Előtörténet - Revans

Adatok:

Név: Sándor Csongor
Egyéb név(i): Revans
Faj: mutáns
Nem: férfi
Jellem: ember-barát, mutáns-barát
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: 1986, Székelyudvarhely, Románia.
Kor: 36
Család: Sándor Csaba (ikertestvér, elhunyt)
Foglalkozás: bűnüldöző
Testmagassága: 175
Testsúlya: 85
Szeme színe: zöldes-barna
Haja színe: sötét-barna
Bőre színe: kreol
Különleges ismertetőjel: nincsenek
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges

Életrajza:

1986- ban születtem, Erdélyben. ,,Az'' 1986-ban, amikor Csernobilban, az akkori szovjet normához igazodva, valami nagyon nem úgy működött, ahogy kellett volna, és egy atomreaktor szép gombafelhőt növesztett.
Mivel a családom akkor még az események közelében élt én, valamint az ikertestvérem, kaptunk egy adagot a sugárzásból.
Azonban ennek eleinte semmi különös jele nem mutatkozott. Illetve nemm csak eleinte, hanem eleinte és még n évig semmi rendellenes nem történt. Az ikrekre jellemző, sajátaságos, és megmagyarázhatatlan lelki, szellemi és pszichikai kapcsot leszámítva, teljesen normálisak voltunk. Iskolába jártunk, mint minden normális gyerek, játszottunk, mint minden normális gyerek, verekedtünk, mint minden normális gyerek. Az egyik ilyen verekedés közben kezdődtek el életünk sorsfordító eseményei...
Akkor engem és az öcsémet megpróbált megverni 4-5 nagyobb srác. Sajnos arra jutottunk, hogy ,,szégyen a futás, de legalább nem verték kék-zöldre a fejem'', ám hamarosan sarokba szorítottak minket egy kerítésnél, és mintha nem lenne elég, hogy többen vannak, mint mi, felvettek pár követ, és felémk dobták őket, egyiket a másik után.
Az egyik ''lövedék'' eltalálta az öcsém homlokát, és a becsapódás helyéről előserkenő vékony, ám igen gyors vérpatak látványa egyidőben töltött el haraggal, és félelemmel. Féltem, hogy valami komoly bajunk esik, ugyanakkor szinte mindent elsöprő dühöt éreztem az iránt, aki megsebezte a testvéremet! Bár nem láttam magam, de tudom, szinte vérben forgó szemmel álltam az öcsém elé, hogy testemmel védjem őt az újabb kő-találatoktól. A kövek el is indultak felém, láttam őket, kegyre közelebb és közelebb érkezni, ám valahogy nem is értettem, hogy miért, és el is csodálkoztam rajta, de lassabban, mint előtte. Talán, ha akartam volna, ki is kerülhettem volna őket, de a megdöbbenéstől földbe gyökeredzett a lábam, így csak becsuktam a szemem és össze szorított fogakkal, elszántan védelmezve testvéremet, vártam a becsapodásokat...
Ekkor ért az újabb meglepetés: a kövek valóban nekem vágodtak annak rendje és módja szerint, csakhogy én ebből szinte semmit nem éreztem. Minden egyes darab úgy pattant le rólam, hogy abból szinte semmit nem éreztem meg.
A minket addig megverni szándékozó fiúk arcára rémülettel vegyes csodálkozás ült ki az arcukra, aztán az egyikük, a legbátrabb közülük, odalépett hozzám és ütésre lendítette a kezét.
Csakúgy, mint az előbb a kövek, a fiú mozgása is lassított felvételnek tűnt, így könnyedén hajoltam félre, és ütöttem meg én őt elsőnek úgy, hogy neki még szinte meglepődni sem maradt ideje, máris 5 méteres távolságra repítette a csapásom.
A saját erőmön ámulva, értetlenül bámultam a saját öklömet, és csak arra tudtam gondolni, hogy mi történhetett velem.
Társuk sorsát látva a többi srác menekülőre fogta a dolgot, és otthagytak minket.
Én talpra segítettem az öcsémet.
- Mi volt ez? - kérdezte.
- Nem tudom... én sem értem - válaszoltam, miközben aggódva nézegettem a homlokán lévő sebet. - Gyere menjünk haza gyorsan, anyáéknak látniuk kéne a sebedet - azzal egymást támogatva elindultunk haza felé.
Elmentünkben még egy utolsó pillantást vetettem a helyre, ahol az imént álltunk...egy halott pillangó hevert a földön kiszáradva, nem messze onnan, ahol a kövek lepattantak rólam...
Nem sokkal ez után rájöttünk, hogy mi történt akkor velem. Felébredtek mutáns képességeim, és a bennem lezajlott változás, az ikertesvéremmel közös különleges kapocs miatt, őrá is hatással voltak.
Az elkövetkező években megismertük a saját képességeinket. A testvérem képességei emberfeletti erő, gyorsaság, reflexek, állóképesség és ellenállás volt, az enyém pedig... nos sokáig mindenki számára úgy tűnt, hogy ugyanaz, csak az enyém fokozottabban. Az öcsém mindössze gyorsaságban tudott felülkerekedni rajtam.,
