Hana/Rin

Adatok:




Név: Haname/Rin
Faj: Homo sapiens lupus (vulpes)
Nem: nő
Jellem:  Duális jelleménél fogva Rin egy igazi extrovertált a szó szoros értelmében vett partiállat. Imádja az életet, a pörgést és a pezsgést. A lényeg a végtelen hedonizmus. Totális ellentétben Hanamével aki egy férfigyűlölő, intovertált, paranoiás alak.
Személyazonosság: Nyílt
Születési helye és idő: Krisztus előtt 450/Krisztus után 1231 valahol Japánban
Kor: 2480/799
Család: Rin rendelkezik egy ikertestvérrel Chizuval aki jelen pillanatban fegyverkereskedésben utazik valamelyik balkán vagy közelkeleti országban.
Foglalkozás: Zsoldos/Fejvadász/Katona/harcművész(ninjutsu)
Testmagassága: 139 cm (Fülekkel 149)
Testsúlya: 33 kg
Farok hossza: 152,1 cm
Szeme színe: Vörös ha Rin irányít és bíbor ha Haname
Haja színe: Természetes körülmények között fekete, de erős fényben sötétvörösnek hathat. Gyakran festeti.
Bőre színe: Sápadt de emberi
Különleges ismertetőjel: A rókafarok és a fülek.
Külső:
Általában egy egyszerű de strapabíró cuccokat visel amik a terepen is jól bírják de könnyű bennük mozogni. Gyakran emellett egy kapucnis pulóvert, hogy a füleit eltakarja általában abban mászkál. Mindig hord magánál egy dugig megrakott katonai hátizsákot amiben holmiját tárolja.
Haja hihetetlenül selymes és fekete de erős fényben bordónak hat, a téli évszakokban viszont kifehéredik. A farkára ugyanez igaz. A szeme színe vörös ha Rin irányít és bíbor ha Haname.

