívjon a Rocksolidba. Ha Ingrid akar jobban utána nézhet a Nite-nak.
Amikor már Ingrid az idegen civilizációk kiválasztott követeivel beszél, érezheti, hogy minden személy rá koncentrál és a teljes figyelmét neki szenteli. Bár az O'xa és a Mezuhrenek apró jeleiből láthatja, hogy feltűnik nekik, hogy öt Regendes van jelen és ők összesen is csak négyen, külön ketten-ketten vannak, de egyelőre ebből nem vonnak le következtetéseket. Amit Miller elmond az valószínűleg pozitív csalódás az összes idegennek. Miután befejezi Ingrid, kis csönd áll be a konferenciabeszélgetésben, ez a helyzet jelenleg mindenkinek új, teljesen, így nincsenek meg a kialakult szokások. Végül Methos Mezuhren int kezdeményezően, elegánsan kezével Ingrid felé.
- Lady Ingrid. Talán mindannyiunk nevében beszélhetek, hiszen mindenkit ez a kérdés foglalkoztat most leginkább. Miben fog változni a korábbi rendszer ön által, miben fog a követek szerepe változni?

Ahogyan jól gondolta, tényleg a Fagyhadsereg saját bázisába kellene belépnie, hogy azoknak az adatoknak utána nézzen, a kapcsolatait felhasználhatná, de nem volt benne biztos, hogy örülnének is neki annak, ha amiatt lépne csak kapcsolat a Fagyhadsereggel, hogy mindezt megtudja, talán később egy másik alkalommal, amikor más ügye is van velük, akkor felhozza majd mindezt. Egész élete során hozzászokott ahhoz, hogy bármit is keres, akkor titkosított adatokhoz fog eljutni, vagy nagyon hamar beleütközik ilyesmibe, így most sem lepődött meg túlságosan, hogy a régi megszokott formáját hozza, még úgysem, hogy most sokkalta magasabb rangon van, mint eddig. Amit talált csak annyi volt, hogy kellemesen hűvös déli féltekés bázis, ionviharokkal és hihetetlen hideggel, ami teljes mértékben ideális volt a Fagyhadsereg számára, így az elhelyezkedés nem volt meglepő a számára, amikor meglátta, hogy milyen kísérleteket folytathattak ott, akkor már értette, hogy miért is voltak titkosak. Bár nem feszegette, biztos volt, benne, hogy ennél több folyt ott, de annyira nem volt releváns információ mindez most. A folytatás azonban érdekesebb volt, hogy megsérült olyan szinten a bázis, hogy nanotechnológiával sem tudták helyrehozni, ez viszont már így érdekessé tette az egészet, révén tudta, hogy ilyen kár nem sűrűn keletkezhet, hacsak nem a teljes kontinens is majdnem elpusztul. A személyzet eltűnt és volt még egy élő személy is, objektum. Az okozhatta volna? Könnyedén elképzelhető volt, de nem volt több adat és minden más titkos, még a megsemmisítésről talált adatot, illetve, hogy mindent lezártak és titkosítottak. Mindezek után tért rá arra, hogy Nava után keressen, ami most igencsak meglepő módon sokkalta több információval szolgált, mint elsőre. A Nite. Eddig csak egy szó volt, de most már ehhez több adat is párosult. Egy a világot teljesen beszövő kémhálózat, rideg tekintettel olvasta az adatokat, semmilyen érzelem nem látszott a tekintetén, vagy a szemein, az olvasás közben hihetetlen gyorsan gondolkodott is erről és dolgozta fel a beérkező adatokat. Megvolt a kiindulási pont az Egyesült Köztársaságok és azt, hogy mi is lett mára. Részben lenyűgözőnek találta, hogy milyen kiépítettsége lett a szervezetnek amióta létrejött a neveknél látszott csak változás rajta. az egész teste megfeszült néhány pillanatra, amikor a nevek között meglátta a Lady Stephanie Miller nevet. Soha, az elmúlt 421 év alatt olyan közel nem került az anyjához, mint most. Befolyásos tag, azok után, hogy már tudta, hogy ki volt az anyja egykor és, hogy amit a történetben leírt igaz volt nem csodálkozott ezen. Inkább az volt a megdöbbentő, hogy az anyja nem volt az Árnyékhadsereg tagja korábban. Átok is ott volt, ezt nem találta meglepőnek, és ott volt Nava Ragal is. Abban biztos volt, hogy Tubrok erről nem tud, mert a párja nem lett volna lenyűgözve, de most már kezdte megérteni azt is, hogy miért viselkedhetett úgy Nava, ahogyan. Cél volt, hogy sokan lenézzék és ne néznének ki belőle semmit, egy szerep lehetett részben, hogy a Nite-nál tökéletesen meglegyen a helye. Ezek szerint az lehetett a valódi jelleme, amikor gyerekekkel volt, ahogyan Tubrok mondta, még mindig megfontolt lehet a férfi és a kifordult jellem pedig az álca, soha sem hihette, hogy uralkodó lesz, így logikus volt ezt a szerepkört felépíteni. Ha pedig a következtetése helyes volt, akkor minden tisztelet megillette Nava-t, hogy ezért elviselte azt, amit mondanak róla.
~ A következtetésem helytálló? ~ kérdezte Maniac-et az előbbi gondolatsor után. ~
Gyorsan végigböngészte a Nava profilját, hogy Egyesült Köztársaságokban is volt magasabb rangja, kapcsolata Flottásokkal. Végül is azok után, hogy egy évig távol volt és a világot látta nem volt meglepő, hogy megismert Flottásokat és Birodalmiakat. Így már az egész logikus volt és következetes, ahogyan felidézte azt a korábbi beszélgetést. Ezek után az következett, hogy miket tanult, milyen képzést kapott Nava, amíg távol volt a Rocksolidtól. Ha már ennél a témánál járt, akkor a „sógoráról” mindent meg akart tudni, úgyis elég idejük lesz egymást ismerni. Itt már akkor jobban szándékozott a Nite-nak is utána nézni, mindent megtudni róluk, amit csak lehet és megvan hozzá a hozzáférése. Illetve, ha már itt volt és mindig is vágyott rá, az anyjáról akart minél többet, hogy mit is csinált a nő amióta távozott, hol járt, milyen az élete, miket tett azóta. Feltéve, ha az apja nem tiltotta le erről is, és ahogyan ez eszébe jutott, akkor még azt is bevette majd legutolsó sorban a keresésbe, hogy az apja figyelte-e az anyját azóta, hogy a nő távozott Gunnhilddal. Mindezek után állt neki a tényleges munkának és kapcsoltatta be a követeket a konferenciaterembe. Látta és érezte, hogy mindenki ráfigyelt, noha a O’xai és a Mezuhreni követeknél látta, hogy feltűnt nekik, hogy a Regendesi küldöttség minden tagja itt vna, míg ők kevesebben. Egyelőre nem reagált erre, csak végigmondta, a beszédét és várta, hogy ők is reagáljanak, ami hamarosan megtörtént. Bólintott a kérdésre, majd néhány pillanattal később reagált is.
- Nem kívánok egyik fajjal sem kivételezni, egyformán fogom önöket kezelni, az egyetlen ok, hogy a Regendes mind az öt küldöttje itt van az az, hogy nem szakítottam Maniac hagyományaival, ő egyszerre tárgyalt mind az öt követtel, mert együtt döntenek, míg az önök fajai, az O’xa és a Mezuhren egyesével képviseli a faját és külön döntenek. Csupán ez volt az oka a mai felállásnak. De ha zavarja önöket, tegyék szóvá és úgy lesz, ahogyan önök szeretnék.
A rideg szavai ellenére érezhető volt és hagyta, hogy a testbeszédéből is kiolvassák, hogy ebben a kérdésben alkalmazkodik a küldöttekhez és úgy fog velük beszélni, ahogyan szeretnék, nem leszidásként, hanem javaslatként mondta, amit.
- Visszatérve az eredeti kérdésre – kezdte. – Lesznek változások. Eddig egyoldalú tárgyalásokat folytattak a Birodalommal, most ez megváltozik. Ettől kezdve a követek, önök tényleg követek lehetnek, lesznek, kétoldalú lesz a kapcsolat. Velem fognak tárgyalni további együttműködésről, kérésekről, amiről szeretnének, és úgy érzik, hogy mindkét fél javát szolgálhatja. Tárgyalhatnak egyszerre többen is, vagy több ügyben, nem csak külön-külön, ahogyan önök akarják. Jobban lehetősége lesz tényleg a népüket szolgálni a Birodalom irányába.
Itt ismét elhallgatott és figyelte a küldötteket, hogy miként reagálnak erre. Volt egy olyan érzése, hogy erre valószínűleg nem mertek korábban gondolni, hogy mindez bekövetkezhet.
~ Karakter: Gunnhild Barbara Miller; Helyszín: Anyahajó ~
- Persze, mert csalsz – morgott és duzzogott még egy sort Maniac szavai után.
Igazából egész gyakran veszekedett Maniac-el, nem tudta eldönteni azóta, hogy egyesült vele miként is tekint rá. Addig csak egy gépnek vélte, de azóta leginkább olyan volt, mint egy idegesítő kistestvér, vagy pedig egy házi kedvenc, aki folyton odapiszkít a sarokba. Nem tudott dönteni a két lehetséges változat közül. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy miként működik, de zavarta, hogy ennyire le van korlátozva a keretei mögé és nem lehet olyan, amilyen lehetne, pedig nagyon sok lehetőséget látott benne. Persze azzal is tisztában volt és megértette, hogy miért kellettek a korlátozások, de attól még zavarták. Tudta, hogy miért nem kapott pontos tájékoztatást a családjáról, mert akkor nem azt az eredményt produkálta volna fiatalon, ami Zsarnoknak kellett, és mivel utána saját maga elégnek vélte azt, amit tudott így nem is nézett utána a mai napig, amíg nem tudta mindezt elkerülni. A második kérdésére már legalább konkrét választ kapott, amivel már tudott is mit kezdeni. Felvonta a szemöldökét, amint meghallotta azt, hogy miket is szokott enni Ingrid, illetve mi a kedvence. Furcsa ízlése volt a nővérének. Kissé oldalra biccentette a fejét, amikor végignézett az ételeken, ahogyan azok megjelentek a képeken. Úgy tűnt, hogy családi vonás volt, hogy rendszeresen ettek ételt, igaz saját maga számára ez muszáj volt, hogy ne veszítse el a kontrollt, de mégis valahogyan furcsán belül a lelkében melegséget érzett amiatt, hogy nincs egyedül ezzel a szokással. Az legalább megnyugtató volt számára, hogy nem nyúlkaját eszik a nővére, hanem a húst szereti ő is, igaz messze nem azt, ami Gunny kedvence volt.
- Nem egy véres steak – mondta kissé lemondóan az ételek láttán.
Ő annyira nem volt oda az édességekért, gyanította, hogy állatias énje miatt volt az, hogy inkább a húsokhoz vonzódott, mint ezekhez, bár „édesség” gyanánt egy adag sült vér nem volt rossz, arra nem emlékezett, hogy melyik társadalom ette lényegében nemzeti ételként, de jó ízlésük volt és ez még neki is elnyerte az ízlését. Sokkalta jobban, mint a tudósok által kifejlesztett borzalom, amit folyton próbálgatott és vitt magával az űrbe, amikor nem lehetet tudni, hogy meddig nem tud rendes ételt enni. Utána megkapta azt, hogy mit is lehetne Greg-nek venni, megengedett egy mosolyt magának, hogy a gyerekek mit nem szeretnek, biztosra vette, hogy U7 lehetett az első figurája, amit kapott, ha már a nagyapjáról van szó.
- Beszerezheted – mondta. – Az étel akkora legyen kész, mielőtt indulok majd Lady Ingridhez, és az U4 figura is legyen itt addigra, valamilyen kis dobozban kérem, becsomagolva, ahogyan egy ajándékkal szokás ezt tenni. Ha illik hozzá egy üdvözlőkártya, akkor az is lehet hozzá.
Nem tudta, hogy nem-e viszi-e túlzásba ezt, hogy ilyesmikre figyel, de eddig nem nagyon volt kifejezetten családi látogatása és találkozója, Zsarnok és U7 teljesen más kérdés volt, ők nem érző lények, náluk az efféle dolgok logikátlanok lettek volna, így nem is próbált ilyenre gondolni. Nyűgösen ült fel az ágyára a földről és feküdt hanyatt rajta, most nem gömbölyödött össze macskásan, mint máskor, amikor pihen, most határozottan az unatkozás jelét mutatta, mint az utóbbi napokban nem egyszer. Lehet, hogy le kellett volna a Pride-ba ugrania szórakozni és szétkapni néhány nehézpáncélost, vagy járművet, mert hiányolta a harcokat már.
- Van valamilyen rövid idő alatt elvégezhető kötelességem, feladatom? – kérdezte Maniac-et. – Ami még befejezhető a vacsora előtt?

