Karmazsin Öklök

Go down

Karmazsin Öklök Empty Karmazsin Öklök

Témanyitás by Fuchida Kenjirou Csüt. 24 Dec. 2015, 12:07

Augusztus 12.
Macragge

Ultramar, az Ultragárdisták otthona és immáron a Karmazsin Öklöké is. A megcsonkított és orkok által megszégyenített rendház számára, talán felüdülést jelenthet, hogy testvéreik befogadták őket. Az Ultragárdisták mestere, Marneus Calgar, biztosította őket, hogy addig maradhatnak amíg szükséges. Egyetlen Ultragárdista sem provokálta a Karmazsin Öklök egyetlen tagját sem, hogy az orkok részéről micsoda szégyen érte őket, sőt! Egyfajta együttérzéssel fogadták testvéreiket, érződött, hogy átérzik gyászukat és a haragot az orkok irányába. Mondjuk nem is akad egyetlen űrgárdista sem, aki szeretné, ezeket a zöldbőrű mutáns barbárokat. Az idő telt és az Öklök, lassan otthonosan érezték magukat Ultramarban, bár mindannyiuk számára hiányzott Rynn. Ezt különösen, az Öklök utolsó Lexicaniumja, Quintus testvér érezte a legjobban. Nem egyszer előfordult, hogy napi teendői után, mikor próbált csendesen elmélyedni, fejében felcsendült Rynn sikolya. Borzalmas hang volt, amelyet rendházából egyedül ő hallott. A hipertér immatériumán keresztül, fényévek távlatába is zaklatta őt a borzalmas hang, amely tűnni nem akaró kísértetként üldözte. Palagius Káplán társaságában töltötte csendes imádságát és nála próbált megváltást találni, hogy lelke nyugalomra leljen, amikor egyik csatatestvére, Mikeus, ki egykoron az Öklök büszke Pusztítója volt, elé sietett, amikor kilépett a kápolnából.
- Quintus testvér, bocsásd meg, hogy megzavarlak csendes elmélkedésedben, de Kantor mester érted küldetett. Az Ultragárdisták harmadik százada, hazatért és mi is helyet kaptunk a fogadásukra felállított díszszázadban. Armageddont megtisztították az Ork betöréstől, fényes győzelem ez a Birodalom számára.
Mikeus csatatestvéren érzékelhető volt a lelkesedés, mert az Ultragárdisták ígéretet tettek, hogy következő hadjáratukra magukkal viszik a Karmazsin Öklöket is. Mikeus egyetlen évvel volt fiatalabb, mint Quintus, anno egy időben is voltak felderítők. Tulajdonképpen egy szakaszban is szolgáltak, mielőtt megkapták volna a fekete hámot. Az már más történet, hogy Quintus Lexicanum lett, míg Mikeus Pusztító. Barátságuk megmaradt és az ifjú könyvtárosnak, ez némi megnyugvást jelentett.

Húsz perc múlva, hogy a Lexicanum összeszedte magát és Mikeus társaságában beállt az Öklök számára fenntartott helyre, a fogadócsarnokban teljes volt a csend. Egy-két servitor zúgott még csendesen, amíg az utolsó por foltot is eltakarították, hogy illatosított-tisztítószert izzadó tenyerükkel, áttörölgették a Primarchát ábrázoló szobrot, majd ők is kigördültek a hatalmas csarnokból. Az Űrgárdisták sorfalával szemben, a rendházat kiszolgáló nem fegyveres és nem űrgárdista személyzet állt sorfalat. Amikor a csarnok hatalmas, ősi, kétszárnyú ajtaja kitárult, belépet a kapun, egy veterán, aki a század zászlaját hozta, mellette a kapitány, utánuk pedig a szakaszok élükön az őrmestereikkel. Miközben vonultak be a hatalmas erődkolostorba, az Isten-császár dicséretére szóló dalokat zengtek. Az üdvözlő parádé szertartásossága, magával ragadó élmény volt, minden űrgárdista szívét büszkeség töltötte meg.

