Carmine

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Godlaw / Tao Vas. 05 Jan. 2014, 18:40

Az étterem ajtajából is látszik már, hogy zsúfolva van a hely, tipikusan olyan étterem lehet, ahol hónapokkal előre kell asztalt foglalni, és reménykedhetsz, hogy nem a mosdó mellett van már csak hely. A bejárattól nem messze lévő kis pultnál álló hölgy szívélyesen mosolyog rád érkezéskor, főleg amikor kissé félszegen randit emlegetsz.
-Üdvözlöm nálunk, Mr Sziamon! Egy pillanat és már nézem is a foglalást - ezzel a pulton lévő laptopra sandít, ahol pötyög valamit.
-Igen, meg is van, Sziamon, este kilenc. Ganpietro lesz a pincérük ma este - int a nő, és egy jó vágású, hátrazselézett hajú férfi lép hozzád. - Odakíséri az asztalához. Sok sikert a "randi dologhoz" - teszi még hozzá mosolyogva.
-A kabátját, uram, ha megengedi - Ganpietro zsebtolvajokhoz illő mozdulattal kanyarítja le a válladról a kabátot, szinte nem is érzed, és már az akasztón van. - Erre tessék!
Gyakorlottan szambázik az asztalok közt, míg megérkezik félreeső asztalhoz, amiről remek a rálátás a rögtönzött színpadra is az étterem szemközti sarkában. Mivel a partnered még nem érkezett meg, étlapot nem ad egyelőre, csak egy itallapot hagy az asztalon, és röviden ecseteli az este során várható élőzene előnyeit, végül magadra hagy.
A falon lévő óra szerint kilenc múlt 3 perccel, mikor a szemed sarkából észreveszel egy feltűnően csinos nőt, sötétkék ruhában, hosszú, fekete hajjal. Alakja tökéletes, hatalmas, kék szemeivel pedig egyenesen rád néz, mintha pontosan tudná, ki vagy. Pár szót szól a pultnál álló lányhoz, amit elnyom a helyiség zaja, aztán elindul az asztalodhoz.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Antef Sziamon Csüt. 09 Jan. 2014, 22:56

Antef kényelmesen elhelyezkedik az asztalnál és elégedetten nyugtázza, hogy ilyen kitűnő pincérrel még nem találkozott. Az asztalon több pohár és evőeszköz sorakozik, melyeknek funkciójáról csak sejtései vannak a nyomozónak. Miközben böngészi a pincérből dől a szó. Szakszerűen ismerteti az italokat, ecseteli a származási helyüket, ám Antef szíve majd kiugrik a helyéről, mikor néhány pezsgőnél és bornál olyan árakat lát, hogy menten rosszul lesz. Hallotta már, hogy egy San Francisco-i étteremben egy átlagos autó árával vetekszik a marhabélszín, de az itteni árak is hihetetlenek. No de most végre forrónyomon van, így nem szabad kicsinyeskedni, ám ez az ár már pofátlan egy üveg Tokajiért.
A pincér csak mondja és mondja, miközben Antef tekintete megakad a pultnál álló sötétkék ruhás díván, aki őt nézi valótlanul kék szemeivel, majd elindul egyenesen felé. Antefet megbabonázza a nő és azon tűnődik vajon milyen származású lehet a nő, mert igen ritka párosítás a fekete haj a kék szemmel.
Mielőtt az asztalhoz érne a nő, a férfi rögtön feláll és kihúzza az egyik széket.
- Jó estét Kisasszony! Antef Sziamon vagyok, bár az Ön nevét még nem tudom. - köszönti a nőt megnyerő mosolyával Antef.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Godlaw / Tao Pént. 10 Jan. 2014, 15:54

