Malacus vs Fenn

A Kree-Szur folyosoján lépkedek, mikor is meg állok egy ajtó elött, ami a hangárba vezet. Úgy érzem, hogy kell egy kis izgalom, ezért elöbb a krletembe megyek, hogy magamhoz vegyek pár cuccot, ami esetleg kell het, majd utánna irány vissza a hangár. Ott, egy vadászba ülök, és engedélyt kérek a fel szállásra, amit meg is kapok. Miután el hagyom a hangárt, a vadásszal, egyenesen egy bolygo felétartok, azon belül is egy zöld területre. A bolygo, tele van élettel, ami nekem nagyon is meg felel. A vadász, a bolygo légkörébe hatol, de még szerencse, hogy fent van a hö pajzs, mert akkor ki tudja, hogy mi lenne ha nem. Egy mocsaras helyen érek földet, de úgy, hogy a vadász amivel jövök, totál trapává válik, és használhatatlanná. Fel veszem a légző maszkomat, majd fel nyitom a szélvédőt, és mielött még ki szállnék, aktiválom az ön megsemmisitő rendszert. Aztán ki ugrok, és szépen lassan el sétálok, mert van időm a robbanás ig. Egyenlőre, egy fa ágai közt húzom meg magam, révén nincs állcázó akármim.

Őszintén szólva utálok a mocsárban caplatni. Bűzös, nyálkás hely az, nem beszélve a benne rejlő fenevadakról. Hiába utaztam előre évezredeket, a helyzet jobbára változatlan, a mocsarak megmaradtak a régi, bűzös formájukban. De akkor is itt kell lennem, hiszen ez az egyetlen hely, ahol el tudom érni a legbelsőbb békét és tudok egy kicsit meditálni vagy valami ilyesmi. Egy meditáció sok mindenre jó, egyesek például képesek a jövőbe látni a meditálással, de az nem én vagyok. Nekem csak lazítanom kell. Találok egy mondhatni kényelmes és biztonságos kis szigetecskét, majd neki is kezdek a folyamatnak. Neki kezdenék, ha nem zavarna meg valami szörnyű zaj. Az égre felnézve egy meteort látok alázuhanni a fellegekből, ami tőlem nem túl messze csapódik be. Érdekes, mert valahogyan nem hasonlít az eddig ismert meteorokra, ez első ránézésre fémből lehet. Hajt a kíváncsiság, így közelebb megyek a tárgyhoz, majd amikor odaérek egy nagyon furcsa szerzet mászik ki a fém dologból. Egy macska ügyességével ugrál arrébb egyenesen egy fa ágai közé, majd a fém izé szétrobban. Ez nem evilági az biztos. Talán a túlvilághoz lehet köze, vagy lehet, hogy Elmer testvér idétlen kutatásai, a "világunkon kívül élő lényekről" mégis igazat szólnak? Egy a biztos, hogy közelebb megyek, de a kardomat készenlétben tartom, hátha az idegen nem éppen barátságos.

felszerelés:

Míg az ön megsemmisitővel foglalkozom, a hátam mögül figyelő tekinteteket érzek, ami még akkor is rajtam van, mikor már ki ugrottam a vadászból, és el sétálok a az egyik fáig, és fel ugrok az ágaira. Majd, egy robbanás, ami a hátam mögül érkezik, jelezve, hogy a vadász már meg semmisült, így egy gondal kevesebb. Amint meg fordulok, és kicsit közelebb megyek a széléhez, óvatosan kandikálok ki a levelek közül, hogy lássam azt, hogy mivel vagy kivel is van dolgom. Egy fejletlen majom az, egy fegyverrel a kezében.
~ Tehát harcolni akarsz? Meg kaphatod. - Mondom, gondolatban magamban. Aztán, fegyver féle után nézzek a közelemben. Találok is egy fa ágat, lent a földön, a fa közelében. Gyorsan le is vetem magam azért a bot ért, és amint a kezem a botra zárul, egyből meg lepetés szerüen támadok a fejletlen majomra, és a botot úgy tartom a kezemben, mint ő tartja a kardját. Az egyik Kree filmben, már láttam hasonló össze csapást, és a bot nem jó fegyver a kard ellen, mert a kard simán eltöri a botot, így valamit ki kell találnom gyorsan. Először is, egy meg tévesztéssel kezdenék, hogy úgy teszek, mintha felülről akarnék támadni, így remélhetőleg a fejletlen majom fel emeli a kardot, és én meg bökhetem a bottal a hasát, hogy a földön kössönki. Ha nem válik be, akkor a botomnak máris annyi, de így legaláb lesz két kicsi, és különben is van itt bot bőven, így nem számít.

