Tópart
2 / 3 oldal • Megosztás
2 / 3 oldal • 1, 2, 3
Re: Tópart
-Aha... Aha... Mhm.. - Ezen kifejezésekkel adom a tudomására, miközben beszél, hogy figyelek és értem is amit mond, érdeke a felfogása, ha utálja a saját fajtáját, beleértve magát is, akkor ez tűnik logikusnak, mert hát ő is öl és mindenki, aki ezen a helyen van... Nos eléggé emberiség számomra, persze lehetnek különbségek de ez nagy ívben nem érdekel. A kérdését megértem, a legtöbben ezt szokták kérdezni, persze nem sokaknak fedtem még fel, hogy élő vagyok, a kutyán lehet úgy lovagolni, hogy szimplán csak elfekszem rajta, többször is volt már erre példa. Ó és meg kell említenem, hogy felettébb viccesnek találom azt, hogy ártatlanak néz, végül is, a legutóbbi mit tudom én hol tett látogatásom alatt csak tíz embert öltem meg egy mérgező tűvel, mielőtt ketté tépett Britannia kapitány... Akivel szemben bosszút fogadtam és ha nem is rajta, de a családján mindenképpen le fogom tudni hatalmas haragomat!... Jól fogom érezni magam, mehe, csak Morgan üzenne már, hogy megvan... Régen hallottam felőle, kezd hiányozni, ami ritka, de ő annyira de annyira jófej. Mire feleszmélek, valami koppan a homlokomon, letekintek utána, csillogó valami, érdeklődve veszem fel, ezt kaptam lövés helyett? Hát, csalódtam, de mielőtt ezt kifejezhetném felvesz és megint kérdez.
- Én vagyok az egy és egyetlen, valamint teljes mértékben tutira kizárhatatlanul leutánozhatatlan Teddy A Csodás! Egy kislány keltett életre. - Büdös kis szajha... Megérdemelte a halát! Ó de jól szórakoztam közben.
- És te ki vagy? Zuzu Petals a mit tudom én milyen sárga fegyverekkel? Megnézhetem őket? - Végig mosolygok, nem sértegetés a célom, a kutyák pedig közben már a fák környékén ténferegnek, nem hiszem, hogy szükség lesz rájuk, de had legyenek ott, jobb dolguk úgy sincs, legalább is ha nem akarnak meghalni, akkor nincs.

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Tópart
- ... Engem Kusumi Ayaninak hívnak... Ám ha jól értem öltél embert... Ezek szerint.. Sajnálom. Nem akartam lőni, mert hittem, hogy te nem vagy az a gyilkos típus. Bocsáss meg, de tényleg meg kell, hogy akadályozzalak abban, hogy még több vért onts, ám ha megmagyarázod miért tetted, akkor nem fogom használni az Aranysugarat.
Hogy bemutassam mit is csinál a képességem belelövök egy sziklába, ami megállította ugyan a felerősödött nyílvesszőt, ám annak fúróereje hamar elkezdte kilyukasztani a követ, majd teljesen átfúrta, és legvégül félbehagytam a lövést.
- Ha valaki 200 méteres hatókörömben van, nem esik nehezemre úgy korrigálni a lövést, hogy szíven találjam célpontomat. Igaz nem vagy a célpontok között.. Teddy... de mivel öltél már embert ugyanaz a sorsod mint a többi mutánsnak, ám mivel te nem vagy mutáns megvárom magyarázatod.
Készenlétben tartom nyilaimat, és íjamat.
/ha jól számoltam ,akkor még van 47 db nyílvesszőm/

Kusumi Ayani- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 71
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Kusumi Ayani
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Tópart
- Úúúúú gondolatolvasó vagy? - Kérdem érdeklődve, mert nem emlékszem rá, hogy említettem volna neki, hogy eddig bárkit is megöltem volna, csak a gondolataimban tettem mellékes megjegyzéseket, melyeket nem mondtam ki hangosan, de végül is nem számít. Végignézem az előadását a nyílvesszővel, ami még mindig nem ijeszt meg, már így is kilőtt belőle hármat, nem tudom, hogy mennyi van nála, de nem is nagyon érdekel, eléggé szabadon pazarolja, szóval feltételezem, hogy sok van belőle. Kissé unottan tekintek rá, és egy sóhajtást is megejtek, végül is csak úgy.
- Gyertek közelebb. - Adom ki az utasítást, minek hatására a közelben lévő, eddig összegyűlt állatok szép lassan közelíteni kezdenek, de egy finom intésemre megállnak egy tisztes távolságban, amolyan gyűrűt alkotva körülöttünk, kivéve a víz felől, ott tényleg csak víz van.
- Én tudok parancsolni az állatoknak. - Mosolyodom el ismételten és eléggé boldogan mondom, egyáltalán nem éreztetve, hogy esetleg ez egy súlyos helyzet lenne mindkettőnk számára, nem is igazán érzem úgy, hogy bárki veszélyben lenne.
- Annyira de annyira sok mindent mondhatnék okoknak meg kifogásoknak de azok annnnnnnnnnyira uncsik lennének, ha le akarsz lőni akkor már mondtam, tessék, lőj csak nyugodtan ide! - Ezzel pedig ismételten megpiszkálom a homlokomat, nem bánom én, ha fejbe lő, amúgy sem sokat ér vele, egyetlen gyengém van, ő pedig ezt nem tudja... Illetve kettő, de egyiket sem tudja.
- Gyertek közelebb. - Adom ki az utasítást, minek hatására a közelben lévő, eddig összegyűlt állatok szép lassan közelíteni kezdenek, de egy finom intésemre megállnak egy tisztes távolságban, amolyan gyűrűt alkotva körülöttünk, kivéve a víz felől, ott tényleg csak víz van.
- Én tudok parancsolni az állatoknak. - Mosolyodom el ismételten és eléggé boldogan mondom, egyáltalán nem éreztetve, hogy esetleg ez egy súlyos helyzet lenne mindkettőnk számára, nem is igazán érzem úgy, hogy bárki veszélyben lenne.