A nő odaér az asztalhoz, és szívélyes mosollyal nyugtázza, hogy kihúzod neki a széket.
-Jó estét, nyomozó úr - köszön vissza búgó hangon. - Valóban nem mutatkoztam be, úgy éreztem, személyesen talán jobb benyomást tehetek önre. Tudja, nem szeretném, ha feszélyezve érezné magát az üzletünk miatt.
Helyet foglal, és átveszi a közben megérkező Ganpietrotól a menüt.
-A nevem Gloria Aliado. Kérem, ne úgy gondoljon rám, mint egy munkaadóra, vagy informátorra. Amiért megkerestem önt, az egy sokkal... Szorosabb kapcsolat lehetne ennél. Szeretném, ha egyenrangú felekként tekintenénk egymásra. Meg tudja ezt érteni, nyomoz úr? Remélem nem zavarja önt a baráti közeledésem.
Közben kinyitja a menüt, de nem igazán olvas bele, időnként lapoz egyet, de végig szemkontaktust tart veled.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Antef Sziamon Pént. 24 Jan. 2014, 16:17

A nyomozó kissé feszélyezve érzi magát. Folyamatosan magán érzi a nő tekintetét és egyre inkább összezavarodik. Mégis mi történik itt? Csupán információcseréről volt szó eddig, s most legyen a kapcsolat több mint barátság? Ennek ellenére itt van a lehetőség, hogy végre kézre kerítse édesanyja gyilkosait és megtalálja Imhotep pálcáját, mellyel uralkodni lehet a halottakon. Túl csábító ahhoz, hogy elszalassza ezt a lehetőséget, így Antef elhatározza, hogy végig csinálja a játékot.
- Mit szólna egy roséhoz? - kérdi Antef feszültségoldás gyanánt, ám érzi, hogy a nőt a menülap nemigen érdekli.
- Tudja Miss Gloria, igazán meglep az, hogy ennyire segítőkész. Ez általában nem jellemző az én szakmámban. Árulja el, miért ilyen közvetlen velem? - kérdi Antef mosolyogva, miközben a nő vonzó tekintetét figyeli.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Godlaw / Tao Vas. 26 Jan. 2014, 15:22

A hölgy int, és a Ganpietro máris ott terem. A rosé után még rendel magának valamit olaszul, aztán a pincér feléd fordul. Ha te is leadod a rendelésed, a pincér távozik.
-Az ön szakmája... Ennek semmi köze ahhoz, amit ön eddig csinált, nyomozó úr. Maga törvényen kívülieket üldöz, hogy igazságot szolgáltasson. Most viszont az igazság egyáltalán nem a legfontosabb, amivel foglalkoznunk kell. Magát azok érdeklik, akik a skarabeuszt viselik, engem pedig az ő elbukásuk foglalkoztat. Nem nehéz észrevenni, hogy a kettőnk ügye nagyon is összefügg, így a segítőkészség a legkevesebb. Ami a közvetlenséget illeti, nos ez nem minden ügyfelemnek jár ki... Azt hiszem, mondhatjuk, hogy az ön sármjának is van hozzá köze - Teszi hozzá sejtelmesen elmosolyodva.
-Mit sikerült eddig kiderítenie a skarabeuszt viselők társaságáról? - Kérdi miután a pincér kihozza a bort, és tölt mindkettőtöknek, majd ismét távozik.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Antef Sziamon Szer. 29 Jan. 2014, 20:22

-Köszönöm a bókot! - mosolyog Antef kissé elpirulva, majd megvárja, míg a pincér távozik.
-Tudja Miss Gloria, már több mint 20 éve nyomozok a társasággal kapcsolatban és a szálak New York-ba vezettek. - kezdi Antef a történetet, s a folytatáshoz iszik egy korty bort és elővesz egy fényképet, melyet az asztalra tesz.

