April blogja

Go down

April blogja Empty April blogja

Témanyitás by April Szer. 26 Júl. 2017, 17:06

Kedves naplómat olvasó három ember, akik annyira unatkoznak, hogy manapság még blogot olvasnak! Elment az eszetek? Már vannak vlogok, mindenki ott mondja el amit akar, mert több az inger, a csillogás, a vágás, pörgős az egész, és még pénzt is kereshetnek, ha van egy csomó feliratkozójuk. Hogy akkor én miért blogolok? Kettőt és könnyebbet.
A nevem legyen titok, de ha akartok, nevezzetek Hannah-nak, mert azért valahogy csak kell neveznetek. Ezt a blogot magamnak csináltam, hogy összeszedjem a gondolataimat, de persze nem bánom, ha ti is eljöttök ide néha, és beleolvastok a fejembe. Az egésznek azzal keződött, hogy öt évre elköltöztem. Messzire, nagyon el, annyira, hogy jóformán itt sem voltam. Bizony, el. Szóval öt évig voltam távol, és közben rengeteg dolog történt a világban, és meg lemaradtam mindenről, és most próbálok naprakész lenni, úgyhogy elkezdtem híreket olvasni. Hát emberek... Kész agybaj, öt évre kiruccanok, és nélkülem minden összedől.
Szóval erről fog szólni ez a blog, megmondom, mit olvastam a hírekben, mi történt itt, és mennyire agybaj ez az egész, ti meg kinevettek, hogy ezt én csak most tudtam meg, pedig hát mennyire trivi az egész. Nektek. Mert ti nem költöztetek. EL.
Kezdetnek tehát ennyi, remélem élvezitek a stílusomat, mert mást itt nem kaptok, csak ezt. Kontent? Ugyan, ez csak történelem, még csak nem is távoli, szóval nektek semmi új nem lesz azon kívül, hogy szövegelek. Persze a komment szekció nincs letiltva, bármikor jöhetnek a "grafomán k***a" beszólások, a legrosszabbakra is felkészültem, és nem kell attól tartani, hogy megsértődöm. Komolyan, kaptam már pofont az élettől, és igazi pofont is, a ti verbális szákaratétok nem árt meg. Éljetek a szólás szabadságával, és mondjátok el, ha valami tetszik, meg azt is, ha nem. És ami a legfontosabb: mondjátok el, ha kihagytam valamit! Hátha átgörgettem valami fontosat, amit tudnom kéne. Hamarosan jelentkezem, és 2023-mal kezdem. Emberek, az volt ám a bolond év!

_________________
April blogja April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

April blogja Empty Re: April blogja

Témanyitás by April Szer. 26 Júl. 2017, 17:24

Szóval 2023.

Akkor léptem le, de azért nem maradt ki minden. Itt voltam, amikor egyszerre, egy nap alatt beütött MINDEN. Oké, nekem talán egy kicsit több, minden, egy pár olyan dolog is, amit vagy nem mondok el, vagy nem hisztek. De kezdjük.
Szóval ebben az évben találkoztam egy angyallal, ezzel egy napon meggyilkolták az elnököt, és közben villámok és mennydörgés közepette színre léptek a görög istenek meg mitológiai lények. Na, itt telt be a pohár! Szóval ekkor költöztem el, innen nekem képszakadás, és kezdődjön a hírolvasgatás. Kezdetnek négy dolog van, amit említésre méltónak találtam, és kövezzetek meg, de szerintem a többi tök átlagos. Igen, azt nem mondtam eddig, hogy New Yorkban élek, szóval az átlagosba nekem beletartozik, és hogy két szuperfickó harcol egymással a vegyesboltban, én meg elnézést kérek, kiveszem mögülük a tejet a hűtőből, és a kasszához fáradok. Szóval ezek nem hatnak meg, nézzük az igazi izgalmakat.
Fájdalom! Nem úgy általában, hanem a Fájdalom, aki megölte az elnököt, paktumot kötött, gonoszkodott, miegymás. Megjött, meghalt, nem egy nagy cucc, de rengeteg ember meghalt, felrobbantották Washington, D.C. felét, és miegymás. Aztán simán kicsinálták a fickót. Többet vártam volna tőle. Ennyikeh!

Unspoken vs Örök Birodalom! Igen, ez lehet, hogy csak nekem tök izgi, mert a hely elég közel áll a szívemhez, de közben erről meg fogalmam sem volt. Csak úgy hadat üzentek, rögtön azután, hogy elmentem. Persze ez nem olyan általános hadüzenet, helyette rohadék módon embereket raboltak el, kémkedtek, és lázadást szítottak. Próbálkozni lehet, az Örök Birodalom még mindig áll, nem véletlenül ÖRÖK. Szóval Unspoken nem járt túl nagy sikerrel, elmehet a sunyiba.
A polgármester bekattant! Csupa felkiáltójeles hír lesz? Hát a jó hír már nem is hír, szóval csak olyanok vannak, hogy valaki meghal, eltűnik, megőrül, felrobban. Jah, ezek a hírek, bocsesz srácok. Szóval Mr Tao eltűnt, aztán kiderült, hogy Apokalipszis lovasa lett, de semmi gond, az ilyeneket általában agymossák, szóval nem igazából gonoszok, legalábbis ezt olvastam. Meg azóta ez el is múlt, de ne rohanjunk előre. Halál a polgármester, van kérdés?

A polgármester unokája is bekattant! Most mi van ezekkel? William Tao a jövőből jött vissza, hogy bekattanjon, és nem csak New Yorkra szabadítja a démon inváziót, de még ráadásul a Szabadságszobrot is kicserélik az ő képére. Igen, tudom, valami mágia volt, elmúlt. De basszus, mekkora genyónak kell ahhoz lenni, hogy ilyet csinálj?

Van még azért 2023-ból izgi dolog, legközelebb mesélek a démontámadásról, és arról, hogy melyik ökör választotta meg Osbornt elnöknek. Ja, tudom, hogy ez azóta sem múlt el. Pff.