Logikus módon Maniac Gunnhild további morgására és duzzogására nem reagál, mivel az nem utasítás vagy kérdés. A következő utasításokra már Maniac azonnal reagál.
- Műveletek végrehajtva. Művelet időzítve.
Ezzel Gunnhild számlájáról levonódik egy kisebb összeg, a kézzel készült figura névleges ára. Valójában nagy összeg, azt fejezi ki az alkotó szerint mennyit ér a terméke, de a HPI-ben mint minden összeg, jelentéktelen az egészhez képest, főleg Gunnhild esetében, aki nagy mértékű pénzt halmozott fel amíg az osztag tagja volt és egyébként is minden kiadását állja a Birodalom, ha azt kéri. Egy kis térváltó kapu nyílik a szobában az egyik asztal felett és egy elegánsan feketébe csomagolt doboz jelenik meg egy hozzá csatolt üdvözlőkártyával. Az ágy, ahogy végignyúlik rajta kellemesen puhává válik és kissé belesüpped. A Hídon viselt egyenruháját még nem vette át, ezért ezt is felajánlja neki a rendszer a nagyobb kényelem érdekében. Unatkozás közben kérdezi meg a Mesterséges Intelligenciát, ami átnézi a feladatait.
- Az új, tervezett páncélzat felpróbálásra és tesztre vár. Becsült idő megfelel a kritériumoknak. A feladat elvégzését korábban elhalasztotta.
Maniac ezen kívül mást nem talál. Ha érdekli és részletesebben is megnézi az adatokat, akkor az Anyahajó belső részében lévő szintre kell mennie, hogy kipróbálja az említett új páncélzatot. Ezt a feladatot egyszer rosszkedvében elnapolta és azóta nem jött elő.
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Ingrid valóban jól gondolja, a Fagyhadsereg rendszerébe kellene belépnie ahhoz, hogy további adatokat szerezzen. Azonban ahogy az Árnyékhadsereg, a Fagyhadsereg is szigorú parancsnoki lánc szerint működik, talán a Fagynak szigorúbb is a rendszere, lehet nem elég csak a kiképzőihez fordulnia ezzel. A Nite-al kapcsolatban könnyen talál további információkat, amelyeket feltöltés formájában meg is kap. Stephanie Miller jelenleg valószínűsíthetően a Spear-ben tartózkodik, pontos elhelyezkedési adat nincs, mivel ha lenne már elfogták volna őt. Általában ott, Afrikában vagy a Rocksolid területén tartózkodik, de vannak kapcsolatai a többi jelentős államban is. Személyesen ismeri a Drox-Vex-Spear hármas volt európai ősi néphez tartozó vezetőit. Sárkány, Átok és Bestia a mesterei, akik tanítják. Az eltelt évszázadok alatt sok Ősi-Marsi erőt szerzett a kapcsolatai mellett. A Nite szervezetnél betöltött szerepe nagyrészt információ gyűjtésből áll, de gyakran "eltűntet" nem kívánt személyeket is, persze magas körökben. Inkább vezető már mint ügynök, így nincs olyan sok konkrét végrehajtandó feladata, magánakciókat hajt végre legtöbbször. Steph valószínűleg sikeresen lopatott magának Ingrid apjának mintáiból és azzal megtermékenyítette magát, így lett még egy lánya, Ingrid húga. Aesa Vitoria Miller, róla Ingrid egyből képeket is lát, adatokat, a lány képességét. Ezen kívül Steph még az Új Ellenállással is aktívan tartja a kapcsolatot. Képek is vannak a nő mostani kinézetéről, megjelenéséről. Ezek a legfontosabbak, amiket Ingrid talál róla. Arra is talál választ, hogy az apja figyelte-e a nőt, figyelte de csak szakadozva, nem folyamatosan, hiszen neki is kötelessége lenne akkor jelentenie és elfognia Stephet. Az adatok alapján leginkább úgy tűnik, hogy Zsarnok egyszerűen elengedte Ingrid anyját és nem látja szükségesnek, hogy utána menjen bárki is, hiszen szinte nagyobb erőfeszítésbe kerül nem elkapni Steohaniet, mint utána küldeni egy Árnyhadsereg csapatot. Ezután a Navának keres utána részletesebben. A gondolatmenetére Maniac azonnal válaszol, a mentális csatornán.
~ Negatív. A kiértékelt eredmény részben helytálló. Nava Ragal az elemzett időtartományokban nem hajt végre a gondolkodásmódjának és emlékeinek nem megfelelő műveleteket. Nem korlátozza viselkedését külső információk hatására, előre eltervezetten.
Nava adatlapján látja, hogy kiképezték kémnek és orgyilkosnak a Nite-nál, a Rocksolidos képzésen felül a Köztársaságoknál bevetett is megkapta, de az Ismeretlen Birodalomban is tanult egy ideig. Amennyire az adatok mutatják a Rocksolidhoz hűséges, de a megszerzett tudását is titokban aktívan használja.
Már a konferencia beszélgetés alatt a kilenc idegen követtel, minden a lehető legnagyobb rendben megy. Mindegyik követ figyelmesen és türelmesen hallgatja Ingridet továbbra is. Senkit nem zavar meg, hogy Ingrid nem azonnal a feltett kérdésre válaszol. Mindenkire pozitív hatással van az a kijelentés, hogy mostantól külön-külön egyedileg is tárgyalhatnak és terjeszthetnek fel dolgokat a követek. Ugyanakkor némi nyugtalanságot is láthat Ingrid a szemekben annak kapcsán, hogy egyenlőként fogja kezelni a fajokat. Ez eddig nem teljesen így működött, a három fajt jelentőségük, erejük szerint rangsorolták általában. Összességében azonban az Ingrid által hozott újításokat üdvözlik. A Regendes követek kifejték egyetértésüket. Miután Ingrid befejezi ismét beáll egy kis csönd a teremben. Most Shidron lép elő kezdeményezően a félkörből.
- Ha jól értem önt, Lady Ingrid, ez azt is jelenti, hogy közvetlenül felvethetünk ügyeket, melyeket megtárgyalni kívánunk?
Kérdezi érdeklődve, hogy valóban jó-e az értelmezése. Az idegen nő láthatólag pozitívan viszonyul Ingridhez, valószínűleg azért mert egy másik nővel áll szemben. Shidron kezeivel finoman gesztikulál és a testbeszédét is aktívan használja, hogy kommunikatív legyen. Az elhangzott kérdés most is, mint az előbbinél a többi követ fejében is megfordulhatott, de csak az egyikük mondja ki.

Így hirtelen annyira valóban nem volt fontos azaz adat, hogy emiatt a Fagyhadsereget is felhívja, főleg, hogy szigorúan nem is tartozott a feladat köréhez, így ezt napolta jelenleg. A Nite már könnyebb volt, sokkalta. Azonnal meg is kapta őket felöltés formájában, nem mintha gondja lett volna azzal élete során valaha is, hogy akár Maniac segítsége nélkül is felidézzen valamit, amit olvasott, igaz nem teljesen pontosan, csak majdnem. De a feltöltés tényleg teljesen biztos volt, így ezzel nem kellett fáradnia. Valamikor itt döntötte el, hogy számára igencsak tetszetős volt a Nite, noha az meg sem fordult a fejében, hogy tag is akarna lenni, de mindenkinek kell egy hobbi; igaz Ingridnek sok hobbija volt, de még egy nem osztott, nem szorzott. Főleg, hogy egy olyan személyt is figyelni fog ezentúl, aki a családja részét képzi, Eyjolf miatt. Mostanra igencsak könnyű volt már Tubrokra úgy gondolni, mint a családja része. Így ekkor döntötte el, hogy ezentúl igyekszik majd a Nite-t figyelni, az ügynökeiket, a mozgásukat, amennyire lehetséges megpróbálja feltérképezni. Természetesen semmilyen előnye nem lesz abból, ha ez sikerül és nem nyer vele semmit, de egy kémszervezet kiismerése és feltérképezése nem tűnt unalmas feladatnak a számára. Amiből persze majd az anyját úgy-ahogyan kihagyja, mert őt nem akarta elbuktatni, sem a Birodalmat a nyomára vezetni, pedig kötelessége lett volna. És ekkor következtek az információk az anyjáról, meglepődött, hogy a Spear-ben van, titkon remélte, hogy a Rocksolidban van, de nem számított rá, hogy tényleg ott lesz. Sokkalta inkább a Vex-Drox páros lett volna, amit elképzelt volna az anyjából, főleg, hogy az ottani vezetők rendelkeztek Zuhanás előtti tudással. Végül elmosolyodott, hogy tényleg sokat van a Rocksolidban, hiszen neki tényleg az volt az otthona, minden tekintetben. Az anyját ismerve nem tudott meglepődni azon, hogy ismerte a Vex-Drox vezetőit, az anyjából kinézte, hogy időnként átugrik a régi időkről beszélgetni, esetleg sörözni is velük. A képet maga elé képzelte és roppant abszurdnak találta, hogy régi angol nyelven beszélgetnek a régi időkről. A szemei elkerekedtek a következő információkon, nem csak az, hogy ismerte a Sárkány, Bestia és Átok hármast, de mind a hárman tanították? Sőt még szerzett ilyen erőket is, az anyja nagyobb meglepetéseket tartogatott számára, mint hitte volna. A munkák úgyszintén nem okoztak meglepetést a számára főleg azóta, hogy tudta, hogy az anyja volt Thorhalla, remek orvgyilkos és kém, illetve kiváló árnyjátékos, intrikus hála az apjának, Loki-nak. Ingrid is innen örökölte mindezt, míg a gerincességet és egyenességet az apjától. Önkéntelenül is elmosolyodott a meglepettségen felül, ahogyan az ellopott mintákat látta és azt, hogy nincs egyedül, van még egy húga Gunnhild-en felül, Aesa Victoria Miller. Egy négy éves kislány, úgy tűnt, hogy a szüleinek csak lányaik vannak azóta, hogy a Földre kerültek és emberekké lettek, míg istenként két fiúgyermekük volt. Megnézte a képeket Aesa-ról és a képességeit is. Néhányat pislognia kellett, amikor meglátta a lány képességeit. Határozottan meg kellett állapítania, hogy ő maga volt a leggyengébb képességű a családban. Látta az adatokat a kislányról, ugyanazon képesség mindenkinél ott volt eddig, hogy Maniac részecskeszintű hibákat lát róluk, a többi képességet is érdekesnek találta, aztán ha ott volt az adatok között, akkor Ingrid a kezeibe temette az arcát, hogy a kislány megszállottan rajont Lerontis-ért és Átokért. Itt anyaként határozottan azaz érzése támadt, hogy meg kellene nevelni ezt a kislányt igencsak alaposan, hogy térjen észhez, mert nem akarta elhinni, hogy pont az a két személy. Vett egy mély levegőt, majd utána tért vissza az anyja adataihoz, róla is voltak képek, hogy miként néz ki. Az arca ugyanaz maradt, mint régen, de befestette a haját, a szép szőke haja ezüstös lett és mint a lányainak neki is voltak vörös csíkjai, noha azokat tudta Ingrid, hogy csak tetoválások lehetnek. Az Ellenállással a kapcsolatot már tudta Lerontis révén. Az apja pedig tudta… mindvégig tudta, hogy hol van a felesége, nyomon követte őt diszkrét időközönként és teszi mind a mai napig, így Aesa-ról is tudnia kellett. A többi adat kissé hátborzongató volt Ingrid számára, hogy igazából könnyedén elkaphatták volna a nőt, nagyobb erőfeszítés volt az, hogy nem tették meg. Egyszerűen nem törődtek vele, hogy ott van, levadászhatták volna, de nem. ezt meglehetősen furcsának találta. Utána jött Nava a keresésben, az gondolatmenete félig volt igaz csak, de nem volt különösebben fontos az, hogy hibázott. Az adatokat végignézte, orvgyilkosnak is képezték, illetve látta azt is, hogy miket és merre tanult. Nem volt rossz lista, eddig sem becsülte le különösebben a férfit annak ellenére, hogy másik láttára gyermekként bánt vele, de így már főleg nem tette. Hűséges a Rocksolidhoz, ez valamiért mégis kellemetlenséget, kényelmetlenséget jelentett neki.
~ Az anyám ismeri Nava Ragal-t? ~ kérdezte Maniac-et. ~ Illetve szeretnék két listát, az egyik azon személyeké, akiket ismerek, vagy ismerhetek és a Nite tagjai. A másik pedig a Rocksolidban tartózkodó és Rocksolid állampolgárságú Nite ügynököké. ~
Itt már megmozdult benne ennél az, amit Tubrok mondott neki, hogy a fiúk miatt a Rocksolid úrnője lesz, még ha nem is kötik össze az életüket. Ebben a szerepben pedig a Rocksolid védelme elsődleges volt, ehhez tudnia kellett, hogy kik kémek az udvarban, nemesi körökben, illetve az országban. Ezzel egyszerre jutott eszébe még valami, amit a párjának mondott, hogy szerinte az anyja is nagy szerepet játszott abban, hogy az északi törzsek kiváltak a Pride-ból és elmentek a Skandináv félszigetre és a név sem lehetett annyira véletlen, hogy pont Thorhalla-t jelentett.
~ Maniac, az anyámnak volt valamilyen köze ahhoz, hogy az északi törzsek a Rocksolid nevet választották, illetve elmentek a Skandináv félszigetre, hogy ott telepedjenek le? ~
Ez már tényleg csak érdekesség számba ment, kíváncsi volt rá, túl sok volt a véletlen ahhoz, hogy ne kérdezzen rá erre. Ezek után következtek a követek a napirendi sorban, látta a megnyugvást, hogy örültek a hozott híreknek, de az is feltűnt neki, hogy láthatóan félreértették a szavait az egyenlőség tekintetében. Mindazonáltal ezt az apróságot leszámítva azt az eredményt kapta, amit várt is, hogy elnyeri mindez a küldöttek tetszését, hogy mostantól nagyobb beleszólásuk lesz a tárgyalásokba és ők maguk is hozhatnak fel javaslatokat, nem csak azt kell tenniük, amit a Birodalom mond. Azonban mielőtt még valamelyik követ megszólalhatott volna Ingrid tette meg újra, hogy a félreértést tisztázza.
- Félreértettek – mondta nyugodtan, ezúttal némileg kevésbé ridegen. – Egyenlő parteként fogok bánni magukkal, így értettem a szavaimat. Nem fogom kevesebbnek venni önöket, mert nem a Birodalom polgárai, hanem más fajba tartozni. Úgy fogok mindenkivel beszélni és tárgyalni, mintha egy velem egyenrangú személlyel tenném.
Bízott benne, hogy a korrekciója megnyugtatja a követeket némileg és nem kezdenek majd egymásra fújni az előbbi után. Shidron kérdése után a nő felé fordult és határozottan bólintott az O’xa követének. Fordított helyzetben valószínűleg ő maga is feltette volna ezt a kérdést, mert nem nagyon akarta volna elhinni, amit hall az eddigi évek tapasztalta után.
- Jól értette Lady Shidron – mondta. – Pontosan ezt jelentette, amit az előbb mondtam.
Még megvárta, amíg a megerősítést megemésztik a küldöttek és figyelte, hogy miként is reagálnak minderre az előzőkön felül.
~ Karakter: Gunnhild Barbara Miller; Helyszín: Anyahajó ~
A duzzogásra, ahogyan várta nem is kapott választ, arra pedig szinte azonnal, hogy elküldte a parancsokat és utasításokat, hogy tegye meg Maniac az étel és az ajándék beszerzését. Igazat megvallva azóta szinte semmilyen formában nem költött pénzt még a Birodalom számlájára sem, hogy úgy döntött annak idején, hogy beáll a Flottába, így tényleg sok tartaléka volt. amíg az ágyon feküdt kényelmesen meg is érkezett a rendelt ajándék, a kártyával és szépen, ízlésesen becsomagolva, akkor már ezzel sem kellett Gunny-nak fáradnia. A ruha ötletére, hogy ideje lenne átöltöznie, először csak felmordult komolyan időnként, mintha az anyja próbálta volna nevelni. Legalább is azok alapján erre a következetésre jutott, amiket másoktól hallott, hogy milyenek voltak a szüleik gyerekkorukban. Pont ilyenek. Végül is azonban igazat kellett adnia, hogy valóban az egyenruhánál minden kényelmesebb, így egy átlagos kintre és itthonra is felvehető kényelmes nadrágot és blúzt kért. A kérdésére Maniac pedig még feladatot is talált. Nem tudta eldönteni néhány pillanatig, hogy örül-e ennek, vagy pedig nem, de végül is addig is eltudja foglalni magát. újra felmordult, egy új páncél. Miért nem volt jó a saját egyedi vértje? Tudta persze, hogy többeket zavart, hogy alig takart rajta valamit, de legalább nem rombolta le a felépült hírnevét, hírhedtségét az űrben, hogy hiába alig hord páncélt még az avatarok sem fogják a bőrét, hanem lepattannak róla.
- Legyen, szólj a kutatásvezetőnek, hogy öt percen belül ott vagyok – mondta.
Az adatokat ezek után nézte meg, az öt perc még sok is volt, főleg, hogy csak itt az Anyahajón kellett némileg odébb mennie, pár szinttel és a hajó belsejébe. Ez így kifejezetten ideálisnak tűnt számára, hogy addig elszórakozzon ezzel, amíg szükséges volt. már emlékezett rá, hogy rossz kedve volt és elhalasztotta ezt, valószínűleg a tudósok örültek a legjobban annak, hogy nem kellett őt elviselniük olyan hangulatban. A ruhája, amit átvett elvileg alkalmas volt arra is, hogy abban menjen le, de azért mégis az illem kedvéért visszaöltözött az egyenruhájába, amint ez megvolt, akkor a megadott hely felé vette az irányt. ha megérkezik, akkor besétál a laborba, úgy gondolta, hogy már ismerik itt, mert volt itt korábban, vagy dolgozott együtt azokkal, akik a mostani páncélt készítették, így nem is akarta nagyon az időt húzni. A köszönést is letudta egy egyszerű biccentéssel.
- Merre van a kipróbálandó és tesztelendő páncél? – kérdezte.

