Somerville utcái
2 / 3 oldal • Megosztás
2 / 3 oldal • 1, 2, 3
Re: Somerville utcái
Kree Invázió 13 – Ellenségem ellensége – A suttogás
Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Résztvevők: Niteris
Következő körváltás: 2020. augusztus 12. (szerda)
Idő: 2031. június 25. délután
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
- Egyéb információk:
- Épp nincs.
Tekintve, hogy ez egy álom volt, így Niteris és a doktor is valóban a legszebb operára emlékeztető duettet tudták előadni ebben a rémálomban, bár ennek a környezetre semmilyen hatása sem volt, sem pedig a zokogó lányra. Sajnos. Niteris ezek után átvette a törhetetlen esernyőt, amivel neki is indult, hogy legyőzze az ellenfelét, aki nemrég született a kristályokból.
A másik meg sem próbált védekezni, amikor a szimbionta még mindig éneklés közben mellkason szúrta. Úgy tűnt, hogy az esernyő most valóban törhetetlen volt, mert átszúrta vele a közeledő valószínűleg álomlényt. Annak is volt fizikai teste, így is áthatolt rajta az esernyő. Eközben pedig megbökdöste a doktor Amy-t, bár ennek nem volt továbbra sem hatása. Ami pedig a támadást illette.
Talán arra még Niteris sem számított, de kettőbe tudta vágni a furcsa lényt, mintha valamilyen fénykarddal, vagy hasonlóval tette volna a mozdulatot és nem pedig egy esernyővel. Azonban volt egy kellemetlenebb mellékhatása is a mozdulatnak. Ugyanis a kettőbe szelés után nem zuhant az ellenfele a földre, hanem két darab állt már Niteris-el szemben, két pontosan ugyanolyan, ami össze sem ment a mutatvány után.
A következő pillanatban Amy felsikoltott, valószínűleg csak a doktor látja, mert Niteris-nek nem biztos, hogy van ideje megnézni az eseményeket. Szóval a doktor láthatta, hogy éjfekete árnycsápok nyúltak ki a földből és tekeredtek lá a lányra, majd nekiláttak lehúzni őt a föld alá, ami szilárdnak tűnt, de a lány mégis süllyedt benne egyre jobban, egyre mélyebbre.
- tagek:
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Somerville utcái
HALK SUTTOGÁS
Niteris óriási morális dilemmába ütközött. Az ellenfele halál helyett megduplázódott, ilyenkor pedig illett volna megemlíteni a hidra fejeinek lecsapkodását. Ám ez mindenképpen az éneklés beszüntetésével járt volna. Márpedig egy ilyen szép dalt vétek lett volna megszakítani. A szimbionta egészen döntésképtelen volt... így a döntés hiányában folytatta az énekelgetést, ami már amúgy is folyamatban volt. Remélhetőleg annak a végén is aktuális lehetett még a hazafias csatakiáltás.
A doktor nem volt ilyen elszánt. Amint a lány sikoltozni kezdett az ő sajnálatos állapota miatt, Dr Malburg elhallgatott, és kivételesen fizikai munkára szánta el magát. Megragadta Amy karját, és elkezdte kifelé húzni, hogy a föld el ne nyelhesse.
- Te leány, ez nem valóság - mondta erőlködve - Ha azt akarod, hogy ne folytatódjon, egyszerűen meg is állíthatnád.
~Niteris, szükségem volna az esernyőnkre~mondta, amennyiben a kötélhúzásban vesztésre állt. Ha ezután sikeresen megérkezett hozzá a kívánt tárgy, ezúttal egyesével próbálta megcibálni a csápokat. Ehhez az esernyő hegyes felét, vagy a másik végén lévő kampót használta.
A szimbionta a doktor kérésére hátrapasszolta törhetetlen fegyverét (remélhetőleg ennek koordinálásában segítségére volt az ő szuper-mentális-kapcsolatuk). Az álomcuccok ellen úgysem volt túl hatásos. Niteris ezután a szétcincálásuk helyett inkább az összefogdosásukra törekedett. A csápjaival minél inkább terpeszkedve rájuk ugrott, megpróbálta őket a földre dönteni, és ott is tartani. Mindkét szörny esetén egy-egy csápot a veszedelmes kardforgató kéz lefogására szentelt.
A doktor nem volt ilyen elszánt. Amint a lány sikoltozni kezdett az ő sajnálatos állapota miatt, Dr Malburg elhallgatott, és kivételesen fizikai munkára szánta el magát. Megragadta Amy karját, és elkezdte kifelé húzni, hogy a föld el ne nyelhesse.
- Te leány, ez nem valóság - mondta erőlködve - Ha azt akarod, hogy ne folytatódjon, egyszerűen meg is állíthatnád.
~Niteris, szükségem volna az esernyőnkre~mondta, amennyiben a kötélhúzásban vesztésre állt. Ha ezután sikeresen megérkezett hozzá a kívánt tárgy, ezúttal egyesével próbálta megcibálni a csápokat. Ehhez az esernyő hegyes felét, vagy a másik végén lévő kampót használta.
A szimbionta a doktor kérésére hátrapasszolta törhetetlen fegyverét (remélhetőleg ennek koordinálásában segítségére volt az ő szuper-mentális-kapcsolatuk). Az álomcuccok ellen úgysem volt túl hatásos. Niteris ezután a szétcincálásuk helyett inkább az összefogdosásukra törekedett. A csápjaival minél inkább terpeszkedve rájuk ugrott, megpróbálta őket a földre dönteni, és ott is tartani. Mindkét szörny esetén egy-egy csápot a veszedelmes kardforgató kéz lefogására szentelt.
