Pride

1 / 8 oldal 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Go down

Pride Empty Pride

Témanyitás by Bishop Csüt. 20 Feb. 2014, 17:30

Észak-Amerika középső részén, a HPI-től ezer mérföldre, északra elterülő ország. Abszolút katonai állam, a Birodalommal erős kapcsolatot ápol. A régen itt élt klánokat, harcosokat tömöríti egybe. Úgynevezett hódító ország, egy ilyen országnak Zsarnok nagy kegyesen megengedi, hogy saját emberei helyett az ország katonái végezzék el a piszkos munkát és még cserébe meg is alázkodjanak előtte, cserébe sértetlenséget kapnak. A hely maga a bűn fertője, városait káosz és rendezetlenség uralja, vezetőik elve, hogy az erősebbnek van joga élni és elnyomni a kisebbeket. Főleg a punkhoz hasonló stílusukról és drogfüggőségükről lehet megismerni az innen jövőket. Illetve a klánok még mindig léteznek különféle formákban, az itt élők nagy része katona, harcos. A Pride nem csak az ország, hanem a főváros és a legerősebb, legnagyobb klán neve is. A Pride vezetője Uvan Strupz. A körülötte lévő független szürke területekkel együtt a világ legsűrűbben lakott része.
Pride 149379
Pride 213456

