Éden

Damien


A pihenőidő, és a dolgok átgondolása után viszonylag nyugodtan, sőt mosolyogva térek vissza a kistársalgóba. Útközben persze meghallom az összesúgó vámpírok szavait, amitől csak mégjobban mosolygok.
~ Csak rajta, mondjátok csak a magatokét. Féltékenyek vagytok, mi? ~ gondolom, és igazam is van. Új név, a Tanítók visszatérte, és a Mester rám bízott feladata mind azt mutatják, hogy sokkal fontosabb vagyok tőlük. Gondolom a többiek is, de amíg nem jön meg a józan eszük, addig nem leszek róluk jó véleménnyel.
A kistársalgóba visszatérve rögvest találkozunk az új tanítónkkal, névszerint Lucretiával, a Rovarkirálynővel. Érdekes neve van, azonban a Castorrol alkotott véleménye annál inkább érdekesebb. Ezek szerint nem csak a mi újdonsült, működésképtelen kis csapatunk tagjai nyúzzák egymást. És még mi vagyunk gyerekek, ugyan már.
Egy perc se telik el, de máris elkezdődik a felesleges pofajártatás, de most kivételesen nem foglalkozom vele. Nem érdemlik meg, hogy felhúzzam magam miattuk, meg amúgy se lenne értelme. Meg nem ölhetem őket, a vitába meg már belefáradtam, szóval inkább a Rovarkirálynőre koncentrálok, hátha mond valami hasznosat is.

Malik

Görnyedve, előredőlve, karjait maga előtt lógatva tér vissza a kistársalgóba. Nem azért jár így, mert fáradt, hanem mert az emberi járásmód kényelmetlen, és a földön se akar csúszni. Maliknak így tökéletes, ugrásra készen, mégis kényelmesen. Az összesúgókra meg nem figyel, hiszen csak egyszerű emberkorcsok. Nem számít sokat a véleményük.
A társalgóba visszatérve a bestia egy asztal tetejére ülve helyezkedik el, majd dögkeselyű módjára kezdi figyelni a társaságot. A figyelem azonban gyorsan a tanítóra összpontosul, mikor az bemutatkozik. Rovarkirálynő, ez a név felkelti Malik érdeklődését. Nem állat ugyan, de nem is ember, érdekesebb az eddigieknél. Igaz, külsőre semmi rovarszerűt nem lehet látni, de ki tudja? Malik se tűnik első ránézésre bármely létező állatnak, ő mégis mindegyikük egyszerre. A Rovarkirálynő ezért sokkal kevésbé szánalmasabb, mint a Castor nevezetű.
A továbbiakban Malik felfigyel az emberkorcs falkatagjaira, főleg az egyikre, aki szokás szerint sokat beszél. Cassandra. Malik azon tűnődik, hogy vajon akkor is panaszkodna a nőstény, ha a bestia megkóstólná őt?