Re: Somerville utcái
Kree Invázió 13 – Ellenségem ellensége – A suttogás
Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Résztvevők: Niteris
Következő körváltás: 2020. augusztus 16. (vasárnap)
Idő: 2031. június 25. délután
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
- Egyéb információk:
- Épp nincs.
Niteris tovább énekelt, a doktor azonban abbahagyta, hogy mondjon valamit a lánynak. Próbálta megragadni a lány kezét, de nem tudta, egyszerűen átnyúlt rajta, mintha a csápok és a lány sem lettek volna ott valójában. A tanácsa után a küzdő lány még kimondta kétszer sikoltva, hogy legyen vége, de semmi sem történt. Lehetséges volt, hogy az apja révén a lány az álmokhoz jobban kötődött, mint a valósághoz, ki tudja.
Niteris ekkor odapasszolta az esernyőt, de ebben a pillanatba a csápok teljesen elnyelték a lányt és eltűntek Amy-vel együtt. Ezzel egy időben Niteris rávetette magát a két lényre. Ezt megtudta tenni és leszorítani őket a földre, bár iszonyúan forrónak és égetőnek érezte a testüket azon a részen, ahol hozzájuk ért. Alig pár másodperc múlva pedig azt kezdte érezni, hogy a lények eltűnnek alóla, beolvadnak a talajba.
Mondjuk ennek megvolt a pozitívuma, mert legalább nem járt fájdalommal a forróság. A következő pillanatban a doktor és Niteris is azt érezte, mintha valaki nekik ment volna. Amint ezt realizálták mind a kettejüknek kinyílt a szeme, újra ott voltak a padon, egy hat-hét éves gyerek ment nekik, azonban Amy nem volt sehol. A gyerekért odarohant az anyja.
- Bocsásson meg, ha felébresztette David. Kérj szépen bocsánatot a bácsitól! – mondta a nő.
A gyerek azonban nem hallgatott rá, hanem már rohant is el máshova. A nap állása pontosan ugyanolyan volt, az idő sem volt több pár perccel annál, mint amikor Amy-vel találkoztak. De a lánynak most híre se hamva nem volt itt, és szabad szemmel sem látszott olyan személy, vagy olyan személyek, akik egy lányt cipeltek, vagy vezettek volna valahova. Talán tényleg jobban kötődött az álmokhoz Rémálom révén, mint mások…
- tagek:
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Somerville utcái
HALK SUTTOGÁS
- "[...]Heil dem Kaiser, Heiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii" - énekelt Niteris, de ekkor váratlanul megégették a csúf álomszörnyek. A csodás dal így épp az utolsó versszaknál félbeszakadt. A doktor úr ezalatt hasonlóan tragikus módon elvesztette Amy-t. És ha ez még nem lett volna elég, egy neveletlen kölök nekik szaladt, és felébredtek.
- Az ön gyermekének borzalmas a mozgáskoordinációja. - mondta a doktor - Vigye minél hamarabb orvoshoz. És egy nevelési tanácsadó sem ártana.
Miután ezt megoldotta, fel is kerekedett volna, hogy meglelje a szegény elveszett gyermeket, ki az imént oly csúnyán elmerült az álmaiban, ám Niteris ismét okoskodni kívánt.
- Esetleg nem látott errefelé egy leányt? - kérdezte a rakoncátlan gyermek anyját - Olyan 16 év körüli, szőke és virágos ruhában volt. Egy pár perce még itt volt, de aztán huss, eltűnt!
Amennyiben nem kaptak segítséget, szisztematikusan átvizsgálták a parkot esetleges jelek után. A pad alatt kezdték, utána a szabadtéri részeket nézték át, és végül a növényház belsejét.
- Az ön gyermekének borzalmas a mozgáskoordinációja. - mondta a doktor - Vigye minél hamarabb orvoshoz. És egy nevelési tanácsadó sem ártana.
Miután ezt megoldotta, fel is kerekedett volna, hogy meglelje a szegény elveszett gyermeket, ki az imént oly csúnyán elmerült az álmaiban, ám Niteris ismét okoskodni kívánt.
- Esetleg nem látott errefelé egy leányt? - kérdezte a rakoncátlan gyermek anyját - Olyan 16 év körüli, szőke és virágos ruhában volt. Egy pár perce még itt volt, de aztán huss, eltűnt!
Amennyiben nem kaptak segítséget, szisztematikusan átvizsgálták a parkot esetleges jelek után. A pad alatt kezdték, utána a szabadtéri részeket nézték át, és végül a növényház belsejét.
Re: Somerville utcái
Kree Invázió 13 – Ellenségem ellensége – A suttogás
Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Résztvevők: Niteris
Következő körváltás: 2020. augusztus 20. (csütörtök)
Idő: 2031. június 25. délután
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
- Egyéb információk:
- Épp nincs.
Niteris éneke valóban félbe maradt a gonosz lény miatt. Az ébredés után pedig azok után, hogy a doktor olyan csúnyán beszólt az anyukának, valószínűleg Niteris sem lepődött meg azon, hogy nem válaszolt, helyette inkább egy „perverz alak” tekintetet és undort lehetett leolvasni az arcáról. Nos igen, hova süllyed a világ, amikor nem azt hiszi valaki, hogy a doktor a lányát keresi, hanem egyből rosszra gondolt.