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 20 Feb. 2014, 22:57

~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
A száműzött Vezír hosszú vándorlás után érkezik meg oda, ahol az új küldetését kell teljesítenie a Hármak parancsára. Eleinte gondot okozott neki a Földi jelek értelmezése, a beszéd, az egyszerű gépek, járművek, épületek látványa. Az egész világ újnak és ismeretlennek hatott számára. De ahogy telt az idő egyre jobban és jobban beletanult a mindennapokhoz szükséges dolgokba. Végül elérte célját, a világ egyik legerősebb államát a Pride-ot.
Pride 213456
Bakunak egy igen nagy kiterjedésű, végeláthatatlan, kihalt betondzsungelen kellett átjutnia, hogy elérjen ide. A hatalmas kiterjedésű de lakatlanná vált és leamortizálódott külvárosi rész már önmagában sokszorosa a Spear területének. Az út során már tudott alapvető információkat gyűjteni a helyről, így megvan az alapvető tudása a helyről. A főváros valaha egy jelentéktelen bűnbarlang volt, banditák és renegátok számára, akik a környező területek fosztogatásából éltek. Ahogy telt az idő ezek a könyörtelen harcosok nőket raboltak maguknak, családokat alapítottak és megkezdték egy állam létrehozását. Kialakultak a klánok, a fogadott és felesküdött testvérek szövetségei. Végül több száz év után ezek a klánok, ahogy az Északi Törzsek is már akkora katonai erőt képviseltek önmagukban, hogy képesek lettek meghódítani a környező területeket és a zsákmányból fejleszteni saját technológiájukat. Az egyik klán, a Pride emelkedett ki a legjobban a többi közül és vált uralkodóvá, annyira megerősödtek, hogy maguk alá gyűjtötték a többi klánt és egy egyesült, központosított államba szervezték a népeket. Uvan Strupz, csúfnevén a Birodalom csahos kutyája, a Pride klánvezére érte el ezt az eredményt, sikeres hadjáratai során olyan erőssé tette az államot, hogy Zsarnok felfigyelt a teljesítményükre és az Ismeretlen Birodalom mellé emelte hódító államként a Pride-ot. Ezzel együtt adott nekik bio-technológiát, aminek segítségével meg tudták oldani a legnagyobb problémát, az éhezést és megemelt regenerációval kortalanná tenni a jelenlegi vezetőket. A klánrendszer leegyszerűsített formában a mai napig él. Az itteniek elve, hogy csak az erősebb maradhat életben és mindenki csak a saját maga életéért felelős. Itt bármit megtehet az ember, amit meg tud tenni, a jog, a saját ereje.
Ahogy Baku az egyre magasodó épületek között halad az emberek nagy része elkerüli és elmenekül. Az utca hamarosan teljesen kiürül és fentről, az egyik közeli épület teraszáról kiáltást hall. Egy erős férfi hang.
- Te meg mégis mi a f*sz vagy? Nem mozdulsz, ott maradsz, csak nyugodtan.
Ha odanéz akkor egy középkorú férfit lát, fekete katonai ruházat van rajta a mellkasánál a klánja jelével. Vállán egy nagyobb gránát vagy rakéta indító fegyver van, amit egyenesen a Vezírnek szegez.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
Hosszú út állt a száműzött Vezír mögött. Nem volt fáradt, a Hármak ajándékai gondoskodtak erről. Mégis, ahogy szét nézett betondzsungelen, látta milyen messze jutott otthonról. Az emberek világa furcsa volt. Minden más mint a Városban. Mintha nem is ugyan abból a fajból származnának. Más technológiát, más jeleket sőt, még más fizikát is használnak. Bár Baku nem volt tudós, de ő is észrevette, hogy mennyire különböznek. Minden egyszerűbb és primitívebb volt. Bár fogalma sem volt hogy csinálják, de működnek. Egy Őrnek nincs keresnivalója a tervező asztalnál. Neki csak a dolgát kell végeznie. És ehhez ezek is megfeleltek.
Miután megszokta a furcsa és unalmas épületek látványát, a másféle technológiát és nyelvet meg jeleket, már tudott információt gyűjteni. Mint kiderült az úti célja nem más volt mint egy rabló tanya. Egy fejlett rabló tanya, de akkor is csak a társadalom söpredékének a gyűjtőhelye. Ahogy a Pride külterületén állt, még mindig grimaszba húzódott az arca erre a gondolatra. ~Hogy lehet a világ egyik legerősebb állama egy ilyen pöcegödör legyen! Szégyen! És ezen felül még a vezetőjét kutyának csúfolják. Miféle magát tisztelő harcos viseli el az efféle megaláztatást? Az egész hely bűzlött. Lecsúszott roncsok és barbárok paradicsoma ez. Miért küldetek a Hármak? Mi céljuk volt vele? Hogy meg mutassák a külső világ züllöttségét? Büntetésként?~ gondolkodott a látványtól meggyötört Vezír. Ekkor szólította meg valaki.
Felfordította a fejét és kiborg szemén át nézett rá a középkorú férfira. Rajta látott egy klán jelet, amit nem ismert fel. Nem akart se bajt, se feltűnést. Széttárta karjait, megáll és annyit mondott az ismeretlen idegennek:
- Csak egy megfáradt utazó, aki a földi gyönyörök után kutat. Nem akarok bajt.
Baku készen áll. Ha az idegen támadni kezd, fel próbál repül a levegőbe és egy energia sugárral megpróbálja lefegyverezni. Egyébként csak várja a fejleményeket.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
A férfi bizonytalan arccal néz Bakura, hezitál, ujja néha meg meg remeg a fegyver tűzbillentyűjén de végül nem lő. Egy gyors mozdulattal leteszi a gránátvetőt és egy kisebb puskát kap elő, amit csak fél kézzel tart a Vezírre. Idegesen köp egyet a padlóra, majd a kommunikátorába szól.
- Hoolav, Kullins gyertek azonnal ide, a keleti sarokhoz és hozzatok annyi őrt, amennyit tudtok. Itt van valamilyen k*rva tetű... Vettem. Nem, nem ember, félig csak. Tartom amíg tudom, siessetek.
A férfi idegesen néz végig még egyszer Bakun, arcáról leolvasható, hogy undorodik a kiborg látványától és groteszk, kifordított lénynek tartja. Az emberi érzések itt is nagyon hasonlóak és ezeket a Vezír könnyen leolvashatja. Végül az őr néhány másodperc után ismét megszólítja Bakut.
- Rendben bádogképű, akkor ha nem akarsz bajt itt maradsz és nem használod... magad.
Ha a kiborg nem tesz semmit és nem mozdul onnan ahol van akkor nem nyit rá tüzet. Nem sokkal később lépteket hallani és az utca két végéről, valamint a közeli sikátorokból fegyveresek tűnnek fel, mindegyiknél valamilyen kiegészített, felerősített főként szilárd lövedékkel operáló fegyverek vannak. Körülveszik a marsit, közülük egy lép elő aki hangosan fütyüléssel és elismeri tekintetel néz végig a különös alakon. Szeme elől elveszi a sötétített szemüveget, hogy jobban lásson, ekkor észrevehető, hogy egyik keze neki is gép.
- Szép kis ócskavas. Na akkor ezt honnan szerezted? És mit tud? Jobb ha rögtön elmondod, akkor nem kell téged szétkapni, hogy kiderüljön.
Furcsán magabiztosnak de egyben komolytalannak is tűnik a fiatal férfi stílusa, ilyennel se találkozott eddig Baku, olyan katona aki félvállról veszi a helyzetet.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
Bár egy pillanatig úgy látszik, hogy az idegen támadni fog, de aztán meggondolja magát. ~Nahát, nem olyan ostoba mint amilyennek látszik.~ A kis fegyver látványa, amit az idegen ráfog, majdnem hangos kacajt vált ki Bakuból. A Vezírnek kontrollálnia kellett magát, hogy ne mutassa ki valódi erejét. Könnyedén elpusztíthatta volna az útjának akadályozóját, de nem tette. Főleg azért, mert nagy feltűnést váltott volna ki és már úton volt az idegen erősítése. A Vezírben kíváncsiság is munkálkodott. Kíváncsi volt, hogy egy külvárosi területet kontrolláló klánnak milyen felszereltsége van. Ez elég sok információt mondhat az egész városról. A Bakuval szemben álló férfi arcáról az undort és gyűlöletet leolvasni nem volt nagy feladat, főleg nem a Senef Vezírnek. Nem először találkozott ilyen arckifejezéssel. Bár a Város lakói mindig is csodálattal néztek rá, de az idegenek szemében mindig ilyesmi félelemmel és undorral vegyes gyűlöletet látott.
Az erősítésre nem kellett sokat várni. Hamarosan az utca mindkét oldalán katonák sorakoztak, az itteniekre jellemző fegyver stílussal. Egyikük kilép a sorból és gratulál a Vezír „ócskavasának”. És ismét kontrollra van szüksége Bakunak. Nem ez az első ilyen harcos akivel találkozik. Vannak olyanok akik a harcos létet puszta viccnek tekintik. Undorító. Fegyelmet kéne valakinek tanítani nekik. De ez másnapra marad.
- Köszönöm a dicséreted- - mondta fogcsikorgatva- Még a nagy tengeren túl kaptam, a zsoldos csapatomtól, jutalomként. A nyilvánvaló páncélzaton kívül, repülni tud. Viszonylag gyorsan. Miután kiléptem „megengedték”, hogy megtartsam. Tehát ha az utamra engednétek, hogy élvezzem az élet örömeit végre, azt megköszönném.
Persze Baku tisztában volt vele, hogy esélytelen a próbálkozása. De talán ez felkelti az érdeklődésüket, annyira hogy ne kezdjenek harcot itt és most, de nem próbálják majd feldarabolni. A marsi kíváncsian várja a fejleményeket.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
Baku szavaira a katonák egyik hangosan füttyent egyet, majd néhányan közöttük nevetni kezdenek. Csak az az egy, aki a csapat vezetőjének tűnik veszi komolyan a Vezír szavait, és csak ő hallgatja végig. A katonák fegyverezte egyébként egyszerű energiaalapú puskáknak, pisztolyoknak látszanak, valószínűleg, sugár vagy lézer fegyverek, kiegészítve plasztik robbanószerekkel, valamint közelharci eszközökkel, ebben a formában majdhogy nem veszélytelenek a Spear harcosa ellen. A klántagok páncélzata egyszerű, sokkal fejletlenebb technika, mint a fegyvereik, többnyire csak mechanikai energia ellen védő mellények, alkar, lábszár védő rétegelt páncélelemek, sisakok. Nem túl nagy erejük ellenére igen határozottak, nyilván nem értik Baku beültetéseinek működését és emiatt első látásra alábecsülik, csak a furcsa külsőt mérik fel rajta, de nem tudják mire képes. Végül a katona válaszol.
- Húha, ez érdekesnek hangzik, más kontinensről érkezett zsoldos, akinek a társai csak úgy odaadták az implantátumokat, amitől gyorsan tud repülni. Mondjuk, hogy elhiszem, és nem nevetlek ki. Ahhoz hogy tovább engedjünk viszont fizetned kell, remélem van valami értékes a testeden kívül, különben nem mész tovább.
A végén a hangneme már nem komolytalan, átvált először követelőbe, majd szinte fenyegetőbe.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
Úgy tűnik olyan ostobák, amilyennek látszanak. Egy Vezírhez nem méltó a vám fizetése. Ilyen rabló csőcseléket „harcosoknak” nevezni sérti a Spearben maradt Lakosok becsületét. A csecsemőket nevelő nők nagyobb és becsületesebb harcosok ennél a bandánál. A büntetés elkerülhetetlen. Ami nem más, mint halál.
A Senef Vezír a lábába épített gravitációs eszköz segítségével, lassan felemelkedik. Pár méter magasban aztán megáll. Emelkedés közben egy pajzsot kezd maga köré vonni. Ez egy forgó gömbben kíván megnyilvánulni, így nem kell felfogni a lövés energiáját, hanem egyszerűen eltéríti azt. Ezen belül van még egy rétegnyi gömb, ami áll és felfogja azoknak a lövedékeknek az energiáját, ha esetleg nem sikerülne elhárítani őket.
- Bolondok! Én nem fizetek ilyen alantas állatoknak! Én annyival állok felettetek, mint ti a patkányok felett! Én vagyok a Spear Senef Vezírje! Arcátlanságotokért PUSZTULJATOK! – Üvöltötte a Vezír, ahogy egy sugárnyalábot formázz a pajzs mellé, amit szépen végig vezet az ellenfelein. Amennyiben Elkezdenek menekülni, tovább irányítja az energiát a menekülők felé. Ám eközben figyel, hogy a beszélgető partnerének véletlenül se essen baja. Őt még kicsit ki akarta kérdezni. A Prideról, az ellenségről. Látni a félelmet a szemében. Azok a kicsi dolgok is fontosak. Ám ha a Vezírren múlik, innen egyik féreg sem sétál el élve.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
A Vezír nem tűri tovább a szavakat, a büszkesége győz. A magasba emelkedik, ahogy ezt teszi a fegyveresek egy része rögtön hátrébb húzódik, és fegyvert fog rá. Baku hangjától néhányan összerezzennek és fedezéket keresnek, eközben a Vezír hangosan elárulja ki is ő valójában, ami veszélyeztetheti a küldetését, ha bárki is életben marad itt. Az energia mező létre jön körülötte, amikor tüzelni kezdenek rá, a lézerfegyverek lövedékének egy részét eltéríti a külső mező, és ami behatol azt elnyeli a második energiagömb. A védelem tökéletes. Baku energia sugara pillanatok alatt porrá égeti a katonák nagy részét, de van néhány, a vele szemben álló férfi is, aki fedezékbe húzódik és így kikerül a nyaláb útjából. Gránátokat hajítanak felé, de azok még idő előtt felrobbannak, nem okoznak sérülést csak kellemetlen hang és fényhatást a Vezírnek. A káosz és a pusztulás teljes, van aki menekülni próbál, de azokat is utoléri a sugár és testük felrobban, majd a darabjaik elégnek, végül porrá válnak.
- Kapd el! - hallatszik Baku mellől egy kiáltás, valaki nyilván közelebb jutott hozzá.
A következő pillanatban egy mély összeroskadó hangot hall. Ha arra néz akkor lát egy kisméretű fém tárgyat, ami felé repül, majd a hangot kiadva összehúzódik és magába szívja az energiát. Jól kivehető mágneses erővonalak mentén detonál az energiaelszívó gránát. Egyszerűen magába szívja mind a külső és a belső védőmező egy részét, ahogy a támadásra használt energia sugarat is, ezután a földre zuhan. Albaniban nem tesz kárt, de az energiagömbjein szó szerint lyukak tátonganak, nagy felületek amelyeken át sebezhető, és most támadni sem képes egyelőre, mert elveszett a támadásra fordított energia.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
A hatás az elvártnak megfelelő volt. Káosz és pusztítás, ahogy a Senef Vezírtől elvárható. A gyenge férgek megpróbálnak vissza támadni, ám a felsőbbrendű technológia győzedelmeskedik. Gyenge fegyvereik nevetségesen pattannak le vagy térülnek el a lövedékek a pajzsról. Baku szinte a szájában érzi a győzelem ízét. Gyenge gránátokkal szórják, amik semmi mást nem érnek el minthogy egy kicsit zavarja a Vezírt. A gránátok dobók bajtársaikkal együtt pusztulnak perzselő halált. Szinte túl könnyű.
És tényleg az. Hátulról egy újabb gránátot hajítanak Baku felé. Még éppen oda tudja fordítani a fejét, hogy lássa az apró fém darabot ami felé repül. Egyszerűen elszívja az energiát. Ez a fegyver hirtelen felébreszti Bakut a Vezírekhez nem méltó csata mámorából. Ez érdekli. Pontosan ilyen dolgokat kell találnia. Végre egy eredmény! A pajzsán lyukakat ütött a gránát, bár őt magát nem sebesítette meg. Semmi probléma nem volt.
- Bolondok! Azt hiszitek ez megállítja a Senef Vezírt? Kicsinyes technológiátok nem veheti fel a Hármak Erejével a harcot!
Kicsit korán beszélt, hiszen perpillanat nem tudott sugarat formázni a férgek elpárologtatására. Ám a Hármaktól nem csak ezt kapta. A maradék energiát megpróbálja a lent megmaradt támadók irányába pajzsként egyesíteni, hogy kivédhesse az esetleges lövéseket. A mögötte lévők felé fordul és maximumra kapcsolva gravitációs szerkezetét, feléjük kezd száguldani. Az esetleges lövéseket megpróbálja kikerülni. Amint közel ér, egy megpróbálja megütni az ellenfelét/ellenfeleit. Egy 84 m/s-mal érkező ütés elég hatásosnak kell lennie, még ha páncélt is visel. Ha mást nem ér el ki billenti az egyensúlyukból őket.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
A Vezír a megmaradt energiát használja fel, formázza, maga alá képez egy pajzsot, //legközelebb majd ezt is írd le, hogy milyen alakút, típusút, mert energiával sok mindent lehet, minél részletesebben leírod nyilván annál jobb eredményt tudsz elérni, mint előző körben// éppen időben, két sarok mögül hajol ki egy-egy fegyveres és nyit tüzet Senef Vezírre, a lövedékek lepattannak a létrehozott felületről, nem jelentenek veszélyt. Ezután Baku felgyorsítja magát és a háta mögött lévő ellenfelekre támad, nagy sebességgel száguldva feléjük. A katonák főleg kitérni próbálnak, nem lőnek rá, kettő földre veti magát, méterekkel arrébb, de még kettő talpon marad. Baku kegyetlenül kivégzi őket, a testpáncéljuk egy ideig puha, egyre jobban nyeli el az ütés energiáját, lassítja a Vezír végtagjait, de egy idő után átszakad, ahogy az emberek teste is. A csapások széttörik a csontokat, átszakítják a belső szöveteket és halálos sebeket okoznak. Az egyik férfi mellkasán teljesen, könyékig áthalad a marsi keze, hörögve kapaszkodik gyilkosába. A másik szerencsésebb volt, a nyakát érte az egyik precíz csapás, ami kiszakította a gégéjét, arccal a földbe csapódik. Baku lábai előtt hever még két fegyveres, kiszolgáltatott helyzetben, csak most próbálnak meg felállni. Hátulról ekkor találatok zaja hallatszik, balra az egyik épület falát végigszántja egy sor lövedék. Ha Vezír hátra néz, láthatja, hogy az egyik épület kiszögellésén lévő rögzített ágyúval tüzelnek rá, ami már komolyabb pusztításra is képes. Az ágyút egy alak kezeli, mellette még hárman biztosítják az adott helyet.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
A Vezír terve természetesen sikeres. A férgek menekülni próbálnak, de a gyorsan feléjük közeledő halál elől nem menekülhetnek. Szakad a hús, törik a csont, eltávozik az élet.
- Értitek már, alantasok? Bármitek van nem fogható egy Vezír hatalmához!
Egy pillanatra a kezeire pillantott. Utálta a vér látványát. A Hármak azért ajándékozták neki ezt az energia fegyvert, hogy ne kelljen a patkányok vérével bemocskolnia magát. E helyett a hitetleneknek is megadja a tisztító tüzet. Ám elsősorban katona volt. Amíg az ellenség el nem pusztult, addig nem volt vége a feladatának. Ha ostoba módon eldobták maguktól a tisztító tüzet, akkor hát brutálisan halnak meg. Az ő döntésük.
Ekkor lövések kezdenek pattogni. Ezúttal hangosabbak, nagyobbak. Baku odafordul és egy nagyobb puskát lát. Nem nagyon zavarja, úgy is hamarosan halottak. Megpróbálja megragadni a földön fekvő két embert a nyakuknál fogva. Ha kell akár utánuk is megy. Megindul a nagyobb puskát forgatók felé, a bajtársaikat maga előtt tartva. Persze nem bízott mindent a véletlenre. Nem számított a férgek becsületére. A Vezír teste körül egy védőpajzs is feszült magába foglalva a két testet is és íves is volt. Egy Nagy kúpra emlékeztetett. Nem próbálta meg felfogni a golyókat, ahhoz vastagabb kellett volna. Helyette eltéríteni kívánta őket apró energia hullámokkal. Ezt a pajzsot megpróbálta vékonyra teremteni, elégre ahhoz, hogy eltérítse a lövedéket, de alig látszódjon. Repülés közben megpróbálja megfojtani a foglyait. Mikor a lent maradottak felé ér, hirtelen zuhanó repülésbe vált. Mikor pár méter van már csak felettük, az irányukba dobja a barátaikat. 2 túlélőt meghagy, a többit a túlvilágra kívánja segíteni. Ha már két féreg maradt, megint feléjük nyúl, hogy ugyanezt a taktikát alkalmazza, mint előbb. Ha így sikerül eljutnia a gépágyúhoz, akkor a puska kezelőjére dobja a testeket, a pajzs feloldásával. Maradék energiáját kiengedi, remélve, hogy mindet a tisztító tűz emészti fel.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
A véres tetemekkel a kezében indul tovább Baku a maradék fegyveresek felé, most már valóban igen megfélemlítő megjelenése, gyakorlatilag senki nem mer vele szembe menni, csak a gépágyú tüzel rá. A két még élő embert a magasba viszi magával majd onnan hajítja a többi harcos közé. A testek nagy reccsenéssel és undorító véres, fröccsenéssel érnek földet, valamelyik még két másik katonát is agyonnyom, ha a Vezír elég magasról ejti rá a célpontokra. Viszont a testek egyáltalán nem védik meg a lövedékektől, a szöveteken és a könnyű páncélzaton a nagyobb kaliberű lövedékek egyszerűen átsiklanak, csak az ívelt energiamező téríti el a lövedékeket Baku elől. De nem mindegyiket, az egyik nagyobb sebességű lövedék pályája nem módosul eléggé és így eltalálja a Vezír testét. A külső vázának egy nagyobb része egyszerűen kiszakad a helyéről, a mikrorobbanás megremegteti a belső vázát is. Az egész csak egy nagyon erős és fájdalmas ütésnek tűnik elsőre, de komolyabb sérüléseket okoz. Ettől függetlenül ha koncentrál akkor kiképzésének és speciális felépítésének köszönhetően még közelebb kerülhet a célpontjához, ennyi még képtelen megállítani. Amikor nagyjából egy saroknyi távolságra ér a három katona az állás mellett betölti a fegyvere oldalán lévő vetőcsöveket. Négy sötét, kis hatókörű de nagy energiájú robbanás történik közvetlenül Albani előtt a levegőben. Még nem találkozott ilyennel, valamilyen légvédelmi gránát lehet. Minden irányban igen sok törmeléket szór szét, de ami ennél nagyobb gondot okozhat a Vezír számára, az a generált lökéshullám, ami méterekre taszítja vissza. Eközben még mindig veszélyesen közel repülnek el mellette a gépágyú golyói.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
Ismét teljes siker. A terv maradéktalanul bevált és az alsó férgek véres és mocskos masszává válnak. Lehetne szebb is, de ez is megfelel. Viszont pár pillanat múlva olyan dolog történik amire a Vezír nem számított. Nem számíthatott. Ilyen nagyon ritkán történt meg vele. Az egyik lövedék eltalálja. Ekkor olyan érzés lesz úrrá rajta, amit régen nem érzett. Fájdalom. Ahogy a becsapódás helyére pillant, látja, hogy egy nagyobb darab hiányzik a külső páncélból. Hihetetlen. Egy pillanatra eltűnik a fájdalom is és helyét a megdöbbenés veszi át. A Hármak által ráruházott páncélt egy semmire kellő patkányokból álló banda át tudta ütni? Lehetetlen! Ám mégis igaz. Baku érzi, hogy nagyobb kárt okozott ez a lövedék mint elsőre hitte, de harc közben nem lehet megállni. Ha gyengeséget mutatsz, már vesztettél. Így hát tovább nyomul, már a bosszútól hajtva is.
Ekkor jelennek meg a fémdarabok. Pontosan négy, repeszgránát. A repeszek nevetségesek, semmi problémát nem okoznak. Ám a lökéshullám méterekre taszítja vissza Bakut. A Vezír is tudja, hogy így nem lesz jó. Taktikát vállt. Ha a repülő rendszere még jól működik, akkor megpróbál elég alacsonyra kerülni, hogy a puska holterébe legyen. A kiszögellést talán szét tudja robbantani. Megpróbál minél gyorsabban odaérni, még akkor is ha tropa a gravitációs rendszer. Háton fekve közelíti meg az épületet. Közben a maradék energiáját megpróbálja felhasználni arra, hogy a golyók örvényét követve védje ki azt, mivel látta, hogy a nagy területű pajzs már nem elég vastag. Ha a kiszögellés alá kerül, akkor a megmaradt energiáját felhasználva próbálja leszakítani az épületről.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
A sérülés nem okozott akkora kárt a belső rendszerekben, hogy az nagy mértékben befolyásolná a Vezír belső működését, sokkal inkább a fájdalom az, ami miatt nehezére esik a mozgás. Még éppen időben mozdul és emiatt a közvetlen közelről tüzelő ágyú nem tud benne nagyobb kárt okozni. Hirtelen kerül a fegyveresek holtterébe, akik már nem képesek az épület alá tüzelni és mivel a mögötte lévőket már korábban kiiktatta, ezért hátba se támadják. Gond nélkül érkezik meg az épület kiszögellése alá. Az ágyú és a hozzá tartozó rész egy az épületből kinyúló, fém gerendák alkotta váz, amire főként vastag rácsos lapokból lett felépítve egy teljes panel. Elsőre nem reagál az energiakifejtésre, mivel túl masszív a szerkezete, de ha Baku nem közvetlenül a tartógerendákat támadja, hanem a paneleket, amik azokra lettek építve, a szerkezet megadja magát. Az egész rész az üvöltő emberekkel zuhan alá, és mivel Senef Vezír közvetlenül alatta van, ezért az egész rázúdul. Letépni még letudta a darabot, de megtartani már sokkal nehezebb lenne és nincs is rá ereje. Utolsó amire tisztán emlékszik, hogy a háta a földnek csapódik és az arcába vágódik egy nagyobb törmelékdarab.
Lassan ébred fel, alig kap levegőt és reflex szerűen köhögni kezd, a lába beszorult valahova, de nem látja pontosan, mert körülötte mindenhol csak az út felszakadt burkolata, a lezúdult eldeformálódott fém elemek és a hullák vannak. A feje és különösen az arca sajog, szédül, a látása homályos. A távolban valamilyen mozgást lát. Ekkor veszi észre, hogy már éjszaka van, az égen valamilyen jármű cikázik és reflektorral világítja meg a romok egy-egy részét.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
Szerencsére a Hármak jól összerakták a Vezírük belső rendszereit. A lövés bár sok fájdalmat okozott, mégse okozott komoly működési hibákat. Bakunak sikerült a golyókat kikerülve a kiszögellés alá érkezni. Először a fém tartógerendákat vette célba, de gyorsan rájött, hogy azok túl vastagok a lecsökkent energia szintjéhez. Ám bárki is építette ezt, tudása nem volt fogható a Város építőiéhez. Csak pár panel volt a gerendákra rakva. Nevetséges. Baku ezekre irányította az energiáját amik meg is adták magukat. Az emberek esni kezdtek lefelé és a Vezír szinte diadal ittasan kacagott fel.
Vagyis kacagott volna. De egy nagyon amatőr hibát követett el. Ezért a Városban az újoncokat komolyan megbüntették volna. Az ilyen hibát egyik igazi katonának sem lenne szabad elkövetnie. A hirtelen haragja miatt nem gondolt bele a tettei következményébe. Magára döntötte a kiszögellést mintha egy kezdő idióta lenne. Megpróbálta kikerülni a lezuhanó vasszerkezetet, de már késő volt. Hátával a földre zuhant és az arcába kapott egy törmelék darabot.
Szerencsére fölébredt. Így meghalni több lenne mint szégyenletes. Lassan tértek vissza az érzékszervei. Érezni kezdi, hogy beszorult a lába. Alig kap levegőt, köhög. Körülnéz. Először csak a feltépett burkolatot látja. Ahogy tisztul a látása, úgy válik világossá, az hogy nem kevés idő telt el. Már sötét van. És ráadásul megtalálták. Reflektorral világítanak le egy repülő járműről. A vezír nem tudja mire számíthat, ezért csak megpróbálja kihúzni a lábát a törmelék alól. Ha nem tudja kézzel, akkor megpróbálja az energiával, de óvatosan.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
Albaninak sikerül kiszabadítania a beszorult lábát, igaz percekbe telik és nagyon fájdalmas számára az egész, két nagyobb egymásra csúszott lapp közé volt beékelődve az alsó lábszára és még meg is csavarodott. A csontja hála a kiborgizálásnak nem tört el, de a rajta és benne lévő szerves részek mind elcsavarodtak, deformálódtak, sérültek. Amint ezt megteszi az érzékei a fájdalomtól időközben kiélesednek és már tisztán látja magát, arra könnyen választ kaphat, ha végignéz magán, hogy még miért nem vették észre, nyakig be van temetve a törmelék alá. A közelben gyalogosok járkálnak és szedik össze a holttesteket, mások az utcákat figyelik és a romokat nézik át. A sikló reflektorai nem pont a Vezírre irányulnak, hanem keresve, ellenőrizve mozognak a területen. Azt már ő is érzi, hogy javításra szorul, a Pride fejletlen fegyverivel is képes volt benne kárt tenni. Egyelőre nem vették észre és a környékén sincs senki, de ha figyel, kkor könnyen észreveheti, hogy a fegyveresek módszeresen fésülik át a terepet, és jobban felszereltebbek, mint akikkel eddig találkozott. Valószínűleg csak idő kérdése, hogy megtalálják a Vezírt.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
Percekbe telt, de végre szabadon volt a Vezír lába. Most, hogy kicsit szabadabban volt a teste, végig tudott nézni rajta. Szörnyű volta látvány. Bár a csontja nem tört el (hála a Hármak magasabb rendű technológiájának bizonyosan), de az egész testén kívül és belül is csavarodások és deformálódások voltak. Sürgősen javításra volt szüksége. Baku még mindig nehezen fogta fel, hogy tudtak ilyen nagy kárt okozni benne a férgek alsórendű fegyverei. Szinte lehetetlen volt. És mégis megtörtént.
Ám nem volt itt az idő a csodálkozásra. A fájdalom megélesítette a Vezír szemét és a többi érzékszervét is. Körülnézett és látta, hogy viszonylag jól el van temetve, de így is megtudja mondani, hogy mi történik odakint. Az előző patkányok barátai jöttek és keresnek tűlelők után. Ha megtalálják Bakut, akkor ott a vége a Vezír egészen az eddig dicső életének. El kell valahogy tűnnie a környékről. A lábára nézve nem gondolta, hogy rá tudna állni és sétálni. Azért megpróbálta mozgatni. Másodszorra a gravitáció hajtóművet ellenőrizte le. Megpróbált egy kicsit felemelkedni. A végső próba az energia generátor volt. Ha feltöltött, akkor nem volt nehéz elmenekülni. Ha viszont nem működik, vagy még mindig kevés energiája van, akkor elég nehéz lesz. Ezután megpróbálja kifigyelni a lámpa mozgását és a katonák keresési tervét. Ha már látja meddig tart a katonának átkutatni az egyes helyeket és minden más is a tudomására jutott, akkor az információ birtokában megtervezheti a szökést. Lehetőleg gyorsan.