Morgana, at Árny Szülöttje

A folyosón haladva megüti a fülem a sugdolózás, mire kezeim ökölbe szorulnak, majd megállok, s az egyik kis társaságra visszapillantok eléggé összeszűkült szemekkel, a vállam felett vészjóslóan, de nem szólok hozzájuk, csak megindulok tovább, majd elfoglalom helyem a fal mellett, kényelmesen annak támaszkodva.
A Mester azóta nem hallatott magáról, hogy felkent a falra, előadta a szövegét, majd üzenetet kaptunk, hogy mikorra kell visszajönnünk. Vajon a széke előtt fekszik megint, vagy most nem?
˜Na most mennyit fog vajon kés... hmm, megérkezett, késés nélkül szinte a következő eligazító.˜ gondolom magamban, miközben végig nézek a következő áldozati bárányon. Vajon ő mennyire önként an itt és et mennyire fogja a fejünkhöz vágni és azt, hogy milyen jó is nekünk?
Úgy fest azonban, hogy Castor tanítási módszeré húzza le némi bemutatkozás és megnyugtatás után, hogy nem fog sokig tartani. Szomorú, hogy már most több idő ment el erre, mint emennyit itt akartam tölteni az előző eset után.
Cass és Cain kezdi az előzőhöz hasonlóan. Szóval dereng nekik ő is. Castor, Clint, Lucretia, érdekes. Clint alapján tényleg vannak emlékeink, és a másik kettő is ezt támasztja alá ahogy reagálnak ők ketten, majd Cass egy újabb monológja, miközben Damien felé pillantok nem túl feltűnően szemem sarkából, mialatt előhúzom a kulacsom és lassan kinyitva emelem a számhoz.
Egyenlőre semmi, Cain és Lillith elmondják amit Castor mondott el, és így talán ezen is ugorhatunk, persze Celeste szavai meg se lepnek. Remélem, hogy azért azon is agyal amit kértem tőle, hogy előrébb jussunk kicsit, mert az biztosnak látszik, hogy csak rájuk tudok majd itt támaszkodni.
Lassan leengedem a kulacsot, miután lenyeltem a vért, és egy mély levegőt véve nézek fel jelen tanítónkra.
-Ha szerinted van amit Castor kihagyott kérlek vágj bele, mert korábbi tapasztalat alapján nem biztos, hogy túl hosszú ideig kitart eme aránylag csendes békés állapot kis csapatunkban. Ráadásul minden bizonnyal a többi vámpír is szeretne ide visszatérni és használni a helységet anélkül, hogy itt minket el kéne viselniük... – hangomba erőltetek némi kedvességet, bár ez most per pill nem megy túlzottan. Ez után meghúzom ismét a kulacsot, és várok, hogy mit is fog elmondani nekünk.

Ruházat:

Damien


Lucretia leckéi valóban hasznosnak bizonyulnak, tekintve hogy így már többet tudok a gyengeségeimről. Napfény, ezüst, karó, vallásos maszlagok, erre kell figyeljek. Kiválló, pláne mert ezeknek hála nemcsak a saját túlélésemet tudom erősíteni, hanem az esetleges árulókkal is könnyebben tudnék leszámolni. Egyszerűen tökéletes, de ami ezután jön, az már nem annyira. Lucretia, mint kiderült, kapcsolatban állhatott, nem, biztosan kapcsolatban volt Cassandrával még az életben. Ez kicsit se jelent jót, ahogyan az se, hogy az Édenben ezek szerint egy nagyobb csapat is van, akik ismerték egymást a vámpíréletük előtt. Cassandrát egyre jobban gyülölöm, ahogyan ezeket a Tanítókat is. Mégis miért olyat küldött a Mester, akik kapcsolatban álltak ezekkel a félkegyelműekkel?
A helyzet csak tovább romlik, azonban mikor Celeste kérdésére a választ Lucretia nem tudja befejezni, ebből pedig a számológépagyú levonja a következtetését, kissé felvidulok.
~ Mester. Kérted tőlem, hogy figyeljem a testvéreimet, és jelentsek bármi gyanús dolgot. Úgy hiszem találtam valamit, mégpedig az egyik nővéremet, Celestét. Nagyon érdekli az, hogy hogyan lehetne visszaváltozni, Lucretia pedig választ adott neki. Ha tudományos területekhez jut, mint például Castor vagy Lucretia asszisztense, akkor találhat valamit, amivel árthat az Édennek. ~ jelentem gondolatban a Mesternek, remélve hogy meghallja. Celeste ellen legalább van bizonyítékom, igaz nem túl sok. De a legtöbb sztoriban mindig úgy van, hogy ami a történet elején kevésnek és jelentéktelennek tűnik, a végére az lesz a legfőbb igazság. Celeste pedig ilyen alak, mert ki tudja, mikor fedez fel valamit a kémcsöveiben, amivel árthat az Édennek. Mérget, vagy üveges napfényt, esetleg szent vizet.
Legszívesebben már most megölném őt.

