J.Maun Janus - Jack Connor

Név: Jack Connor
Régi neve: J. Maun Janus
Egyéb név: Margus (a Píros apátságosoknak), Amens (Vámpírvadászoknak), Jack (Társaságnak), információra éhes vevőinek: Maszkos, vagy Larvatum.
Faj: mutánsból lett vámpír.
Nem: férfi
Jellem: Számító, aljas, gonosz, feladatait elvégzi, és nem számít, kin kell átgázolnia. Nem kötődik senkihez, és nem is akar, nem is engedi, hogy kötelék alakuljon ki. Kettős életét él, biztonság mániás,
Ha harcról van szó gyakran hajlamos bekattanni, de ez nem jelenti azt, hogy gyakran bekattan. A bőrből készült maszkhoz köti józanságát –gyakran -, analizáló képességét, és ha azt leveszi, vagy lekerül róla akkor könnyebben választja az őrület okozta élvezeteket.
Elég nagy a fájdalom küszöbe, ha valami nagyon fáj neki, akkor általában nevetni szokott, főleg küzdelem közben.
Személyazonosság: Titkosított 2022-ig, utána J. Maun Janus mint személy nem is létezik a nyilvántartásokban. Jack Connor nyilván van tartva, 2024-től (Amerikában).
Születési helye és idő: 1986-ben született Manhattanben.
Kor: 39 – 37 évesen lett vámpír.
Család: Apja, és anyja halott.
Foglalkozás:”Katona (vámpírvadász)”„Informátor”.- A háttérben Vámpírvadász, sokak számára most információbróker.
Szakértelmei: Lövész, (pap) lőszergyártó, lőfegyver kiegészítés gyártó.
Szervezet: Társaság, az öltönyös vámpírok Queensben
Testmagassága: 185
Testsúlya: 88 (izmos)
Szeme színe: barna. Csillog, mintha lázas lenne.
Haja színe: fekete volt, most fehér, mert egy komoly trauma hatására megőszült.
Bőre színe: barnás volt, most sápadt.
Különleges ismertetőjel: Ősz haj, maszk vagy kendő az arcán. Kopott hosszú bőrkabátot visel, sebhelyek, és harapások sokasága a testén majdnem mindenhol. Általában kesztyűt hord, és feltűnően takargatja teste minden szegletét. (maszkosat)
Egészségi állapot/ betegségek: Őrültség egyik aspektusát képviseli, szakadt személyiség, de nem skizofrénia szintjén. Biztonság megszállott.
Képességei:

vámpírképességek:

Regeneráció:
Minimális regenerációval rendelkezik. Ez a képesség aktív (vagyis tudatos) esetleges eszméletvesztéskor nem működik. A horzsolt, vágott, zúzott sérülések 5-20 perc alatt gyógyulnak a mennyiségtől függően. A horzsolások, és zúzódások az 5 perc, a vágások a 15-20 perc. Repedt és tört csontok, 4-5 óra a mennyiségtől és a fokától függően.






„Mennyekben sírnak a földi gyalázat láttán. Ha már a földi képviselőik lelke is elkorhadt a hatalom, és befolyás fertője miatt. Mit vár a nép maga, aki kiszolgáltatottan tárja szét karját, miközben mögötte és alatta temérdek sorstársa fekszik holtan? A nép védelmében felesküdtem, felesküdtem, hogy Isten jobb keze leszek, ha elbukok akkor is…”
- J. Maun Janus –

Fekete, piros vérpöttyös könyv:
N-nap, 2022.Agusztus 30.-a

„Egyre jobban világossá válik mire is vállalkoztam, ki is vagyok én, kiktől függök, kik irányítanak.
Egyre jobban világossá válik, hogy ez a világ romlottabb, mint hittem.
Egyre jobban világossá válik, hogy kevés vagyok erre a feladatra, talán csatlakoznom kellene egy sokadik jófiúk csoporthoz, talán helyénvaló lenne? Nem.
Egyre… Rosszabb a helyzet, mint gondoltam, azt hiszem, a fejétől bűzlik a hall, meg kell néznem az apátságot…”
- Idézet Janus könyvéből. -

Az inkvizíció, mely a Piros Apátság alapja volt. Magával értetendő követelmény az erős hitt, és a megfelelő fegyver. Minden áldott nap imádkoztam Istenemhez, hogy adjon erőt az elkövetkezendő időkben. Elkárhozott anyámat egy senkiházi vámpírok fattya mérgezte meg, és apám végzett vele. Aki vámpírvadász volt, ahogy én az lettem, ennyiben különböztünk a többi családtól.

Apáról fiúra szálló családi vállalkozás volt a vámpírvadászat. Minden nap imádkoztam, csak ez adott erőt nekem, a sötétben kúszó, vérengző, bestiák ellen. Kiskoromban volt az első alkalom mikor az apám elsőként felolvasott nekem a bibliából, és aznap találkoztam először egy vámpírral. Apám egyik munkájának a maradéka volt. Azt hitte, hogy megölte, de tévedett és a munkája otthonáig követte őt, a megfelelő alkalmat várva, a rajtaütésre. Hiába próbálkozott, apám másodjára sose hibázott. Hamar kivégezte zaklatónkat, utána mindent elmondott nekem a vámpírokról, és a munkájáról. Egy pozitív dolgot sem tudott róluk mondani. Ez követően már fiatal koromban elkezdődött az igazi taníttatásom. Magán tanuló voltam már azóta amióta az eszemet tudom. Már kiskoromban észrevehető volt, hogy nagyon jól látok messzire, ilyen jó látással, amivel engem áldott meg az élet, egyedül a dédnagyapám rendelkezett, aki szintén vámpírvadász volt a Piros Apátságnál.
Apám büszke volt rám, nagyon büszke. Egyetlen fia gyorsan tanult, lövéseim pedig mindig pontosak voltak. Idővel pedig a precíz célzásaimhoz nem kellet annyi várási idő, mint régen. Tizenhat voltam mikor anyukámat egy fattyú vámpír megfertőzte. Otthon támadt apámra, akit árulással vádolt. Én sokkos állapotban nem tudtam kinek az oldalára álljak, de végül döntöttem.  Apám mellé álltam, mert anyám meg akart ölni őt. Tettei és őrjöngései közben olyan állatiasan nézett ki hogy rögtön eszembe jutott apám szavai: - ő már nem ember, ő már valami más, akit régen ismertél az-az ember , már a testével együtt életét vesztette. – Tudtam ezeket, mégis féltem, a frontvonalra még nem küldtek ki, hogy szembenézzek a vámpírokkal.
Tehát apám mellé álltam, ekkor jött elő valami különleges erőm. - később kiderült, hogy az X-gén okozta mutáció -
Apámra egyből rá akart rontani az anyám. Elé szaladtam, így engem ért a támadás, ösztönös volt nem figyeltem semmire. Egy komoly sebesülést kaptam a jobb vállamra. Utána apám időt nem fecsérelve tette, amit tennie kellett: anyámat megszabadította a szenvedéseitől.
Apám aggódva futott hozzám, de a sebem már kezdett begyógyulni, nem látványosan, de látható voltak a jelei, mintha már kezelést kaptam volna, és a seb kezdene be varosodni. Ösztönösen tudtam, hogy a sebre kell koncentrálnom. A seb okozta belső károsodásokra mentem rá, így a sebnek a helye megmaradt, emlékezni akartam ily módon a feladatomra, bátornak lenni, és szembenézni a vámpírokkal a végső órákban is. Ez nem egy passzív mutáns képesség volt, irányítanom kellett.
Már egy éve a Piros Apátság tagja voltam, de küldetést még nem kaphattam. Ezért csak elméleti oktatásokon vettem részt, az ima jelentőségét ezek után értettem meg. Ekkor voltam tizenhat éves. Volt még egy komoly eset, ami az isten szolgálat maximálissá fokozódott bennem. Tizennyolc éves koromban kaptam meg az első munkámat, tekintettel a mutáns képességeimre. Máskülönben előbb haltam volna meg, minthogy lelőnék vagy megsebeznék egy vámpírt. Aznap sikeresen megleptem a kiszemelt vámpíromat. Meglepte, hogy milyen gyorsan megtaláltam őt, és meg tudtam sebezni. Csodálkozása nem tartott sokáig, fejbe és szíven lőttem. Az üldözéseket leszámítva gyors munka volt. Apátság vezetői elégedettek voltak velem, ezért nyomban meg is kaptam a következő feladatomat.
Így mentem szépen lassan az elismerés és tisztelet létráján. Belegondoltam, hogyha nem lennék mutáns, akkor csak húszon öt évesen kezdhetnék neki a vadászatnak. Tehát szerencsés vagyok, és ezt a mutációt, áldásnak tekintem. Hisz ezzel könnyebben helyt tudok állni velük szemben egy esetleges véres harc során. Első munkám után kaptam egy új házat Los Angeles-ben. Jó hely volt, jobban szerettem, mint a New Yorkot. Költözés után ritkán mentem vissza az Apátság főhadiszállására.  Internet és telefon útján kaptam eligazítást, és a megbízatásokat is. Apámmal pedig egyre kevesebbet találkoztam, és egy idő után nem nagyon tartottuk a kapcsolatot.
A másik eset, ami megváltoztatott az húsz éves koromban történt.  Az egyik vámpír vadász társam, aki idővel a legjobb barátom lett. Egy küldetés során elrabolta egy vámpír nő. Egy napba telt mire oda értem a helyszínre, hisz engem küldtek társam kiszakítására, ami érthető volt.
Kis idő elteltével rá is találtam, de nem őrültem annak, ami fogadott. Kárhozott lett ő is, mint régen az a manipulatív vámpír nő (Anyja). Egykori barátom ott várt engem, nyugodt arccal.  Felajánlotta, a történések ellenére, hogy kössünk sötét szövetséget. Közben folyamatosan áradozott az új hatalmáról, és folyamatosan meg akart győzni, hogy legyek én is vámpír.

Mintha nem lenne elég bajom. Anyámat szintén megölte egy vámpír, és most a legjobb barátomat is. Mind a ketten csak egy sétáló hullák lettek. Mindkettő nagyon fájt, de az anyukám halála a legjobban. Próbáltam gyors lenni. Könny csíkok csorogtak arcomon, miközben szíven lőttem a vámpírrá változott legjobb barátomat. Bevégeztetett ő is.(2012) Ezek után az apám tanításai még jobban belém vésődtek. Ha nem lenne a hitt, ami mindig is segített nekem. Akkor nem tudom, hogy milyen mélységekben kellene eveznem ahhoz, hogy, kimásszak a lelki traumákból.

Istenem, használj engem pajzsként, hogy megvéd országodat a betolakodó lelketlen fattyaktól.
S adj erőt, hogy itt lent az akaratod szerint, eltiporjam az összes gyalázatos vámpírt. Mindörökre.
Segít fénnyel áhítatot utamon, hogy embereknek békében hirdessem igédet.
Segíts, hogy véglegesen megsemmisítsek minden sötétben bújó lényt.
Ahogy a menyben, úgy a földön is.
Ámen!

Még ott van a célom, hogy megtisztítsam a földet, az összes vámpírtól. Többé nem fogok annyit hezitálni, mint eddig, eltökéltebb lettem, mint valaha. Ekkor, húsz évesen a fegyvereimre ezüstből készült kereszteket tettem, jelképként. Egyben ekkor kaptam meg az apám lövedékkészítő szerkezeteit. Utána pedig a megfelelő használatának megtanulása után. Felvettem pár kapcsolatot, egy-két megbízható fegyvergyártó céggel. A fegyvereimre egyéb segéd dolgokat tettem, a könnyebb használata érdekében. A kereszt nyakláncomat szintén ezüstre cseréltem.

Egy fontos dolog történt még ebben az évben. Piros Apátság vezetői tudomást szeretek Xavier professzor új csapatáról, akik mutánsok voltak. Örültem a hírnek, de egyedül velem és még két idősebb vadász társammal közölték az örömhíreket. Úgy gondoltam, hogy ők majd segítenek abban a célomban, hogy megtisztítsák az utcákat, s védik az ártatlan népet minden veszélytől. Viszont semmi több nem volt, szimpla információközlés volt csupán. Utána minden úgy ment, mint régen:
Vadásztunk.

Innentől kezdve városról városra kellet utaznom a vámpírok után. Voltak sikereim, de bukásaim is. Sokszor kellet csalódnom, de mindig tovább léptem. Az ima erősebb, mint a kudarc érzése! Emlékszem jól hogy mi szörnyűség történt kétezer tizenhatban, megalakult egy mutáns ellenes szervezet. Ezt követően a Piros Apátság eltűnt, vagy feloszlott, akkor még nem tudtam semmit.
Egyik társam tanácsolta nekem, hogy meneküljek Dél Amerikába. Megfogadtam a tanácsát, és elindultam Argentínába, ott letelepedtem a Buenos Airesben. Abban a városban sok a fehér bőrű bevándorló, és úgy gondoltam addig ott a helyem, amíg nem csitulnak le a dolgok.
Kezdetben minden remekül ment, sikeresen be tudtam épülni az ottani közösségbe, minden fennakadás nélkül: Munkát találtam, pap voltam az egyik ottani keresztény templomban. Ugyanis a Piros Apátság nem csak vámpírokat ölni tanít meg, hanem egy pap végzettség is dukál mellé, ha elvégezted a tanfolyamokat. Ezek mind kezdeti öröm volt csupán. Valamiféle vírus elszabadult, Afrika térségéből…

Buenos Airesben is sokan meghaltak. Én pedig menekülésre kényszerültem. Menekültem a vírus elől, abszurd dolog, de mégis megtettem. Egyedül a szerencsének köszönhettem, hogy nem lett bajom. Városról városra stoppolva jutottam el New Yorkba. Visszaérkezve, kihirdették a vírus ellenszerét.  Megkaptam, és ezek utána azt is megtudtam, hogy a Piros Apátság visszatért. Pont akkor, amikor a mutánsokat újból elfogadottak lettek, milyen érdekes egybeesés (2017). Örültem, hogy visszatértek, így az igazi célomat folytathattam. Portland-ba költöztek, egyéb dolgok miatt New Yorkot a fertőzések központjának tartották.
Felkeresve őket rögtön kaptam is egy megbízást. Küldetés fő célja az volt, hogy utazzak el Kanadába, pontosabban Calgary-ba és biztosítsam egy csapdába eset vadász társam életét. Szerencsém volt, még ott volt azon a helyen találtam őt, összekötözve egy sötét szobában. Kiszabadítottam, és kikísértem az épületből.
Legalábbis ez volt a célom. Minket a szobából kijövet egy erős izomzatú vámpír várt. Egyből tudtam, hogy vámpír. Időt nem vesztve egyből tüzeltem rá a sorozatlövő AKM-47 -esemmel. Sok lövedék nem talált célt. Hiába használtam az orosz dara elnevezésű szakító lőszert. Hihetetlen gyorsasággal mozgott a szemét, nem tudtam lépést tartani vele. Rám is rontott, de végül hiába próbálkozott.
Felkészültem az ilyen eshetőségre is. A fegyverem markolata végén lévő ezüst keresztet letéptem a fegyveremről, szerencsét próbáltam, és felé hajítottam.  Arcát sikeresen eltalálta, ahogy gondoltam ezüst érzékenysége volt, és emiatt meg is égette az arcát. Akinek úgy látszott nagyon fájt az új sebe, ennyi, vesztett. Meg ált és az arcáról próbálta leszedte a beleégett keresztet. Egy másodpercre rá már csak egy vastag fegyver csövét láthatót az arca előtt. PROP – szarkazmus – magnuma eldörrent. A vámpír koponyája nagy része szétrobbant, utána a szíve helyére lőttem vagy nyolcszor az AKM-47 -esemmel. Csuklóm eltört a használatától, ezt eltekintve egész jól bírtam használni. Regenerációs képességemnek hála nem okozott másnap gondot az újra épp csuklóm.
Ebből okulva eldöntöttem, máskor két kézzel fogom majd a fegyvert.
Ekkor használtam először a drágát. Három darab lőszer fér el benne, és a nagyobbik változatos orosz darát használtam. Nos, igen, megvolt a hatása. Visszakísértem kiszabadított társamat a Piros Apátság székhelyére, ami Portland-ban volt.
Ezt követően kaptam egy új otthont, New York-ban (ezért eladtam a Los Angeles-i házamat), nem is igazán a külső része fontos. Belül is csak kacatok voltak. Igazi lényeg a bomba biztos alsó szinten van. Ide át szállíttattam a lőszergyártó szerkezeteket is. Az alsó szintről annyit hogy ott tartom a nem használt, de működő képes fegyvereimet. Egy másik szobában pedig, egy olyan helyet ahol aludhatok, és imádkozhatok. Egy, kétméteres feketére festett kereszt van a bejárattól szembe lévő falán.

Nem volt semmi jelentős változás az életemben. Jöttek kudarcok és győzelmek is, ez egy ilyen munka. Ha nyomon tudnám követni a nagyon gyors vámpírokat, akkor kevesebb kudarcom, lenne. Egyelőre még nem sikerült ezt a problémát megoldanom. Az ima és a hitt fontossága egy kicsit sem lankadt bennem. Szinte már megszállottan a hitembe kapaszkodtam.  Apámmal már vagy két éve nem tartom a kapcsolatot. Mindketten olyat dolgoztunk, ami maximális odafigyelést igényel, és maximális hitet.  
Egy szörnyűség következtében viszont minden elveszett. Kétezer tizenkilencben katasztrófák tömkelege sújtotta New Yorkot is. Szerencsémre akkor pont nem voltam a környéken. Hisz Dél Amerikába kellet utaznom. Ezektől függetlenül az őserdőkben ugyan úgy ott is remegett a föld. Utána pedig jött a szökő ár. Ami kisebb hulláma messzire sodort, nem is tudtam vissza emlékezni, hogy mi történt.
Viszont amikor felébredtem, akkor fegyver hiányában, kevés ruhában egy érdekes helyen találtam magamat. Mexikóban, egy megmaradt kórházban. Egy csomó sérült ember mellet voltam, és ápoltak. Fejem még mindig vérzett, de a mutáns képességemmel elállítottam. Aztán észrevehettem, hogy több mély, már lekezelt sebek voltak a mellkasomon. Később azt mondták, hogy egy közeli parton találtak rám, haldoklottam a vérveszteség miatt, ugyebár ez az átka, ha a mutáns képesség nem passzív, hanem aktív. Még pár napot ott kellet maradnom, utána útra keltem. Két dolognak örültem, hogy a PROP – szarkazmus - Magnumomat otthon hagytam, a másik pedig hogy még élek. Az a fegyver nagyon értékes volt számomra, főleg azok után, ami New York-ban történt.
Egy fontos hír, és még sok mellék hírrel együtt. Egyik hogy a Piros Apátságból sokan meghaltak a katasztrófák során. Köztük az egyik vezető is, akit mindig is kedveltem. Viszont új főhadiszállás még nem volt. Szó szerint futólag egyeztettük az elkövetkezendő dolgokat. Mint ezek a hírek után egy komoly következett. Megtudtam, hogy végleg egyedül maradtam, apám felett összedőlt egy nagy épület és a nehéz hordalék agyon nyomta, erről is a Piros Apátság tájékoztatott. Ez New Yorkban történt vele, ez volt az a fontos hír, ami lesokkolt engem. Úgy éreztem mindent elvesztettem…

„Egy szabad akarat nélküli gép lettem, ami, egy vértől pirosló utat követ. Közben az ég felé nézek kezemben az ezüst keresztemmel. Ahogy haladok a véres úton, tovább, és tovább. Úgy egyre jobban elsüllyedek, lesüllyedek. Egy idő után, pedig csak a fejem látszik ki a vérfürdőből, közben az eget nézem, a ragyogó megváltó eget. Hitegetve magamat, azzal hogy én jó ember vagyok, helyesen cselekszem. „

Ez az álom kísért engem a katasztrófák után, minden nap. Házam külsejéből nem maradt semmi, viszont az alsó bunker rész megmaradt. Ennek örültem, mert számítottam, és apám is számított hasonló esetekre. Ezért csináltattak nekem ilyen lakást, a Piros Apátság. Így csak egy nagyobb kupi várt engem a bunker belsejében. Sokáig csak ott aludtam. Idővel én is folytattam az építkezéseket, ahogy körülöttem sokan. Ez idő tájt nem hagytam el New Yorkot.
Elmélkedéseim közepette egy válasz született bennem: Hiába úszok a vérben, már nincs vissza út. Ha megfordulok, végleg elsüllyedek. A hitem, és a fegyver szenvedélyemen kívül nem maradt semmim. Tehát röviden ennyi, idővel kiderül, hogy mi fog történni velem. Viszont addig, a munkámnak élek, a kialakult szenvedélyemnek, és Istennek.

A Piros Apátság is elkezdte építeni az új főhadiszállását. Új vezetővel, aki mondhatni annyira elvakult Istenhívő, mint én. Új fegyverek megkapása után, új feladatott is kaptam. Katasztrófák után súlyosan lecsökkent a vámpírok száma. Ezért most még jobban szükségük volt a képességeimre.
Most kétezer huszonegyet írunk, és április tizedikét. A feladatom most nem egy célpont likvidálása volt, hanem egy tetovált kopasz mutánst kellet megkeresnem. Mexikóvárosba küldtek, furcsálltam, hogy miért pont oda, de nem vitatkoztam. Feladat közlése után megkaptam egy újfajta még prototípus páncél szerűséget. Szilícium dioxid kristály lemezek voltak elrejtve két kemény anyag közé.  Az anyag egy kabát formáját testesítette meg.
Azt mondták, hogy az évek során tanúsított odaadásom és munkáim eredményeképpen kaptam.

