Novadim, Berlin, Németország

A Berlini palota kiemelkedik a hatalmas épületek közül. Előtte egy gyönyörű szoborpark áll,a mi Vörös Koponya és legjobb náci tisztek előtt tiszteleg.
Az épület üvegfalú és ténylegesen lenyűgöző megannyi helyen sasok és keresztek díszítik.

Az eredeti topic

#1 2009-04-29 20:59:13
Morsus
Most:
A támadás után valahol a huszadik emeletbe fúródott a jet és az utasok jól vannak csak kicsit felkavarta őket a "landolás". Kint már katonák állnak, de ezek közönséges kibernetikával erősített őrök, puskákkal.
- Mindenki jól van?
Kérdi Amerika Kapitánya felsegítve a tagokat.
- Osborn hol tanultál repülni?
Norman éppen a maszkot veszi fel és döbbenten fordul vissza.
- Soha nem tanulta én ilyesmit.
- Úgy utálom ezt a realitást...
Morogja Zack.
- Maradj itt az eszméletlenekkel. Mi elintézzük a katon...
Magyarázná Morsus, de a Manó már vihogva száguld kifelé.
- Kiválóóóó stratégia....
Majd ő is elindul.


#2 2009-04-30 06:40:48
Zöld Ördög
Örödg:
~ Vörös Koponya? Ez meg mennnnnnnyire hülye név. De ha valóban akkora a hatalma, és szereti a világuralmat, akkor mi akadályozna meg benne? Jelentkezem Mr. Piros Agyvelő vagy kicsoda~ Ezzel a gondolattal búcsúzik az Ördög, és Halál szól közbe.
~Kíváló....végre azt teszed, amihez értünk. Bulizunk~
-Hát te? Azt hittem eltüntél. -mondja ezt már hangosan az Ördög.
~Itt voltam végig. VÉGIG~
Majd az Ördög ügyet sem vet senkire, ki ront a társaságból, aki megakadályozná, azt erőteljes fizikai erejével jutalmazza.
-Irány katonákat ölni! -kiáltja ki, de már ő tudja, hogy valójában útja Vörös Koponyához vezet.

Fegyver:
A férfi felpattan a székből és elordítja magát.
-Atya Úr Isten! Debil, gyogyósokkal vagyok össze zárva. -lázad fel, miután körbe veszi őt az Ördög és a fura férfi.
-Nos, attól a lánytól kapta a fülest -mutat rá Démonára -és eléggé provokáló, perverz cselekedeteket hajtott végbe, mondott neki. Ezt már nem tudttam tovább tűrni. -mondja el Fegyver, a kérdezőjének.
Ekkor viharzik ki az Ördög, vagy esetleg csak próbál. Fegyver kényelembe helyezi magát és csak akkor indúl el, ha Frederico, vagy Amerika Kapitánya lába megindúl.


#3 2009-04-30 20:28:53
Morsus
A fekete bőrkesztyű egy színét változtató kockát forgat türelmetlenül.

- Egyes fázis. Intézzük el a veszélyesebb személyt.
Megmarkolja a kockát és Pangloss felé az égből egy sosem látott vörös villám csap be, ami elkezd szétszaggatni a kozmikus lényt, aki hátrálni próbál, de pár pillanat után egy idős meztelen emberré válik, aki tehetetlenül zuhan le az égből. Gabriel ekkor vissza alakul katonává és pont bezuhan az ablakon a szerencséjére.
- Remek. Kettes fázis.
A katonák kirobbantják a gép oldalát és ezzel mindenki célpont lesz. Zöld Ördög, Halloween, Éjfél, Frederico, Fegyver, Gabriel DeAnegelo, Zöld Manó, Thorhalla, Morsus, Damien, Démona, Segélykérő, Amerika Kapitány kénytelenek harcba indulni és meg is teszik! A csata heves és látványos az őrök és hősök közt, ám Amerika Kapitánya észre veszi, hogy az épület pár részét hatalmas titán kapuk akarják elzárni.
- Nem!
Üvölti a Kapitány és beugrik a kapu résén. /Követni minden usertől csak egy karakter követheti/
A Kapitány és a kísérete a folyosókon indul a nagyterembe a Koponya ellen.
- Hármas fázis.
A hősöknek úgy harminc katonával kell szembe nézniük.
- Ez nem lesz nagy baj...
Mondja Morsus és élesíti a fegyvereit.
- Ez nem...
Morogja Damien és az égre pillant ahol két Őrszem becsapódik a falon át, hogy átlépjen a védelmi rendszeren és leszállítsa Thorhallát és Shadowt... az ellenséges oldalnak.
- Ez már igen...
A játékosok most egymással néznek szembe!

Bent
Kapitány:

Kint
Ellenállás: Zöld Manó, Thorhalla, Michael, Damien, Démona, Segélykérő, Zöld Ördög, Halloween, Éjfél, Frederico, Fegyver, Gabriel DeAnegelo
Koponya: Halla, Shadow, 30 katona és még?


#4 2009-04-30 21:47:47
Shadow
//előmény: Az ellenállás bázisa//

- Egy mágia által teremtet személy lehet jobban feltűnt volna Thornak, mint egy látszólag halandó kísérlet eredménye. -mondom csendesen, majd csak hallgatom, mikor mondja, hogy most mi vagyunk azok a „kutyák” akik a piszkos munkát végzik. Hát igen, az AIM-nál is csak ez a feladatunk van. Bármi áron eltüntetni a szemetet, a „selejtet”, az ellenállót, aki a rendszer ellen lázadna, de ugyan ez volt a feladatom még az AIM előtt is, csak akkor már volt aki az utasítást adta. Ez is mutatja, hogy lényegtelen, hogy ki is az aki parancsolgat, mert a végeredmény ugyan az. Ezután tovább figyeltem amit mond, s kicsit megrázom magam, mikor csak „Halandó” ként emleget. Látszólag egy elég ártalmat mozdulat sor volt, de talán elég jelzés arra, hogy ha már a hátamon is cipelem, akkor legalább valami más névvel illessen. Ezek után az üzenetnek vége szakad, s egyik Őrszem Hallat fogja meg, míg én a másik kezei közt kötök ki, s kapok egy injekciót. Az egész olyan, érzés, mint az AIM szere. Elég hamar feltölt, s visszaveszem az eredeti formámat.
- Őrszem, készíts elő még ebből egy adagot. Lehet kelleni fog! Halloween nevű személy, ha ellenáll, akkor kábítás és képesség blokkolás, de más semmi! - mondom, majd Hallara nézek, akinél ott vannak a fegyvereim.

Egy idő elteltével, mikor elérjük a helyet, akkor a nagy belépő után azonnal Hallához ugrok és a fegyvereimet elveszem tőle, s a többiekre célzok a két pisztollyal.
- Remélem, még nem temetettek el gondolatban! - kiáltok oda. - James! A döntés a te kezedben van! - pillantok rá, majd a többieken végig nézek. Tekintetem dühöt és gyűleletet áraszt. Hát igen, az utóbbi kis repülés nem volt a lehető legkellemesebb dolog, de most ez mellékes volt. Mutató ujjaim a ravaszra szorulnak, s várok.
- Katonák! Célra tarts! - adom ki az utasítást. James tudja, hogy milyen könnyen állok egy csapat élére, s vonom őket a parancsnokságom alá, ha kell. Az ő kezében volt a saját élete is. A többieket kétlem, hogy megtudná győzni arról, hogy tegyék le a fegyvert, de végül is mindegy is.
- Még mielőtt jönni a papolás, hogy a világ megmentése, így-úgy, már mondtam, hogy nem érdekel, s meg van rá az okom, hogy miért is nem! - hangomban nincs érzelem. Készen állok bárkit megölni. Bár nem. S Halla nagyon jól tudja, hogy Démonát képtelen lennék bántani, vagy megölni.
- Halla, ha eljön a pillanat, mikor meg kell tennem amit nem akarok, akkor nem szeretnék érezni semmit – mondom a nőnek csendesen, de nem nézek rá. Tekintetem inkább megkeresi Démonát egy pillanatra.
~ Ha igazat mondott akkor a vérem, ha nem akkor jól játszott... túl jól... ~ ezután a tekintetem tovább siklik a többieken.

#5 2009-05-01 00:25:29
Thorhalla
//Előzmény: Az Ellenállás bázisa, az Atlanti-óceánon egy sziget//

Nagyszerű, hogy már nincs is időnk, de az aggasztott némileg, hogy Vörös Koponya válaszra sem méltatott. Átszálltam az egyik Őrszem kezébe Shadow hátáról, örültem, mert a halandó kifejezés úgy tűnt, hogy nem nyerte el túlságosan a tetszését, se baj, nekem pedig az nem, hogy neki nem tetszik. Nem fogom kimutatni vadidegenek előtt, hogy mennyire érdekel akárcsak egy személy is. Így nem is volt gond, hogy így hívtam, ez voltam én, nem akartam, hogy bárki kihasználhassa ezt. A megrögzött szokások, amiket úgyszintén neki köszönhettem, igen ezért talán tényleg azzal tartoztam neki. Lehet, hogy a szövetségesed, de nem fogod elkövetni ezt a hibát, hogy gyengeséget mutatsz feléjük. Végül a lányra pillantottam.
- Thor vak és ostoba! – mondtam. – Azokért a bűnökért, amit elkövettem halnom kellett volna, de nem, csak száműzött szerencsémre, de nem az övére!
És akkor, amint elhelyezkedtem, végre nem kell tovább ebben az alakban lennem és reményeim szerint a sebeim is viszonylag rendbe jönnek mire odaérünk ahova vinni fognak ezek a dolgok. Még átdobtam Shadow-nak a fegyvereit mielőtt belekezdtem volna a versbe, ami feloldja az átkomat.
- A sötétség elszabadul… - kezdtem bele a szokásos versikémbe, majd az orrom alatt mormolva mondtam végig. – …és vedd mi jogosan tiéd!
Egy éles villanás és máris a saját eredeti alakomban voltam. Még mindig fájt a mellkasom, fogalmam sem volt, hogy mennyi időbe telhet mire rendben leszek teljesen. Igazából ez a kérdés is megoldódott azzal, hogy egy oltást kaptunk mind a ketten, nem rajongtam az ötletért, mert ki tudja, hogy mi volt benne, de a fájdalom csitulni kezdett és az égési seb is gyógyulni kezdett. Percek multával már nem is éreztem belőle semmit sem. Legalább ezzel nem lesz gondom, kényelmesen elhelyezkedtem az Őrszem tenyerében és lecsuktam a szemem és élveztem az utazást. És elképzeltem, ahogyan Thorhalla egy fejjel alacsonyabban a lábaim előtt fekszik. Gúnyosan mosolyodtam el, az édes bosszú.

Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el, de az ide utat pihenéssel töltöttem, amikor a minket cipelő Őrszemek becsapódtak egy falba és egy terem jelent meg előttünk, katonák és a régi ismerősök. Gúnyosan mosolyogva ugrottam le az engem tartó Őrszem kezéből majd pedig nyúltam is hátra a kardomért. Pillanatokkal később Shadow is csatlakozott mellém, de ezt nem kellett volna, noha számítottam rá, hogy a férfiért mindent meg fog tenni. túlságosan is kiszámítható, túlságosan is.
- Nos kedvesem, azt hiszem nem tanultad meg a legnagyobb leckét – mondtam Thorhallának. – Soha senkit sem hagyunk hátra sehol sem. De azt hiszem, hogy nem is lesz alkalmad később bepótolni ezt! – oldalra néztem Shadow-ra. – Egy lövést bele, bárhova, múltkor ő sem kezdte szabályosan a játszmát, hát én sem fogom…
A kard pengémet közben mágikus tűz fogta körbe, micsoda megkönnyebbülés újra ezzel a karddal átélni ezt, hiszen olyan sokáig nem volt nálam a száműzetésnek hála. És most újra igen, és ezúttal is asgardi vért fog ontani. Akkor kezdjük ugyanúgy, ahogyan az alternatív Halloween-nél kezdtük, bár nem vettem biztosra, hogy ezt a szajhát megöli, de ha lelassítja is bőven elég volt számomra a dolog.
- Azt is megoldjuk, ha ennek vége, hogy ne emlékezz rá – mondtam. – Csak üvölts és utána nem fogod érezni a fájdalmat iránta. A szajhát pedig hagyjátok rám, ez az én harcom! – mondtam a katonáknak.
Elsuttogtam pár szót, a mágikus energiáktól kisebb hő keletkezett a környezetemben, gúnyosan mosolyogva néztem Thorhallára, majd pedig befejeztem a varázslatot, az ő hasüregében is egy tűzlabdának kellett keletkeznie, majd pedig folytattam és újabb varázsszavak és ezúttal a vérének kellett tűzzé változnia. Felpillantottam rá és kissé oldalra léptem és támadó állást vettem fel karddal.
< - Na gyere, ha még képes vagy rá! – kiáltottam neki oda a saját nyelvünkön. – Ez a kettőnk harca a többiekkel úgysincsen semmi gondom se dolgom, de egy realitás nem bír meg belőlünk kettőt! >
Egyelőre nem mozdultam, ha támadni készült, akkor kitértem, de egyelőre még semmi mást sem tettem a két varázsláson kívül.

Fegyver: Skymningen
Mágia: 50 egység


#6 2009-05-01 01:40:53
Halloween
Fegyver válaszol, mire rábólintok.
- Akkor többszörösen is megérdemelte, mivel az említett személy az én evilági énem leánya. - remélem, ennyi elég. De nincs sok időm ezen emészteni magam - elvégre a helyzetet figyelembe véve nekem kellett volna kezdeni a rendszabályozást -, mivel egy számomra ismeretlen, és mellesleg kissé kellemetlen hang tesz egy ajánlatot 'Vörös Koponya' néven. Elgondolkodom azon, amit mondott... De még nem döntök, legalábbis ez ügyben, elvégre eme döntés is egy döntés. Majd landolunk, bár én a becsapódunk kifejezést használnám inkább, és a feltevésem támasztja alá az a rövid párbeszéd is, ami utána következik. Ezek után kiszállás, és katonai roham következik, csakhogy nem mi rohamozunk, hanem ellenünk, és ez ugye tök kellemetlen. Biztos ami biztos alapon a Kapitányt követem - ha végül úgy döntök, hogy segítek, azt leginkább mellőle tudom, ha pedig a Vörösképű mellett teszem le a voksom, nos, mi sem könnyebb, minthogy hátcseszúrom a legnagyobb riválisát, aki barátnak vél engem... És, hogy erről még inkább meggyőzzem, utánaszólok, mikor beérem.
- Hé Kapitány... Valami Vörös Koponya mentálisan ajánlatot küldött nekem, és azt hiszem, hogy nem csak én kaptam meg. Vigyázzunk a többiekkel! - próbálom úgy mondani, hogy csak ő hallja, ha mások is velünk jönnének, de az erre való törekvésem nem biztos, hogy sikerül

- A pokolba a pilótával, ez is csak azokon a pénzbedobós gyerekjátékokon tanulta a szakmáját legfeljebb! - fakadok ki a megérkezáés után. Úgy tűnik, nem vagyok egyedül a véleményemmel. A normális robbanószerek kis híján elfogytak, maximum két-három C4 maradt nálam, de azzal most nem megyek semmire. Repeszgránátok még vannak, elvégre az csak ember-csonkolásra használandó játék, párat be is vetek a tömeg irányába, de az utolsóval talán ha egyet megsebzek, mert érkezik két Őrszem, mégpedig a falon át, és egy pillanatra meginogok tőle. Ezek ellen csak valami elektromos fegyver segítene, vagy valami nagyon erős - vagy valami, ami belülről tépi őket szét. Talán, ha sikerülne rámásznom egyre, anélkül, hogy elkapna, beléjük tehetnék egy-egy C4-et, akkor azoknak is hasznát venném, és ezektől is megszabadulnánk.
- Tereld el a figyelmük! - szólok Morsusnak, miközben csak a hüvelykemmel bökök a két gigászi robot felé, majd, fegyveremmel az élők számát csökkentve (pár másodperces célzás a fej-nyak-tüdő-szív irányába, a fő, hogy az adott rész lehetőleg ne legyen védve páncélozott öltözékkel, négy-öt golyónál nem pazarlok többet senkire), megindulok egy kisebb kerülőúton a célpontjaim felé. Robotok, tehát kell őket javítani néha, ebből következően kell lennie, a méreteikből adódóan egy nagyobb csomópontnak bennük, amihez egy "ajtón" át hozzá lehet férni. Ezt próbálom út közben megkeresni rajtuk, és feltérképezni az esetleges csapdákat, amikkel az illetéktelen behatolóktól védik őket. Figyelek még a felém irányuló lövedékekre is, amit lehet, kikerülök, de ha egy-egy eltalál, nem okoz komoly gondot, mert a regenerációs erőm, rendbetesz. Ettől függetlenül még nem alakítom az élő golyófogó szerepét, mert annyira azért nem jó a gyógyerőm, mint, példának okáért, Rozsomáknak. Az úton bevetem még a gyorsaságomat is, de csak mértékkel, hogy lássam, merre megyek, mert nem óhajtok egy teljes sebességes, frontális ütközist sem a fallal, sem az egyik gépszörnnyel - mindkét esetben én szenvedném el a nagyobb sérülést, és fél-, vagy akár egy egész órába is beletelne, míg teljesen rendbejövök, attól függően, minek csapódtam neki. Ennyi időm meg egyszerűen nincs. Ami azt illeti, a helyzetet tekintve, egyikőnknek sincs...
Halloween pedig még mindig kiütve, beletelik még majdnem fél órába, hogy használható állapotban tudhassuk.


#7 2009-05-01 11:42:35
Zöld Ördög
Zöld Ördög és Fegyver:

Az Ördög már korábban kiront a hajóból. Át veri magát az esetleges tömegen. Majd körmeit meghegyezi. Szája szélét megnyalja és felkacag.
- Vörös Koponyára! –kiáltja és amint kimondja az utolsó betűt is egy kisebb emelvényre ugrik.
- Ha élni akartok, kövessétek a Vörös Koponya szavait!! –majd leugrik, és neki támad Zöld Manónak. Zihálva rohan érte, és megpróbál a deszkájára ugrani és lerántani a férfit.

Fegyver felpattan és a Kapitány után megy.

//bocs, de nagyon beteg vagyok és csak ennyit tudok. Sajnálom! //


#8 2009-05-01 15:07:13
Morsus
Bent
Fegyver, Halloween és Amerika kapitánya megérkeznek a nagy terembe ahol az emberek holtan fekszenek. A trón árnyékában egy férfi egy kockát tesz a trón oldalára és az elnyeli azt. Elővesz egy lovagi kardot, ami vöröses aurával kezd izzani.

A Kapitány a Koponyára néz majd a holtakra.
- Mire volt ez jó?
- Nem akarta, hogy útban legyenek. Felkészültél?
- Hetven éve várok erre a percre.
- Ami most fog történni azt az egész világ fogja látni. A terem be van kamerázva és mindenhol ezt a csatát fogják sugározni.
- Helyes.
A két harcos egymás felé rohan az egyik a pajzsával a másika kardjával készül támadni.

Kint
Shadow parancsára tüzelni kezdenek és Démona kígyóként veti be magát közéjük trükkösen táncolva és ugrálva gyorsan csapja le a katonákat. Sokat simán csak lefegyverez. Zöld Manónak az Ördög támad és Osborn egyik kezével csipogó hangú denevér bummerángokat dob el a másikkal az egyiket Ördög oldalába szúrja.
- Dögölj meg Koponyával együtt!
Ekkor kezdődnek Éjfél keltette robbanások és Morsus kezd el lőni mindenfelé. Thorhalla nem is figyel Hallára mintha a varázslat nem hatna rá, de mellette az egyik katona lángolni kezd. Aztán Hallat hatalmas fémes ütést kap az arcára, amitől szája széléből vér kezd folyni. Damien a páncélos mágus áll vele szemben.
- Meglepetés kedvesem. Ez az előnye ha vannak barátaid.
Mondja a mágus majd a tenyerében gyülekező lángot kezdi el Hallára lőni.
Thorhalla az égbe emeli a pörölyét és kintre vihart teremt, ami vadul kezdi széttépni az épületet.
Shadow arca mellett hajszálpontosan szágul el egy golyó és Morsus rá mosolyog.
- Megható volt a szöveged, de én csak egyszer figyelmeztettek.

Bent
Kapitány: Fegyver és Halloween

Kint
Ellenállás: Zöld Manó, Thorhalla, Michael, Damien, Démona, Segélykérő, Éjfél, Frederico, Fegyver, Gabriel DeAnegelo
Koponya: Halla, Shadow, Zöld ördög és 17 katona


#9 2009-05-01 15:41:21
Thorhalla
Körülöttünk elkezdődött a csata, legszebb lett volna a hátsó sorból végignézni, de ezúttal nem tehettem meg, nem igazán figyeltem a csata többi részét, ugyanis a saját ellenfelemmel kellett törődnöm. A legnagyobb meglepetésemre nem érdekelte Thorhallát, hogy támadtam rá, sőt mintha meg sem érezte volna, hogy rátámadtam. A következő pillanatban viszont éreztem egy csattanást az arcomon, dühösen pillantottam fel. A mágus, csodálatos. Barátok! Bah, egészen addig a pillanatig, amíg hátba nem döfnek édesem! Felnyúltam az arcomhoz és letöröltem az ajkam sarkából a vért és nem vettem le szememet róla. Gúnyosan mordultam fel egy másodpercre majd pedig az arcába bámultam.
- Ostoba varázsló… - sziszegtem Damian-nek. – Semmi bajom és dolgom sincs veletek, mindössze Asgard szégyenével van lerendezetlen ügyem!
Amint megláttam a tüzet a kezeiben elmosolyodtam, tűzmágiával támadni egy tűzmágusra? Hátrébb ugrottam és a szabad kezemmel intettem egyet, hogy kioltsam az általa megteremtett tüzet megszakítva így a varázslatát. Hogyan tűnt fel előttem, még teleportációra is képes lenne? Ez lehetett a válasz, ami viszont nem volt a legjobb számomra. Ha nem sikerült tönkretennem a varázslatát, akkor kitérek a támadása elől lehetőleg úgy, hogy megpróbálok mögé kerülni vagy félreugrom a támadás elől. Elvigyorodtam ismét, akkor jöjjön a kedvenc mutatvány, amelyik nevem olyan gyakran ragadt meg a lokisták körében.
Karddal támadok felé, csak egy elterelő csapás, nem szándékozom olyan közel kerülni hozzá, elsuttogok néhány szót és mágikustüzet teremtek a páncélja alá célom a férfit egyenesen belesütni abba a vértbe, amiben megtalálható, majd pedig félreugrom oldalra tőle, hogy közvetlen támadást ne vihessen be nekem. Közben éreztem, hallottam és láttam is a szemem sarkából a mágikus energiákat, Thorhalla kedves hamarosan ránk fogja omlasztani az egész épületet, ügyes roppantul! Ennek is annyi esze volt, mint Thornak idióta liba! Majd ismét visszafordítottam a teljes figyelmemet Damian-ra és próbáltam a tomboló evilági énemet kizárni teljesen a tudatomból, amíg ezzel ne nem számolok.

Fegyver: Skymningen
Mágia: 50 egység


#10 2009-05-01 16:25:23
Shadow
Halla szavára, csak bólintok, s a két pisztolyt elrakom, majd a puskám veszem kézbe. Készen állok arra, hogy célozzak és lőjek, de ekkor kicsit keményebb ellen állást tapsztalunk, mint hittem volna, de ettől függetlenül egy gonosz mosoly jelenik meg az arcomon, főleg, mikor pofim szinte súrolva húz el egy golyó.
- Micsoda lovagias cselekedet. - leengedem a fegyver csövét és az egyik előttem lévő katonához lépek. - S milyen ostoba! - ezzel felrántom, elő pajzsnak, s a puskám a földön koppan, ahogy a pisztolyok is, de már én nem vagyok ott. Egy aprócska kolibri suhan el egyenesen Démona felé, s az utolsó pillanatban váltok alakot a lány közelében. De nem a sajátomat veszem vissza, hanem Démonáét, s úgy teperem a földre a lendületemet kihasználva. A meglepetés erejét kihasználva, míyg nem fogja fel a dolgokat lököm Halla felé a földön dúrván, majd gyorsan ugrálva kiütök pár katonát, s az ellenállsá felé veszem az irányt, mint ha épp visszavonulnék.
Ha minden jól megy, akkor a csere a csetepatéban nem tűnik fel senkinek.
- Morsus! - szólok a lányom hangját a férfinak. - Sebesítsed meg anyám más világi énjét, de ne végezz vele! Az a gonosz nő befojásolja! - remélem, hogy beveszi, s a közelébe enged. Ha igen, akkor jön a fekete leves számára, mert a közvetlen közelébe váltok alakot és vágom a tüskés alkaromat a mellkasába. De ha látom, hogy bizalmatlan, akkor még nem támadok rá. A lényeg, hogy meglepetés szerűen támadjak rá, s közvetlen közelről, hogy ne legyen ideje fegyvert használni. Közel harcban csak elbírok vele, ha nem játszok fair játékot akkor meg még biztos is a siker.


#11 2009-05-01 17:54:25
DeAngelo
A jó büdös... A jó rohadt... A jó szemét... Elvesztettem a hatalmam... Végre érzem, hogy én vagyok, és nem valaki más... Az égi harc eléggé feldobott... Most éljünk meg ebből!... Indulhat a buli... Nincs elég anyag, de az adamantium keménységű páncélt felveszem... Balcsonkomon egy méter hosszú ébenfekete kard jelenik meg, majd a másik kezemen egy fél méter hosszú ében penge... Futva rohanok a katonák közé... Szinte érzem a vér ízét... Ott vágok ketté mindenkit, ahol érek, s beérem Morsust...
-Hibátlan taktika! Itt senki sem normális! Próbáljuk már meg kihasználni!
Kettőnk körül nagyjából kétezer tüske kezd megjelenni a földből a katonák, és a Démonák felé...
-És egy kis taktikai előny...
Morsus és Fredericho testén is megjelenik az anyagomból alkotott, mozgékony adamantium keménységű páncél...
-És végül a tüzijáték...
A katonák, és Démonák felé az összes tüske kigyúllad, villám lángal, szinte robbanás szerűen... Frederichot is igyekszem megvédeni... Én akarom megölni... Morsus meg... Ha ő az áruló többet tud, és ha ő az áruló én akarom megölni, vagyis most életben tartjuk... A többiek nem érdekelnek... És még csak azért is előnyös a dolog, mert ha rám akarnának támadni, hármat látnak belőlem, a páncél miatt...


Kibiztosítom a fegyverem, amit az őrtől kaptam, de ebben a harcban így se érek sokat... Igyekszek berohanni a Kapitányék után... Mi? Fekete páncél jelenik meg a testemen... Nehéz, de lehet benne mozogni... Gabriel? Minek véd meg? Mindegy... Nincs időm ezzel szenvedni... Berohanok Kapitányék után, amíg a kapu nyitva van... Itt mindenki hulla... Csak egy ember van talpon... Vörös Koponya? Ő lenne az, akit le kell győzni? A mi világunkban is volt egyszer... Még a II. világháborúban... Merényletet akart Hitler ellen, de az megölette... Érdekes... Mindenhol sugáozzák? Ennek szörnyen nagy egója van...


#12 2009-05-02 09:52:19
Zöld Ördög
Zöld ördög és Fegyver:

Az Ördög Adrenalin szintje egyre csak fokozódik, mikor érzi a rengeteg ember egymásnak feszülését. Harc, hegyén hátán. Szája szélét nyalogatja, amikor a vért látja kicsordúlni testéből.
-Áhh… Osborn… Élvezem a fájdalmat. –mondja, majd agyát elönti a kellemes és nyugodt érzés, ami egy másodperc leforgása alatt átcsap dühbe. Arca eltorzul, izmai megnőnek és teste megváltozik.
-Osborn, Osborn, Osborn. –csóvája fejét a ZÖLD HALÁL. Kihúzza magából a küzyüt, ami bőrébe ásta magát, majd lehajítja.
-Szereted a ringlispilt? – kérdi a Halál széles mosolya, majd elkezdi testsúlyával reáncigálni a deszkát. Tömegét rácsapja, majd vissza. Majd megint rá és vissza. Ezzel próbálja a földbe csapni a Manót.

Fegyver gigászi küzdelmet láthat. Vörös Koponya és Kapitány. Izgatottan tártja nagyra szemeit. Majd eszmélethez téríti magát és a Kapitányra, csak úgy mint magára és Haloween-ra energia pajzsot von. Bár tudja, hogy a Kapitány esetleg visszautasíthatja a segítséget. Ezért ha így tesz, azonnal leszedi róla. Fegyver elő veszi puskáját, és elkezdi lőni a Koponyát, illetve az esetleges zavaró tényezőket, mint betörő Koponya csatlósokat, katonákat és a többi.

#13 2009-05-02 15:13:01
Morsus
Bent
Koponya és Kap vadul verekednek, de Fegyver lövéseitől Koponyának el kell ugornia és a kardjával hárítani a a golyókat ekkor a Kapitány a fejbe rúgja. Koponya a trónusának a lépcsőjére esik és a Kapitány felé kezd sétálni.
- Szövetségesek. Nem szolgák. Ez a legfontosabb. Majd megtan...
- Túlsok szöveg...
Mondja Koponya és felemelve a kozmikus kockát , abból egy lilás villámot lő Kapra, aki a pajzsnak hála csak a terem másik végébe csapódik be.
- ...Kevés tett. Igazi amerikai vagy.
Mondja Koponya dühösen és elindul a kíséret felé.