Malik


A Rovarkirálynő némiképp lenyűgözi a bestiát, aki ezért rá jobban odafigyel. Igaz, csak nevében Rovarkirálynő, de senki se kap ilyen nevet minden ok nélkül, ezt pedig Malik jól tudja. A nő pont ezért áll a többi emberkorcs felett, azonban jócskán Malik alatt, hiszen ő az állatok királya, és amíg a Rovarkirálynő nem mutat valamit, addig a rangsor változatlan marad.
Az eligazítás viszonylag leköti a bestia figyelmét, legalább is amíg a vámpírokról esik szó. Utána persze a többi emberkorcs kezd el magyarázni, ami már érdektelen Malik számára. Az azonban még az ő figyelmét is felkelti, hogy a Rovarkirálynő mondandója megszakad, amint a visszaváltoztatásról esik szó. Malik ezen elmosolyodik. Aztán csak halkan kienged egy kis nevetést. Tovább azonban nem folytatja, de most már tudja: a Mestere gyenge és fél. A Rovarkirálynő biztosan tud valamit, ezért nyomta el őt gyorsan az Alfa.
Gyengeségről árulkodik ez a hirtelen erődemonstráció, félelemről, és kételyekről. Hibázott, ezt pedig már nem tudja helyrehozni, a bestia pedig ezt nem fogja elfeledni.

Morgana, at Árny Szülöttje

Lucretia furcsa mód nem beszél mellé most, ez meg is lep némileg. Válaszol a kérdésekre, és el is mond egyes érdekesebbnek tűnő dolgokat, amik hasznosak is lehetnek a túléléshez, de ezen felül olyat is, ami nem a tananyag része, de kicsit elgondolkoztat, miközben a kulacsomból iszogatva végig nézek a többieken. Főleg Dami és Malik felé pillantva lopva. Túl csendesek hirtelen, azaz készülnek valamire, legalábbis ha Malik nem is akkor Dami. Jó lenne tudni, hogy mire, de különösebben nem érdekel amíg nem provokálja ki megint, hogy leüvöltsem a fejét, hiszen sajnos max „szép szóval” mehetek neki veréssel nem ami hasznosabb lenne.
Na de lássuk csak a lényeget. Cass és Cain együtt érkeztek, az már biztos és többieket akarták menteni. Hát ok, eddig szép, de a többiek? Celeste tudós, tuti az agya miatt kell, Lilith is érdekes személyiség a maga módján, de a többiek mit keresnek itt velem együtt? Jó talán még a gyilkos duot azért amik... Azonban vajon Luna és én miért?
Celeste kérdésére adott érdekes válasz számomra is biztosabbá teszi, hogy lehetünk azok amik voltunk korábban, de a végén elhangzottakra elhúzom a számat és a hallgatásba és ivásba temetkezem egyenlőre, míg a többiek beszélnek, azonban képtelen vagyok elnyomni azt, hogy a végén meg ne szólaljak én is.
-Szóval, ha jól értem, de kérlek javíts ki ha tévednék... – meghúzom a véres kulacsot, majd leeresztem és azt nézegetem, miközben folytatom - ...elbuktuk az emlékeinket... halhatatlanságot, erőt, ügyességet kaptunk cserébe... ezzel együtt a kis Édeni családocska tagjai is lettünk, csak és kizárólag azért, hogy eme ellenség elől elfuthassunk... – felpillantok Lucra. - ...kissé szánalmas és túl nagy felhajtás ezért, hogy csak fussak... Főleg, hogy amit a tudásom alapján ki tudok találni az életemről, még úgy is képes lettem volna megtenni, hogy elfussak, elbújjak, de talán még jócskán többre is még akkor is, ha nem is tarthat örökké. Ebből adódóan... most komolyan... Miért is vagyunk itt? – teszem fel végül a kis kérdésem, majd Cass felé intézek egy kis válasz félét.
- Cass, mert akkor megúsztuk volna az önfojtogatást, a sok gyanakvást és a jelen ellenállást, ami nélkül a Mester most unhatná magát jobban, mert nem lenne mindig valaki aki zaklatja, piszkálja, ellene akar menni a szabályainak, satöbbi. – közben kulacsomban forgatom a vért azt nézve. Bár szavaimban lenne némi poénkodás, de hangomban jól érezhető, hogy nem viccnek szántam.

