Trevor Wright

Adatok:

Név: Trevor Wright
Egyéb név(i): A remete
Faj: mutáns
Nem: férfi
Jellem: Legfőképpen semleges, mivel remete életet él nem nagyon törődik senkivel.
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: 1985, Texas
Kor: 40
Család: Rég nem látta őket, valószínűleg az összes rokona meghalt mostanra.
Foglalkozás: Utcán kéregetés, remete
Testmagassága: 190
Testsúlya: 70
Szeme színe: kék
Haja színe: barna
Bőre színe: fehér (kaukázusi)
Különleges ismertetőjel: Fehér szemkendő, mely folyamatosan takarja a szemét.
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: Vakság, ezenkívül tökéletes egészségi állapot.

Életrajza:
Trevor 1985-ben született egy távoli konzervatív kisvárosban Texasban, egyszerű munkás családba. Teljesen átlagos kis csecsemőként indult élete. Senki sem sejtette hogy mutáns, körülbelül tíz éves koráig. Azonban ezután gyökeresen felfordult az élete. Egy forró csütörtöki napon Trevor a többi kisgyerekkel játszott, labdáztak. Körbe-körbe járt a labda, míg a fiúhoz nem ért, aki azonban éppen egy pillangót bámult a távolban. Trevornak az emberi test törvényei alapján nem lett volna szabad elkapnia a felé dobott játékszert, azonban hihetetlen tempóval fordult vissza a játékba és már a kezében is volt a labda. Társai nem tudták mire vélni ezt a dolgot, de szó nélkül hagyták az elején. Estére mind hazamentek. A kisfiú nem szólt szüleinek, nem tartotta arra érdemesnek, így az egész a feledés homályába merült, egészen a következő játszópartiig. Trevor izgatottan várta kis barátait, azonban helyettük csak pár szülő jelent meg és ők sem voltak éppen rózsás hangulatban.
- Hogy képzeli, hogy egy ilyen torzszülöttel hagyjuk hogy játszanak a gyermekeink?
- Mocskos korcs!
Ilyen és hasonló megjegyzésekkel ugrottak a szülőknek, akik nem tudták mire vélni a hirtelen kirohanást, mert nem tudtak semmit az egészről. Pár perccel később azonban már ők is elhűlve álltak a gyermek mellett. Nem tudták elhinni hogy az egyetlen fiuk egy ilyen, ilyen... valami.
Természetesen ezek után Trevornak nem voltak barátai. Mivel kisvárosról lévén szó, hamar elterjedt a hír hogy Wright-ék gyermeke nem ember. Legalább is ők így hitték. A fiúnak esélye sem volt kitapasztalni a képességeit, mert amint rajtakapták hogy használja őket (már amiről tudott), megverték. Nem volt kivétel. Akkor is, amikor Trevor hallgatózott két szobával arrébb, és akkor is amikor túl messziről képes volt kiszagolni az almás pitét amit anyja készített. Mivel nem volt képes irányítani képességeit (lényegében egyek az érzékszerveivel), folyamatos rettegésben élt mikor tesz valami olyat akaratán kívül, ami nem tetszik szüleinek. Ez egy erős depressziót eredményezett, ami végül mindenféle emberi kapcsolattól való elfordulást hozott magával. Mire tizenhat éves lett, teljesen elvesztette az érdeklődését az emberi értékekben. Nem érdekelte hogy teljesít az iskolában, nem érdekelte hogy fog később megélni, egyszerűen csak el akart már menni erről az átkozott helyről. Az alkalom pedig pont a születésnapja után pár nappal adódott.
