Blacktear

Adatok:

Név: Archibald Sawyer
Egyéb név: Blacktear
Faj: mutáns
Nem: férfi
Jellem: semleges
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: 2004. december 25. , London
Kor: 22
Család: Nem ismertem őket.
Foglalkozás: gyors éttermi kiszolgáló, éjszakánként pitiáner bűnöző
Testmagassága: 183 cm
Testsúlya: 70 kg
Szeme színe: tengerkék
Haja színe: sötétbarna
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel: Első ránézésre teljesen átlagos, huszonéves férfi vagyok.
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges


Életrajza:
Az egyetlen emlékem a szüleimről, és egyben a legkorábbi is, egy esős, sötét fellegekkel teli nap volt, amikor az édesanyám a kezeiben tartott, az édesapám pedig egy cigarettával a szájában sétált mellettünk. Annyira régen volt, szinte már azt sem tudnám megmondani, valóban megtört-e, avagy csupán az elmém kreálta a képet, esetleg álmodtam valamikor gyermekkoromban? A lényeg az, ők meghaltak. Egy osztálytalálkozóról jöttek hazafelé kocsival, aztán balesetet szenvedtek. Nem tudni miért, nem tudni hogyan... Legalábbis, számomra nem mondtak semmi többet az árvaházban. Sokat gondolkodtam rajta, mi okból nem vettek magukhoz egyéb rokonaim? Soha nem akartak örökbe fogadni, az intézmény tulajdonosai még csak lehetőséget sem adtak nekem a dologra, ugyanis az olyan élettársaknak, házaspároknak, akik gyermeket szerettek volna maguknak meg sem mutattak. Egyetlen alkalommal sem. Ami még ennél is viccesebb, olyankor be kellett zárkóznom egy szobába, azt mondták, megvonják tőlem az aznapi vacsorámat, hogyha valamiféle „jelenetet rendezek”. Hogyan lett volna képes jelenetet rendezni egy elveszett kisfiú, kinek fogalma is kevés volt akkoriban a világról, és nem szeretett volna semmi mást, csupán érezni egy szerető anyai ölelést, meg egy védelmező apai kézfogást? Az élet nem habos torta, egyeseknek pedig nagyobb megpróbáltatásokon kell túlesnie, mielőtt esély nyílik nekik a normális megélhetésre. Egyébként, a tanítóim szerették az eszemet. Mondhatni, eléggé szorgalmas kis fickónak hittek az árvaházi szervezetben, a leckémet előszeretettel írtam meg, sőt a fizikai munkavégzés sem esett nehezemre, elterelte a figyelmemet a bántó gondolatokról. Könnyen barátkozó típusnak számítottam, ezért a többi srác közelében nem éreztem magamat kitaszítottnak, de csupán kevesekben bíztam meg igazán. Az igazságérzetem akkoriban eléggé erősen túltengett bennem, így mindig próbáltam azok oldalára állni, akik nem jól érvényesítették akaratukat elnyomóikkal szemben. Persze, nem minden összetűzésből jöttem ki jól, bizonyos alkalmakkor kemény verésekben részesültem. Az évek így teltek, lassú nyugalomban, egészen tizenkét éves koromig, amikor egy furcsa esemény történt velem. Hívott a természet, rohantam a budira, de annak beszorult a kallantyúja, s nem voltam képes kinyitni az ajtaját. Vállammal nekifeszültem az ajtónak, amitől résnyire ki tudtam tágítani, viszont alig tudtam visszatartani a bennem lévő fölösleget.
- Gyerünk már, nyílj ki!- könyörgő hangom nem hatotta meg túlzottan a makacs bejáratot. Hirtelen a testem átalakult, fekete, masszaszerű halmazállapotba kerültem, aminek köszönhetően egy pillanat alatt átcsusszantam a résen. Persze, abban a formában nem kellett vécéznem, de a rémülettől és meglepődéstől valószínűleg fel sem tűnt volna, amennyiben elengedem a dolgot. Erről az éjszakáról senkinek nem szóltam, viszont lassacskán tudatosult bennem, miszerint különbözök a normál emberektől. A világ ismert fogalomként kezelte a mutációt, sőt tudatában voltak, hogy egyes emberek mások. Titokban tartottam az igazi énemet, megpróbáltam elfogadni azt. A baj akkor kezdődött, amikor a 2018. évben az AIM nevű szervezet újra bevezette a mutánsregisztrációt. London-ban nem tűnt annyira drasztikusnak a helyzet, mint New York városában, ám az intézetünk igazgatója tartott egy tájékoztatást, amiben közölte, egy csoport érkezik majd hozzánk, hogy átvizsgálják az ott élő gyermekeket. Én, tizennégy éves, kamasz fejjel inkább a menekülést választottam, megszöktem az árvaházból. Az utcára kerültem. Nem tartott sokáig, mire megtaláltam a hajléktalanok szállásait, az olyan helyeket, amik jelentettek némi melegséget az ember számára, még a hideg éjszakákon is. Valamiért a zsigereimben éreztem, rossz következményekkel járt volna, hogyha a nyilvánosság elé tártam volna igazi kilétemet. Innentől kezdődött az a korszakom, amit egyesek megélhetési bűnözésnek neveznének. Zsebtolvajlásból, valamint guberálásból éltem. Az életem mélypontja ekkor következett be, ezt bizton állíthatom. Ámde, a tudásszomjam nem enyhült. Kifejlesztettem egy módszert, aminek segítségével informálódhattam, növelhettem tudásomat. Nappal kifigyeltem egy könyvtár biztonsági rendszerét, megjegyeztem a kamerák elhelyezkedését az épületen. Éjszaka csupán annyi volt a dolgom, hogy találjak egy olyan pontot, ahol képességemnek köszönhetően be tudok szivárogni a létesítménybe. Sokszor a holdfény mellett az ablaknál, másszor az intézmény mosdójának fényénél olvastam, egészen addig, ameddig ki nem nyitott a hely reggel. Ez volt az egyetlen dolog az életben, ami tartotta bennem a reményt, s a kitartó informálódás egyre többször hozta meg gyümölcsét. A helyi lezüllött kocsmákban néha verseket szavaltam a munkásosztály alkoholistáinak, akik ezt igencsak élvezték. Megkedveltek, alkalomadtán fizettek nekem egy italt (vagy többet), de időközönként ételre is adtak pénzt, amiért még inkább hálás voltam. Az irodalomban, a földrajzban váltam érdekeltté, ez már megmutatkozott az intézetben töltött éveim során is, de legnagyobb szerelmemmé a történelem vált. Rengeteget olvastam Amerikáról, a nemzetről, ami le tudta győzni elnyomóit évszázadokkal ezelőtt, egy ország, amit a lehetőségek tárháza jellemzett. Kíváncsivá lettem. A világ eseményeit is figyelemmel kísértem, néha újságot loptam, vagy az italozókban bámultam a híreket napközben. Tudtam, komoly konfliktusok értek véget a nemzetben, de 2024-re alkalmassá vált az idő az odautazáshoz. Felvettem a kapcsolatot egy kereskedőhajó kapitányával, aki legénységét akarta bővíteni.
- Voltál már valaha matróz, fiam?- kérdezte.
- Nem, uram. Habár nincs tapasztalatom, gyorsan tanulok.
- Eléggé gizda vagy, nem vagy jó bőrben. Nincs tapasztalatod sem. Miért alkalmaználak pont téged?
- Nos, nem kérek fizetséget a munkáért, csak élelmet. Vigyen el Amerikába, addig megcsinálok bármiféle melót a hajón.
- Jól van, kölyök! Fel vagy véve. Ördög hozott a Thor Pörölyén!
- Érdekes név.- jelentettem ki, majd egy félmosoly kíséretében követtem a fedélzetre a férfit. Az idő alatt, ameddig a bárkán szolgáltam, jól kijöttem a kapitánnyal, és kitartóan dolgoztam. Washington-ban kötöttünk ki, s csodák csodájára, még fizetést is kaptam a kétkezes munkáért, úgyhogy valamennyi kezdőtőkével vetődtem bele az ottani életbe. Úgy döntöttem, állampolgárságot szerzek magamnak, azután 2025-re, mikorra véget ért a Hydra általi ostrom, New York-ba indultam, új életet kezdeni. Sikeresen bekerültem egy gyors éttermi vállalkozásba, ahol kiszolgálóként tevékenykedtem. Nyugis biznisz, ráadásul annyi pénzt is össze tudtam kaparni, aminek segítségével egy lerobbant albérletben alhattam éjszakánként. Már, amikor nem az utcát róttam, ugyanis jó szokásommá vált, hogy néhány alvilági mocskot kiraboltam. Ezek leginkább drogterjesztők, vagy stricik voltak. A pénz egyik felét magamnak tettem félre, még a másikat az utcán élőknek adományoztam. Így aggatták rám a Blacktear nevet is, ámde az arcomat sosem mutattam meg nekik, hiszen az lényegében felismerhetetlenné vált, mikor mutáns formában rájuk ijesztettem az éjszaka kellős közepén. A közelmúltban, ahogy sajátos bevetésre indultam a sikátorok között, egy furcsa öltözékű férfi álldogált az utca végénél, majd azon kaptam magam, hogy négy lézerpont csillog a mellkasomon. Mindegyik egy-egy kommandóstól származott, kik a tetőn foglalták el a pozíciójukat.
- Szép estét, Mr. Sawyer! - szólított le a fickó.
- Önnek nem kevésbé! Mondjuk, volt már szebb is.- feleltem gúnyosan.
- Azt nem kétlem. Attól tartok, a ma esti portyázása elmarad. Mondja, hallott már a rendőrség mutáns megfigyelő osztagáról?
- És ön Robin Hood-ról?
- Amit maga művel, az bűnözés.
- Tisztességes embereket még nem raboltam ki, mellesleg nem is terveztem. Ráadásul, jobbik esetben, még a rohadékok kedvét is elveszem attól, hogy naplemente után az utcákat mérgezzék.
- Mit gondol, meddig fogja hagyni a maffia ezt? Nyilvánvalóan nem preferálják a magához hasonló pitiáner fickókat, sőt az ismerőseit szintúgy bajba keverné. Sokkal többre vihetné ilyen adottságokkal. Mindenesetre, megfigyeljük magát. Még egy efféle öntörvényű húzás, aztán az elbeszélgetésnél komolyabb következményekre számíthat. Javaslom, kezdjen inkább magával valami hasznosat, amivel mindeninek jót tehet.
- Olyan dolog nem létezik ezen a világon...- suttogtam, ezt követően magamra hagytak a töprengéseimmel. Aznap hazamentem, és a fejemben tomboló gondolatoktól alig tudtam álomba szenderülni. Hogy mit kezdek eztán az életemmel? Én szeretném a leginkább tudni erre a választ.


Képességei:
- Blacktear: A testem sejtjeit egyfajta fekete masszává vagyok képes változni, amely által formálni tudom önmagamat, képes leszek folyékony halmazállapotúvá válni, de a sűrűséget akarattal szabályozhatom. Ennek segítségével átférkőzhetek vékony réseken, behatolhatok nyílásokon, ám közelharcban szintúgy hasznosítani tudom adottságomat. Az egész testes formaváltás nem okoz számomra túl nagy megpróbáltatást, viszont egy adott testrészem átalakítása komolyabb koncentrációval, odafigyeléssel, „szakértelemmel” jár. Visszatérve az emberi fizikumba lefárasztja a szervezetemet a mutációs képesség igénybe vétele, egyből kényszerem támad arra, hogy valamiféle folyadékot fogyasszak, természetesen ilyenkor a legjótékonyabb hatással a víz szolgál. A hőmérséklet változás nincs különösebb hatással rám, nagyobb veszélyt jelent, amennyiben a Blacktear formámban elkülönítenek belőlem valamennyi szerves anyagot. Amennyiben fontos testrészeket veszítek el, az halálos kimenetelű lehet, ellenkező esetben bőrsérüléseket szenvedek. Mondhatni, ez számít a legnagyobb gyenge pontomnak.
( Egy körig tart, ameddig átformálom a testem folyékony halmazállapotúvá, három-négy kör erejéig tarthatom ezt a formát. Részleges átváltozás esetén két körig bírom, mert nehezebb megtenni. )

Szakértelmei: -

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Nem

Megjegyzések: -

Örülök, hogy bevetted a kronolgóia dolgait az előtöribe.
Egy kis hibád van, a SHIELD nem foglalkozik olyanokkal, mint a karid. Simán a rendőrségnek is van külön mutánsokra szakosodott része. A SHIEL és rendőrésg feladatkörét itt találod. Szóval mivel nem vagy terrorista, így maradjunk annyiban, hogy a zsaruk figyelnek
A képességet együtt beszéltük, azért legyenek meg a körök. Teljesen 1 körig tart mire átmész folyékony állapotba, 3-4 körig tudod megtartani. Részlegesen 2 körig tart, mert nehezebb megtenni.
Ami a veszteséget illeti, egyelőre legyen inkább úgy, hogy attól függ, hogy honnan veszítesz el részt magadból, mert 1 kézfenyi veszteségbe is bele tudsz halni, ha például valamelyik szerved tűnik el, vagy a fél fejed. esetleg a karod egy része és elvérzel. Ha szerencséd van, akkor csak bőrsérülésekkel megúszod.

890$ kezdőtőkéd van, egy adatlapot írj, aztán mehetsz játszani.

Értem. Köszönöm szépen az elfogadást, valamint a segítséget is!
Az említett dolgokat kiegészítem/kijavítom, azután megcsinálom az adatlapomat.

Adatlap:

Név: Blacktear (Archibald Sawyer)
Lakás/Létesítmény: New York - Manhattan
NJK: -
Foglalkozás: kiszolgáló
Munkahely: gyors étterem
Pénz: 890$
Bevétel/hét: alulfizetett munkás (kétkezi) - 300$
Eszközök: -
Felszerelés/fegyverek: -
Vállalat: -
Szövetség: -
Törzshely, ahol megtalálható: munkahely, vagy albérleti lakás
Ismertebb szövetséges: -
Ismertebb ellenség: -

Felhasznált kreditek: 0
Fennmaradó kreditek: 4