Éden

Damien

Ahogy gondoltam, a kutyuli veszett módjára rohan Remusnak, igaz előtte feltett egy kérdést. Már az a tény is meglep, hogy képes egy normális mondatot összeállítani, de mégis miért érdekli őt annyira Remus bőre? Semmire se menne a válasszal, szóval minek?
A dög támadása nekem hatalmas előnyt ad, ugyanis nemcsak eltereli Remus figyelmét, hanem a zöld bestia a védekezésképp szánt hátradőléssel sebezhető pozícióba hozza magát. Ez számomra tökéletes lehetőséget ad a nem-túl-sportszerű-de-lesz@rom-féle támadásom beviteléhez. Ami sikeres, legalább is a melák ordításából ítélve. Aztán persze én ordítok fel, mert Remus összeszorítja a lábait, ezzel darabokra zúzva a karomat. Káromkodni sincs időm, mert a következő pillanatban már a falon kötök ki, még nagyobb fájdalom kíséretében.
Pár másodpercig meg se mozdulok, csak fekszem, és hallgatom a szemen és tökön szúrt Remus beszédét.
~ Nekem ez bőven elég. ~ gondolom magamban, miközben állóhelyzetbe tornászom magam. ~ Vámpírok között is kiemelkedő sebesség és erő? Hálás köszönet, Mester. ~ hálálkodom gondolatban. Cass, Cain, Lilith, meg az összes többi nyugodtan feldughatja magának a harci tudását, meg az összes többi kis képességét. Mindössze egy kis edzés, és fél kézzel szét tudok majd tépni bárkit, aki az utamba kerül. A Mester nem lesz csalódott, az biztos.
Amint Remus végzett az ivászattal, és az a szánalmas kis nyomi idejön, azonnal elfogadom a felkínált vért. Nem is a gyógyulás miatt kell, hanem mert kiérdemeltem. A többiek meg leírhatják a véleményüket egy papírra, összehajtogathatják, aztán fel is dughatják maguknak. Engem már nem érdekel az irántam táplált utálatuk.

Malik


A bestia támadása furcsamód, de sikerrel jár. Maliknak még az is feltűnik, hogy az ellenfele semmi ellenállást nem fejt ki, nem is védekezik. Ez persze sajnos csak akkor tűnik fel neki igazán, mikor már a zöld szörny nyakába ugrik, mikor is a melák úgy dől ki, mint egy fa. Egyenesen Malikra, aki ha nem lenne vámpír, ott helyben pusztulna el. Így azonban csak egy rövid nyüszítés hagyja el a bestia száját a fájdalomtól, de azt észreveszi, hogy a szemet célzott támadás sikerrel járt. Malik ennek mondjuk nem tud jelenleg annyira örülni, mivel ellenfele miután végre leszáll róla, a falhoz vágja.
A bestia csak bólint egyett Remus válaszán, miközben lassan felkel a földről. El kell ismernie, Remushoz hasonló emberkorcsot még nem látott, Malik őt szívesebben fogadná el Alfának, mint a mostanit.
Malik a további harcokra nem figyel, ha pedig a többiekhez hasonlóan neki is vért kínál fel az a kis emberkorcs, elfogadja.