A szüleink és ő is azt hitték, hogy azért, mert én vagyok az idősebb. A valóságos ok azonban más volt, és ezt csak én tudtam...
Felnőve bűnüldözők lettünk, valóra váltva midnkettőnk gyerekkori vágyálmait.
Nagyon jól dolgoztunk együtt, mint csapat, bár az öcsém, hiába volt gyorsabb, mint én, sokszor köszönhette nekem, hogy még mindig az élők sorában volt. Számtalanszor kellett bizonyítanom, hogy én az Ő bátyja vagyok, akik mindig megvédi, és kihúzza a szorult helyzetekből.
Amikor a mindent megváltoztató események történtek, már 34 évesek voltunk, és egy nagyon fura bűncselekménnyel kerültünk kapcsolatba: a város egyik ismert bűnözője... vagyis inkább a város egyik olyan alakja, akiről szinte mindenki tudta, hogy több milliós autóit, meseszép házait olyan tisztes foglalkozásokból szedte össze, mint a verölegénykedés, prostik futtatása, gyerek-lányok k*rválkodásra kényszerítése, drogárusítás és még sok hasonló szépség, ám bizonyítani természeteasen semmit nem sikerült, így olyan pagyolat-tiszta volt a hatóság és a jogrendszer szemében, mint maga Jézus Krisztus, egyszer csak holtan találtatott a város legelőkelőbb negyedében lévő villájában. A gyilkosságot minden jel szerint egy szuperbűnöző követte el, mert a ház falán keresztül tört lyukon hatolt be és a holtestből mintha kiszívott volna minden életenergiát, összeaszottan, szint, mint egy múmiát hagyta maga után hátra.
Én és az öcsém nyomozni kezdtünk az ügyben, de egy hét után sehova nem jutottunk. Ez negatív rekordnak számított, mert általában napok alatt végeztünk egy-egy üggyel. Egy kis fizikai ráhatás itt, egy-két törött végtag ott, és a madarak fecsegtek. Címeket, neveket, információkat, amikre szükségünk volt. Természetesen egy határon soha nem léptünk túl: nem öltünk! Amit én n'ehány esetben nehezményeztem is. Rengeteg rohadék megérdemelné a halált azok közül, akikkel dolgunk volt. Ezen rendszerint összevesztünk a testvéremmel, néha igen csúnyán.
Ebben az ügyben azonban sehogy nem értünk el eredményt. Bárkit szorongattunk is meg, senki nem tudott használható információval szolgálni, és egy hét után előkerült egy újabb hulla. Az állapota ugyanaz, kiszáradt, aszott test, és a háttér is hasonló. Fegyverkereskedelem, drogcsempészet és árusítás sokszor gyerekeknek is, valamint bérgyilkosság voltak a lajstromban.
Az egyik este épp esetleges bizonyítékok után kutattunk a főhadiszállássul szolgáló raktárépületben.
- Valaki elvégzi a munkát, amit Te is annyira szeretnél - mondta az öcsém az első tetem házában felvett biztonsági kamera felvételeit nézve újra, immáron talán századszor. - Talán imáid meghallgatásra nyertek - csipkelődött tovább.
- Nagyon vicces - mondtam unottan, egy boncolási jegyzőkönyv fölött görnzedve. - Inkább azzal törődj, amit a képernyőn látsz. Találtlál már valamit?
- Eddig semmi újat. A fickó áttör a falon, elkapja az emberünket, aki szinte azonnal elkezd... nos nem találok rá jobb szót, elkezd sorvadni, aztán a gyilkos lelép.
- Mégis milyen erő lehet ez? - kérdeztem. - És merre volt idáig a fickó? Olyan ez az egész, mint egy...- a mondatomat a telefon csörgése syakítja félbe. Mivel az öcsém van közelebb a telefonhoz, ő emeli a fülèhez, és szöl bele.
- Haló? Igen mi vagyunk - mondta a kagylónak. - Igen, naná, hogy érdekel! - rövid csönd következett, majd a szemei elkerekedéséből tudtam, hogy valami nagyon fontosat hall éppen. - Ez komoly??? Igen, azonnal indulunk! Mi? Minek menjek egyedül? Jó, ott leszek - azzal letette a beszélőt.
- Ki volt az? - kérdeztem.
- Úgy néz ki, hogy van egy szemtanúnk!
- Az lehetetlen - kaptam fel a fejem a papírból, aminek a közölt adataira egyébként sem figyeltem. A szívemet jeges rémület fogta körbe.
- Azt mondta, hogy látta a tegnapi esetet, és el akarja mondani, hogy ki volt, de egyedül menjek, téged ne vigyelek magammal.
- Tuti, hogy csapda! - fakadtam ki egy kicsit túlságosan is hevesen. Szavaimat inkább magamnak, mintsem testvéremnek mondtam.
- Éppen ezért leszel Te is ott - kacsintott rám, - rejtve mindenki elől, hogy csak akkor robbanj be szokásos diszkrét belépőddel beszakítva 2-3 ember fejét, ha nagyon muszáj.
Éreztem, hogy a dolgok kezdenek kicsúszni a kezemből, de nem tudtam mit tenni: bele kellett mennem a játékba.
Megérkeztünk a ''tanú'' által megadott találkozási ponthoz, és én elfoglaltam a rejtekhelyem nem messze az öcsémtől, várva a megfelelő pillanatot. Ekkor már nem tudtam, hogy, hogy fogok kimászni ebből... az igazság ugyanis egészen más volt, mint amit bárki el tudott volna képzni, vagy, amit az öcsém el tudott volna viselni.
A tanúnk hamarosan meg is érkezett, egy fiatal nő személyében, akiről a város másik végéről meg tudtam volna mondani, hogy prosti.
Onnan, ahol voltam, nem hallottam, hogy miről volt szó kettejük között, de amint a nő szája mozogni kezdett, éreztem, hogy nem tehetek mást, cselekednem kell, méghozzá gyorsan.
Előrontottam, és a nő felé futva, kezeimet előre tartva készültem arra, hogy kiszívom belőle az életet. A lányt nem sajnáltam, róla is tudtam, hogy megérdemli a halált.
Nem gondolkodtam, nem tudtam, hogy fogom megmagyarázni mindezt a testvéremnek, csak azt tudtam, hogy az igazság nem derülhet ki.
Azonban az öccs sem volt tétlen, ösztön- ,és reflexszerűen ugrott közém és a kiszemelt áldozat közé. A kezem kontaktusba került a bőrével...
- NEEEEEEEEE!!! - Üvöltöttem fájdalommal telt szívvel és jeges rémülettel, mert tudtam: ha a folyamat egyszer elindult, akkor már megállíthatatlan. A testi érintkezés megszakítása csak lassítja a folyamatot. Az öcsém életereje lassan átáramlik belém, engem emberfeletti erőkkel ruházva fel továbbra is, belőle pedig nem hagyva mást hátra, mint egy összeaszott, kiszáradt, halott testet. A testvérem halott testét. - NEEEEEEEEEEE!!! - a belsőmet vasmarokba szorító fájdalom kifacsart belőlem mindent. Érzéseket, élni akarást, gondolatokat.
- Csongor... - a tekintete elárulta, hogy összerakta magában a képet. Már mindent tudott! Tudta, hogy én voltam, aki végzett azokkal a mocskokkal, és azt is, hogy rá is ugyanaz a sors vár, mint rájuk. Csak egy kérdése maradt: - Miért? - kérdezte könnyekkel telt szemmel.
- MERT MINDEN HAZUGSÁG VOLT!!! - Üvöltöttem végre ki magamból a hosszú évekig magamban tartott titkot. Éreztem, hogy az arcomat meleg, nedves sugarak szántják végig. - Az elejétől hazugság volt az erőm! Nincs mindkettőnknek emberfeletti ereje, csak Neked! Én a képességeimet, az erót, amivel meg tudtalak védeni más élőlényekből nyertem! Úgy voltam erős, hogy kiszívtam belőlük az életet! Mert én nem vagyok más, mint egy PARAZITA! - az utolsó szó kikiabálása magamból egy hosszú ideje a lelkemet nyomó sziklát görgetett le végre. Olyan sokszor el akartam már ezt mondani neki...
- De.. m...m-miért...? - hangja elcsukló volt... egyre gyengébb lett, én pedig éreztem, hogy egyre erősebbé válok, erősebbé, mint eddig bármikor. Az, hogy egy másik szuper-humán életét szívtam el nagyobb hatással volt rám, mint eddig bármi.
- Mert így nem tudtalak volna megvédeni többé! - vallottam be a minden cselekedetem mögött megbúvó indítékot.
- D...de m..m...m-miért em...emberek...- szörnyű volt őt így látni! Szerettem volna félre fordítani a fejem, de valahogy mégsem tudtam levenni róla a szemem, pedig ott előttem vált az ember, akivel az egész addigi életemet együtt töltóttem, akivel szinte még a gondolataink is egyek voltak, lassan de megállíthatatlanul egy csont és bőr tetemmé.
- Mert... mert már nem tudtam... mással feltöltődni - az én hangom a torkomat folytogató sírástól vált akadozóvá. - Az elején apró élőlények is elegek voltak, rovarok, bogarak. De ahogy a testem fejlődött, egyre nagyobb mennyiségű energiára volt szüksége, amit már csak kissebb állatokból kaptam meg, később pedig...- láttam, hogy a szeme egyre inkább kezd opálossá válni, tudtam mi vár rá, és azt is, hogy semmit nem tehetek. El kellett mondanom még az utolsó mondatot, meg kellett gyónnom. Tudnia kell, amig még hall engem. - később már azokból sem...
Meghalt...mindent megtettem, hogy megvédjem, még embereket is képes voltam gyilkolni, mégsem tudtam megmenteni...
Megrendeztem a halálunkat, majd összeszedtem minden pénzúnket és elhagytam a várost, az. országot.
Amerikába, New Yorkba menekültem. Elhat
ároztam, hogy folytatni fogom a bűnüldözői életet, de az öcsém emlékének adózva, teljesen más módszerekkel. Megfogadtam magamban, hogy soha nem fogok többé. ölni.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a lelki/érzelmi trauma hatásár a mutáns képességem átalakult. Immár nem kell másokból kiszívnom az életenergiákat, hogy szupererőkre tegyek szert, ugyanis képessé váltam, hogy lemásoljam mások képességeit.



