Végsők

Go down

Végsők Empty Végsők

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 07 Nov. 2016, 17:39

Ismertető:
A faj egykori alapja a mutánsok voltak, egykor. Az egész a Nagy Evolucionistával kezdődött, aki miután elhagyta az Akkaba Klánt saját projectekbe fogott. A legnagyobb sikere és büszkesége a Végsők. Az Evolucionista direkt nagyjából 65 millió évvel ezelőttre utazott vissza, hogy abban az időben kísérletezzen. Ugyanis tudta, hogy ekkoriban hozták létre a Celestialok az Örökkévalókat és a Deviánsok is ebben az időben élték fénykorukat, akik úgyszintén a Celestialok "termékei" voltak. Arról nem is beszélve, hogy sokkal több kozmikus sugárzás érte a bolygót. Ebben az időben annyira a fiatal és naiv Örökkévalókat eléggé könnyedén megtudta vezetni, hogy a saját Celestial technológiáját kiegészítse. Azt az Akkaba Klántól lopta még a jelenben. Az örökkévalók segítségével épített fel a mai USA középső részén egy Manhattan méretű várost, amit aztán a saját fajával akart benépesíteni. Nagyjából ezerfőnyi mutánst rabolt el a 2027-ből szert a világból, hogy a vérvonalak minél szélesebb körűek legyenek. Az elrabolt mutánsokat agymosta, hogy ne emlékezzenek arra, hogy kik ők, honnan jöttek, majd saját magát beállította istennek, így az itt élők azóta őt tisztelik. Egyelőre kivárt, mintegy ezer évet, a technológia és jólét mellett hamar nőni kezdett az életkora az itt élőknek, a kozmikus sugárzás pedig a fiziológiát kezdte megváltoztatni. Több mutáns is keveredett az örökkévalókkal és deviánsokkal, aminek következtében, még ha utód nem is született, de az Evolucionista ténykedésének hála újabb és újabb mutációk, genetikai tökéletesedés kezdett bekövetkezni. Az ilyen együttlétek után mintákat szerzett a másik két faj egyedeinek DNS-éből és azokkal is kísérletezett. Pár száz évvel később mintegy tízezer főnyi volt a lakossága a mutáns populációnak, amikor már tényleg génsebészettel nyúlt bele az itt élő egyedekbe. Ha nem is rajtuk kísérletezett, akkor a magzatokon, akikkel a nők várandósak voltak. Mivel istenként tisztelték, így mindig bizalommal fordultak hozzá. Konkrétan genetikailag módosítgatta őket azon minták alapján, amiket látott a deviánsok és örökkévalók esetében.
Néhány generációval később végre megszülettek a várva várt egyedek. Ezek már nem kifejezetten mutánsok voltak, azoknál jócskán többek. Egyrészt nem voltak képesek természetes úton meghalni, képesek voltak a testüket molekuláris szinten befolyásolni és irányítani, ahogyan az örökkévalók is teszik. A génszerkezetük már nem az a gyenge/fejletlen emberi volt, hanem valami más, amire a kozmikus sugárzás és másik két faj DNS-e is hatással volt, ennek ellenére mégis mutánsok/emberek. Olyanok, amikké a jelenkori embereknek, mutánsoknak évmilliók alatt kellene fejlődnie, az Evolucionista sikeresen felgyorsította mindezt, így létrehozta azt a fajt, amivé egyszer lehetséges, hogy az emberek és mutánsok válnak majd. Humanoidok voltak még mindig, de már más vonásaik voltak, mint az embereknek, inkább a deviánsokéra hasonlított sokszor, mintsem az emberekre, vagy örökkévalókra. Nem mutációt használtak, hanem a bolygót érő kozmikus energiákat voltak képesek használni. A sejtjeik nem öregedtek, ezenfelül folyamatosan passzívan regenerálódtak, minél több sugárzás érte őket, annál gyorsabban és hatékonyabban. Mindannyian roppant okosak, műveltek, azonban egyvalamivel súlyos árat fizettek mindezért. Mivel tökéletesek és bármeddig élnek, így nem igen volt szükségük szaporodásra, noha a hormonok, nemiszervek és mindenük megvolt, ami képessé tette őket a szaporodásra. mégis, képtelenek voltak teherbe esni, ha mégis sikerült, akkor a terhességek 99%- a magzat elvesztésével járt, vagy életképtelenül születtek. Így kénytelenek voltak a mesterséges módhoz folyamodni ezen a téren. Mindezek miatt 65 millió év alatt a népességük soha sem nőtt 15.000 fő fölé. Nagyon sokan vannak, akik még akkor jöttek létre és születtek meg, 65 millió éve, a legfiatalabbak is 10.000 évesek.
Ők igazából nem dolgoznak, alkotnak, művészkednek, feltalálnak, vagy egymással barátságosan küzdenek. Lényegében úgy élnek, mint az istenek, élvezik létük minden egyes pillanatát. Élelemre és vízre igazából nincs szükségük, mind a mai napig az Evolucionistát tartják istenüknek és a moloidokat tartják rabszolgának. A moloidokat még 65 millió éve a deviánsok hozták létre azoknak a mutánsoknak a klónjaiból, akiket az Evolucionista vitt oda. Azóta is folyamatosan klónozzák ezeket, mint az Embertelenek az Alfa primitíveket.
A Végsők képességei igencsak szerteágazók lehetnek, de minden esetben szigorúan kozmikus energiákat használnak. Az elmúlt évmilliók alatt a városuk az Örök város a föld alá süllyedt, amit ők nem bántak, a földi dolgok egyébként sem voltak soha sem érdekesek a számukra. Illetve mivel a felszínen a kozmikus és radioaktív sugárzás is csökkent, így egyre kellemetlenebb volt az élet fent, mert egyre kevesebb sugárzást tudott a testük elnyelni és emiatt kellemetlenül érezték magukat a felszínen - mint egy ember 100% páratartalom mellett, vagy épp magas hegyen oxigénhiányos környezetben. Nem is foglalkoztak a felszínnel mindaddig, amíg 2027. nyarán egy földrengés során az Örök város a felszínre nem került. A városukat jelenleg védőpajzs veszi körbe és odabent roppant magas a sugárzás, olyan szintű, ami egy embernek középtávon már halálos, de nekik optimális életfeltételt jelent.