Amint az idegen izé közelébe kerülök a szétrobbant tárgy közelében, az szinte azonnal leugrik a fáról, majd egy botot felkapva nekem ront. Cöh, egy ázott fadarab egy mesterien kovácsol acélkard ellen? Nevetséges. Látszólag felülről akar megcsapni, szóval védekező állásba teszem a kardomat, mikor az a dög hasbabök. Kicsit meghátrálok, de a bőrvértemnek köszönhetően szinte semmit se érzek, szóval azonnal ellentámadásba tudok lendülni. Előre lépek, majd feléje csapok a kardommal, jobbról, balról, felülről és közben megpróbálom meghátráltatni. A botjával talán ki tudja védeni az első csapásomat, de a többi ellen biztosan tehetetlen. Ha a támadássorozatom sikeres és eléggé meghátráltattam, akkor én magam is hátraugrok, a csuklómat a megfelelő helyzetbe állítom, majd elmondom a villámvarázslatom igéjét. Terveim szerint ekkor pár villám ki fog csapni a kezemből és jól megpörköli az idegent, akit így könnyedén le tudnák csapni, akár egy legyet. Fenn áll az esélye, hogy félreugrik, de ha támadásba lendülne, akkor a kardommal ki tudnám védeni a támadásait, szóval nekem van itt nagyobb esélyem a győzelemre.

A cselem, be vált csak nem úgy ahogyan kellet volna, de még mindig lesz lehetőségem. Most, a fejletlen majom támad, aminek az elsö csapását ki védem, aztán a másodikkal, már a botomnak is annyi, így akár el is dobhatnám. És a harmadik is el talál a vállamnál, amire fel sziszenek, és a maradék bot a földre kerűl. A tekintetem, a megroncsolt vadászra téved, és egy ötlet kezd ki bontakozni, hogy talán fém darabbal jobban tudok harcolni, mint egy bottal. De,még itt van ez a fejletlen majom, akivel foglalkoznom kell, mert ha nem akkor bizony nekem hamar annyi. A fejletlen majom,nagyon tud, ami engem meg is lep, és hátrálásra kényszerít. Majd ő is hátra ugrik, de nem várom meg a folytatást, inkább a roncs felé veszem az utamat, még hozzá futva, és keresni kezdek valamit amit fegyver ként tudok használni. Biztos akad valami, egy rúd, egy leszakadt rész a búrkolat ból bármi. Meg lepetésemre, találok isrúdat, ami el hajlott, így csak el kell tőrnöm, és már van rendes fegyverem. Közben, fényt vélek fel fedezni, de hang az nem társul hozzá, csak a fejletlen majom érthetetlen mondata, amiből egy szót se értek. De, arra már rá jöttem, hogy erre a mondatára, lesz valami rövid fény fórrás féle. Majd meg perdülök, inmáron egy vasrúddal a kezemben, ezt már szerintem nem fogja tudni el tőrni, vagy legalább is én ebben remény kedem. Ha megint támad, akkor védekezni kezdek a rúddal.

A támadásaim jobbára fél sikerrel, de lezajlanak. A botját sikerült darabokra törnöm és el is tudom találni a vállánál, de a villámokat sajnos elkerüli, mert visszaszánkázik az égből hullott fém szerkezetbe. Rövidesen vissza is tér, ráadásul egy új fegyverrel, ami egy hajlított vasdarabnak tűnik. Nos ez csakis az én kezemre játszik. Újbol meg fogom támadni, persze tudom, hogy ki fogja védeni a támadásaimat, a lényeg, hogy meghátráltassam újra és mikor eléggé hátraküldtem, akkor újból hátra fogok ugrani, majd a csuklómat a megfelelő helyzetbe állítom, majd elmondom a villámvarázslatom igéjét. Azonban most a fém botját szándékozom megcélozni, ugyanis a fém meg a villám találkozása nem lesz túl kellemes számára. Ha esetleg megtámadna, akkor a kardommal igyekszem kivédeni a támadásait.
- Nem adod könnyen magad, ugye te bestia?- mondom neki, jobbára csak figyelemelterelés képpen.

A vissza térésem örömére, a fejletlen majom megint támadásba lendűl, mire én csak el hajlok a kardja elől, és közben hátrálok is. A mögottem lévő nagy követ észre se vettem a nagy hátrálásban, így a földön kötök ki, mire a fejletlen majom el hátrál, és csinál valamit.
~ Na, azt már nem. - Gondolom magamban, és máris talpra ugrok. A rúd, mögöttem van mert úgy jobb a futásom, de ha el késnék, még mindig ki térhetek előle, majd ha a közelébe érek, egyenesen a fejére mérek egy ütést, hogy aztán az eszméletét vessze. Ha, nem jön össze, mert ki védi, akkor valahonnan máshonnan kell a támadásomat intéznem. Hallom, hogy a fejletlen majom makog valamit, de abból nem is értek semmit, így nem is foglalkozom a szavaival. Nincs is értelme, hisz nem a Kree nyelven mondta, bármit is mondott az elöbb, így tényleg nem foglalkozom a makogásá val.

A bestiát ugyancsak sikerül meghátráltatnom a kardcsapásaimmal, pláne, hogy rövidesen el is esik. Ezután terv szerint feléje küldeném a villámvarázslatot, de szinte azonnal felpattan, és támadásba lendül. Túl gyorsan. Egy halk puffanást hallok, amit aztán egy éles fájdalom követ és én tehetetlenül a földre rogyok. Fejbecsapott, méghozzá nem is akárhogy. Rendesen odasózott, örülhetek, hogy még a koponyám egyben van. Mindenfelé fényességet látok, a hangok olyan távolinak tűnnek, mintha nem is lennék itt. Egyáltalán mit is keresek itt? Lassan megpróbálok elkúszni, mikor minden visszatér, a fájdalommal együtt. Megpróbálok minél jobban arrébb kúszni, a kardomat sajnos elhagytam, de még mindig van pár eszköz a tarsolyomban.
A hátamra fordulok, feltehetőleg a bestia éppen lecsapni készül, majd a csuklómat a megfelelő helyzetbe állítom, majd elmondom a villámvarázslatom igéjét. Nem is egy, hanem kapásból egy tucat villámot fogok feléje lőni, ami lehetőleg ropogósra fogja sütni, ha esik ha fúj. Ha elég messze került tőlem, akkor a kezemet a fejemre teszem, majd elmondom a gyógyítóvarázslatom igéjét, és remélem, hogy lesz időm begyógyítani a sebeimet*.