Mivel a nő nem válaszolt, jöhetett az, hogy végignézzék a parkot. Semmilyen nyomot nem találtak a szabadban, ha megkérdeztek másokat, hogy látták-e Amy-t, akkor mindenkinek nemleges volt a válasza, hogy csak egyedül szunyókált a padon, de igazából senki sem figyelte őt, vagy a társát különösebben. Mindenki igazából magával volt elfoglalva. Ez a mai társadalomban pedig annyira nem volt furcsa.
Végül Niteris és a doktor úgy döntöttek, hogy végül a növényházat is megnézik, ami remek döntésnek bizonyult. Kint semmilyen nyomot nem találtak. Itt bent sem elsőre, de amikor jobban nekiláttak körülnézni, akkor az egyik helyen a növények rejtekében ugyanolyan vörös kristályokat láthatott világítani, mint ami a rémálomban volt. pontosan ugyanúgy nézett ki, mint ott is tette. De láthatóan ezt eddig senki sem vette észre rajta kívül, pedig elég sokan vannak itt és nézelődnek.
Egyébként az egész minden átvizsgálása nyomok után legalább egy órába telt, mert elég nagy a park és növényház is.
- tagek:
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Somerville utcái
HALK SUTTOGÁS
A nő felháborítóan viselkedett. Éppen ingyen orvosi jó tanácsokat kapott (ami ezen a vidéken meglehetősen drága lett volna), ám egy furcsa arckifejezésen kívül nem méltóztatott részletesebb segítséget nyújtani. Talán abban reménykedett, hogy személyes gyomorproblémáira is tanácsokat kap? De ez nem is volt fontos. Niteris és a mélyen tisztelt doktor úr együtt megállíthatatlanok voltak. Alig egy órácska alatt teljes bizonyossággal kijelenthették, hogy Amy nem bújt el a parkban.
A növényházat átnézve hasonlóan kiemelkedő eredményt értek el. Álomleány sehol sem volt. Akadt viszont pár olyan veres kövecske, mit sütőkesztyű nélkül megfogni nagy óvatlanság lett volna. A többi járókelő nem vett tudomást a kövekről, így Niteris egy gyors (és nagyon fiatalos) szelfi segítségével leellenőrizte láthatóságukat.
Az eredménytől függetlenül a cucc bökdösése mellett döntött. Először az esernyőjével piszkálta, majd ha az nem tett kárt benne, egy zsebkendővel próbálta megragadni őket, hogy táskájában biztonságosan elhelyezzen párat.
A növényházat átnézve hasonlóan kiemelkedő eredményt értek el. Álomleány sehol sem volt. Akadt viszont pár olyan veres kövecske, mit sütőkesztyű nélkül megfogni nagy óvatlanság lett volna. A többi járókelő nem vett tudomást a kövekről, így Niteris egy gyors (és nagyon fiatalos) szelfi segítségével leellenőrizte láthatóságukat.
Az eredménytől függetlenül a cucc bökdösése mellett döntött. Először az esernyőjével piszkálta, majd ha az nem tett kárt benne, egy zsebkendővel próbálta megragadni őket, hogy táskájában biztonságosan elhelyezzen párat.
Re: Somerville utcái
Kree Invázió 13 – Ellenségem ellensége – A suttogás
Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Résztvevők: Niteris
Következő körváltás: 2020. augusztus 24. (hétfő)
Idő: 2031. június 25. délután
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
- Egyéb információk:
- Épp nincs.
A kövek elég rejtetten voltak, ha Niteris nem kereste volna őket, akkor ő sem találta volna meg azokat. Így kijelenteni, hogy nem vették észre, az elég túlzás volt. A fényképezés után még mindig látszottak a kristályok, ott voltak a felvételen. Így tényleg az lehetett a magyarázat, hogy nagyon nem voltak szem előtt. Okkal. Ezek után döntött úgy Niteris, hogy megpróbálja a köveket megpiszkálni.
Nos, ezt megtudta tenni, hozzáért egyhez, aminek a következtében az esernyő és az érintett kő is eltűnt egy pukkanással, mintha ott sem lettek volna. ezek után, ha még mindig megpróbálkozik azzal, hogy zsebkendővel felvesz néhányat, akkor ugyanez következett be. Pukkanás, a kövek és a zsebkendő is eltűnt, mintha soha sem lettek volna ott. Az egyetlen dolog, amit még érzett, hogy nem voltak melegek a kristályok így.
Ebben az esetben, ha a zsebkendőt is igénybe vette, akkor összesen egy darab kristály maradt ott a földön. így, ha tovább próbálkozik, akkor megfontoltnak kellett lennie, hogy mit is akar tenni, vagy hogyan. Hiszen már csak azaz egy kő maradt meg a kupacból. Ha azonban nem élt ezzel az esernyő eltűnése után, akkor valószínűleg elég tanácstalanul áll az események miatt.
Bocsi, hogy ennyire rövid, csak nem tudok tippelni sem, hogy mit teszel ezek után. Ennek fényében, hogy ez történt.