Morgana, az Árny Szülöttje

Figyelem a nagy jelenetet, a többiek reakcióit, de furcsa lehet, hogy nem röhögök fel, nem nevetek rajtuk. Tisztában vagyok vele, hogy minimum én is a falon kötök ki, ahogy az előttem lévők. Igazából bizonyították, hogy a szájaláson túl semmi másra nem képesek. Mi se Lunaval, de legalább, mi nem is tettünk olyan kijelentéseket, hogy nagyobbnak, többnek tűnjünk. Nem kérdéses számomra, hogy ez nem lesz hosszú csata szintén, és a végeredmény is biztosnak látszik már most, de mindegy. Ez most a feladat és talán ezzel le is zárul ez az egész, aztán mehetünk. Részemről én egy garázsba, ahol majd kikapcsolódhatok, nyugi van... de távolinak tűnik az, hogy ezt elérhessem, szóval ideje a jelenben maradni, mert most csak ez az egy dolog az ami számít és semmi más.
Lassan indulok meg és megállok Lillith előtt és csendesen megszólalok, hogy ő hallja.
-Megteszem ami tőlem telik, hogy Luna keveset kapjon.
Ezek után lassú léptekkel indulok meg a „küzdőtér” felé és Remusra nézek közben. Hatalmas, nagy az ereje, azt tesz amit akar és arra emlékszik amire csak akar. Szóval ezzel is lehet kezdeni valamit.
-Ha ilyen válaszolgatós hangulatban vagy, akkor egyet árulj el. Luna és én miért vagyunk itt? Az első két páros egy csapat jó eséllyel ez tiszta, de mi hogy jöttünk a képbe? – majd megtámaszkodok az egyik asztalnál, Luna felé nézve, aztán a kulacsomra és egyszerűen elfordulok Remustól.
-Hééé... fiú... – ha felém néz lazán felé dobom a kulacsom - ... ezt töltsed meg nekem... – egy halvány mosolyt engedek meg, majd Cainre pillantok - köszi... – markom azonban az asztalra szorul közben, és már nem mosolygok.
Remus feje felé hajítom az asztalt teljes erőből, úgy, hogy a lap takarjon, de itt nem állok meg... gyors kis szökkenéssel indulok meg előre, majd rugaszkodok el előre ferdén a plafon felé amilyen erősen csak tudok, hogy a táv Remushoz közelebbi negyedénél érjem el a plafont, ha lehet már úgy, hogy felfelé nézzek. Azonban az elérés utáni pillanatban, csak tovább lököm magam kezeimmel egy kicsit, hogy lábaimnak legyen helyem, és a plafontól egyenesen Remus felé lökhessem magam, remélhetően megelőzve már az asztalt, hogy lendületemet és erőmet kihasználva húzhassak be egy nagyot Remus képébe, majd csapódjak bele pikkelyes tüskés testemmel.
Ha sikerül, ha nem csak abban reménykedem, hogy lekötöm eléggé Remus figyelmét., míg Luna tehet bármit messziről. Nincs más tervem, és talán nem is kell most több.. a többieknek se kellett. Ez nem éles helyzet, így talán ennyi is elég, és talán arra is elég lesz, hogy választ kapjak... talán...

Ruházat:

Rajtunk van a sor most, hogy fel legyünk kenve a falra mert tudom, hogy nem fogok tudni semmit se csinálni azzal a szörnyeteggel. Tippet kapok Lilithtől, hogy mit kéne csinálnom. Arra csak biccentek, hogy értem viszont nem tudom, hogy mennyire fogok tudni bármi ilyesmit csinálni is. Persze hajigálni tudok, azt mindenki tud de még is mit kéne? Van asztal meg szék és úgy ennyi de még ha lenne is Morgana tutira be fog rontani előre és akkor meg aztán dobálhatok bármit.
- Igazán gonosz - kelek fel a földről ahol ültem eddig - tisztában van vele, hogy harcképtelen vagyok és megakar verni csak azért, hogy fájdalmat okozzon.
Mondom elég hangosan, hogy mindenki jól hallja de az egészet mintha csak magamnak mondanám de egyértelmű, hogy kiről beszélek. Közel megyek csak annyira amennyire muszáj, hogy benne legyek ebben a nevetséges harci körben közbe keresztbe teszem a karjaimat. Most persze felkészülhetek a legrosszabbra az biztos. Majd szépen hozzám vágja Morganat miután ő kirontott neki aztán jól bele döngöl a falba vagy a földbe mert igazam van és majd büszkén megállapítja, hogy igen nem vagyok gyilkosnak kiképezve mint mindenki más körülöttem és hajlandó sem vagyok az lenni, nem úgy mint mindenki más körülöttem.
Hogy ha tényleg csak a harci képességeinknek a felmérése lett volna a célja akkor már rég befejeztük volna az órát mert még ő maga is bevallotta, hogy elmondták neki meg ismeri is a többséget itt szóval teljesen értelmetlen volt az egész és csak meg akar minket jól verni. Nem mintha bármi mást lehetne várni egy szörnyetegtől, biztos csak ennyit tud.