_________________
April blogja April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

April blogja Empty Re: April blogja

Témanyitás by April Csüt. 27 Júl. 2017, 12:00

Még egy kis 2023
Múltkor ott hagytam abba, hogy a legifjabb, ma még meg sem született Tao visszatért a jövőből, hogy elhozza a démonokat. De még mennyit! Ekkor már bőven Norman Osborn volt az elnök, az a durva, hogy amikor megkérdeztem egy barátomat az elnök halálának napján - amikor még itt voltam -, hogy ki lesz szerinte a következő elnök, akkor két tippet mondott, és az egyik ebből Osborn volt. Erre tisztán emlékszem, és kábé annyira vettem akkor komolyan a dolgot, mint tizenhét évesen a másnaposságot: meh!
És akkor BUMM! Osborn az elnök, mintha valahogy mindenki szerint jó ötlet lenne a dolog, hogy egy ilyen fickó irányítson bármit is. Értem én, van pénze, cégei, pénze, befolyása, pénze... Értitek, nem? Szóval ez kell manapság ahhoz, hogy valakiből elnök legyen. Ez a fickó úgy néz ki, úgy beszél, és úgy viselkedik, mint valami béna zs-kategóriás film főgonosza. Én nem mondom, hogy a borítója alapján ítéljünk meg egy könyvet, de itt már a tizenkettedik fejezetnél járunk, és még mindig ez van! Tudod, ha valami sárga, mint egy kacsa, tollas, mint egy kacsa, és úgy is hápog, mint egy kacsa, akkor az elnök egy pszichopata. Szerintem...
És akkor vissza a démonokhoz, akik ellepték New Yorkot. Ez mi ez? Angyalok, démonok, görög istenek, a pokol; eddig is őrült hely volt New York, de korábban legalább megmaradtunk a saját világunk őrültjeinél, esetenként tarkítva egy-két földönkívüli invázióval. Szóval démonok, egy másik világ szörnyei, és csak úgy elfoglalták a legkirályabb várost a világon. Szerencsére a legtöbb embert sikerült időben evakuálni az érintett területről, taps a hősöknek. Szóval hónapokon át ostrom alatt a város, démonok járják az utcákat, emberek terrorban élnek, elbújnak, menekülnek, és a többi. Tökéletes pillanat, amikor várhatnád, hogy felbukkanjon egy rohadt nagy szuperhős osztag, és kiossza őket alaposan. Ehelyett mi történik? Más démonok jönnek, akik összefognak, és kiporolják Dormammu meg a démonfattyai seggét! Démonok a démonok ellen! Tisztára olyan érzésem van, mint annál a régi Godzilla filmnél, ahol a szörnyek egymást gyilkolják, az emberek meg csak nézik, és semmit nem csinálnak, de közben nagyon úgy tesznek, mintha lenne valami értelme annak, hogy ők is benne vannak a filmben.
De a démonokat leléptették, minden visszatért a régi kerékvágásba, még a Szabadságszobor is újra a régi lett. Oké, ez már 2024-ben történt, kicsit átlógtam, de így volt kerek a sztori, Dormammu sokáig rontotta itt a levegőt. Legközelebb  már tisztán 2024-es hírek jönnek. HYDRA, SHIELD, klónok és drónok! Öveket becsatolni!


A hozzászólást April összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 27 Júl. 2017, 13:41-kor.

_________________
April blogja April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

April blogja Empty Re: April blogja

Témanyitás by April Csüt. 27 Júl. 2017, 13:06

2024.

A mai lecke is izgalmas volt, de kevesebb dolog történt, ami felkeltette a figyelmemet, de az ok viszont igazán érdekesek. Két főszereplője lesz a mai bejegyzésnek: a HYDRA vs SHIELD harc, és a drónrendszer. Kezdjük is az unalmasabbal!

A Hydra klónokat csinált, és megtámadta a SHIELD-et, ami meg nem csinált klónokat, mert nekik már eleve voltak szuperhőseik - ezeket klónozta le a Hydra. Eddig minden világos, egy dolgot leszámítva: HOGYAN? Senki nem vette észre, hogy a Bosszú Angyalaitól valaki titokban nyál- meg hajmintát vesz, és gonoszkodva, sárga kezes-lábasban eloldalaz? Ez hogy sikerülhetett nekik? És azt sem vették észre, hogy ezen dolgoznak, pedig nyilván nem két perc összedobni egy klónprogramot. Ez nagyon ciki, a SHIELD feladata nem csak a bazi nagy repülő-repülőgéphordozók építése lenne, hanem elsősorban a hírszerzés. Ezen a téren még úgy tűnik, van mit fejlődniük. És persze már megint a Hydra okozott nekik fejtörést. És nem is csak nekik, itt komoly dolgok történtek.
Olvastam, hogy kivégeztek valaki, egy minisztert. Az biztos, hogy volt lecseszés a SHIELD berkein belül ezek után. Pfu, de felhúztam magam, mikor ezt olvastam.

De nem annyira, mint amikor a drónrendszerről olvastam először. Oké, talán egy kicsit túlreagáltam a dolgot, de nekem ez igenis fontos. Nincs ebben semmi új, nagyon régóta téma a biztonság kontra szabadság. A republikánusok mindig az előbbit tolják, amíg megfigyelésről, lehallgatásról, külföldiek beutazásáról van szó. Aztán ahogy áttérünk a fegyvertartásra, máris lengetik az alkotmányt, hogy ezzel listázni akarják az embereket, akiknek fegyverük van, és elvenni istenadta jogukat. A demokraták a másik oldalról meg folyton féligazságokat böfögnek fel, és ijesztgetik az embereket. Igen, mindkettő eléggé kikezdhető, de van egy pont - vagy kellett volna, hogy legyen -, amikor mindeketten észreveszik, hogy túllépnek egy határt.
Drónrendszer? Folyamatos megfigyelés az egész városban? Az emberek már eddig is paranoiásak voltak a kameráktól, mindenki leragasztotta a laptopját, erre most még több kamerát tolnak az életükbe. Értem én, a bűnözés visszaszorítása nagyon fontos, NAGYON! De megéri a magánéletünk, a titkokhoz való jogunk feladása? Akarunk olyan világban élni, ahol valaki minden lépésünket figyelheti? Orwell könyve jutott eszembe, az 1984, amikor erről a hírről olvastam, és arra gondoltam, vajon a szimbolikus 40 éves eltérés 2024-ig véletlen-e. Tudom, hogy azóta már nem egészen az a szitu, kevesebb a kamera New Yorkban, tööbb helyre is kellettek, és nem fed le mindent a rendszer, úgyhogy nem is puffogok tovább.