- tagek:
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Somerville utcái
HALK SUTTOGÁS
Az eltörhetetlen harci esernyő ismét tökéletesen eleget tett a reklámszövegben leírt ígéreteknek. Még csak véletlenül sem tört el. Sőt, látszólag a jövőben sem tervezett már eltörni. Őszinte reklámokat pedig igen nehéz találni, így Niteris és a doktor elismerően bólogattak. Ennek fényében a zsebkendővel már nem is próbálkoztak.
~Kár volna a zsebkendőt veszélynek kitenni~állapította meg Dr Malburg~Mi volna, ha te bökdösnéd meg a köveket. Lehet, hogy még jobban felébredünk tőle.~
Niteris már nem volt olyan biztos benne, hogy ez jó ötlet volt, de nem volt oka rá, hogy kételkedjen a doktor bölcsességében. Elvégre egyedül a gonosz Rémálom érintéséről tudták biztosan, hogy spontán felrobbanással járhatott. Így a szimbionta nagyon diszkréten (lehetőleg a járókelők szemei elől alaposan elrejtve) kinyúlt egy csápjával a cuccokért, hogy visszatérjen az álomvilágba. Vagy felébredjen belőle. Vagy elteleportáljon egy teljesen véletlenszerű helyszínre, amit eddig senki nem látott, csak az esernyő...

//Mondtam, hogy előforulhat, hogy szerdáig nem tudok írni valamikor, most a mai nap ilyen volt.
Pénteken lesz új kör.//
Pénteken lesz új kör.//
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Somerville utcái
Kree Invázió 13 – Ellenségem ellensége – A suttogás
Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Résztvevők: Niteris
Következő körváltás: 2020. szeptember 1. (kedd)
Idő: 2031. június 25. délután
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
- Egyéb információk:
- Épp nincs.
A páros az esernyő eltűnése után nem kockáztatták meg a zsebkendő eltűnését is, helyette inkább a saját magukét. Szerencsére ezen a környéken kevesen jártak, így Niteris megtudta tenni, amit akart és a csápjával hozzá tudott érni a kövekhez. Nos ezek után nem túl meglepő módon ugyanaz történt, mint a törhetetlen esernyővel. Ez nem a felébredés volt, vagy ilyesmi, hanem a teleportáció volt az, amiben igaza is lett a párosnak.
A teleportáció, mint mindig igencsak kellemetlen volt, pukkanás, élesebb fény, és hányinger a doktor úrnak, amit természetesen Niteris is érzett. De mint mindig ilyen esetben ez sem tartott néhány másodpercnél tovább. Amint a villanás miatt a látásuk is kitisztult, akkor végre megláthatták a helyet ahol voltak meg más egyebeket is.
Először is, amit elsőre megláthattak az a lábuk előtt heverő törhetetlen esernyő. Most is tökéletesen egy darabban volt, az is túlélte a teleportációt. Most biztosak lehettek abban, hogy ébren vannak, mert égett, hamuval teli levegővel volt tele a levegő. Múltkor semmilyen szagot nem éreztek. Ugyanúgy az üvegházban voltak, csak az itt az álomsíkon. A hely olyan volt, mint ami kívülről látszott az álomvilágon. Az egész hely vörösen vibrált és mindenhol ezek a vörös kristályok voltak benne.
Egyetlen kijárat látszott csak, a főbejárat, ahol a fél hely nem is létezett, se a tető, se a falak. Ellenségnek nyoma sem volt, se látni nem lehetett őket, sem pedig hallani.
- tagek:
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Somerville utcái
HALK SUTTOGÁS
- Uhh... uhh... nem jó - állapította meg a doktor, miután sikeresen átrepültek az álomvilág éber verziójába. Niteris szerencsére pontosan értette, hogy mire is utal hordozója. Gyorsan szájmaszk formát öltött, hogy a hamut kizárja, az ebédet meg benntartsa. Ezt miután megoldották, megragadták a törhetetlen esernyőt, és ismét elámultak nagyszerűségén.
Ám még az esernyő nagyszerűsége sem tartóztathatta fel őket túl sokáig. Hamar hozzáláttak a piros kavicsok alapos megbökdöséséhez (először az esernyővel, aztán kézzel, ha biztonságosnak tűnik). Amennyiben ez semmi eredményt nem hozott, néhányat zsebre vágtak, és elindultak az egyetlen kijárat felé.
Szegény Amy nagy bajban lehetett, és mint a Hydra igaz képviselői, meg kellett menteniük a szegény lányt a gonosz idegen erőktől. Bár vélhetőleg csak félig volt ember, így hivatalosan csak fele akkora erőfeszítést kellett a kiszabadításának szentelni. Az álomvilághoz való kapcsolata viszont értékes személlyé tette, ami meg az egész emberiség javát szolgálhatta. Vagy akár veszélybe is sodorhatta azt. De tudományos szempontból is értékes lett volna a jelenléte...
Ezt alaposan átgondolva a páros (egyértelmű okokból) 94.29%-os erőbedobással megkísérelte elhagyni a növényházat.

//Mivel a másik szál nem halad, így bevárjuk őket, szombaton lesz új kör.//
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Somerville utcái
//Tyler vasárnaptól újra lesz, így fog tudni írni a másik szálra, szerdán lesz új kör.//
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Somerville utcái
Kree Invázió 13 – Ellenségem ellensége – A suttogás
Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Résztvevők: Niteris
Következő körváltás: 2020. szeptember 12. (szombat)
Idő: 2031. június 25. délután
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
- Egyéb információk:
- Épp nincs.