Éppen iskolából hazafelé ment, mikor elhaladt egy kisebb csapat középiskolás évfolyamtársa mellett. Mivel barátai, sőt még ismerősei sem voltak, így nem különösképpen izgatta őt a csoportosulás, csak haladt tovább. Azonban ők nem így gondolkodtak. Követni kezdték a fiút, majd mikor utolérték beráncigálták egy közeli sikátorba. Trevor próbált ellenkezni, azonban testi ereje nem vehette fel a versenyt az öt-hat megtermett iskolás fiúéval. A sikátorban tűz égett egy hordóban, ami igen szokatlan volt errefelé, hisz szinte minden nap 35 fok körül volt a a hőmérséklet. A hordóból egy hosszú nyél állt ki, de a fiú nem tudta kivenni mi is volt az. Trevort a földre lökték, majd két fiú lefogta hogy ne tudjon mozogni. A legszélesebb srác megszólalt:
- Szóval azt hiszed hogy játszhatod itt az istent, mert ilyen korcs vagy? Hát tévedsz, mert egy senki vagy.
- Viszont most, hogy így minden összejött - odanyúlt a hordóhoz, majd kivette belőle belőle a hosszúkás tárgyat - megnézzük hogy milyen jók is az érzékeid.
Trevor végre szemügyre vehette a tárgyat, ami egy tehénjelölő volt. Az eddig ledermedt fiú hirtelen, mintha álomból ébredt volna ficánkolni kezdett, majd ordított, de az egyik iskolás a szájába nyomott egy sebtében levett zoknit.
- Lássuk hogy elég lesz-e a hallásod a további léthez.
Trevort hirtelen megcsapta a hatalmas fájdalom. Először nem is fogta fel mi történt, egy egész másodpercbe telt mire megérezte hogy arcába nyomták a forró vasat. Ez az utolsó emléke életének ezen szakaszából, mivel elájult.
Pár nap múlva kelt fel a helyi kórházban. Kötés volt a fején így nem láthatott semmit, azonban szívébe egyből félelem költözött amint eszéhez tért. Pár perc múlva egy férfi hang köszöntötte.
- Végre felkeltél. Már féltünk hogy valami komolyabb komplikációt okozott a fertőzés. Parker doktor vagyok és a Texas állami kórházban vagy. Hogy érzed magad?
Trevor nem felelt. Túlságosan is a hatása alatt állt a hallottaknak. Nem álom volt, mindez mind megtörtént vele.
- Az állapotod stabilnak tűnik, azonban valamit közölnöm kell. - a doktor habozott - Nem tudjuk mi történt veled ott a sikátorban, de mikor megtaláltunk ájultan hevertél a földön. És hát... az arcod szemtájékon teljesen szét volt égve. Elvesztetted a látásod.
A fiúban megállt az ütő. Micsoda? Elvesztette a szeme világát? Ez nem lehet. Hazudik! Üvölteni próbált, sikítani fájdalmában, mely nem is fizikai hanem inkább pszichés volt. Azonban száján nem jött ki egy szó sem.
- Magadra hagylak, pihenj kérlek. - a doktor kiment a kórteremből.
Pár napig még bent tartották, közben már a gézt is levették a fejéről. A doktor nem hazudott. Tényleg nem láthat többé. Trevor teljesen letört. Egész nap csak feküdt az ágyában és egy szót sem szólt. Időközben kiderült hogy semmilyen papír nem volt nála mikor behozták és senki sem kereste őt. Szülei is lemondtak róla.
Eljött a nap amikor muszáj volt elhagynia a kórházat. Felületesen megtanulta használni a fehér botot és kapott egy fehér kendőd, mellyel eltakarhatta a szörnyű hegeket, így közlekedni már tudott azonban az öltözéshez és a bepakoláshoz nővér segítsége kellett. Így lépett ki a kórház kapuján, így kezdődött hajléktalan remete élete.
Innentől kezdve az utca volt az élete. Arra ment amerre akart. Senki sem mondhatta meg neki többé mit csinál. Képességei azonban még mindig csak lappangtak benne, hisz a folyamatos elnyomás és erőszak miatt képtelen volt használni őket. Élete a kéregetésből állt, utcáról utcára vándorolt, megtanulta kívülről a város összes utcájának összes kövét és porát. Így telt el cirka hat év. Nem tudja, soha nem számolta. Azonban azt a napot soha nem felejti el.