- Annyira de annyira sok mindent mondhatnék okoknak meg kifogásoknak de azok annnnnnnnnnyira uncsik lennének, ha le akarsz lőni akkor már mondtam, tessék, lőj csak nyugodtan ide! - Ezzel pedig ismételten megpiszkálom a homlokomat, nem bánom én, ha fejbe lő, amúgy sem sokat ér vele, egyetlen gyengém van, ő pedig ezt nem tudja... Illetve kettő, de egyiket sem tudja.
_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Tópart
- Igazság szerint? Nem tudok gondolatot olvasni, de szokásom megkérdezni az ellenféltől ezt, és megvárom mit reagál. Szóval te tényleg öltél embert...
Nem akartam még meglőni, mert egyáltalán nem fűlt rá a fogam. Kicsit még húzni szeretném az időt, ám mielőtt megszólalhattam volna ismét felköhögtem jó adagot a véremből.
- Nem igaz, hogy még mindig nem gyógyultam meg! - háborodok fel.
Nem akartam még meglőni, mert egyáltalán nem fűlt rá a fogam. Kicsit még húzni szeretném az időt, ám mielőtt megszólalhattam volna ismét felköhögtem jó adagot a véremből.
- Nem igaz, hogy még mindig nem gyógyultam meg! - háborodok fel.
Kusumi Ayani- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 71
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Kusumi Ayani
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Tópart
//Kusumi, 6 teli sorra próbálj meg ügyelni, köszi!//
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Tópart
Elkerekednek a szemeim a szavai után.
- Hogy te mennyire okos vagy! - Jegyzem meg lenyűgözve, én meg azt hittem, hogy gondolatolvasó, még senki sem játszotta el ezt a trükköt, mostantól oda kell figyelnem az ilyesmikre, mert okos vagyok és tanulok minden kis hibámból, persze ez nem azt jelenti, hogy nem vétem el őket csak úgy hobbiból, esetleg azért, mert ahhoz lenne kedvem. De nem számít, várok rá, hogy mikor lő már meg, de semmi, sőt, felköhög egy adagnyi vért, na meg panaszkodik mellé egy sort. Szóval beteg? Hát, az ő sorsának az egyik eleme ez, mert hát ő mégiscsak ember, azok meg néha megbetegednek, persze nem sajnálom egyiket sem.
- Eléggé pocsékságosságosnak tűnik, akarsz róla beszélni? - Kérdem még mindig érdeklődve, mert hát végig tudom hallgatni, érdekel a szenvedése, már ha ez neki szenvedésnek számít, nekem pedig amúgy is, időm mint a tenger, nem hiszem, hogy egy hamar fel fogod dobni a talpam öregség miatt. Közben egy a másik kezemmel ráfogok a kezére, majd pedig nemes egyszerűséggel felhúzom magam, átkulcsolom a lábaimmal és onnan nézek rá tovább, untam már a lógást, itt sem fogok sokáig maradni, ha megunom ezt is akkor majd felmászok a keze felső felére, onnan pedig majd tovább, ha úgy van.
- Hogy te mennyire okos vagy! - Jegyzem meg lenyűgözve, én meg azt hittem, hogy gondolatolvasó, még senki sem játszotta el ezt a trükköt, mostantól oda kell figyelnem az ilyesmikre, mert okos vagyok és tanulok minden kis hibámból, persze ez nem azt jelenti, hogy nem vétem el őket csak úgy hobbiból, esetleg azért, mert ahhoz lenne kedvem. De nem számít, várok rá, hogy mikor lő már meg, de semmi, sőt, felköhög egy adagnyi vért, na meg panaszkodik mellé egy sort. Szóval beteg? Hát, az ő sorsának az egyik eleme ez, mert hát ő mégiscsak ember, azok meg néha megbetegednek, persze nem sajnálom egyiket sem.
- Eléggé pocsékságosságosnak tűnik, akarsz róla beszélni? - Kérdem még mindig érdeklődve, mert hát végig tudom hallgatni, érdekel a szenvedése, már ha ez neki szenvedésnek számít, nekem pedig amúgy is, időm mint a tenger, nem hiszem, hogy egy hamar fel fogod dobni a talpam öregség miatt. Közben egy a másik kezemmel ráfogok a kezére, majd pedig nemes egyszerűséggel felhúzom magam, átkulcsolom a lábaimmal és onnan nézek rá tovább, untam már a lógást, itt sem fogok sokáig maradni, ha megunom ezt is akkor majd felmászok a keze felső felére, onnan pedig majd tovább, ha úgy van.
_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Tópart
- Pocsékságosságnak? Mármint mi? Az, hogy aranyvéremmel nem kereskedek, vagy, hogy nem vagyok hajlandó emberi orvos menni?
A végén ismét felköhögök egy kis aranyvéremből. A felköhögöttek nem szilárdulnak meg, meg ahhoz kicsit rájuk kell koncentrálnom, meg amúgy sincs velük dolgom.
- Nem tudlak lelőni. Nem értem miért, de azt hiszem sejtem. Te nem olyan vagy, mint a többi gyilkos. De nehogy megkérdezd, hogy mi volna az, amitől más vagy, mert szerintem magam sem tudom, de legbelül érzem.
Nagy nehezen feltápászkodok, és mielőtt Teddy lepottyanjon térdemről megfogom és leteszem a földre.
- Nos akkor most mit csináljunk szerinted? - kérdezem, miután íjamat visszaveszem hátamra.
Nem tudtam mi legyen, éppen ezért kérdeztem meg a kis plüssállattól, mert úgy sem ismerem ezt a várost.
A végén ismét felköhögök egy kis aranyvéremből. A felköhögöttek nem szilárdulnak meg, meg ahhoz kicsit rájuk kell koncentrálnom, meg amúgy sincs velük dolgom.
- Nem tudlak lelőni. Nem értem miért, de azt hiszem sejtem. Te nem olyan vagy, mint a többi gyilkos. De nehogy megkérdezd, hogy mi volna az, amitől más vagy, mert szerintem magam sem tudom, de legbelül érzem.
Nagy nehezen feltápászkodok, és mielőtt Teddy lepottyanjon térdemről megfogom és leteszem a földre.
- Nos akkor most mit csináljunk szerinted? - kérdezem, miután íjamat visszaveszem hátamra.