Ruházat:

Az óra nincs megzavarva annyira mint az előző, már biztos senkit se érdekel és senki se akar itt lenni ami persze vagy azért mert az egész helyen nem akar itt lenni vagy csak az órán. Jó tudni, hogy mit kéne kerülni persze de a lista megüti a fél a4-es írolapra nyomtatott szórólapra elférő méretet is akár, a fontosabb, hogy a téma a visszaváltoztatásunkról megint feljön és úgy is néz ki egy pillanatra, hogy kap Celeste választ is rá amikor is a tanár felsikít és utána tagad is. Mi a...Ez most komoly? Egyértelmű, hogy a mester az most mintha fejbe csapta volna, átvitt értelemben a tanárt, hogy ne merjen mondani semmit, erről elég egyértelmű következtetéseket lehet levonni, hogy van vissza változás is. Bár engem az emlékeim érdekelnének jobban most mintsem a visszaváltoztatásunk. Látszik, hogy van módja rá és az előző órai reakcióiktól is meg mostaniból is is lejön, hogy valószínűleg meg is vannak az emlékeink és nem kimosva van, csak elnyomva. Szeretném tudni...tényleg. Megmagyarázná azt biztos, hogy miért kerültem ide, főleg, hogy miért kerültem ide nem egy vadállattal és pszichopatával is össze...Nem tehetek róla, de amíg ők fojtatják azt amit az előző órán kezdtek el az én fejem más felé terelődik el miattuk és eszembe jut megint amit mondott a mester, a tragédia vagy mi amiben részem volt. Vajon a sebhelyeimnek köze lehet hozzá? ... Vajon nekem van valakim a felszínen? Ha ki is nőnek a szárnyaim sem hiszem, hogy sok értelme lenne, már mint úgy is idelent vagyok ragadva, itt meg nincs hol repülni.

Teljesen elveszek a saját gondolataim között kizárva a többieket akik persze jönnek a kérdéseikkel és meglepően könnyen kapják a válaszokat is rá. Most talán a balhé hiánya miatt sokkal könnyebb csak bambulni. Nem akarok itt lenni, lekönyöklök az asztalra és kitámasztom a fejemet. Elkezdem kapargatni az asztalt és semmibe bámulóan csak nézek magam elé. Nincs sok értelme itt lennem, pláne nem figyelni. Már tényleg, most az egyetlen ok és értelme, hogy ülök az "órán" az az, hogy a Mester kikötötte, hogy jelen legyek. A többiek biztos a csak azért is miatt nem akarnak itt lenni, idelent sem és a többi. Én csak itt nem akarok ülni. Nem lehettem fanja az iskolának se, vagy óráknak. Inkább csak vissza mennék a szobámba és játszanék valamivel.
Nem tudok egyáltalán sem lelkesedni, egy kicsit se az egészért és csak jobban rám ül. Néha-néha elkalandozok az emlék meg mi lehettem mielőtt ide kerültem dolgokon is aztán két fénykép landol előttem az asztalon. Elsőre nem is nézek le rájuk csak mikor az élő vámpírt mondja ki a tanár. Ránézek a képekre, egyik egy feka a másik meg valami torzszülött. Az a torz volt akit emlegetett és, hogy a harapása visszafordítja a vámpírlétet fogta meg a figyelmemet igazán aztán mint valami rossz ómen, bár nem tud kirázni a hideg szinte azt az érzést keltette és magamban már elkezdtem számolni nullától felfelé a másodperceket, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy berobbanjon az első önmegharaptatós komment vagy szimplán az elkerülhetetlen balhé amit mindjárt ki is fognak csapni. De azért remélem, hogy tévedek. Nem mintha sok különbség lenne, ha nem egymásnak esnek akkor mindenki csak kifogja fejteni a saját elméletét és ugyan ott leszünk mint öt perce...

