Felemelkedés

Go down

Alternatív Felemelkedés

Témanyitás by Xeth E'ron Szer. 03 Okt. 2018, 20:43

Felemelkedés 3HpI9OS

Ez a sík sokban hasonlít a Reneszánszhoz. Neves hősök emelkedtek ki a köznépből hogy megvédjék a gyengébbeket, a békét, az igazságot és magát a világot. Megalakultak híres neves szervezetek és csoportok, mint a SHIELD, AIM, X-men, Bosszú Angyalok és társaik. 2022-ig a történelme meg is egyezik a Reneszánsz sík történelmével, leszámítva a kozmikus eseményeket. A Ragnarok elkezdődött és véget ért, a harmadik világháború is végrehajtotta a maga pusztítását a világon. Az egész történelem ott váltott mellékággá, hogy Apokalipszis visszaszerezte a hatalmát. Ebben a világban a mutáns isten elfoglalta Afrika teljes területét, beleértve Wakandát is, amivel a birodalma és az Akkaba klán is belépett a nagyhatalmak játékába. Hidegháború következett, ami három éven keresztül tartott, amikor is Apokalipszis a Lovasok által vezetett különleges képességekkel felruházott seregével hadat üzent az egész világnak. A háború, melyet innentől a történelem könyvek IV. Világháború néven említettek sokak halálával és rengeteg rombolással járt, mindkét oldalt érintve.
2029-ben a háború elérte a csúcspontját. A Bosszú Angyalok, a SHIELD és az X-men New York kellős közepén csapott össze az ősi mutánssal. Minden veszni látszott, amikor is a hősök számára mintegy utolsó mentsvárként láthatóvá vált a lehetőség, hogy legyőzzék Apokalipszist. Minden utolsó erejüket összegyűjtötték ez utolsó közös támadásba és megtörtént a legváratlanabb dolog. A hatalmas robbanás akkora krátert hozott létre New Yorkban, ami felért egy meteor pusztításával. Az ellenfélnek pedig nyoma sem volt.
Keserű győzelem volt ez, hiszen rengetegen adták érte az életüket, hősök és civilek egyaránt. Viszont azt mindenki érezte, hogy a háború csak ideiglenesen ért véget, és az istenség, aki nem egyszer tért vissza "halálából" most sem sokáig fog a lepel másik oldalán maradni. Ezt pedig leginkább az emberek érezték, és a mutáns gyűlölet eddig soha nem látott magasságokba került.
Keleten és Közel-keleten vadászták a mutánsokat, Európából kitoloncoltatták őket kérdés nélkül. Még a liberálisabb államok is minimum a szuperhumán regisztráció bevezetéséig mentek, ha nem tovább. Amerika, az X-men és más mutánsok múltban tett szolgálatait figyelembe véve egyedi lépést hozott meg. A Mojave sivatagot hatalmas fallal és katonai erővel vette körbe, majd két lehetőséget ajánlott fel a mutánsok számára. Önkéntes száműzetést vagy pedig a mutációjuk teljes feladását. Harmadik lehetőség nincs.
A különös történéseknek ezzel viszont még közel sem lett vége. A WAND és a SHIELD fejeseinek a feje fájdult meg nagyon Apokalipszis eltűnését követően néhány héttel, amikor is eddig még ismeretlen okokból a Földön található összes mágikus ereklye egy csapásra nyomtalanul eltűnt...


-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A kaland egy alternatív Amerikában fog játszódni, mint az fentebb olvasható. Játékosok számát tekintve HÁROM és ÖT fő között várok jelentkezőket. A karakterek lehetnek Reneszánszos karakterek alternatív változatai (ebben az esetben egy rövid összefoglalót kérek, hogy mit csinált a karakter ebben a síkban 2022 és 2030 között), vagy teljesen új és friss karakterek, akik ebben az esetben 0. vagy 1. szintűek lehetnek és az általános karakterkészítési szabályok vonatkoznak rájuk. Fontos még megjegyezni, hogy kifejezetten mutáns karaktereket várok, akik értelem szerűen nem a gyógyszeres kezelést választották, hanem az önkéntes száműzetést. Ami még minden karakternél fontos, hogy mi az, amit otthonról magával hoz. Ez nem lehet több egy utazótáskányi dolognál, valamint nem lehet mágikus ereklye vagy mágikus fegyver.

Téma szempontjából misztikus és poszt-apokaliptikus (ezt nem csak szóviccként értelmezve) kalandra kell számítani, némi túléléssel fűszerezve.