Irány inkább 2025!

_________________
April blogja April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

April blogja Empty Re: April blogja

Témanyitás by April Csüt. 27 Júl. 2017, 14:31

Aztán jött 2025.

Az előző évet is Hydrázással kezdtük, tartsuk meg ez a jó szokásunkat. Olyan ez az egész, mint valami macska-egér játék. A SHIELD lenyomja a Hydrát, az megtépázva, elverve elmenekül, meghúzza magát az egérlyukban, amíg megint fel nem szívja magát, aztán jön, és újra elkezd keménykedni. Szóval most robotokkal támadtak New Yorkra, és több további támadást is irányítottak. Szerintetek? Tényleg azt hiszik ezek az emberek, hogy egyszer majd nyerhetnek? Vagy csak a fent lévő néhány okos az, aki jól megszedi magát, élvezi a hatalmat, és a tömeget meg behülyítik, hogy menjenek harcolni? Akárhogy is, ez már nagyon ciki kezd lenni.

Zombik! Zombivírus támadott meg egy kisvárost New York államban. Ennyi, ezzel a klisé bingóm utolsó mezője is teljes, innentől kezdve elképzelhetetlen, hogy bármi meglepjen egy embert, aki tíz évig élt New Yorkban. Vidámság!

AIM Birodalom! Mondanám, hogy az emberek nem tanulnak semmiből, de épp az előbb lőttem ki a klisé bingómat. És tudom, tudom, TUDOM! Ez most tényleg más. Egy kicsit másnak tűnik, mintha ezek most tényleg jófiúk lennének. Az egész onnan indult, hogy jófiúk csinálnak valamit, és hát reménykedjünk, hogy közben igazából nem arra készül valaki MÁR MEGINT, hogy mindenki meghal. Na, emlékeztek még rá ti is, nem fogom ragozni. Ez az AIM nem az az AIM, mert ha az, akkor már megint meg fogjuk szívni. Mind.

Osborn őrszemekeket vetett be, és ebben nrm az az érdekes, hogy mire, hanem, hogy vannak neki ilyenek. Tudjuk, hogy miért tart valaki ilyen robotokat, és senki nem téveszt meg, amikor a farkas úgy tesz, mintha a karmát csak arra használná, hogy megvakarja a birkák hátát. De ezt már kitárgyaltam a múltkori bejegyzésemben. Nem kedvelem Osbornt. Ha találkoznánk, biztos hasonló véleménnyel lenne ő is rólam.

És a végére egy furcsaság: ami nem ment Tibetnek, az összejött Tiannak. Egy állam, aki Kínától szakadt el, és tele van mutánsokkal, akik ott boldogkodnak. Na, ha valami, akkor ez gyanús. Tegye fel a kezét, aki szerint a legalább egy szupergonosz keze benne van a dologban! És most az, aki szerint nem fogja Kína lerohanni a helyet fél éven belül, mert kéri vissza a földjét.

A legközelebbi alkalommal rendhagyó poszt következik, mert valljuk be, 2026 egy unalmas év volt. Na nem a világnak, csak azoknak, akik New Yorkban élik mindennapjaikat. A drónok miatt a maffiózók visszavonulót fújtak, a terrortámadások mind távolabbi városokat céloztak: az új Angyalközpont a nyugati parton, Los Angeles, sőt, még kína is. Nem mondom, hogy nem történt semmi, csak épp olyan nem, amit ki szeretnék tárgyalni. Tehát a 2026-os évről rendhagyó módon nem az internetről olvasott dolgokat írom le, hanem néhány olyan dolgot magamról árulok el, pontosabban a 2026-os évemről. Izgi, ugye?

_________________
April blogja April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

April blogja Empty Re: April blogja

Témanyitás by April Csüt. 27 Júl. 2017, 14:55

Ezt tehát a rendhagyó bejegyzésem 2026-ról, az évről, amikor semmi olyan nem történt, ami érdekelne minket. Minket, tehát titeket és engem egyszerre. Vagy olyan dolgok voltak, amiről szívesen beszélnék, de számotokra unalmas, vagy nektek volt izgi átélni, de elméselve már nem robban akkorát a sztori. Van ilyen néha, ez nem azt jelenti, hogy uncsik vagytok nekem, mosolyognék, és bólogatnék a szavaitokra, de lássuk be: mosolyogni és bólogatni nem olyan jó, mint örvendezni, dühöngeni, üvölteni és csókolózni. Tehát jöjjön néhány dolog 2026-ból, ami rólam szól, mert hát végeredményben ez az én blogom.

Egy ideje már beszélgetek veletek, mégha kicsit egyoldalú is ez a beszélgetés. Emiatt pedig úgy érzem, ideje jobban megismernünk egymást - és ha már eddig jó volt így, hát akkor legyen ez az ismerkedés is egy kicsit egyoldalú. Elmondom tehát nektek, hogy 2026-ban lettem 26 éves, de előtte már volt egy férjem, egy fiam, és egy házam egy másik világban. Azt is elmondom, hogy ugyanebben az évben ezeket mind elvesztettem, bár nem ebben a sorrendben. Vannak dolgok, amikről nem beszélek, de a férjemről szívesen mesélek. Tudjátok, hogy egy időben egyre több csodabogár tűnt fel New Yorkban, meg úgy álalában a Földön. A férjem is ilyen volt, de amikor összeházasodtunk, már nem számított a Földön olyan ritkának az ilyesmi. A férjem egy a Földön élő, vagy azt gyakran látogató asgardiak közül. És most már azt is értitek, hogy mire utaltam, mikor arról beszéltem, hogy elköltöztem messzire. 2026 tehát számomra nagyon mozgalmas évem volt, de nem a jó értelemben. Ez volt talán rövidke életem legszomorúbb éve. Azóta kihevertem a dolgot, úgy ahogy, de akkoriban ez a sok veszteség eléggé a földhöz vágott.