Kint
Ördög bölcsen lépett, mert ahogy eldobja a bumerángot az robban is, de a csipógása nem halkul el sőt egyre több helyről hallatszik. A többi bumeráng egyenesen Ördög hátába csapódik be. Manó pedig levetti magát a deszkájáról Ördög felé fordulva és kacagva.
- Meglepetés! Ez van ha a valódival harcolsz másolat!
Ahogy Halla súgni kezd a célpontja eltűnik és mögötte megjelenve befogja a száját.
- Eleget beszéltél boszorka. A védenceid megakarják ölni a világainkat és nem engedhettem, hogy a női bolondságaid világok ezreit rombolja le.
Közben másik fém kesztyűjével megfogja a kardot tartó kezét és elkezdi a fegyvert kiforgatni. A két mágikus lény sebesen zuhan e közben a föld felé.
Shadow Démonaként szól rá Morsusra, aki már majdnem meg is állna, de akkor a valódi Démona megfogja Shadow csuklóját és vissza rántja maga mellé.
- Lőj le mindkettőnket!
Parancsolja Michaelnek, aki teljesíti a parancsot és így Shadow kap egy lövést valahova a tüdeje jobb felső részébe. Már-már váll közelbe. Démonával együtt a földre zuhannak.
Thorhalla kihasználja DeAngelo képességeit és a földre csap,a mitől a teremtet tüskékből viharok villámai kezdik elsöpörni a katonákat.
Éjfélt leütik. /Amikor tud írni akkor magához tért a játékban/

Bent
Kapitány: Fegyver, Halloween és Frederico

Kint
Ellenállás: Zöld Manó, Thorhalla, Michael, Damien, Démona, Segélykérő, Éjfél, Fegyver, Gabriel DeAnegelo
Koponya: Halla, Shadow, Zöld ördög és 17 katona


#14 2009-05-02 16:16:41
Shadow
Már majdnem elérem a célomat, mikor Démona elkapja a csuklómat és maga mellé ránt, azonban a lendületet kihasználva mögé kerülök magam felé fordítva, de a lendület így is jobban tovább visz, miközben eredeti alakom veszem vissza, hogy úgy nézzek bele a lányom szemébe. Mind ketten kapunk egy-egy lövést, azonban Démonát érő lövés egyenesen bele löki a az alkaromon lévő tüskékbe, míg engem a jobb vállam alatt nem sokkal talál el a golyó. Őrült fájdalom, de az még nagyobb, ahogy látom, hogy saját tüskéim mélyen hatolnak bele egyenesen a saját lányom mellkasába. Könnyes szemekkel rogyok le a földre magammal húzva a lányomat.
- Bolond lány... miért nem maradtál hátul a hátsódon? Miért nem? - kérdezem halkan suttogva, miközben a tüskéim lassan visszahúzódnak az alkaromon. Lassan magamhoz ölelem jobb kezemmel. Nem érdekel a fájdalom, mit a seb okoz. A lelkem sokkal jobban fáj most. Morsusra nézek fel, miközben balkezem a lányom mellkasára rakom. Mellettem egy halott katona, s kezdi az agyam telejesen elönteni a harag és a gyűlölet. Gyűlölet magam iránt. Démona fülébe súgok halkan.
- Bocsáss meg... s tarts ki egy kicsit. - ezután hangusabban szólalok meg Morsusnak intízve a szavaimat.
- Menekülj – refelxből kapom fel a katonánál lévő pisztolyt, s Morsusba ürítem a teljes tárat. Ő is mesterlövés, de most a bánta, a gyűlölet, az ami gyorsítja a mozdulataim. Mellkasára lövök azonnal, majd felfelé, hogy fejbe lőjem. Mikor a tár kifogy, a pisztoly koppan a földön, s átöllelve testemmel óvom a saját véremet.
- nem lesz semmi baj...nem lesz semmi baj... Lányom - suttogom halkan a fülébe.


#15 2009-05-02 16:25:49
Zöld Ördög
Zöld Ördög és Fegyver:

A Halál szerencsére sikeresen kihúzta magából a közelgő robbanást előidéző szerkezetet. Így megóvva magát a szétrobbanás veszélyétől. De a baj nem sokáig kerüli el, mert máris a hátába fúródik a sokkal nagyobb létszámú robbanó bumerángok tömege, ami denevér zsongásaként ordít.
-Másolat? Lehet, hogy véredből vagyok, de nem másolat, hanem inkább testvérnek mondanám magam! Látom egyik világban sem vagy tisztába az élettel Osborn. Mindegyikben a saját kis beképzelt burkodban élsz! –ordítja a deszkáról leugró Goblin után. A Halál hátában ékeskedő tölteteket meg sem próbálja kihúzni, hanem mint egy kamikaze berezeker, Osborn után veti magát a mélybe. Így önmegsemmisítő küldetésével mindent megtesz, hogy a halálba kísérje kézen fogva a személyt, kit gyűlöl és megvet.
-Ha én elmegyek, te is velem jössz senkiházi! –kiáltja, és tömegét felhasználva, kezét előre teszi, majd a fizika törvényeivel át metszi magát a levegőben, gyorsítva zuhanását. Ha sikeres, megpróbálja Osborn-t magához ragadni, és a robbanással cafatokra szedni. Talán Halál túléli, hisz ebben a formában ellenáló képessége nagyobb, mint Gobliné.

Fegyver tüzelése folyamatos Koponyára. Ám agyában érdekes érzés történik. Alternatívája elveszti teljesen az eszét. Érzi, hogy Halál megbolondul. A fura kémiai folyamat, agyában felidézi két másik alternatívája halálát is. Sárga Démon és a robosztus Pentagoni énjét. Éles fájdalom, ami át csap dühbe . Dühbe és kegyetlen mészárlási vágyba. Ez csak tovább fokozódik, mikor látja, hogy a Kapitány orbitális csapást szenved és a szobán keresztül csapódik be a falba.
Puskáját el hajítja és mindenkiről leszedi az energia pajzsot, amit rá tett. Magát egy kéken vibráló fehér foltos pajzsal veszi körbe, ami egyre csak növekszik és nagyobb-nagyobb méretet ölt.
-Elég volt a gyilkolásból!!!- kiált, és a már megnövekedett pajzsot, ami 1-2mp alatt elnyerte formáját, egyfajta energiahullámként ereszti el, mi lökést generál a terembe és reményei szerint, talán mindenkit a falhoz pasziroz.
Ekkor fegyverét felkapja, és a még maradék tárt, ha látja Vörös Koponyát, megpróbálja belé ereszteni. Talán sikerűl neki, talán nem. De már kész a megváltó halálra, vagy a teljes békére…


#16 2009-05-02 22:33:59
Thorhalla
A tűz kialudt a férfi kezében, helyes, akkor jöhetett a második része annak, amit akartam. Alig kezdtem el a varázslatot a férfi már megint eltűnt előlem, nem volt időm még arra gondolni sem, hogy hova tűnhetett, mert a következő pillanatban már egy fém kéz tapasztotta be a számat. A megdöbbenéstől hagytam abba leginkább a szavaimat mintsem amiatt, hogy ez történt. Gondolatban is befejezhettem volna, de ez a lépés merész volt és tényleg megdöbbentő. Megdermedtem pár pillanatra és lecsuktam a szemem. Hallgattam a szavait, ostoba barom! Nem nyúltam fel a karjához, hogy letépjem a számról, bizonyára sikerült volna, mert úgy saccoltam, hogy hiába velem egy magas, erőben én vagyok jobb helyzetben már csak Asgardi létem miatt is. Azt a kezemet sem mozdítottam, amelyikben a kardom volt, csak hallgattam végig a szavait. Már tudtam, hogy mit fogok tenni, felkészültem gondolatban a bekövetkező fájdalomra.
Elengedtem magam, mintha beletörődtem volna abba, amit mondott és kissé nekidőltem, ha már úgyis mögöttem volt, a kardomat továbbra is tartottam, nem fogom hagyni, hogy kiszedje a kezemből. Egy másik helyzetben, ha nem egy csata közepén lettünk volna, akkor ez a szituáció talán még romantikusnak is lehetett volna nevezni. Ezen felnevettem, amitől megrázkódtam, majd pedig egy erős rántással hátrarántottam a fejemet, hogy lefejelhessem. Majd most meglátjuk, hogy fájó fejjel mennyire vagy gyorsan képes teleportálni. Ekkor mozdultam csak, ha sikerült, ha nem, lábbal hátranyúltam, majd pedig kirántottam az övét. Itt már magamat sem kímélve fordultam és egyből ütést mértem könyökkel vagy alkarral a férfi torkára.
- Fogd már fel, hogy nem érdekel a harc, és egyik sem a védencem! Ha egy csöppet is érdekelne, akkor régen az Ellenállás oldalán lennék! Nem érdekel, sem Vörös Koponya, sem ti! – vetettem oda. – A világom, Asgard a legfontosabb számomra, amiért az életemet adnám! Az a nő pedig elárulta ezen Asgardot és nem bocsátom meg neki, hagyd, hogy kihívhassam egy párbajra és megérdemelje, ami jár neki! Ennyire nehéz ezt megérteni?!
Valami volt vele, ebben a pillanatban akár egy könnyed mozdulattal kitörhette volna a nyakamat, de nem tette, vagy átölel és felgyújt, hiszen láttam, hogy képes tűzmágiát használni. De most nem törődtem vele, reménykedtem, hogy ezzel sikerült némileg kiütnöm…

Fegyver: Skymningen
Mágia: 50 egység


#17 2009-05-03 16:22:26
Morsus
Bent
Fegyver lökése után mindenki a falhoz kerül és Koponya kezéből kiesnek a játékszerei. Próbál nyúlni a kocka után, de közé és kocka közé a pajzs csapódik be. A kapitány ellenállva a nyomásnak indul meg Koponya felé.

Kint
Halla ütések sorozatát viszi be Damienek és megfordulva szavaival dühösen sorozza meg, de akkor veszi észre, hogy a páncéloson nincsenek sérülések és öve se volt, amit le lehetett volna venni róla. Damien nem támad. Csak fogja a nőt és áll vele szemben.
- Ennyi? Ezért harcolsz? Ennyire gyűlölöd magadat, hogy inkább kínzod a lelked mintsem megóvd asgardot? Annyira nem tudod elfogadni magadat, hogy inkább arra az oldalra állsz, amiről tudod, hogy elveszi majd tőled asgardot? Tényleg fel akarod áldozni a világodat csak azért, mert gyűlölöd az arcot, amit a tükörben látsz?
Kérdi a férfi.
Halál és Osborn a mélybe zuhannak és hatalmas robbanás kíséretében. /Ördög ebben a körben nem írhat csak fegyverrel, hogy mi történt vele az majd kiderül/
Shadow leszúrja lányt, majd belelő Morsusba, aki hátra zuhan.
- Miért... csináltam? - kérdi a vérző szájú Démona. - Mert az anyám is ezt tette volna. Mert nem számít melyik világból vagy... a vér...
Lassan eszméletét veszti a lány.
- ...ugyanaz...
A lány szemei becsukódnak. Ekkor az égbe borul és Thorhalla testéből villámok áradnak szét.
- Mit tettél? - kérdi a dühös istennő. - A saját lányoddal!
Thorhalla villámaitól az elektromosság feltölti a légkört egyértelmű, hogy itt bárkit bármikor megtudna sütni ha akarna, de most csak a nevelt lánya érdekli. A nő elindul Shadow és Démona felé, de ekkor a mellei közt két fekete csík száguld át. Thorhalla ezek után térdre zuhan. Az istennőt ért csapás mindenkit megbénít és mindenki csakis erre tud figyelni.
A nő össze esik pár méterre Démonáéktól és mögötte áll Segélykérő feketésen füstölő szemekkel.
- Heil Führer, Heil Én.
Mondja Revans rideg hangon.

Bent
Kapitány: Fegyver, Halloween és Frederico

Kint
Ellenállás: Zöld Manó, Thorhalla, Michael, Damien, Démona, Segélykérő, Éjfél, Fegyver, Gabriel DeAnegelo
Koponya: Halla, Shadow, Zöld ördög


#18 2009-05-03 17:03:27
Thorhalla
Pár pillanattal később szemben álltam a férfival, aki még mindig tartott, a dühtől és gyűlölettől gyorsabban szedtem a levegőt, amikor ránéztem. Nem támadott vissza, miért nem?! Döbbenten néztem a szemébe, amikor feltette az első két kérdést. Mi az, hogy ennyi?!
- Te ezt nem értheted! – sziszegtem dühösen. – Igen gyűlölöm magam ennyire, de fogalmad sem lehet, hogy miért…
Hogyan is érhette volna ezt, aki egykor voltam soha többé nem lehettem az. Thor és Loki elpusztították azt, de főleg Thor. Mi maradt más nekem, csak a világom. Hogyan lennék képes megbocsátani magamnak, amikor egykori barátaim halála, a szüleim halála mind az én lelkemen száradtak. A legtöbbel saját kezűleg végeztem, akárcsak Einar-t. Ezek után képes lenne ez a férfi tükörbe nézni? Amikor mindent saját maga pusztított el maga körül? Soha többé sehol sem kaphattam megbocsátást, lehet, hogy az életemet is adom a világomért, megbocsátást akkor sem fogok kapni senkitől sem. Vagy ha tőlük igen, saját magamnak soha sem leszek képes. És ezt láttam benne is, itt volt, az ő kezében volt Asgard sorsa és hagyta, hogy elpusztulni, a saját életét kellett volna adnia azért, hogy megmentse, de nem tette. Hogyan bámuljak egy ilyen személy képébe, akinek a vére ugyanaz, mint az enyém? Őt talán magamnál is jobban gyűlöltem…
- Asgardot akarom megóvni és semmi mást! – mondtam erőtlenül. – De ő…
… de annyit nem ért meg, hogy a rossz oldalra álljak. Valahogyan módot találok arra, hogy megfizessen ezért a tettéért. Csak az a hely számított, hiszen semmim sem maradt. Megért annyit is, hogy Thor-t is visszahozzam az életbe és megmentse a világomat. Akkor most is képes leszek áldozatot hozni. Dühösen szorítottam ökölbe a szabad kezemet és fogtam szorosabban a kardom markolatát. A férfira néztem dühösen, de nem támadtam, pedig mennyire egyszerű lett volna, hogy most leszúrjam és véget vessek ennek a párbajnak már csak a szavai miatt is.
- Nem… nem - ráztam meg a fejemet a férfi utolsó mondatára.
Leengedtem a kardot magam mellé és egy gondolattal kioltottam rajta a mágikus tüzet és vesztesként hajtottam el a fejemet. Veszítettem a saját szememben, az övékben győztem.
- Intézzük el ezeket a náci vadállatokat – suttogtam halkan, hogy csak a férfi hallhassa. – A világom megér annyit, hogy ismét halandókkal szövetkezzem érte…
~ Én nem vagyok az apám, hogy elpusztítsam azt… ~ gondoltam. ~ Nem, vele ellentétben én csak uralni akarom és nem elpusztítani azt…
Felkaptam a fejemet valami fekete fényre és döbbenten néztem a térdre rogyó Thorhallára, előtte Démona és Shadow. Mögöttük egy férfi jelent meg, ő volt az áruló?! Nem, nem fogom hagyni, hogy a világomnak vége legyen! Rohadékok, Asgard megért ennyit, mindennél többet is! Akárcsak az, hogy végre hazajuthassak, visszafordultam az engem tartó férfi felé, szerintem az arcomból már látta, hogy miként is döntöttem.
- Fedezz kérlek, Damien – néztem a szemébe elszántan és mondtam halkan, amit. – Véget vetek ennek a harcnak egyszer és minden korra… Ha képes vagy rá, mikor félúton vagyok, teleportálj a férfi közelébe.
Elfordultam tőle és pár lépést haladtam a földön fekvő evilági énemék felé. Egyetlen gondolat elég volt arra, hogy a kardomra ismét felkerüljön a tűz, majd pedig néhány varázsszó ismét és körülöttem minden lángolni kezdett, lényegében én magam, pár centire tőlem minden, nekem nem ártott és semmim sem lobbant lángra tőle, egy tűzpajzs, amit később még támadásra is fel szándékoztam használni. Meg sem vártam lényegében Damien válaszát, hanem már lendültem is előre, cikázva rohantam felé, hogy nehezebben tudjon az áruló eltalálni. Ha megkaptam a kért teleportálást, ha nem – ami esetben nekem kellett elérnem a férfit – és sikerült a közelébe érnem, akkor használtam a saját fegyverem mágiáját, egyetlen szó, majd pedig sűrű átláthatatlan köd vett minket körbe, amiben csak én láttam bármit is //Kard képesség.// Amint ezzel megvoltam a férfira támadtam és egyetlen vágással akartam megszabadítani a fejétől.

Fegyver: Skymningen
Mágia: 40 egység (ha sikerült odajutni hozzá és használni a fegyvert)


#19 2009-05-03 19:29:24
Shadow
Könnyes szemekkel nézem a lányoat, egyszerűen gyűlölöm magam, gyűlölök mindenkit, akik körbe vesznek. Démona szava, mint tőr hatól bele a szívembe, a lelkembe, s okoz mély halálos sebet rajta.
- Ne beszélj kérlek, tartalékold az erődet, könyörgöm. - suttogom könnyesz szemekkel, s még jobban magamhoz ölelem, mikor eszméletét veszti. A világ mely körül vesz, valahogy egyre jobban kezd elhidegülni tőlem, ahogy a lányom ölelelem. A szemeim lehunyom, s csak hang töredékek jutnak el hozzám, abból, amit Thorhala mond, s mikor ránézek, akkor egyenesen a nő szemébe nézek. Még egyszer megölelem a lányomat, majd látom a megjelenő alakot, s a világ többi résztvevője megszűnik körülöttünk. Egy katona, vagy bárki más se érdekel, csak azt az egy személyt látom élesen, ahogy ő a hideg üres tekintetemet.Lassan a földre fektetem az eszméletlen lányomat, majd ellököm magam a talajtól, elkapva az egyik katona puskáját, s tüzet nyitok az alakra.
- Pusztolj! - üvöltöm . Pusztulj, ha kell felégetem az egész világot, de te megdöglesz! - a sebembe nyilaló fájdalom, csak még tovább taszít. Minden egyes lövés, mikor a puska hátraugrik fájdalmat okoz, minden egyes lövés, akár egy csapás, s bűntetés, azért amit a saját lányommal tettem. Minden egyes lövés, halál annak aki most az utamba áll, s ha már nem érdekel, hogy ki is az. A lányom haldoklik, vagy már meg is halt, s én is a gyilkosa vagyok. Nincs kegyelem, nincs megbocsájtás, nincs feloldozás, csak pusztulás, s halál. Üres hideg szemeimben csak a puska torkolat tüze tükröződik, ahogy arra löbök, aki végzett Thorhallaval. Csak akkor hagyom abba a tüzelést, ha már nem látom, s a puskát a földre ejtem, miközben oda megyek Démonához, majd a karjaimba veszem a testét, s megindulok vele lassan kifelé a csatatérről. Tekintetemmel elsősegély ládát keresve, vagy bármit, ami most segíthet rajta. Tekintetembe akkor költözik csupán érzelem, ha alányomra nézek. A saját sebem, s fájdalmam nem érdekel, azzal lesz időm foglalkozni később...


#20 2009-05-03 20:00:11
Morsus

/Ördög még kimarad a körből majd ha a Koponya termében is volt kör váltás akkor írok neki is. A koponyába sem írtam újat. Ez csak az épület kinti részében játszókra vonatkozik./

Damien nem mond semmit és anő rohamba kezd. Ahogy kérte teleportálni kezd és megjelenik a férfi mellett lángba borítva mindent. Meglepő módon egészen jól bírja és még mosolyog is miközben készül a nő ellen védekezni.
- Másoló mutáns vagyok a Föld legerősebb mutánsainak az erejével rendelkezem!
Shadow ekkor kap fel egy pisztolyt, de mivel fel se fogja először, hogy a pisztoly, amit felkap nem átlagos katonai, hanem valami speciális, ami most lett mellé csúsztatva. Az első lövések áthatolnak a hőn és a védőmezőn belevájva a húsba. Morsus feláll és a másik pisztollyal kezdi lőni a mutánst. A férfin kevlár és DeAngelo teremtette vért volt, ami felfogta a lövéseket. Ekkor Halla lángjai még nagyobbak lesznek és lassan akkorák, hogy a vágás pillanatára a penge könnyen hatol át az áruló testén.
- Mi... hogy... - kérdi utolsó szavaival Segélykérő
- Igaz lángokat kapott az istennő.
Mondja Damien karba tett kezekkel. A férfi holtan omlik össze majd az őrszem képességei miatt gyűlt energia elkezdi felemészteni a testét és pillanatokon belül fekete anyaggá majd semmivé válik.

A hősök megfordulnak és Hallát láthatják ahogy félholtan térdelve karjaiban tartja Démonát.
- Elvesztettem Asgardot... a szerelememet... a barátaim... a vezérem... az apám... nem adom a lányomat. Soha.
Szabad keze az égbe emeli a pörölyt.
- Az utolsó kérésem az ősi istenektől. Nem adom vissza az életed... újat adok... amit én nem kaphattam meg... amit ebben a világban senki sem kaphatott meg...
A pörölyből fény árad és az egész termet felöleli mikor az elkezd halványodni ezernyi hangot hallanak a hősök egyszerre megszólalni:
- Megtört lelkek gyermeke... démonok nevelték... tűzistennője óvta... Asgard szelleme add neki igaz életet... a régi idők isteneinek utolsó lánya... Valkűr



#21 2009-05-03 20:23:14
Thorhalla
Nem mondott semmit, ennek ellenére amikor félúton jártam eltűntem és a következő pillanatban pedig már szemben voltam a férfival. Támadtam, de csak a képembe röhögött. Gúnyosan mosolyogtam rá, ha azt hiszem rohadék, hogy csak ennyire képes egy istennő, akkor nagyon tévedtél. Másoló mutáns? Az sem lesz képes örökké kitartani. Lövések záporoztak el mellettem, de nem törődtem velük, mind az ellenfelemet célozta és lőtte, nocsak, valakik mégis összeszedték magukat? Meglepődtem, hogy nem varázsoltam újra, de mégis a lángok nagyobbak és erősebbek lettek. A varázsló! Tovább támadtam, majd végül az egyik támadásom eltalálta az árulót és könnyedén osztottam ki a halálos sebzést számára.
- Senki sem tarthat ki örökké a mágiával szemben – mosolyogtam gúnyosan a férfire.
Hátrafordultam a mágus felé és egy biccentést küldtem felé a szavaira, most már nem boszorka, vagy álnok nőszemély, hanem istennő. Végre, hogy egy oldalon állunk neki is sikerült kimondania azt, ami voltam. Néhány szó volt csupán és az engem ölelő tűz semmivé foszlott. Végignéztem a csatamezőn, Damien-t és engem leszámítva szinte nem voltak nem sérültek ezen a helyen. Két másik fiatal férfi, de senki más. Thorhallára néztem el is indultam felé, de megtorpantam. Most jött el a vég, és meg fogom tenni, amit meg kellett volna tennem! Megöllek!
Amikor meghallottam a hangját megtorpantam. Én is mindet, Asgardon és az uramat, vagyis az apámat kivéve, de még őt is, de visszahoztam az életbe. Csak néztem az evilági énemet és nem mozdultam. Néztem, ahogyan a Mjölnir-t levegőbe emelte és amit mondott. Légy átkozott nőszemély! Ezek után már nem mondhatlak annak, aminek eddig tartottalak, átkozott! Eltakartam a szememet a fény hatására, majd pedig amikor enyhülni kezdett egy alakot láttam meg benne és hallottam a hangokat, majd végül megláttam őt…
< - És ez az a nap, amikor szembesülök a saját halandóságommal is – suttogtam magam elé. – Nem gyűlöllek, téged nem, te meg merted tenni, amit én képtelen voltam feláldozni magad azért, akit szeretsz… én elbuktam és az lettem, ami, de te. Örülhetett a néped, hogy te voltál a vezérük Thorhalla Lokidottir… >
Később már megtettem volna, hogy minden rendben legyen, felajánlottam az életemet Hela-nak, hogy Thor és Loki élhessen, hogy Asgardot megtisztíthassák a Fájdalom által ránk küldöttek szörnyeitől... felajánlottam, akárcsak néhány halandó, de őket megtagadta Hela, akárcsak Thor-t és ő meg a többi istennőt, istent és valkűrt nem hagyta, hogy megtegyék ezt. Az én életemet pedig Loki nem engedte át a lányának, a nővéremnek..., pedig akkor talán megbocsáthattam volna magamnak, hogy valamelyest tettem azért a bűnért, amit elkövettem és nem hagytam volna. Felpillantottam Valkűrre... Nem is volt istennő… még akkor sem, ha egy másik királyi vérből származó egyén az életét adta érte. Csak egy ember volt, aki istenné vált semmi több, a szememben soha, de soha sem lesz több, egy démon továbbra is. De akkor azt hiszem, hogy végre itt volt az ideje, hogy befejezzük ezt a harcot és hazamenjünk végre.
- Nos akkor szerintem még mindig nem végeztünk itt! – mondtam és végignéztem a társaságon. – A háborúnak még nincs vége, okozzunk akkora káoszt a nácik seregében, hogy soha se állhassanak újra talpra tőle – mosolyodtam el gúnyosan.


#22 2009-05-04 08:48:14
Zöld Ördög
//tehát most csak Fegyvernek írok//

*Fegyver lökéshulláma sikeresnek bizonyult. Vörös Koponya a falhoz passzírozva, de sajnos mindenki más is. Kapitány bár erőt vett magán és Koponya és a különös tárgy közé állt, de Fegyver eléggé megsínylette ezt a „kitörést”. Lihegve rogy térdre.*
~Elképesztő Kapitány ereje…~ *fogalmazódik meg fejében a gondolat. Majd lábra áll és fegyverét eldobja. A tár már kifogyott és nincs tartaléka. Elő veszi utolsó lőfegyverét. A még a bázison kapott pisztolyát. Igaz, nem olyan komoly fellépést biztosít számára, de ha nincs ló, jó a szamár is.*

*Fegyver, pisztolyát megforgatja és Biztos távolból Koponyára fogja a kezében helyet foglaló felszerelését. Amerika Kapitányát pártolja és erősíti. Fegyver minden reménye most abban van, hogy a Náci vezér feladja. De tudja jól, hogy túlságosan könnyű lenne. Arca ábrázata ellentmondást nem tűrő képet ölt. Majd megszólal*
-Mi az a kristály? Válaszokat követelek. Ellenben az egész tárat beléd eresztem. *mondja, miközben szép távolságot tart. Legalább 4-5m-t*

*Fegyver a válaszokat várja, és reméli, hogy megkapja. A kapitány és ellene, meg a velük tartott Haloween ellen nem tehet semmit. Túl erőben vannak. Ezt a Koponyának is be kell látnia.*


#23 2009-05-04 15:02:32
Halloween
- Éééébreeesztőőőő! - ordítom "önmagam" fülébe, és nagy nehezen visszapofozom az ébrenlétbe.
- Lemaradtál a legjobbról! Kár, hogy nem volt pattogatott kukrica a közelben... - mesélem kedélyesen Éjfélnek, aki, ha nem az lenne, aki, most betört fejjel feküdne a földön. Így, bár a Sinistertől kapott gyógyerő megmentette az életét, a fő műsorszám alatt eszméletlenné vált. Hja, semmi sem tökéletes!
Arra térek magamhoz, hogy Halloween ordibál a fülembe. Tahó. Kissé megerőltetem az emlékezetemet, mert hirtelen nem tudom, hogy hol vagyok, majd bevillannak a képek. Épp egy Őrszemet akartam ártalmatlanná tenni, amikor a másik egyszerűen fejbevágott. Még jó, hogy csak súrolt, de így is legalább tíz méterrel arrébb fekszem egy falmaradvány tövében, mint ahol eredetileg voltam... Mennyi ideje is? Abból, hogy Halloween újra mellettem rontja a levegőt, legalább négy-öt perce, de mivel mellettem van, és nem a küzdelem közepén, ezért húsz perc még nem telt el a csata kezdete óta.
- Hogyaza... Itt meg mi történt? - kérdem döbbenten, ahogy Thorhalla pörölye nyomán Démona változása a szemeim előtt zajlik le. Az állam a földön, úgy bámulom a jelenetet... Mert, bár sok furcsaságot láttam már életemben, azt, hogy miképp válik valaki isteni lénnyé, még soha. Ami azt illeti, nem semmi látvány... Már csak ezért is megérte eljönni otthonról!

Túlságosan elmerengtem azon, hogy mi történne, melyik lenne jobb - ha elfogadom a Koponya ajánlatát, vagy ha a Kapitány mellett állok ki. Végül Fegyver segít ebben a döntésben, a mindenkit falhoz vágó lökéssel. Egyrészt kizökkent a gondolatmenetemből, másrészt rávilágít arra az egyetemes tényre, hogy a "jó" mindig győz - tehát mindegy, melyik oldalra állok, ÉN csak nyerhetek! ÉS mivel az a jó, ha az embernek erős barátai vannak, a Koponya meg nem valami szeretetreméltő külsejű fazon, pechhére Amerika hős lovagja mellett döntök. Az energianyomás ellen semmit sem tehetek, ami nem jó, de Fegyver uralja a helyzetet. Azért én is megpróbálok laposkúszásban elindulni a kristály felé, hogy messzebber lökjem a Vörösképűtől. Na persze, rajtam kívül senki nem tudja biztosan, hogy melyik oldalon állok, remélhetőleg mindenki abban a hitben van, hogy mellette állok, és abbahagyják a macerálásomat. Elvégre a küzdelemben egyik fél mellett sem tettem semmit, nem mintha lett volna nálam bárminemű eszköz, amivel érdemleges segítséget nyújthattam volna a Koponya ellen... Ő meg, bízom benne, passzív hozzáállásomat olyasféle támogatásként értelmezte, ami közben nem akartam még elárulni Kapiéknak, hogy nem őket áll szándékomban segíteni.
Most tehát a kristály felé kúszom, maximális sebességem talán hét-nyolc centiméter egy perc alatt, ami szánalmasan kevés ugyan, de több a semminél.


