Lumiére Desrosiers

Adatok:

Név: Lumiére Desrosiers
Egyéb név(i): -
Faj: Mutáns - Cheyarafin
Nem: Nő
Jellem: Saját morális kódexét követi, az igazságtalanság és a bűn büntetés nélkül maradása nagyon irritálja.
Személyazonosság: Titkos (?)
Születési helye és idő: 1205. 07. 22. , Franciaország;
Kor: 18 év
Család:
- Arnaud Desrosiers (apa, halott)
- Constance Desrosiers (anya, halott)
Foglalkozás: Lovag;
Testmagassága: 165 cm
Testsúlya: 60 kg
Szeme színe: Szürke
Haja színe: Szőke
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjel: Az egész szemgolyója szürke színű, sárgásfehér angyalszárnyak.
Repülési sebesség: 60 km/h
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges.

Életrajza:

Amióta csak az eszemet tudtam Franciaországban éltem, egy hatalmas lovagi várban. Nem éreztem magam különlegesnek, vagy eltérőnek a normálistól, hisz mindenki ugyan úgy szárnyakkal rendelkezett körülöttem és mindannyian lovagok, apródok, papok, vagy papnők voltak. Igazából, kicsit olyan volt, mintha hercegnő lettem volna, hisz mégis voltak kiváltságaim, lévén édesapám volt a rendünk vezetője.
Hat vagy hét éves lehettem, amikor elkezdték a képzésemet. Lovagnak képeztek, hisz, mint apám utódja, én kellett a családi örökséget továbbvinnem. Gondjaim az elején kerültek, hisz nem rendelkeztem olyan fizikummal, mint a többi apród. Kicsi voltam és ők erősebbek voltak. De ügyességemben hamar megoldást találtam erre a problémára, így elérve tanítómesterem dicsérő szavait. Ezért is alakult úgy, hogy a lovagi kard helyett egy gyorsabb és pontosabb fegyvert választottam társamul, egy vívótőrt. Persze nem csak harcokból és háborúból állt az életem. Sok időt töltöttem egy pap társaságában, aki írni és olvasni tanított, valamint latinul és görögül. Állítólag egy olyan lovag, mint amilyen az apám és amilyenné én fogok válni majd, mindenképp tudnia kell ezeket a tudományokat.
Az életem egy új fordulatot vett, mikor először kerültem emberek közé. Mindenki csak csodálkozva tekintett ránk és angyaloknak neveztek minket, mint azokat, akikről egy könyvben olvastam és az engem oktató pap mindig mesélt.
Hibáztam. Csak egy pillanatra maradtam le a többi apródtól kíváncsiságom okán, mikor egy pillanat alatt több, szárny nélküli ember vett körbe. Beszéltek és a szárnyamat fogdosták, simogatták. Megijedtem és egy sikítás tőrt ki belőlem. Nem tudom mi történt, csak arra emlékszem, hogy az emberek fájdalomtól ordítoznak körülöttem és, hogy a tanítóm felkap és a többi apróddal együtt visszarepülünk a várba.
Sohasem láttam annyira dühösnek az apám. Leszidott és a büntetésen gondolkodott, amikor a tanítóm és a pap közölt vele valamit. Eltanácsolt, gondolkodási időt kért és megtiltotta, hogy addig, amíg nem hívat, elmozduljak anyám mellől.
A következő nap újabb változások történtek az életemben. Új tanítót kaptam, akik komolyabban foglalkoztak a képzésemmel és csak az enyémmel, más apróddal nem törődtek. Új mozdulatokat kellett megtanulnom és új nyelvet, az angolt. A tanítóm azt mondta, hogy lovaggá válásom után nagy szükségem lesz rá, hisz az új rendbe ahová menni fogok szükséges, hogy ezt a nyelvet is tudjam.
Hosszú éveken keresztül kellett kiállnom a különböző próbákat és megfelelnem a gyakorlatokon annak érdekében, hogy részese lehessek a lovaggá avatásnak.
Tizennyolc éves koromban érkezett el ennek az ideje. Az életem akkor borult fel teljesen. A ceremónia előtti napon egy számomra ismeretlen ember érkezett a várba sérülten. Azonnal ellátták, de magához hívatta az apámat. Furcsa volt az egész helyzet, de természetesen semmi információval nem láttak el minket a dologról. Csak azt láttam, hogy az apám egész nap komor volt és, hogy megerősítette a védelmet és az őrjáratokat.
Másnap elkezdődött a ceremónia és életem legszebb napjának ígérkezett. Mosollyal az arcomon fél térdre ereszkedve mondtam a beavatást végző lovag után azt, amit kellett, majd a vállaimhoz érintette a kardjának a lapját, ám ekkor hangos kőomlás szerű hang törte meg az ünnepélyes csendet. Mindenki egy emberként kapott a fegyvere után, de késő volt. Betörték az ajtót és a világ legrondább hadserege masírozott be rajta. Tanultam ezekről a démonokról. A lovagrendjeink legnagyobb ellenségei voltak szinte az idők kezdetétől és most itt vannak, a kastély falain belül. Harcolni akartam, de csak azt láttam, hogy társaim egymás után esnek el. Az apám ordított valamit és csak annyit érzékeltem, hogy az ismeretlen jövevény megragad és rohan velem. A kertig jutottunk, amikor is bekerítettek minket. Előrántva a kardomat felkészültem a harcra, de egyszerűen minden eltűnt a szemem elől egy pillanatra, majd egy teljesen új helyen találtam magam.
Hatalmas, égig érő építmények voltak mindenhol, furcsán öltözött emberek és szerkezetek. Az életemet megmentő férfi pedig a földön feküdt egy nyílvesszővel a hátán. Mikor az emberek közeledni kezdtek, csak kiáltoztam és kardommal próbáltam elijeszteni őket. Nem tudom melyikük lehetett a gyilkos, vagy, hogy hol vagyok, de tudtam, hogy meg kell védenem bármi áron.

Képességei:
- Szárnyak: Mint minden cheyarafin ő is rendelkezik egy pár madárszerű szárnnyal.
- Szonikus Üvöltés: 10 méter sugarú körben az üvöltés fejfájást és igencsak erős migrént okozhat annak, aki hallja, és olyan érzést kelt mintha minden testrész görcsberándult volna.
- Érintése égető érzést kelt a Neyaphem mutánsokban.

Szakértelmei:
- Lovagi képzés;
- Anyanyelvi szinten beszél franciául, minimális szinten képes angolul társalogni, érti a latint és a görögöt;

Megjegyzés: független NJK;

Kinézet:

Elfogadva, a 3 kreditet vond le érte Chao adatlapján és már viheted őt is játszani.