~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
Baku rendszerellenőrzésbe kezd, először csak a lábát próbálja mozgatni, ami meglepően könnyen sikerül, gond nélkül tudja mozgatni, de minden megtett milliméter is fájdalommal jár a számára. Ezután beindítja az gravitációs generátort, annak működése is kisebb kilengéseken kívül zökkenő mentes, a közelben lévő kis törmelék és kavicsdarabok a levegőbe emelkednek, amikor a mező feláll, majd lezuhannak és ezután a Vezír érzi, hogy lebeg a romok között, már nincs beszorulva. A Bestia által kapott energiamanipuláló beültetés is működik, de az ereje egyelőre kevés, az önmagát generáló folyamatok még lassúak, most nem tudna olyan mértékű és nagyságú tárgyakat létrehozni Baku, mint a harc során, de valószínű, hogy elég lesz még.
Ezután Senef Vezír az ellenség mozgását és technikáját vizsgálja meg, a gyalogosok esetében nagyon könnyű rájönnie, hogy az a módszerük, hogy nincs módszerük. Teljesen véletlenszerűen haladnak, néha-néha egy-egy érdekesebbnek vagy gyanúsabbnak látszó részt megvizsgálnak a romok között, arrébb görgetik az elemek egy részét, majd ha nem találnak semmit, haladnak tovább. A mozgásuk sem túl rendezett, mindenki a saját belátása szerint halad a megfelelőnek vélt útvonalon. A repülő mozgása és a reflektor irány teljesen más, először módszeresnek tűnik, aztán véletlenszerűnek, majd ismét megtervezettnek. Percek kellenek ahhoz, hogy Albani rájöjjön a sikló technikájára.
Pride CNCTW_Venom_Concept_Art_2
A fényszórók nyolcas alakban haladnak, úgy, hogy középen mindig keresztezzék egymást egy pontban, majd onnan négy irányba haladnak tovább, négy egymásra fekvő nyolcast kirajzolva. Két ilyen átvizsgálás után, a jármű arrébb lebeg és egy másik szögből is megismétli ezt. Minden egyes alkalommal lefedve az átkutatott rész legnagyobb részét, de amit mégsem vesz észre elsőre, azt a másik szögből ellenőrzi. Csak idő kérdése, hogy a Vezírt is elérje majd a fény.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~
Albani elkezdi a rendszer ellenőrzést. Lábak? Komoly sérülés, de működik. Ennek ellenére nem elégséges hatásfok. Gravitációs generátor? Működik, kisebb kilengésekkel. Használható. Bestia-generátor? Alacsony energia szint, de működik. Rendszer ellenőrzés kész. Minden működik. Ami nem meglepő. A patkányok fegyvernek nevezett összetákolt szemetével ellentétben ez igazi technológia. Marsi technológia. Legyőzhetetlen, mint a Vezír. A mostani helyzet csak egy apró fenn akadás. Semmi más. Ezután a Vezír a környezetét tanulmányozza. A "katonák" rendszertelenül mozognak. A hajók egy elsőre heretikusnak látszó, valójában nagyon is rendezett mintát követnek. Természetesen nem egy Spear-i Vezírhez méltó stratégia de nem rossz. De a nem rossz nem elég Baku Albani ellen. Az ilyen patkányokat nem nehéz elterelni, ezt a Vezír is tudja. Innentől már csak az időzítés. A vezír megvárja, amíg a fények közeledni kezdenek egymáshoz, hogy a lehető legkisebb területet fedjék le, amikor végre hajtja a tervét. Maga a terv csak annyiból áll, hogy az energiájának egy részét a törmelék közti repedéseken át. Ha elég messze kerül akkor gyorsan kitágítja az energia nyalábot és így megpróbál robbanást okozni. Ennek elégne kéne hogy legyen arra hogy a Vezír a közeli törmeléket felemelve elrepülhet. A magasságot úgy választja meg, hogy a siklóké alatt legyen.


~ Karakter: Baku Albani; Helyszín: Pride, külső régiók ~
A Vezír megmaradt energiáit ismét felhasználja, ezúttal a törmelékek közti térbe áramoltatja. A hatás látványos és azonnali, a manifesztálódott energia repedésszerűen végigfut a romok között, majd pár méterrel odébb nagy robbanás és lökéshullám kíséretében vezetődik le. Az összes sikló oda irányítja a reflektorát, és igen sok sorozat éri a helyet. Ezen kívül a földi egységek is arra fordulnak, gránátok és további töltények csapódnak a kisebb kráterben lévő törmelékeknek. A zűrzavart kihasználva Baku el tud menekülni. Megemeli magán a romokat, majd felrepül, és a felszín közelében halad tovább. Nem veszik észre, csak az egyik gép követi a nyomát néhány másodpercig, de mivel nem veszi észre, más irányra vált.
Nagyjából negyed óra szükséges ahhoz, hogy a megfelelő takarásban és útvonalon haladva Albani elérhessen egy biztonságosabb pontot, ahol nem lát sem őröket, sem Pride-os katonákat. Ez egy nagyobb toronyépület, lakótömb épületének egyik sarka, az alatt egy bemélyedés. Ha a Vezír a repülés miatt fogyóban lévő energiáját tartalékolni akarja, leszállhat oda biztonsággal, nincsenek érzékelők. De akár tovább is haladhat, semmi nem akadályozza egyelőre. Mindenképpen megérzi egy bizonyos idő után, hogy a lába sérült, bár nem komolyan, ettől eltekintve előbb-utóbb orvosi ellátásra és javításra lesz szüksége. Egyelőre alatta láthatóak városrendszer hol kihalt, hol nyüzsgő, élettel teli részei, ahogy a magasból nézhet alá. A város egészen a horizontig tart, sokkal nagyobb mint a Spear, szinte végeláthatatlannak tűnhet.


~ Karakter: Baku Albani; Helyszín: Pride, külső régiók ~
Természetesen a Vezír terve sikeres, ilyen alantas patkányok ellen igazán nagy szégyen lenne, ha nem lenne az. Mindegyikük rögtön az igazi stratégának nyilván való elterelésre figyel. A káoszban Baku egyszerűen ki tudja vitelezni a taktikai visszavonulását. Majdnem visszafordul, hogy biztosítsa az ellenségeit a gyengeségükről. Végül nem teszi. Akármennyire is alantasak és méltatlanok a "katona" jelzőre, mégis több sebesülést tudtak okozni Bakunak mint amennyit a teljes Vezírként töltött hivatali ideje alatt bárki más. Talán alábecsülte őket? Dehogy is. Mindent amit elértek csak a hihetetlen szerencséjüknek köszönhetik. Milyen más lehetőség állhatna fenn? Alig negyed óra elteltével már elég messze került és még egy nyugalmas helyet is talált ahol megpihenhet. Bár nehezen, de a Vezír is beismerte, hogy valószínűleg segítségre lesz szüksége a helyi férgektől. Ám ez a lehetőség nem lenne méltó a Senef Vezírhez. Előbb még egy teljes rendszer diagnosztikát kell csinálni, beleértve, hogy mennyi pontosan időn belül lesznek megint teljesen funkcionálisak a generátorok. Erre bármilyen sötét sarok alkalmas. Ha ez elkészült akkor kelleni fog egy sötét csuklya, rongy vagy lepel a közelből. Miután elkészült az ellenőrzéssel, egy megfelelő takarást nyújtó lepel keresésére indul. Ha még egyszer ilyen harcra kerül a sor nagyon lelassul az információ szerzés. És a Vezírnek fontos dolga van.


~ Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók ~
A száműzött Vezír keres magának egy elhagyatott sötét sarkok. Az egyik emeletes ház alján, a földszinti bejárat oszlopai alatt meg is találja a megfelelő helyet. Az épület, a környezőkkel ellentétben láthatóan teljesen kihalt, a földön néhány drog szervezetbe való juttatásához szükséges anhiláló szerkezet és speciális tű is található, mellettük hányás nyomai látszanak. Albani a földön, szakadt, rongyos, mocskos szövetdarabokat talál, sajnos csak egy lepedőhöz hasonló fekete vászon az ami elég nagy méretű ahhoz, hogy elrejtse, de annak a bűze szinte elviselhetetlen. A rendszerellenőrzés közben elkészül, a létfenntartásért felelős generátorok működnek, teljes gőzzel, azokat nem érte sérülés, ahogy a gerincét sem. Az egyetlen része a testében, ami sérülést szenvedett az a Bestia-generátor, az energiája már kevesebb mint a felénél van és csökken. Így nem lesz képes erősebb energiatámadásokra, ezt fel kell majd töltenie és javítania. Az energia manipuláló rendszer gátjainak egy része semmisült meg, ez okozott károkat, instabillá téve a rendszert.
Ha a Vezír figyel, akkor látja, hogy a szemben lévő emeletes épület tetején az egyik ajtó kinyílik. A tetőre öt ember lép ki, egy nő, négy férfi, közülük két fegyveres. A három fegyvertelen kétségbeesetten kiabál, sír, pánikolva kapkod. A katonák ezzel nem törődve letérdeltelik őket az épület szélére, majd mögéjük állnak. Az első férfit egyszerűen hátba rúgja a klántag, ezután ordítva zuhan a mélybe a férfi, az utcába becsapódva. A második férfi ordibál és próbál ellen állni. Ekkor a másik férfi, akinél egy gépkarabély van hátba lövi, lyukakkal a mellkasán zuhan alá a mellkasán is. A nő ekkor már reménytelenül zokog és sír, olyan hangosan ordibálja, hogy bármit megtesz a két férfinak, bármit, hogy az a Vezír fejlett érzékeivel hallja is. A két fegyveres neki sem kegyelmez, annak ellenére, hogy a nő fiatalnak és kívánatosnak hat, főleg szakadt ruhái miatt, nyilván előtte már kipróbálták. Végül ő is szétzúzva az épület alatt végzi. Ez a Pride törvénye, az erősebb bármit megtehet, amit meg tud tenni. Ha Vezír közelebb megy akkor a vérbe fagyott testeket átkutatva, leszedheti róluk a ruhákat, amik megfelelőek lehetnek neki, teljes alakját takaró álcának. Ezen kívül találhat náluk pénzt, és néhány egyszerű, feltehetőleg szökéshez használt eszközt. A fegyveresek munkájuk elvégzése után visszamennek az épületbe.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Darren Cain Vas. 09 Márc. 2014, 22:50

A Vezír által gyorsan átkutatott épületben semmi használható szövetdarab nem volt. Egyet fel akart emelni, de mire lehajolt volna hozzá, a puszta bűze miatt. Egy Vezír nem burkolhatja magát ilyen mocskos lepedőbe. Már a puszta gondolat, hogy el kelljen takarni a Hármak ajándékát, szinte feldolgozhatatlan volt. De meg kellett csinálni, a feladatott teljesíteni kellett. A rendszer ellenőrzés befejeződésével nyilvánvaló lett, ismételten, hogy egy műhely kell. Nem volt nagy probléma a Bestia generátorral, csak egy műszert kellett javítania. Ahogy azon gondolkozott, hogy mit is csinálhatna, egy kis jelenet játszódott le az egyik közeli ház tetején. Semmi fontos, csak pár patkány megszabadult a még náluk is gyengébb férgektől. Az egyik szánalmasabb volt mint a másik. A vezír nem is értette, hogy hogyan is süllyedhetett le ilyen mélyre ez a város. Ahogy hallotta, hogy be sétálnak a fegyveresek, oda megy a hullákhoz. Egy hulláról levenni a köpenyt a lehető legkevésbé sem elfogadható a Város egy Vezírének. De Baku már nem volt Vezír. Kitaszított volt, még ha a Hármaknak tervei is voltak vele. Megfogta azt a ruhadarabot, ami eltudta takarni, és magára terítette, esetleg felvette. Elvette a pénzt is amire szüksége lesz. Ezután próbált valamilyen nyüzsgő helyet, vagy műhelyt keresni. Megtörve kezdett sétálni és azon gondolkozott, hogy ki is ő valójában. Hiszen nem volt már Vezír. Legyen csak Baku Albani? Erre a kérdésre még nem tudott válaszolni.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Hétf. 10 Márc. 2014, 23:11

~ Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, Pride (főváros) ~

Baku Albani testének feltűnő részeit elrejti a talált ruhadarabok és szövetek alá. Ahogy halad előre, a város utcáin, lassan sötétebb lesz és zuhogni kezd az eső. Vízfal szerűen ömlik egy rövid ideig fentről a hideg, kissé fagyos folyékony anyag, majd fokozatosan vált át esőre. Végül már csak csöpög. Ahogy halad előre a kisebb ország kiterjedésű városrendszerben az idő Baku számára mintha nagyon gyorsan telne. Végeláthatatlan hosszan halad egy nagyobb sugárúton. Az út maga olyan széles, hogy a gyalogos közlekedésre alkalmas járda kétszer nagyobb mint a Spear-ben egy átlagos út, maga az úttest ennek hétszerese. Teljesen kihalt, üres épületekkel teli, elhagyatott részeken és ezzel ellentétben nagy népsűrűségű, fejlett, nyüzsgő, élettel teli részeken kell átmennie. A Pride és Észak-Amerika északi szürke zónája, a HPI-t nem tekintve a világ legnagyobb lélekszámú területe és mivel a területe maga a többi birodalomhoz képest nem nagy, a népsűrűség is hatalmas. A Pride államban összesen közel egy milliárd ember élhet, bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre, és ennek fele, a kisebb ország méretű déli fővárosban él. Itt halad egyre beljebb, fejlettebb területekhez Baku is. Mivel a testét már eltakarja, a külseje nem tűnik olyan mértékben fel, hogy a járőrök megtámadnák, azonban testének nagysága így is megvan és látszik, pont ezért senki nem áll az útjába. Majdnem egy napig tud szinte megállás nélkül haladni. Ekkor érkezik meg, egy korábban már látott, égbe érő fém kapuhoz és a hozzá tartozó falhoz, ami elválasztja a városrészt. Egy nagyobb háromszáz fős csoporthoz kell csatlakoznia és várnia negyed órát, hogy a katonák kinyissák a kapukat és átengedjék őket.
A kapu túloldalán az első ami a bukott Vezírnek feltűnik, az erős, színes fények. Az égbe nyúló, sokkal fejlettebb fém épületek oldalain, falain és azok mellett mozgó kivetített, holografikus és lézeres ábrák. Reklámok és hirdetések, ami általában csak a Vex-Drox testvérállamban megszokott. Néhány járműveket, női rabszolgákat, szórakozóhelyeket és új fejlesztésű fegyvereket hirdet. Az utak, közterületek és az épületek is sokkal jobb állapotúak. Az utcákon az eddig látott alsó vagy közép-alsó rétegbe sorolható személyek helyett, jól öltözött alakok vannak. Globálisan a legmodernebb felszerelések vannak náluk, speciális egyben katonai és utcai öltözékek. Sokan vannak az utcákon, nem csak egyik pontból a másikba sietnek, van aki csak a szabadidejét tölti itt. Jól láthatóan a más helyeken állandósult rohanás nincs jelen az itteniek életében. Az egyik közeli kiszögellésen egy pár csókolózik éppen, ők vannak Bakuhoz a legközelebb. Az utcákon nagyobb csoportokban haladnak az emberek, láthatóan jó a közérzetük, nevetést és kiabálást is hallani a távoli lövések és halálsikolyok hangjába folyni. Távolabb járművek mozognak, de nem a talajon mint eddig, tíz-húsz méter magasan repülnek. Ami még feltűnhet Albaninak, hogy mindenkinél van fegyver, a jól felszerelt Pride őrökön kívül, mindenki másnál, az oldalukon, ruhájuk alatt vagy tárolóban de minimum két darab fegyver van élesítve minden egyes személynél. Annak ellenére, hogy már éjszaka van, a fény és a fém felületekről való visszacsillanó tükröződések teljes világosságot adnak.
Ha Senef Vezír tovább halad már talál köztéri információs pultokat és konzolokat is. Ezek már hasznosak lehetnek, hogy találjon egy megfelelő műhelyt. Továbbra sem fenyegeti senki és semmi, aki a közelében van, az figyeli őt, és néhány őr is rajta tartja a szemét a férfin, de ezen kívül ignorálják a cselekedeteit. Az egyik hármas saroknál Baku szembetalálkozhat Uvan Strupz-al, a Pride vezetőjével. Egy vékony fém emelvényen áll, közismert fekete ruházatában, amelynek felső része csak egy trikó, rajta a Pride vöröslő jelével. Határozott, durva és agresszív módon vázolja fel, hogy bárki, bármit megtehet, amit meg tud tenni, hogy ők a legerősebbek és hogy ő a vezető. Azért ő mert ő a legerősebb. Öten állják körbe és hallgatják. Végül Strupz karjait széttárja, majd fényesség jelenik meg körülötte és "köszönti" a Pride-ban. Az egész olyan mintha személyesen Bakunak szólna.
Pride Five-finger-death-punch-the-pride
A következő pillanatban a Vezír rájöhet, hogy csak egy tökéletes hologramot lát, amikor valaki egyszerűen átsétál rajta. Két sarokkal arrébb még egy hologram az aktuális klánvezérek nevét sorolja el, hasonlóan provokatív stílusban, mindegyiknél elmagyarázva miért jó vezető. A látottakat összegezve azonnal rájöhet valamire. Annak ellenére, hogy ő egy Vezír és emiatt kiterjedt tudással rendelkezik, korábban ő sem tudott róla, hogy ilyen szintű fejlettséget elérne az ellenséges állam.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Darren Cain Csüt. 27 Márc. 2014, 12:53

A Vezír végre megint a célja felé haladhatott, a sok zavaró tényező nélkül. Testét, szégyenteljesen, eltakarva indult tovább az esőben. Fejében a korábbi gondolatok kavarogtak. Miért büntetik ily nagyon a Hármak? Persze tudja, hogy a Város jólétét szolgálja az útja és a küldetése, de így sebesülten, egyedül csak az otthonára tudott gondolni. Elveszett és kiszolgáltatott volt, először az életében. Nem is figyelte, hogy mennyit sétált. Csak rótta a kilométereket, nem is törődve a változó népsűrűséggel és nagysággal rendelkező területeket. Csak árnyakat láttak, akik kitértek az útjából. De végül elérte a nagy kaput, amit már a távolból is látott. Alig 15 perc várakozás után be engedték. Bent fogatta az, amit eddig is sejtett. Züllöttség. Becstelenség. És mindezeket reklámtáblákon hirdetve. Gusztustalan. Ám másfelől egy másik arcot mutatott. Gazdag, viszonylag jó állapotú emberek, nagy, színes épületek, Drex és Vexet idéző reklámok, fény és csillogás. Bakunak kellett néhány perc mire össze szedte magát. Amint leesett róla a csillogás keltette hirtelen megdöbbenés, fejben leszidta magát, hogy viselkedhet ennyire kevéssé Vezírhez méltóan. Ahogy újra végignézett feltűnt neki, hogy mindenkinél fegyver van. A mellette álló csókolózó párnál is. Ám ennek ellenére mindenki vidám és jó kedélyű volt. Baku szinte el sem hitte, mennyire más arca lehet az államnak.
Ám nem csak ennyit kellett felfedeznie, így tovább ment, információs konzolokat keresni. Ezeket meg is találta, kicsivel arrébb. Pár őr igaz rajta tartotta a szemét, de ez nem zavarta. Valószínűleg mindenkit figyelnek, hiszen ezért őrök. Bár ha olyanok mint azok a fegyelmezetlen katonák, akkor nagyon nem biztonságos a hely. Ahogy tovább megy, egyszer csak ott áll előtte a Pride vezére. Nem volt nehéz felismerni. Egyrészt a szimbolikus ruháit viselte másrészt arról beszélt, hogy milyen erős és ezért ő uralkodik. Miután tisztázta a fontos dolgokat, hirtelen felvillant és egy erős fény jelent meg körülötte. Ekkor jött rá Baku, hogy ez csak egy illúzió, egy hologram. Ezt alátámasztja, hogy valaki szimplán átsétált rajta. A Vezír nem is hitte, hogy ilyen fejlett lehetett az ellenséges állam. A Spearnek vigyáznia kell, hogy mit csinál.
Miután végig nézte a "köszöntőt" és belehallgatott a két sarokkal arrébb éppen a klánvezéreket soroló hologram szavaiba, úgy döntött inkább vissza sétál a legközelebbi konzolhoz. Túlságosan elragadtatta magát, most a javítás a legfontosabb a többi ráér később. Az információs pulton valami igazán high-tech műhelyt keresett, ami lehetőleg csak egy-két alkalmazottat foglalkoztat. Ez utóbbi fontosabb is mint a high-tech, hiszen nem akar több feltűnés kelteni, mint amennyit már keltett. Ilyen fejlett és felfegyverezett ellenséggel jobb vigyázni.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Szomb. 29 Márc. 2014, 03:40

~ Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, Pride (főváros) ~

Baku vissza tud sétálni az információs konzolokhoz, minden gond nélkül. Használja a gépeket, amely rendkívül könnyen megy számára. A program és a kivetítési módszer úgy lett tervezve, hogy elsőre is kényelmes és pontos. Azonban a volt Vezírnek feltűnhet, hogy mivel a gépek kezelőpanelje derék magasságban van és a kivetített kép nagyjából az arca előtt lebeg, bárki más láthatja a közelben, hogy mire is keres rá. Négy gép van egymás mellett, egy kisebb tér közepén, ezek mind kis méretűek, csak a páncélzat, amelybe ágyazva vannak ad nekik talapzatot és megfelelő méretet. A keresés kisebb időt vesz igényben, mivel a Pride-ban nem kötelező bejelenteni egy vállalkozást, műhelyt sem, így a rendszernek több műveletet kell végrehajtania. Végül két találatot hoz ki. Az egyik egy közeli toronyház, lakóépület együttes harmadik nagyemeletének, negyedik emeletén van. Ez gyakorlatban a tizenkettedik emelet, ez meglepően alacsony lehet az eddig látott magasságokhoz képest. Az információk szerint egy testvérpár működtet itt egy fejlett technológiával foglalkozó, kis méretű eszközöket javító műhelyet. A másik lehetőség, alig egy mérföldre, a föld alatti részeken lévő garázsműhely. Itt egy kisebb klán foglalkozik magasan fejlett gépek fejlesztésével. Mind a két lehetőség relatívan ugyanannyi kockázatlehetőséggel jár.
A keresés közben, a szemben lévő épület lábánál, egy oszlopsor előtt tűnik fel egy alak. Lila taréjt visel, fekete ujjatlan felsővel és katonai nadrággal. Két ujját a szájába dugja és meglehetősen hangosan kezd fütyülni, miközben átfut az úton. Az éles hang az épületek oldalán visszacseng. Hirtelen lövés hallatszik, majd a hangot kiadó férfi véres arccal orra bukik. Egyértelműen meghalt, a feje nagy mértékben sérült. A lövés után már senki nem foglalkozik vele, a közelben lévők is csak egy pillanatra kapják oda a fejüket, majd mintha semmi nem történt volna, folytatják, amit eddig csináltak.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Darren Cain Kedd 22 Ápr. 2014, 14:17

Ahogy a vezír visszasétált információs pultokhoz, amiket könnyen tud használni, hiszen egyszerű a kezelő felület. Még egy másik technológiához szokott katonánk is könnyen megy a keresgélés. Az egyetlen dolog, ami kicsit zavarja Bakut az az a tény, hogy a közelben bárki láthatja mire keres rá. Nem akar felesleges konfliktusba kerülni, holmi rabló férgekkel, akik azt hiszik, hogy valami kis hight-tech kütyüje van, amit el lehet adni. Felesleges pazarlása lenne a Hármak felsőbbrendű Marsi technológiájának. A keresés két eredményt hozz ki, egy testvérpárt és egy kisebb klánt. Mivel akarnak majd valamit cserébe, így a Vezír klán mellett dönt. Bár a testvér párt könnyebb lenne kiiktatni, de nyilván nem azért vannak még forgalomban, mert könnyen adják magukat. Ellenben egy klánba mindig kell izom, így oda szegődhet inkognitóban és így még többet is tud meg a Prideról és a belső működéséről. Ezt végiggondolva el is indul a klán műhelye felé. Ahogy ellépne a konzoltól, egy lila taréjos férfi füttyent egyet, majd futni kezd ami közben lelövik. Senki sem törődik vele, mindenki csak egy pillanatra nézz oda. Baku is így tesz nem igazán érdeklik az itteniek hétköznapi dolgai. Egy kis porszem halála nem számít. Igaz az agyán egy pillanatra átrepül a tény, hogy valahogy ez hozzá kapcsolódik, de ezt gyorsan elvette. Nem valószínű, hogy idáig eljönnének és keresnék őt. De azért próbál olyan útvonalat választani, ahol nem annyira könnyű rá lőni.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Kedd 22 Ápr. 2014, 18:52

~ Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, Pride (főváros) ~

Baku végül dönt, hogy mit is választ célul. A térképen könnyen ki tudja venni a két pontot, az X1, ahol ő áll, az X2 az aktuális műhely koordinátája. Még útvonalat is tud terveztetni a rendszerrel ha akar. Ettől függetlenül ő maga is választhat magának útvonalat, sőt akár az egész kerületet végignézheti újabb lehetőségek után kutatva, erre a rendszer lehetőséget is ad. A térkép alján még egy vörös színű felirat jelzi, hogy a képen látható adatok lehet nem fedik a valóságot, nem tartalmazza az esetleges rombolások, pusztítások nyomait. Valamint ami feltűnik neki, hogy egy köztes vámhatáron is át kell haladnia. Egy ilyenen már átjutott, amikor a katonák megállították, de most annak a csatának a sérüléseit akarja javíttatni magán. Végül azonban a kiválasztott módon és úton elindul. Itt már a város látképe nem változik sokat. Egy ideig a felszínen halad, majd egy földalatti útvonalon, aluljárókon és alagutakon át, biztonságosabb környezetben tud közlekedni. Általában hófehér plasztik lapos borítás és éles fényforrások jellemzőek a járatokra, de van ahol csak klasszikus fém borítású minden. Végül elérkezik a vámvonalhoz, fém kapuk, rácsok, kerítések állják az útját a földalatti részeken is. Egy gépi hang szólítja fel, hogy fegyvertelenül közeledjen és egy automataágyú is ráfordul az egyik falból, és követi a mozgását. Azonban minden üres, a Vezíren kívül nincs más odalent. Ha akar egyszerűen átsétálhat az ellenőrzőpontokon. Ezután egy több mint hetven méter hosszú meredek lépcsősoron kell felmennie és eléri a célját. Negyven perc, kényelmes tempóban való séta után egy félig nyitott, a város szintje alatt elhelyezkedő térre ér. A műhelyt könnyű megtalálni, nincs más nyitott üzlet a téren csak azaz egy. Három nagy, lemezes fém redőnyökkel lezárható garázs áll egymás mellett. Felette holografikus feliratok jelzik az üzlet mibenlétét. Albani három alakot láthat. Egy férfi és egy nő, feltűnő, színes kockás ingben és rövid nadrágban, mindenféle ékszerrel túltarkítva italozik a szemben lévő falnál támaszkodva. A harmadik alak pedig csuklyát és egy kék felsőt visel, éppen háttal van Bakunak, és egy kerekeken guruló szállítóeszközt tol maga előtt, ami tele van fém alkatrészekkel. Egyelőre semmi olyan nincs, ami high-tech létére utalna. Végül a nő veszi észre a Vezírt, int neki a kezében lévő üveggel.
- Hej ho. Mit keresel erre?
Hangja egészen baráti, mintha már ismerné őt, és csak éppen ráköszönne. A köszönésre az eddig háttal álló alak is megfordul, majd lassan végigméri a testét elrejtő robusztus alakot.
- Pontosabban mi a f.szt keresel itt?