Gunnhild végül jóváhagyja a Maniac által tanácsolt koncepciót. Az egyenruhája eltűnik a testéről és ezzel pontosan egy időben egy kényelmes otthoni felső és nadrág jelenik meg a testén. A szokásos darabok, ami neki átlagosan tetszenek, de mégsem kirívóak, feltűnően látványosak. Az öt perc valóban sok idő a térképet nézve, hogy eljusson arra a helyre, csak egy térváltás szükséges, amit a lakrészéről is megejthet.
- Negatív. Nincs kutatásvezető személy.
Válaszol azonnal gépies hangon Maniac. Ha emiatt nem áll meg Gunny, akkor könnyen, alig fél perc alatt eljut a kijelölt komplexumba. Ott nincs kinek köszönnie, csak üres folyosók és termek fogadják. A kijelölt szinten nincsenek is személyek, minden üres. Végül egy hatalmas, hangár szerű terembe kell mennie. A terem nagy íves fémbordákból áll, ezek a fémbordák összekapcsolódva adják a plafont, padlót és falakat is, mindegyik borda saját magával összekapcsolódva egy szakaszt alkotva. Ez egészen egyedi tervezés az Anyahajó más részeihez képest. A terem közepén van egy álló fém próbatest, amelyre a páncél egy része van a helyezve. Azonban nem ezt kell felvennie, a bábún lévő anyag csak az illesztéseket mutatja, hogyan is kell felvennie azt. Maga a páncélzat egy széles, lebegő fémasztalon van részenként kiterítve. Első látásra inkább ruházatnak, mint páncélzatnak tűnik. Van az asztalon fehérnemű, két nadrág, katonai zokni, bakancs, felsőrész, mellény, még egy felsőrész, kesztyűk, garbó a nyaki részre és egy csuklyához hasonló fejrész és egyéb apró kiegészítők. Minden darab fekete, szövetszerű, apró szürke csíkok, szálak látszanak az anyagban, amelyek tapinthatóak is. Ha Gunnhild hozzáér az anyaghoz, azonnal érzi hogy az élő. Felismeri, ez szuperrovar technológia.
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Az Ingrid által választott "hobbi", az hogy figyeli a Nite-ot és megpróbálja felderíteni, nem tűnik túl egyszerű feladatnak, kivitelezhető és reális, de utána járást és időt igényel, kellemes kihívást jelent leginkább. Aesa esetében majdnem minden adat ott van a lányról, a pontos elhelyezkedését kivéve, így az is, hogy melyik két férfiért rajong és milyen módon. A kérdésekre és utasításokra Maniac azonnal felel mint mindig.
~ Nava Ragal és Stephanie Miller rendszeres kapcsolatban állnak. Működésük operatív.
Ad választ a Mesterséges Intelligencia. Ezután jön létre a két lista, amelyeket Ingrid kért. Az első az amelyen azok a személyek szerepelnek, akiket Ingrid ismer vagy ismerhet és Nite ügynökök/kémek. A lista pillanatok alatt jön létre, rendkívül sok névvel. Ami feltűnhet neki egyből, hogy nincs rajta birodalmi ismeretsége, azonban a földiek annál többen vannak. Gyakorlatilag minden tizedik személy, akit Ingrid ismer a Földön az Nite ügynök. Főként a Dél-Amerikai, Milícia térségből, nem a Milícia belső magjának tagjai, hanem normál bűnözők, katonák, civilek, független csoportok tagjai vegyesen. A második lista ennél már sokkal nagyobb. A Rocksolidhoz tartozó Nite ügynökök listája. Másodpercek alatt nő hatalmasra, több milliósra a lista, egymás alatt sorokban szerepelnek a nevek és azonosításhoz szükséges adatok, egészen kicsi, a sorokat szimbolizáló ikonokkal. Minden társadalmi rétegből vannak, a szegény munkásoktól egészen a magas rangú katonai személyekig. Ingrid már most látja, hogy hatalmas a Nite befolyása a Rocksolidban. Ennyi személyt már ki sem lehetne iktatni a rendszerből, mert egyszerűen hiányoznának a társadalomból, csökkenne a népesség és új embereket kellene találni a kiesett szerepekre. Ráadásul semmilyen garancia nincs rá, hogy a Nite nem szervezi újra magát, ugyanolyan módon. Ami feltűnhet Millernek, hogy a listán Nava mellett Mordaen is ott szerepel. A következő kérdésre, hogy az anyjának volt-e köze a Rocksolid létrejöttéhez, már sokkal rövidebb választ kap Ingrid.
~ Stephanie Miller szerepe a Rocksolid jelenlegi formájának létrejöttéhez a mérlegeléshez is értékhatár alatti. Nincs mérhető hatás.
Tehát a Thorhalla és a Rocksolid nevek tartalmi egyezése valóban csak a véletlen lehet, vagy valamilyen isteni véletlen, amelyet nem számol ki Maniac, de akkor Zsarnoknak kell tudnia róla. De valószínűbb, hogy ebben a kérdésben Tubroknak volt igaza amikor a népét és magát a Pride elődjének területén élt Rocksolid nevű klántól eredeztette. Bár valószínűleg ő sem szívesen gondol azokra a maszkos őrültekre, akikkel közösek lehetnek a saját ősei is akár.
A holografikus konferenciabeszélgetés alatt már Ingrid tisztázza a kis félreértést. Ez már láthatóan tetszik az idegen fajok követeinek. Akik időközben már apró jelekkel, testbeszéddel, mozdulatokkal, mimikával egymás között is elkezdtek kommunikálni. Ingrid érezhetően megindított köztük egy konstruktív működést. Néhányan közülük hangosan is kimondják szívélyes egyetértésüket az egyenlő partnerséggel kapcsolatban. Ezután következik Shidron, a nő arcán már tökéletesen kivehető a kellemes csalódás Ingriddel kapcsolatban.
- Ezek a rendelkezések minden tekintetben az előnyünket szolgálják. Bízom benne, hogy ezentúl sokkal szorosabb és előnyösebb lehet az emberek és az O'xa együtt működése minden tekintetben.
Ismét kicsit meghajol, majd Shidron hátrébb lép, vissza a félkörbe. A másik O'xa egy "jól csináltad" pillantást vet rá, majd mindketten ismét Ingrid felé fordulnak. Most megint beáll egy kis csönd, amíg Miller a reakciókat várja és figyeli, de most senki nem töri meg ezt. Az idegeneket figyelve feltűnhet Ingridnek, hogy talán néhányan közülük kicsit feszültek, valamilyen eddig ki nem mondott negatív részt is sejtenek, ami várat magára a pozitív csalódás után. Azonban ezt nyilván nem fogja senki hangosan felvetni. Az idegenek mind Ingridre figyelnek és most tőle várnak valamilyen reakciót.

A ruha azonnal eltűnt róla és már a kényelmes itthoni viseletben tudott nyújtózkodni egyet. Az itthoni átlagosak, amik igazából mindent takartak rajta, mintha egy régi Zuhanás előtti melegítőruha lett volna, szürke színekben. Itthonra, ahol senki más nem látta rajta kívül tökéletes volt, olyan színben, mint ami egyébként a bundája volt. Tudta, hogy az öt perc sok lesz, de legalább adott esélyt arra, hogy felkészüljenek azok, akikhez ment. Felvonta a szemöldökét, amikor kiderült, hogy nincs kutatásvezető. Mivel nem voltak kutatásvezetők, se ilyesmik, így a visszaöltözéssel sem fáradt, hogy civil ruhában menjen oda, a saját otthoni öltözete is megfelelt. A térváltást otthonról végezte a megfelelő helyre, hogy még ezzel se kelljen nagyon fáradnia. Mikor a megfelelő szintre érkezett nem érzékelt senkit sem a szaglásával, egyedül volt, így csöndben egymaga baktatott végig a folyosókon, oda ahova mennie kellett. Végül megérkezett a hangárba, azonnal kiszúrta azt, hogy hol is vannak azok a holmik, amiket kap és tesztelnie kellett. Végignézett a helységen, egyedi tervezés, nem olyan, mint az Anyahajó többi része, így már tudta, hogy Zsarnok volt az, aki meghagyta, hogy jöjjön majd ide tesztelni ezeket, csak akkor kellett ilyen helyekre jönnie, amikor neki kellett megtennie valamit. Amint belépett és végigmérte a termet a szeme a bábúra szegeződött, ami szemléltette a ruha felvételét, amint közelebb lépett az asztalhoz és meglátta, hogy mik vannak ott felmordult. Elsőre valami rossz viccnek hitte, hogy egy ruházat van ott, mintha csak egy teljesen átlagos öltözet lenne, minden megvolt, ami kellett, csak éppen nem tűnt páncélnak. Ismerve a technológiát persze nem volt meglepő, de mégis páncélnak kinéző páncélt várt és nem utcai ruhát, meg fehér neműket. Ha nem ismerte volna tökéletesen Zsarnokot, akkor azt hitte volna, hogy a férfi éppen tréfát űz vele, de mivel ismerte tudta, hogy mindezeket komolyan gondolta. Így ekkor kezdett gyanakodni, hogy annyira nem lehet egyszerű öltözet ez. Mikor teljesen közelért óvatosan nyúlt ki az asztalon levő dolgok felé, hogy megérintse azokat, főleg a szürke részeknél, amik a ruhában voltak. Amint hozzáért a szövethez a szemei elkerekedtek, hiszen megérezte, hogy a ruha élt. Halkan füttyentett egyet, erre soha sem gondolt volna, hogy szuperrovar páncélzatot fog kapni ajándékba Zsarnoktól.
- Legközelebb, ha ilyesmit kapok, és rossz a kedvem, akkor is konkretizáld, hogy mit is kellene tesztelnem – morgott Maniac-nek.
A bábura nézett, hogy miként is kellene a nem teljesen egyértelmű részeit a páncélnak felvenni, majd nekilátott felvenni a kapott holmikat, hogy utána megkezdődhessen a tesztelés.

