Slava és Mal

Mal Noie és Vladislava Cadavru (Függetlenség napi bál)

Slava nem tartott az ilyen báloktól. Ha túl jól kellett volna éreznie magát, akkor igen, de ez nem olyan volt. Egy elegáns, nem túlzó öltözetet választott fejkendővel. Úgy gondolta, ma meg fog ismerkedni valakivel. Ebben nem volt jó, rengeteg diák és tanár volt itt, akivel beszélgethetett kezdésnek. Meg látott egy nagyon fiatal lányt, aki hozzá hasonlóan magányosnak tűnt, mintha nem találta volna a helyét ezen a bálon.
- Szia!
Oda ment hozzá, kezében egy ananászos üdítő volt.
- Hogy érzed magad? Azt hiszem, még nem találkoztunk. Én Slava vagyok.
Nézte, hogy kik voltak még itt. Több páros beszélgetett, őket nem akarta volna zavarni. Nem tudta, hogy egyáltalán kit zavarhatott. Eléggé érdekes gondolkodása volt, nem volt rá mindenki kíváncsi,

Soha nem voltam még bálon, de most kíváncsi voltam hogy milyen, így ott állok a bálon. Egy olyan ruhát vettem fel ami számomra elegáns, de nem túl kihívó ruhában voltam. A hajamat két copfba és egy sál amit voltaképpen magamra dobtam, mivel nem láttam magamat így nem tudtam milyen összhatást hoztam ki ebből a ruhából.
Hirtelen egy hang üti meg a fülemet.
"-Szia!"-hallok egy női hangot, talán még egy innivaló is volt a kezében.-"Hogy érzed magad? Azt hiszem, még nem találkoztunk. Én Slava vagyok."-folytatja a hang már közelebb.
-Szia, nem is tudom mire számítsak...Nem találkoztunk... Mal vagyok...-mondom a hangnak akit csak éppen hogy betudtam lőni hogy merre lehet, remélve hogy nem akar semmi rosszat valahogy minden új emberrel ilyen tartózkodó vagyok és kimért.
-És te hogy érzed magad Slava?-kérdem miközben inkább hátra lépek egyet és hallgatom ahogy a többi pár nevet, vagy éppen beszélget, de minden figyelmemet a beszélgető társamra szentelem.

Slava látta, hogy a lány pontosan úgy nézett ki, ahogy egy kislánynak ki kellett néznie, ebből csak a feketeség lógott ki. Ő maga vonzódott ehhez a színhez és más lányoknak is jól tudott állni szerinte, de ilyen fiatal lányhoz nem illett.
- Semmi rosszra nem kell számítani. Én is azért jöttem, hogy jól érezzem magam és hogy megismerjek más diákokat. Nagyon sokan tanulunk itt, hála az istennek, az isteneknek. Szia Mal!
A lány nem közeledett, tartotta a távolságot. Szét nézett a társaságon, hogy Mal ne érezze magát annyira zavarban.
- Te mikor érkeztél a suliba? Nekem most indul a második évem.
Hallgatta egy picit a zenét és tovább folytatta:
- Szeretsz ide járni? Én nagyon. Itt el fogadnak olyannak, amilyen vagyok.

A hang lejtéséből nem véltem semmi hátsó szándékot de nem is tűnik hogy észrevette volna, hogy nem látok.
"- Semmi rosszra nem kell számítani. Én is azért jöttem, hogy jól érezzem magam és hogy megismerjek más diákokat. Nagyon sokan tanulunk itt, hála az istennek, az isteneknek. Szia Mal!-Mondja majd mintha nem is rám nézett volna.[color:747f=990099]- Te mikor érkeztél a suliba? Nekem most indul a második évem.-kérdi végül.
-Nem olyan régen jöhettem talán 1-2 hónapja, de én elsős volnék...-Mondtam teljesen vígan ami néha meglepő nálam.
Majd folytatta meg sem várva hogy befejezzem.
- Szeretsz ide járni? Én nagyon. Itt el fogadnak olyannak, amilyen vagyok.-mondja teljesen egy hangúan.
-Még nem vagyok olyan nyitott az emberi kapcsolatok terén de szeretek itt nem olyan mint az árvaházban.-szólom el magam ami miatt inkább elsüllyednék vagy bár néma lennék inkább, marcangoltam magam hogy legyek ilyen ostoba, ami a kezem sínylette meg hiszen belemartam a saját kezembe. A kezem általi fájdalom kiült az arcomra talán egy pillanatra, majd a zenét dudorásztam, hogy tereljem a figyelmemet