Képességei: A képességem génszinten működik. Képes vagyok más élőlények génszerkezetéből a kívánt géneket lemásolni, és azokat beépíteni a saját génállományomba.
A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy nem mutáns, nem génmódosított lények esetében képes vagyok lemásolni a magasságot, szem- vagy ahjszínt, arcvonásokat, testalkatot, de maximum 6 ilyen tulajdonságot.
Mutáns, vagy génmódosult lényeknél pedig a képességeikért felelős géneket tudom lemásolni, de ez esetben csak maximum 3 képességet tudok birtokolni egyszerre.

Szakértelmei: képzett közelharcos, fekete öves karatemester, jól bánik a késekkel, kardokkal.

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Azt se tudom, mit jelent

Megjegyzések: Kicsit átalakítottam az eredeti karakterem, és 1. szintről szeretnék kezdeni, áthozhatnám a régi Revansot, de így talán izgalmasabb lesz Az öngyógyítás, meg a többi táp képesség hiányozni fog, de majd lesz újra

Adatlap:

Név:
Lakás/Létesítmény: New York, Harlem
NJK:
Foglalkozás: bűnüldöző
Munkahely: -
Pénz: 1200 $
Bevétel/hét:
Eszközök:
Felszerelés/fegyverek: 5 darab dobótőr
Vállalat:
Szövetség:
Törzshely, ahol megtalálható:
Ismertebb szövetséges:
Ismertebb ellenség:

Felhasznált kreditek: lakás -2
Fennmaradó kreditek: 2

A privát előtöri az, hogy PÜ-ben kapod meg az értékelést, ha valami gond van és javítani való.
Nyugodtan hozhattad volna a régit is, nem kellett volna lenullázni az előtörit és a karaktert. De akkor 1200$-t kapsz kezdőtőkének.

Még egy avatart is szeretnék, de ezenfelül el vagy fogadva. Mehetsz vissza játszani