Jason Colt

Adatok:

Név: Jason Colt
Egyéb név: Jace, Jay, Colt, Őrmester (a seregben ráragadt név, még akkor is, mikor hivatalosan már más volt a rangja)
Faj: mutáns (zseni)
Nem: férfi
Jellem: semleges
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő: Washington, USA - 1996. 03. 21.
Kor: 30 éves
Család:
William Rowell (édesapja) - elhunyt
Tamara Rowell (édesanyja) - elhunyt
Damien Colt (nevelőapa) - elhunyt
Lillian Colt (nevelőanya) - életben van (jelenleg ruhaboltban eladónő Washingtonban)
Samantha Colt (mostohatestvér) - életben van (szintén Washingtonban dolgozik ügyvédként, hogy anyjához közel legyen)
Foglalkozás: ex-katona (főtörzsőrmesterként szerelt le a hadseregnél), jelenleg X-Men tagnak jelentkezett
Testmagassága: 185 cm
Testsúlya: 90 kg
Szeme színe: zöld
Haja színe: kopasz
Bőre színe: afroamerikai
Különleges ismertetőjel: izmos, robosztus testalkata + egy fekete töltény van tetoválva a bal vállára
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: kitűnő egészségnek örvend

Életrajza:

2001.
Egy kisgyermek játszik a kertben. Önfeledten fut az elpattogó kosárlabda után, mellyel mosolyt csal nevelőszülei arcára is. Ugyanakkor bánat is lapul a szívükben. Legjobb barátaikat, a gyermek vérszerinti szüleit nemrégiben veszítették el egy balesetben, bár semmi sem indokolta, hogy az autójuk felboruljon. Az alig öt éves gyermek pedig még mit sem sejt arról, hogy anyja és apja már sosem jönnek vissza többé. Mégsem volt egy pillanatig sem kérdés a házaspár számára, hogy magukhoz veszik a fiatal Jasont. Ugyan nem a leggazdagabb családról van szó, és már van is egy négy éves kislányuk, mégse hagyták, hogy a gyermek árvaházba kerüljön.
- Nyugi, drágám, biztosan jól ki fognak jönni... - súgta oda a férfi a feleségének. A kis Samantha bátortalanul lépkedett közelebb a játszó fiúhoz, aki viszont széles vigyorral az arcán fogadta. Felkapta a labdát a földről és a lány felé nyújtotta.
- Játszunk?
A nő elmosolyodott, ahogy férje jóslata beteljesedni látszott.

2006.
A családapa kamerázta, amint lánya elfújta a tortán a gyertyákat. A ház megtelt boldogsággal.
- Mit kívántál? - hangzott a kérdés az ifjú Jason szájából.
- Azt nem árulhatom el, úgy nem teljesül! - közölte vele testvére kissé bűnbánó tekintettel. Apjuk szava ugyanis valóban beigazolódott, a két gyermek imádta egymást, s bár nem voltak vérszerinti testvérek, mégis gyermekektől meglepő módon mindig együtt voltak, együtt játszottak. Ezért is, valószínűleg nem is volt olyan, amit ne osztottak volna meg egymással.
- Nyugi, csak ugratlak! - azzal egy kis csikizésben részesítette húgát, ugyanis pontosan tudta, hogy ezt a lány sosem bírja ki anélkül, hogy könnyesre nevesse magát, és ez most sem volt másképp. A kacarászás közepette le is esett volna a székről, de Jason ott volt, hogy megfogja.
- Na és halljuk, mi akarsz lenni, ha nagy leszel, Samantha? - hangzott fel a kamera túloldalán az apa hangja.
- Színésznő! - válaszolt a lány mosolyogva, mire az anyja megsimogatta lánya arcát. - Igazi kis filmcsillag lesz.
- Hát te, Jason? - fordult a kamera a fiú felé. - Katona. - hangzott a magabiztos felelet.
A felelet, melytől egy pillanatra csend támadt. A kis harcos válasza meghökkentette a családot.

2010.
Kopogás hallatszott az ajtómon.
- Hagyj békén! - kiabáltam felelet gyanánt, de közben fejemet fel sem emeltem a párnából, továbbra is belefúrtam arcomat. Nem lepett meg, hogy néhány másodperc után hallottam az ajtónyitást. Ilyenkor utáltam, hogy nincs kulcsom hozzá és nem zárhatom be!
De nem néztem fel. De nem néztem fel. Már a kopogásból tudtam, hogy Samantha az, a halk léptek, mellyel az ágyamhoz sétált, csak megerősítettek ebben.
- Hallottam, mi történt. - a hangja egyáltalán nem volt szemrehányó vagy ilyesmi, sőt, mintha aggodalom csengett volna szavaiból. - Jól vagy?
- Ühüm. - oké, hazudtam. Mármint... hogyan lehetnék jól, ha eddig azt sem tudtam, hogy képes vagyok ilyesmire? Az egész olyan gyorsan történt. Danny nekiszorított a falnak, én meg próbáltam magamról lefejteni a kezeit. Persze mindig erősebb volt nálam. Kivéve most. Legnagyobb meghökkenésére le tudtam szedni magamról a kezeit, majd ellöktem. A szavai a fülemben visszhangoztak. "Hogyan lehetsz olyan erős, mint..." Nem fejezte be, de nem is volt rá szükség. "Mint én." Ezt akarta mondani. Voltak pletykák a suliban arról, hogy Danny mutáns. Ezért erősebb a többieknél, amivel ő persze előszeretettel vissza is élt. De nem kellett sok, hogy összerakjam a képet. Ahogy sohasem. Gondolom ezért nem voltak soha problémáim a tanulással. Gyorsan át tudom látni a nagy képet.
- Mutáns vagyok. - nyögtem a párnába. Ami engem illet, csak a nyilvánvalót mondtam ki. Azt vártam, hogy Sammy kiborul majd a hírtől. Ehelyett azonban keze gyengéden a vállamra kúszott.
- A bátyám vagy. Ez nem változott. - erre már felemeltem a fejem, ő mosolyogva nézett rám. Viszonoztam a mosolyt.
Még aznap elmondtam a szüleimnek is. Megvető pillantásoktól rettegtem, de nem tekintettek rám másként. Sőt, mintha... számítottak volna a hírre. Ekkor tudtam meg, hogy a valódi szüleim is azok voltak.

2016.
Apáék nagyon nehezen engedtek el, pedig tudták, hogy már régóta ez a tervem. A középiskola után besegítettem apa műhelyében, valószínűleg tudta, hogy nem tud engem visszatartani, inkább csak időt akarhatott nyerni. Főleg a vírus miatt. Természetesen nem kellett kimondania ahhoz, hogy tudjam, félt engem. Az a sok ember... megannyi mutáns halt meg.
De a döntésem változatlan maradt: csatlakozok a sereghez.

2018.
A szívem hevesen vert, zihálásunk törte meg a csendet, mégis mindketten tudtuk, hogy ez a békésnek mondható állapot csupán átmeneti. Mire Tommy a káosz közepén a világ legidiótább kérdését zúdítja rám.
- Ha ezt megússzuk... mi lesz az első dolgod, amikor hazamész? Egy jó hambi? Esetleg felszedsz egy könnyű bigét? - nem tudtam hinni a fülemnek. Az adrenalin még erősen dolgozott bennem, de Tommy bajtársam oda nem illő kérdéseire azért ha fájdalmasan is, de felszakadt belőlem egy nevetés.
- Most? Te ezt tényleg most akarod megbeszélni? - néztem rá felhúzott szemöldökkel, ám alighogy befejeztem a mondatot, a hátunk mögött felrobbant valami.
- Hát, tudod, a fene tudja, hogy együtt szerelünk-e le vagy sem.
Szerencsére a szétrepülő törmelékektől a fedezékünk megmentett. Persze ez sovány vigasz egy olyan világban, mely gyakorlatilag lángokban áll. Megúszol egy helyzetet, de két lépéssel odébb három másik veszélyforrás fenyeget. Persze, hazudnék, ha azt mondanám, nem volt várható a helyzet. A Fekete Nap óta mintha minden sötétbe borult volna. Mintha az egész világ felett ott lebegett volna a Kaszás. Nem is tellett sokba az új törvényig... s lám, minden a feje tetejére állt. Azért álltunk be, hogy a hazát szolgáljuk, a szolgálatunk pedig egyenlő a törvény mellett való kiállással. Még akkor is, ha ezzel csomó ellenséget szereztünk. Arra azonban mi sem voltunk felkészülve, hogy a hadosztályunkat egy maroknyi mutáns meg fogja támadni. Az Őrrobotok ténykedése nyilván kétségbe ejthette őket. Elkeseredettek. Pár pillanatig elgondolkozok azon, talán én is köztük lennék, ha a másik oldalt választom. Ha nem lennének bennem a nanobotok... ha nem a hazámat választom. S néha elgondolkozok azon is... vajon helyesen döntöttem-e?
Újabb robbanás zökkentett ki a gondolatmenetből. Mintha csak figyelmeztetés volna: fókuszálj, Colt! Az erősségét illetően kisebb robbanás az előzőnél, határozottan. Tehát már nem minket tart tűz alatt. Jeleztem Tommy felé, hogy felderítem a terepet. Bólintott. Jól összeszokott csapat voltunk már, tudta, mivel mire utalok. Ahogy most is világos volt a feladata: fedezze a seggemet. Én pedig felállok, kezem szorosan a markolaton, ujjam a ravasznál. Felborult kocsik, lángok, a támadók nagy része hátrament, vélhetően az egység többi tagját üldözve, mert távolabbról lövések hangját hallottam meg. Ez viszont kapóra jött nekünk, mert az egyetlen ott maradt mutáns nekünk hátat fordított, hogy a lövések irányába forduljon. Én pedig nem haboztam cselekedni...

2019.
Izzadságcseppek a homlokomon, megint csak zihálok. Gyakorlatozás után vagyunk, a rohadt hőség viszont kikészít. Épp visszafelé haladtam a zuhanyzókhoz, amikor Tommy utolért.
- Őrület, nem Őrmester? A tavalyi mizéria után azt hittem, nem lesz rosszabb... erre Vegas atomot kap? Mi lesz még? Egy újabb nagy háború?
Nem válaszoltam. Valahogy rossz érzéssel töltött el ez az egész. Eszembe jut apa tekintete, mikor gyerekkoromban közöltem vele, hogy katona akarok lenni. Így visszagondolva mintha arcán egyszerre tükröződött volna büszkeség, de szemei közben mégis aggodalommal teltek meg. Persze ezt egy alig tizenegy éves kölyök még nem érti meg. De azok után, ami történt... már értem a félelmet, ami a szemében játszott. Ahogy odaértünk a zuhanyzókhoz, arra gondolok, hogy üzennem kellene Sammy-nek és apáéknak. Sok idő telt el az utolsó üzenet óta.
Egyszerűen csak nem találom a szavakat. Hiszen az üzenet lényege úgyis egy dolog lenne...
Még nem mehetek haza.

2021.
- Öregem, látnotok kellett volna. Ott az a rohadt káosz, lézerek, meg miegyéb süvít el a fejünk felett, a bázis szinte romhalmaz, az Őrmester meg jelez, hogy körbenéz. Totál meglepte azt a mutánst! És ahogy kiszedte, az valami...
- Tommy, nem fognád be? - valahogy nem volt hangulatom ehhez az egészhez. Kirobbant a háború, mi meg egy kocsiba zsúfolva haladunk a kijelölt pontra. A képességem használatáért tüntettek ki. Az évek alatt megtanultam már, hogyan hasznosíthatnám stratégiai szempontból. Különben is, egy ilyen erőnél nem kell magas intelligencia, hogy az ember rájöjjön, hogyan hasznosítsa egy olyan csatatéren, ami mutánsokkal van tele. Amit tettem, hogy az ő erejét használtam fel ellene, miután közelharcba bocsátkoztunk. A közelharc azonban elkerülhető lett volna, ha még a fedezékemben cserélek tárat, de a lehetőség túlságosan elvakított. Ki akartam szedni, de az utolsó golyómat ellőttem, mikor a fedezék felé rohantunk Tommy-val. Végül a saját erejével öltem meg, majd felhasználtam a lézernyalábait arra, hogy a többieken segítsek. Vérfürdő lett az egészből, amiért a mai napig ünnepelnek. Pedig csak gyilkos vagyok, nem hős.

2022.
Az emberek lassan távoztak. Az én fülemben azonban még mindig ott csengett a díszlövések hangja. Egyedül álltam elvesztett társam nyughelyénél. Néztem a kitüntetéseket a síron. Majd tekintetem a sírkőre vándorolt, torkom pedig elszorult. Thomas Harthow. Eszembe jutott az ígéret, hogy együtt szerelünk le. De nem engedtem a könnyeket legördülni az arcomon.
A barátom befejezte a harcot. Ideje nekem is továbblépnem.

2023.
Miután leszerelt, Jason szülővárosában, Washingtonban próbált meg új utat találni magának, de szeretett volna közel maradni a családjához. Újra munkába állt apja régi műhelyében, de nem vallotta be, még magának sem, hogy nem igazán találja a helyét. Újra többet találkozhatott húgával, Sammy-vel, aki éles fordulatot vett a színésznői elképzeléseitől és ügyvédnek állt. Jason segítette szüleit a ház körüli javításokban, illetve anyagilag is, mikor szükség volt rá.

2026. év vége
Édesapja halálával, Jason úgy döntött bezárja a műhelyet és nem próbálja meg többé elásni magában a belső katonát. Kötelességérzete arra sugallta, hogy segítenie kell másoknak. Így történt hát, hogy az Őrmester New York-ba utazott, és jelentkezett az X-Men soraiba, hogy segítsen másokon, hogy megpróbálja jóvátenni azt, ami a háborúban történt, és a sok vérért, ami a kezéhez tapad azóta.

Képességei: Fizikai kontaktus, érintés útján képes más szuperhumánok vagy mutánsok képességét tökéletesen lemásolni. Ezt a folyamatot teljesen képes kontroll alatt tartani, tehát szabadon dönthet arról, hogy végbe akarja-e vinni vagy sem, nem pedig minden érintéssel másol más képességeket. Ha épp az eredeti tulajdonosának több képessége is van, mindig a legdominánsabb, legerősebb képességet fogja tudni lemásolni (ha ez külső elváltozással jár, azt is lemásolja). A képességeket teljes erejében teszi magáévá, tehát ugyanazzal az erősségével, amivel az eredeti tulaja is bír. Ereje lehetővé teszi, hogy megtartsa a képességet, azonban egyszerre csak egyet képes birtokolni, ha utána újra másol, azzal kvázi lecseréli az előző képességet, amit lemásolt. Azt, hogy a képességet meddig birtokolja, attól függ, meddig marad fent a fizikai kontaktus azzal, akinek az erejét éppen le kívánja másolni.
Játéktechnikailag:
1 körig tartó érintés után --> 2-3 körig használhatja fel a szerzett erőt
2 körig tartó érintés után --> 3-4 körig birtokolható az új képesség
3. körtől állandósul a képesség birtoklása, így azt használhatja mindaddig, ameddig újra le nem másolja valaki más erejét, tehát ezzel ezt a képességet le nem cseréli.

Szakértelmei: Katonaként képzett a pusztakezes közelharcban, továbbá részesült kiképzésben a katonai kések, illetve lőfegyverek használatában, így mindkettővel jól boldogul. Jó stratéga is vált belőle a seregnél, melyben segítette az az adottsága, hogy fejlett intelligenciával, zseninek született, mely fogékonysága, tanulékonysága mellett abban mutatkozik meg, hogy könnyedén, gyorsan átlátja és megérti az összetett, absztrakt problémákat is, így meg is tudja oldani őket, melyet taktikai szempontból gyakran hasznosított is a harctéren, hogy gyorsan iktathassa ki ellenfeleit. Továbbá esze nagy segítségére van abban is, hogy rendkívüli gyorsasággal felismerje az új, szerzett képességben rejlő lehetőségeket és gyorsan megismerje annak használatát.

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Nem

Megjegyzések: -

Elfogadva.
Annyi, hogy már 2027. január vége van, mivel enyém az X-ek vezetője vedd úgy, hogy fel vagy véve és lassan egy hónapja ott vagy az X-mennel.
Szóval szobát is csinálhatsz, illetve 2450$ kezdőtőkéd van.
Még egy adatlpot írj és mehetsz játszani.

Adatlap:

Név: Jason Colt
Lakás/Létesítmény: Salem, Xavier Intézet --> szobája
NJK: Nincs
Foglalkozás: volt katona, jelenleg X-Men tag
Munkahely: Xavier Intézet
Pénz: 2450 $
Bevétel/hét: 200 $
Eszközök: -
Felszerelés/fegyverek: -
Vállalat: Nincs
Szövetség: X-Men
Törzshely, ahol megtalálható: Xavier Intézet
Ismertebb szövetséges: X-men
Ismertebb ellenség: Nincs

Felhasznált kreditek: 0
Fennmaradó kreditek: 4