Éden

Damien


Kérdésidő vége. Mindenki feltette a maga kis kérdését, és utánna jobbára...semmi változás. Mindenki pontosan ugyanúgy viselkedik, ahogy eddig, tehát a véleményem róluk változatlan: degenerált banda.
Cass kivételesen jobban jártatja a pofáját, sőt már nyíltan fenyegeti a Mestert. A kis k@rva, azt hiszi bármit is ér a szava. Mivel semmit se tehet, ezért odaállok elé, belenézek a szemeibe, és hidegen hozzászólok.
- Ha megszűnik ez a béklyó, ami miatt nem árthatunk egymásnak...nem élsz addig, hogy bármit is tehetnél. - ezzel még közelebb megyek hozzá - Addig viszont légy okos, és maradj kussban. - még egy kis ideig a szemébe nézek, majd egyszerűen visszamegyek a Mesterhez.
Ha lenne rá bármi mód, biztosan a saját beleivel lógatnám fel egy fára. A többiek pedig ugyancsak degeneráltak. Nem számít, mekkora veszélyben van az Éden, csak saját magukkal, és a saját ostoba kis nézeteikkel törődnek. És még én vagyok az ostoba.

Malik

Malik ismét csendben figyeli azt, ahogy a falkatagjai ismét egymás torkának esnek. Képletesen persze, máskülönben Malik már széttépett volna pár emberkorcsot, legfőképp az Alfát. Egy nyomorékot biztosan könnyedén ölne meg, bár valami azt súgja Maliknak, hogy az Alfa még ebben az állapotában is veszélyes.
A bestia először elvigyorodik, majd nevetni kezd, ahogy az öleb fenyegetni kezdi Cass-t, aki pedig az Alfát fenyegette. Nem csoda, hogy megveti az embereket és emberkorcsokat, ha így viselkednek. A szájuk jár, és olyanokat ígérgetnek, amit képtelenek betartani. Csak ugatnak, ahelyett hogy csendben felmérnék a másikat, majd várnak a pillanatra, amikor lecsaphatnak.
Malik pont ezt teszi. Vár a pillanatra, amikor is végre cselekedhet.

Morgana, az Árny Szülöttje

Hallgatom a Mester válaszát összefont karokkal, aztán a többieket is, miközben Dami elhalad mellettem, csak felé bökök hátra, mielőtt csak megszólalna, mert annyira egyértelmű, hogy most mi fog jönni, Cass kis szövege után. Egy kicsit félre is állok, hogy a „műsorra” jó rálátása legyen Atyánknak, mielőtt megszólalok, Mester felé intézve szavaimat Damien kis monológja után, eléggé komoly képet vágva.
-Ő áll a legközelebb? Ő az egyik nagy oka, hogy sose lesz ebből a szép álomból semmi, hogy közel is álljunk egymáshoz, mert ami lehetne, azt is tönkreteszi Mester. A kis védenced még nálam is gyengébb, pedig én se vagyok se harcos, se képzett e téren, mégis Ő annak akar neki esni, akinél azaz esélye sincs meg, hogy kartávon belülre kerüljön, még mielőtt meghalna. – hangom kissé szomorkás, majd Damien felé nézek, és megrázom a fejem. Majd ahogy a Mester mellé megy és elhalad mellettem, egy ideig követem, majd a Mesterre nézek, ahogy figyelem a reakcióit.
-Vajon mennyivel lenne könnyebb, ha kedves húgunk okosan hallgatna és nem próbálná meg annak mutatni magát, ami közel se. – teszem hozzá elgondolkozva úgy, hogy hallja mindenki rendesen. De most direkt nem szólok közvetlen Damienhez. Elég volt, hogy eddig is miatta kaptam eleget.

