Éden

Malik


A bestia üvöltése nemcsak süket fülekre talál, hanem még ki is üti őt az a korcs, akit egy hangyányit jobban tisztelt, mint a többit. Harag ide vagy oda, Malik most teljesen tehetetlen, akár egy borjú. A hallgatáson kívül nem tehet semmit se, de még egy utolsó próbálkozást elkövet.
~Mester...Alfa! Malik...tudja...hogy te hall...engem! Miért...fogni vissza vadállat? Miért...volni gyenge.
.vezér?! Ki..kell..engedni...vadászni! Neked...kell...falkád...vezetni! Te...GYENGE! Gyenge...vagy...gyáva! Bizonyít..hogy...Malik...téved vagy...te valóban gyenge! ~ intézi szavait az Alfa felé, de ezúttal gondolatban. Csak ez az egyetlen lehetősége arra, hogy végre kijuthasson a vadászmezőkre. Hogy végre ölhessen. Azonban ha a Mester tűri a sértést, Malik abból is megtud valamit. Azt, hogy a vezére valóban egy haldokló, gyenge, gyámoltalan féreg. De ha kiengedi őket vadászni, akkor Malik mindezt vissza fogja vonni. Más esélye amúgy sincs, vagy kiengedi, vagy örökké szégyenkezhet. Választhat.

