Woland

Név: Woland
Egyéb nevek: Dr. Emmanuel James Woland
Faj: Démon
Nem: Férfi
Jellem: Rendkívül manipulatív, és nagyon önző, bár ezt jól tudja titkolni
Személyazonosság: Nyílt
Születési helye és idő: Dommiel démoni létsíkja, földi idő szerint valamikor a XII. század végén
Kor: kb 800 év embei idővel mérve, de mivel Dommiel síkján máshogy telik az idő, valójában csak 400-at élt
Család: Guland (apa, halott, lelke egy tőrbe zárva jelenleg Dommielnél van), anyja egy ismeretlen kisebb démon
Foglalkozás: Apokalipszis Lovasa, Európa kormányzója
Testmagassága: 175 cm (emberi alakban)/ 210 cm (démoni alakban)
Testsúlya: 71 kg/ 153 kg
Szeme színe: Szinte világító zöld / Zöld fénynek látszik
Haja színe: Ősz / Fekete
Bőre színe: Fehér / Vörös és fekete
Különleges ismertetőjel: Emberként a szeme, démonként nagyjából minden
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges

Előtörténet:
Nem valami hálás dolog, ha valaki két unatkozó démon „szerelmének” gyümölcse a pokol mélyén. Persze esetemben nem a nagybetűs Pokolról van szó, hanem egy kisebb démoni síkról, de ez a lényegen nem változtat. Ebben az esetben ne is számíts anyai gondoskodásra, vagy egy kis labdázásra apuval. Ha már úgy alakult, hogy összehoztak, drága édesapám megpróbált valami hasznot húzni belőlem, és nevelgetni kezdett. Nyilván úgy képzelte, hogy valamiféle szárnysegédként fogok funkcionálni mellette. Nem volt egy túl hatalmas démon, de remekül tudta érvényesíteni az akaratát, így lépésről lépésre haladt felfelé a ranglétrán. Gyermekkorom pokoli volt, de mit is várunk tőle, ha egyszer ott játszódott. Hosszú évtizedek teltek el, amíg apám árnyékaként jártam. Eleinte csak az árnyakk közt meghúzódva figyeltem minden lépését, és próbáltam tanulni tőle, majd lassanként egyre több feladatot is adott. Ahogy telt-múlt az idő, és egyre tapasztaltabbá váltam, úgy vált világossá számomra, hogy többre vagyok hivatott, mint az,hogy apámat segítsem abban, hogy Dommielnek, síkunk urának egyre befolyásosabb kutyájává váljon. Magam akartam szerencsét próbálni. Addigra már mindenben túlszárnyaltam apámat. Ha ő jól alkudott, én mesterien. Ha ő kiváló volt mások megvezetésében, én felülmúlhatatlan. Egyre inkább teherré vált számomra, a fölényes viselkedése, és az, hogy állandóan irányítani próbált. Tudtam, hogy meg kell szabadulnom tőle, de ez finom módszereket igényelt. Mondhatni, hogy ezt valamiféle utolsó próbatételnek tekintettem, mielőtt teljesen önállóvá válnék. Ekkorra azonban már viszonylag sok csatlóst gyűjtött maga köré, elsősorban emberekből lett démonokból, így nekem is szükségem volt követőkre. Hamarosan rögtön kettőt is sikerült a hatalmamba kerítenem. Az egyik egy Antonio nevű keresztes lovag volt. Isten nevében indult el a Szentföldre, de ott igazi vadállattá vált. A háború szörnyeteggé tette, aki nőket erőszakolt és gyerekeket mészárolt. Bajtársai csak Azazello-nak nevezték ördögi tettei miatt. Hazatérve aztán haramiának állt. A másik neve valaha Maria volt, foglalkozását tekintve pedig boszorkány. Sokakat vádoltak alaptalanul boszorkánysággal, de ő nem tartozott közéjük. Valóban volt érzéke a mágiához, és bizony ezt gátlástalanul használta is. Átkok, szerelmi varázslatok, és az ezek által eredményezett magzatok elvetés a napi rutinjába tartozott. Azok, akik sejtették, hogy mit művel, csak Hellának nevezték a háta mögött. Legnagyobb „bűne” azonban nem ez volt. Az örök élet titkát keresve belekóstolt a nekromanciába. Azazzello még élőként, a háborúból való visszatérése után ismerte meg. Viszonylag hosszú ideig működtek együtt, ami abban állt, hogy Antonio hullákkal látta el a nőt, amiért az a testével fizetett. Egyszer aztán végül a boszorkány úgy döntött, hogy feláldozza