Carmine     - Page 2 Hermesz-bot

-Ez itt Imhotep pálcája, melyet a legenda szerint magától az alvilág urától, az egyiptomi Szeth istentől kapott. Ennek segítségével Imhotep parancsolni tudott a holt lelkeknek. Szerencsére Ré papjainak sikerült időben elfogniuk Imhotepet, mielőtt az megidézte volna a holtak szellemeit, így a pálcát örökre elzárták, ám egy ásatáson előkerült. Maga a pálca nem valami nagy szám, s csupán vasból készült. Sokáig nem hittem a legendában, de egy nap betörtek a családomhoz és ellopták a vizsgálat alatt lévő pálcát skarabeusz jelvényt viselő álarcos fegyveresek, akik meggyilkolták anyámat. Azóta tudom, hogy kell valamilyen igazságnak lennie a mítoszban, s szeretnék bosszút állni rajtuk anyám haláláért. -meséli Antef, miközben figyeli a nő minden rezdülését, hátha elárul valamit magáról. Ezért újfent elővesz egy fényképet, melyen egy férfi látható.

Carmine     - Page 2 Cardenal_Roark_SinCity

-A neve Julius Thrax. Talán hallott már róla. Ő New York állam püspöke, az USA Püspöki Karának kincstárnoka és Őszentsége egyik közeli bizalmasa. S a pecsétjén az a skarabeusz látható, mely tökéletes mása a gyilkosok által hordott jelvénynek. Nos nyomoztam egy kicsit, s kiderült, hogy a püspök elég sok ingatlannal bír az USA államaiban és több ipari mamutvállalattal áll kapcsolatban részvényestkén, vagy az igazgatótanács jó barátjaként. Az már meg se lepett, hogy több vállalkozás kapcsolatba hozható a maffiával és más bűnügyi szervezettel, illetve több vállalat fegyvergyártással és kereskedelemmel is foglalkozik. A legfurább az, hogy az FBI már folytatott nyomozást sikkasztás és lopás vádjával a püspök ellen, de nem találtak bizonyítékot. A legfurább mégis az, hogy a püspök fennhangon hirdeti mennyire buzog benne a szolidaritás és a szeretet, miközben néhány írásában és prédikációban kemény hangon ostorozza a mutánsokat és az egyéb lényeket, s azt hirdeti, hogy hamarosan Isten légiói fogják megtisztítani a világot tőlük. Én nem hiszem, hogy csupán képletesen beszélne... - fejezi be a történetet Antef, s csupán remélheti, hogy az egzotikus szépségű nő nem fogja bolondnak tartani.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Godlaw / Tao Pént. 31 Jan. 2014, 14:47

Gloria figyelmesen hallgat téged, és közben kezébe veszi poharát, időnként belekortyol a beszéded közben. Mikor Julius Thrax nevét említed, szemöldökét lágyan összevonja, és bólint - minden bizonnyal tudja, kiről van szó.
-Julius Thrax egy a sok közül, a módszerei valóban megkérdőjelezhetőek, de azt kétlem, hogy ő rendelte volna el az anyja meggyilkolását. De ha az ő vonalán elindul, talán újabb neveket tudhat meg, és előbb vagy utóbb arról is információt szerezhet, hogy ki tervelte ki a rablást és a gyilkosságot. Azzal gondolom tisztában van, hogy a püspök biztonsági intézkedései nem teszik lehetővé, hogy kettesben találkozzanak olyan helyen, ami ne lenne számára hazai terep. Ha egy ember után az FBI nyomoz, ösztönösen is körültekintőbbé válik.
Gianpietro kihozza a rendelt ételeket, majd jó étvágyat kívánva távozik.
-Van már valami terve, hogy hogyan akar tőle információt kicsikarni? Remélem, nem azt gondolta, hogy rátöri az ajtót, és addig veri, amíg bevall mindent - teszi hozzá mosolyogva. - Kell valami ütőkártya, ami miatt szívesebben beszélget önnel, mint a felettesével.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Antef Sziamon Csüt. 13 Feb. 2014, 21:51