Morgana, az Árny Szülöttje

Egykis arcrezdülés nélkül figyelem, ahogy eltűnik Lucretia, majd ahogy Malik végre nyugton marad. Iszok a kulacsomból, majd Dami felé pillantok, már csak neki kéne ilyen kis kényszer nyugi. Ezután újra a tanítónkra pillantok, aztán a képeken lévő személyekre.
-Tudod Luc... megértem... elfogadom... mert míg éltem jó eséllyel akik körbe vettek és családomnak tekintettem őket, biztos nem voltak vérrokonaim... és próbáltam összetartani eme kis családot... az lett a vége, hogy a falon nyekkentem Atyánk keze által, és nem az aki folyamatosan csak bomlaszt minket – mutatok Damien és Malik felé. – így bocs, hogy megtanultam a leckét és nem teszek érte. Ez a vonat elment, hogy úgy mondjam. Talán egyszer jön másik... talán... – majd elhallgatok és az utolsó kérdésnél nem szólalok meg... nem... csak várok, hogy mindenki elmondja amit akar.
Cassra pillantok, mikor beszélni kezd és nem lepnek meg a szavai, sőt nem is számítottam tőle egy kicsit se másabb hozzáállásra. Talán még némileg keményebbre is, mint amit végül elmondott... nem tudok vele ellenkezni, mert igaza van. Ezután jött Cain, az a személy, akit jobban eltudok fogadni vezérnek, mint bárki mást a csapatból. Szavaira lehajtom a fejem és úgy állok a falnak támaszkodva egy hang nélkül, nézve a kulacs vért a kezemben. Szavai keményen érintenek... Igaza van... bár a szörnyeteg, csak néző pont kérdése. Ahogy kinézek biztos ezt más is fejemhez vágta, negatívabb értelemben, mint ahogy most Cain teszi, és igen, biztos nem katona, harcos vagy ilyesmi akartam lenni, mert ahogy kinézek, biztos lazán felvettek volna, és nem kocsik, motorok közt tölthettem az életemet a tudásom szerint, tuti jóval kevesebbért is, mint amennyit harcos ként kapnék. Ebből következik, hogy minden bizonnyal szerettem is amit csináltam, ami voltam. Ő a második aki több felé szedné a csapatot, de ő tovább is megy, mert nem csak Damit és Malikot akarja leválasztani, hanem Lunat és engem is a harcos csapatról, teljesen jogosan. Luna biztos nem való a harctérre amilyen csendeske, és úgy érzem, hogy én se.
Ezután jön Lilith, aki szintén azon az állásponton van, hogy így nem, és hogy civilek maradjanak civilek, a két kezelhetetlen, meg menjen. Celeste álláspontja se lep meg, egy kicsit se, és egyre jobban várom mikor szakad el a cérna Daminál és szűnik meg eme átlátszó jó kis lány viselkedése. Csak akkor pillantok fel, mikor Luna megszólal. Talán az ő rövid pár szavas mondata üt a legnagyobbat. Tisztán és egyértelműen kifejezi, az érzéseit irántunk. Nem tudok rá haragudni érte. Ezután jön Dami, és a szavai után kényszerű röhögésben török ki, azonban tisztán érezhető, hogy inkább bőgnék azon amit mond legszívesebben, mert annyira fájdalmas és szánalmas. Ujjaim közt játszok a kulaccsal, miközben csendesen megszólalok, de elsőre nem Lucretia kérdésére válaszolok... nem... Damien felé intézem szavaimat.
-Téged miért is kéne tisztelni, mikor semmit nem tettél érte, csak bontod, rombolod a csapatot? Hiába eme jókislány viselkedésed, az előzőek fényesen mutatják, hogy Atyánk kis bábja vagy, és eme kis monológod után, vajon mekkora rá az esély, hogy a besúgója is, és ezért se te nyekkentél a falon? Töröld le a képedről azt az ostoba vigyort, és dugulj el végre. – csak szemem sarkából pillantok felé, hangom se emelem fel, egy pillanatra se, azonban érzelmek se járják át. Hideg akár egy új-holdas éjszaka a sivatagban. Csak ezek után emelem fel a fejem és nézek Lucretiara.
-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hangzik jól... és belül nem tudnám elfogadni most a nagy erőt, gyorsaságot, halhatatlanságot... azt, hogy ehhez vért kell innom... de ez most van... mi lesz később? Egyenlőre elképzelni nem tudom, hogy évszázadokig, ezredekig éljek anélkül, hogy öregednék, változnék... és ezért milyen árat kell fizetnem? Mert most nem vagyok több, mint egy láncra vert állat, vagy még talán annyi se. Egy eszköz, egy báb. – megcsóválom a fejem - Ez így nem „élet”, a sorstól meg még messzebb van, ezt még én is látom, és még jobban nem közösség... család... – meghúzom a kulacsom, majd Luc szemébe nézek mélyen.
-Ha Atyánk nem kényszeríti ránk az akaratát többé, nem áll közénk, szabadon tehetünk amit akarunk, akkor talán, de a semmiért nem rohanok a halálba és ettől Lunat is visszatatom. Emellett ahogy Cain mondta se Luna se én nem vagyunk Harcosok és a részemről nem is akarok az lenni. Nem az én világom. – majd Dami-Malik duo felé bökök. – Ha fel is kell mennem a felszínre nélkülük... nem akarok még a hátam mögé is nézni, hogy egyik „társam” – ujjaimmal mutatom a levegőben az idéző jeleket – mikor akar épp hátba döfni, vagy szabotálni és amiatt bajba keveredni, sérülést szerezni, vagy valakit elveszteni. – fejezem be végül és zsebre vágom a két képet és a kulacsot is.
- Ha nincs más, akkor mennék a dolgomra... Malikot majd Damien felcipeli a szobájába. – teszem még hozzá, és ellököm magam a faltól.

Ruházat:

Damien

Felszólalásomra a reakció pontosan olyan, mint amire számítottam. Szokásos, gyűlölködő, ellenszenves szarság, lényegében már unalmas. Nem kedvelnek, nem is fognak, de lényegében nem is számít. A Mester mindent lát és hall, szóval a kis csapatunk működésének megoldása nem az én dolgom. A külön kis megbízásom kiderülése persze nem túl jó hír, de a Mester nem küld semmi üzenetet, szóval vagy számított rá, vagy egyáltalán nem fontos. Ettől függetlenül jelenteni fogom, ha valaki próbálkozna.
- Bla, bla, bla. Ha már szidalmaztok, találjatok ki valami újjat. A kutya meg felőlem itt is maradhat, legalább nem késik el. Haha. - rövid, ámde jókedvű válaszom után egyszerűen elsétálok tőlük. Nem kell tartanom attól, hogy hátbatámadnának, szóval nincs para.
A szobámba visszaérve nem nyúlok vérhez, ugyanis az egyik nyomoronc szavai kissé felzaklattak. Nem is maga a személy, hanem a téma, mégpedig a kettős személyiség. Tényleg kezd nagyon érdekelni, hogy mégis ki lehetett az, ki lehetett ennek a testnek az eredeti tulaja? Az tiszta, hogy nem az enyém, tekintve a férfi tudatomat ebben a kislány testben. A Mester állítólag elnyomta, de mi a biztosíték arra, hogy nem fog visszatérni? Ez valamiért nem hagy nyugodni, főleg mert az egyik "családtag" egy telepata. Remélem sose fog megesni, de ha esetleg kijut a Mester irányítása alól, aztán beletúr a fejembe, ezzel kiengedve azt a valakit, akkor ténylegesen mindennek vége lenne. Remélem ez sose esik meg.
Az idő leteltével visszatérek a további tanórákhoz, reménykedve hogy ezúttal érdekesebb lesz a dolog.