Chizu Haname/Rin

Több ezer éve bebörtönöztek. Egy vadász volt, mutáns egy ezüst karddal. Még nem tudtam mi vár rám. A fajtám javát levadászták. Vagy fogságba estek vagy elpusztultak. Azóta talán már visszafordíthatatlanul a kihalás szélére sodródtunk. Én szerencsés voltam. Már ha annak mondható az amit velem műveltek. Nem voltam több csak gyilkos rabszolga. Undorító embertestekbe kényszerítettek, hogy öljek és pusztítsak. Pusztán egy eszköz voltam egy mára már rég letűnt ninja klán kezében.
Mégis a legnagyobb örömnek számított ha az asztrális fogságomból végre előléphetttem és újra járhattam a mezőket érezve az erdők illatát. Gyorsabban száguldottam mint a villám mikor meghallottam a hívó szót. Csak az árnyékolta be, hogy megint ölnöm kellett, valaki másért. Nekem pedig nem volt nyereségem rajta csak az elillanó, pillanatnyi és hamis szabadság.
De mikor legutoljára megérkeztem valami nem stimmelt. Rendes esetben már uralnom kellett volna az új testemet. El kellett volna nyomnom, az ember szánalmas elméjét és az agyának a legsötétebb zugába zárni. De ez nem történt meg.
Felordítottam. Nem akartam ezt tenni. Nem is adtam ki a parancsot rá az új testemnek. A másik lakó volt az. Mire a sikolyom befejeződött legalább már felfogtam, hogy mit látok. A földön feküdtem és számos sámán dolgozott azon, hogy megidézzen az aktuális áldozat testébe. Nekem viszont csak az égre kellett pillantanom és rögvest tudtam mi a gond. Telihold volt. Az az idióta sámán elfelejtette, hogy teliholdkor nem szabad kitsunét idézni mert a körülmények teljesen kiszámíthatatlanok. A marha miatt az eredeti tulaj mentális ereje túl erős lett ahhoz, hogy elnyomjam. Kiegyenlítődtünk. Ő persze nem bírta és csak sikitozásra ösztökélte a testem...vagy inkább a testünket.
Végül egyszerűen ráharaptam a nyelvünkre. Ettől végre befogta a pofánkat. Felültem és megszólaltam volna de ő is beszélni akart. A két mondat persze egyszerre nem hangzott túl értelmesnek. Jobbhíján csak összeakadt a nyelvünk.  Össze vissza pattogtak a gondolatok a fejünkben. Hol az övéi, hol az enyémek. Teljesen kontrollálhatatlan káosz volt odabent. Olyan volt mintha egy zajos kamrában állnánk ahonnan nincs kiút csak az őrület.Egy egész hétbe telt míg elcsendesedett a zaj. Meg kellett tanulnunk csendben maradni. Furcsa érzés volt. Mint amikor két kéz megfogja egymást az áramló cunamiban. Két stabil pont mely körül végre elhal a vihar.
Sok munka volt lenyugtatni a gondolatainkat és eldönteni, hogy mikor ki irányít vagy beszél. Úgy nézett ki, hogy végül én kaptam a kontrollt a test fölött. A végső döntés mindig az enyém volt. De át tudtam engedni az irányítást ha úgy kellett. Ha valamit Haname (mert így hívták a Kunoichit akinek a testét nekem ajánlottál) csinált jobban akkor ő kapta az irányítást. Én pedig csak a háttérben sugdostam neki.
Ekkor engedtek végre ki a szobából amelybe ezalatt senki sem mert belépni. Őrjítőbbnél, őrjítőbb dolgokat cselekedtem és a tombolásom nem szakadt. Ezért hagytak nyugton ilyen sokáig. Csillapodnia kellett a kedélyemnek. Akkor mindenboznnyal már generációk óta nem idéztek meg így nem tudhatták miként kell műköfnia a dolgoknak.
A végső napokban már csak a szoba közepén ültem és meditáltam. Egy ninja meditáció volt ez amelyet Haname, a testem eredeti tulajdonosa és immáron a lakótársam tanított meg az elménk kiűrítésére. Béke honolt ilyenkor. Nem csapongtak felesleges gondolatok melyek megzavarták volna a beszélgetésünket. Persze az egy elmén belüli kommunikációt gyakran egészítettük ki kimondott szavakkal. Könnyebb volt így. Kisebb zavar. S míg az egyik beszélt a másik gondolkozhatott.
Ezt meglátták a ninja mesterek és úgy döntöttek eljött az idő, hogy belépjenek. Csak a farkunk felgyorsult mozgása jelezte, hogy észleltük a jelenlétüket. Eddig csak lassan sepregette a padlót most viszont izgatottságot mutatott. Egy hete először kellett kipróbálnunk, hogy kommunikálunk más emberekkel. Egyszerű volt. El kellett döntenünk melyikünk beszéljen. Végül rám esett a választás. Jó döntés volt. A ninják végeztek volna velem ha rájönnek, hogy mi okozta az őrületet. Meghalni pedig nem kellemes. Ha a kitsunéval megfelelő módon végeznek valószínűleg nem tér vissza többet. Megfelelő módon pedig igazán nem nehéz megölni.
A mesterek megnyugodván, hogem szabadítottak egy őrült gyilkológépet a világra közölték, hogy az idézésem előtt nem sokkal egy távoli jött-ment kiirtotta a fél klánt. Nem kellett neki sok és több ninja falut mészárolt le. A célom a bosszú lesz. Csakhogy elveszett a nyom míg az őrületem tartott. Csak az tudjuk, hogy a férfi már elhagyta az országot s egy távoli világba szökött. Nekem pedig követnem kell.
Úgy tettem mintha elfogadtam volna a dolgot. Ártatlan tekintettel viseltettem irántuk amíg mindent megmutattak és felfegyvereztek. Teljesen bizalmukba fogadtak. Öreg hiba.
Vigyorogva és ordítva vonultam végig a rabszolgatartóimon pusztán hullákat hagyva magam után. Amíg Haname meg nem állított. Ezeket az embereket ő ismerte és nem volt hajlandó folytatni a mészárlást. Engedtem neki. Nem akartam rosszban lenni az új lakótársammal.