Mexikóvárosban próbáltam nem felhívni magamra a figyelmet. De az új fekete kabátom, fegyvereim és a fekete kalapom más benyomást keltett. A kopasz mutáns hamar észrevett, és egyből tudta, hogy miért is kereshettem őt. Rövid beszélgetés után villámsebesen faképnél hagyott. Hiába követtem a lehetséges útvonalakon, nem találtam rá. Visszatérve, az információk közlése után ott marasztaltak a Piros Apátságban. Úgy vélték, hogy egy darabig ott kell segédkeznem, és tanítanom az ifjakat.
Ekkor tapasztaltam meg, hogy a régi inkvizítor jellegű Apátság szépen lassan vallási szektává alakult. Több mint fél évig tanítottam a fiatalokat az épülőben lévő központi szálláson. Közben otthon a fegyver készítés mivoltát és türkjeit tanulmányoztam, eleinte kevés sikerrel. Apátság otthagyása után otthon töltöttem a napjaimat. Építgettem, töltényeket gyártottam, és felturbóztam az AKM-47-es fegyveremet, egyben feltöltöttem a rózsafüzér tartalékaimat i, utána kicsit kiutaztam. Ekkor a hírek szerint New Yorkban folytatódtak a kialakult káoszok. Örültem, hogy Portlandon voltam az idő tájt. A lecsendesítés után már egy hónapja készen állok egy újabb küldetésre, de még nem jött megbízatás. Közben esténként Brooklyn utcáit járom, friss prédák után kutatva.

„Várok, és keresek, szentelt vizes palackkal, a kezemben.”




Fekete, piros, vérpöttyös könyv:
C-nap, 2021.November 2.-e

„ New York komoly helynek bizonyult, az itteni vámpírok elég kemények tudnak lenni. Szüntelenül folynak a véres ütközetek, és van, akit sikerül elcsípnem, de van, akit nem sikerül, csak megsebesítenem.
Múlt hónapban az egyik elég komolyan megsebezte a bal vállamat, ez miatt gyengélkedtem egy napig, de nem adtam föl, pillanatnyi gyengeség miatt a bal combom három helyen kapott támadást, így egy bizonyos ideig kényszer pihenőt vettem ki. Addig is újragondolom a módszereimet.
Meg leltárt készítettem, és örültem, hogy NY független maradt a harmadik világháborút illetően…”
- Idézet Janus könyvéből. –

Mindössze egy évig tudtam New Yorkban lenni, úgy döntöttem 2022-ben, hogy a Píros apátság szívébe utazok, és ott találkozni fogok az új vezetővel, aki már nem egyszer akarta újbóli visszatérésemet.
Az utazás kellemetlen volt, nehezen bírtam, és ami ott várt, azon a helyen, sose felejtem el…

„ Mikor a test áll a test előtt, és csak az érzékszervek tudják felfogni mi történik, eláll a lélegzett, majd a felismerés, és utána jönnek az érzelmek, már ha vannak, már… ha… vannak. A baj ott kezdődik ha nincsenek, az igazi vadász már lőtt volna, nem engedett volna saját érzelmeinek, nem habozna. Talán maga a vadász a baj…”
- Idézet Janus könyvéből. –
„Viktim bíboros, a szép csuhájába öltözött emberiség árulója? Mondhatok ilyet? Mondhatok ilyet, de akkor a következményekkel is számolnom kell, el is számoltam…”
- Idézet Janus könyvéből. -

Mindenki nagy örömmel fogadott, mondván „az elveszett bárány visszatért”, a fiatal ifjoncok örültek a legjobban nekem, azt mondták hiányoztam nekik, kedves volt tőlük. Aznap semmi nem ronthatta el a kedvemet. Első utam Viktim bíboroshoz vezetett. Egy, hosszú keskeny szobában találtam maga, aminek legvégébe lépcsősorok vezettek, a jobb és bal oldalon márvány oszlopok sorakoztak.  A terem végén egy díszes kő szék magaslott, és benne ült díszes selyemruhájában Viktim bíboros, fejét eltakarta a mennyezet árnyéka. Alapból este is volt, és a világítás is elég szegényes a bíborosnál, nem törődtem ilyen aprósággal. Térdre borultam előtte, és üdvözöltem, ahogy a protokoll előírta, nem azért mert tiszteltem.

- Janus fiam… Hát visszatértél! – állapította meg örömtelien.
- Igen Viktim bíboros, miért hivatott? - kérdeztem szemtelenül.
- Ifjaknak szüksége van rád, az elkötelezettségedre, a hitedre, te jól látod a nézeteinket.
- Megtisztelő, de nem fogok sokáig itt maradni, kötelességem visszahív Brooklyn mocskába – válaszoltam szomorúan.
- Mit csináltál azon a helyen? – faggatott.
- Természetesen azt, amire felesküdtem, vadász, bíboros.
- Mit tervezel? A vadászatod elég kevés ahhoz, hogy ott maradj.
- Megvédem az ártatlanokat, és szép lassan egész New Yorkot megtisztítom a vámpíroktól, már az apám emlékére is – jelentettem ki határozottan.
- Áh, így már világos, kérlek, pihend ki az ottani fáradalmakat, és oszd meg velünk tudásodat, és hitedet.
- Ahogy kívánja… Viktim bíboros…

Egyenlőre elfogadtam, a Piros Apátság főhadiszállásán tevékenykedtem vagy fél éven át. Közben nem vettem észre a jeleket, nem is értem miért. Talán túlságosan hittem a bíborosban, vagy mások báb léte rám is rám ragadt? Újból sok kérdés, és semmi válasz, egyelőre…

Hétről hétre mindig magához hívatott a bíboros, és minél kevesebb fegyverrel mentem be hozzá, annál közelebb engedett. Ezt sem vettem észre, vajon miért lehetett, nem számított végül is. Egyik nap behívott magához, és csak a kedvenc Szarkazmus magnum volt nálam, úgy, hogy azt kevesen vették észre, és amiért a hátamat nem mutattam bíborosnak, így azt hitte fegyvertelen vagyok, ezért ő sétált hozzám aznap. Amikor elég közel került, akkor vettem észre, hogy két másik vadásztársam is belép a terembe.
- Janus fiam… Túl sok vámpírral végeztél már, ideje nyugovóra térned, ég veled – búcsúzott arrogáns hangon a bíboros. Aztán rám támadott, és két másik vámpír is. Egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek, és a szememnek, hogy a Viktim bíboros, egy koszos vámpír volt.
SZENTSÉG TÖRÉS! Mély sebek szerzése után feleszméltem, és a fegyveremért nyúltam, a bíborost vállát találtam el, mire válaszképp leszakadt a karja. Ez a magnum olyan erővel csapott vissza, hogy két kézzel fogtam, mégis megrepedt a jobb karom alkarcsontja, eléggé fájt, kevés vámpír volt eddigi utazásaim során aki a Szarkazmus magnum lövedékéből nem szakadt volna le a karja, vagy más testrésze. A másik két vadásztárs szintén vámpír volt, ők is hamar megkapták amit jár nekik, örök megnyugvást, szívükre kapták a végzetes golyót, ami egy jókora lyukat hagyott maga után, viszont ennek következtében a jobb alkarom eltört, de még a könyököm is. Ennek a fegyvernek csak egy a hátránya, sokáig tart újratölteni, főleg egy kézzel, és csak három töltény fér el bele, pedig nem vékony fegyver, mégis ez a helyzet, két combom közé raktam a fegyvert és úgy töltöttem újra.
Bíboros eltűnt, nem találtam sehol, noha a terem nagyja árnyékokkal volt tele.
Hirtelen felbukkant, és csak a mangumommal tudtam kivédeni félig meddig a támadását, karmai a vállamba mélyedtek, elrúgtam magamtól, de újból eltűnt az árnyékokban, hátulról támadt rám oldalamba szúrta ujjait, és meg a magnummal arcon vágtam, megtántorodott, lőni akartam egy utolsót – mert már csak annyit bírt ki sérült bal karom-. Még mielőtt a ravasz végleg elkattant volna, újból az árnyékokba futott, és várta a megfelelő alkalmat. Még kétszer támadt rám a semmiből, combomat és hátamat megtámadva, de az utolsó támadása utána elkaptam és szíven lőttem, aminek eredményeképp nem csak a lövedéket lőtt, ki hanem a tár is megsínylődött, négy felé robbant, és annak egy részét én kaptam. Úgy éreztem haldoklom, talán a túl sok vértől, vagy a túl sok csonttöréstől, esetleg a repesztől. Nevettem a kialakult helyzet miatt.

Szerencsémre éjszaka volt már, így senki nem látott olyan állapotban amilyenbe kerültem, nagy nehezen eljutottam az akkori szobámba, és elláttam a sebeimet, mint fizikálisan, mind a mutáns képességemmel, amihez erős koncentráció az alapismérv, Elsőként a fő szerveket kerestem meg és azokat gyógyítottam meg, majd haladtam kifelé. Nem tudtam túlélem e a holnapot vagy sem, de nem tehettem mást. Egész éjjel, csak koncentráltam, a fájdalmat úgy sem hagytak volna aludni, és szép lassan kezdtem helyrejönni.
majd másnap meglepődésemre, kiabálásokra lettem figyelmes, hogy a „bíboros meghalt”. (Eddig tartott Janus heti 300$ fizetése)
Hamar rájöttek, hogy csak én lehettem. Hiába voltam gyógyulófélben, el kellett menekülnöm, különben megöltek volna. A bal kezem használható szintre tudtam felregenerálni, a jobb karomat, a mellkasomra kötöttem, a jobbik eset, hogy csak pár sebem volt, még amire több időt kell majd rászánnom, tehát eltudtam menekülni, felöltözve, felfegyverkezvén.
Üldözőbe vettek, mint valami vétkest, nem hallgattak meg, én is ezt tettem volna, nem hibáztattam őket.

Mártírként, sebesülten, visszautaztam New Yorkba…

Hazatérésemkor kiderült, hogy a SHILD véget vetett a harmadik világháborúnak. Nagyon örültem, hogy nem kellett rész vennem benne egyben kicsit vétkesnek is éreztem magam miatta. Mások törték magukat a frontvonalakon,  én meg az apátság bíborosát kivégeztem, nevetséges így visszagondolva, de megtörtént…
Kitaszított lettem, és már nem tudom fognak-e üldözni mint árulót, vagy sem. Ez nem fog eltántorítani feladatomtól. Itt maradok New Yorkban, és megtisztítom! Persze miután megváltoztattam a külsőmet. Hosszú hajamat levágattam rövidre, a szakállamtól is megszabadultam, és a kalap hordását is elvetettem mindörökre.

Fekete, piros, vérpöttyös könyv:
Y-nap, 2022.November 28.-a
„A megtakarított pénzemnek hála eltudom tartani magamat egy darabig, de ez nem mehet így sokáig. Önkényes vadászatot senki nem rendelt elő, noha ráfélne erre a városra, mégis nem hiszem, hogy kaphatnék bármiféle fizetést. Már csak a hitt maradt, és a magamnak tett ígéret: Nem számít milyen mélyen gázolok a vérben ha egyszer a fejem a fény felé néz, amen…”

X- nap, 2022. December 10.-e
„Azt vettem észre, hogy a visszatérésem után sokkal több erősebb vámpírral volt dolgom mint korábban. Egyiknél halál közeli élményem is volt, és sokukat csak megsebeztem, vagyis azt hittem, visszanéztek rám, mondván ez mi volt, se seb se semmi nem látszott a lövedék helyén. Kezdtem kétségbeesni, de azok a vámpírok szerencsére mit sem törődtek velem, mintha íratlan szabályaik lennének, érdekes.
Nap mint nap hiányolom a PROP – szarkazmus - Magnumomat, de nem tudom megjavítani, lehet megtudná sebezni őket, hmm sebezni és nem megölni. Miféle fegyver kell ezek ellen? Többet, és többet kell megtudnom róluk.”
- Idézet Janus könyvéből.


Beköszöntött az újév, rá pár hétre rá csöndesnek bizonyult az a környék ahol hét közben szoktam vadászni, vagy mostanában inkább próbálkoztam vadászni, fogalmam sincs mi történhetett, de úgy néz ki a képzéseim leromlottak a nemrég történtek miatt. Átkoztam a bíborost és szolgáit, és magamat is. Egyetlen megmaradt feladatomat sem tudom teljesíteni. Aztán beköszöntött a május, a megszokott bárban találkoztam újból azzal a fehér hajú hölggyel, akivel, két évvel korábban. Nem tudtam tovább tétlenül várni, megszólítottam őt, meglepődésemre nem utasította el a közeledésemet felé. Így kezdődött el a kapcsolatom Veronikával, gyakran esténként találkoztam vele.

Közben valami furcsaság ütötte fel a fejét, vámpírok özönlötték el New Yorkot, nagyüzembe kellett gyártanom a töltényeket a fegyvereimhez, annyian voltak, és most a gyengébb fajta alkotta a tömeget, fogott rajtuk a lőszereim.
Nem mentem ki a vadászterületeimre, hogy megkeressem őket, magát a házam maradékát kellett megvédenem, annyian voltak. Élveztem a küzdelmet, nem is tudom megszámolni, hány lövedéket lőttem el egy nap, és hány vámpírt lőttem szíven egy éjszaka. Ez az egész egy hónapig tartott, aztán ki kellett vándorolnom Brookyln-ból, hogy találkozzak még többel. Aztán csak reggel tudtam feltölteni a készleteket, ezért csak ekkor értem volna rá Veronikával találkozni, de sose tudtam elérni mobilon. Ezért jó ideje már, hogy nem találkoztunk, zavart a dolog, de első a munka.
Még egy hónappal később váratlanul megismerkedtem egy Nin nevű ázsiai lánnyal, akivel jól el tudtam beszélgetni, és ahogy teltek múltak a hetek, és hónapok, úgy egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Végül fontosabbá vált mint Veronika.
Egyszer csak az augusztusi hónap közepén, Veronika jelent meg a házamnál, meglepődtem, honnan tudhatta meg hol lakom. Nem hagyott időt gondolkozni, megfogta a kezemet és elvezetett egy helyre, nevetve, és úgy éreztem mintha valami az elmémre borult volna, az előbb nem lila volt Veronika szeme?

Egy őrült irományából:
„ A sötétség, kitudja, kitudja, miért tudja? Mi, és mi jön legközelebb, hangtalan léptek, gyilkos tekintetek, vérengző bosszú, nekik nem elég ha meghalok. Meg, meg , és meg akarnak törni, de én nem hagyom, nem bizony. Biztosan nem.”

Az elején csak húzott magával a sötétben, majd arra eszméltem, hogy kocsival utazunk, a másik emlékképem az volt, hogy egy ágyon fekszem. Kérdezte jól vagyok e, kábán de válaszoltam neki. Meg nyugodt a válasz hallatán, azt mondta egy szörnyű autóbeleset okozta sérüléseket el kellet látnia, és aggódott az esetleges kóma állapottól. Én meg megkérdeztem mi? Ez nagyon zavaros, aztán Veronika eltűnt, a szemem elől, és egyszer csak azt éreztem, hogy hátulról valami megharapott rögtön felkeltem az ágyról, de csak azt tapasztaltam, hogy körülöttem az amúgy is nagy sötétség terjedni kezdett: lekapcsolta valaki a villanyokat. Valami a sötétben agyon ütött és vert, éreztem ahogy a bordáim, és más csontjaim törnek, majd hirtelen vége lett, azt vettem észre, hogy felkapcsolódik a villany. Veronika mellett két férfi állt, öklük vértől volt mocskos, a véremtől.
- Veronika…
- Háh, gondot okoztál Dormammu nagyuramnak. A büntetésed ezennel kezdetét veszi! – kiáltotta, majd a két őrnek intett, akik folytatták azt, amit abbahagytak.

Veronika elárult, egyelőre nem mutatta meg igazi énjét, de szerintem biztosan vámpír. Beleestem a csapdájába, a szépségének csapdájába. Első nap keményen összevertek, elég sok bordám eltörött, alig bírtam miatta lélegezni. A sípcsontom valószínűleg megrepedt, a bal kezeim ujjaiból pár szintén eltört. Látni is alig tudtam a duzzanatoktól, noha legtöbbet sötétben tartottak, és sokszor nagyon nagy csönd fonta rám karjait. Első nap, vagy három nap telt el? Nem tudtam megállapítani, sokáig nem kaptam embernek való étket, se vizet. Aztán nagy sokára kaptam egy kiló kenyeret, egy  doboz vajat, és vagy két liter vizet, aki hozta az teljesen hangtalanul mozgott, csak az étek csattanását a földön, hallottam. Azután újból magamra hagytak a sötétben, közben folyamatosan gyógyítottam magamat, de csak a komoly belső sérüléseket, és a bőr alatti részeket, a hegyekkel nem törődtem, és hálát adtam Istennek, hogy megáldott az X-génnel, így életben tudok maradni, és bosszút állni.
Még eltelt pár nap, amikor váratlanul többen bejöttek a szobába nagy trappolásokkal, leütöttek, majd egy másik helyen ébredtem föl. Egy sokkal nyirkosabban, többet nem tudtam megállapítani, itt is korom sötét volt. Sebeimet is bekötözte valaki, erősen élt bennem az a tudat, hogy ki fogok szabadulni, hisz Isten kövezte ki eddig is az útjaimat, és most is megsegíti jobb kezét.
Hittem benne, mert rátámaszkodtam a nehéz órákban, mindig rátámaszkodtam, nélküle már öt éve az enyészeté lennék, a hitt, az Isten, nap, mint nap… Imák, amikből életem során gyakran kijutott.

Még aznap kiderült, hogy sorstársaimmal együtt egy paravánra vittek minket, persze kaptam szép vastag bilincseket. Rabszolga kereskedés volt, arcunkba világították a reflektort, így nem láthattuk a résztvevőket.
- Hölgyeim, és uraim, ez itt korábban egy vámpírvadász volt, aki magára haragította Dormammu egyik századosa egyikét, szívós darab, öröm péppé verni. De mindannyian tudjuk miért is van a kínálati listán – mondta nevetve a kommentátor, és utána a többi vásárló is elnevette magát.

Mindössze kétezer dollárért elkeltem, kocsival vittek egy belvárosi helyre, ott pedig a föld alá, körülbelül pinceszintű mélységig. Nem igazán tudtam még futni se a sípcsontkárosodások miatt. Lett volna esély elmenekülni, de úgy hírlik a vámpírok, gyorsabbak az embernél, és ilyen lábbal… Nem volt túl sok esélyem.
Nagyon nem tetszett, de végül úgy mentem az új helyre, mint valami vágóhídra küldött állat.
Leszedték a bilincseket, és szó szerint bedobtak az éhező korcs vámpírok közé…

„A hitt védelmez, a hitt, a hitt, a hitt, a hitt védelmez, a hitt, a hitt, az, az igaz hitt, a hitt védelmez, a hitt, a hitt, a hitt, a hitt, a hitt, a hitt, a hitt védelmez, túlélek mindent mert az Isten gyermeke vagyok.” – az őrület határán.

Így is lett, nem egy lehetetlen helyzetet túléltem, hála a hittnek, Istennek, és az X-génnek.
Ahogy említettem fentebb, bedobtak a vámpír verembe, nem tudom milyen hely volt az, de az biztos, hogy nem hétköznapi normális vámpírok voltak ott. Rengetegen voltak, közöttük sokan, és volt, hogy egyszerre az éhes szájúk megtalálta a testemet, nem hagytam magam, a hitt munkálkodott, így a jobb kezem ujjai is eltörtek. Másnap újra használhatók voltak, ahogy a másik kezem ujjai is, mintha betont ütnék, olyan kemények voltak. Aztán eltörték az egyik lábamat a vérszomjasak, és a bal alkaromat is, körülbelül ezek után már nem voltam képes harcolni, egy darabig… Ám hamar rájöttek, hogy regenerálom magam, így folyamatosan törtek és zúzták csontjaimat. Első napon megtudtam állapítani mim fáj, és mi nem. Második nap már csak egy dolgot tudtam megállapítani ami nem fáj, a harmadik napon már csak egy fájdalom test voltam. Nem kíméltek, miért is kíméltek volna…

Aztán az egyik nap, kiszedtek onnan ahová korábban bedobtak. Hiába regeneráltam belső sérüléseimet, és csontjaimat, úgy néztem ki, mint egy összeaszalódott hulla. Egy olyan helyre vittek, ahol világítás is volt. Meg is láttam egy porondon Nin-t, aki nem ismert fel engem, biztos annyira összevertek, vagy agyon szívtak valamelyik ok miatt. Kétségbeesetten állt, és nem tudta mi fog történni. Veronika jelent meg, na, ekkor estem én is kétségbe, próbáltam mozgolódni, és rekedt hangon próbáltam kiabálni Nin-nek (a vámpír odús esett után rekedt lett a hangom, vagy elfelejtettem regenerálni a sok kiabálás, és ordítás után.) hogy fusson, meneküljön. A kiabálásból suttogás lett, a rekedt hangból meg értetlen szavak kiejtése lett Veronika elégedett volt az eredménnyel, amit elértek nálam ezek a vámpírok.


- Látom megérezted büntetésednek egy részét – állapította meg elégedetten.
- Tudom, hogy ezt a lányt nagyon megszeretted, milyen kár, féltékeny lettem – vallotta be, miközben a nő fekete haját érintette meg ujjaival.
- Második tanulság, ne okozz csalódást egy úrnőnek. Kapjátok el! – adta ki a parancsot unottan az árnyékban pihenő vámpíroknak. Azok meg mintha már várták volna a parancsot, nyomban rávetették magukat a Nin-re.
Én meg tőlem emberfelettinek tűnő erővel ordítottam, ami tényleg ordítás lett, annyira, hogy utána elment a hangom:
- NÖÁŐEEééii! – kiáltottam az egyszerűnek tűnő ne szót. Erre a fehér hajú nő csak kuncogott egyet. Erőt vettem magamon a használható stabil testrészeim segítségével felkeltem a talajról, és nem is tudom hogyan sikeredett, de elindultam, majd bicegésből járás lett. Ilyenkor, nem volt ott a hitt, se semmi, amibe megszokottan kapaszkodtam, csak a tett, a vágy, és sok törött csont. Odaérve az egyik vámpír gallérját megfogtam, és el akartam hajítani. Fogalmam sincs mire gondolhattam, a megmaradt két jó ujjammal fogtam meg – nem tudtam regenerálni a többit, egyelőre. A vámpír megfordult és egy mozdulattal szilánkosra zúzta a jobb alkaromat. Ordítottam, és elterültem a földön, erre a másik kettő is megfordult és belém is rúgtak, eltörték a csípőm.
- Na! Ne túl keményen, hadd lássa amit kell! – utasította az úrnő türelmetlenül a bérenceit. Azok pedig folytatták azt a Nin-nel, amit abbahagytak… A nő pedig csak sikoltott, én meg kiabáltam, nem tudtam előre haladni, szét akartam tépni őket, de törött csontokkal nem sokra jutottam. Sőt hátulról megfogott a hasamra fordított, és beletérdelt a hátamba, és úgy tartott a földön. Mondanom se kell milyen érzés az, amikor az amúgy is törött bordáidat a tüdődbe szúrja a térdelésnek a súlya, és ereje. Érezni éreztem, de az a sokk, amit láttam rosszabb volt, megszentségtelenítették Nin-t. Ugyanis kiszívták vérének egy részét, és azután Veronika elkergette a megveszett vámpírokat az áldozat körül, és ő maga ölte meg a szemem láttára szerelmemet. Nem tudtam… Nem tudtam hogyan fejezhetném ki a fájdalmamat, szavakkal el nem mondható fájdalom járt át, ami szinte szét hasította az agyamat, és szívemet egyaránt. Ezután következett a további borzalom amit nem voltam hajlandó nézni. Mégis rákényszerítettek, szétfeszítették a szemhéjaimat, hogy lássam, hogy tépik szét Nin holtestét. Azután velem foglalkoztak, már a kezdése előtt kívántam bárcsak meghalnék, de nem volt ilyen egyszerű a helyzetem, tekintve mennyi történt, és belső sérüléseket is szenvedtem, és mennyire kevés ételt és folyadékot fogyasztottam, csoda volt az életben maradásom. Főleg, azután amiket megtapasztaltam, hogy milyen sok csöndtörést tudok még elviselni, és begyógyítani, kezdett a fájdalomküszöböm igen magas lenni, vagy alapból egyfolytában komoly fájdalmaim voltak? Igen, mintha élőholt lennék, főleg azon az estén. Szó szerint agyon vertek, az úrnő meg csak nevetett, és nevetett, aztán lepergett előttem az életem, azután elsötétült a világ…


Meglepődésemre, kinyitottam a szememet, de nem mozogtam, éreztem fájdalmakat bőven, és tudtam, hogy nem vagyok mozgás képes. Fekve korlátozottan körül tudtam nézni, ott találtam magamat abban, házban ahol a vérfürdő volt. Pislogtam, nem értettem semmit se, lepörgött előttem az életem, és mégis élek. Hirtelen eszembe jutott minden, ami itt történt. Újból átéltem a sokkot, elmém durva lenyomatként őrzi, és nem tudom mikor fog elhomályosodni. Szabályosan az őrületbe kerget, az a tény is, hogy nem tudtam mit tenni, ahogy most sem, csak várni.  Letargia fogott el, csak meg akartam halni, és még azt sem lehet, nem értettem, aztán egy férfi szólalt meg mellőlem, de nem tudtam megnézni ki az:
- Köhöm, látom felkeltél, hatott a szérum.
- Ki vagy? Miféle szérum? Te tetted ezt? Miattad vagyok életben? – kérdeztem halk, rekedt, mély hangon.
- Hm? Látom az eddigi életed, mint sokaknak a kérdések, és válaszokból állnak, rendben válaszolok neked. Válaszolok, de csak arra, ami igazán fontos, a többire nem.
- Mi ez a játék? Öljön meg, és kész! – parancsoltam támadó hangsúllyal.
- Nem miattam vagy életben, hanem saját magad miatt, hát nem látod? Feladnál mindent? Pont most? Ej, fiacskám. A szérum, amit kaptál egy saját találmány, hosszú idők óta tanulmányozom az embereket, és már nem te vagy az első, akin segíteni akartam szérumaimmal, ez olyan dolog, ami kicsit serkenti a képességeidet, és a szerveidet. Időbe telt a kifejlesztése, de hehe szerencsére nekem abból van bőven.
- Kicsoda maga?? – kérdeztem dühöngve.
- Az nem számít, az viszont igen, hogy erődet, és dühödet megfelelően használd, van kin bosszút állnod nem? Vannak feladataid, céljaid, nem? Miért engedsz a letargiának, siess a szérum csak pár óráig tart, annak az időnek elégnek kell lennie ahhoz, hogy regenerált magadat a mutáns képességeddel.
- Mi?? Maga honnan…
- Ne becsülj alá egy olyan tapasztalt öreg rókát, mint amilyen én vagyok, na, siess, nincs sok időd – sietettet az öreg. Én meg habozás, és feldolgozás után végre elkezdtem gyógyítani magamat, síri csönd volt, csak a saját lélegzetemet hallottam. Senki nem mondta, hogy ez kellemes lesz, nem is volt az. Mindenféle kérés nélkül segítséget kaptam, azt éreztem mintha valaki ide oda pakolgatná fájó testrészeimet. Nem tudtam lenézni rá még mindig, azt viszont tudtam, hogy úgy rakosgatott, hogy könnyebben össze tudjam, forrasztani csontjaimat. A csípőcsontomnál viszont hatalmas kínokat kellett átélnem, mire helyrerakta, szemlátomást nagyon jól értett az anatómiához.
Vagy öt, vagy hat óra telt el, és elég szépen haladtam a regenerálódásban, ám nagyon megterhelő volt.
- Holnap visszajövök, addig ne legyél rest helyreállítani magad, egy ajándékkal térek vissza, és alkalmasnak kell lenned hozzá.
- Mi lesz, ha visszatérnek a vámpírok ebbe a házba?
- Ugyan, vámpírok? Hehe... – nevette el magáttávozása közben. Épp a nyakamat intéztem, és balra tudtam fordítani a fejemet, csak egy barna szakadt ruhás alakot láttam, aki szintén barna valamit hordott a fején, ami teljesen takarta. Végül a sötétségben eltűnt, érdekes módon akkor távozott, amikor hajnalodni kezdett.

Éhes voltam, de nem tudtam mit tenni, amíg minden csontom a helyén nem lesz. Legtöbb idő a bordáimra mentek el, megtudtam volna számolni egy kezemen hány borda darabom nem volt eltörve. Hiába volt elég nagy a fájdalom küszöböm, elképesztő fájdalmakat éltem át megint. Bodáim után a tüdőmet tovább regeneráltam. Aztán befejeztem a lapockáimat, szerencsére a gerincem csak helyenként repedt meg, azokat hamar orvosolni tudtam. A karok, és a lábaim maradtak hátra, azokat kellett befejezni. Legtöbb feladat a jobb karommal volt, aminek alkarja szilánkosra tőrt, felkar két helyen faág töréssel eltört, a könyököm se volt jobb állapotban, az ujjaim meg, nos, azokat hagytam utoljára.
Közben a nap kezdett eltűnni az égről, szépen haladtam, úgysem volt más dolgom, mint feküdni, és regenerálódni komoly kínok közepette.
Már vagy tíz perce lement a nap, és eléggé besötétedett, és én épp megnéztem fel tudok el ülni, sikerült. Folyamatos kínok közepette, de sikerült, a jobb karom még nem volt tökéletes, de már dolgoztam rajta.
Sebhelyekkel voltam tele, volt olyan, ami csak bevarosodott seb volt.
„Helyes, emlékezni akarok erre a napra, mit éltem át, és hová kell tartanom, emlékezni…” - Szakadt félbe a gondolatmenetem, mert az öreg megérkezett, legalábbis a hangja, őt nem láttam sehol.
- Tökéletes, már igen jó formában vagy, hat a szérum, tekintve, hogy milyen állapotban voltál, csoda, hogy még élsz – alapította meg elégedetten.
- Szérum? Azt hittem erre alapból képes vagyok.
-Mindegy is, itt vagyok, és hoztam ajándékot is. Ám látom, még van pár sebed, és a karod se tökéletes, ahogy a két lábad, se ha jól látom.
- Honnan…
- Mindenkinek megvan a maga tapasztalása, és képessége, amíg gyógyulsz, elmesélek egy történetet:
- Veronikáról lesz szó – jelentette ki nyugodtan. Düh, undor és gyűlölet fogott el, ezután egy fekete köd jelenet meg, tőlem hat méterre, onnan jött a hang.
- Csillapodj, regenerálódj, inkább mintsem az érzelmeid irányítsanak – tanácsolta, majd szót fogadva koncentrálásba burkolóztam, és elkezdtem gyógyítani a felületi sérülések alatti károsodásokat, nem voltam hajlandó sebhelyteleníteni magamat. Aztán a karommal, és lábaimmal foglalkoztam.
- Jól van, akkor bele is kezdenék, az ezüsthajú vámpírnő, egy olyan démon szolgálatában volt, aki egykoron emberként létezett. Részben olyan volt a története, mint a tiéd… de talán te is azt az utat követted volna, mint ő. Megragadod a hatalmat, amikor látod, hogy az eredeti kevés kezd lenni, és hiába a nemes cél, ha az eszköz piszkos, mocskos, velejéig romlott.
- Miről beszél? – kérdeztem csukott szemmel.
- Majd megtudod, visszatérve arra a nőre, több mint valószínű, hogy más országban van, felszámolták annak a démonnak a seregét, viszont annak szolgái még mindig jelen vannak, és kezdik befészkelni magukat olyan szervetekbe, amik tehetősek, és most ne csak vámpír gyülekezetekre gondolj. Ezt tarts észbe – mesélte vészjósló hangon. Épp végeztem az utolsó simításokkal, így összesen harminc órán keresztül regeneráltam magamat.
- Rendben akkor át is adom az ajándékot, a szérum pármásodperc múlva teljesen felszívódik.
- Mindig a szérum, a szérum, miről van szó? – kérdeztem tőle türelmetlenül, de a fekete felhő már nem volt sehol. Hirtelen elkezdett erősen fájni az agyam, nagyon erősen. Hátulról megharapott valami, az utóbbi napokban átélt fájdalmakhoz képest ez semmi sem volt. Aztán történt valami, elsötétült előttem a világ:

*Egy fura helyen találtam magam, nem volt semmi bajom, fekete környezett vett körül, de mégis láttam. Tudtam, hogy álmodom a sötétségben egy mély hanghoz tartozó kezek szó szerint megragadt, és nem engedett elmenni.
- Hol van most a hited vadász? Mire jutottál eddigi életed során? Vérben gázoltál, és lám most vérben fürdesz, eggyé válsz a vérrel – közölte nevetve.
- Mi? Miről beszélsz? Ki vagy te – kérdeztem kétségbeesve, és megfordultam. Abban a pillanatban fekete kezek kapták el elképzelt ruhámat, a kezek gyökeret eresztettek testembe, kiáltottam, és szabadulni akartam.
- Felesd el, most már közénk… - Szakadt félbe a mély gonosz hang, mert felébredtem.*

Ijedten körbenéztem, nem találtam a barna ruhát viselő férfit, se a fekete ködöt. Azt tapasztaltam, hogy élesebben látok, és messzebbre, mint valaha, a hallásom is jobb lett, szaglásom kifinomult, és hirtelen a korábban sötétnek tűnő helyet is tökéletesen átláttam.
- Mit tettél velem? Ez is a szérum hatása lenne? – kérdeztem részben félelemmel teli hangon, részben kíváncsisággal.
- A szérum már hatástalan rád nézve, amit adtam az ajándék, és átok is egyben, csak azt tettem, amit tennem kellett, a többi már más kezében van, de bocsáss meg nekem a következőkért.
Nem tudtam reagálni még vámpírként sem, valami hátulról, hangtalanul elkapott, elröpültem vele az udvar egyik belsejébe, és ott egy nyitott barlang volt látható, tudtam mi fog következni, dühös lettem, de nem sokáig, az agyam megint elkezdett fájni.
- Ég veled, a végzeted még csak most kezdődik – búcsúzott szomorúan, elengedett én meg lepottyantam a sötét alagútrendszerbe, fejem fölött valami nehéz csattant, és nem hagyott hátra csak korom sötétet. Az agy fájdalom nem múlt el, és az álmosság is rám tőrt, föntről, a túloldalról pedig még egy utolsót közölt velem az öreg:
- El is felejtettem mondani, ez a szérum még mindig kísérleti stádiumban van, nálad ezt azt eredményezi, hogy felszívódása után visszajönnek azok a dolgok, amiket a szérum korábban egybetartott. Az elméd szép lassan darabokra szakad, ahogy az a találkozásunk előtt volt, a trauma nem törölhető ki csak úgy, de mindenre van orvosság. Ahogy idővel felfedezed majd, ahogy mondtam, amit adtam az áldás, és átok, s nem a szérumra gondolok. – Aztán nem szólalt meg többet, én meg nem tudtam megszólalni, úgy éreztem magam, mint amikor láttam Nin-t meghalni, amikor úgy éreztem darabokra szakad az agyam. Még azt sem figyeltem meg, hogy körülöttem a sötétben vámpír fattyak köröztek, azok voltak, mutáns vámpírok, vagy valami hasonlók.

Ha tudtam volna, hogy az elmémmel gond van, azzal kezdeném a regenerálást, el is kezdtem, de hiába, ez valami olyan dolog volt, amit nem tudtam meggyógyítani, ahogy az öreg is mondta, ez nem károsodás jellegű.
Vad görnyedt hátú lények támadtak rám, megtapasztalhattam, hogy erősebb lettem, mint valaha. Puszta kezemmel csináltam magamnak utat, az elején bizakodóan és büszkén, mintsem sejtve mivé váltam. Aztán több száz lény özönlött el, és nem számított nekik mivé lettem, ugyan úgy haraptak, és ki akarták szívni a vérem, miközben össze akartak törni, mint egy játékszert. Pánikba estem, nagyon sokan voltak, és az agyamban a fájdalom erősödni kezdett. Nagyon sokan lettek hirtelen, nem egyszer nyúltak a szemembe vagy a számba, orromba, maradék ruháimat letépték, rólam. Agyon karmoltak, húztak, marasztalni akartak. Bepánikolva, sokkosan, őrület hullámára tévedve megint bekattanva a hittet mondtam egyfolytában, és hogy Isten velem van, de most valahogy még üresebbnek tűnt az egész, mint korábban volt. Abba is hagytam, és csak a menekülésen járt az eszem, csakhogy fogalmam sem volt milyen hosszú alagúton kell keresztül mennem, és fogalmam sem volt miért volt ott annyi vámpír…
Egy teljes napig voltam lent, majd nagy sokára kiértem egy másik házba rengeteg harapás, zúzódás nyommal, karmolásokkal, és meztelenül. Lezártam a kijáratott, és szerencsére nem követtek a felszínre, elterülve a padlón, miközben a tébolyultság határain próbáltam összeszedni szétmosódott darabokra tőrt, elmémet, és személyiségemet. Ugyanis abban a pillanatban már fogalmam sem volt ki vagyok, és mintha elfelejteném ki is voltam régen, mit is tettem, és hasonlók. A kirakós közben elvesztettem eszméletemet, és mély álomba szenderültem elterülve az egyik szőnyegen. Újból nem álmodtam semmit sem, arra keltem föl, hogy égek. Hamar eltudtam futni a ház pincéjébe, szerencsére volt a házban olyan. Ott meg, zavarodott, előre-hátra, hintázásba kezdtem, miközben a térdeimet a mellkasomhoz húztam és két karommal átöleltem őket. Addig csináltam ezt amíg el nem aludtam. Aznap este ébredtem föl arra, hogy szörnyen éhes vagyok. Gondoltam bekapok valami szendvicset- képtelen voltam józanul gondolkozni-, de nincs ruhám, ez ház meg annyira elhagyatott, hogy csak pár bútoron és kacaton kívül semmi nem volt benne. Valahonnan lopnom kellett ruhát, a problémát az jelentette, hogy napról napra zakkantabban kezdtem viselkedni, az sem segített, hogy éhes voltam, se semmi.  Kiszaladtam a házból, és egy sikátorba érkeztem, tovább haladva elcsíptem egy vásárt, és ott volt egy ruhás bódé, szerencsémre eltudtam venni onnan pár dolgot, de persze feltűnt az embereknek, hogy egy pucér fazon ott szaladgál a vásárnál, mentek a sikoltozások meg a mutogattak.
Hamar felöltöztem, és még így is hiányzott zokni, alsógatya, de így már lehetett mászkálni az utcán. El akartam jutni régi bunkeremhez, amit egy hónapon át védtem a vámpíroktól. Senki nem állt az utamba, egy vámpírt sem láttam, vagy egyáltalán meg tudtam különböztetni abban az állapotban a vámpírt az embertől? Olyan voltam mint egy zombi, aki a megszokott útvonalon megy haza. Nagy nehezen oda vonszoltam magam több órányi sétálás után, nem volt kedvem buszozni…

Végül az elmeállapotom miatt még enni sem volt erőm. Ledőltem a kanapémra, közben fel sem tűnt, hogy fel volt túrva az otthonom, és egy megrongált kanapén alszok. Minden másnap derült ki, ugyanis hamar elaludtam, és újfent arra keltem fel, hogy égek, megint ez olyan hajnali négy körül történt, volt időm az órára nézni.
Bemásztam a bunkerrészbe, és ott aludtam tovább. Nem tudtam miért, de egyfolytában nyomott a fáradtság, talán a sok sérülés, vagy a komoly trauma, vagy valami más oka lehetett, negyedik nap este keltem föl. Nem törődve semmivel kiléptem a bunkerből, és elindultam enni valamit. Mentem is a jól megszokott helyre venni valami finom szendvicset, de valahogy minden másnak tűnt. Kezdett nagyjából visszajönni a felfogóképességem, valahogy furán nagyon jók lettek az érzékeléseim, részben ennek köszönhetően nem lett bolt látogatás. Egyszer csak a bennem lévő vad megszólalt és magához vette az étket, egy fiatalembert talált be épp, aki mellette akart elmenni. Vadul belém haraptak, és elkezdtem inni a vérét.  Nem törődve semmivel, csak a tökéletes íz világgal, a megkönnyebbüléssel, és az élvezettel. Soha életemben nem éreztem olyat mint akkor, az első vér íze, ahogy átjárja a testet az a mámor. Nem tudom mennyit ihattam a férfiből, de amikor abbahagytam, ő jócskán tovább vérzett, sőt akkor eszméltem föl mi is történt. Nem csak az éhségem, de a személyiségem egy része is a helyére kerülni látszott, az éltető nedűnek köszönhetően, a tény még ordítóbb volt, mint a megcsapolt ember előttem. Vámpír lettem! A tény annyira sokkolt, hogy nem bírtam mozdulni, néztem, ahogy elvérzik, majd összeesik, ez mind igazából három másodpercig tartott. Ez a dolog, váratlanul ért, mégis mindent megmagyarázott, fogalmam sem volt miért nem vettem észre korábban. Hazasiettem, hogy végezzek magammal, ám amikor a bunkerben a halántékomra tartottam a CZ-75FA pisztolyt, hamar megtorpantam, mit is érnék azzal, mondta egy hang a fejemben. Ez is új volt számomra, hangok a fejben, amik jelentős mértékben-életben tartottak, amikor már úgy gondoltam nincs miért léteznem tovább.
Egyedül a bosszú volt az, és a régi esküdt feladatom, noha már nem voltam különb mint a bíboros maga aki megízlelte a szarkazmus Magnumot. Mégis folytatom az álszentnek tűnő vadászatot, elvegyülve a prédával.

Végre, hosszú idő után most először néztem tükörbe, sokkolt, amit láttam, magamat, fehér színű lett a hajam, és a szemeim úgy csillogtak mintha lázas lennék, a szemfogaim hosszabbak voltak az átlagosnál. Úgy nézett ki az arcom mintha vagy tíz évet öregedtem volna, mielőtt az a fehér hajú nő elhurcolt. Biztos azon az őrület tanyán történtek viseltek meg, de a hajam miért lett ősz azt nem tudtam megállapítani. Államnál, és számnál elég sok sebhely maradt, valószínűleg úgy is fog maradni. Tudtam jól, - így utólag visszagondolva -, hogy a vámpírok gyorsabban regenerálódnak. Tudtam már akkor is, hogy ajánlatos mindig takarnom a számat, és környékét, mert eléggé romboló hatású tud lenni az első benyomásra, s vadász első fegyvere az információ szerzés, tehát erre ügyelnem kell. Hajamat nem fogom befesteni, nem született még olyan világ, abban biztos voltam, hogy a mostani kinézetemmel biztos nem ismernek fel azok akik régen láttak engem, főleg ha maszkokat hordok, vagy kendőket. Átöltöztem, utána mentem vásárolni, valami új ruházatot, és kendőket elsőként.

Szokatlanul csöndesek voltak az utcák, és a ruhaboltba beszerelt tv-n keresztül tudtam meg, hogy kétezer huszonnégy, február másodika volt.
Majdnem két hónap fogságban telt, mit ettem? Mikor? Hogyan? Egyáltalán helyesek voltak azok az emlékek, amik megmaradtak azokból a napokból, mi esett ki? Mi maradt meg? Mi volt az, amit én kreáltam, hogy védjem az elmémet, és mi nem? Aztán a már jól ismert mély dörmögő hang újfent megszólalt a fejemben: „Ki is vagy te?”. Ki vagyok én, kezdett összeomlani a világ körülöttem, és ami még szörnyűbb volt, az-az időzítés, az eladó nézte, hogy kuporodok, össze miközben fogom a fejemet, ami újból darabokra akar szakadni, az eddig ismert személyiség instabillá vált megint, és a vékony madzag, amivel a szétszakadt darabokat összeraktam, kezdett kibogozódni, és eltávolodni egymástól.
Instabilabb voltam mint gondoltam. Olyan események sorozata ért engem, aminek nagy részét elfeledtem, de mégis a történések információi a testemben voltak, olyan dolgok, amikről jobb nem beszélni, mert átélni sem volt… Normális.
Titkok, amelyeket egy idő után nem kerestem tovább, éltem velük, legyen bármi is az ára. Isten nem hagyott el, én viszont őt igen, máskülönben már halott lennék, ha nem így lenne…

Elborult elmével, zihálva, arcomat kapartam négy-négy hosszú kaparás csík maradt utána, hirtelen felkeltem a földről, és kiszaladtam a ruhaboltból, kevésre emlékszek, hogy aznap éjjel mi történt, annyit tudok, hogy fékevesztett tébolyodottként jártam keltem össze vissza a városokban, és városok közt, és amerre jártam rongáltam, és… olyan dolgokat követtem el, amik később sokkolóan hatottak rám. Ez olyanok figyelmét is felkeltette, akik figyelmét sosem akartam magamon tudni: vámpírokét, és vámpírvadászokét…

Attól a naptól kezdve többé nem voltam a régi, a múltam csúnyán darabokra hullott, mint egy magasról leejtett porcelán. Pár messzire repült darab megmaradt valahol, a többi, amit jól meglehetett találni a kukába kerültek.
Arra emlékeztem belőle, hogy a Piros Apátság üldöz, tudtam pár dolgot a Sárga Apátságról, és az Alap Apátságról, megöltem a bíborost, igaz Istenhívő vagyok, a barátomat megöltem, szerelmes voltam valamikor, vámpírvadász voltam, régi nevemre, az esküimre, szakértelmeimre is emlékeztem és ennyi, többre nem tudtam emlékeztem vissza. Arra se, hogy valaha mutáns voltam, arra se, hogy valaha ember lettem volna, és arra se, hogy mit beszéltem az öreggel, meg még sok másra. Kivesztek az emlékezetemből olyan dolgok amik lényegében a régi személyiségem alapjai voltak. Eltűntek azok a darabok, és egy őrült vámpír lettem, vagy legalábbis hajlamos voltam bekattanni.

A tombolós nap után egy elhagyatott helyen találtam magam, este volt vértől voltam mocskos, elborzadtam a gondolattól vajon mit tehettem, emlékképek villantak be elmémbe, és pedig nem szoktam sírni, most mégis elkezdtem. Fájt az ami vagyok, és miket tettem az emberekkel. Próbáltam, hazajutni, de nem ismertem Queens-et. Így eltévedve bolyongtam, néztem az éjszakai járatok menetrendjét. Elcsigázottnak éreztem magamat, és tompának éreztem a fejemet, fogalmam sem volt, hogy érezhetek ilyesmit vámpírként. Úgy látszott mégis lehetséges, nem törődtem vele túlságosan sokáig, szakadt ruhában felszálltam az épp jövő buszra, már korábban megnéztem a táblán melyik irányba visz.
Összegezve, aznap este sokat buszoztam, egyikkel-másikkal, aztán nagy sokára elértem Brooklynt. Egyelőre azt ismertem a legjobban, na meg ott van a „bunker” házam is, amit még anno a Piros Apátság csináltatott nekem. Felmerült a kérdés, vajon nem e kellene elköltöznöm onnan, hisz tudják, hogy ott lakom, és bármikor meglepetés érhet. Így is történt két vadász volt a házamban, és mérgelődtek, hogy nem tudnak a bunkerba bejutni. Rögtön magamhoz tértem, kihasználtam az alkalmat, hogy nem vettek észre és, gyorsan betértem egy sikátorba, lefeküdtem földre, és onnan néztem ahogy tevékenykednek, majd pedig elhagyják a házamat, egy nő és egy férfi volt az. Nyugodt távozásuk után vagy öt perccel később akartam megnézni otthonom belsejét, felkeltem a földről, és el is indultam felé, csakhogy, a házamat egy jókora robbanás részben megsemmisítette, aztán elég hamar a lángok martalékává vált. Úgy döntöttem, inkább követem azt a két vadászt, de hiába tettem, járművel jöhettek valószínűleg, vagy a szél fújta el a szagukat.
Nem mentem vissza az égő házhoz, inkább a környéket jártam. Aztán beugrottam egy ruhaboltba, még zárás előtt nem sokkal, vettem pár fejkendőt, amit majd arra használok, hogy eltakarja az orrom alatti részeket, és még pár ruhát – volt nálam annyi pénz. Vásárlás után, rögtön fel is vettem az egyik kendőt, ami az orromtól lefelé takart az államig, és kicsit túrázni kezdtem. Megvizsgáltam a környéket, el is merengtem, ami miatt beleütköztem két emberbe, akiktől elnézést kértem, és mentem tovább mintha mi sem történt volna.
Ők egy szót sem szóltak, megálltak, de én nem igazán törődtem velük, továbbra is a házakat néztem, és úgy mentem tovább. Dúdoltam, aztán elkezdtem a fejemben hallani egy régen hallott orgona számot, és arra táncoltam, mint egy félnótás. Kicsit se volt feltűnő, nem tellett bele sok időbe mikor négy tagbaszakadt férfi betalált és azt akarták mennyek velük, velük mentem. Egy bolond mindig szereti az új mókákat, viszont ha egy őrültről van szó, ő inkább a tombolást, és az új élvezeteket keresi. Legalábbis ilyen voltam, egy cseppet sem féltem, tudtam, jól ha megunom őket és nem akarnak elengedni, akkor végük, én meg továbbállok.

Két darab fekete MAZDA6 típusú autóval, nem mintha nagy autóismerő lennék, de ezt pont tudtam. Szóval az egyikbe beinvitáltak, aztán előre beült a négy fickóból kettő, a másik kocsiba meg a másik kettő.  Hosszú utat tettünk meg, legalábbis időben mindenképp, az anyósülésen ülő férfi gyakran nézte a mobiltelefonját, és nyomkodott rajta ezt-azt. A sofőr meg kőrbe-kőrbe ment Brooklynban, én meg csak néztem az esti fényeket. Egy szót sem szólt egyikük sem, egy bizonyos pontig, az anyósülésen ülő férfi telefonja elkezdett csörögni, felvette, várt pár másodpercet aztán felszólalt halkan, hogy csak a sofőr hallja, de persze vámpír vagyok, így hallottam.

- Itt van – súgta halkan a sofőrnek.
Ez volt a jel, a sofőr éles kanyart vett, és egyenesen Brooklyn „szívébe” hajtott. Pár perc alatt oda is értünk a helyszínre, egy lepukkant épülethez, alatta (pince/csatorna szint) egy húsz méter hosszú és tíz méter széles – oszlopokkal megerősített -, gyülekező hely, jobb szót nem tudtam találni rá. Nem volt túl díszített, se lepukkant.  Az egész helyiség középén volt egy háttámla nélküli kő ülőhely, egyetlen egy darab, körülötte felsorakoztak különféle tárgyak, és vértócsák, többsége már nem volt friss, ezt inkább megérzésből tudtam mintsem szemmel felmérve.
Ahogy a négy férfi a kő székhez kísért, az egyik oszlop mögül egy fehér inget, és farmernadrágot viselő férfi ült le a kő székre. Középkorúnak lehetett mondani, rövid haja barna színű volt, szeme csillogott akárcsak nekem, arca komor ábrázat, nem igazán lehetett kiolvasni belőle semmit sem.
Tőle két méterre megállítottak.
- Végre előkerült az fehér hajú – üdvözöl elégedett hangon. Hallgattam, szórakoztatott ez az egész, mit is akarhat tőlem, a kendő alatt csak mosolyogtam.
- Figyeltelek már egy ideje, cselekedeteid, és a kinézeted is rendkívül… feltűnő, azon csodálkozom, hogy még nem haltál meg. Ami viszont a legfontosabb: Ki vagy, és mit akarsz Brooklynban? – kérdezte fenyegető hanggal és tekintettel. Erre én felnevetek:
- Háhá, vicces úriember vagy, nevetnél, ha megtudnád régebben mi volt itt a célom lehet találkoztam is pár éve az „embereiddel”, kitudja, ki… tud… ja, Isten biztosan. Most egészen más, más, igen más az egész felállás barátocskám, például itt álok miközben otthon is lehetnék, de a házikómban még a pórcica is eléget, hát mond meg, nem szörnyű? – hadartam le neki a „válaszomat”, ami nem tartalmazott választ, de annál több érzelmekkel teli hanglejtéseket, mimikákat, gondolatokat. Kíváncsi voltam erre vajon mit szól. Az eredmény igen kiszámíthatóan vicces volt, el is nevettem magam a fickó képén, aki hirtelen nem tudta eldönteni mit csináljon, arcon vágjon, meg ölesen, leszúrjon, megfojtson, nevessen, hátba veregessen miközben sír a nevetéstől, vagy érzelem nélkül üljön továbbra is , és közben próbálná megfejteni azt, amit mondtam. Ezt választotta öt másodperc hallgatás után: Dühösen, lábával toporzékolva, engem nézett, és ezt mondta:
- Nem adtál választ nekem- állapította meg türelmetlen számon kérő hangon.
- Hehe, tudom… heh…hehehe – válaszoltam nevetve.
- Miért játszol az életeddel? Hm? Őrült vagy? Netalántán túlságosan bátor? – kérdezte fenyegetőzve.
- Micsoda, kicsoda, fincsi az a csoda kérdés ez? – tettem föl a költői kérdést.
- Igen, bizonyára te őrült vagy, chh – jelentette ki és köpött a földre egyet.
- Merő szemen szedett szemetes! Ez olyan mintha azt mondanád pápára, hogy szent! Nem illik az ilyen, ezért karóba húzatják a bíborosok, ej, ej! – Jobb mutató ujjammal, figyelmeztetően csapdostam kétszer a levegőben. A férfi pedig egyre türelmetlenebb volt, a fejét fogta már, fájt neki az a sok hülyeség amit mondtam.
- Elég legyen! – kiáltotta, azután felkelt székéből, és lassan felém sétált, miközben a kezeivel is segített kifejezni azt, amit szavakkal tett:
- Nem a mostani viselkedésed érdekel, csöppet sem, lehetsz zseni, aki az őrült álcája mögé bújsz, és analizálsz engem miközben a vendégszeretetemet, és a türelmemet teszed próbára – magyarázta tényállását zavarodottan, és dühösen.
- Nem szokásom, de a helyzet igen fontos, megkérlek rá, hogy ami kérdéseket most felfogok tenni neked, arra válaszolj a legjobb tudásod szerint, nem nehéz kérés ez most tőled? – kérdezte már barátságosabb hangsúllyal, miközben már csak fél méterre volt tőlem. Beleegyeztem, mert kíváncsi voltam mit is akar, talán ha nem lettem volna „új hús” a vámpírok között akkor érteném a helyzetet. Bólintottam egyet, azzal jelezvén beleegyezésemet.
- Tökéletes – válaszolt a bólintásomra egy barátságos mosollyal. Aztán rá két másodpercre, előttem jobbra három lépést, majd balra tett három lépést, miközben egyszer rám egyszer a talajra nézett miközben beszélt:
- Hamar észrevettem, és az embereim is, hogy te új vagy a környéken. Sőt, kimentél párszor Brooklynon kívülre, ez is bizonyítja, mit sem tudsz az itt alakult szabályokról, vagy más áll a háttérben?
- Nem! – válaszoltam olyan határozottan, hogy még magam is meglepődtem rajta, „ ó ez belőlem jött” módon.
- Hmm, szóval nem tudsz a szabályokról, tudtad, hogy a mi területünkön randalíroztál, étkeztél, öltél embereket? – kérdezte egyre fenyegetőbb hangsúllyal.  Megdöbbentem, vagy inkább sokkolt? Nem tudom, beigazolódott a legszörnyűbb elképzelésem, azt tettem, amire felesküdtem, hogy soha sem teszek. Észrevette, a tekintetemen azt amit okoztak a szavai.
- Tekinteted mindent elárul, tehát lényegében nem voltál magadnál, hmm, ritkán adódik ilyesmi egy vámpírnál, legalábbis ebben a városban, de ahogy látlak te valami egészen más vagy, fehér haj, sebhelyek, honnan jöttél?
- Nehéz kérdés, nagyon sok helyen, országokban, és városokban megfordultam már. Képtelen vagyok rendes választ adni neked erre a kérdésre, zavarosak a gondolataim – válaszoltam elgyötört hangon, miközben a jobb kezemmel a fejemet markolásztam.
Nagy nehezen, de elfogadta a férfi, aki mint kiderült vámpír, persze korábban is gondoltam rá, de egy testnél több oka lehet, mintsem valakinek csillog a szeme.
- Szóval, utazó vagy, merre tartasz tovább?
- Nem fogok utazni többet, New Yorkban maradok.
- Miért döntöttél így?
- Jelenlegi állapotom nem engedi, és már nincs hova mennem.
- Mik a további céljaid? Továbbra is tivornyázol, miközben felfeded a vámpírok létezésének tényét? – kérdezte fenyegető hangsúllyal.
- Fogalmam sincs, tivornya sem az én ötletem volt, és felfedni a vámpírok kilétét? Ugyan, nem egy vámpírvadász van mostanában New Yorkban, és a múlt évi vámpírtéboly, ami itt volt, kötve hiszem, hogy az emberek továbbra is azt állítanák, hogy nincsenek vámpírok – állapítottam meg legjózanabban.
- Akkor is, ha teheted, önszántadból soha ne add ki kilétedet, és fejezd be az étek megölését! – fakadt ki belőle, nem szóltam rá semmit, meglepődtem, hogy nem dicsér meg azért amit tettem, sőt lehord. Becsukta a szemét pár másodpercre, majd kinyitotta és ezt mondta:
- A mi érdekünk is, hogy tudd, mit kell csinálnod vámpírként, fogalmunk sincs honnan jöttél, és ott milyen életkörülmények voltak, hogy így viselkedsz, s táplálkozol. Ám van egy ajánlatom számodra. Mi egy kisebb vámpír gyülekezet vagyunk, Vértestvérek néven, vannak agresszív, és törtető klánok, csoportok, társaságok – mondta az utolsó szót undorral a hangjában.
- Megtudnánk tanítani téged, hogyan is kell itt New Yorkban vámpírnak lenni, és talán kezdeni is tudunk valamit az elméddel.
- Kösz hapsi tapsi, na, csapj bele komám nem fogom itt egész nap a kezemet bérbe adni – egyeztem bele a sajátos módomon, és előkészítettem a kezemet kézfogásra.
- Lehet megbánom, de mindegy, ott segítek ahol tudok – mondta, és kezet rázott velem. Azután elengedtük egymás kezét, és elkezdte fogni a fejét, mint akinek sok volt ez az egész.
- Bill majd eligazít, nekem más teendőim vannak. – Közölte miközben hátat fordított nekem, és visszasétált a kő székéhez. Én meg értetlenül álltam ott.
- Nincs piszi puszi haveri dumi? – kérdeztem csalódottan.  Bill már intézkedett is, és a vállamra tette a kezét, ami nem kicsit esett kellemetlenül, nem igazán szeretem, ha váratlanul hozzám érnek, az a pár nap ott lent a barlangban, okot adott az egész felfogásomnak.
- Bocsánat – mondta meglepődötten, amikor meglátta, hogy vagy egy métert ugrottam hátra az érintés miatt.
- Velem kell jönnöd kicsit.
- Óh! Te vagy a hasfelmetsző Billi? – kérdeztem izgatottan.
- Az Jack volt, nem Bill – oktatott ki a fekete hajú tagbaszakadt vámpír.
- Szóóval akkor te Jack vagy? – kérdeztem kicsit szomorkásan miközben felé közeledtem.
- Nem, én Bill vagyok...
- Naa! Ezt kérdeztem, szevasz Bill – magyaráztam lelkesedve utána felé nyújtottam jobbomat, kezet ráztunk, utána elkísért az épület felső szintjére. Ott leültünk egy sokat használt székre, és beszélgettünk egy kicsit:
- Elsőként a rendszerünkről szeretnék beszélni, ugyebár ma megtudtad, hogy vannak területeink, utóbbi időkben be kellett az ilyesmit vezetni, és nehezen veszik a magunk fajták, ha más vámpír a területen lopja az étket. A másik, ha egy új tag bizonyított a tagoknak, akkor ténylegesen részesévé is válik az egésznek, majd utána fog lezajlani a bemutatkozás. Addig ne is számíts rá, ahogy tapasztaltad a bemutatkozás elmaradt.
- Hmm, már azt hittem valami nagy hibát követtem el, és azért volt olyan amilyen a vezéretek.
- Részben elkövettél, a területünkön embereket öltél, és rongáltál házakat, roncsoltad a hírnevünket. Ha nem lenne olyan amilyen a vezetőnk, akkor már nem élnél.
- Hehehe, mesélhetne az ősz rőzsebajszos milyen nehéz is megölni őt, hehehe – jelentettem ki nevetve.
- Mi? – kérdezte zavarodottan.
- Nem lényeg – válaszoltam hirtelen komollyá vált hangon.
- Akkor most „egoment” kérdezek. Mióta vagy vámpír, hasfelmetsző Billi? – kérdeztem kicsit unott fejjel. Ő neheztelően nézett rám, majd válaszolt:
- Elég régóta, miért érdekel?
- Áh, csak úgy – válaszoltam mosolyogva.  Nem tettem le a régi feladatomat, azt soha, most, hogy közelebb kerültem azokhoz, akik ellen harcoltam mindig is, jobban megtudom vizsgálni, és levadászni őket, ez így helyes! Ez így helyes?
- Hogyan tudhatnék bizonyítani nektek?
- Hmm? Például az eddigi cselekedeteidhez képest normálisabban viselkednél, az egyelőre ez megtenné.
- Heee? – kérdeztem bunkón. – Ha ez az apróság megvan utána mit kell tennem?
- Majd ha bizonyítottad az elsőt, majd utána beszélünk a továbbiakról, és még valami, egyedül nem mehetsz enni, úgy nézem neked nincs meg az a bizonyos enzimed. Ezért vérezik el az ételed – állapította meg.
- Ugye tudod, hogy emberekről beszélsz? – kérdeztem fenyegető hangon, és őrült tekintettel, amiből nem sokat lehetett látni mert alapból mindig csillogott a szemem.
- Persze, hogy tudom, és nyugodj le nincs szükség az ilyesmire, úgy fogalmaztam, hogy könnyebben megértsd, ennyi.

Tehát ki lett adva a parancs, csináljam azt ami most a legnehezebb: normálisnak lenni. Ahogy lehetett látni vannak tiszta pillanataim is, de ennyi, ki is merült a dolog ennyivel… Egyenlőre.
Szerencsémre kaptam segítséget, gyakorta Billel, vagy egy Joe nevezetű másik vámpírral portyáztam. Megtanították nekem, hogyan tudok csöndesen és diszkréten vadászni, az egy dolog volt, ám felmerült bennem az ellenállás, nem akartam tudatos állapotomban vért inni, mígnem újfent bekövetkezett a baj.  Elvonultam egy hétre éhezni, megkerestem a leégett házamat, hosszú idők után, a bunkerem továbbra is épségben maradt, de észrevehető volt, hogy a felülete több helyen sérült (kétszer kapott bombatámadást, de akkor egész New York, és a legutóbbi bomba, amit a vámpírvadászok tettek a házba), lemerészkedtem oda, és bezárkóztam. Fanatikusan, az őrület hullámain úszva, vámpírként imákat mormoltam, vastag és széles ezüst kereszteket markolásztam, ami komoly égési sebet okozott tenyereimen, és jó pár nappal később már készültem is a halálra, amikor tűrhetetlennek tűnt a mardosó éhség. Tagadtam mindent, magamat, célomat, létezésemet, helyzetemet, és mindent, amiben részem volt, és részese vagyok.
Öngyilkossági kísérletemet megakadályozta egy jókora robbanás, ami kirobbantotta a sérült bunkerem tetejét. A robbanás miatt egy darabig nem hallottam semmit, de ez pár másodpercig tartott, utána regenerálódott a hallásom. A Vértestvérek vezére maga jött el értem, és szó szerint kiráncigált a bunkeremből. Torkon ragadt és az egyik megmaradt házam darabjának vágott, és ezt mondta:

- Elsőként mint valami tébolyult gyilkos vandálként hatolsz be mások területeire, majd  később tagadod az étkezést, és inkább elvonulsz, sőt megölnéd magadat, nézd meg mit csináltál a kezeddel, mi a fene vagy te? Ki vagy te? Miért vannak nálad vámpírvadász eszközök? Beszélj!- kiabálta dühödten. Én meg csak lerogytam a földre, és erőtlenül nevettem, azután mindent feladva elterültem a földön, nem is aludtam jó pár napja. Az őrület nem engedte, most meg hirtelen nagyon megéreztem milyen állapotban vagyok. Nem válaszoltam neki, ő meg csak felkapott a hátára. Elveszítettem az eszméletemet, majd egy a főhadiszálláson ébredtem föl, mindenki ott volt. Amint magamhoz tértem, nem keltem föl, a földön feküdtem, fáradtan, szomjasan, sebzetten.

- Ez a semmirekellő egy új, tanulatlan vámpír, pont az ilyenek miatt hagytuk el a korábbi helyünket, erre tessék – kiabálta a vezért, mintha minden szó súlyos gondot jelentene. Felszólalt egy másik vámpír is.
- Szóval akkor ezért tette azt amit, de miért zakkant? Miért egyszer normális, és máskor őrült?
- Ez nem a mi dolgunk – vágta rá Bill.
- Így… van… mond meg nekik… hasfelmetsző Billi – mondtam erőtlenül, halkan.
- Tessék, tisztára bolond, csak a baj van vele – állapította meg egy másik, sértett hangsúllyal.
- Soha semmi nincs veszve, ez még Zlin Yu tanította – mondta egy vámpír a sokból.
- Adjunk neki még egy esélyt, és tanítsuk meg mi tapasztaltabbak, hogyan tudja magát meggyógyítani, és hasznossá válni, mit mondasz erre vezérünk? – A vezér habozott a válasszal.
- Rendben, Bill, Joe, a ti kezetekbe adom, de ennek okaként nektek is külön kell válnotok, térjetek vissza a testvériségünkbe, amikor készen álltok –adta ki a parancsot neheztelő hangon.
- Értetettem.
- É-értettem.
Aztán megint elsötétedett a világ előttem, arra eszméltem föl, hogy a vér ízét érzem a számban, gyorsan felpattantam.
- Hogy az a rezes fán fütyülőjét, hon vagyok a terin meg a gittet – kérdeztem viccesre fogva az egész helyzetemet miközben körülnéztem. Egy lepukkant megvilágítatlan helyen találtam magam, itt egy lámpa se adott fényt.
Kisvártatva megjelent Joe, és Bill, ki invitáltak házon kívülre, el is kezdtek engem tanítani. Elsőként, hogyan tudnék normális lenni, kiderült, hogy ha egy héten háromszor fogyasztok vért, akkor nagyjából megtudom tartani az épeszűsségemet, ami relatív fogalom, még így is. Egyben emlékek egy része is visszajönni látszott, magyarán a puzzle darabok kezdtek a helyükre menni. Ezután következtek a vámpír képességeim, aminek felfedezése és megtanulása időbe telt, de lévén, hogy gyorsan tanulok pár hónapba telt kezdetleges szintre emelkednem. Közben, amikor egyre többet voltam épelméjű, kezdett hiányozni az önfeledt tébolyda, viszont jobban tudtam koncentrálni, és tevékenykedni.
Felfedeztem, hogy képes vagyok a vérlátásra, a vámpírokhoz képest a gyorsabb regenerációra, és a vámpír átlagnál gyorsabb futási sebességre, végezetül, a testemet vagy nem sebzi meg, vagy csak kicsit tudja megkarcolni a vágófegyverek. Ezeket mind hasznosítani tudom, ha jól használom, persze a regenerációt, és a jobb ellenállást nem tudom irányítani.
Kiderültek a hátrányaim is, csillognak a szemeim, szemfogaim hosszabbak, erre azt mondták maradandó szemfog.
Aztán ott van, egy enzim hiánya, ami miatt nem tudom begyógyítani a harapásokat, amiket ejtek az embereken… Végezetül ezüst allergiám van.
Természetesen fel lehetne még sorolni az elmeállapotomat és azt, hogy egy héten háromszor vagy négyszer kell étkeznem, hogy normális maradjak, mondjuk normális…
Az egyik nap Bill félrehívott egy helyre, csak mi ketten voltunk ott, kérdezett ezt-azt:
- Vezérünk már elmondta mit talált az otthonodban, hogy kerültek hozzád?
- Meghalt egy J. Maun Janus, orosz vámpírvadász, és jókor voltam jó helyen. – hazudtam szemrebbenés nélkül. Tévedett ha azt hitte majd elmondom az igazat, hamar megölnének ha elmondanám vámpírvadász múltamat. Egyenlőre jobb is így, hogy nem sietek megint vadászni, más vámpírvadászok megteszik azt helyettem is, én meg majd ha jobban kiismertem az új adottságaimat, akkor méltó fegyverekkel nekivágok a kalandnak.
- Jack, ez túl egyszerűnek hangzik – alapította meg nyugtalansággal a hangjában.
Az álnevemen hívott, kitaláltam egy másik nevet, muszáj volt, Jack Connor-ként ismernek, és segítettek elintézni a személyazonosságom regisztrálását, kisebb hercehurca után.
- Én is így gondolom, de adódnak ilyen egyszerű pillanatok is. A világ változásának aspektusai nap, mint nap látszódnak, és előfordul, hogy a változás szünete közt észrevehető hasonló esetek. Tudod az a Janus fazon komoly gondot okozott egy ezüsthajú vámpírnőnek, valamiféle sereg századosa volt, vagy mije. Szóval hamar megölték, és én meg benne voltam a csapatban, sokan menekültek valami miatt, én meg nem tudtam merre menjek. Ennyi - mondtam nyugodt, kimért, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Ennyi lenne? – kérdezi kicsit gúnyosan Bill.
- Ennyi, ahogy már mondtam, elhiszed vagy sem ez történt.
- Akkor honnan volt bunkered.
- Az sem az enyém volt, értelemszerűen ott találtam a felszereléseket. - vágtam rá egyből.
- Hmm… - gondolkozott miközben az állát vakarta.
- Ha nem bíztok bennem akkor még miért élek, és ti is éltek, akkor meg mi a gond?
- Az, hogy nemrég lettél vámpír, és kérdéses minden veled kapcsolatos dolog, és válaszod – válaszolta.
- Tehát már annyira sem bíztok bennem mint korábban, mégis jobban figyeltek rám, és tanítotok.
- Ha nem látod benne az igazi lényeget az a te bajod Jack – vágta oda flegmán.
- Jól van, has… szóval Bill, akkor ma merre megyünk? – kérdeztem érdeklődve…

Bizonytalanságban őrlődve teltek a hónapok, és hiába teljesítettem jól a feladatokat (vadászat, nyomolvasás, információgyűjtések, információ eladás - ügyelni kellett rá, hogy senki se lássa a hajam színét, és az arcom nagy részét, minden a ruhán múlott természetesen-. Egyelőre csak ezeket kaptam, közben már lassan újév volt, csak úgy rohant is idő, és már jó ideje nem tört rám az őrült roham, legalábbis nem órákon keresztül.
Aztán a folyamatos unalmas tréning után, a vezér magához hivatott és kiderült bizonyítottam a rátermettségemet, és elfelejtik a vámpírvadász felszereléseket, amiket találtak nálam, így tehát már végleges tagja lettem a Vértestvéreknek.
Másnap este visszamentem hozzájuk, de csak Joe-t, találtam ott véresen üldögélve.

- Mi történt?
- Két vámpírvadász megtalált minket, és ránk törtek, váratlan volt, sokak meghaltak, még többen pedig üldözőbe vették a vadászokat, ne kövesd őket.
„Nem is fogom, más elvégzi helyettem a munkát, ez így tökéletes egyelőre, ki tudom használni a lehetőséget.”
- Dimisitque, Joe– búcsúztam el tőle, amint egy nálam tartott karóval szíven szúrtam. Vámpír erőmnek köszönhetően nem kellett kalapács.
Joe a meglepődöttségtől nem jutott szóhoz, nem is élt sokáig a végzetes találat miatt.
Magamhoz vettem a karót, és átfésültem a főhadiszállást, hátha találok valamit, amolyan kincsvadásznak éreztem magam. Elsőként meg is találtam egy zenelejátszót, amin egy érdekes orgona zenét hallatott, ami táncra perdített, jó érzés volt, már azért is mert a Vértestvéreknek annyi, és újra szabad vagyok.

Amint lejárt a zene újra magamhoz tértem az hirtelen jött tombolásból, és őrületből, így tehát gőzerővel folytattam a kutakodást. Legnagyobb ereklye természetesen a dugipénz volt, pár régi kacatot is találtam, de azokkal nem tudtam mit kezdeni, inkább tettem arról, hogy távozásom előtt felgyújtsam a házat. Ehhez viszont be kellett mennem az egyik benzinkutashoz egy kicsit vásárolni. Azután minden gyorsan ment, az égő ház előtt, mint valami félnótás lejtettem az örömtáncot, aztán megigazítva ruhámat, jobbnak láttam tovább állni. Következő úti célom Queens volt, miért? Az a hely volt az ahol nyomot hagyhattam magam után, és nem ártott utána nézni a dolgoknak. Költözködtem, noha hivatalosan nem vettem házat, csak az egyikbe, hogy is mondjam helyet fúrtam magamnak.

Egy nagyobbacska lakóház pincéjében találtam otthont magamnak, és ide át is hoztam a fegyvereim használható és tört részeit is. A töltény gyártó gépet is, és mindent ami a berobbantott bunkerben volt. A pince helyiséget kéretlenül is de tovább építettem az elmúlt hónapokba, pontosan kétezer huszonöt januárjáig. Minden tudást már korábban megszereztem hozzá, hogyan tudnák magamnak egy eldugott részt kialakítani, ahol nem zavarhatnak, ugyanis sajnálatosan nem egy lakóval kellett végeznem, mert talált engem, végül is, nyilvános hely volt a lakóház pincéje, itt nem voltak lakattal lezárt ajtók.
Szóval pár hónapot igénybe vett, de végül helyett találtam magamnak. Az új helyem hat méterszer négyméteres helyiség, magassága pedig két méter volt. Gerendákkal és deszkákkal biztosítottam az egész helyett. Utána következett a bejárat elrejtése, ami kissé komplikáltnak tűnt. Elsőként le kellett olyan deszkákat festenem a lenti fal színére, ami egymásba rakhatóak, így nem szűrődik át a fény a deszkák között, ugyebár bekötöttem egy darab lámpát az új otthonomba (elég sok mindenre megtanítottak, amikor vámpírvadásznak készültem).  Szóval a bejárat egy összerakott három deszkából állt, ami fél méter széles volt, és lent kellett megfogni ahhoz, hogy fel lehettem emelni (ezért egy csigás szerkezetet kellett fenti részére kidolgoznom, amit biztosítja a felfelé és a befelé mozgást.), hogy belehessen jutni. Csakhogy az aljához mindig oda tettem valami igen nehéz dolgot, ami takart is és több ember kellett a megmozdításához, a lenti lámpát is arrébb tettem, hogy az ajtóm árnyékban legyen. Ez lenne a szerkezeti átalakítás, a beltéri elrendezés: ágy, egy méter hosszú, és fél méter magas láda – még a vámpírvadász időkből. -, összeszerelhető asztal, rajta a töltény gyártó szerkezet, négy kocka alakú láda, benne a fegyver, és lőszergyártáshoz alapanyagok, kopott szőnyeg – erre pakolom a lőfegyvereimet. –, és még egy ócska szekrény, amiben a kendőket, és a kabátomat hordom. Otthonos kis hely, hamar megszerettem, természetesen még pár kacat helyet kapott, mint például a pénz tartó kis lakatos dobozkám, az ellopott zenelejátszó amin az a remek orgona szám van. Eldöntöttem, hogy csak ünnepekkor kapcsolom be, hogy még értékesebb legyen. A másik kütyü egy kopott tükör, ami ide oda kerül nap, mint nap, tehát ennyi lenne, új hely új lehetőségekkel.



Amint aktívabban kimerészkedtem esténként, és bevetettem magam az információ gyűjtésekbe – ugyanis mint kiderült ahhoz értek a legjobban, legalábbis én így gondoltam -,  mindenesetre elég sok értékes információ birtokában vagyok(Ennek behatárolását a előtörténet elbírálássakkor szeretnék kapni.) . Nem is telt bele sok időbe mire nyomra akadtam egy vámpír csoportnak, csak nem voltam elég óvatos mert más is megtalált. Egyik este a korábban látott vámpírvadászok megtaláltak:


- No lám, megvan a mi kis Amens-ünk – állapította meg elégedetten a szakállas férfi, és a vállára tette shotgun fegyverét, ezzel is szimbolizálva nyugodtságát, és önteltségét.
- Jól mondod, csakis Amens lehet, az a vámpír, aki őrjöngeni szokott, tipikus vandál, és tömeggyilkos. Bízd csak rám, élvezett lesz kilyukasztani! – válaszra nem várva a nő rögtön előhúzott két Micro Uzi-t, és azzal akart eltalálni. Akart csak, mert 80km/ órás sebességgel kezdtem el futni, így mire elővette a fegyvereit én már nem voltam ott. Azt gondoltam leráztam őket, de kocsival tovább kerestek majd megtaláltak megint. Azon az éjszakán nem volt nyugtom, előlük kellett szaladgálnom, míg végül nehezen de letudtam rázni őket.

„Pont amikor felfedeztem, hogy van itt is egy tehetős vámpír csoport. A nő meg miért tud használni két Uzi-t? Ő is mutáns lenne? Hmm.”
Egy darabig úgy döntöttem nem mozdulok ki, bár pont erre számítanak, pontosan két napig voltam új otthonomban, és tervezgettem az útvonalakat, ugyanis volt pár térképem.  Megterveztem az útvonalat és a harmadik napon kimerészkedtem zugomból, és elindultam azon a nyomon, amit félbehagytam. A Vértestvérek informátorai Queensben is itt voltak, ők voltak a legnagyobb segítségeim, ismeretség lévén volt olyan információ, amit ingyen adtak, és részben segítettek eligazítani. Részben tőlük hallottam először a Társaság névre hallgató öltönyös vámpírokról. Felkeltették az érdeklődésemet, úgy gondoltam rájuk, mint fontos alkotóelem a jelenlegi „életemben”. Nem apróztam el a felkészülést, egy egész hónapig tartott mire mindent összeszedtem, öltönyt, és hozzá mindent, ami kell, maszkot is – amit egy nemrég megismert maszkkészítő csinált nekem bőrből. Ami eltakarja a füleket, az orrot, szájat, és szemeket, a szemeket két napszemüveghez hasonló lencse ( de csak látszatra olyan, aki nem kívülről nézi annak olyan mintha egy sima átlátszó lencsét használna.) van hozzá erősítve belülről. Ezt a maszkot leginkább hátul kell összefűzni, de két oldalt is lehet állítani a szorításán. Vettem kesztyűket is, egy remekbeszabott órát, és egy vörös parókát. Készülődés azzal is telt, hogy egyre több információt tudok meg a Társaságról, és mi is érdekelhetné őket. Amint minden előállt befurakodtam hozzájuk, elég nehéz volt, épp üléseztek.
- Üdvözlök minden tisztelt Társaság tagot, a nevem Jack Connor, egy komoly dologgal fordulnék önökhöz, ami nem tűr halasztást.
Többen összesúgtak a műsorom alatt és utána is, végül a legmesszebb ülő megszólított:
- Mégis maszkba jöttél, lássuk, hát kit rejt a maszk, ez alapvető a bizalomhoz, és a pontos adatok.
- Jobban szeretek ezzel beszélni, de ha ragaszkodnak hozzá – mondtam rekedtes hangon, és kifűztem a bőr maszkot, ami rajtam volt. Még több sugdolózás vette kezdetét, amikor meglátták az arcomat - A vörös paróka volt rajtam -. Aki korábban felszólalt az ő szemei összeszűkültek, mintha az arcom maga fenyegetést jelentett volna, esetleg egy régi emléket.
- Ritkán látni olyan vámpírt, aki úgy néz ki, mint te, azt hiszem jobb lesz, ha engedélyezem a maszk visszavételét.
- Megtisztel – válaszoltam fejbiccentéssel.
„ Azt gondolhatják mily szörnyű sebeket szerezhettem vámpírrá válásom előtt, hogy így nézek ki mi? „ – Gondoltam mosolyogva, miközben már újfent a fejem nagy részét takarta a maszk.
- Nos, azt hiszem itt az ideje az információk átadásának, természetesen megjegyzem üzleti ajándék, egy része. A részletesebbeknek ára az önökhöz való csatlakozásom lehetősége lenne.
- Rendben – egyezett bele unottan miközben a jobb kezével intett nekem, hogy folytassam csak.
- Tehát, tisztelt tanácstagok, egy hónap, és három napja megtámadott engem két vámpírvadász, nem is leplezték kilétüket, és lényegében beszédesebbek voltak mint a régebben ismert vámpírvadász ellenségeim. Korábban Brooklyn-ban tevékenykedtek, nyomozgattak, majd felgyújtottak pár olyan házat ami feltehetőleg vámpír odúnak minősült. Eszközeik igen sokrétű, lőszereik titán heggyel ellátott vagy szimpla acélhegyesek, és tompa bevágott változatot is használnak, általában mindegyik ezüstből készült töltények, de persze vannak kivételek, mint például a kilőhető szenteltvizes karók, és korábban említettek.  Nem vetik meg a szentelt vizet tartalmazó lövedékeket sem. Ezeket általában vagy nagyon erős magnum lőfegyvereknél hasznosítják, vagy gépfegyvereknél, ritkább esetben roham lőfegyvereknél. Vágóeszközeik kés, tőr, kard, sétabotnak álcázott hosszú penge, katana, és egyéb vágófegyverek, mind ezüstből készülnek, vagy ezüst ötvözetűek. Védőfelszerelést is hordanak, erősített felsőtest védő öltözéket, vagy fém, vagy különleges lemezötvözetet. Tehát a karjuk, a fejük, a nyakuk, és a lábaik oldalsó részeik védtelenek harc során – meséltem átszellemülten, ügyelve a pontosságra. Egy mély levegővétel után folytattam.
- Ezek a vámpírvadászok többségében egy európai Piros Apátság néven ismert egyházból jönnek, eddig leginkább a saját országukban tevékenykedtek, de páran kimerészkedtek Amerikába. Tapasztaltak, igen régóta benne vannak a szakmában. Még esetleg előfordulhat, hogy a szövetséges Sárga Apátságból jött az a két vámpírvadász, akikkel találkoztam. Az utóbbiak erősebbek, ugyanis a Piros Apátságnak a vezérüket megölte az egyik tag, aki rájött egy belső titokra, és vétkesnek találta őt. A mostanában itt garázdálkodó vámpírvadászok irtották ki a Vértestvérek vámpír csoportot Brookyln-ban.
- A jelenlegi két vámpírvadász egy nő, és egy férfi, a nőnél két Micro Uzi van, a férfinál egy standard besorolású Shotgun. Egyben egy dolgot szeretnék kérni, bármit csinálhatnak a hosszú hajú, fekete szakállú, tetovált karú férfival, de a nőt hagyják meg nekem! Van egy elintézetlen ügyem vele – mondtam az utolsó mondatot elszánt, már-már megszállott hangsúllyal, de továbbra is mély rekedtes hangon. Természetesen részben páran meglepődtek mennyi információt tudok ledarálni egyszerre kevés szünettel. Vagy három percen át kínos sugdolózások sorozatát figyelhettem meg. A hatást elértem, ezért csak bőszen vigyorogtam a maszk alatt.
Pár perccel később az asztal végén ülő férfi felszólalt újfent:
- Érdekes hallani az ön szerint értékesnek tekinthető információkat. Egyben csak félig részletesek, de látom, csak ennyit tud róluk. Egyedül az a szerencséje, hogy a Vértestvéreket kivégezték, és így hiány van az informátoraink között. Légy üdvözölve köztünk, Jack… - mondta majd elkezdett tapsolni utána a többiek is követték a példáját.
- Köszönöm mindannyiuknak – köszöntem meg alázatosan, és vigyorogva, amiből persze semmi nem látszott. Azután kitessékeltek, ugyanis még van más megbeszélnivalójuk is.  Az egyik tag aki nem volt az ülésen, elmondta mi is a helyzet. Mindig kötelező az öltöny, ezen eléggé felháborodtam, mert a kedvenc szakadt ruhámban nem tudok majd mászkálni. Elmondta, hogy segítenek nekem elindítani az üzleti vállalkozásomat. Van vér „raktáruk” ami jelentősen megkönnyíti a dolgomat, nem kell majd mindig vadászni, és legalább az egyik gyengémet is így kilehet küszöbölni, ha zacskós vért iszok.
Még aznap el lett rendezve, hogy Queens-ben megvehessek egy kávézót, nem túl nagyot, de mégis szépet.

Hoz egy kis jövedelmet, meg talán ott is kilehet alakítani valami pince félét, noha nem lenne tanácsos ha sokszor meglátnának öltönyben meg maszkban, de még mindig jobb mintha az arcomat látnák. Szóval egyelőre csak sima befektetés céljából vettem meg. Aztán egy-két nap eltelte után megbeszéltem pár illetékes taggal, hogy le kellene állítani a vámpírvadászokat, akikről beszéltem. Három vámpírból csak az egyik marad mellettem, és ajánlott fel két vámpírt, akik tudnának segíteni, nem voltak fegyvertelenek. Elfogadtam, naná, hogy elfogadtam, csak kicsit problémás belegondolni, hogy vámpírvadászok a célpontjaim. Egyenlőre szórakozásnak jó de nem csinálok belőle rendszerességet. A támadásra felkészülve egy erősített acél lemezt helyeztem a szívem elé, nem sokat de azért véd valamennyire. Az erősített acél kapott láncok fogják a négy szélén, kettő fönt kettő lent, egyik a bordám fölött van összekötve, a másik kettő a vállaim mögött.
Egy lőfegyveremet ( Vikhrt) vittem magammal, és a rubinvégű fa karómat, egy olajbombát,ezüst késemet is akartam vinni, de mint kiderült már a markolatot fogva is mar.
Természetesen nem csak e téren készültem fől…

Még aznap este elmentünk hárman, felkutatni a vámpírvadászokat. Szerencsénkre most szét voltak válva a célpontok, épp alkoholt vásárolt a szakállas fazon az egyik közértben, de még így meglepve is elég komoly ellenfélnek számított:
A két vámpír előre sietett engem hátra hagyva, felvették az öreggel a harcolt. A kis közértből hamar romhalmaz lett. Dőltek az áru tartó szekrények, a falakra elsőként sörét maradékok kerültek, majd kemény csempe, és beton törő ütések. A szakállas férfi természetesen a fegyverével hárította az első támadást, minden gyorsan alakult nem volt időm jó célpontot találni a férfi testén.  Hamar elérkezett az a pozíció mikor az egyik vámpírt súlyosan megsebezte a vadász. A másik feldühödve majdnem eltörte a férfi nyakát, de még idő megérkeztem, és segítettem, öltöny nélkül.

- Ne félj, megjöttem Zzzz a toppon – kiáltottam, amikor a jó állapotban lévő vámpírt szíven szúrtam egy fa karóval. Nem kelt föl többet, másikat meg fejen, majd szíven lőttem. A lőfegyveremben volt még elég lőszer, így a vadászra céloztam.
- No lám, csak nem az, akire gondolok? Az őrült, vagy inkább Amens?
- Van egy kis befejezetlen dolgunk Petrov – jelentettem ki felé közeledve. Ő erre meglepődött, hogy a kevesek által tudott nevét tudtam. Persze, hisz még a Piros Apátságban tanított engem, jól tudtam ki ő, és mit tud, felkészültem a legrosszabbra, de egyben a szórakozásra is. Rá is lőttem, a fejére, majd nyakára, és a szívére célozva. Hamar kifogyott a tár, és nyomban kicseréltem a fegyvertárat, az orosz befűrészelt lövedék fajtára. Nagyon jól tudtam, hogy a fegyverével kivédi a nagy részét a lövedékeknek, a többi meg mozgással kikerüli. Ő sem volt egyszerű ember, bőre keményebb volt, mint az embereké, és a reflexei is jobbak voltak. Legalábbis így tartották, de az a hír járta, hogy előre lát egy percet az jövőből, de ez csak kitaláció lehet. Rászegeztem a fegyveremet, de már nem volt ott, hátulról akart tarkón lőni, időben megfordultam, és csak a vállam és a mellkasom kapta sörétet.
- Ez fájt, de ezzel csak feldühítesz! – kiáltottam, majd vámpír gyorsaságomat kihasználva gyorsan elfutottam, pontosabban a háta mögé, de számított rá, a másik karom is kapott sörétet, nem tántorított el, mert én is számítottam erre a kimenetelre. Egy orosz lövedéket a lőfegyverem csövébe tettem, a tárat pedig kiszedtem, és felé dobtam, ő nem lőtte le. Hirtelen nem tudta mi történik, én pedig egy jól irányzott lövéssel eltaláltam a tárat, ami egy méterre volt tőle. Nem vártam meg a találatot, kilőttem a golyót, és a polcok mögé bújva próbáltam minél messzebb kerülni. Részben sikerült, részben nem. Kaptam pár darabot én is, de legalább csak súroltak. Ingem darabjaira szakadását ez is segítette. Elővettem egy szokványos töltényű tárat, azt a fegyverembe raktam, és megnéztem mi történt a férfival. Egy kettétört shotgunt találtam a robbanás helyén, és elég sok vérfoltot. Egyik polc mögött lehetett, belerúgtam a lehetséges rejtekhelyébe, és az egy nyekergés keretében rádőlt. Meglepőd módon még élt utána. A férfi elég csúnyán nézett ki, mint egy élőhalott, de még mindig élt.
- Nos Petrov, te is megtapasztalhattad a pokol egy darabkáját – jelentettem ki, amikor lenéztem rá, csak a feje volt kint, és a megmaradt egy szemével nézett rám, nem szólt semmit, csak nézett.
- Tudom… milyen, ég veled tanárom – búcsúztam tőle, és még a fejébe lőttem párat. Megbizonyosodtam róla, hogy nem él, utána magamhoz vettem a fa karót, és távozóra fogtam. A boltos nem volt már rég a helyiségben.


Lekezelésem után másnap este a nőt látogattam meg.
Odaértem a lakhelyére, kapcsolatok révén hamar kinyomoztam hol is alszik. Még a vámpírvadászoknak is kell néha este aludniuk, bármi közbejöhet reggel, hogy akkor ne tudjanak aludni. Ez volt a helyzet, noha csöndesen akartam bejutni hozzá, de nem sikerült, kimentem a zártörés gyakorlatból, így inkább az egyszerűbb utat választottam, berúgtam a lakás ajtaját, elővettem az altatót tartalmazó injekciót, és emberfeletti sebességgel hozzá futottam, elkaptam – ugyanis már nyúlt volna a párnája alján tartott fegyverért, de én gyorsabb voltam -, és a nyakába szúrtam az injekció tartalmát. Jó ha egy másodperc telt el mire hatni kezdett, eleinte lassabbodott a nő mozgása, aztán eszméletét veszítette. Megkötöztem, és újfent emberfeletti sebességgel elvittem őt egy már előkészített helyre.

A nő éhesen kelt föl, kitudja óráig, vagy napig aludt, látszott rajta a zavarodottsága. Én meg boldogan fogadtam ébredését. Egy remekbe szabott orgona zenével, amit csak pár napja gyakoroltam:
Ki akart szabadulni, de utólag látta meg, hogy lánccal kötöttem őt egy vaskos oszlophoz. Egy templomban voltunk.
- Mit tettél? Mit keresek itt?
- Na kedves – kiáltottam hátra miközben játszottam a számot, újra, újra, újra, újra, és újra. – miből gondolja, hogy tettem volna bármit is? A pap szabadságon van, és csak önért éheztettem magam, egyben csakis önért tanultam meg zongorázni, most mondja meg, őstehetség vagyok mi?
- Én magam sem tudtam, pár napja kezdtem neki, erre mintha a véremben lenne – kiáltottam nevetve.
- Ez undorító, eresz el te mocskos vámpír!
- Ej – hagytam abba az orgonán játszást egy mély hangot kiadó billentyűt leütve, majd megfordultam. – ennyire lerí rólam, és nézzenek oda elrontotta a zenét. Tudja mit, ennyi elég is lesz, hasfelmetsző Billi-nek sem tetszene több. Pedig ha hallaná azt, amit tőlük szereztem, na, az zene, legalábbis ahhoz képest, amit játszottam.
- Háh, egy önbizalom nélküli vámpír?
- Hmm? Kegyed is vak mint a többiek? Ez csak egy játék, ez mind csak egy játék – kiáltottam a mennyezet felé tartva a karjaimat, és a fejemet. Aztán úgy tűnhetett mintha megigazítanám a nyakkendőmet, de ellenkezőjét tettem, kioldottam azt.
- Tudja, nagyon unom ezt, az öltöny, a maszkot, a színjátszást – vallottam be miközben elindultam a nő felé, útközben levettem az öltönyömet, és a maszkot is. A nő megdöbbent az arcomat látva.
- Te???
- Én??? – utánoztam a hangsúlyát.
- Na ne szórakozzon kedvesem, mintha bármit is tudna rólam – közöltem vele arrogánsan.
- Philip majd ellátja a baját! – kiáltotta fenyegetően
- Philip már meghalt drágám, ahogy te is megfogsz, ha tovább idegesítesz – fenyegettem miközben az ingemet is kigomboltam.
- Mit… mire készül? – kérdezte ijedten.
- Utolsó kenet, megmutatok valamit.
- Pont maga ne beszéljen utolsó kenetről, pokol szülötte.
- Maga semmit sem tud a pokolról – állapítottam meg, és vettem le az ingemet is, most nem volt rajtam a fém szívvédő. A nő jól láthatta a számtalan sebhelyet a testemen. Tátott szájjal nézte, azt a sok harapást, vágást, égett bőrrészeket, új rózsaszínes bőrfelületeket, és még lehetne sorolni.
- Látja? Részben nem egyszer átéltem a poklot, de mit tud maga friss újonc az egészről. Hm? Apátság nem mesélt, nem beszélt, ki is beszélne, a bohóc nevetve miközben a kés a torkát metszi? Ó nem, az Apátság nem beszél, a bíboros se, főleg a pápa nem. Tudja? Utálom mindet – vallottam be majd fordítottam hátat neki, és előre léptem kettőt. Majd megfordultam, és leguggoltam, tudtam mit fog kérdezni.
- Mit tud az Apátságról? – kérdezte aggódva.
- Ohoho, többet, mint maga, a múltam érdekli? Nem mondom el, itt a falnak is füle van, és csak azt hallhatja, meg amit megengedek neki.
- Maga zakkant… - állapította meg undorral az arcán.
- Háháh, érdekes látni milyen… sokára jött rá – jelentettem ki vigyorogva.
- Mindegy is, állapodjunk meg, rendben? – kérdeztem sebhelyekkel teli államat vakarva.
- Maga elmeséli honnan jött, ki küldte, és én szabadon engedem, adok önnek egy új esélyt az életre. Vagy netalántán a vadászatra? El akar kapni? Még egy sebhelyet akar a testemen hagyni, netalántán kielégíteni a vágy…
- Hagyja abba maga torz – kiáltott rám.
- Lám, lám, előkerült a görbe tükör a zsákból nemde? Nem voltam ám mindig ilyen, sőt meg sem ismerne, ha össze akarna hasonlítani régi valómmal, én sem ismerném meg magamat, ha visszaváltoznék – mondtam nevetve. A nő erre nem mondott semmit, csak nézett, próbált elemezni, és mintha a hátrakötött kezei mozognának kicsit.
- Tudja nagyon csinos, hasonlít Nikire – meséltem szomorúan. Aztán, mint aki bekattant, szemhéjaim szétfeszültek, vigyor ült az arcomra, felpattantam ülőhelyzetemből, és sietve a nőhöz léptem:
- Hol is tartottunk drága? Tartozol egy komplett meséléssel nekem. Szóval honnan jöttél? Piros, vagy Sárga? Esetleg eredeti gyökérből, az Apátság velőjéből? – Kérdeztem tőle, amint közel hajoltam hozzá, és cirógattam az arcát, ami nagyon nem tetszett neki, le is köpött. Amire válaszul jobb kezemmel megmarkoltam a torkát, és elkezdtem nevetni, mint egy őrült udvari bohóc, befejezve elengedtem a nőt, aki köhögött.
- Tiszta gyalázat, amint vámpír lettem, és utána egy, s más, dolog történt, mindegy-é vált, hogy férfit vagy nőt ölök meg vagy iszok a véréből. Hova a tisztelet igaz? Ám amikor egy nő úgy fogad, hogy két Micro Uzi-t előrántva akar lyukasra lőni, az megfordítja a dolgok állását – mondtam neki elgondolkozva, a nő meg csak hallgatott, és nagyon kezdett zavarni a szökési kísérlete.
- A nő pedig csak hallgat, és hallgat, mintha időt akarna szerezni magának, nem alkuszik hisz ki tudja saját magát szabadítani. Hülyének néz??? Szerinte nem látom, hogy mozog a karja le s föl? – kiabáltam felé. Végül rájöttem nem játszhatok tovább, cselekednem kell. Megragadtam a nő vállait, és a nyakába haraptam. Rég éreztem ilyen finomnak egy ember vérét, de lehet, hogy mutáns, és azért volt olyan az íze amilyen. A nő ellenkezni a próbált, de nem volt eredményes, amint eleget ittam véréből elengedtem.
- Kösz a vacsorát drágám, jót főztél, rég ettem ilyen jót – köszöntem meg elégedetten, miközben megtöröltem a számat.
- Te alávaló, hogy merted…
- Mit mertem? Még élsz, de már nem sokáig, tudod, van egy kicsi bibi nálam, na, jó, van még több, is mint kicsi, de az egyik az, hogy nem szűnik meg a vérzés a nyakadnál. Szóval elvérzel drága, a véred csodás, kár érte, hogy te magad milyen vagy azt én nem tudom. Szabadulni próbáltál, most is van értelme? Egy óra, és elvérzel, vagy talán kevesebb? Lehet két liter véredet kóstoltam meg, szerinted?
- …miért én? – kérdezte a nő elcsigázott erőtlen hangon, a tartása is kezdett erőtlen lenni.
- Áhh a klasszikus klisé kérdés, egyben utálom is, szerinted hányszor tettem fel magamnak a kérdést, amikor megtapasztaltam, hogy többé nem vagyok ember?  Hmm? El sem tudod képzelni, de ha ennyire kíváncsi vagy, és csak én válaszolok a kérdésekre miközben egy rakásra kellene válaszolnod, megteszem, válaszolok, utolsó kenet leányka.
- Részben talán arrogancia miatt is, igen, talán az, vagy csak hasonlítasz Nikire, akit szerettem, de őt nem fogom megcsalni így maradt a B/2543. terv. Miszerint elégtételt veszek, és megkóstolom a véredet, és ezzel lehetővé teszem, hogy soha többé ne akarj kilyukasztani.
- …tényleg… Amons – mondta halk elcsüggedt hangon, teste látványosan kezdett elernyedni.
- Ó, ez hízelgő, de lásd, hogy tisztelem vámpírvadász mivoltodat, egy templomban vagyunk.
- Az atya, fiú, és a szentlélek nevében, a templom legyen a csatorna, tested, és lelked megtisztul Isten által, üdvösség vár, gyermek, amen – mormoltam becsukott szemmel, és kezeimet összetéve.
- Ki… - ejtette ki halkan a nő az utolsó szavait. Letérdeltem hozzá, közel hajoltam, hogy a fülébe súghassak valamit.
- J. Maun Janus, szolgálatodra – súgtam boldogan, majd eltávolodtam tőle, látni akartam az arcát, hátha ismeri a nevemet, biztos ismerte, hisz értem jöttek, azzal kezdték, hogy a házamat gyújtották föl.
Eltávolodva jól láttam, hogy a nő szemei kikerekednek a hír hallatán, és úgy maradt. A fény kialudt, de az izom merev maradt a szemhéjában.
- Isten veled…  Woáh, ezt meg kell ünnepelni – emlékeztettem magamat hatalmas hangulat ingadozással. Feltakarítottam magam után, aztán felöltöztem gyorsan, részben mérgelődve a sok gomb meg miegymás miatt, nagy sokára elkészülve kiléptem a templomból, csakhogy az ajtó aljánál volt egy cetli, és ez állt rajta:

„ Jönni fognak még.”

Elolvasva elfogott a düh, összegyűrtem a papír cetlit, és gyorsan körbenéztem. Nem láttam senkit sem természetesen.  Rengeteg kérdés merült fel bennem, végül elraktam a cetlit, és betértem a Társasághoz.
Ott most kevesen voltak, közönyösen fogadták azok, akik ott voltak valamilyen oknál fogva. Mondhatni el akartak hessegetni de megmutattam a cetlit amit találtam az templom előtt. Ők is elgondolkodtak rajta, csakis azt jelentheti, hogy ez még csak a kezdet, több vámpírvadász fog jönni, leginkább, azért mert a másik kettővel nem tudnak kommunikálni.  Így is meglepő, hogy csak kettő vadászt küldtek értem, végül is végeztek volna velem, ha nem változok át vámpírrá.

Kirendeltek Brooklyn-t megfigyelni, szóval az egyik nap Queens-ben kerestem információkat, másik nap Brooklyn-ban. Ez egy hónapon át tartott, eredménye nem igazán volt, olyan fajta információkat gyűjtöttem csak, amiket eltudtam adna, többségét nem a Társaság tagjainak. Idővel akadtak más „vevőim” is. Olyanok akik az alvilági szervekben érdekeltek, és jó ha megkapják azt az információt ami illeti őket. Nem kérhetek az összestől pénzt, általában hamar megtudom állapítani kitől, lehet, és kitől nem. Nem az anyagi helyzetről beszélek, akadhatnak kivételek…

Március-Április
Március kezdetén találkoztam egy testhez tapadó ruhát viselő nővel, akinek hosszú fekete haja volt fehér tincsekkel.  Ázsiában használt vágófegyvereket hordott magánál, a ruháján Japán vagy Kínai írásjelek sorakoztak, nem tudtam megállapítani.


Épp az egyik összekötő ismerősömtől jöttem el, és a sikátor lámpafényénél meg álltam, nekidőltem a falnak, és úgy tettem, mint aki dohányért nyúl öltönye zsebébe.  Éreztem a nő szagát, tehát tudtam, hogy megfog látogatni. A sötétségben – ami számomra átlátható –, lassú óvatos mozgásokat lejtett, körültekintő volt, alig lehetett hallani lépteit még az én füleimmel is. Kiérve a lámpa által megvilágított területre, úgy tett mintha nyugodtan, de óvatlanul hangosan lépkedne. Már ez a színjáték is döntést szült bennem: Csak óvatosan a szerencse sütissel, hmm sztereotipia…
- Felröppent a hír egy bőrmaszkos, rekedt hangú információ brókerről, felbukkant Queens-ben, majd Brooklynba – állapította meg játékos hangon. Erre reagálva visszahúztam a kezemet amit az öltönyöm belső zsebe felé tartott, inkább összekulcsoltam kezeimet, és így szóltam:
- Isten veled van gyermekem, miben segíthetek? – mondtam nyugodt, megértő hangon.
- Hehe, ez nagyon jó, ezt sem hallottam még New York-ban, a magad fajtáktól, este, méghozzá egy sikátorban – válaszolta szórakozottan. A nő egy méterre állt meg tőlem, és szemmel láthatóan nem szégyellte fegyver arzenáljának mutogatását. Kesztyűs kezeimet a nadrág zsebeimbe csúsztattam, a nő mosolya lehervadt, és a lényegre tért:
- Pár információ érdekelne, maszkos, egy Amens elnevezésű vámpírról.
- Van valamiféle leírásod, vagy tudásod róla? Esetleg valami ami eszembe juttatja? – kérdeztem érdeklődve rekedt hangon. A nő fintorogva előhúzott húsz dollárt a zsebéből, és elém szórta azokat, nem is próbáltam elvenni, mozdulatai kezdeti irányváltásai igazolták végső tettét.
- Ha annyira nehezedre esik emlékezni, akkor kapard össze őket a földről! – utasított fenyegető hangsúllyal, és harci vágytól feltüzeld szemmel. Ez nem jelentett túl sok jót, ez csak csapda lesz, cselekednem kellett.
- Chh, nem tudod, hogy megy ez? Ingyen nincs információ, főleg Amens-ről, mindenki őt keresi – vágtam vissza, más közelebb lépve a nőhöz.
- Ki az a mindenki? Beszélj!
- Ennyit ért a húsz dollárod, amit nem is kaptam meg, a további minimum százötven dollárodba kerülne, és a kezembe – oktattam ki, fenyegetően fölé hajolva, ugyanis kisebb  volt, mint én.
A nő erre lenéző tekintettel villámgyorsan előrántotta Katanáját, előre láttam a mozdulatát hátráltam, majd leguggoltam, fölöttem sávot vágott a falba.
- Szerintem jobb, ha több információért nem keresi az információ brókereket, ilyen temperamentummal csoda, hogy még él – jelentettem ki, majd kicsit felgyorsítottam a futásomat, megragadtam a nőt hátulról, akinek igen jó reflexei voltak, és csak félig meddig sikerült megfognom a ruháját. Látván sikertelenséget, leguggoltam, és a lábait egy söprő rúgással kirúgtam, a nő hátra esett volna, ha nem kap olyan képzést, amilyet, könnyedén megoldotta helyzetét egy szaltóval, és máris talpon volt. Csakhogy ezt kihasználva én már nem voltam a környéken se.
Ilyen lett az első találkozóm vele, tudtam ezzel gyanúba keveredek, de nem volt kedvem megalázkodni előtte. El is meséltem még aznap pár szintén információ brókernek pár apróság fejében, hogy ez a nő felbukkant, és óva is intettem őket.  Pár hét eltelt amikor visszajelzéseket, és köszöneteket kaptam tőlük.

Kicsit több időt szántam magamra - miután megnéztem a kávéházat, amit vettem pár hónapja. -, hazamentem, levettem magamról a maszkot, az öltönyt, a nyakkendőt, és az inget. Néztem magam a falra tett tükörben, lihegve, jól kivehető volt a szemeim csillogása, és ahogy lihegtem… a vissza nem húzódó szemfogaim. Dühömben levertem a falról a tükröt, ami a gumis keretnek hála nem tört el, gondoltam erre korábban…
Azonnal előkerestem az ezüst kereszteket, fekete anyagban tartom őket újonnan. Kicsomagoltam az egyiket, és azt jobb, és bal tenyerem közé raktam, aztán erősen összekulcsoltam az ujjaimat, utána imádkozni kezdtem, és csak imádkoztam, miközben iszonyatosan égetett az ezüst, már füstölögtek a kezeim. Ezt nem tudtam két imánál tovább csinálni, rögtön kiengedtem a keresztet, ami a földre esett, én meg reszkető, égett kezekkel nevettem, mint egy őrült. Bekattanás határa újból elérte tudatomat, és előhozta ösztönt, lényemet, átváltottam a látásomat vérlátásra. Észrevettem a pincében egy embert, érdeklődik a kacaj forrása iránt.
„ A kacaj, a kacaj, engedd meg, hogy átadhassalak a kacaj érzésének, amikor el jő a halál, hehe, és a kacaj.”
Arra lettem figyelmes, hogy a férfi száját lefogom, és a nyakából szívom a vért, majd arra, hogy eltöröm a nyakát.
- Fene ebbe az elmeállapotba, most hova pakoljam szerencsétlent? – morogtam az orrom alatt. Bezsákoltam és úgy döntöttem majd másnap este kirakom valahol.
Visszatértem kis zugomban, és végre elhatároztam, folytatni fogom az igazi feladatomat, vámpírok levadászását, az Isten nevében. Miközben lehet, egy temérdek vadász társsal kell végeznem… A cél szentesit, az eszközt, sose bírtam ezt a mondást, valami nagy üzletember találhatta ki.
A végső cél megfogalmazódott, hab a tortán: eltörölni a New Yorkból a Társaság vámpírjait, lehet merész, lehet nem. Mindenesetre kedvezett a vámpírvadászok szituáció New Yorkban, és talán még szövetkezni is tudnék velük, de előbb nagyon jól ki kellett ismernem a Társaságot magát.

Másnap este felhúztam gyógyuló kezeimre a fehér kesztyűket, és nekiláttam, a teendőimnek: Eltakarítani az esti hullát, kicsit bevásárolni a vér tartalékokból. Venni valami díszes poharat, és egy fém tányért.  Pár infót gyűjteni a Brooklynban fellelhető alacsony besorolású vámpír csoportokról, és meglátogatni őket felszerelve. Ehhez szükséges volt kialakítanom Brooklynban egy helyett ahol a vámpírvadász felszereléseimet tartom. A fekete felső, a fekete nyak, és áll védő anyag, a szív védő fémlemez - bár azt gyakorta magamon hordom. -, fekete farmer nadrág. Sötétszürke hosszúszárú bőrkabát – vörös béléssel, végezetül fekete kendő, rajta vörös minták, vagy vörös kendős fekete mintákkal, esetleg egyéb színben. Felszerelések: fa karó, a markolat rubinnal, és aranyozott részekkel. Különféle kézi lőfegyverek, különféle bombák, és töltények.
Készen álltam betérni a lámpafényes éjszakába, betérni fajbelijeim közé, úgy ahogy nem láthattak, de ebből sem csináltam rendszert, időközönként tettem, és nem sokáig, feltűnő, ha a keresett öltönyös információ bróker gyakorta nincs a körletében.
Első vámpírvadászatom vámpírként áprilisban történt, egy esős napon Brooklynban. Öt fős banda volt, hamar szétcsaptam köztük, bomba, ezüst lövedékek, majd váratlanul karó a szívbe, és közelről elsütött orosz reszelt lövedékek áldása Walther R99-essel.
Aztán feltűnt egy fiatal suhanc, a semmiből ugrott le hozzám, vagyis a vámpírokra akart, de én gyorsabb voltam, és unottan elmentem onnan, ő meg értetlenül nézett körbe, miről is maradt le.


Pisztolya volt, egy hosszú kardja, és egy csomó dobótőre, és kése. Kék, zöld, és piros színekben pompázott a ruhája.
A bombák okozta gőz és füst miatt nem látta távozásom irányát, és engem sem tudott jól megfigyelni, jó, ha két másodpercig látta a hátamat, aztán már a környéken sem voltam.
Élveztem a vadászatokat, jobban, mint amikor ember voltam. Akkor minden korlátozott volt, most meg tiszta játéknak tűnt minden. Átöltözve, a ruhákat és a felszerelések egy részét két zsákban hagytam, ami egy kiépített csapóajtós szerkezet védett, ami nehezen volt észrevehető, és csak száz kiló volt a súlya, ha valaki fel akarta emelni, hozzáadva négy vaskos zár védte, mindegyikhez más kulcs kellett. A csapóajtó alatt egy rács volt beszerelve, ami védte az értékek egyik szintjét, mögötte volt egy fényvisszaverődő lemez, ami megnehezítette a mélyre látást, ezt egy másik zár védte. Végül ez alatt voltak a zsákok. Mindez egy olyan sikátor végében volt ahol gyakorta nagy sötétség honolt, de csak este. Általában ezen az oldalon szokott ott lenni a nagy zöld kuka, amit ritkán szoktak tolni az ott lakok jobbra vagy balra, már a súlya miatt is. Ennek elkészítését nem én csináltam, hanem egy szakember, akit még Janus-os időmből ismertem meg, sajnálatosan végeznem kellett vele utána… Több okból is.

Átöltözve újra információk eladójának, visszaindultam Queensbe, hogy jelentsek. Semmi újat nem tudtak meg, számítani lehetett a több vámpírvadász érkezésére, mindenesetre homlok ráncolva fogadták a hírt azok, aki bent voltak.  
Áprilisban nem mentem többet vadászni, inkább nyomoztam a két új emberke után: ahogy gondoltam a nő is, meg a férfi is vámpírvadászok. A hónap végén találkoztam egy harmadikkal, aki házról házra ugrált, mutáns volt.
Ugrásait, és landolásait tudta szabályozni, kissé zavaró volt a jelenléte, mert meg akart figyelni engem, de hamar letudtam rázni. Tudtam, hogy csak vámpírvadász lehet…

Május

Megszaporodtak a lehetséges zavaróim száma. Az zavart csak, hogy nem tudtam honnan jönnek, a Sárga Apátságból, vagy az alap Apátságból, utóbbi nagyon erős, és a jelenlegi pápa közelségét is élvezik. Mégis, a gyengébbeket küldik New Yorkba. Az is lehet, hogy másik szervezettől jöttek, bármi megtörténhet, az elmúlt két év erősen ezt az érzetet adta át nekem.
Ebben a hónapban is igen jól sikerültek a vadászataim, hála felkészültségemnek, és az ő felkészületlenségüknek. Két alkalommal mozdultam ki Brooklynba vadászni, egy bátrabb vagyok, és sokkal jobban szeretem a vadász felszereléseimet az öltönynél, de egyelőre náluk kell maradnom. Úgy tűnik, nem sejtenek semmit, vagy sejtenek és nekik is érdekük a kis senki vámpírokat kiiktatni, meg a vadászatok Brooklynt érintik, és valószínűleg nem sűrűn érdeklik őket, hogy mi történik, addig, amíg az ott található tulajdonuk meg nem sérül. Ez is elképzelhető, mindenesetre nyomozgattam a hátam mögött is. A szálak csak egy bizonyos magasságig kísértek, így nem sok újat tudtam meg.
Végezetül ebben a hónapban a félretett pénzem egy töredékét arra fordítottam, hogy vegyek pár titánt töltényekhez alkatrészként. Ki fogom kísérletezni, hogy azt mennyire, tudja lepergetni magáról egy erősebb vámpír, nem siettem a kipróbálásával, hisz még volt mit tanulnom, és nem szándékoztam egyhamar találkozni egy erőssel. Mindenesetre a kész töltényekből mindig magamnál tartottam tíz darabot, akár zakó volt rajta, akár vadász felszerelés, nem lehet tudni mikor mivel, találkozik az ember.

Június – Augusztus

Sok elfoglaltság miatt Júniusi hónap munkákkal telt, információk szerzése és eladása, tehát a pénzkereseti hajsza vette kezdetétét, nova volt bőven pénzem, mégis belekezdtem, lehet információ hajhászásért. Ám amikor megtapasztaltam, hogy amíg én aktívan mentem ide oda nyomozgatni meg vadászni, addig más információ bróker bezsebelte az értékes füleseket, én meg csak pislogtam lemaradva mindenről.
Amikor esemény van New Yorkban, akkor aztán minden órában történik valami új. Tehát ez foglalt le abban az egész hónapban.
Júliusban viszont tudtam kicsit pihenni, és két alkalommal mentem vadászni. Eredményesen, de a bombákból kifogytam, és jó darabig nem akartam alkatrészeket hozzá venni. A bolt is hozta bevételt, ez a hónap kevésbé volt őrült időszakom.

Agusztus-ban újra találkoztam a kéretlen vendégekkel, három vadászból kettővel.
Nem  menekültem el, megtehettem volna, de annak rossz következményei lennének. Újfent a nő kezdte a beszélgetést:
- Üdv maszkos, rég nem láttuk egymást, végre hajlandó leszel Amons-ról beszélni? – kérdezte gúnyosan.
- Áá, Miss Arrogancia, az úriembert nem ismerem, örvendek – üdvözöltem össze kulcsolt ujjakkal, és azokat a mellkasomhoz tartva, mint legutóbb. A férfi nem reagált, ez nem jelentet jót, nem békével jöttek. Fel is készültem, rá.
- Hagyjuk ezt – vágott közbe a nő -, válaszokat de gyorsan! – követelte arrogáns hangon.
- Úgy látom a többi informátorral sem jártak sikerrel, milyen kár. Ha nincs pénz nem beszélek, és csodákat nem adhatok, annyi információ ami a birtokomban van nem fogják megtalálni – válaszoltam nyugodt hangon, de reagálásra kész reflexekkel. A nőnek természetesen nem tetszett amit mondtam.
- Látod? Mondtam, nem képes együttműködni – mondta társának a fekete hajú nő. A férfi mit sem törődött vele, előre lépett, egy méter távolságot hagyott meg közte és köztem, és ezt kérdezte:
- Mennyi az információnak az ára? – kérdezte érzelem mentes hanggal, komoly arccal, hideg tekintettel.
- Természetesen annyi mint pár hónapja: százötven dollár – válaszoltam, és tudtam, hogy ki fogja fizetni. Meg is tette, kezembe adta a pénzt, én eltettem az öltönyzsebem mélyére és ezt mondtam:
- Nagy jövőt jósolok önnek, az informátornál nagyon fontos a kölcsönös tisztelet, és diszkréció – jelentettem ki, természetesen a nő fintorgott, a férfi arca semmit nem változott, várt, nyugodtan, akár a régi idők gyilkosai, de lehet ez is csak egy sztrereotipia.
- Rendben, Amens érdekli önöket, a megőrült vámpír, jól sejtem? – kérdeztem reked, mély hangon.
- Igen – válaszolta hidegen.
- Lássuk… csak… Áh igen, Amens, a volt Vértestvérek tagja, akiket felszámolt két vámpírvadász. Elsőként Brooklynban bukkant föl. A nagy vámpír őrület után pár hónappal kétezer huszonnégyben. Senki nem tudja honnan jött, és mi volt korábban, de azt igen, hogy nem volt százas. Brooklyn-ban, Queens-ben, és még pár másik helyen tombolt, vadászott emberekre, ölte is őket. Akkor vonta fel figyelmét mind a Vértestvérekre, mind az újonnan jött vádászokra. Az a vámpírcsoport előbb találta meg, és befogadták, pár hónapig velük volt, azidőtájt kontrollálták valamennyire, aztán jöttek a vadászok, és kiirtották őket. A főhadiszállásukat meg felgyújtotta valaki, aznap. Azóta senki nem látta viszont, és több hírem nincs is róla, ez nem tudom miben segítené önöket, ezért is adtam ilyen olcsón. Viszont amiért három fő dologról van szó egy információ csomagban, így a nagyját ajándékba adtam, mert ilyen üzlet kész úriember a vevőm – „hadartam” le az egészet nekik.
- Ez érdekes, akiket megkérdeztünk nem tudtak csak pár szót mondani Amens-ről – közölte gúnyosan a nő.
- Hmf, hát persze, én vagyok a forráskód, mint ahogy minden informátor valamikor valamelyik helyen volt jelen, és szerezte meg az információkat, és azzal üzletel. Sokakat nem érdekelte Amens, akit mégis azt hozzám irányították. Eltűnt az a személy, így lényegében holt információ maradt, tekintve, hogy akár meg is halt, bár nem találtak erre utaló nyomokat.
- Értem, köszönjük a segítségét – búcsúzott érzelem mentes hangon a férfi, a nő pedig egy szó nélkül sarkon fordult. A férfi hagyta, hogy előre menyjen, aztán meg állt fél úton, és három méterről visszafordult, és megszólított:
- Meglepő, hogy nem is kérdezi, miért kérdezzük, és miért vagyunk itt, információ bróker lévén ez alap lenne.
- Remek megállapítás, több lehetséges variáció létezik erre: Vagy már tudom az említett információkat, vagy nem érdekelnek azok az információk, vagy az nem az én kategóriámba tartozik, esetleg még az is lehetséges, hogy nem tudnám kinek eladni. Ilyesmi tudásokért általában érdemes adni valamit cserébe – válaszoltam a vadásznak.
- Magánál melyik variáció áll fenn?
- Hmm, szerintem nagyon jól tudja, Mr. Vámpírvadász – válaszoltam, és én is mentem a magam irányába, de a férfi nem mozdult, csak állt és nézte, hogyan sétálok el, az emberek számára átláthatatlan árnyékokba.
Egy darabig nem találkoztam velük. Jelentéktelen hónap volt, tele információ hajhászással, és kávézóm ellenőrzésével.

Szeptember

Felütötték a fejüket jelentős mértékben a korábban megismert vámpírvadászok, és Queens-ben is sok felfordulást csinálnak a vámpíroknak. Egyelőre nem törődtem vele, e külön szimfóniája volt a művemnek a mostani helyzet. Kihasználva az alkalmat többször kimerészkedtem Brooklyn-ba vadász gyakorlatra, volt, ami sikeres, és előfordult olyan is ,hogy maradtak túlélők. Kicsit problémás kimenetelnek számított, de ezzel is számolnom kell majd, túlélők felkutatásával.
Egyik ilyen alkalommal találkoztam össze egy szintén fegyvereit nem rejtegető férfival, akinek a nyakában egy lánc volt, amire egy jeggyürű volt rátéve.


Szerencsémre az öltönyös, és maszkos ruhámban voltam. Így az igazi arcomat, és hajszínemet nem láthatta.
- Mit keresel a területemen? Maszkos…
- Áh, üdvözlöm uram, csak körülnézek, az egyik informátorom ide vezetett, egy régen keresett személyről lenne szó. Lehet ön is őt keresi, netalántán… vámpírt keres? – kérdeztem érdeklődve. Neki nem tetszett, hogy a lényegre tapintottam.
- Honnan tudom, és, honnan tudhatom, hogy léteznek vámpírok? Ugyan… elég sok minden történt az utóbbi hónapokban, főleg az információ brókereknek, számukra alapvető, hogy tudják, mi létezhet és mi nem, ez fontos az eladáshoz.
- Sokat beszél… tudja?
- Munkámmal jár, jó uram – válaszoltam gúnyosan. A fickó nem sokat törődött velem, ez tetszett, inkább tovább keresgélt az épületben. Én meg csak követtem, úgy láttam nem zavarta. Kis időre rá megtalálta a vámpír, akit kereset, elég hamar végzett vele, és mint aki jól végezte dolgát elhagyta a helyszínt.

Még ebben a hónapban figyelhettem meg egy másik vámpírvadászt akcióban, ő egy fél szemű nő volt, haja egy része takarta azt az arcrészét, ahol nem volt szeme. Zöldes, fekete ruhákat hordott, és szeret robbantani.



Én egy épület magaslatáról néztem távcsővel mit ténykedik. Vámpírokra vadászott, legalábbis egy darabig, majd véletlenül vagy szándékosan két ártatlannal végzett. Röhögését befejezte, amikor látta, hogy a másik kettő hulla nem porladt el. Inkább elfutott a helyszínről.  Eddig ez így öt vámpírvadász, egyik házról házra ugrál, róla nem tudtam meg többet. A másik magányos farkasként, kérdések és válaszok nélkül végzi ki az áldozatait egy pontos lövéssel. Egy arrogáns ázsiai nő aki közelharci fegyverekkel harcol, és a társa aki távolságit és közelharcra kardot forgat. Hmm, a felhozatal igen tág körű, kérdéses mi lesz ebből.

Október

A Társaságnak van elég dolga, nem akar lealacsonyodni a vadászok szintjére. Nem is kellett igazán mondaniuk, tudtam, hogy rám gondolnak részben, kezeljem ezt a mostani dolgot is. Csodálkozni nem csodálkoztam azon, hogy milyen szintűnek tartanak, hisz csak egy Kávéházam van, és az sem nagy profit. Szerencsére nem azért vagyok ott, hogy gazdag legyek. Hanem, hogy legalább ne kelljen mindig vér után vadásznom, no is persze ott a tervem is... Háttérben.

Oktober második hetében annál a templomnál jártam ahol a vámpírvadász nő „életét” elvettem. Úgy gondoltam benézek oda kicsit, konzultálni az ottani pappal.
- Helloo atyám, mindent rendben talált?


- Még van képed idejönni? Bemocskoltad a templomot!
- Pedig fel is takarítottam, ahogy ígértem. Nem hagytam magam után semmi szemetet. - magyaráztam hitetlenkedve, és kicsit felháborodottan.
- Ez a hely mégis emlékezik a tettedre, megsúgta nekem.
- Áh igen, majd el felejtettem, maga sem szín tiszta ember, milyen kár… - jelentettem ki gúnyosan és felé kezdtem el sétálni, közben megigazítottam a nyakkendőmet.
- Ez mit jelentsen? Tán végezni akarsz velem? – kérte számon.
- Meglehet, ha már az atya is tudja, akkor a többi is. Jönni fognak ide vámpír vadászok, és kérnek tőled majd ezt-azt, ahogy szokás – közöltem miközben már csak egy méter volt köztünk.
- Már voltak itt – jelentette ki nyugodtan. Erre indulatos lettem, megfogtam a ruháját, és kiabálni kezdtem:
- Mit mondtak? Mit kértek? Segítettél nekik? Áruló vagy te is? – hadartam kérdéseimet ingerülten, majd az utolsó kérdést után, csak egy nagyon fényes dolgot láttam a bal szemem előtt, aztán pedig a kínzó fájdalom. Majd valami hátralökött, féltérdre rogytam, és elkezdtem nevetni mint egy bolond, a fájdalom mértéke miatt.
- Ne hidd, hogy olyan erőtlen vagyok, mint amilyennek kinézek, Jack… vagy szólítsalak Janusnak? Most azonnal végezhetnék veled, de nem ez a feladatom. – jelentette ki. Én meg észrevettem, hogy a bal szememre nem látok, kezeimmel megvizsgáltam annak helyét. A maszkom a szeme körül öt centis távolságban elégett, ráadásul az arcbőröm is.
- Mégis ki vagy te? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Egy pap vagyok aki közvetíti Isten akaratát, ha úgy jobban tetszik.
- Mégsem végez velem, meglett volna rá a lehetősége, felkészületlenül ért, de ez nem lesz így mindig - figyelmeztettem gonosz vigyorral az arcomon, amit takart a maszkom.
- Téged keresnek a vadászok, de gondolom tudod. Eljönnek érted, nem rejtőzhetsz örökké. Ha eljön az óra, akkor leszámolsz velük? Ez lenne a terved? Megpecsételed a sorsodat, ha ezt az utat választod – magyarázta nekem nyugodtsággal a hangjában. Én pedig felkeltem a térdelő helyzetből, és fél szemmel a papra néztem.
-Rendben hát, elmondom, terveimben akartam felhasználni őket, nyomokat elszórni előttük, hogy végezzenek az öltönyös vámpírokkal, és a többi mocsokkal.
- Utána mi lesz? Ha csak te maradsz vámpír?
- Milyen jó is lenne atyám, bár kétlem, hogy ez sikerülne. Más országokban is vannak.
- Végeláthatatlan játszmát játszol Jack, ez olyan mint aki megszállottan a bosszú, és a gyűlölet útján van. - figyelmeztetett aggódó hangon.
- Maga csak tudja igaz? Mi van magával? Megvan a hatalma.
- Parancsot nem kaptam rá, és nem az a feladatom, hanem az őrzés, a közvetítés, és a szolgálat - oktatott ki boldogan.
- Oké, akkor ezentúl nem teszem be ide a lábam, hogy tiszta maradjon a kis szent helye – mondta gúnyosan, válaszra nem várva megfordultam, és a kijárat felé vettem az irányt.
Igyekeznem kellett, a maszkom megsérült, és a tartalék eléggé messze volt jelenlegi tartózkodási helyemtől.

Természetesen begyógyultak a sebeim, de úgy nézett ki, hogy az égési sérülésbe beletellett pár nap, és akkor is nyomott hagyott maga után, ami arra adott következtetést, hogy a pap mintha nagy energiával támadott volna meg.
Nem sokéig gondolkoztam rajta, keresnem kellett egy másik papot, aki tudna támogatni szenteltvízzel, és pár karóval, és megszentelt ezüsttel. Találkoztam is eggyel Brooklynban (persze nem öltönyös ruhában, hanem a vámpírvadász felszerelésemben), és hamar megegyeztem vele, nála nagyobb úr volt a pénz, mintsem más…

Frissülésre került a szenteltvíz készletem, a szentel ezüst készletem, és a karók készleteim.
Eltekintve ezeket, nyugalmas hónapnak volt mondható.


November-December

A temérdek új vámpírvadász miatt, teljes káosz lett a vadászterületeimen. A felszerelésem volt ott ahol hagytam, semmi több. Ennek köszönhetően, új területek után kellett néznem. A húr is szorul körülöttem, mert már páran kérdezték miért vannak még életben a vadászok. Mintha egyszemélyes hadsereg lennék, mindenesetre rákényszerültem egy kis pihenőre, novemberben, és decemberben. Információkat gyűjtöttem, és adtam el (egyben továbbítottam a kérteket a Társaságnak). Közben rendezgettem a raktáromat, és elkészítettem új maszkokat. A kávézóban is gyakrabban megfordultam, de mindössze ennyi történt ebben a két hónapban, és már várt is az újév, egyedül ünnepeltem, az elkobzott zenelejátszóval. A zene, a kacaj, és a tánc voltak a társaim aznap éjjel…


2026 - Január

Új év új lehetősége. Kicsit lecsendesedni látszott a vámpír vadászok aktivitása a környékemen. Aktivitásuk igen, ám felbukkan két másik vadász is. Mindketten nők voltak, ezzel részben kikészítettek, mert a legutóbbi vámpírvadász nő elfogása, és vele való játszadozás, túlontúl jólesett, és már rájuk is prédaként kezdtem el tekinteni. Bele tellett egy hétbe mire lenyugtattam a bennem lévő vámpír vadat, és a célomra összpontosítottam.
Szokványos hónap ezektől leszámítva, több időm maradt a kávéházamat intézni. Rendeléseket, vásárlásokat, kiadásokat, bevételt, és a többit.

Február

Ebben a hónapban jobban alkalom volt megfigyelni az újonnan jött vámpírvadászokat.
Egyik Francia, profi ezüstkés dobáló. Kezeit ezüst, szúrós, és veszélyes eszköz borítja, és magánál, hogy egy díszes kardot is, felettébb feltűnő a megjelenése.


A másik túlképzett vadász, nem más mint egy Orosz mesterlövész, noha nem az-az elrejtőzök, és messziről lövök ki egy halálos golyót az ellenfélre. Vámpíroknál az nem is működne. Az ő szakterülete a duplafegyveres harcmodor, egy pisztoly a jobb kézben, másik pisztoly a bal kézben. Vele a vadászruhámban találkoztam, de nem álltam le vele beszélgetni.


Ebben a hónapban megtudtam, miért jönnek ide egyre többen. Az Apátság, és még pár másik vámpírvadász, és egyéb nem ember ellenes csoportok nemzetközi vámpír vadászatott hirdettek meg New Yorkban, és környékén. Részben átláttam a rafináltságát az egésznek. Az Apátság két legyet üt egy csapásra, ha sikerül a terve.

Március eleje

Első héten vadászattal kezdődött, ám csak egy vámpír tudtam legyőzni. Alig akadnak a korábbi vadász területemen. Ez jó hír, és rossz is, ha tovább megyek olyanok meglátnak akiknek nem kellene. Tehát nehezemre esett de maradnom kellet a kihalnak látszó területemen. Azt biztosítani, és… jó kérdés hogyan tovább. Kezdenek kicsúszni a kezem közül a dolgok, de legalább egy kis nyugalom van.

Második héten a rejtett otthonomhoz, jött látogatóba a fénycsóvákkal harcoló pap.
Meglepett, és váratlanul ért, már épp a fegyveremért nyúltam volna, de feltartotta a kezét:

- Nem harcolni jöttem, hanem közölni veled egy dolgot.
- Hallgatom, de utána tűnjön el innen!
- Rendben, sajnálatosan a magad fajtáknak nem számít ki hal meg, és ki él, csak úgy vagytok. A testetek itt van, de a szemetek üres. Már rég eltávoztatok testetekből, te, és a magadfajta gonoszok. Már csak bábok vagyok csupán, ösztönlények, minden érzelem, és emberség nélkül, amelyik útra léptél az hamis, hamu, és enyészet, ami vár rád – közölte szomorúan, lepillantott a földre, majd megint rám.
- Nem állítalak meg, vagy tovább folytatod, és rosszabb leszel mint akik ellen harcolsz, vagy változtatsz, és  jobbá válsz mint amilyen valaha is voltál. A döntés a tiéd, középút nem létezik, ha mégis azt hiszed, akkor a végleges elporladáshoz jutsz – jelentette ki olyan egyszerűen, mintha ez mindennapos dolog lenne.
- Döntsd el, hogy az vagy aki, vagy csak maradsz inkább a sötétség bábja. Megöltél jó, és kevésbé jó vámpírokat, milyen érzés visszanézni, hogy fogalmad sincs milyen vámpírokat vadásztál le? Áldozatokat netán? Jó vámpírokat? Igen, jó vámpírokat többségben, és a sorsuk áldozatait. – Vett egy mély lélegzettet, és folytatta:
- Tudod ismertem még régebben egy remek embert, Demyean-nak hívták. Egy kultusz kőr megátkozta még nagyon fiatalon, és bábjukká tették, ahogy téged is bábbá tett a testedet sújtó átok.  Sok szörnyűséget tett, ahogy te is, végül állattá vált, fellelt pár új bizarr élvezeteket, kapcsolatokat létesített, de a bábmester elszakította azokat. Ezek is mind illenek rád, de te saját magad szakítod el a kapcsolatokat, hacsaknem hasznod származik belőle, de mi lesz akkor, ha ezt más kihasználja? Hmm? Szeretett személy előtted, megölik, mert nem voltál hajlandó alkut kötni velük. Képes leszel utána a tükörbe nézni?  Neem, most sem vagy képes, arcodra égett az a tehetetlenség is, ami régebben ért téged.
- Demyean változni akart, de erőt is keresett, talált is egy ősi elfeledettet, azt felhasználva meg akarta védeni új szeretteit, végezni a gonosszal, és békét hozni a városoknak. Így is tett, régi barátait, akik ellenségek voltak, miattuk feláldozta magát, hisz ő maga volt a gonosz erejének a forrása. Demyean már elhunyt, áldozata sokakat megmentett, és nem egy barátja siratta, később ünnepelték őt, mint hőst. Te sosem akartál hős lenni, ugye? Te folytonosan a kiskorodban megrontott képre gondoltál, ami beléd gyökerezett. Mindig a tisztító Isten, kezének vallottad magad, lásd most mivé váltál, ellentéte, a sok bosszú, a sok áskálódás, és az őrület maga mivé tett. Ha eljön az idő, és okot adsz, rá akkor hősként halok meg, és szívesen. Ám ha okot adsz rá akkor társként, és végre rendet teremtünk New Yorkban, mi ketten, ahogy Isten is akarná, nem úgy, mint az Apátság – jelentette ki undorral az arcán.
- Megkeresett téged korábban az a „Csuhás”, ebben biztos vagyok, ő elvégezte, amit az „Idő” kért tőle. Egy következő próféciát kreáltak veled, úgy látom követed azt az utat, amit kiköveztek neked, az pedig ahhoz vezet, hogy meghalj, és testedet valaki más uralja, miközben te az idők végezete után is bolyongasz a semmiben, mint elkárhozott lélek.
- Ugyan ez történt Demyean-al is, sötét prófécia főszereplőjévé tették, és ezzel megfosztották igazi mivoltától, de ő ezt felismerte, és végén tett ellene…
- Oké, oké, nyugalom már, tisztára a téboly határára visz atyám – hadartam neki, miközben ideges is voltam.
- Elmondtam, amit hallanod kell.
- Rendben, gondolkozok rajta, van, valami határidő a válaszomat illetően? – kérdeztem, most már komolyan, kelletlenül.
- Á, szóval eltolod, majd, és majd, rendben adok határidőt neked. E év októberében várlak a szokott helyen, már, hogyha addig életben maradsz – közölte hidegen, és válaszra nem várva hátat fordított, egy vakító fénnyé alakult, aminek következtében pár percig nem láttam, majd észrevettem, hogy nincs sehol. Pedig léptek hangját sem hallottam.
- Most mitévő legyek…





Fegyverek, felszerelés, és egyebek.


Fegyverek: AKM-47 egy mesterlövész változat, hangtompítóval, távcsővel és bipoddal ellátva.
Gyártó ország: Szovjetunió
Űrméret: 7,62x39 mm (M43-as lőszer)
Működési rendszer: gázelvételes, forgózáras
Hossz: 876 mm
Tömeg (AmK-47): 3,88 kg
Cső hossza: 414 mm
Huzagszám/huzagirány: 4/jobb
Huzagolás üteme: 240 mm
Irányzóvonal hossza: 378mm
Tárkapacitás: 20 töltény / 40 töltény (extra táras)
Lövedék kezdősebessége: 715 m/s
Lövedék torkolati energiája: 2019 J
Tűzgyorsaság: 600 lövés/min
Hatásos lőtávolság: 500 m
- Megsemmisült


Walther R99: egy vadászok számára kifejlesztett erős, és szép oldalfegyver. Önvédelmi célokat szolgál mind állatok, mind emberek ellen. Céltáv: 100m; súly: 1kg; tárkapacitás: [x/6] .38 vagy .357M)
Browning HP: a belga Browning cég ajándéka ez a drágaság, mely a föld hadseregeinek nagy százalékánál teljesít szolgálatot. Céltáv: 70m; súly: 1kg; tárkapacitás: [x/13] 9x19mm
M1911 'Kobra': az A1-es modell egy újabb változata, pikkelyes markolattal és sokkal szebb kialakítással, kifejezetten gyűjtőknek. Céltáv: 80m; súly: 1kg; tárkapacitás: [x/7] .45 ACP)
PP-19 Bison: egy széles körben alkalmazott fegyver, melynek nagy tárja a cső alatt helyezkedik el. Céltáv: 100/200m; súly: 2,5kg; tárkapacitás: [x/64] 9x19mm, 9x18mm PM/PMM)
Vikhr: orosz fegyver a speciális osztagok számára. Kicsi, de annál hatékonyabb, a csendes gyilkos. Céltáv: 200m; súly: 2kg; tárkapacitás: [x/10][x/20] 9x39mm (SP-5,SP-6)
CZ-75FA: cseh fegyver, egy pisztoly és egy géppisztoly harmonikus keveréke. Elég nagy tárja van a normál oldalfegyverekhez képest, alkalmas sima-, és sorozatlövések leadására. Egyetlen hátránya, hogy sorozatlövésnél egy másodperc alatt kiüríti a teli tárat. (sorozat: 5 (16 lövés); céltáv: 75m; súly: 1kg; tárkapacitás: [x/16] 9x19mm)
PROP-szarkazmus-magnuma:
Tár kapacitás: 3 db nagy kaliberű lőszer. Súly: 3,6 kg, Céltáv: 60m.
Titán heggyel ellátott változata is van.
Tűhegyes, és tompa bevágott változata is. Utóbbi nagy bestiáknál kell. Esetleg egy erős vámpírnál.
Ezt szentelt vizet tartalmazó változatban is készít.
Javításra vár.

Lőszerek:
7,62x39mm M43: a II. világháború végén kifejlesztett orosz eredetű lőszer, 7,62x39mm JHP, és 7,62x39mm AP.
Ebből saját maga készít bevágott végű töltényeket. Kisebb repesz végűeket. Egyben két milliméter különbségű recés végűeket. Üregeseket. Egyben folyadékot tartalmazó lőszereket. Kifejezettem a PROP- magnumhoz:
Szenteltvizes, vagy gyúlékony folyadékkal tölt változatban fordul elő.

Ezek közül a leghatásosabb a csavar formában bevágott ólom lövedék. Ami a sebességtől kifeszül, és a szakítási felülette igen nagyra nő (orosz találmány, de betiltották a II. világháború után, brutális szakító ereje miatt.) Összes lőszere ezüstből készült, és készül, pár kivétellel.


Vágó eszköze, és egyéb eszköze.: Egy ezüst ötvözetű harci kés.
Egy kemény fém ötvözet ami a szívét védi. Egy prototípus változat.

Rubintos fa karói.

Használ benzint, és gyújtós olajokat. Ezek mellet szentelt vizet is.
Ilyen az olaj bomba. Elve olyan, mint a Molotov koktélé. Kinézete: Egy marok méretű átlátszó törhető burok. Benne pedig a gyúlékony olaj.

/ Későbbiekben pályázni szeretnék pár fegyverrel, azokat, most nem említem, és elnézést kérek, nem készültem minden fegyverről képpel. /

Huh mire ezt végigolvastam.
Van néhány apróság, ami kimaradt / zavaros, de semmi fontos, azért mivel ennyire részletes az előtörid megjegyzem őket:
- 2017. környékén a karaktered mutánsként visszatér NY-ba, de nem említesz szót az akkor hatalomra kerülő AIM-ről. Akiknél ha nem regisztráltál mutánsként, akkor bűnöző és terrorista lettél.
- 2019 május - 2020 május között semmilyen híred nem lehetett NY-ból, mert a Ködön semmi sem jutott ki, se be, hacsak nem tudtál hangsebességre gyorsulni, vagy épp teleportálni.
- 2021 körül éppen NY volt a biztonságos, mivel ők függetlenek voltak, amolyan Svájc a 3. VH alatt, ami a félbeszakadt USA között kezdődött és lett világméretű (látom lejjebb meg is jegyezted)
- Első vámpírvadászatom vámpírként áprilisban történt, egy esős napon Brooklynban. Öt fős banda volt, hamar szétcsaptam köztük, bomba, ezüst lövedékek, majd váratlanul karó a szívbe, és közelről elsütött orosz reszelt lövedékek áldása Walther R99-essel. - akkor ezentúl köröznek is, ha nem látták az arcod, akkor mázlid van, mert ismeretlenként köröznek, ha nem takartad, akkor a drone rendszer miatt pech.

Egyébként remek lett a bővítés. Bár személy szerint picit hiányoltam, hogy kitérj arra, hogy a városban történtek miként befolyásoltak a karakteredet, mert eléggé olyan érzése van, mintha csak vámpírok és vámpírvadászok laknának itt és semmi más nem történt volna. Persze, ha a karid szemével nézed ez a lényeg Szóval nem kötekszem.
Mert egyszer el volt fogadva, így automatikusan el van, a bővítést is elfogadom, amíg nem voltál. Azaz már csak egy adatlap kell és mehetsz játszani.

- (Eddig tartott Janus heti 300$ fizetése) - ezt majd számold le, aztán megkapod, mert ugye áthozott kariról van sz, ezért nem kapsz kezdő tőkét sem.

Adatlap:

Név: J. Maun Janus - Jack Connor
Lakás/Létesítmény: Kialakított apró (ház)lakhely Quuens-ben.
NJK: -
Foglalkozás: :”Katona (vámpírvadász)”„Informátor- Információs bróker.”
Munkahely: New York-ban
Pénz: 8500$ ( kiadások miatt, költött magára, és a kávézóra kicsit. )
Bevétel/hét:  La Pourto Ante in Ku-cafe - 200$ / hét
Eszközök(s amiket magánál hord, általában): Vágó eszköze, és egyéb eszköze.:
Egy kemény fém ötvözet ami a szívét védi, Mobiltelefon, notesz, toll, ceruza. Adott napra kiválasztott lőfegyver.
Felszerelés/fegyverek:
Rubintos fa karói
Vallási keresztek.
Egy ezüst ötvözetű harci kés.
Szenteltvíz.
Fa karók beavatatlan. Egyelőre használhatatlan.
Vadász ruházat.
Üzletelő ruházat.
Maszkok, kendők.
Olaj bombák ( ritkán használja, raktározási gondok miatt )

Walther R99: egy vadászok számára kifejlesztett erős, és szép oldalfegyver. Önvédelmi célokat szolgál mind állatok, mind emberek ellen. Céltáv: 100m; súly: 1kg; tárkapacitás: [x/6] .38 vagy .357M)

Vikhr: orosz fegyver a speciális osztagok számára. Kicsi, de annál hatékonyabb, a csendes gyilkos. Céltáv: 200m; súly: 2kg; tárkapacitás: [x/10][x/20] 9x39mm (SP-5,SP-6)

CZ-75FA: cseh fegyver, egy pisztoly és egy géppisztoly harmonikus keveréke. Elég nagy tárja van a normál oldalfegyverekhez képest, alkalmas sima-, és sorozatlövések leadására. Egyetlen hátránya, hogy sorozatlövésnél egy másodperc alatt kiüríti a teli tárat. (sorozat: 5 (16 lövés); céltáv: 75m; súly: 1kg; tárkapacitás: [x/16] 9x19mm)

PROP-szarkazmus-magnuma:
Tár kapacitás: 3 db nagy kaliberű lőszer.
Titán heggyel ellátott változata is van.
Tűhegyes, és tompa bevágott változata is. Utóbbi nagy bestiáknál kell. Esetleg egy erős vámpírnál.
Javításra szorul.

Lőszerek:
7,62x39mm M43: a II. világháború végén kifejlesztett orosz eredetű lőszer, 7,62x39mm JHP, és 7,62x39mm AP.
Ebből saját maga készít bevágott végű töltényeket. Kisebb repesz végűeket. Egyben két milliméter különbségű recés végűeket. Üregeseket. Egyben folyadékot tartalmazó lőszereket. Kifejezettem a PROP- magnumhoz:
Szenteltvizes, vagy gyúlékony folyadékkal tölt változatban fordul elő.
Ezek közül a leghatásosabb a csavar formában bevágott ólom lövedék. Ami a sebességtől kifeszül, és a szakítási felülette igen nagyra nő (orosz találmány, de betiltották a II. világháború után, brutális szakító ereje miatt.) Összes lőszere ezüstből készült, és készül, pár kivétellel.
Használ benzint, és gyújtós olajokat. Ezek mellet szentelt vizet is.
Ilyen az olaj bomba. Elve olyan, mint a Molotov koktélé.
Kinézete: Egy marok méretű átlátszó törhető burok. Benne pedig a gyúlékony olaj.
Vállalat: -
Szövetség: Öltönyös vámpírok
Törzshely, ahol megtalálható: New York – Queens, néha Brooklyn-ban.
Ismertebb szövetséges: Öltönyös vámpírok
Ismertebb ellenség(Amens ellen): Apátság, Piros apátság, Sárga apátság, „vámpírvadászok”.
Ismertebb ellenség(Jack ellen):Ellenséges Maffiák.

Felhasznált kreditek:12
Fennmaradó kreditek:0

Eljött hát ez a nap is. LvL up. (2. lvl)
Ezáltal plusz 2 kreditet kapok, ha minden igaz.

Bevétel/hét: La Pourto Ante in Ku-cafe - 200$ / hét / 7 db hét telt el az elfogadása óta.
Korábbi pénz mennyiség: 8500$ + 1400 $ = 9900 $
/A korábbi 300 $ asat az Apátság fizette, annak természetesen vége szakadt, majd csatlakozott az öltönyösökhöz, kérdés a bevétel mellé jár e az üzletember előny 300 $ - hét.  Ha megkapja akkor heti 500 $ pénzt kap, és akkor 12000 dollárja jött össze, ha csak ezt a hét hetet számolom bele. /


Korábbi szakértelmei: Lövész, (pap) lőszergyártó, lőfegyver kiegészítés gyártó.
Szakértelmek kiegészítés ( előtörténet alapján, e korábbi is benne lesz ): Mesterlövész, lövész, ( pap ), lőszergyártó, lőfegyver kiegészítés gyártó. Különféle küzdősportok ismerete haladótól magasabb szinten, de nem mesterien. Egyszerűbb építmények megtervezése, kialakítása, összerakása. Takarítás ( megfelelő vegyszerek használata - s nyomok megfelelő eltüntetés miatt ). Robbanószerek ismerete alapfokon. Akrobata haladó szinten.
Nyelvek: Orosz ( anyanyelvi szint), Angol ( folyékonyan ), Latin (részben, Francia (részben, Olasz (részben.

Történet kiegészítés:

Mostanában kevés ideje, és alkalma van arra, hogy elmehessen vadászni. A meghirdetett nemzetközi vámpírvadászat is közrejátszik e téren, szerencsére mással foglalkoznak, és nem keresik a másik alteregóját. Továbbra is rejtély leplezi igazi kilétét.
Informátor, és tárgyalós munkájának szentelte hónapjait napjait. Otthonában szövögeti terveit, de közben csak-csak feje fölött lebeg az őszi eljövendő találkozó amikor választ kell adnia a fénymunkásnak, hogy hajlandó e jobb útra térni, megváltozni, vagy maradni ott ahol van, sőt mély mélyebbre süllyedni.
A megszokott tétlenséget most egy munka zavarta meg, ahová meginvitálták a Társaságot. Elfoglalt üzletemberek Jack-et kérték meg rá, vagy küldték ki, mindegy. Hisz ő ért rá a legjobban, nem mondhatott nemet.
Persze a kezdeti lelkesedés, és a lehetőségek édes felvázolt mellett történtek ballépések. Úgy néz ki a Mafia egy nagy ellensége keresztbe akar tenni neki. Csakhogy haza nem mehet, ezáltal problémákba ütközik, állítólag ismerik, tudnak róla mindent. Jack még nem tudja, hogy egy erős telepata miatt, ha túléli mindezt, és ha eltudja kezdeni a változtatásokat, akkor haladéktalanul beszerez valamit ami gátolja a gondolat olvasást, emlékekben kutattatást. Ezt akkor ha megtudja, hogy egy telepata tette. Ha nem akkor később, ősz idején tudja meg a paptól.

Jelenleg próbál nyomokat keresni, hogy vissza fizesse a megszorongatást, a Mafia ellenségének. Az, hogy mennyire tud majd káoszt teremteni, ez még kérdéses. Meg a kávéházának az állapota is kérdéses ezek után.

/ Nem telt el nagyon sok idő, így csak ennyit bővítettem történetileg. /

Felhasznált kreditek:12
Fennmaradó kreditek:2
( Még nincs mire költenem. )

A bannerversenyen elért második helyezésért két kredit a jutalmad.

A bannerversenyen elért második helyezésért két kredit a jutalmad.

- Hallo? Itt Jacobson.
- Megkapta az emailt?
- Igen, továbbítom a felettesemnek.


Egyszer volt hol nem… létezett egy nyomorúságos lény, a neve Janus, de manapság úgy ismerik, hogy Jack Connor, a Maszkos. Hibát hibára halmozott, de nem is csoda, hiszen az elme állapota nem engedte, hogy ésszerű döntéseket hozzon. S ő míg az értelmes, és összeszedett vámpírokat akarta levadászni, végül kijátszották őt, s egy nagyszabású börtönbe került, s annak Omega szintjére.

Amikor eljött az idő a megbeszélt hónapban megjelent álmában a fényküldött pap, s választás elé állította az összeomlott vámpírvadászt, mindhiába. Nem segédkezik a papnak, ezáltal nem szabadulhat ki, de ezáltal nem is okozhat kárt többé.

Időbe felemésztette tudata maradékát a tétlenség, és az elbukás tudata. S ebben az állapotában két fajta állom zaklatta hónapról hónapra. Egyikben egy fekete, áthatolhatatlannak tűnő páncélt szettet viselt, s a papnak dolgozott a felsőbb jó érdekében.

A másikban az Idő nevezetű démon beteljesítette a jóslatot, és azt a fő démont újra tudta építeni, amit pár éve legyőztek New Yorkban a város védelmezői.

Bárhogyan is, ezek már csak álmok maradnak, s Jack tovább élt keservesen, amíg meg nem halt, újból.


- Mindenki, aki számít, elolvasta a levelet? Jacobson.
- Igen, higgyék azt, amit mi akarunk…
- Jacobson feltámadt.
- A maszk pedig lehull…


Felhasznált kreditek:12
Fennmaradó kreditek:10
Magyarázat: 6 kredit a szintlépések miatt, plusz 4 kredit a 2015 ös banner versenyeken nyújtott 2. helyezés jutalmaként. Hogy szalad az idő .

/ Részlet "köz" - Kérdéses mit tervezek Jack el, de valószínűleg semmit. Jobb az a tudat, hogy bármi történhet vele, s történetet. Számomra színesebb véget jelent. /