Queens College

A Queens-i főiskola, aminek kampuszai szétszórva találhatóak szerte Queens-ben.

Turner épp a szokásos esti felkészítő óráját tartotta. Az olyan tanároknak mint ő ez az óra előny is és hátrány is. A hátránya az, hogy késő van és neki semmi kedve ott lenni. Az előny pedig, hogy ugyan ez igaz a diákokra is. Persze van aki még ilyenkor is figyeli őt, de sokan már csak néznek maguk elé és a képletek és szakszavak elsuhannak felettük.
-Köszöntem a figyelmet az órát ezennel lezárom.
Hangzott el a szokásos szöveg majd a diákok ki is vonultak a teremből. Turner még pakolt az asztalán. Egy kis rendet majd a táblát letörölte. Látta, hogy egy diák még akar tőle valamit, de nem figyelt rá. Csak mikor a táblát letörölte. A fiú nem volt ismerős Turner számára. A kérdései minden bizonnyal az előző órákról lesznek.
-Tessék! Mondja csak nyugodtan. Fordult a fiú felé.
A kérdést meghallva viszont egy kis értetlenség futott át az arcán.
-Ez mit jelent? Ez valamiféle vicc?
Nem nagyon tud másra gondolni minthogy valamilyen szemtelen viccet akar a másik elsütni. Miféle zöld övről beszélne?

felszerelés:

Ez az egész helyzet olyan volt, hogy George összezavarodott. Nem tudta mire vélni azt amit a másik mond viszont mintha mégis tudná, hogy történt valami. Valahogy olyan érzése volt mint mikor reggel az ember még félálomba elgondolkozik, mit is tervezett. Nem tudja, de azt igen hogy volt valami.
-Tessék? Maga nekem senkim.
A családját azért ismeri és felismeri mégis van valami abban amit a fiú mondott. Valami ami megragadt a fejében. A továbbiakat pedig nem érti főképp.
~Mégis mit akar ez a gyerek? Nem gondolhatja komolyan.~
A kardot meglátva döbben rá, hogy mégis. Nem látta, hogy eddig nála lett volna, de mégis ez most nem is fontos. George elsápad és lassan elkezd hátrálni.
-Nem ismerem magát. Gondolja át mit tesz. Ez mégiscsak egy főiskola.
Ha a másik mégis támad akkor George próbál elhajolni és az első asztalon vagy bárhogy keze ügyébe kerülő dolgot hozzávágni és minél távolabb menekülni előle közben ordítva.
-Segítség! Gyilkos!

George ezt az egész helyzetet nem értette. A fiúra nem emlékezett egyáltalán, hogy látta volna valaha és mégis ismerős volt. Arra sem emlékezett, hogy valaha ártott volna neki és nem is értette miért akarja őt megölni. Pánikba esett. Alig tudott az első csapás elől elhajolni és csak papírokat tudott hozzávágni, hogy legyen lehetősége menekülni. Viszont ez nem nagyon sikerült. Az ismeretlen srác ismét ott volt előtte és a karddal felé szúrt. Ekkor egy pillanatra George minta máshol lett volna. Ugyan ezzel a fiúval álltak szemben, de a fiú idősebb volt és páncélt viselt. George szintén páncélt hordott és a gyomra vérzett. Ez megzavarta őt és mire ismét a jelenben volt látta, hogy a fiú kardja továbbra is az ő gyomra felé halad. Megpróbál oldalra lépni a döfés elől és előre lépve olyan közelségbe kerülni, hogy a kard mérete inkább hátrány legyen mint előny. Ha ez sikerül akár sérülten is, de George megpróbálni megragadni a fiút és ellökni a lépcső felé. Ha ez sikerül akkor kiszalad az ajtón. Mindezt a félelem hatása alatt teszi.

George megsérült jelenleg az adrenalin és a menekülési vágy miatt nem is nagyon fogta fel, hogy mi történt és azt sem tudja mennyire sérült meg csak azt, hogy vérzik. Sikerül a másik közelébe kerülni az viszont mint valami katona jól elveri őt majd a lépcsőre löki. A kard pengéjével szembenézve George nem nagyon tud mit tenni. Sérült és kardot tartanak a torkához. Méghozzá azt sem tudja miért. A másik mondatára képek ugrottak be George-nak ismét. Egy vár, a vár úrnője és az a zöld öv. De hazatérve mást is lát. Valamilyen társaság akik közül ő a legfiatalabb és tisztelik őt. Ez furcsa számára és mégis úgy érzi, hogy igaz és valamikor megtörtént. Valamikor mikor a vele szemben lévő fiatal idősebb volt és páncélt viseltek. Talán a másik a tekintetéből látta, de észrevette. George bizonytalan. Ezek a képek megzavarták őt és így is néz a másikra.
-Ki vagyok én?
Kevés ember teszi ezt a kérdést fel. George eddig tudta is, hogy ő ki, de most már nem olyan biztos benne. Ez a helyzet olyan abszurd.

George válaszokat kap. Minden olyan hihetetlennek tűnik, de mégis valahol belül érzi, hogy minden igaz. Ott volt ő is Angliában, ismerte a kerekasztal lovagjait és sok csatában harcolt. Olyan csatákban amikről ő maga tanult. Hihetetlen és bizarr ez az egész helyzet. Ahogy az is, hogy egy tanterem lépcsőzetén fekszik és a saját múltbéli bátyja egy lovagi kardot szegez a nyakának. Ha ma reggel valaki azt mondja neki, hogy este egy ilyen helyzetben találja magát akkor az is biztos, hogy elzavarja azt a háborodott embert. Maga a döfés ellen nem tud nagyon ebben a helyzetben semmit sem tenni. Azt amennyire erejéből és helyzetéből képes rá megpróbál a szúrás elől elhajolni. Ha ez valami csoda folytán sikerülne akkor minél távolabb kerülni a bátyjától és föltápászkodni. Viszont, hogy miképp tudna egy fegyveres, képzett harcost legyőzni azt maga sem tudja. Kardot még nem is fogott senkire. Az apja fegyvereket árult viszont nem lovagkardokat.

Látja a pengét és szinte ösztönösen mozdult. A testét nem ő irányította és erre csak akkor jött rá mikor fájdalom nyilallt a kezébe. A lába lendült Mordred felé és ezzel sikerült egy kis időt szereznie, hogy felkeljen majd furcsa fehér fénnyel ragyogott fel a keze és a fájdalom elmúlt. Mikor a fény abbamaradt akkor egy pajzs volt a kezében. Azt is tudta, hogy a saját pajzsa és már a keze sem fájt. Talán begyógyult.
~Ez hihetetlen. Ilyesmi velem nem történhet.~
De túl sok ideje nincs csodálkozni. Mordred bizonyára nem ad neki túl sok időt és fel kell készülnie a védekezésre. Mert csakis védekezni tud. Talán ezért pajzs jelent meg a kezében és nem egy kard. Megpróbálja a támadásokat kivédeni és vagy olyan helyzetbe kerülni, hogy kihátrálhasson vagy kilökni az ellenfelét a teremből. Keresnie kell segítséget. Ez mégiscsak egy főiskola. Ha más nem egy diák vagy takarító segít vagy elszalad segítségért. Gerorge nem támad hisz nem egy olyan alkat. Örül annak ha sebesülés nélkül túléli ezt az egészet.

Az emlékek egyre könnyebben jönnek. George-nak már csak elég volt magának feltennie a kérdést és bár homályosan, de választ kapott. A helyzeti előnyét kihasználva sikerült kihátrálnia a teremből, de egyből rájött, hogy nincs esélye segítséget keresni. Mindenki a földön feküdt. Mégiscsak egymaga volt szemben azzal a fiúval. Érezte, hogy a régi harci tudása még megvan viszont ez a test gyenge. Azokat a mozdulatokat amiket akkor könnyedén véghezvitt most nem tudná megtenni. Mordred tele volt erővel. Ezenkívül a bal keze elkezdett vörösen világítani valamilyen mágikus energiáktól. Ettől George-nak nagyon rossz érzése támadt.
~Fel kell keltenem az embereket. Egyedül nem fogok tudni elbírni vele. Valahogy a riasztót be kell kapcsolnom.~
Tudja jól, hogy hol vannak a tűzriasztók. Az egyiket egyszerűen bekapcsolja és ha a többiek nem arra ébrednek fel akkor is valamilyen segítség csak érkezik.

George megindult a riasztóhoz. Úgy futott talán mint életében még sosem. Egyedül semmi esélye győzni. Segítség kell. A varázsszavakat meghallva összeszorult a torka mert nem tudta mire számítson. Talán egy varázslövedékkel hátba lövi vagy hirtelen elé kerül. Ki tudja. Egyik sem. Mintha egy szőnyeget kihúztak volna alóla elesik. Mordred pedig már ott is van és lesújt. George összeszorítja a szemét reflexből, de nem történik semmi. Mikor kinyitja akkor értetlenül néz az aranylándzsára és néz a hang felé. Meglepődik eléggé. Erre nem számított, hogy a bosszú angyalainak egyik tagja jelenik meg személyesen. Mordred még megfenyegeti őket majd eltűnik. George még a történések hatása alatt van. A segítő kezet elfogadja. A pajzsát úgy szorítja mintha bármikor megtámadhatnák ismét. A kérdés meglepi.
~Már most tudják? Tényleg nagyon gyorsak.~
-Gawain voltam, de hívjon George Turner-nek. Eddig mindenki úgy hívott. Elmagyarázná, hogy mi történik velem?
Részleteket hallott, de az egész történés még nem állt össze benne. Annyit tud, hogy egy volt a kerekasztal lovagjaiból, meghalt, Merlin sokat tett, hogy felélessze. De miért most tud meg mindent és eddig miért nem és miért akarja megölni őt Mordred. Nem is tett semmit. Mármint ő maga George nem tett semmit.

