Kyrena Elomtiner lakása

Már kezdtem azt hinni, hogy soha nem találok olyan lakást, amit megengedhetek magamnak. Sokáig tartott összekapargatnom a rávalót és a lehető legtakarékosabban akarom elhasználni. Így még maradt is egy kevés pénzem. Bár meg kell hagyni, nem egy kastély. Még csak gyerekkori otthonomhoz sem fogható, de legalább a sajátom. A berendezés kicsit kopott... Arra viszont, hogy itt aludjak, vagy pihenjek egy keveset, pont elég. Nem is kell, hogy nagyobb legyen! A kellő berendezés megvan, szobák vannak, nem is koszos, a célnak tökéletes.

Minden rosszra fordul. Ugyan a dokik már itt vannak és az ellenszer is, de velem nagyon nem stimmel valami. A bőröm mintha fehérre lenne meszelve. A steaket most hirtelen dupla vérrel enném, na meg dupla hússal. Nyers, ha kell még élő teremtményből szerzett ínycsiklandó falatokat kívánok, sőt, most azonnal akarok. Nem tudom mi ez. Azon kapom magam, hogy társaimnak esek, de ekkor minden elsötétül. Nem, nem akarom ezt! Hogy lehet, hogy ilyen hirtelen? Valami jelének lennie kellett volna, ez így nem igazságos! Mi a büdös franc van azzal az ellenállással? Ráadásul a koktélok? Mindegy, valaki lőjön már le, de rohadt gyorsan!
Hirtelen felébredek. Teljesen másik helyen találom magam. Egy ideig gondolkozok és nézelődök. Nem nagyon ismerős a hely. Időbe telik, na meg néhány percnyi lassú, vontatott felfedezésbe, mire rájövök, hogy ez az én újdonsült lakásom. Nagyon megörülök a felismerésnek, ugyanakkor rettegek, hogy zombiként csöppentem haza. Gyorsan végigszemlélem magam és egy tűszúráson kívül nemigen találok semmi újat. A bőröm normális árnyalatban, Emberi árnyalatban. Megkönnyebbülten sóhajtok, majd ébredésem környékét kezdem vizsgálni. Egy levelet találok, melynek azonnal nekiesek. A sorokat böngészve ábrázatomra keserű mosoly szalad. Nem sokan menekültünk meg. Ahhoz, hogy ez csupán egy egyszerű tévedés legyen, túl nagy volt a veszteség. A csapatnak java része oda lett. Mindössze négyen maradtunk, hacsak nem sikerült végeznem még valakivel a mentőszuri előtt.
- Remélem, hogy nem!
A tartályt kezdem tanulmányozni, mely szintén a környéken volt. Benne valami vérszerű izé. Valószínűleg a megmenekített trutymó maradéka. Ezek szerint nem esélyes, hogy életben maradt. Szegényt, biztos felnyársalta egy szilánk, vagy mit tudom én. Ezzel most már kár is foglalkoznom. Összetakarítom a henger maradékát, majd elvonulok a fürdőbe. Itt az ideje, hogy kipróbáljam. Elvégre ki tudja, hogy mennyi ideje nem fürödtem. Amint a tisztálkodással végzek, azonnal lefekszem. Egy ideig még tanulmányozom az észhez térítő nyomát, majd elalszom.

Azt hiszem elfelejtettem beállítani a vekkert. Fogalmam sincs mennyi az idő. Mintha fejbe vágtak volna, úgy érzem magam. Elég kómás vagyok, még az órát sem látom. Pedig igencsak jó lenne, mert ha jól emlékszem, ma dolgozom. Legalábbis miután megtudtam tegnap a dátumot, arra tudok következtetni. Az viszont más kérdés, hogy valószínűleg késni fogok egy keveset. Na sebaj, még egyszer sem fordult elő... Remélem elnézi a főnök, mert most igazán megtehetné.
- De miért is agyalok ezen? Még az sem biztos, hogy elkések...
mondom magamnak halkan. Egyenest a fürdőbe veszem az irányt. Gondoskodom a tiszta ébredésről, majd ha ott végeztem, megyek tovább, a konyha felé. Ott gyorsan bereggelizek, de tényleg csak futtában, mert út közben kitisztult fejjel megláttam az órát. A szekrényemhez rohanok egy falat után, majd a ruháimért kezdek kutatni. Azokat viszont hiába keresem, sehol nem találom. A szekrényem olyan üres, mint a csövesek éléskamrája. Ekkor eszembe jut, hogy a kis kaland előtt vettem ki a lakást. A holmijaim még mind dobozban vannak. Ez felettébb jó hír, főleg, hogy késésben vagyok. Még jó, hogy futva is hamar oda érek a munkahelyemre. Kihányok minden cuccot a kartontárolókból, majd amilyen normális és viselhető öltözéket találok először, azt veszem magamra. Harapok még egy falatot a reggelimből, majd felkapva a táskám futva megindulok.