_________________
Felemelkedés 56127_s
Xeth E'ron
Xeth E'ron
Moderátor

Felemelkedés FUn312o
Felemelkedés 6fZaEMM
Felemelkedés EoSHqZp
Utini!
Hozzászólások száma : 677
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 137
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Alternatív Re: Felemelkedés

Témanyitás by Serena Davidson Hétf. 08 Okt. 2018, 00:00

Akkor mint mondam azt a karit hozom, akivel végül is nem vol soha lehetőségem játszani. A legjobban elpazarolt kreditek ever... Crying or Very sad
Bestia az.
Bővítés: ebben a világban is ugyanaz minden, mint a Reneszánszban, az elmúlt éveket Genosha dzsungeleiben töltötte, nagyjából egy hete fogták be, és sajnálták belé a szérumot, illetve a pszichológust rá, így kitették itt a sivatagban.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Felemelkedés 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Alternatív Re: Felemelkedés

Témanyitás by Adrian Sommerfield Vas. 14 Okt. 2018, 00:50

Vinném Cody-t.

Ő nem került a suli igazgatóhelyettesi pozíciójába hanem Thaiföldön maradt a barátnőjével és folytatta az edzői karrierjét. A hangulat viszont ott igencsak hamar és váratlanul vállt veszélyessé. Mikor felgyújtották a lány házát akkor döntött úgy, hogy ideje menekülni. Jó darabig űzött vadként élt, majd átszökött Amerikába ahol elvitték a sivatagba. A képességeitől nem akart megszabadulni szóval be lett zárva.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Alternatív Re: Felemelkedés

Témanyitás by Xeth E'ron Hétf. 15 Okt. 2018, 22:11

Remélem nagyon nem lesz kutya-macska harc a sivatag közepén. Very Happy Mindketten elfogadva.

Akkor már csak minimum egy játékos és akár kezdetét is veheti a kalandozás. Smile

_________________
Felemelkedés 56127_s
Xeth E'ron
Xeth E'ron
Moderátor

Felemelkedés FUn312o
Felemelkedés 6fZaEMM
Felemelkedés EoSHqZp
Utini!
Hozzászólások száma : 677
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 137
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Alternatív Re: Felemelkedés

Témanyitás by Bishop Vas. 11 Nov. 2018, 00:13


Joshua Graham

Misszionárius, ex-Legate, volt hadvezér és törzsfőnök
felszerelés:
egyebek:

Felemelkedés Nzovte11

Felemelkedés Képlink

Név:  Joshua Graham
Egyéb nevei: a Megégett Ember, Malpais Legate
Faj: mutáns
Nem: férfi
Jellem: türelmes, vallásos, kegyetlen
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő: Ogden, Utah, Amerikai Egyesült Államok ~2228 körül, 2246 előtt, Fallout Univerzum
Kor: 53 év
Család: New Canaan beli családja, a Graham család, Halott Lovak törzs, összes új kánaáni
Foglalkozás: misszionárius, hadvezér, törzsfőnök, ex-Legate
Testmagassága: 180 cm
Testsúlya: 75 kg
Szeme színe: kék
Haja színe: barna
Bőre színe: kaukázusi
Különleges ismertetőjel: egész testén égési sérülések nyomai, majdnem mindenhol friss kötések borítják bőrét
Egészségi állapot/ betegségek: maradandó égési nyomok a teste nagy százalékán