Hány most már tudtok rólam valamicskét, ha már én itt nagyító alatt vizsgálom a ti életeteket, akkor legalább ti is beleláthattok kicsit az enyémbe. És el is mondhatjátok, mit gondoltok erről, vagy kérdezhettek, aztán legfeljebb nem válaszolok. Legközelebb pedig már egy szokásos bejegyzéssel jelentkezem, 2027 következik, ami 2026-tal ellentétben annyira izgi volt, hogy kénytelen vagyok két részletben írni róla.

_________________
April blogja April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

April blogja Empty Re: April blogja

Témanyitás by April Csüt. 27 Júl. 2017, 15:15

Hetedik bejegyzés: 2027. Első rész

Úgy döntöttem, elkezdem számozni a bejegyzéseimet, hogy áttekinthetőbb legyen, és meg tudjátok találni azt, ami érdekel titeket. Ha nem érdekel titeket, akkor nem azt kell kommentelni, hogy nem érdekel, hanem a jobb felső sarokban lévő kis, piros X-re kell kattintani. Ügyik vagytok!

A Hydra... Na itt álljunk meg egy kicsit. Emlékeztek, hogy nem rég arról panaszkodtam, hogy a Hydra nem adja fel, mindig csak jön a hülyeségeivel, és újra meg újra megpróbálja "megváltani" a világot. Na, hát a helyzet az, hogy amikor a korábbi bejegyzéseket írtam, nem spoilereztem el magamnak a jövőt, nem olvastam előrébb. Bizony, sok időbe telik elolvasni annyi hírt, és ez az év aztán baromi tartalmas volt. Tehát amikor azt írtam, hogy a Hydra töketlen, akkor még nem tudtam, hogy:
A Hydra elfoglalta Németországot! Na tessék, ezt neked, nagyképű USA! A SHIELD sem lehet ott mindenhol, és például Németországban nincs ott. Elszakadt az EU-tól, amit nem egészen értek, merthogy továbbra is ott van  Európa közepén, de ez gondolom, valami elvi kérdés. Szóval Németország, mert ugye emlékszünk még, hogy honnan indult ez az egész, ugye? Igen, onnan, bizony. És ha már nosztalgiavonat, fogták, és leklónozták Hitlert. Jepp, azt a Hitlert. Ez nem tudom, ki szerint volt jó ötlet. Mármint Hitler ügyes szónok volt, jól tudott az emberekben félelmet és gyűlöletet kelteni, de azért voltak páran azóta, akik meghaladták a képességeiet. Ezen kívül a fickó idegbeteg volt, pocsék stratéga, és még paranoiás. Tényleg ez a legtöbb, amire futotta a Hydránál? Persze, biztos vannak nácik még, de egy új, kevésbé támadható figura nem lett volna jobb döntés? Eh, Hydra...

Korábban már említettem, hogy a polgármesterünk, mármint még az Eastwood előtti, Mr Tao bekattant, és Apokalipszis lovasa lett. Na véletlenül azt pont előre tudtam, hogy később elmúlik, de csak azért, mert valaki mesélt róla, most viszont olvastam is róla. Szóval a Lovasok keménykedni akartak, csak véletlenül pont rossz helyen "csaptak le", és az eredmény az lett, hogy a legfőbb mágis, WAND igazgató, Bosszú Angyal, meg mittomudomén még mi, szóval Stephanie Miller megszabadította őket az agymosástól. Hát jó kérdés, hogy most mi van a tömeges gyilkosságokkal, amiket elkövettek, de nem szerencsére nem vagyok bíró. Szóval a polgármester visszakattant, meg a többi jómadár is, és Apokalipszis elveszítette a legjobb embereit. Ez most így jó hír, szóval nem is illik az eddigi sorba, mi? Kivétel meg a szabály esete.

Bónusznak még megemlítem, hogy a nyáron felbukkant egy új város a semmiből, pontosabban a föld alól. Ez azért már nekem is izgi, főleg, hogy a várost felkereső X-ek állítólag a dinoszauruszok korába repültek vissza, mikor meg akarták közelíteni a várost. Kész csoda, hogy túlélték. Várom, mikor adja el valamelyikük a szerzői jogokat egy új Jurassic Park filmhez.

Egyelőre ennyi 2027-ről, hamarosan jelentkezem a többi izgi dologgal. Igen, lesz megint Hydra. Mostanában mindig van Hydra. Nem bírnak magukkal ezek a srácok.

_________________
April blogja April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

April blogja Empty Re: April blogja

Témanyitás by April Csüt. 27 Júl. 2017, 16:29

Nyolcadik bejegyzés: 2027. Második rész

Mondtam, hogy lesz még 2027-ről szó, mert ez bizony egy mozgalmas év volt. A múltkor nyár közepéig jutottunk, amikor az X-ek vizsgálgattak egy semmiből kibukkanó várost. Hát rejtélyes városról ma is szó lesz, és ahogy igértem: Hydra! Nincs már hír Hydra nélkül, úgyhogy kezdjük most a mai adagot, ami lehetne egy Hydra különkiadás is, egy kis bónusszal.

Szóval a Hydra augusztusban megtámadta a... A világot? Hát ezt nem egészen értem, hogyan gondolták. Persze, tudnak káoszt okozni, emberek meghalnak, és sokan megsérülnek, de... A világot? A Hydra elveszíti minden emberét a vereségben, vagy nem? Ja, bocs a spoilerért, a Hydra a végén veszít. Mint mindig.
Szóval többet közt volt arcuk megtámadni a Xavier intézetet, ami azért nem egy életbiztosítás, ez már többször is kiderült. Aztán ahogy az X-ek nyertek, mentek is tovább, egyenesen Genoshába. Ami ott történt, az már tényleg szörnyű. Láttam képeket, olvastam róla, felfordult tőle a gyomrom. A tömeges kivégzések, a mutánsk táborokba gyűjtése, gondolom mondani sem kell, hogy az új Hitlerrel kiegészült, németországi központú Hydra hű maradt a múltjához.
Szerencsére a hősök gyorsan megérkeztek, így sokakat meg tudtak menteni. De nem baromi fárasztó már ez a világrendőrség szerep? Miért nem lehet egyszer és mindenkorra eltűntetni ezeket az embereket a világról? Mindig ugyan az a pár mocsok okozza ezt az egészet, és mi, liberálisok, akik fontosnak tartjuk az életet, mindig futni hagyjuk őket, vagy börtönökbe zárjuk őket, ahonnan újra és újra megszöknek. Aztán azok isszák meg a levét, akik az egészről nem tehetnek. Mikor kezdjük el érezni a felelősségünket végre?

Na ennyit a szent beszédről, és a Hydráról, merthogy leverték őket, aztán kiderült, hogy a SHIELD harmada is közéjük tartozik. Na EZ a durva. Megint a hírszerző intézetünk csődje, de erről is beszéltem már korábban. Elkeserítő, de legalább végre észrevették, hogy farkasok vannak báránybőrben köztük. Azóta gondolom rendszeresen ellenőrzik valahogy ezt, dehát ez a paranoia sem lehet kellemes, úgy kell dolgozniuk, hogy állandóan a hátuk mögé is nézzenek.

És a végére egy rejtélyes város. Ezúttal ahelyett, hogy felbukkant volna egy város, most eltűnt egy. Megint az X-ek voltak ott, de ezúttal egy város teljes lakossága tűnt el. Akármi is áll pontosan a háttérben, az biztos, hogy hallani fogunk még erről, mert az X-ek semmi kézzelfoghatót nem tudtak kideríteni, úgyhogy aki tette, az még odakint van. Jó, mi?

Na ez lett volna 2027, őrült egy év volt, rengeteg minden történt, de azért ez nem azt jelenti, hogy vége lenne a blognak, ne aggódjatok. Még hátra van 2028, és aztán úgy tervezem különkiadásokat készítek társadalmunk, világunk, hőn szeretett városunk legfontosabb ügyeiről. Úgy látom, vannak, akik rákaptak arra, amit itt csinálok, úgyhogy remélem, tetszeni fog, amikor már nem csak a múltról, hanem a jelenről mesélek nektek. Ne aggódjatok, nem híroldallá alakulunk, csak épp naprakészebb témákról fogom elmondani a véleményemet. Az első azt hiszem a vallás lesz.

_________________
April blogja April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

April blogja Empty Re: April blogja

Témanyitás by April Pént. 28 Júl. 2017, 15:13

Kilencedik bejegyzés - Kereszténység, iszlamizmus, zsidóság, vallás, hit, miegymás
Igen, tudom, a múltkor azt mondtam, hogy 2028 jön, de meggondoltam magam - most mi van, valami igazi indokot vártatok? Ez egy blog, ahol arról írok, ami csak eszembe jut, amit fontosnak tartok, és amin ti nevethettek, vitázhattok, vagy kedvetek szerint érezhetitek magatokat bárhogy. Vágjunk bele!

Szóval a mai téma a vallás és a hit. A kétezres évek elejéig mindenki nagyon píszí módon állt hozzá a dologhoz, a vallás nem vita tárgya, még csak nem is igazán beszéd téma, mert az ember sohasem tudja, ki sérthet meg. Szóval hihettél amiben akartál, és mindenki tiszteletben tartotta egymás hitét - legalábbis a civilizált országokban. Aztán egy kicsit változtak a dolgok.
Asgardiak. Azt hiszem, ők voltak az elsők, akik megjelentek a Földön, és egyértelművé tették, hogy akármit is gondolunk róluk, az eddigi világfelfogásunk elég hiányos. Na most van, aki egyszerűen földönkívüliként, vagy másik dimenzió lakójaként tekinti az asgardi fajt. Mások azt mondják, hogy ők istenek, de ez persze azzal jár, hogy az isten szó definícióját kicsit átértelmezzük. Szóval most mi van azzal, hogy Isten teremtette a világot, az embereket, meg mindent? Ő teremtette az asgardi isteneket is? Vagy Isten csak egy figyelő, szemlélő lény, elfogadjuk az evolóciót? Ebben hogyan, mennyire férnek bele az asgardiak? Aztán jöttek azok, akik igazán földönkívüliek, itt már nincs vita. Kree, skrull, shi'ar, embertelenek (lényegében), satöbbi. Most akkor mi történt? Más istenek teremtették őket? A "mi Istentünk" teremtette őket, csak másik bolygóra, és erről nekünk senki nem szólt? Esetleg van más variáció?
Én alapvetően hívő ember voltam mindig is, azt gondoltam, valahol van egy Isten, vagy valami, ami létrehozta ezt az egészet, és néha talán arrébb pöcköl egy-két porszemet a kedvünkért. Annyira nem zavart be ebbe a képbe a sok földönkívüli, mítikus faj.

Aztán, ahogy már korábban is meséltem, jöttek a görög istenek, találkoztam egy angyallal, démonok támadták meg New Yorkot, és a többi, és a többi.
Akkor ezután van még valaki, aki nem hisz a túlvilágban? Aki azt hiszi, hogy meghalunk, és kész vége? Egyáltalán mi a rendszer pontosan arra, hogy ki hová kerül? Nem csak hogy menny vagy pokol, de asgardi menny, vagy keresztény menny? És a többi világvallás?
Az egyik legérdekesebb kérdés, ami ennek kapcsán eszembe szokott jutni, hogy van-e értelme még hitről beszélni, mikor ennyi bizonyíték van már a kezünkben. Ez már tudás, nem hit! Nem kérdőjelezheti meg senki, hogy van mennyország, mikor angyalok járkálnak közöttünk, és még csak nem is titkolják. És mondhatjátok, hogy ezek nem angyalok, csak mutánsok, meg szemfényvesztés, és a többi, de amikor valaki meghal, eltemetik, aztán másnap megjelenik egy tök másik helyen, a holtteste meg eltűnt... Nehéz lenne rá más magyarázatot találni, mint amit ő maga is állít.

Na ennyi mára az agymenésemből, de ebből kiindulva lehetne beszélgetni arról, hogy aki manapság bűnözői pályára adja a fejét, az mit remél a túlvilágon. Tudja, hogy van menny, tudja, hogy nem oda kerül. Tudja, hogy van pokol, és azt is, hogy jó eséllyel odakerül. Mi hajthatja például az AIM embereit, amikor újra és újra belevágnak a világhódító próbálkozásaikba?

