Mr. Lepke

Adatok:

Név: Charles Amadeus Sage
Egyéb név(nevei): Mr. Lepke
Faj: Ember (varázshasználó)
Nem: Férfi
Jellem: Életpárti, idegen kolonizáció ellenes
Személyazonosság: Titkos
Születési helye és idő: 2001. február 2, Seattle
Kor: 27 év
Család: Elvált. Feleség: Lily Carpenter, gyermek: Lorelei Sage (elhunyt)
Foglalkozás: Hacker, újságíró
Testmagassága: 182cm
Testsúlya: 91kg
Szeme színe: Kék
Haja színe: Vörös
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjel: Az alkarjaira egy védőszimbólum fele-fele van tetoválva, amit ha összetesz, kiadja az egészet. Egyszínű, fekete tetoválás, kissé megkopott.
Repülési sebesség: nincs
Egészségi állapot/ betegségek: Charles súlyos PTSD-ben szenved a lánya halála miatt, és cselekedeteinek egy részét egy általa vízionált Mr. Lepke nevű személyazonosságra fogja. Nem skizofrén, tudatában van Lepke cselekedeteinek is, pusztán krónikusan, delúzióktól terhelve kerüli a felelősséget.

Életrajza:

Nos, akkor meséljek magamról? Egy pillanat, csak befejezem a fogmosást. Rendben, de rögtön elnézésedet is kell kérjem öcsém-uram, mert nehéz kérdést tettél fel. Olybá tűnik, hogy hozzávetőlegesen ugyanabban az életkorban vagyunk – ebben a férfiúi aranykorban, ahonnan nagyon oda kell figyelni mert egyetlen megcsúszás és már csak lefelé vezet az út – de hiába minden kutatásom, még nem igazán sikerült megfogalmaznom, hogy pontosan ki is vagyok. A személyigazolványomra Charles Amadeus Sage van írva, de ha hangosan gondolkodom, akkor Lepkének szoktam nevezni magam, azon kevés médiaszereplésem ami volt, ott Mr. Lepkeként hivatkoztak rám, de hogy honnan jött a miszter, az is egy külön történet. A kérdés továbbra is áll, és én magam is rengeteget töprengtem rajta, mert ha azt mondom, hogy “Én vagyok Charles Amadeus Sage.” azzal csak átvernélek, hiszen egy hiányos hiteltelen képet festek magamról, de akár Lepkeként vagy Miszter Lepkeként is hivatkozhatok magamra, szintén nem tálalja a teljes igazságot. Ha azt mondom, hogy “Én vagyok Charles Amadeus Sage akit Miszter Lepkeként is ismernek.” azzal megintcsak ferdítek a valóságon, mert nem az önmeghatározásom. Bizonyára ismered Dsuang-Dszi mester anekdotáját, többek között ezért vettem fel a Lepkét mint alteregót, mert nyitva akartam tartani magamnak a lehetőséget, hogy az egész pusztán egy humbug, egy káprázat. Zavaros vagyok? Kérem elnézését, öcsém-uram. Pusztán hangot akartam adni a dilemmának, hogy nincs olyan hangsor, olyan egymás után pakolt betűhalmaz, ami röviden képes összefoglalni a lényegemet, mert az én lényegem ugyanúgy az örökké forgó Dharma kerekének egy szelete, mint a te életed, és nem akarok csalárd lenni. Mesélek neked a Dharmámról, ha ezt óhajtod, de nem áhítok rakoncát aggatni rád. Parancsolsz? Sok szabadidőd van, és fizetnek ezért neked? Akkor elmondom.

Mint mondottam volt, egy életkorban lehetünk, én is az ezredforduló után születtem, Seattle városában.  Már megint félrevezetlek, Charles született Seattle-ben, Lepke már a Nagy Almában látta meg a napvilágot, Mr. Lepke pedig egy közösségi oldal kommenthalmazában, és ezek együttese vagyok én, hát kérdezheted, hogy mikor születtem. Csak el ne mond az információt Nekik. Hogy kiknek? Nekik! Őnekik, akik miatt itt tart a világ, ahol. Ne tarts kérlek őrültnek, hisz előbb-utóbb neked is látnod kell az összefüggéseket, az összeesküvéseket. Ne nézz így rám, leteszem a fegyvert. Loptam, onnan van, ilyen űrtechnológiát nem árulnak errefelé. Charles a gyerekkorát Seattleben töltötte. Mit meséljek róla? Hogyan lett először szerelmes, hogyan volt futó a középiskolai focicsapatban, hogy programozta át a tűzjelzőt az elemi iskolában, hogyan kergette bajba állandóan a szüleit, és hogyan nyert AIM ösztöndíjat? Nekem a tűzjelzős eset a kedvencem, mert az indította el Amadeus művészurat azon az úton, amitől Lepke lett, nomeg hogy most itt beszélgetünk is az ő eredménye. A művészúr szerette érteni az emberek motivációit, és imádta a bűnügyi sorozatokat. Elcsípett pár pikáns darabot a Gazdasági Iroda levelezéséből, amiből kiderült, hogy a tűzjelzők olcsó koppintásai annak, ami a könyvelésben szerepelt, és valaki ezen nagyon sok pénzt keresett. Névtelen tippet adott a hatóságoknak, és amikor kiszálltak a kivizsgálásra, a művészúr bekapcsolta az iskola összes tűzjelzőjét, és oltóberendezését, minekután a kivizsgálók döbbenten tapasztalták, hogy a fele nem működött. Tucatjával égtek volna el az emberek, ha valódi tűzeset lett volna. Ezért a kedvenc történetem tudod, egy összeesküvőt letartóztattak, és a diákok élete már nem volt többé veszélyben olcsó tűzjelző berendezések által. A művészúr ilyen különleges mentalitású gyerek volt, ő még hitt a világ illúziójában, hogy az okok okozatokat okoznak, hogy amit látsz, az úgy van, és van értelme, és csak picit kell tovább kutatni, hogy a rosszak lebukjanak. A művészúr hónapokkal később jött rá, hogy az eset kapóra jött néhány olyan személynek, akik vallás vagy bőrszín vagy ki tudja mi miatt akartak tanárokat lecserélni, hogy Seattle oktatása “biztos kezekben” legyen. A művészúr nem gondolta végig, lebuktatott egy kisebb korrupt bűnözőt,  hogy ezekután valami nagyobb korrupciónak adjon helyet. Ez felnyitotta a szemét.

Mi az, hogy mire? A világ összefüggéseit kezdtem megérteni. Az emberek, és egyéb lények ebben a tarkított világban szinte bármit hajlandóak megtenni kicsinyes motivációik megvalósulásáért, és a társadalom nem más, mint egy hallgatag és íratlan alku mindenki önzése között, egy szabályokból alkotott keret, amit ha betartasz, akkor lehetsz bármilyen gyenge és önző, érvényesülni fogsz. A művészúr képességei ez az eset után gyors fejlődésnek indultak, hisz Charles tehetetlennek érezte magát a világgal szemben. Fiatal volt és romantikus, ahogy ezt elvárjuk az ilyen korú emberektől. Kamaszkorában történt, hogy ezt a kimondatlan szabályrendszert betartó és betartató globális szervezet, a SHIELD megroppant, és átadta a helyét egy új rendnek, amit a széles közönség AIM korporációként ismert meg. Az új rend új tehetségeket kívánt, és porszívóként szívta magába a tehetségeket. Én – illetve hát Charles, a művészúr – így került New Yorkba, ösztöndíjjal. A végeláthatatlan adatbázisok végeláthatatlan informatikusokat kívántak, és a rendszerszintű szemléletem  kívánatos tulajdonság voltak ennek a cégnek, így tanulmányaimat a késő középiskolában már náluk folytattam. Bár zászló nélkülinek gondoltam magam, olyannak akitől távol áll a világ dolgaiba beavatkozás, az AIM adatbázisait fürkészve jöttem rá, hogy mennyi minden titkos erő irányítja a világunkat. A politikai forradalmak, és szuperlények háborújában én csak bújkáltam az árnyékban, de ahogy a művészúr éhsége a tudás után egyre nőtt, úgy én is alakot öltöttem. A művészúr zabálta az összeesküvéseket, és titkos projecteket, amiből az AIMnál nem volt hiány. De hogy növeljem a hatalmamat, hogy törjek tökéletességre egy világban, ahol egy megacéget egy gonosz isten irányít? Hiába minden űrtechnológia, és genetikai kísérlet, én ezekre alkalmatlan voltam. Tanultam önvédelmet, tanultam lőni, de az AIM angyalok vihara mellett pusztán egy sóhaj voltam, így alternatív hatalom után néztem. A művészúr miután elfogyasztotta a technológiát, a misztika után fordult, ráeszmélve, hogy a túlnani hatalmak az egyszerű emberek számára is elérhetőek. A művészúr önmagában kevés volt ehhez, de velem együtt már képesek voltunk a misztika hatalmait felgöngyölíteni.

New York nem pusztán a világ egyik gócpontja, de mágikus értelemben is fontos hely. Azon túl, hogy fontos erővonalak érnek össze itt, rengeteg tudás is felhalmozódott. Poros antikváriumok mélyén, bolhapiacok asztal alatti portékái között elrejtve, és számos más helyen hozzáférhetőek könyvek, amelyek mind a misztikus megvilágosodást kínálják, és bár jelentős részük humbug, és káprázat, azok számára, akik elég türelmesek, rétegről rétegre ki lehet hámozni az igazságot. A középiskola rengeteg szabadideje mellett volt időm ezeket a hobbijaimat üldözni, és bár valódi sikereket csak évekkel később értem el, de személyiségem örökké viselni fogja a nyomát ezeknek a kutatásaimnak. A metafizikai ismereteim bővülésével új értelmet nyertek a dolgok, hiszen az ok-okozati összefüggések mögött mind ott van egy mágikus összefüggés is, és ez bizony a kemény kérdéseket teszi az ember elé. Megváltoztathatatlan-e a sors, és ki lehet-e kerülni a végzetet, engedik-e azok az erők, akik formálják a világ alakulását, hogy te belepiszkálj, vagy mint sínen haladhatsz csak végállomásod felé?

Az AIM gőgségének tetején bukott el. Gyorsan, pontosan, és mindent magával rántva a pusztulásba, amibe bele tudott markolni. A többi puszta történelem. Köd lepte el a várost, és az olyanok mint én, akik bennragadtak, azoknak nem igazán volt irgalom. Az elektromos berendezések felmondták a szolgálatot, nekünk, visszamaradottaknak egy túlélő horrorműsorrá változott az életük. Átkom és áldásom lett ez a pár hónap. Átkom, mert hányattatott sors várt rám, és áldásom, mert itt ismertem meg szerelmemet, későbbi feleségemet, Lily-t. Lily Carpenter az én szememben gyönyörű volt, egy tűzről pattant kamaszlány, és nálam sokkal tehetségesebb a túlélésben, én egy szobainformatikus vagyok, némi sportolói és önvédelmi múltal, aki kísérletezgetett a világ okkult hatalmaival. Ő bátor volt, és vakmerő, és egész egyszerűen jobb szeme volt a semmiből ételkerítéshez, menedékek kialakításához, mint nekem. Varázslatos képességeimre fura hatással volt ez a mágikus köd, amíg volt ételünk, bújkálás közben tanultam, illetve igyekeztem nem akadály lenni Lily számára. Ő hegymászó volt előtte, én meg lényegében egy okoskodó kis senki. Hogy én mit láttam benne, azt elmondtam, megmentő angyalom volt, de hogy ő hogyan szeretett belém, azt a mai napig nem tudom. Abba se vagyok biztos, hogy belém szeretett, szerintem ő csak a művészúrról tudott, okkultista elhajlásaimat sosem kedvelte, de együtt átvészeltük ezt a korszakot. Amint ő is betöltötte a 18. életévét, össze is házasodtunk azon nyomban, és aktívan részt vettünk a város újjáépítésében. Közösségi emberek akartunk lenni, a teljes csomaggal együtt. Fehér kerítés, labrador, tudod, úgy minden egyben. De nem voltunk ilyen szerencsések.Egy koszos kis albérletet sikerült találnunk csak a Pokol Konyháján, és az AIM leáldozásával az én busás fizetésbe vetett reményem is szertefoszlott. A politikai fiaskó, ami közben az USA-t egyre többfelé szakította, abban igyekeztünk nem részt venni, épp eléggé lefoglalta a pénztárcánkat a saját életünk. Tudtuk, hogy ebből még komoly bajok lesznek, de nem igazán tudtunk mit csinálni. A Bukás során eltűnt majd visszatért emberiség kérdését sem tudtam még hova rendezni magamban, a városban láttuk és hallottuk a katasztrófát, de igazi magnitúdójával még ma sem vagyok tisztában. Milliárdok, azt mondták. Milliárdok. Ez már sok volt nekem, nem hagyhattam, hogy Charles töketlensége vezessen minket tovább, egyre aktívabban és aktívabban szóltam bele az életünkbe. A lakás azért a maga kényelmetlenségében is kényelmes volt. Két viszonylag kicsi szoba, de épp elég ahhoz, hogy a munkát és az alvást el lehessen választani. A konyhai eszközök egy része óarany színű bojlerek által melegített, agyonklórozott víztől foltos bádogedényekből állt, másik része kimenekített és elmosott műanyag evőeszközökből, ami elég lett volna nekünk, ha csak ketten lettünk volna. Nem fogok sem magyarázkodni, sem mentegetőzni, pláne nem Charles helyében, és végképp nem kívánom Lily-t bűnösnek beállítani, de fél év hancúrozás után, minden háborúk közepén a drágám teherbe esett. Szerencsére New Yorkot úgy ahogy elkerülte front, és az azzal járó borzalom, de elképzelheted, hogy a gyermeknemzés csodájában kevés időnk volt révedni a sok aggódás, és számlákkal-pénzzel zsonglőrködés közben.

A lányunknak a Lorelei nevet adtuk, és mire megérte első születésnapját, kitört a béke. Az Egyesült Államok valahogy újraegyesült közben, mintha az univerzum fájdalmasan hajlongott volna önmagába és önmagára, hogy ha már igazságot nem tud ajándékozni lakóinak, legalább a status quo-t visszaadhassa nekünk. A békeévek kedvezőbbek voltak nekünk is, új munkalehetőségek, több pénz. Persze a gyerek elvitt mindent, a munka mellett, így bár okkult hatalmamat nagyon képezni nem tudtam, a karrieremet azért biztonságban éreztem. Spencer elnök halálával találtam meg mellékkeresetemet, ugyanis Mr. Lepkeként felgöngyölített igazságmorzsáimat a The Lone Gunman néven írt saját alapítású netes oldalamra töltöttem fel. Bosszúságomra főleg lapos föld hívők, gyíklényhívők, holdraszállás és holokauszttagadók melegágya lett, de egészen biztos vagyok benne, hogy még néha rendőrök is olvassák, mintha lenne olyan hatóság, aki foglalkozna ezzel. Így tengettük hétköznapjainkat. Említettem már, hogy felszínre akartam törni? Megkövetlek, kolléga, füllentettem. Sose törtem véglegesen felszínre, és sosem álltam távol. Mr. Lepke nem létezik, az a helyzet. Charles egész egyszerűen engem használ szócsőnek, ha olyanokat mond, amiket nem vállalna be. Én vagyok Charles, igen, én vagyok a művészúr, és én vagyok Lepke is. Mr. Lepke. A misztert nem én találtam ki, az a katasztrófa után jött.

Neked nem katasztrófa, nekem az. Rendben, alkudozzunk. Bár nem hiszek az olyanokban, hogy objektív tények, de abban megegyezhetünk, hogy Dormammu előtörése, és területfoglalása sokkal több szubjektív nézőpont szerint morálisan a nem kívánt kategóriába esik, mint a kívántba. Ezt elfogadod? Akkor haladhatunk.

Az a helyzet, hogy Lilyvel elváltunk. Lorelei meghalt. Azt hiszem, egy démon volt. Nagyon remélem, hogy egy démon volt. Dolgozni voltam, és mire hazaértem, Lorelei elpusztult. A dadus is, akit felbéreltünk mellé. Igazából a ház nem volt sehol. Leégett, és a maradékán titánok pofozkodtak. Lily túlélte, vele csak jóval később találkoztam. Bosszúhadjáratot indítottam, és a szavakhoz hasonlóan a tetteket is Lepke csinálta, ráfogtam mindent. Nem én voltam, aki fegyvert ragadott, és rátámadt a démonokra, hanem Lepke! Mr. Lepke! Lorelei meghalt. Sosem fogom megtudni, hogy pontosan mi történt.

Lily azt mondta, azért válik el tőlem, mert nem vele foglalkozom, és kékre-zöldre verve érek haza reggelente, és azt a sok zagyvaságot, amit éjszaka összeverődés közben kiötöltem, azt a The Lone Gunman oldalaiba szerkesztem. Ahelyett, hogy moziba mennénk, együtt vacsoráznánk, és szeretkeznénk. Szerintem őt jobban megviselte Lorelei halála. Amíg én bűnösökre és szörnyekre vadászom az éjszakában, és kutatom az első holdraszállás igazságát, addig ő dolgozik. Dolgozik! Evőeszközöket vásárol! A barátnőit hallgatja, aki szerint teljesen meghülyültem. Pedig nem én hülyültem meg. Hanem Lepke. Megszállott lett, én pedig, a művészúr, csak megfekszem a fájdalomban, és dolgozom, és evőeszközöket keresek. Nekem nincsenek barátnőim, akik meghallgatnak, csak Mr. Lepke.

Tartozom egy vallomással. Egy piti ékszertolvajt kaptam el, és valaki levideózott közben. Utánam kiáltott, hogy “Hé Lepke!” én meg adrenalintól fűtve ráförmedtem, úgymint: “Na de kérem! Miszter Lepke, ha szabad.” A videómegosztó oldalra már Mr. Lepke hivatkozással töltötte fel, mert udvarias volt. Azt mondtam, hogy nem én találtam ki, hogy Lepke az Miszter, pedig de. Bocsánat. A Lepke az Dzsuang-Dszi tanmeséjéből jött. Olvasd el, ha nem tudod, hogy mi az.

Mr. Lepkét egyre több kellékkel láttam el. Kapott maszkot, és ruhát, mert maszkos igazságosztónak lenni ezek nélkül nem megy. Fegyvereket nagyon sokáig nem használtam. Lorelei szereti Lepkét, de én hagyom őket játszani, amíg az albérletre vigyázok. Nem tudom, mennyi idő telt el, amióta Lepke elment Lorelei-el, de találtam lakást. Az újság hoz pénzt, néha találok honlapszerkesztős munkákat. Az idegenek állnak a támadások mögött. Az erőművek, ugye. Áramkimaradások. Ha nem hiszel nekem, kérdezd meg Mr. Lepkét, Lorelei vele volt, ő tanusíthatja. Mindketten a keleti szelektől tudják, azt hiszem. Mindenesetre a keleti szeleket megverték, kék bőre volt, és páncélt viselt, a pisztolyát elhozták. Mondtam, hogy idegenek. Milyen nap van ma? Kedd? Azt szeretem, akkor kevés dolgom van. Még befejezek két honlaptémát, és lesz pénzem enni. Aztán lefekszem aludni, Mr. Lepke felveszi a maszkot, és elviszi Lorelei-t harcolni az idegenek ellen. Ott látom őket mindenhol, a tévében és netes honlapokon is, de szerintem nincsenek ott mindenhol. Lepke ki tudja őket kerülni. Mr. Lepke azt csinálja, mint a káoszteóriákban. Megrebbenti a szárnyát, és reméli, hogy a Kree Stelláris Birodalom összeomlik tőle fél éven belül. És néha elviszi Lorelei-t fagyizni. A Föld óvjon minket, mert az égből az ellenség jön.

Képességei:

Mágiahasználó. Kézjelekkel és varázsszavakkal varázsol.
Mágiaiskola: Nincs, autodidakta.

Mágiaérzékelés (az alap, ami mindenkinek van)

Illúzióteremtés (asztrális, részmágia):
Maximum 2*0 méteres illúzió, ami egyszerre két érzékszervre hathat. Nyugodt állapotban maximum 15 percig képes fenntartani, harcban maximum 3 körig.

Posztkogníció (asztrális, részmágia):
Egy helyszínnek, vagy egy tárgynak a múltját tudja visszanézni maximum három napig, illetve felidézni a tulajdonosának alakját, kinézetét.

Szakértelmei: Informatikai biztonsági rendszerek feltörése, zártörés, kriminalisztika-kriminálpszichológia, bűnügyi helyszínelés, parkour, tai chi, újságírás

Név: Charles Amadeus Sage / Mr. Lepke
Lakás/Létesítmény: Bérelt lakás a pokol konyháján
NJK: -
Foglalkozás: Informatikus, újságíró
Munkahely: Informatikusként szabadúszó, újságíróként a The Lone Gunman
Pénz:
4500$ (kezdőtőke)
0$ (aktuális)
Bevétel/hét: 800$ / hét
Eszközök:
Használt autó (2000$)
Mobiltelefon (100$)
Márkás ruhák*2 (200$)
Minőségi alkalmi ruhák (800$)
Felszerelés/fegyverek:
Grappling gun (400$)
Kevlár fejfedő (350$)
Golyóálló mellény (650$)
Kree energiapisztoly (4 kredit)
Vállalat: The Lone Gunman / Egyéni vállalkozó
Szövetség:
Törzshely, ahol megtalálható:
Ismertebb szövetséges:
Ismertebb ellenség:

Felhasznált kreditek: 4
Fennmaradó kreditek: 0