#24 2009-05-04 15:23:06
Shadow
„Megtört lelkek gyermeke...”

Figyelem, ahogy a férfi meghal, akire lőttünk összefogásban, s majd lassan a lányomra tekintek.
~ Nincs béke... Nincs megbocsájtás... Nincs boldogság... ~ ver vízhagot a gondolat elmém ürességében ~ ...Csak pusztulás... ~ tekintetem lassan a többiekre siklik, miközben a lányomhoz sétálok. Tekintetem hideg, s üres, ahogy lssan letérdekel a vérem mellé.

„Démonok nevelték...”

A múlt, mely elkísér bennünket örök életünkön, nem engedi, hogy könnyen feledjük... nem engedi, hogy könnyen feledhessük. Lehunyom a szemeimet, s a múltam az, mely szembe néz velem, mely fájdalmas, a kegyetlen volt. Egyetlen pozitívum, hogy túléltem, de semmi más talán, ami másnak is az lenne. Vér tapad a kezeimhez, s most már a saját lányom vére is. Egy újabb lélek, akinek az élete mellettem ér véget... Egy könnycsepp folyik végig az arcomon, majd hullik a füldre, lassan zuhanva, ahogy az idő szinte megállni készül körülöttem, legalábbis számomra, minden pillanat kezd örökké valósággá válni, ahogy szívem is lassan dobban, egy nagyot...

„Tűzistennője óvta...”

Szemeim lassan nyitom ki újra, s egyenesen Thorhallara nézek, majd Hallara. Fejem ezután lehajtom, s az egyik mellettem lévő katona pisztolyát veszem fel, miközben felállok, s lassú léptekkel indulok meg távolodva a többiektől. Nem érdekel, hogy merre, csak el. A fizikai, s lelki fájdalom kísér most uamon, egy ideig. Lassan emelem fel a pisztolyt, s veszem ki a tárat belőle, hogy megnézzem mennyi van benne. Még teli, azaz a katonának esélyem se volt ezt használni. Fémes hang, ahogy a tár a helyére csúszik, majd lassan másik kezemmel felhúzom. Halk kattanás, majd még egy, ahogy vissza engedem, majd a fémes hag, ahogy a tár kicsúszik a pisztolyból, mit a halk koppanás követ. A talajon.

„Asgard szelleme add neki igaz életet...”

Tekintetem az égre emelem, s könnyek folynak végig az arcomon. A fájdalom ül a tekintetemben, de nem az eget látom magam előtt. Scarlett-et, Jamest, Hallat, s Démonát látom magam előtt csupán, miközben térdre rogyok, s a kakast felhúzom egy határozott mozdulatal. Sokakat öltem meg, de most először érzem úgy, hogy hibáztam, hog nem kellett volna. S ez volt az ami nem is volt szándékos. Balkezem a szám elé emelem, mikor köhögni kezdek. Tenyeremre siklik a tekintetem. A saját véremet láttam ott. Súlyos lehet a lőtt sebem, de nem érdekel... úgyse tart már sokáig. Csak egy kis fájdalom, s vége...

„A régi idők istenei utolsó lánya...”

Mögüllem fény villan fel. Erős fény, aminek hatására lehunyom a szemeimet, de egy szót se fogok fel most abból ami körülöttem zajlik. Elég nekem a saját bajom most. Pisztoly csövét az államhoz teszem, de képtelen vagyok megtenni. Látom magam előtt James arcát, de Démonáét is, s a fülembe vísszhangzik amit mondott.
„Miért... csináltam? Mert az anyám is ezt tette volna. Mert nem számít melyik világból vagy... a vér... ugyanaz...” Kezdek fázni, jobb karom meg zsibbad. A pisztolyt lasan átveszem a bal kezembe, s felemelem újra. Újra köhögök, s érzem a fájdalmat egyre jobban.

„Valkűr”

- Istenek... halandok... mutánsok... démonok... - suttogom csendesen - ...egyik se érdemli meg jobban a másiknál az életet... - lassan az ujjam a ravaszra siklik, s üres tekintetel nézek magam elé. - ...Hiába hiszik azt, hogy jobbak a másiknál. Mind ugyan olyan szörnyetegek vagyunk, s ugyanaz a sorsunk... - felnézek az égre, s egy erőltett mosoly jelenik meg az arcomon - ...pusztulás.


#25 2009-05-04 21:19:31
Morsus
Koponya:
Halloween eljut a Kristályhoz és Koponya Kapitánynak támad ketten küzdeni kezdenek és a Vörös fejű alak kacagni kezd.
- Óóó.. a hős! Amerika kapitánya! A szentlelkű! De mi rejtőzik a maszk alatt?
Megragadja a férfi hátán a ruhát és széttépve azt egy hatalmas horogkereszt van a hátába tetoválva a kapitánynak.
- Ő sem több, mint egy buta propaganda.
Mondja a Koponya lenézően.

Bent:
Shadow lőni készül, de amikor meghúzza a ravaszt csak egy meleg kezet érez a vállán. Megfordulva meglátja a lányát, aki rámosolyog.
- Nincs több halál ma. A háborúnak vége. Ideje, hogy te is megbékélj.
A nőt most először békesség és boldogság érzete árasztja el. A lánya pedig kísérni kezdi Koponya terme felé. Damien megy elől, aki kezével intve szétolvasztja a hatalmas kaput és így érkeznek meg a Koponya termébe.

Zöld Ördög
Mikor magához tér Osborn térdel felette maszkját letépve a legvadabb zivatarban és éleszti újra szívmasszással. Több injekciót is beadott neki,d e csak lassan hallja meg a már újra emberi Ördög Norman szavait.
- Meg ne halj nekem! Te rohadék! Ha meghalsz utánad megyek felpofozni téged!
Kiabálja az őrjöngő manó.

#26 2009-05-04 21:40:09
Thorhalla
Valkűrről Shadow-ra pillantottam, csodálatos. Rezignáltan figyeltem a nőt, ahogyan sírva térdelt a földön és a fejéhez tartott egy fegyvert. Mire vársz, vajon lesz elég bátorságod, hogy meg tedd? Ha arra várt, hogy majd segítek neki és megmentem, hát nagyon tévedett, a kisujjamat sem mozdítanám senkiért sem. Főleg nem egy halandóért, azt a parancsot is teljesíteném újra és újra, ami elvette tőlem Einar-t, amikor megöltem. Őt sem menteném meg újra, nemhogy egy halandót. Unottan figyeltem a két nőt, mert már a lánya is csatlakozott hozzá. Micsoda családi dráma, mindjárt felfordul a gyomrom kettejüktől. A felvetésemre senki sem válaszolt, milyen nyomorult halandókkal voltam én itt körbevéve? Megvetően fordultam el Valkűrék irányából, amikor meghallottam a szavait. Nincs halál és háború… ahogyan a tündérmesékben elképzelted aranyom. De ez a valóság volt, még akkor is, ha ilyen csinin és fitten, istennőnek kinézve bújtál elő a tojásból. Itt csak halál van és háború és káosz, nem pedig élet, béke és rend.
Shadow, gyengébb, mint hittem, ha ennyitől kiborult, lassan indultam Damien után, nem fordultam hátra, nem érdekelt többé, hogy Shadow és a lánya mit tesznek. Legalább a gyomromat sem fekszi meg többé az, amit ott kellene látnom. A fegyveremet továbbra is a kezemben tartottam, nem hittem a lány szavainak, bah! Nonszensz, felzárkóztam pár szapora lépés után a mágus mellé. Figyeltem, ahogyan be beolvasztotta a falat, majd pedig meg sem várva a többieket mentem be legelsőként. Bent ott volt mindenki, akit kint nem láttunk, James, Vörös Koponya, végre életnagyságban és a többiek. Egy férfi ismerős jelmezben és horogkereszttel a hátán. Gratulálok, ennyit a halandókról….
- Nincs tovább háború, mi? – kérdeztem gúnyosan Valkűrre nézve, majd pedig előre néztem Koponyáék felé. – Itt a vége Koponya! Add meg magad vagy pedig számolj a következményekkel!
Kajánul mosolyogtam, reménykedtem benne, hogy nem fogja megadni magát, mert akkor a harcnak bizony még mindig nem volt vége, akármit is akart a kis szöszi elérni.

Fegyver: Skymningen
Mágia: 40 egység


#27 2009-05-04 22:15:31
Shadow
Bal mutató ujjam megfeszül a ravaszon, de egy érintés után enged a szorítás egy pillanatra, míg a hüvelykujjam a kakasra siklik. Ekkor húzom meg a ravaszt, s eengedem vissza lassan a kakas, miközben a talaj felé fordítom a pisztoly csövét. Hátra nézek, hogy ki is áll mögöttem. Érzem, hogy a lányom az, hiába néz ki most másképpen. Szavait hallom, s lassan állok fel, s nézek a szemébe, miközben teljes testemmel felé fordulok. Szám sarkából, s a sebemből folyik a a vér lassan. Lassan a biztosító pöcköt feltolom, hogy véletlen se sülhessen el a fegyver. Lassan átveszem a fegyvert a jobb kezembe. Hiába a sok pozizív érzelem, az ösztönöket nem tudja elnyomni teljesen, csak annyira, hogy ne rontsak előre, csupán lányomra támaszkodva haladjak a többiek után. Mikor beérünk, akkor végig nézek a termen. Hallom Halla hangját, s lassan lányom elengedve mellé botorkálok. Nem nézek rá, csak csendesen megszólalok, miközben Koponyára nézek.
- Halla. Ha megtudod oldani, akkor egy pár percig segíts tisztán tartani a fejem az érzelmektől. - majd hátra pillantok a lányomra. - Sajnálom, de sokak békéjének az ára mások élete. - mondom csendesen, miközben kibiztosítom a fegyvert, s koponyára nézek.
- Mehet Halla – lehunyom a szemeimet, s várok. Rövid ideig tart részemről a harc, hiszen csak egy lövésem van, s közelharcba se bocsájtkozhatok sérülten. De aztán az utolsó pillanatban megszólalok, mielőtt Halla tehetne valamit.
- Mégse tedd... még...meg... - ezzel kinyitva a szemeimet lassan megindulok Vörös Koponya felé.
- Miért akarod ennyire a Hatalmat és a bukást, ami vele jár Koponya? - teszem fel a kérdést, miközben a pisztolyt átveszem a bal kezembe. - Miért kell neked az ami úgyis a vesztedet okozza?


#28 2009-05-05 07:32:00
Zöld Ördög
Zöld Ördög és Fegyver:

Fegyver:
Fegyver bár mennyire is hatásos fellépést akar tenni, az sikertelen. Koponya válaszokra sem méltatja. Befolyása kicsi. De a férfi, ki velünk tartott, végre észbe kapott, és cselekedett. Haloween sikeresen szerzi meg a kristályt. De Fegyverben egy világ omlik össze. Figyeli, ahogyan Koponya letépi a Kapitányról ruháját. Ami alatta van… az… az Fegyvernek egy tőr a szívébe. Horogkereszt a Kapitány hátán. Rá van tetoválva.
-Ezek szerint végig azon oldalon voltam, ami ellen küzdöttem? Végig azt az embert csodáltam aki ellen küzdöttem? Így van! Ő is csak egy propaganda! Ezzel vége!! –emeli fel a hangját Fegyver. –Sajnálom… vagy is inkább nem sajnálom. Ég önnel Kapitány –motyogja el a szavakat magában.
Kézi pisztolyát Amerika eddig hitt hősére tartja. Céloz és most minden tudását a lövésbe adja. Mondhatni átszellemül a golyóval. Meg húzza a ravaszt és a töltény elhadja a csövét. Majd újra, újra, újra, újra, újra és újra. 7golyót ereszt a Kap. felé.
Arcán egy könnycsepp csillan meg, amint lefolyik és a földre hull.
-Amerikának soha nem volt hőse. Az egész egy átkozott színjáték volt!!! –ordítja, mikor kilődte a golyókat.
Vajon sikerűl végeznie a Kapitánnyal?…..

Ördög:
A robbanás erősen be tett neki. Eszméletlenül fekszik, a szakadó esőben. A cseppek csak úgy pattogzanak le a Halál bőréről, majd lassan vissza változik. Arca, szeme, vonásai és izomzata vissza húzódik és ismét csak egy szakadt nadrág van rajta, meg egy félig, alig-alig takaró maszk. Ördög lassan magához tér, de szemét nem nyitja ki. De érzi, hogy valaki felette ténykedik. Szuszog és szívét istápolja, próbálja újra éleszteni. Meg hallja a szavakat. Manó ordibál és mintha számítana neki az Ördög.
~ Nem értem… én halállal jutalmazom, de ő minden erejével azon dolgozik, hogy megmentsen.
~Ugyan már… ez csak egy újabb Osborn álca.
~De nem értem…
~Mindent meg tesz érted, mert azt hiszi, hogy már halott a rusnya pofád. Ezzel Mártírnak adja ki magát. Érted már??
~Komolyan gondolod?
~TÉRJ ÉSZHEZ!!! OSBORN keserítette meg az életed. Ő tett azzá, ami most vagy!! ÉBRESZTŐŐŐŐŐ!
Viaskodik a Halál Ördöggel gondolatban. Majd Ördög kinyitja egy pillanat alatt a szemét. El kapja a Manó tekintetét, és csuklóját, miközben szívét masszírozza. Tekintetével erősen az értetlenséget sugározza.
-Csupán egyet kérdezek, de meggyőző választ kérek. MÉRT? –kérdi a férfi, kinek saját világában Osborn keserítette meg életét. –Mért töröd magad? –közben a válaszra váró Ördög, elengedi csuklóját.


//Úgy tűnik, mind a ketten egy hatalmas fordulóponthoz értek eddigi életükben. Világ omlott össze bennük, a kialkotott hősről/ellenségről. Érdekes lesz //


#29 2009-05-05 13:59:25
DeAngelo
Szinte vége... Szinte nyertünk... Mostmár csak egyvalamit akarok... Fredericho...

Eddig jól megvoltak egymással... Koponya szinte vesztett... De a Kapitány is... Fegyver támadásai kudarcot vallottak... Éjfél sehol... Koponya, és a propagandái... Fegyver le akarja lőni a Kapitányt... Most életem legfontosabb lépései következnek... Legalább is ebben a világban... Nem hagyom, hogy lelője a Kapitányt... Fegyverre fogom a fegyverem... Nem figyel... Ég veled... Sajnálok sok mindent... Meghúzom a ravaszt, remélhetőleg még mielőtt ő meghúzná... Ha sikerül, akkor Fegyver halott, méghozzá azért, mert végre megértettem ezt a világot... Ennek a világnak már nem kell, hogy megmentsék... És én ezt mondtam mindvégig... Ez a világ ilyen... Itt nem létezik, az, ami nálunk... Esélytelen, hogy létezzen... Ha meg is öljük Koponyát, az embereket nem fogjuk megváltoztatni... Ez a világ menthetetlen...
-Sajnálom Fegyver... Sajnálom mindenki... De ezt a világot már nem kell megmenteni... Nem lehet... Itt már nem létezik a szabadság... Itt nem létezik, az, amiért eddig küzdöttünk... És ha a mi világaink csak egy picit is hasonlít erre, akkor már csak egyetlen dolgom van ebben az életben...
Eddig nem sikerült Istenem, de engem nem tudsz befolyásolni... Most találkozunk, s igérem megbánod... Magam felé tartom a fegyvert... Nem hagytad, hogy meghaljak... Sehogy se hagytad... De rájöttem a válaszra Uram... Féltem tőled... De mostmár nem... Tudom mire vagy képes... És tudom mire akartál rávenni... Itt a véged... Mert mostmár megyek... Bekapom a fegyver csövét... Mindjárt találkozunk... Meghúzom a ravaszt... Itt az ideje, hogy te félj tőlem... BUMM...


#30 2009-05-05 21:34:41
Morsus
Ördög:
Osborn nevetni kezd sírva amikor meghallja Ördög hangját.
- Hogy miért? Mert valamikor az voltam, amit gyűlölsz... elpusztítottam az e-világi énedet, mert a nácik azt mondták, de azóta több akarok lenni. Bizonyítani, hogy jobb vagyok. Mikor azt mondtad, hogy te is én vagyok valahol... - a férfi fáradtan vesz egy nagy levegőt a zivatarban. - ...igazad volt. Én is ilyen voltam és a te világodban még mindig ilyen vagyok, de már nem akarok olyan lenni. Több akarok lenni, jobb... ma ezt meg is teszem... ha kell bele halok... megmentem az életed, bárkiét... talán egyszer elég életet mentek meg, hogy kiérdemeljem a bocsánatodat azért, amit veled tettem.
Válaszolja Norman.

Shadow belelő Koponyába, aki a falnak csapódik hangtalanul. Fegyver tüzel és pár golyó el is találja a Kapitányt, aki térdre bórul a mellkasába fúródó golyóktól. DeAngelo megpróbálja lelőni a társát és ekkor égi fény lesz a teremben. Ő is és mindenki más látja a belépő Valkűrt. A fegyver nem sül el és Fegyver sem tud többet lőni. Frederico szavaira az asgardi válaszol:
- A megmentés sosem ilyen egyszerű. Osborn naiv volt azt hitte elbuktatja a királyt és elbukik vele egy nézet, de nézzétek meg... - a Kapitányhoz lép. - Még a legerősebb lelket is megtudta fertőzni. A halál nem megoldás hiába rombolod le a kastélyt és építesz újat rá nem fog megállni, mert a régi romok a földben kitúrják az új köveket. idővel a romra épült palota összeomlik. El kell fogadnunk, hogy van rossz... van bukás és nem beletörődnünk kell hanem jobbá tennünk azt, amink van.
A kapitány vállához lépve a sebei begyógyulnak és a hátáróla tetoválás lassan elfüstöl. A férfi bőgni kezd és nagyon halkan bocsánatot kér a világtól.
Vörös Koponya kihasználva a többiek figyelmetlenségét mivel a páncélja védte a lövésektől odaér a kozmikus kockához ezzel elvéve Halloweentól és mivel már nála van hiába támad rá bárki is ő sebezhetetlen lesz. A kockából vörös és lilás villámok tucatja indul meg a lány ellen, de annak a tenyerében egyszerűen eltűnnek.
- Ma nincs több halál és háború.
Elindul Koponya felé és megérintve a kockát azt egyszerűen eltünteti.
- Majdnem száz éve elhitetted a világgal, hogy a nácizmus a megoldás, rettegést hoztál és még a követőid sem hittek neked, de mivel a szavaid és a fegyvereid erősek voltak becsaptad őket. A kocka hatalma még a legnemesebb hőst is átverte, de Asgard hatalma ellen hasztalan.
A lány megérinti Koponya kezét, aki fényleni kezdés az egész épület elkezd átalakulni új szebb világosabb békésebb motívumokkal kezd el megtelni, a tető pedig tünedezni kezd így a párás levegő és a friss szél érezhető lesz.
- Ha lelőjük viccesebb lett volna...
Morogja Morsus.


#31 2009-05-05 22:13:26
Thorhalla
Shadow-ra pillantottam, nocsak, nocsak mégsem tetszik a leányzónak az, hogy túlságosan sok érzelmet érez? Ha kell bármeddig távol tarthatom tőled őket, de így szenvedve azoktól sokkal viccesebb az egész. Reménykedtem még mindig, hogy nem adja meg magát és mi szedhetjük apró darabokra. Már kezdtem suttogni a kellő varázsszavakat, amikor megállított. Elhallgattam és nem folytattam a varázslatot, szóval mégsem. Megint szövegelés, én úgy érzem, hogy a saját beszédem is hosszabb volt, mint kellett volna, de mintha annyira ráérnének a halandók, hogy folyamatosan csak társalogjanak. Úgy látszott, hogy a mai napon mindenki öngyilkos akart lenni, gyengék. De ezt sem hagyta Valkűr. Komolyan mit érsz vele? Ezek csak halandók, had pusztuljon el mind, akárcsak Midgard! Egyikre sem volt szükség, vettem egy mély levegőt, majd megcsóváltam a fejemet. Ostoba szövegelés, semeddig sem lesz fenntartható ez, erre rá kellett volna már jönnöd kislány, főleg, hogyha hallottál a mi világunkról is. Egyik sem különbözik a másiktól.
Megvetően szisszentem fel, amikor a Kapitány bőgni kezdett, emberek! Ezek azt sem érdemelték meg, hogy éljenek nemhogy megmentsük őket. Nem mozdultam továbbra sem, amikor Valkűrt támadta meg Vörös koponya, a lány védte a támadásokat, és már megint, amit mond. Nem tűnik fel aranyom, hogy éppen háborúzol ebben a pillanatban is? Hmm, a kocka eltűnt, akkor pontosítsunk most volt vége a háborúnak és nem akkor, amikor kimondtad azt. Az utolsó mondatán kénytelen voltam elmosolyogni, az ellen minden hatástalan, azt semmi sem győzhette le. Undorító, ami következett, fények, lágyabb díszítések, és fény. Komolyan barátságosabb volt ez a hely eredetileg, és úgy kellett volna berendezni, mint Loki kastélyát. Felnevettem Morsus mondatán, majd pedig a férfira néztem.
- Ebben az egyben egyetértünk – mondtam, majd pedig Valkűrre néztem. – Hé! Ha már győztünk, győztél… és boldog lett minden és mindenki, mi lenne, ha végre hazaküldenétek minket?! Ez a ti világotok, nekünk nincs beleszólásunk és szerintem mindenkinek kellő dolga van odahaza!
Mint például megdönteni Midgardot, végre beszélni az apámmal, és esetlegesen a többi realitásának lerohanását tervezni, ó és igen Asgadunk elfoglalását is… és ezenfelül kezdett túlságosan is zavaró lenni a szeressük egymást és mindenkit maszlag…


#32 2009-05-05 22:36:28
Morsus
Az ég kivilágosodik, a felhők eltűnnek és a viharnak vége. /Ördög ah írsz neked külön befejezem, de ezt szépen lezárom már /

Bent:
Valkűr a friss nyári szellőben becsukja a szemeit és mosolyogni kezd.
- Igen... ideje hazatérnetek..
- Mi lesz Koponyával?
Kérdezi Morsus.
- Nem ítélkezhettünk felette hisz évekig királyként bántunk vele, de... Asgard ítélete más... nagyon sokan szeretnék megmutatni neki mit is kaptak tőle.
Megmarkolja a kezét és a férfi üvölteni kezd.
- Valhallában megannyi lélek van, aki szerette volna már megmutatni milyen érzéseket adtál nekik.
- Istenem... áhhhh...
Hörög Koponya kínlódva miközben a tömeg felett a fény lassan eltűnik. Valami eltakar a napot.
- Van még egy valaki, aki szeretné behajtani rajtad a tartozását...
- NEEEEEEEEEEEEEEEEE! Őt ne! Könyörgöm ne!!!!!!!

A feketés kesztyű lassan odaér és megmarkolja Koponyát kiemelve a földről majd eltűnve vele.
- Most pedig ti jöttök vándorok. Más világok hősei örömmel hallgatom mit kívántok, amit csak akartok ez a világ megadja, hogy békében hazatérhessetek.


#33 2009-05-05 22:41:54
Halloween
Egy időre a kezemben tartottam a kockát, de hirtelen nem tudtam, hogy mit is kellene vele kezdenem. Törjem szét? De hogyan? Mivel? Ráadásul erőm sem sok maradt - ez a Fegyver fazon erősebb hullámot gerjesztett, mint hittem. Esetleg használnom kéne? De miképp működik? _De mindezek a kérdések a semmivé lesznek, mikor Koponya kiveszi a kockát a kezemből. Elgondolkodásomnak egyetlen előnye van - sikeresen fenntartottam a semlegességemet a két oldal között.
Majd belép egy nő... Sose láttam, mégis, mintha ismerném. Nem semmi módon rendezi le az ügyet, ráadásul végre nem folyik több vér. Beleborzongok a gondolatba, hogy csak a mai napon hányszor öltem... De nem magamért tettem, hanem a társaimon próbáltam segíteni. Legalább ezzel menthetném magam, de sokakat nem sikerült megmenteni. És hol van Yuki már megint?
~ Minden istenekre mondom - igen, még Hallára is! -, hogyha újra együtt leszünk, nem hagyom magam ilyen könnyen lerázni! Dögöljek meg, ha igen! Vagy inkább mégse, úgy még ritkábban láthatnám őt... De valaki meg fog akkor fizetni minden egyes külön töltött nanosecundumért! Mellesleg nem tudja valaki, hogy mit jelent az a "nano-"? ~ fortyogom magamban, hogy eltereljem a gondolataimat arról a lelombozó gondolati útról, amin elindultam. Választ, nagy meglepetésemre, nem kapok senkitől.

A pokolba is, még mindig hasogat a fejem... Szó nélkül követem a többieket. Valahogy... Olyan békésnek érzem magam. Ritka alkalom. Szokatlan. Majd halk horkantást hallok, és nyugtázom, hogy a világ azért nem állt teljesen a feje tetejére - Halloween horpaszt, bizonyára bennem, hogy kevésbé legyen feltűnő. Ellenben amit képtelen vagyok felfogni, hogy azzal az alig-testtel, amije van, miképp képes horkolni...?


#34 2009-05-05 22:54:36
Thorhalla
Végre valamiben veled is egyetértek aranyom, hogy ideje hazamenni. Felvontam a szemöldököm Morsus mondatára, ó igen, nehogy már ennyivel megússza az a rohadék! Elfintorodottam, hogy királyként bántak vele? Szánalmas! Igaz, mi is megtettük Thorral, meg a családjával előtte, de ez akkor is más volt. Ugyanúgy kellett volna efelett ítélkezni, mint bárki más felett, talán éppen királyi mivolta miatt sokkal súlyosabban. De igen, Asgard ítélete más, miatta haltak meg ők is. lehet, hogy megköszöni, hogy ők ítélkeznek felette és nem pedig én, akkor könyörgött volna a haláért, ha én teszem meg. Bíztam benne, hogy ők is kegyetlenül el fognak bánni vele és nem lesz túl könnyű halála.
Eltettem a kardomat és tovább figyeltem a jelenetet, kegyetlen vigyor kúszott ajkaimra, amikor könyörögni kezdett. Megérdemled átkozott, amit kapsz és bárcsak örökkön örökké szenvednél azok után, amit elkövettél! Ekkor ez még mindig nem volt elég, megdöbbenve néztem, hogy még valaki megjelent. Arra néztem, a férfi üvölteni kezdett, azt hiszem, hogy tudtam kit látok. Nem volt ő sem különösebben jó állapotban, nem vészelte át túlságosan az utolsó találkozást. Megérdemelte ő is! hiszen elpusztította Asgardot és mindenkit rajta. remélem az örökkévalóságig el fogjátok szórakoztatni egymást és élvezni egymás társaságát az örök szenvedésben, főleg te Vörös Koponya.
Végül visszanéztem Valkűrre, amikor eljutottunk oda, hogy jutalmak és hazamehetünk. Semmire sem vágytam volna jobban, mintsem ezt a nyavalyás helyet magam mögött hagyni és hazamenni. Ó igen, Asgard feletti uralmat nem adhatták meg nekem, majd saját magamnak kell megküzdenem érte. De meg fogom tenni, semmit sem adtam fel az életben és ezt sem fogom. Vettem egy mély levegőt és a többiekkel mit sem törődve szólaltam meg még előttük, nem érdekelt a siránkozásuk, sem pedig, hogy mit akarnak, mit fognak kisírni ezektől, hogy hírnévre tehessenek szert. Kicsinyes álmok és vágyak….
- Nem adhatsz semmit, amire vágyom – mondtam gúnyosan. – Az még a te erődet is meghaladja, szerintem sejted mire gondolok. Szóval csak küldjetek haza, lehetőleg oda, ahol az apám is van, mert el kell vele beszélgetnem…
Várakozóan pillantottam rá, hogy végre tegye meg, amit kértem. Hogy hazaküldjön…


#35 2009-05-05 23:15:48
Shadow
Némán figyelem az eseményeket, miután lőttem, s a pisztoly csöve lefelé néz, majd koppan a padlón, ahogy elengedem. Nincs benne több töltény...csupán egy volt. Csupán nézője vagyok az aseményeknek, miközben letérdelek, s a sarkamra ülök. Bal kezem a sebre szorítom, s ott tartom. Még egy ideig kibírom, de vajon meddig is? Végre úgy néz ki, hogy mindennek vége, hogy végre haza is térhetünk akár, de nem tudom még biztosan. A jelenetek egymás utánja, mintha csak filmet néznék. Nem avatkozok közbe. Az én harcom itt véget ért azzal az egy lövéssel. Végül eljön a pillanat, mikor Koponya megkapja a végső bűntetését. Mosolyt erőltetek magamra, miközben újra köhögök. Vért megint. Ez nagyon nem jó így. A lányomra nézek, s veszek egy fájdalommal teli levegőt.
- A testemben vannak mesterséges mini gépek. Azokat kérlek szedd ki belőlem. Ez a legfontosabb kérésem. Ha e mellett ellátod a sebemet, azt csak köszönni tudom – hangom csendes, s jól hallható benne a fájdalom, s szenvedés a szavakért. Egy ilyen sebbel otthon se ugrálnék, de valahogy úgy érzem, hogy a legfontosabb megszabadulnom attól, amit az AIM belém rakott. Nem akarom, hogy kövessenek, ha épp el akarok tűnni előlük. Hátra nézek Hallara. Valahogy érzem, hogy ő így is képes lesz engem megtalálni, ha kellek neki. Ezután visszanézek Valkűrre és várok, hoy mi lesz.


#36 2009-05-05 23:41:47
DeAngelo
Végre vége... Morsushoz lépek.
-Félre ismertelek... Kössz...
Sokminden benne volt ebben a köszönömben... Picit kiismertem magam... Most haza akarok menni... Pihenni, és keresni valami célt az életemnek... Esetleg keresek egy háborút, ahol kiélhetem magmat...
-Menjünk már haza!
Azért picit elegem van... De most jobban tetszik, hogy Fredericho sem kapta meg, amit akart... És én már nem adom meg neki... Mi van ha Angelica is erre vágyot? Mi van ha mindhárman kívánjuk a halált? Útálkozva gondolok bele, hogy lehet azt adtam Angelicának, amit akart... Az istenhez szólok...
-Egy valamit azér mégiscsak kérnék... Legyen újra bal karom...

Török ülésben ülök a padlón... A fegyver még mindig a kezemben van... És nem tudom megtenni... Miért? Miért nem vagyok képes meghalni? Hogy-hogy nem lehet? Hogy-hogy még élek? Miért? Miért teszed ezt velem Uram? Ennyire félsz tőlem? Tényleg ennyire félsz tőlem? Ennyire nem bírnád elviselni, hogy velem kerülj szembe? Az Istennőre nézek
-Ölj meg!


#37 2009-05-06 10:54:55
Zöld Ördög
Re: Novadim, Berlin, Németország

//Gondoltam, most szép reaggal zárom le Fegyvert és Ördögöt. Már amennyire vége a kalandnak, de minden bizonnyal ez Karaktereim legnagyobb fordulása.//

Fegyver:
*Fegyver meghúzott ravasza kilövi a golyókat, és a kapitány mellkasába fúródnak. A tüzet nyitott férfi arcán az elkeseredettség még mindig ott néz vissza. Saját hősét kellet lelőnie. Amerika katonáját. Az első és igazi Amerika Kapitányát, aki nevében oly sokan húztak jelmezt. Ő van volt és lesz. De a golyók ahogy eltalálják, Fegyver számára megszűnik létezni. Fél szemével látja, ahogy az egyik nő Koponyába engedi a töltényt, ki a falhoz csapódik. A katona, még meghúzná újra és újra a ravaszt, de az csak kattog és nem sül el. Fehér fény áradt be a szobába, amit a férfi csak most vesz észre. Majd szeme sarkából hátra néz, és látja, amint Frederico meg akarta volna ölni őt. Két férfiben bízott ebben a világban. De mind a kettő elárulta, úgy érzi. Fegyver agya olyan szinten kikapcsolt, mikor Kapitányra lőtt, hogy meg se hallotta a szavakat, amit a mögötte álló férfi mondott. Nem is. Hallotta ő, de nem fogta fel, az elkeseredett, és magába zárkózott tüzelése közben. Még mindig lő Fegyver. Bár nem engedi ki a golyót, de ujjába bele állt az idegesség és csak a fény után 3-5 másod perccel fejezi be a folyamatos kattogtatást. Fegyver arca összeomlott. De magában is az az érzés járja át. Teljesen letablózódott. A Valkűr akár mit is mond.
...
Már lélekben is a többiekkel van, de még továbbra is összetört állapotban. Látja, amint a Kapitány sírni kezd, miután a horogkereszt eltűnt a hátáról és sebei begyógyulnak. Az események pörögnek. Valkűr ereje úgy látszik hatalmas. Koponya hiába is támad rá, hatástalan. Majd a kastély, mit eddig különös nyomasztó aura ölelt át, hirtelen át szellemül és egy teljesen más, sokkal szebb palota lesz belőle. A levegő is megváltozik. Kellemesen simogató szellő és napsütés. Koponya úgy tűnik el nyeri büntetését. A nap elsötétül és egy gigantikus férfi áll előtte. Kezével elragadja a Náci birodalom urát és magával viszi. Fegyver keserű arca át vált a döbbent kifejezésbe.*
-Galactus? *kérdi halkan, ami valójában egy költői kérdés. A magasba néz, és hallja majd tudomásul is veszi szavait.*
~Haza? Ez… nem lehet igaz. Saját világomban úgy érzem aránylag béke honol. Nélkülem is fog boldogulni. De ez a világ… ami fájdalmakat okozott. Megalázott... Szörnyű… viszont láttam az alternatívám halálát, kit nácik tettek tönkre. Ebben a világban két alteregóm is elhunyt. Úgy érzem, hogy itt van mit helyre hozni. Itt akarok maradni. Érdekes. Bár mennyire is életemet keserítő események zajlottak le itt, még is valami itt tart. Itt akarok maradni… talán ez megoldható.~
*Fegyver oda lép a Kapitányhoz.*
-Meg akartalak ölni. Halálodat kívántam, mikor annak jelét láttam rajtad, mi ellen küzdöttünk.- mondja és már rá ébredt a valóságra. Ki lépett saját kis „szűk” világából és megértett mindent. – Szégyellem, hogy kételkedtem benned. –folytatja. A Valkűr szavai nagy hatással voltak rá, mikor megértette. – Bocsáss meg. Bocsáss meg nekem. Ígérem többet nem kételkedek Amerika hősében. A világot jelentő hősben. Az Amerikai Birodalom igazi jelképébe. Ki már számomra nem a Sas, hanem te. Az igazi JELKÉP. Amerika Kapitánya. –fejezi be mondandóját, majd Galactus-ra néz.
-Én nem kívánnék semmit. Nem akarok haza térni. Itt akarok maradni. Hisz itt üresedés történt. Egy alternatívám elhunyt ebben a világban. Így én pótolnám őt. Mint létszám. A saját világom meg lesz nélkülem. Itt szeretnék maradni. Remélem ez lehetséges. –mondja Fegyver, már bűnbánó arcával. Reméli, a Kapitány megbocsát neki.

//Fegyvert a Sötét világban szeretném hagyni. Jó lenne látni, esetleg egy mesélő által visszatérve valamikor. Remélem ez nem gond…//

_____________________________________________________________________________________________

Zöld Ördög:
//Z, elfogadnám a befejezést Ördögnek.//

*Ördög ledöbbenve veszi tudomásul, mikor Osborn örömkönnyeket hullat. Ördög a szavait hallva értetlen arcot fesz fel. Szeme nagyra tágul. Mint ha a szíve megdobbant volna. Kicsit elérzékenyül.*
- Csalódtam benned. Kellemeset. Nem gondoltam volna, hogy… *Ekkor Ördög ordítani kezd a fájdalomtól. Feje lüktet, szíve erősen dobog. Vénái megdagadnak, erei tisztán látszanak. Majd görcsbe rándul. Kis rándulások közepette kucorog*
//Az Ördög Vs. Halál: Ördög elméje//

*Egy romos város. Vörös az ég, és lángcsóvák csapnak ki a föld alól és égben. Tűz eső zuhog. Egy óriási, 3méteres, vastag és izmos zöld lény lépked előre. Egyre erőteljesebben és drasztikusabban. Lépései, kisebb krátereket hagynak a perzselő talajban.
-Kevin Morrison! Arról volt szó, hogy együtt kiírtjuk a mutánsokat. Megöljük Osborn-t és végzünk az ellenünk szegülőkkel. Vörös Koponya belénk vetette a hitét. Most pedig? Úgy érzem kezdesz puhány és szánalmas lenni. Elkeserítő!! *mondja fortyogó dühben a zöld szörny. A HALÁL, olyan alakban van most, mint még sose. Sokkal kegyetlenebb és félelmetesebb, mint gondolta volna bármikor az Ördög. *
-Igen, de láthatod, hogy….* befejezetlenül hadja a mondatot Kevin. Halál torkánál fogva kapja el a férfit. Meg fosztja javaitől. Letépi ruháit és szeme vörösen kezd el izzani.* –Csalódtam benned. Meg adtam számodra az erőt. De nem éltél vele. Megadtam számodra a hatalmat, de nem éltél vele. Mindent meg adtam, amit kívánhatott volna egy magadfajta selejt! *mondja, egyre félelmetesebb hanggal. A tűzeső lassan még erősebb lesz. Lángok csapódnak ki, amik Morrison arcát kóstolgatják.* – Vége az eddigi szánalmas életednek!! *Majd a „sötét énje” ketté szakítja a férfit és a földre csapja.* Mától én vagyok az úr! Wuhahahahah!!! *hallatja a robosztus nevetését.*

//újra ébren…//
*Az Ördög rángásokkal küszköd még továbbra is. Osbornra néz és megszólal.*
-Segíts kérlek…*majd elhalkul és nyakánál vérezni kezd, csak úgy mint szájánál és alsó testénél (az elméjében játszódó torokszorítás és kettétépés miatt). Teste meg áll és meg nyugszik. Két lábra áll és Osborn felé indul. Majd mikor már közeledne felé, egy néma hang jön ki rajta. Mint ha egy tőrt szúrtak volna a hátába.* -Ahhh…. *arca elváltozik, miután állarca lehullott. Teste szintén és valamennyivel kisebbre zsugorodik. Emberi alakját, szinte elveszíti és már nem is hasonlít korábbi önmagára. A Halál át vette felette az uralmat. Nincs többé Kevin Morrison, a Zöld Ördög. Csupán a megváltó és kívánatos ZÖLD HALÁL. Fájdalom látszódik tekintetében, majd szája, szélesre húzódik és mosoly virít pofiján. Élesen kezd el, kacarászni. Már nem önmaga. Morrisont elzárta a tudat alattijába. Ki tudja, mikor tűnik fel ismét.*
-Obron, Osborn, Osborn. *mondja és csóválja fejét mosolyogva.* –Most végre találkozhatsz alkotásoddal. Ez vagy te! Ez vagyok én! A te képmásod. Isten akartál lenni és most sikerült. Saját képmásodra teremtettél. Tudom mire gondolsz. Tudom mi vagy. Mert én te vagyok. Mint már mondtad. Engem nem hatsz meg a mártíri szövegeddel. Én tudom ki vagy. Soha nem fogsz megváltozni. Egy férfi életét mérgezted meg. Morrison nincs többé. Csak én. A HALÁL!!! Wuhahahahaha! *kacaja hatalmas és szeme szinte vörösen villog. Majd el kezd a Manó felé rohanni, és rá vetni magát, majd ha sikerül neki össze-vissza karmolja.*


//Ez a Halállá változás, csupán kinézetét és tulajdonságait változtatta meg. Nem lett erősebb, vagy gyengébb. Csupán egy forduló pont életében. De átváltozni továbbra is képes. Csak már a drasztikusabb formájában, aminek kinézete szintén más, de ereje nem! Csak gondoltam tisztázom . Viszont Z, ha megoldható, nagyon szeretném, Halál távozását. Ördögöt szeretném, nem Halált. Ha lehet, akkor jó lenne valami inyekció a Manó-tól, ami megfosztja őt a sötét énjétől. Vagy valami hasonló.//


#38 2009-05-06 19:31:48
Morsus
- Haza mentek, de tudnotok kell, hogy az apád... - Thorhallára néz. - Őrült káoszos háborúba kezdett,a mi miatt a világotok gyorsabban mozog, mint a miénk, ami itt órák voltak ott majdnem négy hónap. A világ, amibe visszatértek mentést igénnyel.
Valkür először Shadow és Halloweenhez lép.
- Anyám... apám... elveszem tőletek ezeket a robotokat és hazaengedlek titeket. A sebeitek beforrnak és az erőtök visszatér.
Mondja majd megérintve őket a két személyt fény aura veszi körbe és ezzel eltűnnek. Valkűr Hallához lép.
- A legerősebb nő vagy kit asgard látott. Hidd el...ezt én tudom a legjobban. - mosolyog a lány. - De most meg kell mentened az otthonod. Ezért...
Kezével intve zöldes aurát add a nőnek, akinek a varázsereje ettől felszabadul. /Így megvásárolhatod a varázslataid a kreditedből/
- És még elmondok két titkot. - közel hajol és a fülébe súg. - A megfelelő pillanatban szolgáld a viharokat és cserébe teljesülnek az álmaid... - nagy levegőt vesz a lány. - Van egy örök törvény, amit csak asgard uralkodója tudhat...
Ezt úgy súgja már, hogy senki se hallja.
- Véd meg az otthonod.
Majd őt is hazateleportálja. DeAngelora néz, akinek a sebei lassan behegednek és új erőre kap mire felfogná újra visszanő a karja.
- A te álmod, hogy végre békére lelj, akár egy háborúban akár a világ végében, de ehhez ki kell békülnöd a testvéreddel.
Majd eltünteti a férfit. Fredericot egyszerűen haza küldi.
- Bár tudtam volna rajtad segíteni...
Fegyverhez lép és rámosolyog.
- A világod jó helyen van és szükségünk van a segítségedre. Köszönjük.
Utoljára Éjfélt hagyja.
- A világok végtelenjében Halloween mindig az őrület és a pusztítás jelképe volt... de te benned ott van Éjfél. A jó és rossz, a fekete és fehér.... Éjfél és Halloween, te ítélkezhetsz a sorsodról. /Ha szeretnéd Éjfélt megkaphatod njk-nak./

Ördög:
Halál megvadulva támadt Manóra, aki elégé esetlenül védekezett, de amikor Halál észbe kap az oldalában szúrásokat érez. Féltucat injekció van belé döfve.
- Te vagy Halál... igen ezért halsz meg ma és a helyedre élet kerül... Morrisoné.
Halál kezd vissza alakulni, de előtte még Osborn főlé hajol.
- Pont olyan vagy, mint én vagyok... ebben is igazad van és ezzel segíttettél elpusztítani annak az ocsmány énemnek az utolsó darabját is...
Mire ördög ember lesz Norman a falnak dől véres testtel lassan véve a levegőt. Az égen a nap fényesen világít és a nyári szellő kellemes frissen nyírt fű illatát árasztja, a valamikori náci kastély, most egy asgardi palotára emlékezteti az embert ha ránéz.


A KALAND VÉGET ÉRT! VÉLEMÉNYEKET IDE Ördög és Halloween (Éjféllel) a kalandot pár reaggal befejezzük még

- Akik Maniac kalandjába mennek vele egyeztessenek hova kerülnek.

- DeAngelo te a lakásodba kerülsz, ahol megkapod a meghívót Wakandába ha elfogadod rögtön oda is teleportálnak.

- Akiknek nincsen kalandja az a saját lakásába kerül.

Nagyon köszönöm ezt a kellemes és nagyon minőségi játékot srácok!


#39 2009-05-06 20:10:31
Zöld Ördög
*Fegyver örömmel veszi tudomásul, hogy elfogadják segítségét. Így talán jóvá teheti, hogy Kapitányt a halálba kívánta. Biccent egyet mindenki fel, kik szeme előtt tűnnek el. Majd az égbe tekint és a felhőkre néz, amint ismét feltűnnek az égen.*
~Egy nap véget ért, és egy új kezdődik. Az életem egy fejezete lezárult, és most lapozunk.~

//ezzel búcsúzok könnyes szemmel a hű Fegyvertől :’( //

-Az életedet ontom ki és a véredből fogok inni! *mondja Halál és élvezettel karmolja a Manót. Közben oldalában fura érzés ragadja el. A támadását befejezi és feljebb emelkedik. Oda nyúl és egy tucat inyekciós tűt talál ott. Döbbenten néz Osborn-ra. Arca eltorzultan néz vissza. Meg se tud szólalni egy kis ideig. Erre nem számított. Végig figyeli a Manó szövegét, majd válaszol neki, mielőtt visszaváltozna*
- Csak, hogy tudd. Míg bűnös gondolat jár a te és a mihaszna Morrison fejében, addig én ott leszek. Csak egy rossz lépés, és újra visszatéreeee….. * mondja befejezetlenül, miközben olyan, mintha meghalt volna.

//Ördög elméje//
*A tüzes, romos és lepusztult város vörös fénye eloszlik. A romok újjá épülnek. Majd a lángok eltűnnek. Fák nőnek ki pillanatok alatt, és fény szűrődik a nap által. Egy csodálatos erdővé változik a pokol. Morrison a földön fekszik, a még brutális szétdarabolt alakjában. Percekkel később, a sebei gyógyulni kezdenek, és újra egybe lesz testével. Lassan feltápászkodik, és felébred.*

//Valóság//
*Morrison, a már visszaváltozott alakjában fekszik, oldalában a kiürült tűkkel. Arcát már nem fedi semmi, láthatóak azok a vonásai, mik eddig eltorzultan és fel ismerhetetlenül ékeskedtek. Kihúzogatja a tűket, és a véres Osbornra néz, ki falnak dőlve szuszog. Kevin Maga mögé tekint és látja a Náci palotát, ami már koránt sem olyan, mint emlékszik. Ragyogó és tündöklő. A nap is felcsillan és az eső eláll. Talán még szivárványt is láthat a férfi. Oda mászik Osbornhoz, és mellé dől.*
-Eltűnt? Vége? Valóban vége? Ez én vagyok? *kérdi Osborn-tól. Nem hiszi el, hogy a halál eltűnt életéből. Manóra tekint és szeme kifejezőbb, mint valaha.*
-Köszönöm. Tévedtem a személyeddel kapcsolatban. Egy új Norman-t ismertem meg. Te valóban az vagy, akinek kiadtad magad. Ha te nem vagy, életemet rontja meg a Halál. Köszönöm. *mondja el Norman-nek érzéseit, a bűnbánó Ördög.* -Maradj itt! Ne mozdúlj. Hívok segítséget. *Mondja Kevin és elindul segítségért, ha nem jön közbe semmi.*


Kevin Morrison:



#40 2009-05-06 20:14:53
Morsus
Valkűr meg is jelenik ahogy Ördög menne segítségért.
- Nyugalom. Már itt is vagyok.
Elindul Manó felé és a kezét fölé emelve begyógyítja a sebeit.
- Pihenj... már győztél.
Osborn mosolyogva fekszik tovább. A nő pedig Ördögre néz.
- Mond barátom mit tehetünk érted?
Kérdi a lány kedvesen.


#41 2009-05-06 20:30:02
Zöld Ördög

*Ördög, már indulna, de Valkűr ott terem és minden rendbe lesz. Majd a kérdésére válaszol*
-Hogy mit? Először is bocsássatok meg tetteim miatt, miket elkövettem. *mondja fájó szívvel* * -Szeretném, ha a bennem élő halál soha többet nem jönne elő és ha eloszlatnátok fejemből a bűnös gondolatokat, már amennyire ez módotokban áll. Meg persze szeretnék haza térni. *Osbornra és a Valkűrre tekint*


#42 2009-05-06 20:38:09
Valkűr megérinti a férfi mellkasát és azonnal megjelenik a felszerelése és a sebei begyógyulnak. Fény kezdi körbe venni és érzi ahogy a Halál szinte kapaszkodik belé majd lassan kiszakad a lelkéből.
- A gondolataidat nem tudom elvenni. Magad kell őket elgyőznöd ahogy mások is tették. Most pedig térj haz...
- Várj.
Szakítja félbe Osborn, aki fáradtan és gyengén oda tántorog ördöghöz. Kezet nyújt és rámosolyog.
- Köszönöm.
A kéz fogás alatt ördögöt körbe ölelik a fények és ismét a saját világába kerül.

Osborn és Valkűr felfelé haza küldik az eszméletleneket és az őrzőjüket Zachariast. Visszatérnek Éjfélhez.
- Hogy döntöttél?


#43 2009-05-06 20:46:06
Zöld Ördög
*Ördög megkapja amit akar egy részről. A Halál, mintha szívébe kapaszkodva küzdene, hogy megtartsa az Ördögben lévő pozícióját. De vége. Megszabadult tőle. Örökre. Felszerelései megjelennek rajta, állarca, ruhája, deszkája és minden más. De letépi magáról az álarcot. *
*-Köszönök mindent neked is! *mondja Valkűrnek.* -Ígérem, megküzdök a benmnem rejlő sötéttel, és mind örökre elnyomom. *Majd épp tűnne el, de Osborn megállítja lés elbúcsúzik tőle. Az Ördög elköszön, de még van annyi ideje, hogy szóljon egy utolsó szót talán.* -Megvá…. *és eltűnt, a Central Park alatti csatornarendszerébe, a Reneszánsz világba.*


#44 2009-05-07 04:14:39
Thorhalla
Tessék? Döbbenten néztem a nőre, amikor mondta, hogy mennyi idő telt el. Négy hónap majdnem? Ezt mégis hogyan fogja bárki is elmondani neki, kimagyarázni, hogy hol is voltam ennyi ideig? Őrült káoszos háborúba, nos azt hiszem, hogy most van tökéletesen mellette a helyem, hogy végre bizonyíthassak neki arról, hogy mire is vagyok képes. Mentést? Nem, azért a Midgardért a kisujjamat sem mozdítanám, nemhogy megmenteni. Ha bármelyik halandó féreg ezt akarja tenni, akkor meghal. Nem szóltam erre semmit Valkűrnek, csak elnéztem a távolba mellette. Shadow és Halloween, legalább megszabadulok tőlük is remélhetőleg végleg ezek után. És még meg is szabadította a nanobotoktól őket, már megbocsáss, de az apám a vezetője annak a cégnek, amelyiknek dolgoztok, dolgoztak. Remek! És ezzel egy villanással el is tűntek.
Figyeltem, ahogyan elém lépett szóval akkor végre én is hazamehetek Asgardra, a sajátomra. Ez közel sem volt igaz, amit mondott, gyáva voltam és gyenge, ezen semmi sem változtathatott. Mikor érti már meg ez a nő, hogy nem vagyok a nevelőanyja? Soha sem voltam és soha sem leszek! Ő kiérdemelte a Mjölnirt, én soha sem fogom, egyszerűen az nem én voltam, akit látni akart bennem. Zöldes aura vett körbe, éreztem, hogy mágikus erők jártak át és elmosolyodtam, amikor megértettem, hogy mit is kaptam. Megvédeni az otthonomat? Már megint kihalás és pusztulás fenyegette? Vagy pedig a teljes realitásra értette? Ennek ellenére nem kérdeztem meg.
Döbbenten néztem rá, amikor két titkot említett. Megdermedtem a mondata után, ezt nem mondhatta komolyan?! Ez nem lehet, soha, de soha nem tenném meg, hogy újra őt szolgáljam még ha csak ez vezet ahhoz, hogy mindent megszerezzek ahhoz, amit akarok! Nem fogok annak a férfinak, Thornak megbocsátani soha sem! Azt vette el tőlem, ami a legfontosabb volt számomra, soha, de soha! Ökölbe szorítottam a kezemet és éreztem, hogy a dühtől és haragtól kissé gyorsabban veszem a levegőt. A folytatás még jobban meglepett, egy törvény, amit csak az uralkodó tudhat? Valami, ami engem eljuttatna az álmomhoz, Asgard trónjához? Kizárt, hogy lett volna ilyen főleg azok után, amit tettem, bár végül is Thor szeret megbocsátani mindenkinek.
Védjem meg? Nem tenné meg most, még nem… most lettek volna már kérdéseim, de éreztem, hogy elkéstem.
- Várj! – kiáltottam, de már valóban az volt.
Mert megszokott fény vett körbe és többé nem voltam ezen a világon.

//Folytatás: Az AIM új központi épülete > Atlanti-óceán – Főbejárat//


#45 2009-05-07 09:29:01
Halloween
- Apám? Azt hiszem lemaradtam valamiről... - jegyzem meg. Na igen, előfordul az ilyesmi... Mégis érzem, hogy valamilyen téren igaza van.
- Bár nem rtek mindent, ami itt történt, mégis... Hálás köszönetem mindenért! - hajtom meg magam a nő felé, elvégre most már felnőtt - ha korban talán nem is, de szellemben mindenképp.
~ Hmmm... Azt hiszem ez a világ kicsit másmilyen, mint "otthon". Esetleg azonban, ha valaki más is úgy akarja, bepótoljuk ama hiányosságot, ami itt magát az életet adta vissza eme helynek. ~ gondolom magamban, óvatosan Yuki felé sandítva, egy félmosoly kíséretében. Újra együtt...! Majd fénykoszorúval övezve eltűnünk - immáron HAZA.

- Halloween... Avagy eredetileg Hallow's Eve, "Mindenszentek éjszakája". Az eltávozottak estéje. Szerintem nem feltétlen őrült, vagy épp gonosz, csak másmilyen. De ha megérted őt, és hagyod, hogy ő is megértsen, lehetséges a kompromisszum. Ahonnan én jöttem, akit a világ ellenfelének mondhatunk, meglehetősen erőtlen ahhoz, hogy terveit valóra váltsa, de a szükséges egyensúlyt képes megtartani. Halloween mellett két dolgot tanultam meg. Ha csak a fényt látjuk, nem tudjuk azt értékelni, és azt, hogy a sötétben az emberek valójában az ismeretlentől félnek. Tudom, közreműködhetnék abban, hogy otthon végleg megsemmisítsük ama "gonoszt", aki fenyeget... De mivel fenyegetésnél többre nem képes, inkább oda mennék, ahol valóban szükség van a segítségemre.

// Éjfél alatt csak Éjfélt érted, vagy a lelkiekben azonos Halloween is vele megy? Csak az NJK leírása miatt kérdem. Mellesleg, nem tudom, hogy hol lehetne leadni egy jelentkezést akkor eme karival a Bosszú Angyalaihoz... //
Gratulációm a kalandhoz - még ilyet :love: , Zack! -, csak azt sajnálom, hogy a végén nem tudtam annyira aktív lenni, mint szerettem volna...


#46 2009-05-07 21:53:50
Morsus
Valkűr rámosolyog Éjfélre.
- Akkor menj és ments meg egy újabb világot.
Mondja a nő és kezével a reneszánsz világába inti őt.
/Háááát bevehettünk, de ezt még ki kell találnom szal légy türelemmel neked még nincs jelmezed ugyanis de ha akarsz akkor írj a sugárútra és folytassuk ott. Halloweent megkapod, de gyengíts rajta kérlek. Majd az njknál leírom mire gondoltam./

A realitások minden tagja haza tér és a palota egyik új balkonjára kilépnek a sötét világ hősei; Valkűr, Norman Osborn, Fegyver, Herkules, Amerika Kapitánya és Ghost.
- És most? - kérdi Osborn zavartan.
- Az a rész jön, ami a legnehezebb az emberi életben... - mondja Valkűr és mindenki kérdőn felé fordul. - ...meg kell találunk az életünk célját.
- Itt az ideje, hogy Olümposz fiai feltámadjanak és kitöltsék az űrt, amit Asgard hiánya teremtett. - mondja Herkules. - Csak remélhettem, hogy méltók leszünk elődeinkhez.
A Kapitány elkezdi levenni a felső részét a ruhájának és a pajzsot a karjáról.
- Elbuktam, mint katona....
Ezzel átnyújtja ezt fegyvernek.
- De...
- Nekik igazi Kapitány kell.
- És te?
- Én? - mosolyodik el a Kapitány. - Megpróbálok segíteni az embereken, fegyver nélkül... és elmegyek leróni a tiszteletem párak előtt.
Ezzel a Kap elsétál
- Még sok titok és megbúvó veszedelem van, amit a nácik hagytak nekünk, de én megtalálom. - ezzel Ghost eltűnik.
Osborn csendesen áll és nem tudja mit mondjon. A gyönyörű várost nézi és ahogy minden virágzik, az emberek pedig nyugodtan sétálnak ki az utcákra.
- Én azt hiszem... elvégeztem a dolgom.
Mondja nyugodt mosollyal mire Valkűr megfogja a vállát és a balkon korlátjához vezeti.
- A tiéd csak most kezdődik... - a férfi kezét az égbe emeli és a tömeg ünnepelni kezd. - Ideje, hogy a helyes ember vezesse ezt a világot!

Messze pár utcával arrább a tömeg takarásában lévő sikátorban egy német férfit éppen leütnek és a barna ballonkabátot leveszik róla majd elveszik a kalapját is. Egy karcos hang kezd el morogni.
- Azt hiszitek, hogy ezzel megbuktattátok a Birodalmat? Pár idióta hős tette nem teszi jobbá se ezt se a többi világot. Idővel minden helyre áll... hisz én is visszatértem. Éljen a soká a Birodalom...
Mondja majd lehajol a férfihoz és egy késsel horogkeresztet vág a mellkasába nyugodtan. Mikor kész elindul kifelé át a tömegen észre vétlenül.
- ...és Heil Rorschach.



#47 2009-05-07 22:04:51
Morsus
Epilógus

Morsus utoljára marad és Valkűr hozzá is odamegy.
- Nálam ezzel a mosolygós integetőőzéssel nem fogsz sikert aratni.
- Sokkal tartozun...
- Tudom.
- Ha bármikor kár...
- Keresni foglak ne félj.
Morsus egy Bárd teremtette fénybe kerül,d e még egyszer a hősökhöz fordul.
- Ha elkezdenétek... újra "sötétedni" csak szólok, hogy mi figyelünk titeket.
Mutatóujjával céloz a csapatra majd eltűnik.