Malik


A válasz nélkül maradt Malik nem tud sokat tenni. Arra számított, hogy a Mester tesz valamit a sértések ellen, ahogy azt az emberkorcsok szokták, de csalódnia kell a dologban. Az Alfája vagy figyelmen kívül hagyja a dolgot, vagy túlságosan gyenge ahhoz, hogy bármit is tegyen. Akármi is a helyzet, Malik nem tehet mást, mint várakozik. Vár, amíg a bénultság elmúlik, utánna pedig...semmi. Normális helyzetben biztosan széttépné az egész társaságot, de meg van kötve a keze. Nem ölhet, amíg parancsot nem kap, mint azok a fajtársai, akik a vadont felváltották az emberek társaságára. Malik azonban nem egy öleb, vele nem lehet így bánni. És amint eljön az ő ideje...nos, akkor minden korcs megbánja ezeket a perceket.
A falhoz csapott korcs a rózsaszín korcsot bízza meg Malik kicipelésével, aki persze ezt visszautasítja. Arrogáns, beképzelt kis féreg; nem Malik, hanem a rózsaszín az idomított öleb, ez világos. A kicipeléssel végül az érzelemmentes korcs vesződik, bár nem cipeli túl messze Malikot. Ha a bestia felszabadul, őt fogja utoljára megölni.
Amint a bénultság elmúlik, Malik megpróbál ezúttal ellenszegülni a parancsnak, ha tud. Ha meg tudja tenni, visszatér a szobájába, ahol egy csúnya rombolást tervez. Ha azonban mégse tud ellenszegülni, akkor az eligazítás marad, de Malik minden erejével és önuralmával azon lenne, hogy ellenáljon.

Morgana, az Árny Szülöttje

Lucretia szavaira csak félre húzom a számat.
-Hát az még messzebb van, azok után amit mondott, mint eddig... – jegyzem meg, majd az ajtó felé indulok. Lélektükreim végig járják a többieket, majd hallgatom amit mondanak Damiennek, és a választ amit ad, de úgy fest, hogy amit mondtam az másoknál is szöget ütött. Zsebre csúsztattam az egyik kezem, majd másikat felemeltem és Cain vállára tettem, ha rám nézett még, akkor egy hálás pillantás ejtettem meg.
-Köszi, hogy kiállsz értünk. – ezután útjára engedem, és én is megindulok másik kezem is zsebre vágva. Csak lassan lépkedek, dúdolgatva csendesen magam elé.
-Itt az idő, hogy felvegyük a bakkancsunk... Ez egy tökéletes nap a halálra... Töröld ki a vért a szemünkből... – nem túl hangos ahogy egy elmémbe megragadt szám szövegét dúdolgatom tovább.
-Ebben az életben nincs feladás, nincs mit tennünk, keresd az erősséget, hogy lásd... – nem érdekel a többi vámpír, csak baktatok tovább dúdolgatva, Cass, Lilith, Cain után.
-Mi vagyunk azok akik nem fognak megtörni... – lépteim lassan a dúdolás ütemére keményednek, szinte már menetelve - ...az utolsó lélegzetünkkel... – előhúzom a kulacsomat és azzal játszok ujjaim között - ...harcolni fogunk a halálig... Katonák vagyunk... Woah... – meghúzom séta közben a kulacsomat, majd azt nézem, egy ideig az oldalán azt aminek látszani kéne, de nincs ott és elmémben felcsendülnek Cain szavai.
„...de soha sem fogom hagyni, hogy ebből a két fiatal lányból harcost faragjanak. Ők civilek, nem valami agyatlan zombi harcosok, aminek látni akarják őket...”
˜Katonák vagyunk...˜ hangzik fel a refrén egyik fele elmében, ami nem hagyja el a számat hangosan.
Veszek egy mély levegőt, bár nem kéne, és lépkedek tovább.
-Itt állok melletted... – folytatom a dúdolgatást, csendesen, de átjárják érzelmeim egyre jobban a szavaim, ahogy a szomorúság, keveredik a tehetetlen dühvel, és fel-fel lángoló gyűlölettel.
-... Ma éjjel együtt harcolunk az életünkért... Had halljam a csata kiáltásod... – felnézek és a lámpák enyhe fényeiben megcsillannak a lélektükreim – ... a csatakiáltásod...
„Maguk egyszerűen lemészárolták őket, elvették a fiatalkorukat, a lehetőséget, hogy azok legyenek, amik akarnak.” csendülnek fel közben Cain újabb szavai elmémben. Kezeim közben teljesen ökölbe szorulnak, a körülöttem lévőkön kívül csak egy személy érezheti, láthatja, hogy gyűlik bennem a feszültség.
-Mi vagyunk azok akik nem fognak megtörni, az utolsó lélegzetünkkel, mi halálig fogunk harcolni... Katonák vagyunk! Katonák vagyunk... – hangom kicsit erősödik és keményedik a refrén alatt
-Mi vagyunk azok akik nem lesznek elfeledve. Nem, nem fogunk aludni... Nem vagyunk birkák... Katonák vagyunk... Katonák vagyunk... Igen.... – közben lassan eljutok a folyosóig, ahol a szobáink is vannak.
- ...Vált vállnak vetve állunk...vált vállnak vetve állunk... vált vállnak vetve állunk.... – ismételem az egyik kis sort, miközben Cain záró gondolata is felcsendül az élmémben.
„Akaratuk ellenére szörnyeteget csináltak belőlük”
És eme gondolat mellett hagyja el a számat azon utolsó sor, ami ebben a pillanatban, akár csak az egész dal egyben több jelentéssel is fel van ruházva.
-...Nem tudsz eltörölni minket... Szembe kell nézned velünk! - ahogy elérem a szoba ajtót folytatom a dúdolgatást, ahogy belépek a szobámba és becsukom az ajtót magam mögött. A hűtőhöz megyek, és újra töltöm a vért a kulacsokban, majd két kézzel a konyha szekrénynek támaszkodok egy kis ideig. Legszívesebben elbőgném magam, de nem adom meg ezt az örömet senkinek. Ellököm magam a szekrénytől, majd kiviharzok a szobámból, becsukva a szobám ajtaját és az edző terem felé veszem az irányt és ott kezdem el püfölni az egyik boxzsákot, hogy levezessem a feszültséget egy kicsit, de nem tudom azt mondani, hogy segítene, akár csak egy kicsit is most. Legalább annyit elérek, hogy ezzel is telik az idő és lefoglalom magam. Ami bennem kavarog azt megfogalmazni is nehéz, és lény legyen a talpán, aki a mélyről jövő bánatban, haragban, gyűlöletben talál valamit ahogy egyre jobban és jobban elural, miközben csak a rövidke múltam amire egyáltalán emlékszem is, véletlenszerű eseményei bukkannak felé, mialatt csak azt lehet látni, hogy püfölöm a boxzsákot rendületlenül nem törődve azzal, hogy sérülnek e a kezeim vagy sem.
Ahogy az idő eltelik, megindulok vissza a terembe, és már bejáratott falhoz megyek, majd neki dőlök, várva a tanítót. Kivételesen nem szólalok meg... csak csendesen támasztom a falat.