Damien


Lucretia, valamint a többiek csacsogása elég zavaró, főleg Cain és Cassandra viselkedése. A piromán szuka csak ellenáll, csak makacskodik, pedig már itt lenne az ideje felfognia a valóságot, nem pedig álomvilágban élnie. Cain pedig tanulhatna a történtekből, hiszen semmi kínzásról nincs szó, csupán fegyelmezésről. Az engedetlen kutyákat is verik, nem? Jubiról meg csak annyit, hogy ő jelenleg sokkal értelmesebben tud viselkedni, mint ezek itt. Az engedelmesség nem egyenlő az agyatlan zombiléttel. Nekem se tetszik annyira, de ha már ennyi mindent kaptam akkor teszek is érte valamit.
~ Értettem, Mester. ~ felelem gondolatban a Mesternek címezve, közben pedig akaratlanul is elmosolyodom. A Mester ismét lenyűgözött, tökéletesen átlátja a dolgokat. Hadd higyje Celeste azt, hogy nyeregben van, hadd kutatgasson. Aztán ha talál is valamit, azt nem fogja tudni az Éden ellen felhasználni, sőt a Mester még arra is ráveheti, hogy azt a gyengeséget kijavítsa. A Mester kezére játszik, úgy fest, mégse olyan okos a kis számológépagyú.
A mosolyom némiképp lehervad a két vámpírölő láttán, sőt most az először még parázni is kezdek. Penge, aki olyan erős mint mi, de a Mester nem tud neki parancsolni, valamint még a napot is bírja. Ha meg tudnám őt ölni, azzal nem kicsit tennék a Mester kedvére, bár ez közel lehetetlen. Legjobb, ha inkább távol maradok a negrótól, amíg ki nem derül a gyengepontja.
A másik még Pengénél is rosszabb, a korcs. Erős, mint a vámpír, és még vissza is fordítja a vámpírrá változást. Csak reménykedhetek, hogy nem jött rá, hogy kell az átváltozott vámpírokat emberré tenni. Az nem esne jól, főleg nem a Mester korábbi szavai után. Az a gyengébbik fél, akié ez a test volt, és akit a Mester elnyomott, na ő nem térhet vissza. Ez a test az enyém.

Malik


A falkatársai ostoba beszédje szokás szerint hidegen hagyja, ahogy a Rovarkirálynő válaszai is. Nem csak hidegen hagyja, hanem már már idegesíti is, ahogy az egész komédia. Malik egy vadállat, aki vadászatra született. Neki kint van a helye, az éjszakában, ahol kedve szerint vadászhatja le a gyenge embereket, és az ostoba emberkorcsokat. Maliknak kint van a helye, a többi vad között, nem pedig egy nyomorult, szük kis teremben, ahol folyamatosan beszélnek. Az Alfa miért nem vezeti ki őket a szabadba? Miért nem készíti fel őket a harcra? A vértasak nem elég, Maliknak préda kell, amit kint kaphat meg, nem pedig idebent.
- Mikor...van...vége..beszéd?! Mikor...lehet...vadászni?! MIKOR...ENGED...KI...MESTER?!! - Malik már már üvölti a szavakat, főként a Mesternek címezve. Ha az egyik korcson keresztül tudott beszélni, tegye meg másikkal is.
A két ostoba korcs bemutatása Malikot hidegen hagyja, hiszen azok végképp csak korcsok. A bestia őket is le fogja vadászni, de ahhoz ki kellene menni.
- ELÉG VOLT BESZÉD!! VADÁSZNI KELL!!! - üvöltve adja ki a haragját, és ha valaki közelít hozzá, visszaszól, vagy le akarja nyugtatni, arra fenyegetően ráüvölt, mégpedig egy tigris üvöltésével.