Ruházat:

A kérdésemre kapott választ nem tudom hova tenni. Nem épp kielégítő valahol de abban sem vagyok biztos, hogy akarok is többet tudni most erről.
Már amennyire ijesztő a Mester tud lenni, a többiek sem maradnak el tőle, ha nem lekörözik páran. A két őrült csaj persze megint egymás torkában van és fenyegetnek mindenki. Már elfutottam volna rég a szobából ha lehetett, vagy mertem volna. Nem mintha sok helyre tudnék menekülni ettől az őrülettől amit csinálnak mind, csak a szobámba tudnék...Az egyetlen megnyugtató dolog, hogy Lilith még mindig meg akart védeni, és ez nem változott meg neki. Remélem nem is fog. Kihúzok egy mosolyt magamból neki ahogy ránézek majd egy biccentés. De csak ennyi. A többiek által keltett hangzavarba és ellenségességbe nem akarom adni a hangomat én is.
Nem is tudom, hogy melyik a rosszabb közülük. A két őrült csaj közül valamelyik mert folyamatosan az egyik fenyegeti a Mestert, a másik meg mindenki mást. A vadállat meg egy vadállat, ketrecben kellene lennie és idomítani kéne mert ha ez értelmes is volt valaha most csak egy ostoba vadnak fest ami tud hörögni emberül, már néha. De a többi sem jobb. Csak Lilith, ő más. Legalább valaki, ha mellette maradok legalább jobb esélyekkel marad a többi távol tőlem.

Damien


Ostoba, retardált kretének. Talán az én fenyegetésem...ígéretem valóban nem nyom sokat, de ezek komolyan azt hitték, hogy a Mester is csak fenyegetőzni fog? Hogy csak tétlenül fogja nézni azt, hogy semmibe veszik? Hogy eltűri ezt a viselkedést? Hát most újragondolhatják.
A Mester látszólag ismét megmutatja félelmetes erejét, mert izzó szemekkel súlyt le a három idiótára. Nem tudom, mekkora fájdalmat okoz nekik pusztán az elméjével, de mindhárman térdre rogynak. Ordítani nem ordítanak, de a szenvedésük, és a Mester hatalmas ereje mosolyt csal az arcomra. A falhoz vágás pedig csak hab a tortán, ahogy a Mester ígérete is. Nekik végük.
- A közös ügyért, nővérem. - mondom, némileg barátságosan Morgana-nak - Nem kell szeretni, de légy okosabb...ezeknél. - mutatok a három megkínzottra. Remélhetőleg Morgana tényleg okosabb, mint ők, de ha belőle is agymosott zombi lesz, nem ejtek könnyeket érte.
A Mester ezután a szobáinkba parancsol minket, de ha nem is kellene követni a parancsot, akkor is mennék. Megszomjaztam a látottak után.

Malik


Malik nevetve nézi a műsort, ahogy az Alfa ölebe fenyegeti a Cass névre hallgatót. Bár nincs oda érte annyira, a kettejük harcában Cass győzelmére fogadna, bár ezzel bizonyára a többi falkatag is így van. Talán még az Alfa is, akivel kapcsolatban Malik megérzése jogos volt.
Az Alfa támadása, még ha nem is ellene irányult, beléfagyasztja a nevetést. Cass, Cain, és Lilith térdre rogy a korcs által okozott kínzás miatt, a hangja pedig kivételesen tiszteletet parancsoló. Amit mond, az nem, de a hangereje igen. Legalább ennyiben jó, ha másban nem.
Malik érzi, a Mester széttépése kivitelezhetetlen, még ha meg is szűnne a kontroll. Az ölebehez se fog tudni hozzáférni, biztosan a korcs mellett maradna, valamint őt meghagyja a többieknek. Hadd tépjék csak szét, Malik beéri a maradék elfogyasztásával is. Viszont ha valóban kikerül az Alfa irányítása alól, akkor végre a maga ura lesz, csak az ösztönei parancsolhatnak neki. Az ösztönei pedig a gyengébb falkatagjai védelmét súgják neki, de ettől függetlenül Malik a kijutáson is gondolkodik.
Az alfa, a kínzások után mindenkit a szobájába parancsol, de Malik még elcsíp egy halk beszélgetést is. Halkan beszélnek, de Malik hallása kiemelkedő, a hallottak pedig mosolyt csalnak az arcára. Hadd szervezkedjenek, Malik nem szól bele. Ha pedig a segítségét kérnék, segítene is. Ameddig a falka érdekeit szolgálja, nincs baja vele.