Nem tudtam mi legyen, éppen ezért kérdeztem meg a kis plüssállattól, mert úgy sem ismerem ezt a várost.
Kusumi Ayani- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 71
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Kusumi Ayani
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Tópart
- Én bizony a másodikról beszéltem. - Valóban, az elsőről nem is igazán tudtam, mármint, hogy lehet a vérrel kereskedni... Ha én ezt tudom, akkor már biztos, hogy sok lenne valamiből, igaz nem tudom, hogy miből mert semmire sincs szükségem, de azért sok lenne belőle mert nekem, én nagyságommal sok kéne belőle, bármi ok nélkül, szimplán mert csak és kész. A második megszólalása, miszerint nem lő le... Nos, végleg feladom akkor a próbálkozást, fölösleges, igaz nem értem, hogy miért is számítok én másnak, illetve de, tudom, mindig is tudtam, én vagyok Teddy, nem elég indok? De tényleg, ennek bőven elégnek kell lennie, igaz, ettől függetlenül, bár azt mondta, hogy ne kérdezzem meg, én nem igazán bírom megállni.
- .... Mi tesz mássá engem? - Kérdem, ahogyan beterveztem, egy kis drámai várakozás után, egy kicsit kötekedő jelleggel is, mert én most olyan nagyon de tényleg nagyon gonosz voltam ezzel, hogy nem azt tettem amit mondott, szinte érzem, ahogyan nőnek a szarvaim... Már ha nekem azok lehetnek? Vajon lehetnek? Tuti lehetnek! Milyen jó lenne azzal felnyársalni valamit, vagy valakit, tuti érdekes hangokat adna ki!
Bár ő letesz a földre, én nekiugrok a lábának, nem agresszíven, csak neki ugrok, majd pedig ha nem söpör le magáról, akkor felmászok végig a testén egészen a válláig, csak mert ott mégiscsak kényelmesebb nekem is, jobb a kilátás, meg egyéb ilyen dolgok.
- Azt hittem, hogy van valami terved, végül is te állsz itt és lövöldözöl az állataimra, vagy legalább is a madaraimra, azt hittem céllal teszed, vagy csak hobbi?... - Eztán pedig a fegyverekre terelem a tekintetemet, ismételten.
- Megnézhetem őket? Léci, léci, léci, léci, léci, léci.... - És mivel nincs szükségem levegőre, addig folytatom a " léci " mondogatását, amíg el nem érek valamit.
- .... Mi tesz mássá engem? - Kérdem, ahogyan beterveztem, egy kis drámai várakozás után, egy kicsit kötekedő jelleggel is, mert én most olyan nagyon de tényleg nagyon gonosz voltam ezzel, hogy nem azt tettem amit mondott, szinte érzem, ahogyan nőnek a szarvaim... Már ha nekem azok lehetnek? Vajon lehetnek? Tuti lehetnek! Milyen jó lenne azzal felnyársalni valamit, vagy valakit, tuti érdekes hangokat adna ki!
Bár ő letesz a földre, én nekiugrok a lábának, nem agresszíven, csak neki ugrok, majd pedig ha nem söpör le magáról, akkor felmászok végig a testén egészen a válláig, csak mert ott mégiscsak kényelmesebb nekem is, jobb a kilátás, meg egyéb ilyen dolgok.
- Azt hittem, hogy van valami terved, végül is te állsz itt és lövöldözöl az állataimra, vagy legalább is a madaraimra, azt hittem céllal teszed, vagy csak hobbi?... - Eztán pedig a fegyverekre terelem a tekintetemet, ismételten.
- Megnézhetem őket? Léci, léci, léci, léci, léci, léci.... - És mivel nincs szükségem levegőre, addig folytatom a " léci " mondogatását, amíg el nem érek valamit.
_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Tópart
- Hát mondjuk... veled tényleg lehet normálisan is beszélgetni, meg nem tűnsz annak a tömegmészárlós fajtának. Ha az lennél inkább nehogy ki mond! - ezután kérdezett az állatokról - Bocsáss meg, de én ember vagyok. élelemre van szükségem, hogy életben maradhassak. A madárral az volt a tervem, hogy megsütöm, és megegyem, de sajnos... nem nagyon látom, hol van...
A kis medve felment a vállamra. Nem zavart, csak kicsit zavarban voltam.
- Természetesen.
Leveszem a hátamról az íjamat, és a földre teszem, a nyílvesszőkkel együtt. A botot először leakasztom a hátamról, majd aktiválom a másik képességemet. A botokból pengék jönnek elő, majd leteszem a földre ezt is.
- Nos mit szeretnél tudni róluk?
A kis medve felment a vállamra. Nem zavart, csak kicsit zavarban voltam.
- Természetesen.
Leveszem a hátamról az íjamat, és a földre teszem, a nyílvesszőkkel együtt. A botot először leakasztom a hátamról, majd aktiválom a másik képességemet. A botokból pengék jönnek elő, majd leteszem a földre ezt is.
- Nos mit szeretnél tudni róluk?
Kusumi Ayani- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 71
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Kusumi Ayani
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Tópart
- Áh értem, kaja! De akkor... Miért nem veszel valamit ott ahol ez szokás? - Nem értek különösebben ezekhez a dolgokhoz, úgy értem nem igazán figyeltem még meg, de azt én is tudom, hogy nekik enni kell, mert különben... Nem tudom, feldobják a talpukat? Ha igen, akkor ez még egy jó módszer arra, hogy miként lehet eltenni valakit láb alól, persze ki tudja, mivel nem vagyok biztos az eredményben, ezért most nem is igazán töröm rajta a fejemet, majd később még átgondolom. Ó még valami, még hogy én tömegmészárló? Ugyan... Az régen volt, túlzottan régen és már nagyon szeretném megismételni! Csak nincs kin, de végül is egy nagyobb csapatnyi állat könnyedén széttépne egy embert, szóval azt hiszem, hogy megvan a ma délutáni programom, muha, olyan kis gonosz vagyok, már szinte megijedek magamtól... Na jó, most hazudtam, de akárki is lesz a mai áldozat, az biztosan engem fog utoljára látni, aztán majd kiderül a többi, lehet kicsit kidekoráltatom vele a várost, végül is nem lehet nehéz felnyitni valami élessel és a beleit elszállíttatni a madarakkal valami jó helyre, vagy körbetekerni vele! Ez is jó ötletnek tűnik, vajon meddig élne? Minél jobban szenved... Annál jobb! Hmm, azt hiszem, kicsit túlzottan elkalandoztam a halál édes gondolatának az ölelésébe, szóval hol is jártam amúgy? Ja igen igen, felmásztam a vállára ő pedig engedi is, hogy megnézzem a dolgait aminek nagyon örülök, csak lerakja őket a földre, így pedig ugorhatok le megint, amit meg is teszek és természetesen bármiféle tompítás nélkül puffanok le a padlóra, vagyis a földre, ahol felállok és a botot veszem először jobban szemügyre, ami itt-ott fel is szakít, de ez nem igazán érdekel, majd összevarródnak a sérülések.