///*ehhez négy kör kell///

A támadásom ellene, ugyan sikeres, de nem érek rá itt fölöslegesen ünnepelni, hisz még él a fejletlen majmocska. A kardja, a földön, én pedig oda megyek érte, és fel vesem. De, ezzel egy hatalmas hibát is el követek, mej hibának a következményét, most szenvedem el. Mert, ugyan is a fejletlen majom, is mét makog valamit, és érzem, hogy elektromosság fut végig rajtam. A lelki szemeim elött videó ként pörög le az eddigi életem, látom a családomat, a barátaimat, a tanáraimat, mindenkit. Félek, mert ez itt már a vég. A kezemből, ki esik a kard és a rúd is. Elöszőr, térdre rogyok, utánna el terülök. A fájdalom, ami az elektromosságal jár, meg szünik, ahogy abba hagyja a dolgot, én pedig ott fekszem a földön. Gondolatban, már búcsuznék a világtol, de ekkor egy is merős hangot hallok meg az égből. Az enyéim, meg találtak, de a örömöm nem tart sokáig, ha eszembejut, hogy a vádlótól mit is fogok kapni, ha kiderűl, hogy ide jöttem egy kis izgalom ért. Ez a szerencsétle, meg nem tudom hogy mit is csinál, alelyet, hogy be felyezné amit el kezdet, és végezne velem. Csorikám, nem lennék a helyében, mikor a többi Kree itt talál ránk.

Ez a lény nagyon nem átlagos. A mesterem azt mondaná, hogy megérné tanulmányozni, tanulni tőle, de ha valaki egy fém rúddal fejbe csap, akkor inkább nem maradok vele beszélőviszonyban. Ami rossz, hogy a lény elszedte a kardomat, viszont jó hír, hogy a villámaim rendesen odapörköltek neki. Még le is bírtam fegyverezni. Na, most becsüld alá a Magas Művészeteket te borzadály! A gyógyítóvarázslatomat még mindig fent tartom, már kezdem érezni, hogy gyógyulásnak indul a seb, de még idő kell a teljes helyrejövetelhez. Sajnos ekkor felnézek és egy nagyon érdekes és megmagyarázhatatlan esemény tárul a szemem elé. Egy érdekes repülő szekér. Már csak ez hiányzott, még több furcsa lény, talán jobb lenne tiplizni innen de gyorsan. Igyekszem fedezékbe húzódni, hogy attól a repülő valamitől el tudjak rejtőzni, és remélem, hogy minden rendeben lesz.

Amint ki nyitom a szemem, látom a fejletlen majmot futni, és el rejtőzni, mert eljöttek értem. A hajó, puhán elegánsan ér földet, majd a rámpa lenyilik, és pár Kree rohan lefelé, egyenesen felém. Egy férfi kezének az érintését érzem a nyakamon, majd hallom amit mond valakinek.
- Még van benne élet, gyorsan egy hórdágyat. - Mondja, közben a keze a homlokomhoz tapad, és egy nagyot sohalyt. Kezem, a mellettem lévő kardra fonódik, és hamár el visznek, egy szunevirt is viszek magammal. Fel tesznek a hordágyra, és már a hajó felé tartunk is. Igyekeznék én az eszméletemnél maradni, de nem nagyon sikerűl, és többszőr is elvesztem az eszméletemet. Erre a bolygóra, többet nem jövök egyedül, az hét szentség. Fogadom meg magamban, mert ez most egy túl rizikós kis kaland volt a részemről, és ami a felépülésemet követően fog velem tőrténni, hát azt se teszem zsebre, az egyszer biztos.

(Köszönöm szépen ezt a küzdelmet.)

Az érdekes, repülő tárgyból még több idegen száll ki, majd az én ellenfelemet egyszerűen elhurcolják. Roppant érdekes, de nem áll szándékomban közbe avatkozni. Az viszont sajnálatos, hogy az az izé meglép a kardommal, bár összesen ennyit sajnálok az esetből. A fejemet még mindig gyógyítom, már kezd egyre jobban helyrejönni, én pedig csak nézek, ahogy a furcsa tárgy elszáll és eltűnik. Sajnálatos eset, bár sokkal jobb, hogy végre felszívódott, a napi edzésem pedig megvolt. Legalább volt alkalmam kipróbálni a kiterjesztett villámaimat, és látszólag a több koncentráció tényleg jobb varázslatot eredményez.
- Viszlát idegen. Méltó ellenfél voltál. - mondom halkan, majd addig ülök, amíg be nem gyógyul a fejem és azután pedig húzok a francba innen, minél előbb.


///Én is köszönöm a küzdelmet. ///