Diplomaosztó 2 (X diák "kaland")

Go down

Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Empty Diplomaosztó 2 (X diák "kaland")

Témanyitás by Thorhalla Szer. 01 Ápr. 2015, 00:06

Mint tavaly idén is kiírom ezt a kalandot, ami majd májusban fog kezdődni:

Igazából érettségi, csak mivel az amerikaiaknál nem ez a neve, hanem diplomaosztó, így itt is. Amerikai rendszer szerint vagyunk, azaz érettségit sem kell senkinek írnia, ez az évvége is olyan a diákoknak, mint a többi. Befejezik a tanévet, csak ezúttal diplomát is kapnak az elmúlt 4, vagy több évről, amit az iskolában töltöttek és kiléphetnek a nagybetűs életbe.
Azaz játéktechnikailag ekkor lesznek önálló NJK-k és kapják meg első szintre a képességüket is.

A kalandon nem fog semmi sem történni, csak megkapják a játékosok a bizonyítványt és útnak lesznek bocsátva, esetleg ők is mondanak köszönetet, beszédet stb. Szóval egy békés kaland, amivel befejezik a tanulmányaikat és elballagnak a diáksorból.

Megkötések, megjegyzések:
- Csak olyan diák jelentkezhet a kalandra, aki legalább 1,5 éve van a játékos tulajdonában és legalább 2 kalandon (kaland v event, a tanóra nem számít bele) vett részt és végigjátszotta, nem tűnt el félúton. (Z-nél (Morsus) reklamáljatok ez ügyben, én alapból csak a 1,5 évet mondtam, ő ragaszkodott a 2 kaland végigjátszásához.) Aki nem teljesítette ezt, annak a jelentkezését sajnos nem tudom elfogadni.
- Az új szabályok értelmében, aki lemarad erről a kalandról, vagy nem jön el, az legközelebb 1 év múlva a hasonló diplomaosztó kalandon tud majd csak elballagni és addig diák marad.
- Illetve az is jöhet, aki úgy dönt, hogy nem várja meg azt, hogy a megkötések lejárjanak, hanem kifizeti a 3 kreditet a karakteréért és így váltja ki tényleges NJK-vá a diákot.
- A kaland május 1-n fog kezdődni, jelentkezni a kezdésig (kezdő reagig) lehet utólagos jelentkezést nem fogadok el, így aki eddig nem jelentkezik, lemarad az idei diplomaosztásról.
- A jelentkezésnél írjátok fel a karakter nevét és azt a 2 eventet/kalandot is, amit teljes mértékben végigjátszottatok, utána fogok nézni, hogy tényleg ott volt-e az adott karakter, vagy sem.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Empty Re: Diplomaosztó 2 (X diák "kaland")

Témanyitás by Serena Davidson Pént. 03 Ápr. 2015, 08:27

Név: Zacharias Waver-Davidson/Hood
Kalandok: 2. Karácsonyi event Csillával játszva, illetve Angyal program 2 (Tao mesélése alatt)

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Empty Re: Diplomaosztó 2 (X diák "kaland")

Témanyitás by Tyranis Pént. 03 Ápr. 2015, 08:29

Név: Beatrice Mortimer
Kalandok: Staten Islandi kaland Cardas karakterével, illetve 2 bál is volt, mind2 Cardassal

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Empty Re: Diplomaosztó 2 (X diák "kaland")

Témanyitás by Zed is dead Pént. 03 Ápr. 2015, 12:41

Név: Alex Wilder
Kalandok: őszintén most nem tudom, csak múltkor beszéltük, hogy a bállal meglesz a kvótám
avatar
Zed is dead
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 140
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Empty Re: Diplomaosztó 2 (X diák "kaland")

Témanyitás by Thorhalla Pént. 03 Ápr. 2015, 13:02

Igen, de ahhoz az egészet végig kellett volna játszani, Te pedig ismét csak a bál negyedét játszottad végig, késve kezdtetek és korábban végeztetek 6 kör alatt letudva azt. Z-vel megbeszélem, hogy engedi-e, ha végre elkapom skype-n.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Empty Re: Diplomaosztó 2 (X diák "kaland")

Témanyitás by Kira Sign Pént. 03 Ápr. 2015, 23:30

Név: Peter Calm
Kalandok: Hydra(az amelyikben kiderül a rejtekhelyük), Murderworld 1. évad

Remélem most már végezhet ő is. Very Happy

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Sexymechanicbyparkleggy Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Girloffantasybymanofins Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Jinx_by_fazie69-d6o4rki Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Empty Re: Diplomaosztó 2 (X diák "kaland")

Témanyitás by Thorhalla Pént. 03 Ápr. 2015, 23:47

Most már minden gond nélkül Smile

Végzős diákok:
Zacharias Waver-Davidson / Hood
Beatrice Mortimer
Peter Calm

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Empty Re: Diplomaosztó 2 (X diák "kaland")

Témanyitás by Morsus Vas. 05 Ápr. 2015, 20:49

Fertő írta:Név: Alex Wilder
Kalandok: őszintén most nem tudom, csak múltkor beszéltük, hogy a bállal meglesz a kvótám
Thorhalla írta:Igen, de ahhoz az egészet végig kellett volna játszani, Te pedig ismét csak a bál negyedét játszottad végig, késve kezdtetek és korábban végeztetek 6 kör alatt letudva azt. Z-vel megbeszélem, hogy engedi-e, ha végre elkapom skype-n.
Sajnos nem tudom elfogadni azt a pár kört, amit egy-egy kaland elején jelen vagy. Sajnálom, vagy menj végig egy kalandon vagy vedd meg az njk-t és akkor kibuktál a suliból Smile

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Empty Re: Diplomaosztó 2 (X diák "kaland")

Témanyitás by Zed is dead Vas. 05 Ápr. 2015, 21:07

Bálon épp addig voltam amíg lehetett ott akármit csinálni:D Sőt, de rendben igazából időm most játszani úgy sincs csak gondoltam ezt letudom már végre Alexxal.

De itt van egy nyúl is búcsúajándéknak, szemüveges és egy másik nyúlon lovagol:

Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Il_fullxfull.68491434
avatar
Zed is dead
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 140
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Empty Re: Diplomaosztó 2 (X diák "kaland")

Témanyitás by Thorhalla Szer. 22 Ápr. 2015, 07:19

Már csak 1 hét és 1 nap van jelentkezésből, tessék bátran jönni azoknak, akik beleesnek a kritériumokba.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Empty Re: Diplomaosztó 2 (X diák "kaland")

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 30 Ápr. 2015, 10:11

Már csak holnap reggelig lehet jelentkezni a kalandra, aki megfelel a kritériumoknak, az jelentkezzen, mert 1 év múlva lesz csak ismét lehetősége arra, hogy a karakterét megkapja ingyen rendes NJK-nak és befejezhesse az iskolát.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Empty Re: Diplomaosztó 2 (X diák "kaland")

Témanyitás by Thorhalla Pént. 01 Május 2015, 08:50

Akkor jelentkezés lezárva, mivel csak hárman vagyunk, így nem mesélem le, nincs értelme, nem akarok magamnak mesélni. Szóval csak bővítést kell írnod Kira a karakteredhez, meg nekem a sajátomhoz, azátn elfogadás után átkerülnek a sima NJK-hoz.
Az event véget is ért, egy év múlva lesz a következő alkalom.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Diplomaosztó 2 (X diák "kaland") Empty Re: Diplomaosztó 2 (X diák "kaland")

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.