Damien

Tényleg nem értem, hogy mi a baja a többieknek a vámpírléttel. Vegyük a vért példának, ami ízletes, megerősít, azonnal meggyógyulok tőle, ráadásul legtöbb esetben emberekre kell érte vadászni. Tiszta haszon, de például Cain teljesen elutasítja. Szerintem még haldoklás közben se kérne belőle, de ez az ő baja. Több marad nekem, meg azoknak, akiknek van agya.
Remus most az idegesítő Morgana, meg Luna ellen fog harcolni, aminek a kimenetele pont olyan, mint vártam. Morgana+fal=majd szétröhögöm a belem. A falat támasztva röhögök, mert egy ilyen pondrót falnak csapódni látni egyszerűen szórakoztató. Meg is érdemelte, én azt mondom. Megérdemelte.
Luna esete azonban teljesen más tészta, ugyanis a kiscsaj egyáltalán nem támad, ami mellesleg nem meglepő. Remus azonban így is le akarja csapni, amit látszólag a Mester nem engedélyezi. Remus a parancs követése helyett inkább csak még idegesebb lesz, ami káoszhoz vezet. Elég nagy káoszhoz, ami azt illeti.
Én inkább csak hátrébb húzódom, Remus ellen jelenleg nem lenne esélyem, ráadásul bízom a Mesterben. Meg tudja állítani őt, ebben biztos vagyok.

Malik


A bestia gyorsan gyógyulni kezd a friss vértől, ezt pedig elősegíti azzal, hogy az egyik, még egyben maradt asztalra ül és pihen. Meg tudta sebezni a melákot, ráadásul a kis rózsaszín is jól szerepelt. Kihasználta az alkalmat és sikerrel is járt, többé kevésbé, szóval talán nem teljesen veszett ügy. Ha nem lenne a gyenge Alfa ölebe, Malik talán még társulna is vele. De nem ez a helyzet, Maliknak nincs szüksége olyanokra, akik ennyire hűségesek egy gyenge vezérhez.
A következő menetet Malik jobban figyeli, nem is Morgana, hanem Luna miatt. A Sosemérző bebizonyította, hogy megállná a helyét egy csatában, de Malik nem biztos Lunában. Az ösztönei azt súgják, hogy ne engedje őt harcolni, hogy ismét ugorjon neki a zöld meláknak, de Malik most inkább kivár. Ki tudja, mit tudhat a kislány.
Semmit. Morgana harcol, utánna a falnak csapódik, de Luna semmit se tesz. A bestia szemében nyílvánvalóvá válik, hogy a harcképtelen egyed tényleg harcképtelen. Remus azonban nem így gondolja, amiből káosz alakul ki. Malik talán megbecsülné őt, mert ellenszegül a gyenge Alfának, de jelen esetben, mikor egy harcképtelen lány összezúzásáról van szó, nem így gondolja.
Az eluralkodott káoszban Malik hallgatni kezd az ösztöneire, amik azt súgják, hogy támadja meg Remust teljes erejéből, ezzel időt adva Lunának a menekülésre. Malik pontosan ezt is teszi. Egy oroszlán üvöltésével karöltve ugorna neki a zöld behemótnak, az arcát célozva. Igyekezne ráakaszkodni a fejére, ahol a tüskés farkával és karmaival Remus szemeit, orrát, fülét, és száját próbálná erősen megsebezni. Ismét tudja, hogy durván meg fog majd sérülni, de az ösztönös dühtől hajtott üvöltözés és támadás közben ez egy cseppet se érdekli.
- Ne..A..Gyengével..Kezdj..Ki!! - üvölti a csapásai közben.