Quintus mellé, maga Pedro Kantor lépett, miután az utolsó szakasz is belépett a kapukon és bezárult mögöttük a hatalmas csarnok ajtó, majd megszólalt.
- Quintus testvér, a szertartás befejeztével, kérlek térj be az eligazítóba. Beszéltem az Ultragárdisták mesterével, beosztanak egy Könyvtáros testvér mellé, folytathatod tanulmányaidat. Ugyanakkor, ez azt is jelenti, hogy részben az Ultragárdisták könyvtáros hagyományait fogod követni. Bízom benned, hogy könyvtárunkat újraépíthetjük. Van kérdésed a képzéseddel kapcsolatban?

_________________
Egyéb karakterek:
X-diák: Alicia Juliet Silberson
Ékkövek Birodalma: Gregor di Avignon
Fuchida Kenjirou
Fuchida Kenjirou
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Karmazsin Öklök Empty Re: Karmazsin Öklök

Témanyitás by Aegis Pént. 08 Jan. 2016, 00:01

// Bocsánat a csúszásért de ritka pocsékul voltam. //

- A Császár a mi vezérlő fényünk, Az emberiség reményének fénye a sötétség galaxisában, Mi szolgáljuk őt, De ő a mi legfőbb szolgálónk, Ahogy mi imádkozunk hozzá, Ő csak miránk gondol, És midőn a sötétség ránk borul, A Császár velünk lesz, Amint lélekben úgy testben is. – Quintus az egyik kisebb kápolnában térdelt az aranytrón szobra előtt. Lelke háborgott akár csak a többi ökölé, de velük ellentétben az ő dühe és keserűsége veszélyt jelentett mindenkire. Azért imádkozott  akarata erős maradjon, és hogy az immatérium erői ne találjanak fogást a negatív gondolatain. Az ima végén páncélos ujjai egy agyarral tovább léptek a leölt orkok fogaiból készült imafüzéren és belekezdett a következőbe. Erőpáncélos léptek verték fel az ima csendjét. Az érkező nem térdelt a lexicanium mellé hogy csatlakozzon az imában de türelmesen megvárta, hogy Quintus végezzen vele. Ugyan lelke még nem csendesült el, de nyilván való volt hogy a jövevényt érte küldték. Fölkelve az egyik csatatestvérével, Mikeus-szal találta szemben magát aki Kantor mester parancsát jött át adni.
- Igan testvér, máris indulok. – Válaszolt Mikeus-nak majd a vén káplán felé fordul. - Palagius káplán-testvér, Köszönöm a segítséget de most elszólít a kötelesség.
Az öreg káplán komoran bólintott és egy rövid áldással útkára bocsátotta a kér csatatestvért. Némaságban vágtak át a Héra erőd fehér márvány csarnokain. Ez volt az első alkalom, hogy a nagymester személyesen szólította a színe elé. Ez nagy megtiszteltetés volt, de a jelen helyzetet inkább a kényszer szülte mint az ő érdemei. Odaérve letérdel a nagymester elött.
- Kantor nagymester, miben állhatok a szolgálatodra? – Kantor szavai beigazolták a sejtéseit.
- Nagyuram, az egyetlen célja hogy szolgáljam a rendházat és Dorn örökségét. Az egyetlen kérdésem hogy mikor kezdhetem?

_________________
Karmazsin Öklök Iron-man-3-fb-banner
Aegis
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Karmazsin Öklök Empty Re: Karmazsin Öklök