Életrajza:
Az elkerülhetetlen vég 2077 október 23-n következett be, két órával azután, hogy végbement a Kína és az Egyesült Államok közötti atomháború, a Föld nagy része már teljesen elpusztult. Évtizedekig radioaktív eső tizedelte tovább a túlélő élőlényeket. Kétszáz évbe telt mire az emberiség újra építkezésnek láthatott, szerte a világon közösségek jöttek létre és ezek a közösségek fejlődhettek.
Joshua Graham, Ogden városában, Utah államban, a Great Salt Lake mellett született. Fiatal fogékony éveiben misszionáriusnak nevelték. 2246-ban elhagyta a várost, hogy az Úr igéjét terjessze. Ogden városát sokan New Canaan néven ismerték.
A Mormonok generációkon át éltek a városban, megőrizték vallásukat, békében éltek környezetükkel. Remek harcosokká váltak az idők alatt, de gyakran kereskedtek másokkal. Misszionáriusaik nem csak segítséget, hanem békés igét is terjesztettek.
Joshua végigjárta az I-15 és 89-es utakat, egész Arizonát. A különféle törzsek nyelveit tanulta és fordította. A Grand Canyonban történt a sorsdöntő találkozása Bill Calhoun-nal és Edward Sallow-val, két Apokalipszis követőjével, akiket a helyi törzsek dialektikájának tanulmányozása céljából küldtek. Az Apokalipszis követői nevével ellentétben a világot jobbá tenni igyekvő szervezet, elsősorban orvosokból és tudósokból áll, akik a világ újjáépítésén fáradoznak. Joshua aki kiválóan beszélte ezeket a dialektikákat úgy döntött segít és csatlakozik a kilencfős csapathoz.
Edward Sallow, később csak Cézár, a New California Republic állampolgáraként született, később az Apokalipszsis követőinek tagjává vált. Az ókori Róma történelmét tanulmányozva jutott a felismerésre, hogy a kaliforniai köztársaság egy késő Róma, elbukásra van ítélve, és hogy az Amerikai kultúrától valami teljesen idegen kell, ami újjáépíti a világot. Idővel Cézár a szülőföldjének legnagyobb riválisává és ellenségévé vált.
2247-ben a csapat meglátogatta a Feketeláb törzset. Az hogy átverték őket vagy Joshua hibázott nem világos. Mindez nem is fontos, a fontos az, hogy a csapat hamarosan rájött, nem távozhatnak. A Feketeláb ebben az időben hét másik törzzsel állt háborúban és láthatóan vesztésre álltak. Sallow nem akart a Feketlábakkal együtt pusztulni, ezért Calhoun kérése ellenére úgy döntött felhasználja a tudását és kiképzi a háború művészetében a törzset, miután első kézből tapasztalta tudásuk hiányát. Megmutatta nekik hogyan tisztítsák és tartsák karban a lőfegyvereket, működjenek kis csapatos taktikákkal, készítsenek robbanószert, támadják meg a leggyengébb ellenfelüket: divide et impera – oszd meg és uralkodj. Igen hamar olyannyira lenyűgözte őket, hogy a vezetőjükké tették a törzsiek, és ezután felvette a Cézár nevet. Joshua Graham Cézár mellett maradt mint fordító, de nem sokkal később a fordítás parancsok adásává, a parancsok adása hadvezetéssé, kiképzéssé és terrorizálássá vált. Calhoun visszaküldetett a követőkhöz, tájékoztatta őket Cézár tetteiről. Idővel mind a hét törzs vagy elpusztult vagy besorozásra került Cézár seregébe, ezután Cézár Grahammel együtt megalapította Cézár Légióját és Graham lett Cézár első Legate-je.
Cézár Légiója harminc év alatt épült fel, egy ókori Rómát modellező társadalom, rabszolgasággal és hatalmas hadsereggel. 86 törzset egyesített Cézár, kiirtva a törzsek identitását és egy légióban egyesítve őket. Arizona állam teljes területét az ellenőrzése alá vonta, de tényleges területe a környező államokra is kiterjedt. A fővárosa Flagstaff. Cézár területei híresen biztonságosak, az összes bűnözőt keresztre feszítik vagy más kegyetlen módon végeznek velük. Terjeszkedése során a légió eljutott a Colorado folyóig, ahol az új kaliforniai köztársasággal találkozott szembe.
Bár Joshua Graham nem volt zseniális stratéga vagy rugalmas taktikus, a kegyetlensége és brutalitása hírhedtté tette. Az atrocitások amiket elkövetett félelmet keltettek a ellenségeinek és szövetségeseinek a szívében egyaránt. Veszélyes, kiszámíthatatlan volt, és mindenekfelett legendás volt halhatatlanságáról. Az köztársaság Rangerjei sem bírtak vele, az első számú felderítő lövészek nem kevesebb, mint ötször jelentették halálát. Cézár annyira bízott benne, hogy ő vezethette a Légiót az első Hoover Dam-i csatában. Mind a New California Republic, mind Cézár a gátat akarta, hogy onnan terjeszkedjen tovább New Vegas városa és a Mojave sivatag felé. A Légió előrenyomulása sikeres volt, az ellenség taktikusan visszavonult Boulder City városába. Robbanószereket, aknákat fektettek le és mesterlövészek várták a légiót. Graham nem tudta hozzáidomítani a taktikáját az új helyzethez, nem tudott a robbanószerekről, ez teljesen tönkretette a győzelmét. A Légió hatalmas veszteséget szenvedett, amikor a város felrobbant körülöttük.
Cézár őrjöngött a vereségtől, Grahamet személyesen tartotta felelősnek a vereségért. Joshua Grahamet kátrányba forgatták, meggyújtották és a Grand Canyon mélyébe dobták Cézár testőrei. Állítólag nem is sikított a lefelé tartó úton. Cézár példát statuált, a vereséget még a legfelsőbb körökben sem fogadja el.
Nem sokkal ezután néhányan a rabszolgák és törzsiek közül elkezdtek mendemondákat mesélni. Azt mondták Graham nem halt meg. Nem kellett volna, hogy ez bárkinek is meglepetést okozzon. A mesék zavarták Cézárt, ezért megtiltotta a név kimondását, halál terhe mellett. Ki akarta törölni Joshuát a történelemből. Teljesült a kívánsága. Joshua Graham eltűnt, helyére a Megégett Ember legendája került. Évekkel a feltételezett halála után, a Légióban még mindig tilos volt kimondani a nevét, és bár a magas rangú légiósok nem foglalkoztak vele, az alsóbb rangokban beszéltek a Megégett Emberről, egy bosszúszomjas szellemnek tartották, ami a visszatérésre vár. Cézár nagyon is tudott Joshua túléléséről, keletre küldött felderítőket, bármilyen nyomot keresve utána.
„Kétszer lettem megkeresztelve, egyszer vízben, egyszer tűzben. Magamban fogom hordozni a Szentlélek tüzét amíg az Úr előtt nem állok ítéletért.”
„Túléltem mert a tűz bennem fényesebben égett, mint a tűz körülöttem. Lezuhantam abba a sötét szakadékba, de a lángok tovább és tovább égtek.”
A második megkereszteltetése a légió kezei által és a későbbi túlélése megváltoztatta, újralobbant a hite és eltűnt belőle minden gőg és hiúság. Három hónapos kínzó út után visszatért New Canaan városába, ahol úgy fogadták őt, mintha nem tett volna semmit, ami szégyent hozott volna rájuk. Joshua visszatérte elkerülhetetlenül a véget jelentette a Mormon városnak, mivel Cézár kétségbeesetten holtan akarta látni Grahamet.
2281-ben Cézár a Fehér lábak törzsnek parancsba adta New Canaan város és az új kánaáni emberek kiirtását. A Fehér lábak egy törzs volt, amely csatlakozni kívánt Cézár Légiójához, ennek feltétele az volt, hogy teljesítik a küldetést amit Cézártól kaptak. Cézár Ulysses-t küldte a Fehér lábak vezetésére. Ulysses egy volt törzs tagja volt, mielőtt beolvasztotta őket a Légió, rangja frumentarius, kém vagy ügynök a légió szolgálatában, egyébként küldönc, futár volt, de nem az a Futár. Kiképezte a Fehér lábakat géppisztolyok használatára, robbanószerek készítésére és csatába vezette őket.