Az évek lassan teltek. Hanával japánt jártuk. Jobbhíján ismét gyilkosok lettünk, de legalább szabadok. A saját elveink szerint élhettünk és járhattuk a földeket. Szolgálataink elismertek lettek. Megengedhettünk magunknak egy kis luxust a befolyó összegekből. Válogathattunk a felkérések közül. Remek volt. Százötven év elteltével akkora vagyont halmoztunk fel, hogy vehettünk egy kellemes félreeső házat Nagaszakiban és a megfelelő befektetések segítségével vissza is vonulhattunk belőle. Persze az a ház nem esett félre eléggé, hogy a megnövő populációnak köszönhetően párszáz év múltán már ne a belvárosban találjuk magunkat. Akkoriban már más szelek fújtak. Japán megváltozott. A nyugati technológia befolyásával az ország nagyhatalommá vált. Megéreztük a vihart. A második világháború közeledett. Az emberek háborúja. Bár nem én voltam az egyetlen szellem aki harcolt benne. Az egyetlen Kitsune igen. Hana győzött meg róla. Ez az ő háborúja volt. Pusztán őt érdekelte az ország sorsa. Így a harcok nagyrészében is ő irányított.
Az utolsókig kitartottunk.  Démonok voltunk a sötét erdő mélyén akik egyesével ragadták el a katonákat. De mindhiába. Egyetlen szellem nem változtathat milliók harcán. Az a számtalan év ami a háborúhoz tartozott a mi évszázadaink mellett eltörpült. Gyorsan elrohant mint egy lekésett gyorsvonat...ami ütközik egy titániumfallal. Így törölte el az atombomba szeretett otthonunkat. Benne minden vagyonunkal melyet az évszázadok során felhamoztunk.  
Akárhogy próbáltam lebeszélni Hanát arról, hogy dühbe guruljon vagy, hogy meggondolatlanságot tegyen. Akkor már hónapok óta a nyomunkban volt valaki. Elsőre csak egy amerikai katonának tűnt de sokkalta jobb volt annál. Egyfajta párbajt vívtunk a dzsungelben. Vadásztunk egymásra. Aznap azonban Hana dühe miatt könnyű prédává váltunk.
Mire gondolhattam volna egyet seggbelőttek egy altatólövedékkel. Ha nincs a düh akkor könnyedén kiszúrja Hana is, esetleg hallgat az én figyelmeztetéseimre. Így viszon, problémák voltak.