Ruházat:

Csak némán felkelek mikor az óra véget ér és megkapjuk, hogy mehetünk mert van egy órás szünetünk. Nem fogok most vissza menni a szobába hanem inkább elsétálok körbe idelent amerre lehet, egyrészt úgy sem tettem eddig és másfelől meg most nem is akarok beszélni se szóval teljesen jó lesz sétálni egyet hiszen a többi vámpír úgy se fog hozzám se szólni így nincs az, hogy válaszolni kelljen majd nekik.
Eddig se volt igazán könnyű most sehova se tenni az egész helyzetet amiben vagyok. Vámpírság, nincs emlék most önként vagy nem de ha nem is sincs mit csinálni a mester szava szent és nem lehet ellene menni. Talán legújabba  Lucretia szavai feküdték meg a gyomromat, hogy ha nem viselkedünk akkor meg még a szeretteink is bánhatják. Mi féle szeretteinkről beszél egyébként is? Mert jó, hogy ő ímmel ámmal emlékezget barátaira de én még azt se tudom, hogy mi van a szüleimmel, vannak-e egyáltalán. Mi volt az az egész a baleset emlegetéssel, meg még is miféle szörnyűségbe tudok belekerülni, csak nézzenek rám! Még azt is nehéz elképzelnem magamról, hogy ki maradok este nem, hogy még bajba is kerülök, pláne nem akkorába amekkora olyan sebet okozhatott a fejemen amekkora van. Felsóhajtok hangosan, mennyivel egyszerűbb lenne minden ha tudnám mi folyt eddig az életembe, biztos egyszerűbb lenne eldönteni mindent.. Megrázom a fejemet. Inkább hagyom, ha túl sokat morfondírozok ezek akkor csak le leszek szídva, azt pedig nem szeretném.
Végül is így telik el az egy óra, hogy oda-vissza vitázok magamban, hogy hogyan is lenne ez most jó majd mikor kell akkor elindulok vissza felé a terembe, hogy oda érjek a következő órára. Vajon most milyen tanár jön? Hmm, ha tippelnem kéne se tudnék, de biztos nem normális. Beérve meg a terembe vissza leülök ahol eddig is ültem, nem keresek új széket vagy helyet magamnak mert minek.

Damien

Az eligazításra visszatérve ismét elfoglalom a megszokott helyemet, ahonnan azonnal fel is kell pattanjak, hogy el tudjak hátrálni a belépő godzilla elől. Vicces, de én egy kissé görnyedt, beteges, bajszos illetőre gondoltam mikor Remust emlegették, nem pedig egy zöld izomkolosszusra. Fura, de kicsit olyan, mintha deja vum lenne, ezt az érzést azonban le is rázom magamról. Ha a múltamra koncentrálnák, akkor akár még a másik felem kilétén is agyalhatnák, szóval nem. Nem érdekel, ki volt Remus, vagy hogy honnan ismerős, erről ennyit.
Remus rövid beszéde után világos, hogy ez egy érdekes óra lesz, bár akármennyire is megvetem a kis "családom", el kell ismernem most igazuk van. Kell a harci képzés, de mintha a Mester parancsba adta volna, hogy nem támadhatunk rokonra, vice versa. Ha pedig erre az órára ez a parancs semmissé válik, akkor a fele társaság nekem ugrana, Malik meg mindenki másra. Nem árt bebiztosítanom magam.
- Hé, Malik. Harcolni akartál, itt az alkalom. Velem tartasz? Te úgyis falkában jársz, nem? - súgom oda Maliknak, hogy csak ő hallja. Őt se kedvelem jobban, de ebben a helyzetben jó, ha egy hozzá hasonló dög van az oldalamon. Igaz, az se biztos, hogy itt lesz bunyó.