Niteris és a doktor újra azzal próbálkozott, ami elsőként idehozta őket, azaz a kövek piszkálásával. Múltkor a tárgyak és ők maguk is teleportálódtak, most azonban, amikor megpiszkálta azokat az esernyővel nem történt semmi. Éppen emiatt fel is vette azokat a kezébe, akkor sem történt semmi. Most vagy nem működtek újra, vagy valamilyen más módon tették, amire még a páros nem jött rá.
Mindenesetre zsebre vágtak néhányat ezekből miután Niteris egy maszkot formált a doktor arca elé, hogy a levegőt és hamut ne közvetlenül lélegezze be, hanem már úgymond megszűrt állapotban. Ami a növényház elhagyását illette, azt könnyedén, minden gond nélkül megtudták tenni. ebben semmi sem akadályozta meg a párost. Odakint pedig valószínűleg nem túl nagy meglepetésre ugyanaz a látvány fogadta őket, mint percekkel korábban.
Láthatták a helyet, ahol a valóságban korábban ücsörögtek, a helyet, ahol Niteris azzal a furcsa álomszerű lénnyel harcolt. A helye még mindig ott volt a kettőnek a földön, ahol megégette azt, miután a szimbionta a földre küldte, csak épp a két lény nem volt sehol. Illetve láthatták a helyet, ahol korábban Amy eltűnt pont mielőtt felébredtek, mert felébresztette őket a gyerek.
Amy, a lények, vagy éppen a magát a lány bátyjának mondó alak sem volt sehol sem. Azonban az a hely, ahol a lány eltűnt érdekesnek tűnhetett. A csápok ugyanis megvoltak kövülve, és a mélyedésnél, ami ott volt, távolabbról mintha egy üreg lett volna látható a csápok között…
- tagek:
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Somerville utcái
HALK SUTTOGÁS
Niteris és a doktor elgondolkodva néztek szét a tájon. Egyikük sem tudta, hogy pontosan mit is akartak elérni azzal, hogy idejöttek, de egymás elől ezt ügyesen eltitkolták. Vagyis ügyesen figyelmen kívül hagyták, hogy pontosan tudták ezt egymásról...
Mindenesetre odaballagtak a nemrég lezajlott összecsapás helyszínéhez, és nagy alapossággal megvizsgálták azt. Niteris igyekezett egy Sherlock Holmes-szerű öltözékké alakulni annyi különbséggel, hogy a pipa helyett megőrizte a nagyon divatos maszkot (miből a mélyen tisztelt doktor úr orra még csak véletlenül sem lógott ki). Így vizsgálódván hamar megállapították, hogy az égett nyomokat csakis magas hőmérséklet okozhatta, vagy annak egy álombéli változata...
A doktor hősies küzdelmének helyszíne azonban már érdekesebb volt. A föld látszólag ki volt lyukadva, így a páros alaposan felmérte, hogy vajon beleférhetnének-e. Amennyiben belefértek, fejjel előre bele is mászkáltak. Ha nem fértek be, akkor viszont jobb ötlet híján ásással próbálkoztak. (Ha csak szűkösen fértek be, akkor nagy szívfájdalommal hátrahagyták az esernyőt.)

Thorhalla likes this post
Re: Somerville utcái
Kree Invázió 13 – Ellenségem ellensége – A suttogás
Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Résztvevők: Niteris
Következő körváltás: 2020. szeptember 16. (szerda)
Idő: 2031. június 25. délután
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
- Egyéb információk:
- Épp nincs.
A lyuknál bizony ásniuk kellett, mert máshogyan nem tudták megoldani a szituációt. Szerencsére nem sokat, így pár perc alatt ki lehetett a járatot annyira tágítani, hogy az esernyő hátrahagyása nélkül is tudjanak tovább haladni. Itt pedig egy nagyon ismerős barlangjáratban találhatták magukat, amiről lehetséges, hogy olvastak, vagy láttak már médiában feldolgozást. Az a bizonyos járat volt az Alice csoda ország című műből.
Itt a barlangban újabb jó néhány perc séta következett, bolyongás inkább, aminek a végén a doktor és Niteris sikeresen megtalálta a kijáratot. Egy hatalmas tisztásra érkeztek, amit láthatóan minden oldalról szép magas és szépen nyírt sövény vett körbe. A megszokott örökzöldre hasonlító növényből, vagyis bokorból. Ezeken felül nagyjából harminc méterre előttük egy hatalmas, ugyanilyen növényből álló labirintus állt előttük.
A sövények magassága – ahogyan a labirintusé is – nagyjából öt-hat méter magas volt, azaz elég magas. Amit még a kiérkezéskor látni lehetett, hogy a labirintus túl végén, vagy talán a közepén – ez nem volt biztos – egy hatalmas kastély áll. Niteris pedig a séta után azonnal a labirintus bejáratához tud sétálni, mert az ott volt közvetlen előtte.
Az idő itt kellemes volt, a légzés is könnyű emiatt, az ég gyönyörű kék, néhány bárányfelhő kergette csak egymást odafent az égen. Ezeken felül a nap sütött és énekesmadarak hangját lehetett mindenfelől hallani. Néhány madarat – a Földön is ismert madarak – még repülni is láthatott a doktor és a szimbionta.