George Turner és Ashley Godwin első találkozása

A professzor úr a mai napra egy elegáns kék öltönyt választott, ami varrásával kiemeli magas és karcsú alakját és enyhén feszül rajta. Pajzsát pedig szokásához híven egy zsebórává változtatva hordja. Bár az elmúlt időszakban szerencsére nem történt vele semmi kalandregénybe illő. Ebbe belegondolva valami érthetetlen oknál fogva érez egy enyhe csalódottságot. Minden bizonnyal előző élete beli lovagi énje, aki csalódott. Persze a kellő önuralma megvan hozzá, hogy ne keverje magát bajba viszont időnként észreveszi, hogy mégis keresi. Nyitott szemmel és érzékekkel jár hátha. Az előadásával végzett és volt egy kis szabadideje úgy arra gondolt, hogy talán elmegy az egyik közeli étterembe, hogy tisztességesen meg tudjon méghozzá ehetően ebédelni. Út közben pedig kereste a veszélyt. Időnként koncentrált kicsit és mágikus érzékeivel végigpásztázta a környezetét. Természetesen nem talált semmit egészen addig, míg egyszer csak meg nem érezte valami mágia létrejöttét. Méghozzá abból a sikátorból amiből egy fiatal hölgy lépett ki. Aki, mivel George érezte, hogy varázshasználó ezért jogosan feltételezte, hogy ő csinált valamit. Ha Gawain nem unatkozott volna akkor George minden bizonnyal annyiban is hagyta volna így viszont megállt a hölgy előtt és udvariasan megszólította.
-Elnézést kisasszony! Úgy vélem jogosan nevezhet amolyan minden lében kanál egyénnek, de nem tudok elmenni amellett, hogy a munkahelyem közelében valami misztikus praktika történt. Ha megkérhetem megnyugtatná a lelkem azzal kapcsolatban, hogy mi történt a sikátorban?

George egyáltalán nem látszik ijesztőnek vagy fenyegetőnek. Ennek ellenére mindenre fel van készülve. Ennek ellenére a hölgyet sikerült zavarba hoznia. Általában ezt szívére venné, de jelen körülmények között nem teszi hisz jogosnak gondolja amit tesz. Miközben a lány beszél ő egy természetes mozdulattal nadrágja zsebébe nyúl, "zsebóráját" előveszi majd motyog valamit magában. Hacsak a lány nem ismeri az óangol nyelvet valószínűleg nem értheti. Varázslata nyomán mivel érzi, hogy a furcsa története ellenére a lány ha hazudott is nem rendelkezik ártó szándékkal bocsánatkérőn elmosolyodik és elteszi a "zsebóráját".
-Természetesen ilyen körülmények közt megértem a tettét. Bocsásson meg, hogy feltartottam.
Viszont úgy látszik, hogy a lánynak is van kérdése hozzá. Mégpedig legalább annyira jogos mint az övé.
-A kérdése jogos. Valóban úgy illik, hogy én is válaszoljak. Magam is rendelkezek bizonyos jártassággal a misztikus tudományokban. Láttam egy létrejött varázslatot és az ön aurájáról, azt olvastam le, hogy varázstudó. Csak következtettem.

George bár ránézésre egy határozott személy ennek ellenére ez nem mondható el róla. Sőt, szociális kapcsolatok terén kimondottan nehezen tud másokra reagálni. Az udvariasság persze ebben tud segítségére lenni azzal ugyanis szinte előre megállapítható a másik mit fog mondani és az is meg van határozva esetenként, hogy miképp kell erre reagálni. Viszont amennyiben valaki szinte letámadja őt és úgy kéri, hogy tanítsa meg egy varázslatra úgy, hogy nem is ismeri az könnyedén megzavarja őt. Főleg ha aztán el is kezd átváltozni majd vissza.
~Mindenesetre az legalább bizonyos, hogy igazat mondott. Talán nem kellett volna ismeretlenül megszólítanom.~
-Öh...Értem. Megértem. Persze, de a kérdésére nemet kell mondanom. Én magam is csak mondhatni tanulom még a mágiát és nem rendelkezek kellő kvalitásokkal, hogy tanítani tudjam önt.