Slava nem is gondolt arra, hogy a lány vak volt. Itt olyan sok féle szemszínnel találkozott sárgától a feketéig, hogy ezt is a mutáció jelének vette. Neki a bőre lett fehér, Malnak... El gondolkodott, hogy ilyen fiatal lánynak már elő jöhetett-e a képessége.
- De jó neked, hogy itt kezdheted el az iskolát!
Arra gondolt, milyen lett volna, ha rögtön ide íratták volna be. Lehet, hogy nem kellett volna annyi bántást át élnia.
- Most sokan nyaralnak is és a szülőknél lehetnek. Nemsokára be indul itt az élet és biztosan fogsz találni barátokat.
Sajnálta Malt, hogy árva volt. Meg próbálta használni rajta a képességét, kíváncsi volt rá, hogy a lány ismerte-e a szüleit és hordozta-e a gyászukat. Lehet hogy jobb volt, ha nem is ismerte őket, mint elveszíteni őket.
- Ne bántsd magad! Van itt olyan is, aki a csatornában nőtt fel. Itt nem fognak bántani, erre nagyon figyel mindenki.

Elcsodálkozásán abbahagytam az zenét dudorászni. -De jó neked, hogy itt kezdheted el az iskolát!-mondja én ezen pislogtam, nem is értem mi a jó abba hogy egy idegen és teli akadàllyal helyen kell lenni. Majd folytatja- Most sokan nyaralnak is és a szülőknél lehetnek. Nemsokára be indul itt az élet és biztosan fogsz találni barátokat.
Csak dermedten néztem rá, közben a barátokra durva arcal néztem rá. Időközben előjött Robert apu arca ami miatt szomorúan ültem le a földre mivel nem tudtam tájékozodni így jobban éreztem hogy leülök ahol biztos nincs akadály.
Mikor újra hallom a hangját csak bolintok. Ahogy észre vettem hogy igazat mond a hanglejtésből úgy pottyogtak a szemeimből a könnycseppek mint a zápor.
-Slava köszönöm

Slava meg látta, hogy a kislány nem értette, miért mondta ezt.
- Én egy másik iskolában kezdtem és amikor elő jött a képességem, minden más lett. Az emberek nem értették, féltek, ki csúfoltak. Itt a mutánsok között érzem jól magamat.
Nem volt ő rasszista. Egyszerűen itt bántották kevesebben. Szerette volna érteni, miért lett dühös Mal, mikor a barátokat emlegette. Ahogy látta, hogy a kislány elvesztette az apját, ő is szomorúbb lett. Ezeket még mindig nehezen tudta fel dolgozni, ha egy gyerekről volt szó, akkor még inkább. Leült a kicsi mellé, nem szégyellte, hogy támogatja, hogy vele van. Kezével meg fogta a kislány kezét.
- Minden jobb lesz, hidd el! Ismersz már tanárokat? Én ismerek néhány fantasztikus embert közöttük! Nagyon kedvesek és annyi mindent tudnak! Például Bestia. A kék, bundás bácsi, őt láttad már?

Amikor még magyarázott Slava  cseppet sem zavart csak a rosszat akartam feledni. Sírásom hamar alább hagyott, mikor valami meleg érintést és látás párosult hozzá, ismét magamat láttam ahogy Slava tekint rám. Azonnal elkapom a kezem.
-Ne érj hozzám többet ha nem akarsz vak lenni mind én! - persze a másik képességemet nem mondtam direkt. - Nem ismerek senkit egyenlőre el voltam a magam szobájába, mivel ez a suli nem különösen a vakoknak lett kitalálva.-mondom hátha leesik neki közben látom Slava szemein keresztül hogy italok pont mögöttem vannak, megnyalom a számat hiszen régen ittam a mai napon. Teljesen bizonytalan voltam a testemmel, hát igen ha látok akkor nem vagyok biztos magamban. Felállok de azonnal visszahuppanok, persze hisz nem tudom hogyan kell kezelnem az erőmet hiába szeretném, csoda hogy nem vakítottam meg a lányt mellettem.

Slava nagyon meg ijedt, amikor el ment a látása. Le akarta tenni az ananászlevet, nehogy kiöntse, de nem látta, hogy hova kellett volna le tenni.
- Jaj! Azt hiszem...
A lány irányába nézett, ösztönösen, pedig most nem látott.
- Ez azért van, mert hozzád értem?
Picit meg is volt sértődve, hogy a kislány nem szólt előre a veszélyről.
- Vissza tudod csinálni?
Távolabb lépett. Hirtelen meg értette, mi ment végbe a lányban és egyre jobban sajnálta. Árvaházból jött és még ez a képessége is volt, minden adott volt, hogy teljesen el kelljen zárkóznia.
- Sajnálom, de ha tudják, bizonyosan lesz, aki segít. Én is segítek szívesen, csak jöjjön vissza a látásom. Leszünk barátok?

//A bálnak mindjárt vége és ma már nem fogok tudni írni, úgyhogy köszönöm a játékot és folytatjuk, ahogy meg beszétük:)//