Számítás szerint eddig, biztos ez folyt át párnak a fején mikor asztalt hajított Morgana neki a szörnyetegnek aztán meg neki esett vadul. Irigyelhetném a vakmerőségéért, hogy képes neki menni még így is, hogy tudja a következménye egyértelmű lesz mint az előttünk lévőké és így is történik. Amikor a következő pillanatban megragadva csapja a falhoz Morganat tudom, hogy most én jövök. Mondhatnak meg tanácsolhatnak bármit igazából a többiek nekem, igazán hálás vagyok azért mert Lilith is jót akarva próbált mondani nekem valamit amit tehetnék de se semmi apró nem igazán volt ehhez körülöttem és merszem se sok volt hozzá. Mindegyikőjük vadul nekiment rögtön persze tőlem is rögvest el is várnák hogy majd nekiállok bútorokat dobálni mint valami majom reménykedve, hogy eltalálok vele majd valami kikapcsoló gombot.
Lenézek a földre és össze szorítom a fogaimat az ajkaim mögött, így várom a kötelező szörnyet mert hátrálni sem akarok el. Essünk túl rajta. Pont ez az egy érzés köt most ehhez az egészhez hozzá. Megfog ragadni mint a többit és majd hozzá vág a falhoz, mint a többit. Fájni fog. Igen, biztos eléggé fog és a karjaimat se épp nagyképűségből fontam össze magam előtt, tettem keresztbe hanem mert így nem fog elkezdeni csak szimplán remegni rögtön, meg magamhoz is tudom szorítani így nem túl feltűnőn. A szemem persze már előre megrezzen mikor látom, hogy megemeli a kezét, talán elszámoltam magam és lehet, hogy bemutatva a tudásomat, ami persze semmi, csak még jobban felbőszítettem ami látszik is és most kivételes verést fog ezért adni. De hiába várhatom a lesújtás, úgy fest legalább is mert ahelyett, hogy a karja terítene be megakad a mozdulatában. Ha pedig Cainnek sikerült beugrania elém a felkapásom ellen sem volt semmi ellenszegülésem hiszen az akkor még előttem lévő zöld behemót jelenléte és jelenete kötötte le a figyelmemet annyira, hogy csak Cain karjába kapaszkodjak meg reflex szerűen ha felkapott majd mikor már mögé kerültem egyszerre el is engedve azt. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy bárki is be fog ugrani így ide elém, hogy, megvédjen? Gondolom, mi másért vágná magát oda a szörnyeteg karja alá helyettem. Ha nem is kapott fel, hogy maga mögé tereljen is felnézek rá egy pillanatra. Persze nem lélegzek fel egy cseppet sem nem éppen olyan szörnyeteg ez amivel lehetne érvelni és bár nem tudom megérteni, hogy miért kellene engem még jobban megverni azért mert nem voltam kiképezve gyilkosnak mint egyesek vagy legalább olyan ridegségre, hogy egyértelmű halálba belerohanjak se. Azt sem értem, hogy miért lett megállítva. Értetlenbe is csap át a tekintetem ahogy felenged a karom közben a keresztbe tevéséből és végül hátra lépek egyet, majd még egyet ahogy elkezd terelgetni a véres gyerek minket. Bár nem értem, inkább hálás vagyok, hogy megállította mielőtt még megvert volna a saját kitekert 'oktatási' fogalma miatt, Cain nek is, hogy beállt elém és valószínűleg a Mester az aki pedig rá szólt a zöld szörnyre.
A terelgetésére Cain-nek pedig elkezdek hátrálni elsőre még bátortalan, hogy ez most tényleg lehet-e. Mindenkinek át kellett esnie ezen a felmérőn bármennyire érthetetlen is én pedig kivagyok húzva alóla a többiek által amit nem értek, hogy miért tennének amikor így én pont, hogy kihúzom magam az alól ami nekik kötelező volt bármennyire is nem fűlött hozzá a foguk. De most inkább élek a lehetőséggel, igen, és ha tudok akkor ki is megyek az étkezőből Cain takarásában.
Ha se Cain-nek nem sikerülne viszont elém kerülnie ahogy tervezte akkor csak egy bátortalan lépést teszek hátra még a maszkos terelgetésére is.

