George Strong

Go down

George Strong Empty George Strong

Témanyitás by Hazátlan Kedd 09 Ápr. 2013, 14:02

Név: George Strong
Egyéb név(i): Centurio, Megtorló, Gabriel
Faj: ember
Nem: férfi
Jellem:
Személyazonosság: nem ismert
Születési helye és idő: alternatív világ, 2194
Kor: 35
Család: élnek
Foglalkozás: ex (katona, Bosszú Angyal, Szabadság Harcos), vallási tanító
Testmagassága: 185cm
Testsúlya: 80kg
Szeme színe: zöld
Haja színe: barna
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel: hegek, forradások a testén
Egészségi állapot/ betegségek: amnéziás és vak


Előtörténet: George egy alternatív jövő szülöttje, ahol egész gyerekkorát Texasban töltötte. Anyja és apja egyaránt a katonaság szolgálatában álltak, ennél fogva fiukat is a nagy sereg mentalitásában nevelték. Persze az egészséges kereteken belül. De ahogy nőtt a fiúk, úgy egyre inkább szülei nyomába akart lépni. Katonai főiskola, majd a sereg következett. Több évig szolgált, utána egy a Stark inc. által Vas Egység nevű szervezethez jelentkezett, ahol a múlt hibáit próbálták kijavítani a katonák. Egyfajta korrigáló egység, amit Tony Stark létesített hajdanán. Seregnyi páncélos, kik mindegyike alternatívák között utaz, és katasztrófákat próbál meg gátolni. Ezzel normál határokon belül, befolyásolni a jövőt mindössze jóindulatúan. Többszöri analízis és realitás számolás előzött meg minden beavatkozást, hogy ne torzuljon az élet. George felvételt nyert az egységhez, és felvette a Centurio "álnevet". Ezzel megkezdődött a bevetéseinek hosszú sorozata. Hamar kapott egy a keze alá dolgozó kisebb csapatot is, és egy öt fős osztaggal már könnyebb dolga volt. Egészen addig, míg a legutolsó bevetésén leszakadt az embereitől az alternatív féregjárat végtelennek tűnő ösvényén. A Reneszánsz univerzumban kötött ki, ahol megszakadt minden kapcsolata a bázissal, és a műszerei azon részei, amikkel bármi információt is tudott volna szerezni meghibásodtak. Mivel a múlt egyik alternatív világában kötött ki, nem talált megfelelő technológiát eszközei megjavításához. A Bukás eseménysorozat megakadályozását vélte céljának, de nem sikerült gátat szabnia neki. New Jerseyben a Bosszú Angyalok tagjává vált, de nem érezte magáénak a csapatot, így hátra hagyta őket, és New York misztikus köd által uralt terepére próbált behatolni. Sikerrel járt, de fejsérülést szenvedett, mikor a páncél megadta magát. Ezzel hónapokig kómába került, majd elvesztette eszméletét. Egy üzletember karjai között kötött ki, aki ápolta kómájában. De mikor az emlékezet hiánya nélkül felébredt George menekülni próbált. Valamilyen oknál fogva pont New Jerseybe, ahol Tyson Chandler talált rá. Páncélját eltulajdonította, és egy új egység, a Szabadság Harcosai nevű szervezettagja lett. Mind ezt emlékek és szeme világa nélkül. Ugyan is nem csak az agya emlékező képessége de látó ideg központja is sérült. A Szabadság Harcosai zászlaja alatt mint Tyson, mint a harmadik tag, Árny is jó baráti kapcsolatot alakított ki Georgal, aki innentől kezdve a Megtorló álnevet használta. Emlékek nélkül úgy érezte csak ez a két férfi a családja, így mikor kitört a III. ViIágháború, mellettük harcolt a Szövetséges Államok nevében. Árny a csapat kínai harcművésze kitanította Megtorlót érzékei használatára, ennél fogva már nem támaszkodott a látás hiányára. Kiélesedett hallás, tapintás, szaglás már tökéletesen kárpótolta őt. Ám az élet kegyetlen fintora, hogy George megint leszakadt a csapatától, mint már ahogy az nem egyszer megtörtént. Egy külön bevetés során a harcmezőn nyoma veszett... komoly sérülésekkel fél-holt állapotban hevert a csatamezőn ahol több ezer másik halott ölelte őt. Ragyogó fényesség ragadta el magával és lelkét kiszakította a testéből. George úgy érezte, mintha évek telnének el. Mikor magához tért, ismeretlen helyszín, ismeretlen közeg, és környezet. Lepelbe csavart nők és férfiak, egyfajta vallási tábor ápolta és gyógyította fel. Lelkében háborgó zűrzavart elcsitították, és a Megtorló nevet hátrahagyva, egy új megszólítást adományoztak neki. Gabriel. Jó néhány hónapig, majd egy jó évig élt szerzetesi életet mint később kiderült, Kanada egyik eldugott erdei hegységében. Megtanúlta értékelni az életet, elszakadt a földi javaktól, és megvilágosodott. Majd hosszú kimaradás után úgy dönt, hogy felkeresi egykori barátait. Árny és Tyson nyomába szegődik, és New Jersey felé veszi az irányt...


Képességei: Emberi határokon belüli erő, ellenállás, kitartás, ami egy rendszeresen sportoló vele egykorú férfival egyezik.
Ellenben érzékszervei a szokottnál jobbak. Vaksága miatt többi érzékére támaszkodik, amivel 100%-an érzékeli a körülötte lévő világot, akár egy teljes értékű ember. Sőt, kicsit jobban. Szagokat képes megkülönböztetni, egészen színes skálán, hangokat képes felismerni, és ízeket, továbbá tapintással különbséget tud tenni anyagok között. Egészen mesteri szintre fejlesztve mind ezt.

Szakértelmei: Érzékszerveinek kiváló használata, katonai ökölharc, némi kínai harcművészeti ismeret alap szinten.


George Strong Monk__by_al92

_________________
Karakterek: Tyson Chandler - Hazátlan; Tyson Chandler - Alternatíva;
George Strong - Gabriel; Charles O'neil; Fu-Hang Katemi - Árny

Hazátlan Felszerelés/fegyverek:
Telepata blokkoló sisak, Speciális golyóálló mellény, Éjjellátó, Katonai kés, Sokkoló, CZ-100 lőfegyver, s&w .500 magnum, PDW, Shotgun, 2x SMG, Sniper, 3xEMP gránát, 9xRepeszgránát, 1xFoszfor gránát, 3x Hang gránát, 3xTaposóakna
Eszközök:
Jeladót, radart, adóvevőt, telefont zavaró PDA, Mobiltelefon, iránytű, svájci bicska
Egyéb:
5db csokoládé, ragtapasz, fertőtlenítő, sebkötöző, gyújtó
Hazátlan
Hazátlan
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 168
Hozzászólások régi : 1005
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Patriot
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

George Strong Empty Re: George Strong

Témanyitás by Thorhalla Kedd 09 Ápr. 2013, 14:27

Centi ismételten elfogadva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
George Strong Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.