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Darren Cain Szomb. 26 Ápr. 2014, 22:22

A vezír könnyen megtudja tervezni az útját, hála a felhasználó barát rendszernek. Ahhoz képest, hogy a Pride milyen barbár patkányokkal van tele, a térkép rendszerük egész jó. Leszámítva persze, hogy nem valós időben frissül. Spear még mindig messze előttük jár, nyugtázta a vezír magában. Látható volt, hogy egy ellenőrző ponton is át kell majd sétálnia, de ez miatt nem aggódott. Most egy szűk folyosón van a pont, így sokkal jobban érvényesül a Hármak isteni ereje. Ahogy odaért azonban kiderült, hogy fölöslegesen aggódott, minden gond nélkül átsétál az ellenőrző ponton. Negyven perces útja során viszonylag változatos volt a táj, már amennyire egy ilyen kis gyenge férgekkel és patkányokkal teli város változatos és érdekes lehet. Maga a műhely egy félig földalatti téren helyezkedett el. Három garázs ajtó, de nem tűnt túl high-technek. Az előtte lévő három alak közül a nő köszön Bakura, ám még mielőtt válaszolhatna, a csuklyás alak is közbe szól. Hangneme nem tetszik a Vezírnek, egy féreg ne beszéljen így egy Vezírrel.
- A konzol szerint maguk high-tech járművekkel foglalkoznak. Lenne nekem is egy kis szerelni valóm. Szeretném igénybe venni a segítségüket.- mondja a három alaknak. Szinte minden szó szégyen, de ilyen állapotban nem tud majd mit csinálni. Ki kell bírnia.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Vas. 27 Ápr. 2014, 01:18

~ Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, Pride (főváros) ~

A kék csuklyás alak mintha megérezné, hogy Baku indulatos vele szemeben, maga mellé engedi az egyik karját, amivel eddig a szállítókocsit tartotta és jobban, teljes testével felé fordul. De mivel nem mond semmi olyat ami agresszíven hathatna, csak végignéz rajta de nem tesz semmit. Mind a három prideos végighallgatja mit akar, majd a nő, aki már eddig is közlékeny volt halkan felkuncog, majd válaszol.
- Ejj de jól nevelt valaki.
Nyelvével csettint egyet, majd lehúzza a maradék italt, ami még az üvegben van. Ezután az üres tárgyat teljes erejével hozzá vágja a mellette lévő garázs irányítójának. Még Senef Vezír fülében cseng valamiért a Pride himnusza, ahogy a darabokra törő üveg csengése is mintha annak a ritmusát követni. A fémredőny egy gyors mechanizmus hatására gyorsan felcsapódik és a mögötte lévő szürke térben egy két lábon járó robot tűnik fel. Három méter magas, páncélozott, hidraulikus lábakkal, feje vagy karjai nincsenek, csak ágyúk és a szenzorai valahol elöl és oldalt helyezkedhetnek el. Tesz két lépést Albani felé, majd ráirányítja a fegyvereit.
- Lehet van nálunk néhány csotrogány. Miért kell egy?
Láthatóan tetszik neki a megjelenő rejtélyes alak, ezért hangjában is kicsit játékos a válasza. A mellette álló férfi csak ekkor szólal meg először, hidegen és nyugodtan.
- Nem látom a járművet, amit javítani kellene. A közelben parkol? És mutass valamit, hogy ki tudsz fizetni vagy mit adsz érte. Addig nincs üzlet. Vedd le a csuklyát, hadd lássam az arcod.
A helyzet egyértelmű, valószínűleg a harcigép tüzel, ha utasítják rá és egyelőre Baku sem tudja, hogy milyen erős. A falnál lévő férfi reakciójából pedig már érezheti, hogy tényleg komolyabb emberekkel van dolga.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Szomb. 10 Május 2014, 00:12

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Yrsa nem rég született meg, a hibernálás megszakítása után fejlődött teljessé mesterségesen gyorsítva egy kamrában, alig egy nap alatt. Megkapta az általános feltöltéseket a kért kiegészítésekkel, így bár nincsenek emlékei, minden alapvető tudással tisztában van, mintha azok már öt év a tudatában lennének és megélt volna mindent. Így gyakorlatilag az élete teljes. Az egykori apja végül úgy döntött, hogy elküldi őt a Földre, a Pride-ba, hogy ezzel is növelje a fejlődését és a lány tapasztalatokat gyűjthessen. Először az Anyahajóról rövidebb ideig a HPI-be került. Teljes jogú HPI polgárként a Metropoliszban töltött napok viszonylagosan unalmasan telhettek számára. Szinte mindenre van lehetőség, de semmit nem kell csinálni. Könnyű ellustulni és napi huszonhét órát otthon ülve tölteni, Maniac-al kiszolgáltatva magát, főleg barátok és ismeretségi kör nélkül. A közeli környezet gyakorlatilag üres, de ha valahova el akar menni, akkor ezzel ellentétben hihetetlen sok lehetőség áll rendelkezésére. A saját lakása megkapása és berendezése után kapott egy vadászgépet is, amivel terv szerint utazott a Pride-ba. Már az űrből is látszott a kisebb ország méretű városrendszer, a főváros. A HPI kivételével a legnagyobb város a bolygón. A feltöltések miatt igen nagy tudással rendelkezik a helyről, így természetesen az alapokkal is tisztában van. Az íratlan törvényt, hogy bárki bármit megtehet, amit képes megtenni és, hogy az erősebb uralkodik. Uvan Strupz és a Pride, mint óriásklán rendszeréről és a társadalmi berendezkedésről, technológiai fejlettségtől. Számára ez a hely is rendkívül elmaradottnak tűnhet, de a Földön ez közelíti meg leginkább a birodalmi szintet, egyes területeken. A vadászgép rendkívül gyorsan, alig feltűnő idő alatt érkezik meg a megfelelő pontra, magától keres leszállóhelyet és ereszkedik le, majd kinyitja az utazó vagy pilótafülkét.
Kilépve Yrsa egy alacsonyabb, két emeletes épület tetején áll, nappal van, a fény erős és a hőmérséklet is szokatlanul meleg. A napfényes utcán megannyi színes hologram és lézer vetít ki hirdetéseket, az emberek nagy tömegekben haladnak át az utcákon, utakon. Még üzletek is vannak, az egyiket éppen most rabolják ki, de ez láthatóan nem sokakat foglalkoztak. Az arra járó egyik őr, lelövi az egyik rablót, a másik sikeresen elmenekül, de vérző sebbel. Senki nem foglalkozik különösebben ezzel. Ez egy nyugodt kerület, közepesen fejlett, nem a mérhetetlen agresszióról híres. Valahol ott van Joe bácsi bárja is, de ahhoz Yrsa nem kapott sem térképet, sem leírást, egyedül kell odatalálnia, ez az első feladat. Jelenleg a vadászgép rámpájának végén áll, rajta a nanopáncélja, kezében a lézerpisztoly és nála a felszerelése, vele szemben a város.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 10 Május 2014, 11:42

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Yrsa számára az elmúlt napok igencsak furcsák voltak, kezdve azzal, hogy teljesen felnőttként jött ki a kamrából, de még így is minden új volt neki. Tudott mindenről, tudta, hogy miként kell mozognia, beszélnie, tenni a dolgokat, de minden új volt és szinte varázslatos. Neki nem kiskorától kellett mindent megtapasztalnia, hanem egyszerre zúdult rá minden. Kellett egy kis idő, hogy minden természetesnek tűnjön neki és ne újdonságnak. Szerencsére nem volt egyedül, két nővérét is megismerte közvetlenül a születése után az apjával együtt, noha a „férfi” hamar távozott, mert máshol volt dolga és a lányokra, Ingridre és Gunnhild-re bízta. Bár főleg a legidősebbre. Megismerte Cal-t és Greg-et is és saját szállást kapott itt az Anyahajón is. az első étkezés volt a legfurcsább, tudta, hogy nem lenne rá szükség, de mivel a két nővére is éppen ezt tette, így elé is odatették az ételt, hogy tegye meg. Még az étkészletet is furcsa volt megfogni. Mikor rákérdezett, hogy miért kellene ennie, hiszen nincs a szervezetének szüksége rá a két nővére egyszerre felelte ugyanazon hangsúllyal, mert finom. Nem mintha tudta volna, hogy mit jelent az, hogy finom, de végül megkóstolta amit a lányok elé tettek és valóban nem volt rossz. Tudott mindent a családdal kapcsolatban és azokról is, amit egyébként nem igen tudott más. Mint a Zuhanás előtti dolgok. Elsőre picit sok volt neki mindez, de lassanként emésztette a dolgokat. A képességének mivoltára is itt jött rá, majd az apja utasítására elindult ismerkedni a világgal. Tudta, hogy bármikor hazamehet az Anyahajóra, de ott volt benne, hogy nem akar csalódást okozni. Mint megtudta ez nem egyedi, Ingrid és Gunny is hasonlóképp érzett, noha más felé. Vagyis nem teljesen, mindketten az apjuk felé, bár Gunny-ról hamar megtudta, hogy Zsarnokot magát tartja az apjának, hiszen ő nevelte fel és nem pedig U7 és a fiatalabb nővérét „Zsarnok lányának” szokták tartani. A HPI-ben is néhány napot volt, mint a testvérei ő maga is hamar unatkozni kezdett. Mindene megvolt, amit akart, de valahogyan ezt kevésnek érezte. A nővéreitől kapott tanácsokat, hogy miként éljen és viselkedjen, amik egy részét nem is tudta hova tenni, csak kapkodta a fejét. a HPI-ben való beköltözés után jött, hogy ment a Pride-ba, egy könnyű nanopáncélt kapott, az apja kiképzése, hogy élesben tapasztalja meg a dolgokat. Az adatokat előkereste az elméjéből, hogy mit is kell tudnia a helyről, roppant érdekesnek találta, hogy pont ide küldték, de logikusnak is vélte. A tudása miatt roppant primitívnek vélte a helyet és a berendezkedést is, bár valahol érdekesnek és romantikusnak is találta Strupz politikáját. A vadászgéppel érkezett meg, az utasításai megvoltak, hogy keresse meg Joe bácsit. Ingrid elmondta róla, amit tudni lehet, hogy van egy kocsmája, és annak idején az ő mentora és tanára is volt, akit még az apjuk bérelt fel. Ő jó tanára lesz Yrsa-nak is. amint megérkezett kiszállt a gépből és körbenézett az épület tetejéről. Kíváncsian nézett végig az alatta elterülő utcákon, a nap melegére hagyta, hogy a szervezete alkalmazkodni kezdjen hozzá, hogy ne találja már erősnek a sugarakat. Látta az embereket, a tömeget, a lövöldözést. Remélte, hogy talál majd embereket, akik segítenek neki, hogy megtalálja, amit keres. Végignézett az öltözködésen, majd egy helyi átlagos viselet felvételére utasította a páncélját, lehetőleg olyanra, aminek kapucnija is van, hogy feltűnő vörös haját és csíkjait eltudja rejteni. A lézerpisztolyt is visszaolvasztatta a páncélba, most nem volt rá szükség, ha az lesz, újra előteremteti. Ha mindezek megvannak, akkor lelkesen lezárja a vadászgépet, felküldve a rámpát is, majd keresett egy bejáratot az épületbe, hogy azon keresztül lejusson az utca szintre és nekiálljon megkeresni teljesen egyedül Joe bácsi bárját. Közben végig figyel mindent pontosan igyekezve megjegyezni azokat, embereket, tárgyakat, az épületben a berendezést, hogy miként néznek ki. Tudat alatt fel sem fogva pedig szinte katonai szemmel is vizsgálta a sarkokat, ablakokat, rejtekhelyeket keresett, fedezékeket, hogy honnan is törhetnének rá ellenséges alakok, és ha ez megtörténik hova is bújhatna el. Számára minden teljesen újdonság volt még, így minél több információt próbált befogadni és feldolgozni a lehető legrövidebb idő alatt.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Vas. 11 Május 2014, 16:26

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

A szervezete könnyen, másodpercekkel később megszokja a melegebb viszonyokat és az erős sugárzást, máris teljesen természetesnek érzi ezt, fel sem tűnik neki igazán ha nem figyel rá. A páncél alkalmazkodik és átalakul egy bő fekete nadrággá, amelyre különféle szalagok vannak felvarrva és a szalagokon különféle fém lapok vannak, részben védelemként, részben díszként, mindegyik lapon valamilyen felirattal. Ezt a tömegből másolta ki a rendszer, a felsőrészt már utasítás szerint egy sötétkék kapucnis, szintén bő felsőrésszé alakítja, amiben könnyű eltakarni a kívánt részeket. A pisztoly is visszakerül a helyére ezalatt. A vadászgép lezár és felvon maga köré egy védőpajzsot, ha Yrsa akarja még álcázhatja is a járművet, abban az esetben teljesen láthatatlanná válik.  Ezek után indulhat is, hogy megtalálja a bárt. Az épület tetején egy külső lépcsőn könnyen lejuthat az utcára, bár akkor a másik oldalra érkezik és meg kell kerülnie az épületet, hogy újra kiérjen az utcára, vagy akár az épületen belül is lemehet, az teljesen üres belülről. Az utcákon már könnyen közlekedhet, sok felé indulhat és könnyen talál táblákat, térképet. Vannak információs konzolok is, ezeket is használhatja, de ezek úgy vannak kialakítva hogy rajta kívül más is láthatja aki a közelben van, hogy hova akar menni. Mivel a környezete minden részére figyel, így igen sok dolgot észrevehet. Először a fedezékek ösztönös keresésekor tűnhet fel neki, hogy majdnem minden sarok, épület vagy egyszerű utcasarok, fémborítással van megerősítve, így remek fedezéket nyújt, a sarkok felett a tetőkön pedig lőállások vannak. A másik szembetűnő dolog, hogy a "közrészeken" amelyek mindenki számára elérhető szolgáltatásokat nyújtanak, és a Pride tartja fent ezeket, a védelem megerősített. A víz, energia és információs, csatorna, egyéb hálózatok és cső vagy kábelrendszerek, a közvilágításra használt lámpák, információs platformok és a katonaság épületeiből több is van, több független hálózat, hogyha egyet kiiktatnak, mindig legyen tartalék, de ami ennél is fontosabb, mindegyik első látásra indokolatlanul védett. A használható konzolok is gyakorlatilag egy földbepáncélozott alapzatba vannak süllyesztve és a felszínen látható csövek is vastag ellenálló burkolattal rendelkeznek. Az emberek ezen a részen egészen békések, nagyrészt párokban vagy kisebb társaságokban haladnak, egyedül senki, csak Miller. Az öltözködésük és viselkedésük elsőre furcsa lehet, mivel érezhető rajta a túl nagy szabadság és mindent meg lehet tenni gondolkodásmód. Akinek valami nem tetszik tesz ellene, ha elég erős hozzá. Ennek ellenére mégsem érezhető feleslegesen nagy erőszak vagy félelem a másik irányába, az emberek csak elmennek egymás mellett, a kint lévő katonák pedig figyelnek mindenre. Ők tartják fent a közrendet, más dolguk nincs is itt kint, de rájuk is vonatkozik, hogy szabadon tehetnek akármit a munka közben, mellett is. Mindenk járókelő visel láthatóan fegyvert, a nagy részük kettőt is, egy fejlettebbet, amelyet gondosan felszerelve tart magánál és egyet, amelyet könnyen elővehet és használhat, ha valami történik és nem kell vele sok időt töltenie, hogy tűzképes legyen. Ebből a szempontból is kivétel Yrsa, mivel nála ez sem látszik. Jármű csak egészen kevés halad el az utakon, a forgalom ritka. Ha Yrsa keres akkor találhat magának segítséget, bár sokan elhajtják, vagy elzavarják, van aki türelmes és végighallgatja, mit is szeretne a lány, főleg ha egy eladóhoz megy oda. Azonban, hogy segítsenek neki valamit adnia is kell, pénzt vagy tárgyat, vagy valami mást, ami értékes. Egy nő felajánlja neki, hogy nyelves csókkal is fizethet, ha nincs nála semmi. Ezt viszont meglepő módon teljesen természetes módon teszi, lenézés vagy külön megjegyzés nélkül. És ezt Yrsa is tudja, hogy a Pride-ban bevett dolog, ha valaki éppen nem tud fizetni és megfelelőek hozzá az adottságai, akkor megkeresi az ellenkező nemből azt aki segíthet neki vagy éppen a saját neméből a megfelelő személyt és felajánlja, hogy a testével fizet, ha az megfelel a másik félnek is. Természetes a keresett áru vagy információ értékével azonos mértékben. Férfiak és nők egyaránt. Általában így ismerkednek itt. Mivel az általános másikkal szembeni óvatosság és bizalmatlanság megnehezíti a párkeresést, idegenek megismerését ez egy egészen jó módszer az akadályok leküzdésére is. Mindenesetre erre egyáltalán nincs szüksége Millernek, ha ügyes egy egészen rendes alak tájékoztatja, merre találja a bárt. Gyalog is eljuthat oda, csak néhány sarokkal arrébb van a hely, amit már messzebbről színes fények jeleznek. Az utat gond nélkül megteheti, egy kötekedő alak ugyan fellöki őt, teljesen indokolatlanul, de egy arra járó járőr megelőzi a konfliktust. A férfi nem kockáztatja a képzett, felfegyverzett és felpáncélozott prideos elleni harcot, inkább elfut és hagyja tovább menni a lányt. Alig tíz perc alatt Yrsa már a bár bejárata előtt áll.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 12 Május 2014, 11:05

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
A meleg érzés elmúlt és immáron ismét teljesen normálisan érezte magát, mintha nem is sütött volna a rá a nap egyáltalán. A páncélzat alkalmazkodott a helyi viseletekhez és máris nem lógott ki a tömegből. A kapucnit felhajtotta a fejére, a gépet pedig álcázta is, hogy ne látszódjon. Bár annyira nem tartotta fontosnak, jó néhányan úgyis látták, hogy leszállt a tetőre, de nem akarta megszegni a Birodalom egyik törvényét, hogy nem adhat át technológiát más országok lakosságának. Még akkor sem akarta megszegni mindezt, ha úgyis tudta, hogy ez a hely csak egy bábállam volt Zsarnok kezében és Uvan Strupz lényegében Flottás átalakítást kapott. Gyorsan mérlegelte a helyzetet, hogy lépcsőzzön-e, de ott úgy vélte, hogy túl nagy felületet hagy védtelenül, könnyedén lelőhetik távolról és felmérhetik, plusz meg kell kerülnie az egész épületet, mert másik oldalon ér majd le. Így inkább a belső lejutást preferálta és ott ment le az utca szintre, aminek hála egyből oda érkezett, hova tényleg akart is menni. Amint leért és kint volt az utcán néhány pillanatig teljesen elveszettnek érezte magát, a hatalmas nyüzsgő tömegben az épületek között, hogy mennyi irányba haladhatott. Furcsa érzés volt itt lenni főleg úgy, hogy amiatt nem volt már a Pride háborúban éppen, hogy a nővére mindezt elintézte. Ahogyan körbenézett látott konzolokat, térképeket, ezek meglehetősen könnyebbé tették Yrsa számára a tájékozódást, nem illegális helyet keresett, így az egyiket használta is, ha tudta, hogy megkerestesse a rendszerrel „Joe’s bar” nevű szórakozóhelyet és bárt. Amennyire látta, más is tudni fogja, hogy mit keres, de amit hallott a helyről nem olyan volt az, hogy nem láthatta más, a környéken úgysem mertek lövöldözni az emberek, főleg nem a bárban. Legalább is Ingrid ezt mondta neki. A szervek épületeinél és közhasználatú forrásokat mind-mind védettnek látta, a feltöltéseknek hála és annak, hogy mihez értett ösztönösen túlságosan is védettnek titulálta ezeket, soha sem fordított volna ennyi energiát, erőforrást ezekre, még akkor sem, hogyha tudta, hogy milyen helyzet áll itt fent. Ami ez embereket illette, látta a katonákat felfegyverkezve lent a „köznép” között, míg az emberek kisebb csoportokba verődve haladtak. Lényegében önmagán kívül nem látott mást egyedül. Biztonság szempontjából igencsak jó lépés volt, hogy senki sem ment egyedül, de ő maga nem tudott még egy személyt szerezni ehhez. Amint az embereket figyelte látta náluk a fegyvereket is, látható helyen. Ekkor fordult meg a fejében, hogy mégsem kellett volna eltennie a sajátját, ha ez itt általános, de nem is akarta nagyon felfedni azt, hogy a HPI-ból érkezett. A sok gyalogossal ellentétben kevés járművet látott, könnyebb volt azokat leszedni, mint egy-egy személyt? Nem tudhatta, így haladt tovább, és ha a gépből nem találta meg az úti célját következett az, hogy kérdezősködjön. Annak ellenére, hogy a feltöltésekből tudta, hogy mire számíthat mégis meglepte az elutasítás. Hogy vagy elhajtották, vagy nem segítettek neki ingyen. Most érzett először kellemetlen érzéseket, első tapasztalás. A nőnél, akinek csókkal fizethetett volna undor fogta el, nem a testiség miatt, az furcsa mód nem zavarta, az sokkalta inkább, hogy egy nővel kellett volna megtennie. Így elsőre az undora nagyobb volt a kíváncsiságánál és inkább otthagyta az illetőt. Egy idő után már csak a reakciók miatt is odament másokhoz, hogy minél többet lásson és tapasztaljon mindaddig, amíg végül valaki nem segített neki önként és ingyen. Az előzőek után ez is meglepetésszerű volt számára.
Végül sikerült megtalálnia az épületet, a bárt, ahova tartott. Így kissé izgatottan indult arra, mindez addig tartott, amíg valaki neki nem ment és Yrsa a földre nem került. A fejét azonnal a férfira kapta, a lelki szemei előtt látta a saját következő mozdulatait, ahogyan felpattan a földről és elindul a férfi felé, belép belharcba. Ha a férfi védekezni próbálna a bal kezével félresöpri annak a kezét, kezeit, a jobbjával a férfi bal oldala felé viszi a kezét, majd lentről ütést indít a bordák felé. eközben utasítja a páncélját, hogy hozzon létre egy pengét, amit majd beszúr a férfi bordái között egyenesen a szívbe. Az egész egy pillanatig tartott a lány arra eszmélt, hogy minden izma ugrásra készen megfeszült, de még a földön ült, a férfi pedig futni kezdett, mert egy őr közeledett. Ösztönösen reagált volna így, a férfi élete pillanatokon múlt csak, ezt az egészet igencsak furcsának és zavarónak találta. Felkelt, „leporolta” magát, majd tovább indult. Végül meg is érkezett a bárhoz. Vett egy mély levegőt és belépett az ajtón. Amint megtette azonnal körbenézett odabent, hogy kik vannak itt jelenleg, mit lát bent. Majd igyekezett egy pincért, pincérnőt kiszúrni, hogy ahhoz odamenjen, ha épp nem látott ilyet, akkor a pulthoz ment, hogy ott érdeklődhessen.
- Jó napot! – köszönt. – Joe Dawson-t keresem. Yrsa Miller vagyok, az apám küldött…

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Kedd 13 Május 2014, 21:00

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Ami még a nőnek eszébe juthat keresgélés közben, hogy illegális helyet ha akarna se kereshetne, itt ennek a szónak egyszerűen nincs értelme, minden legális, csak viselni kell a következményeit. A cél környéke valóban nyugodtabb hely, ahol még lövöldözésre vagy más összecsapásra utaló hangot sem hallani, kellemesen csendes minden, de csak annyira, amennyire egy ország méretű városrendszer halk lehet. Már a bárba belépve, egy hangulatos, nagy terekkel rendelkező mégis otthonos és jól berendezett bárba ér be, minden modern, de a zene és az enyhe füst régies hangulatot kölcsönöz a helynek. Most, napközben nincsenek olyan sokan, összesen fél tucat ember ül a bárban és még a fenti részen páran, ezért nincsenek pincérek, csak egy csapos munkában. Nyilván később nő meg majd rohamosan a forgalom. Az első ami feltűnhet Yrsának, hogy itt már az elsőre is különösen veszélyesnek tűnő alakokon sincs fegyver. Amikor Miller közelebb ér a pulttól, az ott álló fiatal férfi éppen megkérdezné, mit kér de ő pont akkor kezd bele. Miután végighallgatja őt, megvakarja a tarkóját és bizonytalan arckifejezést vesz fel, de a szemeiben látszik, hogy valamire emlékezik, aztán hirtelen eszébe jut és hangosan füttyent egyet.
- Főnök! Téged keresnek!
Egy kis mozgolódás hallatszik fentről, majd Joe bácsi jelenik meg teljes alakjában, hozzá illő kissé katonás ruházatban, de az ingének az ujja azért vissza van tűrve és a gombolása sem merev. Kezét törli valamilyen fehér szövettel miközben elindul a pult felé, de egyelőre még nem néz oda.
- A francba is, nem megmondtam, hogy már megcsináltam. Akkor szólja, ha már itt va...
Beszéd közben egyszer csak felnéz és meglátja a vele szemben lévő Yrsát.
- Hé. Kislány, örülök, hogy megjöttél végre. Izgalmas volt az út? - kérdezi már teljesen barátságos hangon.
A bácsi szó valóban illik rá, a viselkedése Yrsa irányába leginkább nagybácsis. Meg se kérdezi, a pult mögé nyúl és elvesz egy üveget, mellé poharakat és lerakja a rongyot a kezéből.
- Kérsz valamit?
Ha Miller nem is kér, a férfi azért magának tölt, és belekortyol az italba. Egyelőre kíváncsian várja, hogy milyen is Yrsa és mit várhat tőle, de igen bizakodó ez látszik rajta. A bárban ezalatt minden nyugodt, nincs nagy mozgás.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Szer. 14 Május 2014, 10:49

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Amint belegondolt az illegalitásba ezen a helyen a feltöltött tudás is azonnal előtérbe került és máris tisztában volt az efféle dolgokkal is. Igencsak kellemesnek találta ezt a fajta módszert arra, hogy miként jutnak eszébe az információk. Hamarosan meg is érkezett és belépett a bárba. Amiket odabent talált tökéletesen illett arra, amiről a nővére mutatott képet neki. Noha akkor sokkalta többen voltak, mint most. Végignézte azt az alig fél tucat embert, akik bent voltak. Az első, amit látott az volt, hogy míg odakint mindenkinél fegyvert látott, itt a legkevésbé bizalomgerjesztő személyeknél sem volt efféle. Amint ez megvolt, hogy realizálta jutott eszébe, hogy mit is mondott a nővére neki erről a helyről. Joe bácsi, avagy az Öreg nem tűrte a fegyvereket és legalább négy tucat embert lőtt saját kezűleg agyon mielőtt mindenki felfogta és végre megtanulta azt, hogy ide nem hoznak be fegyvert, hanem leadják. Aki mégsem teszi meg és lebukik kellemetlen véget ér, ha pedig lövöldözni kezd, akkor a kivégzés biztos. Azt Yrsa nem tudta, hogy mióta nem volt itt atrocitás, de azt igen, hogy legalább száz éve üzemelt a bár itt és még mindig állt. Kissé talán óvatos léptekkel haladt végig a báron, de azért mégis határozottságot sugallt mindez. Végignézett mindent, számára ez is újdonság volt, más volt, mint a képen látni. A kissé belső udvaros részen fellátott az emeletre is, még ott is látott embereket, de pincért egyet sem, így hát a csapos mellett döntött, hogy hozzá fog odamenni és kérdezősködni. Egy pillanatra elmosolyodott azon, hogy majdnem sikerült egymás szavába vágniuk a fiatal férfival. Kellemes csalódás volt számára, hogy a férfi nem kért semmilyen ellenszolgáltatást, sem fizetséget azért, hogy a főnökét értesítse, hanem egyből igencsak hangosan szólt neki. Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, vagyis próbálta kitalálni, hogy milyen reakciót kapott volt arra, hogyha az „apám” szó után odatette volna azt, hogy U7. Noha úgy tudta, hogy Joe bácsi ismerte az apját már akkor is, amikor még ember volt és a felettese volt a katonaságnál. Amint a férfi megjelent a lány végigmérte őt és ekkor hajtotta le a kapucniját, hogy az arca is meglátszódjon. A szavai alapján Yrsa úgy vélte, hogy a férfi már várta őt, hogy megérkezzen. A kérdésre egy pillanatra zavarba jött.
- Nem igazán tudom még, hogy mi számítana izgalmasnak – mondta. – Csak egy személy kötött belém, amíg ide nem értem, de egy őr láttán ő is elmenekült.
A kér-e valamit kérdés után a lány végigfuttatta a tekintetét az üvegeken, ha voltak és határozottan keresett valamit. Mivel valószínűleg nem találja meg azt, amit keres, így újra az Öregre pillantott. Még soha sem ivott alkoholt, révén most volt távol először a HPI-től. Noha kapott ötleteket a két nővérétől, hogy miket kellene kipróbálnia, mert finomak és jó italok címszóval. Egyelőre nem látta sok értelmét ennek a szokásnak, ahogyan az étkezésnek sem, bár azt nem tagadhatta annál sem, hogy jóleső érzés volt enni, még ha szüksége nem is volt rá.
- Hát – kezdte. – Ami azt illeti Ingrid javasolt néhány italt kipróbálásra…
Kissé zavartan igazította meg a haját, neki még az volt meg csak, hogy a feltöltések szerint tiltott a Birodalomban minden alkohol, noha tudta már, hogy kijárnak az emberek inni, de kicsit aggódott, hogy csalódást okoz mindenkinek, ha kipróbálja ezeket. De végül is arra jutott, hogy tapasztalat szerzésre küldték ide, így ártani nem árthat, ha ezt is kipróbálja, hiszen a két nővére is mondta, hogy szoktak a Birodalmon kívül inni, mint más emberek is.
- Ő azt mondta, hogy kezdjem Koréliai sörrel, utána kérjek Csillagromboló koktélt és az egészet zárjam Wookie nyállal. Jelentsenek ezek bármilyen italt is…
Remélte, hogy kap valamilyen támpontot Joe bácsitól, hogy mik ezek, vagy csak odaadja a férfi a kért italokat a számára. Ha megkapja, amit kért, akkor először csak külsőre vizsgálgatja, hogy mi lehet az, utána megszagolja, hogy milyen illata van, majd belekóstol óvatos kis korttyal, mert nem igen tudja, hogy mire számítson az italokkal kapcsolatban. Mindezek után bármi is legyen a férfi reakciója utána felnézett és még feltett egy kérdést.
- Ingrid, vagy apa mondta önnek, hogy miért küldtek ide? – kérdezte.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Vas. 18 Május 2014, 22:47

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Joe bácsi szemre veszi Yrsát, ahogy a nő lehajtja a kapucnit a fejéről. Nem mondja ki de az anyja vonalait véli felfedezni benne, amíg a vörös csíkok Ingridre emlékeztetik őt. Ettől máris olyan számára a lány, mintha már kicsit ismerné is. Látva a zavartságát a férfi kissé elmosolyodik.
- Több mint a semmi, valakinek már ez is izgalmasnak számít.
Válaszolja némiképp magabiztosságra sarkallva a lányt. Az italoknál külön figyel, amikor Yrsa megemlíti Ingrid ajánlását. A pupillája hirtelen kitágul, az arcán egy széles mosoly jelenik meg és hangosan kezd el nevetni, bal kezével a nevetés miatt az asztalra csap. A pultos is azonnal röhögésben tör ki és karjait a pultra támasztja, majd azokra dől és takarja el az arcát, miközben levegőért kapkod. A bárban lévő vendégek is odanéznek, hogy lássák min, kin nevet ennyire a tulajdonos. Végül percekkel később, Joe derült arccal húzza ki magát a széken.
- Ingridnek remek humora van mint mindig. Jól rászedett. Sajnos ilyen italokkal nem szolgálhatunk, ezek csak a Star Wars kínálatában vannak. Egy Zuhanás előtti sci-fi. Nem számít. Töltök neked is valamit.
Ezzel elveszi az egyik üveget és valamilyen átlátszó, édes szagú italt tölt Miller és a saját poharába is. Egyelőre még nem iszik bele csak folytatja a beszélgetést, valamivel komolyabban. Ha Yrsa közben belekóstol az italba akkor annak kellemes íze van, hasonló az illatához de nem olyan édes, az alkohol miatt inkább pikánsabb.
- Mondták igen. Pontosan tudom, hogy miért vagy itt. Az apád szeretné, ha tanítanálak kicsit, és megtapasztalnád magad a dolgokat, ahelyett, hogy megtanulnád. Ehhez a legjobb helyre jöttél. Most én kérdezek. Te tudod-e kislány, hogy mit is akarsz itt csinálni? És nem kell magáznod, hívj csak Joenak, vagy Joe bácsinak.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 19 Május 2014, 11:40

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Bólintott Joe bácsi szavaira, maga a helyzet nem is volt olyan izgalmas számára, az sokkalta inkább, hogy milyen hatást váltott ki belőle, hogy mit is tett volna az illetővel, de ezt egyelőre nem mondta ki inkább, csak magában próbálta helyretenni. Ami még nem volt olyan könnyű, hála annak, hogy nagyon kevés tapasztalata volt, az, hogy a fejében ott volt minden tudás szinte könnyűvé kellett volna, hogy tegye a dolgokat, de nem tette. Néhány pillanatra még az is megfordult a fejében, hogy mennyivel könnyebb lett volna, ha azok sincsenek és tényleg a 0-ról kellett volna indulnia. Így mindössze arra a tanácsra és instrukcióra támaszkodhatott, amit Gunnhild nővére adott, aki az elmondottak alapján mindenkinél jobban átérezte a gondját és helyzetét, hiszen ő maga is hasonlóképpen járt, hogy a gyermekkora kimaradt és a genetikai gyorsításnak hála egyből felnőttként kezdte az életét. A tanácsa az volt, hogy próbáljon úgy viselkedni és cselekedni, ami nem feszélyezi, ne komplikálja túl a dolgokat, mert minden nagyon hamar ki fog alakulni és megfogja önmagát találni Yrsa. Ingrid ehhez nem tudott hozzátenni semmit, csak annyi tanácsa volt, hogy tegyen úgy, ahogyan helyesnek érzi és csinálja azt, amit szeretne bármilyen körülmények között. Ne hagyja, hogy a rendszer bedarálja, legyen önmaga és egyéniség. Ennél többet úgysem kívánhat az életben és ha így viselkedik, akkor jól fogja magát érezni. De végül is úgy döntött, hogy nem volt túl izgalmas, amivel odakint találkozott, ha harcra került volna a sor, akkor már az lett volna, de így nem.
- Nos ez esetben nem találtam annak – mondta egy barátságosabb mosollyal már.
A rendelésnél figyelte Joe bácsit, főleg, amikor meglátta a reakciókat, amit a szavai kiváltottak a férfiból. Igazán meglepte a lányt, hogy a férfi nevetni kezdett, majd a pultos is csatlakozott ehhez, noha nem tudta eldönteni, hogy a pultos csak azért nevet, mert a főnöke is, vagy pedig mert számára is roppant vicces volt, amit mondott. Igazat megvallva Yrsa nem tudta, hogy mi volt ebben olyan vicces, de néhány perc múlva kiderült, hogy miért is volt vicces. Meglepettség kúszott fel a lány arcára és zavartan nézett mindkét férfira.
- Ó! – csúszott ki a száján.
Kissé oldalra biccentette a fejét a szavak után, szóval valóban csúnyán rászedték.
- Sok információval rendelkezem a Zuhanás előtti világból – mondta még mindig kissé zavartan. – De ilyesminek nem néztem utána…
Azonban most, hogy Joe bácsi említette már tudni szerette volna, hogy mi is az a Star Wars, a tudományos fantasztikum még így fiatalsága ellenére sem volt olyan szokatlan, de a másik igen. Így amíg a férfi töltött neki italt, addig próbálta az emlékeiből kibányászni a megfelelő információkat, hátha volt a feltöltések között erről is valami az elméjében. Amint az ital kikerült elé a férfira pillantott.
- Köszönöm! – mondta.
A kezébe vette az italt és beleszagolt, hogy milyen illata lehet. Kellemes édeskésnek találta, még néhány pillanatig szagolgatta és így ízlelgette, majd nagyon óvatosan ivott csak bele. Az íze is édes, mégis pikáns, amint lenyelte az alkohol maró ízétől egy kicsit felköhögött, amint az végigmarta a torkát. Még ezt az érzést sem érezte korábban és így felkészülni sem tudott rá. Magára az italra talán még rá is mondta volna, hogy ízlik neki, de az utána jövő hatás miatt ezt az egészet már nem merte volna kijelenteni.
- Ez meglehetősen furcsa – állapította meg végül.
Bólintott a férfi szavaira, valóban ez volt az oka annak, hogy itt volt a kérdésen elgondolkodott, ezen igazából még nem is gondolkodott és fel sem merült benne.
- Rendben, akkor Joe bácsi. Hát – zavartan vakarta meg a tarkóját. – Elsőként szeretném megtudni, hogy ki és mi vagyok. Még erre sem volt sok lehetőségem. Szeretnék rájönni, hogy mire vagyok képes és mit szeretnék csinálni. Nem arra, hogy azt örököltem amit és abban tényleg jó vagyok, hanem magamtól miben és mi az, amit tényleg én szeretnék tenni… khm… szeretném megismerni saját magamat.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Szomb. 24 Május 2014, 17:11

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

A nevetés után Joe bácsit továbbra is megmosolyogtatja a lány zavara, amikor rájön, hogy rászedték egy tréfa kedvéért, majd után amikor ivás közben, a váratlan érzéstől felköhög. A poharat óvatosan elveszi és arrébb teszi, hogy akkor Miller ne is igyon belőle, ha nem jó neki.
- Jól van kislány, akkor hagyd a francba. Majd ha kicsit idősebb leszel tetszeni fog, még újszülött lennél csak úgyis.
Közben Yrsa megpróbál információt találni elméjében a Star Warsról, sajnos Zuhanás előtti adatokat nem töltöttek fel az elméjébe, így nem sok mindenre jut. Emlékszerűen csak az érzés fogja el, a zene, a látványvilág, hangulat, fénykardok ahogy egymásnak csapnak. De más, konkrétan nem. Hamarosan Joe kiissza a poharát, amíg Yrsát hallgatja, hogy mit is szeretne itt tenni. Határozottan bólint és letesz mindent, ami éppen a kezében van.
- Na pontosan ezt a választ vártam! Régen a nővéred is ezt mondta, igazi Miller vagy. Apád azt üzente, hogy dobjalak be a mély vízbe. Ezt meg is teszem, de csak ha látom, hogy meg tudod csinálni. Gyere utánam.
Még megvárja amíg esetleg a lány akar valamit tenni az indulás előtt, majd feláll és elkezd a hátsó részek felé sétálni. Ha Yrsa követi, akkor ketten mennek végig a már személyzet részére fenntartott helyiségek folyosóján, pihenők, raktárak, hasonló termek vannak itt. Egészen az épület leghátsó falához, ahol egy vészkijárat van. Joe megnyomja a gombot és a zöld színű fém lemez oldalra húzódik a falba. Innen az épület mögötti üres beton részre érnek ki. Ez egy pár száz méteres teljesen üres hely, néhány nagyobb épülettel, amik határolják. Ezen is végighaladnak egy másik, raktárnak tűnő épületig, amit a férfi kóddal kinyit. Ugyanolyan hátsó ajtón mennek be. Amint beérnek felkapcsolódnak a fények és egy kiépített gyakorlópálya jelenik meg. Nem holografikus, vagy más technológia, egyszerű építőanyagokból készült kisebb épületek, akadályok, fedezékek, nyílt terület, árok, más terepelemek. Még bábuk is állnak mozdulatlanul. Minden kissé réginek tűnik, nem az anyag vagy az építés, az teljesen új, azonban a tervezés mintha Zuhanás előtti lenne. Vannak olyan részek is amelyek csak fából vannak, ezek nem is állnak ellen a mostani fegyvereknek. Joe végignéz a termen, ellenőrizve, hogy minden megvan-e, majd Yrsa felé fordul.
- Van saját fegyvered, amit tudsz is használni, vagy adjak én? - teszi fel a kérdést valamivel komolyabb hangon.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Vas. 25 Május 2014, 09:42

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Mikor Joe bácsi elhúzta előle az italt és a poharat úgy érezte, hogy megbántotta a férfit a szavaival és a reakciójával, a szavak pedig csak megerősítették a lányt ugyanebben. Lehetséges, hogy tényleg a kora miatt volt, hogy mindez nem nyerte el a tetszését, igazából nem tudta még, mint minden ez is ugyanolyan új volt számára. Az étel is hasonló volt, ott is köhögni kezdett, mert az első falatot sikeresen félrenyelte. Bár így belegondolva az ital íze alapján és hogy milyen reakciókat válthatott ki egy testből megértette, hogy Zsarnok miért is tiltotta ezt a HPI-ben. Csak akkor az volt furcsa Yrsa számára, hogy ezek miatt miért járnak ki az emberek ide a Pride-ba, vagy a Vexbe, hogy ilyeneket fogyasszanak? Majd, ha többet tapasztalt, akkor megérti és még lehet, hogy a férfinak lesz igaza azzal kapcsolatban is, hogy megtetszik az íze is.
- Nem akartam… akartalak megbántani vele – mondta.
Emiatt sem nyúlt újra a pohárért, hogy kiigya a benne levő maradék italt. A Star Warssal kapcsolatban sajnos nem sok minden jutott az eszébe, inkább csak képek és néhány érzés, emlékek. Főleg a zene, látványvilág és a fénykardok. Roppant archaikusnak találta ezt, illetve fizikailag is nehéz volt kivitelezni, amit eszébe jutott. A lézernek nem lett volna szabad ott megállnia, hanem tovább kellett volna mennie, így fizikai értelemben a képek, amiket látott helytelenek voltak. Mindezek után nem is nagyon foglalkozott már ezzel, inkább csak újra a férfi felé fordította a figyelmét. Azon a lány elmosolyodott, hogy Ingrid válasza is ugyanez volt, nem tudott róla, hogy ez lett volna, de a genetikai hasonlóságok miatt nem is tudott csodálkozni ezen. Ez büszkeséggel töltötte el, hogy Joe bácsi azt mondta, hogy igazi Miller, elég volt csak a családját megnéznie, azokat, akiket ismert, hogy így érezzen. Az apja egy UP2, az egyik nővére a Flotta egyik legképzettebb tagja és frissen nevezték ki az Anyahajó hídjára, plusz a Rocksolid úrnője lett és a trónörökössel terhes. A másik Zsarnok „lánya” titulust viselte, úgyszintén az Anyahajó hídján szolgált. Az anyja is ott szolgált mielőtt a lányait és főleg Gunnhildet féltve elmenekült. Plusz ott volt a származása.
- Ingrid azt mondta, hogy akkor tanítottad, amikor még nem kapott génkezelést – kezdte. – Tényleg igaz ez? Bízom benne, hogy sikerül…
Yrsa nem tett mást már ekkor csak felkelt a helyéről és ha Joe bácsi elindult, akkor követte őt, hogy hova vezeti a férfi. ahogyan haladtak az épület többi részét is alaposan végignézte és memorizálta, hogyha máskor is erre jár majd, akkor könnyedén megtalálja ezeket a helyeket és gyorsan kiigazodjon közben. Kiérve a házak közé a benti udvarra ösztönösen futtatta végig a tekintetét a házak ablakain, hogy mesterlövészek után kutasson, csak azok után indult el, hogy meggyőződött arról, hogy nem fogja senki sem leszedni őket itt. Átérve egy újabb épülethez értek és ott már a lány is meglátta, hogy miért érkeztek ide. Felmérte gyorsan a pályát, ami előttük volt. Meglepte, amit látott, hogy ez rendesen fel volt építve egységenként, nem pedig technológia emelte. Úgy tűnt számára, hogy Joe bácsinak igencsak sok ideje volt, hogy ezt is felépítette. Nem igen értette, hogy miért így történt, főleg, hogy még fából épült dolgokat is látott, hiszen ez nem maradhatott meg sokáig, főleg, ha modern fegyverekkel esett valaki a pályának. A tervezést igencsak archaikusnak vélte, a feltöltött tudásnak hála úgy vélte, hogy talán Zuhanás előtti lehetett.
- Nem fogom túlságosan szétszedni a pályát? – kérdezte.
A kérdésre bólintott és gondolatban utasította a páncélját, hogy formálja meg a két kezébe az egy-egy lézerpisztolyt.
- Bármit, amit a kezembe veszek tudnám fegyvernek használni. Azt hiszem, hogy ezt is apától örököltem – mondta, egyáltalán nem felvágósan, vagy dicsekedve.
Végignézett a pályán, majd újra vissza Joe bácsira.
- Kapok specifikus feladatot, vagy csak végig kell mennem rajta? – érdeklődött.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Csüt. 05 Jún. 2014, 01:23

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Joe még a bárban összeráncolja a homlokát, utána kissé lemondóan, mosollyal az arcán legyint.
- Ugyan, hagyd csak, öregebb vagyok annál, hogy ezzel megbánts.
A kérdésen nem gondolkodik sokat, azonnal válaszolna, de a figyelmét egy kis ideig még lekötik a bárba belépő alakok. Mindegyikre csak egy pillantást vet, végigméri őket, mind a két férfi igen veszélyesnek tűnik, a leharcolt, véres felszerelésében, de egyiknél sincs fegyver. Az egyiknek az orrából, füléből, arcáról, szemüregéből és más látható helyekről is fémkarikák lógnak, a mellette állónak élénk kék színű haja, a bal szeme tisztán feketére van festve. Beljebb sétálnak, mialatt levetik a felső mellényüket. Joe ekkor fordul teljesen feléjük testével, de Yrsa mellett marad mégis.
- Nem vonják ki a katonákat, igaz?
- Mindenki marad a helyén.
A férfi még bólint a párosnak, majd azok helyet foglalnak az egyik asztalnál és elkezdik maguknak ellátni a sebeiket. A kék hajú nyakánál egészen sok harapás látszik, nem emberi, állati, valamilyen ragadozó. A közjáték után fordul csak Joe vissza Millerhez.
- Nem csaptak be, ha ezt szeretnéd tudni. Tényleg tanítottam akkor még, amikor nem volt meg a génkezelése. Régen volt... Nem voltak csíkok az arcán és a haja is hosszú, szőke volt.

A közeli gyakorlóteremben Joe bácsi összefűzi maga előtt a karjait, elégedetten méri végig a lány felszerelését. Ezután már mint aki tudta, hogy Yrsa mit fog mondani, rutinában nem csalódva félmosolyra húzza a száját.
- Apádtól sok mindent örököltél, még jól fog jönni az életben. Na akkor elmondom kislány a pálya lényegét. Amit itt látsz az egy kicsi Pride, én építettem, a város majdnem minden terepéből van benne, de neked csak egy-kettőn kell végigmenned. A pálya rombolható, igen, mint ahogy odakint is komoly pusztítást okozhat egy eltévedt lövedék. Neked kell rá figyelni, mennyire akarod tönkretenni. Bemész, végigmész majd a gyakorlaton, bent robotok lesznek az ellenfeleid. Egy lövés és lebénulnak, nem kell őket szétszedned, ha nem muszáj, ellenben ők is csak bitang erős bénítókkal lőnek rád. Mindegyik robot más jellemmel fog rendelkezni. Azt az egyet kérem, és ez a feladatod is, hogy feleslegesen ne ölj meg civileket, vagy bárkit. Az ellenséget szedd le, a többi hagyd életben, nehezítés, hogy mindegyik ellenfeled ugyanúgy fog kinézni, mert a Prideban is bárki lehet az ellenséged. Sétálj oda a sárga részre ha ezt megértetted, ott kezdesz.
Kérdést nem igazán vár, csak azt várja, hogy a lány a kijelölt helyre sétáljon.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 05 Jún. 2014, 10:34