Morgana, az Árny Szülöttje

Miii meglepő az, hogy nem úgy jönnek össze a dolgok, mint ahogy azt szeretném... de kit is akarnék átverni, hiszen nem is számítottam másra én se. Becsapódás után nem sokkal ismét repülök, majd nyekkenek a fajon fájdalmasan felszisszenve, majd padlón landolva. Kicsit zúg a fejem és fájnak a tagjaim, de ahogy felnézek Luna mit csinál és látom, hogy Remus odamegy, hogy bántsa talpra küzdőm magam. Bár ez némi időbe telik míg megtámaszkodok a falba egy kicsit. Damien röhög, de most nem érdekel, vele majd egyszer foglalkozok... Most Luna a fontosabb. Cain védi a testével, míg a többiek úgy nézem neki mennek Remusnak.
Ellököm magam a faltól és nem érdekel a fájdalom most, majd törődők vele akkor ha már Luna kint van.
Lehet némi vér most jól jönne, hogy gyorsabban gyógyuljak, de most ez van. A káosz közepette most nem fogok ilyesmivel foglalkozni, csak ha már a szobában leszünk újra... Tehát előre. Amennyire csak tudok csörtetni kezdek előre és Lunat elérem akkor szónélkül kapom fel és folytatom az utamat az ajtó felé, hogy kirontsak rajta, míg Cain hátulról véd minket. Most nem fogok leállni Lunaval vitát nyitni, hogy neki mi tetszik és mi nem. Remélem, hogy megérti végre, hogy bár nagyon mások vagyunk, de egy dolog közös a banda egy részében: Nem fogjuk hagyni, hogy verést kapjon.
Ha a Mester nem avatkozik közben akkor csak a folyosón állok meg és rakom le Lunat úgy, hogy közte és az ajtó közt legyek és úgy figyelek, hogy ki jön utánunk, ha jön.
Azonban, ha a Mester nem enged ki minket, akkor az ajtó előtt rakom le és úgy állok előtte, hogy ha kell a testemmel védjem én is.

Ruházat:

Damien


A helyzet kaotikus. Míg én hátrébb húzódom, addig egy csomóan nekiugranak Remusnak. El kell ismernem, nem rossz ötlet, mert így a melákot talán könnyebben szedálja le a Mester. Mintha még Cass is csinálna valamit, de kétlem, hogy bármi értelme is volna. Ha a piromán ribi azt hiszi, hogy a kis agyturkálása bármiben is segíti a Mester munkáját, nagyot téved. A Mesterhez képest az ő telepátiája szörnyen gyenge, de ha ettől jobban alszik az éjjel, játsza csak a nagylányt. Az Éden felé irányuló ellenszenve úgyis a halálát okozza majd.
A Mester látszólag sikerrel jár, mert Remus kidől akár egy fa. Jó csapatmunka, üzeni a Mester, ami max néhány elemre igaz. Én tudom, hogy nem csináltam sokat, de legalább tisztában voltam azzal, hogy nem érek sokat Remus ellen. Az erősek még jó, hogy támadnak, bár ezt szinte senki se gondolja csapatmunkának. Látszólag csak a kutya gondolja, hogy jól összedolgoztak, de ez legyen az ő gondja.
Az újabb üzenet értelmében visszatérek a szobámba, ahol egy kis vér elfogyasztásával töltöm az időm. Ha idő van, a felvonó felé veszem az irányt, és valahogy úgy érzem, a következő eligazítás még az edzésnél is érdekesebb lesz.