- Mennyire veszélyes ez? - Kérdem a botra, még mindig, mivel a másikat már tudom, korábban lelőtte vele a madaramat meg átlőtt vele valami követ, szóval gondolom veszélyes és tudom is, hogy mire képes.
- Mennyire veszélyes ez? - Kérdem a botra, még mindig, mivel a másikat már tudom, korábban lelőtte vele a madaramat meg átlőtt vele valami követ, szóval gondolom veszélyes és tudom is, hogy mire képes.
_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Tópart
- Hát még nem nagyon harcoltam vele. De amennyit tudok, az az, hogy egy kisebb erejű áramlöketeket indít az ellenfelembe, ha aktiválom képességemet. Amúgy azért nem megyek élelmiszerboltba, mert elvesztettem összes pénzemet.
Egy kisebb köhögés után felállok, és egy jó nagyot nyújtózok. Körbenéztem aztán megkérdezem, amit jó ideje foglalkoztatott, de elfelejtettem.
- Amúgy, most hol vagyok? Mikor felébredtem itt találtam magamat a pénzem nélkül. Én amolyan fejvadász féle vagyok. Eddig volt egy megbízom, aki célpontokat adott nekem, és ha levadásztam őket, akkor megkaptam vérdíjat, aztán jó napot. Most azonban nem tudom mit tegyék. Jobb híján a szabd ég alatt kell aludnom, na de még meglátjuk. Na és te veled mi újság Teddy?
Egy kisebb köhögés után felállok, és egy jó nagyot nyújtózok. Körbenéztem aztán megkérdezem, amit jó ideje foglalkoztatott, de elfelejtettem.
- Amúgy, most hol vagyok? Mikor felébredtem itt találtam magamat a pénzem nélkül. Én amolyan fejvadász féle vagyok. Eddig volt egy megbízom, aki célpontokat adott nekem, és ha levadásztam őket, akkor megkaptam vérdíjat, aztán jó napot. Most azonban nem tudom mit tegyék. Jobb híján a szabd ég alatt kell aludnom, na de még meglátjuk. Na és te veled mi újság Teddy?
Kusumi Ayani- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 71
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Kusumi Ayani
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Tópart
Eleinte nem értem, hogy miért van nála ez a fegyver, ha nem tudja használni, és igazából az első mondandójából csak ez foglalkoztat, a többivel nem törődök, egyszerűen csak nem érdekel, úgy értem érdekelhetne de uncsiiiii lennem én pedig nem szeretem ha valami uncsi mert ha uncsi akkor semmi köze a vérhez és a halálhoz, az meg általában unalmas... Hiányoznak a régi dolgok, talán egy kicsit még azok akikkel akkor találkoztam is, igen, talán, de azért ők mégsem annyira, akikkel a legutóbb a kastélyban találkoztam, gondolom már mind felszeletelve végezték, nem látok más lehetséges végkimenetelt az ellenségeim számára, mert mindnek meg kell halnia, mindegyiknek! Őőő.. Ja-ja igen, az amit másodjára mond, már kissé tisztábbá teszi a dolgokat és máris sokkal érdekesebb személy lett a szemeimben.
- Áááá egy fejvadász! - Ez eléggé nagy örvendezést vált ki belőlem, szinte már pattogok egy helyben, szinte, de tulajdonképpen csak fel-le mozgok a lábaimon egyensúlyozva.
- New Yorkban vagy! - Ezt már megtanultam az itt töltött idő alatt. - Itt mindig történik valami, most például furcsa lények ostromolják a várost és halomra ölik az embereket ha tehetik, meg fordítva is így van, tök jó! Minden nap van valami műsor csak meg kell találni, ma is azután nézelődtem, szeretem nézni ahogyan egymást ölik, néhány arcán látni lehet a fájdalmat, a kínokat... Azt az édes, mámorító kínt... - A végét szinte csak mormogom, extázisban, egy eléggé... Bizarr mosollyal az arcomon ami nem egészen az ép elmére utal, a szemeimben pedig valami enyhe vöröses fény jelenik meg egy pillanatra, de meglehetősen gyorsan elmúlik, én pedig ugyan úgy viselkedek tovább, mintha az előbb mi sem történt volna.
- Én amúgy megvagyok, csak kicsit kezdek unatkozni, szét akarsz nézni? - Kedvesen.
- Áááá egy fejvadász! - Ez eléggé nagy örvendezést vált ki belőlem, szinte már pattogok egy helyben, szinte, de tulajdonképpen csak fel-le mozgok a lábaimon egyensúlyozva.
- New Yorkban vagy! - Ezt már megtanultam az itt töltött idő alatt. - Itt mindig történik valami, most például furcsa lények ostromolják a várost és halomra ölik az embereket ha tehetik, meg fordítva is így van, tök jó! Minden nap van valami műsor csak meg kell találni, ma is azután nézelődtem, szeretem nézni ahogyan egymást ölik, néhány arcán látni lehet a fájdalmat, a kínokat... Azt az édes, mámorító kínt... - A végét szinte csak mormogom, extázisban, egy eléggé... Bizarr mosollyal az arcomon ami nem egészen az ép elmére utal, a szemeimben pedig valami enyhe vöröses fény jelenik meg egy pillanatra, de meglehetősen gyorsan elmúlik, én pedig ugyan úgy viselkedek tovább, mintha az előbb mi sem történt volna.