szeretőjét egy nagyobb cél érdekében. Egy rítust készített elő, amelynek célja az volt, hogy saját és a férfi lelkéért cserébe végre megismerhesse a nekromancia titkát. A szertartás csúcspontja egy szexuális aktus volt, aminek beteljesülésekor hogy-hogy nem én jelentem meg előttük. Dommielnek jó szokása volt ugyanis, hogy amikor valaki kaput nyitott a síkunkra -ami a démoni síkokhoz képest nem volt túl nehéz- hagyta, hogy az csapjon le a lehetőségre, aki először észreveszi. Gyanítom, hogy azért, mert szerette nézni, ahogy a démonai szervezkednek egymás ellen, ő pedig ezek eredménye alapján felmérhette, hogy kikben van lehetőség. Mindenesetre ezúttal nekem jutott a kapu, és rögtön tudtam, hogy rendkívüli lehetőséghez jutottam. Szerencsémre a nő örömében elfelejtette, hogy mennyire veszélyes egy démonnal üzletelni, így belement abba, hogy előbb veszem el a lelküket, és aztán adom meg neki az erőt. Természetesen hazudtam, de amikor erre rájött, már késő volt. Szolgáim lettek a pokolban. Harmadik követőm jóval később került a démoni síkra, az 1900-as évek elején. Ő Oroszországból származott. Az Októberi Forradalom kisebb jelentőségű alakja volt, igazi megélhetési szocialista, neve Vitalij Iljics Korovjov. Nem volt munkás, sőt elsősorban íróként tevékenykedett. Ponyvaregényeket írt, illetve később mozgalmi szövegeket. Rendkívül érdekelte emellett az okkultizmus. Sokáig próbálkozott azzal, hogy kapcsolatba léphessen egy démonnal, aki írói tehetségének növeléséért cserébe elfogadja a lelkét. Végül sikerült is egy kaput nyitnia, amire én csaptam le elsőként. Nem állt hatalmamban az, hogy jó íróvá tegyem, viszont adtam neki egy amulettet, amiről azt állítottam, hogy ezt teszi. A tárgy valójában balszerencsét hozott rá, így még aznap elütötte egy villamos. A szerződés szerint nem kellet volna velem jönnie a síkomra, mivel nem teljesítettem, amit felajánlottam, de ő ezzel nem volt tisztában, így sorsába beletörődve, önként adta nekem a lelkét.
Miután összegyűjtöttem kis csapatomat, már elkezdhettem a függetlenné válás mikéntjén gondolkodni. Mindenem megvolt már ahhoz, hogy megölhessem apámat, de valahogy el kellett szakítanom az állandóan utána futó csatlósaitól. Sosem volt teljesen egyedül, de tudtam, hogy mivel érhetem el, hogy a legkevesebb őrt tartsa maga körül. Kölcsönadtam neki Hellát. Eleinte gyanakodott ugyan, de a boszorkányomnak megvoltak a módszerei hozzá, hogy rávegye, hogy fogadja el. Mikor elkezdték szórakoztatni egymást, csak két szolgája maradt a közelében, azok is az ajtaja előtt. Persze nem voltak illúzióim arról, hogy a többi kutyája nem terem ott azonnal, amint a legkisebb gond is jelentkezik, így velük is kellett kezdenem valamit. Tudtam, hogy hol tanyáznak, és szerencsére az őrök kivételével mindegyik (összesen öten) ott volt, készen arra, hogy ugorjanak gazdájuk hívására. Korovjovot küldtem oda, hogy tartsa fel őket. Ironikus módon, démonná válva megkapta amire vágyott. Amikor beszélt valakihez, képessé vált elérni, hogy azok ámulva hallgassák, semmi mással nem törődve. Elment hát apám csatlósaihoz, és felolvasott nekik pár novellát.
Nem sokkal azután, hogy a párocska hozzálátott a dologhoz mi is megérkeztünk az öreg kéjlakja elé, ahol meg is találtuk a két izomfiút. Nem késlekedtünk, az egyiknek Azazello meglepetésszerűen átharapta a torkát (nem tudom megérteni, hogy miért szeretett bele annyira ebbe a módszerbe, de hát az ő dolga volt, és démonként megvolt hozzá a fogazata), míg a másikat tekintetem erejével térdre kényszerítettem, majd lefejeztem. Ezután Azazello egy rúgással betörte az ajtót, és már ugrott is, hogy lerántsa apámat Helláról. Mire az észbekapott, már az egykori lovag vasmarkai tartották a két karjánál