Módszer. Ez ám a fogas kérdés. Sima rendőrként biztos nem tudna a közelébe férkőzni. Talán a S.H.I.E.L.D segítségével, de ezt az ügyet egyenlőre maga szeretné megoldani. Talán...
- Úgy tudom a püspök szenvedélyes gyűjtője a Közel-Keleti régiségeknek. A tulajdonomban van egy tekercs, melyet Egyiptomban találtak és a halott lelkek feltámasztásáról szól. A pecsétjén skarabeus található. Ha netalántán kincsvadászként felvenném a püspökkel a kapcsolatot, s találkozót kérnék tőle, akkor megtudhatnánk egyet s mást. - válaszol a bájos hölgynek Antef, s izgatottan várja a reakcióját.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 17 Feb. 2014, 10:58

A nő elismerően mosolyog a felvetésre.
-Maga máris többet tud, mint én, nyomozó úr. Igazán felkészült! - Jegyzi meg mosolyogva, és a szemközti sarok felé pillant, ahol zenészek állnak össze a rögtönzött színpadon. Ahogy korábban Gianpietro ígérte, valóban élőzene kezdődik. A bársonyos hangú férfi frakkban vall szerelmet a mikrofonnak, mögötte hasonlóan elegáns jazz együttes.
-A kincsvadásznak pedig fel is kell ajánlania valamit, hogy felkeltse Thrax érdeklődését. És maga már ki is találta ezzel a tekerccsel a csalit - teszi hozzá bizalommal a hangjában. - Már csak arra kell figyelnie, hogy le ne bukjon: megfelelő álca kell. De gondolom a maga szakmájában nem esik nehezére hamis papírokat és személyazonosságot szereznie, jól mondom, nyomozó úr?
Kezébe veszi evőeszközeit, és hozzálát a vacsorájához, ami leginkább kagylóra és halra emlékeztet pároltzöldség körettel, és tejszínes mártással. Néhány falat után újra felnéz.
-Ez még azonban csak a közelébe férkőzéshez elegendő. Kell valami, amivel beszédre bírhatja. Ahogy mondta, a rangja, vagyona és hatalma elég nagy ahhoz, hogy ne ijedjen meg üres fenyegetőzésektől. Ki kell derítenie róla valamit, ami eléggé terhelő, hogy ne kockáztassa meg a napvilágra kerülését. Skarabeuszos társaság, gyilkosság, halottak feltámasztása: ezt még egy pletykalap is csak összeesküvés-elméletnek  bélyegezné. Talán meg kéne figyelnie, terhelő dolgokat kell megtudnia.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Antef Sziamon Kedd 12 Aug. 2014, 12:40

- A megfelelő álcával nem lesz gond. Van néhány belőle. Leginkább olyan álcák, melyek könnyedén felkelthetik egy szenvedélyes műgyűjtő kíváncsiságát. - mondja mosolyogva Antef, miközben hallgatja az élőzenét és ő is nekilát a vacsorához.
- Vannak kapcsolataim az FBI-nál és még most folytatják a püspök megfigyelését. A kapcsolataimmal megtudhatok egy s mást az új fejleményekről. Bár azért elkelne egy kis segítség. Önről még nem tudok sokat. Áruljon el Gloria, honnan ilyen sokat Rólam és Julius Thraxról? - kérdi a nyomozó kíváncsian, bár szíve mélyén tudja, hogy a nő nagy valószínűséggel kitérő válaszok fog adni.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Godlaw / Tao Szer. 13 Aug. 2014, 17:15

Gloria jóízűen falatozik a vacsorájából, de ritkán pillant csak az étel felé, szinte végig tartja veled a szemkontaktust. Amikor az információi forrásáról kérdezed, udvariasan elmosolyodik, és lesüti a tekintetét.
-Ugyan, nyomozó úr! Nem tudok sokkal többet, mint maga, Julius Thraxról, önről pedig még annál is kevesebbet. Az pedig, hogy ön keveset tud rólam… Elszomorodnék, ha másképp lenne. A munkám része, hogy rejtve maradjak a kíváncsi szemek elől, és ha valahol, akkor a rendőrségen igazán sok a kíváncsi ember. Érthető hát, hogy ön nem tud rólam sokat. De térjünk inkább vissza a tárgyra.
Újabb falatokat kap be, és megvárja, míg egy férfi óvatoskodva nyomakodik át a széke mögött a mosdó felé.
-Ha valóban folynak a nyomozások az FBI-nál, akkor a barátai biztos tudnak valami terhelőt mondani. Nem kell, hogy bizonyítható legyen, csak ijessze meg Thraxot, és akkor könnyebb lesz szóra bírni. Könnyebb, de nem könnyű, nyomozó úr. Latba kell vetni minden tudását majd – teszi hozzá bátorítóan, és tekintetét ismét felemeli a tányérról, hogy mélyen a tiédbe fúrhassa.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Antef Sziamon Csüt. 14 Aug. 2014, 14:08

A nyomozó kezdi magát kényelmetlenül érezni a nő átható nézésétől. A zavarra gyorsan iszik néhány korty bort, de zavarában egyik ujjaival dobolni kezd az asztalon.
- Van egy FBI ismerősöm az ittenieknél, a neve Daniel Brooks. Ő nyomoz Julius Thrax ellen. Ő biztos segíteni tudna. Rajta keresztül kapcsolatba léphetek Thrax-szal a megfelelő álca és a tekercs segítségével. Remélem ráharap a csalira, mert nem lesz több dobásunk. - mosolyog Antef és viszonozza a nő pillantásait.
- Áruljon el valamit Gloria, mert már régóta fúrja az oldalamat a kíváncsiság. Mi ez a nagy érdeklődés irántam? Miért akar nekem segíteni Thrax elfogásában és Imhotep pálcájának visszaszerzésében? - kérdezi kíváncsian a férfi és tovább figyeli a nőt.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Godlaw / Tao Csüt. 14 Aug. 2014, 14:29

Gloria figyelmesen hallgat, ahogy az FBI-os ismerősödről beszélsz, és bólint a tervre. Ezután folytatja az evést, és látszólag nem figyel fel a zavarodra vagy a dobolásra az asztalon. Amikor az indítékairól kérdezel, elmosolyodik, és mielőtt válaszolna, alaposan megrágja a szájában lévő falatot, majd lenyeli azt.
-Attól tartok, nem mondhatok többet annál, amit már korábban is elmondtam. Én a skarabeuszosok társaságának elbukásában vagyok érdekelt. Úgy fogalmazhatok, ellentétesek az érdekeink, de ez nem meglepő, hiszen csupa gyilkos, csaló és hazug ember van köztük. Éppen úgy, mint Thrax. Azért segítek önnek, nyomozó úr, mert ha ön eléri a célját, én is elérem az enyémet. Az indítékaink eltérnek, de a végeredmény egyezik. Ráadásul magának megvannak a lehetőségei, hogy információkat szerezzen a hatóságoktól, rendőrségi nyomozásnak álcázza az ügyét, és feltűnés nélkül viselhessen fegyvert, amit akár használhat is, ha valaki azt szükségessé teszi. Mindezt nem tehetné meg egy átlagos ember, akit felbérelhetnék, és a pénz sosem olyan jó motiváló eszköz, mint a magában lángoló bosszúvágy. Gondoljon csak bele, van az a pénz, ami miatt felhagyna a nyomozással, és futni hagyná Thraxet és a hozzá hasonlókat? És vajon mit felelne erre egy felbérelt nyomozó, bérgyilkos vagy bárki, akit csak a pénz hajt?
A hosszabb szónoklat után kortyol italából, és folytatja a vacsorát.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Antef Sziamon Pént. 15 Aug. 2014, 09:41