Morgana, az Árny Szülöttje

Figyelem a kibontakozó helyzetet, majd ahogy a dühkitörés zajlik, úgy csak állok ott szomorúan nézve testvéreimet, ahogy szenvednek, majd falnak kenődnek, aztán csak hallgatom Mester szavait, melyeket végül hozzánk is intéz.
Megremegek, amikor megint csak én kapom a szidást, mikor Damien az aki minden ellen van, és ő az aki senki mást nem akar elfogadni saját magán kívül, aztán a kis öleb szavai, amik adnak még egy plusz lökést az egésznek.
-Hidd el húgi, okosabb vagyok… - ezzel mellé lépek és a vállára teszem a kezem, hogy a szemébe nézhessek mélyen - … ami a rossz hír számodra, hogy nálad is… Én elérem azt, hogy család vegyen körül, míg te magadra maradsz, mert nem tudod mit is jelent… ténylegesen… - ezzel elengedem, majd atyánkra pillantok mikor elmehetünk, de nem szólok hozzá, csak megyek a szobám felé úgy, hogy Luna mellé kerüljek.
-Adj Lilithnek vért és vigyázz rá kérlek – súgok oda Lunanak, mikor szemem sarkából megpillantom Celestet közeledni. A szavaira, csak lehajtom a fejem és lassan haladok előtte, mielőtt megszólalnék meggyőződve róla, hogy Dami nincs a közelben.
-Ezt jól látod. Jobban családomként tudok tekinteni rájuk és rátok, mint a többiekre. Keress valamit, amivel elvághatod a „pórázt” ami féken tart minket, hogy tehessünk ellene. Ha ők hárman elbuknak és zombiként irányítja őket, akkor esélyünk se lesz. Bármikor az életem adom azokért, akiket a családom tagjának tekintek, és ők ahogy ti is… – pillantok Lunara és Celestere - …beletartoznak. És nem érdekel mennyire kevés az esélyem, mielőtt ezt számolgatnád, mert ha 1% csak az esélyem arra, hogy időt nyerjek nekik, akkor az már számomra megéri. – fejezem be csendesen, ahogy haladunk a folyosón a szobáink felé, majd ott megállok az ajtóba egy kicsit és végig nézek a folyosón, mielőtt belépnék az ajtón becsukva magam mögött a hűtőhöz ballagva egy adag vérért, amit elkezdek iszogatni.

Ruházat:

Ilyesztő, nagyon is az volt most a Mester ahogy hármójukra mérges lett , dühös. Térdre rogytak először csak miközben dühösen beszélt hozzájuk a mester majd a falhoz csapódtak mind hárman. Lilithet néztem, ő érte aggódtam csak. Nem érdekelt annyira a másik kettő hogyan léte. Oda mentem volna legszívesebben mellé de nem akartam magamra is kivívni a Mester haragját. Ezért csak vártam, vártam amíg nem csillapodik le vagy lesz valami. És hát lett is. A hármas falhoz kenését követően nem sokkal már hozzánk is beszél már. Persze kedvesebben mint hozzájuk, akkor sem tudom lerázni csak úgy magamról az előbbi jelenetet.
Újból megremeg minden, a csata még megy odafent biztos és most mindannyian megkapjuk az utasítást, hogy menjünk és várjunk a szobáinkban. Elindulok, persze a parancsra. Morgana meg mellém siet, nem tudom megint mit akarhat hiszen azt hittem már tiszta voltam, hogy semmit nem akarok egyiktől se. A szavai is mintha csak az egyik fülemen be a másikon ki menne, nem figyelek fel rá de hallottam. Ő is látta, hogy rá kellett parancsolnia a Mesternek, hogy igyon vért Lilith, honnan veszi, hogy majd én meg tudom kérni az ivására? Csak megharagudna rám ha pesztrálnám. Hiszen még a napra is kiment, és mondta is, hogy inkább meghalna. Hogy lehet ennyire utálni valamit, hogy inkább feladod az életedet is? Nem értem. Viszont nem is hiszem, hogy ezt nagyon meg fogom tudni majd kérdezni is tőle. Sőt, valószínű, hogy addig ameddig majd csendben fogunk csak ülni a szobánkban majd.
Aztán még a kék is ide lép, és ő neki is ötletei vannak természetesen.
- Rossz irányba pocsékolod az energiád.
Mondom ridegen majd egy pillanatot vetek csak felé majd előre nézve meghúzom a lépteimet. Ha ezt az energiát amit a bosszúság és gyűlölet meg gyűlölködésbe feccölnek inkább arra használnák, hogy normálisan viselkedjenek akkor nem lennének fenyegetve azzal amivel. Ahogy egyik sem szenvedne az őrült csaj pattogásával sem ha nem adnák alá a lovat, de ők biztosan jobban tudják... Ha arra is kerül a sor amit mondott a Mester, akkor legalább nem tudna ártani önmagának Lilith sem. Meg egyik sem.