A Fehér lábak kiirtották Ogden városát, a lakókat majdnem mind megölték. A harminc egynéhány túlélő szétszóródott. Joshua és Daniel, egy Mormon misszionárius a Zion Canyon felé vették az irányt, ahol letelepedtek a helyi törzsek között. Még mindig üldözte őket a Fehér lábak törzs, ezért Graham erőfeszítéseit a völgy megvédésére tette. A Halott ló törzs hadvezére lett és megpróbálta úgy vezetni őket a Fehér lábak ellen, ahogy Cézár vezette a Fekete lábakat, majdnem három évtizeddel ezelőtt. Remélte megtöri az ellenség gerincét, hogy ezzel bosszút álljon New Canaan-ért és megtalálja saját feloldozását a múltbeli bűnei alól. Hamarosan a Fehér lábak immár Sóval-hintett-sebek vezetésével betörtek a Zion völgybe és területének egy részét elfoglalták.
Ebben az időben és helyzetben érkezett meg a Happy Trails Caravan Company karavánja Zionba, és köztük a „Futár” is.
A Futár egy legendás személy, aki New Vegas és az egész Mojave sivatag és környéke sorsát eldöntötte. Korábban is nagyhatású személy volt, de csak miután csapdába csalták, fejbe lőtték, megmentették és felépült vált igazán naggyá. Egyike azon öt személynek, aki a lehető legtöbbet alakított a posztapokaliptikus Amerika képén. Kis kétséget kizáróan a legerősebb személy, aki valaha a nagy háború után élt. Egy rádióadás hallgatva akadt a karavánra és csatlakozott hozzájuk.
„Jobb üdvözletben kellett volna részesülnöd az első Zioni látogatásod során, de ahogy én hallottam, a Fehér lábak megelőztek minket. Mostanában úgy tűnik a Fehér lábak az egyetlen látogatóink és nem vártam senkit, hogy a Mojavéből minket jöjjön keresni. És egy futár vagy, nem kevesebb. Nem az a futár akit vártam, de ő nem egy karavánnal jött volna. Nem tudom közel álltál-e a csapatod többi tagjához, de fogadd részvétem.
Minden Zionba érkező jó ember biztonságáért imádkozom, még a pogányokért is, de nem várhatjuk el Istentől, hogy minden munkát elvégezzen.”
Alig pár perccel később miután a Happy Trails karaván megérkezett Zionba délről, egy csapat Fehér láb harcos támadt rájuk. A karaván minden tagját megölték, kivéve a Futárt, aki elpusztította őket. Sajnos a karaván többi tagját nem tudta megmenteni, sehogy sem. A támadás után egy úton tudott csak haladni, mert ugyanazon az úton ahonnan jött már nem térhetett vissza. Átkelve egy függőhídon még két Fehér láb lelövése után, a Futár találkozott Követő-krétával, egy fiatal Halott ló felderítővel. A Futár fülét azonnal megcsapta amikor a fiatal törzstag kimondta Joshua Graham nevét. Követő-kréta elvezette a Futárt a Halott ló táborba, ahol a Futár találkozott a Megégett Emberrel. Joshua köszöntötte a Futárt – nem felismerve kicsoda is ő elsőre – és tájékoztatta a völgyben zajló eseményekről. A Futár nem tudott a segítségének felajánlása nélkül elmenni Zionból. Joshua örült ennek és a férfit Követő-krétával együtt Danielhez küldte. Mielőtt a Futár elindult volna hosszasan beszélgetett Joshuával. Graham sok mindent elmondott neki, főleg a Canyonban történő eseményekről, a törzsekről, és a vallásáról. Saját magáról nem szívesen akart társalogni, későbbre tolta a kérdéseket. A Futár ekkor mondta el, Cézár halott, a saját szemével látta.
„Be kell vallanom, nehéz elhinnem. Mindazok után amit tett, amit megpróbált, hogy megtaláljon és eltöröljön ebből a világból, ő ment el elsőnek.”
A valóságban a Futár maga végzett Cézárral. Kihasználta a meghívót, amit Cézártól kapott. Cézár felismerte a Futárban rejlő lehetőségeket és maga mellé akarta állítani, de a jószívű Futár képtelen volt elviselni a Cézár által elkövetett bűnöket és embertelenséget. Bár le volt fegyverezve, mindenkit megölt Cézár sátrában, majd egy álcázó eszközzel megszökött az erődből. Még kaliforniai köztársaság is csak sejtette a merénylő személyét.
Zionban Joshua megbízta a Futárt keressen háború-előtti felszerelést Daniel számára. Maga és Daniel is mehetett volna, de felügyelniük kellett a törzseket. Saját embereiket sem küldhették, mert számukra tabu hely volt minden háború-előtti hely. Így a Futár és a nem babonás, angolt beszélő Követő-kréta volt a legjobb választás. Bejárva a volt Zioni turista helyeket a Futár megszerezte a kellő felszerelést, walkie-talkie rádiókat, fémdobozokat, orvosi felszerelést és egy iránytűt. A felszerelést a Szorosba, a Bánatos törzs lakhelyére vitte Danielnek. Ott a Futár megismerkedhetett Daniellel is. A Szoros bejáratánál Ébredő-felhő várta a Futárt, egy női vadász, a Bánatosok tagja, ő köszöntötte a két érkezőt. Követő-kréta miután meggyőződött a csomag sikeres kézbesítéséről parancsra visszatért a Halott ló táborba. A Futár próbálta marasztalni, de Követő-kréta nem akart ellenszegülni a kapott parancsának.
A Bánatosok törzse története egészen az atomháborútól indul. Randall Clark, egy túlélő, korábbi katona, aki a világvége napján épp a Zion Nemzeti Parkban túrázott. A legrosszabb éveket a barlangokba húzta ki, megóvva magát a sugárzástól. Később előbújt rejtekhelyéről, hogy az új állat és növényvilághoz alkalmazkodjon a völgyben. Egyik nap egy csapata gyerek, huszonnégy fő, tizenkettő fiú és tizenkettő lány, fiatalok érkeztek a völgybe. Clark messziről figyelte őket, védelmezte őket az ellenséges más túlélőktől, csomagokat és üzeneteket hagyott nekik. Gondjukat viselte és soha sem fedte fel magát egészen halála napjáig. Halála előtt Randall Clark felmászott egy olyan pontra, ahol a védelmezettjei soha nem találhatják meg őt. A csoport gyerekből lett Bánatos törzs. A törzs különlegesség, hogy egyáltalán nem harcias, csak vadász. A Bánatosok soha nem ártottak más embernek, soha nem öltek embert. Csakis állatokkal végeztek. Mivel „Az Apa a barlangokban” gondjukat viselte és megvédte őket, egészen addig többé-kevésbé egyedül voltak Zionban és ugyanazok maradtak, ameddig az új kánaániak és a Halott lovak meg nem érkeztek a völgybe.
Daniel lenyűgözőnek találta a Bánatos törzs ártatlanságát. Kezébe vette a lelki gondviselésüket, angolul tanította őket és megismertette őket a vallásával. A törzs nagyon gyorsan vette fel a vallást, bár a Futárnak kellett rámutatnia, hogy valószínűleg az Atyát hiszik ugyannak, mint az Apa a barlangokból, aki egy nagyon is létező személy lehetett. Daniel mindenáron meg akarta óvni a Bánatosok ártatlanságát. Kis beszélgetés után beavatta a megérkezett Futárt a tervébe, miszerint egyetlen nap alatt kiürítik Ziont, és a közelben lévő Grand Staircase-re menekülnek, maguk mögött berobbantva az alagutakat. Ehhez kellett a felszerelés is.
Daniel három feladattal bízta meg a Futárt és segítségként Ébredő-felhőt rendelte mellé. A három küldetés mind menekülőút megtisztítását szolgálta. Felfedezni az egyik Fehér láb tábort és ártalmatlanná tenni, vagy a harcosok megölésével vagy a harci totemeik ellopásával, ártalmatlanítani az egyik fontos zioni hídon lévő csapdákat, valamint ártalmatlanítani a mutáns medvék okozta fenyegetést, levadászásukkal vagy barlangjuk felrobbantásával. Végül az utolsó feladat a Gran Staircase térképének felkutatása az egyik barlangba és annak visszahozatala. Daniel meggyőzte a Futárt, aki elfogadta a feladatokat.
Joshua időben elindult saját táborából a völgy másik részébe. A Szoros közepénél várakozott, amikor meglátta a Futárt kifelé jönni elindult felé. Tudott Daniel tervéről, de neki más szándékai voltak.
„Amikor Babilon folyói mellett laktunk, sírtunk, ha a Sionra gondoltunk. Emlékezz, Uram, az edómiakra, akik ezt mondták Jeruzsálem napján: Romboljátok le, romboljátok le, egészen az alapjáig! Babilon pusztulásra méltó népe! Boldog lesz, aki megfizet neked azért, amit velünk elkövettél. Boldog lesz, aki megragadja, és a sziklához csapja csecsemőidet!”