- Én amúgy megvagyok, csak kicsit kezdek unatkozni, szét akarsz nézni? - Kedvesen.
_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Tópart
Nagyon érdekesnek találom Teddyt. Mind a személyismége, mind a viselkedése kicsit különös, de szimpatikus.
- Furcsa egy lényke vagy te. - mondom mosolyogva, majd ha nem érdekli tovább a fegyvereimet, akkor visszaveszem a hátamra, majd felsegítem a vállamra a kis plüssállatkát, persze ha van kedve feljönni.
- Ha megmutatod mi hol van, akkor persze. De lehetőleg az állatkáid nélkül. Nem vagyok az a nagy állatbarát. Maximum a sólymokért, illetve a farkasokért vagyok oda, de a kutyákat nem szeretem, habár nem kóstoltam még kutyahúst. - mondom a végét poénkodva - Nos akkor mi legyen?
- Furcsa egy lényke vagy te. - mondom mosolyogva, majd ha nem érdekli tovább a fegyvereimet, akkor visszaveszem a hátamra, majd felsegítem a vállamra a kis plüssállatkát, persze ha van kedve feljönni.
- Ha megmutatod mi hol van, akkor persze. De lehetőleg az állatkáid nélkül. Nem vagyok az a nagy állatbarát. Maximum a sólymokért, illetve a farkasokért vagyok oda, de a kutyákat nem szeretem, habár nem kóstoltam még kutyahúst. - mondom a végét poénkodva - Nos akkor mi legyen?
Kusumi Ayani- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 71
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Kusumi Ayani
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Tópart
- És csodálatosan lenyűgözően utánozhatatlan! - Fűzöm még hozzá a rám tett megjegyzéséhez, amivel amúgy meg semmi bajom sincsen, eléggé pozitív bóknak veszem, kezd ténylegesen szimpatikussá is válni öm... Mondta már a nevét vajon? Ó tuti mondta csak én nem emlékszem rá, nem arra figyelhettem. Felsegít a vállára, amit nagyon tolerálok, ott még egy kicsit helyezkedem, csak úgy a látszat kedvéért, mintha különösebben érezném, majd pedig ahogyan beszél, én a rajtam keletkezett szakadásokat vizsgálgatom, ahogyan szépen lassan összeforrnak a szövetek, vagy talán inkább összekötődnek, nem is tudom, hogy miként mondjam ezt, de nem lényeg, annyira jó látni, sebezhetetlen vagyok... MEHE! Ó várjunk csak... Csak rendbe tudom szedni magam, még jobb, meg tudok lepni bárkit, király! Bár ezt eddig is tudtam, de attól még mindig király! mert király! Nagyon! Na jó elég ideig nyúztam ezt, már unom ezt a témát szóval váltsunk. Nem szereti a kutyahúst ami annyira nem érdekes de mivel ennyire szeretné, egy intéssel oszlatom szét az állatkáimat, hogy tegyék a dolgukat, majd később széttépünk együtt valakit és én leszek az utolsó, amit az a bizonyos ismeretlen valaki lát, szerencsés ő!
- Hát... Nézzünk szét együtt valamerre? -
- Hát... Nézzünk szét együtt valamerre? -
_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Tópart
- Hát nézzünk. - mondom vállat vonva.
Nem nagyon tudtam, hogy merre mi van, így tényleg eléggé örültem, hogy valaki hajlandó lenne körbekísérni engem.
- Nos merre menjünk szerinted? -kérdezem.
Kissé elgondolkoztam, hogy mégis mi legyen, ám hosszú idő utána is csak egy dolog jutott eszembe.
- Majd segítenél edzeni nekem?
Eléggé érdekelt, hogy mit válaszol, így csak nyugodtan állok, és várom, hogy mit válaszol, és ha beleegyezik, akkor egy gyors kör után a városban neki is kezdhetünk az edzésnek.
Nem nagyon tudtam, hogy merre mi van, így tényleg eléggé örültem, hogy valaki hajlandó lenne körbekísérni engem.
- Nos merre menjünk szerinted? -kérdezem.
Kissé elgondolkoztam, hogy mégis mi legyen, ám hosszú idő utána is csak egy dolog jutott eszembe.
- Majd segítenél edzeni nekem?
Eléggé érdekelt, hogy mit válaszol, így csak nyugodtan állok, és várom, hogy mit válaszol, és ha beleegyezik, akkor egy gyors kör után a városban neki is kezdhetünk az edzésnek.
Kusumi Ayani- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 71
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Kusumi Ayani
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Tópart
- Nem tudom, alapból arrafelé mentem volna! - Ezzel pedig mutatok az egyik irányba, amerre korábban is csak a madaramnak, szóval igen, bár nem tudom, hogy mi van arra mert tulajdonképpen New Yorkot is csak a véletlennek köszönhetően tudtam meg, hallottam két embert beszélgetni, nekem ez eléggé véletlen. A következő kérdésére nem tudom, hogy mit mondjak, velem edzeni? Egyáltalán mi az-az edzés? Még nem igazán hallottam ezt a szót korábban, vagyis már hallottam de azóta sem tudom, hogy mire használják, bár végül is mi bajom lehetne belőle, megvágnak? Bheh, ugyan, szóval végül is helyeslően kezdek el bólogatni.
- Persze!... De mi az-az edzés? - Azért megkérdem, végül is szeretném tudni mert ha valami szörnyen unalmas dolog akkor inkább visszavonom, bár van most nekem bármi más dolgom is?... Náh, nincsen, meg eléggé rá is érek, de azért remélem, hogy van valami köze a halálhoz, anélkül annyira unalmas tud lenni szinte minden, kivéve a kegyetlenkedés, az jó halál nélkül is, sőt az minél tovább tart, annál jobb!
- Persze!... De mi az-az edzés? - Azért megkérdem, végül is szeretném tudni mert ha valami szörnyen unalmas dolog akkor inkább visszavonom, bár van most nekem bármi más dolgom is?... Náh, nincsen, meg eléggé rá is érek, de azért remélem, hogy van valami köze a halálhoz, anélkül annyira unalmas tud lenni szinte minden, kivéve a kegyetlenkedés, az jó halál nélkül is, sőt az minél tovább tart, annál jobb!