Malik


A bestia üvölt, tép, karmol, és ott okoz sebet a célpontján, ahol csak tud. Az edzésnél Malik látszólag sikeresebben teljesít, valamint azt is észreveszi, hogy nem csak ő támadja a monstrumot. Ösztönből, védelemből, önös célokból, vagy csak a harc élvezetéért támadnak a többiek, Malik ezt nem tudja, de jó érzéssel tölti el. A legtöbb vadállat csapatban támad, összedolgozva, akárcsak most a többiek. Talán félreismerte a falkáját? Lehet, hogy egy közös célért mégis képesek összedolgozni? Talán mégse annyira rossz a helyzet, legalább is Malik így gondolja.
Remus rövidesen eldől, Malik ezért gyorsan leugrik a fejéről, majd mint a gorilla, megdöngeti a mellkasát.
-Szép munka. Jó csapat. - közli a harcoló falkatagjaival, de sajnos rajta, és a gyenge Alfán kívül senki más nem gondolja így. Majd rájönnek idővel, Malik nem erőlteti a dolgot. Egy kis idő, néhány kellemetlen tag eltávolítása, ennyi kell a jó falkához, semmi más.
Az új parancs értelmében Malik visszatér a saját fészkébe, ahol magábadönt egy adag vért, majd pihen egyet. A pihenés alatt egy kicsit el is gondolkodik azon, hogy kiket is kellene eltávolítani a falkából. Nem is kell sokat agyalnia, gyorsan eljut ahhoz a két személyhez, akik sose lesznek képesek együtt dolgozni se egymással, se a többiekkel. Cassandra és Damien, ezek ketten a legrosszabbak. Cassandra hiába erős, ha a viselkedése szörnyű. Damien úgyszintén, de ő még gyenge is a falkához, tehát még Cassandránál is használhatatlanabb.
Az ideje leteltével Malik a felvonó felé veszi az irányt, ahol meg is látja a kis rózsaszínt. Ha tehetné, Malik azonnal végezne vele.

Erre nem számítottam, egyáltalán nem. Szerencsémre hiába vártam, hogy lesújtson rám az a zöld szörnyeteg és a fájdalomra ami természetesen kísérni fogja az egészet mert nem történt meg. Próbálva készíteni fel magamat rá is az egész hiába valóba ment amikor megállt a keze a levegőben és egy széles hát takarásába is kerültem hamar utána. Miközben talán a Mester akadályozta meg elsőre már a szavaiból gondolom, de az elém érkező Cain is védett, aztán a többiek is és végül leterítették, álomba verték a 'tanárt' aki minden csak épp az nem. Inkább csak egy őrült, még hogy verés az az oktatás! Persze! Mire össze szedem magamat annyira, hogy megint felmérjem nyugodtabban a helyzetemnek már az ajtónál vagyok, arra terelt el Cain is meg Morgana cipelt aminek inkább nem örülök mint sem, hogy igen. Ha a szituációm engedte volna akkor nem hagyom, hogy ezt tegye az biztos és így, hogy az a szörny már alszik és a nevetséges órának véget van vetve békén is hagyhat.
- Mesésen vagyok. Hogy ne lennék! Persze, menjünk szunyáljunk egyet is még mit nem!
Szarkasztikusan kezdek bele egyre hangosabba átcsapva és egyre dühösebben is. Pár másodperc után hogy befejeztem a mondandómat pedig erőszakosan fordulok sarkon és viharzok ki az ajtón át. Reflex szerűen talán de egyenesen mentem a szobámba vissza. Nem mondanám túlzottan gyors lépéseknek, Lilith simán tud követni akár ha gyorsabb tempót vinne még le is sétálna biztos.
A szobába vissza érve se igazán enged fel a mesés kedvem amit megszereztem magamnak. Nem tudom, hogy miért vagyok ennyire mérges de ahogy meglátom a kártya várat is csak felrúgom azt, leborítom. Miután pedig kivégeztem a kártya váramat leülök az ágyamra törökülésbe és keresztbe font kezekkel és ha csak nem Lilith csinál valamit, hogy a figyelmemet magára fordítsa akkor így is ülök egy órán át míg nem kell mennünk a lifthez. Nem szívesen mennék ki a szobából se nem hogy most fel a felszínre de nincs más mint menni oda a találkozóra.