Idézte Joshua a szentírást. A Futár szerencsére azonnal megértette mit akart Graham: tudott Daniel evakuációs tervéről, de ő harcolni akart. Joshua arra kérte a Futárt beszéljen Daniel-el, hiszen Daniel tudta, ő harcolni akar, de az erőszakos múltja miatt választotta a másik megoldást, azt hitte az a legjobb választás a Bánatosak számára, a menekülés. A Futár egyetértett Joshuával és magában már a harcot választotta az evakuálás helyett. Joshuát új szövetségese kísérte el a Bánatosak táborába. Ott leült olvasni. Nem kellett szavakat mondania, Daniel pontosan tudta miért ment oda. Még a táborban a Futár újra a személyéről kezdte kérdezni Grahamat. Mivel szavát adta most már felelt a kérdésekre. Mesélt a múltjáról, tetteiről. Elmondta minden nap elbukik, mikor a sebeit kell átkötöznie, mintha újra égne az egész teste, mint azon a napon, de jobb tisztának, mint kényelmesnek lenni. Beszélt a fiatal Edward Sallow-ról és a csapatukról. Minden kérdésre felelt, nyugodtan, békésen.
A döntés előtt azonban Futár elment és elvégezte mindegyik feladatot, amivel Daniel megbízta. Visszatérve átadta a Grand Staircase térképét a férfinek. Daniel már megörült, hogy a kívülálló a békés utat választja, amikor a Futár közölte, Joshuával ért egyet és a Fehér lábak kiirtását választja. Dühösen és lesújtva Daniel közölte, ehhez neki semmi köze nem lesz, nem hajlandó az egészben részt venni. Nem volt más hátra, Joshuának fel kellett készítenie a két törzset a holnapra, evakuáció helyett háborúra. Az éjszaka hamar eltelt és felvirradt a nap.
„Nem élvezem a gyilkosságot, de ha igazságosan tesszük csak egy feladat, mint az összes többi.”
„Ne mutass kegyelmet a fehér lábaknak akikkel találkozunk. Ne ess tévedésbe miért vagyunk itt. Ez egy kiirtás.”
Joshua Graham és a Futár a völgy egy északi pontjáról vezetett egy csapat Halott ló harcost és Bánatos vadászt a harcba, mialatt egész Zion területén fegyverropogást és csata hangjait lehetett hallani. Északról délre egészen a Three Marys-ig haladtak, a Fehér lábak táboráig. A szűk szikla szurdokban bokáig ért a víz, csak néhol volt száraz talaj, úgy kellett előre haladniuk. A feladat egyszerű volt, megakadályozni Sóval-hintett-sebek menekülését. A csata alatt folyamatosan egyre beljebb és beljebb haladtak a kanyarokkal teli szurdokban, egyre több Fehér lábat legyilkolva. A gyors előrenyomulás során az egyik természetes sziklahíd leszakadt, elválasztva Joshuát a Futártól. Az idő szorítása miatt Graham egy másik utat keresett és hamarosan megérkezett Sóval-hintett-sebek táborába. Az emberei és saját maga számára nem voltak ellenfelek a törzsfőnök őrei. Mire a Futár megérkezett Joshua a földön kuporgó Sóval-hintett-sebek felett állt és kedvenc pisztolyát „Sötétségben világító fényt” a kezében tartva olvasta háborgó vallási bosszúszövegét az ellensége fejére. Kétségbeesettségében Sóval-hintett-sebek a Futár segítségét kérte, beszéljen az őrült emberrel. Mivel úgy érezte nem helyes mindez, néhány hosszas érvvel a Futár megpróbálta lebeszélni a bosszúról Grahamet.
„El akarom venni tőlük, amit elvettek tőlem, a családomtól. Ebben az életben. Azt akarom hogy szenvedjenek. Azt akarom mindannyijuk félelemben és fájdalomban haljon meg. A bosszúmat akarom. Ellene. Cézár ellen. A sajátomnak akarom hívni, a saját haragom Isten haragjává tenni. Igazolni a dolgokat amiket tettem. Néha azt mondom magamnak ezek a futótüzek soha nem alszanak ki. De én vagyok aki meggyújtja őket. Nem Isten. Nem mások. Mindig látni fogom a fejemben. A meleget, a hőséget. Mindig is a részem lesz. De nem ma. Menj. Tűnj el innen. Menj vissza. Vissza a nagy sós tóhoz.”
Joshua szemei kezdetben villámot szórtak, hangja mennydörgött, majd lassanként megnyugodott. Sóval-hintett-sebek felállt és elfutott. Joshua megköszönte a Futárnak amiért vele maradt ebben a nehéz órában. Többre nem volt idő, még sok dolog volt másnapig.
A Fehér lábak által okozott fenyegetésnek vége volt, Joshua Graham segített elhantolni a Bánatosok és Halott lovak elesett társait és segített megóvni Ziont. A Futár szavai megfékezték Joshua haragját a legsötétebb óráiban, és amikor megkegyelmezett Sóval-hintett-sebeken örökre megváltozott. Mialatt továbbra is harcias ellenfele volt az új kánaániak ellenségeinek, néha kegyelmet mutatott a családjának ártóaknak. Végül is ez az új szellem idővel kisebbé tette a Megégett Ember mítoszát messzi földeken, nagyon csekély ár a békéért amit Joshuának hozott.
A Futár megszerezve Zion térképét hamarosan visszatért a Mojave sivatagba. Mielőtt távozott volna, Graham, Daniel és Sóval-hintett-sebek, valamint Követő-kréta is ajándékot hagyott neki. Hosszú ideig nem látta őt újra Joshua.
Joshua és Daniel visszatértek Ogdenbe, találkozni a maradék túlélő új kánaánival, akikkel a Halott ló helyére, a Halott ló törzs Zionon kívüli településére mentek. A Halott lovak, miután segítettek elpusztítani a Fehér lábakat győzelemmel tértek vissza szülőföldjükre. Semlegesek maradtak a Bánatosak felé, de ahogyan az évek teltek, konfliktus és erőszak is támadt a törzsek között. Az új kánaániak, főleg Daniel közvetítői voltak a gyakori tárgyalásoknak, de nehéznek találták a törzsek közti konszolidációt a konfliktusok mellett.
A Bánatosok végig harcolva a Halott lovak mellett, majd látva ahogyan Joshuát meggyőzik, örökre megtanulták, a megtorlást lehet irgalommal enyhíteni ha muszáj. Bár elvesztették ártatlanságukat, Daniel imádkozott hogy ez a lecke gyökeret verjen bennük.
Daniel a Fehér lábak legyőzése után évekig a Bánatosakkal maradt, gondozva a lelki és spirituális szükségleteiket. Bármennyire is próbálta, nem tudta megakadályozni a törzs növekvő militarizációját és növekvő hódolatát Joshua Graham felé. Megtörve visszatért a családjához a Halott ló helyére. A kudarcai az utolsó napjaiig kísértették.
A Fehér lábak megtörve a támadástól visszavonultak a Great Salt Lake-hez. A napjaik meg voltak számolva. A hír hamar elérte a 86 törzset, a Fehér lábak szellemét megtörték, a törzsfőjük csak az árnyéka egykori önmagának. Az év végére elfoglalták táboraikat, szétszórták a törzset, akár port a szélben és elfoglalták területeiket.
A Futár visszatérve a Mojave sivatagba még nagyon hosszú utat járt be, nagyon sok mindent tett. Végül azonban eljött az idő és vezényszavára megkezdődött a második Hoover Dam-i csata. A Futár legyőzte Cézár Légióját és megölte Legate Laniust, Cézár új Legate-jét, aki Cézár halálával az új vezető is lett. A nyertes csata után a jószívű Futár akárkinek is adta át New Vegas és környékének irányítását, a New California Republic-nak, Mr. House-nak, vagy saját magának, azt azért tette mert a leghelyesebb döntés volt és szívében hordozta a régió sorsát.
Cézár Légiója maga Cézár és a lehetséges új cézár Lanius nélkül darabokra szakadt szét. A maguknak szeleteket kiharapó vezérek egymással marakodtak, de megtört erejükkel nem is gondoltak külső ellenfelek leigázására. Sok törzs helyreállította identitását. Véres háborúk következtek.
Joshua Graham összefogta a törzseket a 86 másik törzs ellen. Visszaszorította az ellenséget egészen Highway 50 vonalán túl, teljesen megtisztítva délnyugat Utaht és a Zion völgyét. Ügyelt a területei biztonságára és a családja védelmére. Joshua örökre megváltozott belül, de sokaknak továbbra is a Megégett Ember vagy a Malpais Legate maradt.