fogva úgy, hogy csak kapálózni tudott. Tudtam, hogy fizikai értelemben is a nyelve a legveszélyesebb fegyvere, így felkészülten vártam, hogy kicsapja felém a kétméteresre nyújtható, pengeéles szervet. Miután kitértem az első támadása elől, elővettem a fegyvert, amit direkt neki tartogattam. Egy tőr volt, aminek a markolatába egy üvegcse volt beépítve, hogy elfogja a kiszabaduló lelket. Lebuktam az újabb nyelvcsapás elől, és egy lépéssel előtte termettem. Nem késlekedtem, egyenesen a szívébe döftem a pengét. Még egy utolsót visított, aztán teste porrá omlott, lelke pedig a tőr foglya lett. Hogy tiszta munkát végezzünk, még a Korovjovot hallgatókhoz is elmentünk, és őket is lemészároltuk.
Néhány nappal később maga Dommiel hívatott magához. Nem tagadom rendesen meg voltam rémülve. Olyasmit sejtettem, hogy komolyabb tervei voltak apámmal,amiket a halála keresztülhúzott, de nem volt mit tennem. Tudtam, hogy nem bújhatok el előle, így eleget tettem a hívásnak. Ő nagy meglepetésemre azonban nevetve fogadott:
-Szépen elintézted azt a haszontalan férget! -mondta. - Bebizonyítottad, hogy nagy hasznom lehet még belőled. Komoly munkát szánok neked. Az élők közé küldelek. Legyél ott az én képviselőm. Megmutattad, hogy jól bánsz az emberekkel. Kamatoztasd ezt a képességed!
Álmodni sem mertem volna ilyesmiről. Az élők között annyi lehetőség van egy démon számára, hogy azt elképzelni is nehéz. Természetesen örömmel fogadtam el az ajánlatot, és másnap már három hívemmel át is léptem a Dommiel által nyitott kapun.
Kiindulópontunk Moszkva volt, ahol -mint az egész világon- meglehetős káosz uralkodott Apokalipszis bukása után. Egyszerű, feltörekvő bűnszervezetként indultunk, de gyorsan növekedtünk. Közben még egy értékes követőt nyertem meg magamnak. Egy Behemót nevű mutánst, aki valaha Holokauszt lovasa volt. Egy fanatikus szekta elől menekülve volt kénytelen az én segítségemet elfogadni. Ő volt a kapocs a csapat és az élők között, és mind harci, mind diplomáciai képességeinek jó hasznát vettem. Nem volt elég emberem ahhoz, hogy fegyveres erővel törjek hatalomra, meg nem is szokásom ilyet tenni, így alulról indultunk meg. A moszkvai alvilág feltörekvő nevei közül egyre többel kötöttünk üzleti kapcsolatokat, és hatalmamnak hála sok „barátot" szereztünk. Ezután minden ilyen szervezet egy, titokban a vezér címére áhítozó tagjában elültettük a hatalomátvétel reményét, és egy kicsit meg is löktük hátulról. Szépen lassan ezek az emberek, egyre inkább a szövetségeseimmé váltak, és mire sikerült a hatalomátvételük, gyakorlatilag már az én embereimnek számítottak. Alig fél év alatt sikerült Moszkva urává válnom. Mindez idő alatt rendszeresen jelentettem Dommielnek, aki elégedetten szemlélte, ahogy növelem a befolyásomat, ezáltal az övét is. Nem sokkal a moszkvai hatalomátvétel után azonban olyan dolog következett be, amire nem számítottam. Az emberek visszahelyezték a trónra Apokalipszist, mivel megtörte őket az uralma nélkül fennálló káosz. Egy darabig azt hittem, hogy elveszítem azt, amit kemény munkával felépítettem, de hamar rájöttem a megoldásra. Magam kerestem föl a mutáns istent és felajánlottam neki a szolgálataimat. Amit elértem mindössze fél év alatt rendkívüli módon elnyerte a tetszését. Elsősorban az emberek irányítására való képességem nyűgözte le őt is, illetve az, hogy önként hajtottam térdet előtte. Miután arról is meggyőződött, hogy harcban is megállom a helyem, felajánlotta, hogy nagyobb területet irányítsak. Lovasaként Európa kormányzója lettem.
Jelenleg mindkét uramat szolgálom. Apokalipszis nem tud Dommielről, és ez jól is van így. Eljöhet még azonban a nap, amikor a magam ura leszek, de ennek eléréséhez a türelem a legfontosabb erény.

Képességei:
-Tekintetével képes befolyásolni másokat. Pillanatnyi hatása ennek annyi, hogy befolyásolja mások hozzá való hozzáállását, illetve komoly koncentrációval kb fél percre képes megbénítani valakit. Természetesen az erősebb akaratú személyekre mindkét hatás kevésbé hat. Hosszú távon egyre befolyásolhatóbbakká válnak áldozatai, olyannyira, hogy egy elég gyenge akaratú egyén több hónap rendszeres használat után szinte akarat nélküli szolgájává válhat.
- Kezén jókora karmok vannak, amik halálos fegyvernek is beillenek, emellett szárnyai vannak, amik képessé teszik a repülésre. Ereje nagyjából az emberi maximumnak felel meg, reflexei az emberi maximum 3/4-e körül lehetnek.
- Természetes vértezete van, ami kisebb puskák és jobb minőségű kardok ellen még teljes védelmet nyújt.
- Képes emberi alakot fölvenni. Ebben a formában képességei közül csak a tekintete működik. Ha nem harcol, vagy nincs valami célja a démoni megjelenéssel, ezt a formáját használja.

Képzettségek:
Beszél angolul, oroszul, németül, olaszul, spanyolul és természetesen a síkja nyelvén. Nagyon tapasztalt és tehetséges manipulátor. Ebben az is segíti, hogy rendkívül jól át tudja érezni mások helyzetét, és felismerni a motivációikat. Mióta lovas, sok energiát fektet Apokalipszis ideológiájának és hatalmi rendszerének tanulmányozásába.

Megjegyzés:
Csatlósai (kivéve Behemótot) és az egyéb befolyása alatt álló emberek mesélői NJK-k. Amikor JK-ként használom a karaktert nem én irányítom őket, az aktuális mesélő dönti el, hogy a karakter rendelkezésére állnak-e, vagy sem.

Emberi alakban:

(Szeme természetesen zöldebb)

Démoni alakban:

A megbeszéltek alapján elfogadva.

Woland Galactus támadása alatt meghalt, Thanos ölte meg.