_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Tópart
- Az edzés? Nos az egy olyan... hogy is mondjam.. Á megvan! Nos az edzés egy olyan tevékenység, amivel erősebb lehetsz, és tapasztalatot gyűjthetsz. Amúgy miattam mehetünk arra amerre csak szeretnél. úgy sincsen olyan sok minden dolgom mostanában.
Nem értetem, hogy miért nem ismeri ezt a szót, hisz nem tűnik olyannak, aki még sohasem harcolt, meg ráadásul az edzés egy nagyon alap dolog. Kicsit elgondolkoztam, ám valami hideg rezgés futott végiga hátamon. Hirtelen körbekaptam a fejemet, és kikémleltem a körülöttünk lévő területet. Olyan érzésem volt, mintha figyelnének minket. Nem voltam biztos az érzésemben, de azért fő az óvatosság.
Nem értetem, hogy miért nem ismeri ezt a szót, hisz nem tűnik olyannak, aki még sohasem harcolt, meg ráadásul az edzés egy nagyon alap dolog. Kicsit elgondolkoztam, ám valami hideg rezgés futott végiga hátamon. Hirtelen körbekaptam a fejemet, és kikémleltem a körülöttünk lévő területet. Olyan érzésem volt, mintha figyelnének minket. Nem voltam biztos az érzésemben, de azért fő az óvatosság.
Kusumi Ayani- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 71
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 16.
Karakteradatok
Főkarakter: Kusumi Ayani
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Tópart
- Óóóóó értem! - Edzés, hát most már téged is ismerlek, hiába próbáltál bujkálni előlem, újdonsült átmeneti szövetségesem tudásával terveid keresztbe lettek húzva! Miféle tervek? Nos ez egy jó kérdés, maradjon az-az én titkom, vagy mégse? De... Vagy mi van akkor, ha meg kéne most osztanom vele? Vagy nem? Náááá kit érdekel? Engem biztosan nem, vagy mégis? Na mindegy. Most jönne az, hogy javasolnám az indulást, de furcsán kezd viselkedni én pedig nem igazán értem, hogy miért. szóval...
- Mi az, láttál valamit? Ugye láttál valamit?? Ugye megölhetem??? Ugye.... Ugye????! - Szinte már pattogok egy helyben az izgalomtól és remélem, hogy tényleg van valami mert különben a semmiért jöttem volna lázba, az pedig valakinek nagyon nem lesz jó, az már más kérdés, hogy ki lesz az a valaki, de valakinek fizetnie kell majd érte, különben sosem lesz többé jó kedvem, soha többé... Amíg nem látok valakit meghalni, az már megfelelő ellensúlyozása lesz az egésznek, mehe, halál, mehehe, mindig jó rád gondolni! Hallottam már azt, hogy valaki táncolt a halállal, vajon egyszer én is fogok? Tuti érdekes lenne! Bár nem látnák sokan mert akik néznék nem sokáig élnének, vagyis akkor sokan látnák csak senki sem tudná elmesélni, erről legalább én gondoskodnék, mert senki sem menekül a plüss elől, nem-nem, aki mégis az pedig félhet, mert csak idő kérdése.
- Mi az, láttál valamit? Ugye láttál valamit?? Ugye megölhetem??? Ugye.... Ugye????! - Szinte már pattogok egy helyben az izgalomtól és remélem, hogy tényleg van valami mert különben a semmiért jöttem volna lázba, az pedig valakinek nagyon nem lesz jó, az már más kérdés, hogy ki lesz az a valaki, de valakinek fizetnie kell majd érte, különben sosem lesz többé jó kedvem, soha többé... Amíg nem látok valakit meghalni, az már megfelelő ellensúlyozása lesz az egésznek, mehe, halál, mehehe, mindig jó rád gondolni! Hallottam már azt, hogy valaki táncolt a halállal, vajon egyszer én is fogok? Tuti érdekes lenne! Bár nem látnák sokan mert akik néznék nem sokáig élnének, vagyis akkor sokan látnák csak senki sem tudná elmesélni, erről legalább én gondoskodnék, mert senki sem menekül a plüss elől, nem-nem, aki mégis az pedig félhet, mert csak idő kérdése.
_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Tópart
(Ally és Éva vs bérgyilkos)
Az el jegyzést követően, el ugrottunk Ally családjához, hogy bejelentsük az eljegyzést, és hogy még idén Decemberben túl akarunk esni a esküvőn. A család, nem minden tagja fogadta a hírt, ami egy csepet se lep meg engem, de Allyt igen. Mert ugyan is a nagyijának, nem tetszet a lezbikus esküvő ötlete, szerinte csak egy férfi és egy nő kötheti össze egymással az életét. De, a szülei és a testvére, örömmel fogadta a hírt, és kocintotunk is. Azóta, a kőrnyék templomait járjuk Allyvel, mert egyértelmű a számunkra, hogy templomi esküvőt szeretnénk. Ma is meg nézztünk egy párat, hogy lássuk a válaaztékot. A leg többől, autómatikusan ki dobtak, mikor megtudták, hogy mi ketten kelnénk egybe, de volt egy pár helya ahol, szeretettel fogadtak minket, pedig ott is el mondtuk, hogy mi is a nagy helyzet. Most, pedig a tónál vagyunk, és sétálgatunk kettesben, kéz a kézben.
- Nekem, ez az utólso templom, nagyon tetszik, szerintem tarthatnánk ott az esküvőnket. Neked mi a véleményed drágám? - Törömmeg a köztünk lévő romantikus csendet. Közben, a szerelmemhez simulok.
- Szóval neked az utolsó tetszik? Akkor legyen az. Majd, valamikor el megyünk, és le rendezzük a részleteket.- Mondja, közben a kezével állon ragad, magához huzz, és meg csókol.

- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.
Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Tópart
Szabadjáték: Ermac Quinn vs Szabó Éva és Ally
Pocsék nap a mai. Kaptam egy újabb megbízást, mondjuk nem ettől pocsék a nap, hanem a megbízás fajtájától. A megbízásomban ugyanis egy öregasszony kért meg arra, hogy öljem meg az unokája leszbikus nőjét. Megszoktam, hogy piti munkákat kapok, de az régen volt, most inkább a nagyobb halakra utazom. Vagyis utaznák, de most egy gyenge és védtelen nőt kell hidegre tennem, ráadásul nyílt színen. Mondjuk az öreganyó jó mélyen a zsebébe nyúlt, így nem mondhattam nemet, de gyorsan kell csinálnom. A drone rendszer mindig figyel, és nagy valószínűséggel most gyanakodva néznek engem és mikor felfedem a kilétemet, akkor bumm, és jön a rendőrség. Mondjuk pont ettől olyan izgalmas a dolog. Görnyedten, kapucniban, sántítva járok, miközben egy nevetségesen nagy állszakáll van rajtam, kb pont elég arra, hogy csak gyanús legyek, és ne hívják rám azonnal a jardot. Rövidesen ki is szúrom a párost, amint a parkban smárolnak. Hmm, jó kis látvány, de ami aggaszt, hogy ott van a kicsi unoka is, akinek sajna nem eshet baja, szóval az ő érdekében ajánlom, hogy ne avatkozzon közbe. Mindössze a Coltomat hoztam magammal, mert a kardok túl feltűnőek, meg minek is, mikor bármikor tudok magamnak fegyvert szerezni.
Megközelítem a célpontot, lehetőleg észrevétlenül, majd egy pillanat alatt előhúzom a pisztolyt és a célpont (név szerint Szabó Éva) felé lövök. A lövésem hátulról érné, és a mellkasán hatolna be vagy tüdőt, vagy pont a szívet érve. Ha sikerül eltalálnom, ha nem, belé eresztek még egy golyót és ha sikerült kifektetnem, akkor futok. Ha viszont a kis picsa barátnője, az unoka keménykedne, akkor lekeverek neki egy erős sallert, attól csak helyre jön az esze és lehiggad. Viszont, ha nem sikerül megölnöm a tyúkot, akkor kap egy egész tárat, csak hogy biztosra menjek.
///Az akciómra biztosan kiviharzik a jard, ezért igyekszem beszerezni egy KM-et is a buliba. ///

A hozzászólást Malacus összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 19 Okt. 2015, 19:33-kor.
_________________
A múltban elkövetett hibák magvai a jelenben szökkennek szárba.
Meg kell bocsájtanunk az ellenségeinknek, de csak miután felkötötték őket. "Heinrich Heine"
Ha az emberek látják, hogy Isten vérezni kezd, akkor nem hisznek benne. És akkor véres lesz a víz.
Malacus- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 93
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 12.
Tartózkodási hely : nem tudom
Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Tópart
//Te nem mesélhetsz rendőröket, ahhoz KM-et tessék kérni.//
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Tópart
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Hátulról mellbe
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Jelenlévők:
- Ermac Quinn
- Ally
- Szabó Éva
- Unokmafiene
- Parkban sétálók
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Ermac ügyesen álcázta magát gyanús, munkanélküli, skót metál énekesnek ezen a napon. Az emberek nagy ívben elkerülték, bár nem volt büdös. Egyszerűen csak nem illett a környezetbe. Aztán sétálása alatt meglátta a célpontját és annak párját. Rövid tervezgetést is mellőzve közelítette meg őket hátulról. Néhány éves tapasztalata már elég volt, hogy a puha, nedves, avarral borított földön ne csapjon akkora zajt, hogy leendő áldozatának feltűnjön közeledése. Rövidke útja során talál is egy pozíciót ami rálövési távolságon belül volt, ugyanakkor tökéletes rálátást biztosított a kiiktatandó személyre. Még a szög is jó lett volna arra, hogy más még véletlenül se sérüljön meg. Viszont a következő lépés, avagy elképzelés nem túl sikeres. Hátulról érkező lövést tervez Ermac, de nő mellkasát szeretné eltalálni. Kicsit kimozdul ezért oldalra, majd lő, de célt téveszt. Felfedi pozícióját, továbbá már rá sem lát a célpontjára...
...azaz. Eldördül egy lövés ami nem talál, de a férfi nem tud ráduplázni.

A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
Sandman- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW
Re: Tópart
(Ally és Éva vs bérgyilkos)
Allyvel csókolózok önfeletten, közben egymást ölelgetjük. Még sose éreztem magam ennyire boldogan, mint most hisz hamarosan egybe kelün Allyvel. A meghit pillanatot, egy váratlan pisztoly elsülés okozza, amire révén nem volt egyikünk se fel készűlve, így mind a ketten megilyedünk, és a tekintetünket a zaj forrása felé fordítjuk, s ekkor pillantjuk meg a lövöldözőt, aki egy hajléktalan, egy fegyverrel a kezében. Gondolom, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik fel figyeltek a lövésre, de engem most nem is ez foglalkoztat igazán, hanem az , hogy miért lövöldözik itt egy hajléktalan. Valamint, Allyt is.
- Miért lövöldözik itt jó ember, el is találhatott volna valakit. - Mondja Ally, közben elém áll, amit nem értek. Egyik keze, a zsebébe csúszik, majd kiveszi, és a hátamögé dugja, és ekkor veszem észre a kezében az öngyujtót, amit el is veszek tőle. De, nem tudom, hogy mi ezzel a terve.
Allyvel csókolózok önfeletten, közben egymást ölelgetjük. Még sose éreztem magam ennyire boldogan, mint most hisz hamarosan egybe kelün Allyvel. A meghit pillanatot, egy váratlan pisztoly elsülés okozza, amire révén nem volt egyikünk se fel készűlve, így mind a ketten megilyedünk, és a tekintetünket a zaj forrása felé fordítjuk, s ekkor pillantjuk meg a lövöldözőt, aki egy hajléktalan, egy fegyverrel a kezében. Gondolom, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik fel figyeltek a lövésre, de engem most nem is ez foglalkoztat igazán, hanem az , hogy miért lövöldözik itt egy hajléktalan. Valamint, Allyt is.
- Miért lövöldözik itt jó ember, el is találhatott volna valakit. - Mondja Ally, közben elém áll, amit nem értek. Egyik keze, a zsebébe csúszik, majd kiveszi, és a hátamögé dugja, és ekkor veszem észre a kezében az öngyujtót, amit el is veszek tőle. De, nem tudom, hogy mi ezzel a terve.
_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.
Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Tópart
Éva & Ally vs Ermac
Eldörren a stukker....és mellé ment. Nerd! Talán közelebb kellett volna mennem, és akkor egyszerűbb lett volna a dolog, de most már mindegy. Nem volt túl jó ötlet a hátbatámadás, de most már lényegtelen. A zsaruk bármelyik pillanatban itt lehetnek, szóval gyorsan le kell zavarnom a dolgot és mihamarabb hidegre kell tennem a csajt.
- Miért lövöldözik itt jó ember, el is találhatott volna valakit! - kiáltja felém az unoka, akinek sajnos haja szála sem görbülhet, de még álcázva vagyok. Talán be tudom állítani az egészet rablógyilkosságnak, és akkor meg van oldva a dolog. A fegyvert rájuk szegezve indulok el feléjük és ilyenkor két dolog történhet.
1. Ledermedés: Ha a két csaj ledermed a dologtól, akkor oda tudok menni hozzájuk, mintha ki akarnám őket rabolni. Fegyvert szegeznék rájuk, ellökném őket, közben pedig állakcentussal kiabálnák.
- Ide a pízzel de izibe, vagy meghótok! - kiabálnám feléjük, majd megragadnám Évát, egy kicsit megrángatnám és azután közelről kapna egy golyót. Ha a kis unoka keménykedne, a visszakezes pofonomtól letenne a dologról. Persze azért biztosra mennék és lőnék még egyet, ha nem halna meg elsőre, és azután spuri el innen.
2. Futás: Ha a két csaj menekülőre fogja, akkor utánuk eredek és menet közben lőnék rájuk. Kétlem, hogy ki tudna térni a célpont a golyóim elől, de sajna, ha a kis unoka ott pattog körülötte, akkor kénytelen lennék közelebb menni, majd azután lőni, és ha minden kötél szakad, és ha az unoka tényleg nagyon bosszantana, akkor kapna ő is egyet a lábába, és azután ölném meg a barátnőjét.
Nincs harmadik lehetőség, de számításba kell vennem a jardot, a járókelőket és a csajok esetleges támadását, de pár pofon mindig megoldja a dolgot a nőknél, a célpontnál pedig egy golyó gondoskodik a dologról. Azonban, ha a jard kiér, akkor kénytelen lennék az egyiket túsznak használni, és ez a valaki a célpont lenne, mert akkor könnyebb kiiktatni.
Eldörren a stukker....és mellé ment. Nerd! Talán közelebb kellett volna mennem, és akkor egyszerűbb lett volna a dolog, de most már mindegy. Nem volt túl jó ötlet a hátbatámadás, de most már lényegtelen. A zsaruk bármelyik pillanatban itt lehetnek, szóval gyorsan le kell zavarnom a dolgot és mihamarabb hidegre kell tennem a csajt.
- Miért lövöldözik itt jó ember, el is találhatott volna valakit! - kiáltja felém az unoka, akinek sajnos haja szála sem görbülhet, de még álcázva vagyok. Talán be tudom állítani az egészet rablógyilkosságnak, és akkor meg van oldva a dolog. A fegyvert rájuk szegezve indulok el feléjük és ilyenkor két dolog történhet.
1. Ledermedés: Ha a két csaj ledermed a dologtól, akkor oda tudok menni hozzájuk, mintha ki akarnám őket rabolni. Fegyvert szegeznék rájuk, ellökném őket, közben pedig állakcentussal kiabálnák.
- Ide a pízzel de izibe, vagy meghótok! - kiabálnám feléjük, majd megragadnám Évát, egy kicsit megrángatnám és azután közelről kapna egy golyót. Ha a kis unoka keménykedne, a visszakezes pofonomtól letenne a dologról. Persze azért biztosra mennék és lőnék még egyet, ha nem halna meg elsőre, és azután spuri el innen.
2. Futás: Ha a két csaj menekülőre fogja, akkor utánuk eredek és menet közben lőnék rájuk. Kétlem, hogy ki tudna térni a célpont a golyóim elől, de sajna, ha a kis unoka ott pattog körülötte, akkor kénytelen lennék közelebb menni, majd azután lőni, és ha minden kötél szakad, és ha az unoka tényleg nagyon bosszantana, akkor kapna ő is egyet a lábába, és azután ölném meg a barátnőjét.
Nincs harmadik lehetőség, de számításba kell vennem a jardot, a járókelőket és a csajok esetleges támadását, de pár pofon mindig megoldja a dolgot a nőknél, a célpontnál pedig egy golyó gondoskodik a dologról. Azonban, ha a jard kiér, akkor kénytelen lennék az egyiket túsznak használni, és ez a valaki a célpont lenne, mert akkor könnyebb kiiktatni.
_________________
A múltban elkövetett hibák magvai a jelenben szökkennek szárba.
Meg kell bocsájtanunk az ellenségeinknek, de csak miután felkötötték őket. "Heinrich Heine"
Ha az emberek látják, hogy Isten vérezni kezd, akkor nem hisznek benne. És akkor véres lesz a víz.
Malacus- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 93
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 12.
Tartózkodási hely : nem tudom
Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Tópart
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Hátulról mellbe
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Jelenlévők:
- Ermac Quinn
- Ally
- Szabó Éva
- Unokmafiene
- Parkban sétálók
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Azert nem sikerült mert hátulról nem lehe mellbe lőni senkit sem. Még nincs észlelhető külső hatás. Lehet újra jönni.
Hátulról mellbe
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Jelenlévők:
- Ermac Quinn
- Ally
- Szabó Éva
- Unokmafiene
- Parkban sétálók
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Azert nem sikerült mert hátulról nem lehe mellbe lőni senkit sem. Még nincs észlelhető külső hatás. Lehet újra jönni.
_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
Sandman- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW
2 / 3 oldal • 1, 2, 3
2 / 3 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|