Zoey Chance

Hangos dörgések és villámok cikázása jelezte a vihar közeledtét. Az kis iroda asztala mögött levő székben egy fiatalember ült, haja szigorúan katonásra nyírva, ruhája élre vasalt volt. Kemény, mégis nyugodt tekintettel nézett ki az iroda hatalmas ablakán, s kicsit úgy tűnt, mintha várt volna valamire. Ugyanakkor rögvest apró, alig látható, mosoly húzódott az arcára a hirtelen hallható hangos, már-már dübörgésnek ható, kopogás hatására.
- Szabad! – baritonja a mennydörgésekhez hasonlóan töltötte be a kis irodahelyiség minden pontját, majd az ajtó felé fordulva várta a vendégét.
- Jó napot! – a belépő tudós öregúr hangján hallatszott, hogy düh járja át teljesen, ezt az erősen becsapódó ajtó is jelezte. Lépései szinte dübörögtek a fa padlózaton, amíg az íróasztalig elért. A másik férfi ekkor láthatta a szemében a lángokat, de ez talán mintha inkább jobb kedvre derítette volna őt.
- Miben segíthetek, professzor úr? – a férfi felvont szemöldökkel érdeklődött a hevesen lélegző öregembertől, de látszott rajta, hogy mulattatja a szituáció.
- Egy kómás nő fekszik a laborom műtéti ágyán. Ön szerint mi a gond? – a professzor vaskos kezeit elég nagy erővel helyezte az asztal lapjára, ezt a hangos csattanás is jelezte.
- Az a nő az új páciense. Az újoncaink közül választottuk ki különleges egészségi állapota miatt. Úgy gondolom, hogy ön is érdekesnek fogja találni. – a férfi előredőlve összekulcsolta a kezeit az asztalon, de szemeit egy pillanatra sem vette le a professzorról.
- Úgy tudtam, ezredes, hogy a pácienseimet magam választom meg. Most mégis egy számomra teljesen ismeretlen fiatal nő fekszik a laboromban operációra előkészítve.
- Most szállítattam oda. Itt vannak az adatai, parancsoljon. – a tiszt az asztal egyik fiókjából egy dossziét vett elő és nyújtotta át az öregembernek.
- „Zoey Chance”. – olvasta fel a tudós a nevet miután belenézett a dossziéba. – 2004-ben született. Los Angelesben végezte a tanulmányait, 2022-ben a New York-i katonai akadémiára jelentkezett. – itt egy pillanatnyi szünetet tartott. – De hiszen az tavaly volt. Azt akarják, hogy egy 19 éves kislányon végezzek kísérletet? – csattant fel.
- Nyugodjon le. – a férfi szavai egy közvetlen parancs erejével hatottak, szemei összeszűkültek és a korábbi alig látható mosoly teljesen eltűnt az arcáról. – Az a lány eltér a többi újonctól. Az egészségügyi vizsgálatok kimutatták, hogy nagyon magas ellenállással rendelkezik a toxikus anyagokkal szemben. Ezért keltette fel az érdeklődésünket.
- Azt akarja mondani, hogy mutáns? – igazította meg a szemüvegét a professzor.
- Nem tudhatjuk biztosan. Ezt önnek kell kiderítenie. Távozhat. – a tiszt lecsukta a szemeit, majd a székből fölállva ismét az ablak felé fordult. Odakinn már javában zuhogott az eső.

A professzor szinte berobbant a laborba. A különböző gépek már rá voltak kötve a fiatal lányra és mire a professzor az asztalához ért, az ott helyet foglaló monitorokon már a különböző adatok meg is jelentek. Hümmögve nézte, hol a képernyőket, hol pedig a korábban kézhez kapott dokumentumokat.
- Mi a véleménye, professzor? – szólalt meg halkan az egyik asszisztens, miközben az öregember arcát fürkészve próbálta kitalálni annak a gondolatait.
- Igazán meglepő. De nincs idő most a csodálkozásra, munkára fel…

- Jelentést! – az irodát ismét az ezredes hangja töltötte be. A professzor kissé idegesen toporgott.
- A kísérlet sikeres volt. A lány valóban mutáns volt és azt hiszem, hogy sikerült felébreszteni a képességét. – a mondat végén a tudós nagyot nyelt.
- Azt hiszi? – a tiszt hangja hirtelen vált fenyegetővé és az, hogy a professzor felé fordult sem jelentette azt, hogy teljesen békés szándékai lennének.
- Ami azt illeti egy kis baleset történt. Az egyik kísérletet követően a labort teljes egészében toxikus gáz lepte el. A lány túlélte, viszont az őt onnan kiszabadító két tiszt súlyos mérgezést szenvedett el.
- Belekalkulált áldozat. – fogta össze a kezét a tiszt a háta mögött.
- Nem a laborban szenvedték el a mérgezést. Védőruha volt rajtuk, uram.
- Magyarázatot. – a tiszt szemei összeszűkültek és keményen tekintettek a professzor barna szemeibe.
- Fizikai kontaktust létesítettek a lánnyal, miután kihozták. Az érintés hatására magas koncentrációjú méreganyagok jutottak a szervezetükbe. Megkockáztatom azt is, hogy hamarosan elhaláloznak.
- A lány?
- Karanténba helyeztük, habár még nem tért magához.