- tagek:
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Niteris likes this post
Re: Somerville utcái
HALK SUTTOGÁS
A lyuk kitágítása nem igényelt túl sok időt, Niterisnek nem kellett az esernyőjét feláldoznia. Ez igen előnyös volt, így a párosnak nem kellett azon aggódnia, hogy a gonosz álomlényeket mivel döfjék majd le az alagútban, illetve annak a túloldalán. Ahogy másztak befelé, természetesen azonnal megismerték a járatot. A mélyen tisztelt doktor urat számos alkalommal gyötörték ifjúkorában hasonló értelmetlenségekkel, talán ez volt az egyik legrosszabb mind közül. A legtöbb verzióból még a matematikai szépségeket is eltávolították.
~Eszedbe ne jusson!~szólt rá a doktor úr a szimbiontára, amikor az ismét alkalomhoz illő ruhává akart alakulni. Ennek hiányában pedig továbbra is nyomozóöltözékben kellett csúszkálniuk, ami egyáltalán nem volt olyan hangulatos.
Valahogy így is átmászkáltak, a látvány pedig bőven kárpótolta a szegény, unatkozó Niterist. Éppen olyan akadályhoz érkeztek, amihez már nagyon jól értett. Izgatottan beszaladtak a labirintusba, és mély szakértelműknél fogva minden lehetséges alkalommal a szélső jobb utat választották.
~Eszedbe ne jusson!~szólt rá a doktor úr a szimbiontára, amikor az ismét alkalomhoz illő ruhává akart alakulni. Ennek hiányában pedig továbbra is nyomozóöltözékben kellett csúszkálniuk, ami egyáltalán nem volt olyan hangulatos.
Valahogy így is átmászkáltak, a látvány pedig bőven kárpótolta a szegény, unatkozó Niterist. Éppen olyan akadályhoz érkeztek, amihez már nagyon jól értett. Izgatottan beszaladtak a labirintusba, és mély szakértelműknél fogva minden lehetséges alkalommal a szélső jobb utat választották.
Thorhalla likes this post
Re: Somerville utcái
Kree Invázió 13 – Ellenségem ellensége – A suttogás
Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Résztvevők: Niteris
Következő körváltás: 2020. szeptember 21. (hétfő)
Idő: 2031. június 25. délután
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
- Egyéb információk:
- Épp nincs.
Ahogyan a labirintushoz érkeztek el is döntötték, hogy merre mennek tovább, azaz végig a jobb oldali leágazásokba történt mindez. újabb jó pár perc következett, amíg átértek a labirintuson. Ez a módszer ugyanis tökéletesen bevált. Pár perc után kiértek a túloldalon, ahol a kastély fogadta őket. Egészen eddig semmilyen ellenállásba, vagy ellenfélbe nem ütköztek, itt azonban más volt a helyzet.
Az első, amit azonnal megláttak, hogy az a furcsa valami, amivel Niteris is harcolt korábban, ami megkettőződött és égetett itt volt. Mind a kettő. A fűben feküdtek láthatóan holtan, körülöttük a fű meg volt perzselődve körülötte, de a kristályok kialudtak és olyan hatást keltett a lény, mintha ki lenne belezve. Mindenesetre a rémálomból születet teremtményt valami rémálomba illően tépte szét.
A két halott lény között pedig egy csivava kutyánál nem sokkal nagyobb termetű kutya, azaz Totó ücsörgött. A pofája véres és kristályos és éppen azt próbálta lenyalni magáról.
Amint meglátta a Niteris és doktor párosát, akkor hangosan morogni kezdett. Itt ezen a részen egy harminc méter széles pázsitos rész volt, nagyjából szét méter hosszú és utána már a kastélyba a bejárat volt. A két oldalon itt is a bokrok voltak, ugyanolyan magasak, mint eddig. Totó nagyjából húsz méterre volt Niteristől, ha pedig és szélességben néztük a helyet, pontosan középen. Szóval két oldalra nagyjából tizenöt-tizenöt méter volt tőle a két oldalsó irányban.
- tagek:
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Niteris likes this post
Re: Somerville utcái
HALK SUTTOGÁS
Lám ismét bebizonyosodott, hogy a Hydra ideológiája az összes problémát meg tudja oldani. Niteris minden alkalommal szorgosan a szélső jobb oldalt választotta, mélyen megvetve a csúf, liberális balra vezető ösvényeket. E csodás módszerrel meg is érkezett a kastélyhoz, mi az útvesztő közepén várt őreájuk. Ám megközelíteni nem tudták, az útjukban egy megátalkodott kutya állt, aki már szemlátomást elintézte a korábban behatolni vágyókat.
~Mélyen tisztelt doktor úr, úgy hiszem egy fontos összefüggést találtam~mondta a szimbionta hordozójának~Amit eddig láttunk, nem rémálmokra hasonlítottak, hanem olyan művekre, mikben a főhősleány...~
~Niteris, Niteris... Erre nincs időnk!~vágott közbe a doktor~Az irodalomnak semmi értelme nincs, most nem érünk rá verset elemezni. Elkapjuk a lyányt, visszavisszük, és majd vele megbeszélheted a tündérmeséket. Addig összpontosíts a feladatra!~
Ezzel a doktor meg is indult. A kutya valamennyire morgott rájuk, ezért jól megrugdosták az egyik kristály-rémálom-cuccot, ezzel jelezvén, hogy egy oldalon állnak.