Morgana, az Árny Szülöttje

Amint elmúlt a veszély hála a többieknek, leraktam Lunat, majd ahogy meghallottam Mester hangját, inkább a hányinger kerülgetett, mint az öröm a dicsérettől, amit kissé mellé lőve tett a Mester. Csak csoda és véletlenek összjátéka volt, ami csak annak volt köszönhető, hogy egyikünk se akarta, hogy Lunának baja essen, de ennyi. Kétséges, hogy másnál is bekövetkezne ez, vagy ehhez hasonló. Mindegy is volt. Úgy festett nagyon senki se beszédes, így én is elvonultam csendesen, nem nagyon foglalkozva azzal, hogy ki mit is fog csinálni, csupán bementem a szobámba, majd a szekrényhez ballagtam csendesen, és kivettem egy üveg tömény piát… talán Vodka lehetett, de nem nagyon foglalkoztam vele, csak kinyitottam, majd meghúztam jó alaposan. Semmi íze nem volt, se hatása, vagy csak nem tűnt fel.
Néztem a gyorsan fogyó italt, de lelkileg nagyon máshol jártam jelenleg.
~ Ha hallasz, akkor most hagy magamra… ~ hangzik fel a gondolat a fejembe, majd újra meghúztam az üveget, és az eddig eltelt események jártak a fejembe, és az, hogy milyen rosszul mennek a dolgok, és ez az utolsó is mennyire csúnyán is végződhetett volna. markom egyre jobban az üveg nyakára szorul, ami egy idő után megadja magát és széttörik. Azonban most fel se fogom… nem vagyok itt eme világban, se eme időben. Csak sérült kezemmel nyúlok a következő felé, valami pia, de ez se segít, azonban ezt már kivágom a nyitott ajtón keresztül, úgy hogy még van benne némi tartalom.. talán bor lehetett, s ezután leroskadok a padlóra a hűtő előtt, aminek kilökőm az ajtaját és egyik zacskó vér után döntöm le a másikat, miközben próbálom összeszedni magam, de csak Cain szavai, amik visszhangoznak a fejemben, miközben egy könnycsepp csurog végig az arcomon, majd ezt követi több is, ahogy a vérrel teli tasakot nézem a markomban.
-Szörnyeteg… - suttogom magam elé, majd kiiszom a zacskó tartalmát, majd egy másikat is, mielőtt annyi erőt kaparnék össze magamba, hogy felkeljek a padlóról, némi vér társaságában, aztán megindulok kifelé a szobámból, becsukva az ajtót magam után, le az edző terembe, ahol leszórom a tasakokat egy padra, majd elkezdem a boxzsákot püfölni, se azt, se ökleimet nem kímélve, csak egyik ütést a másik után csapom bele könnyes szemekkel, míg el nem jutok addig, hogy úgy 10 percem van találkozóig. Akkor teli iszom magam vérrel, megmosom a képemet, majd úgy ballagok a lifthez, ahova a parancs szerint mennünk kellett, de csak neki támaszkodok egy közeli falnak, aztán megiszom a maradék vért és beledobom a tasakot egy közeli kukába.
Nem vágok túl vidám képet, és csak nagyon kis erőkifejtést teszek, hogy ne legyenek „az arcomra írva” mi is zajlik bennem pontosan.

Ruházat: