Akira - Helyzetjáték

Kipróbálnám ezt a fajta játékmenetet ezzel a kis házi "jégsárkannyal" .
Bármibe benne vagyok, bele viszem szótlan, makacs lánykámat legyen az valami fizikai tevékenység vagy gondolkozósabb, enyhén filozófiai.

A "jégssárkánnyal" meg is adtad a kezdő helyzetet. Egy alter lehetőséget.

Egyik nap Akira a legnagyobb nyári napon arra ébred, hogy a másodlagos mutációja jelentkezik, ez pedig azzal járt, hogy az ágya összetört és a szobája is nem kicsit lett szűkös neki. Ugyanis ezen a reggelen egy közel tíz méteres és közel egy két tonnás jégsárkány bőrében ébred. Mint Bobby Drake-nek az ő esetében is teljesen hóból és fagyból áll a teste, amit a képessége generál, így az elolvadástól nem kell tartania.
Miként dolgozza fel, hogyan változik meg az élete attól, hogy szó szerint jégsárkánnyá változott?

Tegnap volt a nyári napéjj egyenlőség napja. Ezt apa annó, ha jól emlékszem Mindsummer ünnepének nevezte. Mivel testvéreim ki akarták várni, hogy az év ezen szaka átforduljon a naposabb, immár világosabb oldalba. Számomra ez csak annyit jelent, hogy hosszabbak a nappalok és hosszabb ideig kell a meleget elviselnem... pech...
Anya és apa arra gondoltak, hogy leülhetne a család asztali rpg-zni. Próbáltam kimagyarázni magam, hogy fáradt vagyok, aludni szeretnék, nem lehetne e az, hogy nem megyek. Sajnos az öregek hajthatatlanok voltak e téren, így a nappaliban a plédembe bugyolálva üldögéltem, kezembe véve a tőlük kapott kockakat. Ahogy segítettek felépíteni egy karaktert - mivel én most játszom először ismertették a szabályokat is - létrehoztuk a kis sárkányemberem. Ennyit jegyeztem meg belőle, hogy gyík szerű humanoid, világos bőrrel. Azt hiszem bőr és nem pikkely... a lényegen nem változtat. Csendes jellemem mellé egy tolvaj osztályt választottam, ezzel hátha nem kell annyit beszéltetni, inkabb csak cselekedni. Közel két órás játékmenet után hagytuk abba, s valahol belül tetszett, szórakoztatott. Elsétálva szobámba lefeküdtem ágyamra, betakarózva meredtem a kinti világra. Lassan aludtam el, magamhoz szorítva egy plüss farkast. Ezt tudták kimenekíteni nekem, egy emlékem régi otthonomról. Kicsit perzselt, kicsit füstös de az enyém. Az éjszakám viszont pocsék volt, nem tudtam hova tenni magam. Állandóan forgolódtam, igyekeztem mélyeket lélegezni, s nem megfulladni a mellkasomra nehezedő lidércnyomástól.
Reggel viszont hatalmas puffanás vert fel a lidércnyomásból. Próbáltam kinyújtani a lábam, de alig moccant meg, sikerült belevernem valamibe. Felemelve fejem pedig megint csak koppanás.
-Mi az édes halál? - fogom meg fejem, itt pedig úgy érzem, nem tudok orrom alá nyúlva kisujjammal nem tudom megérinteni az ajkam. Megint megemelem fejem és beverem. Nagy levegővel folytom el a káromkodásom. Próbálom fejem arra fordítani, amerre lábamnak kellene lennie és egy farok lágy mozgását látom.
-Ezt, hogy fogom megoldani. - ahogy arréb lépek a fa darabjai beleállnak a kezemként szolgáló mellső lábbamba, mire csak nyakam ívelem meg. Ahogy felemelem ágyam maradékából hatalmas ujjaim közé veszem a plüst és a nyakamból leszakadt omamuri-t. Szomorúan tekintettem függeszten ezen a kis tárgyon.
Nevelő anyám nézett be a szobába, majd kapta a kezét ajkai elé.
-Ennyire borzalmas? - tátom ki jeges pofám. Félve tekintek rá, igyekszem megfordulni. Lássuk mi lessz így...

Pár hét elteltével úgy ahogy sikerül megbarátkoznom újabb formámmal. Bár még mindig kellemetlen, hogy egy kisebb hangulatingadozás miatt képes vagyok egy közel ket tonnás jégsárkány formát ölteni.
Ilyen volt, mikor egyik testvérem összekevert valamelyik másikkal, így én kaptam az arcomba egy vödör vizet a nappaliba. Mérgesen söpörtem ki a szememből a vizet, majd a fagyó víz csak rontott a sárkányomon. A kedvemen szintén. Épp számba akartam venni, mikor anya egy fakanállal hajított orromra. Felkapva a fejem vertem be újra a plafonba, honnan némi vakolat hullot még immár újra sérűlt fejemre, így inkább ellapulok. Duzzogva néztem rájuk, ahogy testvérem a nő mögé araszol. Úgy tünik sok puklival fogok még gazdagodni.

Iskola első pár napja, újfent fiatalok cikáznaka  folyosón. Úgy ahogy már nem akarok mindem épületet magamra omlasztani. Sajnos csak úgy ahogy. A kertben sétálva nézem a barnuló, vöröslő leveleket, a szél csípős érintését élvezem, bár a többiek arca már pirospozsgás. Néhányan a képességeiket igyekeznek befolyásolni, lehet nekem is ez kellene, keresnem kellene egy sárkányt aki segítene. Ettől a gondolattól kiver a víz, megborzong bőröm és már épülne is pikkelyes barátom jeges formája. Nagy nehézséggel sikerül megbírkóznom vele, hogy emberi testem maradjon, viszont a próbálkozas kimerített. Térdre rogyva, egyre homályosuló látassal  borulok a fűbe, körülöttem deressé változtatva a növenyzetet. A gyengélkedőn lassan nyitottam ki szemem, rosszul érintett a bent uralkodó éles fény. Óvatosan felülve jobb kezemmel dúrok őzbarna hajamba.

Közel öt évvel később kedvem szerint öltöttem magamra a sárkány alakját. Bár mind a mai napig bánom, hogy ebben az időszakban nem volt velem anyám. Az ő kúltúrájában rengeteg sárkány van, sokat mesélhetett volna róluk. Talán könnyebben megértettem volna, hogy működik. Továbbra is egyedül vagyok, ahogy eddig. Megbarátkoztam a sárkany formával, mert valahogy jobban átadja az emlékem, a származásom, a büszkeségem a vér szerinti szüleimre. Mivel a sárkany kinézete - amit képen láttam magamról- nagyon hasonlít anyám kúltúrájában megjelenőre, valamennyire pedig hoztam az európai típust, míg a jég a zordság apám származásának öröksége. Elmondhatom magamról, hogy uralom, hogy tetszik. Hogy talán valójában ez vagyok én. Végigsuhanva az erdőben egy sziklaszirtre állva nézek körbe, majd a fejem az ég felé emelem, a csillagokat kémlelve.
-Mondjátok... büszkék vagytok rám? - csendben várok, nem mintha tudnának válaszolni. Ha tudnak, nem hallanám. Csupán a fák közt suhanó szelet, mely magában hordja a dallamot, mit még az első hegyek tanítottak neki.

Én úgy gondoltam, hogy végérvényesen jégsárkány marad a Bobby Drake hasonlattal gondoltam erre, de így is remek lett
Viszont nem lett túl hoszú, így a következővel együtt kapod a jutalmat. És legközelebb a HJ végére majd írd oda, hogy mi legyen a következő kánon, vagy bármi.

A következő legyen kissé romantikusabb, vagy éppen nem lesz az? Ez is alter.
Akira teljesen beleszeret valakibe, minden tökéletes lehetne. Egyetlen dolog a bökkenő, a szerencsés választott nem mutáns, hanem ember. Akira ezt hogy viseli, képes a jellemfejlődésre és belátja, hogy az emberek között is vannak rendesek, normálisak, vagy ez a tény megöli a kapcsolatot?

Egyik nővéremhez csapódva térek be egy raktár buliba. Annak ellenére, hogy mindenki igyekszik minél több szociális hatásnak kitenni, már lényem velejébe olvad a csendesség. Az a kellemetlen kimértség és óvatosság mit a legtöbben nehezen viselnek, ezért pedig jelenlétemtől is borsódzik a hátuk. Mégis, sikerült elkapnia, rám raknia jó adag sminket és befonta a hajam. Különös volt így tükörbe néznem. A nagy metálos pedig még ruhát is készített ki nekem. Felvont szemöldökkel bújtam bele a halalfejes polóba, a szaggatott fekete farmerba és csatoltam be lábamon a bakancs csattjait. Nővérem elégedett mosollyal nézett végig művén, mire csak sóhajtottam egyet.  Essünk túl rajta.
A raktár biztonságiőre keresztbe font karokkal állta útunk, mire nővérem kinyitotta csipogóját. Szemforgatva vártam a végkifejletett, mikor a sötet bőrű, frissen borotvált férfi beengedett minket. A kis helységben megrekedt az alkohol émelyítő, maró szaga, a dohányzók elnyomó füstje és a kemikalia kesernyés szaga. Szinte érzem a nyálkahártyámon a gyógyszerek keserű ízét. Elfancsalodom, fitos orrom felhúzom, mire nővérem egy férfi karjaiból kacagott rám. Összehúzott szemekkel néztem a párra, nem ismertem a srácot, de nem láttam még az X diákok környékén. Ez pedig felettébb bántott. Végül hagytam a párt enyelegni és kerestem egy számomra szimpatikus sarkot, ahova bekuckóztam magam. A jelen lévő banda semmit nem szégyenlve bántalmazták a húrokat, az énekes mély basszussal énekelt, páran a strófákat kántálták. A hideg kiráz a tömeg hullámzó mozgásától, a masszává olvadt emberektől. S ők ilyenkor a legfélelmetesebbek az olyanok számára mint én. Különc és emellett X génekkel is rendelkezik. Ahogy figyelek egyszer csak egy fiú lépett oda. Szemei kikerekedtek, verejtékezett és beállt mellém, mintha beszélgetnénk. Értetlenül tekintettem a fejébe húzott kapucni takarásába, majd hirtelen feltűnt két nagyobb darab alak.
-Hova lett az a kis patkány?
-Biztosan itt van!
Mint két szagot vesztett kopó fordultak vissza fellökve a mellettük állókat.
-Köszi, hogy nem szóltál.  - szólt hozzám a mély tónusú hang. Be kell vallanom szimpatikusnak találtam az ovális alakú arcot. Az enyhén hegyes állat, apró borostával. Az egymáshoz közel ülő szemeit és a csintalan mosolyát. Enyhén göndör, kócos rövid haja épp kilógott a kapucni takarásából.
-Miért szóltam volna? - néztem rá értetlenül. Semmi okom nem volt, hogy keresztbe tegyek neki.
-Sokan megnéztek volna egy verekedést. - fonja keresztbe karját mellkasa előtt majd megtámasztja a falat, melynek én is neki vetettem hátam. Úgy tűnik ideje haza mennem, elég volt a csevelyből. Hanyagul lököm el magam a deszka faltól, majd vállam felett intve elköszönök tőle. Ahogy kilépek az ajtón megérzem az esőcseppeket. Kellemesebben érintett mint a benti fülledtség. Egy sóhajjal lépnék ki, mikor megérzem valaki érintését a vállamon.
-Várj! - az előző férfiú volt, ki most pulcsiját rám adta. Kérdőn tekintek a hasonló szín szemekbe, mire elkacagja magát.
-Nem gondoltad, hogy hagyom eláztatni a megmentőmet.
-De így te fogsz elázni. - közlöm vele az egyszerű tényt, mire csak vállat vont és bátortalanul megérintette lapockáim között. Itt kezdődött minden... minden ami most marcangol.
Azóta találkozunk, beszélünk pár szót. Leginkább ő beszél, én hallgatok és figyelek, viszont ő is szereti a csendet. Van, hogy csak egymás mellett sétalunk és nézelődünk. De ő csak egy ember... miért? Miért nem lehet ő is x vagy... vagy miért kellett találkoznom vele?
Párnámat ölelve figyelem a plafont és próbálok düllőre jutni. Nővérem bíztat és ismeri a srácot így ő is rendesen bíztatja és adja alá a lovat. Mind a mai napig nem tudok megbocsájtani az embereknek és ostobaságuknak.
Egyik felem örjöng, hogy egyáltalan szóba álltam vele, míg a másik epekedve várja, hogy újra találkozhassunk.
Mélyen haraptam ajkamba, szinte kisercen vérem fogaim mentén. Számban érezve a fémes ízt még jobban elkeseredem és könyökömmel magamhoz fogva párnám a füleimre tapasztom tenyerem. Csupán zubogó vérem nyugtat, hogy még élek és nem kergetett végleges őrületbe a szerelemnek nevezett dolog.
S az a baj igaza van... ő csak egy törékeny ember, míg én valami olyan, mely pusztulast hoz jég és hideg álltal. Ez a legokosabb... menjen. Menjen mert szeretem. Telefonomhoz nyúlok, majd a számát kikeresve írom meg búcsúzó üzenetem. A végére odabiggyesztek egy Sajnálom-ot, majd magam mellé helyezem az enyhén fagyott készüléket.
Felkuporodva a sarokba a párnám szorongatva sírok. Sírok mert meghoztam a számára legjobb döntést, miközben saját szívem, az a kemény jégtömb megolvadt egyetlen csintalan mosolyától. Gyenge vagyok...

//Bármi jöhet, user írásilag fejlődni szeretne, hátha ezzel sikerülne ^^\\

Mivel írtad, hogy szeretnél fejlődni, így akkor részletesebben leírom.
Már az előzőnél is furcsa volt, hogy semmit sem fejtesz ki, lényegében a tetejét karcolod a dolgoknak. Magát a konfliktust mind2 esetben átugrottad.
Az előzőnél kíváncsi lettem volna, hogy miként éli a mindennapjait, milyen érzelmekkel fogadja, erre mire elértük volna azt már 5 év ugrás van. Nem tudunk meg semmit arról, hogy ez miként befolyásolta a karaktert, hogyan bírkózott meg ezzel.
Ugyanez a mostaninál, nem látjuk, hogy miként kedveli meg, hogy mit szeret meg a másikban, hogyan reagálnak mások erre azt ő hogyan éli meg.
Az egész olyan idegen, semmit sem tudni meg a karakteredről sem, hogy rá milyen hatással vannak ezek a dolgok.

A helyzetjáték olyan játékok, amik olyan helyzetbe hozzák a karaktert, ami nem szokványos, hétköznapi és éppen ezért lehetnek kihívások az írónak is, hogy olyan helyzetbe kerül a karaktere, ami nagyban befolyosolná.
Ne félj attól, hogy hosszan kifejtve írod meg ezeket, nálam pl. alsó hangon is mindegyik 3 oldal szokott lenni (SW részlegen találod őket Rhyssa karakterrel, ha szeretnél példákat nézni, elég sokat írtam már).
Ezeket próbáld novellaként felfogni inkább, mintsem reag hosszúságúnak.
Szóval nyugodtan írd őket úgy, hogy felvezetés, tárgyalás/cselekmény/bonyodalom és levezetés.

Remélem ezekkel tudtam segíteni egy kicsit.

Ezek fényében kapsz egy háziállatot a suliba, ilyen patkány/macska nagyságú állatkában gondolkozz

---

Akkor ismét legyen alter, ami eléggé morális, jó kis vívódós leírásra adhat lehetőséget:

Ebben az esetben Akira egy rossz társaságba keveredett, mutáns társaság persze. Egyik este elmennek szórakozni és a társai belekötnek egy hasonló kamasz társaságba, akik nem mutánsok, csak emberek. A két táraság összeverekedett és az ember oldal jött ki belőle rosszabbul. Az egyik fiatal srác a másik csoportból életveszélyesen megsérül. A távolban már hallani a rendőrök hangját, azonban segítség nélkül a sérült nem fog addig élni, mert elvérzik. Mindenki elmenekült, hogy nehogy elkapják őket, egyedül Akira és a sérült maradt ott.
Mit tesz Akira? Ő is elmenekül, hogy ne találják itt a rendőrök, vagy marad és segít az embernek, hogy ne halljon meg? Ha marad a fiú megmenekül, vagy a segítség nyújtás ellenére is meghal? Ha pedig Akira is elmenekül, hogy fogja Akira viselni a tudatot, hogy megmenthetett volna valakit, de hagyta meghalni?