...

Egészen addig ameddig Utah sivatagába egy a Nagy Háború előtti műhold le nem zuhant. A műhold a Big Mountain nevű szintén a Nagy Háború előtti kutatóközponté volt. Big Mountain, rövidítve Big Mt., de a helyiek szó szerint olvasták a rövidítés, ezért csak Big Empty-nek, tehát Nagy Semminek nevezték. Joshua ismerte a műholdat és az eredetét, a Futár, Ulysses és néhány Acél Testvériség tag beszélt neki a helyről. A Nagy Semmi egy hatalmas kráter, benne megannyi élő-mozgó technológiai rémséggel, kutatóközpontokkal és két dómmal. Korábban a helyről mindenféle rémség, elfajult kísérletek áramlottak ki a Mojave sivatagra. A Futár - a Mojave bajnoka - egy ősrégi mozira zuhant hasonló műholddal találkozott, amikor éjfélkor tüzetesebben megvizsgálta a műholdat az a Nagy Semmibe teleportált. Ott, hozzá hű módon, teljes rendet rakott, a helyet vezető öt őrült tudóst maga mellé állította, az őrült de jólelkű hatodik segítségével. A hely azóta ismét Amerika felemelkedéséért és gyarapodásáért dolgozik a Futár bölcs felügyelete alatt. Joshua úgy döntött maga vizsgálja meg a műholdat, éjfélkor, amikor az egy különös kék szemnek a hologramját vetíti ki az égboltra. Úgy gondolta a műhold, ha aktiválódik is, maximum a Nagy Semmibe teleportálja, ott pedig baráti helyen lenne. Azonban tévedett, a műhold kvantum-teleportja egy teljesen más világba küldte őt.