Játéktechnikailag (ha játszható lenne a faj)
Faji képességek:
Akárcsak az örökkévalók tökéletesen urai a molekuláinak, képesek gyógyulni, kivonni a vízből az oxigént, sőt szinte minden légkörre átalakítani a tüdejét. Ha egy Végsőt hamuvá égetnek, akkor képes akár élő hamufelhőként is tovább mozogni egészen addig ameddig a molekulái helyre nem állnak és lassan újra élő nem lesz (ez hónapokat, vagy éveket is igénybe vehet).
Képesek telepatikus és empatikus kapcsolatot létesíteni egymás közt, vagy másokkal, bár maguk között mindez jócskán könnyebb.
Minden más képességük emberi maximum háromszorosán van (erő - 1,5 tonna súlyt emelnek - gyorsaság, ügyesség, reflexek, ellenálló képesség).
Mind nagyon gyorsan gyógyulnak, betegségek és mérgek nem is hatnak rájuk. (Kivéve persze különlegesek). Ez az alap, ezt folyamatos erős koncentrálással tovább tudják gyorsítani, de ezen esetben mást nem tudnak tenni, még védekezni, vagy mozogni sem.
Nem öregednek (regenerációtól függetlenül sem).
Az egyéb képességeik teljesen megegyeznek a mutánsokéval, fejlődés szinten is, csak éppen nem X gént használnak hozzá, hanem kozmikus energiákat. (1db-al kötelezően rendelkeznek!)

Hátrányok:
Folyamatos sugárzásra van szükségük, ez lehet kozmikus, radioaktív, röntgen, elektromágneses, vagy gamma sugárzás. Minél kevesebb van ezekből az erejük csökkenhet és úgy érzik magukat, mintha betegek lennének, azaz nem fogják tudni használni az erejüket.
Csak mesterséges úton képesek szaporodni. 65 millió év alatt összesen 5 gyermek született és maradt életben természetes úton.

Technológia
Örökkévaló technológiát használnak:
Technológiájuk szinte mindenre képes, de ők szinte semmire sem használják. Az egyetlen szinte állandóan működő programjuk az őket védő energiamező és a folyamatos sugárzást generáló gép. De ha kellene gépeikkel képesek az univerzum legjobb űrhajóit, legfejlettebb orvosi gépezeteit vagy legveszélyesebb kozmikus fegyvereit megalkotni. Ám a legtöbb Végső békés megfigyelő csupán. (egyelőre)
Párbajokat és versenyeket rendszeresen tartanak önön szórakozásukra, ezeken és egyébként is a képességeiken felül kozmikus energiákkal működő fegyvereket használnak.

Képek a faj tagjairól:
Végsők RzfFqAN
Végsők NYG1wkb
Végsők Latest_3

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Végsők Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.