_________________
April blogja April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

April blogja Empty Re: April blogja

Témanyitás by April Pént. 28 Júl. 2017, 15:56

Tizedik bejegyzés – Tegyünk rendbe néhány dolgot
 
A múltkor a különböző túlvilágok és földönkívüli helyekről ideérkező lények vallásra és hitre gyakorolt hatásáról volt szó. A bejegyzésem végén kitértem arra, hogy aki bünöző, az gyökér. Utólag visszaolvasva ez egyszerre tűnhet triviálisnak és hülyeségnek is. Elmondom most kicsit bővebben, hogy mit gondolok erről.
 
A hülyeség részét gyorsan le is tudnám: értem, hogy vannak emberek, akik belekényszerülnek ebbe, azért lopnak, hogy ne halljanak éhen, és nagyon sajnálom, hogy emberek ilyen helyzetbe kerülhetnek a világon. Higgyétek el, sokáig küzdöttem a jelenség ellen, és ha csak tehetem, próbálok segíteni nekik. Ez a bejegyzés viszont nem kifejezetten róluk szólt.
 
Akkor jöjjön a triviális része: az, hogy aki bűnöző, az veszélyt vállal, általában nagyobb, mint a nem bűnözők, cserébe gyorsan nagyot is szakíthat, gyorsabban és nagyobbat, mint mások. Tiszta logika tehát, hogy bűnözni veszélyes dolog, de ha valaki szereti a kockázatvállalást, annak megérheti, mint a rulett vagy a tőzsdézés. Csak hogy a bűnnek eddig a földi következényei voltak a mérleg rossz oldalán: elkapnak, börtönbe kerülsz, meghurcolnak, ne adj Isten, egy másik bűnöző mérges lesz rád, és lelő. Na és itt jön képbe a túlvilágokról szerzett ismeretünk. A vallásos emberek nem csak azért nem bűnöznek, mert börtönbe kerülhetnek, hanem azért is, mert erkölcstelen dolog, amiért például a pokolra jutnak, vagy páriaként születnek újjá. Ők hisznek ebben, neked nem muszáj, számukra ez egy plusz dolog, ami visszatartó erő. Aztán jönnek az asgardiak, angyalok, démonok, és a többi! Innentől kezdve mindenki tudja, hogy amit tesz, annak nem csak a börtön a következménye, hanem például a pokol is. És míg az elsőt elkerülheti ügyeskedéssel, a másodikra már nem sok esélye van – mondjuk ki, nulla! Szóval aki manapság bűnözésre adja a fejét, az nem azt mérlegeli, hogy mit nyerhet, és mi tesz kockára, hanem rögtön elszámolhatja magában, hogy a lelki üdvét már el is bukta fixen, aztán vagy börtönbe is kerül még, vagy nem.
 
Ezek után el lehet gondolkodni, hogy aki egyszer komoly bűnt követett el, amiért a pokolra kerülne, az miért változna meg? Miért ne bűnözne még többet, még rosszabbat, még nagyobbat? A lelkének már úgyis mindegy, a pokol elkerülhetetlen, akkor legalább kiélvezhetné az ittlétét, és talán akkora hatalmat bűnözhet össze magának, hogy esetleg a halált is elkerüli. Alapjaiban rengeti meg a jelenlegi igazságszolgáltatási rendszerünket ez a gondolat. Kiengedjük a börtönből azt, aki pokolra fog jutni? Lehet még változtatni az életén? Megválthatja a lelkét? Ha nem, és ezt tudja, akkor mi tartja vissza az újabb bűnözéstől? Ha igen, akkor mi a garancia rá, hogy meg is teszi? És miért nem bűnöz akkor mindenki egy kicsit, mielőtt mégis a jó útra tér?




Megmondom mi ebből a sok költői kérdésből a lényeg: aki manapság bűnözőnek áll (nem almát lopó koldusnak, hanem gyilkos Hydra katonának), az minden rosszra képes, teljesen gátlástalan, mert már elvesztett mindent a lelkéből, amit lehet, innentől már csak nyerhet valamit még erre az életére. Kivéve persze, ha hiszünk abban, hogy egy utolsó pillanatban való megtérés, gyónás és feloldozás megoldja az összes gondunkat. Akkor nyugodtan tegyünk, amit akarunk, csak tartsunk magunknál mindig egy papot.

_________________
April blogja April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

April blogja Empty Re: April blogja

Témanyitás by April Hétf. 31 Júl. 2017, 13:00

Tizenegyedik bejegyzés - Tudatlanság

A múltkor olvastam a neten egy cikket egy tanulmányról, amiben felmérték, hogy az emberekben mennyire tudatosult az, hogy földönkívüliek, más dimenziók lakói, túlvilági lények és istenek is léteznek. Mármint nem úgy általában léteznek, hanem itt járnak köztünk, az utcán, a boltban, a munkahelyünkön nem csak mutánsok, szuperhumánok, embertelenek veszik körül az embereket, hanem kreek, asgardiak, természetfelettiek, meg ki tudja még mik. A pontos számokra nem emlékszem, de az eredmény elég lelombozó volt, még az olyan országokban is, ahol amúgy egyáltalán nincs semmilyen szélsőséges szabályozás az ilyen személyek ellen. Még az USA-ban is az emberek jelentős többsége nem tudja vagy nem hiszi, hogy van élet a Földön kívül.

Azok után, hogy itt járt például Galactus, már nem egészen értem, hogy hihet még ebben bárki is, de aztán mindig emlékeztetnem kell magamat, hogy vannak olyanok köztünk, akik szerint a Föld lapos. Nos, kedves olvasóim, ha köztetek is van ilyen, akkor most hangsúlyoznám, hogy az ostobaságotok és az ignoranciátok ártalmas és egészségtelen. Ha pedig sértve érzitek magatokat emiatt a bejegyzés miatt, közlöm veletek: a sértettség abból fakad, hogy képtelenek vagytok elfogadni és felfogni a világot. A mai világban mindenki úgy érzi, feljogosítja őt valamire az, hogy sértve érzi magát. Elmondom a véleményemet: a dühöm nem jogosít fel arra, hogy bántsak valakit; a szexuális vágyaim nem jogosítanak fel arra, hogy megerőszakoljak valakit; az irigységem nem jogosít fel arra, hogy meglopjak valakit; és ugyan így a sértettségem sem jogosít fel arra, hogy elhallgattassak valakit, aki megsértett engem. Mégegyszer mondom, ez az én véleményem. Lehet ezzel nem egyetérteni, még meg is lehet rajta sértődni - csak éppen, ahogy mondtam, ez nem azt jelenti, hogy érdekel is.