Morgana, az Árny Szülöttje

Bólintok egyet Cass felé, mikor válaszol.
-Igen jó eséllyel – jegyzem meg, majd Jubis résznél hozzá teszem – Nem mondtam, hogy rossz, csak ha tudna hallgatni akkor most teljesen máskép lennénk jó eséllyel, talán már úton lennénk a beilleszkedés felé... – Cass, Celes, Lilith, Luna és Cain felé pillantgatok - ... vagy nem... – fejezem be egy sóhajtás kíséretében.
Lucretia válaszolgat tovább, mire inkább csak iszogatom a kulacsomból kortyolgatva a vért. Cain szavai jobban hatnak rám, mint azt beismerném, de nem szólalok meg, csak hallgatom.
˜Igen, őt tudnám követni˜ csendül fel a gondolat a fejemben. Majd mikor hozzám intézi a szavait kissé megrovóan felmorranok.
-Nem csoda.. kettő az egy ellen, plusz egy csapat feláldozható tárgy... akár a pisztoly golyók... Bocs, ha a korábbiak után már nem akarok tenni az összetartó családért, úgy mint a falhoz vágás előtt... és nem is érdekel annyira... ez a vonat elment... – morgom, majd elveszem a két fényképet, amiket megnézek jó alaposan, miközben Lucretia beszél róluk.
-Szimpatikus fazonok... Egyik Atyánk balul sikerült kísérlete, másik Saját magáé. Egyik csak megöl ahogy meglát a másik csak megkostól... remek. Csak azt nem értem mi a meglepő azon, hogy ők vannak előnyben? Ahogy a többiek már kifejtették... mi kiszámíthatóak vagyunk ők nem. – bele kortyolok a vérbe, majd nyakörvemmel játszok látványosan. – Lehet kissé izgalmasabb lenne az élet, ha Atyánk nem rövid láncon tartana mindenkit mint a kutyákat, hanem szabad akaratunk szerint cselekednénk, és akkor meg lehetne lepni őket, ráadásul kis családunk is bár nem zökkenő mentesen, de... – Malik üvöltözésére egy kicsit elhallgatok, majd meghúzom a kulacsot és utána a többiekre nézek.
- Ki a soron következő aki engedélyt kér fegyelmezésre, hogy a falon nyekkenhessen ahelyett aki nem bír magával? Önként jelentkező? - Pillantok körbe, de részemről a legkisebb mozdulatot se vagyok hajlandó megtenni most ez ügyben. – Az önként jelentkezőt majd lekaparjuk a falról, bár Lucretia, te vagy a tanító... – eléggé színpadiasan mutatok Malik és Dami felé, mert az előbbi óra után kissé túl gyanús eme jó kis gyerekes viselkedése.
Ezután csak várom, hogy mi is lesz most, vért iszogatva a kulacsból, a képeket nézegetve.

Ruházat:

Hihetetlenül hálás vagyok azért amikor a tanárnő az rövidre, bár nem elég rövidre de lezárja annak az állatnak a viselkedését, hogy így elkezdett üvölteni, hogy ölne meg minden. Ijesztő, hogy egy ilyen csak így itt van és nem elzárva valahol és még rémísztőbb belegondolni, hogy hány ilyen lehet még idelent akik ugyan így viselkednek, hogy csak az érdekli őket, hogy mikor mehetnek ki a felszínre és ölhetnek meg valakit. Már a gondolatától is iszonyodnom kell, hogy valakit bántanék csak azért mert. Persze megvédeni megvédeném magamat de az teljesen más mint kirontani öldökölni mert ez forog csak az agyában az ilyeneknek. A kettő akiről meg a képeket mutatták se jobbak. Azok is csak vadásszák a vámpírokat. Ennyi a különbség. Mi nekünk meg embereket kéne? Felejtse el bárki is gondolta ezt ki nekem. Ahogy a többiek már rámutattak erre, az utolsó dolog ami vagyok az egy harcos. Lehet, hogy ők emlékeznek mozdulatokra meg lejártak mint valami beidegződött rutin edzeni is de én pont jól elvagyok a videójátékokkal meg az abban maradt erőszaknak aligha nevezhető digitális vérrontással. Nem tudom látni magamat semmilyen távlatban sem, hogy én ártsak valakinek nem hogy megöljek valakit más kedvéért. Pláne nem ebben az erőltetett csapatban ahol az egymás gyűlölete már napirendi pont.
Persze lelkes se vagyok kifejteni az álláspontomat se mert akkor még a végén engem kezd el cseszegetni az a vadállat meg valamelyik őrült is de végül egy pár felszólaló után ha már kérdezte a tanár én is megejtek egy pár szót.
- Kizárt, hogy itt bármelyikért is bármit.
Bár felegyenesedek az asztalról, hogy ne legyek elfeküdve rajta miközben mondom nem épp érzem kielégítőnek amit mondtam, hogy ez kifejezné a teljes érzésemet a helyzet iránt. Persze a bármit az erős szó hisz Lilithel egész jól megvagyok, de még ő érte se bántanék senkit. Mert lehet, hogy megvagyunk de biztos nem egyezik a véleményünk mindenben meg hát, nem vagyok gyilkos és nem is leszek, bántani se tudok senkit. Ha csak nem az életem függne tőle, de ha másé függne, még ha Lilithé is sem hiszem, hogy bármit tudnék tenni. Nem is ridegségből.
Már a végére a saját gondolatmenetembe veszek bele és kezdem szarul érezni magam a saját kommentem miatt. Persze körbe nem nézek, a végén még elkapom valakinek a tekintetét, roszaló tekintetét vagy valami. Bármi is, már csak azt várom, hogy szóljon a tanár, hogy mehetünk és nem kell ebbe a légtérbe maradni ahol valószínűleg a víz is mindjárt spontán kap lángra a feszültségtől ami a terembe van.

Damien


Kezdek rájönni, hogy rossz irányból közelítem meg a dolgokat. Hibásan gondoltam a kis "családom" viselkedésére, a természetükre, a gondolkodásmódjukra. Felhúztam magam rajtuk, pedig egyáltalán nem ezt kellett volna tennem. Ezeket nem megvetni kell, hanem egyszerűen kinevetni. De most komolyan, ezek? Mégis mit hisznek magukról? Hőzöngenek, panaszkodnak, makacskodnak, azt hiszik, hogy pár erős szó, és minden visszatér a régi kerékvágásba? Ez már tényleg idióta hozzáállás, mégis mit érhetnek a Mester ellen? Eleget láttam és hallottam ahhoz hogy tudjam, ha a Mester veszélyt érez ezeket egy gondolattal össze tudná roppantani. Tényleg csak nevetni lehet rajtuk, ahogy azt korábban a kutya is tette. A kutya, aki hirtelen óbégatni kezd, majd Lucretia hatástalanná teszi, de az biztos, hogy ÉN nem cipelem sehová. Vigye az akinek hat anyja van.
Lucretia utolsó kérdése elgondolkodtató, de a többiek reakciója komikus. Én mint hátráltató veszélyforrás? Bagoly mondja verébnek, én legalább EL TUDTAM FOGADNI az ajándékot. Én legalább TISZTELEM a Mestert. Ők nem, szóval hacsak nem kapnak agymosást újra, addig a csapatmunka nulla.
- Fogós kérdés. Parancs nélkül védeni azokat, akik nem tisztelnek se engem, se a Mestert. Lássuk csak...nem. - felelem én is, mintha csak az ebédet kérdezték volna meg - Előbb nézzetek magatokba drágaságok, és csak utána ítélkezzetek felettem, okés? - mondom nekik, majd megengedek magamnak egy mosolyt. Nem barátságos, inkább őrülten boldog vigyort. Ha fogadnom kéne arra, hogy ki döglik meg előbb, akkor...talán Cassandra.