Ingrid tisztában volt vele, hogy nem lesz a legegyszerűbb feladat az, amit kitűzött saját magának, de soha sem volt arról híres, hogy bármit is feladott volna, ami kissé nehéznek tűnt. Nem, éppen azért választotta ezt. Ami Aesa-t illette, mindent tudott már így a húgáról, kivéve a pontos lakcímet, valahol a Spear-ben valószínűleg. Nehogy véletlenül olyan helyen, ahol felkereshesse titokban. Abban nagyon bízott, hogy az anyja majd elbeszélget a lánnyal és helyes útra tereli, valahogy úgy és elmagyarázza, hogy abban nincs benne sem Átok, sem Lerontis, főleg nem olyan szempontból, ahogyan a kislány hiszi azt. Felsóhajtott, annál a résznél, hogy Nava és az anyja ismerik egymást és sűrűn tartják a kapcsolatot, operatív működés, azaz valószínűnek találta, hogy az anyja lehet Nava egyik felettese. A kérése után meg is kapta a listákat, feltűnt neki, hogy Birodalmi szinte, vagy egyáltalán nincs rajta, ellenben a külvilági kapcsolatai is ismerősei közül majdnem minden tízedik igen, főleg a Milicia lakosai közül, a fejeseket nem csodálta, hogy nem, de az, hogy a bandatagok és ehhez hasonlók igen, már nem. Nagyszerű, ezek szerint az anyja bármikor megtudta figyeltetni, amikor a Földön volt és akarta, csak éppen nem vette fel vele a kapcsolatot. A másik lista viszont a képzeletét is felülmúlta, mindenhonnan voltak a Rocksolidban Nite ügynökök a legalsó rétegtől egészen az uralkodó családig. Elhúzta a száját, ennek nem örült, főleg annak sem, hogy Mordaen nevét is meglátta köztük. Nava és Mordaen. A lakosság hetede Nite ügynök volt, ez hihetetlen befolyás volt! Mégis hogyan kellene ezt majd Tubrok tudtára hoznia? Nem lesz egy kellemes beszélgetés, annyi biztos, ezeket ki sem lehetett így iktatni, ott kellett hagyni mindet, ahol voltak. Mi lesz, ha egyszer a Nite lépni fog, hogy megszerezze a bolygó feletti uralmat a HPI-t kivéve? Ennyi ügynökkel könnyedén megtehették! Eddig talán nem is érdekelte volna mindez, de Tubrok és Eyjolf miatt már igen. Ezen kellemetlen hírek miatt már az sem lombozta le, hogy az anyjának végül mégsem volt köze a Rocksolid névhez, sem a kialakuláshoz, minden csak a véletlen műve lehetett.
Mindezek után már a tárgyalásoknál örült, hogy sikerült hamar elsimítani a kis félreértést és az, amiket utoljára mondott már tényleg elnyerte a követek tetszését is. figyelte, hogy miként reagálják le egymás között, a testbeszédeket és mimikákat. Most kissé nehezebb dolga volt, emberekben könnyedén olvasott, de idegenekkel sok dolga még nem volt, így azért is figyelte őket különösen, hogy könnyebben kiigazodhasson bennük később. Így is sikerült kiszűrnie, hogy mindük tetszését elnyerte és máris elkezdtek egymás között ezen gondolkodni és lépni, hogy miként is kellene majd tenniük a későbbiekben. Elégedettséget érzett, amikor Shidron arcán teljesen kivehető volt a kellemes csalódás is Ingridet illetően, és ekkor már tudta, hogy az első lépést sikeresen megtette és valóban jó volt a nőt is beválasztani az első körbe. A nő szavaira egy kicsit biccentett, amikor már hangosan is felé intézte azokat. Ezek után szólalt meg ő maga is.
- Hasonlóképpen bízom ebben a Birodalom nevében is – mondta.
Látta a másik O’xai tekintetét, hogy elégedett volt Shidronnal. Amíg figyelte őket feltűnt neki, hogy kissé feszültek a követek, mintha várták volna azt a bizonyos DE részt, ami általában egy ilyen beszélgetés alkalmával elő szokott kerülni, de ezúttal semmi ilyesmiről nem volt szó. Várt egy kicsit még Ingrid, hogy megszólal-e még valaki, de mivel nem tették, akkor ismét magához ragadta a szót. Nem tudta, hogy milyen lehet a helyükben lenni, hogy tudják, hogy mi lesz a fajuk sorsa, ha a szövetségek felbomlanak.
- Nem kell aggódniuk, nincs ezúttal DE abban, amit önöknek akartam mondani – felelte némileg megnyugtató hangon, kissé mélyebben, mint az alaphangja. – Nincs negatív visszhangja ennek. Így szeretném megkérni önöket, hogy a most elhangzottak fényében vázolják fel az elképzeléseiket, hogy miket is szeretnének, rövid, közép és hosszabb távon elérni, miről akarnak tárgyalni ésszerű és logikus határokon belül. Legkésőbb egy egység múlva szeretném ezeket az előzetes elképzeléseket megkapni.

A morgásra Maniac röviden, gépiesen válaszol még.
- Utasítás elmentve.
A bábúra nézve Gunnhild egyből észreveszi, hogy főleg a páncélzat felsőrésze lesz az, aminek a felvétele valamivel bonyolultabb lesz, de nem különösebben okozhat majd nehézséget. Ezután lát neki, hogy felvegye a szuperrovar technológiájú páncélt. Először az alsóneműket kell felvenni, majd a zoknit, utána következik az első felsőrész, majd az első nadrág. Amint ezeket felveszi az anyag rögtön a testéhez idomul, teljesen rásimul a bőrére, a legapróbb részeire is, mégis úgy érzi, annyira természetesnek a viseletet, mintha semmi nem lenne rajta, nem is érzi az anyagot. A hőmérséklet, légcsere, külső ingerek, minden egyszerűen optimális a páncélzaton belül, mintha tökéletes környezetben lenne a teste. A különböző darabok érezhetően alkalmazkodnak hozzá, illesztések sincsenek, olyan mintha az anyag összeforrna a testén és már egyetlen páncélzatot alkot. Az első réteg felvétele után kell felvenni a páncélbakancsot, majd a mellény szerű részt a mellkasára, ezek merevebb darabok. Majd következik a második nadrág és a második felsőrész. Miután ezeket felveszi, az anyaguk kicsit enged, páncélzat szerűbb lesz, kellő mértékben takarják a domborulatait és sréhen megjelenő csíkozottság, huzalozottság is láthatóvá válik. A mellkasnál van egy nagyobb szürke rész is, a mellény vonalánál, amely ötvöződik a feketével. Az egész láthatóan könnyű páncélzat, nincs rajta sok merev elem, inkább szövethez hasonló. Nem akadályozza a mozgást és csak minimálisan érződik. Végül már csak Gunnynak a csuklya szerű részt kell felcsatolnia, ehhez egy garbószerű rész is csatlakozik, védve a teljes nyakát felkúszva azon. A csuklya hátulról bevonja a fejét és az arcnál egy testhezálló maszkot alkot.
Miután teljesen felvette a páncélt körülötte a környezet elkezdi visszatükrözni a fényt. Így minden oldalról megnézheti magát. Első látásra olyan a páncél, mintha egy végtelenségig könnyített UP2-es páncélzat lenne, csak női amit pontosan rá terveztek. Gondolattal tudja formázni és alakítani is. Egyelőre még semmilyen teszt nem kezdődik el, amíg úgy nem dönt, hogy készen áll rá. Választhat, hogy egy könnyebb és gyorsabb vagy a hosszadalmasabb tesztelést kéri.

Ingrid a húgáról való adatkeresés közben nem csak a lány pontos lakcímét nem találja, de a konkrét elhelyezkedését sem. Flotta tisztként, ilyen magas rangban elvileg tudná követni, hogy éppen abban a másodpercben hol van Aesa, de valószínűleg az apja ezt letiltotta annak érdekében, hogy Stephaniet védje ezzel. A rendszer még azt is kiírja, hogy Stephanie nem tud arról, hogy Aesa hogyan viszonyul Átokhoz és Lerontishoz, nagy eséllyel ezért nem beszélgetett még el a lányával erről a témáról.
A Nite-al kapcsolatban miközben azon gondolkozik, hogy a szervezet mekkora veszélyt is jelenthet a Rocksolidra nézve, könnyen felmérheti, hogy a feltöltései, az, hogy lényegében az elméjében van minden fontos adat amelyet a titkos kémhálózatról tudni érdemes máris előnyt jelent. A legnagyobb birodalmak vezetői, az Ismeretlen Birodalom, Pride, Drox-Vex vagy az EU, de még egyelőre a Sivary sem tud a szervezetről, vagy ha igen egyszerűen nem hisznek benne, nem fogadják el. Igazán csak a Spear, az Egyesült Köztársaságok tudnak róla, akik érdekeltek is benne, és most már majd a Rocksolid is. Máris jelentős lépés, hogy Ingrid egyáltalán utána járt ennek.
A kilenc idegen követen, a konferenciabeszélgetés közben hirtelen meglepődöttséget érzékelhet Ingrid, amikor kimondja, hogy nincs semmilyen DE abban amit mond. Az idegenek próbálják ezt az érzést nem kimutatni, de több mint ezer év tapasztalattal Miller azonnal észreveszi ezt. Meglepi őket, hogy Ingrid ilyen nyíltan válaszol arra a gondolatra amit igazán megfogalmazni sem mertek, mintha olvasna bennük vagy a gondolataikban. Ezután Ingrid birodalmi domináns fenhangjára a követek tiszteletteljesen kis biccentéssel jelzik, hogy megértették a feladatuk. Sfve'ne lép előre az O'xától először.
- Lady Ingrid, engedelmével. - ha valamilyen módon jelzi Ingrid, hogy a férfi beszélhet, csak akkor kezdi el - Az O'xa már évek óta előállt ezen a téren egy kidolgozott tervezettel. A mostani változások fényében újra felterjesztem az uralkodói párnál, kisebb módosítások eszközére még az éjszaka folyamán. Amennyiben önnek megfelel, holnap a korai órákban már ez rendelkezésére fog állni. Feltételezem elvárja, hogy Lady Shidronnal terjesszük fel a tervezetet.
Megvárja erre a választ az O'xa majd ismét biccent és hátrébb lép. Rögtön ezután a Regendes öt fős delegációjából lép elő egy barna hosszú hajú, kissé alacsony és vékony, de nagyon emberi női személy.
- A Regendes álláspontját is szeretném ismertetni, amennyiben alkalmas erre az időpont. - ő is megvárja Ingrid válaszát erre - A globális törvényeink szerint ilyen tervezet kidolgozásában csak a legnagyobb nemzetközi tanács dönthet, ami azt jelenti, hogy minden állam küldöttségének össze kell ülnie, egyszerre, kidolgoznia és jóváhagynia egy koncepciót vagy már megbízottan kidolgozott koncepciót elfogadnia. Ezután kerül a tervezet egy globális szavazásra. Népszavazásra. Minden bejegyzett polgár szavaz. Ennek lebonyolításához időre van szükség és megfelelő technikára. Ha nyomást gyakorlunk a rendszerre, meggyorsíthatjuk a folyamatot. Azonban kérem Lady Ingrid, nézze el ha a határidő szerinti utolsó nap elején kap készhez egy korrekt, kész tervezetet. Sajnos nekünk nem áll rendelkezésünkre önállóan dönteni, nagyon sajnálom ha ez kellemetlenséget okoz.
Még egy kicsit szabadkozik, várva erre Ingrid jóváhagyását vagy aggályait. Természetesen a követ megvárja amíg ezt a kérdést ha csak átmenetileg is tisztázzák és akkor lép csak vissza. Utolsóként a Mezuhrenek közül Bodan lép elő. Szintén teljes tisztelettel, de az előbbieknél sokkal kevesebb alázattal. Határozottan néz Ingrid szemébe, éreztetve, hogy Miller van nagyobb rangban, de ő maga is magas rangban van.
- Ön is tisztában van vele, hogy én magam és Lord Methos összesen két városállamért vagyunk felelősek. Felkészültségtől függően, feltételezem ez a fajtársamra is igaz, elkészíthetünk egy részletes, komoly tervet. De csak erre a két városra. Nem képviselhetjük a többi állam érdekét, ahhoz nincs elég hatalmunk. Ezzel a problémával hogyan számoljunk le úrnő?
Kérdezi a témához illő és kellő komolysággal és minimális aggállyal. Láthatóan nem csak Bodan de Methos is kíváncsi a válaszra. Belül a két Mezuhren leginkább annak örülne ha a válasz az lenne, hogy "sehogy" vagy hogy nekik kell megoldani valahogy. Ez a fajukra jellemző gondolkodásmód.

Maniac-el Gunny már nem is törődött, tudta, hogy feljegyzi ezt és legközelebb ha el is veti a lehetőségét a nő annak, hogy megnézzen valamit, ami ilyen volumenű lesz, arra szólni fog és ez volt a lényeg. Ahogyan végigmérte a bábut látta, hogy nagyjából tényleg csak a felső az, amit kissé nehezebb lehet felvenni, a többi része teljesen triviális volt és adta magát. Levette magáról az otthoni öltözékét, ami éppen rajta volt, teljesen meztelenre vetkőzött, majd az új páncéljának fehérneműit kezdte elsőként felvenni. Nem zavarta az, hogyha ilyen nyíltabb helyen meztelennek látják, most úgyis maximum csak Maniac és Zsarnok láthatta, mindkettő pedig már látta és egyiket sem érdekelte, így őt sem zavarta és nem szemérmeskedett, hogy elvonuljon valahova. A megfelelő sorrendben öltözött fel, és azonnal roppant kényelmesnek találta a ruházatot, amint már rajta volt. Sokkalta jobban illeszkedett hozzá az öltözék, mint eddig bármi ruházat, amit élte során viselt, pedig elég sok mindent kellett így már próbálnia. Nem sokkal később az utasítások alapján már rajta volt az egész páncél, hihetetlenül könnyűnek érezte, mintha nem is lett volna rajta semmi sem és csak bundában sétálgatna, vagy éppen emberi alakban. Amikor a fények tükröt képeztek körülötte megnézte magát abban, még jól is állt neki a ruha, pont úgy nézett ki ebben, mint egy UP2 igencsak könnyű vért, mindenféle extra és felesleges dolog nélkül, csak épp női kiadásban, amit rá tervezte. Azt érezte és tudta, hogy mint minden páncélt ezt is tudta gondolattal irányítani. Az egész roppantul elnyerte a tetszését. Tette benne néhány fordulatot és harci mozdulatot, rúgást, ütést, feszítést, nyújtást, és pár továbbit, hogy ezzel is kipróbálja, hogy milyen a tényleges mozgás benne és mennyire idomul hozzá a vértje, igazából sejtette, hogy teljesen, de azért megpróbálta. Úgy jó fél perccel később szólalt csak meg, eddigre állt készen arra, hogy a tesztet is megkezdhessék majd.
- Kezdjük a rövidebbel – mondta hangosan. – Ha az kevés és nem szolgál elég adattal, akkor folytathatjuk a hosszabbal.