A férfi lenyűgözve hallgatja a nőt, aki olyan ügyesen tér ki a kérdései elől, mintha profi diplomata lenne. Úgy érzi, hogy a nőt talán valami bosszú hajtja, de lehet, hogy a nő csak közvetítő és valaki nagyobb hatalmú ember áll az ügy mögött. Ám Antef azon a tényen nem tud változtatni, hogy Gloria gyönyörű és női csáberejét bevetve eléri azt, amit akar. Bár most egy a cél, a skarabeuszos társaság lebuktatása.
- Jól mondja Gloria. Egy magánnyomozó pofátlanul nagy összeget kérne el, s nem is lenne megbízható. Bennem megbízhat, mert egy a célunk. Megtisztítani a világot ettől a bűnszövetkezettől. Már holnap felkeresem az FBI-os ismerősömet és megkezdem a nyomozást, Önről persze nem teszek említést. - mosolyog Antef és eszik egy kicsit, miközben figyeli a nő minden rezdülését.
- Ha elkezdjük a munkát, hogy tartjuk majd a kapcsolatot. Ön könnyedén rám talált, de örülnék, ha én is el tudnám érni. Ha én megbízok magában Gloria, akkor remélem Ön is viszonozza a gesztust. - néz mélyen nő szemébe Antef, remélve, hogy elnyerte a bizalmát.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Godlaw / Tao Pént. 15 Aug. 2014, 11:04

Gloria elmosolyodik azon, amit mondasz neki az FBI-os barátodról.
-Nagyra értékelem a diszkrécióját, nyomozó úr, köszönöm, hogy megérti, a munkám miatt titkolóznom kell – mondja hálásan a nő. A következő kérdésedre csak azután válaszol, hogy az utolsó falatot is lenyeli a vacsorájából.
-Hiszen már megvan önnél a telefonszámom, azon lépett velem kapcsolatba. Az a szám még mindig él, és bármikor elérhet rajta, nyomozó úr. Bátran forduljon hozzám, ha úgy érzi, a segítségemre van szüksége – teszi még hozzá, és mélyen a szemedbe nézve erősíti meg ezt a bizalmi gesztust.
-Arra azért figyeljen, hogy az FBI-os barátai magát se kössék össze túl könnyen az üggyel, ki tudja, mihez kell folyamodnia Thrax ellen…
Ekkor megcsörren a nő mobiltelefonja.
-Ha megbocsát – szabadkozik, majd felveszi. A hívás alig tíz másodpercig tart, és a nő egyetlen szót sem szól közben, csupán meredten néz maga elé, mint aki nagyon koncentrál. A hívás végeztével elteszi a telefonját, és rád néz.
-Bocsásson meg, nyomozó úr, de halaszthatatlan dolgom akadt. Remélem, nem sértem meg ezzel. Azt hiszem, a legfontosabbakat már megbeszéltük, ha bármi kérdése van, vagy segítségre van szüksége, hívjon.
Ezzel feláll az asztaltól, megvárja a válaszodat, és a köszönésedet, majd gyors léptekkel távozik.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Antef Sziamon Vas. 17 Aug. 2014, 14:53

Az egyre izgalmasabbnak és rejtélyesebbnek ígérkező vacsora hirtelen félbeszakad. Gloria egy gyors telefon után bocsánatot kérve távozik az étterembe. Antef letaglózva ül le a nő távoztával a székre és némán mered a terítékre. Nem is igazán az zavarja, hogy a nő gyorsan távozott, hanem a tekintete döbbentette le. az eddig oly bájos és magabiztos tekintet hirtelen dermedté, már már ijedté vált. Legalábbis Antef így gondolja.
A férfi szép nyugodtan befejezi a vacsorát és fizetés után távozik. Ahogy kiér az utcára mélyet szippant a friss levegőből és megpróbálja összerakni azokat az információkat, amiket tud. Imhotep pálcája, Skarabeuszos Társaság, Julius tharx püspök, a szülei meggyilkolása, saját misztikus kisugárzása, s nem utolsó sorban a vele szövetségre lépő Gloria. Szép lassan elér az étterem parkolójába és beül a kocsijába, egy 2010-es Dodgeba. Miközben kihajt az étterem parkolójába, egy rövid sms-t küld a mobiljával, miután nem tudja elérni a hívott félt.
'Mihamarabb találkoznunk kell Brooks. Üdv. Antef'
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Godlaw / Tao Szomb. 30 Aug. 2014, 11:41

A kalandod folytatódik itt.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Carmine     - Page 2 Empty Re: Carmine

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.