Egy ládában ébredtem, sajgó fenékkel. Zsibbadtan és kiszáradtan. Napok óta lehettem ott. Nem bízták a véletlenre, tetű erős drog lehetett. Éreztem a tenger zsivaját, és a hajó dülöngélését. Fényt legközelebb egy amerikai titkos bázison láttam. (Mint később kiderült az 51-es körzetben.)
Kigurítottak a dobozból. Előttem egy asztal volt telis-tele kajával és vízzel. Még az az amerikai szar Coca-cola is volt. (Én magam inkább egy Fanta rajongó vagyok bár ezt akkoriban nem tudtam, a Fanta csak a háború után került ugyanis japánba, egy német cégtől. Érdekes sztori, nézz utána).
Látva a kaját körül se néztem, rögvest megindultam felé. A napok utáni éhezés miatt, eléggé ösztönlénnyé változtam, nem gondolkoztam. Úgy néz ki az amerikaiak máshogy gondolták mert egy katona megpróbált megállítani. Mivel nem nagyon engedte, hogy kikerüljem egy ugrással befejeltem az orrát és folytattam az utamat a kajám felé.
Nem nagyon tudták, hogy egy Kitsune erejét nem gátolja, hogy mennyire éhes. Az élelem pusztán ösztönlénnyé változtatja. Egyedül alvásra van szüksége. Nekem pedig volt három napom aludni. Úgyhogy amíg jól nem laktam senki sem akart baszogatni. Azután pedig besétált egy katonatiszt, meg egy tolmács és tárgyalni kezdtünk. Igazából csak azt akarták, hogy levágok pár embert az egyesült államoknak. Cserébe nem ölnek meg és talán kapok egy szép cellát is. Sóhajtva mentem bele a dolgokba de megjegyeztem, hogy hosszútávon örülnék inkább egy szebb lakásnak és egy hivatalos állásnak.
Húsz év folyamatos öldöklésbe került mire megbíztak annyira bennünk, hogy kaptunk egy szép eldugott kis zugot New Yorkban illetve némi kárpótlási pénzt a Hirosimai birtokért. Továbbá állandó alkalmazott lettem az Amerikai Egyesült Államokban. Eddig csak bérgyilkos voltam, (Nem Kennedyt nem én csináltam ki de eredetileg engem akartak megíbzni vele). Mostanra katona lettem, harcoltaa az összes létező sivatagi konfliktusban, utána meg a harmadik világégésben. Na az egy kegyetlen szósz volt. Épp elég ahhoz, hogy a konfliktus első pár hónapjában azt mondjam elegem van ebből a szarból és dezertáljak. Örüljenek annak a hatvan évnek amit lehúztam melletük. Pláne, hogy haza a bukás miatt nem mehettem mert konkrétan az otthonomból nem maradt semmi, (hála a Fort Beringeri támaszpontnak ahol tartózkodtam egy meló miatt, persze maradhattam ott csövezni még évekig.), Mostanra viszont zsoldosidő volt. A szabadúszás mindig is jobban passzolt a jellememhez. Mivel sehova se tudtam menni, ezért testőrnek álltam mindig ott ahol munka volt. Például a Kree invázió kezdete alatt is gazdag fazonokat védtem. A legutolsóval viszont gondban voltam. Az egyik dolog, hogy a vén perverz rám akart szállni, a másik, hogy ezért hagytam, hogy egy lövedék elvigye a fejét. Most pedig új meló kéne...

Pár érdekes és fölösleges infó

-Imádja a Fantát de ha túl sok cukrot fogyaszt túlpörög
-Hana idővel átvette Rin szokásait. A két elme már nem különbözik sokban egymástól.
-Biszexuális
-Nagyon szeret utazni és új helyeket, kultúrákat de legfőképpen kajákat megismerni
-Ha le akar fáradni akkor táncol
-5 nyelven beszél folyékonyan de 13-on tud kenyeret vásárolni
-Jelen pillanatban hajléktalan ha a hálózsákját és a véletlenszerű koporsószállóit nem számítjuk.

Képességek:
- Emberi kinézet lompos farokkal és rókafülekkel a feje tetején, karmokkal és hegyes csonttörő fogakkal
-Az emberinél messze jobb reakcióidő (az erőről cserélve megegyezés alapján)
- Fizikai ellenállás kisebb sebesülések ellen
- Fejlett érzékszervek
- Emberinél sokkal nagyobb gyorsaság
-Másodlagos mutáció: Nem öregszik
- A lupine felismeri egymást szagról, hangról, kinézetről ha élőben találkoznak, szinte semmiféle álca nem fedi el őket.

Akkor, ahogyan megegyeztünk a másodlagos mutáció akkor alakult ki, amikor összezárták őket a közös testben.
Elfogadva.

1800$ kezdőtőkét kapsz, egy adatlapot még írj (külön reagba ide), aztán mehetsz játszani.

Adatlap:

Név: Hana/Rin
Lakás/Létesítmény: Hajléktalan
Foglalkozás: Fejvadász/Katona/harcművész(ninjutsu)
Munkahely: jelen pillanatban munkát keres
Pénz: 1100
Bevétel/hét: 200
Eszközök: taktikai mellény, távcső, rádió (< munkával jön), okosteló (100 dollár)
Felszerelés/fegyverek: kés(munkával jön) , ninjato (175 dollár (féláron a munka miatt)), Mesterlövész puska (melóval jön), két félautomata pisztoly(250-250 dollár (féláron a munka miatt), 10 db shuriken (25 dollár)

Megmaradt kredit: 4