Visszatérve a tanulmányra: szerintetek milyen módszerekhez lehetne folyamodni, hogy javuljon az emberek általános műveltsége ilyen téren? Iskolai tananyag legyen a földönkívüli ismeretek? Hittan mellett kezdjük el oktatni az északi vallástörténetet is? Ismeretterjesztő filmek? Tanulmányi versenyek? Tájékoztató füzetek? Biztos van hatékony módja, hogy az emberek megismerjék, milyen világban élnek. Azért tartom fontosnak ezt, mert amíg az emberek nem ismerik ezeket a dolgokat, addig elfogadni sem tudják. Ha például valaki eljön New Yorkba, és meglát egy asgardit, egy feltűnő mutánst vagy hasonlót, akkor félelemmel, és akár agresszióval reagálhat, mert nem tudja, miféle helyre kerekedett, és azt gondolhatja, veszélyben van. Ha viszont megtudja, hogy ezek az emberek sokkal jobban hasonlítanak rá, mint amennyire különböznek, hát akkor máris valószínűbb, hogy békében tudnak egymás mellett élni.

_________________
April blogja April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

April blogja Empty Re: April blogja

Témanyitás by April Kedd 01 Aug. 2017, 16:23

Tizenkettedik bejegyzés - Xavier intézet

A mai bejegyzésben egy olyan dologról szeretnék beszélni, ami már elég rég óta foglalkoztat. A Xavier intézet köztudottan az egyik legelső iskola a világon, ahol kifejezetten mutáns diákokat oktatnak. A különleges tanrend nem csak a szokásos gimnáziumi tantárgyak oktatását foglalja magában, de emellé a diákok lehetőséget kapnak, hogy megtanulják használni a képességüket. Ezzel próbálják segíteni a mutáns fiatalok integrációját a társadalomba. Egyesekben viszont felmerült a kérdés: hogyan lehet az integráció nevében egy szegregált intézményt létrehozni?
Tudtommal nincs az iskolai szabályzatban olyan kitétel, ami tiltaná a nem-mutáns diákok felvételét, ugyanakkor az is igaz, hogy az iskola elnevezése, imázsa, és az említett tantárgyi felépítés is egyértelműen azt sugallja, hogy ez egy kizárólag mutánsoknak fenntartott intézmény. A dolog abszurdítását jól mutatja, ha bármilyen más kisebbséget helyettesítünk a mutánsok helyébe.

Xavier intézet afrikai amerikai diákoknak: az iskola kizárólag fekete fiatalokat oktat, és a célja, hogy beilleszkedjenek a fehérek közé. MICSODA? - kiáltana fel mindenki kórusban. Na igen, a mutánssuli és a városok rossz környékein lévő, szinte túlnyomó többségben feketéket oktató iskolák közt sok különbség van azért, de a legfontosabb: a Xavier intézetbe nem azért viszik a gyerekeket a szülők, mert csak arra van pénz, vagy oda osztják be őket a lakhelyük alapján. A Xavier intézet mindig is egy biztonságos és fejlődésre ösztönző közeg volt, és bár igaz, hogy a mutánsok itt a nem-mutánsoktól elzárva tanulhattak és élhettek, ezt első sorban azért választották, mert féltek. Míg a fent említett iskolák esetében a diákok szívesen jártak volna jobb suliba, ezek a diákok azért vannak a mutáns gimiben, mert attól tartanak, hogy veszélyt jelenthetnek másokra a képességükkel, vagy egyszerűen kiutálják, cukkolják, bántják őket a nem-mutáns iskolatársaik. Sok mutáns a képessége miatt is különösen kényes helyzetbe kerülhet, és mind tudjuk, hogy a gimnáziumi "bullying" címén milyen kegyetlenségeket művelnek egymással a fiatalok.

Arra szerettem volna tehát rávilágítani, hogy nem minden speciális intézmény okoz kártékony szegregációt. Egyesek gyógypedagógiai intézménybe járnak, mások állami iskolába, van aki különórákat vesz fel, megint mások korrepetálásra járnak. Miért ne lehetnének olyanok, akik mutáns képesség továbbképzést választanak? És mivel jelenleg ilyen csak a Xavier intézetben van, nem is mehetnének nagyon máshová.

_________________
April blogja April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

April blogja Empty Re: April blogja

Témanyitás by April Pént. 04 Aug. 2017, 12:48

Tizenharmadik bejegyzés - Öt tipp, ha New Yorkban akarsz lakni


A mai bejegyzésben meghajlok a józan ész súlya alatt, és elismerem, hogy vagytok mind idevalósiak. Ide, New Yorkba. Van ebben a városban egy különlegesség, amit talán felesleges is nagyon körülírni, mert mindenki érzi. Ha te mégsem érzed, akkor olvasd el a következő öt tippet arról, mit kell tenned, ha New Yorkba szeretnél költözni.

1. Ne tedd! Ezt a helyet démonok ostromolták hónapokon keresztül, komplett városrészeket foglaltak el. Sokan meghaltak, még többen elmenekültek, és rengetegen harcoltak. Egy jövőből jövő démon nagyúr árasztotta el szörnyekkel az egész helyet. Tűz! Kín!! Pokol!!! És te ide akarsz költözni? A new yorkiaknak acélból van a tökük, ők kibírják. Mit kibírják? Élvezik! Enélkül unatkoznának. Démon invázió? Úgy érted ősz? Pff, kispályás vagy, maradj inkább az oregoni Boring-ban.

2. Maradj a fenekeden! Ezt a helyet rendszeresen támadják meg idegen népek. Gonosz asgardi istenek, görög mitológiai lények, vagy épp vízből kimászó országok hadserege, ha nem vagy velük jófej. Arra még emlékeztek, amikor Galactus is itt járt? Nem, nem Wisconsinba ment, hanem New Yorkba. Tudjátok mit tettek olyankor a new yorkiak? Téteket arra, hogy hány óra kell hozzá, hogy elhúzzon az ipse. Ebben a városban az emberek nem félnek a félelmeiktől, hanem szemen köpik őket, kinevetik azokat, és aztán még meg is rúgdossák a földön. Ha New Yorkban valaki útbaigazítást kér a legközelebbi gyáva emberhez, egészen Jersey-ig kell küldenem!