A kék persze semmit sem ért, egyik sem ért semmit. Folyamatosan vergődnek meg harcolnak, persze ti tudtok. Én csak az egyik olyan mellékes vagyok aki túlélte szóval össze lett kaparva de semmire nem vagyok jó. Nem érti a válaszomat? Akkor segg hülye és csak idiótán tud beszélni, ha ennyire vigyázni akar rá akkor tegye meg ő, én nekem már a felszínen sem sikerült most még is miféle mágikus hatalom miatt menne? Semmi sem változott azóta szóval most se tudnék vigyázni rá. Vagy szerintük nekem ez jó? Remek! Én sem akarok itt lenni mint ahogy ők sem, csak az a különbség, hogy nekik megy máshol a túlélés.
Persze csendben ülök az ágyamon és csak a falat bámulom, várok. Valami majd lesz mint mindig és olyan amivel úgy sem fogok tudni mit kezdeni. És mivel a Mesternek parancsa is volt a nem beszélés így sok lehetőség sincs, nem mintha olyan sokat beszélt volna valószínűleg Lilith sem ha lehetett volna. Többször mondta, hogy megakar halni minthogy normális beszélgetésünk lett volna egyébként is. Azt meg nem hallgatnám meg megint. Anélkül megvagyok.
Viszont valami megváltozik, és a parancs semmisre változik át, a Mester jelenléte, mintha eltűnne egy figyelő szem amihez már annyira hozzá szoktam, hogy csak most vettem észre az eltűnése miatt. Azt érzem még mindig, hogy nem árthatunk egymásnak, ez nekem annyit nem számít hiszen úgy sem ártanék egyiknek se, még a közelébe se lennék a legtöbbnek.
Nem kis meglepődöttséggel nézek fel Lilithre ahogyan most először hozzá is nyúl a vérhez és pakolja be azt mind egy táskába. Mégis csak van egy mágia itt a világban, hiszen egyik pillanatról a másikra szűnt meg minden undora a vérrel szemben és olyan intenzitással spájzolta be mint valami függő. A szavain pedig csak jobban ledöbbenek és értetlenül nézek rá. Még is miről beszél?
- Még is miről beszélsz?
Ez ... Lilith teljesen beverte a fejét...Először elpakol minden vért mint valami függő, hírtelen nem undorodva tőle teljesen ellentmondva minden eddigi tettének aztán meg minden eddigi szavával ellenmenve bánt meg és hagy ott magamra és még "kiválló szociopatának hív". Még is mit akar ez jelenteni? Az üres szobában csak az ajtóra nézek. Fogalmam sincs, hogy most mi történt. Az aki eddig segített meg mondogatta, hogy megvéd egyszer csak semmi nélkül itt hagy és én csináltam valamit? Ötlet nélkül maradva... Semmi nélkül csak így itt hagy mert valami megpattant a fejében!
Ha hallottam Cain szavait amivel beküldte a dögöt már akkor kikiabáltam, hogy "Meg se próbáld!" és az meg is próbálna vagy bárki is próbálna meg bejönni közülük csak rájuk üvöltök "Takarodjatok mindannyian, hagyjatok békén!" és az ajtóhoz taszítom az egyik ágyat, hogy az legalább elbarikádolja valahogyan. Elegem van most már mindegyikből! Legalább most már mehetnek csinálni amit annyira akartak egész végig. Biztos mind rohadt boldog.