Ahogyan Ingrid a húgáról keresett adatokat nem találta meg még a környékét sem annak, hogy merre lehet éppen. Most az egyszer hálás volt az apjának, hogy valószínűleg ő volt az, aki letiltotta ezeket az adatokat az anyja és a húga védelmében. De mindez tényleg megerősítést adott neki, hogy az apja figyelte kettejüket és tudott róluk. Az anyja pedig nem tudott arról, hogy a lánya, azaz Ingrid húga miként viszonyult a két férfihoz. Erős késztetést érzett Ingrid, hogy Tyr-en, vagy Nava-n keresztül üzenetet küld az anyjának, hogy minderről tájékoztassa és felvilágosítsa arról, hogy ez ellen tenni kéne valamit. Mindezek után kezdett a Nite-ról gondolkodni, amint ezt megtette a felöltött tudás azonnal olyan lett, mintha tényleg ő tudta volna, hogy kik tudnak a kémszervezetről, és kik nem. Jelenleg két állam tudott csak a többi vagy nem hitte el, vagy nem tudott róla. veszélyt így még jelenthetett, de legalább harmadik félként a Rocksolid is tudni fog róla, amint megtalálja a megfelelő időpontot arra, hogy ezt a párja tudomására hozza. Igazából azon felül, hogy Tubrok véletlenül elszólta magát és fény derült ezáltal a Nite létezésére hálás lehet a férfinak mindezért, hogy így legalább ilyen fontos dolog a tudomásukra jutott. Majd szépen lassan, ahogyan figyeli őket és fejtegeti, közben majd igyekszik később rájönni, hogy mi is a célja a szervezetnek. Egy ekkora kémhálózat nem működik ok nélkül, valamiért létre kellett hozni őket. Ha csak információ kellene, akkor néhány ügynökük lenne és nem ennyi. Ezt már jócskán megtanulta és kitapasztalta a hosszú élete során Ingrid. Ami a tárgyalásokat illette látta, hogy a követek mindent megtettek azért, hogy elrejtsék az érzéseiket, de szerencsére volt benne tapasztalta és mindenkiben egészen könnyedén tudott Ingrid olvasni, jól jött számára az, hogy az idegen fajok is nagyjából pontosan ugyanúgy fejezik ki magukat, mint az emberek. Így legalább ebben nem kellett a feltöltésekre hagyatkoznia, hanem a saját tapasztalatára, amit úgyis jobban szeretett. Még csak a gondolataikban sem kellett olvasnia, mert tényleg könnyedén le lehetett olvasni az arcukról, mozdulataikból. A Birodalmi felsőbbrendűséget is tökéletesen alkalmazta a mondata végén, amikor szinte nem kérés lett a szava, hanem parancs és a követek is azonnal fejet hajtottak. Sfve'ne szókérésére Ingrid biccentett a férfinak, hogy nyugodtan szólaljon fel, végighallgatta, hogy mit is akar. Belül igazából elégedett volt, hogy már mertek erre készülni az O’xa követei évekkel ezelőtt, de a legkisebb jelét sem mutatta, nem hagyta, hogy bármit is leolvassanak róla a követek. Amint a férfi befejezte a beszédet szinte megszólalt.
- Igen, örülnék neki, ha önök terjesztenék fel mindezt – mondta.
Így bizalmáról biztosította a két felet, hogy nem kér másik küldöttet ezzel kapcsolatban. Utána a Regendes küldöttre nézett és neki is jelezte, hogy nyugodtan kezdje el mondani, amit szeretne. Itt sem késett a válasszal a szavak elhangzása után.
- Tisztában vagyok a bürokrácia útvesztőivel, előnyeivel és buktatóival – mondta kimérten. – Ezért hoztam fel az egy egységnyi időt, ezen idő alatt bízom benne, hogy önök is eltudják mindezt dönteni és összeállítani a tervezetet. Amíg nem lógnak ki az egységnyi időből, azon időn belül bármikor optimális, hogy mikor is nyújtják be számomra a javaslatot.
Természetesen végig rideg maradt a szavainál, őt magát tényleg nem zavarta, ha csak az utolsó napon érkezik be az a tervezet, ahogyan azt sem, hogy már akár öt perc múlva kapja meg. A lényeg az volt, hogy a kiszabott határidő előtt meglegyen mindez, az azon belüli idő, hogy mikor is történik meg nem volt fontos, nem volt jelentősége egyáltalán a számára. Mikor utoljára Bodan lépett elő Ingrid állta a férfi tekintetét, elfogadta, hogy ő is magas rangú és nem vont le ennek értékéből az, hogy nem ember volt a férfi, hanem idegen. A férfi szavaira végül bólintott.
- Tudom, hogy az önök helyzete egészen egyedi – kezdte, - Így kezdetnek az önök városaira vonatkozó terveket szeretném. Ezzel egyidejűleg… önök mind a ketten befolyásos diplomaták Lord Bodan, így arra szeretném kérni önt és Lord Methost – egy pillanatra a férfira nézett. – Hogy vessék be a befolyásukat, kapcsolataikat a többi városnál, szövetségeseiknél, és azoknál, akiket erre érdemesre találhatnak. Örülnék neki, ha a Mezuhrenek az én tisztségem ideje alatt kölcsönösebb együttműködésre hajlanának és együtt dolgoznának. Önöknek és Birodalomnak is hatékonyabb lehet. Ha önök mondják el a többi küldöttnek, amit ma itt tapasztaltak és hallottak, sokkalta hatásosabb lehet, mintha én tenném. Önöknek könnyebben fognak hinni, ugyanez igaz az O’xa követekre is. Bízom benne, hogy a közös céljaink érdekében nagyobb összefogás lehet a népükben uraim.
A kérésnek és javaslatnak inkább egy nagyon pici parancs hangzása volt, hogy örülne, hogyha így történne mindez, ahogyan felvetette. És direkt úgy hozta ki mindezt, hogy az a Mezuhrenek fajának gondolkodásába is illjen, hogy nekik kelljen megoldani a gondokat jellemzően. Legalább Ingrid ezzel is felmérheti majd, hogy mire képesek a követek valójában. Remélte, hogy értette a másik kettő, hogy ezáltal lényegében a többi követ fölé helyezte őket, és ha sikerrel járnak, akkor a befolyásuk és hatalmuk is még nagyobb lehet, mint eddig. Most ő várakozott türelmesen, hogy Bodan és Methos mit is fognak szólni ahhoz, amit elmondott.

Gunnhild a támadó, feszítő, nyújtó mozdulatok végzésekor ugyanazt a tapasztalja, amit korábban is, a páncélzat tökéletesen hozzá simul és alkalmazkodik a mozgásához, teljesen természetesen tud benne mozogni, minimálisan érzi csak, annak érdekében hogy ne legyen kellemetlen számára. Ha a karmait is használja, akkor azokat a páncélzat kesztyű része kiengedi, de azokra is von egy fekete réteget, amely olyan vékony, hogy nem von le a karmok élességéből mégis teljesen fedi azokat. Gunny először a rövidebb tesztet választja. Az asztal és a próbabábú eltűnik a teremből, nem elnyelődik a padlóban, egyszerűen lassan átlátszóvá, halovánnyá válik majd megszűnik ott lenni. Az eddig jelenlévő fények - bár konkrét világítótest nincs a teremben - lekapcsolnak és csak egy tíz méter átmérőjű körben világít halovány fehér fény. Gunnhildnek oda kell állnia, ezt nem Maniac közli, egyszerűen tudja. Ha megteszi, akkor a Mesterséges Intelligencia, eredeti, fémes, gépies és hideg hangja hallatszik a páncélzat kommunikátorában.
- Egyes típusú tesztelés előkészítése. Folyamatos megfigyelés beállítva. Tízes veszélyességi fokú teszthatás előkészítése. Teszthatás 11%-os energiaszinten.
Mire Maniac befejezi, a plafonból egy kisméretű, vékony, fekete, látszólag fém, doboz szerű tárgy ereszkedik le. Nem tartja semmi egyszerűen lebeg. Gunny azonnal megismeri, ez egy UP2-es nagy hatásfokú fegyver, az energia "bomba" amely akár egy nagyméretű bolygót is képes megsemmisíteni. Most már egyértelmű miért szükséges a terem ennyire stabil kialakítása. A szeme sarkában megjelenik egy mutató 11%-on, és egy visszaszámláló amely 100 másodpercről indít. Ha kivárja a megfelelő időt, a robbanás bekövetkezik. Hirtelen minden éles fehér fény borít be és a minimális alapzaj helyét és átveszi a teljes csend. Gunnhild nem érez semmit a robbanásból, csak látja azt, a szuperrovarpáncélzat stabilizátorai megfogják a testét, emiatt csak lassú mozgásra képes, a bakancsok pedig nem engedik, hogy lépjen. A fényesség amit lát, mindent beterít, mindenhonnan egyaránt árad, a saját testét sem látja ettől, viszont a fény egyáltalán nem erős, a vizor pontosan annyira mérsékli a fényerőt, hogy az kellően érzékeltesse a történő esemény nagyságát de ne legyen kellemetlen. Ő pontosan tudja, hogy normál esetben, a képességei ellenére is, azonnal semmivé kellett volna válni, a folyamatos villanás pedig naprendszernyi távolságból is azonnal kiégette volna a szemét. Hosszú percek telnek el és a robbanás és egyben a fényesség ereje láthatóan csökkenni kezd, már látja a végtagjait, a saját testét és mozogni is könnyen tud. Végül a fényesség teljesen elhalványodik. A teremben nem látszik változás, ahogy őrajta sem.
- Sikeres teszt. Az alany sértetlen. Értesítés.
Valamivel messzebb Gunnhild előtt mintha egy térváltó kapu nyílna, vonalakban elcsúszik a tér, majd maga Zsarnok jelenik meg.
- Az értékek minden tekintetben megegyeznek a számításoknak. Kizárható lejátszódó hiba létezése?
Áll meg tökéletes mozdulatlanságban néhány méterre Gunnhild előtt, mialatt ránéz. A feltett kérdésre Maniac nem ad választ.

Ingrid a tárgyalás közben tovább egyeztet az idegen fajok követeivel. Az O'xa két jelenlévő képviselőinek bizalmát már láthatóan elnyerte azzal, hogy őket kérte meg a tervek felterjesztésével. Az uralkodói családból származónak és az egyetlen női követnek nyilvánvalóan jól esik ez a figyelem. A Regendes követei némileg megnyugodnak, hogy Ingrid számára a határidőig bármikor optimális a terv készhez vétele. Bár az egyik idegen arcán mintha kis kétség látszana ezzel kapcsolatban, hogy hogyan lehetséges hogy bármikor optimális. Ezt nem nevezi meg, lezárja magában a birodalmi fejlettségre hivatkozva.
- Köszönjük a megértését és türelmét Lady Ingrid. Igyekszünk mindent megtenni, hogy minél előbb végére érjen a folyamat valamilyen eredménnyel.
Mielőtt még a Regendes teljesen átadná a szót más fajnak, közülük még egy előre lép. közvetlenül az előző után. Egy nagyon elegáns ruhában lévő, de igen öreg és ősz férfi az, az ízületei már nem funkcionálnak olyan jól, ahogy ez érződik a mozgásán és a hangja is a koráról árulkodik.
- Bár nem tartom valószínűnek, Lady Ingrid, meg kell tennem amit a társaim elfelejtettek. Figyelmeztetnem kell magát, hogy, bár egyáltalán nem valószerű, a bolygónk hatalmi rendszeréből következően, lehet, hogy a polgárok nem fogadják el a kidolgozott javaslatot. Ez esetben lehetetlen lenne még egy koncepciót teljesen kidolgozni. Kénytelen lesz a nemzetközi tanács önállóan kidolgozni valamit és majd azt utólag szavazásra bocsátani.
Miután befejezi, engedélyt kér, hogy visszalépjen és ezt meg is teszi, ha Ingridnek nincs ellenvetése. Végül következik a két Mezuhren. Ingrid ismét jól számított, Bodannak és Methosnak elnyeri a tetszését az erősebb, befolyásosabb pozíció. A fajuk esetében ez nem egoból fakadó hatalomérzet, hanem biológiailag eredő potenciál. Mint az emberek esetében a testi erő vagy intelligencia, náluk a hatalom is ezek közé tartozik, tulajdonság. Methos és Bodan egyszerre válaszol.
- Parancsára.
- Úgy lesz Lady Ingrid.
A két követ nem lepődik meg azon, hogy egyszerrű szólnak meg véletlenül. Kettejük között most Methos az aki előre lép, magára vállalva a kétségek ismertetését.
- Mindent megfogunk tenni a cél érdekében. Minél előbb elfogunk fogadtatni és engedélyeztetni egy többé-kevésbé közös koncepciót. Lord Bodan már említette, ez kettőnk közös érdeke. Még ha sikerül is, nem lesz teljes az egység. Több száz városállamról van szó, még a kiterjesztett hatalmunk sem ekkora. Én csak egy fél bolygót ígérhetek magának Lady Ingrid.
Methos határozott, szókimondó de reális és egyáltalán nem tiszteletlen. Csupán szeretne világossá tenni, hogy ez esetben Ingrid lehetetlent kér tőlük. Ez részben igaz is, valószínűleg tíz nap alatt még háború árán sem lehetne elérni a teljes Mezuhren egységet.

A mozdulatoknál is érezte, hogy a páncél tökéletes és nem akadályozta semmiben sem. Olyan érzés volt mindez, mintha egy második bőr lett volna rajta, mintha a teste része lett volna. A páncéloknál mindig volt egy kellemetlen érzése, valószínűleg csak tudat alatt, hogy az állatias énje nem rajong azért, hogy bezárják, ezért is hordta azt a belőle igencsak sokat mutató vértet, mert abban érezte igazán szabadnak magát. Ez a szuperrovar páncél pontosan ugyanolyan érzéseket váltott ki belőle, mint az. Láthatóan Zsarnok pontosan tudta, hogy mi az, amiben védve is lehet és nem is érzi a nő hátránynak és zavarónak. Amikor a karmait próbálgatta a páncél arra is idomult, teljesen befedve azt, hogy azt se érhesse semmilyen károsodás, de a hatékonysága se romoljon. Amint kimondta Maniac-nek, hogy melyik verzióját választja a próbáknak a helységben levő tárgyak eltűntek, mintha soha sem léteztek volna, szépen lassan váltak semmivé. Amikor fények kialudtak egy pillanatra ösztönösen mordult fel, majd tudta, hogy a megfelelő fénykörbe kell mennie, így elindult oda és meg is állt annak pontosan a közepében. Amint ezt megtette meghallotta Maniac eredeti hangját, nem azt, amit hallani szoktak egyébként, hanem a ténylegest. Nem zavarta, hogy ezen a hangon szólt hozzá, neki ez is természetes volt. Más esetben izgatottságot kellett volna, hogy érezzen, illetve félelmet azok alapján, amit Maniac közölt vele, hogy tízes veszélyességi szintű hatásnak lesz kitéve. Már a kilences is bolygókat volt képes elpusztítani, a tízes pedig egy UP2 szintje volt. Amint a Mesterséges Intelligencia kimondta ezeket Gunny, mint ilyenkor mindig furcsán nyugodt lett, nem érzett izgalmat sem, sem félelmet. Tudta, hogy tökéletes biztonságban van, mint már akkor is tudta, amikor csecsemőként Zsarnok vizsgálta és kísérletezett rajta. Az „apja” nem hagyná, hogy baja essék, azaz ha a teszt nem lett volna biztonságos és a ruha nem védte volna meg, akkor most nem is lenne itt, hogy tesztelje. Mint már kisbabaként most is tudta, az ösztönei megsúgták neki. Az UP2-es hasonlata pedig azonnal igazolást is nyert, amikor meglátta az energiabombát. Ennek láttán sem jelentkezett semmilyen érzelmi reakció benne, még mindig teljesen nyugodt volt. Amint maga a tényleges teszt megkezdődött teljesen nyugodtan állt a folyamatos robbanások között, noha a testét nem látta, de ez nem zavarta. Próbált mozogni, ez lassan ment, amiatt, hogy a páncél egyben tartotta a testét, lépni pedig egyáltalán nem engedte a bakancs ebben. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy ez a képességeit nézve is pillanatok alatt megölte volna valószínűleg még véglegesen is, a fények, amiket nézett pedig még öt-hat fényórányi távolságból is vakságot okoztak volna, de most ez sem történt meg. Amint a fények halványodni kezdetek úgy tudott már mozogni is sokkalta könnyebben, percek múlva pedig mindennek vége volt, a fény megszűnt és a teszt is a végéhez ért. Az nem volt meglepő számára, hogy semmilyen változás nem történt a helységben, sem benne, de a hely felépítése így már tényleg logikus volt. Maniac szavaira egyetértően bólintott, nem érzett magán sérülést a teste nem regenerálódott. Oldalra nézett, amikor az „apja” megjelent személyesen. Tiszteletteljesen hajtott fejet Zsarnok irányába, de szólni nem szólt ezúttal. Mikor Zsarnok kérdésére Maniac nem adott választ, Gunny azonnal számolni kezdett, a teste teljesen megmerevedett és érzéketlen lett, ahogyan olyanná vált, mint Zsarnok is, azzal a szemlélettel kezdett számolni, kiértékelni és összegezni, amit a férfinak köszönhetett. Ha megvolt a válasza a kérdésre, mert sikerült kiszámolnia, akkor teljesen ridegen, gépies hangon felelt arra a férfinak.

Ingrid amennyire látta jól döntött, hogy a két O’xa követre bízta azt, hogy ők legyenek, akik elvihetik a javaslatot az uralkodópárnak, illetve majd vissza is hozzák azt. Úgy tűnt a nő számára, hogy a szűkítés valóban jó döntés volt még azok előtt, hogy elkezdte az egész megbeszélést az idegen fajok követeivel. Úgy tűnt számára, hogy a két követ igencsak pozitívan nyilvánult meg az irányába, ami mindenképp jó volt a számára is. A Regendes követein nyugalmatlanságot vélt felfedezni, láthatóan kevésbé értették a Birodalmi precizitást, mint a másik két faj, hogy miért is azt mondta Ingrid számukra, amit. Ezt viszont már nem volt szándékban megmagyarázni, mint eddig tette, amikor félreértés volt, valószínűleg a másik két fajjal szemben kelletlenségbe hozná a Regendes követeit és egyébként is nem lett volna túl hatékony, ha még ezt is el kell mondani. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy vajon Maniac-nél is ugyanígy reagáltak, amikor hasonlóan osztotta a parancsokat számukra? Vagy akkor csak ráfogták arra, hogy egy géppel beszélnek és nem lett gond ebből? Igencsak elképzelhetőnek találta Ingrid, hogy a követek többségének ez az első alkalma arra, hogy Birodalmi személlyel tárgyalás szinten találkoznak és így még meg kell szokniuk a Mesterséges Intelligencia utána Birodalmi emberek precizitását és gondolkodásmódját is.
- Ennél nem is vártam kevesebbet – bólintott a követ szavaira.
Utána a tekintetét az idősebb férfi felé fordította, aki előrelépett, hogy ő is szót kérjen. Türelmesen végighallgatta azt, amit mondott, csak magában csóválta meg a fejét. Bürokrácia! Ennyire durván nem is emlékezett arra, hogy a Földön létezett-e volna a Zuhanás előtt. egyszerűen nem működött, éppen ezért választottak az emberek politikusokat, kormányokat, hogy azok döntsenek helyettük. Kénytelen lesz utána nézni annak, hogy Maniac milyen módon tárgyalt velük, hogy belátható időn belül eredményeket kapjon. A feltöltött adatok között utánanézett annak most gyorsan, hogy milyen százalék kell a Regendes fajnál ahhoz, hogy valamilyen javaslat elfogadott legyen a bolygón. Valahol a régi földihez hasonlóan ötven plusz egy százalékra tippelt, vagy pedig kétharmados többségre. Ezt még gyorsan azelőtt, hogy a fejében levő tudásban megtalálta volna a tényleges választ.
- Számoltam ezzel a lehetőséggel – felelte. – Ezen esetben értesítsenek, hogy ez a helyzet áll fent. Noha bízom benne, hogy önök és a nemzetközi tanács is képes lesz meggyőzni a civil lakosságot, hogy mindez az önök érdeke és jól járnak vele és ezért elfogadják a javaslatukat.
Ezek után adta meg az engedélyt arra, hogy a férfi visszalépjen az övéi közé. Ezek után jött a két Mezuhren. Mivel Ingrid is harcos családból származott, az apja hadisten volt egykor és a felmenők is mind-mind harcosok, harcos nép tagja, így ezekre alapozva hozta fel azt a két Mezuhrennek, amit. Úgy tűnt, hogy most is jól ítélte meg a feltöltések alapján a helyzetet és Bodan-nak és Methos-nak is elnyerte a tetszését az, amit Ingrid kért tőlük és az is, ahogyan. Ilyen pozícióban az egó természetes volt, de ezeknek a férfiaknak a hatalom a vérükben, a DNS-ükben volt, így ennél lehetett megfogni őket. Elégedetten mosolygott magában a két férfi válasza után, kívülről csak egy diszkrét és kimért bólintás látszott, amint ezt megtette a férfiak felé. figyelmesen hallgatta Methos-t, amikor a férfi előrelépett és előadta az aggodalmait. Ezzel természetesen számolt, amikor felhozta a lehetőséget és a berendezkedéssel is tisztában volt, de az, hogy a fél bolygót képes lenne a férfi maga alatt úgymond egyesíteni Ingrid minden várakozását felülmúlta.
- A fél bolygó is már több, mint remélhettem Lord Methos – mondta kimérten, tisztelettel, hogy érezze a férfi, hogy tiszteli benne, hogy ennyi városállamot képes lenne összehozni. – Akiket önöknek nem sikerül megnyerniük, azokkal az egység letelte után én magam fogok tárgyalni, hogy elérjem azt, hogy maximum négy-öt nagyobb koalícióba hozhassuk az egyszerűbb tárgyalások kedvéért a fajukat. Ennyi szövetséggel sokkalta optimálisabban lehet tervezni. Azok alapján, amit önök mondtak uraim, minden bizonnyal az önök szövetsége lesz a legnagyobb és legbefolyásosabb. Tudom, hogy a vérükben van a háború, örülnék neki, ha nem egymás ellen használnák mindezt ezúttal, hanem közös ellenségeink irányába, együttes erővel, sokkalta hatékonyabban, mint eddig. Az önök segítségével bizonyára végül minden városállamot meglehet győzni, rá lehet beszélni így vagy úgy, hogy belássák ez a legjobb a számukra is.

~ Karakter: Gunnhild Barbara Miller, Zsarnok; Helyszín: Anyahajó ~
Gunnhild hihetetlen nyugodtsággal és hidegséggel csinálja végig a tesztet. Minden tökéletesen megy, nincs semmilyen hiba a műveletben. Maniac természetesen nem reagál a bólintására, ebben a módjában, az eredeti formájában a Mesterséges Intelligencia nagyon gépies és hideg semmilyen felesleges műveletet nem végez, még ha az relatívan nem is jár erőforrás használatával. Zsarnok kérdésére Gunny használja a speciális magasabb szintű logikát. Ahogy ezt megteszi teljesen máshogy kezdi el látni és érezni a világot, az érzései megszűnnek, csak a gondolatai és az emlékei maradnak meg, egyszerre lája a világot amit érzékel maga körül egy egységként mégis mozgásban, a legapróbb, legkisebb részleteket is egyszerre látja. Magát is egyszerre érzi csak anyagnak, ugyanakkor nagyon fejlett entitásnak. Visszaemlékszik és kiszámolja a páncélját alkotó szuperrovarok működését és valószínűsítheti adatait. Mindent rendben talál, nincs lejátszódó hiba. Így választ is tud adni Zsarnok kérdésére. Zsarnok maga néhány méterre áll előtte, a speciális páncélzatában, UP2-hez hasonló megjelenésével. Mint mindig most is minden mozdulata tökéletes, gépiesen hibátlan és egész lényéből valamilyen ürességérzet sugárzik. Gunnhild válaszára a tekintetét néhány milliméterrel feljebb emeli.
- A páncélzat használatának elsődleges célja a sérülések elszenvedésének, felesleges regenerációjának kizárása, következően a relatív hatékonyság növelése. Optimális értékre csökkenti a külső kockázati faktort, megakadályozza a végzetes hatású változások bekövetkezését.
Gunnhild ezt ebben az állapotban teljesen logikusnak találja. Mindig van valamilyen standard kockázata annak, hogy véletlenszerűen végzetes behatás érje, megszűnjön létezni, bármilyen csekély is az. Ahogy a páncél védelme is nagyban növeli a teljesítőképességét bizonyos tekintetben. Zsarnok erre mindig nagy figyelmet fordított az ő esetében, az optimális hatékonyságra és védelemre. Gunnhild még rézi néhány pillanat töredékig, ahogy Zsarnok rendszereivel végigszkenneli.
- Használata logikus de nem kizárólagos döntés.
Ezzel újra teljesen mozdulatlanná válik.
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Ingrid a feltöltések alapján ismeri a Regendes politikai rendszerét. Hasonlóan a Zuhanás előtti Földhöz az ottani demokratikus rendszer egyik legnagyobb előnye egyben a hátránya is. Ellentétben a Földön megvalósulttal, az idegeneknél fontos döntésekben ténylegesen a bolygó összes elismert polgára szavaz. Nem vezetők, tanácsok hozzák a végső döntéseket, természetesen hatalmas a befolyásuk és korrupció is van, de ők csak kidolgoznak, a végső döntést a bolygójuk lakossága hozza. Ez kifejezetten igazságos de hosszadalmas művelet. Valamint logikus módon magasabb az alacsonyabb intelligenciájú személyek száma, mint a magasabb intelligenciával rendelkezőké, ezért nem mindig sikerül jó döntést hozniuk, különösen ha manipulálják is a lakosságot. Ettől függetlenül a rendszer működő, csak lassú, valóban kritikusan lassú Zsarnok rendszeréhez képest. A kérdésére is választ kap Ingrid, mivel a Regendes más számtani egységeket használ, így százalékra átszámítva a többséghez 51,373737* százalék szükséges. A Regendes követek miután szóltak tisztelettudóan fejet hajtanak és a háttérbe vonulnak, nekik itt már nincs sok szerepük. Hangosan már nem válaszolnak, de látható rajtuk hogy ők is "remélik", hogy úgy lesz ahogy Ingrid mondta és a civilek elfogadnak mindent. A két Mezuhren esetében Ingrid már sejtheti, hogy a célzással és utasítással egy újabb háborút fog kirobbantani a bolygón, legalábbis valószínűleg. Methosnak és Bodannak valahogy el kell érnie a hatalmat, amit eddig nem tett meg vagy nem tudott megtenni és ez vér nélkül, az ő világukban nem fog sikerülni. A beszéde során Ingrid látja, hogy szépen sikerül manipulálnia a két idegent. A Mezuhrenek valahol tudják, hogy Miller manipulálja őket, de hagyják, az egojuk javára elhiszik.
- Mindenképpen így lesz Lady Ingrid. - válaszol elégedetten Methos.
- Felhasználhatjuk az itt elhangzott információkat annak érdekében, hogy megtudjuk győzni a többi állam vezetőjét is az együtt működésről? - kérdezi óvatosan Bodan.
Ha erre a kérdésre választ kapnak, akkor továbbra is belső elégedettséggel, a nagyobb hatalom lehetőségének reményével vonulnak hátrébb ők is. Amennyiben Ingrid figyeli a többi követet is, az O'xáknak feltűnik, hogy mi is zajlik az orruk előtt, de nem reagálnak rá különösebben. A kimért, egységes és fejlett O'xák mindig is kicsit lenézték a pusztítás és gyilkolás mániás Mezuhreneket, mert nincs bennük meg azaz egység, ami náluk igen. Ez is a fajok között konfliktusok egyike. Eltelik még néhány néma másodperc, amikor már mindenki visszavonult az információival. Most ismét mind a kilenc idegen Ingridre vár, hogy lesz-e következő pont vagy lassan lezárja a tárgyalást.
Gunnhild hihetetlen nyugodtsággal és hidegséggel csinálja végig a tesztet. Minden tökéletesen megy, nincs semmilyen hiba a műveletben. Maniac természetesen nem reagál a bólintására, ebben a módjában, az eredeti formájában a Mesterséges Intelligencia nagyon gépies és hideg semmilyen felesleges műveletet nem végez, még ha az relatívan nem is jár erőforrás használatával. Zsarnok kérdésére Gunny használja a speciális magasabb szintű logikát. Ahogy ezt megteszi teljesen máshogy kezdi el látni és érezni a világot, az érzései megszűnnek, csak a gondolatai és az emlékei maradnak meg, egyszerre lája a világot amit érzékel maga körül egy egységként mégis mozgásban, a legapróbb, legkisebb részleteket is egyszerre látja. Magát is egyszerre érzi csak anyagnak, ugyanakkor nagyon fejlett entitásnak. Visszaemlékszik és kiszámolja a páncélját alkotó szuperrovarok működését és valószínűsítheti adatait. Mindent rendben talál, nincs lejátszódó hiba. Így választ is tud adni Zsarnok kérdésére. Zsarnok maga néhány méterre áll előtte, a speciális páncélzatában, UP2-hez hasonló megjelenésével. Mint mindig most is minden mozdulata tökéletes, gépiesen hibátlan és egész lényéből valamilyen ürességérzet sugárzik. Gunnhild válaszára a tekintetét néhány milliméterrel feljebb emeli.
- A páncélzat használatának elsődleges célja a sérülések elszenvedésének, felesleges regenerációjának kizárása, következően a relatív hatékonyság növelése. Optimális értékre csökkenti a külső kockázati faktort, megakadályozza a végzetes hatású változások bekövetkezését.
Gunnhild ezt ebben az állapotban teljesen logikusnak találja. Mindig van valamilyen standard kockázata annak, hogy véletlenszerűen végzetes behatás érje, megszűnjön létezni, bármilyen csekély is az. Ahogy a páncél védelme is nagyban növeli a teljesítőképességét bizonyos tekintetben. Zsarnok erre mindig nagy figyelmet fordított az ő esetében, az optimális hatékonyságra és védelemre. Gunnhild még rézi néhány pillanat töredékig, ahogy Zsarnok rendszereivel végigszkenneli.
- Használata logikus de nem kizárólagos döntés.
Ezzel újra teljesen mozdulatlanná válik.
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Ingrid a feltöltések alapján ismeri a Regendes politikai rendszerét. Hasonlóan a Zuhanás előtti Földhöz az ottani demokratikus rendszer egyik legnagyobb előnye egyben a hátránya is. Ellentétben a Földön megvalósulttal, az idegeneknél fontos döntésekben ténylegesen a bolygó összes elismert polgára szavaz. Nem vezetők, tanácsok hozzák a végső döntéseket, természetesen hatalmas a befolyásuk és korrupció is van, de ők csak kidolgoznak, a végső döntést a bolygójuk lakossága hozza. Ez kifejezetten igazságos de hosszadalmas művelet. Valamint logikus módon magasabb az alacsonyabb intelligenciájú személyek száma, mint a magasabb intelligenciával rendelkezőké, ezért nem mindig sikerül jó döntést hozniuk, különösen ha manipulálják is a lakosságot. Ettől függetlenül a rendszer működő, csak lassú, valóban kritikusan lassú Zsarnok rendszeréhez képest. A kérdésére is választ kap Ingrid, mivel a Regendes más számtani egységeket használ, így százalékra átszámítva a többséghez 51,373737* százalék szükséges. A Regendes követek miután szóltak tisztelettudóan fejet hajtanak és a háttérbe vonulnak, nekik itt már nincs sok szerepük. Hangosan már nem válaszolnak, de látható rajtuk hogy ők is "remélik", hogy úgy lesz ahogy Ingrid mondta és a civilek elfogadnak mindent. A két Mezuhren esetében Ingrid már sejtheti, hogy a célzással és utasítással egy újabb háborút fog kirobbantani a bolygón, legalábbis valószínűleg. Methosnak és Bodannak valahogy el kell érnie a hatalmat, amit eddig nem tett meg vagy nem tudott megtenni és ez vér nélkül, az ő világukban nem fog sikerülni. A beszéde során Ingrid látja, hogy szépen sikerül manipulálnia a két idegent. A Mezuhrenek valahol tudják, hogy Miller manipulálja őket, de hagyják, az egojuk javára elhiszik.
- Mindenképpen így lesz Lady Ingrid. - válaszol elégedetten Methos.
- Felhasználhatjuk az itt elhangzott információkat annak érdekében, hogy megtudjuk győzni a többi állam vezetőjét is az együtt működésről? - kérdezi óvatosan Bodan.
Ha erre a kérdésre választ kapnak, akkor továbbra is belső elégedettséggel, a nagyobb hatalom lehetőségének reményével vonulnak hátrébb ők is. Amennyiben Ingrid figyeli a többi követet is, az O'xáknak feltűnik, hogy mi is zajlik az orruk előtt, de nem reagálnak rá különösebben. A kimért, egységes és fejlett O'xák mindig is kicsit lenézték a pusztítás és gyilkolás mániás Mezuhreneket, mert nincs bennük meg azaz egység, ami náluk igen. Ez is a fajok között konfliktusok egyike. Eltelik még néhány néma másodperc, amikor már mindenki visszavonult az információival. Most ismét mind a kilenc idegen Ingridre vár, hogy lesz-e következő pont vagy lassan lezárja a tárgyalást.
_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Az Anyahajó
~ Karakter: Gunnhild Barbara Miller; Helyszín: Anyahajó ~
Amíg odafent volt, addig úgy vélte Gunny, hogy fent kapott volna Manaic-től bármiféle választ a bólintásra, de itt nem is várta tőle, hogy megtegye. Tudta, hogy milyen a Mesterséges Intelligencia így eredeti formában. Pontosan olyan, mint egy gép, teljesen lecsupaszítva és jellemtelenül, mindneféle felesleges algoritmus nélkül, amire így nincs szükség. Az emberek felé volt, mert ez így teljesen idegen lett volna a számukra, de itt nem volt arra szükség, hogy az emberi verzió szóljon hozzá is. Az „apja” kérésére számolni kezdett, a megszokott „érzés” kerítette hatalmába, amint ebbe belekezdett, minden érzését elnyomta, az érzékeit pedig teljes mértékben kiterjesztette, most ismét úgy látta a világot, ahogyan Zsarnok is szokta állandóan. Mint mindig most is semminek, anyagnak és mindennek érezte magát, mindennek a legkisebb mozgását is látta, azokban az összefüggést, olyan határt ért el, amire szinte senki sem volt képes. Hihetetlen gyorsan számolt, mindig ilyenkor, majd kimondta a választ. Minden tökéletes volt és nem látott hibát a számításban, minden úgy volt, ahogyan lennie kellett és Zsarnok is elvárta, amikor kiadta a parancsot a tesztelésre. Látta Zsarnokot mozdulni, nagyon picit, de megtette, Gunny pedig továbbra is teljesen mozdulatlanul várta, hogy mit is mond a férfi, a szavaira sem bólintott csak látszott rajta, hogy tudomásul vette és teljesen logikus volt, amit a másik mondott. Neki sem voltak így felesleges mozdulatai, nem kellettek. A válasszal tisztában volt, tudta, hogy nem halhatatlan, noha nagyon, de nagyon nehéz volt őt elpusztítani, de megvolt rá a mód, hogy mindezt elérje valaki. Ha éppen nem ennyire rideg állapotban lett volna, akkor megköszönte volna az „ajándékot” az „apjának”, de így ez is felesleges volt. Logikus volt, hogy az egészsége és élte érdekében ilyet kapott a férfitól, erre mindig is figyelt Gunny életének 421 éve alatt, nem volt olyan eset, amikor nem tette. Megérezte, hogy még végig szkennelte a másik, ezen idő alatt is végig mozdulatlan volt, a következő szavak után nézett csak nagyon kicsit feljebb, alig észrevehetően.
- Az új információk fényében minden eddiginél veszélyesebb feladatod van számomra, ahol az új páncél használata optimális annak elvégzéséhez – mondta teljesen gépiesen.
Gyors számítással jutott erre a következtetésre, eddig nem igen volt veszélyes feladata, főleg nem olyan, ahol ilyesfajta védelemre lett volna szüksége. Most azonban, ha a számítások nem csaltak, márpedig általában nem szoktak, akkor az a helyzet állt fent, amire a következtetésében jutott. Még mindig mozdulatlanul állt és várta, hogy Zsarnok, vagy Maniac feleljen a szavaira.
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Ingrid fejében ismét előkerültek az adatok, amikor rákeresett a Regendes bürokráciai rendszerére. Akaratlanul is, de valahol rémesen primitívnek találta a módszert, hogy így irányították a világukat. Hála az anyja nézeteinek és annak, hogy ismerte a régi történelmet is tudta, hogy a demokrácia az efféle bürokrácia fatális tévedés és zsákutca. Soha egyelten ország, nép sem volt képes hosszútávon hatékonyan fentmaradni ilyen politikai berendezkedéssel. Az, hogyha uralkodója volt a népnek, birodalomnak, sokkalta hatásosabb és kifizetődőbb volt. Vagyis az, hogyha nem demokratikus úton választottak vezetőt. Elég volt csak megnézni a Birodalmat, vagy éppen az Egyesült Köztársaságokat kivéve a Föld összes országát, mind-mind birodalom volt, uralkodóval, vagy vezető tanáccsal. Ezt még ki is fejtette Tubroknak, amikor nála volt. A korrupció fogalma így lehet, hogy van, de felesleges, az emberek jelentős részét úgysem tudták lefizetni, igaz manipulálni a saját érdekükben igen. Az adatok között ott volt, hogy több az ostoba személy, mint az okos, így pedig még könnyebb volt mindezt megtenni. Az arányok is megvoltak, akkor az 50% volt, ami közelebb állt a valósághoz, ez legalább elérhető cél volt, tekintetbe véve, hogy Ingrid úgy vélte, hogy a Regendes faj élni akar, minél tovább, azaz mindent megfognak tenni annak érdekében, hogy a szavazások időben véget érjenek és optimális eredményt adjanak, ami a vezetők elképzelését a legjobban türközi. A rendszer pedig tényleg lassú volt, hihetetlenül, még a Földön sem emlékezett a régi időkben arra, hogy ennyire lassú lett volna mindez, nemhogy most azóta, hogy a Birodalom állt és létezett ezer éve már. Az pedig belső nyugodtsággal töltötte el, hogy látta a Regendes követein, hogy mindent megtesznek azért, hogy minden úgy történjen, ahogyan Ingrid is akarja. A Mezuhrenek esetében nem igazán zavarta volna egy újabb kisebb háború sem, hogyha így szerzi meg Bodan és Methos a hatalmat maguknak, ha ez szükséges volt, akkor szükséges, ő maga csupán az illem kedvéért tette oda azt, hogy nem örülne a harcoknak. A manipulálás sikeresen elérte a célját, Bodan szavaira pedig kimérten bólintott.
- Természetesen Lord Bodan, nyugodtan használják fel, ha szükségesnek vélik – mondta.
Figyelte végig a többieket is, látta, hogy a két O’xa követnek feltűnt, hogy mit tesz, de nem zavarta, amikor őket manipulálta nekik nem tűnt fel, így annyira nem volt gond. Már csak azért sem, mert tisztában volt vele, hogy miként is állnak egymással a kozmikus fajok és ki miért nézi le a másikat. Az O’xa például pontosan azért, mert vérszomjasnak tartotta Mezuhreneket. Az egymás közötti ellentéteket nem akarta Ingrid felerősíteni, egészen addig, amíg parancsba nem kapja majd, most együtt volt erre a három fajra szükség, addig pedig megpróbálja még őket is egyben tartani a Birodalom tervei miatt. figyelte őket, hogy hátrébblépett mindenki és most őt nézték, hogy folytatja-e. mára nem igen volt több terve velük, bemutatkozott, elmondta, hogy mik lesznek a változások, mikre számítsanak és mit vár el tőlük. Lényegében egy egységet kapott erre eredetileg, amit már most letudott, így nem panaszkodhatott arra, hogy húzza az időt. Kevésbé tette, mint Rocksolidban, ahol többet akart együtt lenni Tubrokkal.
- Ennyit szerettem volna így elöljáróban önöktől – mondta. – Nyugodtan térjenek vissza a feladataikhoz, nem tartom fel önöket tovább. További szép napot, hölgyeim, uraim!
Még megvárta, amíg mindenki elköszön tőle, utolsóként szándékozik kilépni a konferenciabeszélgetésből, hátha lesz olyan, aki még marad a vonalban, mert akar vele négyszemközt is beszélni úgy, hogy más ne halhassa, amit mondani akar.

Zsarnok és Gunnhild szinte teljesen mozdulatlanul, hidegen állnak egymással szemben. Most mind a ketten hasonlóan látják a világot és egymást is, mivel ugyanazzal a látásmóddal, képességgel rendelkeznek. Gunny szavait a legtöbb ember fel sem merné fogni, hogy milyen közvetlenül beszél Zsarnokkal, de ez egyáltalán nem probléma semmilyen esetben sem. Mire Gunnhild végigmondja amit akar, gondolatban már tudja, hogy a számításai hibásak voltak.
- Hibás következtetés. A feltételezett művelet végrehajtása ötvenhárommillió-hétszáztizennégy másodperce megtörtént. Döntés szerint Maniac kiválaszthat megfelelő műveleteket Gunnhild számára. A páncélzat használata nem kötött szabályrendszerhez, belátás szerint választható.
Lassan, tiszta, gépies valahol mélyen még is emberi hangon beszél. Valahol egyértelművé akarja tenni, hogy Gunny maga rendelkezik a páncélról, nem "csak egy feladat miatt kapta". Ugyanakkor most Millernek van lehetősége választani valamilyen feladatot is ha akar. A számításai szerint Zsarnok hamarosan nem fogja indokoltnak tekinteni a fizikai jelenlétét és távozik majd anyagi szinten a helyről. Most van még "esélye" hogy beszéljen vele, ha szándékában áll. Eközben a terem elhalványodik, majd egy pillanat múlva újra láthatóvá válik. Az egész tér egy másodperc töredék alatt alakul át, a falak, a padló, a mennyezet mind sima, egységes enyhén csillogó fekete felület, az oldalfalak alig néhány milliméter vastagok, teljesen átlátszóak és az űr sötétje látszik azokon keresztül.

Ingrid belegondolva igen valószínűnek tartja, hogy tényleg háborúba fog torkollani a terv megvalósítása a Mezuhrenek esetében, azonban ha Bodan és Methos tudja állni a szavát, akkor nem lehet nagy probléma. Ha mégsem és esetleg ők maguk is meghalnak, Miller még mindig kereshet más lehetőségeket, a hatáskörével biztosan meg tudná oldani azt a helyzetet. Végül Ingrid lezárja a tárgyalást és a konferenciabeszélgetést is. A követek egyesével, személyesen búcsúznak el tőle hivatalos módon, az ő birodalmi megszólításával. A várakozásai ellenére senki nem marad ott, a Regendes öt követe pontosan egyszerre lép ki a beszélgetésből, valószínűleg egy teremben tartózkodtak, a Mezuhrenek kis eltéréssel de külön, végül a két O'xa követ utoljára, de szintén egyszerre. Egyikük sem szól már Ingridhez a hivatalos formák után, de a mozdulataik, tekintetük elárulja, hogy megkönnyebbültek és tényleg pozitívan csalódtak Ingriddel kapcsolatban. Kis idővel később ha Ingrid engedi Maniac megszakítja a kommunikációs csatornát, visszaállítja a kommunikációs termet az eredeti formájába, a teremben lévő fény erejét is növeli, amelyet a tökéletes holografikus környezet érdekében csökkentett, csak Ingrid kényelmes lebegő széke marad középen, amin ül, az nem tűnik el a padlóban. Ha Ingrid ellenőrzi az időt, akkor még fél órája sincs ezen a napon szolgálatban. Még rengeteg ideje van, hogy bármit is tegyen, és már most látja előre, hogy a munka idő alatt valószínűleg mindig lesz elég ideje a feladataira. Már ha az Anyahajón tartózkodik.
Zsarnok és Gunnhild szinte teljesen mozdulatlanul, hidegen állnak egymással szemben. Most mind a ketten hasonlóan látják a világot és egymást is, mivel ugyanazzal a látásmóddal, képességgel rendelkeznek. Gunny szavait a legtöbb ember fel sem merné fogni, hogy milyen közvetlenül beszél Zsarnokkal, de ez egyáltalán nem probléma semmilyen esetben sem. Mire Gunnhild végigmondja amit akar, gondolatban már tudja, hogy a számításai hibásak voltak.
- Hibás következtetés. A feltételezett művelet végrehajtása ötvenhárommillió-hétszáztizennégy másodperce megtörtént. Döntés szerint Maniac kiválaszthat megfelelő műveleteket Gunnhild számára. A páncélzat használata nem kötött szabályrendszerhez, belátás szerint választható.
Lassan, tiszta, gépies valahol mélyen még is emberi hangon beszél. Valahol egyértelművé akarja tenni, hogy Gunny maga rendelkezik a páncélról, nem "csak egy feladat miatt kapta". Ugyanakkor most Millernek van lehetősége választani valamilyen feladatot is ha akar. A számításai szerint Zsarnok hamarosan nem fogja indokoltnak tekinteni a fizikai jelenlétét és távozik majd anyagi szinten a helyről. Most van még "esélye" hogy beszéljen vele, ha szándékában áll. Eközben a terem elhalványodik, majd egy pillanat múlva újra láthatóvá válik. Az egész tér egy másodperc töredék alatt alakul át, a falak, a padló, a mennyezet mind sima, egységes enyhén csillogó fekete felület, az oldalfalak alig néhány milliméter vastagok, teljesen átlátszóak és az űr sötétje látszik azokon keresztül.
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Ingrid belegondolva igen valószínűnek tartja, hogy tényleg háborúba fog torkollani a terv megvalósítása a Mezuhrenek esetében, azonban ha Bodan és Methos tudja állni a szavát, akkor nem lehet nagy probléma. Ha mégsem és esetleg ők maguk is meghalnak, Miller még mindig kereshet más lehetőségeket, a hatáskörével biztosan meg tudná oldani azt a helyzetet. Végül Ingrid lezárja a tárgyalást és a konferenciabeszélgetést is. A követek egyesével, személyesen búcsúznak el tőle hivatalos módon, az ő birodalmi megszólításával. A várakozásai ellenére senki nem marad ott, a Regendes öt követe pontosan egyszerre lép ki a beszélgetésből, valószínűleg egy teremben tartózkodtak, a Mezuhrenek kis eltéréssel de külön, végül a két O'xa követ utoljára, de szintén egyszerre. Egyikük sem szól már Ingridhez a hivatalos formák után, de a mozdulataik, tekintetük elárulja, hogy megkönnyebbültek és tényleg pozitívan csalódtak Ingriddel kapcsolatban. Kis idővel később ha Ingrid engedi Maniac megszakítja a kommunikációs csatornát, visszaállítja a kommunikációs termet az eredeti formájába, a teremben lévő fény erejét is növeli, amelyet a tökéletes holografikus környezet érdekében csökkentett, csak Ingrid kényelmes lebegő széke marad középen, amin ül, az nem tűnik el a padlóban. Ha Ingrid ellenőrzi az időt, akkor még fél órája sincs ezen a napon szolgálatban. Még rengeteg ideje van, hogy bármit is tegyen, és már most látja előre, hogy a munka idő alatt valószínűleg mindig lesz elég ideje a feladataira. Már ha az Anyahajón tartózkodik.
_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Az Anyahajó
~ Karakter: Gunnhild Barbara Miller; Helyszín: Anyahajó ~
Szerencsére Gunny-t nem igen érdekelték azok a részletek, hogy mit gondolnak róla mások és így arra sem fecsérelt időt, hogy mit szólnának ahhoz, hogy lemerészeli tegezni Zsarnokot. Számára mindez természetes volt, hogy így tett, illetve logikus is, hogy ebben a helyzetben meg, felesleges volt a részéről udvariassági formákkal törődni, túlságosan is sok időt vettek volna igénybe. Amint kimondta, hogy mire jutott a számításával már tudta, hogy hibázott. Akkor lett volna feladata, amikor eredetileg el kellett volna jönnie a páncélt tesztelni. A megszokott elemi erejű dühöt érezte meg magában néhány pillanatra, amit szokott, a vadállatias ösztönöket, amik egy pillanatra visszarántottak a megszokott emberi értékek közé. Dühös volt Maniac-re, hogy egy ilyen fontos dologról volt szó, aztán mégis hagyta elnapoltatni és így a feladat is értelemietlenné vált. Egy pillanat alatt megvolt az, hogy azaz idő mennyi is, amennyit Zsarnok mondott neki. Hoppá! Csak majdnem húsz egységnyi idő, 19,7 egészen pontosan. Most már tényleg nagyon dühös volt Maniac-re, hogy ennyi ideje itt állt ez a páncél és csak most hozta fel újra, miközben már napok óta látványosan unatkozott! Egy mélyebb levegő kellett ahhoz, hogy ismét kitisztítsa a fejét és képes legyen újra úgy látni a világot, mint Zsarnok, az előbbi kizökkentette egy kicsit.
- Maniac válassz ki egy olyan feladatot, amihez szükségszerű az új páncélzat – mondta ki ridegen és gépiesen.
Mindezek után már tudta, hogy az „apjának” nem kell tovább itt maradnia a helységben és visszatér a saját munkáihoz. Gunny számára most már egyértelmű volt, hogy nem csak a feladat miatt kapta a páncélzatot, hanem tényleges használatra, véglegesen. Látszott rajta, hogy mindezt megértette. A terem közben átalakult és az űr békés sötétje látszott már kint. Kissé ismét feljebb emelte a tekintetét, noha nem kellett volna az, amit mondani készül, de nemez volt az első eset, hogy megköszönte azt, hogy kapott valamit Zsarnoktól, már csak azért is, mert ennyire kivételezett vele.
- Köszönöm! – mondta.
Annak ellenére, hogy ez is gépies volt, benne voltak a mély érzések, hogy hálás Gunny a törődéstől, amit kap Zsarnoktól a maga módján. Ezek után leszegte a fejét, jelezve, hogy nem kívánja az apját tovább távol tartani a magánál fontosabb dolgotól.
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Anyahajó, Híd ~
Egy rövidke gondolkodás után valószínűnek találta, hogy a Mezuhrenek tényleg háborút fognak indítani egymással, de bízott abban, hogy Methos és Bodan megoldják a helyzetet és a bolygó jelentős részét tényleg képesek lesznek irányításuk alá vonni, mert az már hatalmas előny lenne. Ha meg nem és meghalnak, még mindig volt több száz követ, akik közül Ingrid válogathatott. Ilyenkor, amikor így gondolkodott és manipulált régebben mindig megrettent magától, a Milícia idejében nőtte ezt ki, ahol nagyon sok hasznát vette ennek. Manapság pedig már tudta, hogy honnan eredt mindez, anyai nagyapjától és apai dédnagyapjától. Loki és Odin voltak ebben mesterek és az anyja is örökölte az apjától. Figyelte a követeket, ahogyan szépen sorban kijelentkeztek a konferenciabeszélgetésből. Senki sem akart láthatóan a háttérben üzletet kötni, vagy egyéb előnyhöz jutni. Valahol örült neki, de kicsit csalódott is, de végül is ez csak az első nap volt és még volt az efféle árnyjátékokra idő. Saját maga is hivatalos módon köszönt el minden követtől, név szerint, megadva a tiszteletet irányukba. Az elköszönés után már ő maga sem szólt a követekhez és azok sem hozzá, de látta a többségen, hogy megnyugodtak, pozitív csalódás volt mindez a számára is. Néhány másodperccel azok után, hogy az O’xa követei is kiléptek a beszélgetésből Ingrid megszólalt Maniac irányába.
- Bonthatod a kapcsolatot – mondta.
A terem visszaállt az eredeti állapotába, ami volt nem sokkal korábban is. végül ő maga is leszállt a lebegő székéről és hagyta, hogy Maniac azt is eltűntesse. Átsétált a rendes irodába és visszaült a kijelzők mögé. Meglehetősen gyorsan sikerült lezavarnia a tárgyalásokat és fél óra alatt véghezvitte, amire egy egységnyi időt kapott. Elmosolyodott, menni fog ez neki, nem lesz olyan vészes, mint hitte. Legalább is próbálta elhitetni magában, ami az ő jellemével igencsak gyorsan ment. Még mindig sok adatot kellett átnéznie.
- Maniac szeretnék egy listát arról, hogy a három faj kivel és miről tárgyalt a Birodalom keretein belül és jelenleg hol állnak benne, hogy átvehessem az ügyeket. Természetesen azokat, amik a fennhatóságom alá kerültek. Amennyiben úgy ítéled meg, hogy mindezen információk feltöltés formájában egyszerűbbek, akkor úgy kérem őket. Illetve nyiss csatornát az Árnyék és Fagyhadsereg vezetői felé és tudd meg, hogy az ő ügyeiket is átvegyem-e, vagy ők továbbra is saját maguk kívánnak kapcsolatot tartani a három fajjal, ezen esetben örülnék tőlük jelentésnek, hogy tudjam, hogy merül fel olyan téma, amivel keresztbe tennénk egymás ügyeinek.
Néhány pillanatot várt, majd folytatta.
- És kell még egy feltöltés arról, hogy azon tárgyalásokban, amiket átveszek mik a Birodalom céljai, hogy mire törekedjek a tárgyalások során pontos meghatározással és célokkal.

1 / 5 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|