Témanyitás by Fuchida Kenjirou Csüt. 25 Feb. 2016, 10:48

Augusztus 12.
Macragge


A vén káplán csendes bólintással Quintus testvér értésére adja, hogy semmilyen ellenvetése nincs távozása ügyében. Elvégre figyelmen kívül hagyhatja-e egy űrgárdista, rendjének nagymestere hívószavát? Természetesen nem.
Kantor, a térdeplő férfi felé int lágyan jobbjával, jelezvén, hogy álljon föl. Amikor Quintus felteszi egyetlen kérdését, a nagymester szelíden elmosolyodik. Ilyennek se szoktak látni egy űrgárdista nagymestert, de jelen helyzetben elégedettségét fejezi ki.
- Nem kell sokat várnod testvér, Leon Aqerus, az Ultragárdisták könyvtárosa fog pártfogásába venni téged. A BD-19-es eligazítóban vár. Siess, az a megtiszteltetés ér téged, hogy az Ultragárdistákkal tarthatsz egy misszióra.
Kantor, szavai végeztével, még elbúcsúzik Quintustól, majd a dolgára megy.
- A Császár kísérjen utadon.

A BD-19-es eligazítót nem esik a Lexicanum számára megtalálni, hiszen amióta itt tartózkodnak a Héra erődben, nem egyszer voltak ott. Bár, korábban még senkit sem vittek magukkal az Ultragárdisták, de a közérdekű információkat az Öklökkel is megosztották. Most azonban, amint az kiderült Pedro Kantor szavaiból más a helyzet. Valóban megtiszteltetés a Quintus számára, hogy egy másik rend zászlaja alatt, azok Librariusával vonulhat csatába. Az Ultragárdisták képességeiről legendákat zengenek, egy könyvtárosuktól tanulni, komoly megtiszteltetés. Csatában látni és vele tartani még nagyobb. Amikor oda ér az eligazítóba, a bent lévők létszámából megállapítva már vagy három szakasznyi Ultragárdista tartózkodik bent. Öltözetükön viselt jelekből megállapítva, a hatodik század tagjai voltak valamennyien. Hozzá hasonlóan nagydarab fickók voltak, hajuk rövidre vágva. Az egyik sorban, négy fiatalabb felderítő testvérből álló csapatot is megpillanthatott Quintus. Emlékek törtek elő elméjének távoli zugaiból. Az Öklök felderítői kitartóan állták a sarat az orkokkal szemben. Rogal Dorn büszke lett volna gyermekeire, sőt! Feltehetően az is.

Emlékei közül egy különös érzés rántotta vissza a valóságba. Szinte azonnal tudta, hogy egy másik psziből fakad a különös érzet, hiszen rajta kívül, egyetlen csatatestvér sem adta jelét annak, hogy éreznék az elméjüket oltalmazóan körbefonó tudatot. Lágy, nyugtató, szinte melengető érzés fogta el Quintust. Tudatának sötét zugaiban rejtőző, rossz érzései, szinte pillanatok alatt foszlottak szerte. Egy Lexicanum elméjét, semmi sem képes megnyugtatni, csak az Isten-császár aranyló fénye, vagy egy idősebb könyvtáros. Amikor Quintus megfordult, hogy szembenézzen a tudat gazdájával, egy nála sokkal idősebb férfival találta szemben magát, amint belépett az eligazítóba. Kora ellenére jó erőben volt, szinte kicsattant az egészségtől. Kopasz fejét és arcának jobb oldalát egy régi, öt ujjas karmolásból adódó heg fedte. Azúrkék szemei fényesen csillogtak, jelezvén, hogy az öreg testben, egy, a mai napig, erőteljes elme lakozik.
- Üdvözöllek, Quintus testvér, a nevem Leon Aqerus. Bocsásd meg, hogy nem a hagyományos módon fogadlak pártfogásomba, de beosztottak minket.
Mondta és magával invitálta az első sorba. Majd egy székre mutatott, ami kellően erős volt ahhoz, hogy kibírja egy űrgárdista súlyát.
- Még van egy kis időnk, mielőtt Marcus parancsnok elkezdi az igazítást, addig kérlek szólj magadról néhány szót. Bár megkaptam az aktádat, szeretnélek személyesen is megismerni.

_________________
Egyéb karakterek:
X-diák: Alicia Juliet Silberson
Ékkövek Birodalma: Gregor di Avignon
Fuchida Kenjirou
Fuchida Kenjirou
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Karmazsin Öklök Empty Re: Karmazsin Öklök

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.