Morgana, az Árny Szülöttje

Luna szavai még a folyosón úgy érnek, akár csak egy nagy pofon amire hirtelen se köpni se nyelni nem tudok. Valahogy ahhoz tudnám hasonlítani, ahogy falnak lettem kenve hirtelen korábban, vagy talán ez még annál is rosszabb volt, hiszen olyantól kaptuk ezt a választ akit eddig ahogy csak tudtunk védtünk szinte mindannyian, és a legrosszabb, hogy pont most és ilyenkor, mikor a legnagyobb szükségünk volt a csapat harcos tagjaira, vagy talán nekik ránk, hogy kitaláljunk valamit, hogy atyánk nehogy megtehesse azt amit akar velük tenni.
A szobámba vér iszogatás közben volt időm ezen gondolkozni, majd az ágyon fekve anélkül, hogy akármit is bekapcsoltam volna, sőt most inkább ami még ment azt is lenyomtam, mert teljes csendet akartam ahhoz, hogy az ágyon fekve gondolkozhassak mind azon ami most történt és vajon mit is tehetnénk az ellen ami talán ránk vár hamarosan. Talán igaza volt Cassnek, Cainnek, és Lilithnek, hogy nem vagyunk család, se semmik, mégis közel álltak hozzám, talán némileg Cain ahogy jobban védett hangot is adva ennek, de úgy a többiek is.
A merengésemet a szobafogságban, csak a kintről bejövő enyhe zajok zavarták meg, de ezen kívül semmi más. Érdekelt volna, hogy mi is történik, de úgy se volt esélyem megtudni ezt, hiszen akár valódi láncot is dobhattak volna a nyakunkba, a mentális mellé, hogy még jobban mutassák mennyire alsóbbrendűnek kéne lennünk.
Veszek egy mély levegőt, mielőtt sóhajtanék egyet, és a hasamra fordulva bambulok csak magam elé. Ismét de örülnék a sötétnek, azaz most is abban voltam, csak hát nekem továbbra se tűnt annak, hanem mintha világos lenne teljesen, ezért inkább lehunyva a szemeim csak a kevés emlékem közt vergődtem amik megvoltak. Kerestem azt ahol ennyire félre siklottak a dolgok, és ott tartunk ahol jelenleg, hogy az is belénk rúg akire nem számoltunk.
Hirtelen egy újabb remegés az ami megzavarja a merengésemet, aminek az eredménye, hogy a szobaajtó kinyílik, és kicsit később már a pórázt is, mintha elengedte volna atyánk, legalábbis ha nem is teljesen, de eléggé ahhoz, hogy önállóan is lehessen döntést hozni. Valahogy várom, hogy Jubi hülye feje megjelenik és koffeinfüggő módon el dalolássza, röhögcséli, hogy mennyire megszívtuk, de semmi ilyesmi nem történik, sőt a többiek motoszkálásán kívül se hallok mást. A hűtő felé kapom a fejem és valami táskát keresve gyorsan oda is rohanok. Ekkor szembesülök csak vele, hogy áram sincs. Amilyen gyorsan csak tudom kirámolom azt, és gyorsan a kulacsaimat is újra töltöm vérrel, hogy könnyen kézközelben legyen ha kell, aztán kifosztom a fiók kés készletét is, főleg, mikor megjelenik egy tüzes nyíl is. Nincs túl sok tiltás ami még él, ami jó is és nem is. Jó, mert szabadon mozoghatunk, nem, mert ez most egy újabb próba vagy ha nem, akkor gondban is lehetünk.
-Hát jó… - az egyik vértasakot feltépve felkortyolom a tartalmát - …akkor most valaki más akar dirigálni, és irányt mutatni… remek… - morgom magam elé, mikor próbálom elhessegetni a nyilat, ami ténylegesen nincs is ott, de milyen jó poén, hogy tüzes ne? Főleg, hogy azaz a dolog ami többek között árthat is nekünk, de annyi baj legyen. az ajtóhoz szökkenek miután végeztem az egyik nagyobb késsel a markomba és úgy lestem ki az ajtón, miközben ha Cass megkaptam az elmémbe, csak csendesen hallgatom. Remek, hogy ő is ilyen és így valaki mindig van a fejembe, mikor magány jobb lenne.
Ezután indulok ki a folyosón arra amerre a nyíl mutat a késre markolva jobban, hogy figyeljem azt, hogy látok e valamit vagy valaki mást rajtunk kívül, miközben lopakodni kezdek arra, még egyenlőre nem túl gyorsan.. Mikor elérem Lilith és Luna szobáját, akkor csak benézek Lunara, de nem szólalok meg, csak szomorúan elfordítom a fejem és haladok tovább, csalódott tekintettel. Ezután próbálkozok felzárkózni Cain és a többiek mögé, majd ha megáll akkor lehajtott fejjel vagyok egy kicsit, majd mikor felnézek akkor arra koncentrálok, hogy segítsek Cassnek megtalálni azt a bizonyos Clintet és akkor talán valamennyivel előrébb jutunk.