- Te kutya! Van itt egy leány, akit ki kell mentenünk. Engedjél minket át! - próbálkozott Dr Malburg a kutya meggyőzésével. Amennyiben az erre megnyugodott, megkíséreltek egyszerűen elsétálni mellette, de ha továbbra is morgott rájuk, akkor nagyobb ívben kezdték el megkerülni.
~Mélyen tisztelt doktor úr, úgy hiszem egy fontos összefüggést találtam~mondta a szimbionta hordozójának~Amit eddig láttunk, nem rémálmokra hasonlítottak, hanem olyan művekre, mikben a főhősleány...~
~Niteris, Niteris... Erre nincs időnk!~vágott közbe a doktor~Az irodalomnak semmi értelme nincs, most nem érünk rá verset elemezni. Elkapjuk a lyányt, visszavisszük, és majd vele megbeszélheted a tündérmeséket. Addig összpontosíts a feladatra!~
Ezzel a doktor meg is indult. A kutya valamennyire morgott rájuk, ezért jól megrugdosták az egyik kristály-rémálom-cuccot, ezzel jelezvén, hogy egy oldalon állnak.
- Te kutya! Van itt egy leány, akit ki kell mentenünk. Engedjél minket át! - próbálkozott Dr Malburg a kutya meggyőzésével. Amennyiben az erre megnyugodott, megkíséreltek egyszerűen elsétálni mellette, de ha továbbra is morgott rájuk, akkor nagyobb ívben kezdték el megkerülni.
Thorhalla likes this post
Re: Somerville utcái
Kree Invázió 13 – Ellenségem ellensége – A suttogás
Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Résztvevők: Niteris
Következő körváltás: 2020. szeptember 25. (péntek)
Idő: 2031. június 25. délután
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
- Egyéb információk:
- Épp nincs.
Niteris még próbált hatni a doktorra, hogy támadt valamilyen ötlete, de a férfi lepisszegte őt, hogy ne most, mert merre nincs idejük. Azonban lehetséges, hogy nagyon is hasznos lett volna, amit a szimbionta mondani akart ebben a helyzetben. Mivel a doktor úgy döntött, hogy megmutatja Totónak, hogy ő sem szereti a megölt lényt és megpróbálja megrugdosni a testet.
Azonban ezt nem tudták megtenni, mert Totó már erre is fenyegetően morgott és úgy mozdult a páros felé, hogyha megteszik ezt a lépést, ami még közelebb vezet a kutyához, akkor Totó nekik fog ugrani. Emiatt következett az a lépés, hogy megpróbálják megkerülni a kutyát, mert elég széles és nagy szabad tér volt még itt.
Szóval elindultak az egyik irányban, amikor elérték a hely szélét és indultak volna tovább a következő pillanatban újra Totó előtt találták magukat, aki még mindig fenyegetően morgott rájuk. Ha a másik irányban próbálkoznak ezzel, akkor ugyanez volt az eredmény, még akkor is, hogyha úgy döntöttek, hogy visszamennek a labirintusba.
Jelen pillanatban minden út Totóhoz vezetett és tovább jutni márpedig csak rajta keresztül lehetett…
- tagek:
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Niteris likes this post
Re: Somerville utcái
HALK SUTTOGÁS
A kutyus sajnos nem támogatta a rémkristályemberek megrugdosását, így a mélyen tisztelt doktor úr és hűséges szimbiontája a megkerülése mellett döntött. Ám de jaj! Minden út Totón át vezetett, ebből pedig egyértelműen következett, hogy Totó mindig éppen a Rómába vezető úton ücsörgött. Amíg Niteris ezen töprengett, Dr Malburg tettekre szánta el magát.
- Te kutya! Ha nem....
~Totónak hívják~vetette közbe Niteris, amint a mély illetlenséget észlelte.
- Te Totó kutya! - kezdte újra a doktor kissé idegesen - Engedj minket át. Amy nagy veszélyben van, és számít ránk. El kell vinnünk egy biztonságos laborba, ahol megvédhetjük a gonosz álomszörnyektől.
Niteris ezalatt mindent elkövetett, hogy felvegye a barátságos bádogember formáját, hogy ezzel is növelje az ő megbízhatóságokat. Ha ezzel megvoltak, meg is indultak egyenesen. Niteris hozzálátott a bádogember dalának eldúdolásához (sajnos a doktor emlékei a szöveget nem tartalmazták), és közben végig készenlétben tartották az esernyőt, hogy azzal lecsapják szegény Totót, ha az túlontúl fenyegetőnek bizonyult volna.
- Te kutya! Ha nem....
~Totónak hívják~vetette közbe Niteris, amint a mély illetlenséget észlelte.
- Te Totó kutya! - kezdte újra a doktor kissé idegesen - Engedj minket át. Amy nagy veszélyben van, és számít ránk. El kell vinnünk egy biztonságos laborba, ahol megvédhetjük a gonosz álomszörnyektől.
Niteris ezalatt mindent elkövetett, hogy felvegye a barátságos bádogember formáját, hogy ezzel is növelje az ő megbízhatóságokat. Ha ezzel megvoltak, meg is indultak egyenesen. Niteris hozzálátott a bádogember dalának eldúdolásához (sajnos a doktor emlékei a szöveget nem tartalmazták), és közben végig készenlétben tartották az esernyőt, hogy azzal lecsapják szegény Totót, ha az túlontúl fenyegetőnek bizonyult volna.