Egy tágas fehér teremben, egy szürke asztalon egy fiatal lány feküdt. Haja méregzöld színű volt és mellkasának emelkedése valamint süllyedése jelezte, hogy él. Pár perccel később a légzése rendszertelenné vált, majd megébredt. Kómásan és összezavarodva tekintett végig meztelen testén, majd körbe a teremben.
- Öltözzön fel. – érzelemmentes gépi hang volt. A lány ismét végigfuttatva a tekintetét vette észre a széken összefogott ruhákat, majd kérdezés nélkül öltötte őket magára.
- Lépjen hátra a falig. – szólt újra a hang. A lány, mint korábban, most is engedelmeskedett és a hideg falig hátrált. Ezt követően a helységből kivezető egyetlen ajtó kinyílt és a professzor lépett be rajta vegyvédelmi felszerelésben, kezében egy bőrtáskával.
- Ki maga? – szólalt meg a lány, de mozdulni nem mozdult.
- Az nem érdekes. Mire emlékszik? Tudja a nevét? – a tudós az ágyhoz sétált, lerakta rá a bőröndöt és kiynitotta.
- Nem. Nem emlékszem semmire.
- Értem. Az ön neve Zoey Chance. Ezt vegye fel. – egy fémből készült kesztyűt dobott a lány elé. Látszott rajta, hogy a lehető legnagyobb távolságot szándékozik tartani tőle.
- Ez micsoda? – kérdezte Zoey miközben bal kezére felhúzta a fémkesztyűt.
- Egy szabályozó. Ön, kisasszony, mutáns. Ez a felszerelés biztosítja, hogy a képességeit megfelelő módon tudja használni.
- Mutáns? Hogyan működik?
- Különleges képességű ember. A kézfején található kör alakú szerkezet mutatja, hogy a testében mekkora mértékben van jelen toxikus anyag. ha megnyomja, a kesztyű a kézfejéről elszívja a méreganyagokat, és amihez hozzáér, annak átadja.
- És erre miért van szükségem?
- Ön automatikusan magába szív és a testében tárol minden féle méreganyagot. Ezek összekeveredve a szervezetében egy erős dózisú méreggé alakulnak át melyet ön, érintés útján, kibocsájt. Amennyiben fizikai kapcsolatot létesít egy másik emberrel úgy, hogy méreg található a testében, úgy ez a méreg átadódik a másik félnek, ezzel súlyos megbetegedést vagy akár halált is okozva. Mit jelez a kijelző? – vette le a sisakját a professzor.
- 0%. Teljesen zöld a kijelző. – felelte a lány miután megvizsgálta a kézfejét.
- Nagyszerű. Ebben az esetben semmi értelme, hogy továbbra is itt maradjon. Jöjjön. El kell kezdenünk az edzését.

- Miss Chance! Miss Chance! – éreztem amint alaki a vállamat rángatja. Óvatosan nyitottam ki a szemeimet, míg egy fiatal szőke hajú nő nem körvonalazódott előttem.
- Bocsánat. Azt hiszem elbóbiskoltam. – nyitottam ki egészen a szemeimet és kőrbe tekintve a helységbe nyugtáztam, hogy az orvosi részlegen vagyok.
- Semmi gond. A szükséges fizikai vizsgálatokat elvégeztem míg aludt. A pszichikai vizsgálatokhoz, viszont, ébren van szükségem magára. Üljön föl kérem. Kezdhetjük? – hozott egy széket magának a nő és leült elém.
- Igen. – ültem fel és kezeimet az ölembe helyeztem. A bal kezemen levő szerkezet kijelzője zöld színben pompázott és azt jelezte, hogy a szervezetemben nincs elraktározott méreganyag.
- Rendben. Akkor kezdjük a legelején. Ki maga?
- Zoey Chance. S.H.I.E.L.D. ügynök. Mutáns.
- Nagyszerű. Arra emlékszik, hogy hogyan került ide?
- Egy évvel ezelőtt egy katonai támaszpont megszűnése után jelentkeztem és azt követően felvételt nyertem. Azóta itt dolgozom. Ma pedig egészségügyi ellenőrzésre jöttem.
- Mi az a szerkezet a karján?
- Mutáns vagyok. A mutációm biokinézis. Képes vagyok elszívni minden méreganyagot és magas dózisú egyéni bioméreggé alakítani és ezt érintés útján leadni. A szerkezet arra szolgál, hogy megmutassa hány százalékban van jelen tárolt méreganyag a szervezetemben, valamint, hogy szükség esetén más embereket megvédjen attól, hogy közvetlen fizikai kontaktust létesítsek velük. – feleltem úgy, mintha leckét mondtam volna fel.
- Tökéletes. Utolsó kérdés. Mire emlékszik idekerülése előttről.
- Ennek a szerkezetnek a megszerzésére, valamint az ezzel való edzésekre. Azelőttről semmi emlékem nincs. A papírok szerint Emilia és Alexander Chance gyermekeként jöttem a világra húsz évvel ezelőtt. Apám jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen. Vannak még tanulmányi adatok és fel van tűntetve, hogy amnéziában szenvedek.
- Remek. Ez a vizsgálat is sikeres. Kérem, öltözzön fel és visszatérhet a munkájához.