3. Költözz bárhová máshová! Tudod mennyit mutat Alabama éves katasztrófa számlálója? Semennyit, mert nincs neki ilyen. Mert nincsenek katasztrófák Alabamában. Na és a new yorki? Fogalmunk sincs, mert épp tegnap tépte le egy raptor a kijelzőt, ahogy a fészekkel harcolt. Nem titok, hogy az összes csodabogár idejön, de ezen kívül innen is indul minden. Tudtátok, hogy az első AIM is itt kezdte? Vagy hogy Osborn elnök is innen indult? Na és azt, hogy Apokalipszis minden lovasa New York lakosai kerül ki? Nyilván mert tudja, hogy itt csak a legkeményebb anyaszomorítók élnek túl egy átalagos hétvégi bevásárlást is.

4. Menj küldföldre! A hatalmas pusztítás, amit az AIM hozott, az USA lakosságának jelentős részével végzett, és a tengerparti városok mind romokban hevertek. Tudjátok hol lettetek volna akkor biztonságban? Hát nem New Yorkban. Közép-Európa, na az más tészta. Békés hely, nincsenek földrengések, és ha mégis, nem vész, mert felhőkarcolók sincsenek. Nincs tsunami, ha nem nincs óceán! Ugye, hogy logikus?!

5. Felejtsd el! Mit nem értesz még mindig? Oké, még egy utolsó érv: bűnözés. Na hol a legmagasabb? Nyilván nem New Yorkban, drónok vannak, meg mittudomén. Na akkor ehhez képest hogyan lehetséges, hogy pont ez a maffiózók legbiztonságosabb búvóhelye? Itt tanyázik az összes nagykutya, és ezt tudhatja mindenki. Zavar valakit? Ugyan kérlek, new yorkiak vagyunk, miért zavarna? Kivárjuk, amíg összegyűjtik erejüket, pénzüket, embereiket, aztán pusztító csapást mérnek ránk. Na és majd AKKOR! Akkor kezd el zavarni, és hívjuk a kismillió szuperhősünk egyikét, hogy lássa el a baját egy időre. Ennyikeh!

Ha valakinek még ezután is eszébe jutna New Yorkba költözni, az szóljon, és segítek neki albérletet meg melót találni.

_________________
April blogja April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

April blogja Empty Re: April blogja

Témanyitás by April Pént. 04 Aug. 2017, 15:08

Tizennegyedik bejegyzés - Öt igazi tipp, hogy miért érdemes New Yorkba költözni

Legutóbb arról írtam nektek, hogy mennyire hülye ötlet New Yorkba költöznie bárkinek. Ha azt mondom, veszélyes, még elég finoman fogalmaztam. Ennek ellenére milliók élnek itt, költöznek ide, és tervezik a jövőjüket. Ennyi őrült élne Amerikában? Na jó, erre a válasz nyilván az, hogy igen, még ennél több is, de most nem ez a lényeg. Igen, sokan élnek itt, és jó okuk van rá. Nem is egy! Íme öt ok, amiért tényleg megéri New Yorkba költözni.

1. Szuperhősnek akarsz látszani! Ha az a terved, hogy köpenyt hordj, kívülre vedd az alsógatyádat, esetleg nők esetében köldökig dekoltált latexben rohangálj, hát itt a helyed. Nem csak, hogy az emberek nem néznem hülyének, ha jelmezben mész az utcára; kifejezetten szeretik ezt. Errefelé annyi a szuperhős, mint a rendőr, szóval örülnek, ha téged látnak majd, mert tudják, hogy biztonságban vannak. Persze a szuperhősködés nem könnyű meló.

2. Szuperhősként akarsz viselkedni! Igen, a ruha már megvan, de azért nem mindenki golyóálló és szupererős, szóval nem árt egy kis kiképzés. Ha meg akarod tanulni a hősködés csínját-bínját, nem is találhatsz ennél jobb helyet. Itt a SHIELD, az Angyal Program (vagy ők már elköltöztek?), folyton itt lógnak az X-ek, a Bosszú Angyalai, és még millió szuperhős, akik csak arra várnak, hogy téged mentorálhassanak. Vágj bele!

3. Nem akarsz unatkozni! Hát itt nem fogsz. Ahogy a legutóbbi bejegyzésben is írtam, itt mindig van valami izgalom, de azért az ott felsoroltaknál vannak kevésbé életveszélyesek is. Bálok, bulik, hírességek, sztárok, hősök - itt mindent megtalálsz. Jobb az éjszakai élet, mint Ibizán, és több a celeb, mint Holywoodban.

4. Új lehetőségeket keresel! Mondj még egy várost, ahol egy ex-vak, ex-harcművész polgármester lehet! Na és ahol poszapokaliptikus motoros bandád van az egyik nap, másnap meg te vagy az új AIM vezérigazgatója? És ez a kettő még össze is házasodhat!!! Komolyan, itt nem tudsz rosszkor rossz helyen lenni, itt nincsenek soha vissza nem térő lehetőségek - mert itt még ezek a lehetőségek is visszatérnek! Ha nem hiszed, próbáld ki! Költözz ide, élj aktív társadalmi életet, és ha fél éven belül nem szerepeltél a hírekben, én állom egy havi lakbéredet! Ráadásul itt nem leszel magányos sem. Ez még mindig a szinglik a városa, és ennek jó oka van: a szuperhősök nem házasodós típusok. Ellenben a legjobb tinder partnerek! Ez a város az adoniszok paradicsoma, minden sarkon egy konditerem!

5. Munkát keresel! Na azzal itt nem lesz gond. Havonta bukkannak ki a földből új óriásvállalatok, az pénz csak úgy dől a városba. Nem is csoda, a világ legnagyobb koponyái élnek itt, akik naponta forradalmasítják a világot. És ha nem vagy zseni, akkor se búsulj. Valakinek fel kell építenie a hatalmas toronyházakat is, oktatni kell az ideköltöző milliárdosok gyerekeit, és el kell takarítani az utcáról a szuperhősök utáni romokat. Tudjátok milyen pénz van ebben? Irány New York!

_________________
April blogja April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

April blogja Empty Re: April blogja

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.