Thorhalla likes this post
Re: Somerville utcái
Kree Invázió 13 – Ellenségem ellensége – A suttogás
Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Résztvevők: Niteris
Következő körváltás: 2020. szeptember 29. (kedd)
Idő: 2031. június 25. délután
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
- Egyéb információk:
- Épp nincs.
Totó továbbra is morgott a doktor szavaira és az sem sokat segített, amikor Niteris felvette a bádogember alakját, ahogyan a dal sem. Amikor elindultak, akkor Totó már ugatni is elkezdett, majd előre lendült, hogy bokán harapja a párost. A doktor és Niteris azonban erre már számított, mert az esernyővel próbálták jobb belátásra bírni a kutyát.
Ami azonban nem volt sikeres, a kutya ugyanis ráharapott az esernyőre és könnyedén harapta ketté, mintha egyáltalán nem lett volna törhetetlen. A következő mozdulattal pedig igencsak erősen harapta meg a páros jobb bokáját. Igen erős fájdalommal járt mindez és vérezni is elkezdett a doktor lába. Ahhoz azonban nem volt elég erős, hogy eltörje a csontot szerencsére, bár a fogak így is elérték azt.
Továbbra is eszeveszetten morgott, a fejét pedig rángatta, ami további fájdalmakat okozott a doktor és Niteris párosnak.
Bocsi a rövid reagért, csak ezt nehéz tovább ragozni.
- tagek:
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Somerville utcái
HALK SUTTOGÁS
- Tja! - mondta Niteris bánkódva, amikor eltörhetetlen esernyője cserben hagyta. Más körülmények között pár csendes pillanatot szentelt volna rövid életű fegyvere emléké, ám ezúttal egy megátalkodott Totó ebben meggátolta. A kutya az ő balgaságában megharapta a mélyen tisztelt doktor úr bokáját, mi szörnyű vétség volt, és még fájdalmas is. A szimbionta felvette hát teljes alakját, hogy dühösen rásziszegjen a kis vakarcsra.
~Niteris, ez a lény nekem nem tetszik. Ez is benne volt a tündérmeséidben? Szólhattál volna róla...~mondta a doktor, kit igen érzékenyen érintett az ő lábának megrágcsálása.
A szimbionta azonban elvesztette irodalmi hangulatát, és beszélgetés helyett a Totó kutya hatástalanításával törődött. Elsőnek egyszerűen megpróbálta megragadni, de ha ez nem sikerült, akkor a csápjaival tovább próbálkozott. Amennyiben sikerült elkapnia a kutyát, de a doktor lábáról nem tudta lefejteni, akkor az összeroppantása mellett döntött. Ha erre nem volt szükség, akkor egyelőre csak biztonságos távolságban lógatta a levegőben, és ismét csúnyán rásziszegett, hogy elbátortalanítsa azt.
Ha Totó túlontúl fürgének vagy erősnek bizonyult, Niteris savköpködéssel próbálta elűzni, majd hősiesen visszavonult.

//Heithy nem írt, én meg akkor megírtam a híreket és Lil'SW-s dolgokat csináltam. szombaton lesz új kör.//
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Somerville utcái
Kree Invázió 13 – Ellenségem ellensége – A suttogás
Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Résztvevők: Niteris
Következő körváltás: 2020. október 27. (szerda)
Idő: 2031. június 25. délután
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
Helyszín: Somerville utcái, Somerville, New Jersey
Cél / Feladat: Kideríteni a dolgokat
Résztvevők: Niteris
- Egyéb információk:
- Épp nincs.
Totó nem próbált meg kitérni előle, így Niteris azzal próbálkozott, hogy megfogja kézzel, vagy csáppal. A kutya ekkor nem próbált kitérni, azonban a szimbionta egyszerűen átnyúlt rajta. Mind a kezekkel, mind a csápokkal átnyúlt rajta. A savköpésnek is ugyanez lett az eredménye. Továbbra is, ez nem a valóság volt, hanem egy álomvilág. Itt bármi megtörténhetett és valószínűleg Amy még a tudatalattijával is jobban irányította a helyet, mint a doktor és Niteris.
Mivel ezek a módszerek nem működtek, így Niteris a visszavonulás mellett döntött, de Totó ott loholt a nyomában. A következő pillanatban Totó megharapta, azon a részen, ahol ő és a doktor a kristályokat rejtették el. A kutya pedig tudott akkorát harapni, hogy átharapta Niteris-t, ami meglepő módon nem volt fájdalmas. Azonban azt érezte, hogy a kristály megint hirtelen nagyon forró lett, jó néhány másodpercig.
A következő pillanatban érzékelhette, hogy Totó visszahúzódott, a forróság is megszűnt, rajta nem volt semmilyen sérülés sem és hangos üvegszerű töréshangot lehetett hallani, ahogyan Totó eltörte a megszerzett kristályokat. Ezek után békésen sétált vissza a halott lényekhez, boldogan a farkát csóválva és ott ült le.
Niteris közben visszaért a növényekből álló labirintushoz…
- tagek:
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Niteris likes this post
2 / 3 oldal • 1, 2, 3
Similar topics
» Somerset rendőrkapitánysága (Somerville)

» Somerset kórháza (Somerville)
» Önkormányzati hivatal (Somerville)
» Somerset bankja (Somerville)

2 / 3 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|