A Fallout Univerzumot elhagyva a Megégett Ember újra egy teljesen más helyre került, egy teljesen más világba. Ogden és Salt Lake City városába ment, ott a még nagyon is élő Mormon Egyház segített neki. Misszionáriusként dolgozott, segítve az elesetteket, bajbajutottakat, mutánsokat, nem csak anyagi de lelki segítséget is nyújtva, mint mindig. Tudását felhasználva parkőrként segített az élő és lélegző Zion Nemzeti Parkban, illetve Utah más Nemzeti Parkjaiban. Idő kérdése volt, ameddig az A.R.M.O.R. nyomára nem akad egy teljesen bepólyált embernek. Együttműködéséért és eddigi hasznos tevékenységéért az ARMOR egy rendes alkut ajánlott neki, segítse a hadsereget. Az erős mutánsellenesség miatt természetesen nem csatlakozhatott a hadsereghez, de beszállítóként dolgozhatott. Graham kénytelen volt a Nemzeti Gárda tagjait külsős kiképzőként a Cézárral tökéletesített és hibátlan Small-Unit-Tactics nevű harcászatra megtanítani. Ebből volt pénze, végre szabadabban élhetett. Amikor eljött az idő, a kezelés helyett a Mojave sivatagot választotta, hogy poszt-apokaliptikus tapasztalataival segítse az oda kerülteket.