Éppen (szokásához híven) kéregetni indult a megszokott helyére, amikor egy idegen leszólította.
- Tudom ki és mi vagy. Segíthetek neked ha engeded. Nem, nem akarlak semmilyen men- vagy óvóhelyre vinni. Csak azt mutatom meg neked hogy használhatod ki azt amivel születtél. Nem kell mondanod semmit, csak bólints ha benne vagy.
Trevor habozott. Tudta mire gondol az idegen, azonban nem volt benne biztos hogy valaha is korcs akar lenni újra. Hirtelen döntésre jutott: bólintott.
- Remek. Gyere velem és megtanítalak élni.
Az idegen karon fogta Trevort és lassan, de határozottan megrántotta a karját jelezve neki hogy induljon vele. Jó húsz percig sétáltak teljesen némán, mikor végre befordultak egy kapualjba. Ez a város egy lepukkant része volt, ahol köztudottan érdekes népek éltek, így Trevor is szándékosan kerülte. Az idegen egy dohos helységbe vezette őt, ahol több ember is feküdt. A férfi megköszörülte torkát majd megszólalt:
- Társaim! Még egy tagot hoztam, aki becses népünkhöz tartozik. Az utcán találtam magányosan, elhagyatottan, kiutáltan.
Trevor nem egészen értette mi történik éppen, azonban érezte hogy szempárok kereszttüzébe került. Azok nem szólaltak meg, csak figyeltek. Az idegen egy kis idő után újra megrántotta Trevort, majd egy kisebb helységbe vezette. Itt leültette egy székre, majd vele szemben ő is helyet foglalt.
- Nos, mint azt már gondolom kitaláltad mi mind olyanok vagyunk mint te. Mutánsok. Már egy jó ideje követlek téged, hogy megbizonyosodjam arról hogy tényleg közénk tartozol. Tudom hogy te az az eltűnt mutáns vagy Trevor. Tudom azt is hogy folyamatosan üldöztetés alatt éltél. Mi mind ezen mentünk át. Szegények és elesettek voltunk az emberek miatt, akik mindig kipécéztek maguknak, és viccek tárgyává tettek. Azonban lassan itt az idő változtatni ezen.
- Mindenekelőtt azonban megtanítalak újra használni a képességeid, amit próbáltak belőled kiölni. Te nem vagy korcs, te az evolúció egy csúcsa vagy. Nem beteg vagy, hanem felsőbbrendű. Az emberek ezt soha nem fogják megérteni. Ezért vették el a látásod. Azonban én ezt visszaadhatom neked, habár nem teljesen úgy mint régen volt. Tudom hogy képességeid közé tartozik a természetfeletti hallás és szaglás is. Ha ezeket megtanulod használni és kombinálod, újra képes leszel feltérképezni a környezeted magad körül enélkül a hülye bot nélkül is. Kiképzésed már ma megkezdődik.
Így is lett. Trevor élete újra 180°-os fordulatot vett. A csoportban volt egy telepata, aki segített feloldani Trevorban a lefojtott erőket. Meglepő módon ez szinte semennyire nem fájt neki, emlékeit teljesen objektívan élte meg, mintha ezek egy kívülálló emlékei lettek volna.  Ezek után kezdődhetett meg az igazi edzés, mely testi és szellemi gyakorlatokból állt. Napról napra egyre jobban erősödtek a képességei és ezzel párhuzamosan a 'látása' is. Bár ez a fokozott erősítés nehéz volt, pár hónapon belül Trevor újra látott. Látott, teljes valóságban, teljes pompában, csak a hallását és egyéb érzékszerveit használva. Időközben harcművészetet és íjászkodást is tanult egy másik mutánstól a csoportban, akinek képessége a fokozott regenerálódási képesség volt. Eljött a kiképzés utolsó napja.
- Trevor, újra teljes pompádban élhetsz. Van egy ajándékom számodra, ezt csak neked tartogattam. Nem valami értékes dolog, azonban úgy érzem majd hasznát fogod venni.
Egy íj volt az, és pár nyílvessző.