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Megnyugodott, amikor Joe bácsi nem vette magára, hogy nem nagyon nyerte el a tetszését az ital egyelőre. majd talán később, bár most egy időre ez a kellemetlenebb találkozás eléggé elvette a kedvét az italokkal való próbálkozás kapcsán. Már éppen indult volna, hogy kövesse Joe bácsit, amikor az ajtón két igencsak sérült személy jött be a helységbe, a bárba. Yrsa végigmérte őket kíváncsisággal, lényegében ez volt az első eset, hogy vért lát, ami nem a sajátja. Már végigvágta a kezét, hogy tesztelje, hogy milyen a fájdalom érzése és milyen vért látni, bár nem sokat látott, mert igencsak hamar begyógyultak a sebei, így ez is újdonság volt a számára. Azt valamiért egyből megértette és látta, hogy igencsak nagy csatából jöhettek, azért voltak tele sérülésekkel. Most realizálta igazán, hogy mennyire törékenyek az emberek, hogy nem gyógyultak be pillanatok alatt, ahogyan az elvárható lett volna abban az esetben. A fémkarikák és piercingek igencsak érdekesek voltak, nem igazán nyerték el a tetszését, de nem tudta hirtelen, hogy ezeket csak díszből hordják, vagy pedig klánokhoz való tartozást is jelenthetnek-e. A feltöltött tudásból próbált erre választ találni. A gyors közjáték után, ami a pár szó ellenére is igencsak sok információt tartalmaztak. Egyelőre ugyan nem kérdezett, nem akarta azt feltenni itt a két férfi jelenlétében, majd ha kicsit távolabb érnek. Ha ez megtörtént, akkor először nem arra reagált, amit Ingridre mondott a férfi, hanem a kérdését tette fel.
- Ők még mindig a Rocksoliddal harcolnak? – kérdezte. – Mert úgy tudtam, hogy annak a háborúnak vége… vagy csak itt egymás között?
Még megvárta a választ, aztán eszébe jutott valami.
- Erről jut eszembe, hogy Ingrid megkért, hogy adjak át egy üzenetet. Megtalálta az igazit a Rocksolid uralkodójának személyében… ő most is oda ment vissza, azért nem kísért el.
Azt tudta már csak a családi dolgok feltöltése miatt is, hogy igencsak régen volt, hogy a nővérének nem volt génkezelése, az apjuk pedig elmondta, hogy elviekben ő maga is ilyen lett volna, ha megszületik, akkor rendesen, amikor kellett volna neki.
- Apa azt mondta, hogy én is olyan lettem volna, szőke és vörös csíkok és foltok nélküli, ha nem kapok génkezelést, mert még a Zuhanás előtt fogantam – mondta.
Tudta, hogy mitől lett ilyen, de azt nem tudta, hogy van-e erről fogalma Joe bácsinak, így azt a részletet inkább kihagyta egyelőre. A fegyverek megjelenése és a szavai után látta a férfin, hogy az nem lepődött meg, azzal is tisztában volt, hogy mindannyian örökölték mindezt az apjuktól és az anyjuktól is a legjobbat csak de a genetikai tudása mellett mindez még igencsak furcsa volt, főleg, hogy az adatok a családjukról is furcsák és volt egy olyan érzése, hogy nem csak ő reagált volna erre így, hanem bármelyik tudós, aki látja. Bár úgy tűnt neki az Anyahajón, hogy a két nővére ezt a tényt igencsak jól fogadta, vagy eltudták rejteni, hogy nem így van. Feszülten figyelte, hogy mit is mond a férfi a feladatról. Egy pillanatra még kisöpörte a haját az arcából a feladat ismertetése végén pedig egy halvány, kislányos mosoly jelent meg az ajkain. A fegyvereit visszaállította a lehető legkisebb sebzésre, hogy ne okozzon a terepben, sem a robotokban túl nagy kárt, ha úgy alakul, hogy lelő valakit. Az egész feladat érdekesnek tűnt számára és kihívásnak, fogalma sem volt egyelőre arról, hogy ki lehet ellenség és ki nem, révén alig beszélt másokkal és tapasztalta meg az emberi érzéseket.
- Azt hiszem, hogy szeretem a kihívásokat – jegyezte meg kissé örömtelien. – Értettem.
Valóban, ahogyan Joe bácsi is várta nem voltak kérdései, egy lett volna, de arra pedig pontosan tudta a választ. Miként lehet kiismerni az embereket, tapasztalattal. Arra pedig a mostani feladat valóban jó volt, hogy ezt elkezdje kitapasztalni és megismerni még akkor is, ha a robotok csak programozottak voltak és nem pedig élő személyek. Odasétált a sárga részre, még egyszer ellenőrizte a fegyvereit, majd várta, hogy Joe bácsi aktiválja a pályát és ő maga kezdhessen. Egy kis izgalmat érzett, hogy miként is fog mindez alakulni és milyen is lesz az egész, illetve persze ott volt benne, hogy kicsit félt is amiatt, hogy mi lesz ha csalódást okoz és elbukik, de erre próbált nem gondolni, inkább csak a kihívást szem előtt tartani.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Szomb. 07 Jún. 2014, 20:12

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Yrsa a feltöltött adatok között megtalálja az információt, amivel sajnos nem jut előrébb, a piercingek és a fém karikák egyaránt jelenthetik egy klánhoz tartozást vagy csak egyedi viselete a hordozójának, jelentés nélkül. Első látásra nem is eldönthető igazán, főleg mert ez a lány első utazása a Pride-ba. Joe bácsi a kérdésre megcsóválja a fejét, látva Miller hiányos tudását.
- Már nincs háború, külső nincs. Elmentek megnézni azt a helyet, ahova majd küldelek, most már látod, ilyen amikor biztonságos. Nem egyszerű erre az élet, mit gondolsz kislány?
Arra, hogy Ingrid talált valakit, Joe szintén nagy tapasztalatra utaló módon biccent alig láthatóan oldalra a fejét és hümmög egyet magában.
- Tubrok Ragal az uralkodó most. Az igazi tág fogalom, bár szerintem te ezt még nem érted. Biztosan komolyan gondolja, ha veled üzent. Jó ezt hallani, amióta megszületett a fia nem volt férfi az életében. - itt kissé elgondolkozik - És te? Mond azt az ég szerelmére, hogy néhány naposan még nem mész a pasik után. Mert ha nem, inkább nem mondok semmilyen férfias dolgot.
A génmódosításokkal kapcsolatban már csak séta közben bólint és addig nem is válaszol, amíg el nem érik az első sarkot.
- Ezt már tudtam rólad. Nézd a jó oldalát, különleges vagy, melyik másik gyereket tartják meg ezer évig? És azt is elmondhatod, hogy csak évekkel vagyok idősebb nálad. Két nagyon jó tulajdonság. Képességed neked is van, azt még nem tudom mi, de érdekelne.

A gyakorlópályán Yrsa lelkesedését látva Joe is bizakodóan megy az irányítókhoz. A fiatal nő pedig a pálya kezdetéhez. A fegyvereit és felszerelését ellenőrzi, minden rendben van, a fegyverek erejét csökkenti, így már nem olyan pusztító a lézersugár. Hangos sziréna szó hallatszik, amint felkészül, majd a maga mögötti részen egy fém rács becsukódik, hogy ne tudjon visszamenni.
- Jól van kislány, menj végig, amilyen gyorsan csak tudsz. - hangzik Joe hangja a pályán lévő hangszórókból.
Yrsának egy sikátor szerű részen kell végigsétálnia, egy ház ajtó nélküli hátsó bejáratáig. Ha idáig elmegy, beléphet a sárga színű, lelakott épületbe. Bent lép elő az első robot, a teste humanoid, van torzója, végtagja és feje, a ruházata is olyan mint az utcán az embereknek, ellenben az arca nem olyan mint egy androidnak, láthatóan csak egy maszk, és a szemei is merevek, nem élethűek. A gép azonnal fegyvert ránt, egy lézer kézifegyvert, amit Yrsának szegez. Valamiért gyorsabban reagál mint ő, azonban egyelőre nem tüzel. Próbál oldalazni és a lányt mindig maga előtt tartani, a célkeresztben, azonban további másodpercek után sem lő.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 09 Jún. 2014, 16:19

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Yrsa nem tudott meg új információkat azzal kapcsolatban, hogy mik is lehetnek a piercingek, igazából bármit takarhattak a saját hóborton kívül egészen a klánokba való tartozást is. így be kellett érnie azzal, hogy tapasztalat híján nem fog megtudni semmit sem erről így. Talán majd néhány nap, vagy egy egység már elég lesz ahhoz, hogy jobban tájékozódjon ebben is. Annak a hírnek örült, hogy már nem volt itt háború, mármint külső. A belső harcokról tudta, hogy állandóak, csak azt nem gondolta volna, hogy ennyire véresek lennének, mint amit látott a két férfin. Éppen ezért lepődött meg azon, hogy Joe bácsi azt mondta, hogy ilyen az a hely, amikor békés és biztonságos. Felvonta a szemöldökét és úgy fordult a férfi felé.
- Ők nem is regenerálnak, hogyan képes az olyan régiókban bárki is életben maradni, ha ilyen sebeket kapnak úgy, hogy biztonságos? – kérdezte. – Azt is figyelembe véve, hogy úgy tűnnek, mintha harcosok lennének. Hogy lehet azokban a régiókban civil lakosság?
Azt tudta a feltöltéseknek hála, hogy Strupz törvényei alapján csak az erős maradhat életben, de tudni egészen más volt, mint tapasztalni és látni azt, hogy mi megy ott. Pedig még csak a következményeket látta a tényleges történéseket nem is. valóban nem találta könnyűnek az itteni életet ezen információk után. Ingriddel kapcsolatban bólintott, hogy valóban nem értette, hogy mit is takar az igazi, sem pedig a szerelmi dolgokat még egyelőre így ehhez nem is tudott nagyon mit hozzá tenni. Kissé zavartan nézett fel, amikor Joe bácsi kérdezte, hogy ő ugye még nem pasizik. Megrázta a fejét, kissé megszeppenve az egésztől. Ez még igazából a fejében sem fordult meg, annyi minden újdonság volt számára, hogy erre a részre el sem jutott, pedig tökéletesen tudta, hogy mindez igencsak természetes az emberek között.
- Nem, persze, hogy nem – mondta. – Eddig lényegében emberekkel sem beszéltem. A férfiak, akikkel találkoztam az Greg volt, Cal és te, meg tág értelemben apa. Szóval nem.
Jól esett neki az, amit Joe bácsi mondott, hogy tényleg különleges lehet, hogyha ilyen sokáig megtartották és nem dobták ki a szerves hulladék közé őt. Igazából kapásból még két személyt tudott volna mondani, de azzal most nem foglalkozott. Azzal kapcsolatban, hogy mi a képessége egy pillanatra belegondolt, hogy miként is tudná a legjobban leírni azt, a lehető legkönnyebben. Még csak próbálgatta használni otthon az Anyahajón, de annyira nem, mert tudta, hogy nem igen szeretik a birodalomban, ha vannak képességeik az embereknek, így nem is merte túlzásba vinni egyelőre, még akkor sem, ha tudta, hogy a családba mindenkinek van és rendszeresen használják is és így dolgoznak az Anyahajó hídján.
- Azt mondták rá röviden, hogy anyagmanipuláció – mondta.
Igazából bízott benne, hogy Joe bácsi ennyiből is tudja, hogy ez mit jelent, de ha nem, akkor röviden elmagyarázza azzal, ahogyan neki is tették. A gyakorlópályán már ott volt a helyén, a fémajtó pedig becsukódott mögötte, ösztönösen feszült meg minden izma és vett fel katonai alapállást, hogy így tudja majd a pályát megkezdeni. A hangszóróból jövő hangokra már láthatóan nem reagált, csak talán egy nagyon kicsit biccentett. Az első, amit tett, hogy azonnal ismét végigmérte a pályát a sikátorszerű helyet. El is indult kissé lejjebb eresztett testsúllyal behajlított térdekkel, de határozott léptekkel a fal mellett végigosonva. Hamarosan, ha minden igaz megérkezett a lepusztult házig, itt az ajtóból nézett először be a fegyverét maga előtt tartva, de mégis úgy, hogy oldalról ne rúghassák ki a kezéből ezt. Amint felmérte a terepet, hogy nem fog rálőni senki lépett be. Amint belépett az épületbe jött elő az első android, Yrsa azonnal letérdelt és mellkasra, oda, ahol a szív lenne szegezte a saját fegyverét. Mindezt is ösztönösen leginkább, csak azért nem lőtt egyből, mert mondta Joe bácsi, hogy nem mindegyik lesz ellenséges. Figyelte a vele szemben levőt, a testmozgását abban próbálta az ellenségességet felmérni, de ez robot volt, így pillanatokkal később jött rá, hogy ebből nem biztos, hogy sikerrel fog járni. Yrsa nem mozdult, ahogyan az android oldalazott, csak szemmel tartotta a másikat, ezzel is próbálta jelezni, hogy nem fogja lelőni, de a saját fegyverét nem engedte lejebb, csak a tekintetével kvöette a másikat. Azért figyel, hogyha az android mégis rálőne, akkor azonnal próbál bevetődni fedezékbe és mellkason lőni az androidot. Ha az kellően messze kerül tőle és láthatóan, akkor sem lő, akkor óvatosan próbál tovább haladni, de arra még ügyel, nehogy hátba támadják.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Hétf. 09 Jún. 2014, 20:27

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Joe, kellő tapasztalattal, mivel már igen hosszú ideje a Pride területén él, csak egy magabiztos mosollyal hallgatja a lány kérdését. Idősebb HPI-sekre jellemző, kissé öreges módon rázza meg a fejét.
- Itt nincsenek civilek és katonák. A kettő egyszerre mindenki. Meg kell tudnod magad védeni a többi embertől, akik meg akarnak lopni, ki akarnak rabolni, félnek tőled és ezért megsebeznek, élvezetből megölni vagy megerőszakolni. A baj akkor kezdődik, ha csak ennek élsz, akkor éhen fogsz halni, te nem, de az itteniek igen. A harcok csak nehezítik az életed, ugyanúgy dolgoznod kell, pénzt szerezned, tetőt a saját és a családod fejed felé, etetned a gyerekeidet. Nehéz az élet, muszáj mindenkinek keménynek lennie. Már érted?
A férfi megvárja, amíg látja a lány szemében, hogy megértette a választ. Amikor Yrsa kimondja, hogy még nem érdeklődik a férfiak iránt Joe bácsi megkönnyebbülten lélegzik fel.
- Jól van kislány. Majd eljön annak is az ideje. Most koncentráljunk arra amiért itt vagy. Az anyagmanipuláció átkozott erős képesség. Mit tudsz vele tenni? Seggbe rúgtál már valakit az erőddel?
Kérdezi még mielőtt elindulnának, néha hátra-hátra nézve a folyosóra és az ajtóra, amin majd kimennek.

A gyakorlópályán Yrsa nem lő azonnal, kivár, hogy mit is fog tenni a gép. Az nem tüzel, de nem is emeli lejjebb a fegyverét, csupán folytatja az oldalazó mozgást. Egészen addig amíg el nem éri a sarkot, ott eltűnik Miller szeme elől. Léptek hangjait lehet hallani, ahogy a robot elfut. Ezután Yrsa már nyugodtan haladhat tovább. A házban a földön zsákok hevernek, tele szeméttel, homokkal, törmelékkel, nehezítve a mozgást. Magasra kell emelnie a térdeit és ezeken átlépni vagy kikerülnie. Egészen a ház másik végéig tud menni, ott egy kitört falú tornác helyezkedik el, amin át egy poros utca szerű részre tud kimenni, az utca túloldalán van a következő, már jobb állapotú épület. Az úton különböző beton emelek hevernek, mintha egy építkezés darabjai lennének, tökéletes fedezékek. Ha Yrsa kilép az utcára vagy óvatosan megáll a falnál és csak kihajol, kinéz abban a pillanatban lövedékek kezdenek rá záporozni. Négy robot kezdi el őt lőni, a szembeni épület tetejéről. A lövedékek egy része robban és egy-egy darabot pusztít el a védelmet jelentő szilárd elemekből, más részük egyszerűen átfúrja magát rajtuk. Annyira viszont egyik sem erős, ezt már most látja Miller, hogy komoly kárt tehetnének benne. Valószínűleg csak gyakorlófegyverek. Ha bármilyen kis részét is meglátják a robotok, azonnal tüzet nyitnak rá. Az első akit elengedett, figyelmeztethette ezeket.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride Empty Re: Pride

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 8 oldal 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.