Képességei: Elvesztette korábbi halhatatlanságát, de így is egy ellenállással rendelkező mutánsnak felel meg.

Ellenállás:
Második szint: kardok és átlagos fegyverek, lőfegyverek .50ig bezáróan

Szakértelmei: Misszionárius, felderítő, kiképző, ex-hadvezér, ex-törzsfőnök, ex-Legate, törzsi nyelvek dialektikájának szakértője, fordító,

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Nem

Megjegyzések:


Adatlap:

Név: Joshua Graham
Lakás/Létesítmény:
-
NJK: -
Foglalkozás: Misszionárius
Munkahely: -
Pénz:
-
Bevétel/hét: -
Eszközök:
Felszerelés/fegyverek:
M1911 .45 cal pisztoly, mivel tönkre ment teljesen ezért egy 1 kredites tompa ütőeszköznek felel meg
Vállalat: -
Szövetség: Mormon Egyház
Törzshely, ahol megtalálható: -
Ismertebb szövetséges: -
Ismertebb ellenség: -

Felhasznált kreditek: 3,5 (2,5 kredit képességfejlesztés, 1 kredit rossz pisztoly)
Fennmaradó kreditek: 0,5


Felemelkedés Eu2r9dG Felemelkedés TZ4P2t5 Felemelkedés EEQX0c9 Felemelkedés 2HveLrL Felemelkedés ZTZLRxN Felemelkedés 1VGTfKFFelemelkedés BGfyxFi

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Alternatív Re: Felemelkedés

Témanyitás by Xeth E'ron Hétf. 12 Nov. 2018, 07:51

Joshua is elfogadva!

A kaland pedig itt vette kezdetét: https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3907-felemelkedes#77460

Azt még megjegyezném, hogy a fennmaradt két szabad helyre is szívesen látok további jelentkezőt, akik a kaland későbbi pontján is becsatlakozhatnak, úgyhogy akinek kedve van, csak nyugodtan és hajrá! Smile

_________________
Felemelkedés 56127_s
Xeth E'ron
Xeth E'ron
Moderátor

Felemelkedés FUn312o
Felemelkedés 6fZaEMM
Felemelkedés EoSHqZp
Utini!
Hozzászólások száma : 677
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 137
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Alternatív Re: Felemelkedés

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.