- Most pedig dönthetsz. Itt maradsz velünk és segítesz a mutáns érdekek ügyének előremozdításában, vagy visszatérsz arra az útra amin elindultál. A döntés a tiéd.
Trevor nem válaszolt egyből. Gondolkodóba esett. Annyi mindent köszönhet ennek az embernek, azonban ő már nem lesz képes többet csapatban gondolkozni. Csak ő van, csak ő létezik, csak ő számít. Csoda hogy ennyi ideig kibírta a mutáns csoportban.
- Sajnálom Frank, de nem maradhatok - szólalt meg nagy sokára - ez nem az én világom. Nekem egyedül kell járnom az utam, különben bekattanok és az senkinek sem lesz jó. Remélem megértesz.
Frank bólintott. Tudta hogy ez lesz a válasz, azonban reménykedett. Annyira összeszokott Trevorral, hogy már szinte a fiának tekintette. A mesterművének. Azonban nem volt mit tenni, muszáj volt elengednie, ha így rendelkezett hát így rendelkezett.
Trevor felállt, Frank is így tett. Kezet fogtak, majd Trevor lassan kisétált abból a szobából amibe pár hónapja még teljesen reményvesztetten hozta be az akkor még rejtélyes idegen, Frank. Ő lesz az akit soha nem fog elfelejteni.
Trevor ezután folytatta remete életét. Nem akaszkodott össze senkivel, nem közösködött senkivel. Úgy akadt hogy 2021-re New Yorkban kötött ki. Hallott a törvényről ami a mutánsok kötelező regisztrációjáról szólt, azonban ő az erdőket, mezőket járta, így nem volt szoros kapcsolatban a külvilággal egészen eddig az évig.
Pont ebben az évben tört ki a harmadik világégés, de Trevor számára teljesen ismeretlen okokból. Ő nem tudott róla hogy az Államok kettészakadt, bár különösképpen nem is érdekelte volna. Hisz az emberek irányítják az egész világot, őt pedig csak egy korcsnak tartják. Szerencsére a világháború elkerült a várost, így semmi konfliktusa nem akadt senkivel. 2023-ig csendesen teltek a napjai. Ugyanúgy kéregetni járt az utcára kihasználva vakságát, de ha nem jutott hozzá elegendő pénzhez esténként mókusokat és egyéb kisállatokat lőtt a Central Parkban. Jól élt, nem lehetett semmire panasza. Azonban 2023-ban egy nem várt csapás érte a várost.
Ugyanúgy kezdődött a napja ahogy mindegyik. Felkelt abban a sikátorban ahova előző nap lefeküdt aludni, majd portyára indult a városba. Azonban valami nem volt rendben. Az utca ahol keresztülment teljesen üres volt. Trevor zavarodott volt. Hirtelen egy éles sikoly ütötte meg a fülét, valószínűleg egy utcával arrébbról. Futásnak eredt a hely felé és közben levette hátáról az íját, nem tudhatta mi vár rá. Elővigyázatossága nem volt alaptalan. Alig fordult be a másik utcába, már tudta mi okozta a pánikot. Egy megtermett szörny állt előtte. Körülbelül két méter tíz centi magas és vagy százötven kiló. Trevor ledermedt. Mi a fene lehet ez?
A démon is észrevette Trevort. Grimaszra húzta a száját, majd eldobta a kezében élettelenül himbálódzó nőt. Futásnak eredt a férfi felé. Trevor feléledt tétlenségéből és már nyúlt is tegeze felé hogy kivegyen egy nyílvesszőt, majd az ínra rakta, kihúzta és kilőtte. Száz fontos íj lévén, a veszőnek könnyedén át kellett volna hatolnia a lény bőrén azonban az szimplán csak lepattant róla, mintha csak egy csúzlival lőtték volna meg. A férfi ledöbbent. Azonban nem sok ideje volt feleszmélni, ugyanis a lény hihetetlen erővel gyomorszájon vágta, aminek hatására összerogyott. A lény csak vigyorgott és röhögött, láthatólag beszédre képtelen volt. Arrébb dobta Trevor íját, majd a fejénél fogva felemelte a férfit, aki még mindig az ütés hatása alatt állt, közel az eszméletvesztéshez. Hiába, igazi harcban még sosem vett részt, leszámítva azt a pár suhancot akik zaklatták hébe-hóba. Gyorsan kellett cselekednie ha nem akart meghalni. Tegezéhez nyúlt, majd utolsó erejével egy nyílvesszőt a démon szemébe állított, remélve hogy az eléri az agyát. A lény felüvöltött fájdalmában és eldobta a férfit. Szeméből patakokban folyt kifelé valamilyen vérnek látszó sötét folyadék. Trevor a földre érkezése után nem bírta tovább, elvesztette az eszméletét. Utolsó képe az, amint a démon kicsavarta a szeméből a nyílvesszőt és feldühödve elindult felé.
Nemsokára Trevor felébredt. Nem tudta mennyi idő telt el mióta a földön feküdt eszméletlenül, azonban még az összes porcikája eszeveszettül fájt. Nehezen feltápászkodott és körbenézett. A lény nem messze feküdt elterülve. Nem tudta mi történt, nem volt semmilyen emlékképe az eseményekről. Felállt, de szinte egyből meg is rogyott. Lassan oldalazva elindult a démon felé. Halott volt. Két kardnyom éktelenkedett rajta, keresztül vágva a testét. Trevor nem tudta mire vélni a dolgot, de nem is akart többet ezzel foglalkozni. Nem értette magát. Egyáltalán minek jött ide? Ő nem egy hős, nem azért él hogy másokon segítsen. Most megtanulta mi lesz ha mások dolgába avatkozik. Felvette íjját, ami szerencsére épségben megúszta a kalandot, majd óvatosan és lassan bár, de eljutott előző esti zugához. Bebújt a legközelebbi kukába és pár napig ki sem jött onnan, gyógyulgatott. Szerencsére eledele volt, mivel mindig tartott magánál egy kis tartalékot. Pár nap múlva már csak egy kis izomfájdalom emlékeztette Trevort a csatára. Kockáztatni azonban nem akart és amint lehetősége volt rá, elhagyta a várost és a környező erdőkben telepedett le. Félt, hogy újra összetalálkozik egy olyan lénnyel mint az volt, így folyamatosan mozgásban maradt, sosem aludt kétszer ugyan azon a helyen. Megingott a hite saját magában, még jobban mint eddig. Azóta nem járt a város külkerületeiben sem. Sejthette volna, hogyha ő emberek közé megy egyszer annak rossz vége lesz, főleg most hogy újabb zűrös esetek tömkelege árasztotta el a várost. Mindezt csak onnan tudja hogy néha megütötte a fülét a túrázók beszélgetése. Bár ezek már nem démonok, Trevornak akkor sem állt szándékában beleavatkozni a dolgokba. Ő nem erre termett és ez már többször is bebizonyosodott. Egyedül egy valamiért indult újra a város felé 2025-ben. Egy bizonyos mutánscsoport miatt akik a városba érkeztek és egy Frank nevezetű mutáns volt a vezetőjük.


