Pantfelin

A főhadnagy nem azért improvizált, mert ehhez volt kedve. Sőt, jobban szereti az olyan feladatokat mikor egy alaposan eltervezett forgatókönyvet hajtanak végre, ez a feladat egyáltalán nem ilyen volt. Némi segítséggel beküldték őket egy ellenséges táborba és oldják meg. Mint a HYDRA tisztje muszáj volt mindent megoldania. A módszereit pedig úgy válogatta meg, hogy ha kellett, akkor nem finomkodott. Ha megszöknek, már akkor gyanúsak lesznek. Egy közeli épületbe való betörés talán nem lesz olyan gyanús a jelen helyzetben, de könnyen lehet abból is gond. Viszont ha egy értékes mágikus tárgyat megtalálnak náluk, akkor minden bizonnyal végük és a legrosszabb, hogy fény derül rá, hogy mit kutatnak, ami miatt a kulcs még komolyabban lesz őrizve. Hogy a készítője tisztában lesz-e a szolgája halálával abban Tristan nem biztos, de a fentiekben igen és ott több a kellemetlen körülmény. Ha jól csinálják, akkor talán a jelenlegi káoszt kihasználva és azt tovább növelve kijuthatnak innen a kulccsal és a találkozási pontnál visszajuthatnak a saját csapataikhoz. A terve első része meghiúsult. A testőrük nem nézte meg személyesen, hogy milyen épületre mutat, hanem elmondta magától. Okos. Bár érzelmei nincsenek, de logikusan gondolkozik. Érezte a démon türelmetlenségét. Megértette, de tiszta fejjel kell gondolkozniuk.
-Kincstár, könyvtár, a városvezetés biztos gyönyörű épület lehet belülről is.
A becsapódó rakétákra kinézett. Próbált idegesnek tűnni, de valójában tetszett neki a dolog. A káosz megkönnyítette a dolgukat. Főleg mert egy újabb lehetőséghez jutottak. Arra, hogy az épület nem omlik össze azért visszakérdezett.
-Ez biztos? Rendben. Köszönöm.
Majd lehajolt a tálcához és a kiömlött dolgokhoz.
-Jaj sajnálom! Öhm, segítenél?
Igyekezett összeszedni a nagyobb dolgokat, amik széthullottak, a tálcára tenni a kupát és a tányért, meg amit kellett. Ha ez beválik és a testőrük tényleg odamegy segíteni, feltakarítani akkor Tristan most próbálkozik meg a korábbi dologgal. Mellmagasságban a robotkarjaival elkaszálni a nőt. Hogy a feje elpusztítása megölné-e abban nem volt biztos, de így a karjai biztos használhatatlanok lesznek.

Kedves mosoly és sötét tervek. Tristan logikája alapján ez a legjobb módszer. Ahogy a főhadnagy lehajol és elkezdi, a cserepeket összeszedni majd ehhez a testőrük segítségét kéri, úgy tűnik végre sikerült. Megvan a lehetőségük gyorsan elintézni ezt a lényt és megszökni lehetőleg észrevétlenül. De újabb probléma akadt. Az észrevétlenségük is megkérdőjelezhető lett és a legrosszabb, Tristan egyszerűen a földre bukott és képtelen megmozdulni. Nem először tapasztalja meg a tehetetlenséget. Most viszont nem csak a karjait vesztette el, hanem egyáltalán nem tud mozogni. Elszúrta. Lebecsülte a helyi katonai vezető elővigyázatosságát. A legrosszabb pedig, hogy a küldetés került veszélybe az ő hibájából.
~Tizedes! Magánál van? Én képtelen vagyok megmozdulni, de a küldetés mindenek felett. Ha tud mozogni, akkor hagyja el a testem és teljesítse egyedül. Velem ne törődjön. Emlékezzen maga a HYDRA katonája. Bármilyen áldozatra készen kell állnia, hogy megtegye.~
Bár ezek a szavak összeszedettek voltak és egy tiszthez illőek, ha a másik a főhadnagy érzelmeihez is hozzáfér, akkor szégyent, tehetetlenséget és félelmet is érezhet. Ha így itt találják, akkor megkérdőjelezhető mi lesz a legjobb forgatókönyv számára. Ha mágiával nyúlnak az agyába talán neki kellemesebb, de a céljuk hamarabb kiderül. A kínzást viszont jobban tudná viselni és talán sikerülne félrevezetnie őket. Talán.

//Hétfőn lesz új kör.//

Új vagyok még ebben a világban, hiába az a pár év, szükségem van az új kapcsolatokra. Mintha csak az ég küldte volna ezt a csodás hölgyet aki némi munkát ajánlott. Biztos vagyok benne hogy ezen csak nyerhetek, de ehhez el kell végezni a feladatot. Az elején könnyűnek tűnt a dolog, megkaptam a talizmánt amivel az egyik őr bőrébe bújhattam de már eltelt talán egy hét, és semmit sem hallottam behatolókról. Persze végül kiderült hogy orvosi ellátásban részesültek ezért nem hallottam róluk. Mire kiderült addigra már egy kolléga közölte hogy a szökevényeink nincsenek bent. A kijövő kollégát megpróbálom feltartóztatni egy pár kérdés erejéig amennyiben megáll.

- Tudna leírást adni a két szökevényről? Valamint tudjuk hogy mit akarhatnak?

A választól független a kincstár felé veszem az irányt, mert azt a tárgyat biztosan ott őrizhetik. Az utam során ha megpróbálna megállítani valaki akkor egyszerűen közlöm hogy sürgős parancsot kaptam hogy a kincstárhoz menjek. A kincstár felé haladva megpróbálom felidézni hogy van-e valami emlékem a keresett tárgyról, mint például hogyan néz ki, vagy hol lehet pontosan.

felszerelélista:

Tristan számára a mozgásképtelenség nem egy új dolog. Mikor a karjait és a szemeit megkapta Schuerer professzortól akkor is volt lehetősége megtapasztalni az érzést. Sokáig még el se kezdték, mert egyéb műtéteket végeztek el rajta. Ott feküdt az ágyon abban a rideg, steril szobában és egyedül képtelen volt bármire is. Enni, inni, a testi ingereit ember módjára elvégezni. Ha lett volna ott egy légy, ami folyton az orrára szál azzal se tehetett volna semmit. Akkor is sokszor elfogta őt a reménytelenség és a kedvtelenség. Pedig a professzor mindig tájékoztatta őt arról, hogy hány műtét van számára hátra. Sőt, igyekezett szórakoztatni is. Zenével, társalgással, közös sétákkal, de egy katona nem arra való, hogy tehetetlen kolonc legyen. A remény pedig könnyen elgyengül. Aztán mikor eljött a nap az akkor még csak közlegény olyan izgatott volt, mint előtte, mint soha. Hogy a korábbi orvosai helyét idegenek vették át se érdekelte. Sőt, természetesnek is gondolta. Eddig főként plasztikai műtétek voltak ide meg más szakemberek kellenek. Érthető volt a dolog. Jobban érdekelte milyen munkát sikerül majd végezniük. A következmények nem is érdekelték csak sikerüljön. Nem egyszer volt már lehetősége a hordágyon fekvő helyzetéből megnézni a létesítmény folyosójának plafonját. Az el nem takart víz és gázcsöveket, a lámpákat, amik fehér fényükkel bevilágítják a szűk teret. A helyhez tartozó egyéb dolgokhoz is hozzá szokott már. Nem jelentett újdonságot a közepesnek is csak túlzással nevezhető koszt, amiről néha, azt is nehéz volt megállapítani mi lehet (Őszintén máig fogalma sincs milyen főzelék lehetett az, amibe száraz húsdarát szórtak bele.) a gyakori vizitelést mikor, mint egy tárgyat megvizsgálták a tisztelt doktor urak, a szoba, nyomasztó hangulatát, a testéből kilógó különböző csöveket… De eljött az idő, amire annyit várt. Végre megtudhatja, hogy volt-e értelme mindennek. Ha kell, dögöljön bele, de legyen már túl rajta. Ez járt az eszében akkor is mikor a maszkot az arca elé tették és visszafelé kellett számolnia azon az eredetileg csak fehér műbőrrel, de funkciója miatt még külön egy kék valami műanyag nejlonszerű anyaggal fedett asztalon. Aztán mi történt? Pontosan nem emlékszik. Különböző látomások. Rossz érzés és borzasztó forróság vette körül. A körülötte lévő hangok közül a professzort felismerte. Hogy tényleg igazi volt, vagy mint a szülei és a húga ő is csak a képzelete szüleménye már nem emlékszik. De az is megfordult a fejében, hogy az már maga a pokol. Még az egyik színházi előadás díszlete is megelevenedett körülötte. Aztán jobban lett. Gyengének érezte magát és borzasztóan éhesnek. És még valami. Nem tudott megmozdulni még annyira, se mint korábban. Érezte, ahogy az új karjai visszahúzzák az ágyra. Idegesség fogta el. Ennek így kell lennie? Minden jól működik? A kis idő múlva szobájába lévő nővér által hívott professzor megnyugtatta, hogy voltak kisebb komplikációk, de a műtét sikeres volt. A továbbiakban pedig remélhetőleg jobban fog reagálni az elkövetkező műtéteire. És így is volt. Előbb az izomzata lett megerősítve, hogy segítsék az új karjainak súlyát elviselni, majd sérült szemét cserélték le. Ezek után következtek a különböző tornák és gyakorlatok, hogy használni is tudja a professzor és a HYDRA ajándékait. Ez egy elmúlt dolognak tűnt. Igaz kevesebb, mint egy éve történt, de akkor is. És most megint megtapasztalhatta, hogy milyen. A démon jó döntéseket hozott mindenesetre. Úgy tűnik mégse az önfeláldozás az egyetlen lehetőségük. Ami, ennek ellenére még parancsmegtagadás, úgyhogy tényleg szükséges, hogy a főhadnagy kedvében járjon a másik. Mikor a teste fölött visszakapja az irányítást akkor Tristan első tapasztalata, hogy nagyon kellemetlen. Mindenesetre, azt teszi, amit ilyenkor logikusnak lát, vagyis elhelyezkedik a falon fekve úgy, hogy minél kevésbé legyen feltűnő és megfigyeli a környezetét. Apja annak idején alaposan kiképezte. Emlékszik egyszer egy hangyabolyban kellett fél órát térdelnie úgy, hogy véletlenül se mutassa jelét, hogy ott van és alaposan meg kellett jegyeznie minden, ami azon a kis erdei részen történt ahol gyakorlatoztak. Sose kímélték, de jól tették. A HYDRA szolgálata nem olyasmi, amire akárki képes lehet. Ha akkor kesztyűs kézzel bánnak vele most nem élhetne. Mikor ott fekszik, jobban megnézi magának a helyi őröket. Mennyire tűnnek összeszokottnak és profinak, milyen rendszer szerint járőröznek. Egyáltalán járőröznek vagy csak állnak a szigorúbban őrzött épületek előtt. Még robotszemét is használja, hátha annak segítségével több számukra fontos dolgot is érzékel. A démon visszatértekor nem szívesen, de bólint.
-Rendben. Az engedélyt megadom.
A háta közepére se kívánja, azt a pofáját befogni is képtelen amatőrt, de a küldetésük sikere érdekében muszáj áldozatokat vállalnia. Viszont ha végeztek vagy lesz jobb lehetőség biztos megszabadul tőle. Mielőtt viszont elindulnának azért halkan közli időleges megszállójával, hogy mit vett észre és hogy szerinte tapasztalatai és képzése alapján mit talál a legjobb útvonalnak a gazdag negyedbe való bejutáshoz. Ezen döntésekor a démon álcázó képességeit is figyelembe veszi.