Ruházat:

Damien

Fél óra, semmi. Egy óra, még mindig semmi. Másfél óra, de még mindig semmi. Néhány zaj és sikolyon kívül semmi se jut el hozzám, pláne nem a Mester parancsa. Kissé zavar a dolog, de gondolom valami komolyabbat tervezhet, ezért nem szólt még. Vagy csak nekem nem szólt, a többieket pedig bevetette ágyútölteléknek, vagy kimosta az agyukat. Mindkét opció nagyon kedvező lenne, legalább befognák a szájukat, nekem meg lenne egy engedelmes zombicsapatom. Jó is lenne.
Éppen egy adag véren jár az eszem, mikor egy hatalmas rengésre leszek figyelmes, majd elmegy az áram. Ismét csodálom a vámpírlét ajándékát, mert a sötét egyáltalán nem okoz gondot, így biztosan nem lephet meg semmi.
~ Mester? Mi történt? Mester? ~ kérdezem gondolatban, mert egy nagyon fura érzés kerít hatalmába. Mintha egy láthatatlan bilincset szedtek volna le rólam, és most ismét szabad vagyok. A Mester eddigi parancsai egyszerűen eltűnnek, ami lényegében jó, mert nincs kedvem tovább rothadni a szobámban. Viszont valami rossz is történhetett.
A Mestertől nem érkezik válasz. Még egy apró kép se, kapcsolatot pedig nem tudok létesíteni vele. Teljesen elszakadtam a Mesteremtől, szóval nagy a baj.
Gyorsan előkotrok egy táskát, majd az összes elérhető vértasakot belerakom, kettőt pedig azonnal el is fogyasztok. Ezután körbenézek valami fegyvert keresve, egy konyhakést, vagy esetleg egy fém széklábat, akármit. Ki tudja, mi várhat rám.
A szobából nem megyek ki azonnal, megvárom amíg mindenki eltűnik. Persze nem árthatnak nekem, de ettől függetlenül nincs kedvem egy csapat kreténnel mutatkozni. Plusz, ha valami veszélyes van bent, akkor előbb őket fogja megölni, vagy esetleg ők ölik meg a betolakodót, nekem pedig tiszta utam lesz.
Miután mindenki, a kutyát kivéve, eltűnik, én is kimegyek. A nyíl számomra gyanús, nem igazán érzem benne a Mester kezét, sőt egyenesen csapdát látok benne. Összeterelni egy helyre a vámpírokat, hogy aztán könnyedén meg lehessen ölni őket, vagy valami hasonló.
Ha tudok, akkor másik irányba indulok el, lehetőség szerint más vámpírokat, egy Tanítót, esetleg magát a Mestert keresve. Óvatosan, körültekintően haladnék, nehogy meglepetés érjen. Azonban ha a nyilat mutató személy nem enged másfele, muszáj leszek követni, de akkor is lassan, lemaradva, körültekintően haladnék.

Malik


A bestia parancs szerint a fészkében várakozik, unalmában pedig vagy négy tasak vért fogyaszt el. Bár legyen akármilyen finom is a vér, Malik ennél többre vágyik, vadászni akar, egyenesen a prédájából táplálkozni. Amit persze nem tehet, mert egy szánalmasan gyenge Alfája van, aki kölyköket és harcképteleneket küld harcba, és talpnyalókat istenít.
Malik már már kezd megőrülni a bezártságtól, mikor hirtelen megszűnik a rablánc. A gondolatait, a cselekedeteit végre a saját kezébe tudja venni, hallgathat a csalhatatlan ösztöneire. Sajnos ölni nem ölhet, de számára most ez is megfelel. Végre ismét szabad.
Miután eltesz pár vértasakot a zsebeibe, elhagyja a szobát, ahol a többi falkatagot megtalálja. Tehát mind felszabadultak.
- Rendben...Alfa. - felel némi állatias morgás kíséretében Cainnak, aki Luna őrizetével bízza meg őt. Malik ösztönei csalhatatlanok, valamint Cain kérése is rátermettségről árulkodik. A gyenge, rothadó nyomorék biztosan csatába küldte volna a kölyköt, minden védelem nélkül, szóval már ebben felülmúlta őt az új Alfa.
Luna nem jön ki a szobából, a zajokból ítélve pedig talán el is barikádozza a bejáratot. Helyes, így legalább csak az ajtó előtt kell őrt állnia a bestiának, aki a tüskés farkával elkezdi a padlót kapirgálni. "Dögölj meg Mester", Malik ezt vési a padlóba.