Képességei: Hallása, szaglása, tapintása és ízlelése kétszer olyan kifinomult, mint az emberi maximum.

Szakértelmei: profi kéregetés, vadászás, íjhasználat, középszintű harcművészeti tudás

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Nem

Megjegyzések: Elnézést ha az önéletrajz vége kicsit összecsapott lett, hajnal 2:40 van éppen.  

Képességed egészen pontosan: Hallása, szaglása, tapintása és ízlelése kétszer olyan kifinomult, mint az emberi maximum.
Így van a pontos megfogalmazás.

Az előtöri jó, csak hiányos. főleg, hogy az USA-ban élsz. Javaslom, hogy olvasd el legalább a rövid kronológiát, mert sok olyan esemény volt, ami nem csak NY-ot, hanem az egész világot érintette. Pl, az AIM uralma és bukása, utána a mutánsok elfogadottá válása, hogy egyenlő állampolgárok, 3.Világháború, ahogy néztem Téged már érint a korábbi démoninvázió NY-ban, illetve a mostanság egy éve kezdődő Hydra mozgolódás.
Lehet, hogy va karid van, de hallani hall, így bizonyára ezekről is értesült és/vagy beleesett pár dologba.

Így ezeket pótold kérlek, utána szólj és megnézem újra.

Így elfogadva. 350$ kezdőtőkéd van. Egy adatlapot írj még és majd az avatart is tedd be, utána mehetsz játszani.

Adatlap:

Név: Trevor Wright
Lakás/Létesítmény: hajléktalan
NJK: -
Foglalkozás: remete, hajléktalan
Munkahely: -
Pénz: 0$
Bevétel/hét: 200$
Eszközök: -
Felszerelés/fegyverek:
- 100 fontos reflex íj 300$

- 10 darab nyílvessző 50$

Vállalat: -
Szövetség: -
Törzshely, ahol megtalálható: New York bármelyik utcája
Ismertebb szövetséges: -
Ismertebb ellenség: -

Felhasznált kreditek: 0
Fennmaradó kreditek: 4

Bővítés:

2 év telt el azóta, hogy bemerészkedett a városba. Ez a két év teljesen érdektelenül és viszonylag eseménytelenül telt el. Már az első napon találkozott egy vámpírral(?), aki majdnem meg is támadta, de szerencsére időben kereket oldott. Az első intő jele volt annak, hogy ennek a kiruccanásnak megint meglesznek a következményei. Szokás szerint, mindig a lehető legfélreesőbb helyeken húzta meg magát, sosem kereste a bajt, és csak addig tartózkodott szem előtt, amíg kéregetett. A városban egyre jobban elharapódzó terrorveszély sem izgatta különösebben. Az emberek ilyenek voltak és mindig ilyenek is lesznek. Ha nem ez a csoport, akkor egy másik. Nem érdekelte. Csak és kizárólag Frank-ék. Azonban őket nem lelte meg sehol. Két év nehéz munkája alatt sem lelte meg őket. Feladta. Vagy meghaltak, vagy elmenekültek, senki sem tudja. Azonban Trevornak valamiért nem akaródzott elmennie. Hiába próbálta beadni magának, hogy feladta a keresést, szívében még mindig élt a remény. Az egyetlen igaz barátja után.

Nem volt túl produktív a 2 éve a karinak
Elfogava.