Malik


A kábításból felébredt bestia szokás szerint tér vissza az ostoba eligazításra, legbelül azonban fortyog. Gyenge az Alfája, összeférhetetlen a falka, az egésznek a tetején még a bezártság is. A Rovarkirálynős eset megtanította ezeket magában tartani, de azért még nem kell hogy tetszen neki a dolog.
Remus belépése fordulópontot hoz az unalmas órákra, ugyanis harcról beszél. Nem is kiképzésről, a zöld szörny rögtön harcolni akar a falkával, ami Malikot jókedvre deríti. Végre egy kis harc, méghozzá nem is akármilyen. Nem kicsi a célpont, ennek a becserkészése nem lesz egyszerű. Ehhez egy falka kell, ez azonban adja magát.
Most...még. - köpi oda a kis rózsaszínnek, aki társulást ajánl fel a közelgő harcra. Ez jól is jön, de ha a falka többi tagja rámegy a karmos lányra, nem fogja megvédeni.
A bestia egy tigris üvöltésével köszönti a közelgő harcot, majd négy lábra ereszkedik. Fél szemével a szörnyet, fél szemével két falkatagot figyel, Lunát és a Sosemérzőt. Nem kedveli őket túlzottan, de a falka ösztöne azt diktálja, hogy meg kell védenie a harcképteleneket és a kölyköket.
Malik lépése a bestiától függ, aki biztosan rombolni tervez. Ha Malik közelében csap le, akkor félreugrana a támadás útjából, először csak felmérné a zöld dögöt. Ha a gyengébbik két egyed felé támadna, akkor a monstrum és a harcképtelen közé ugrana, majd rögtön neki a szörnynek, de csak figyelemfelhívásképp.

A változatosság kedvéért most mindenki csendben vár a tanárra. Egyébként sem kellett már az előzőre se sokat várni és a közeledő, dübörgő léptekből ítélve erre se kell sokat. A beérkező látványos alak teljesen zöld bőrű és egy kész izom kolosszus az egész. Egy pillanatra még ismerősnek is festhetne az alak de az hamar elnyomódik az alaktól magától. Nem tudok semmire se emlékezni, hogy honnan lehet ismerős de elnézve semmi jó szándék sem jön le belőle és félek belegondolni, hogy még is honnan lehetne egy ilyen szörnyeteg ismerős. Teljesen agresszív! Ahogy beszél hozzánk is meg rólunk. Ahogy átcsörtetett a termen mindet borogatva... Megharcolni vele? A-a! Még is miért van mindenki ennyire ráragadva erre? Verekedni, harcolni, ölni. Ez egy éden nem? Akkor meg utópiának, remek helynek kéne lennie nem valami, verőlegény neveldének. Én vagyok az egyetlen normális ezek között? Nem, persze, hogy nem. Azt erősen kétlem..
Az egyetlen amit teszek a szavaira, hogy párba csoportosuljunk, hogy nem foglalkozok vele, legalább is próbálok de mi van ha ez meg nekem jön ezért? Inkább felkelek a székből és míg a többiek nekiállnak veszekedni vele én elhátrálok a többiektől messze, ki a falhoz és inkább úgy az ajtó felé. Legszívesebben már kint is lennék rajta. Már ha tudok akkor lehet kint is leszek a teremből, óráról lelépve mielőtt még túl sok figyelmet kaphatnék az őrjöngő tanártól.
A többiek pattoghatnak ennek a szörnyetegnek amennyit akarnak én ebből kimaradok. Még is miért kéne nekem ezzel harcolni? Kis lázadó időszakon átlendít egy jó veréssel? Menj a fenébe! Maradjon csak távol tőlem, ott a többi azok bőven akartak már egymásnak menni, szórakozzanak azok akkor vele meg mittudom én, amit akarnak.

Morgana, az Árny Szülöttje

Csend, talán épp egy vihar előtti csend. Legalábbis nem nagyon történik semmi az óra előtt. Csak állok a fal mellett és nézek magam elé. Közel se vagyok túl lelkes, hogy megint ide vagyunk kényszerítve, főleg, hogy ami eddig volt eligazítást azt le lehetett volna darálni negyed ennyi idő alatt egyben és már temetem ezt az órát is azzal, hogy ez is bele fog illeni..
Mikor meghallom a dörgő lépteket, csak unottan emelem a számhoz a kulacsom és meghúzom, aztán figyelem a behemótot eléggé unott képpel, bár ismerősnek is hat a figura, de nem tudom honnan. Talán ez az amit már Cass és Cain sokadszorra érez itt? nem tudom, de most valahogy nem is nagyon érdekel. Aztán hangosan röhögök fel a szavain, de most se érezhető tényleges öröm. Aztán abbahagyom és összeszűkült szemeimben csak két vékony csík ként látszanak pupilláim, ahogy egyenesen belenézek Remus szemébe. Azonban még nem szólalok meg, mert a többiek megelőznek.
-Köszi Cain, de úgy fest, hogy a seggnyalók táborában két közös van: masszív IQ és akaraterő hiány. Így ez az alap elvárás tőlünk is... – intézem szavaim Cain felé egy sóhaj kíséretébe, majd már Remus felé.
-Zúzd le magad idióta, ja bocs, még ezt se teheted meg, mert magunkban se tehetünk kárt. Jó lenne ha Atyánk legalább egy olyat küldene tanítani aki a Mester alap szabályaival agyilag is tisztában van, ahogy ezt már többen is megemlítették előttem. Na mentem... – a többiek felé pillantok - ...szóljatok ha jön valaki aki mellett nem tűnik még Malik is zseninek... – ezzel az ajtó felé indulok. - ... Ha harci edzésre vágyom, akkor van egy érzésem, hogy Cain örömmel tanít meg a kellő alap fogásokra és trükkökre, ha Mester feloldja a blokkolást, de erről jó eséllyel szólni is fog, mint ahogy minden reggel elismételgeti, hogy hova lehet és hova nem lehet menni. Tuti a sok lényegtelen infó mellett egy ennyire fontosat nem hagyna ki... – szemem sarkából észre veszem Lunat, aki arra megy. Hát jó, ha a behemót felé menne, akkor a legközelebbi asztalt rúgom fel, úgy, hogy telibe kapja Remust és rám figyeljen. Azt biztosan nem fogom hagyni, hogy Lunaval foglalkozzon, még akkor se, ha ezért megint a falon nyekkenek. A többiek képesek megvédeni magukat, de valahogy belőle ezt nagyon nem nézem ki, és bár esélyem sincs egy ekkora dög ellen, inkább én kapjak, mint ő.
˜ Na most mi lesz, Mester? Itt már nincs helyes vagy jó lehetőség... csak rossz és még rosszabb... ˜ gondolom magamban, miközben figyelem Remust és a többieket. Ha nem foglalkozik se Lunaval se velem, akkor folytatom az utam az ajtóhoz.

Ruházat:

Damien

Őszintén, vámpír erők ide vagy oda, harcban a fizikumommal és tapasztalatommal nem megyek sokra. Gondolom a múltban a kislány-kinézettel csalhattam a halálukba az áldozataimat. A karmaim tökéletesek torkok feltépésére, valamint ha szerzek némi harci kiképzést, közelharcban is hasznukat tudom majd venni. De nem itt, nem most, mikor egy zöld szörnyeteg akar szétzúzni mindenkit. Malik, a vadállatias aggressziójával jó társnak bizonyulhat, de ki tudja?
Meglepetésemre azonban a többiek pofajártatására Remus röhögni kezd, majd szépen felvilágosít minket az eligazítás lényegéről. Harci gyakorlat, az jól is jön, de nem pillanatnyilag másodlagos. Ami igazán fontos az az, hogy végre valahára találkozok egy olyan személlyel, akinek van esze. Remus ugyanis önként változott vámpírrá, vagyis ő nem fog még egy betűt se mondani a visszaváltozás témában. Nem szegül a Mester ellen, se az Éden ellen, nem úgy mint a kis csapat itten. A Mesteren és rajtam kívül ő az első éppelméjű alak.
Ami a harcot illeti, maradok Malik partnere, aki látszólag nem fogja fel, mi is történik.
- Ez csak gyakorlás, kutya. Avagy ne akard megölni a zöld alakot, és ne törődj a többiekkel. Csak te és én, a zöld ellen. Fogod? - súgom oda neki, remélve hogy felfogja a borsónyi agyával.

Malik


A bestia izmai pattanásig feszülnek, készen áll bármire, akárhogy is támadjon az ellenfele. Az ösztönei elsősorban védekező magatartást súgnak neki, másodsorban pedig a két harcképtelen védelmét. A szemei a zöld szörnyet pásztázzák, lehetséges gyengepontot keresve. Hol a legvékonyabb a bőre, melyik a legsebezhetőbb pontja, mik a gyengeségei? Malik minden lehetséges lépésre gondol, semmi se lepheti meg....vagy mégis.
A zöld ellenfél nemhogy nem támad, hanem nevetni és beszélni kezd, Malik pedig értetlenkedve nézi. Egyszerűen nem tudja felfogni, hogy most mi is történik. Bejön egy zöld izomkolosszus, harcolni akar, aztán hirtelen társalogni kezd, ennek semmi értelme. Amiről beszél, annak méginkább nincs. Mégis minek adja meg magát egy ekkora szörny, miért gyengíti le saját magát, mégis miért hódol be olyan egyszerűen, miközben szinte legyőzhetetlen? És mégis hogy érti, hogy edzés?
Az utolsó kérdésére a kis rózsaszín adja meg a választ, ami csak összezavarja. Lényegében azt kéri tőle, hogy ne hallgasson az ösztöneire, és fogja vissza magát a harcban. Ennek Malik nem látja az értelmét, az ösztöneit még a gyenge Mester kedvéért se fogja semmibe venni.
- Malik megvéd téged, ha akar. - mondja Lunának, miután egyszerűen otthagyja a rózsaszínt. A kis karmos "edzen" csak nyugodtan, Malik pedig a saját módján csinálja. A Sosemérző állítólag tud küzdeni, így Malik az egyetlen sebezhető falkatagot fogja védeni. Akár akarja, akár nem.

Morgana, az Árny Szülöttje

Rá pillantok a röhögő melákra, majd atyánk engedélye után felé fordulok. Hát jó... legyen. Nem volt túl sok kedvem, de megindultam a többiek felé akik lassan elkezdtek szervezkedni, hogy ki kivel is akar együtt lenni, bár minden jel arra mutat, hogy Luna lassan vita témává válik, mert van rá több jelentkező is. Lassan veszek egy mély levegőt, majd a kulacsot ujjam közt mozgatva meglötyögtetem, majd meghúzom alaposan. Cassra pillantok.
-Mindenkinek meg vannak a saját okai – mondom csendesen, majd a kulacsot figyelem csak a kezemben, majd lassan rácsavarom a kupakját, és Cainre nézek.
-Ennél jobban? – lassan a zsebembe csúsztatom a kulacsot. Míg a többiek beszélgető estet tartanak végig nézek a többieken, majd Malik beszéde után Luna mögé sétálok hátulról magamhoz húzom.
-Persze Lillith nem bánja és örömmel csatlakozik hozzám párnak – nézek Lilithre, majd lágyan kicsit magam felé húzva, hátra lépek párat vele együtt, hogy messzebb kerüljön Maliktól, miközben Luna fülébe súgok.
-Hagyjuk a többieket neki menni Remusnak és lássuk mit tesz. – majd magam mögé tolom védőn.
-Ha mi jövünk csak akkor gyere, ha nem támad, vagy már rám figyel. – teszem hozzá még csendesen. Remélem, hogy nem ellenkezik nagyon. Ha igen, akkor probléma, mert Celest csak feltartanám a harcban, és neki jobban jönne tényleg Lillith. Malikkal vagy Damiennel meg jó eséllyel nem akarna lenni Luna, ahogy én se.
Ezek után várok és figyelek, hogy még ki is érkezik Remusnak segíteni, mielőtt megkezdődne eme edzés. Egyenlőre azon vagyok, hogy megfigyeljem, a többieket és ha a behemót nem támad vissza, akkor megyek neki majd én is, de ha kell akkor védem Lunat.
De ha lehetne, akkor akár csak Luna már én se lennék itt, mert ehhez nagyon nincs kedvem, de csak úgy szabadulhatunk, ha kicsit püföljük Remust. Remélhetően utána már nem lesz több ilyen óra.

Ruházat: