Part 14 / 8

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:21

41057;"Patriot";1085;"94.27.133.159";\N;"Lenne egy felvetésem, ötletem.\
Az, hogy valaki mutáns karit indit, vagy super-humant, rendben. Fegyvert szeretne magának, misztikus kardot hasonlót, okés. Megfelelő kreditért, ami le lett írva. \
De mi van, ha én egy ember JKt akarok indítani, akinek nincs páncélja, sem semmijen képessége. Úgy érzem, akkor egy az, hogy jelentős hátrányba kerül, másrészt pedig esélytelen egy összecsapásban. \
Épp a fent említett miatt gondoltam, ha karakter egyszerű ember, akinek nincsen semmi féle embertől eltérő képessége (mutáns stb. és szuper páncélja, ami komoly előny nyújtana neki), akkor nem lehetne a kredit rendszer feléért vásárolniuk fegyvereket? \
Teszem azt, ha a misztikus fegyvereket nem is, de a többit fele annyiért venni.";0;1249558376;\N;\N;108
41058;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"Az ötlet nem hülyeség, de nekem az jön le, abból, hogy \"esélytelen egy összecsapásban\", és hogy \"nem lehetne a kredit rendszer feléért vásárolniuk fegyvereket?\", hogy kicsit túlságosan harcközpontúan nézed a játékot. Egyrészt nem minden mutánsnak segít harcban a képessége. Másrészt a fegyverek félárú vásárlása játéktechnikailag nem logikus, miért jutna könnyebben feyverhez egy ember, mint egy mutáns? Mellesleg ilyen előnyt már kiosztottunk, az Információ részleg Foglalkozások előnyei topicjában megtalálhatod, hogy a bérgyilkosok és effélék vásárolhatnak fegyvereket a kiírt ár feléért. Arról már nem is beszélve, hogy meddig marad egy ember karakter ember? Hiszen a játék folyamán is hozzájuthat szuperpáncélhoz, szuperképességekhez különféle módokon, akkor pedig kicsit zavarossá válna, hogy a továbbiakban hogyan vásárolhat, illetve az eddig megvett fegyvereire rá kell-e fizetnie, és mitől lettek hirtelen drágábbak a dolgok.\
Mindazonáltal, ahogy mondtam, az alapötlet, hogy az emberi karakter kapjon vlamiféle kompenzációt, nem hülyeség, de ilyen téren inkább valami egyszeri dologra gondolnék, mint állandó előnyre, hiszen változhat a státusza. Egyszeri dolog alatt pölö valamennyi bónuszkreditet értek.\
Efféle dolgokhoz persze azért egy admin véleménye is kéne, Z, Mani? Smile";0;1249559339;\N;\N;108
41064;"Cool";1214;"84.224.108.246";\N;"April csak visszatér és le is ül vele szemben. Neki meg esze ágában sincs levenni a napszemüveget, hiszen jól áll neki, meg a sok-sok éjszakázásnak köszönhetően ott vannak azok a karikák a szeme környékén. Persze ő is koccintásra emeli a poharát, majd ha megvolt, hasonlókép a lányhoz, ő is lehúzza, hiszen hallhatóan várják már.\
- Igen, szoktam itt játszani. Meg még jónéhány más helyen is. Általában minden hasonló helyen ismernek. - Magyarázza a lánynak, miközben elkezdi szépen elővenni a gitártokból a hangszert. Kifejezetten szép \"munkaeszköz\", látszik rajta, hogy a gazdája nagyon vigyáz rá. Szépen ölébe veszi, néha penget rajta egyet-egyet, hangolgatja, de játszott ma már rajta, szóval nem tart sokáig a hangolás.\
- Az egyetlen műsorszám. Na, Vöröske, vár a munka. - Egy félmosolyt küld még a lány felé, majd odasétál az üres placcra, odahúz magának egy közeli széket, magához veszi a gitárt és elkezd játszani. A repertoárban van régi ismertebb dal, van újabb is, amit már a rádióban bárki hallhatott. Bizony ez a volt együttes slágerei közül van. És egy-két olyan szám is van, amit még senki nem hallhatott, mert új szerzemény. Közben némelyik dal alatt, amelyiknél éneklésnek is kéne lennie, bevállalja ő. Alapjában véve, kifejezetten jól gitározik és az énekhangja is kifejezetten jó, mély, férfias. Úgy nagyjából fél óra telik el így, hogy játszik. Amikor befejezi és széles vigyorral az arcán, ültében fejet hajt a nézők felé, azok, akik figyelemmel kísérték az előadást, meg is tapsolják rendesen. Majd visszaindul a kis vöröshöz, ha még ott van.\
- Na? Szerinted tudok játszani rajta? - Továbbra is a széles mosolyával pillant a lányra, de csak elhalad mellette, hogy hozzon magának és a hölgyeménynek még egy Whiskyt. Csak ezután ül vissza és rá is gyújt.";0;1249562406;\N;\N;1795
41065;"April";1213;"89.132.184.174";\N;"Már megint Vöröske, na mindegy. Kiváncsian várom, hogy mit sikerül összehoznia, és kellemes meglepetés ér, amikor játszani kezd. A számok egy részét még soha nem hallottam, de van pár, ami kifejezetten jó, és jól is játssza őket. És ki hitte volna, még a hangja is egészen kellemes. Na jó, belátom, talán egy kicsit túl kemény voltam vele. Közben elkortyolgatom a kólát, és mikor befejezi, egy kis tapsot is kap tőlem. Most veszem csak észre, hogy szinte az egész előadás alatt mosolyogtam, na de ez a zenének szólt. Újabb pohár whiskyvel tér vissza az asztalhoz, vagy le akar itatni, vagy nagyon sok pénzt keres ezzel a zugzenészkedéssel.\
-Oké, elismerem, egész jó vagy. De azt mondd meg nekem, ha tudsz játszani, énekelni, és aranylemezed van, akkor mit keresel egy ilyen csehóban?\
Jah, a nagy kérdés, azért aki igazán jó, az mindig talál egy lemezkiadót, egy producert, aki felismeri a tehetségét, és ha egy aranylemez összejött, miért mondanának le róla utána? A whiskys poharat közben lassan forgatom az asztalon, felváltva nézem az italt és a férfi arcát, próbálok valami érzelmet leolvasni róla, de a bazi nagy napszemüveg nem könnyíti meg a dolgom.";0;1249563584;\N;\N;1795
41068;"Daniel Wolf";487;"81.182.233.138";\N;"Látom a nő reakcióját, s valahogy sejtettem, hogy nem lesz jó vége, hogy Kyra képtelen befogni, de már késő... megtörtént a baj, s hallgatom ait mondott.\
- Tudom mi történt Anti-Grendel tornyában jobban, mint azt eltudná képzelni. Főleg, hogy Mesteremmel együtt az igazságot tudjuk és nem az AIM verziót. - csak ennyit fűzök hozzá a dolgokhoz, majd mikor az ételre kerül a szó, akkor megszólalok.\
- Egy tál étel bőven elég... nekem szimbiontám van és nem parazitám, mint amik ott voltak... - mondom csendesen, majd miután kiment Mesteremre és a nőre nézek, majd lehajtom a fejem és várok. Egy kis idő múlva kintről igen nagy hangzavart hallottunk és pár elcsípett szót, melyek nem voltak a legjobbak. Elsőre a nő rohant ki a sisakját felkapva, majd pedig Tao is, egy parancs kíséretében.\
- De... - kezdek bele, de időm sincs ellenkezni. Sóhajtok egyet, s leülök lótuszülésbe. Nem tehetek mást, mint várakozok ott, s nem megyek ki... Megértem Mesterem, hogy védeni akar, s jobb lesz nekem itt, de valahogy nem nagyon akartam egyedül itt üldögélni.\
~ Miért nem tudtál hallgatni? Most Taot is hallgathatom, meg a nagy szentbeszédet, hogy szimbionták miatt hányan haltak meg... szörnyű vagy... ~\
~ Nem értem, hogy miért ítélkeznek felettem is úgy, hogy nem is ismernek ~\
~ És engem miért vágtak be Raftra, mikor csak féltem regisztrálni? ~";0;1249565375;\N;\N;1776
41071;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. augusztus\
Ultimatum - X-Men: Requiem\
Írta: Aron E. Coleite\
Ceruzarajz: Ben Oliver\
Borítórajz: Mark Brooks
\
Az Újvilágban mérföldkőnek számító sorozat befejezése! Vajon egy ember halálával vele hal az álma is? Hogyan lehetne folytatni, ha mindent elvesztettünk? Az Ultimatum után az X-Men életben maradt tagjai elbúcsúznak szeretteiktől, tisztelegnek az emlékük előtt, majd megpróbálják kitalálni, hogyan tovább…\
Part 14 / 8 - Page 2 0101uyy";0;1249567220;\N;\N;1181
41075;"Magneto";934;"80.98.196.145";\N;"A kaland Csütörtökön veszi kezdetét! Addig még lehet jelentkezni!!!\
Aztán beindulunk!!! Meg, aki tud oda jöhet a kezdő helyszínre, Brooklynba a Kúriába, de, aki nem annak, ahogy ígértem bemesélem!\
Part 14 / 8 - Page 2 352236158937wiccansuper\
Szereplők\
Azareus\
Bestia\
Surprise NJK\
Surprise NJK 2\
Serena Davidson\
Jackie Estacado\
Tyler\
Martin Davis\
Emily";0;1249571062;1249571130;"Magneto";1790
41076;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"*Az emberek és nyomok mind egy helyre vezetnek, a három holttesthez, mely a házak közt fekszik. Szúrt seb szívtájékon, elvágott torok, a vágás nem sima, talán karom lehetett, és több karmolás még a testen, marcangolások. A lábnyomok kutya, vagy farkas támadására utalnak, de jóval nagyobbak, és többen is voltak, túl sokan ahhoz, hogy csak hárommal végezzenek. És ez a három is, egymás mellett fekszenek, túl közel egymáshoz, mintha nem is próbáltak volna menekülni, vagy talán lehetőségük sem volt rá. Valami nem illik a képbe. Starhoz lép, és halkan szól hozzá, nem akar még nagyobb pánikot kelteni.*\
-Valami nem stimmel, a testeken csupa karmolás és harapás nyomok vannak, és a nyomok is valami állatra utalnak, de egy dolgot sehogy sem értek. A késszúrások a szívüknél értelmetlenek. A torkukelvágása miatt úgyis meghaltak volna, és ráadásul ezt pengével csinálták, nem karommal, vagy foggal. Attól tartok, akármi is okozta a karmolásokat, az áldozatok már halottak voltak addigra. Valaki talán leszúrta őket, és az összes többi seb csak... Színjáték.\
*Közelebb megy a holttestekhez, mezítláb jól érzi, hogy a vértócsa, amiben áll, még meleg.*\
-Rajtuk kívül mindenki más megvan a táborban? Nem tűnt el senki, nem vittek magukkal valakit?\
*Miközben a lakókhoz intézett kérdésére várja a választ, lehajol az egyik holttesthez, egy kicsit megemeli, és megnézi, hogy a hátán is vannak-e sérülések. Ha az elmélete helytálló, akkor a szúrás után az áldozatok meghaltak, és a vágások, harapások csak a testek egyik felét boríthatják, mivel a másikon fekszenek.*";0;1249571127;\N;\N;1776
41083;"Daniel Wolf";487;"81.182.233.138";\N;"Csak várok mikor a nő vissztér és beszélni is, felállok lassan, s ránézek-\
- Részvétem, bár semmit se jelent, mert olyan mondja akin van egy ilyen társa, akinek az életét köszönheti. Engem is megszállt egy Anti-Grendel tornyában, s tudom azok milyenek, s tudom, hogy az enyém milyen. És ha a tudással visszahozhatnám a bátyámat, akkor most velem lenne. És én is mondhatnám magukra, hogy ha hátat fordítok maguknak megönek mert mutáns vagyok. Féltem maguktól emberektől. Normális szülők gyereke vagyok, s saját apám akarta a halálom, mégse gyűlölöm az embereket. Éltették az AIM-ot és hittek nekik, mégse gyűlölöm az embereket. Anti-Grendel tornyába az AIM küldött be minket a cirkusz után, hogy próbáljuk hatástalanítani az ő bombájukat. Paraziták közé küldtek minket meghalni, de a véletlenül túléltük. Rengetegen meghalt, mert se feleszerelése, se útmutatás nem kaptunk megfelelőt, aztán a nyakunkba varták az egészet. Mégse gyűlölöm az embereket. Börtönbe vágtak, ahol két hónapig napi egy zacskó vizen és egy kis kenyéren éltem, egy olyan cellában, ahol se wc se semmi nem volt, csak a rideg csupasz fém falak. Mégse gyűlölöm az embereket érte. De ha ítélkezni akar felettem, s a szimbiontám felett, akkor tegye meg, s legyen boldog... elmegyek... - Ezzel Kyra felveszi egy csuklyás fekete ruha formáját, s a csuklyát mélyen az arcomba húzom. Nem érdekel mit mond a nő ezekután. Kimegyek, s megindulok kifelé AIMvilleből egyre gyorsabb léptekkel, miközben könnyeim kezdenek el folyni, majd már rohanni kezdtem, hogy senki se érjen utól, hogy senkinek se kelljen a vádaskodásait hallgatnom.\
~ Sajnálom... ~ Hallom Kyra hangját.";0;1249577063;1249577473;"Nikita";1776
41089;"April";1213;"89.132.184.174";\N;"-Jól van, vettem az adást, lennél olyan kedves, és megengednéd, hogy nálad töltsem az éjszakát? - Legbájosabb mosolyom veszem elő, bár tudom, nem kell törnöm magam, hiszen épp ez a célja. Árokpart, meg takarodó hajnali kettőkor, belehalt volna, ha felajánlja, hogy aludhatok nála. Tipikus pasi, pont olyan, akiktől óva intik a lányaikat a apukák, és akiket olyan régóta pattintok le mindig. És most tessék, pont egy ilyen srác segítségére szorulok. Na jó, felállok én is az asztaltól, a mozgásom azért még egész megbízható, ezek szerint még sem ittam olyan sokat. Ez maradjon is így, jó lenne, ha nem csinálnék semmi hülyeséget az este hátralevő részében, ez nem Somerset, itt azért egy kicsit mások a játékszabályok.";0;1249582268;\N;\N;1795
41090;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Hol is gyűljetek, hol is gyűljetek... Mondjuk a Japán negyed utcáin! Amíg nem kezdem a kalandot, szabadon írhattok, ahányszor akartok.";0;1249582385;\N;\N;1723
41091;"Ayame";521;"89.133.235.180";\N;"- Ki mondta, hogy ordibálok kiscsillag? – sziszegem a fogaim között egyre közelebb hajolva Sofihoz.\
Elkezd engem kioktatni. Engem! Elkezdek kacagni, de úgy istenesen, a torkom legmélyéből. Mikor az évek óta nem látós dologra tér ki, abbahagyom a nevetést, és szinte felnyársalom a szememmel, kezembe pedig már gyűjtöm az erőt, hogy szétmorzsoljam a testét. Apró kis izzás látszik a jobb öklöm körül, majd behunyom a szemem és arra koncentrálok, hogy elfojtsam az erőmet. Végül ránézek, továbbra is lobogó szemekkel. Két cigit vesz elő. Az egyiket felém nyújtja, én meg rámeredek, majd a lányra. Végül kikapom a kezéből, hátat fordítok neki, így látja a kidolgozott részletes tetoválást a hátamon, majd rágyújtok.\
Füstöt kifújom, majd vállam fölött ránézek, és macska tekintettel szólok neki:\
- Ne szórakozz velem. Rosszabbul jársz, hidd el.\
Szó nélkül nekiállok túrni magamnak egy egyszerű lila toppot, egy bugyit és egy rövidnadrágot. Miután beszereztem és felvettem őket, az ágyra vetem magamat. Majd a dolgokat holnap elcuccolom.\
Ha Quinn bejön az ajtón, egy lenéző mozdulattal csak annyit szólok neki: lúzer.\
Én lettem a közellenség? Nem érdekel. Mind nem érdekelnek. A lényeg a lényegben: Ayame és a túlélés.
";0;1249583153;\N;\N;1656
41092;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Név: Grendel (II.)\
Faj: szimbionta-démon hibrid\
Nem: nemtelen\
Jellem: könnyen befolyásolható\
Személyazonosság: ismert\
Születési hely és idő: egy sötét, démoni dimenzió, 2019.\
Kor: 3\
Családi állapota: Grendel és Adia (genetikai minta)\
Foglalkozás: nincs\
Testmagassága: változó\
Testsúlya: változó\
Szeme színe: tejfehér\
Haja színe: nincs haja\
Bőre színe: koromfekete-szürke \
Előtörténet: A második Grendel egy sötét, démoni dimenzióban „született”, amikor is az ott élő démonok közé zuhant az első, eredeti Grendel. A sötét lények még sosem láttak korábban szimbiontát, és kíváncsian vizsgálgatták Grendelt, majd pár érdeklődőbb közülük a mi világunk felé kezdett kinyúlni, hogy szert tegyen még Grendelhez hasonló lényre. Ekkor kapták el és másolták le néhányan egy másik szimbionta, Adia DNS-ét, és végül Grendel és Adia lemásolt szervezetéből aszexuális módon „megszületett” egy új, félig démoni, félig szimbionta eredetű egyed. Ez a lény átjutott a világunkba, ahol a hasonlóság miatt az eltűnt Grendel után őt is Grendelnek nevezték el. Az új Grendel nagyon fiatal, de gyorsan tanul, ugyanakkor könnyen befolyásolható. Bármi lehet még belőle, de az biztos, hogy a hozzá hasonló, szimbionta eredetű lényekre jobban hallgat, mint másokra. \
Képességek: A második Grendel saját testtel rendelkezik, nincs szüksége gazdatestre, és nem is tud megszállni senkit. Maximum 12 tonnát képes felemelni és kinyomni, valamint a 8 tonna alatti tárgyakat képes elhajítani 10-20 méteres hatótávon belül az ellenfelekre, de mivel még fiatal, ilyen hatalmas erőt nem könnyű előcsalni belőle. A teste golyóálló, és a sebei is gyorsan gyógyulnak. Testének keménységét és állagát tetszés szerint változtathatja. Érzékeny a tűzre és a magas frekvenciájú hangokra, de idővel egyre inkább ellenáll ezeknek. Rendelkezik a „pókösztön” képességgel, vagyis előre megérzi, ha veszély közeleg felé. Képes hálószerű, ragacsos anyagot is kilőni, akár egy pók, és ha ez az anyag befon egy ellenfelet, abból lassan minden életenergiát elszív. Rendkívüli akrobatikus képességeket igénylő feladatokat is könnyedén hajt végre. \
Part 14 / 8 - Page 2 Grendel3x";0;1249583340;\N;\N;1796
41093;"Sofi";1155;"89.135.128.35";\N;"Sikerül nagyon feldühítenem Echikot, de a cigit azért elfogadja. Jellemző.\
-Szívesen - mondom neki angyali mosolyomat elővéve. Nem tudom milyen képességei vannak, így jó lesz óvatosnak lenni. Elég hirtelen haragú egy csaj az biztos. De legalább kiáll másokért. Egy pirospont oda.\
Ha Quinn bejön, odaszólok neki: - Szerintem te is menj és fürödj meg, és ha nem akarod, hogy a vér bennemaradjon az ingben, még most mosd ki. - majd leülök Echiko mellé, és bár nem sok reménnyel, de elkezdek hozzá beszélni kihasználva Quinn távollétét.\
-Figyelj. Nem akartalak feldühíteni. Holnap még mindíg el akarsz velem jönni? Honnan ismered Ayamét? Miért olyan fontos, hogy megtaláld?";0;1249584723;\N;\N;1656
41094;"Quentine Constantine";10;"89.132.184.174";\N;"-Remek ötlet! *Mondja még mindig elég dühösen Sofinak, bár nem rá dühös igazából.*\
~Egy száz dolcsis ing, és kézzel mossam ki, nevetséges. Minél hamarabb rá kell jönnöm az egész zéró elektromosság dolog okára, vagy elhúznom ebből a romhalmazból.~\
*Becsukja a fürdőszoba ajtaját, leveszi ingét és egy lavor vízbe áztatja, valami mosópor szerűséget is önt a vízbe, ha talál, fehérítő, hypo, neki aztán mindegy. Egy ideig dörzsölgeti a ruhát, bár egy kézzel azért nem túl könnyű, aztán úgy gondolja, most már elég lesz, és reméli, a többi kijön a mosószertől. Bezárja az ajtót, aztán egy sóhajtás kíséretében kinyitja a kád csapját, lelkiekben is rákészül a forró fürdőre, reméli, hogy az majd lenyugtatja.*\
~A rohadt életbe, a cigimet sem találom.~";0;1249585275;1249585360;"Quentine Constantine";1656
41095;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Az Őrzők Tanácsa\
Az Őrzők feladata a városban elszaporodott vámpírok kordában tartása. Valójában már évszázadok óta léteznek, azóta, hogy az első vámpír megjelent a Földön. Ez az esemény a XV. századra tehető, amikor is egy nemes úr, bizonyos Vlad Tepes, egy havasalföldi fejedelem alkut kötött sötét, nem evilági lényekkel. Eladta ezeknek a démonoknak a saját lelkét, hogy így halhatatlanná válhasson. Ám ezért igen súlyos árat kellett fizetnie: attól a naptól kezdve állandóan embervérre vágyott. Csak a vér fogyasztásával maradhatott életben, és persze idővel születtek gyermekei is, és azoknak is lettek gyermekeik, és ezzel kezdetét vette a vámpírok elterjedése az egész világon. A kor uralkodói voltak. Senki se állhatott az útjukba.\
A vámpírok ellen szükség volt ellenlépésekre. Mivel már nem voltak élők, de holtak sem, szinte semmi sem sebezte őket, csak a Nap fénye égette fel a testüket. Így az éjszakába menekültek, és az emberek tudásával fejlődtek az ő módszereik is. De végül páran rájöttek, hogy hogyan lehet legyűrni a vámpírokat, és elűzni őket. Háborúba indultak ellenük, és a vámpírok lassan eltűntek a Föld színéről, egészen a XVIII. század végéig, amikor is visszatértek, de már sokkal kevesebben. Akik legyőztek őket, voltak az első Őrzők, egy harcos emberekből és mutánsokból álló szervezet. Még a háború legelején, amikor a vámpírok elleni csatára készültek, többen messzi tájakon, távoli vidékeken keresték a megoldást, és Európából még a legelső hajókkal eljutottak Amerikába. Itt egy véletlen folytán egy mély, föld alatti barlangrendszerben különös, ősi rajzokat találtak.\
Ezek a falrajzok és a barlangban elrejtett eszközök mind azt bizonyították számukra, hogy már jóval korábban, talán évezredekkel ezelőtt is voltak már vámpírok, vagy legalábbis hozzájuk nagyon hasonló lények. A rajzokban és eszközökben az Őrzőkre hagyományozták tudásukat, hogy annak idején hogyan bántak el velük. Így az Őrzők megismerték az ellenséget, megtanulták, hogy a vámpírok élőholtak. Az emberi lét felett állnak, és az elpusztításuk igen bonyolult, de nem lehetetlen. A vámpír egyetlen gyenge pontja a szíve, ha az megsemmisül, akkor a vámpír maga is megszűnik létezni. A másik módszer a test teljes elpusztítása, ami nyilván nehezebb. Igen érzékenyek a napfényre, a leghalványabb napsugár is égeti őket. Pár pillanat alatt nyílt napfényen egészen elégnek, és ezt a fényt erős, mesterséges fénnyel is lehet helyettesíteni esetenként. Azt is megtudták, hogy heti egy kupányi vérre szükségük van mindenképpen, enélkül elpusztulnak. Arról viszont teljesen maguk döntenek, hogy legyen-e pulzusuk, testhőmérsékletük vagy más hasonló fizikai tünetük, így akár teljesen halottnak is tettethetik magukat. Két felső szemfogukat nem tudják elrejteni, azok nagyobbak és élesebbek, mint az embernél. Képesek a regenerációra is, de minimálisan. Zúzódások, apróbb sebek perceken belül eltűnnek akár harc közben is, de a tűz, napfény és mágikus tárgyak okozta sebek csak pihenéssel és koncentrálással gyógyíthatóak náluk. Egyesek közülük mágiát is használnak, és ha eredetileg, vámpírrá válásuk előtt valamilyen különleges képességet birtokoltak, úgy vámpírként is megmarad azon hatalmuk. Ennyi már elég volt, hogy az Őrzők mind összeálljanak, és megalakítsák a Tanácsot, akik végül kiirtották szinte teljesen a vámpírok faját a Földről.\
Amikor újra megjelentek a vámpírok a XVIII. század végén, az Őrzők leszármazottai ismét harcba kellett, hogy vonuljanak. Addig Szent Helyként őrizték a föld alatti rejtekhelyet, tovább építették, járatokat készítettek, hogy páran ott is lakjanak. Míg a felszínen lassacskán megszületett az Amerikai Egyesült Államok, addig az Őrzők Tanácsa a föld alatt folytatta kutatásait. És amikor újra kitört a háború vadászok és vámpírok között, többen, a fiatalabb tagok közül úgy érezték, a sötét mágia teremtményei ellen csakis sötét mágiával harcolhatnak. Sietni akartak. Egyetlen csapással akarták eltüntetni a Föld színéről az összes vámpírt. Ősi, sötét mágiát kezdtek kutatni, hasonlót, mint amilyet Vlad Tepes használt, hogy vámpírrá váljon. Gondolták, tűzzel harcolnak majd a tűz ellen. Rövid idő alatt találtak is egy olyan varázslatot, ami részlegesen előhívja azokat a sötét teremtményeket, amelyek Tepesnek adták az erejét, de ezúttal elveszik majd azt. Lényegében megjelennek a mi világunkban, de csak a vámpíroknak, és örökre elzárják minden képességüket a testükkel együtt. Nekiláttak hát a mágiának, és eleinte minden jól ment. A sötét világ démonai több száz vámpírt gyűjtöttek egybe percek alatt, és mindet egy előre elkészített, mágikusan elzárt börtönbe vitték. A testük ugyan nem pusztult el, de megállt minden létfunkciójuk. Tetszhalott állapotba kerültek csupán, mivel az Őrzők féltek a démonoktól, és nem akartak túl erős mágiát használni, de ez is elég volt. Úgy hitték, a börtönükben úgysem talál majd rájuk senki. De a démoni lények még így sem találtak meg minden vámpírt a Földön, ezért úgy az Őrzők döntöttek, felerősítik a mágiát. Ekkor szabadult el a Pokol maga. A démonok a vámpírok helyett az Őrzőket támadták meg, és ugyanolyan tetszhalott állapotba kerültek, mint a vámpírok, örökre elzárva a világ többi részétől. Egyikük az utolsó pillanatban állította le a mágiát, de akkor már a többiek mind hosszú álomba szunnyadtak. Az utolsó, ébren maradt tag elzárta a föld alatti rejtekhelyet, és talán soha nem beszélt senkinek az esetről.\
Aztán 2019-ben megjelent Vérontó a rejtekhelyen. Rátalált a vámpírokra, feltépte a mágiával lezárt ajtókat, és ezzel megszűnt a varázslat ereje. A vámpírok felébredtek, és elárasztották a fenti világot, az Őrzők pedig ugyan szintén felébredtek, de nem tudták, mit tegyenek. Nem ismerték azt a hatalmas várost, ami időközben föléjük épült, és különös, sötét köd borított mindent, amiben alig láttak valamit.\
Szerencsére ekkor közéjük érkezett a Vérontót követő Grendel is, ő elmagyarázott nekik mindent, majd egy nagy csatában Vérontó ellen feláldozta magát, és átzuhant a sötét dimenzióban lakó démonokhoz. Az Őrzők ezen tette után Grendelt tették meg amolyan prófétájuknak, mind az ő arcára hasonlatos maszkot kezdtek viselni, majd a legkülönbözőbb fegyvereikkel felmentek a felszínre, hogy elkezdjék levadászni a vámpírokat. Hamar modern felszerelést is szereztek ősi eszközeik mellé, és nekiláttak az irtásnak. \
Tevékenységeik központja: Az Astoria alatt található föld alatti járatok\
Part 14 / 8 - Page 2 71999080";0;1249585688;\N;\N;1797
41096;"Ayame";521;"89.133.235.180";\N;"[color=mediumpurpleNem lennék képes Quinnt bámulni, így nem is nézek rá. Viszont Sofi elkezd jópofizni. Tegye csak, nem érdekel úgy sem.\
- Ayame? Majd nem örökbe fogadtam. Mintha a húgom lenne. El akarok menni. Látni akarom a jelenlétét, érezni az illatát. Olyan közel van. Még is elment. Ennyi. Egy árvaház, több száz gyerek és egymásra talál két szív. Ennél több nem kell. Ott mindenki magának alakítja ki a családját. Bárki bármit mondd, én hiszem, hogy nem volt terrorista. Azt tette, amit megköveteltek. Én messze voltam, de még hozzám is eljutott, ami itt folyik. De még sem érdekelt senkit, nem ők laktak itt. Ő tett valamit. Annál szánalmasabb nincs, ha valaki csak bámul ki a fejéből és él boldogan, miközben a helyzet romlik. Ezért fogok én is tenni valamit ezért a városért.\
Elhelyezkedem az ágyban és még oda szólok a lánynak:\
- Aludj. Holnap mozgalmas napunk lesz. Quinnel ne foglalkozz.[/color]";0;1249586152;\N;\N;1656
41100;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"Megjegyzem, a te karaktered Bárd is, akinek senki sem tudja, mi pontosan a képessége, mert olyan táp, hogy tulajdonképpen bármire képes Very Happy.";0;1249587443;\N;\N;108
41105;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"[quote=Tao]Megjegyzem, a te karaktered Bárd is, akinek senki sem tudja, mi pontosan a képessége, mert olyan táp, hogy tulajdonképpen bármire képes Very Happy.[/quote]\
Nem véletlenül tartom messze az űrben Very Happy Ahogy Zacket kómában. Very Happy\
Az emberibb karaktereimmel szeretek játszani. Morsus, Matsumoto, Sólyomszem.";0;1249588763;\N;\N;108
41106;"Thorhalla";957;"89.223.156.243";\N;"[quote=Morsus]Az emberibb karaktereimmel szeretek játszani. Matsumoto.[/quote]\
Ezzel éééén nagyon szeretnék vitatkozni Very Happy";0;1249589059;\N;\N;108
41109;"Thorhalla";957;"89.223.156.243";\N;"Tudom, ez nem egy képregényből való kép és nem is köthető hozzá, egy egyszerűen meseszép és gyönyörű, azért teszem ki.\
Part 14 / 8 - Page 2 Commish2__Amaltheren_by_Erina";0;1249591070;\N;\N;104
41112;"Patriot";1085;"79.122.4.222";\N;"Manga Marvel (MM)\
Part 14 / 8 - Page 2 MarvelManga2";0;1249623226;\N;\N;104
41126;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Hood fáradtan sétál az utcán neki dőlve a falnak.\
- Het.. kehh-keehhh... hetek óta nem voltam ember.\
Fogja a torkát fájdalmasan. Köhécselve próbálja visszaszerezni a hangját. Fáradt és gyenge, de végre nem érzi magában Skullfire dühét. A zsebébe nyúlva egy zöldségeshez lépve kiszórta az aprót és a japán öregúrra nézett. zavartan mutatott a gyümölcsökre, de látta még egy almára elég sincs nála. Hood már letörve söpörte volna bele a zsebébe a pénzt. Ám ekkor az eladó mosolyogva adott oda egy nagy vörös almát.\
- Köszönöm.\
Az eladó csak meghajolt és Hood elsétált a motorjához leülve az almájába harapott,d e felnézve a zöldséges már nem volt ott.
";0;1249640585;\N;\N;1323
41139;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"- Látom, többetek nem érti, miért akarnám elengedni Vérontót… de ez a helyes út. Ti nem vagytok gyilkosok. Illetve… igen, tudom, hogy az Őrzők vámpírokat pusztítanak, esetleg egyéb szörnyetegeket, de Vérontó már nem szörny. Nem is szimbionta. Nézzetek rá. Láttam, amint először éreztem a jelenlétét idebent… Már inkább ember, mintsem bármi más. Olyasmi ő már, mint Jackie. Egyfajta hibrid. Nyoma sincs már benne annak a végtelen és félelmetes hatalomnak, mint korábban. Képesek lennétek megölni őt? Nos… Nincs jogom beleszólni ebbe… Rátok bízom a döntést. Barátom, kérlek, engedd át nekik Vérontót.\
Nini, a fekete valami leteszi Vérontót Grendi kérésére, és hátrébb lép. \
- Hallottátok a javaslatomat. Döntsetek. Adia, a kapcsolatba lépésről majd beszélünk, de félek, ez lehetetlen lesz a jövőben.\
Az Őrzők vakargatják rendesen a fejüket, páran megindulnak Vérontó felé… de végül mind visszafordul. Rám néznek…\
- Én… Én… Sosem öltem… meg senkit, én nem… Nem… vagyok rá képes… Sajnálom.\
Ebben az alakjában, így ájultan… tényleg annyira emberi…\
Hátrébb lépek, és a többiekre, a Serena-Adia párosra meg Jacksonra nézek… Most megölhetik Vérontót, ha úgy kívánják.";0;1249653042;\N;\N;1747
41143;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Igazából egy csomóan jó lenne ha eljönnének. Centurio, Tao mind bp-sek szal elugorhatnának. Ez mindenkire vonatkozik! Very Happy Jó lenne több új arcot meg ismerni.";0;1249658944;\N;\N;1374
41148;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Itt nem kell kijelölnöd kihez jelentkezel, mert úgy mond, te véletlenül kerülsz oda, mert a karaktered valahol Redroseban volt, amit kiszedtek. Smile Az, hogy onnan kezdve mit teszel... az a te döntésed!";0;1249661466;\N;\N;1735
41152;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Név: Alexander Forester\
Egyéb név(i): Nincs\
Faj: Ember\
Nem: Férfi\
Jellem: Hidegvérű gyilkos, érzelmektől mentes, kíváncsi hogy hányféle ódon tud embereket kínozni anélkül hogy meghalnának, csak akkor lehet felfedezni valamiféle perverz örömet az arcán mikor megkínoz embereket, vagy fájdalmat okoz nekik\
Személyazonosság: Nyílt\
Születési helye és idő: New York, 1989. január 16.\
Kor: 20\
Család:\
Apa: Mitchel Forester\
Anya: Sandra Forester\
Fiatalabb testvérek: Izabella és David Forester (ikrek) elhunytak\
Foglalkozás:Egy hentes üzletben dolgozik\
Testmagassága: 160cm\
Testsúlya: 67 kg\
Szeme színe:Mély kék\
Haja színe: Fekete\
Bőre színe: Napbarnított\
Különleges ismertetőjel:Kifejezéstelen tekintet\
Repülési sebesség:nincs\
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges\
Életrajz:\
Elsőszülött fiúként jött világra a Forester családban. Már kiskorában fura gyermek volt, ha elesett vagy bármijét beütötte nem sírt, tekintete általában kifejezéstelen volt. Csendes, szinte alig beszélt csak ha kérdezik. A szülei ahogy egyre nőtt, úgy hanyagolták és kezdtek tartani tőle. Pár évre rá megszülettek a testvérei, az ikrek. Két kisgyerek nagy figyelmet igényel, így veszélyben érezte magát. Míg a szülei távol voltak, párnát szorított a testvérei arcára és megfojtotta őket. Iszonyatos erős érzelmi impulzust élt át. Miután megtette újra érezni akarta ezt az érzést. Miután elköltöztek New Yorkból állatokat fogott el és kínzott meg különféle módokon.\
Tizennyolc évesen kegyetlen módon megkínzott és megölt egy turista házaspárt. Azóta két-három hó különbséggel mindig elkap valakit és megkínozza majd megöli az áldozatait.\
(Asszem jelentkezek ezzel az elmebeteggelXD. A játékos Njk-i közé ezt nem kell bemásolni ugye? Csak hogy tiszta legyen a kép:) )";0;1249665148;1249665226;"Tyler";1735
41161;"Max Evans";1217;"91.82.12.131";\N;"DC:\
Joker( de csak az új filmben a dark knightben )\
Marvel:\
Kis korom nagy kedvence pokember de inkább szimbiontásba volt szimpi\
Blade\
Kurt\
Deadpool\
De ezeket inkább rajzfilmek és filmek áltakl ismerte meg képregényem csak pokember van.";0;1249670171;\N;\N;1244
41175;"Shadow";715;"81.182.233.138";\N;"Az eseményekre pillantok, majd nagyot sóhajtok, s reszketve fújom ki a levegőt. Ezután megindulok egyenesen Thanos felé, s megállok előtte.\
- Milyen kecsegtető ajánlat. Hajtsak fejet előtted és akkor adsz valami hatalmat, ami neked tetszik? Csábítóan hangzik, de addig nem érdekel, amíg konkrétan nem tudom, hogy mit akarsz cserébe érte. Az önként hajtom igába fejemet dolgokat eddig csak megszívtam, szal bocs, hogy nem borulok előtted térdre, hanem érdekel, hogy mit akarsz tőlem cserébe. - hangom teljesen nyugodt, s magam előtt összefont karokkal állok Thanos előtt miközben a farkam lendül az egyik oldalról a másikra. Lehet gyengébb vagyok itt mindenkinél, de nem vagyok teljesen hülye se. Ha James fejest ugrik azaz ő dolga, engem érdekel, hogy mibe is ugrok fejest. Ha úgy látom, hogy többet kér, mint amit ad, akkor egyértelmű, hogy nem megyek velük sehova se. Max egy kicsit pihenek és utána elrepülök valamerre, s próbálok életben maradni.\
- James. Ez a te életed a te döntésed. Nem foglak befolyásolni benne, hogy hogyan is döntesz, s cselekszel. - pillantok a pasimra, majd vissza Thanosra.";0;1249675635;\N;\N;1745
41177;"Shadow";715;"81.182.233.138";\N;"Amint elérem a színpadot, s látom, hogy nem vagyok nagyon szemelőtt, azaz nem nagyon figyel rám senki akkor felugrok rá, s felkapm az övtáskám, majd meglátok egy pisztolyt is. Futva kapom fel az övtáskám, s a pisztolyt, mikor meglátom az óriást. Egy biztos, hogy ott nem maradhatok, azaz rohanni kezdek, s amint Miller a szemem elé kerül oda kiáltok neki.\
- Kapja el! - ezzel oda dobom neki a pisztolyt, majd a elkapom a polgármestert, s segítek odébb cipelni a lehető leggyorsabban.\
- Nyugodjon meg, Black ügynök különleges erők, kivisszük innen, ha már az alul képzett kollégák képtelenek voltak rá. - mondom a polgármesternek, majd Millerre nézek.\
- Egy Mutáns a tettes az biztos, de mutáns ellenesek állhatnak mögötte. Túl nyiltan csinálja. - hadarom a tippemet. - Bárkit irányít, aki érintkezik valahogy a korábbi irányítottal. De ahogy látom a képességét is képes használni, ha mutáns az akit megszáll. De vajon honnét jött ez a túlméretezett izomagy? - teszem fel a kérdés, de miközben a szám jár, a polgármester próbálom Millernek segítve életben tartani és biztonságba helyezni.";0;1249677176;\N;\N;1443
41183;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Arh, véres hurka!";0;1249680765;\N;\N;1723
41187;"Szellemlovas";189;"80.98.159.162";\N;"Név: Szellemlovas\
Lakás / Létesítmény: -\
NJK: Nincs\
Foglalkozás: Igazságosztó\
Munkahely: Az utcákat járja\
Eszközök: Motor\
Felszerelés / Fegyverek: Fémlánc\
Törzshely, ahol megtalálható: New York\
Ismertebb szövetséges: Danielle, Shade, Ian Parr, Fandral, Dormammu, Hulk, Walter J. Kovacs, Vogue, Grendel\
Ismertebb ellenség: -\
Felhasznált kreditek: 6 (démoni erejű motor - 4, démoni erejű fémlánc - 2)\
Fennmaradó kreditek: 4";0;1249686451;\N;\N;1802
41217;"Thorhalla";957;"89.223.253.129";\N;"A kislány továbbra is bánatosan nézett rád és megcsóválta a fejét a szavaidra.\
- Mindenki ezt mondja az elején – mondta. – Ő élvezi ezt csinálni és ez lehet, hogy parancs szerint van, de számára ez kiváltság.\
Már futott volna el, hogy elbújjon, amikor mondtad neki, de végül mégsem tette meg. Csak megállt és még mindig nézte a fájdalmas arcodat, amit nem igazán tudtál elrejteni előle. A gyermekeket nehezebb átverni, mint egy felnőttet. Odalépett hozzád és mielőtt bármit is tehettél volna a két sebedre teszi a kezét. Először irdatlanul fáj, ahogyan megtette, majd pedig lassanként kezdett felhagyni a fájdalom, érezhetted és láthattad, hogy a sebed kezdett összeforrni. Úgy körübelül fél percig állhatott a kislány a sebeidre szorított kézzel és lehunyt szemekkel, majd amikor elvette a kezeit láthattad, hogy a sebek teljesen eltűntek a fájdalom sem volt meg, noha a tüskéd és a pikkelyed nem nőtt vissza, hanem rózsaszín friss bőr volt a helyükön. A kislány rád mosolyogott.\
- Most már tudsz jönni játszani – mondta.
";0;1249729595;\N;\N;1752
41198;"Thordin";1180;"79.122.68.170";\N;"Thordin hallja Thean minden szavát, és a cikázó villámok jelenlétét is könnyedén észre veszi, de nem akar a közelében maradni. Kicsit elege lett az asgardi viszályból. Páncélja hevítése, és bőre égésének kell egy kis idő, míg javul. Így nem tántorodott el attól, hogy az ajtóhoz menyjen. Ám mégsem a tájat, hanem a két nőt figyelte, miként cserélnek „mennyei” eszmét. Láthatóan dühös volt Thor lánya, sőt, egyenesen tombolt. Minden szava igaz volt. Thordin sajnos viszont már az elejétől fogva nem értette, hogy mért is különültek el a halandóktól. Hisz védeni kéne őket. Na meg ha Galactus miatt, akkor meg mikor mérnek rá csapást? Thornak ideje lett volna ébredezni, hisz nem sok kedve volt a harcosnak itt rostokolni. Míg elmélkedett, befutott Thorhalla két talpnyalója is, akiket Thordin szúrós szemmel figyelt. Főleg a magas férfit, Skurget. Majd neki támaszkodott a falnak, és nézte az előadást. Kissé megrémítette Thena villámokkal való bánása, eléggé rémisztő volt. Nem akart most közbe avatkozni, inkább a háttérben meghúzta magát, hátha első sorból tekintheti végig Thorhallát, ahogy megsüti egy villám.";0;1249710654;\N;\N;1770
41199;"Serena Davidson";478;"89.223.253.129";\N;"Örültem, amikor végül Tyler is ellépett kettejüktől, hogy nem képes őt bántani. Bevallom, hogy hatalmas kő zuhant le a szívemről, azonban döbbenten néztem a férfira, amikor azt mondta, hogy vigyázzunk mi rá. Tétován pillantottam eme mondatok után Jackie-re, igazából fogalmam sem volt, hogy miként reagálna egy ilyen kérés után. Itt volt nekünk még Wilhelm is, azaz Namor és lássuk be, már érte sem rajongott igazán. Lehet, hogy azért, mert pici gyermek volt csak, de ha nem lett volna más megoldás, akkor nekem még a lény ellen sem lett volna túlságosan nagy kifogásom, hogy mi foglalkozzunk vele. De volt egy olyan érzésem, hogy Grendel nem fog bele egyezni. Az ő szavai miatt fordultam vissza a gömb felé, még mindig annyira naiv, tudom, hogy én magam is az voltam, de a legtöbben képesek lettek volna megölni mindkettejüket gondolkodás nélkül. Bármennyire is szerettem volna, nem hittem abban, hogy valaha is lesz egy olyan világ, mint amiről ő ábrándozott. Főleg, mert az emberiség nem volt olyan. Nem tudtam vitatkozni azzal sajnos, hogy valóban a lény már döntött, hogy Vérontót választja és ezzel mi nem szállhattunk vitába. Talán, később ha találkozunk vele, akkor Jackie és Adia képesek lesznek visszafogni, ha Grendi jóslata mégsem válik be és nem marad olyan kedves lény, mint most volt. Szóval mégiscsak azért volt ennyire erős, mert mindkettejük DNS-e benne volt, annak azért örültem, hogy nem volt képes arra, hogy a „családi” kapocs miatt irányítsa Adia-t, mert akkor itt nagyon csúnya dolgok történtek volna. Szóval Adia kis híján fel is ismerte nem csak hangok alapján, hogy ki érkezett, talán a későbbiekre is ugyanígy marad és akkor tudni fogjuk, ha érkezik.\
– Igen, így van – vallotta be végül. – Nem fogom megakadályozni és Serena sem.\
Figyeltem a lényt, ahogyan felkapta Vérontót, majd pedig biccentett? Elmosolyodtam és hasonlóan köszöntem el tőle, Adia egy csápot lengetett felé, mintha csak integetne. Végül Grendi szólalt meg ismét, hogy lassan lejár az ideje, csak apróságok voltak, leginkább azt szerettem volna, hogyha itt lehetne velünk, de tudtam, hogy erre semennyi esélyünk sincsen, így inkább a többit mondtam.\
- Egy valami lenne Grendel, vagyis kettő. Hogy magyarázd meg az Őrzőknek, hogy nem tarthatják itt Jackie-t az akarata ellenére – mondtam. – És a másik, hogy kérlek vigyázz magadra odaát és gondolj néha ránk is. És nagyon boldog vagyok, hogy megismerhettelek a Kúriában annak idején.\
– Én is köszönettel tartozom, hogy a születésem után segítettél és mindenért barátom.";0;1249719659;\N;\N;1747
41209;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Egyértelműen te vagy a legtöbb jkval rendelkező user Smile";0;1249724547;\N;\N;520
41210;"Thorhalla";957;"89.223.253.129";\N;"Én már a bátyját is csábítottam talira, vagyis mondtam, hogy jöjjön el, de nem kaptam konkrét választ. Szóval akkor úgy tűnik, hogy Centurio-n lesz behajtva Very Happy\
Tao: egyszer azért szerintem ki tudod majd sakkozni, hogy ne velük menj vidékre, hanem talira inkább. ^^";0;1249724583;\N;\N;1374
41211;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"Egyszer ki sakkoztam, vagy talán már el is felejtetted a mágusozást, amit nálunk tartottunk? Razz";0;1249725629;\N;\N;1374
41214;"Thorhalla";957;"89.223.253.129";\N;"A férfi kérdőn pillantott Thordin felé, amikor az angolul kezdett beszélni. az arcán látszott, hogy semmit sem ért az egészből, mintha nektek a jégóriások vagy a trollok nyelvén kezdett volna el valaki beszélni. Végül letette a poharat nehogy a férfi kiüthesse a kezéből, a karjait összefonta a mellkasa előtt és megvárta, amíg a két férfi befejezte egymás között a civódást és csak utána szólalt meg.\
< - Sajnálom, de nem értem a midgardiak beszédét – vonta meg a vállát. – Soha sem jártam azon a világon. Egyedül a Loki volt, amit értettem. És meg kell, hogy nyugtassalak titeket, hogy nem szolgálom az árulókat. A hűségem egykor Lokié volt, ma pedig Halláé. >\
Bólintott Laaksonen szavára, majd pedig végighallgatta a mondanivalóját. Utána odalépett az egyik állatbőrhöz a falon és kihúzta belőle a szöget, egy papírt vett ki belőle, majd pedig átnyújtotta azt a férfinak. Fel lehetett ismerni benne három rúnát a végén. Laak a saját anyja rúnáját, míg Thordin is a sajátjáét ismeri fel rajta. Amíg olvassátok, addig ő még beszélt.\
< - Valóban megölhetnék őket, de nem fogják – mondta. – Ugyanis azt a hírt viszem nekik vissza, hogy elvállaltátok a feladatot, ti pedig eltűntök a városból. Bízik abban, hogy az anyáitok életéért megteszitek ezt az apróságot, hogy elhozzátok őket neki. A hatalmuk kell nekik. Amora erejével és Halla birodalmával leigázhatnák Asgardot. Figyelmeztetnetek kell az úrnőt és Thor-t, hogy egy megelőző csapást indítsanak a város ellen mielőtt ezek elindulnak innen, hogy lerohanják Asgardot. Ez az egyetlen esélyünk arra, hogy ne okozzanak egy lehetséges Ragnarököt. A kis magánakciójuk túlmutat azon, hogy Loki egykori birodalmát akarják, nem fognak leállni. A szüleiteket kijuttatom innen biztonságban, ha eljön a kellő idő, de most mennetek kell! >\
Amennyiben a levelet olvassátok, akkor egy igen rövidke levél volt csupán, a rúnákon látszott, hogy valaki igen sietve írta őket, mintha nem lett volna elég idő ahhoz, hogy rendesen megírják.\
”Laaksonen és Thordin,\
Ha ezt a levelet olvassátok, azt jelenti, hogy megtaláltátok Harek és a vezéreinek főbázisát. Leif fogja átadni nektek ezt, megbízhattok benne, atyátok is így tesz. Igen, mindkettőtöké, ezt a titkot a születésetek óta őrizzük, a ti érdeketekben. Ismerünk mind a kettőtöket és tudtuk, hogy Thordin soha sem viselte volna el, ha kiderül, hogy a testvére, még hacsak félig is az, de az ellentétes oldalon áll. Laaksonen éppen hasonló okokból nem ismerhette meg soha az édesapját sem, hiába voltak a birtokaink is szomszédosak. Hogy miként alakult, nem számít, egyikünk sem haragszik atyátokra Wornug-ra. Ti se tegyétek. Könyörgünk mind a ketten, hogy hallgassatok Leif-re, még Loki volt emberei között sem mindegyik elvetemült gyilkos, ahogyan ez Laaksonen esetében is igaz. Miattunk ne aggódjatok, ha ennek az egésznek vége lesz mindent megmagyarázunk, fogjátok vissza magatokat, mert különben ti kerültök még nagyobb bajba. Velünk minden a legnagyobb rendben lesz, amíg meg nem kapják, amit akarnak nem fognak ártani nekünk és ismerve Amora-t, mind a másik nőt nem fogják megkapni… szeretünk titeket, anyáitok\
Lahti és Nimfad”
";0;1249727902;\N;\N;1766
41221;"Cerbret";32;"89.101.47.120";\N;"A csoport feloszlott a katasztrofák után.";0;1249730202;\N;\N;531
41222;"Sentient";123;"89.101.47.120";\N;"Elhagyta a várost, többé nem látták.";0;1249730325;\N;\N;381
55631;"Max Evans";1217;"79.122.33.219";\N;"A férfi bemutatkozik, szabadkozik. Majd folytatjuk az utunkat és közben elmagyarázza, hogy miért én és ködösen utalgat csak, hogy mégis mi az említett feladat. Nem tudom miért nem mondja ki kerek perec, de hamar kiderül, hogy nem kell kísérleti patkányt játszanom. Legalábbis merem feltételezni, hogy nem ilyesmiről van szó, a vetérlés szót használja és ez biztató ezen a téren. Bér nem voltam pilóta, így nem tudom milyen adatokra utal, ami alapján engem választott rá, de mondjuk a csapatunk ilyen téren…érdekes. Két viking, meg ugye ott van az a gyík is. Ja meg az emberi beton vagy tudom is én micsoda. Na de nem idegeskedek belépek a forma után a terembe és eltátom a szám egy pillanatra, majd gyorsan becsukom és a tudós alakra nézek.\
- Mit is kéne csinálnom? – Kérdezem kicsit izgatottan, de megpróbálok komolyságot is magamra erőltetni és a nagy erőlködés közben azért belém hasít egy gondolat.\
- Ömm…és mik is a célunk ezekkel a gépekkel? -";0;1272294687;\N;\N;2240
41224;"Stefan";22;"89.101.47.120";\N;"Elhagyta a várost.";0;1249730438;\N;\N;278
41225;"Stefan";22;"89.101.47.120";\N;"Elhagyta a vérost és Kanadába ment a szülteihez a feleségével egy nyugalmasabb élet reményében Very Happy";0;1249730565;\N;\N;76
41228;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Thena dühösen csattan fel:\
< - Nem érdekelnek az oktalan kifogásaid! >
\
A villámoktól kép jelenik meg a lerombolt Felhővárosról és Thanos ahogy megannyi legyőzött hőst visz el miközben pár alig látható alak neki támad Landrafnak. Thena idegesen keresi a hősöket, de a sziklák kilométerei még az ő varázslata elől is elrejtik őket. Majd hirtelen az asgardiak mind egy nyomást kezdenek meg érezni. Galactus az és valami olyasmit hoz, amit csak az istenek érezhetnek.\
Thor ront kia teremből és az ott lévőkre pillant.\
< - Mi is éreztük atyám. >\
Ebben a pillanatban minden asgardi szívét félelem fogja el.\
< - Tárgyalnunk kell vele. >\
Mondja Thor komolyan.
";0;1249731969;\N;\N;1770
41229;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Nem minden bolygódarab viselte jól a kiszakítást. Például itt az egybefüggő jég páncél megtört és a víz örökké kavargó káosz lett. Két méter átmérőjű jégdarabok ezre hömpölyög a tomboló tengerben egymásnak ütközve.";0;1249732190;\N;\N;1804
41232;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"És még szexi is.";0;1249732621;\N;\N;520
41233;"Thordin";1180;"79.122.31.238";\N;"Thordin Laak nyugtatására hagyja csak abba kisebb lázadását, majd kardját visszateszi a helyére. Fejét elfordítja, és lekezelően tekint vissza. Nem tetszik neki már az egész helyzet, tulajdon képen már mikor Bifroston átkeltek, akkor kételkedett néhány dologban, és nem szimpatizált a helyzettel. Az a gondja, hogy minél mélyebbre ér be kalandozása során, annál inkább elege van mind abból, mit itt lát. Régen, még mikor nem lépett Midgardra sokkal jobb volt a helyzet. Vagy csak épp tudatlan volt. De az mennyivel szebb világképet adott. Édes tudatlanság. Jobb lett volna, ha tartja a száját Thorhalla kastélyában, és nem követi Thenat. Minden egyszerűbb lett volna. De így…\
Nem is tuja már Thordin, ki mellé álljon, így kénytelen saját útját járni.
\
~Ez a senki, nem ismeri a Midgardi nyelvet? Remek… innentől kezdve csak hivatalos ügyekben fogom használni anyanyelvemet. Tudom, szörnyű, hogy így alakult, de saját hazám szava járása is csak még több feszengő kérdést merít fel. Nem akarok rá válaszokat kapni… jobban mondva, még is. Kellően elkezdtem ásni ahhoz, hogy már az igazságot tudjam. Szóval ideje befejezni az ostoba játékot. Ezt a senkiházit meg kivéreztetni, és Harek életét kiontani. Aztán szépen sorjában jöhet mindenki más. Thor, Halla, Hela. Gratulálok az elkövetkezendő szereplőknek. Bár Hela életét kihívás lesz elvenni. Végül is… ő nekem eddig nem ártott. Nem is találkoztam vele. …és…és a halál nem válogat. El visz jót, rosszat. Fiatalt, időst. A halál igazságos. Talán… talán Hela valóban jó uralkodó… de…. hm…. Majd meglátom. Az alvilág királynőjét egyenlőre hagyom békében. Hisz rá érek vele halálom után foglalkozni. Na lássuk akkor ezt a kutyát. Laaksonen azt hiszi, hogy megfékezhet. Rendben. Nem kardot szorítok ennek a nyakához, hanem puszta kézzel ölöm le. Már nem számít… bele gondoltam, és nem érdekel. Nem hanyagolom azt, amit elterveztem nem késleltetem az elkerülhetetlent. Ideje MOST végig mészárolni mindenkit. Veszteni valóm nincs. Hisz ha el is bukok, Hela új kaput nyit, és ellene is megvívok, ha kiérdemli.\
Gondolkodik, és tervez előre. Nagy szavak hangzanak el magában, de még nem tudja mit hoz a jövő. Valóban képes lenne egyáltalán szembe szállni akármelyik uralkodóval? Ezekben ép eszű asgardi erősen kételkedne, és akár meg is cáfolná. De Thordin már nem egy a sok közül. Nem úgy gondolkodik, mint a sok más fajtabeli. Nem akar hatalmat, de szolgálni sem akar senkit. Ökölbe szorul keze, és töretlen lépetekkel indulna meg az ismeretlen férfi elé. Mind addig, míg nem egy levelet ad át Laaknek, amin a harcos anyja kézjegyét fedezi fel. Megtorpan, és szúrós szemmel figyel. Azt hiszi, hogy annak a férfinak valami féle köze van az elrabláshoz. Ökölbe szorult keze mit sem gyengül. Egyre inkább kidagadnak erei, és izmai is. Arca nem tükrözi korábbi önmagát. De nem moccan, majd kis hatásszünet után társa mellé áll, és olvasni kezdi a levelet. Közben a vendéglátó töretlenül beszélni kezd. \
~Én tudtam… éreztem… Bifroston is. De most… és mért… Mikor? Ez az egész, annyira… tudtam, én mondtam. Még a szivárvány-hídon megemlítettem. De nem hitt nekem. Sem Sathad és Aesa. Pedig éreztem. Viszont, most, hogy ennyi minden közbe jött, már nem kellett volna. Jobb lett volna, ha valóban hazugság, mint ahogy azt mondta Laaksonen. Leif? Ez az ember? Leif… mit is mondott? Halla szolgálója? Úgy tűnik nem csak Harek szolgálatában állnak kémek. Az-az átkozott. Mindenki kémkedik mindenki után. Laaksonen a testvérem. Thor saját eszméit árulta el. Thorhalla meg a semmiből tűnt fel, és hatalmat kapott. Láttam amit ő. Az emlékeket, és azt is amit csak valószínűleg kevesen tudnak Asgardon. Loki és lánya közti ellentéteket. Mi miatt is tart Halla ott, ahol. Szerencsére csak részben. Bár zek talán még jól jöhetnek. Viszont túl sok ez már. Minden záporként szúdúlt rám. Úgy… úgy érzem, hogy talán, jobb lett volna ha vissza sem jövök ide. Anyám még egyáltalán az anyám? És apám, meg valóban az akinek látszik? Mi az, ami még meghúzza magát. Ami nem mutatta meg. Ami hazugságokkal van lelakatolva. Gyűlölöm, ezt az egész helyzetet. Gyűlölöm Lakksonent, Leifet, Sathadot, Aesat, Thorhallát, Skurget, Amorát, Thort, Baldert, Harekot, Thenat, azt a lányt, kit évekkel ezelőtt megmentetem. Gyűlölöm a házat amiben felnőttem, és mind azt amiben hittem. Asgard… egy nagy hazugság. Talán még a Ragnarök is az volt. Nem hallottam még eddig senkitől őszinte hozzászólást. Csak z ármányokat. Rendet kell te…te…ten-n-ni…\
Thordin kezd elszédülni, feje mintha szét akarna robbanni. Forogni kezd vele minden, mintha lüktetne az agya. Szíve dobogását lábában érzi, és a hangok eltompulnak körülötte. Keze elgyengül, és akár egy húscafat, úgy lóg le . Lábai remegni kezdenek, és minden elhomályosul. Szemét lassan hunyja le, és illeg, billeg. Mintha el akarna dőlni. Majd pillanatokkal későnb szeme, mintha valami ördögi démon megszállta volna, úgy csapódik fel. Látni benne valami féle tüzet, ami lángra kapott. Korábban érzett rosszul léte ködfátyolként hull le, és csak gyomra korok egy kicsit. Éhes… és szomjas…\
Ellép Laak mellől közömbösen, mintha ott se lenne, és az asztalra nyúl. Egyenesen a mézsör után. Ha bárki is akadályozná, nem habozik és minden egyes magában tartott düht, amit most felhalmozott, vulkánként lövelli ki, és fizikai összecsapásban megy végbe. Tanácsos most jegelni Thordin ingerlését, és ezt talán a jelen lévők is észre vehetik. Hideg mozdulatok, de még is erei akár pumpa, úgy fújódnak fel. Látni, nem éppen kedves kiscica most. \
Néma, mint aki sose szólalt volna meg. Úgy ragadja meg a poharat, ha valóban senki nem állítja meg, bele kortyol az italba, és figyelmesen hallgat. Akár egy filmet nézne, úgy viselkedik már.
";0;1249733161;\N;\N;1766
41236;"Thordin";1180;"79.122.31.238";\N;"Figyeli az előtte méterekre zajló események folynak. Thena varázslat megvalósul, és Thordin csak morog egyet. Hálás azért, hogy megmentette a lány attól, hogy megégjen, de a mágiát akkor sem pártolja. Viszont figyeli a képet, ami kirajzolódott. Landraf valóban a halandók védelmére szaladt, és próbál tenni valamit. Thordin elismerően figyel, és nem érti mikor történik már valami velük is. Thor terveiről nem igazán tud sokat. Tárgyalni kell Galactussal. De hol van? No meg ki ő egyáltalán? Mert a hajón még igaz látta, de miféle lény az? Isten? A harcos támaszkodva figyel, egészen addig, míg nem teljesül a kívánsága. Történik valami… Félelem keríti hatalmába. Nem érzett még ilyet. Valami isteni hatalom… nem tudja meghatározni, de az biztos, nem jóval kecsegtet, bármi is készül. Eddig nem szólt, hát most ha akarna se tudna. Szava elakad.\
Majd végre megjelenik Thor, és csak úgyan izgatott, mint a többiek, mikor Thordin végig mér őket. Elhangzik ismét a tárgyalás felvetése. De ha valaki ilyen félelmet képes ébreszteni, egyáltalán tárgyalna? Nem! Nem inog meg ura szavában, és hisz benne. Ellöki magát a támaszától, és közelebb lép a társasághoz, majd pedig csak egy dolgot mondhat.
\
-Bármit is tervezel Thor, életemet kezedbe adom! Akár hogy is döntesz azidő múlásával. Ha kell harcba vonulok veled, és ha kéred nyugott leszek! \
Jelenti ki kételyek nélkül hangjában. Továbbá szeme is a teljes bizalmat nyújtja. Eléggé elhivatott most, és nem érdekli azon rágalmak, amit korábban Thorhalla vágott fejéhez.";0;1249733891;1249733973;"Thordin";1770
41237;"Nero Vincenzo";212;"80.98.159.162";\N;"- ARRRHHH!!! Nem… bírom… tovább…\
Hol vagyok? Térdre zuhanok, fáj a karom, az arcom, az oldalam, és már a vörösen fénylő energiám is kezd elhagyni… Pihennem és gyógyulnom kell…\
Teleportálgatás közben teljesen irányt vesztettem, valamiféle jeges tengeren vagyok… Ez lenne hát a vég? Egy ilyen Isten háta mögötti helyen kell meghalnom?\
Nos… ha legalább pár üldözőt eltereltem a hajó utasaitól… akkor már megérte.\
Úgysem találtam a helyem sem az emberek, sem az asgardiak között… Talán jobb is így…\
- Vajon a halálom után… visszatérek hozzád… Hela… vagy már te sem látsz szívesen? Heh…";0;1249734194;\N;\N;1804
41245;"Thorhalla";957;"89.223.253.129";\N;"//Előzmény: Felhőváros rész//\
Einar hallotta Landraf szavait és csak megvetően horkantott fel arra, amit a férfi mondott neki. Nem érdekelték a többiek, egyik sem az ő oldalán volt, hanem mindannyian Hela ellenfelei voltak, így nem fog velük közösködni, főleg nem a gyilkosával. Még hogy nem emlékszik semmire sem, ócska és gyenge kifogás volt, még soha sem látott olyan Asgardit, aki meglett volna fosztva az emlékeitől, csak épp saját magára nem gondolt egy ilyen kérdésben, hogy neki sem az eredeti emlékei voltak meg, hanem azok, amiket Hela adott neki. Dühösen lendült a férfi után, amikor az továbbra is szökni akart, de Vészmanó ekkor ragadta meg. Gyilkos tekintettettel nézett a narancssárga alakra, de pillanatokon belül belátta, hogy csak így képesek követni a szökésben levőt, így hagyta, hogy megragadják, majd pedig követték Landrafot. A narancssárga behemót egy jeges parton tette le őket, sajnos nem érezte ellenfelének jelenlétét, bár fenn a városban, egyvalakit még érzett, de arra már nem volt ideje, hogy megnézze milyen Asgardi esett fogságba. Pedig, ha Thorhalla lett volna, akkor élvezettel végezte volna ki azért, amit a nő tett vele korábban. Ötszáz év egymással háborúzva folyamatosan szakadatlanul, mígnem ki nem végezte a nő. Legalább is a jelenlegi emlékei szerint, amit úrnőjétől kapott az eredetiek helyett. Ahogyan landoltak egyből nyomokat keresett, és ha talált, akkor elindult azokat követve. Ha nem, akkor is megszólalt kellően hangosan.\
< - Hogy a többiek?! Akik csak magukkal törődnek és senki mással?! Odaküldenél a gyilkosomhoz – mondta Einar hangosan. – Bár amennyire odavoltál érte, még kinézem belőled, hogy lelkeket küldenél neki, ha egyáltalán el lehetne őt érni. Gyere elő gyáva féreg és harcolj harcoshoz méltóan! Hogy nem ártottál volna neki? Pedig megtetted! >\
Körbe-körbe nézett, még mindig keresve a nyomot, hogy merre is lehet a sérült és kimerült Landraf.
";0;1249737258;\N;\N;1804
41246;"Max Evans";1217;"91.82.12.131";\N;"Én is elindítanám a karakterem, ebben a világban teljesen kezdő vagyok.";0;1249737498;\N;\N;353
41250;"Sofi";1155;"89.135.128.35";\N;"Nem aludtam túl jól, órákig csak forgolódtam. Vagy csak percek voltak? Nem tudom. Ilyenkor nincs időérzékem. Mikor reggel felébredtem Echiko már az ablaknál ült, és kifelé bámult. Nyújtóztam egyet, kimásztam az ágyból, és melléléptem.\
-Jóreggelt... - kinézek az ablakon, és rájövök, hogy valami hiányzik. Valami eltűnt, de pár percig nem jövök rá mi az, aztán leesik.\
-A hullák... Ki vihette el őket? - pár percig még állok és nézem a napot, aztán vállat vonok, a szekrénybe keresek egy törölközőt, és elindulok a fürdőbe. Most csak gyorsan lezuhanyzom, hogy teljesen felébredjek. Felöltözöm, és kimegyek a konyhába, hogy keressek valami reggelit. hűtő: üres. hurrá. de a szekrényben ha jól emlékszem még van keksz... naa... légyszi... és ott is van. méghozzá két csomag. elég régóta ott állnak, de a csomagolás szerint még jók. hurrá. elkezdek vizet forralni, és míg meglegszik, visszamegyek a szobába, és elkezdek kutatni a fiókokban, majd nemsokára meg is találom amit keresek. Egy doboz tea. Visszamegyek, megvárom míg felforr a víz, megcsinálom a teát, majd kitöltöm 3 bögrébe, és visszaviszem a szobába. Az egyiket leteszem az éjjeliszekrényemre, a másikat Echiko kezébe nyomom, a harmadikat meg Quinnek adom ha már felkelt, ha nem, leteszem a számítógépasztalra.\
Visszaülök az ágyra, kibontom a kekszet, majd a teámat kevergetve majszolni kezdem.";0;1249740003;\N;\N;1656
41254;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Itt lesznek majd meghirdetve a New Jersey-ben játszódó kalandok, amennyiben úgy látjuk, hogy van rájuk igény. Csikidam.";0;1249741573;\N;\N;1805
41255;"Patriot";1085;"94.27.137.238";\N;"Centurio, Showtime, Pókember, és Adrenalin végzik azt, amit elkezdtek. Muszáj mielőbb kijutni mindenkinek, mielőtt elfogy a levegő, vagy a hegy rájuk nem omlik. A lehető legjobb teljesítményüket vetik latba, hogy siker koronázza munkájukat. Egy emberként dolgozik a négy fő. Kizárják a zavaró egyéneket, mint Jackie és Serena vitatkozása, és szóváltása. Kezdetek óta nincsenek nagy hasznára a csapatnak, és ez most is így van. Akinek igazán böki a csőrét, az Adrenalin. Míg a sziklákat tartja, eléggé morcosan figyeli a talajt. \
Centurio lámpája pedig még továbbra is épp hogy világít, és valami fényt szolgáltat. Sajnos a landolás, jobban mondva zuhanás nagyon megsértette némely rendszerét.
";0;1249741644;\N;\N;1799
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:23

41256;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"New Jersey városállam elnöke által jóváhagyott törvénykezések, utasítások – 2019. augusztus\
Az Amerikai Szövetséges Államokhoz békés tárgyalások után három újabb állam csatlakozott. Ezen államokra ugyanúgy érvényes minden korábbi törvény és rendelet, mint a többire. \
A jelenleg szövetséges államok listája (a térképen narancssárgával jelölve):\
New Jersey - az Amerikai Szövetséges Államok központja\
Pennsylvania\
New York - a Senki Földjének nevezett város kivételével\
Delaware\
Connecticut\
Rhode Island\
Massachusetts\
Part 14 / 8 - Page 2 93803413";0;1249742152;\N;\N;1704
41257;"Ko-Rel";931;"89.223.253.129";\N;"Úgy tűnt, hogy még ez sem volt túl nagy hatással a barlangjáratra, amit csinált. Ennek ellenére nem adta fel, örömmel fogadta, amikor Skullfire mellé lépett és segített egy kicsit abban, hogy kijuthassanak ebből a pokolból. Hallotta, hogy a háta mögött néhányan nekiálltak szerelni, néhányan még mindig vitatkoztak, amiből semmilyen jó nem sülhetett ki. Csak vett egy mély levegőt és hálásan pillantott Skullfire, és az aranylövedékek kékes fényt vettek fel. Vajon ez elegendő lesz? Egyelőre úgy tűnt, hogy még ezek sem, így továbbra is ezzel foglalkozott, nem nagyon tudta, hogy kik lennének képesek még hasonló takarító munkát végezni az előttük levő törmelékekkel, hiszen nem emlékezett túlságosan arra, hogy amikor a képességeikről beszéltek az emberek, mutánsok akkor más felsorolt volna ilyesmit. Már csak abban tudott reménykedni, hogy valakinek valamilyen ötlet nagyon gyorsan az eszébe jut, vagy pedig, akik építkeznek valamiféle robbanószert készítenek, hogy azzal egyetlen egy csapással lehessen kirobbantani a járatból mindenféle törmeléket.\
- Ha bárkinek van valamilyen ötlete, robbanószere, vagy képessége, akkor el kellene a segítség, mert ki fogunk futni az időből - szólt hátra.\
Majd pedig tovább figyelt és koncentrált arra, hogy az utat tisztítsa Skullfire segítségével.
";0;1249742328;\N;\N;1799
41260;"Max Evans";1217;"91.82.12.131";\N;"Azt hiszem kipróbálnám,bár csak most kezdtem a karim. Csak az érdekel, hogy ez a sima élettel párhuzamos vagy ez most az a dimeznió?";0;1249743917;\N;\N;1735
41272;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Körbenézek, és az Őrzők mind meghajolnak, páran kezet ráznak velem, aztán elkezdik a halottaikat elcipelni.\
- Hű… Nem szép látvány… Biztos, hogy meglesztek?\
- Hogyne, nagyúr. Elnézését kell kérnünk, amiért át kellett esnie mindezen, de bizonyára megérti, hogy nem volt más választásunk. De most… a Megváltó új erővel töltött fel minket. Folytatni fogjuk a vámpírok elleni háborúnkat, új tagokkal bővítjük majd a Tanácsot, és sosem adjuk fel! Grendel… A különös lény, aki egy ősi legendából egy gonosz szörnyeteg nevét viselte, és megtanított minket a jóra… Hihetetlen. Egészen biztosra veszem, hogy találkozunk még, nagyúr… ahogy Önökkel is, akik mind bátran harcoltak! Szeretnénk, ha elfogadnák tiszteletünk jeléül a tagságot közénk, az Őrzők közé. A felszínen, ha újra találkozunk, mindannyiukat egyenrangú harcostársként, Őrzőkként fogjuk kezelni. Köszönjük…\
- Aha… Okés, nincs mit. Akkor… Fura fazonok, meg P mester, meg a kiskölyök, meg Jackson, és persze Serena-Adia… Lépjünk! \
Még egy utolsó elköszönés, aztán távozunk ugyanúgy, ahogy jöttünk. \
- Hm, P mester meg a két fura fazon nem sok vizet zavartak a vége felé, igaz, Serena bébi? Jól vagy? Javaslom, odafent dumcsizzuk meg a továbbiakat. \
Na, ez a kaland is véget ért… Irány az Astoria utcái!";0;1249757591;\N;\N;1747
41273;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Emlékek 1. – Grendel\
Epilógus: Néhány órával a föld alatti események után, ismeretlen helyszín.\
Borzalmas, félelmetes helyen járunk. Mindenhol fertelmes, orrfacsaró, gyomorkifordító bűz terjeng. Az egész olyan, mint az égő, rothadó hús szaga. Rémálomszerű démonok repkednek és szaladgálnak mindenfelé, és szűnni nem akaró lángok borítanak mindent. Csak ezek adnak fényt az amúgy sötét, gyászos helyen. Itt-ott vérrel és tűzzel teli folyók szakítják meg a kiszáradt földeket. \
Középen, nagy trónuson egy lángoló fejű démon ül. Mellette és körülötte alattvalói, a kisebbrendű démonok, melyek közül egyik éppen beszámolót tart a tűzfejű démonnagyúrnak embertelen, érthetetlen nyelvükön.\
Part 14 / 8 - Page 2 87637940\
[- … továbbá, Dormammu nagyúr, a Külső Körökben felbukkant idegen lény, az a… szimbionta… Grendel… Úgy tűnik, az ott élő alacsonyabb rendű démonok hallgatnak rá, és talán tisztelik is. Undorító… A szeretetről és egymás segítéséről papol nekik egész álló nap… Pedig ilyen névvel, hogy Grendel, többet gondoltam volna róla. Semmilyen sötét hatalom nem rejlik benne a neve ellenére.]\
[- Nem számít. Azok a szánalmas démonfajzatok úgysem jelentenek semmit nekünk. Az átjáró, amit teremtettek az Őrzőkkel, túlságosan kicsi lett volna az erősebb démonoknak az átjutáshoz. Hadd élvezkedjenek. Nekünk komolyabb terveink vannak, mint pár vámpír vagy Őrző lemészárolása.]\
[- Hogyne, nagyúr… Továbbá… egy szimbionta-démon keverék is létrejött azoknak az alacsonyabb rendű démonoknak a kíváncsisága által, és átjutott a Fény Világába, ahol--]\
[- NEM ÉRDEKELNEK EZEK A KORCS ALJADÉKOK!!! Menj, intézd el ezt a Grendelt, ha ennyire zavar. Inkább RÓLA akarok tudni. Minden rendben ment?]\
[- P-Persze, Dormammu nagyúr, minden tökéletesen ment! A teremtménye már odaát van…]\
[- Kiváló. Végre… elkezdődik a felemelkedésünk. Hamarosan elszabadulunk erről az átkozott helyről, és miénk lesz a Fény Világa! A vámpírok már szabadok, és megkezdik helyettünk az emberek és mutánsok irtását, aztán… eljön a mi időnk. A kapcsolatunk… hol van?]\
[- A helyén, nagyúr. Senki sem sejti, hogy mi utasítottuk a vámpírok kiszabadítására, de még mindig túlságosan kiszámíthatatlan… Nem gondoltuk, hogy fel fog bukkanni az átjárónál, és káoszt okoz. Majdnem életét vesztette, és az hátráltatta volna a tervünket.]\
[- Bizonyára… de tudtuk, hogy óvatosnak kell lennünk vele. Mindegy, egyelőre csak ő van, aki segíthet nekünk odaátról. Lépj kapcsolatba vele.]\
A démon alattvaló meghajol, majd pár szó elmormolása után megjelenik egy fénykör Dormammu előtt… benne egy kapucnis férfi arca. Vérontóé.\
- HA! Üdv, Lángfej Koma! Na, a vámpírok szabadok, de rám sózták ezt a fekete nyamvadékot… PFHA! Ha nem tudom beidomítani, megölöm!!! Átkozott Grendel, nem kedveljük őt, de nem ám!!! Na jó… Mondd, Lángképű barétom, most mi a következő lépés a TOTÁLIS KÁOSZHOZ? HAHAHAHAHAHAHA!!!\
- Türelem, Vérontó, türelem… Már nem kell sokat várnunk, és a Föld… démoni uralom alá kerül.\
Dormammu elmosolyodik, ahogy a kezében megjelenik a Föld kicsinyített mása…\
Part 14 / 8 - Page 2 Dormammu\
[hr /]\
FOLYTATÁS: EMLÉKEK 2. – BUKOTT ANGYALOK!!!";0;1249757616;\N;\N;1747
41274;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Az Emlékek 1. - Grendel véget ért! Köszönöm a részvételt mindkét játékosnak, akik végig játszottak! Sajnálom, hogy a végére ledarálódtunk, de hát ez van... Bizonyára nem tetszett annyira a kaland a játékosoknak, de a következő talán elnyeri majd a tetszéseteket!";0;1249758170;\N;\N;1723
41275;"Marsara";1122;"89.101.47.120";\N;"Illetéktelen fegyverhasználat\
https://www.youtube.com/watch?v=KxqmitFtyaA";0;1249758673;\N;\N;14
41276;"Thorhalla";957;"89.223.253.129";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 0adafb2ee048887bbab8b29b8993d306\
Part 14 / 8 - Page 2 Dark_X_men__final_by_olivernome\
Part 14 / 8 - Page 2 Galactus_Cover_by_mbreitweiser";0;1249761365;\N;\N;104
41277;"Shade";168;"80.98.159.162";\N;"Shade végre visszatér az Emlékek 2. - Bukott Angyalok kaland során! Csikidam!";0;1249764785;\N;\N;554
41286;"Davics Tucker";1219;"87.242.35.102";\N;"Adatlap:\
Név: Davics Tucker(Pokolfajzat)\
Lakás/Létesítmény: Lakás New Yersey / Sussex (2 kredit)\
NJK: -\
Foglalkozás: Bérgyilkos\
Munkahely: Változó\
Pénz: \
Bevétel/hét:\
Eszközök: Ellenanyag a betegség ellen(1 napra kb. 6 darab van nálam)\
Felszerelés/fegyverek: Egy éles kés a képességem használatához, azaz sebek ejtésére(0,5 kredit)\
Vállalat: -\
Szövetség: -\
Törzshely, ahol megtalálható: Általában házában vagy kinnt az utcán.\
Ismertebb szövetséges: -\
Ismertebb ellenség(ek): Rendőrség(Körözés)\
Felhasznált kreditek: 2,5\
Fennmaradó kreditek: 1,5";0;1249807591;1250232397;"Davics Tucker";1807
41287;"Davics Tucker";1219;"87.242.35.102";\N;"Marvel:\
Venom (Éljenek a szimbióták wuujííLaughingVery Happy Ugye Tobi?🆒)\
Iron Man\
Spiderman\
Gambit
\
Dc:\
Joker";0;1249809139;1249809240;"Davics Tucker";1244
41293;"Thorhalla";957;"94.44.20.245";\N;"Én meg szvsz ma elég hézagosan leszek, az ínhüvelygyulladásom egy dolog még mindig... de egész éjjel nem aludtam szinte, magas a lázam és a torkom is fáj, sikerült egy tüszösmandula gyulladást is beszednem és ettől eléggé ko lettem... így lehet, hogy ma nem is írok mindenhova, de majd igyekszem.";0;1249813007;\N;\N;178
41298;"Thorhalla";957;"94.44.20.245";\N;"Mint mondottam lehet, érkezz meg akkor AIMville-be Central Park és a holnapi körben be is meséllek.";0;1249813913;\N;\N;1724
41299;"Thorhalla";957;"94.44.20.245";\N;"Még hátrapillantott, és látta, hogy az óriás még mindig utána csapna, ennek így nem lesz jó vége, ha az fel fog tudni kelni akkor abból nagy gondok lesznek. Dühösen nézett a szörnyeteg rá, talán most elintézhetné, ha egy golyót repítene a fejébe, de nem akarta megtenni, mert esetleg újra átveszik felette az irányítást, ha megtölti a fegyverét úgy, hogy a polgármester itt van vele. Így vitte volna tovább a polgármestert, a lény mögöttük felordított, majd pedig úgy érezte, mintha megütötték volna. Mint korábban is, azonban most saját magának az ura maradt. A polgármester után kapott, amikor az elvesztette az eszméletét és óvatosan tette le a földre. Ismét körbenézett, már nem látta Stephanie-t ezen a helyen, akkor jó eséllyel kivitték már. A férfi, akit kísért pedig kidőlt, igazából azt hitte volna, hogy nem fogja eddig bírni idegekkel. És azt sem, hogy életben sikerül tartani, óriási szerencséjük volt.\
- Orvost a polgármesterhez! – kiáltott a rendőrökre.
\
A rendőr nagyon nem akart rám figyelni, csak kivitt egy mentőhöz. Hallotta egyáltalán, amit mondtam? Asgardra, mintha egy falnak beszélnék, nem, még az is jobban meghallgatna, vagyis nem beszélne vissza olyan ostobaságokat, mint ez itt mellettem. Érdekelte volna, ha azt mondom, hogy fél perc múlva atombombát robbantanak a tér kellős közepén? Szerintem még az sem. Miért hiszik, hogyha valaki egy ilyen helyen van, akkor nem tud a sokktól normálisan beszélni? Mert jelen pillanatban ez történt, hogy a rendőr teljesen ostobának nézett, aki képtelen volt bármire is… vettem egy mély levegőt és próbáltam a remegésemet elfojtani, beismerem, hogy megijedtem, nem kicsit, nagyon, de akkor is, még a párom odabenn volt, akinek segítség kellett volna, hiszen őt meg is lőtték. Itt nem én voltam az, akinek orvosra volt szüksége, hanem azoknak, akik odabenn voltak.\
- Én jól vagyok, kérem higgyen nekem! – próbáltam kérlelni.\
De már teljesen mindegy volt, mert el is indult visszafelé. Vettem egy mély levegőt, majd pedig a mentősökre pillantottam.\
- Nincsen semmi bajom – mondtam. – Tényleg, csak egy kis ijedtség, nem kell rám pazarolni az idejüket….
";0;1249814478;\N;\N;1443
41300;"Hjuchia Sakura";60;"85.67.222.130";\N;"Miután kiélveztük a kaszabolást a tehetetlen embereken és már nem maradt más akit ölhetnénk hallani véltem a zombikat aztán a mentő ötletet, hogy esetleg mostmár mehetünk a francba is.\
-Oki Doki. Ez most nagyon jó ötlet menjünk haza végre. Elegem van ebből a szörnyen tiszta levegőből, kezd megfájdúlni a tüdőm.\
Na és akkor teleport haza. Mély slukk az otthoni fáradt gázokkal teli levegőből majd a fulladásos halál közelébe sodródás.\
-Mi a franc történt itt?\
Nézek körbe. Kedvenc helyemen vagyunk, csak úgy törnek elő a régi emlékek. Robbantás, halálsikoly, a Suromi ténykedése, majd a SHIELD, a börtön és utánna minden más lett...\
-Nyeh na szóval mi most mivan? Aztmondtad, hogy hazajöttünk, ez szerintem ez valami más realitás már megint... Bár a romok tutik mint ahogy itthagytuk majdnem de ez a köd meg mi a fene?\
Kérdezem, s nézek körbe értetlenül, hogy mi is a szituáció hiszen mikor eljöttük cseppet sem így nézett ki a környék.
";0;1249814759;\N;\N;116
41301;"Roy";177;"94.27.193.147";\N;"Megvan! Már tudom hogy miért nem ismerős a környék! ELTÉVEDTEM! Undorító ez a hely, mint egy nyomortanya. Betegek, csövesek reményvesztettek akik némi ételért e lelküket... is... eladnák. Hmmm.... Most hogy belegondolok, nem is olyan rossz ez a hely. Sőt, mi több! Tetszik is. Kis szerencsével egész jövedelmező üzleteket köthetek. Már ha ér még valamit a pénz és az arany. Kezd elég hideg lenni. És a tartalék lelkeim is majdnem elfogytak. Szereznem kéne néhányat, bár nem ártana egy kis látványtuning. Gyorsan szétmorzsolok 2 lelket, és a páncélomba küldöm őket. Majd amint ott vannak, megformálom őket, majd néhány pentagramma és rúna képében felizzanak a páncél lemezein. Ez kezdetnek elég is lesz. Most már csak valami szállásféleséget, meg némi ételt kéne találnom. De előtte inkább még sétálok egy kicsit. Ha találok pár hullát, kinyerem belőlük az értékes összetevőket, mint például a lélek. Jobb lenne sietni.";0;1249815605;1249815788;"Roy";1776
41302;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Morsus Sólyomszemre néz, aki igenlően bólint felé.\
- Kék lány készülj a bummra. Ez az összes robbanószerűnk.\
Mondja majd elteleportálja.\
- Tűz gyerekek.
\
Ahogy a kékes láng eléri a robbanószert a robbanás kiszakítja a hegy negyedét és a hőseink szabadok. Sólyomszem Martinhoz lép és felsegíti.\
- Jól vagy? Nyugalom keresünk gyógyszert neked.\
Majd Morsusra néz.\
- Ha volt ennyi robbanószerűnk miért nem győztünk az előbb?\
Morsus csak arcokat vág. Skullfire elismerően biccent Ko-relnek és elindul kifelé. Ahogy kiérnek Logan Serena felé megy és Jackienek egy hatalmas bal horgot ad, amitől a fiú egészen biztosan elveszti még az egyensúlyát is.\
- Most már jobban érzem magam.\
Mondja Logan morogva és tovább megy, mintha mi sem történt volna.
\
- Nem messze van egy lakott rész talán ott kérhettünk segítséget.\
Mondja Morsus az alkarján a gépének az adatait figyelve.
";0;1249815852;\N;\N;1799
41303;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Landraffal szemben landol a három vadásza. Matsumoto azonnal leveszi a megégett kabátját és felhajtja az ingujját. Matsumoto tábláról táblára ugrik és fut át, hogy Nero közelébe kerüljön. Nem pazarolja az idejét beszédre.\
Vészmanó a hibridre vigyorog.\
- Nincs menekvés, korcs. Érzem a szagod. Bármikor megtalállak.\
Majd az égbe ugorva elkezd lánggolyókat dobálni a klón felé és megpróbál pont arra a táblára landolni, amin a fiú is áll.
";0;1249816115;\N;\N;1804
41304;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Thor megfogja Thordin vállát.\
< - Köszönöm barátom. Hálám üldözni fog örökké. >\
Majd Hallára nézett.\
< - Igazad van úrnő, de ameddig lehet nem akarok háborúzni vele. Ha tárgyalással meggyőzhetjük felesleges feláldoznunk magunk egy esélytelen csatában. >\
Mondja komoran majd az asztalhoz ül.\
< - Mindenkire szükségem lesz. - mondja év rája, hogy leüljenek - Kezdjetek el koncentrálni. >
";0;1249816399;\N;\N;1770
41307;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Thanos bólint Vérontónak majd egy terembe menve a robotokkal kabinokba rakja az ájultakat. (Iván, USA Ügynök, Roy, Svarog, Ms. Marvel, Deadshot, Perun, Mysterio és Tony Montroese) Blake és Vérontó társaságában van a titán, aki békésen figyeli a műveletet.\
- Ülj a székbe Vérontó.\
Parancsolja Thanos egy gépekkel összekötött székre mutat.\
- Olyan hatalmat kapsz tőlem, amiről nem is álmodtál eddig. Kezdődjék a főpróba.\
Mondja morgó hangján a titán.
\
/Ha Roy akar most felébredhet/";0;1249817964;\N;\N;1754
41311;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Engem nem zavar, ha valaki még teleportálgat, ha egy kalandomban részt vesz, és ott nem akarom, úgyis tönkreteszem. satan\
Amúgy: az Emlékek kalandok összekötő vonala a démoni világ és Dormammu lesz, remélem, ez nem zavar senkit. \
New Jersey-ben pedig egy nyomozós-sorozatgyilkosos kalandot indítok majd, mivel rájöttem, hogy bennem is van sorozatgyilkos hajlam, és jobb itt kiélnem, mint a valóságban.";0;1249819342;\N;\N;1583
41312;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Magyarországi eladási listák\
Alexandra\
1. Bukottak holdja\
2. Simpson család: Rivaldafény\
3. Nana #4\
4. Naruto #7\
5. Death Note #4\
6. Chrno Crusade #1\
7. Hellsing #4\
8. Grimm-mesék #2\
9. Watchmen - Az Őrzők #2\
10. Death Note #1\
11. Watchmen - Az Őrzők #1\
12. Watchmen - Az Őrzők #3\
13. Nana #1\
14. Naruto #1\
15. Death Note #2\
16. Naruto #2\
17. Death Note #3\
18. Simpson család: Képregénykavalkád\
19. Ruróni Kensin #6\
20. Naruto #3\
Bookline\
1. Watchmen - Az Őrzők #1\
2. Piszkos Fred, a kapitány\
3. Watchmen - Az Őrzők #3\
4. Watchmen - Az Őrzők #2\
5. Bukottak holdja\
6. Star Wars: A Taloraan széllovasai\
7. Kázmér és Huba #4\
8. Simpson család: Rivaldafény\
9. Nana #4\
10. Aliens: Üvegfolyosó és egyéb történetek";0;1249819374;\N;\N;1181
41322;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"MASZK, avagy a keleti parti gyilkos rejtélye\
Nos, egy meglehetősen újszerű kalanddal szeretném szórakoztatni New Jersey lakóit. Ilyesfajta talán még nem is igen volt az oldalon. Egy nyomozós játékról lenne szó, melyben az akció jóval kevesebb szerepet kap majd, mint maga a nyomozás, a logika, a gondolkodás, és nem utolsósorban a karakterek összedolgozása. Egy sorozatgyilkos nyomába kell eredni, aki nem átlagos módon öl, és nem átlagos az egész ügy sem. Több fordulatot kívánok beletenni, és az egész történet alapját a Still Life című kalandjátékból merítettem (ha nem ismeritek, annál jobb!).\
Hosszú kaland lesz, amelyet most nem részekre fogok osztani, hanem egyszerűen lesznek majd benne pár hétnyi szünetek, hogy addig mást is csinálhassanak a karakterek. Legalább egy évig szeretném futtatni az eseményeket, ha nem tovább, így természetesen a szünetekben bármikor ki lehet szállni, vagy be lehet kapcsolódni.\
A 18-as karika sem véletlenül került most a képre, sötét hangulatú kaland lesz elég sok holttesttel. Aki bírja az ilyesmit, azt szívesen látom!\
Part 14 / 8 - Page 2 71688690";0;1249824200;\N;\N;1805
41328;"Calico";1163;"84.1.151.136";\N;"Lassan kiérek egy világosabb placcra, ahol már nemcsak rejtélyesen suhanó árnyak fogadtak, hanem egy nagydarab kopasz fickó is. Első látásra két lehetőség merült fel bennem... vagy sokat koxolt vagy mutáns, remélem az előbbi, mert akkor nem nehezíti meg a dolgunkat. Chrystal, mert megtudtam a nevét közben, az persze kérdéses, hogy velem ellentétben ez a valódi neve-e, de ez számít most a legkevésbé... szóval a nő flegmán lereagálja a kopaszt, mondatának végeztével pedig előkapom a félautomata fegyverem és a kopasz homloka felé eresztek két golyót, jelzésként a többieknek, mert nyilván nem egyedül jött... ilyen távolságból ekkora fejet az én gyakorlatommal lehetetlen elhibázni, persze bármi megtörténhet közben valamint a városba vezető út is hosszú és fárasztó volt... de azér' csak eltalálom már... ugye?";0;1249826677;\N;\N;1549
41336;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Én Outsidersen akarok Dormmamuhoz nyúlni.";0;1249835020;\N;\N;1583
41337;"Thorhalla";957;"94.44.20.245";\N;"Végül addig mégsem jutott el Miller, amíg akart, mert túlságosan hamar jött a hívás, ráadásul maga az elnök személyesen. Szóval igen hamar értesítették az elnököt arról, hogy visszaértek. Igazából örült, hogy hamar túllehet az egészen, noha örült volna annak, hogyha egy kis szusszanásnyi időt kaptak volna azelőtt, hogy beszélniük illetve jelentést kellett volna tenni. El tudta képzelni, hogy mennyire szerették volna tudni az információkat ezzel kapcsolatban, mind az elnök, mind pedig a főparancsnok. Öt nap odaát a Senki Földjén, eléggé zavarta ez a kifejezés, főleg, hogy elég sokat élt New York-ban, noha az egész város teljesen más volt, mint amire emlékezett, vagy pedig, ami az emlékeiben élt. Így inkább igyekezett azt megtartani, mintsem arra emlékezni, amit most látott és most élt át odaát a köd belsejében. Félbehagyta, amit éppen csinált és odalépett az egyik számítógéphez, ami a legközelebb volt hozzá. Vett egy mély levegőt, és benyomta a hívás fogadása gombot. Remélte, hogy Strong is fogadja valahol az épületben a hívást majd. Egy kicsit érdekelte, hogy mi volt az, amit a másik férfi megtudott, de abban is eléggé biztos, hogy nem fogja megtudni. Titkos küldetés volt, volt egy olyan érzése, hogy parancsba fogják kapni, hogy nem beszélhetnek erről senkinek sem, még egymás között sem. az, hogy mihez is kezdenek az információval, amiket megtudtak pedig már végképp nem tartozott rá, és Miller érezte, hogy ez így is lesz jól.\
- Jó napot elnök úr! – mondta. – Itt Jonathan Miller, miben lehetünk a segítségére uram?\
Úgyis tudta a kérdésre a választ, ennek ellenére a neveltetése miatt sem kerülte ki eme formát, így muszáj volt ezzel kezdenie a beszélgetést.
";0;1249836791;\N;\N;1748
41338;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"- Séta? Ugyan, bébi, P mester időközben szerzett benzint, újratankolta a mocit, és most azzal jöttetek vissza ide, a kúriához! Használd kicsit a fantáziád, nem kell annyira szorosan rögzülni mindig a leírtakhoz.\
Ezt most nem is tudom, miért mondtam… de a lényeg, hogy itt vagyunk újra. Pár órányi lengedezés után visszatértünk a kúriához, remélhetőleg átjutottunk a mágikus cuccmulákon, ami védi, leparkoltuk odakint P mester mociját, P mestert és a kiskölyköt felkísértük egy szobába, ha esetleg valaki még velünk jött, azt is, és most, miután lezuhanyoztunk és ettünk, újra útra készek vagyunk. \
És mindezt egyetlen reagban! Subidubi!\
- Na, bébi, ez kész is! Mehetünk? Hm, vajon van itthon valaki? Eh, mindegy… Amúgy Adia, tök rendes voltál ma velem… Remélem, ha valaha valamilyen alternatív világban lesz kalandunk, ott sem fogsz megütni a csápoddal, vagy ilyesmi.";0;1249836891;\N;\N;1081
41341;"Daniel Wolf";487;"81.182.190.89";\N;"Hát igen, a fejem az a vörös az tény. S még jobban, ahogy a fiút figyelem. A becenevemre tett megjegyzésért másra biztosan morognék, de valahogy nem megy most. Talán igazat adok neki.\
- Se....semmi baj... - nyögöm ki végül, majd mikor körbenéz én is körbe pillantok, s mikor a galamb megjelenik, elrepül, majd eltűnik, akkor közelebb lépek a fiúhoz. A fiúra pillantok, mikor kérdezi, hogy veletartanék e.\
- Igen, elkísérlek. - válaszolom, majd megindulok lassan lépkedve mellette. - Az életem nem a legboldogabb téma. Japánban születtem... - kezdek bele a mesébe, s mondom el életem történetének rövid, történetét, bár Kyrát nem említve, hogy nehogy a srác is elkergessen. Elég lesz, ha később tudja meg, s talán akkor nem lesz annyira mérges.\
- Nem hallottam korábban erről a helyről, csak Mesteremmel együtt megindultunk, hogy segítséget keressünk a holttestek eltemetésében, hogy a túlélőket kitörő járványok ne tizedeljék legalább. Így első utunk ide a parkba vezetett, majd gondoltuk, hogy tovább megyünk, ha itt nem találunk senkit, azonban ráakadtunk AIMville-re. Teljesen véletlen volt, s nem tudom, hogy meddig is maradhatunk... - teszem hozzá a végén csendesen. Bár a fiú úgy értheti, hogy Mesterem és én, bár én most Kyrára és magamra gondoltam, de jobb, ha nem tudja még.\
- És te hogy találtál ide, s mióta vagy itt? - kérdezem csendesen.";0;1249837134;\N;\N;1776
41347;"Shadow";715;"81.182.190.89";\N;"Hát Miller nem épp úgy fogadja a segítségemet és az észreveételeimet, mint kéne de ezt most felírom a nem épp rózsás helyzet rovására. Egy ideig még vele maradok, majd lemaradok, s az óriást figyelem, de annak láthatóan gondja támad, egy...\
- Jajj... - nyögöm halkan, mikor meglátom a maszkos fazont, s eltakarom egyik kezemmel az arcomat, majd pedig miután ő is Millerhez ment én is követtem, s megszólaltam.\
- Jah majd nem ártana. Addig is nyugi Szent ember, nem akarok bajt, s bár nyakig vagyunk benne. De jobb lenne, ha az a pisztoly most a tokban pihenne. - Nézek Rorschachra, majd Millerre. - Bajban vagyunk, mert kitudja, hogy most hol van az aki irányítgatott minket. Bármelyik rendőr lehet az, s a nyomorultnak hála képtelen vagyok alakot váltani. Nagyon nem örülök, hogy az igazi külsőmben lát mindenki. - körbe pillantok, majd a polgármestert vizsgálgatom.\
- Csoda, hogy megúszta, de ha valaki ennyi időt és erőt beleőlt, hogy megölje, akkor nem adja fel ilyen könnyen. Minden bizonnyal nem gyors munkát akart végezni, mert akkor tető, vagy ablak lett volna, ahonnét leszedi, s mire feleszmélnek, hogy mi történt, már rég sehol sincs. - Millerre nézek.\
- Valaki a mutánsok ellen van, s nagyon jól csinálja. - mondom még csendesen, majd leülök, s a rendőröket nézem, majd hangosan megszólalok.\
- Kéne egy doki a Polgármesternek. - nyugodtan ülök egy kicsit, majd hozzáteszem. - Meg egy kabát se jönne rosszul... nem szeretem, hogy ennyien bámulhatnak. - húzom félre a számat.";0;1249845677;\N;\N;1443
41348;"Vutha";1203;"81.182.190.89";\N;" Egy újabb csata. Hát vétek lenne kihagyni, hiszen kitudja mikor lesz hasonló élvezetben részem! Megyek, s élvezem egy kicsit Asgard levegőjét Midgard bűze helyett ";0;1249846465;\N;\N;1800
41349;"Sam";1222;"91.146.133.225";\N;"Adatlap:\
Név: Samuel Vermont /Sam/\
Lakás: New Jersey/ Cape May (2 kredit)\
NJK: -\
Foglalkozás: Éjjeli Értékvédelmi Biztonsági őr\
Munkahely: Egy cég gyárai. (Változó helyszínnel)\
Pénz: 11.100$\
Bevétel/hét: 500$/hét\
Eszközök: szolgálati pisztoly\
Felszerelés/fegyverek: \
-Desert Eagle .50AE\
-Kétoldalas pisztolytáska.\
-20 db dobókés\
-Taktikai öv, két oldaltáskával.\
-Nemes, edzett ascél pallos. (Másfél méter hosszú.) + Hátra erősíthető hüvely.\
Vállalat: -\
Szövetség: -\
Törzshely, ahol megtalálható: \
- Éjjel: Éjszakai büfék, esetleg a hely ahol épp dolgozom. Very Happy \
- Nappal: Otthonom. \
Ismertebb szövetséges: -\
Ismertebb ellenség: -\
Kreditek: 19\
Felhasznált kreditek: 14\
Fennmaradó kreditek: 5
";0;1249848939;1264371862;"Sam";1809
41353;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Vontatottan elmosolyodik Grendel szavaira.\
-Legyen úgy ahogy kívánja. Legyen Paradicsom a földön, bár mi már nem fogjuk azt megélni....-\
Hiába a kedves szavak, mégis teljesen nem idevalónak találja azokat. \
~Még hogy paradicsom, most engedtünk el egy gyilkost, New York elpusztult, és ki tudja mi fog még történni....~\
Ijedten össze rándul mikor a fénysugár kicsap a gömbből, de nem támadás volt. Minden sebe begyógyul, a lüktető fejfájása elmúlik és ismét frissnek érzi magát. Az Őrző bejelentésére hogy őket is tiszteletbeli tagokká avatták, meglepi bár történt már vele jobb dolog is életében.\
Mielőtt még távozna visszafordul az Őrző felé.\
-Ha netán újabb problémájuk merülne fel a vámpírokkal, akkor nyugodtan keressenek fel. Segítek ha tudok.-\
Ezzel sarkon fordul és Serenáék után indul.";0;1249881632;\N;\N;1747
41356;"Patriot";1085;"94.27.235.217";\N;"George az eléggé poros, és ütött-kopott páncéljában még továbbra is fáradt, a kimerítő napokra visszatekintve. Queens és Brooklyn felderítése alatt, kellően elfáradt. Miután Miller válaszol a kérdésre, egy telefon érkezik. Mintha figyeltették volna őket. Annyira pontos. Maga az elnök az aki hív, legalábbis a hang azt mondta. Felettese azonnal magához ragadja a lehetőséget, és beszél vele. Gorge, csak várakozóan áll, és vár, hogy vége legyen. Nem akart már oda menni, és tolakodni. Amikor befejeződött a beszélgetés, a férfi, csak akkor lép oda. \
-Mit mondott?\
Kérdezi, hisz nem akart hallgatózni, bár bizonyára rá is tartozott a dolog, de akkor is, most talán kedve sem volt hozzá. Eléggé nyomott hangulatban volt. Megviselt arccal figyelt a férfira.
";0;1249883832;1249883856;"Centurio";1748
41357;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Érzi ahogy a nyomás csökken, épp időben már nem nagyon bírná tovább ájulás nélkül. Úgy tűnik a többieknek sikerült kirobbantani magukat, mielőtt a hegy agyon nyomta volna őket. \
Visszatér a hajóba, már ami meg maradt belőle, és a többiek után indul kifelé. Ami igencsak nehezen megy neki, a végtagjai reszketnek a kimerültségtől, a fej sebe pedig ismét vérezni kezd. Próbálja tartani magát, vannak itt akik jobban rászorulnak a segítségre.\
De hiába képtelen tovább menni, ahogy kiér a többiek után, leül egy kisebb szikladarabra. Úgy nézz mint ki fel sem áll többé.\
-Pihenhetnénk egy kicsit....-\
Nyögi halkan, reménykedve egy kis szünetben. Tudja hogy rossz ötlet volt leülnie, és csak még nehezebb lesz felállnia, de megpróbálja ha a többeik elindulnak az emlegetett városba, településre.";0;1249884088;\N;\N;1799
41361;"Thordin";1180;"94.27.235.217";\N;"Mindenki leül az asztalhoz. Egyedül Thordin hezitál még. Mi készülődik? Fogalmazódik meg benne a kérdés. Nem érti, neki mi szüksége lenne helyet foglalni. Ha varázsolnak, értelmetlen, hisz a harcos, csak harcos… innentől nem is tudja az abrakadabrákat. Érezte Thorhalla szemét, ám nem reagált rá. De sajnos igaza volt. Valahogy érezte mire gondol, és ebben egyet értett vele. Nem vehetik sok hasznát, hisz nem ismeri azt a világot. De egyáltalán az készül amire gondol? Nagyot sóhajtott, majd pedig beletörődően leült. Talán főképpen azért, mert a magas kopasz is helyet foglalt, és amennyire Thordin ismerte az sem egy mágiahasználó volt. Miután elkényelmesedet, hozzá tett egy kis mellékes megjegyzést. \
<-Nincs ínyemre a varázslat! Nem is tudom használni…\
Ezzel teszi amire kérte Thor. Lehunyja szemét, bár arca az elutasítást tükrözi. Vonakodóan teszi, de végül bele megy.";0;1249886326;\N;\N;1770
41362;"Henry White";1184;"92.245.72.24";\N;"Ahogy Thordin az asztalra vágja a poharat feleszmélek a zavarodottságomból, az erőteljes koppanásra. Leif-re szegezem a tekintetem. \
Igaza van. Ez már rég túl nőtt rajtunk. Akár mit is tett Thor vagy Thorhalla és a többi Asgardi isten, nem hagyhatjuk hogy Asgardot káoszba taszítsák. Sok mindent tettem amire nem vagyok büszke, és meg is bűnhődtem értük. De nem fogom hagyni hogy még több élet vesszen oda a hatalom oltárán.\
<-Igazad van Leif, nem késlekedhetek...->\
Keserűen nézzem ahogy Thordin széttépi a levelet, nem mintha ez változtatna bármin is. A benne leírtakat nem képes megváltoztatni. Nem akarok semmit mondani neki, így is elég sokk érte eddig. Most sincs a legjobb állapotban, mintha csak egy üres héj lenne csupán.\
Ahogy átváltozik emberi alakjába, és közli nekem hogy nem vesz részt a továbbiakban, ismét elönt a düh. Mióta megismertem őt kezdem megszokni ezt az érzést.\
-Elegem van belőled Thordin! Úgy viselkedsz akár egy elkényeztetett midgardi, akinek elvették a játékszerét. Nem tudom hogy mit láttál Thorról. De tudod mit nem is érdekel különösebben. Papolsz itt mindenkinek hogy gyűlölöd Thort, Thorhallát mindenkit, Asgardot, és megváltoztatod a hazád. De tudod mit lát ebből mindenki? Csak a hőbörgésedet, nem csodálom hogy mindenki keresztül nézz rajtad és kinevetnek.-\
Csak úgy áradnak belőlem a szavak megállíthatatlanul, dühös, fojtott és konok vagyok. Nem hagyom hogy félbe szakítson.\
-Meg akarod változtatni Asgardot. Tessék, rajta. Tedd meg, ne csak a levegőbe beszélj. Akkor majd mindenki el fog ismerni téged!-\
Beszúrok egy utolsó mondatod Thordinnak címezve, amit még magamnak sem szívesen vallottam be az imént mikor a levelet olvastam.\
-És én még büszke voltam egy pillanatig, hogy te vagy a bátyám.-\
Visszafordulok Leif felé.\
<-Rendben máris indulok...gondolom nem tudsz mágiával visszajuttatni engem. De ha tudsz valamit amivel sokkal gyorsabban haladok most add elő ne tartogasd->\
Nem nézzek Thordinra, már megbántam hogy kimutattam mit éreztem a levél olvasásakor.";0;1249887893;\N;\N;1766
41365;"Thordin";1180;"94.27.235.217";\N;"Thordin két értetlenség, három zavarodottság és egy düh közepette részt venne! Smile";0;1249895453;\N;\N;1800
41368;"Thorhalla";957;"94.44.25.30";\N;"Veszélyességi pótlékot kérek előtörikre... 3-ból 2-t nem fogadtam el... szvsz a userek visszasírják Tao-t... A falramásztam az egyiktől... (bocsi, muszáj volt panaszkodni...)";0;1249897144;\N;\N;1583
41369;"Henry White";1184;"92.245.72.24";\N;"Persze hogy megyek, nem kérdés! Very Happy";0;1249897436;\N;\N;1800
41370;"Thorhalla";957;"94.44.25.30";\N;"Nah, akkor majdnem mindenki megvan már. Elfogadva mindenki.\
Landraf tudom, hogy nem jön. Roppant sajnálatos módon Halla sem tud... pedig jó lett volna.\
Taikuri pedig remélem jön majd. Smile";0;1249897589;\N;\N;1800
41380;"Hjuchia Sakura";60;"85.67.222.130";\N;"Lassú sétálval, órák alatt érek át idáig. Advent Street. Hát ez sem néz ki úgy mint volt. Mintha felmostak volna.. Csak épp emberekkel többnyire. Minden romokban áll, egy teremtett lelket nem látni se közel se távol. Egyáltalán maradt itt valaki élve? Bár a másik világtól ez se külömbözik jelenleg. Csupán nincsenek zombik, feltehetőleg..és nem olyan tiszta a levegő. Szinte fojtogató néha. Bár lassan kezdem megszokni még kellemetlen számomra ez a gyors és hirtelen lég összetétel változása.\
-Na jó kéne keresni is valamit. Talán a régi házam még egyben van....\
-...talán...\
Megindulok szépen sétálva majd benyúlok a zsebembe és ki sem húzva belőle a szerkezetet, eltűnök az utca sötétjében egy pillanatnyi világosságot hagyva magam mögött.\
";0;1249906615;\N;\N;159
41381;"Hjuchia Sakura";60;"85.67.222.130";\N;"Mintha a semmiből lépnék ki, úgy jelenek meg az előszobámban. Remek még egyben van. A szokásos por lep mindent hiszen megint nem volt ki takarítsa a házat. Istenemre ma este imátkozni fogok újra, hogy nem rombolódott le a lakóház.\
Körbejárok a házban. Semmi sem működik. A TV a sütő a mikró a kávé gép. semmi az ég atta világon ami elektromos.\
-Ez szívás.. Nah micsináljak? micsinálja? Megvan!\
ezzel a háló felé veszem az irányt és egy kiadós 12 órás alvás elé megyek.\
-12 óra mulva találkozunk, pusztult világocska...\
";0;1249907382;\N;\N;98
41406;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Fullmetal Alchemist: Brotherhood\
19. rész: Death of the Undying\
Mustang, Al, Hawkeye és Havoc szembekerülnek először Falánkkal, majd az elpusztíthatlannak tűnő Bujával, és úgy tűnik, mindannyiuknak vége. Ellenfeleik túlságosan is erősek...\
Part 14 / 8 - Page 2 30669995";0;1249916467;\N;\N;1190
41407;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Az mindegy, én majd összehozom, hogy bárki bekapcsolódhasson. A jelentkezésed elfogadva!";0;1249916519;\N;\N;1805
41418;"Sam";1222;"91.146.133.225";\N;"Én is jelentkeznék. Első bevetés. Smile\
Ui.: Vámpír mehet? A fényviszonyok milyenek? :O";0;1249921450;1249921803;"Sam";1735
41419;"Max Evans";1217;"91.82.12.131";\N;"Csak egy nyugott hétvégét akartam eltölteni. Henyéltem a parkban egy fa árnyékában feküdtem, kicsit talán el is szenderedtem. Ma épp nem tolmbolt bennem a gyűlölet. Erre mire kellek , hát persze, hogy nagyon nem ott vagyunk ahol elaludtam, vagyis ott de mégse. Úgy mondom inkább, hogy a hely nincs ott ahol még multkor láttam. Hatalmas robaj,* na ez meg mi a fakk volt:play:* nézek ki hülyén a fejemből, felpattanok, körülnézek, mindenhol káosz, céltalanul rohangálnak a kétségbe esett emberek. Hát persze, hogy valameik állat épp azt a negyedet nézi ki magának a játszadozásra amelyikben én töltöm nyugalmas napjaimat. Elkezdem jobban vizsgálni a környéket, de eszembe jut, hohy jobb lenne átvedleni. Egy alkalmas sikátorban át veszem a \"hős cuccot \", majd egy rövid céltalan koválygás után feltünik galaktus aki ott ácsorog a dobon, érzem ahogy forr a fejem- Te meg mi az anyámat csinálsz itt, mér nem mész az anyádba és teszel vissza oda ahol eddig voltunk?- közben erőteljesen mutogatok a \" kis \" k.csög felé, bár így maszkba nem olyan hatásos, de ez van.";0;1249921698;\N;\N;1810
41422;"Halloween";699;"84.2.20.193";\N;"Végre jó a net - és három oldalnyi lemaradást sikerült begyűjtenem...";0;1249926815;\N;\N;178
41423;"Halloween";699;"84.2.20.193";\N;" Némán figyeljük azt, ami itt történik. Én csak úgy látom, hogy amióta Jackie visszaérkezett, már minden rendben, mi vagyunk erőfölényben, Senki meg nemes egyszerűséggel lennt kóvályogva keresi tovább a férfit. Legalább elfoglalja magát. Indulás előtt azért még szólok neki.\
~ Gyere fel, a srác itt van, megkerült, és egyből átrendezte az erőviszonyokat is. Vége a bulinak, most jön a díjkiosztás! ~
\
A sötétben keresem, többször is alaposan átfésülve az egészet, de nem találom. Sehol, sehol, sehol... Próbálok áskálódni is, hátha rádobott valamit Vérontó, de semmi. Majd kapom az üzenetet: már odafennt van, és egymaga véget vetett a küzdelemnek is. Sebaj, most jön az ünneplés, így hát eliramodom a tömeg után.";0;1249927388;\N;\N;1747
41429;"Halloween";699;"84.2.20.193";\N;" A láncos fazon és Vészmanó alaposan helybenhagyott, ha nem is közvetlenül. Az egyik ugrás során ugyanis lefejeltem valamit - vagy csak rámesett a plafon egy darabja? Ugyan nem ájultam el, mozog a kezem-lábam, de a körülöttem lévő dolgokat nem igazán fogtam fel. Minden mohályos, akarom mondani homályos... Csak egy dolog biztos pont: Shadow.\
- A te döntésed az enyém. Most és mindörökké... - suttogom halkan, majd elterülök a földön.
\
Némán bólintok mindenre, amire kell, és teszem, amit Thanos mond. A végén még sikerül is valami jót kihozni a dologból...";0;1249931036;\N;\N;1745
41433;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"A kapitányság egyik legmegbízhatóbb recepciósa, Meredith Kay most is nagyon elfoglalt. Egyszerre gépel a számítógépén, figyeli a bejárati hallban zajló eseményeket, és intéz hívásokat headsetjével. Meglehetősen csinos, fiatal nő, 20-as évei végén, vagy a 30-as évei legelején járhat. Amikor Stephanie odalépdel hozzá, csak egyetlen másodpercre pillant fel rá, majd két mondat között, melyeket a vonal túlsó végén lévő személynek mondott, szól hozzá pár szót.\
- …és biztosíthatjuk, hogy az Amerikai Szövetséges Államok területén az ilyesfajta tevékenység teljesen törvényes. Egy pillanat türelmét kérem. Elnézést, kisasszony, segíthetek valamiben? Kérem, fogja rövidre, nagyon kevés az időm. \
És a titkárnő, miközben figyel a lányra, beszél is tovább headsetjén, de mindez nem akadályozza meg a széles mosoly felvételében.
\
Part 14 / 8 - Page 2 41611063";0;1249931473;\N;\N;1811
41438;"Halloween";699;"84.2.20.193";\N;"Arról tudok - csak te nem nézted meg, hogy közben mit alkotot ott Zack Thanossal...";0;1249931948;\N;\N;1735
41439;"Thorhalla";957;"94.44.25.30";\N;"Dehogynem, de azok Iván karijai voltak és nem a tietek Smile\
Szerk: Perun, DS, Miss Marvel, Mysterio, Svarog, Tony.";0;1249932096;1249932140;"Thorhalla";1735
41440;"Halloween";699;"84.2.20.193";\N;"Elnézést, igazad van, én néztem el... De három oldalnyi olvasatlan reagból vadásztam össze, hogy akkor most mely helyekre is kell reagot írnom, kicsit kába vagyok már.";0;1249932513;\N;\N;1735
41443;"Thorhalla";957;"94.44.25.30";\N;"Laaksonen sikeresen találhatott némi váltóruhát a társának ezen a helyen. Bár minden igen nagy lesz James-re, hiszen az Asgardiak jóval nagyobb termetűek, mint az egyszerű halandók. Amíg ti beszéltetek odaátról némi zaj szűrődött át, noha az értelmét nem tudtátok kivenni. Túlságosan hadartak és halkak voltak. Néhány perc elteltével azonban kinyílt az ajtó, amin korábban Leif ment be és ezúttal nem egyedül lépett ki rajta, hanem Amora is vele volt. A nő undorodva pillantott James felé, hogy el sem akarja hinni, hogy mit lát és egy halandó mégis mit keres itt ezen a helyen. A tekintetéből még a hozzá nem értők is ki tudták ezt olvasni.\
< - Úgy tűnik, hogy gyorsan mentek vissza – mondta Leif. >\
< - Egy halandó? – kérdezte. – Majd a kastélyban válaszoltok a kérdésekre. Pontosabban elkezdtek mesélni, mert arra most nincs idő. >
\
Kinézett a nő az ablakon, majd pedig visszament a helység közepére. Sokatmondóan Leif-re pillantott, aki bólintott és kihátrált az egyik falig, mintha tudta volna, hogy mi fog következni. A nő ezek után ránézett James-re és Laaksonen-re, majd pedig csettintett egyet, és egy villanás után megjelent a hármas Loki kastélyában egészen pontosan annak tróntermében. A nő itt kérdőn pillantott a kettősre és felvonta a szemöldökét.\
< - Nos? – kérdezte. >";0;1249934028;\N;\N;1766
41452;"Thorhalla";957;"94.44.25.30";\N;"Érj oda gyorsan Smile Többen most már viszont ha kérhetem ne jöjjenek, mert elegen vagyunk és a felvezetés is a végéhez ér.";0;1249943246;\N;\N;1724
41453;"Hjuchia Sakura";60;"85.67.222.130";\N;"Vettem! Smile";0;1249943276;\N;\N;1724
41454;"Hjuchia Sakura";60;"85.67.222.130";\N;"Jobb dolgom híján elkezdtem sétálgatni és nolám mire bukkan az ember. Bebugyolálva érkezem a \"határra\" ahol egy pillanatra megállok és körbesandítok. Itt aztán már van nép rendesen. Ide költözött ki szinte mindenki úgy fest. Hát Kedves megint eltűnt \"társaimnál\" veszélyesebben úgy se láttam még így nincs akadája, hogy körbetekincsek kicsit a helyszínen. Így kellemes sétába kezdek befele, hátha látok valakit akit ismerhetek. Régi szövetséges, régi elleség? Tökmindegy csak ne akarjon megölni, mint annó...\
Elég brutális nyomor, bár nem meglepő azok után amit a városba láttam. Lehet, hogy megkéne fogni valakit és megkérdezni, hogy mi a jó isten történt itt... Vagy, inkább megkérdezni valakit szépen? Hmm nehéz döntés...\
";0;1249943545;\N;\N;1776
41456;"John Doe";1033;"82.131.149.133";\N;"Mikor a magas, fekete kabátos, festett arcú férfi megjelenik, látni, hogy serényen magyaráz valakinek, aki valahol a földön lehetett.\
- Tudom, hogy az AIM látványos és teljesen értelmetlen önrobbanása magukat a tönk szélére sodorta, de… - ekkor megakad, és körbenéz. Keze ehanyatlik, kiegyenesedik, és tekintete az éppen beszélő Thanoson állapodik meg, miután gyanakvóan összehúzott szemmel végigmérte a többi itt lévőt.\
- Nos, kedves… Thanos, igaz? – mosolyodik el gúnyosan. - Ajánlatod kecsegtető, de részletezd, ha már így iderángattál… Hova is? – Kezeit széttárva körbenéz a jelenlévőkön.\
- Nem ártana azt is tisztázni, hogy milyen istenek ellen vívsz háborút, és milyen istenek erejét ajánlod – végigsimít ruházatán, konstatálva hogy nála van a Berettája a két tartaléktárral, meg a kése, ellenben a rugós tok teljesen üres. – Volt már dolgom mutánsokkal és szuperhumánokkal is, és erejük úgy különbözik, mint a mi gondolataink.\
A fiúra pillant, aki máris vakon hűséget fogadott. Ostoba húszéves kölyöknek könyveli el, de a vibráló hataloméhség és a hangjában bujkáló nyugtalanító mellékzönge csodálkozásra készteti a Hollót. Fejcsóválva újfent Thanosra pillant.\
- Nekem az „istenek ereje” nem a hála jelének, hanem előlegnek tűnik – magyarázza felvont szemöldökkel. - Nincs igazam, kedves Thanos? – kérdezi, közben sztoikus maszk mögé rejti a benne is egyre inkább feléledő vágyat, hogy egy olyan erő birtokosává teszik, ami több mint kilencven százalékos valószínűséggel legyőzhetetlenné teszi, megoldva a Halálmadarakkal való terveit.\
Vérontó tombolására kezét lazán a pisztolyára helyezi, és elmosolyodik. Egyesek olyanok, mint az állatok. Törnek, zúznak, és az újabb koncra várva csaholják körbe gazdájukat. Bármilyen kezelhetetlennek is tűnik, Shagan szerint épp Vérontó a legkönnyebben kordában tartható. Csak a megfelelő módszerekkel kell a pórázhoz fogni, és az alkalmas pillanatban elengedni, hadd tépje szét azt, aki neki az útjában áll.\
- Ha én lennék a vezető – gondolja, miközben szépen sorban mindenki leteszi az esküt Thanos mellett. - Ha én lennék…\
- Nos, miután mindenki, mint a birkák, követnek téged a vágóhídra - jegyzi meg gúnyosan vigyorogva, - kifejthetnéd pontosan, mit adnál nekem szolgálataim fejében.
";0;1249954218;\N;\N;1754
41460;"Thordin";1180;"79.122.26.253";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Somerset-house-at-night\
James Howard lakásának átalakítása befejeződött. A kétheti munka alatt, igazán szép átalakítást végeztek az újdonsült politikusnak. Bár eléggé szép pénzt fizetett érte, szóval el is várta. Szinte teljesen újjá lett alakítva előző önmagához képest. A két emeletet átalakították, csak úgy mint külsejét, ami hűen tükrözi egy képviselő stílusát. Az Amerikai zászló is felcsillan, ami természetesen már az új kinézetben áll ott. Kis előtér, majd pedig a járdáig végig kert. Eléggé elüt az őt körbe vevő ingatlanoktól, épp ezért biztonsági rendszernek sincs híján az épület. Már nem látszik nyoma sem, hogy itt munkások jártak volna. A törmelékek eltakarítva, és teljesen tiszta a környezete James Howars új házának. Ami már nem függ az egykori bérlőktől sem. Így már a Trentoni lakosztály, és eme Weekend ház is szolgálatára áll a férfinek. A szobák tágasak, és a legmárkásabb bútorzattal vannak felszerelve. A cseresznyefa szekrényektől kezdve, a luxus plazmatévéken át, egészen a Dzsakuziig minden fellelhető, ami arra utal, hogy egy pénzes alak éldegél. Cseppet sem szerény a környezet. A legkisebb szoba is 40m2 \
Part 14 / 8 - Page 2 Fekete%20I.köz%20alaprajz320x240";0;1249968433;\N;\N;1730
41464;"Thorhalla";957;"89.223.214.99";\N;"A kislány végül bólintott, amikor azt mondtad, hogy keressétek meg a lányokat. El is indult nem messze előtted valamerre a bokrok felé, eléggé áthatolhatatlan rengetegnek látszott, ami előtted volt, noha a kislány előtt, mintha maguktól váltak volna szét a bokrok, hogy utat engedjenek nektek. Arra ment, amerre eredetileg jöttél, szóval vissza a főbejárathoz, ahol rendes köves rész fogadott a kúttal, asztallal és székekkel. Jelenleg senki sem tartózkodott itt és a kislány nagyban keresett valakit, feltehetőleg a lányokat, hogy ők is csatlakozzanak be a játékba. De senki sem jött elő, még szólongatta is őket, de semmilyen választ nem kapott. Végül kissé szomorúan huppant le az egyik padra az előtérben, majd pedig a főbejárat felé kapta a fejét. Egyelőre nem tudhattad, hogy miért, hiszen semmilyen hangot nem hallottál, de pillanatokon belül kinyílt az ajtó és Tlalok lépett be rajta. a kislány odafutott az apjához és a nyakába ugrott, a férfi ránézett, viszonozta az ölelést, majd letette földre és néhány kedves, bár számodra nem érthető szóval küldte el. Amire a kislány bólintott, majd elszaladt a bokrok felé. Tlalok rád emelte a tekintetét fáradtan.\
- Mennünk kell megint – mondta és ezzel kilépett a házból nyitva hagyva azt, hogy követhesd.
";0;1249975859;\N;\N;1752
41465;"Thorhalla";957;"89.223.214.99";\N;"Nézd át újra, mert még mindig vannak benne olyan hibák, amiket felsoroltam, mind logikai, mind játéktechnikai, de nem javítottál. Azonfelül nincs olyan anyag sem, hogy viikidus...";0;1249976071;\N;\N;1807
41470;"Henry White";1184;"92.245.72.24";\N;"Némi kutakodás után találok egy ruhát, ami ugyan a termetéből kifolyólag nagy lesz James-nek. De még mindig jobb mintha lépten nyomon felismernék. Sejtésem szerint úgyis lesz vele elég gond, és ez is megint csak Thordin hibája. Nem tudom mi a fenét gondolt mikor csak úgy fogta magát és eltűnt....nyugi megint csak felidegesítem magam.\
Átnyújtom a ruhát James-nek, aki fel is ölti azt. Tényleg nagy, de nem ez a legnagyobb problémánk jelenleg. Halk beszédet hallok, ott ahol Leif eltűnt. Próbálom kivenni, de túl gyorsan és csendesen beszélnek, így nem értem.\
De nem is szükséges Amora viharzik be a szobába Leif kíséretében. Rögtön egy megvető pillantást vett James-re. Nem is ő lenne ha nem ezt tenné. Aztán elteleportál, vissza Loki kastélyába.\
/Folyt: Loki kastélya/";0;1249979905;1249981355;"Laaksonen";1766
41473;"Trisa";679;"89.132.0.179";\N;"igen, jövök én is ha lehet Smile";0;1249981637;\N;\N;1800
41476;"Thorhalla";957;"89.223.214.99";\N;"Týr - Valkyrjan\
https://www.youtube.com/watch?v=FqYyedaTQr0\
Dalszöveg\
Vei?a valkyrjur\
Og fáur kann feigdini for?a\
Í ótali\
F?kkast fr?gir\
?kjast einherjar\
Flúgva valkyrjur á val\
Vei?a valkyljur\
Og mangur fer mótfallin ma?ur\
Á vígv?llin\
Herja h?gir\
Alist ófri?ur\
Flúgva valkyrjur á val\
Vei?a valkyrjur\
Tá h?vdingar hildarleik hevja\
Til fánýtis\
Detta dreingir\
Ognast ósigur\
Flúgva valkyrjur á val\
Vei?a valkyrjur\
Og fáur kann feigdini for?a\
Í ótali\
F?kkast fr?gir\
?kjast einherjar\
Flúgva valkyrjur á val";0;1249982071;\N;\N;39
41479;"Henry White";1184;"92.245.72.24";\N;"Csatlakoznék ha még lehet!";0;1249982495;\N;\N;1735
41483;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Egyszerűen csak menj a Japán negyed utcáira, aztán kapcsolódj be a csatába.";0;1249990030;\N;\N;1723
41484;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Dragon Ball Kai\
18. rész: The Spaceship that sleeps in Yunzabit! Blast off for Planet Namek!\
Bulma rátalál egy űrhajóra, amellyel még Ifjú Sátán érkezett a Földre gyermekkorában, és sikeresen újra beindítja. Ezzel a hajóval már könnyedén el tudnak jutni a Namek bolygóra, ahol új sárkánygömböket találhatnak. Bulma, Krilin és SonGohan útra kelnek...\
Part 14 / 8 - Page 2 44659621";0;1249990082;\N;\N;1190
41485;"Davics Tucker";1219;"87.242.35.102";\N;"Megpróbáltam javítani, remélem sikerült.Neutral";0;1249990542;\N;\N;1807
41492;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Terry Pratchett: Gördülő kövek\
Műfaj: fantasy-vígjáték\
„Míg a többi gyerek xilofonnal játszott, Zsuzsa egyszerűen csak megkérte a nagyapját, hogy vegye le az ingét. \
Igen. Halál a családban.\
Nem könnyű annak beilleszkednie a többiek közé, akinek a nagyapja fehér lovon ülve kaszát lóbál – különösen, ha az illetőnek hirtelen be kell szállnia a családi üzletbe is, és ennek kapcsán keverni kezdik a fogtündérrel.\
Különösen akkor, ha ráadásul azzal az új, ragályos zenével is fel kell vennie a harcot, amely megszállta a Korongvilágot.\
A renegát, törvényenkívüli zenével. Amely megváltoztatja az embert.\
Kőzenének hívják.\
Van ritmusa, és lehet rá táncolni, de...\
ÉL.\
És nem halkul el egykönnyen.”\
Part 14 / 8 - Page 2 44883890";0;1249993166;\N;\N;1632
41502;"Henry White";1184;"92.245.72.24";\N;"<-Ne játssz velem Amora! Te is ugyanolyan jól tudod mint én hogy nem csak kémkedni küldtétek őket!->\
Csattanok fel indulatosan. Halla biztosan a fellegekben érezte volna magát ha Hareket is elintézte, minket meg szolgáivá alacsonyított volna. Lerendezné a riválisát és két bosszantó egyént is.\
<-Micsoda! Nem hagyom hogy....>\
Kiáltok a nő felé, mikor arra céloz hogy Thordint itt tartja. De még a mondatot sem tudom befejezni, csettint egyet és Asgard városban találom magam egyedül.\
//Folyt: Asgard városa//";0;1249999768;1249999821;"Laaksonen";1474
41509;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Megyek én is! Rám fér egy kis változás:P Mint beugró pincér vagy esetleg az út nyertese.";0;1250000841;\N;\N;1813
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:24

41510;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Kérlek, Uram, ne hagyj el…\
Rorschach… ÁRRRR, NAGYON FÁJ!!!\
HALLGASS!!! Nincs fájdalom… Ez is egy próba, amelyet Isten rakott elénk! Erősnek kell lennünk! Menekülés közben több helyen is meglőttek, a lábamon, a karomon, a testemen, de… úgy tűnik… nincs köztük halálos sérülés…\
Walter… Ezt most kivédtük Isten erejével… Menj. Kórházi… ellátás kell…
\
Igen, igen, máris… \
Egy sikátorban leveszem a kabátot, a kalapot, az arcot, a fegyveremet elhajítom, majd bicegve megindulok taxit keresni… \
El kell jutnom egy kórházba… aztán Rorschach… befejezi majd… ezt a zavaros ügyet…";0;1250000975;\N;\N;1443
41511;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Hulk elkerekedett szemmel figyeli a megjelenő szerkezetet az égen. A fejét vakargatja, de ez legalább egy időre elterelte a figyelmét a zúzásról.\
- Nagy fényes valami… szépen csillog. Hulk szereti csillogó dolgokat. Höhöhöhö, naaagy, féééényes valami!\
Hulk tapsikolni és ugrándozni kezd, ami most ismét legalább akkora pusztítást okoz a környezetében, mintha szánt szándékkal zúzná a városrészt.";0;1250001166;\N;\N;1810
41512;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"~Azt hiszem ezt megúsztam. Itt az ideje hogy a távozás mezejére lépjek...~\
Eltapossa a csikket a földön, és elindul hogy hazatérjen. Közben még észleli hogy a mentőben ülő nőt karon ragadja egy zsaru és megbilincseli. Erre kicsit megszaporázza a lépteit és beolvad a bámészkodók tömegébe. Most hogy a zsaruk kijöttek és az egész támadás lezajlott úgy is vannak elegen.\
Ha nem akadályozza semmi akkor szép, komótosan visszasétál a lakásába és durmol egyet erre a kis kalandra.";0;1250001337;\N;\N;1443
41515;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Morsus a többieknek segít és a sérülteket és eszméletleneket rakja rá az ágyra. Sólyomszem tétován hátra lép és az égre mutat.\
- Öööö... fiúk... ez eredetileg is ott volt?\
Kérdi és az égen megjelenő űrhajóra mutat ámulva.
\
Part 14 / 8 - Page 2 Galactus_house\
- Baj van. Nagy. Galactus készül valamire. Indulnunk kell.\
Mondja Morsus idegesen.
\
/Ez a gépezet hússzor nagyobb, mint a csatabolygó (ami akkora, mint a Szaturnusz!)/";0;1250001916;\N;\N;1799
41518;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"A rendőrök betörnek és elkezdenek mindent fellökve Waltert keresve, akiről videó felvételek vannak ahogy a Polgármesterre kezd el tüzelni.";0;1250002422;\N;\N;1462
41519;"HaVoK";1127;"92.249.191.182";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Deadpool_V__Shatterstar__Color_by_KidKalig\
kár h fake:\
Part 14 / 8 - Page 2 Movie_Style_Deadpool_by_liquid_venom\
ez viszont rohadt jó Smile :\
Part 14 / 8 - Page 2 Deadpool_Wallpaper_by_martegodpopo\
Part 14 / 8 - Page 2 Cable_vs_Deadpool\
Part 14 / 8 - Page 2 DEADPOOL_by_pocketzombiez";0;1250002754;\N;\N;104
41520;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Einar neki támad Landrafnak és az ütéstől a megtört tábla darabokra repedve elkezd beleszakadni a tengerbe a két harcoló fél. Matsumoto idegesen nézelődni kezd.\
- Most mi van?\
Kérdi zavartan.\
A vízbe elmerül a két asgardi miközben két táblán a másik két vadász türelmetlenül figyeli, mi történhet. A víz pokolian hideg és zavaros. Az égen közben megjelenik egy hajó.
\
Part 14 / 8 - Page 2 Galactus_house\
/Ez a gépezet hússzor nagyobb, mint a csatabolygó (ami akkora, mint a Szaturnusz!)/";0;1250002756;\N;\N;1804
41521;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Vérontó kicsit lenyugszik, és abbahagyja a pusztítást, majd elkezd koncentrálni, és felveszi szimbionta alakját. Új erejével a régi alakja is megváltozott kicsit, és még vadabbul néz ki.\
- HAHAHAHAHAHAHAHAHA!!!\
Part 14 / 8 - Page 2 19951824\
Vérontó Thanosra néz.\
- Most már jóóóóval tovább fenn tudom tartani ezt az alakomat, ihihihihihigaz? UTÁLTAM azt a gyenge embertestet! Pfuj…\
Csak most veszi észre az új érkezőket, de egyelőre nem szól hozzájuk, mert figyelmét inkább leköti az égen megjelenő űrhajó.\
- Aztaaaaa…! CSINI!!! HAHAHAHAHAHAHAHA!!! Ez a Galactus koma érti a módját, mi? Bizony, érti, érti!!! Kocsik? Tankok? Fegyverek? ÉN magam vagyok már a fegyver, komám! VÉÉÉÉÉÉÉRRRT akarok ontani! HAHAHAHAHAHAHA!!!";0;1250002975;\N;\N;1754
41527;"Thorhalla";957;"89.223.214.99";\N;"Nem tudta felkapni a másik férfit, hogy kivigye a jégtömbről, mert ahogyan a közelében leért a jégtáblára az nem bírta el a közel két és félmázsás harcost és beszakadt alattuk a jég. Einar érezte, hogy a jeges víz öleli körbe a testét, mintha százszámra vágtak volna tűket a bőrébe, a levegő is kiszorult a tüdejéből, próbálta magát a felszín felé lökni, legalább is, amit annak vélt. Kinyitotta a szemét, de a sós víz marta az szemét, de legalább látta, hogy merre kell felfele küzdenie. Jó harcoshoz méltón nem engedte el most sem a kardját és a pajzsát sem, ha szükséges lett volna, akkor akár még itt is szembeszállt volna Landraffal. Ha pedig itt kell újra meghalnia, hát áll elébe, csak reménykedhet, hogy valamilyen módon lelke ismét úrnőjéhez kerül egyszer és mindenkorra. Amikor Landraf odaért mellé, nem ellenkezett, hogy megérintse, még mindig azzal küzdött, hogy felérjen a felszínre és levegőt vehessen. Ha a teleportálás nem sikerült, akkor igyekezett ő megragadni a másikat és vele együtt kijutni a felszínre. Nem szerette volna, ha ez a küzdelem így ér véget, ez így ennyivel. Nem, egy harcos nem érhet így véget, ahogyan egyik küzdelme sem, nem fog itt meghalni, túl fogja élni és leszámol az ellenfelével…";0;1250004194;\N;\N;1804
41528;"Taikuri";1179;"213.181.198.179";\N;"Üdv.\
Én megelégszem Antonyval mint utas.";0;1250006970;\N;\N;1813
41531;"Max Evans";1217;"91.82.12.131";\N;"A világnapja incidensnél Halla említette, hogy mivel ide úgyanazt a törit hozzuk nem kell ellenőrzést várni mielött jeletkezünk. Ha ez így van akkor vinném a karim.";0;1250010313;\N;\N;1813
41534;"HaVoK";1127;"92.249.191.182";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Gauntlet_by_mikechoi";0;1250012915;\N;\N;104
41535;"Thorhalla";957;"89.223.199.194";\N;"A helyiek tényleg igen érdekesen néztek rád a kiáltásod végén, de néhány másodperc után napirendre tértek afelett, hogy megjelentél és ostobaságokat kiabálsz. Egyenesen odatudtál caplatni az őrökhöz, akik mint mindig teljes fegyverarzenálban posztoltak a palota bejárata előtt. Ahogyan mondtad, hogy hova is szeretnél menni, az egyik őr kivált a helyéről és intett, hogy kövesd Thor palotájának belseje felé.";0;1250023560;\N;\N;1741
41540;"Serena Davidson";478;"89.223.199.194";\N;"Megérkeztünk a városba, és ki volt az első, akit megláttam a nagydarab zöld barátunk. Hulk. Elmosolyodtam könnyes szemmel, ő nem volt azon a listán, akit vártam volna ezen a helyen. Hogyan került ide? Utoljára Danielle-vel és Tarával láttam a Stark plázában. Egyszerűen hihetetlen volt. de szóval tényleg voltak itt „emberek” és ez kellően meglepőre sikeredett. Másokat is láttam az utcán, de Logan-ra pillantottam, amikor azt hallottam, hogy a fejére csapott. Az ő mondatán muszáj volt felnevetnem, igen valahogyan meg tudtam érteni a férfit, hogy így gondolkodott.\
- Ő vajon az a Hulk, akivel mi találkoztunk a Bukás során? – tettem fel a költői kérdést.\
Valami megjelent az égen, istenem… soha sem láttam még ekkora szerkezetet, mint azt, ami odafenn volt. Képtelen voltam levenni róla a tekintetemet, hatalmas volt, mégis mi lehetett az? Valami épületnek tűnt, de ez óriási volt a részletek is szinte tisztán látszottak, nem lehetséges, hogy valami ekkora legyen, mint az ott a levegőben. Hallottam Logan szavait, valahogyan egyet tudtam érteni vele, még mindig nem tudtam levenni a szemet arról, ami az volt ott fenn. Képtelenség, ilyen valami nem létezhet. Ekkora dolgot semmi sem tudott építeni. Megremegtem a félelemtől, ez minket is kiirthatott volna.\
- Nikita… tedd amit mondott szerintem – nyögtem. – Ez félelmetes…\
– Az a valami… mi lehet ez? – kérdezte Adia.\
Nem tudtam a választ, és szerintem nem is akartam megtudni.";0;1250025653;\N;\N;1810
41543;"Thorhalla";957;"89.223.199.194";\N;"Majd kérlek arra figyelj, hogy Outsiders-en a játéktér nem terjed ki New Jersey-re, csak New York-ban van, így kérlek az előtöri végét írd át, hogy NY-ben laksz és dolgozol és nem NJ-ben. Köszi.";0;1250027426;\N;\N;1815
41544;"Thorhalla";957;"89.223.199.194";\N;"Majd kérlek arra figyelj, hogy Outsiders-en a játéktér nem terjed ki New Jersey-re, csak New York-ban van, így kérlek az előtöri végét írd át, hogy NY-ben laksz és dolgozol és nem NJ-ben. Köszi.";0;1250027428;\N;\N;1814
41547;"Sam";1222;"91.146.133.225";\N;"Javítva, költözködés megvolt. Smile";0;1250028310;\N;\N;1815
41548;"Shadow";715;"81.182.190.89";\N;"Követem a kislányt, s a lányokat keresem közben, de egyenlőre nem látom őket sehol. Tlalok lánya hivogatja őket, de semmi válasz. Bárhol lehetnek és ez nagyon nem tetszik, hogy így elrejtőztek. Remélem, hogy velük nem szórakozott el Tlalok fia miután velem „eljátszadozott” egy kicsit. A lakás előterébe érkeztünk meg, ahol a kislány leült egy padra, majd hirtelen a bejárat felé nézett. Követtem a tekintetét, s mikor Tlalok belépett, akkor meghajoltam előtte. A kislány persze odafutott hozzá, s megölelte, majd pedig elment. Ezután Patás rám nézett.\
- Értem... - mondom csendesen, majd követem kifelé Tlalokot. Kicsit lemaradva követtem szótlanul. Nem akartam megszegni a szabályokat, s mivel még nem ismertem a nyelvüket, ezért inkább hallgattam, várva, hogy mikor lehet Tlalok megszólaljon. Bár most lehet csak elkísér, s ugyenesen be kell mennem az uralkodóhoz, aki biztosan tudja mit tett velem Tlalok fia és azt is, hogy mit akar tenni velem.";0;1250029039;\N;\N;1752
41549;"Thorhalla";957;"89.223.199.194";\N;"Egy pillanatra megzavart valami a koncentrációban, az a valami, amit korábban is éreztem, megjelent itt. Valamilyen szinte örültem, hogy nem kell látnom azt, ami ezt okozta, de előbb vagy utóbb úgysem fogjuk megúszni. Ez lehetett, ami miatt nyugodt volt Galactus? Vajon mennyi időbe telik neki, hogy ezzel a valamivel, vagy pedig anélkül eltöröljön minket? Próbáltam tovább a megszokott és ismerős érzésbe kapaszkodni, abba ami a lényünk volt, magába Asgardba, és ezen igazán sokat segített az a tény is, hogy meghallottam egy hangot a fejemben. Így folytattam tovább a koncentrálást, hogy kapcsolatba léphessünk velük, minden erőmet kész voltam beleadni, noha ez így igen veszélyessé is kezdett válni, ha mindannyian ezt tesszük, akkor semmi sem védhet meg minket attól, ha ránk támad valaki ezen a helyen. Márpedig nem emlékszem arra, hogy védőrúnákat, és védővarázslatokat vontunk volna a kastély köré, hiba volt, de most már nem lehetett ezzel mit kezdeni. A hang mégis valamilyen szinten megnyugtatott annak ellenére, hogy semmilyen jót nem ígért. Így folytattam a koncentrálást, hogy végre meglegyen a kellő erőnk ahhoz, hogy megnyithassuk a kapcsolatot és elküldhessük az üzenetet a Bolygófalónak.";0;1250029465;\N;\N;1770
41550;"Daniel Wolf";487;"81.182.190.89";\N;"Elértük a várost, s elsőre Hulkot vettük észre. Hát igen, valahogy pont őt nem hiányoltam, de jobb mint a semmi. Aztán tekintetem tovább siklott, hogy keressek még másokat is. Nem kellett sok idő, hogy még észrevegyek egy pár embert, vagy legalábbis annak látszó alakokat. Azonban feltűnt még valami. Egy hatalmas monstrum fent az égen, amit nem tudtam hova tenni, csak tátott szájjal bámultam azt a valamit, hogy vajon mi is lehet az oda fent. Logan szavaira nem is reagáltam, csak akkor amikor Serena is megerősítette.\
- őőőőő máris... - feleltem, s elővettem a kommunikációs kütyüt.\
- Morsus, itt Nyko. Van egy nagy probléma, de ha az égre felnéztek, akkor szerintem hamar meglátjátok ti is. Jó lenne, ha idejönnétek ti is. - ezzel befejezem, s a nagy valamit bámulom.\
- Nagyon jó kérdés Adia, de nem vagyok benne biztos, hogy meg is akarjuk tudni - szólalt meg Kyra, miközben fölfelé bámultam csak.";0;1250029608;\N;\N;1810
41551;"Max Evans";1217;"91.82.12.131";\N;"Sammel költöztünk a Nagy Almába.";0;1250029790;\N;\N;1814
41552;"Daniel Wolf";487;"81.182.190.89";\N;"Figyelem, ahogy a fiú öltözködik, s bár illemből el kéne fordulnom, de ehelyett megcsodálom a testét, már amit csak meglátok belőle. Valahol mélyen belül tudom, hogy miért is teszem, a szívem majd megőrül, de még nem teszek semmit. Zavaromban elfordítom a tekintetem, mikor rám néz, s beszélni kezd, bár lopva a szemébe nézek.\
- Pedig beleszoktam sajnos. Anti-Grendel tornya, aztán bátyám halálhíre után kimentem az erdőbe és ott megkergettek alaposan. Ezután meg Raft, majd ez a pusztítás. Bár lehet csak én vagyok kicsit peches mostanában. Bár szerencsés is vagyok, hiszen még élek. - teszem hozzá, majd a hálózsákokra nézek, s a srác szemébe. Kicsit se vörös a fejem áááá, miért is lenne? Csak egyszerűen ez a fiú itt akar fogni magánál, hogy közelében töltsem az éjszakát... Persze, hogy nemet fogok mondani, s itt hagyom. Veszek egy mély levegőt és szóra nyitom a számat, miközben mélyen a szemeibe nézek, de nem igazán akar a hangom jönni. Zavarban vagyok, s közele megyek hozzá.\
- Ha akarod, hogy itt aludjak az este és valóban nem zavarlak vele, akkor itt töltöm veled – lelapuló fülekkel kedvesennézek fel rá, miközben farkincám lengedezik mögöttem. - esetleg egy polót tudnál kölcsön adni, amíg a vizes cuccaim kicsit száradnak? - nézek rá kérdően.\
~ ennyit arról, hogy megmondod neki, hogy nem és itt hagyod ~ \
~ Ne szólj bele és maradj nyugton ~";0;1250030967;\N;\N;1776
41557;"Henry White";1184;"92.245.72.24";\N;"Zavartan bámulom az iszonyatosan hatalmas űrhajót ami közelít a bolygó felé. Nem messze egy gigászi lila óriás áll, és nemrég láttam Hulkot is. \
És ami a legjobb gőzöm sincs hogy kerültem ide. Annyira emlékszem hogy Asgardon voltam, mert anyámat, nem Laaksonen anyját elrabolták vagy mi. Nem sok mindenre emlékszek, és ezt nagyon utálom. Ki tudja mióta tűntem el a földről, és most meg itt térek magamhoz. A város egy része kiszakítva, egy űrhajó közelít , nyilvánvalóan nem a föld felé, és gőzöm sincs mit tehetnék. \
Próbáltam előhívni az asgardi énem, de olyan mintha eszméletlen lenne vagy mi. Miért pont nekem kell másik énnel rendelkeznem? \
Jobb ha minél előbb el húzom a csíkot innen, mielőtt belebotlok Hulkba vagy valami rosszabba. A város, vagyis annak egy részének a széle felé indulok. \
Megpillantok pár alakot akik viszont a város felé igyekeznek. Meghúzódok egy nagyobb fatörzs mögött, és megvárom míg elhaladnak. Remélem nem ellenségesek, nem tudnék sok mindent tenni ha megtámadnának.\
/Az alakok Serenáék és Logan./";0;1250064759;\N;\N;1810
41560;"Thorhalla";957;"89.223.214.212";\N;"Ugyanazon az úton mentetek végig, mint a legutóbbi alkalommal azt leszámítva, hogy Patás most egyetlen szót sem szólt hozzád. Ha látta is a hegeket rajtad, vagyis a hiányos pikkelyedet, és a tüske hiányát, nem szólt rá semmit. Kicsit gyorsabban haladt, mint a legutolsó alkalommal, így neked szinte kocognod kellett, hogy a lépést tudd vele tartani. Ugyanott mentetek be, ahol legutóbb, majd pedig megint abba a kis sötét helységbe juttok. Végül az ajtó feltárult és szabad utad volt a trónterembe. Tlalok csak rád nézett és bólintott, majd pedig elindult kifelé, most úgy tűnt, hogy nem lesz itt veled, amikor az egész zajlani fog. Egyetlen szót sem szólt, majd pedig amikor beléptél a terembe, ugyanaz fogadott, mint a legutolsó alkalommal. Azonban most Thamuz sem volt jelen. Egy erős késztetést éreztél arra, hogy egészen addig menj, amíg a legutóbbi alkalommal, majd pedig, ha megálltál, akkor néma csend és sötétség volt itt csak jelenleg semmi más. Ez talán hátborzongatóbb volt, mint amikor a démonkirály jelen volt a helységben. Néhány perc után furcsa szagokat kezdtél érezni, majd pedig a helység tűnt el körülötted és fűben álltál, véres zöld fűben. A távolban csatazajokat hallottál, noha egy völgyben voltál úgy, hogy minden irányban dombok voltak, így csak hangokat hallottál, de látni semmit, csak azt, hogy mindenhol holttestek, kifacsart tetemek, nem tudtad felismerni, hogy mik azok, csak annyit, hogy minden vérben ázott.";0;1250067599;\N;\N;1752
41561;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"A két nőt leültetik egy vallató szobába, de Millert elviszik és ő a rendőrségi orvosnál köt ki, aki békés mosollyal kezdi el vizsgálni a sebet.\
- Nem lesz semmigond mégis csak egy FBI ügynök.\
Mondja az orvos mire a rendőrök kimennek bólintva. A doki elkezdi lemosni a homlokán a sebét majd ellenőrzi van e károsodás.\
- Látszólag jól van, de pár napig szédeleghet még.\
Mondja az orvos.\
- Hogy érzi magát fiam?
";0;1250070889;\N;\N;1434
41562;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Nu lássuk:\
- Steph és Miller most a kapitányságon eldől hogyan kerülnek oda.\
- Rorschachot üldözik, még a civil énjét is így neki a hajón kell elbújnia, hogy utasként vagy pincérként teszi ezt rá bízom.\
- Tyler nyerte az utat egy rádiós játékon.\
- Antony, Tobi és Sam utasok.";0;1250071143;\N;\N;1813
41565;"Emily";1199;"145.236.131.139";\N;"Felvonja szemöldökét Thanos szavaira, de a következő pillanatban már érzi is, amint valami újszerű, hatalmasabb erő járja át. Borostyánszín ragadozószemében ravaszkás fény csillan, száján megbízhatatlanul kaján vigyor terül szét. Jó lenne kipróbálni, meggyőződni róla, hogy nem csak kamu a dolog. Elhaladtában végig is húzza mutatóujjának körmét az egyik ajtófélfán. Úgy hasít bele, mint vajba a kés. \
~Király!~ - vigyora kiszélesedik egyetlen pillanatra, de aztán halad is tovább. Fegyverrel nem igazán vacakol, csak egy nagyobb kaliberű kézifegyvert vesz magához, minek több? Majd követi a többieket. \
";0;1250072482;\N;\N;1754
41569;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Landraf sikeresen egy jégtáblára teleportálja magát és Einart, de mielőtt a páros kiköphetné a lenyelt sós vizet Matsumoto erőteljes bal egyenese kegyetlen csapást mér Landraf arcára, amitől a férfi vagy megtántorodik vagy hátra zuhan ez már csak az ő állóképességén múlik igazából.\
Vészmanó hatalmas lángot árasztó mancsokkal sétál a fiú felé.\
- Megáztál? Ne félj! Felmelegítelek. Csontszáraz leszel...\
Kacagja a manó.
";0;1250088778;\N;\N;1804
41572;"Nero Vincenzo";212;"80.98.159.162";\N;"Jól van, sikerült… Kint vagyunk, és--\
BAMM!!!\
Hatalmas erejű ütést érzek az arcomon, amitől hátrazuhanok. Eddig se volt erőm, de a szakállas asgardi megmentése teljesen elszívott belőlem… mindent. Muszáj pihennem… Nem bírom…\
Hanyatt fekve, homályosan látom az eget, amin kirajzolódik valami szörnyűséges gépezet… de úgysem tehetek ellene már semmit. Kábán hallom, ahogy a narancssárga szörnyeteg közeleg felém kacagva, de akkor sem tudok mit tenni, amíg ennyire ki vagyok merülve…\
- Essünk túl rajta… köhh, köhh… gyorsan…";0;1250089880;\N;\N;1804
41573;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Jó, nem kapok több megaláztatást… Milyen kedvesek. Aztán valamit magyaráz az egyik fazon valami Galactusról, meg Thanosról… Nem először hallom ezeket a neveket, biztos értenem kéne őket, de most sem igazán figyelek oda. \
Aztán egy másik fickó… el se hiszem, de kedves szavakat mond nekem. Nocsak.\
- Ööö… Kösz, öregem. Nos, tudom, hogy itt mindenki nagyon komoly és nagyon érti a dolgát, de én nem vagyok harcos, csak egy dj… Illetve A LEGJOBB DJ a világon, de ezt most hagyjuk… és a magam módján próbálom feldolgozni a történteket. Ha ez nem tetszik egyeseknek… sajnálom. Úgyis nemsokára felébredek… Amúgy mi is neked a neved, pajtás?\
Közben lassacskán új helyszínre érkezünk, ami… már inkább emlékeztet a Földre és az ottani városokra… Ez itt például tiszta Redrose Village, az a New Yorkkal szomszédos kis település. Faja!";0;1250090128;\N;\N;1810
41574;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Én csakis hulaszoknyás táncoslányként vagyok hajlandó elbújni a hajón, de meglesz.";0;1250090229;\N;\N;1813
41575;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Logan nézi a hatalmas dolgot majd morog egyet.\
- Ez drágáim... baj.\
Majd a rádióban megszólal egy hang.
\
- Vettük mi is oda tartunk mennyire tiszta a terep? - kérdi Morsus\
Az utcára zavart eberek jönnek ki, köztük Laaksonen emberként, Debora, Sam és Tobi. Hulk a egy előtt bambulva nézi a gépet és egy villámló fény után az égen egy sárkány kezd el repülni. A napot Galactus gépe takar, miközben az óriás az égre emeli karjait a hegytetőn, ami egy utcányira van a tömegtől. Logan érdeklődve fordul Nikitához.\
- Tudni akarom mit válaszolsz.\
Mondja kegyetlen mosollyal.
\
/Sam felvetted a \"Visszatartó küszöb\" hátrányt nem tudsz bemenni sehova ahova nem hívnak be! Így nem tudsz betörni se/";0;1250090265;\N;\N;1810
41579;"Thorhalla";957;"89.223.214.212";\N;"Einar érezte, hogy valaki megragadta a vállát, majd pedig a következő pillanatban már a jeges talajon feküdt és köhögött. A szeme sarkából látta, hogy a vágott szemű férfi egyből lekever egy hatalmasat az ősz hajúnak, majd pedig a narancssárga férfi is megszólalt. Felküzdötte magát térdelő állásba és még köhögött egy keveset, a hideg levegő fájdalmasan jutott a tüdejébe, korábban is volt már hasonló helyzetben, bár arra nem emlékezett, hogy hogyan és miként, de az biztos, hogy volt hasonlóban. Végül nagy nehezen sikerült minden vizet kiköhögnie a tüdejéből, addig nem is foglalkozott azzal, hogy a másik kettő mit is tesz a megmentőjével. Nem is nagyon érdekelte, hogy miért mentette meg, lehetséges, hogy így akart vezekelni azért, amit Hela-val tett. A férfi azt kérte, hogy lassan, nem Einar tudta jól hogy ezek szépen lassan fognak vele végezni, ahogyan Loki és Thorhalla tették vele is a halála előtt, hosszú sok órás kínzás, majd pedig a végén egyetlen vágással a kegyelemdöfés a halál előtt. És most nem fog visszakerülni az egykori szeretőjéhez, de nem ám. Amint sikerült összeszednie magát, végre felkelt a földről és lassan a kardját a kezébe fogva indult el Landraf felé…";0;1250091189;\N;\N;1804
41580;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Hood dülöngélve indul a Shade felé majd megrázza a fejét és kihúzza magát a zsebében a pillangóját markolássza. Arcán erőt vesz, hogy ne legyen olyan sápadt és szemeibe határozottságot erőltetőt letagadva a pokoli zavarodottságot, hogy őrjöngő hangok üvöltöznek a fejében.\
- Hé! Miért nem a saját méreteddel vagánykodsz idióta gyerek?\
~ Mi van? Hülye vagy? Más nem jutott eszedbe? Mondjuk, hogy \"gyere ölj meg, mert gyenge vagyok\"? Hülye állat! Végem van! Mit neked? Nekem! Mióta beszélek magamban? ~\
Lassan hátra rakja a kezét és kipergeti a kését.
";0;1250091282;\N;\N;1323
41581;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Vérontó csápokat lődöz magából mindenfelé, és gurgulázva nevet, ahogy régi-új erejét próbálgatja. Aztán meghallja Thanost, és vigyorogva bólint egyet.\
- Hínnye, igazad van, komám! Ha már lúd, legyen kö-VÉR!!! HAHAHAHAHAHAHAHAHA!!! Még úgysem vezettem soha semmiféle járművet… De nem fog elkapni a rendőrbácsi, amiért nincs jogsim? Ezt nem bünteti a törvény? HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA!!! Ez nagyon jó, nagyon jó! Ugye? Kösz!!!\
Vérontó gyorsan elugrál a járművek felé, majd kinéz magának egy gyors, kisebb járművet…\
Part 14 / 8 - Page 2 61214463";0;1250091462;\N;\N;1754
41582;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Név: VULTURE-01\
Maximális sebesség: 200 km/h\
Szállítható személyek száma: 1\
Hossza: 3 m\
Magassága: 1 m\
Egy nem túl nagy, de gyors egyszemélyes jármű, amelynek nincsenek kerekei. Kb. fél méterrel a talaj felett lebegve közlekedik, magasabbra nem tud repülni, és víz felett sem működik. Hasonló módon kell megülni, mint egy földi motort. A fegyvere egy lézersorozatot szóró kis ágyúból áll, amely elülső részéből emelkedik ki, ha az irányítója úgy kívánja. A lézer, amit a fegyver kilő, egy átlagos embert megöl, egy erősebb mutánst vagy más teremtményt jó párszor meg kell soroznia, hogy hasson. Egyszerre 100 lézerlövedéket tud kiereszteni az ágyú, utána hűlnie kell. A jármű páncélzata meglehetősen ellenálló, de nem keményebb, mint egy átlagos földi páncélzat.\
Part 14 / 8 - Page 2 61214463";0;1250091801;\N;\N;1735
41583;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Vészmanó békés vicsorral hatalmas ütést ad a fiúnak, aki ettől pár fogat is veszít majd a földre zuhan, az arca lilul és borzalmasan fáj, de a legrosszabb, hogy csúnyán vérzik. Matsumoto megragadja a kabátja gallérjánál fogva megemelni a férfit majd minden erejével gyomorszájon rúgja. Aztán Vészmanó megragadja a másik kezét kicsit kifordítva és Matsumoto a másikat tartja meg. \
Vészmanó megfogja forró karmos kezével a klón tarkóján a hajat és felhúzza a fiú fejét, miközben Einarhoz fordul.\
- Vidd be a kegyelem döfést.\
Mondja mély és búgó hangján örömtelien a szörnyeteg.
";0;1250091944;\N;\N;1804
41584;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Hulk abbahagyja a tapsikolást, majd bambán nézi az égen megjelenő sárkányt. Megnyalja a szája szélét, majd felmordul.\
- Hulk éhes… NAGYON ÉHES!!! HULK MEGESZI NAGY REPÜLŐ GYÍK!!!\
Ezután a zöld behemót hatalmas ugrásaival megpróbálja megközelíteni a sárkányt, és ha sikerül, megragadva a földre hajítani.";0;1250092097;\N;\N;1810
41585;"Sam";1222;"91.146.133.225";\N;"Az utcára érkező emberekben, lehetőség nyílik számomra is. Fejemet a mellényemmel takarva lépek a tömegbe. Vámpírként évtizedek óta magányosan élek mesterem halála óta, így a sok ember ami körülvesz kicsit megzavar. Próbálok minél kevesebbet érintkezni velük, bár az nem olyan könnyű. Azt remélem, hogy egyik sem ütközik belém, mert nem biztos, hogy meg tudom állni, hogy kettétépjem. Ezt megpróbálom úgy elkerülni, hogy mindkét kezemmel erősen szorítom fejemet takaró mellényem.\
/Igaz, elrontottam... Sad/";0;1250092166;\N;\N;1810
41589;"Roy";177;"79.122.49.56";\N;"Név: Roy de Kalwer\
Egyéb név : Roy\
Faj: démon\
Nem: férfi\
Jellem: semleges\
Személyazonosság: titkos\
Születési idő: 1997 április 29.\
Születés helye: ismeretlen\
Állampolgárság:Magyar/Amerikai\
Kor: 20\
Család: nincsenek közeli rokonai\
Foglalkozás: alkalmi munkák: bérgyilkosságtól a tolvajlásig\
Testmagassága:186cm\
Testsúlya: 64kg\
Szeme színe:\
Haja színe: ősz (bár fehérnek mondanám)\
Bőre színe: fehér\
Szem színe: kék\
Különleges ismertetőjel: általában ébenfekete köpenyét hordja\
Repülési sebesség: 10m/s\
Egészségi állapot/ betegségek: nincs egészségügyi probléma vagy allergia\
Életrajz:\
A nevem Roy és mutáns vagyok. A családomat születésem után pár nappal kiirtották a családom elég nagy részét. Ez után árvaházba kerültem. Itt viszont mindenki elfordult tőlem mivel már 5 éves koromban megőszültem.\
Tizenhárom éves koromig tűrtem a megaláztatást. Tizennégy évesen menekültem el abból a házból, mivel átharaptam szobatársam torkát.\
Attól a naptól félelemben éltem. Alkalmi munkákból tartottam el magam mint például: futárkofás, apróbb lopások.\
Tizenöt évesen jelentkeztek először miután képességek jelei, mikor is kizuhantam a negyedik emeletről, viszont egy csontom sem tört el.\
Ezen felbátorodva már komolyabb munkákat kezdtem elvállalni.\
Egyre nőtt a tapasztalatom de elhidegültem mindenkitől.\
Tizenhat éves koromban volt először összetűzésem a zsarukkal.\
Egy szokásos megbízás volt. Nem túl csábító de nem is megvetendő.\
Megtalálni, megölni felszívódni. A három lépés egy hasonló megbízatásnak.\
Az első két lépés simán ment, a harmadik már nem igazán.\
Még a helyszínen találtak, és tüzet nyitottak.Menekülés közben 3 zsarut öltem meg, viszont komoly sebeket szereztem.Ezután az ügy után egy darabig meghúzódtam, nem vállaltam a megbízásokat, álnevet használtam, megnövesztettem a hajam és ritkán jártam emberek közé.\
2 évig tartott míg az ügy elévült és újra visszatérhettem a munkámhoz.\
De ez alatt a 2 év alatt valami gyökeresen megváltozott.\
Mire észbe kaptam egy fekete pár szárny nőtt a hátamra, pár nappal a tizennyolcadik születésnapom előtt. A szárnyak ellenére jól mentek a dolgok míg nem elfogyott minden pénzem.\
Az első küldetésem az új munkaadómnál jó pénzt ért, viszont kijöttem a gyakorlatból. Majdnem belehaltam és részleges amnéziát szenvedtem.\
Pár nap múlva egy magánklinikán ébredtem. Miután összevakartak elvégeztek rajtam néhány tesztet, nem is teszt volt hanem kísérlet.Egy-egy rémálom szerű teszt után hetek, hónapok esnek ki.Körülbelül két éve vagyok bent, a tesztek ellenére úgy érzem megerősödtem, gyorsabbá váltam. Az utolsó kísérlet után amire emlékszem egy teljes év esett ki az emlékezetemből.Mikor felébredtem épp bent volt a szobámban a kijelölt orvosom.A segítségével, vagyis a ruháival és a belépőkártyájával sikerült kijutnom.Most feltehetik a kérdést mit csináltam vele.\
Elvágtam a torkát egy szikével.\
A kocsikulcsa is hozzákerült valahogy.A kocsijával sikerült eljutnom a folyóhoz. Itt megszabadultam a járgánytól.Az aznap estét egy bárban töltöttem és szereztem némi pénzt néhány fiatal punktól.\
Másnap az első dolgom volt hogy kibéreljek egy lakást. Valahol az Central Park környékén. Pár nap múlva ismét jöttek a megbízások és már csak azt kell eldöntenem melyiket teljesítem először...\
Képességei: nehezen törő csontok és egy pár szárny\
Felszerelés: Iron Maiden-es póló, BDU nadrág, Red Rooster bakancs, 2x 9mm-es, mobiltelefon";0;1250092428;\N;\N;1817
41590;"Nero Vincenzo";212;"80.98.159.162";\N;"Már elveszett minden erőm, fogalmam sincs, mit tehetnék még… Érzem az ütéseket, a fájdalmat, a kicsorduló vért…\
- Pfheh… Nem… bírom… tovább…\
Hát ezért kaptam azt a különös látomást? Hogy a halálomba rohanjak? Tényleg semmit sem tudtam tenni a többiekért? És végül úgy halok meg, hogy a múltam… nagy része továbbra is rejtély? \
Mennyire szánalmas… Vajon ezek után a lelkem… visszakerül Helához? Vagy egyszerűen örök sötétségre kárhoztatnak?\
Nem tudom, de ha képes vagyok még megidézni a vörös aurát, megpróbálok arrébb teleportálni, esetleg felvenni valamiféle védőpajzsot magam köré… de amíg nem pihenek és gyógyulok fel kicsit, félek, nem tehetek többet így itt, egyedül…\
<- Te… Asgardi… Legalább még… a nevedet áruld el… hogy tudjam, ki… végzett velem… ha már az okát nem értem teljesen…>";0;1250092706;\N;\N;1804
41598;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Elfogadom mindkettőt.\
Tyler a kábítót és a kötelet körönként egyszer tudod használni a hálóból csak öt van rajta és írd le milyen széles. \
Amúgy nagyon bejönnek Very Happy";0;1250097108;\N;\N;1735
41599;"Thorhalla";957;"89.223.214.212";\N;"Csak figyelte, hogy a vér záporozott a földre és ahogyan a fiatal férfi az utolsókat rúgta. Asgardon is mindenki így járt volna, ha Hela úgy parancsolja a férfinak. Csak figyelte, ahogyan a másik kettő még folytatta Landraf kínzását, noha már szinte biztos volt, hogy az ellenfelük belehalt a sérüléseibe. Ekkor tűnt fel egy újabb gépszörny és Einar arra nézett, ahonnan az érkezett. Hamarosan megszólalt Thanos hangja is. Amint a csomag leért a földre, ő felkapta és felvette a benne levő vastagabb köpenyt, ami benne volt, annak ellenére, hogy nem fog belehalni, hogy megfázik fázott egy kicsit. Egy egykezes csatabárd volt még a csomagban és egy tucatnyi dobható kis fejsze. Ezeket az oldalára tette az övére, mind jól fognak jönni, ha majd csatára kerül a sor. Még visszanézett a halottra és a két társára, véget vetni a háborúnak? Lenézett a holttestre, majd pedig odalépett hozzá, leguggolt a földre és felemelte a férfi fejét és a szeme felé nézett.\
{ - Ha vége van a háborúnak, akkor az úrnő soha sem kap újabb lelkeket – mondta egy olyan nyelven, amit nem érthetett a másik kettő alak, furcsa módon Landraf a halála ellenére is megértette, pontosabban a lelke. – Ezért hajítottad ki az ágyadból, mert megölt valakit, a Holtak úrnője… neki ez létszükség és nem tagadhatjuk meg tőle. Soha sem jutsz vissza hozzá, mert csak egy halandó vagy… }\
Ezzel ellépett a testtől, majd pedig felszállt a gépszörnyre, hogy visszavigye a bázisra. Einar csak biccentett a másik két alaknak, hogy vigyék, ha akarják, ő már végzett ezzel a nyomorulttal egy életre.\
//Folytatás: Végzettanyája//
\

\
(Kölcsönkenyér visszajár drágám Very Happy Még emlékszem, amikor leszúrtad a karimat Loki-val és kivégeztetted velem Shadow-t, a többi dologról nem is beszélve, hogy mit tettél Serenával, Hallával meg most Olaf-fal. Rosszabbak vagyunk, mint a gyerekek…)";0;1250097456;1250097495;"Thorhalla";1804
41670;"Thordin";1180;"79.122.96.223";\N;"A nap fénye kihuny, olyan, mintha napfogyatkozás lenne. Thordin koncentrál, ám eléggé kényelmetlenül érzi magát továbbra is. Már csak az hiányzik, hogy egymás kezét is megfogják. A harcos teszi ami tőle telik, és képességei engedik. Amikor hallja a hangot, nyel egy nagyot, hisz nem tudja vajon mire is számíthat. Galactus ereje hatalmas lehet, és talán… nem akarja kimondani a férfi, de talán... esélytelen a harc. Ellenben Thort nem hazudtolja meg, és ha azt kívánja kivont karddal támad. Mágia ide, vagy oda most felül kerekedik előítéletein, és próbálja legjobban kiaknázni lehetőségeit. Erre sosem számított volna, hogy ő, és a varázslat. De szükség törvényt bont, most pedig Asgard érdekeit kell figyelni. ";0;1250176624;\N;\N;1770
41600;"Thorhalla";957;"89.223.214.212";\N;"//Előzmény: Jeges tenger rész//\
Felszállt a gépszörnyre, ami egészen oda vitte vissza, ahol korábban voltak. Ott leszállt róla, mostanra már kellően megszáradt, csak a haját rázta meg, hogy az utolsó csepp víz is kijöjjön belőle. Mert útközben a jégcsapok, amik még a tengerparton fagytak bele a hajába felolvadtak és ismét úgy nézett ki, mint egy túlméretezett ázott ürge. Lassan indult befelé az épület belseje felé, a hangok alapján tájékozódva, hogy megtalálja a társait. Itt már kellően meleg volt, így a palástot, amit az előző helyen felvett leszedte magára és a vállára dobva haladt befelé. A pajzsa most ismét a hátán volt a megszokott helyén, míg az oldalán a vikingkard, a többi fegyver, amit még a másik helyen szerzett meg magának. A mozgás és minden után úgy tűnt, hogy mintha kissé többen lennének, mint korábban voltak. Még több halandó… Ekkor tűnt csak fel neki az égen levő hatalmas valami, korábban is érezte, hogy valami közeledik, de nem hitte volna, hogy ilyen hatalmas lesz és megint valami gépi borzalom.\
Bement az épületbe és megkereste Thanos-t, amint megvolt a lila bőrű titán odasétált hozzá nyugodt tempóban és megállt mellette. Végignézett a helységen, ahol voltak, remélhetőleg innen látszottak a többiek is, az újak is, végigmérte őket, és csak utána nézett rá a másik férfira.\
- Kik ezek? – kérdezte végül. – És mi a terved?
";0;1250098817;\N;\N;1754
41605;"Roy";177;"94.27.152.135";\N;"Követem vérontót, bár elég gyorsan ugrál. Először még megpróbálok futni utána, de mivel nem akarok kifáradni, pár perc rohanás után szárnyra kapok, majd úgy követem a szimbiontát. Nem ártana jó kapcsolatot kiépíteni vele. Pillanatnyilag ő a legerősebb köztünk. Nem ártana a közelében maradnom, mivel biztos hogy hullahegyek fogják jelezni az útját. Közben megérkezek egy elég nagy terembe. Valóban dugig van fegyverekkel és járművekkel. Keresnem kéne valami komolyabb lőfegyvert magamnak, mivel 2 pisztollyal nem fogok sokra menni. Meg is pillantom a tökéletes jelöltet. Pár méterre tőlem, egy fegyverszekrényben. Egy kiváló állapotban lévő MP44. A harmadik birodalom egyik legkiválóbb fegyvere. Gyorsan magamhoz veszem, majd annyi muníciót veszek magamhoz, amennyit csak tudok. 13 tár elég is lesz. Többet nem is tudok magammal vinni. Közben Vérontó már el is foglalta kiszemelt járművét. Szerencsére nem csak egy van belőle, szóval én is lecsapok a hozzám legközelebb lévőre, majd várom a többieket.";0;1250103018;\N;\N;1754
41609;"Shadow";715;"81.182.190.229";\N;"Az út ismerős volt, hisz ugyan az volt amin az előző alkalommal is mentünk, de most némán telt az út, mintha kivégzésre kísérne Tlalok. Mikor elérjük a trónterem előtti kis helységet akkor sincs jó tanács, vagy bármi. Fejet hajtok Tlalok felé, majd belépek a terembe, de ahogy láttam, most ő elmegy, így egyedül hagy. Azonban a terem is üres volt, de éreztem a késztetést, hogy menjek oda ahol múltkor voltam. Csak néztem a trónt, s vártam, de csak a néma csend fogadott, semmi több percekig. Aztán szagokat kezdtem el érezni, s eltűnt a trónterem. Fűben állok. Tlalok jut az eszembe, de most véráztatta fűben állok, egy csatamezőn, körülött holttestek, s csatazaját hallom valahol a dombon túl. Fegyvert kerestem azonnal, majd ha találtam ha nem rohanni kezdtem fel a domboldalon, majd a teteje előtt lopakodni kezdek lehajolva, s már lapulva lesek ki, hogy mi is zajlik ott. Próbálom felmérni ha látom, hogy mik, és kik harcolnak, s milyen erősek. Most elsőre csak megfigyelőként akarom az eseményeket felmérni.";0;1250108679;\N;\N;1752
41612;"Thorhalla";957;"89.223.214.212";\N;"Még mindig várakoztattak minket, kinéztem az ablakon odakinn emberek veszekedtek. Tényleg nem tudtam, hogy meddig akarnak minket itt tartani, vagyis engem, mert ártatlan voltam. Az, hogy a velem levő nő mennyire volt bűnös arról nem tudtam, de most Jon sokkal jobban érdekelt, hogy vele mi van. még nem hozták vissza, lehetséges, hogy azért, mert máshol hallgatják ki, vagy a fejsérülése volt sokkal nagyobb, mint hittem volna és valami komoly baja van. Hamarosan egy öltönyös férfi lépett be az ajtón rápillantottam és leült velünk szemben. Furcsa nevű szervezetett mondott, soha sem hallottam róla, tényleg azért volt itt, hogy segítsen, vagy most készülnek minket örökké elásni.\
- Stephanie Smith vagyok – mondtam. – Elárulná, hogy miért tartanak itt és miért lettem letartóztatva? Nem követtem el semmit…\
Ezzel biztosan elástam magam egy életre előtte, de most tényleg mással foglalkoztam volna, mintsem ez. Semmit sem tudtam, csak figyelmeztetni akartam a polgármestert és ennyi…
\
Miller figyelte az orvost, aki csak bólintott arra, amit mondott. Nem akart arról az érzésről beszélni, amit odakinn érzett, hogy miért is viselkedet úgy ahogyan. Mindez nem tartozott egy egyszerű orvosra. Fel kellett volna hívnia a feletteseit, vagy pedig remélte, hogy már értesítették őket és legalább nem a rendőrök kérdezik ki őt, hanem az FBI tagjai, mert inkább nekik beszélt volna az egészről. Rájuk tartozott igazából, vagy pedig olyasvalakikkel beszélt volna, akik nem nézik teljesen őrültnek azért, amit el fog mondani. És hisznek neki, valaki más volt a fejében, de hogy a mutánsokra ilyet ráfogni arról fogalma sem volt. Hálásan vette át az orvostól a fájdalomcsillapítót és a vizet, majd pedig bevette és lenyelte azt. Felpillantott, amikor letette volna a poharat és igen furcsán nézett a dokira, amikor az valami fadarabot vett elő. Elvette a férfi a poharat, majd pedig a botot a kezébe adta. Már szólni akart Miller, hogy erre igazán nincs szükség is menne a kihallgatókhoz, de nem maradt ideje, az orvos lecsapott vele a földre és villanás töltötte be a helységet. Miller meglepetten kiáltott fel, majd pedig már nem ő volt a helységben.\
Éles villanás, majd pedig a régi megszokott érzés, amit valaha éreztem, de valami nem stimmelt, nem így kellett volna lennie… nem lehetett az, hogy itt voltam… Persze, hiszen lassan mindenre emlékeztem, Loki kastélya, a kínzások, majd pedig a lendülő kard, de mégis hogyan? Thor volt itt velem, uram, királyom! Emlékeztem… minden úgy lett, ahogyan számítottam megöletett Loki, és pont vele…\
A fájdalom már-már elviselhetetlen, de meg kellett tennem, megígértem, hogy el fogom viselni érte. Más nem számított, a tekintetemmel még mindig őt kerestem, hogy lássam biztonságban van-e, és nem lesz-e az a sorsa, amitől annyira tartottunk. Ha lett volna más módja, akkor megtettem volna azt, de így is nyolcvan év parancsmegszegés mindkettőnk részéről, Thor-nak meg kellett értenie, hogy miért tettem. Az anyám is megértette, noha a húgom és az öcsém kevéssé fogadta el ezt a tényt. De mit tehettem volna, ha egyszer szeretem és nekem megért ennyit, hogy vállaljam érte, hogy Hela színe elé járulok? Mégsem bírtam ki felordítottam a fájdalomtól, majd pedig lerogytam Loki tróntermének padlójára. Felnéztem a káoszistenre, még mindig nem fogja feladni, soha sem fogja megtenni. De én akkor sem fogok beszélni, nem fogom az uralkodómat elárulni neki. Lehet, hogy nyolcvan évet várta arra, hogy itt legyek és megpróbáljon valamit kiszedni belőlem. Nem mondtam semmit, de már nem fogom sokáig bírni, hogy visszatartsam azt, amit tudok. Uram, Thor remélem egyszer megbocsátod nekem azt, amit tettem, ismét felordítottam. Ám ezúttal már nem tudtam mit tenni, elfogyott az erőm, csak egy egyszerű hadvezér voltam, semmi más. Ám megállt. Úgy tűnt, hogy tönkretettem a játékát, vagy pedig mégsem érdekelte annyira az, amit mondhatnék neki. Hallottam, amint Loki kiadta a parancsot a megölésemre és Halla pedig igent mondott. Azzal próbáltam nyugtatni magát, hogy így legalább biztonságban lesz. Még felnézetem a zöld szemekbe, ahogyan megállt előttem, gyönyörű még mindig, most is ebben a percben. Tudtam, hogy nem fog habozni, annál sokkal jobban ismertem őt. Nem könyörögtem, nem kapja meg Loki ezt az örömöt tőlem. Láttam a kardot emelkedni és végtelen lassúsággal közeledni a nyakam felé… egy utolsó éles fájdalom, majd pedig ez megszűnt és csak a sötétség maradt…\
És most mégis itt térdeltem királyom előtt, mintha mi sem történt volna. Mintha csak egy küldetésre kerültem volna erre a helyre, hogy Midgardot védjem és nem pedig kivégeztek volna. Felnéztem az uralkodómra, amikor megérintette a vállamat. A megszokott hangja jólesően hatott. Lassan keltem fel és hajoltam meg mélyen felé, a szememben tisztelet látszott és a hangomban is az csendült az értetlenség mellett, amikor megszólaltam. Önkéntelenül is a nyakamhoz nyúltam, hogy van-e ott heg vagy nincs.\
< - Királyom! – mondtam. – Csalódást okoztam neked uram! A parancsodat megszegtem érte és az életemet adtam, hogy Loki ne ölhesse meg, sajnálom uram! Hogyan lehetséges mindez? Hogyan lehetek életben, és miként kerültem ide Midgardra? >
";0;1250112994;\N;\N;1434
41615;"Shadow";715;"81.182.233.2";\N;"Jelentkezek a kalandra...";0;1250115738;\N;\N;1813
41728;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"A Főbejárati út előtt egy kikövezett út vezet kifelé a nagy kapuhoz. Oldalra és hátra haladva a Gardenbe juthatunk.";0;1250232738;\N;\N;1821
41620;"Thorhalla";957;"89.223.254.220";\N;"Tales of Asgard 2 cover\
Part 14 / 8 - Page 2 Tales_of_asgard_2_cover_by_MarkMorales\
Wizard cover\
Part 14 / 8 - Page 2 Wizard_cover_by_MarkMorales";0;1250148662;\N;\N;104
41628;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"Íme vagyok újra. Beindul a kaland nemsokára.";0;1250157582;\N;\N;178
41634;"Emily";1199;"78.92.210.201";\N;"Követi a nő pillantását vissza az épületre. Ja, tényleg onnan jött ki, bármilyen hihetetlen is. Acélkék tekintete visszavándorol Serenára, mikor az felteszi a kérdését.\
- Jahm, persze. Elnézést. –hangjában semmi megilletődöttség, puszta udvarias formulákként ejti ki a szavakat, majd hogy válaszoljon is a kérdésre, bemutatkozik.\
- Dr. Emily Brook vagyok. – nem felvág, megszokásból mondja így a nevét. \
~ Meg nem akarsz enni esetleg?~ - morran magában a másik nő szavaira, de hangosan csak ennyit felel:\
– Az könnyen lehet, ugyanis csak pár napja…kerültem ide. – először majdnem azt mondja, hogy érkezett, de mégse lenne ide illő ezt állítania, hisz nem érkezett, még csak nem is jött, hanem hozták. Egyébként mind hangja, mind tartása kimért eleganciával bír. Le se tagadhtná, hogy dokinéni. \
Ekkor kivágódik az ajtó, ő pedig egyetlen pillanatra megtörve komolyságát, összerezzen. Erre azért nem számított. Figyeli, mit mond a nő, maj csak ennyit bök ki:\
- Már megint? -Nem kedves,még mindig... :k";0;1250161210;\N;\N;1081
41644;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"Megtörtént, le is basztam. Most már összeszedi magát.\
Én meg elkezdtem a kalandom Smile";0;1250169962;\N;\N;1583
41645;"Thorhalla";957;"89.223.249.217";\N;"Összedobtam Halla családfáját a jelenlegi ismeretek szerint... szeretjük az északi isteneket, főleg ahányan vannak...\
Nevelőszülők ága:\
Magnus, the Hyrrokkin – mostohadédnagyapja, halott\
Arnora – mostohadédnagyanyja, halott\
Jon \"Hyrrokkin\" Magnusson – mostohanagyapja, halott\
Ginna Svendottir – mostohanagyanyja, halott\
Ingrid \"Hyrrokin\" Jondottir – nevelőanya, halott\
Lars Olafson – \"nagybátyja\" él\
Kara „Hyrrokkin” Jondottir - \"nagynénje\" , él\
Astrid „Hyrrokkin” Larsdottir – \"unokatestvér\", él\
Gunnar „Hyrrokkin” Larsson – \"unokatestvér\", él\
Ragnar, the Skogul – mostohadédnagyapja, halott\
Halla – mostohadédnagyanyja, halott\
Eldgrim \"Skogul\" Ragnarson – mostohanagyapja, halott\
Runa Visätedottir, mostohanagyanyja, halott\
Asvald \"Skogul\" Eldgrimson – nevelőapa, halott\
Rendes vérszerinti család:\
Laufey – nagyapja, halott\
Farbauti – nagyanyja, él\
Loki Laufeyson – apja, él\
Angerboda – mostohaanya, él\
Hela – féltestvér, az alvilág úrnője, él\
Jörmungand – féltestvér, Midgard kígyó, él\
Fenrir – féltestvér, él\
Sleipnir – féltestvér, halott\
Láng Bajnoka – egy ismeretlen gyermek, aki ugyanaznap született, mint Thorhalla, az anyja az ismeretlen tűzóriás királynő\
További ismeretlen gyermekek tucatjai, mind Asgardon, mind Midgardon\
Odin dinasztiája:\
Buri – üknagyapa, halott\
Bor – dédnagyapa, halott\
Bestia – dédnagyanya, halott\
Vili – halott\
Hoder – él\
Ve – halott\
Odin – mostohanagyapa, halott\
Gaea – mostohanagyanyja (Thor anyja), él\
Frigga – mostohanagyanyja, él\
Vidar – nagybáty, él\
Tyr – nagybáty, él\
Balder – nagybáty, él\
Hermod – nagybáty, él\
Thor – nagybáty – lehetséges mostohaapa is – él\
Sif – anya, él\
Amora – Thena és Einar anyja, él\
Thena – unokatestvér, él\
Einar – unokatestvér és férj, él\
Asvald Einarson - fia, él\
Fonn Einarson - fia, él\
Loki, apja, él (a többi a másik fán feltüntetve)\
További lehetséges rokonok:\
Mivel egyelőre nem ismer Thorhalla Lokidottir anyja, és két lehetséges anyja van még számon tartva, egy tűzóriás nő, aki képes volt emberi alakot felvenni és abban is látta csak az emlékekben Halla. Illetve a másik lehetséges Lady Sif, Asgard jelenlegi királynője.\
Azóta kiderült, hogy Sif a vérszerinti anyja.\
Sif – anya, él\
Heimdall – nagybáty, él";0;1250170027;1288043301;"Thorhalla";1413
58206;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Miután Thorhalla Helheimbe került a hadifogság miatt beszélgetésbe kezdett az atyjával Loki-val, aki az alkujuk értelmében mindenre igazat fog mond a leányának. Thorhalla első kérdése értelemszerűen az volt az atyjához, hogy kinek is a lánya.\
Loki pedig elmondta neki, hogy Thorhalla Sif leánya.\
Még egy Sif-es kép:\
Part 14 / 8 - Page 2 Asgardian_warrior_Sif_by_MARCIOABREU7\
Part 14 / 8 - Page 2 OTHER_SIF_by_MARCIOABREU7";0;1275520600;1278181652;"Thorhalla";1682
41646;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. augusztus\
Ultimate Spider-Man #1 - The New World According to Peter Parker\
Írta: Brian Michael Bendis\
Ceruza- és borítórajz: David Lafuente\
Alternatív borítórajzok: Marko Djurdjevic és David Lafuente
\
Majd’ 10 évvel ezelőtt az Ultimate Spider-Man megteremtette az Újvilágot, a klasszikus Marvel-univerzum újragondolt változatát, amely minden képzeletet felülmúlt. Most a csoda újra megtörténik: a tinédzser hálószövő életének legújabb fejezete az Ultimatum eseményei után kezdődik, és alapjaiban írja újra Pókember és környezete világát! Vadonatúj mellékszereplők és vadonatúj gonosztevők lépnek színre hónapról hónapra. Csatlakozzatok ti is az Eisner-díjas íróhoz, Brian Michael Bendishez, aki magával hozta a méltán népszerű rajzolót, David Lafuentét (Ultimate Spider-Man Annual, Patsy Walker: Hellcat)! Ki ne hagyjátok!\
Part 14 / 8 - Page 2 0101nez\
Part 14 / 8 - Page 2 0102h\
Part 14 / 8 - Page 2 0103myw\
Part 14 / 8 - Page 2 0104pur";0;1250170870;\N;\N;1181
41647;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"Nyugalmasan el vagy a lakásodban, mikor megváltozik körülötted a környezet a falak elkezdenek lemállni, a tévé össze-vissza kapcsolgatja magát, vagy magától bekapcsolódik, ahogyan a többi elektromos készülék is, úgy is, hogy nincsenek feszültségre kötve. Kábeleik is önálló életre kelnek. A kanapé és az ágyneműtartó folyamatosan ki- be nyílik. Mintha megőrült volna az egész lakás. Az egyik falon egy női alak válik ki, mintha a fal gumiból lenne kiválik az alak. Finom szép női alak, hamarosan elválik a faltól és az arca és teste, illetve ruhája is látszódik már. \
Part 14 / 8 - Page 2 746790-lady_death_23_super\
- Hail elnök úr. - mondja a lány mosolyogva, majd előretolakodva addig tol téged a szobán keresztül, míg bele nem botlasz az ágyba és rá nem ülsz. Ekkor a lány az öledbe ül szintén és előrehajol, érzed a finom illatát, leheletét a nyakadon.\
- Mit szólna egy privát beszélgetéshez? - kérdezi finom suttogó hangon. Jobb kezében még mindig a kardja van, másikkal a hátadat simogatja.";0;1250170885;1250170923;"Magneto";1720
41651;"Azareus";201;"89.134.151.45";\N;"A lány végignéz a tömegen, majd kicsit megijed az arcoktól visszafogja a kékes fényt, amit áraszt és a földre is letette magát. \
- Ismerlek titeket. A jövőből jöttem, a nevem Stephanie D... hívjatok egyszerűen Zafírnak, vagy Stephanie-nak. Tudom, mindig probléma van, mindig veszélyben vagytok, de ez most teljesen... más. Szóval én... - mondja a lány kicsit lehajtja a fejét és elvörösödik. - én... jöttem figyelmeztetni titeket. - újra felemeli a fejét és komolyan néz. \
- A jövőben rengeteg minden megváltozott. Amik kihatnak a múltra is, mivel visszajöttetek. Nem tudom miért, de ez nem jó jel. Nagyon nem jó. Mondjuk úgy, hogy 23 év alatt rengeteg minden változott. Több, mint gondolnátok. Semmi más ötletem nincs, hogy mit keresnek itt rajtatok kívül. Itt minden pusztaság és rombolás, viszont ti itt összegyűjtve, ti vagytok most a világ legerősebb mutánsai. Nem ártana valami óvintézkedést alkalmazni.\
";0;1250172496;1250172525;"Azareus";1081
41657;"Serena Davidson";478;"89.223.249.217";\N;"Jackie nem nagyon tudott mit mondani, bár azon, hogy nem mutattam be a lánynak azt megemlítette. Felnevettem ezen az egészen, majd pedig ránéztem.\
- Bíztam benne, hogy be tudsz egyedül is mutatkozni – mosolyogtam rá. – Pangloss mester nézd meg alszik, ő nem tudná, és Wilhelm pedig még túl kicsi hozzá, de te nem.\
A nő végül bemutatkozott, aki megérkezett, Stephanie… szerettem ezt a nevet, de végül nem mondta ki végig a nevét, furcsa, hanem egy másikra váltott. Szóval ő is valami szuperhős lehetett, hogyha fedőnevet használt. Zafír? Tökéletesen illett hozzá, a szeme színe miatt is, és azért is, hogy ilyen fény lengte körbe. Vettem egy mély levegőt és akaratlanul is megszólaltam, pedig nem akartam megtenni.\
- Az édesanyám neve is Stephanie volt – jegyeztem meg halkan\
Hallgattam, amit mondott, szóval a jövőből érkezett? Ezek szerint lehetséges volt az időben utazás? Veszély, ahogyan a leányzó is mondta mindig volt és ezt tudtuk is. Megcsóváltam a fejemet, amikor azt mondta, hogy a legerősebb mutánsok? Amikor csak plüssöket vagyok képes élesztgetni? Ha Adia nem lett volna velem, már régen halott lennék és Jackie mutáns sem volt. Ennek ellenére nem tudtam nem észrevenni, hogy Jackie miként nézett arra a lányra. Szigorúan pillantottam rá, amikor csak szórakozott. Nem kellett volna így bánnia azzal a szegény lánnyal, mert láthatólag jót akart. Odafordultam felé.\
- Ne bántsd szegényt! Csak jót akar – mondtam. – És igyekezz kevesebb nyálat csorgatni, amíg ránézel, mert alig feltűnő. Úgy vélem egyelőre maradjunk még és hallgassuk meg, hogy miért jött pontosan és kik is, akik minket akarnak, tudod én mutáns vagyok, noha a képességem egy viccnek is rossz… Vérontó szerint legalább is.\
Vettem egy mély levegőt és a lány felé fordultam.\
- Stephy – mondtam. – Elnézést, Zafír. Miért keresnek minket egyáltalán? Jackie tényleg nem mutáns és nos az én képességeim is csak arra jók, hogy kisgyerekeket szórakoztassak vele. Nem lehet, hogy összekeversz minket valakivel?";0;1250174059;\N;\N;1081
41660;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Stephanie belép a kórházba, ahol a recepciónál egy nővérke fogadja mosolyogva. \
Part 14 / 8 - Page 2 Moru4\
- Jó napot, kisasszony! Nos, úgy látom, nincsen életveszélyes, de még csak súlyos állapotban sem, ezért meg kell kérnem, hogy üljön le, és várakozzon. Még mindig rengeteg sérültet találunk a katasztrófák miatt, akik nálunk próbálnak menedéket keresni. Köszönöm a türelmét.\
Ha Stephanie leül, akkor kezdhet várakozni, jó sokáig... Ki tudja, meddig.
";0;1250174501;\N;\N;1763
41679;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Köszi, de ő megoldja ezek nélkül is viszont Halloweennak nincs még gépe és Emily se írt még titeket megvárlak mivel a kalandban úgy se érnétek csak úgy hipp-hopp oda azt az időt számolom fel a támadóknak.";0;1250178291;\N;\N;1735
41687;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Vérontó felpattan új járművére, és vihorászva megy vele pár kört, majd kilő pár lézersugarat a falakba.\
- EZ NAAAAHAHAHAHAHAHAGYON BABA!!! BUMM, BÉBI, BUMM!!! HAHAHAHAHAHAHAHA!!!\
Majd leszáll Thanos elé, és elvigyorodik.\
- Nnnnna. BUGIZZUNK VÉGRE, KOMÁM!!!";0;1250179666;\N;\N;1754
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:25

41688;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Öööö… Na jó, itt van egy csomó ismeretlen fazon, zöld behemót, sárkány, gigantikus gépizé…\
Hát ez nekem kicsit sok.\
- Hé… Hahó, hé… Van itt valaki… aki tudja, mi folyik itt? Ki kivel van? Én most… kivel vagyok?\
Grendi… Te biztos vágnád, mi van, de én… Nem nekem való ez, frankón nem!!!\
És amikor az a hatalmas robot is megjelenik előttem…\
- ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!!\
Kislány módjára sikoltok fel.";0;1250179823;\N;\N;1810
41689;"Serena Davidson";478;"89.223.249.217";\N;" ~ Serena azt ugye jól látom?! ~ kérdezte Adia. ~ \
~ Istenem… ~ többet nem is tudtam gondolni. ~
\
A lány viszonozta az ölelést és szorosan ölelt át engem. Közben a többiek hangját még hallottam hátulról, úgy tűnt, hogy a doktornő nem volt túl barátságos, sem pedig olyan, aki hitt volna ennek a lánynak. Tyler azonban a hangok alapján igen, aminek örültem, hogy nem én vagyok az egyelten, aki így hisz. Az az ősz hajszál, zavarba ejtő volt, roppantul, de még próbáltam vigasztalni inkább. Amikor eltolt magától megfogtam Wilhelm kezét és kicsit távolabb húztam a lánytól őt is. Még nem keltem fel, csak guggoltam továbbra is és figyeltem, hogy mit mond. Az apját megszállták a jövőben, az apja pedig… ugye nem ő volt az? A képesség ugyanolyan és az a hajszál. Össze voltam zavarodva, a szavai is kissé nehezen jutottak el hozzám. Szóval akkor mégis az marad, hogy megtaláljuk a saját énjeinket és utána valamit majd csak kitalálunk.\
Már válaszoltam volna a kérdésére, amikor valakinek meghallottam a hangját, sírva néztem fel a hang irányába, majd pedig már futottam is felé és Donald nyakába ugrottam sírva és átöleltem és pusziltam arcon.\
- Annyira örülök, hogy egyben látlak – mondtam sírva, majd nem túl erősen ütöttem egyet a vállára. – El sem hiszed, hogy mennyit aggódtam érted azok után, hogy fejbelőttek. Azt hittem, hogy meg fogsz halni Donald…\
– Örülök, hogy látlak Donald! – mondta Adia. – Hiányoztál!\
Majd pedig rájöttem, hogy mit is teszek teljesen elvörösödve húzódtam el tőle és léptem néhány lépést hátra.\
- Azt hiszem, hogy inkább segítsünk Stephy-nek – motyogtam zavartan.";0;1250179843;1250179858;"Serena Davidson";1081
41690;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Elfogadva Smile";0;1250179944;\N;\N;1735
41691;"Thorhalla";957;"89.223.249.217";\N;"Név: Strykjärnhäst (iron horse)\
Sebesség: 150 km/h\
Férőhely: 1\
Hossz/magasság: átlagos Asgardi paci értékek\
Egy önálló gondolkodású állati intelligenciával bíró mechanikus ló. A tulajdonságai és képességei ugyanazok, mint egy mezei hátasé, csak éppen fémből van és mesterséges intelligencia és nem természetes. Harapni tud, rúgni is, mindenben olyan, mint egy tényleges megszokott ló. Csak a robot alkatrészek miatt jóval gyorsabb azoknál.
\
Part 14 / 8 - Page 2 Ariat-horse";0;1250180262;\N;\N;1735
41692;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Elfogadva Smile";0;1250180313;\N;\N;1735
41697;"Ko-Rel";931;"89.223.249.217";\N;"Lehetséges, hogy elkésett, mert valami történt és Ko-Rel látta, hogy Galactus szeme az egyik irányba mozdult, majd pedig valami fény áradt fentről az égből és egy robot jelent meg előttük. Ko-Rel azonnal a levegőbe repült, onnan a távolban látta azt, amit feltehetőleg Galactus nézhetett, majd pedig a menekülő tömegre pillantott, vajon hányan fognak belehalni abba az irdatlan nagy robotba, ami most jelent meg előttük? A két fekete bőrű férfi máris nekitámadott a robosztus darabnak. Néhányszor igyekezett távolról gyorsan körberepülni azt a valamit, hogy gyengepontot fedezhessen fel rajta. Most mennyire örült volna, ha a páncélján keresztül kapcsolatba tudott volna lépni a Worldmind-dal. Akkor talán tudott volna valamit erről a dologról, de így erre nem számíthatott. Ha sikerült valamilyen gyengepontot találnia a kree nőnek azon a gépezeten, akkor oda célzott és lőtt rá, ha pedig nem, akkor a robot fején a szemeket célozta, reménykedve, hogy sikerül ott bármilyen rendszerben kárt okoznia, ha átviszik a lövések a gép anyagát. Arra pedig mindvégig ügyelt, hogy ne maradjon olyan közel ehhez, hogy az elérhesse a kezével, ha lecsapni készülne a repkedő nova-ra.";0;1250182948;\N;\N;1810
41698;"Azareus";201;"89.134.151.45";\N;"Stephanie nem bír megszólalni, látja, ahogy Serena átöleli Donaldot és kicsit elkerekedik a szeme. Még nagyobb zavarba jön, mikor Tyler megkérdezte ki az apja, elfordulna, de nem teheti, helyette ismét elvörösödik. Úgy tesz, mintha nem is hallotta volna a kérdést inkább így a másikra válaszol.\
- Nem tudom hol lehetnek, de biztosan keresnek, és tudják, hogy itt laktatok régen. Szóval... jó lenne lelépni, míg kitaláljuk mi legyen. Annyira erősek, hogy akár egyetlen tag is végezhet mindannyiunkkal. A jövőbeli énjeitek messze túlszárnyalják a mostani képességeiteket.
\
Lejövök és Serena a nyakamba ugrik, ameddig engedi viszonzom az ölelést barátilag. Jackie kérdésére meglepődök. \
- Miért, arra számítottál? Ugyan, egy fejlövés mi az nekem? - Kérdezem vissza félig csípősen félig vicceskedve. \
Majd a lányra fordítom a tekintetem és elkomolyodik az arcom.\
- Szóval akkor jól hallottam a lépcsőfordulóban, amit hallottam. - megvakarom a fejem - Hát ez így reggeli után elég sok nekem. Először is nem hiszem, hogy ennyire erősek lennének. Másodszor, tényleg milyen bizonyítékot tudnál felmutatni, hogy a jövőből jöttél? Bocsáss meg, de mint a friss csapat vezetője erre is kell gondolnom. Nem zárhatok ki semmit. \
Stephanie hirtelen nem is tudja mit csináljon, vacillál, az agyában pörögnek a gondolatok, majd úgy dönt nem lehet tovább húzni az időt. Arca megkomolyodik, és felhúzza jobb karján a ruhát, a könyökhajlat tele van tűszúrásokkal elvörösödött nyomokkal. Kezén végigáramlik egy kékes fény pár pillanatra, csak hogy Azareus is lássa kivel van dolga. A lány visszahajtja a ruháját. \
Elkerekedett szemmel nézek. \
- Na ne... ez egy nagyon rossz vicc";0;1250183211;1250527300;"Azareus";1081
41699;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"A kis csevejt megzavarja az, hogy elkezd bomlani a tető, mivel valaki felülről beszakította és le is esett. Kis csattanással érkezik a test a tetőről, ráadásul talpra esik és látszólag semmi baja. Feláll és kinyújtja magát. Fura egy lény, de a tapasztaltabbak már rájöhettek, hogy ez egy szimbionta. \
Part 14 / 8 - Page 2 395393-94419-toxin_super\
- Hehehe... kezdődjön a bugi !!! - kiáltja el magát érces hangon és Stephani felé nyújt egy vastag csápot, ami azonnal a szemközti falhoz csapja őt. A lány nagyot nyekkenve elájul, ahol van és a földre zuhan. A szimbionta a többiekre néz, közben kezén a karmok nőnek tíz centimétert pillanatok alatt.\
- Hehehe, ki kér még? Fiúk, lányok, mindenki jöhet!
";0;1250183238;1250183277;"Magneto";1081
41700;"Max Evans";1217;"94.27.204.202";\N;"Mikor felbukkant a fák közül az érkező hős csapat Hulk még mindig a hatalmas szárnya lénnyel játszadozott, kezdett gyorsulni a helyzet és sajna nem a jó irányban. Ha nem is a zöld lény által de a sárkány féle fajta barátunk is földet fogott, miután kaptunk egy fincsi lökést, valószínűleg az épp felénk néző Galactustól. Ennek következtében nem messze a földtől bemutattam egy rövid, inkább időben mint hosszban hátra szaltót ami nem igazán volt betervezve. Közben előkaptam a maszkom, így mikor a képességiem segítségével viszonylag légiesen sikerült landolnom már a fegyvereim készítettem elő. Kabát ujjak felgyűrése a pengék kezelhetőségének érdekében és a kézi fegyver övbe tűzése. Amint ezekkel végeztem egy nagy vakító sugár keretében a hajóból aláhullott valami gépezet, nagy robaj közepette . Páran egyből lerohanták az óriást. Nem éreztem még úgy, hogy számomra érdemes lenne ilyen magán akció, ezért egyenlőre csak végignéztem a többieken, bár sajna nem ismerem őket, így csak egy” Hello, mi a szitu?”-t tudtam elő adni a hős bagázs felé, miközben a fejemet vakarásztam.";0;1250183342;\N;\N;1810
41701;"Davics Tucker";1219;"87.242.35.102";\N;"Javitottam! Very Happy";0;1250183749;\N;\N;1807
41702;"Emily";1199;"78.92.210.201";\N;"- Akkor az enyémtől – nem mondaná azt, hogy tőlem, mert… mert nem. – Nem kell tartani, ugyanis én Jerseyben lakom. – És pont. Azért biztatón rámosolyog a lányra, érzékelve annak zavarát a mi miatt is? Elpillant, követve Stephanie tekintetét. Óóó…khm, így már világos. A nőknek az ilyen általában gyorsabban leesik. Azon csak szemforgat, hogy Donald itt akadékoskodik, majd a lány megmutatja a…mit is? Mindegy,láthatóan meggyőző hatást ér el. És ekkor már szólna is de…platty és Mily drága automatice lép hátra kettőt Tyler és Jackie fedezékébe. Férfiak előre alapon. ^^”\
- Egyetértek. Ez egy nagyon rossz vicc. – suttogja.";0;1250183922;\N;\N;1081
41703;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Szereplők\
Redrose:\
Ko-rel, Tao, Tyler, Serena, Nikita, Vutha, Hulk, Jackie, Sólyomszem, Martin Davis, Debora, Sam, Laaksonen, Tobi, Centurio, Showtime, Mr. Adrenalin, Pókember, Morsus, Skullfire, Logan, Amerika Kapitány\
Galactus és a robotja\
Asgard:\
Thor, Thorhalla, Thordin, Skurge, Thena, Amora\
Mesterbűnözők:\
Thanos, Gwen (Emily njk), Tyler njk, Roy, Vérontó, Vészmanó, Matsumoto, Ultron robotok, Einar, Shadow, halloween, Blake, Holló (John njk)\
Kiestek:\
Perun, Deadshot, Miss Marvel, Mysterio, Svarog, Tony, Ivab Pretyakov, USA Ügynök\
Elhunyt:\
Landraf";0;1250184046;\N;\N;1735
41706;"Thorhalla";957;"89.223.249.217";\N;"Méla undorral figyelte a halandókat, ahogyan válogatták a gépeiket, oldalra pillantott, amikor végül megérkezett Matsumoto és Vészmanó is. Értük sem volt oda különösebben, de legalább normálisan együtt lehetett velük harcolni. Úgy tűnt, hogy a narancssárga illető is talált egy fém járművet magának. Thanos-ra pillantott, amikor az válaszolt neki, csak bólintott, hogy érti, akkor hamarosan még több ellenségétől szabadulhat meg. Újra Landraf holttestére pillantott, a lélek még benne volt, igen. Innen nem fog eljutni Hela-hoz, bármennyire is akart az az áruló. Elindult keresni magának valamit, amivel könnyedén és gyorsan közlekedhet. Egy griffnek, pegazusnak, esetlegesen egy sárkánynak nagyon örült volna, de egyiket sem sikerült találnia, azonban hamarosan egy félig gépből leledző lovat talált. Megállt annál a helynél, ahol az állat volt, látszott rajta, hogy nem olyan, mint amivel Einar valaha is találkozott, ennek ellenére nyihogott és ugyanúgy viselkedett, mint azok, amikkel a férfinak volt már dolga. Végül bement a karámba, ahol a ló volt, az nem tett semmilyen olyat, ami ellenséges lett volna, a férfi odalépett hozzá és megsimogatta az állatot, az továbbra is úgy reagált, mint kellett volna neki. Így tett rá kantárt és nyerget, majd pedig ezzel az állattal indult kifelé az épületből a többiekhez csatlakozván.\
//Folytatás: Hegy//\
Part 14 / 8 - Page 2 Ariat-horse
";0;1250184943;1250267332;"Thorhalla";1754
41707;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Elfogadva gyerekek.\
Ide írhattok itt gyűlnek az utasok:\
http://xmenreneszansz.portbb.com/viewtopic.php?id=1782\
Jelentkezők:\
Steph és Miller\
Rorschach\
Tyler\
Antony\
Tobi\
Sam\
Shadow\
Sakura\
Roy\
Castle";0;1250185559;\N;\N;1813
41708;"Max Evans";1217;"94.27.204.202";\N;"Nem rég befizettem egy hajó utra, úgyis sok üdülési jegyet kapunk rendőrként. Szóval kivettem egy kis szabadságot és teljesen civilbe elindultam a brooklyni kikötőbe. Nincs nálam sok csomag, csak egy hátizsák és egy nagyobb táska kerekekkel. Erre az utra se fegyvert se a maszkomat nem hoztam. Remélhetőleg balhé mentesen telik majd az út, csak napozás és koktélozás, nameg sok-sok alvás:rolleyes:. \
Amint oda értem megkerestem az utazási irodánál kapott infprmáció szerint a hajómat. Becsekkoltam a hídnál, majd megkerestem a szóbám és lepakoltam a viszonylag tágas fülkémbe.";0;1250186223;\N;\N;1782
41709;"Thorhalla";957;"89.223.249.217";\N;"Igen furcsán néztem a mellettem ülő nőre, érdekes hozzáállás volt, ahogyan visszakérdezett a cég névre. Nem mintha én megjegyeztem volna, rendben még vissza tudtam volna mondani, de semmiképp sem viselkedtem volna így egy hasonló emberrel, aki éppen most készül minket örökre börtönbe küldeni. De meglepődtem, mert nem, pontosan az ellenkezőjét mondta. Döbbenten néztem a férfira, amikor azt mondta, hogy tudják, hogy ártatlanok vagyunk. Ez nem egy olyan fordulat volt, amit az ember megszokhatott egy filmből vagy pedig könyvből. Hacsak nem most elengednek, aztán tűnünk el nyomtalanul örökre. Jaj, túlságosan paranoiás vagyok, ha ideges leszek.\
- Tényleg? – kérdeztem meglepetten. – Tudom, nem válaszolhat, ugyanis titkos adatok… a párom FBI ügynök. Egy kávét elfogadnék uram, és esetleg meg tudják mondani, hogy Jonathan Miller hogyan van, aggódóm a fejlövése miatt…
\
Keserűen néztem a királyomra. Lehet, hogy helyesek voltak, de egyvalakit így is úgyis becsaptam és nem teljesítettem, amit ígértem. Valamit hátra kellett hagynom, hogy megmenthessem és itt nem csak az életemről volt szó, hanem másról is. Hiszen ő határozott parancsba adta, hogy fogjam el és vigyem elé. De nem tettem meg, mert féltem, hogy rosszabb esetben megölik, míg a lehető legjobb esetben pedig száműzik lehetséges, hogy örökre. És miért? Mert volt egy „kis” nézeteltérése Thor-ral. Számomra is kemény lecke volt, mert nem cselekedhettem úgy, hogy mindenkinek megfeleljek maradéktalanul. És mégis most királyom szavai… ő elégedett volt azzal, amit tettem. Ha nem lett volna, akkor feltehetőleg vissza sem hozott volna az életbe, így legalább ennyi vigasztalhatott. Szóval éltem, megmentetett itt lenn voltam Midgardon, úgy ahova mások csak feladattal juthatnak le, engem pedig kimentettek Hela karmai közül. Milyen ironikus, soha sem gondoltam volna, hogy így fogok ide lejutni ebbe a birodalomba. Mégsem voltam nyugodt, miért lennék itt pont vele, hacsak nem történt vele valami…\
< - Halla? – kérdeztem halkan. – Ugye vele minden rendben van uram? >\
Jellemző, hogy nem is a családomra kérdezek rá első körben, hanem arra, hogy mi van vele. És nem is mondok köszönetet azért, hogy ezt tette értem. Fáradtan csóváltam meg a fejemet és temettem az arcomat pár pillanatra az arcomba. Nekidőltem valaminek, aminek itt benn tudtam, majd pedig néhány másodperc után néztem csak fel királyomra.\
< - Bocsáss meg uram, köszönettel tartozom azért, hogy ezt tetted velem és értem, nem szolgáltam rá – mondtam. – Miben lehetek most a szolgálatodra királyom? Az életemmel tartozom neked, kérj bármit megteszem! >
";0;1250186351;\N;\N;1434
41710;"Peter Castle";183;"91.146.134.67";\N;"A Times Squarenek szó szreint a pokol lett úrrá ezért elmenekültem onnét. Békére, nyugalomra vágyom nem pedig lövöldözésekre. Csoda ,hogy egyáltalán még élek ,de nem érdemes hisztizni mindenképpen eljöttem volna hiszen jegyem van méghozzá egy szép kis hajóútra. Brooklyn elég nagy hát még a kikötője csak azt tudnám melyik az én hajóm. Közelebb megyek egy hajóhoz megnézem hátha van rá írva valami ,de nem látok semmi különös írást csak egy szám van rá írva meg a neve. Hátrafordulok és egyből szaladok is a kis ablakhoz. A nő karjával megmutajta melyik hajóra kell szállnom. Nincs sok időm láttam is, hogy épp az előbb szállt be valaki. Még mielőtt a lábamat tenném egy vizen közlekedő járműre belegondolok: -nem vagy-e víziszonyos esetleg tengeribeteg?-de mindegy mert már nincs vissza út, ideje ,hogy hajókázzunk egy kicsit. Megkeresem a helyemet lepakolok bár nincs sok holmit majd körbenézelődök.";0;1250186760;\N;\N;1782
41711;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Biztos vagy benne…?\
Az Úr vezetett ide, hát idejövünk, Walter! Az álcád tökéletes. Lenyomozhatatlan. Te magad varrtad szeméttárolókból összeszedett alapanyagokból, a tálcát szintén nem vettük, hanem találtuk, szóval felesleges aggodalmaskodnod. Isten vigyáz ránk.\
É-Értem… Csak én még sosem voltam ilyen hajóúton, és nem tudom, el tudok-e játszani élethűen egy pincért…\
El tudod, Walter! Gyerünk, mozogj, és juss fel arra a hajóra! Abban a bárban, a szánalmas, de hasznos informátoromból kiszedtem, hogy ezen a hajón lesz valami, ami érdekelhet minket… Nem számít, mennyien köröznek minket, az igazság útjába senki sem állhat, Walter!\
Igen… Úgy van, Rorschach. Akkor… indulok.\
Megindulok a hajó felé, ahol felmutatom a hamis igazolványomat, a megbízólevelemet, és egyebeket, ha kérnek… Remélhetőleg a biztonságiak felengednek, és el tudok vegyülni a többi kiszolgáló között az úton…\
Part 14 / 8 - Page 2 30872288";0;1250187398;\N;\N;1782
41722;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai eladási adatok - 2009. július\
Képregények eladási listája - TOP 10\
1. Captain America: Reborn #1 (Marvel)\
2. Blackest Night #1 (DC)\
3. Batman and Robin #2 (DC)\
4. Amazing Spider-Man #600 (Marvel)\
5. Green Lantern #43 (DC)\
6. Green Lantern #44 (DC)\
7. Dark Avengers #7 (Marvel)\
8. Incredible Hulk #600 (Marvel)\
9. Captain America #601 (Marvel)\
10. Ultimatum #5 (Marvel)\
Kiadók piaci részesedése - TOP 3\
1. Marvel - 37,20%\
2. DC - 30,36%\
3. Dark Horse - 5,31%\
Part 14 / 8 - Page 2 0128";0;1250200534;\N;\N;1181
41723;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Egy kissé viseletes, kopottas sporttáskát cipel benne a kevés cuccával amit az útra elhozott. Frissen és energikusan mozog a hajó irányában.\
Közben azon mélázik mekkora szerencséje volt, hogy meg nyert egy luxus hajó utat, és egy petákot sem kell fizetnie-e érte. Valami bugyuta rádiós játékban nyerte. Válaszolt pár kérdésre, nem is emlékszik már hogy milyen kérdések voltak. Nem is ez a lényeg, végre pihenhet, és elfelejtkezhet róla, legalábbis egy kis időre, hogy mutáns. Remélhetőleg semmi sem fogja megtámadni a hajót, és elsüllyedni sem akar majd. Akkor tényleg elfelejtkezhet arról hogy mi is ő. \
Átadja a papírokat amik bizonyítják hogy jogosult az útra, és nem valami potyázó. Cserébe megkapja a szobája kulcsát, felszállhat a fedélzetre ahol az utasok többsége már jelen van.\
//Folyt: Fedélzet//";0;1250200946;1250835732;"Tyler";1782
41732;"Azareus";201;"89.134.151.45";\N;"Megjelenik egy újabb szimbionta és azonnal cselekszik, egy csáppal odavágja Stephanie-t a falhoz. Kezemmel rögtön nyúlok, de már csak annyit tehetek, hogy a falról leesését lelassítom. Feldühödöm, két kezemet ökölbe szorítom és azonnal hatalmas holdfényselymek jelennek meg a testem körül és ide- oda mozognak. Ez a düh jele, épp most ismertem meg... a lányomat?! Még mindig nem hiszem el. De az már fel is mérgesít, hogy bántják őt. Serena megfogja őt és kiviszi innen a kis Wilhelmmel együtt Tyler pedig Emilyvel. \
Az erőmmel letaszítom a szimbiontát a Földre, teljes erőmből, hogy meg se tudjon mozdulni. \
- Támadd Jackie!!! A földön van, de nem tudom meddig bírom ott tartani!!!";0;1250233671;1250233755;"Azareus";1081
41733;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"Jackie/Azareus:\
Azareus letaszítja háttal előre a szimbiontát a földre, aki nagyon ellenáll, megpróbál felállni, és mindig visszahuppan a földre, de egyre tovább sikerül feltápászkodnia, Azareusnak minden erejére szüksége van, hogy lent tartsa a földön. \
Mikor Jackie támadna, a szimbiontáról lebomlik a maszkja. Jackie legnagyobb meglepetésére saját magát látja, kicsit ráncosabban, és pár őszhajszállal a hajában. \
- Hehehe ez, hogy tetszik? Meglepődtél Jackie fiú? Hehehe! - mondja Jackie hangján a szimbionta. - Vérontóval jó barátok lettünk, egy idő után. Nagyon... jó... barátok. Hehehe. \
";0;1250233708;\N;\N;1081
41734;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Kijutnak az épületből. Jackie és a másik fickó viszont benn maradnak, valószínűleg hogy feltartsák a szimbiontát. \
~Nem lesz ennek jó vége....~\
-Vigyázz!-\
Kiáltja mikor Serena előtt megjelenik egy alak a semmiből, de már elkésett. A férfi miután lecsapott megfogta a gyereket és kifelé indul.\
-Nem fogom hagyni...-\
Elengedi Emily kezét, amit eddig fogott, és beleolvad a kikövezett útban. Abban a pillanatban az út meg-meg remeg mintha csak a dühét közvetítené. Megpróbálja elnyelni, elsüllyeszteni a fickót úgy térdig és két csáppal lefogni az alakot. Míg Serena magához nem tér, és cselekszik. Neki talán könnyebb vissza szerezni Wilhelmet a képességeivel anélkül hogy a kicsi megsérülne. Nem meri kiragadni a kezei közül, az ereje nem igazán jó ilyesmikre.";0;1250234844;\N;\N;1821
41737;"Thorhalla";957;"94.44.28.248";\N;"//Megávárom, amíg még Sakura ír, és azt hiszem Tao is ma jön, így akkor, hogy ne maradjon ki ebből a körből már, várok holnap reggelig. Bocsi, ha ezzel feltartalak titeket.//";0;1250239745;\N;\N;1776
41748;"Davics Tucker";1219;"87.242.35.102";\N;"Erről van szóó Laughing 🔫";0;1250247708;\N;\N;104
41753;"Thorhalla";957;"94.44.28.248";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Hulk_5_cover_colored_by_skage\
Part 14 / 8 - Page 2 Thor_smash_more_by_skage\
Part 14 / 8 - Page 2 Thor_Smash_by_skage";0;1250260627;\N;\N;104
41757;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Thor mérgesen Thordinra néz.\
< - Nem az \"agyában turkáltunk\", mert Galactus számára a beszéd egy elavult ősi és felesleges technika. Mondhatni a szintjére kellett emelkednünk és megkaptuk a válaszunkat. >\
Aztán Thenára és Skurgere néz.\
< - Nem. Nem megyünk harcba. Thorhallának igaza van. >\
< - De apám... nem adhatjuk fel! >\
< - Nem is... - mondja mosolyogva Thor - de így kevesen vagyunk. Szövetkeznünk kell az úgy nevezett \"jó\" oldallal sokan olyan erőkkel rendelkeznek, ami már a miénk határait súrolják és bár gyűlölöm a halandókat bevonni, de minden erőnkre szükségünk lesz. Amora kedves, kérlek mutasd meg hol annak. >\
< - Ez a tervünk? -
csattan fel Thena - Átkozott halandókra bízzuk a világegyetem sorsát? >\
< - Dehogy. Összegyűjtünk mindenkit. Elég ideig játszottuk ezt a nevetséges sakkjátszmát... Thorhalla úrnő, mit szólnál ha vissza hoznánk a szerelmed a helyére? >
\
Kérdezi Thor kaján mosollyal, amiben látszik a háború heve.
";0;1250264478;\N;\N;1770
41758;"Ko-Rel";931;"94.44.28.248";\N;"Egyelőre úgy tűnt, hogy nem voltak túl sikeresek, noha a robotnak becsapódott a néger férfi az hátrálni kezdett. Akkor talán volt némi esélyük arra, hogy mégis tehetnek vele valamit. A lövése eltalálta, így legalább Ko-Rel megtudta, hogy nincsen védőpajzsa, vagy ha volt is a lövedéke átment rajta. Látta a levegőből, hogy hárman nekitámadnak a robotnak, noha ők sem érték el. A robot lövedéke eltalálta őket és nem sikerült kivédeni. Még lövéseket is hallott, de azt már ne, hogy be is csapódtak volna, csak lepattanó hangokat. Szemből nem sok esélyük lesz, a robot szabad keze lecsapni készült a fekete bőrű férfira. Nem volt túlságosan sok ideje gondolkodni. Valahogyan a földre kellett juttatni azt a kellően magas gépezetet. Ezt pedig csak úgy tudta volna a legjobba megoldani, amíg a társai szemből foglalják le azt a gépet. Jóval a gép csapkodó karjai mellett repült el a robot mellett a távolba és keresett valamit, mivel egy hosszú autópályán voltak feltehetőleg voltak lámpaoszlopok is ott. Ha igen akkor az egyiket kitépte a földből és azzal repült neki a robot hátának reménykedve, hogy az erejétől sikerül átszakítani a fémvázát és károkat okozni benne.";0;1250264803;\N;\N;1810
41766;"Taikuri";1179;"213.181.198.146";\N;"Üdv.\
Oké nekem tökéletes már kezem sem beteg szóval tudok írni. Smile Majd értesítem róla az asszonyt. Very Happy";0;1250269784;\N;\N;1800
41767;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. augusztus\
The Darkness #79 - Regicide 1: Pros & Cons\
Írta: Phil Hester\
Ceruza- és borítórajz: Jorge Lucas\
Alternatív borítórajz: Whilce Portacio
\
Jackie Estacado, a Sötétség hordozója megunta, hogy ellenségei bokszzsákként használják, ezért összeállít egy tolvajokból, csempészekből és gyilkosokból álló csapatot egyetlen céllal: hogy egyszer s mindenkorra végezzenek az őt gyötrő ellenfelekkel...\
Part 14 / 8 - Page 2 19174853\
Part 14 / 8 - Page 2 61643047";0;1250270748;\N;\N;1181
41770;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Vérontó elkapja egy csápjával a holokijelzőt, majd elraktározza azt testében. \
- Térkép? Pöpec! Vörös, kék, megvan, megvan, megvan! DE ELÉG MÁR A DUMÁBÓL!!! Még hogy hátrányba… HAHAHAHAHAHAHAHAHA!!! Ne nevettess, komám! Illetve… de, nevettess csak! A vidámság fél egészség! HAHAHAHAHAHAHAHA!!!\
Majd beindul Vérontó járműve, és a többiekkel halad előre, a hegy irányába. Nemigen szól senkihez, egész jól elvan magában.\
- Vajon van rádió ezen az izén? Halálra unooooooom magam…";0;1250271716;\N;\N;1799
41771;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Hulk lenéz Sólyomszemre, és először a dühtől zavarodottan két keze közé ragadja.\
- KISEMBER ZAVARJA HULKOT!!! KISEMBERT MEGESZI HULK!!! KISEMBER… Hö? A nagy gépember… azt hiszi… ERŐSEBB HULKNÁL?!\
Hulk mérgesen elhajítja Sólyomszemet, majd a robotra néz. \
- NAGY GÉPEMBERT LEZÚZZA HULK!!!\
És ekkor a zöld behemót a robotra ugrik, és ha sikerül feljutnia a fejéhez, elkezdi azt ütlegelni, teljes erejével.";0;1250271938;\N;\N;1810
41774;"Shade";168;"80.98.159.162";\N;"Ki ez a bige?! Ezért most… drágán… MEGFIZET!!!\
Támadnék a nőre, de hirtelen szúrást érzek az oldalamban… FENÉBE! Elterelte a csajszi a figyelmemet, és az a barom csak megszúrt a késével!\
- ROHADÉK!!! \
Egy árnyékcsápot eresztek belé, ami hátralökve átszúrja a bal vállát. Francba, fájdalmas ez a szúrás, de asszem nem ért fontos szervet… \
- ARGHH!!!\
MOST MEG MI VAN? Ez a fájdalom a lábamban… MEGLŐTTEK?!\
Dühösen csuklok össze, miközben a merénylőt keresem…\
- MIFÉLE ÖSSZEESKÜVÉS EZ? NEM ADOM FEL!!! GYERTEK CSAK AKÁRHÁNYAN, NEM ADOM FEL!!!\
Közben már az öregember szorítását is kénytelen voltam elengedni, de ő most nem is érdekel…\
Hatalmas árnyékdómot növesztek magam körül, és abba burkolom magam…";0;1250273181;\N;\N;1323
41775;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Emlékek…\
A nevem Danielle. Egyszerűen csak Danielle. De lehet Enigma is, vagy amit akartok. Klón vagyok. Tara Sunken, az AIM második emberének klónja. Aki egyben Ghost, az AIM vezetőjének fogadott lánya. Ghost mára halott, feláldozta magát értünk, pedig sokáig mind gonosznak hittük. Tara elég nehezen viseli a dolgot, de én nem álltam annyira közel hozzá, mint ő, ezért én hamarabb túltettem magam rajta. Csak a Tarából belém került emlékekből ismertem őt.\
És most itt vagyunk. Tara, én… meg ez a zöld behemót, egy újabb Hulk, aki bármikor bekattanhat, és darabokra szedhet. Egy elhagyott raktárban húztuk meg magunkat, nem sokkal a várost elárasztó özönvíz eltűnése és a mágikus köd leszállása után.\
Hulkkal próbáltam épp kommunikálni, nem túl sok sikerrel, szóval inkább az adatlapját tanulmányoztam… amikor belépett Tara. Az egyetlen személy, akiben akkor tökéletesen megbíztam.\
Szomorú volt és meggyötört. De mindig talpra tudott állni. Most is sikerülni fog, tudtam. Elővett valamit az egyik zsebéből… Egy chipet.\
Kissé meglepődtem, amikor mondta, hogy a megvadult mesterséges intelligencia, Cerbera egy darabja, ráadásul a legfontosabb, minden adattárát tároló darab. Tara használni akarta valamire, és úgy döntött, Hulkot is magunkkal visszük. Egyiket sem tartottam jó ötletnek…\
… de Tarának nehéz ellentmondani.\
[hr /]\
…és a jelen\
Hood megsebzi Shade-et, mire az egy árnyékcsáppal löki hátra és döfi át a bal vállát, ezután pedig Sion is sikeresen bevisz egy lövést az alakba. Olaf felett eddigre már megszűnt Shade hatása, így elmenekülhetett vagy elbújhatott valahol. \
Shade a támadások után egy félgömb alakú árnyékpáncélba zárta magát, épp időben: ekkor érkezett a földre, épp mellé a barna hajú nő. Kecsesen, gond nélkül landol, mintha csak pár centiről ugrott volna le. \
Halkan kopogtat a félgömbön.
\
- Mr. Parr. Mr. Parr… Ugyan, az AIM-es időszaknak vége. Túlerőben vagyunk. Ne kelljen bemennem magáért. Egy ilyen helyes, intelligens férfi bizonyára mostanra már belátta, hogy nem akarom megölni… és a többiek sem.\
Ekkor a nő mosolyogva ránéz a többi férfira.\
- Igaz, uraim?";0;1250273229;\N;\N;1323
41778;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. augusztus\
Luke Cage Noir #1 - Moon Over Harlem\
Írta: Mike Benson és Adam Glass\
Ceruzarajz: Shawn Martinbrough\
Borítórajz: Tim Bradstreet\
Alternatív borítórajz: Dennis Calero
\
Sok minden változhat tíz év alatt. És ritkán változnak jobbra. A helyi legenda, Luke Cage, a legyőzhetetlen, megállíthatatlan, megverhetetlen férfi mindezt durva módon tapasztalja meg, amikor visszatér a szesztilalom idején Harlembe egy tíz évig tartó börtönbüntetés után a Riker's szigeten. Semmi másra nem vágyik, csak hogy újra a szerelme karjai között pihenhessen, de egyes, igen nagyhatalmú személyek mást terveznek Cage-dzsel. Willis Stryker, Cage gyerekkori barátja mára már Harlem keresztapja, és a bandájába akarja a férfit, hogy ő irányíthassa. A gazdag, fehér előkelőség, Randall Banticoff, akinek a felesége már egy ideje halott, és egy harlemi sikátorban gyilkolták meg, pedig azt szeretné, ha Cage kivizsgálná az ügyet. Cage hamarosan rájön, hogy a hazatérés sosem könnyű, és hogy túlélje mindezt, még sok embert kell megölnie...\
Part 14 / 8 - Page 2 14118502\
Part 14 / 8 - Page 2 60369396";0;1250274112;\N;\N;1181
41779;"Serena Davidson";478;"94.44.28.248";\N;"Még a másik nő is ráförmedt a fiamra, a lehető legnagyobb megdöbbenésemre pedig Wilhelm torpant. Csak próbáltam úgy rá szólni, mint ahogyan egy fegyelmezett kisgyerekre szokott az anyja, de működött. Ostobaság, de egy pillanatra még az is felötlött bennem, hogy szobafogság ígéretével parancsolom a szobájába. Lehetséges, hogy még meg is tette volna, sírva néztem rá is, majd pedig ahogyan Adia csápja kinyúlt és a kicsi köré tekeredett ki tudta rántani onnan óvatosan. Egyenesen visszahúzta hozzám, én pedig védelmezőlég öleltem meg a fiamat. Adtam egy gyors puszit a homlokára, hogy tudassam vele minden rendben van és nem lesz semmi baja. Úgy tűnt, hogy földön levő csápok meg tudták ragadni. Nem akartam, hogy bántsák, csak mert el akarta vinni a picit, én sem akartam fájdalmat okozni neki, de nem hagyhattam, hogy valami szörnyeteggé tegyék már most. Láttam, ahogyan a férfi kitörte magát a karokból, hiszen Pangloss mester ágyát is dobálgatta már picinek is, a fizikai erőt kifelejtettem a képességei sorából.\
- Hagyd őt! – sikoltottam.\
De megragadta a nőt, nem tudtam mozdulni, féltem is tőle és annyira fagyasztó élmény volt, hogy itt tartottam ebben a pillanatban is a karjaimban és mégis ott áll és őt nézem. Lehet, hogy meghallotta, amit mondtam, mert néhány pillanat alatt letette a nőt a földre sértetlenül. Csak figyeltem a férfit és léptem hátra egyet és még egyet. Nem akartam, hogy a közelembe jöjjön, mert tudtam, hogy nem tudnám visszatartani attól, hogy elvigye a karjaimból ismét a gyermekkori énjét. Illetve most a jelenben az én nevemet viselte, a fogadott fiam volt, lehet, hogy én nevelem fel, de még nem biztos, erre csak ő tudna válaszolni. Jackie még mindig sehol, istenem, csak ne legyen semmilyen baja neki se. Mindenkiért aggódtam ezen a helyen, csak éppen már megint képtelen voltam bárkinek is segíteni, mert gyenge voltam és tehetetlen.\
- Wilhelm – néztem a férfira bánatosan. – Mit tettek veled, hogy itt vagy és ezt teszed? Kérlek, ne csinálj semmi olyat, amivel a többiek bántanának téged….\
Lehet, hogy el kellett volna csak küldenem, de féltem, hogy nem fog elmenni innen mindaddig, amíg meg nem szerzi, amit akar, azt a valamit, vagyis valakit pedig én tartottam a kezeim között. Nem, a fiamat nem fogom hagyni… reszketve léptem még egyet hátrébb.";0;1250275156;\N;\N;1821
41780;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Hood vérezve zuhan hátra. Vicsorítva csapódik a járdára. Felkönyököl a vérző karján és a másikkal fogja a sebet. Mások is támadnak és Hood fejében Skullfire pokoli hangja egy durvább. A fiú egyre kevésbé bír vele, de nem akarja feladni harc nélkül. Ekkor a nő feléjük néz és mond valamit.\
- Megölni? Dehogy... - mondja a tolvaj a fogait összeszorítva\
Majd látja, hogy a keze kékesen kezdett izzani ezt gyorsan a kabátja alá rejtette mielőtt valaki észre vehette volna.
\
- Büntetni akarom őt...\
Suttogja csendesen, hogy senki se hallja, mintha lenyelné a szavait.";0;1250275388;\N;\N;1323
41783;"Max Evans";1217;"79.122.76.49";\N;"Csak nézem ahogy mások hősiesen helyt állnak a csata téren, nem tudom mit tegyek, nem tudom mit tehetnék, de úgy tűnik ezzel nem csak én vagyok így, volt még aki hezitált. De néhányan már erősen ostromolták, újra és újra. ~ Talán ha megpróbálnák rajta gyenge pontokat keresni és ott támadni, de akkor meg a pókfickó útjában lennék ~ gondolkodtam mit tehetnék ebben a helyzetben. Közben a két fickó aki nem rég elkezdték a robottal a harcot megint támadtak, mind a ketten a lábára vittek be koncentrált támadást, közben a kékbőrű lány egy oszloppal ment neki a hatalmas gépnek, mikor hirtelen becsapódott nagy zöld barátunk is és én még mindig csak nézni tudtam. Vártam az én időmet, mikor talán nem csak megöletni tudnám magam.";0;1250278378;\N;\N;1810
41788;"Henry White";1184;"92.245.72.24";\N;"Nemrég foglaltam el a szobát és pihentem mikor éles fény tölti be a helységet majd Amora jelenik meg. Az eszméletlen Thordinnal. \
Csak némán fürkészem a nőt, nem szólalok meg. Nem sok értelme lenne, az arcomra úgyis kirajzolódik hogy mit érzek iránta. Thordinra pillantok, nem tűnik fel semmilyen sérülés, kivéve a vért. \
Kénytelen vagyok komolyan venni Amora fenyegetését a halálommal kapcsolatban....már sokkal korábban is végezhetett volna mind kettőnkkel ha úgy tartja kedve. Csak bólintok keserűen, közben megosztja azokat az emlékeket amiket kicserélt Thordin elméjében, hogy még véletlenül se juttassam eszébe az igaziakat. Majd egy röpke villanás után már csak ketten vagyunk a szobában.\
A feleszmélt férfi sokkal jobb személyiség mint akit eddig ismertem, de nem biztos hogy Amora helyesen cselekedett. Noha sok mindenben igaza volt.\
Képtelen vagyok úgy kimutatni az örömöt amit érzek mint ő. Olyan sokáig voltam egyedül és most lett egy teljes családom. A zavar biztos érződik rajtam, de most az egyszer nem bánom. Elmosolyodok.\
<-Azt hiszem hozzá kell szoknom a gondolathoz hogy van egy bátyám. Már értesítettem Aesát, és ő pedig Sif úrnőt. Már el is kezdték szervezni a sereget. De ez beletelik egy kis időbe. Addig míg minden indulásra készen áll, pihenhetünk habár szívsebben indulnék máris->\
Leülök az ágyra és onnan nézek Thordinre.\
<-Aesa majd értesít minket ha indulni kell. Nem tudom te hogy vagy vele, de farkas éhes vagyok. Meghívlak, mit szólsz?->\
Ha igent mond akkor elindulunk lefelé, a fogadó földszintjére. Elverni az éhünket.";0;1250284324;\N;\N;1741
41789;"Sam";1222;"91.146.133.225";\N;"Elkezdek rohanni a robot felé, de félúton megtorpanok, ez valószínűleg azért történt, mert fogalmam sincs mit kellene támadni ezen a hatalmas gépezeten. Az előző két figura viszont nem sokat gondolkozik, inkább csak improvizálnak, úgylátom most a lábaira támadtak, ezután egy repkedő kék nőre terelődik a figyelmem, aki egy lámpaoszloppal próbálja lecsapni. Ekkor, mint derült égből a villámcsapás jelenik meg az a nagy zöld valami és a robotra veti magát... Mostmár biztos vagyok benne, hogy nem kellene oda mennem, mert a végén az egyik társam útjába kerülök, esetleg egy baráti támadásba rohanok bele, ezesetben több kárt okoznák, mit hasznot... Most inkább nem avatkozok a küzdelembe, bár ahogy látom nem csak én gondolkodom így, még többen döntöttek a várakozás mellett. Ez megnyugtat, nem csak én nem tudom mit kezdjek a történtekkel.";0;1250286149;\N;\N;1810
41792;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Hosszas várakozás után végre egy orvos lép oda Stephanie-hoz, és kezet ráz vele.\
- Örvendek, Ön Ms. Stephanie Smith, igaz? Dr. Elder vagyok. Elnézést, hogy megvárattuk, de rengeteg a dolgunk. Kérem, elmondaná nekem gyorsan, mik a panaszai? Megpróbálok segíteni, ha tudok.
\
Part 14 / 8 - Page 2 85072060";0;1250286590;\N;\N;1763
41793;"Björnulf";1201;"87.97.41.215";\N;"Nefi (Thorhalla) kifakadása msn-en:\
Milyen gáz már... van egy királyságom és a fővárosom egyetlen kastély... persze Thor-nak ott van a szééép Asgard város, Hela-nak meg Niffelheim/Helheim... nincs igazság
\
Milyen kegyetlen a sors egyesekkel, nem igaz? SurprisedVery Happy";0;1250287495;\N;\N;389
41795;"Sion";215;"89.134.151.45";\N;"Kivonulok a fedezékből és fegyveremet immár a nőre tartom, bár csak készenlétből nem pedig, mert lőni szeretnék. A férfi akibe belelőttem egyfajta burkot hozott létre maga körül, védelem céljából. \
- Így van. - erősítem meg a másik fedezékbe vonult férfit. - Csak az összeütközést akartuk elkerülni. Ilyen vészterhes időkben, inkább össze kéne fognunk, mint egymást gyilkolni. \
Amint megbizonyosodom róla, hogy nincs semmi probléma fegyveremet lejjebb engedem, bár akár a másodperc töredrésze alatt is fel tudom újra emelni és azonnal célozni. Jó kiképzést kaptam, jó sokat.
";0;1250314170;1250314194;"Sion";1323
42297;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. augusztus\
Starcraft #3\
Írta: Simon Furman\
Ceruza- és borítórajz: Federico Dallocchio\
Alternatív borítórajz: Shawn Moll
\
Sötét titkokra derül fény, amikor egy gonosz idegen erő szabadul el... Folytatódik a kutatás Jim Raynor után, és a csapat egyik tagjának vérrel áztatott múltja felszínre kerül, ami elindítja a rettenetet és a pusztulást.\
Part 14 / 8 - Page 2 36381613\
Part 14 / 8 - Page 2 92891191";0;1251137681;\N;\N;1181
42298;"Thorhalla";957;"89.223.222.185";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Tech_support_cheat_sheet";0;1251143718;\N;\N;14
42299;"Thorhalla";957;"89.223.222.185";\N;"Amerika Kapitány\
Part 14 / 8 - Page 2 Captain_America_equals_Justice_by_Dan_Van_Cool\
Shield 1 cover\
Part 14 / 8 - Page 2 The_Shield_1_cover_by_JPRart\
Shield 3 cover\
Part 14 / 8 - Page 2 The_Shield_3_cover_by_JPRart\
És egy Thor\
Part 14 / 8 - Page 2 Thor_sketch_Color_by_qualano";0;1251143970;\N;\N;104
42300;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"Gloria szólal meg első ízben, szigorú szemmel tekint Azareusra, aki hirtelen átvette az irányítást. \
- Ez így nem lesz jó. Magának Donald nem szabadna felerősítenie magát, mivel így a jövőbeli énjét is felerősíti, ön is jöjjön Magnetohoz. Ahogy Emily-nek sem hiszen az ő jövőbeli énje is itt van. Én és az idősebb Tyler megyünk. A többit meg még megbeszéljük. Sherával menjetek, az ő memóriájában be van táplálva a helyszín. Ezek az X fegyveresek mindenre gondoltak. - Jegyzi meg mondat végét elharapva. \
Emily eközben felébredhet, új emlékekkel összezavarodva, és remeg a keze a sokktól, kicsit sápadt is. \
Shera pedig kiáll, miután elhangzik a neve, tudja merre van Vadföld. Na de bele van táplálva a memóriájába? Ő nem érzi magát számítógépnek. És nem ismer semmilyen X fegyvert, amit mindig az ő nevével emlegetnek ezek a jövőből jött idegenek. Mindenesetre most nem veszekszik. Szorít az idő. \
- Rendben, akkor aki Magneto felé megy az fogjon meg és ismét, indulhatunk is.\
Amint mindenki kész a teleportálásra mindenki ide érkezik
";0;1251184066;\N;\N;32
41815;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"A robot egyik karjával Centuriora a másikkal a Kapitányra lövöldözi a lézereket, de a kap eldobja a pajzsát és az élével áll a robot tenyerébe. Ekkor a lábainak esik a két fivér és kegyetlenül kezdi el ütlegelni. A robot már tüzelne rájuk épp kezével amikor a hátába szúródnak Tyler csápjai és a fejének landol Hulk, akinek ütéseitől azonnal kezd szét menni a robot feje. A kegyelem döfést Nova viszi be, aki egy lámpaoszloppal felnyársalja a gépet, ami ezek után a földre zuhan füstölögve.\
Sólyom és Morsus Logant és Skullfiret segítik fel amikor a távolból egy lövés találja el a azt a helyet ahol a robot volt. Adrenalin, Showtime, Ko-rel, Centurio, Tyler és Hulk a kék energia sugártól métereket zuhannak hátra fájdalmaik vannak és füst árad a testükből. Megérkeztek a Mesterbűnözők...\
Vészmanó a tankjával lőtt közéjük miközben Serenáék közé Landraf teste zuhan és Matsumoto szál le egy páncélban, de persze megjelenik Gwen, Halloween, Blake, Vérontó, Einar és Alexander is.
\
- Oké. Ez már tényleg nem vicces...";0;1250336849;\N;\N;1810
41816;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Thor, Loki lányára néz, de már nincs türelme a humoros elszólásokhoz.\
< - Ha neked nem fontos a mibenléte akkor egyszerűbb megölnöm őt. >\
Mondja teljes őszinteséggel.\
< - Csak, hogy tisztázzuk: Emberiség nélkül nincsenek istenek és ha mi nem védjük őket akkor nem tudjuk mi lesz az eredmény. Ezen a földön és ebben a világban nincsenek pártok és nincsenek uralkodok. Ha kell feláldozzuk az életünket egymásért, mert itt csak mi vagyunk. Jelenleg nem vagyunk ellenségek hanem egymás utolsó reményei és ez a háború nem nevetséges kövért és homokért megy hanem a világ mindenségért így elmondom az aranyszabályt: ha bárkinél úgy látjátok, hogy az utunkat állja... hogy megállít minket a túlélésben szándékosan vagy az emberiségében, ami szinte ugyanaz... ki kell végeznetek. Szóval utoljára kérdezem meg Thorhalla, megmentsük a szerelmed vagy kivégezzem, mert azokra támad, akiktől életünk függ? >\
Halla válasza után Thor szigorúan a többiekre néz.\
< - Mindenki megértette? >\
Thena szólal meg először fejét lahajtva apja elhatározása előtt.\
< - Igen. >
";0;1250337622;\N;\N;1770
41821;"Serena Davidson";478;"94.44.29.116";\N;"Név: Wilhelm Harley Davidson\
Egyéb név(i): Namor, Próféta\
Faj: Atlantiszi\
Nem: férfi\
Jellem: mosolygós-barátkozós-felfedezős\
Személyazonosság: titkos\
Születési helye és idő: 2017. október 9, New York\
Kor: 1 év körüli\
Család: \
Serena Davidson – nevelőanyja\
Stephany Davidson - mostohatestvér (jövőből érkezett)\
Lyron McKenzie - édesapja\
Foglalkozás: Atlantisz trónörököse\
Testmagassága: 78 cm\
Testsúlya: 7 kg\
Szeme színe: azúrkék\
Haja színe: fekete (kékes fényben)\
Bőre színe: fehér\
Különleges ismertetőjel: hosszú hegyes fülek, éles fogak\
Repülési sebesség: csak lebegni tud\
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges\
Előtörténet:\
Megszületett, ellopták, visszalopták, keresztüllopták, és végül adoptálták. Serena először akkor találkozott a picivel, amikor Donalddal mentek érte Pangloss mester lakására, azóta szinte elválaszthatatlan a gyermektől a lány. Később Jackie Estacado lakásán is Serena vigyázott rá, majd pedig itt lett a fogadott fia, hetek multával a mester felkereste az addigra már egy párt alkotó Jackie-t és Serenát, ahol a lány ismét kellően sok időt tudott foglalkozni a fiúval. Ezek után három hónapig nem látták egymást, majd a Kúriánál ismét, a Bukás alatt elsodródtak egymástól, révén, hogy Namor és Pangloss a kúriában maradtak. A romos New Yorkban végül az Astoria utcáin találtak újra egymásra, ahol megint a lány vigyázott a gyermekre, majd pedig ő vitte vissza a Kúriába is. Serena itt már szinte kijelentette, hogy mostantól ő fogja nevelni a kisfiút és vele meg Jackie-vel marad, amikor megtámadták őket. Serena kimenekült a Kúriából a kis Wilhelmmel, kinn egy felnőtt férfiba botlott, aki nem volt más, mint a jövőből visszaérkezett Wilhelm. Leütötte a lányt és elvitte tőle a kisfiút, nem sokkal később átadta egy mutáns férfinak, majd mind a kettejüket visszaküldte New Yorkba…\
//Folytatás következik, ha még történik a picivel valami.//\
Képességei:\
Hihetetlen fizikai ereje van, bőre golyóálló, és ha nagyon unatkozik, repül. Víz alatt sérthetetlen.\
Szakértelmei: gügyögés, csatatérré tenni Pangloss lakását, manapság a Kúriát is, és bármit, ahol van, ha unatkozik.\
Wilhelm\
Part 14 / 8 - Page 2 681380-baby_namor_super";0;1250343834;1306266976;"Serena Davidson";1822
41822;"Thordin";1180;"79.122.17.197";\N;"~Ezek a szavak… igen, ez már Thor. Emberek, halandók nélkül istenek sincsenek, hisz ők éltetnek minket, és cserébe mi védelmezzük őket. Ez az élet körforgás. Essen eső, fortyogjon vulkán, életemet kell adnom Asgard, vagy Midgard érdekében.\
Majd az elhangzottakat követően meghajlik, és ezzel egyértelmű jelét adja az alárendeltségének. Thor követi, a feladat pedig egyértelmű. Viszont annak érdekében, ha kell vért ont. A háborúban nincsenek ártatlanok, és ezért bármennyire is nehéz, ölni kell. Ha már a szó nem meggyőző. Ölni kell… \
Felsóhajt, és ő már készen áll, bármi vagy bárki is legyen az amivel szembe kell néznie, és bármit is kell tennie.
\
<-Világos, minden!";0;1250344821;\N;\N;1770
41823;"Thorhalla";957;"94.44.29.116";\N;"Nah igen Mani-t ilyen téren nehéz überelni.\
NJK-im sora frissült Serena nevelt fiával Smile";0;1250344881;\N;\N;520
41827;"Sion";215;"89.134.151.45";\N;"Elrakom a fegyverem, nem érzékelek semmiféle veszélyt, de azért az agyam készenlétben lesz jó sokáig, ha kell pillanatok alatt kihúzom újra a csizmámból. A nő tudja a nevem, ez elég veszélyesnek hangzik, de úgyis csak azért rejtem el a valómat, hogy ne tartóztassanak le, és így New Yorkban nem sok félnivalóm van emiatt, talán majd a későbbiekben. \
- Nos, hölgyem, ha tudja a nevem tudhatja katonai kiképzésben részesültem. Természetesen képes vagyok ilyen sebek ellátására. - mondom könnyedén és már el is indulok a sebesült férfi felé. Leguggolok mellé, és megtekintem a vállán a sebet, ehhez leszakítom a ruhájának azt a részét, a rongydarabbal pedig körbetekerem a sebet, úgy, hogy elszorítsa a fontosabb ereket, melyek megsérültek. A szoros kötözés után megemelgetem a karját.\
- Ha maga is meg tudja emelni, akkor nincs semmi gond. Pár hónap múlva meggyógyul teljesen.
";0;1250348577;\N;\N;1323
41837;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Emily elrántja a támadás elől a felnőtt Wilhelmet. Nem mintha sokat ártott volna neki, csak a ruháját vesztette el. Más baja nem esett. Mire kitalálna valamit már el is tűnik, a fiatalabbik énjével egy villanás keretében.\
Bosszúsan és dühösen bukkan a felszínre és nem különben néz Emilyre sem. Bár lehet hogy nem ártott volna neki, talán képes lett volna feltartóztatni addig míg Serena el menekül a kicsivel. \
A felbukkanó Donaldra néz majd elmondja mi történt.\
-Találkoztunk a felnőtt Wilhelmmel, aki elrabolta saját magát majd eltűnt. Képtelen voltam bármit is tenni, túl erős volt nekem...-\
Mintha szégyen bujkálna a hangjában. Az eszméletlen Stephanihoz lép és felemeli, majd ismét a férfihoz fordul.\
-Remek. azt hiszem egyetértünk hogy azonnal le kell lépnünk innen. Már csak az a kérdés hova mehetnénk ahol nem találnak ránk...és ki ötölhetünk valamit.-\
Türelmetlenül tekint a többiekre, és talán kis félelem is bujkálna a szemében.";0;1250352196;1250352254;"Tyler";1821
41848;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Mi a…? Jól hallottam? Felrobbantotta a szívét… a mellkasában? És ebből még… fel tud épülni?\
- Ú, Doni, ez… rideg volt! Te ilyesmit is tudsz? Ezentúl jobb, ha vigyázok veled… Amúgy jól vagy? Nem sérültél meg? Figyu, tudok gyógyítani is Grendi testével, ha gondolod… de most inkább teperjünk innen. \
Ezzel Doni után rohanok, és kiérve… Na ne, mi van itt?\
- Te… jó ég… Serena…? Serena!!! Mi történt veled? \
Azonnal Serenához rohanok, átölelem, és letörlöm a könnyeit. \
- Mi… Mi történt itt? Miért sírsz? Melyik mocsadék bántott, KINYÍROM!!!";0;1250359391;\N;\N;1821
41860;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Összerezzen mikor a kék nő megszólítja őket, de nem lép fel támadólag. Többen is ismerik a nőt. Emily pedig Harlemet kezdi el emlegetni, miközben egyre rosszabbul van.\
-Nem hiszem hogy jó ötlet oda menni. A felnőtt Wilhelm csinált vele valamit...lehet hogy csapda...-\
Veti fel azt ami az eszében jár. Bár az előbb is elfoghatta volna őket, erőlködés nélkül. A lányt a karjaiban tartja, még mindig eszméletlen.\
-Döntsétek el merre és hogyan tovább. Csak gyorsan. Semmi sem garantálja hogy a jövőből jött őrültek nem küldenek még több embert ide.-\
Igazít Stephani testhelyzetén hogy ne legyen olyan nehéz. Majd várja hogy a többiek döntsenek arról hogy hogyan tovább.";0;1250369199;\N;\N;1821
41861;"Thorhalla";957;"94.44.29.116";\N;"Most egy picit vegyes képek. Az első egy wow-os. (Egen a három isten balról jobbra, Ymiron, Freyja és Thorim, de a célzás érthető Very Happy)\
Part 14 / 8 - Page 2 2ff29490f4a7e0981a342eb3d2c4f433\
Batwoman\
Part 14 / 8 - Page 2 F056f447c764904a593a68a3420ba438\
És egy sw-s Darth Talon\
Part 14 / 8 - Page 2 Darth_Talon_and_the_Holocron_by_Aphrodite_NS";0;1250370419;\N;\N;104
41864;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Gyerünk, Jackie, szedd össze magad! Most baromira kell koncentrálnod! Latba kell vetned minden intlleg… intellege… intilligen… ESZEDET, hogy megértsd, mi folyik itt!\
Oké, oké, a bige teleportáló… Elvisz Harlembe… Meggyilkolták a családját, aú, szegény… Doni szerint menjünk, mert nincs más nyom, Jackson szerint ne… Itt nem biztonságos…\
Asszem vágom. Lényegében el kell mennünk erre a harlemi címre, és akkor ott lesz talán a kis Wilhelm. \
- Serenának fontos a kiskölyök, szóval… én mennék, ha nem bánjátok. Bár a teleportálástól mindig rosszul vagyok, de hát ha nincs más mód…";0;1250372636;\N;\N;1821
41865;"Emily";1199;"78.92.208.133";\N;"Még hallja, hogy Tyler szerint nem lenne jó Harlembe menni. Eddig se voltak jóban, de úgy tűnik eztán se nagyon lesznek. Vagy… fene tudja. Hirtelen sötétül el a világ, nagyon nem is érzékeli, mi történik körötte. Mintha lebegne…holott Azareus kapta el, nehogy a földre essen és nagyobb baja legyen. A pofonokra nem reagál, meg se érzi őket. Hanem az elméjében elcsattanó taslákat annál inkább. \
- Harlembe… - motyogja aléltan\
– Wilhelm… szerelmem… - suttogja, mintha csak valami mantra lenne. Majd hirtelen a máskor oly angyalian hűvös és nyugodt arcra fájdalmas kifejezés ül ki.\
- Ne… Nem lehet! – Üresség, sötétség, valami rossz. Nagyon rossz. Menekülne, de képtelen rá, a teste nem engedelmeskedik, és szinte forog vele a világ. Ajka megremeg,de már szinte csak leheli a szavakat elhalóan, némán: - Ne…";0;1250378091;\N;\N;1821
41866;"Patriot";1085;"94.27.156.204";\N;"Kezd össze állni egy terv, amiben úgy látszik mindenkinek meglenne a feladata. Star a fáslis nő szavaira bólint, most nincs idő olyanokkal törődni, hogy mást tenne, vagy nem. A magasból talán valóban könnyebb végig mérni a telepet. Főleg, ha mindenki a maga kis sátrában lenne. Mivel akkor könnyebb észrevenni a mozgást. A páncélos ezt szóvá is teszi, mikor Susan felé fordul.\
-Akkor ha nincs ellenvetés, és az égből őrködnék. De az segítené a munkámat, ha mindenki más kijárási tilalomban részesülne. Talán egy csali is jó lenne. Egy nő, és egy férfi. A biztonság kedvéért, egymástól távol. Hogy ne érezze a gyilkos a fenyegetést, hogy megtudná védeni az áldozatot bárki is. Mit gondolnak? \
Kérdi, és mikor előre lép, kissé érzi, hogy nehézkesen ment neki. A köd… minden bizonnyal az van hatással a rendszerre, sőt mi több, ez biztos. Minden egyes órával, csak rongálódik a páncélja Starnak, ezért nem vesztegethet időt. Viszont nem hagyja, hogy a lakókat valaki fenyegesse. Elég nekik a katasztrófa következményeivel megszenvedni. Nem kell még más nyűg is a nyakukba. \
~F.Á.R.A.O.! Egy gyors rendszerellenőrzés jól jönne. Nem akarom, hogy hirtelen lemerevedjek.
\
~Hő sugarak; 90% … Páncél erőbiztosítása; 95%… Páncél energiaellátása; 85% … Mozgáskorlát; 95% … Komplett működési rendszer; 90%\
Hallatja telepatikusan az agyi idegrendszeren keresztül a program, amit csak Star hallhat. Nem akarja azzal terhelni a lakókat, hogy kiderül, a nő nem is annyira működőképes. Talán még kisebb kételyeket is kirobbantana, és az most nem kell. Mindenkinek biztosnak kell lennie, és hinnie kell, hogy sikerül elkapni a gyilkost. Van itt 4 fő, kik jók valamiben. Szóval sikerülni fog, pontot tenni az ügy végére. \
A páncélos mindenkin körbe néz, hogy lássa az iménti kérdésére ki hogy reagál. Van e valami gond, vagy más ötlet.
";0;1250408187;1250408212;"Centurio";1776
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:27

41867;"Serena Davidson";478;"89.223.234.180";\N;"Lassanként végre eljutottak a többiek szavai is hozzám, láttam, hogy Emily rosszul van és lassan azt is felfogtam, hogy a kék bőrű nő valamilyen teleportáló, és el tud minket vinni egy helyre. De minek mentünk volna oda? Ezt nem tudtam összetenni így gyorsan elsőre. Örültem, hogy nincsen Jackie-nek semmi baja, de úgy tűnt, hogy nem nagyon értette meg, hogy mit jelent nekem a pici Wilhelm, hogy mennyire fontos. Vajon azt hogyan viselné, ha ezek után azt mondom neki, hogy én szeretném nevelni a későbbiekben? Valószínűleg ki fog borulni rajta. Annak azonban örültem, hogy végül semmilyen baja sem lett. Döbbenten néztem a fiúra, akkor saját maga lett volna odabenn? Nem, mert azt biztosan felismerte volna. szerinte itt kellett volna maradnom, csak én voltam az az ostoba, aki ezt meg is tette volna, és ezt feltehetőleg ők is tudták, így itt nem maradhattam ebben teljesen biztos voltam. Hálásan fogadtam, hogy felsegít a földről és ismét megtöröltem az arcomat, hogy a könnyeket letörölhessem onnan.\
- Jól vagyok – mondtam halkan a fiúnak.\
– Nem vagy, idegileg legalább is… más esetben egyet értenék Jackie-vel, hogy itt maradsz, de ebben a helyzetben – felelte Adia.\
Ennyit arról, hogy az én pártomat fogja. A többiekre pislogtam szipogva és bólintottam, hogy mehetünk felőlem is. Már megint én vagyok az egyetlen, akinek semmilyen hasznát nem veszik és az első kis dologra kiborult. Rémesen szégyelltem magam, csodás bemutatkozás a jövőből jöttek előtt, akárcsak az új ismerősök előtt, hogy összeomlottam. Bár ez most tényleg nem volt túl fontos, a fiamat szerettem volna visszakapni, és ha ezért teljes New York-ot fel kellett volna ásni és kutatni, akkor megtettem volna érte, akárcsak Jackie-ért is. Emily-re pillantottam, nem tudtam, hogy Wilhelm mit csinált vele, de úgy tűnt, hogy nagyon sikerült kiütnie, talán jobban is, mint nekem. Hálásan pillantottam Jackie-re, hogy ennyire segíteni szeretett volna, úgy tűnt, hogy Grendi nélkül próbálja ő maga is komolyan venni az efféle helyzeteket. Nehéz lehet neki is és megint a saját gondjaimmal fárasztom…\
- Menjünk – feleltem. – Nem szeretnélek titeket feltartani…";0;1250408387;\N;\N;1821
41868;"Patriot";1085;"94.27.156.204";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Green-lantern-vol-4-20090706020514971";0;1250408705;\N;\N;104
41873;"Thorhalla";957;"89.223.234.180";\N;"Pont meg lettem előzve. Smile 1600$-t kapsz még kezdőösszegnek.";0;1250412962;\N;\N;1824
41878;"Alexander Huber";1230;"94.27.135.249";\N;"Köszönöm!";0;1250415859;\N;\N;1824
41879;"Alexander Huber";1230;"94.27.135.249";\N;"Szeretnék egy magánkalandot kérni. Kinek ideje engedi, annak nagyon örűlnék. De szigorúan magán kalandot szeretnék, ha nem gond! Nagyjából pontos elképzeléseim vannnak.";0;1250415983;\N;\N;353
42171;"Thordin";1180;"79.122.89.191";\N;"…néhány óra múlva, megmoccanni látszik, és nagyobb erőlködések után, a hátára gurul, egyenesen neki, egy szemétkupacnak. Láthatóan nagy fájdalmak, és vonszolások közepette kúszik fel ülő helyzetbe. Mély levegővételek után, kezeit próbálja emelgetni. Láthatóan nem sok sikerrel teszi azt. Zsongó feje, egyre elviselhetetlenebb számára. Az éj leple és az árnyékok biztos menedéke alá húzódik, ahol kevésbé látni őt. Zavarodott, és gyötrelmes kínok zargatják most. \
Part 14 / 8 - Page 2 24_www.kepfeltoltes.hu_\
Egyre hevesebben kezdett verni a szíve és a levegőt is gyorsabban kezdte venni, ahogy valamilyen különös érzés kerítette a hatalmába. Hányinger, és köhögés egyszerre tűnt fel benne, ami nem volt rózsás számára. Eleinte köhögni kezdett, majd pedig mint egy vízsugár, úgy ömlött szájából egy különös zöldes folyadék, ami már sokkal inkább a sárhoz hasonlítható anyag volt. Percekig csak „hányt”, majd abba maradt. \
Azután pedig megdöbbenten követte ahogy a zöld massza, amit korábban szervezete kilökött magából, egyszerűen vissza csúszót testébe. Ami csak fokozta a meglepődést, az az volt, hogy a fura idegen anyag, ami ruhaként volt rátelepedve, csápok segítségével vonzotta magába a zöld izzó, ismeretlen eredetű valamit. A férfi, nem tudott mit tenni, néhány hátráló mozdulat után is folytatódott a különös jelenség. Azt megkövetve pedig ismét elő tört a fejfájása. De ez erősebb volt mint az előző. Hasogatta és majd szét vetette a koponyáját a fájdalom. Csak erős morgások, és halk fájdalomhangokat adott ki. Kezével szorította a fejét, amiről egyik percről a másikra lekúszott a maszk szerű textil, és az égett bőrét tapinthatta utána. Reszkető kézzel érezte bőre elváltozását, és félve nézett bele az egyik nem messze lévő pocsolyába. Amit viszont abban látott, nem volt ínyére. Egy könny csepp csúszott le arcán, ami a tükörként szolgáló vízbe csobbant bele. Az alak arca egyre dühösebbre váltott, míg nem mérgének adott hangot.
\
-MI FOLYIK ITT??!!! Mi vagyok ÉN?!! \
Part 14 / 8 - Page 2 39_www.kepfeltoltes.hu_\
Fájdalmát fejezi ki, miközben szeme lángra kapva világítani kezdett a zöldes fényben.\
Majd szét vetették az érzelmek, mik vegyesen voltak benne. Kétely, fájdalom, kín, harag, düh, zavarodottság, és még meg annyi. Nem értett semmit. Fel nem tudta fogni, hogy ki, vagy mi ő. Nem emlékezett korábbi életére, sem pedig az előző 10 percre. Minden kusza volt számára. A pocsolyába csapott öklével, ami viszont elváltozott. Mintha szikrák jelentek volna meg benne. Nem törődött ezzel az ismeretlen alak. Ismét hullajtott pár könnycseppet, majd pedig a ruhája körbe fonta az arcát, és a maszkot megint megformázta fején. Ökölbe rándult mind a két keze, és izmai megfeszülve akarták szétrepeszteni bőrét. A hatodik csapás is elérte őt, még pedig a cél. Ami kissé másként ébresztődött fel benne, mint az alkuban, amiről nem tudott. Az ördög egyik játékszere lett. A kisbetűs rész.
\
Part 14 / 8 - Page 2 90_www.kepfeltoltes.hu_ \
A kis víz, lángra kapott valami természetfeletti módon, és a ki tudja honnan érkezett alakot átölelte. Az pedig másodpercekkel később, mikor mind az elmúlt, fel kelt a földről, és meggyötörten, ám de kimondta, az első pokolba váltó buszjegy szavait. \
-Kezdődhet a kínhalál, mocskos emberi fattyúk! Az Ördögnek, utánpótlásra van szüksége!\
Ezekkel a szavakkal, a POKOL királya elmosolyodva és megnyugodott szívvel ülhet továbbra is a trónusán, hisz egy újabb katonája állt munkába. Stan Marcus, a Fattyú. Az új szolga, falakra ugrálva rohan fel az épületek tetejére, majd pedig eltűnik az éjszaka sötétjében. \
//Folytatás:Szent Gaudetius Templom";0;1250845323;1252836285;"Thordin";602
41882;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"Stan Lee A képregények Mágusa Letöltés";0;1250419297;\N;\N;868
41883;"Thorhalla";957;"94.44.23.20";\N;"Miután mindenki végigmondta a gyors köszöntő beszédét mindenkinek feltűnhetett, hogy Trisa nem nagyon ért semmit abból, amit a többiek mondtak neki, révén, hogy semmit sem ért az Asgardi nyelvből. Amora nekiállt varázsolni, néhány elsuttogott szó után két újabb villanás töltötte be a kis szigetet, a korábbi sárkány helyén egy harcos állt, akit a legtöbben már láttak a harctéren korábban ebben az alakjában és Trisa helyén egy páncélban levő Asgardi harcos nő állt karddal a kezében. Úgy közel két méter magas volt ebben az alakban a haja is más lett és a nő számára talán a legfurcsább, hogy így megértette azt a nyelvet, ami az előbb még kínai volt számára. A szőke hajú varázslónő először a lányhoz fordult.\
< - Nos, akkor most már érted és beszéled a nyelvünket is, ezek itt ragaszkodnak ahhoz, hogy maradj – nézett Thena-ra és Sif-re. – Ezenfelül amíg ebben az alakban vagy képes vagy ötszáz kilót felemelni és minimális regenerációs képességekkel is rendelkezel, ezen felül, ha te is mutáns vagy a mutáns képességedet is tudod használni. Vutha drágám, nálad nem kell részleteznem a dolgokat, nem először vagy abban az alakban, amit most kaptál tőlem. Laaksonen drágám köszönöm a segítséget, de én még kiegészíteném egy-két dologgal, hogy mindenkinek minden érthető legyen, mert vannak olyanok is itt, akik régen nem voltak idehaza. > \
A nő végignézett rajtatok, majd pedig a másik kettőre pillantott, akik csak bólintottak neki, mire vett egy mély levegőt és újra belekezdett a mondandójába.\
< - Az egész elindítója nem meglepő módon megint Loki volt. Amit tudnotok kell, hogy néhány hónappal ezelőtt, amikor Midgardot is megtámadták Loki lepaktált egy magát Fájdalomnak nevezett halandóval és kiszolgáltatta neki Asgardot. Vagyis egy másik realitásból érkezett Asgardi társaságnak, lerohanták Asgardot és szinte teljesen ki is sikerült irtaniuk a világunkat. Halandók és Thorhalla segítségével sikerült azonban még megakadályozni a katasztrófát, azonban szinte mindenki meghalt. Thor családja, mi, az összes Loki párti, pár száz túlélő volt csak csupán. Megegyeztünk, hogy helyreállítjuk, amit Loki okozott, aki közben elhagyta Asgardot és Midgardra ment, mert megunta a háborút. Eddigre egyetlen követője maradt a terveivel ellentétben a lányát nem sikerült megölnie, hiszen ő is száműzve volt, ironikus, hogy pont miatta menekült meg résszint a világunk, amiért a száműzetést megszegve a halandókkal hazatért, de ez most mellékes. Az alvilágban megegyeztünk, hogy félretesszük a nézeteltéréseinket és feltámasztjuk Asgardot. Hela is belement az alkuba, de ára volt ennek. Hatalmat kért Asgardon és földeket, illetve Apokalipszis, egy mutánsisten lelkét. Megkapta és visszaengedte az élők sorába a halottakat, időközben Loki meghalt Midgardon, a New York-nak nevezett városban, miután kis híján sikerült kiirtania az emberiséget, átka így is elérte a várost és a köd, ami ott van neki köszönhető. Ekkor tért vissza Asgardra újra a lánya immáron, mint az örököse. >\
Várt néhány másodpercet, hogy megemésszétek a hallottakat, majd intett a kezével és egy élethű illúzió jelent meg Thorhalláról, aki Murhal is felismer, akárcsak Vutha, hiszen egy oldalon álltak nagyon sok éven át. Persze egyikőtök sem gondolta, hogy Loki lánya lett volna, de most így megnézve a hasonlóság egyszerűen olyan szembeötlő, hogy nem lehet érteni, hogy miként volt Loki képes átverni Asgardot és a saját embereit. A nő végül egy újabbat intett és a kép eltűnt.\
< - Szóval jelenleg királynőd van Murhal – mondta Amora. – Ezenfelül a törzsed él, igaz nem mindenki, mint korábban, de úgy két tucat viharóriás még életben van, akik megúszták a mészárlást. Visszatérve a lényegre, Asgardon jelen pillanatban három királyság van, Thor birodalma, Hela birodalma és Loki egykori birodalma. Mind a három uralkodó ugyanazokat a célokat tartja a legfontosabbnak, hogy Asgard békéje megmaradjon. Jelenleg fegyverszünet és béke van közöttünk és szabad átjárás van a birodalmak között, a kereskedelem él és virágzik. Azonban nem mindenki fogadott hűséget a Viharok urának, a Káosz vagy a Holtak úrnőjének. Loki egykori csatlósainak egy része nem volt hajlandó követni új úrnőjüket, hanem függetlenek lettek, akik még mindig urukat követték, hiába volt az már halott és elsődleges céljuknak találták, hogy feltámasszák valamilyen módon Loki-t, illetve visszaszerezzék annak birodalmát, és még többet is, ami szerintük urukat illette, egész Asgardot az uralmuk alá vonják. A renegát Lokisták egy része Asgard hegység déli részén közvetlenül Asgard, Nidavellir és Alfheim határainak találózásának közelében egy korábbi kereskedelmi városban lelt menedékre és erődöt építettek ki az egykori város helyén. A hegyek és völgyek miatt szinte mindig hó borítja ezt a helyet itt gyűlt össze 12 egykori hadvezér és gyűjtött össze egy nagyobb számú sereget, hogy ezzel rohanhassák le Asgardot és állítsák vissza Loki egykori dicsőségét. Ami persze mindenki számára elfogadhatatlan, így egy közös csapat készült összefogni ellenük, hogy megakadályozzák eme tervükben a hadvezéreket… Gondolom mindannyian belátjátok, hogy ezt nem engedhetjük. Egyelőre mindenki innen a halandó leányt, a törpét és Thordin-t – mutatott a fiúra. – leszámítva száműzve van Asgardról, azonban Thor is kész elnézni a korábbi bűnöket, ha most együtt harcoltok velünk. Egy gyors harc, ahol leszámolunk ellenségeinkkel és nem hagyjuk, hogy a világunk elessen igazán nem nagy ár azért, hogy hazatérhessetek. És ha már itt vagyunk, örülnénk, ha továbbra is Loki vérvonalát szolgálnátok – nézett Vutha-ra és Murhal-ra. – Loki-val ellentétben, mi nem feledjük, hogy mit is tettél a birodalmunkért. >\
Ezzel még mindig nem fejezte be és közelebb lépett Trisa-hoz.\
< - Te pedig gyermek, bőséges jutalmat kapsz, ha úgy döntesz, hogy segítesz az isteneknek, de megértem, ha máris haza akarsz térni a világodba… - mondta. – Nézzük, igen a mágia ellopós részről pedig már Laaksonen beszélt, így ennyi lenne. Nos hogyan döntötök? >\
Trisa alakja:\
Part 14 / 8 - Page 2 The_Dark_Templar_by_RainfeatherPearl\
Vutha alakja:\
Part 14 / 8 - Page 2 Overlord-armour-a1";0;1250420897;\N;\N;1818
41897;"Emily";1199;"78.92.208.133";\N;"No én most a héten megejtem idei utolsó nyaralásomat. 22.-én jövök vissza remélhetőleg. Smile Addig legyetek közepesen jók!👼";0;1250435609;\N;\N;178
41898;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"Jó hallani, hogy szükség van rám, a nyár hátralévő részében ugyan még lesznek kilengések, de több hosszú tábor, nyaralás, utazás már nem lesz. Ja, és re Smile.";0;1250435915;\N;\N;1583
41906;"Shade";168;"80.98.159.162";\N;"Megaláztak… Megvertek… Engem… ENGEM!!! ÉN SHADE VAGYOK!!! A SÖTÉTSÉG URA!!! AZ ÁRNYÉKOK MESTERE!!! AZ AIM ALKALMAZOTTJA!!! NEM TEHETNEK VELEM ILYET!!!\
Mennyire szánalmas…\
Mi…? Ki az? Ki beszél?\
Én vagyok az, Rusty. Már meg sem ismered a hangomat, büdös kölyök?\
Apa… ARGH!!! HAGYJ BÉKÉN!!! TÉGED MÁR MEGÖLTELEK!!! Többé… nem tudsz bántani!!!\
Még arra sem voltál képes, hogy végezz velem rendesen. Még arra sem, hogy megszerettesd magad az osztályfőnököddel az iskolában. Még az anyádat is megölted.\
ELÉG!!! HAGYD ABBA!!! ELLÉÉÉÉGGG!!!\
Örök vesztes vagy, Rusty. Örök. Vesztes.\
- NEEEEMM!!!!\
Forr bennem a düh és az erő, és szétrobbantom magam körül az árnyékból felépített félgömbömet… majd a bosszúvágytól vakon indítom el a sötétségből létrehozott szörnyeimet.\
- Öljétek meg őket. Mindegyiket.\
Képes voltam én eddig… ilyen lények megidézésére…? Mindegy. Most… MEGÖLÖK MINDENKIT!\
Part 14 / 8 - Page 2 28959496";0;1250441087;\N;\N;1323
41907;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"- Nos, ha itt volt, az Államokban a katasztrófák idején, akkor még inkább érthető, hogy milyen sokk érte Önt. Az özönvíz New Yorkban borzalmas volt. Az elme, kisasszony, olyan terület, amelyet a mai napig sem sikerült teljesen megfejtenie az orvostudománynak. Nem egyedi eset, hogy ennyi minden kiesett az emlékeiből ilyesfajta trauma hatására, higgye el nekem. Kétféle megoldás létezik: vagy fokozatosan, vagy hirtelen fog visszatérni minden emléke. De általában ezek maguktól történnek, valamilyen ismerős személy, esemény vagy tárgy hatására, ezért nem akarnék Önnek gyógyszereket adni. Nincs valamilyen ismerőse, akire emlékszik, és segíthetne Önnek?\
Jól vigyázz, Stephanie.
";0;1250441710;\N;\N;1763
41908;"April";1213;"89.132.184.174";\N;"Cool az öltözködéssel foglalkozik, miközben próbálom lecsitítani ezeket, nem egy rossz ötlet, így azért mégiscsak inkább kelti valami magabiztos és befolyásos ember látszatát. A két hegyszerű fickó arcán egy pillanatra mintha valami gondolat tükröződne. De ennek meg mi a fenének kell túljátszani a szerepét, azt hiszi, hogy aki maffiózó, az rögtön olasz is? Van egyáltalán Burlingtonban olasz maffia? Mindegy, ha én nem tudom, ezek se fogják tudni. Úgy is van, mintha tényleg gondolkodni próbálnának, aztán rámnéznek. Küldök feléjük egy amolyan \"én mondtam\" nézést egyik szemöldökömet felhúzva, és úgy tűnik végre tényleg kapcsolnak.\
-Há' mi igazán nem tudhattuk azt, hogy... - Kezdene bele az egyik, és itt az alkalom, hogy átvegyem az irányítást.\
-Persze, nem tudhattátok, mi? Csak úgy betörtök egy lakásba, mert valaki azt mondta, itt vagyok? Ha ezt apu megtudja, nektek annyi, örülhettek, ha még feküdni tudtok majd. - Tényleg úgy tűnik, hogy megszeppentek egy kissé, az egyik most már felém néz, elég kétségbeesett fejet is vág, a másik közben Coolt nézi még mindig, még ki is nyög pár szót.\
-Mélységesen sajnáljuk, hogy csak így magára törtünk Signor... - Remélem kitalál valami jó nevet.";0;1250441949;\N;\N;1798
41911;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"Üdv, az előtörténetet olvastam, a másik két staff javítási javaslatait nem, mivel azóta átírtad a szöveget, de ha mégis ismétlem őket, az se baj, hiszen azt jelenti, nem javítottál valamit.\
Szóval, az előtöri eleje nem rossz, mindent az akkori korodnak megfelelően írsz le, így persze kissé zavaró, hogy sok dolog kimaradhat, de ezt a zárójeles megoldással próbáltad ellensúlyozni. Aztán 12 éves korodban még mindig fehérházikó. Egy 12 éves gyerek az általános iskola 6. osztályába jár, és például az 1. világháborúról tanul, de nem tudja, mi az a kórház. Ez nem konkrétan csak erre vonatkozik, egész végig beleragadtál a 4 éves kisfiú szerepébe, úgy írod le, hogy szeretsz gyilkolni, mintha egy óvodás mondaná, hogy szeret legózni. Nincs személyiségfejlődésed. Sok epizódot részletezel, de például az árvaház, ami alapjában véve egy teljesen más világ, mint amiben eddig élt, simán kimarad - pedig itt több esélye lett volna bekerülni egy bandába. Ez a vérben tapicskolós, farkasteremtős dolog nekem kicsit furcsa, egy kevés vérből csináltál kis madarat, mégis mennyi vér kell egy kifejlett farkashoz, 3 liter? Egy ponton, ahol felnősz, és felfogod a körülötted zajló dolgokat, akár le is írhatod azokat, így a zárójeles dolgok kezdenek unalmassá, zavaróvá válni.\
Ezek voltak eddig a kisebb problémák. A nagy próbléma a végén van, a legmeghatározóbb négy évet úgy ugrod át, mint délutáni mozizást. Egyrészt ott egy banda jön feléd, mutáns vagy, egy band megölte a szüleidet, és erre te hogyan reagálsz? Szóba elegyedsz velük a mutánsságodról. Az, hogy gyilkossá válsz, már szót sem érdemel, csak egyszerűen gyilkolni kezdesz, mert az jó. Lelki vívódás, gondolatok zéró. Azt mondod, a képességeddel gyilkolsz, ez gondolom a farkast jelenti, merthát kis madarakkal nehéz lenne. Ez azt jelenti, hogy minden egyes bunyónál felvágod az ereidet? 17 éves vagy, mikor apád meghal. Ezek után vissza kéne kerülnöd az árvaházba, hiszen nem még fiatalkorú vagy, ehelyett randalírozgatsz, és vígan adod be magadnak további két éven át az ellenszert, amire fogalmam sincs honnan van pénzed, vagy kitől kapod, hiszen egyszerű utcagyerek lettél, még otthonod sincs. Bandatagból bérgyilkossá avanzsálódtál, de hogy ki alkalmazna egy sehonnai suhancot, akinek nem hogy fegyvere nincs, de még csak nem is ért a fegyverekhez, azt nem tudom.\
Röviden összefoglalva: ez a karakter nincs átgondolva rendesen, nincsen kitalálva, nincsen leírva, így aztán elfogadva sincsen. Azt tudom ajánlani, hogy kezd el alaposan átolvasni az elejétől, és minden említett hibára való különös tekintettel írd át a problémás részeket. Bővíts, törölj, szerkessz, és gondolkodj nagyon sokat, hogy milyen lehet egy ilyen ember élete, lelkivilága, motivációja és a többi. Ha sehogy sem sikerül megfelelned az elvárásoknak, akkor sincs nagy baj, lehet, hogy ez nem a megfelelő karakter számodra, ezen mindig érdemes elgondolkodni, ha a staff nagyon kötekedik.\
Mindenesetre sok sikert a javításhoz!";0;1250448389;\N;\N;1807
41912;"Thorhalla";957;"94.44.20.142";\N;"Ó, én már az első nap visszasirtalak Davics miatt Very Happy Pedig a mostani előtöri jobb, mint amit én néztem át először Very Happy";0;1250456920;\N;\N;1583
41913;"Thorhalla";957;"94.44.20.142";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 R2mf8";0;1250460528;\N;\N;14
41914;"Henry White";1184;"92.245.72.24";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 85167-49286-asgardian-gods_super\
Part 14 / 8 - Page 2 013\
Part 14 / 8 - Page 2 New_thor\
Part 14 / 8 - Page 2 Automotivator\
Part 14 / 8 - Page 2 76749-60062-loki_super";0;1250487239;\N;\N;104
41915;"Serena Davidson";478;"94.44.30.247";\N;"Hálás voltam Jackie-nek, hogy így segítene, bár annak nem örültem, hogy azt mondta, hogy én adjak neki parancsokat, mert az egészen biztosan nem olyan lenne, amit ő várt, hanem a fuss, menekülj, ne harcolj és ehhez igen hasonló mondatok lennének. Adia lehet, hogy máshogy tenne, de nem akartam, hogy esetlegesen ő ostobaságokat tegyen szegény fiúval. A megérkezés után úgy tűnt, hogy mindenki rosszul volt, ebbe én magam is beletartoztam, de nem akartam addig feladni, amíg nem tudom biztonságban a gyerkőcöt. A férfi végül bemutatkozott és a kezembe nyomta a gyereket, egyből öleltem magamhoz a picit és kezdtem hátrálni a többiekhez vissza és Adia is leengedte a „fegyvereit” és visszahúzódott a bőröm alá. Jackie-re pillantottam, miután a gyermek nálam volt már és kissé zavartan pillantottam rá.\
- Most már minden rendben – bólogattam.\
Ránéztem Emily-re, ott feküdt a másik lány mellett. Fel sem tűnt, hogy ennyire rosszul van, nem figyeltem nagyon másra, emiatt kissé elszégyelltem magam, a lány, aki ideteleportált minket leült pihenni. Odamentem a két ájulthoz, de nem voltak maguknál. Nem nagyon tudtam volna velük mit tenni, főleg, hogy én sem voltam túlságosan jól, szédültem, mind a teleportálástól, mind pedig attól, hogy le lettem ütve. Megnéztem mindkettejüket meglesznek szerintem, majd ha magukhoz térnek. Magamhoz szorítottam a pici Wilhelmet és adtam egy puszit a fejére, végül pedig Jackie-re néztem, mert még mindig szédült és láthatóan nagyon nem volt jól.\
- Ülj le te is Jackie – mondtam. – Pihenj, mert nem vagy jól!\
– Hova megyünk innen? – kérdezte Adia. – És mit fogunk tenni?";0;1250498851;\N;\N;32
41926;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Egye-fene... ezt még elfogadom és írj redrose városrész kaotikus káoszába.";0;1250514335;\N;\N;1735
41927;"Thorhalla";957;"94.44.30.247";\N;"Einar elmosolyodott a sisak alatt, amikor a kihívott fél is úgy vélte, hogy a párbajt folytatniuk kell, ez már-már becsületbeli ügy volt a számára. Ahogyan látta az embereket szinte mindenkinek sikerült elmenekülnie az előző támadáskor, most nem lesznek ennyire szerencsések. Még mindig érezte az Asgardi jelenlétet, már várta, hogy végre túljusson ezen és őket is elintézhesse. Közben a csata folyt körülöttük, de nem nagyon törődött velük, szinte kizárta a többieket, máskor nem tette volna, de ezek nem a saját emberei voltak. Azokat soha sem hagyta volna magára, soha sem tette, de most ezek a halandók nem számítottak, csak arra voltak jók, hogy segítsenek neki elérni a célját. Mindenki megoldja maga, ha pedig nem, akkor hát meghalnak, ahogyan ez volt az élet rendje. Szívesen küldte volna ellenségeinek lelkét úrnőjéhez, de előbb még itt volt Amerika kapitány. A férfi nekifutott, Einar pedig már ugrott is fel, hogy nekiugrik a közeledőnek, de az elcsúszott mellette. Nem maradt a férfinak sok ideje arra, hogy gondolkodjon, mert már jött is a támadás a háta felé. Igyekezett a levegőben megfordulni és a háta mögött vágni egyet a kardjával saját maga és Amerika kapitány között, ha sikerült a vágás közben elmondott egy varázsszót és ezek után egy fagyfalnak kellett keletkeznie ott, ahol végigvágott a kardjával. Ha sikerült, akkor igyekezett a földet érés után azonnal szembefordulni Amerika kapitánnyal, hogy ne a hátát mutassa az ellenfélnek.\
Fegyver: Fagymarok\
Mágia: 40 egység
";0;1250514925;\N;\N;1810
41928;"Ko-Rel";931;"94.44.30.247";\N;"Nem alakult jól a helyzetük, ezt a levegőből sajnos tisztán látta. Saját magának sikerült leszednie egy gépet a levegőben, de mindez túlságosan kevésnek bizonyult a többiek ellen. Látta, hogy kik kivel harcolnak, nagyon sok helyen nem érezte fair-nek a küzdelmet, nem tudta megakadályozni, hogy a levegőben levő páncélos harcost ne találja egy lövedék telibe és zuhanjon le a földre. A korábbi ellenfelével a nagy zöld valami harcolt és úgy tűnt, hogy az sokkal jobban bírta a kard vágásait, mint korábban a nova harcos. Még mindig össze-vissza cikázott a levegőben, hogy nehezebben szedhessék le, végül látta azt a négyest, akiknek tagjai sérültek, illetve olyan személyek voltak, akik nem tudtak harcolni korábban sem, hiszen nem voltak harcosok. Jó pár személy így is elhagyta a járművét, kettő személyt látott még bennük, az egyik, aki az öt személyre hálót dobott és a másik pedig egy másik férfi, aki a hidat is csapkodta korábban. Úgy tűnt, hogy az volt jelenleg a kisebb fenyegetést, így Alexander Forester gépe felé fordult és arra készült tüzet nyitni mielőtt árthatott még inkább volna a hálóban levőkre. Ám ekkor tűnt fel a nőnek, hogy már nekiláttak ketten azt a gépet hatástalanítani, így végül Vérontó járműve felé fordulta és arra adott le lövéseket.";0;1250515725;1250516347;"Ko-Rel";1810
41929;"Serena Davidson";478;"94.44.30.247";\N;"Hallottam Jackie szavait, hogy Adia-nak osztogat parancsokat, ő persze hallgatni fog rá és kivinni. Tudtam, hogy átvette felettem az irányítást, mert már készültem felállni annak ellenére, hogy én magam képtelen lettem volna rá. Oldalra pillantottam, vagyis Adia és megláttam a narancssárga férfit is, nem akartam, hogy újra szembekerüljünk vele. Még Adia is lassú volt, tüzeltek felénk, közben a férfi Davis és az a másik lány is menekülni kezdett, könnyedén itt hagytak volna. A következő pillanatban éreztem a derekam körül Jackie egyik csápját és megpróbált a lövés elől félrerántani. Másodpercekkel később egy lézernyaláb szántotta végig azt a helyet, ahol az előbb voltam. Felsikoltottam, amikor egy háló zuhant ránk és ismételten a földre kerültem a többiekkel. A nő, a férfi, Tao és Jackie is itt voltak alatta. Adia a gép felé fordult, hogy… nem tudtam miért teszi, de úgy tűnt, hogy az nem fog tudni ránk támadni újra, hiszen Tyler nekiállt szétszedni és egy másik férfi is támadott rá. láttam a levegőben a kékbőrű nőt is, aki először erre felé készülhetett valamit tenni, de végül nem tette meg, és másfelé fordult. Amerika kapitány és az ellenség közül valaki harcolt, mindenki el volt foglalva valakivel, csak mi voltunk megint tehetetlenek. Adia kinyúlt csápokkal, hogy megpróbálja a hálót leszedni magunkról, de fogalmam sem volt, hogy ezzel mennyire fog sikerrel járni.\
– Segítsetek – mondta Adia. – Együtt talán le tudjuk szedni ezt a hálót magunkról!";0;1250516675;\N;\N;1810
41948;"Martin Davis";1175;"84.224.41.16";\N;"Senki nem szól hozzá és ez talán jobb is így. Bár így nem fog egyhamar megérteni nagyjából semmit. Viszont még mindig zaklatott, fájnak a sebei és még talán véreznek is. A szája is fáj és persze a mellkasa is, hiszen kellemetlen dolog, ha felvágják az embert. Na jó, csak végighúznak rajta egy kardot, de akkor sem kellemes. Össze van zavarodva, nem is figyel oda a beszélgetésre. Az lenne a legjobb, ha valaki lenyugtatná és elmagyarázná neki a helyzetet, de úgy fest, ez valahogy senkinek sem megy. Vagy legalább is nem akarják. Hát ő bizony nem fog kuncsorogni azért, hogy mondják mán el neki, hiszen kissé ki van borulva. Most már az sem érdekli ha a vér mellett poros is lesz, hát leül a földre, térdein keresztezi karjait és azon nyugtatja a fejét. Igyekszik nem gondolni semmire, magától megnyugodni, mert úgy fest, most erre van lehetőség. Kicsit át kell gondolnia az eseményeket.";0;1250529289;\N;\N;32
41952;"Shade";168;"80.98.159.162";\N;"Ez az erő… ELKÉPESZTŐ!!! A SÖTÉTSÉG MEGJUTALMAZOTT ENGEM!!!\
- HAHAHAHAHAHAHAHA!!! MOST MIT LÉPTEK, FÉRGEK? HE??? MÉG MINDIG SZÁNALMASNAK ÉS GYENGÉNEK TARTASZ, APA???\
Minden támadás visszapattan rólam és a szörnyetegeimről, a golyókat meg sem érzem… Eljött a bosszú ideje!\
- TÁMADÁS!!!\
Minden idegesítő ellenfelemre küldök egyet a kis drágáimból… HIHETETLEN! Hogy az árnyékoknak ilyen… élethű alakot tudjak adni. Van rajtuk hús, bőr, fogak, MINDEN! ÉLETET TEREMTETTEM A SÖTÉTSÉGBŐL!!!\
De mi ez…? Egy ordítást hallok, majd…\
BAMM!!!\
Egy hihetetlen… zöld óriás… ugrik elém. Ez… HULK!!! A FENÉBE IS!!! Már az East Side-on is meggyűlt vele a bajom… \
Sietnem kell! A gyorsaságom lehet az egyetlen fegyverem ellene… Azonnal bekerítem a szörnyeimmel és a sötétséggel, amelyet már a testemből tudok generálni…\
Part 14 / 8 - Page 2 56994450";0;1250531115;\N;\N;1323
41953;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"A zöld behemót, Hulk parancsszóra ugrik be a harcolók közé. Danielle-re tekint, majd észreveszi az őt belepő sötétséget és a szörnyeket.\
- Melles lányka hívta Hulkot. HULK SEGÍT MELLES LÁNYKÁNAK!!! ARGH!!! HULK NEM SZERETI SÖTÉTET!!!\
A kellőképpen feldühödött óriás megperdül, és megragadja Shade-et, majd a magasba emeli.\
- MASZKOS EMBERT MEGESZI HULK!!!\
Part 14 / 8 - Page 2 59344435";0;1250531138;\N;\N;1323
41954;"Petrik Fest";1233;"89.134.21.193";\N;"Név: Petrik Fest\
Mutáns név: White Devil/Fehér Ördög\
Faj:Mutáns\
Nem:Férfi\
Jellem: Barátokat kereső társas lény, de képessége nem ad okot szerethetőségére, épp ezért általában egyedül van, és társaság vágyát elfojtva tartja magában, épp ezért keresi a társaságot, de mégis magányos.\
Személy azonosság:\
Születési hely-Idő:New York-Manhattan. 2003.10.14\
Kor:16\
Család:Apa(elhunyt)Anyja(Elhunyt)Nagymamája(elhunyt)\
Foglalkozása:Utcai csavargó\
Testmagassága:180 cm\
Súlya:78kg\
Szeme Színe:Barna\
Haja színe:Fekete\
Bőre színe:fehér\
Különleges ismertető jegy: Egy tetoválás ami a bal vállán található, és ugyan az van mintaként a ruhájába.\
Part 14 / 8 - Page 2 Tatoo_2_www.kepfeltoltes.hu_\
Repülési sebesség: Mennyivel repül egy sas, me kb annyi?\
Egészségi állapot: Egészséges\
Kinézet:\
Civilként:\
Part 14 / 8 - Page 2 Jin_Kazama_0117_2_www.kepfeltoltes.hu_Part 14 / 8 - Page 2 Tekken4-JinKazamaFireySuit_www.kepfeltoltes.hu_\
Mutánsként:\
Part 14 / 8 - Page 2 DevilJin_1P_65--article_image_www.kepfeltoltes.hu_\
Előtörténet:\
Születési körülmények:\
Petrik Manhattan született, a külső kerületekben. Apja az ács mesterséget űzte, anyja pedíg felszolgáló volt az egyik menő étteremben. Petrik egy októberi őszi délután jött a világra, a Manhattani kórházban. Anyja sajnálatos módon bele halt a szülésbe, és így apjára maradt a gyerek nevelés. New York külső kerületeiben éltek, aholól megvoltak. Apjának Napi 16 óra munka időben nem volt sok esélye a gyerek neveléses feladatra, ezért Petrik mamája vigyázott rá, aki egész idejét a csecsemővel töltötte. \"Játékos gyerek annyi szent\" mondogatta sokat a mama, az apjának. Jól megéltek így, és mindenkinek előnyös volt ez. Petrik apja, akit mellesleg Jasonnek hívtak, megkereste a pénz amiből megélte. A mama aki meg Teren, nem kellet egyedül laknia, Petriknek meg volt társasága.\
Gyermek kor:\
Petrik iskola időszakban sok időt töltött a barátaival. délutánonként fogócskáztak és élték a mindennapi gyerekek életét. Építettek bunkit, és egy külön sikátoros részre gyűltek össze, ahol megbeszélték a napi dolgokat, és a leckét is megcsinálták. Nem mindig mehetett ez így. Minden jónak egyszer vége szakad és ennek a jónak is vége lett, mire Petrik elérte a tizedik esztendős korát, bekövetkezett a család végzetes \"bukása\". Petrik január 10.-én az utcán ébred, a hóban, és egy hajléktalan takargatta be. Megmentve a gyereket a fagyhaláltól. Petrik azóta sem tudja, hogy mi történt és keresi az okát. Csupán emlék képek vannak, kézről, vérről, és a halálos arcokról.\
Ami a story valójában:\
Petriknek január 9.-én nagyon dühöngős kedve volt. Az iskolában sokan bántották, piszkálták és ezen nagyon felhúzta magát. A rossz kedve miatt az otthoni dolgok sem alakultak úgy ahogy kellet volna. Sokat veszekedett Terennel pitiáne dolgokon, mint például túl hideg a leves, miért köt bele abba, hogy kupis a szoba stb.\
Éjszaka nagyon nyugtalanul aludt. Rossz álmok kerengtek a fejében, és hirtelen felordított. apja ekkor már otthon volt a munkából és fáradtan feküd le volna, de meghallotta a kiabálást. Terennel se volt másképp. Ő is meghallotta és rohant fölfele megnézni, hogy mi a baj. Mire föl értek a szoba elé, addigra az ordítás abba maradt.\
Kíváncsiak voltak, hogy mi a baj, és lassan nyitottak be a szobába, nehogy betörő vagy valaki legyen. De bár csak a betörő lett volna. Petrik mutáns képességei ekkor jelentkeztek először, és teljesen elveszítette az uralmát a teste és az agya felett. Egy szörnyeteggé változott, amit a mama utolsó szavaival így írt le. \" Ez maga az ördög.\" Ezek voltak utolsó szavai, és már halott is volt. Az apa se járt különbül. Neki előbb a karját vágta át, és aztán a torkát. Ezek után kitörve az ablakot ugrott ki a 6. emeletről, aztán elszállva a helyszínről. Másnap a hóban ébredt.\
Gyermekkor-Folytatás:\
Miután felébredt úgy döntött megköszöni a segítséget és haza megy. Volt nála pár dollár, így az a hajléktalannak adta, aki nagy kedvesen meg is köszönte. Integetve ment haza felé, de a ház előtt rendőröket látott. Bebújt az egyik ház sarkához és onnan figyelte az eseményeket. Látta ahogy kihozzák a két hullát. Nem takarták le őket, így látszott az alvadt vér a vágás helye, és minden más. Petrik közelebb férkőzött és kihallgatta két rendőr társalgását.\
-Az apának levágták a karját, és aztán elhasították a nyakát. Az öregasszony szerencsésebb volt, ő egyből megkapta a végzetes vágást.\
-Gyilkos fegyver? Új lenyomat? DNS?\
-Nincs. Nem találtunk gyilkos fegyvert, sem a támadó vérét. Csupán a három családtag új lenyomata van.\
-És a gyerek?\
-Nem tudjuk. Csupán találgatunk.\
-És mik azok a találgatások?\
-A gyerek vagy megszökött, látva a merényletet, vagy foglyul ejtette a gyilkos hátha össze futna a biztonságiakkal.-\
-Akkor kutassák át a várost. Ha a gyerek elszökött akkor az árva házban a helye.-\
Petrik az utolsó mondatra sírva fakad. Szeméből csak úgy csordultak a könnyek és elfutott. Futott ameddig csak bírt. Egyenesen New York szíve felé, míg el nem jutott Manhattan-be. Megállva körülnézet, és nem tudta, hogy hol van. Sikátoros részhez jutott, ahol egy helyi bandával futott össze. A banda fel ajánlotta, hogy vigyáznak rá, és Petrik elfogadta. A banda adott neki ételt italt, és a társaság hiánya sem volt meg. viszont ára volt annak, hogy itt élt. Rabolni fosztogatni járt velük. Betöréseket hajtott végre, értékeket lopott el, másik bandákkal való összetűzések stb. A banda tagok jó barátai lettek. Ahogy teltek a napok, egyre több emlék kép ugrott, be Petriknek az incidensről, míg végül rá nem jött mi történt. Azon a napon a kezeire nézet, és sírva fakadt. Ez a nap szintén egy Januári nap volt. Pont az eset évfordulója. Petrik fölment egy háztetőre, és addig próbálkozott, míg végül maga nem változott át az ördöggé. Most már teljes mértékben tudatában volt annak amit csinál. Ekkor most ő hallott kiabálásokat. A közelben éget egy ház és annak a tetejére menekült a lángok elől egy 30 éves körüli nő. Petrik most tesztelhette magát. A tűzoltók, mér amúgy sem tudtak, mit tenni, de Petrik ment. A nő ahogy észre vette őt, sikítva menekül a másik oldal felé, ami Petriknek rosszul esett. Minden esetre felkapta a nőt, aki tovább sikított a kezeiben. A parkban tette le, és egyből tovább ment. A nő ekkor jött rá, hogy akit ő ördögnek nézet az valójában az élete megmentője. Teltek az évek és, ahogy Petrik nőt, úgy egyre kevésbé szorúlt a banda támogatására. A banda is elfordult tőle, mármint nem foglalkoztak vele annyit. Már nem volt befolyásolható kölök, inkább olyan haver akit lehúzhatnak egy kis pénzzel. Petrik ezután egyedül járta az utcákat. Egy tetoválást is csináltatót, a tetoválás egy jel, és a jel a számára egy nevet jelent. Ez a név a \"Fehér Ördög\". Ezzel a névvel illette magát, és mutáns képességét. Mikor az utcát járta akkor Petrik Fest volt, mikor mutánsként életet mentet, akkor pedíg a Fehér Ördög.\
Sokat rabolt, de képességével életeket mentett. Megtanult a bandától verekedni, akinek még mindig hálával tartozik, azért amiért nem hagyták éhen pusztulni, még ha lopnia is kellet nekik. Manhattan utcáit járva tengeti ideje nagy részét, és ha baj van ő megpróbál segíteni, persze kilétét soha nem fedi fel. Tudja, hogy a tudósok képesek lennék felboncolni, hogy megtudják ő miért ilyen.\
Képességei:\
Ebben a formábban kissé lassabb, mint civilként, mivel nagyobb súlyt kell emelnie. A szárnyak plusz kilót jelentenek. Ereje viszont megnő. Fej fölé olyan 600-800kg-ot tud fel emelni. Magassága 20 centivel megnő ami kevésbé látható, mert ilyenkor be van görnyedve. 10 centi magasság változás látható szabad szemmel. 2 órát tud egyhuzamban repülni, test védelme nem lesz erősebb, csupán a szívóssága lesz nagyobb. Egy gyomor szúrás után mondjuk nem esik össze egyből, hanem még talpon marad 10-20 percet, viszont ha órán belül nem látják el kampec.\
Szakértelem:Utcai verekedés\
Véleményezést kérek privátban.";0;1250535147;1250626178;"Petrik Fest";1826
41960;"Sam";1222;"91.146.133.225";\N;"Ide milyen képeket lehet belinkelni, mert van pár ezer képem. 🆒\
De mind különböző kategoriájú... :rolleyes:\
Ehhez a világhoz viszont igen csekély az arzenálom... :/";0;1250544713;\N;\N;104
41963;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Fullmetal Alchemist: Brotherhood\
20. rész: Father in Front of the Grave\
Ed újra találkozik apjával, Hohenheimmel, és nem túl boldog ettől. Megtudja tőle, hogy évekkel ezelőtt Allal talán nem is az édesanyjukat transzmutálták, és ez mindent megváltoztat...\
Part 14 / 8 - Page 2 54813228";0;1250549193;\N;\N;1190
41967;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"Aki nem értette a poént, az mehet a búsba Smile";0;1250579224;\N;\N;104
41968;"Patriot";1085;"94.27.174.117";\N;"Vicc? Hol volt itt vicc? satan\
Itt ez véresen komoly. Egyet kihagytam!\
Iron Man #01 pontosabban Tales of Suspense #39 1st Iron Man\
Part 14 / 8 - Page 2 1111_www.kepfeltoltes.hu_";0;1250579969;\N;\N;104
41973;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"http://www.comicvine.com/iron-man/29-1455/issues-cover/\
Itt az összes cím, amiben feltűnt, a borítók alatt van, hogy ezen belül hány számban. Nem tudom miért érdekel ez téged, az igazi képregényolvasók nem karakterekre, hanem írókra mennek rá. Legalábbis szerintem. Mert ezekből legalább a fele szar történet. \
Egyébként a film messze nem az eredeti sztorit mesélte el, de jobb is volt így.";0;1250586051;\N;\N;9
41976;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"Bírom ezt az \"igazi képregényolvasók\" szöveget, pont olyan, mint az \"igazzy szerepjátékos\", totál baromság Smile.";0;1250586417;\N;\N;9
41977;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"Igen. rosszul fogalmaztam. Úgy kéne mondani, hogy \"Akik már régóta olvasnak képregényeket\". Mert azok már megszokták, hogy a rossz íróktól csalódnak, a jó íróktól jó sztorikat kapnak, de ez csak egy vélemény.";0;1250586801;1250586814;"Magneto";9
41995;"Halloween";699;"84.2.8.61";\N;" - A %+*\"'+łŁĐđ˘-ba! Ez már nem az én súlycsoportom... - szólok Shade-nek a zöldséget látva. Hisz ez már a klónoknál is ott volt, és ami azt illeti, már akkor megállapítottam, hogy nem állnék le vele pofozkodni. Maradok inkább Sion mellett... Pontosabban mögött, nehogy eltaláljon amikor egy-egy pillanatra megszilárdulok, hogy egy-egy felkapott kődarabbal fejbeverjem. Természetesen nem feladva a per pillanat biztonságosnak mondható pozíciómat, a férfi szemeivel ellentétes oldalon.\
- Húzódjunk kissé hátrébb... Itt nem túl biztonságos, akármennyire ellenálló az az izé, ami rajta van önön... - szólok Danielle-nek, majd egy pillanatra ledermedek.\
- Hisz mi már találkoztunk... - tágulnak kerekre a szemeim.\
- Annál a rejtett bunkernél... A köd megjelenése előtt! - azonosítom döbbent hangon, majd megrázom a fejem, hogy megszűnjön a zavartságom, és gyengéden félrevonom a nőt a küzdő felektől - már ha hagyja.\
- Legyen meg a játszóterük.
";0;1250600765;1250600787;"Halloween";1323
41987;"Sion";215;"89.134.151.45";\N;"Nem hittem volna, hogy valami ennyire meg tudott volna lepni a napokban. De éppen elvesztettem a Hulkot, máris fellép egy másik szerencsére(?) a testemen kívül. Nem tudom mennyire szerencsés, ha ez a Hulk olyan erős, mint én voltam ilyen formában akkor... nos akkor nekem annyi. Nem ismerem a gyenge pontjait, mivel nem voltak neki! Hacsak... na mindegy, ezt az ötletet elrakom későbbre, egyelőre úgy tűnik a zöldség a mi oldalunkon áll, remélem van annyira észnél, hogy minket ne támadjon le közben. \
Szóval úgy döntök- nehezen- hogy inkább a régi zöld haveromnak segítek, mint annak a sötét punknak. Így elkezdem lelövöldözni, a kis szörnyecskéket, akik felülkerekedtek rajta.
";0;1250595566;\N;\N;1323
41992;"Halloween";699;"84.2.8.61";\N;"Ami azt illeti, ide bármilyen témájó képet be lehet rakni, amit csak akarsz! De ha valamelyiket különösen viccesnek találod, azt a Poén topicba is be lehet rakni...\
Ezek pl. csak szimplán tetszenek:\
Part 14 / 8 - Page 2 Minimalistic_BW_1280_MAC\
Part 14 / 8 - Page 2 1150185915_3ca3cfdcb3\
Szerk.: Én még sohasem tettem be Spawn-ról képet... Pedig én is zokni vagyok agyilag...:stu:";0;1250598323;1250598481;"Halloween";104
41993;"Thordin";1180;"94.27.225.163";\N;"Amint kitér Thordin elől ellenfele, az azonnal felé fordul, de a bordái közé csapó kard ellen, már nem tud mit tenni. Igaz, nem sérül, na de telibe kapta, amit nagyon nem szeret. Ez csak bőszíti, a már eddig is ideges asgardit, aki nem a hidegvérű természetéről híres. A kardot, amit Sion kezében fog, megpróbál elkabni, és kirántani kezéből. Ami itt a nehezebb, talán a megragadás, mivel alig ha lesz fizikailag erősebb az ellenfél Thordin számára. Nyúl a kard után, és ha elsőre nem sikerűl, másik kezével azonnal próbálkozik. Ha netán össze jön terve, erősen szorít rá a pengére, és megrántja azt. Lehet, még sikerül magával rántani a maszkos férfit is, és ezzel esetleg blokkolni a készülő fegyveres támadását. \
Minden esetre próbálkozik, ha pedig nem sikerül elkapni a kardot, úgy fizikai erejét, és lendületét, egyetlen ütésbe összpontosítja, ami Sion mellkasát veszi célba.
";0;1250598574;\N;\N;1827
42005;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"A sziget közepe felé található, a zöldövezettel, vízeséssel benőtt palota, melyet Magneto maga épített, mikor megtalálta a helyet. \
Part 14 / 8 - Page 2 Palace_by_RQuack";0;1250606849;\N;\N;1828
42006;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"- Na mi van már itt? Most komolyan!!! Hová tűnt a kékséges bigécske? És mik ezek a csápok? HAHAHAHAHAHAHA!!! Csak nem egy játékos kedvű fahahahahahajtárs? Hmmmm???\
Vérontó hirtelen, váratlanul lefékez, majd feláll, és a mögé került Ko-Rel és Morsus felé ugrik teljes valójában. Testéből tüskéket és csápokat lőve közelít a páros felé.\
Part 14 / 8 - Page 2 85888988\
Ekkor azonban villámok csapnak Vérontó testébe, amelyektől ordítva zuhan hátra, de talán az új ereje révén hamar talpra állhat.\
Hulk közben váratlan sérülést szenved, és a nyakát átszúrja Matsumoto, amitől a zöld óriás a földre rogyva hörög.\
- HÖÖÖRRGGHH… KÖHH, KÖHH!!! HÖÖÖRRGG…\
Közben ökleivel csapkodja a földet, továbbra is dühöngve, de ekkor észreveszi a felé közeledő Thort.\
- Hhhhöörrrrgg… Szakállas ember… köhh, köhh… áárrrghhh… mit akar Hulktól…?";0;1250607185;\N;\N;1810
42007;"Ko-Rel";931;"94.44.31.50";\N;"Úgy tűnt, hogy mégis jó döntés volt a nő részéről, hogy nem az időközben kiszabaduló csoportnak segített, hanem a másik ellen támadott. Úgy tűnt, hogy sikerült eltalálnia a járművet, azonban az alak is észrevette őt és tüzelni kezdett a kree nőre. A lövedékek már majdnem eltalálták, amikor egy kezet érzett a derekán majd pedig a következő pillanatban már nem a levegőben volt, hanem a földön azon férfi mögött, akit az előbb támadott. Az egész helységet ekkor töltötte be a villámlás fénye és zaja, és ő maga is önkéntelenül odanézett, ahol az Asgardi csoport megérkezett. Igyekezett a lehető leggyorsabban túljutni ezen a megdöbbenésen. Látta, hogy a szőke hajú lány az ő ellenfelére támadott. Ekkor közvetlen közelről lőtt bele a férfi hátába, majd pedig Ko-Rel felrepülni készült a levegőbe, hogy ne legyen a villámok útjába, sem pedig a szimbiontáéban, ha az most fog hátrafordulni a két támadásra is. És valóban így történt, hogy megforudlt és rájuk támadott. A nő reménykedett ebben, hogy Morsus el fog teleportálni, így saját maga a kitérésre összepontosított, hogy elkerülhesse a szimbionta csápjait, amik felé tartanak.";0;1250607336;1250607461;"Ko-Rel";1810
42008;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"Egy széles folyosó a Palota mélyében, ahol a mágnesesség ura tengeti mindennapjait.\
Part 14 / 8 - Page 2 Silverhall_Palace_by_HarmonicSonic";0;1250607352;\N;\N;1829
42009;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Végre!!! Szabadok vagyunk!!! Gyorsan magam mögé húzom Serenát…\
- Jól van, Adia, végre értjük egymást. Ne aggódj, egy álomban nem eshet komolyabb bajom!\
Körülnézek, és próbálom elemezni a helyzetet, de megmondom a frankót… fogalmam sincs, ki kivel van. Kit kéne most megtámadnom?\
- Hé, ööö… Valaki, aki velem van! Itt most… mi van? Kit támadjak?\
Szememmel az egyetlen olyan lényt keresem, akiről biztosan tudom, hogy az ellenségünk, és az a narancssárga lény… \
Persze kereshetném Vérontót is, akinek nagyon is érzem a jelenlétét, de vele valahogy… nem akarnék összecsapni…";0;1250607487;\N;\N;1810
42010;"Thordin";1180;"94.27.225.163";\N;"Thordin, a többi asgardi társával együtt megérkezik. Társak… kicsit erős túlzás lehet, pár főre tekintve, de most együtt kel dolgozniuk. A férfi számára igen nehéz ez, mondhatni lehetetlen. Nem éppen minden álma Loki egykori embereivel karöltve harcolni. Főleg nem a lányával. El is különül az első lépésével a hármastól, és inkább Thena mellé áll. Majd mikor mindenki megindul, ő is cselekszik. Lábai futásnak erednek, és egy valakit vett célba. Azt a lényt, aki talán a legfenyegetőbben néz ki, és két ismerős arcra támad. Vérontó. Nem kívánja megölni, de ha szükséges igen. Első sorban a halandók védelmét akarja. Nehéz vértjében, talán kissé nehézkes a futása, ám teherbírása miatt talán mégsem. Az ugró Vérontó felé rohan, és próbál időben közbe lépni, és neki rugaszkodva a földre rántani a vörös lényt. Tüskéi ellen az asgardi vértje, remélhetőleg kellően véd. Minden reményét, és hitét ebbe öli, hogy a földre taszítsa a szimbiontát. Bár nem biztos, hogy elég gyors, de ha nem, úgy akkor is elébe áll, és egy jobb horoggal támad rá. Talán túl el lesz foglalva Ko-Rel és Morsus társaságával, hogy még Thordinre is figyeljen.\
<-DÉMON!!\
Ordítja el magát, és támad.";0;1250607698;\N;\N;1810
42011;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Úgy néz ki, erre a kalandra most nincs igény, úgyhogy egyelőre lefagyasztom. Talán majd valamikor később újra előszedem.";0;1250609968;\N;\N;1805
42015;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Emlékek…\
A nevem Zord Miaku. A 121-es ügynök. Különlegesen képzett katona, aki önként jelentkezett a sereg gamma-kísérleteire.\
A kísérletek során… én lettem Hulk.\
Hallottam már a korábbi Hulkokról, láttam is őket akció közben, és próbáltam nem elkövetni ugyanazokat a hibákat a kiképzésem alatt, amelyeket ők. Én irányítani akartam a bennem lakó szörnyet…\
Nem sikerült. Eleinte még jobban ment a dolog, állítólag ilyenkor a színem még szürkés volt a szokásos „Hulk-zöld” helyett, de ahogy telt az idő, eluralkodott a testemen a gamma-sugárzás, és Hulk is kontrollálhatatlanná vált. Már a legkisebb dühkitöréstől vagy félelemérzettől átváltoztam, és néha napokig vagy hetekig nem alakultam vissza emberré.\
Már nem is tudom követni, mi történik velem. Fogalmam sincs, mikor ki használ fel. Először a S.H.I.E.L.D., aztán az AIM próbált irányítani, megváltoztatni, most pedig két nőnek sikerült megszelídítenie valahogy Hulkot. Már beleszólásom sincs jóformán a dolgokba, Hulk teljesen önálló személyiség lett.\
Az a két nő pedig… Tettek velem valamit. Nem tudok visszaváltozni emberré, és úgy szemlélem Hulkként elkövetett tetteimet belülről, mintha egy rossz álom lenne az egész…\
És ebből az álomból nem tudok felébredni.\
[hr /]\
…és a jelen\
Hulk messzire hajítja Shade-et, aki becsapódik egy épületbe, miközben a szörnyetegek tépik, harapják és karmolják, ahol érik.\
- RRRRAAAARRGGGHHH!!! HULK NEM SZERETI ÉLES FOGÚ KUTYÁKAT!!! ÉLES FOGÚ KUTYÁKAT SZÉTTÉPI HULK!!!\
Tucatjával tépi ketté a zöld óriás a rémeket, de azok mindig újra összeállnak eggyé, és nem fáradnak… Hulk pedig egyre dühösebb.";0;1250616871;\N;\N;1323
42016;"Shade";168;"80.98.159.162";\N;"- ERESSZ, TE ROHADÉK!!!\
Átkozott zöld óriásbébi! Nem tudok vele mit kezdeni, nekihajít egy épületnek, aminek a fala nagy robajjal dől össze…\
De én egyszerűen… nem érzek semmi fájdalmat. Szinte azonnal felkelek, és a sebeim begyógyulnak…\
- HAHAHAHAHAHAHAHAHAHA!!! LEHETETLEN LEGYŐZNI!!! A SÖTÉTSÉG EREJE LEGYŐZHETETLEN!!!\
Kilépek a romok közül, és mosolyogva figyelem, ahogy Hulkot lassan széttépik a szörnyetegeim…\
- Nagyon jó… Engedjetek oda, hogy bevigyem neki a kegyelemdöfést!\
Hm? Semmi… Semmi reakció? A szörnyek még mindig Hulkot tépik…\
- Mondom, ENGEDJETEK ODA!!! Nem hallotátok?\
Közelebb lépek… mire az egyik teremtményem rám támad?! Mi a fene?\
- Mi… MI EZ? MIÉRT NEM ENGEDELMESKEDTEK???";0;1250616897;\N;\N;1323
42021;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 9de9c134c07e90a18e7237f8d2b39bb0";0;1250618851;\N;\N;1830
42022;"Thorhalla";957;"94.44.31.50";\N;"Csupán azért olyan képeket raktam be, mert olyanokat keresek neten, ami érdekel Razz\
Part 14 / 8 - Page 2 Ultimate_JLA_by_mistermoster";0;1250618861;\N;\N;104
42041;"Cool";1214;"84.224.114.144";\N;"Valóban nem nagyon érti, hogy mire utalhat a kijelentés, de igyekszik úgy tenni, mint aki érti és még bólogat is hozzá.\
- Hát ez...remek. - nem tudja pontosan mit kéne mondani rá, de úgy fest ez pozitív dolog, szóval lelkesedik kicsit ő is. Aztán megjelenik April és kiküldi végre a gorillákat végre. Ejha, kettesben maradnak, na vajon most mi jön? Nem is kell sokáig gondolkoznia ezen, hiszen a lány telibe talál. Cool kissé elhúzza a fejét a pofon lendületétől. Edzett pofonok terén, hisze ezzel a stílussal nem a lány az egyetlen, aki már pofon vágta.\
- Hát így kell elbúcsúzni? - Mosolyodik el a lányra. Nem mutat semmilyen reakciót a pofonra, de valószínűleg ugyanezt tenné, ha annyira fájna is. Amikor a csók kerül szóba, elvigyorodik. Szerinte az ég világon semmi baj nincs azzal, hogy szinte ismeretlenül lesmárolta a csajt. De most legalább lehet azzal védekezni, hogy csak színészkedett.\
- Fogadni mernék, hogy élvezted. Repeta? - Valószínűleg erre nem is kap választ, hiszen a lány lassan indulni látszik. Arra, hogy mit reméljen és mit ne, meg csak egy magabiztos félmosoly a válasz. Maga sem tudja miben reménykedjen, de valahogy gyanítja, hogy úgyis összefutnak még az életben.\
- Ciao drágám! - Az összes amit olaszul tud, hát most bevetette, persze jó hangosan, hogy biztos hallják a lentiek. Aztán fogja magát és szépen bedől az ágyba. Hát ez egy nem semmi reggel volt, de el kell ismerni, ogy élvezte. Egy kis adrenalin néha nem árt. Viszont most ki kell hevernie.\
//úgyszintén Smile//";0;1250669927;\N;\N;1798
42049;"Taikuri";1179;"213.181.211.131";\N;"Üdv\
Én is összeszedtem pár képet. Smile\
Part 14 / 8 - Page 2 440px-Amora3b\
Part 14 / 8 - Page 2 Cover-large\
Part 14 / 8 - Page 2 ThorSOA006_medium\
Part 14 / 8 - Page 2 Thor7-sml_0815\
Part 14 / 8 - Page 2 440px-Sif";0;1250678544;1250678587;"Taikuri";104
42050;"Thorhalla";957;"89.223.178.216";\N;"Asgard hatalmas kiterjedésű hegységrendszere, ami több országhatár mentén is található. Jelenleg mindhárom birodalom területén is áthúzódik. A hegyek veszélyesek, mert mindenféle szörnyeteg, óriások is előfodulnak errefelé. Könnyű elveszni erre és megfagyni, ha valaki eltévedt a magas ormok között, amit gyakran sújtanak hóviharok és lavinák is.\
Part 14 / 8 - Page 2 Sunrise%20on%20snow%20mountain";0;1250678803;\N;\N;1833
52395;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"Huh, megtennéd, hogy kikreditezed Nekem, hogy mi volt az alapképesség és mennyit költöttél a fejlesztésre, hogy ezt kapd, ami most van jelenleg?";0;1268140171;\N;\N;2130
52396;"Magneto";934;"80.98.202.232";\N;"The Sword:\
Véletlenül futottam bele a The Sword most is futó képregénysorozatba. Konkrétan ma, és el is olvastam belőle 22 számot (amennyi eddig megjelent), szóval íme a friss, de azért átgondolt véleményem, csak nektek Smile\
Part 14 / 8 - Page 2 TheSword-04-0large\
A történet egy lányról szól, aki mozgássérült. Egyszer csak három alak állít be hozzá, lemészárolják a családját egy bizonyos kardot követelve az apjától. Őt is megölik, a lányt pedig otthagyják az égő házban. Beszakad alatta a padló és megtalálja a bizonyos kardot, ami különleges erőkkel ruházza fel, és meggyógyítja őt. Véres bosszúhadjáratra indul a gyilkosok ellen, - akik szintén különleges erők birtokában vannak - egy barátnőjével és egy sráccal, akiket belekevert a bajba.\
Többet nem fogok elmondani a sztoriról, kellő mennyiségű meglepetés és fordulat van benne, amit az előbb írtam, csak az alapszituáció. A történet jó, nem mindig eredeti egy szál, vagy egy fordulat, de könnyen emészthető, a fikció világán belül reálisnak ható, de azért van jó pár jelenet, mikor az ember meglepődik. Az írásnak nem egy Warren Ellis-es vérfürdő az alapfelütése, ezért néha meglepődünk, mikor kezek, lábak állkapcsok repülnek. A sztori nekem tökéletes, nem szubjektív módon persze. Van benne minden mitológia, vér, szex, halál, rejtély, bosszú. Valamint nagyon érdekesek, hogy mikor csatázik, akkor gyerekkori élmények jutnak az eszébe, mint például, mikor elveszti a egyes végtagjait néha arra gondol milyen nehezen küzdött meg néha a mozgássérültségével, hogy le kellett győznie saját testét az akaraterejével. Valamint a szüleivel való kapcsolata sem unalmas, filler. \
Part 14 / 8 - Page 2 Sword\
A rajz fura. Néha elég gagyi, és alig van perspektívaérzése, néha pedig igazán jó és a filmes hatásokat vesz fel, mint a háttér homályosítása, vagy az aranymetszésbe koncentrálás. Az előbbi gagyi rajz verzió, inkább az első számokban tűnik fel, mintha a rajzoló bele- beleszokna a karakterekbe. Így a legutóbbi 22. számnál egyáltalán nem volt már bajom a rajzzal, egész kellemes. Kezdetben az arcok is furák voltak, sterilek és sokan hasonlítottak a másikra, de így a végére ez is megváltozott, valamint a színezés is egyre jobban javul a számok előrehaladásával. \
Part 14 / 8 - Page 2 The%20Sword%20_1%20page%2018%20Luna%20Brothers\
Végül az alkotókról: Keveset tudok róluk mondani, mert eddig nem sok munkájuk volt. Ők Joshua Luna és Johnathan Luna, nem nehéz kitalálni, hogy testvérek és eddig szinte csak együtt dolgoztak. Egyetlen híresebb munkájuk a Girls nevű mainstream, ami egy kicsit véresebb és polgárpukkasztóbb darab. Lehet egyszer, majd arról is írok, mindenesetre egyes számok borítója csalogató Very Happy\
Part 14 / 8 - Page 2 120518-18163-109531-1-girls_super";0;1268141277;\N;\N;1007
42060;"Sam";1222;"91.146.133.225";\N;"Very Happy:P:stu:\
Part 14 / 8 - Page 2 _18__www.kepfeltoltes.hu_\
Part 14 / 8 - Page 2 Vak20tC3B6ltC3A9ny0_www.kepfeltoltes.hu_";0;1250693476;\N;\N;14
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:28

42064;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"- Serena, én csak--\
Mi van már? Most meg… a kezembe nyomja a kiskölyköt, és elrohan sírva? Ezt… én nem akartam! Csak félre akarok állni az útjából, és…\
Ó, a francba is! Jackie, téged nem így neveltek! Hogy megríkass egy lányt, főleg egy ilyen kedves, szeretetreméltó csinibabát…\
Serena után rohanok, ahol már Steph is ott van. Leguggolok mellé, és megsimogatom az arcát, letörlöm a könnyeit…\
- Amit legelőször tisztáznunk kell… AZ AZ, HOGY NEM VAGYOK „BÁCSI”, STEPH!!! Hajlandó vagyok… egyelőre… elhinni, hogy a jövőből jöttél, de nem érdekel, ott hogy szólítasz, itt ne legyek „bácsi”, könyörgöm! Okés? Na. A másik meg… véletlenül születtél, heh… Serena, elég nehéz nekem ez, nemrég vesztettem el Grendit, még ki sem… hevertem a dolgot… és akkor rögtön elvártátok volna tőlem, hogy elhiggyem ezt az időutazós dolgot, meg hogy Doni él, aki láthatóan nem hagy hidegen… Két tűz közé szorultam, ezt meg kell értened. Ha nem igaz, hogy ezek az alakok időutazók, akkor mindenki hülyének néz, még te is, mikor igazam van, ha meg igaz… akkor te a közeljövőben valamikor… össze fogsz jönni Donival, hogy megszülethessen Steph, tehát… nekem semmiképp sem jöhet ki jól ez a dolog. Ettől pedig… paff vagyok teljesen. És akkor még közlöd velem, hogy nélkülem azt is eldöntötted, hogy te akarsz ezentúl vigyázni Wilhelmre… Én nem vagyok jó kiskölykökkel, Serena, és ha ilyen nagy döntéseket csak úgy meglepetésszerűen közölsz, az nagyon nem frankó… De kérlek, kérlek… ne sírj. Nekem tényleg minden jel arra mutatott, hogy te és Doni… Szóval érted. Azért annyira unfrankó ez nekem, mert én is… téged szeretlek.\
Ezen sorok írója szerintem most dobta ki a taccsot.";0;1250696375;\N;\N;32
42065;"Thordin";1180;"79.122.70.112";\N;"A viharóriás szavaira, csak széles szájjal mosolyodik el Thordin, csak úgy mint a törpe mondandóján. Mind kettejük szórakoztatja az asgardit, aki gyors váltással komoly arcot vág, mint aki nem tapasztalta meg volna soha a mosoly érzetét. Elszánt ábrázata, Laak felé irányul, és vállára teszi a kezét, és bólint helyeslően, mikor siettetné a tervet. Büszke rá, hogy ő az öccse, még ha nem is vér szerint. Azt követően, pedig átveszi Amorától a sisakját. Értetlenül néz egy pillanatig, majd pedig ismét beugrik neki. Loki kastélyában maradt. Persze, minden világos. Áh... dehogy is. Semmi nem világos, hisz törölték az emlékeit, amit ha tudna, bizonyára saját kezűleg tekerné ki a nyakát a varázslónak. De áldott a tudatlanság most, mit Thordin kapott, különben megesne, hogy itt is egy kisebb háború törne ki. Elveszi a nőtől, és végig néz rajta, majd az elhangzott szavak után kissé fanyar szájjal, de kimondja. \
<-Rendben, köszönöm!\
Ezzel letudta a sisakját, és a kisebb helyre igazítást. Tiszteli Thort, és gyermekeit meg úrnőjét, de az, hogy egy halandót istenné tesznek, nagyon nem tetszik neki. Mondhatni legszívesebben kardot rántva támadna rá arra aki elkövette, és arra is, aki viseli az ajándékot. Pedig a hordozó, aligha tehet róla. De Thordin eléggé cső látású ebben a tekintetben, na meg sok másban is. Mikor kicsit csillapodik a hév, ami tombolt benne, a törpére vet ismét egy kósza pillantást, aki igazán szimpatikus neki. Bár gyorsan nyel egyet, és ezt kitörli fejéből, mert az imént elhangzott, hogy nem épp azonos nézeteket vall. Taikuri korábbi megjegyzésére, mi szerint Midgard talajátr fogná, a harcos vérebként tekint az óriásra.\
<-Hidd el, te féreg... senkinek nem fogsz hiányozni! Maradj is a földön, mert ha itt látlak meg a csata végén, leszegem fejed helyéről. Ez rád is vonatkozik. \
Mondja, majd mutat Vutha irányába. A férfi nem tudja mikor kell csöndben maradni, és szemet hunyni nézetei felett. Nem olyan mint Thor, aki Loki lányát előre engedi. Helat, még csak-csak megérti, hisz érdek volt. De Thorhallat? Thordin a még kezében lévő csontot a szájába teszi, amit imént a fogadóból hozott, és leszopogatja a porcogót róla. \
Majd eldobja, és a sisakját derekára fűzi. Aesa és Shatdtól kapott kardja mellé. Felsóhajt Thena szavaira, és egyetértően néz rá. Nem tisztelik Asgardot, hálátlanok. De nem is igazán számít, hogy itt vannak-e az árulók, mert Thordin jobbnak is látja, ha Midgardon élnek tovább. Ha nem, egyszerű elvet vall. Lerugdossa őket, a szivárvány-hídon. \
Csöndes, és vissza fogott a tettek helyett, bár arca tükröz minden egyes érzelmet. Főleg az undort, mikor végig néz egy-két ittlévőn. \
Amora közlendője után, eléggé elhúzza a száját, de végül bólint, majd pedig végig fut gondolatán, hogy ismét láthatja Leifet. Talán... esetleg lesz idő elbeszélgetni vele magán jellegű dolgokról, de meglehet a háború közelgő szele nem engedi meg. \
Mikor kérdezne, már nincs idő. Eltűnik a szigetről.
\
//Folytatás: Asgard-hegység//";0;1250697534;\N;\N;1818
42069;"Daniel Wolf";487;"81.182.190.221";\N;"Picit lekonyulnak a füleim, mikor a fiú nem akar bejönni, s az érvei, hogy miért is ne maradjak még eléggé helytállóak. Lassan felállok és összeszedem a ruháim, majd ránézek, s elmosolyodok. Némileg vidámabb képet vágok, azon amit mond.\
- Igen nekem meg van minden tulajdonságom, mint ami egy átlag macskának is megvannak. - közel sétálok hozzá, s megfogom a kezét, ha hagyja.\
- De ugye majd holnap is találkozhatok veled Niclas? - nézek rá nagy szemekkel – úgy szeretnék egy kicsit több időt veled tölteni – hangom csendes, s farkincám felemelve kicsit megsimogatom a fiú hátát. Ha megindulunk, akkor mellette lépkedek szépen. Szeretnék vele lenni kicsit többet, s jobban megismerni. Hiszen fajtám béli, kedves, azért erős is, aranyos is, meg hát jól is néz ki, és... és... és...\
~ bele vagy zúgva? ~ Kyra hangját hallom a fejemben, s teljesen vörös fejjel nézek fel a fiúra. Igaza van, ebben, hogy én bele zúgtam, de kitudja, hogy ez fordítva is meg van e. Ráadásul egyszerűen nem merek rá kérdezni... olyan aranyos és nem akarok rá rontani, meg félek, hogy visszautasít... jajj miért ilyen nehéz az élet?\
~ Ha te nem mered, akkor majd én...~ \
~ Akkor esküszöm megsütlek, ha ezt is elszúrod nekem! ~ csattanok fel magamban, s zavartan pislogok magam elé, s lépkedek.";0;1250700316;\N;\N;1776
42070;"Patriot";1085;"79.122.70.112";\N;"Csak mert nagyon tetszik\
Part 14 / 8 - Page 2 Teenage_mutant_ninja_turtles_by_nebezial";0;1250700364;\N;\N;104
42075;"Thorhalla";957;"89.223.178.216";\N;"Szerintem nem így van... Mármint nem az író miatt olvasok általában valamit, hanem a karakter miatt. Még, ha tudom, hogy az író rosszabb vagy gyengébb akkor is próbálok türelmes lenni, mert hátha van egy-egy mozzanat. Én elég régóta olvasok, igaz nem képregényt, de fanfiction-okat eszmétlen régen és ott is karakter(ek) miatt olvasok és nem író miatt. Bár tény, ha vki nagyon jól ír elolvasom, ami érdekel tőle, de ha teljesen olyat ír, ami érdektelen számomra bele sem fogok.";0;1250711298;\N;\N;9
42076;"Thorhalla";957;"89.223.178.216";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Son_of_Hulk_17_by_AlexGarner\
Part 14 / 8 - Page 2 Captain_America_Color_Study_by_mbreitweiser";0;1250711324;\N;\N;104
42077;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"Én valahogy a kettő közt vagyok, vannak írók, akiktől mindent elolvasok, és vannak karakterek, akikről mindent elolvasok, hülyeség lenne egy részletet kihagyni, csak mert más a stílusa, és olyan nagy csalódás azért sosem éri az embert. Ha meg mindig csak a megszokott íróidtól olvasol, nem fogsz felfedezni újakat Smile.";0;1250712100;\N;\N;9
42078;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"Péntektől vasárnapig kicsit távol leszek a civilizációtól, nem lesz teljes az elszigeteltség, szóval egy-két post erejére valszeg leszek majd, de semmi komoly aktivitás.";0;1250712295;\N;\N;178
42079;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Magyarországi megjelenések - 2009. augusztus\
A Csodálatos Pókember #74 - A nagy beszélgetés / Egy Manó halála (1. rész)\
Írta: Brian Michael Bendis\
Ceruzarajz: Mark Bagley és Stuart Immonen\
Borítórajz: Stuart Immonen
\
Ebben a különleges kiadásban a 73 számot megrajzolt Mark Bagley átadja helyét a sorozat új, állandó rajzolójának, Stuart Immonennek! Immonen már bizonyított az Újvilág: Fantasztikus Négyes lapjain is, és most eljött az ideje, hogy megmutassa, milyen az ő újvilági Pókembere! Peter és May néni életük legfontosabb beszélgetését folytatják, és elszabadulnak az érzelmek… Eközben pedig színre lép egy vadonatúj gonosztevő! Majd: Hatalmas robbanás rázza meg a Triskelion szuperbűnözőket fogva tartó börtönrészlegét. A romok közül előbukkan egy férfi, aki bosszúra szomjazik… Egy férfi, aki Peter Parker fejét akarja! Ez a férfi nem más, mint Norman Osborn, a Zöld Manó! Vajon sikerül újra megbirkóznia vele Pókembernek? Ja, és a Rengető is visszatér…\
Part 14 / 8 - Page 2 18892591";0;1250712688;\N;\N;1181
42085;"Petrik Fest";1233;"89.134.10.123";\N;"Ha lehet akkor én is csatlakoznék az X-ekhez. És ez a kaland tökéletes lenne.";0;1250723390;\N;\N;1580
42088;"Revans";45;"80.98.224.137";\N;"Nekem nincs vele gondom, Centurio. Jó lesz ez. Nefi pedig tökéletes mesélő lesz. Eddig úgy sem mesélt még nekem. Majd most. Smile";0;1250730437;\N;\N;306
42093;"Shadow";715;"81.182.190.221";\N;"Üdv... igen... ismét.... Péntektől ismét nem leszek egészen vasárnapig. aztán utána elvileg 29-ig már rendesen leszek és remélem, hogy semmi se fog közbejönni.";0;1250762006;\N;\N;178
42117;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Nem igazán van idő a lelkizésre, aminek ezen sorok írója nagyon örül, mivel új szereplők bukkannak fel ebben az ördögi kis színjátékban. Amelyet még mindig nem értek. \
- Tökjó, hogy kibékültetek, Serena és Steph, de… ne nevezzétek már egymást „anyá”-nak meg „lányom”-nak, mert ez nekem… frankón bizarr. Majd azért arra kíváncsi lennék, Steph, hogy ebben az állítólagos jövőben miért szakítottam Serenával, de gondolom, azért, mert dj-ként már annyira híres lettem, hogy nem jutott rá időm. Az meg, hogy Doni csak a barátod, Serena… Ne haragudj, talán tényleg így van, de a korábbi futó kapcsolataim sosem ugrottak így más pasik nyakába, vágod? Ez a szitu… De… én sem csípném, ha elhagynál, ahogy viszont azt sem, ha lenne egy közös kölyköd Donival… és Wilhelmbe most ne is menjünk bele, mert már megint itt van egy szinte meztelen bige. Hmm…\
Ezúttal már meg sem próbálom megérteni, miről beszél a csaj meg az utána érkező páncélos alak, aki egy az egyben olyan így, mint az a Rorschach nevű félelmetes pacák… csak csendben figyelek. \
Ja, közben megint felvettem eredeti alakom, szóval már nem vagyok fekete-fehér, csak hogy ezt tisztázzuk.";0;1250786381;\N;\N;32
42118;"Max Evans";1217;"79.122.30.108";\N;"Egy sikátor szélében lelek menedéket a támadom elől akit továbbra is üldöz az északi isten, bár az a nemrég elhagyott járműve mögött keresett menedéket az nem tartott sokáig, egy csatbárd választotta két fele. Még gyorsan körbe nézek hol mitörténik, nem látok mindenkit, főleg a páncélosat nem a nagy vihartól. Az viszont nagyon jól látszik innen, hogy semmisül meg a két férfi aki a narancs színű ellenre támadtak. A sárkányt is látom aki épp ekkor fog padlót és az is feltünik, hogy ritkul az ellenfél hada, elmennek, bár van aki marasztalja őket. De én inkább vissza húzódok a fal mellé, majd megvizsgálom a golyók okozta sebeim és ha úgy látom, hogy képes vagyok rá eltávolítom a golyókat és megpróbálom ellátni a sebeket. Ha úgy tűnik, hogy elég jól vagyok a közlekedéshez akkor minél messzebb a harcoló felektől, mondjuk a háztetőkön közlekedve megpróbálom beérni az épp távozó csapatot és csatlakozni hozzájuk.\
A csapat alatt Serenáékat értem.Smile";0;1250786732;\N;\N;1810
42121;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"A hajó legfelső nyitott szintje ahol mindig lehet napozni és levegőzni.";0;1250787615;\N;\N;1835
42122;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Csak Olaf ér rá segíteni a keresésben, így az lassabban megy, mint kéne, de végül Danielle meglátja, hogy az alattuk elterülő csatornákból és alagutakból zöldes-sárgás fény árad, egyenesen a szörnyekbe. A köd miatt alig-alig lehet csak észrevenni.\
Mivel azonban a keresés eltartott egy ideig, ezért újabb sérüléseket szenvednek el a többiek. Sion, Hood, Shade, Hulk, Olaf és Éjfél is több sebből véreznek már, a ruhájukat szanaszét szaggatták, és jelentősen legyengültek. A nem evilági teremtmények még Senki árnyalakját is sebezni tudták valahogy.
\
- FIÚKÁK!!! Megvan! Alattunk van valami, ami táplálja ezeket a szörnyetegeket! HULK!!! ZÚZD SZÉT A TALAJT!!! MOST!!!";0;1250787690;\N;\N;1323
42123;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Hulk minél több rémet tép ketté, trancsíroz szét vagy csap agyon, annál több érkezik a helyére. Egyre több sebből vérzik ő is, amikor Danielle felszólítja, hogy zúzza szét a talajt maguk alatt.\
- HULK NAGYON DÜHÖS!!! HULK NAGYON ZÚZ!!!\
A feldühödött Hulk csapása elképesztő erejű: körülötte több méteres körzetben teljesen beomlik a betonút, és mindenkit elnyel a sötétség…\
A kis társaság egyenesen az alattuk található metróállomáson tér magához.";0;1250787708;\N;\N;1323
42124;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Itt több dolgozó lakik kicsit elzárva egymástól. Vékony falak osztják szét a hat fős hálókat, amik egy közös mosdóval rendelkeznek. Itt pihen meg Rorschach.";0;1250787822;\N;\N;1836
42125;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"A hajó nagy csinnadrattával indul el és a hőseink azonnal a hajó lépcsőjén megkapják a szobáik kulcsát. A hajó gyönyörű és felkészült igazán remek szórakozásnak indul ez az út hőseinknek. A hajóra fellépve ide jutnak.\
/Bocs a rövid reagért.../";0;1250787906;\N;\N;1782
42126;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Két ágyas szoba fürdővel és egy szekrénnyel és az ágyak mellett egy-egy kis szekrénnyel rajtuk lámpával és telefonnal.";0;1250788007;\N;\N;1837
42127;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Két ágyas szoba fürdővel és egy szekrénnyel és az ágyak mellett egy-egy kis szekrénnyel rajtuk lámpával és telefonnal.";0;1250788031;\N;\N;1838
42128;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Két ágyas szoba fürdővel és egy szekrénnyel és az ágyak mellett egy-egy kis szekrénnyel rajtuk lámpával és telefonnal.";0;1250788050;\N;\N;1839
42129;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Két ágyas szoba fürdővel és egy szekrénnyel és az ágyak mellett egy-egy kis szekrénnyel rajtuk lámpával és telefonnal.";0;1250788068;\N;\N;1840
42130;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Két ágyas szoba fürdővel és egy szekrénnyel és az ágyak mellett egy-egy kis szekrénnyel rajtuk lámpával és telefonnal.";0;1250788089;\N;\N;1841
42131;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Bárpulttal, színpaddal, táncolóknak külön résszel és megannyi asztallal. Itt lehet rendelni innivalókat. Innen lehet eljutni a konyhába.";0;1250788186;\N;\N;1842
42132;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Hatalmas kaotikus konyha rengeteg sütővel és dolgozóval szinte mindig szorgoskodó szakácsokkal és kuktákkal.";0;1250788232;\N;\N;1843
42133;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Kaland elindult!";0;1250788356;\N;\N;1813
42134;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Kellemet tízszer húsz méter hosszú és széles medence, aminek az egyik része külön gyerekeknek van, ez alig egy-másfél méter mély. A felnőtt részhez két ugródeszka tartozik még, egy másfél és egy négy méter magas. Állandóan két-három úszómester sétál erre.";0;1250788454;\N;\N;1844
42135;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"A hajó kormánya van itt és állandóan több ember köztük a kapitány maga is. Gyönyörű lakkozott és aprólékosan kidolgozott fakormány, ami persze inkább csak dísz a vendégeknek.";0;1250788579;\N;\N;1845
42138;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"A hajó egyetlen magányos folyosója, amin át eljuthatnak az emberek a szobáikhoz és egy lépcsőn lefelé a hajtóműhöz és a személyzeti szobákhoz eggyel pedig fel a fedélzetre.";0;1250789089;\N;\N;1847
42145;"Thorhalla";957;"89.223.180.220";\N;" – Nem… nem, nem – nyüszítettem.\
Menekülni akartam, egyszerűen nem akartam a közelében lenni, miközben hátráltam elestem, és legszívesebben felsikoltottam volna, amikor Jon hozzámért. Mintha üresség lett volna minden, nem… nem akartam a közelében lenni, a földön másztam távolabb tőle. Nem érdekelt, hogy az utcán miként néznek rám, egyszerűen menekülni akartam a közeléből, de… de miért? Elhúzódtam az érintése elől, és rettegve néztem rá, láttam az arcát a bánatot és benne, nem akarom, hogy így legyen, de nem voltam képes itt maradni. Mit tettek velem? Mi történt egyszerűen velem? Szinte már-már könyörgően néztem rá, hogy menjen el, vele akartam lenni és mégis menekülni előle, hogy soha többé nem kelljen ezt éreznem, amit most éreztem felőle és irányából.
\
Miller egyszerűen nem értette, hogy mi lehet a lánnyal, miután az elhúzódott tőle nem próbált újra hozzá érni. Vett egy mély levegőt fáradtan és bánatosan nézett a lányra. Muszáj lesz orvost keresnie neki, mert láthatóan valami nagyon komoly baj van vele és tényleg történt vele valami. Néhány méterre leguggolt a lánytól és onnan nézett rá. Megcsóválta a fejét, pár pillanatig gondolkodott, mennyi köze lehetett annak a nőnek ehhez az egészhez. Amíg elvileg fel nem tűnt addig minden rendben volt az életükben, utána vált minden komplikálttá és nehézzé.\
- Ennek is köze van Thorhalla-hoz, igaz? – kérdezte végül.
\
Igyekeztem türtőztetni magamat, de már dühösen néztem Hela-ra. Láthatóan a Holtak úrnője igazán remekül szórakozott én kevésbé. Ugyanis éreztem, hogy mit érzett az a kis halandó korcs. Ha tekintettel ölni lehetett volna, akkor a drága nővérem már régen halott lett volna. És nem tudtam semmit sem tenni, csak eltűrni, hogy ezt teszi velem, hogy szórakozik. Csak egyszer legyünk odahaza, akkor mindent vissza fog kapni kamatostul. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne üvöltsek rá, hogy fejezze be ezt az aljas és mocskos játékot. Roppant egyszerű volt így szórakozni, hogy nem tudtam mit tenni ellene, nem igaz? Mennyire szánalmas és roppant kevéssé mulattató volt Hela. Dühösen hallgattam végig, amit mondott, majd pedig a végén felnevettem, még mindig angol. És akkor úgy tűnt, hogy a sértegetős résznél maradtunk. Nem voltam az, ami ez a kis szajha, hogy mindentől féltem? Ó, drágám, azt hiszem, hogy csöppet sem ismersz, minden voltam csak éppen ijedős gyermek nem. És, hogy szeretetre vágytam? Baromság.\
< - Szóval maradunk a sértegetésnél. Rendben! Asgardra drága nővérem, hogy ez mennyire gyenge és szánalmas próbálkozás – mondtam végül. – Látszik, hogy nem ismersz, én nem vagyok az atyánk, hogy még a saját árnyékomtól is megijedjek és te sem vagyok drágám. Mond, ha igaz, hogy ők is mi vagyunk, megjelennél előttem a halandó alakodban. Valami ötéves hisztis kislánynak képzellek el, aki a sarokban pityereg a félelemtől. Valami olyannak, mint ami voltál, amikor Odin elszakított a bátyáidtól és anyádtól és az alvilágba dobott büntetésből atyánk miatt. Mond akkor őrültél meg, bele a holt lelkek sikolyaiba és kínjaiba? Hogyan viselte szegény pici törékeny gyermeki lelked azt, amit ott kellett látnod és átélned? Gyerünk drága nővérem mutasd magad, hogy milyen vagy valójában. Ha engem annak tartasz, aminek, akkor bizonyára csak az van a háttérben, hogy így kompenzálod, hogy neked ennyi sem jutott. Hogy egy olyan személy vagy, aki féltékeny arra, hogy nekem több minden jutott, mint neked. Te félsz tőlem, ha csak így mersz elém jönni, amikor tehetetlen vagyok – mosolyogtam. – Vhaj ki mernél-e ellenem állni Asgardon? Ott, ahol a hatalmad nem végtelen és ugyanúgy meghalhatsz… kizártnak tartom. >\
Azért sem voltam hajlandó megszólalni Angolul, csak mosolyogtam és a fejemet csóváltam. Komolyan azt hiszi, hogy ezzel megfoghat? És atyám még engem nevez halandó korcsnak, bah!\
< - Szóval még mindig hiányzik? – kérdeztem gúnyosan. – Ó, persze, hogy hiányzik neked Landraf. Úgy megnéztem volna, hogy angolra tanít téged. Egyszerű? Lealacsonyító! Igazán remekül kijöttetek volna atyánkkal, ugyanis ő is ezt a nyelvet használta inkább a mienk helyett. Érdekes, letagadod, hogy a leánya vagy, aztán mégis annyira hasonlítasz rá. Ezen még nem gondolkodtál? El bizony. Megölöd, megölöd. A halandó úgyis azért küldte el korábban, mert félt, hogy megölöm. Mitől féltek ennyire Thor-ral, hogy ilyen sokáig távol akartok tartani Asgardtól? Ne nekem mond, én a közelébe nem mennék, mert halandó, én nem engedek ilyeneket az ágyamba. Lehet, hogy nem az alku tárgya drágám, de ugye tudsz róla, hogy Thor embere. A Bosszú Angyalainak tagja, azaz Thorral közösen dolgozik, tudni fogja, ha te ölted meg. Mellesleg mire számítsak? Hány halandó férget béreltél már fel, hogy megölesd Stephanie-t? Ismerlek, én is megtettem volna, így letagadni sem tudod. Csak egy számot kérek drágám, hogy tudjam mennyire lesz izgalmas az életem, amíg még itt ezen a porfészken vagyok. Ez az alkud? Drágám… ha azt mondanád, hogy visszaadod nekem Einar-t, akkor lenne értelme gondolkodni egy ilyen alkun, de így? Hol érdekel engem egy halandó? Maximum tovább tart megszerezni a kellő pénzt. Kérlek erőltesd meg magad egy kicsit. >\
Miután befejeztem hallottam meg, hogy mit mondott Miller-rel. Hogy tessék? Megrökönyödve néztem a férfi felé.\
< - Hogy mi?! – kérdeztem döbbenten. – Ez a féreg honnan tud rólam?! >
";0;1250798678;1250798858;"Thorhalla";1763
42146;"Thorhalla";957;"89.223.180.220";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Thor___Co__inked_by_Ginjirou\
Part 14 / 8 - Page 2 7b4725d0305093ba2e47fdd362ef4d63";0;1250799443;\N;\N;104
42147;"Daniel Wolf";487;"81.182.190.221";\N;"Niclas mellett ballagok, majd mikor rohanni kezd, akkor én is kénytelen vagyok, mert a kezemet fogja, s úgy rontunk be egy házba. A házból áradó szag, minden csak nem épp a legkellemesebb, de nincs időm ellenkezni. Aztán amint beértünk, s meglátom a bent lévőket, akkor a szemeim összeszűkülnek, s akkor még jobban, mikor meghallom a nőnek a hangját.\
- Miaz, hogy végre előkerültem?! Maga volt aki elzavart, csak azért nem mentem el, mert Niclasba beleütköztem! - csattanok fel morogva. - De ne féljen, nem kell sokáig elviselnie minket. - morgom még oda, tisztán emlékszem arra amit a fejemhez vágott, s nem igazán akarok vele egy levegőt szívni. Elengedem Niclas kezét, s előre lépek egyet Sussan felé. \
- S ahogy kiviharzott, miután elment Mesterem és Star a zajok irányába, s maga visszatért két levessel, nem tudtam válaszolni. Részvétem a családja miatt, bár semmit se jelent, mert olyan mondja akin van egy ilyen társa, akinek az életét köszönheti. Engem is megszállt egy Anti-Grendel tornyában egy parazita, s tudom azok milyenek, s tudom, hogy az enyém milyen. És, ha a tudással, amim van visszahozhatnék bárkit, akkor most a bátyám velem lenne. És én is mondhatnám magukra, hogy ha hátat fordítok maguknak megölnek, mert mutáns vagyok, s szimbiontám van. Féltem maguktól emberektől, s nem is véletlenül. Normális szülők gyereke vagyok, s saját apám akarta a halálom, mégse gyűlölöm az embereket. Éltették az AIM-ot és hittek nekik, mégse gyűlölöm az embereket. Anti-Grendel tornyába az AIM küldött be minket a cirkusz után, hogy próbáljuk hatástalanítani az ő bombájukat. Paraziták közé küldtek minket meghalni, de a véletlenül túléltük. Rengetegen meghalt, mert se felszerelése, se útmutatás nem kaptunk megfelelőt, aztán a nyakunkba varrták az egészet. Mégse gyűlölöm az embereket. Börtönbe vágtak, ahol két hónapig napi egy zacskó vizen és egy kis kenyéren éltem, egy olyan cellában, ahol se wc se semmi nem volt, csak a rideg csupasz fém falak. Mégse gyűlölöm az embereket érte. De ha ítélkezni akar felettem, s a szimbiontám felett, akkor tegye meg, s legyen boldog... - lehajtom a fejem, majd megfordulok, s megindulok az ajtó felé. - ...én csak családot szeretnék majd, s boldogan élni... - teszem hozzá még csendesen, s kinyitom az ajtót, de ekkor Kyra egyik csápja az ajtóhoz vágódik és csukva tartja.\
- Én csupán Nikitát védem Susan. A fajtámból szörnyeket csinált az AIM, ugyan úgy, ahogy Nykoból is, mikor az összes mutáns megvadult, aki regisztrált. Nem én vagyok az ellensége, s nem is eme kis macsek lány. Nem jó, ha ítélkezünk előre olyanról, akit nem ismerünk. -Kyra hangja nyugodt, míg én állok csak, s várok az ajtó felé fordulva, de a könnyeim folynak. Nem így akartam Niclasnak mesélni magamról, meg tudatni vele, hogy van egy szimbiontám.\
- bocsáss meg... - suttogom, majd az ajtót újra készülök kinyitni.";0;1250799806;\N;\N;1776
42150;"Thorhalla";957;"89.223.180.220";\N;"//Előzmény: Japán negyed utcái\
Olaf most már határozottan úgy gondolta, hogy otthon kellett volna maradnia. A hősködés nem az ő feladata volt, főleg úgy, hogy semmit sem tudott tenni. Mindene fájt és igazából még hálát is adhatott az égnek, hogy egyben volt és túlélte az eddigi dolgokat. Azok után, amit az elmúlt néhány napban látott, halott, átélt és tapasztalt igazából még azon is csodálkozott, hogy miként működhetnek dolgok olyan szinten ahogyan. Vagyis, hogy miként lehet a föld még egyben. Egyelőre nem törődött ezekkel a dolgokkal, hanem próbálta a lehető leggyorsabban összeszedni magát azok után, hogy ki tudja mennyit zuhantak lefele. A svéd lassan állt fel a földről, hogy ne zúzza magát össze még jobban. Fájtak a tagjai, nem egy sebből vérzett, mit meg nem adott volna annak, ha legalább az eszméletét elveszti, amíg ennek nem lett volna végig. A tekintetével a talpra állás után Danielle-t és Hulkot kereste.\
- Ezek után merre hölgyem? – kérdezte fájdalmas hangon az öreg.
";0;1250800727;\N;\N;1056
42151;"Thorhalla";957;"89.223.180.220";\N;"Ez azóta véget ért már, mondtam, hogy Magneto-nál érdeklődj erről azaz http://xmenreneszansz.portbb.com/viewtopic.php?id=1790 - ebben a topicban, mert ő mesél azon a részen vagy PÜ-ben, talán úgy a leggyorsabb.";0;1250800853;1250802325;"Thorhalla";1580
42168;"Thordin";1180;"79.122.89.191";\N;"Egy sötét sikátor, az egyik legrosszabb környéken. Kihalt, most nincs itt senki. Néhány kóbor macska csak, akik némi zajt csapnak. Kukák között keresnek élelmet. Minden nyugodt, talán túlságosan is. Feltámad, egy erősebb szél. Az egyre szűkebb sikátor megtelik vele, és halk sikításra hasonlító hangot is okoz a hirtelen jött szellő. Ám az pillanatok alatt, egyre nagyobb, és nagyobb zajjal jár. A szemetesek felborulnak, a helyszínre néző ablakok egytől, egyig becsapódnak, és a macskák is elbújnak. Az előszél meg is volt. Ami csak a kezdet. A föld szét nyílik, egy szemvillanásnyi idő alatt, és a végtelenségig látszó mélység megtelik forró perzselő vörös, és sárga lángcsóvákkal, amik ki-kicsapnak. Morgó zajjal folytatódik az egész, és az eddig is kihalt rész, most még inkább az lett. A veremből, hirtelen egy alak, megégett teste csapódik a felszínre, és a kijárat be is záródott. Minden ismét csöndes. Csak egy férfi hever a betonon, eléggé csúnyán összeráncosodott bőrével, ami a komoly égési nyomokra utal. Percekig mozdulatlanul fekszik…\
Majd egy kis fekete iszapszerű anyag jelenik meg, ami másodpercekkel később már megjelent a veremből kimászva, ahogy a férfi kiesett onnan. \
Az a „valami”, megmozdul… egyenesen, a semmiből előtűnő idegen felé vette az irányt, majd az alig nyitva lévő száján mászik be. Pillanatokig semmi nem történik… DE…
\
-GRHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! \
Part 14 / 8 - Page 2 12335846_www.kepfeltoltes.hu_\
Ordít fel a férfi, kiről korábban az mutatkozott, hogy halott lenne. Hiszen teste nem maradt épen a lángok martalékából. Fájdalmas kiáltás mit hallat az illető, ami viszont talán még inkább rémisztő, az, az, hogy szem, orr, és szájüregéből különös sárgás, és zöldes fények áradnak. Magasba csapódnak, fel egészen az egekig. Talán még New York másik részéről is látni. Illetve a fájdalmas ordítást is a környező utcákat tölti meg. Alig, néhány másodperc leforgása alatt történik mind ez, majd pedig a zöld szemmel világító férfi, az egyik kukának dől. Mély szuszogások hallatszódnak, ami hörgéssel vegyül. Nem igazán van tudatánál. \
Méregzöld világító szeme lehunyódik, így ismét sötét van. Vége… vagy még sem?\
Az illető újból megnyitja szemét, és arca egyre fájdalmasabb alakot ölt. Azoknak is kín szenvedésük lehet, kik rá néznének, ám még mindig kihalt az a rész.\
Kezét nézi az alak, majd nem sokkal ismét eget rengető ordításba kezd. Egész teste vörösen kezd égni, míg nem lángra nem lobban, és a csóvák mardossák az úgy is megtépázott kinézetét. Tűz martalékává vált, az idegen. De még mozog, és nem fejezi be szűnni nem akaró kiáltását. Egy jel rajzolódik ki mellkasán, ami egyre jobban kezd megjelenni.
\
Part 14 / 8 - Page 2 14456_www.kepfeltoltes.hu_\
Teste egésze megfeszül, és mellkasa az ég felé kezd magasodni. Kezd már a levegőbe emelkedni, lába elhagyja a talajt, és az után pedig egy kisebb tűzlobbanás követi, ami a lakóépületek oldalfalát is korom feketére perzselte. Látható, hogy ez nem az ember által felfedezni vélt, e világi lángok. Ez más… ez a POKOL izzó csóvái. \
A meggyötört ember a földre hull ismét. Ember lenne? Tényleg? Kételkedni lehetne benne, hisz az eddig látottakat, még talán egy erősebb mutáns se élné túl. Bizonyára már ő sem…\
Hason feküdve, kiterülten nyugszik. De…\
Még úgy tűnik nincs vége a gyötrelmeinek. Egész kilétére az a fekete anyag terjeszkedik. Befedi az ismeretlent, és teljes egészében elnyeli őt. Akár egy élőlény…egy szimbionta., úgy fedi el. De most nem történt különös jelenség. A férfi, ugyan úgy fekszik, mint korábban. Minden bizonnyal halott.
\
Part 14 / 8 - Page 2 22_www.kepfeltoltes.hu_";0;1250844659;\N;\N;602
42174;"Mr. Adrenalin";1235;"79.122.89.191";\N;"Köszönöm!\
Adatlap\
Név: David Marcus\
Lakás/Létesítmény: Nincs\
NJK: Nincs\
Foglalkozás: Ismeretlen\
Munkahely: Nincs\
Pénz: 1400$\
Bevétel/hét: Nincs\
Eszközök: Létminimum\
Felszerelés/fegyverek: Páncél\
Vállalat: Nincs\
Szövetség: Nincs\
Törzshely, ahol megtalálható: Nincs\
Ismertebb szövetséges: Nincs\
Ismertebb ellenség: Nincs
\
Kredit Vezetés\
Felhasznált kreditek: 3\
- Egy Juggernaut féle páncél (megbeszélés után, bevezetéssel)\
Fennmaradó kreditek: 1
\
Part 14 / 8 - Page 2 Juggernaut%20teaser";0;1250846216;1270031229;"Mr. Adrenalin";1848
42176;"Hjuchia Sakura";60;"85.67.222.130";\N;"-Hát ez felettéb érdekes. Nikita, Susan. Mondják meg nekem, ha annyira egymást zrikálják miért ugyan azt hozzák fel és vágják a másik fejéhez hozzá? Esküszöm kedvem lenne beszálni a ki mien hullával rendelkezik játékukba de félek, hogy én nyernék. DE én nem szeretek ezzel elődrukkolni...\
Nézek a két nőre felváltva majd Susanra.\
-A kérdésére válaszolva orvos féle lennék. Bár igazából a vírusokra vagyok specializálódva.\
Ezután Nikita felé fordulva odasétálok mellé és megtámasztom az ajtót, hogy ne tudja kinyitni. Nemtudom mire képes a szinbiótája, elég vegyes volt a toronyban a társaság de remélem nem az a fajta ameik fizikálisan tóúlerősítené a kislányt.\
-Te pedig nyugodj meg. Bizonyára nagyon szar emlékeid vannak a toronyról, az előtte történt eseményekről. Ahogy Susannak is biztos az van de ha tovább túráztatjátok agybajd fogok kapni. Megőrülök és lekeverek egy akkora sallert mind a kettőtöknek, hogy a fal adja a másikat. Értve vagyok?\
Ellépek Nikita mellől és csak szemeim láthatóak de az érzelem áttükröződik ahogy komoran tekintek magam elé.\
-Higgyék el énis nagyon jól tudom, hogy mi volt abban a toronyban, hány áldozattal járt és, hogy mien pusztítás járta végig csak azért mert két ember összeveszett. Nem kell papolniuk róla. Mondom, én tudnám vinni a pálmát de nem teszem mert a gyenge sír a multon. Az erős viszont a jövőre koncentrál. Véssék az eszükbe.\
Fejezem be a kis előadásomat majd ha nincs ellenére egyiknek sem elhagyom a termet. Elkap a rosszullét és kicsit kezd homályosulni a kép is. Kimegyek a házból és a ház falához állok, arra az oldalra ahol nem az ajtó van. A csápok lebomolnak róllam és alatta a megszokott ruha van. Kicsit kapkodva veszem a levegőt és izzadok is rendesen. Nekem is van limitem. Nem elég, hogy besülök még fárasztó is folyton tartani és mozgatni 64 végtagot. Megvakaro ma fejemet, utánna rendbeszedem fehér tincseimet. A csápjaim pedig csak mellettem lógnak mostmár azok is fehérben pompázva.\
~Országodat egy párnáért. Nem kell takaróse már...~
";0;1250848067;\N;\N;1776
42179;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"David egy kis esés után a levegőben marad egy bizonyos ponton. Kapálózhat, ahogy akar, de nem tud tovább esni, sem oldalra haladni. Nem sokkal később egy ismeretlen erő irányítása által tesz egy 360 fokos fordulatot és immár észreveheti ki állította meg abban, hogy eggyé váljon az aszfalttal. Magnetot látja teljes valójában maga előtt, ahogy a szél kapkodja a köpenyét hátul viszont az ember az maga hideg, mozdulatlan, karját keresztbe téve néz téged. Egészen közel jött hozzád, ám mégis feléd magasodik, mint egy szobor, melyre minden ember felnéz. \
Öreg, viszont még mindig mély és erőteljes hangján szól hozzád.\
- Azt hiszed, hogy ez majd megoldja a problémáidat?";0;1250851554;\N;\N;1748
42187;"Azareus";201;"89.134.151.45";\N;"Abbahagyom az összehúzást, már elkezdődött a seb összeforrása. Felegyenesedem és Gloria felé megyek, hogy én is felszólaljak végülis én vagyok a csapat vezetője ideje megszólalnom és kiosztanom a szerepeket. \
- Jól van, akkor oszoljunk két részre, az egyik ellopja a szerkezetet ez vagyok én, a két Tyler, Davis, Gloria, Emily és a... - rámutatok Shera-ra. - a kék csaj. A másik pedig eltereli Magneto figyelmét Serena, Jackie és Stephanie. Remélem így jó lesz. -mondom és összecsapom a tenyerem és összedörzsölöm őket. - Nos, akkor indulhatunk is. Intézzük el a mocsadékot, még ebéd előtt. Éhesen nem tudok bunyózni. \
Apám úgy tesz, mintha ott se lennék és be is oszt úgy, hogy ne is kelljen tudomást vennem róla. Ismerem már, kínosan érzi magát, így inkább eldob engem, levegőnek néz, utálom ezt a szokását. Magnetoval már találkoztam pár X-men kaland során, már sokszor próbálta meg kiirtani az emberiséget, de a mutáns társadalommal semmi gondja nincs. Hál istennek, erre építhetünk, mikor eltereljük a figyelmét. \
Nem bírom apám ezen viselkedését, legszívesebben odamennék hozzá és megráznám: Hé helló! Itt vagyok! Ne nézz levegőnek! De helyette elfojtom magamban ezt az érzést, nincs idő most bonyodalmat okozni. \
- Rendben, menjünk.
";0;1250864744;\N;\N;32
42188;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Hood lezuhan a feje zavaros, de a sebe már nem vérzik erősen és kezd elmúlni a fájdalom.\
- Feltűnt valakinek, hogy nekem még nem volt egy normális napom az elmúlt másfél évben?\
Mondja a srác és vissza húzza a kapucnit az arcára, de a szíve egyre hevesebben ver.\
- Ti láttok valamit? Úgy fest Hulk lezúzta az elektromosságot is...\
Morogja a mutáns miközben fel áll és sétálni kezd kezével a sérült vállát fogva.\
- Kezdem hiányolni az X-ment...
";0;1250865488;\N;\N;1056
42193;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Hát ez zseniális… Mi jöhet még? Hogy valaki elkiáltja magát, hogy nagyon nagy veszélyben vagyunk?\
…\
Mondjuk ez az új csajszi most. Remek. Káprázatos.\
- Szóval ez a nőci már egyenesen másik világból jött, és van nála egy szerkezet is, ami megnöveli mindenki mutáns erejét! Mennyire kényelmes, de frankón… Ilyenkor sajnálom, hogy nekem nincs mutáns erőm. Ja, de Magnetótól kell elkérni! Hát, ő biztos odaadja! Amikor Grendivel találkoztunk vele abban a fémburokban, akkor mindig tök kedves volt velünk! Mfha… Serena, szerintem most dobbantok innen, és örülnék, ha velem jönnél.\
De ekkor Serena meg azt mondja, velük megyünk, ha én… beleegyezek.\
- Hajh… Totál kész vagyok még a legutóbbi vámpíros-démonos buli óta, és nem hiszem el, hogy te és Adia nem… Ha neked ez fontos, Serena, veled megyek, de ha… tényleg ennyire a szíveden viseled ennek a kiskölyöknek a sorsát, akkor… bár nem vagyok szülő típus, de szerintem… nem a legjobb ötlet Magnetóhoz cipelni őt. De persze javíts ki, ha tévedek, úgyis szokásom ugyebár…\
Bár úgy látom, a véleményemnek túl nagy súlya ezúttal sincs, mert Doni máris csapatokra oszt minket…\
- Na, de… Álljunk már meg egy pillantyúra, még én ezt el se döntöttem! Mi az, hogy mi tereljük el Magneto figyelmét? Ez öngyilkosság!!! Az ég szerelmére, most komolyan!!! Mi, hogyhogy induljunk… ÁCSI MÁR!!!";0;1250869493;\N;\N;32
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:29

42194;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Hulk megragadja Vutha testét, és épp beleharapna, amikor Thor rászól.\
- Savanyú? Savanyú, savanyú… mint citrom! Citrom is savanyú! Pfuj, Hulk nem szereti citrom!\
Ezzel egy hatalmasat beleüt a lénybe öklével, majd Thor után ballag.\
- Szakállas ember kalapácsa mókás fényeket szór! Hulk kipróbálhatja?";0;1250869744;\N;\N;1810
42195;"Thorhalla";957;"89.223.159.210";\N;"Abban a pillanatban, hogy mögöttem a pajzs összeomlott lövéseket hallottam és James holtan rogyott össze. A hang irányába kaptam a fejemet, átkozott nyomorult Shadow! Asgadra ezért mentette meg az atyám az életét?! A motor is feléjük száguldott, de végül a tűzlabdáim eltalálták őket és működésképtelenné vált a motor. Már indultam volna utánuk, hogy véget vessek ennek az egésznek, amikor megtorpantam. Egy ismerős hangot hallottam meg és kérdőn pillantottam arrafelé. Majd meg is láttam, nocsak, nocsak egy sárkány, vagyis fél démon. Hallottam Thor szavait és önkéntelenül is gonosz mosolyra húztam az ajkaimat. És ez is az én emberem lenne atyám révén? Reméltem, hogy Thor már most agyon csapja, mert még tartoztam neki legalább még egyel. Nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára, ah amikor Thor elfogta és száműzte, micsoda szép nap volt, mindig is úgy odavolt, hogy jaj micsoda nagy hatalma van és senki sem állhat az útjába. Majd meglátjuk drágám, majd beléd nevelem a jó illemet, ahogyan én várom el tőled.\
Tovább néztem, egy rakás szerencsétlen, köztük sérültekkel, gyerekekkel, komolyan ezek akartak a másik csapattal harcolni? Hogyan arattak egyáltalán győzelmet ezek a gonoszok felett az első rajtaütéskor. A csoportnál egy fehérhajú lányka szúrta ki a szememet, ahogyan valamit tartott csápok között? Igen, határozottan annak tűnt, egy ismerőst. Idióta barom vagy Landraf! Nem tanították meg neked az iskolában, hogy a jófiúk túlságosan hamar halnak. Hát neked a nővérem nem tanított semmit? Úgy tűnt, hogy nem, micsoda pech, hogy itt még csak az övé sem lehetsz, mert nem létezett. Harcosok, gyerekek, a távolban égő roncsok, itt már végeztünk. Tényleg ennyiért ugrottunk be ide? Meg sem erőltettem magam a harcok alatt. igazából semmit sem kellett csinálnom és ennek nem örültem. Remélhettem, hogy végre kiélhetem magam, de úgy tűnt, hogy nem lett belőle semmi. Skurge-t pillantottam meg, ahogyan még mindig ellenfelével szórakozott, egyszerűen más szavam nem volt rá. végül elrántották előle az ellenfelet, le kellett állítanom mielőtt még nekimegy a többieknek, vagyis annak az egynek, aki számított onnan.\
< - Skurge! – kiáltottam az óriásra. – Hagyd rájuk! – majd Morsus-ra mosolyogtam kedvesen. – Már hiányoltam a rusnya képedet és pocsék poénjaidat Morsus drágám! Remélem most mindkettővel kárpótolsz majd. >\
A fél óriás férfi megvetően horkantott fel és nézett még Alexanderre, és kérdőn Morsus-ra majd pedig rám, végül pedig ő maga is láttam, hogy elindult a többi Asgardi irányába. Még visszapillantottam a meglőtt férfira, olyan szívesen öltem volna meg, de így? Nem fogok lealacsonyodni addig, hogy végezzek vele, kisöpörtem egy tincset az arcomból, majd pedig lassan indultam a többiek felé. Nyugodtan büszkén kihúzva magamat, mintha nem is csatatér kellős közepén lennék, hanem a kastélyomban és a trónszékemhez vonulnék. Időközben Thor is végzett Vutha-val, így most már azzal sem volt dolgom, hogy az idióta nagyképű „hercegecskét” rendbe tegyem. Csak egy lábtörlő, atyám sem bánt vele máshogy, hát én minek tegyem? Főleg, hogy korábban úgyis csak trófeának tekintett volna, de soha sem szerzett meg, nem is fog… még egy megvető pillantást küldtem a fél démon felé, majd pedig a kutya, Laaksonen és Thena felé pillantottam. Majd, amint odaértem Skurge mellett álltam meg.\
< - Laaksonen! – biccentettem a férfi felé. – Nem hittem volna, hogy itt látlak újra viszont téged. >\
Lassan Thor és lehetséges, hogy Hulk is ideérkezett hozzánk, körbepillantottam, ketten még hiányoztak, igazából pont az a két személy, akik számomra jelen pillanatban még érdekesek is voltak. Már a csata elején eltűntek, aggódtam miatta… nem, nem Amora miatt, ő tudott magára vigyázni, de még mennyire. Einar-t féltettem, még tőle is. Asgardra! Ennek így nagyon nem lesz jó vége rám nézve, ennyire nem hiányozhatott, valahogyan meg kell oldanom, hogy ne rá gondoljak minden percben, majd ha újra önmaga lesz… akkor minden olyan lesz, mint régen. A francokat lesz, már minden teljesen megváltozott.\
< - Thor… – néztem a viharisten szemébe. – Einar és Amora merre vannak? >";0;1250869808;1250869870;"Thorhalla";1810
42196;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"- VÁÁÁÁÁÁHHH!!! MAYDAY, MAYDAY!!! ZUHANUNK, ZUHANUNK!!! HAHAHAHAHAHAHA!!!\
Vérontó még akkor is kacag, amikor a hegybe csapódnak, majd – új erejének hála – valószínűleg sértetlenül mászik elő a romok közül.\
- OS-TO-BÁK!!! Mindenki ostoba, idióta, bahahahahahaharom!!! Hrrrgghhh… Ott kellett volna maradni, és AGYONVERNI mindenkit! Nem haladunk semerre, nem tudjuk itthagyni ezt az uuuuuuunalmas bolygót… Harrggh… Talán mégis magunknak kéne cselekednünk, egyedül, igaz? Úgy ám, úgy ám!";0;1250869964;\N;\N;1799
42201;"Shade";168;"80.98.159.162";\N;"FRANCBA!!!\
- Köhh, köhh… Hol… vagyunk? Miért nem… engedelmeskedtek a saját teremtményeim? ÉN A SÖTÉTSÉG URA VAGYOK, ÉS AKKOR-- HÉ!\
Hulk hirtelen lefog, mozdulni sem tudok… A ROHADT ÉLETBE!!! Ennek a meláknak olyan erős a szorítása, hogy még a sötétség erejével sem tudom szétfeszíteni…\
- HRRRÁÁÁ!!! ADJATOK MÉG EGY ESÉLYT!!! Átveszem… az irányítást a lényeim felett, és… talán élve távozhattok innen! Ez az ajánlatom! Na? ARRHHJJ!!! ÁRNYÉKLÉNY!!! GYERÜNK, SEGÍTS MÁR!!!\
Hm… Ordítozás közben azért… nem tagadom… valamilyen sötét erőt érzékelek itt, ami nagyon hasonlít a sajátomhoz… Az árnyakból és a sötétségből árad, de valahogy… mégis más. De honnan jön…?\
- Amúgy meg… van idelent valami, ami szerintem hamarosan végez úgyis mindannyiunkkal…";0;1250871127;\N;\N;1056
42204;"Thorhalla";957;"89.223.159.210";\N;"Olaf a sötétben hallotta a hangokat, valahogyan osztotta az egyik alak véleményét, hogy mi is az az X-men, de nem szólalt meg többet, csak várta, hogy valaki a nő, vagy a másik megszólaljon és a nő parancsai nem is várattak olyan túlságosan sokáig. Elhúzta a száját, majd pedig kedvesen szólalt meg.\
- Hölgyem, bocsánat Danielle, úgy vélem, hogy igenis illik magához. Elvégre egy finom nő, csak éppen egy kis illemet kellene tanulnia, ha lenne egy kis időnk, akkor szívesen tanítanám, hogy miként kell illedelmesen viselkedni és beszélni, mert nem reménytelen eset maga. Ezenfelül már megbocsásson, de nekem még Loki lánya is kisasszony… - pár pillanatra elhallgatott, majd felköhögött. – Akarom mondani Ms. Smith. És ha kérhetem, akkor maradjunk a simán Olaf megszólításnál. Nincs nálam semmi, minden a biciklinél a kosárban maradt.\
Csak megcsóválta a fejét a sötétben arra, amit Hulk mondott, egy ilyen behemótot hogyan lehetne az illemre tanítani? Sehogyan, nem nagyon hitte, hogy lehetséges lenne. Közben még hallotta a másik férfi kiabálását is. Hogyan fogják mindezt megúszni azt még nem tudta, bár egyelőre nem szerzett újabb sérüléseket, ebben csak onnan volt biztos, hogy nem hasított bele semmijébe újra a fájdalom az izületeit leszámítva, de azt pedig a kornak köszönhette és egy ideije tudott is róla. Levette a zakóját, mást nem tudott adni, ami éghető is lett volna, gyufa, vagy öngyújtó pedig nem volt nála.\
- A zakómat fel tudom ajánlani tüzelésre a fiataluraknak – mondta végül.
";0;1250876470;\N;\N;1056
42205;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Hood morogva feláll,d e a romok és a márvány elégé bizonytalan így el-el botlik. A sötétség bajos így koncentrálni kezd.\
- Az X-men egy csapat. A legtöbbször ő intézkednek ilyen esettekben. Emberibb perceimben én is a tagjuk voltam.\
A fiú a kínjait használja fel, hogy felszabadítsa az erejét. nem örül, hogy ezt kell csinálnia, de nem jut eszébe más logikus megoldás. Ezzel már tényleg a határán táncol annak, hogy újra a Skullfire énje uralja, de a jó hír, hogy a sértetlen jobb ökle kéken világít és azt az égbe emelve fényt tud teremteni a csapatnak.\
- Shade... tedd meg azt a szívességet, hogy befogod a pofádat végre...
";0;1250876847;\N;\N;1056
42206;"Thorhalla";957;"89.223.175.209";\N;"Bejelentették a World of Warcraft 3.kiegészítőjét a Cataclysm-et.\
http://www.worldofwarcraft.com/cataclysm - hivatalos honlap\
https://www.youtube.com/watch?v=QwSKWYb8wmE - trailer";0;1250885653;\N;\N;1218
42207;"Revans";45;"80.98.224.137";\N;"Elkészült egy képregényünk. A Dark Sunshine.\
Íme:\
1. oldal\
Part 14 / 8 - Page 2 1.oldalkicsi_www.kepfeltoltes.hu_\
2. oldal\
Part 14 / 8 - Page 2 2.oldalkicsi_www.kepfeltoltes.hu_\
3. oldal\
Part 14 / 8 - Page 2 3.oldalkicsi_www.kepfeltoltes.hu_\
4. oldal\
Part 14 / 8 - Page 2 4.oldalkicsi_www.kepfeltoltes.hu_";0;1250887685;1250887746;"Revans";1773
42221;"Petrik Fest";1233;"89.134.16.58";\N;"Jönnék a jók oldalára, bármennyire is rossznak nézek ki.";0;1250934657;\N;\N;1735
42222;"Patriot";1085;"79.122.22.201";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Thor-vol-3-20090820104837769\
Part 14 / 8 - Page 2 Marvel-comments-on-jms-leaving-thor-20090630103758406\
Part 14 / 8 - Page 2 Thor-vol-3-20090820103823843";0;1250934984;\N;\N;104
42228;"Thordin";1180;"79.122.22.201";\N;"A havas vidéken járván, a hó egyre mélyebb, és Thordin haladása ennél fogva kissé nehezebb lesz. Talán most szerencse is, hogy nincs itt a vértje, talán még bele fagyna, vagy még inkább hátráltatná a haladást. Leif válaszát hallgatva nem fűz túl sok mondandót. Sőt, semennyit. Tudomásul veszi, többet nem is tud. Majd talán anyjától érdeklődik a családdal kapcsolatban. \
A törpe korábbi megjegyzésére Thordin egy eléggé megvető szemmel tekint hátra, és kezében lévő kardja markolatát eléggé erősen megszorítja. Meg áll a hóban, egy pillanatra, majd pedig tovább halad nagybátyja mellett.
\
<-Fékezd a nyelved törp uram, mert véletlenül tarjadnál fogva vágom le a fejed!\
Eléggé urán mondja, de nem néz rá a férfire, csak előre haladván böki hátra. Majd gyengül a kardon a szorítás, és Leifre pillant. Megcsóválja a fejét, nem érti hogy egy olyan személy, miként lehet jó kardforgató, és miként taníthatta a rokonát. Nem elég, hogy Leif Thorhalla mellett áll, még ez is. Thordinnak mind ezt nehezen lehet megemésztenie, de ha Laaksonanen túl tette magát, ezen is sikerülni fog. Viszont aki nem családtag, az csak egy szálka. \
Trisa kérdésére a harcos Laak arcán elmosolyodik, látván, egy véleményen van a férfivel. Valóban bugyuta kérdés, de midgardi létére, belátható, ha érdekli. Viszont egyértelmű, hogy nem illik a társaságba. Tulajdonképpen senki sem, mivel jelenleg az a helyzet áll fenn, hogy nagyjából mindenki utál itt most mindenkit, és csak a kényszer miatt működnek együtt.\
Trisa felé Thordin egy fejcsóválást tesz, többet nem szán a nőre. Halad Leif mellett.\
A további mondandóját, pedig figyelmesen hallgatja.
\
~Igen, az-az átkozott elf… nagyon nagyszájúnak képzelte magát, már Harek mellett is. Megbánja, amiért anyámhoz ért. Csak úgy, ahogyan az összes többi féreg. Azok a semmire kellő mágia használók… hogy vinné el őket a Ragnarök. Mindet, egytől egyig, aki használja az erejét a pusztulásra. Leif igen sokat lehetett köztük, ha ennyire részletezni tudta a csapatot. \
Remélem teljesen megbízhatok benne, bár erre egyenlőre elég okot adott. \
Az viszont biztos, hogy nem fogok a föld alatt kúszni, mászni és úgy támadni. Nyíltan, előlről rohanom meg az ellenfelet, hogy lássam Harek félelmét. Mert félni fog, mikor nyakát metszem. Ez biztos! \
Merül el gondolataiban, de azért nem marad figyelmetlen. Állandóan tekint maga mögé, a bizalmatlanság jeleként. Leginkább a démon, és az óriás az, akikben nem bízik. A törpöt alá becsüli, pedig azon hallatán, hogy remek kardvívó talán nem kéne. De a látszat megtéveszti Thordint. Részeg harcos… számára ez eléggé megvetendő. Józanésszel kell támadni, nem a kábulat alatt. A heves férfi tapasztalatlan még a csatában, hisz nem vett részt bennük, de annyit tud, hogy józanul kell támadni. Esély van a további kérdésekre, de Thordin nem érdeklődik, csupán kijelent egy mondatot. \
<-Én nyíltan fogok támadni, nem megyek a föld alatt!";0;1250937673;\N;\N;1833
42231;"Thorhalla";957;"89.223.204.91";\N;"Név: Wanda Maximoff\
Egyéb név: Skarlát Boszorkány (Scarlet Witch)\
Faj: mutáns\
Nemük: nő\
Jellem: gonosz\
Személyazonosságuk: közismert\
Születési hely és ideje: Wundagor hegy, Transia, 1990.\
Kora: 29\
Családi állapot: apja Erik Lensherr (Magneto), Pietro Maximoff (ikertestvér)\
Testmagasság: 175 cm\
Testsúly: 60 kg\
Szeme színe: kék\
Haja színe: vörösesbarna\
Bőre színe: fehér\
Különleges ismertetőjele: Általában kihívó, skarlátvörös ruhában járkál.\
Életrajz:\
Wanda és ikertestvére Pietro, Magneto és egy cigány nő gyermekei. Anyjuk elmenekült Magneto elől, amikor annak furcsa képességei és megalomán hajlamai jelentkeztek. A Balkán félszigetre ment és ott a Wundagor hegyen egy laboratóriumban adott életet az ikreinek, majd Bavor-ra bízta őket és otthagyta a gyermekeket. A férfi egy vakációzó házaspárra bízta az ikreket, de évekkel később, amikor a nő meghalt a férfi elvitte a gyereketek Bova mestere elé, hogy az el tudja őket helyezni. Ekkor kerültek a cigány Django és Marya Maximoff kezei alá, akik nevelni kezdték a gyermekeket. A vándorlások alatt kezdtek jelentkezni a testvérpár képességei. Egy alkalommal Django ételt lopott családjának, amiért feldühödött emberek meg akarták őket lincselni, de Pietro hihetetlen gyorsasággal kimentette testvérét és magát. Egy alkalommal Wanda képességei irányíthatatlansága miatt leégetett egy házat, amiért elkapták őket. Ekkor jelent meg Magneto, aki magához vette a mutánsokat a Testvériségbe, anélkül, hogy tudná, hogy ők a saját gyerekei. Ezek után, amikor Magneto-t elvitte egy földöníkvüli a pár otthagyta a Testvériséget és csatlakoztak az Angyalokhoz. Itt csak egyszer lettek elválasztva egymástól, amikor a visszatérő Magneto megtévesztette a lányt, de amikor az rájött, hogy mi történt otthagyta a mutánst és visszatért az Angyalokhoz. Itt kezdett el egy idő után ráébredni, hogy vonzódik az android Angyalhoz, Vízióhoz, nem sokkal később össze is házasodtak. Ő és Pietro találkoztak Süvöltővel és ezen a nyomon elindulva nyomozni kezdtek eredetük után, és a megrázó igazságra a Wundagor hegyek között, Bovánál találtak rá. Elmondta, hogy születésekor Wandát kiválasztotta a démoni Chthon, aki a Földi Világban van bebörtönözve. Ezek után meg is szállta a lányt, de az Angyalok segítettek neki felszabadulni. Ezek után férjével, Vízióval kiléptek az Angyalok közül, hogy New Jersey-ben telepedjenek le. Amíg itt éltek akkor jött rá a nő, hogy ki is az apja valójában. Később volt még egy idő, amíg újra angyalok voltak, mígnem Vízió miatt nyugállományba helyezték őket. Wanda mágiát és a képességeit kombinálva teherbe esett a férjétől és két gyermeknek adott életet Thomas-nak és William-nek. Amikor az Angyalok krízisbe kerültek újra csatlakoztak a Nyugati Parti Angyalokhoz, hogy segítsék őket, ekkoriban vette észre a nő, hogy a férje elmeállapota mennyire átalakult a házasságuk alatt. Hogy ezt a gondot megoldja Energikont kérte fel, hogy a férje tudatát másolják vissza az androidba, de ez a kisebbik gond volt, ugyanis a férfi magának akarta a nőt. A bajok fokozódtak, amikor megszállta Ami Kitar-t, majd pedig kiderült, hogy a gyermekei a Pandemónium Mesterenek elrabolt esszenciájából vannak. Wanda ezeknek a hírére, hogy minden ennyire egyszerre összejött teljesen kikészült, józansága elcsúszott és a korábbi jó nőből gonosz lett.\
Ekkor csatlakozott az apjához, hogy átvegye a Föld feletti uralmat, az Angyalok viszont kiszabadították és segítettek neki észheztérni. Amire otthagyta az apját és újra csatlakozott az Angyalokhoz. Később további események is történtek, majd végül a Nyugati parton kötött ki, mindeközben végig igen szoros kapcsolatot ápolt Pietro-val, és amikor az AIM hatalomra jutott, meghallotta, hogy az apja mit is csinál New York-ban, csatlakozott hozzá a bátyjával együtt, majd akkor is mellette maradt, amikor Magneto otthagyta a Földet Genosha-val együtt, mígnem végül most tértek vissza a katasztrófák után a Földre, Vadföldére. Jelen pillanatban teljesen lojálisnak tűnik az apjával szemben és annak terveivel is egyetért.\
Különleges képessége: Wanda képes a valóságot manipulálni, ezáltal váratlan, de lehetséges eseményeket képes létrehozni. Képes energiagömbök megidézésére, amik rövidzárlatot okozhatnak, falakat tudnak leomlasztani, tüzet képesek okozni, molekulaátrendező berendezéseket zavarni, fémek hirtelen megolvadását okozni, szétoszlatni energiamezőket, mozgó tárgyakat eltéríteni, és hasonlókat. Képes tárgyakat mozgatni és eltűntetni, repülni valamint embereket és tárgyakat átalakítani.\
Wanda:\
Part 14 / 8 - Page 2 Scarletwitch\
Part 14 / 8 - Page 2 923702-scarlet_witch_01_super\
Part 14 / 8 - Page 2 239453-161016_large\
Part 14 / 8 - Page 2 682323-sw24_super\
Part 14 / 8 - Page 2 9a0d61ece41fd481ff2597ee954dad23";0;1250945468;1262689718;"Thorhalla";1850
42232;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Tyler az csak azt jelenti, hogy mindenki sokkal aktívabban lesz fent Very Happy";0;1250948146;\N;\N;178
42233;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Sajnálom, de túúúúúúúúúúúúl sokan vagyunk nem vállalok több embert, mert nem bírja már az agyam.";0;1250948181;\N;\N;1735
42234;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"A pincérek pezsgőt és gyerek pezsgőt szolgálnak fel és pár asztalnál vannak apró szendvicsek, amik éhség oltására nem elegek, de meghozzák a vágyat egy jó vacsorára. Bent lehet kérni más italokat és kész szendvicseket. A hajtótól nagyobb tömeg búcsúzik el, ami rokonok és barátok hada. Sokan integetnek, de ahogy a hajó pár perc után egyre inkább elhagyja a látóhatárt más csak páran integetnek a kikötőnek, pedig már rég nem látják azt, akitől szeretnének elköszönni. Kezdetét veszi a hajóút.";0;1250948966;\N;\N;1835
42237;"Thorhalla";957;"89.223.204.91";\N;"Jaja Smile Végre nem lesz olyan, hogy a fél partim nyaral a kalandokon ^^";0;1250954578;\N;\N;178
42238;"Thorhalla";957;"89.223.204.91";\N;"Két kép a WoW - Cataclysm-ből\
Part 14 / 8 - Page 2 Ss6\
Part 14 / 8 - Page 2 Ss5\
Athena cover\
Part 14 / 8 - Page 2 Athena_issue_2_cover_by_PaulRenaud\
Meg egy női Loki\
Part 14 / 8 - Page 2 Female_Loki_Pinup_by_frelncer";0;1250954794;\N;\N;104
42241;"Thorhalla";957;"89.223.204.91";\N;"A tenger felé néztem, majd pedig vissza a kikötőbe, amikor elindultunk. Szorosan Jon-hoz bújtam és így élveztem a távolodó part látványát. Nem igazán volt arra mit nézni, hiszen senki sem jött ki velünk erre a helyre, ha Ms. Shadow-t nem számoljuk, akkor összesen ketten voltunk csak. Jobban belegondolva, a kiadóm nem volt túlságosan lelkes amiatt, hogy így hirtelen szabadságra ment. Belegondoltak azok a rabszolgahajcsárok, hogy ő mit dolgozok egy-egy könyven és kis híján igazságtalanul tartóztattak le? Nem hiszem, hogy megtették, pedig így volt, igazán kijárt nekem ez a kis pihenés. Még mindig a távolodó partot néztem, mintha csak a Gyűrűk Ura könyvben a halhatatlan elfek nézték volna a távolodó partot. Megráztam a fejemet, nem kellett volna ilyesmin gondolkodnom megint, mert akkor az lenne a vége, hogy az egész hajóutat végigírom, mert ihletem támadt, azt pedig nem akartam. Egyelőre se szomjas, sem pedig éhes nem voltam, csak egy kissé fáradt talán, de még mindig nem akartam lemenni, hiszen olyan kellemesen fújdogált a szél idefenn, hogy vétek lett volna lemenni. Így egyelőre jobb dolog híján maradunk fenn, hátha lesz valami ünnepélyes megnyugtató, vagy hasonló valami, hiszen amekkora fesztivált csaptak ennek az egésznek odalenn biztosan kellett ilyesmit is kapnunk.\
Shadow félelmei nem bizonyultak igaznak, mert Miller maga is örült, hogy végre nem kellett babusgatnia a nőt és, hogy az szinte azonnal felszívódott, amint megérkeztek. Jelen pillanatban nem volt a főnöke, ugyanis nem, mint FBI ügynök volt jelen a hajón, hanem, mint egyszerű civil, aki nyaralni akart. Egyelőre még mindig a korlátot támasztotta, addig nem akart Stephanie nélkül leindulni, így inkább még maradt ő is fenn és a lányt figyelte, ahogyan a távolt fürkészte, mennyire békésnek és nyugodtnak tűnt ebben a percben minden, csak nem akarta elszólni az egészet. Ő maga is ugyanezt mondta a korábbi eseményekre a TS-en, és látta, hogy mi lett belőle. A fejéhez nyúlt, még mindig fájt kissé a seb igazából. De most igyekezetett nem ezzel foglalkozni, bár az is eszébe jutott, hogy elfogták-e azokat, akik menekültek? Mert azzal, hogy megtették beismerték, hogy bűnösök voltak, vagy korábban követtek már el valamit. Lehajolt a lányhoz és megpuszilta a feje tetejét.\
- Nem vagy éhes vagy, szomjas? – kérdezte.
\
– Nem – mosolyogtam fel. – Ne akarj ilyen gyorsan bemenni, még maradjunk egy kicsit, amíg a tömeg feloszlik. Nem sietünk sehova, minden megvár ezen a helyen. Nincs hova bújni.\
– Rendben, akkor még maradunk idefenn egy kicsit – adta meg magát végül a férfi.";0;1250967880;\N;\N;1835
42242;"Sam";1222;"91.146.133.225";\N;"Kissé késve a tömeg feloszlása közben lépek ki a fedélzetre. Már kevesebben voltak kint, mint az elején, mikor a part még látható volt, nekem nem volt kitől búcsúzkodni, ezért nem siettem. Amint kiléptem félrehúzódtam egy kis üres részre, ahol szinte senki sem állt, ennek az oka az lehet, hogy ez egy kicsit hűvösebb rész, amit nem süt közvetlenül a nap, nekem ez a kis zug pont megfelelő. Bár lehet, hogy feltűnést keltek ezzel az egyedül álldogálással... De mindegy is hisz mi történhet itt. Néhány perc múlva kilépek a napos részre, és elindulok az asztalok és a pincérek felé. Bár ezek az emberi ételek és italok nem csillapítják éhségem, nem árthat ha megkóstolom, ha jobban belegondolok már lassan egy évtizede vettem magamhoz utoljára efféle táplálékokat. Igaz, hogy a véren kívül semmi sem táplál, de az ízük kellemes és ezért megéri a fáradságot. Néhány szendvics és néhány pohár pezsgő elfogyasztása után lassan gondolkozni kezdek, mit fogok csinálni itt a halandók közt ennyi ideig. Egy biztos éjjelenként ide biztosan kinézek...";0;1250978288;\N;\N;1835
42243;"Sam";1222;"91.146.133.225";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 200px-Wolverine_006\
Part 14 / 8 - Page 2 Xmen_08";0;1250980182;\N;\N;104
42244;"Max Evans";1217;"91.82.12.131";\N;":O Cataclysm ? Halla hol játszol? Amúgy én onnan a worgeneket várom:P\
Part 14 / 8 - Page 2 11gsm1c\
Part 14 / 8 - Page 2 209r151";0;1250982864;\N;\N;104
42245;"Max Evans";1217;"91.82.12.131";\N;"Egy darabig élvezem a napsütést,de eszembe jut, hogy nem kentem be magam naptejjel és még a végén úgy leégek, hogy nem tudok utána mozdulni. Hát azt nem szeretem, ezért visszakapom a felsőm és kicsit körülnézek a fedélzeten. Iszok egy kis pezsgőt, nem tudom milyen volt nem vagyok nagy szakértő, csak a pincérek kínálgatják itt. De úgy döntök inkább egy koktélt innék, így lehuppanok a bárhoz. Nem vagyok ott egyedül, kell is egy kicsit várnom míg a mixer rám fordítja figyelmét, előbb a gyönyörű bikinis hölgyek kívánságát teljesíti, majd én is meg rendelhetem a Long Island Ice Tea-m amit hamar elkészít, sok tequilával ahogy kértem. \
Part 14 / 8 - Page 2 Long-island-iced-tea\
Miután megkaptam gyorsan lehörpintem a koktél felét, de utána csak óvatosan kortyolgatom, miközben a szemem legeltetem. Mikor üres lett a pohár azt egy asztalra tettem sok másik felé és kisétáltam a hajó végébe, hogy azt csodálhassam hogyan töri a hullámokat az óriási óceánjáró.";0;1250983642;1250983697;"Tobi";1835
42246;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Fairy-god-mother-c";0;1250991021;\N;\N;14
42247;"Thordin";1180;"94.27.128.76";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 27816new_storyimage0783187_full\
Part 14 / 8 - Page 2 27881new_storyimage0783210_full\
Part 14 / 8 - Page 2 29241new_storyimage0783890_full\
Part 14 / 8 - Page 2 27972new_storyimage0784046_full";0;1251013912;\N;\N;104
42248;"Thorhalla";957;"89.223.225.239";\N;"//Megvárom a többieket is, mert így elég nehéz haladni... aztán, hogy elkezdődik a suli, már akinek vagyis az ősz remélem végre normálisan tudunk majd haladni a kalanddal és nem lesznek ilyen szakadások nyaralások miatt.//";0;1251016931;\N;\N;1776
42249;"Thorhalla";957;"89.223.225.239";\N;"Ogre \"kérésére\" egy ideig irányítóm majd Skarlát boszit, előtörit ki is dobtam hozzá. Aztán majd Illuminati kaland után, hogy ne legyen annyi karim elven az egész kérdést úgy oldjuk meg (Z és Ogre is beleegyeztek), mint Mighty Avengers-ben is meg lett, ergo Halla fogja átvenni majd a helyét (mint ott Loki tette), erről jó lenne, ha majd a játékosok nem tudnának, amíg úgy nem döntünk, hogy megtudják, mert sokan nem tudnak elvonatkoztatni és egyből gyanús lenne meg rájönnének... de a staff mégis jó, ha tudja, hátha akarna valaki a karival valamit kezdeni addig is Smile\
A hogyan és miért lenne ez a csere koncepció már megvan, csak le kell írnom majd részletesen, legkésőbb akkora, mikor aktuális lesz, korábban, ha már nem lesz a kezemnek baja, vagy éppen unatkozom majd annyira, hogy ezt irkáljam.\
Nah, csak ennyit szerettem volna.";0;1251022744;\N;\N;1583
42252;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"IT'S GAYHOUSE SUNDAY!!!\
https://www.youtube.com/watch?v=SnBAtkfjNsg";0;1251027546;\N;\N;39
42253;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Végre indulunk. Walter, láttál már valami gyanúsat?\
…\
Walter…?\
Ughh…\
Neked meg mi bajod?\
Rorschach… Eddig én még… soha nem voltam… hajón. Azt hiszem… Azt hiszem…\
Jaj, ne. Ugye nem?\
De… Szerintem én… tengeribeteg vagyok…\
- BLOOÁÁRRRRR!!!\
Ez csodálatos. Legalább a tengerbe sikerült céloznod. Szedd már össze magad!!!\
Uhhh…";0;1251028342;\N;\N;1835
42256;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Amikor a zombiszerű rémek megjelennek, többen Hulkra vetik magukat, és az hiába dühöng, hadonászik, a szörnyek erősen fogják, és ha meg is sebesíti őket, vagy letépi egy végtagjukat, az a sérülés azonnal begyógyul rajtuk.\
- ARRRRGGHHH!!! HULK NEM SZERETI CSÚNYA EMBEREKET!!! HULK LEZÚZZA CSÚNYA EMBEREKET!!!\
Az alagút megremeg többször is, ahogy Hulk egyre dühösebben ütlegeli ellenfeleit.\
Part 14 / 8 - Page 2 19076519";0;1251029585;\N;\N;1056
42257;"Shade";168;"80.98.159.162";\N;"Ez a sötét jelenlét… egyre erősebb! \
- Ne! Várjatok, ostobák, előbb--\
Amikor kigyullad a fény, meglátom őket. Hasonló erő árad belőlük, mint a teremtményeimből, de ezek… határozottan nem az én szolgáim.\
- Fogjam be a pofám, mi? HA! HÁT TESSÉK!!! Idióták… EZEK A LÉNYEK A SÖTÉTSÉGBŐL JÖNNEK!!! Érzem… Nem evilágiak, és mégis azok…\
Legalább a zöld behemót szorításából kikerültem, amikor rátámadtak a valamik. Ez itt… nem az én harcom. Hagyom, hogy elintézzék egymást, és inkább keresek egy kijáratot innen.";0;1251029606;\N;\N;1056
42258;"Thorhalla";957;"89.223.225.239";\N;"Mecano - Hijo de la Luna\
http://barbar.celtique.free.fr/Files/%20Mecano%20-%20Hijo%20De%20La%20Luna.mp3";0;1251031486;\N;\N;39
42259;"Thorhalla";957;"89.223.225.239";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 HvB_S2_COVER";0;1251031504;\N;\N;104
42267;"Sam";1222;"91.146.133.225";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Marvel_mmo_xbox_360\
Part 14 / 8 - Page 2 MarvelHeroes";0;1251063707;\N;\N;104
42274;"Alexander Huber";1230;"79.122.94.181";\N;"A hallottak után, Alex megdöbbenve próbálja feldolgozni a történteket. Nehezen hiszi el, bár van értelme. Fel kel a székből, és Gigabytehoz megy. Egy kis hatásszünet után, erőt vesz magán, és megszólal. Bíztató a hangja, érezni lehet, hogy komolyan gondolja amit mond.\
-Köszönöm... igazán hálás vagyok önnek. Ígérem, rendet teszek. Erre mérget vehet!\
Közli, majd pedig még hosszú órákon keresztül zajlik a kettőjük beszélgetése, ami idő alatt Alex majdhogy nem mindent megtud az AIM munkásságairól, és pusztulásáról. Csak úgy mint az eltelt idők eseményeiről, amíg távol volt. Aztán eljön az idő, mikor elköszön, és elsétál a bázisról, ki a rakétabázisra. Elégedett, mivel amiért jött, azt megtudta. Sőt! Többet is.\
Az úti célja, most vissza, a vállalathoz szól. Futásnak ered, és úgy vette célba.\
[i]~Nem hittem volna, hogy ennyire egyszerű lesz megtudni az AIM hátterét. Azt hittem legjobb esetben is heteket töltök el a kutatással, de nem. Egy pár óra alatt, jelentősen sok információhoz jutottam. Akkor az első fázis kipipálva. A lényeg, hogy az AIM írmagját se lássam. Ehhez pedig a második lépésemet kell beteljesíteni. A cégem beindítását. \
Hosszasan gondolkodik még ezen dolgokon, míg nem teljesen eltűnik a rakétabázis környékéről. Futása lassul, és egy takarást biztosító fa alá húzódik, ahol leveszi jelmezét, és feldobja a lombok közé. Nem kell már neki, és reméli nem is fog. \
[i]~Fekete Szárny... tetszik ez a név... de nem vagyok hős. Nem az én dolgom hősködni. Remélem mihamarabb ismét visszatérnek azok, akikre felnézetek.\
//Folytatás: Huber Haditechnikai és Katonai Központ//";0;1251087357;\N;\N;638
42278;"Taikuri";1179;"213.181.209.193";\N;" Nagy nehezen végül felszállok erre az istenverte hajóra és a megfelelő kabinba vonszolom a csomagjaimat. Nem igazán törődöm, a többi emberrel némán ballagok egyenesen a folyosón. Közben próbálom lezárni az elmémet semmi kedvem hozzá, hogy hajón lévő rengeteg ember gondolatai mind a fejembe áramoljanak. A hajó lassan elindul, az emberek éljeneznek, integetnek vagy éppen vad üdvrivalgásba törnek ki. Talán csak én lennék az, akit hidegen hagy ez az egész? Hiszen csak éppen hogy elindultunk nincsen ebbe semmi különleges. Na, mindegy itt vagyok, a kabin előtt most lepihenek, egy kicsit nagyon fáj, a fejem majd utána lepihenek. Gondolkodok magamban majd kipakolás nélkül eldőlök a hajó egyik legdrágább lakosztályának kanapéján. A szoba ajtaját azért kulcsra zártam biztos, ami biztos apa is megmondta soha semmit sem lehet tudni.\
/Elnézést hosszért hamarosan utazom el megint és nem tudom mikor tudok írni./";0;1251102242;\N;\N;1835
42279;"Thorhalla";957;"89.223.222.185";\N;"A srác csak bólint Tao-nak majd pedig elkezd rohanni vissza abba az irányba, amerről jött. Útközben még kért néhány lámpást magának és két pisztolyt sikerült szereznie még, majd így rohant a házhoz tovább. Amikor visszaért a házhoz meglátja ott Nikitát, Star-t és Sakura-t, picit liheg a folyamatos futástól, de néhány másodperc alatt kifújta magát, majd pedig megszólalt.\
- Mind a hárman, velem kell jönniük most! – mondta. – Vissza kell mennünk a két férfihoz! A távol keleti férfi mondta, neked is Nikita!\
Ezzel mind a három nőt elkezdte arra vinni, tologatni és hasonlók. Ha valaki önként ment annak nagyon örült, ha nem, akkor fizikai erővel cipelte oda. Majd pedig Tao és Roy is azt látta, hogy a kandúr végre megérkezett a másik három nővel, így most már mind az öten végre egy helyen voltatok. A srác most már nagyon liheg, főleg, ha valakit cipelnie kellett a szó szoros értelmében.\
- Itt vannak! – lihegte a srác. – Remélem megbeszélték, amit akartak és elindulhatunk megnézni, hogy mi a fene az a zöld fény arra…\
Ezzel újra a fény felé mutat, hogy akiknek még nem tűnt fel az is észrevegye, a viharlámpásokat átadta Tao-nak a két pisztollyal együtt, majd pedig lassan és óvatosan, de elindult a fény felé.\
//Nah… végre nekiállhatunk a kalandnak, hogy egy helyen van mindenki… morr…//
";0;1251104559;\N;\N;1776
42280;"Calico";1163;"84.1.108.198";\N;"/szorri, hogy csak most szólok, beszart a gépem, ki tudja mikor lesz jó, nem tudok írni egy jó darabig... Halla addig arra kérlek vedd át a karim irányítását itt ha nem gond és cselekedj a lehető legrecionálisabban Very Happy)";0;1251105278;\N;\N;1549
42289;"Yvette";188;"89.133.196.117";\N;"- Milyen Dex...\
~ ... ter's Lab?\
~ Az. Ne öld meg! Még kell egy kicsit.\
~ Oké, nem akarom tudni mire gondoltál.\
~ Pedig pontosan tudod!\
- Ez egy gonosz mondat volt - a csavarhúzót a férfi felé szegezi. - Egyébként meg, megyek és csinálok valamit, amihez értek - a roncsok felé biccent. - Azokból, valamit, amivel lelőhetem a nagydarab barmot, aki mindig bekavar.\
~ Hajtóanyag, gyúlékony valami és szikra. \
~ Gyutacs és repeszek. Az mind ott van...\
~ Csak jutnánk már oda.\
- Nyugi, asszem tudjuk mit csinálunk. De azt az alakot ott, le fogom szedni. \
Rámosolyog Baltazarral, majd lefejtegeti az ujjait a karjáról és továbbindul a roncsok és a gyülekező csapat felé. \
- Ezek vajon milyen szerzetek lehetnek? - néz a szimbiotás különítményre csodálkozva.\
- Van még egy páncélos alakulatuk is...\
- Biztos, hogy de akartunk mi jönni?\
- Nem mindegy már? Hallgassuk meg mit beszélnek. \
Yvette odalép a csoporthoz és fülel, szemrevételez. Igyekszik kitalálni ki kicsoda és miért is vannak itt. Az összeégett Logan láttán elhúzza a száját, de nem fordítja el a tekintetét, valami perverz élvezettel nézegeti a sebeit.";0;1251118554;\N;\N;1810
42290;"Daniel Wolf";487;"81.183.132.70";\N;"Meglátom a közeledő Kandurt, majd a szavait hallgatom, s csak bólintok.\
- Köszönöm, hogy szóltál... - mondom csendesen, s megindulok vele, arra amerre vezet, majd amint oda értünk Mesteremre nézek.\
- Itt vagyok Mester, miben segítsek? - nézek egyenesen Taora, majd Niclasra pillantok. - Szeretnék veled majd négyszemközt beszélni, ha lesz rá alkalom, s még szeretnél. - hangom csendes, s szomorú tekintettel nézek a fiúra, majd pedig tekintetem a zöldes fény felé fordítom. Ha a többiek megindulnak arra, akkor követem őket, pontosabban Tao mellett maradok.\
~ Kyra állj készen, lehet nagy szükség lesz rád is. ~ eme gondolat után karmaimra nézek, s néha-néha körbe pillantok.";0;1251119057;\N;\N;1776
42291;"Vutha";1203;"81.183.132.70";\N;"Felmordulok Leif szavaira, s nem épp kedvesen pillantok rá.\
< - Thorhalla vadsága közismert, de csak mert sokszor a tudtomra adta, hogy nem akar akkor velem hálni, az nem jelent semmit. Egyszer csak sikerül, ha meg nem, akkor van még nő Asgardon. És, hogy mit gondolnak sokan a fajtámról, az hidegen hagy. Mi se nézünk sokra benneteket odahaza Leif. Bár nincs köztünk akkora különbség, hisz testvér testvér ellen harcol itt is, ott is. Csak minket meggyengítettek a belső viszályok, bár ahogy hallhattuk titeket is elég szépen... Hogy is volt az a halandós segítséges megmenekülés? Szal nem nagyon van nektek se mire mellett verni, ahogy nekünk sincs már. De bárhogy is nézem, az én fajtám még nem süllyedt addig, mint a ti sárkányaitok, hogy némán cipelnek benneteket. Ennyi büszkeségünk még maradt!- > vonok vállat, majd folytatnám, de nincs rá időm. Az asgardi kijelentése nem nagyon érdekel, ahogy az se, hogy a törpe hosszúban, vagy keresztben aprítja majd fel. A csatazajt is meghallom, s alőre sietek oda, hogy lássam, hogy mi is történik ott, de egyenlőre, még nagyon nem akarok bele avatkozni az ottani dolgokba.\
< - Amora varázslata sejtettem, hogy gátolni fog csak, na de mindegy. - > előhúzom a kardom, s végig nézek a pengén. Régebben ilyenkor már a tűz lobogott rajta, de most képtelen vagyok megtenni, egyenlőre legalábbis. Vissza kell szereznem az erőmet, hogy méltó ellenfél lehessek újra.\
< - Törpe... elég józan vagy egy kis bemelegítéshez? - > pillantok rá < - vagy még egy kis hideg zuhany? - > mosolyodok el, s támadásra készen állva várok.\
< - Valaki figyelne a lányra? Nem kéne már most elvesztenünk... - > jegyzem még meg.
";0;1251121466;\N;\N;1833
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:30

42292;"Shadow";715;"81.183.132.70";\N;"//előzmény: Redrose városának a része//\
A lövésem talál, s minden jel szerint Halla minden csak nem boldog, hogy elvittem előle a lehetőséget. De ez engem kicsit se érdekelt most. Míg ők Asgardiak olyan jól elszórakoztak most, addig én kicsit se. Ráadásul egyet már megölt, s a mostani az enyém volt, ha tetszik neki ha nem. Tekintetem a felém jövőkre siklik, ahogy hamarosan becsapódnak nem messze tőlem. Gonoszan mosolyodok el, s nézek rájuk.\
- Hát ti? Látom csúnyán nem jött össze ez a szemből támadósdi. - felemelem a puskám újra, a a távcsőn át a lentieket figyelem. - Több oldalról kéne nagy távból leszedni őket, míg páran beszivárogva, lesből támadnak. De nem. - a vállamra veszem a puskám, s felkelek, majd a többiekre nézek.\
- Ti csináljatok amit akartok, de ha Thanos engem keresne, akkor üzenem neki, hogy beszivárgok a másik táborba. Majd jelentkezem. - ezzel megindulok lefelé. Azért próbálok úgy, hogy ne legyek tiszta célpont, s legyen fedezékem is, ha kell. Meg persze, azért ne legyek szem előtt annyira. Nem akarom, hogy valamelyik nagypofájú leszedjen.\
//folytatás: Redrose városának a része (elvileg)//";0;1251123287;\N;\N;1799
42293;"Henry White";1184;"92.245.72.24";\N;"Elégedetten hallgatom Leif-től a rám kiszabott feladatot. Jobban illik hozzám a szabotőr szerepe mint ha nekiállnék harcolni. Az hogy a halandó nő és a félóriás lesz a társam, csak elengedem a fülem mellett. nem hiszem hogy lehet számítani rájuk. De még mindig jobb mintha törpöt kaptam volna. \
Bosszúsan nézem ahogy Thordin és a törpe majd egymásnak esik, de nem avatkozok közbe. Többek között azért sem mert összecsapás hangjait hozza a szél. Leif után eredek az emelkedőre ahonnan lepillantva egy csatát látok kibontakozni. Jégóriások csaptak le az egyesített seregre. Megpillantom Baldert is a seregben. Thordin személyiségéhez hűen rohamozni kezd. Egy pillanatig habozok, aztán én is elindulok utána. \
Egyenlőre megpróbálok keríteni egy gazdátlan íjat. Kardot vagy mást hiába is vennék a kezembe. Hamarabb vágnám le a saját fejem mint hogy eltalálnám az ellenfelemet. De íjászatban elég jó vagyok, noha rég lőttem utoljára. Ha találok valami használhatót, akkor annak az óriásnak veszem célba a szemét akivel Thordin küzd jelenleg is.\
//Bocs ha valamit kihagytam a reagból, de nagyon fáradt vagyok Sad //";0;1251125069;1251125162;"Laaksonen";1833
42294;"Shadow";715;"81.183.132.70";\N;"A hajó megindul, s figyelem az integetőket, miközben nagyot sóhajtok. Az égre emelem a tekintetemet, s furcsa érzés kerülget. Valahogy nem érzem magam túlzottan itt biztonságban, hiszen, ha annyira el akarnak távolítani az útból, akkor itt a kiváló vissza nem térő alkalom, hogy balesetnek álcázva, egyszerűen megszabaduljanak tőlem. Ráadásul bárki lehet gyanús, s bárki lehet az akit küldtek erre... Lehet mindez egy nagyon szépen megcsinált csapda, vagy csak én vagyok túl paranoiás most? Lehetséges. Csak nagyon furcsállom, hogy azok után, ami nem is túl rég történt, csak úgy elmehettünk. Ráadásul, vajon mivel is foglalkozhat eme Shield nevű szervezet? Nagyon nem tetszik az egész nekem. Az a része meg főleg, hogy ahány kormány öleb szervezet tagjába botlok mind ismernek, de én senkit se. Gondolat menetem annyival megszakítom, hogy elveszek egy pezsgőt és a távolodó partot figyelem, miközben a szél játszik a hosszú hajammal. Végig nézek a tömegen, miközben belekortyolok az italba, de nem igazán keresek ismerős személyeket, csak úgy megszokásból pásztázom végig a körülöttem lévőket. A korlátnak támaszkodok miközben iszogatok, s merengek. Fegyvert nem szereztem, mert remélem, hogy most nem lesz rá szükségem, de kitudja. Nincs rá semmi biztosíték, hogy békés lesz eme út. Legalábbis abból kiindulva, hogy Sakurával is csak kiugrottunk egy kicsit kikapcsolódni, s mekkora balhé lett ott is. Sóhajtok egyet újra, majd kiiszom az italom maradékát, s az egyik pincér tálcájára rakom az üres poharat, majd megindulok keresni egy utat, ami a szálláshelyemre visz.";0;1251127923;\N;\N;1835
42302;"Serena Davidson";478;"89.223.134.58";\N;"//Előzmény: Harlem: Metróállomás//\
A teleportálás után a gyomrom megint borzalmas állapotban volt, a hányinger és a szédülés a kisebbik része volt az egésznek. Wilhelm felsírt a karjaim között, úgy tűnt, hogy ő sem lelkesedett különösebben a teleportálásért. Próbáltam elhallgatatni, hogy legalább ne az egész kastélyt verje fel a hangjával. Végignéztem a helységen, hatalmas. Gigantikus és monumentális helység, igaz mi mást várhattunk volna egy uralkodótól? Vagyis egy olyan személytől, aki annak tartja magát? Semmi mást sem, igaz féltem tőle, de most muszáj volt vele beszélni, noha korábban sem bántott minket. Remélhetőleg az öreg úr most is ehhez fogja magát tartani. És akkor ott volt Adia is, nem emlékeztem arra, hogy tudott volna róla, így akkor maradjunk úgy, hogy továbbra sem.\
~ Nem szeretném, ha előtte megjelennél vagy beszélnél, amíg nem túlságosan szükséges Adia ~ üzentem a szimbiontámnak.\
~ Rendben van, hallgatni fogok, mint a sír ~ kaptam vissza a választ. ~
\
Ismét körbenéztem a helységben és megtettem egy-két bizonytalan lépést a trónszék irányába, majd pedig megálltam és visszanéztem a többiekre, akik jöttek.\
- Vajon a házigazda mikor érkezik? – kérdeztem.";0;1251189669;\N;\N;1829
42303;"Thorhalla";957;"89.223.134.58";\N;"Amint a csapat felért az emelkedőn, egyből be is tudtak csatlakozni a küzdelembe. Legutoljára Björnulf érkezett meg, aki most már a saját medvéje hátán lovagolva vágtatott bele a csata sűrűjébe. Murhal-nak azonban csalódnia kellett, ugyanis nem csak Thor pártiak vannak a harcoló fél oldalán, hanem bizony saját társai közül is felfedezhet nem egyet, Loki pártiak. És ráadásul túl sokan voltak ahhoz, hogy mindössze véletlen egybeesés legyen. Lövéseket is lehet hallani a távolból, nem nehéz felismerni, hogy miből is származnak ezek a lövések, Midgardi félautomata gépfegyverek. A társaság egy része látott hasonló fegyvert Skurge-nél is, illetve nem titok, hogy Loki egyes emberei megtanulták használni eme Midgardi fegyvereket is. A csata véres, a nyolc-kilenc méteres óriások igen nagy ellenfelek az Asgardi harcosoknak, mindig is azok voltak. Laaksonennek sikerül az egyik holttest mellől felvennie szaladás közben egy íjat és egy tegezt, éppen ez a szerencséje és menti meg attól a sorstól, mint a bátyját. A fiatal férfi ráilleszti az idegre a nyílvesszőt és lőtt, meglátszik, hogy egy ideje nem használt efféle fegyvert, hiszen a nyíl a szem helyett a homlokát találja el a kékbőrű óriásnak. Igaz beleállt a homlokába, de súlyos sérülést nem okozott, az óriás felüvöltött. Thordin ekkor ért oda hozzá és készült arra, hogy megcsapja annak a lábát. Sikerült is megvágnia azt, az óriás ismét felüvöltött, és a fiatal harcost beterítette az óriás lábából kifröccsenő vér. Az ellenfele ekkor a fiatal harcos felé csapott és a karjával el is érte azt. Thordin ekkor egy irtózatos nagy ütést kapott a teste felső részére, a reccsenést még Laaksonen is hallhatta, ahogyan a férfi néhány bordája eltörött az ütést követően. A páncélja rászorult a mellkasára és még néhány métert repült is a hóban, ahol vérző fejjel érkezett meg. Thordin orrából és szájából is fojt a vér, levegőt venni a mellkasára szoruló vért miatt igazán nehézkes volt, ha pedig sikerült, akkor a kegyetlenül fájó oldala miatt volt rossz az egész. Thordin feltehetőleg egy életre megtanulta, hogy egyedül támadni egy ilyen óriásnak nem életbiztosítás, főleg úgy, hogy az csak a puszta kezével csapott oda és nem pedig a kezében levő fegyverrel.\
A többiek egyelőre úgy tűnt, hogy nem akarnak harcolni, de a jégóriások úgy tűnt, hogy nem így vélekedtek erről a dologról. Björnulf odabenn találhatott magának ellenfelet, akivel harcolhat, ott benn szinte minden jégóriáson többen is csüngenek, többen harcolnak velük. Mindenki láthatja, hogy ennek ellenére időnként, ha fegyverrel legyintenek azok a lények könnyedén söprik félre az Asgardi harcosokat. Thordin és Laaksonen ellenfele felé négyen ugranak be, amikor az indulna a sérült férfi felé, de már kitérni nem tudnak előlük és őket is félresöpri a megvadult lény és indul el a hóban fekvő Thordin felé. Trisa, Murhal és Vutha egyelőre nem harcoltak, hatalmas villanás töltötte be a helységet mögöttük és mind a hárman meghallották, hogy mögülük jégóriások üvöltöttek fel. Ha megfordultak láthatták, hogy mintegy nyolc darab új ellenfél tűnt fel mögöttük, ahogyan beteleportálta őket valaki. Kettő azonnal a Trisa és Murhal páros felé indult, hogy lecsapják őket, míg egy harmadik Vutha felé. a többi pedig be a tömegbe az Asgardi harcosokhoz.
\
Laaksonen\
Fegyver: Fagyharang\
Mágia: 50 egység
\
Björnulf\
Fegyver: Gormarstrid\
Mágia: 50 egység
\
Murhal Sokita\
Fegyver: Égmetsző\
Mágia: 50 egység
";0;1251191869;\N;\N;1833
42304;"Thorhalla";957;"89.223.134.58";\N;"//Azt hiszem, hogy várok estig... hátha ír addig vki még... a ti érdeketekben.//";0;1251191905;\N;\N;1776
42305;"Thorhalla";957;"89.223.134.58";\N;"Az üvöltésedre senki sem felelt, és senki sem nézett fel a harcból. Ahogyan a tekinteteddel kerested Démonát rá kellett jönnöd, hogy nem látod, mert mindenki tényleg te voltál. Ha valahol itt volt közöttük, akkor ő maga is pontosan ugyanúgy nézett ki, mint te magad, így igazából esélyed sem volt, arra, hogy kiszúrhasd, ha itt vagy. Sürgető érzés kerít a hatalmába, hogy megkeresd és megtaláld azt a személyt, aki hívott téged. Egyszerűen képtelen vagy bárki mást meglátni magadon kívül, lehet, hogy volt itt valaki, de mindenki annyira véres, hogy nem lehet túlságosan nagy különbséget tenni körülöttük. Néhányan elrohannak melletted, de mintha ott sem lennél nem vesznek észre, vagy pedig egyszerűen nem vesznek rólad tudomást. Mikor ismét elüvöltöd magadat néhányan megtorpannak és rád néznek.\
- Ez a szíved – mondták közösen teljesen egyszerre. – Hogyan hagyhatnánk abba az egészet, ha mindez benned dúl?\
Ezzel ismét egymásra figyeltek és folytatták a harcot.
";0;1251194097;\N;\N;1752
42306;"Daniel Wolf";487;"81.183.132.70";\N;"Félve nézek a hosszú hajú Asgardi nő felé, s mikor Serena megindul feléjük, akkor kicsit talán még távolabb húzódok a többiek felé. A kapitány felé nézek, mikor kérdez, s bólintok.\
- Igen jól vagyunk Kyraval együtt – mondom, majd tekintetem Taot kezdi el keresni, s mikor meglátom, elmosolyodok, ahogy leül meditálni. Oda lopakodok a közelébe csendesen, s leülök mellé Lótuszülésbe. Farkincám lassan az ölembe húzom, s lehunyom a szemeimet. Próbálok meditálni én is mesterem mellett, bár nem tudom, hogy mennyire is fog sikerülni, de veszteni nagyon nem vesztek semmit. Max nyerek, mert kicsit pihentetem az elmémet, s megpróbálok utána hasznosabb része lenni a csapatnak.";0;1251194271;\N;\N;1810
42307;"Halloween";699;"84.0.61.29";\N;"Mindenkitől elnézést, otthon a router végleg bemondta az unalmast, megközelítőleg hétvégére lesz új... Most nincs túl sok időm, netkávézóból írok. Sad\
A Végtelen Háborúban a karaktereim, már ha még élnek, akkor Nefire és Shadow-ra bízva(ha vállalják, de ők ismerik leginkább a stílusomat, azt hiszem), mint ideiglenes NJK-k megkapják.\
Az Elmegyógyintézetes játékot meg, ha nem gond kicsit szüneteltetném, mert arról nem akarok lemaradni - elvégre az nem alter kaland.\
Amint tudok, leszek újra, és megint csak bocsánatot kérek mindenkitől:\
Sumimasen!";0;1251199028;\N;\N;178
42314;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Vészmanó kimászik az egyik roncs mögül.\
- Ennek nyoma marad...\
Morogja.
\
\
Majd felsegíti Matsumotot, aki nagyon idegesen hallgatja Vérontó agymenését. Aztán amikor Shadow elkezdi őket kioktatni és megfordul egy fémdarab a bal vállába fúródik.\
- Ma ide-oda küldözgettek, levertek az istenek... fáradt, éhes és ideges vagyok. Azt mondom ha már nem végezhettünk azokkal a barmokkal... intézzük el a csajt.\
Mondja Matsumoto és egy csövet kezd forgatni, mint egy lándzsát.
\
- Vérontó, versenyzünk az első vérért?\
Kérdi Vészmanó lánggolyókat dobva.
";0;1251204317;\N;\N;1799
42316;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Hood a fejét fogja, amiben tombolnak SKullfire gondolatai és a fiú keze néha pár alig észre vehető pillanatra még csontszerűvé is válik.\
- Shade az Isten szerelmére hagyd abba a narrációt és mondj valami hasznosat!\
Morogja a kapucnis alak miközben izzó öklével üti a szörnyek seregét és próbálja vissza fogni magát, de az egyre kevésbé megy. Így lassan az ökle kék lángot kezd árasztani sima kékes fény helyett.\
- Tényleg nem ehetne, hogy valami olyasmivel harcoljunk... ami nem is tudom, mondjuk sebezhető?\
Kérdi idegesen Hood.
";0;1251206004;\N;\N;1056
42317;"Thorhalla";957;"89.223.134.58";\N;"Olaf meglepődött, amikor Danielle őt védte, látható módon ő volt a leggyengébb valóban a társaságban. Mindenki másnál legalább fegyverek voltak, vagy pedig olyan felszerelés, amivel harcolni tudott volna saját magát leszámítva. Neki semmilye sem volt, ő maga tényleg csak vásárolni érkezett a negyedbe, hogy feltöltse az otthoni készleteket. Soha sem gondolt arra, hogy egy ilyen helyzetbe fog belekerülni. Kellemetlenül érezte magát főleg, hogy neki kellett volna a hölgyre vigyáznia és nem pedig fordítva. A háta mögül hallotta, hogy a fényforrást adó férfi még morog is valamit Shade-nek, akkor legalább már tudta annak is nevét, hogy ez a neve. A nő hátába pillantott, amikor az megszólalt. Szóval fontos információkat tudott. Lehet, hogy menekülnie kellett volna, de nem tudott hova. Ha lett volna esélye, akkor sem hagyta volna itt a nőt.\
- Nem hölgyem, nem vagyok az – mondta. – Ha az lennék, akkor már régen alakot váltottam volna, magát pedig kicipeltem volna a veszély közeléből.\
Ekkor azonban még Shade mondott valamit és a szörnyek félrehúzódtak. Hood mögötte mondott még valamit, amivel egyet kellett értenie, bár számára minden ellenfél igazából sebezhetetlen volt révén, hogy nem volt mivel ártani nekik. A hatalmas alakra nézett, ami megjelent előttük, ugye nem Hulk-ból lett ez a valami itt? Az pedig már végképp nem tetszett neki, amit Shade mondott, hogy az ő hatalma semmi ahhoz képest, aki most érkezett.\
- Jó estét uram! – próbálkozott Olaf. – Bocsásson meg, hogy csak így betörtünk a területére, véletlen baleset volt, így ha megengedi, akkor nem is zavarjuk tovább és távoznánk…
";0;1251207813;\N;\N;1056
42318;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Itt van a második fejezet! Megjelent a Tales of Monkey Island - Chapter 2: The Siege of Spinner Cay, a nagy sikerű kalandjáték-sorozat legfrissebb epizódja! Guybrush Threepwood, Elaine Marley és LeChuck története folytatódik új szereplőkkel, új helyszínekkel, új kalandokkal!\
Part 14 / 8 - Page 2 33805500";0;1251208374;\N;\N;1218
42319;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Vérontó elmosolyodik Matsumoto és Vészmanó ajánlatán, majd szinte azonnal a testéből pengéket lő Shadow felé.\
- Már azt hittem, ma sem látok frissen kiontott vért… HAHAHAHAHAHAHAHAHA!!! VÉGRE VALAMI IZGALMAS!!! Hrrrraarrr… Mert az életbe kell egy kis szórakozás!";0;1251208622;\N;\N;1799
42335;"Thorhalla";957;"89.223.134.58";\N;"Einar úgyszintén elkerült a Végtelen Háborúba, ahol végül úgy határoztak az ott lévő Asgardiak, hogy megmentik Hela befolyása alól. Ezen események során Thor tudomást szerzett arról, hogy a férfi nem más, mint a leánya ikertestvére, azaz a férfi a fia. Amikor a csatatérre megérkeztek az Asgardiak Amora szállt szembe a saját fiával és vitte ki a harctérről. Amikor megpróbálta Hela átkát megtörni a férfi nekitámadt és kis híján le is győzte a nőt, azonban az még időben visszatudott teleportálni a többi asgardihoz, és Thor, Amora és Thena közös erővel megtisztították a férfit Hela rontásától és így visszakapta a régi emlékeit is. A Mjölnir-rel a kezében tért magához úgy, hogy már mindenre emlékezett az előző életéből és arra az időre is, amit Hela tett vele. Az emlékek, amiket kapott tőle is ott voltak a fejében és a valóság. A Mjölnir felemelését még előző életében érdemelte ki, amikor úgy döntött, hogy nem várja meg, amíg Loki megöli Thorhallát a parancsmegtagadásért, hanem feladta önként magát a lánynak, hogy vigye el az urának így megmentve a lány életét. Miután magához tért hívta Thor először a fiának, Einar Thorson-nak, és ekkor derül ki, hogy Amora fia ő is és Thena ikerbátyja. Egyéb képessége ebből nem származik, ő maga nem képes uralni a viharokat, csak abban az esetben, ha a Mjölnir is nála van.\
Einar a Mjölnir-rel, mint Thor fia:\
Part 14 / 8 - Page 2 Thor_by_YamaO\
Part 14 / 8 - Page 2 Thor_updated_by_YamaO";0;1251218516;1251229822;"Thorhalla";1727
42343;"Marsara";1122;"89.101.47.120";\N;"Nagy sebbel-lobbal vágná is magát a munka közepébe, vagy kezdene neki, de lóhalálában inába szál minden kedve a tenni akarástól, lévén még életveszély közepedte is lefékezik. A férfi munkát meglóvasitják a keze alól, hogy egy mozdulattal karjai köré csavarja egy kopé, egy cupanosat ékelve a feje pupjára ... vagy mi az már nekik, ahol nem nől a szőr nekik a két fülük közé. Szóval oda valahova. Valami elfajzot szokásuk lehet az Y kromoszomásoknak, hogy mindig fel kell vágni valamivel, többek közt ez is okozza korai elhalálozásukat. A többi eset pedig genetikai okora vissza vezethető, míg a duplax X-esek nyafogásra, rinyálásra meg rengeteg durcogásra lettek kitalálva, egyik szebb mint a másik. Az egész faj egy nagy rakás szánalom, most is épp egymást ritkitják a túlszaporodást megelőzendő, mintha eddig nem multak volna ki elegen. Szó se róla, majd én is besegitek nekik.\
- Már tényleg letetetek róla, hogy fikarcnyi hasznmat is vegyétek, mi?\
Mondtam én, hogy csak nyavajogni képes, a puszancs annyit ért a képére mint halottnak a csokk. Annyi különbözettel természetesen, hogy most nem károg és hangoskodik, de legalább a lelke ebben a rővid megnyilvánulásban is benne van. Nem ő lenne ha ez nem így lenne, ha meg nem lenne ki se kéne találni, de ez csak másik fele. Ahogy biztatgatja a guta ütéssel meg a kijutatással már tényleg igencsak megéheztem, még időben kapcsolódik be a negyedik épp vacsora idő van. Vacsi tálalva...\
- Anthony ... James forduljatok meg ...\
Mondja remegő ajkakkal, ahogy mint megtudtuk ő már meg fordult nagy szemeket meresztve a gyilkosra és az előételre. Első dolog lenne valaki mögé húzodni, mi sem meglepőbb Rosetta esetében ez úgynéz ki, hogy elemel egy vázát a fogadó terem egyik szekrényérl. A kis enyveskezű. Farkaszemet nézz felemás szemű a másikkal, a torkában érezve a szíve lüktetését, közben apró lépéssekkel közelebb férközve a már emlegetet szamarakhoz. Feszülten mered az idegenre, nem akarja figyelem elől vesziteni, tudva annak képességét. Persze lepcses szája megint megnyilik. Na én meg már be is fogom a fülem.\
- Taplókám, attól eltekintve, hogy rámkented a trutyidat így is meglehetősen zűrős napom volt. Ha szabadulni akarnál itt az idő, de ha csa egyedül akarod bármulni a sötét sarkot nekem az is rendben van. De tudod nem értem mi értelme volt legyilkolni azokat akik gondoztak... a maguk módján úgyan de mégiscsak megtették. Kiélted magad rajtuk... rendben... nem lenne rendben, de most legyen rendben ... tekintsünk el tőle ... nekem vagyis nekünk mi közünk ... hozzád?!\
Ha befogott füleim nem csalatkoznak az a utolsó szó is más akart volna lenni, de még modorálta magát. Ez van, Rosi már igen csak ki van...";0;1251223789;\N;\N;1311
42347;"Thorhalla";957;"89.223.134.58";\N;"Olaf nem tiltakozott, amikor hátrált vele Danielle és sajnos már megint igazat kellett adnia a nőnek, hogy szavakkal nem fogja meggyőzni az alakot, de legalább időhúzásnak megfelelő. A másik férfi, akik velük volt úgyszintén tüzet nyitott a nagydarab közeledőre, de az egész helyzetet végül Hulk mentette meg, amikor kiszabadult és közeledni kezdett azokhoz, akik rájuk támadtak. A falak egyre inkább omladoztak, és közben még a másik alak is odajött hozzájuk. Egyet kellett értenie Hood-dal, hogy a fickó bátorsága valóban csak eddig tartott, hogy máris menekülne. A nagydarab egyelőre nem úgy tűnt, mint aki rosszul lenne attól, hogy mindenki támadja és a helyzetük nem alakult túl rózsásan. Hood nekilátott kiosztani a férfit, de mivel Olaf sem tudott túl sok mindent tenni, így nekiállt maguk mögül az olyan nagyságú törmelékeket eldobálni az útból lehetőleg a démonoknak, amiket még ő maga is elbírt.";0;1251230180;\N;\N;1056
42354;"Max Evans";1217;"91.82.12.131";\N;"Továbbra is a földön ülök hallgatom a kapitány és az északi isten szavait. Közben latolgatom, hogy merre mennyek. Bár nem vagyok csúcs formában, de nem is vagyok túl érzékeny szociálisan, így úgy érzem nem megyek népeket terelni. – Én mennék harcolni Thanos hordájával, ha neked megfelel. Esetleg ha van egyéb dolgod számomra Kapitány, kérlek szólj. – Mondom miközben felállók a földről és leporolom a kabátom hátsó részét. Ha a többiek bevesznek a támadó csapatban akkor még indulás előtt elő kapom a fegyverem és tárat cserélek benne, hogy készen álljak a harcra, majd csatlakozok az épp induló csapathoz. Ha úgy érzik, hogy a sérülésem vagy egyéb okok miatt nem kéne velük tartanom akkor egy „ Igenis!” közben oda sétálok a Jackiék féle csapathoz és elteszem a pengéimet, nehogy túl fenyegetően nézzek k a civilek szemében.";0;1251248750;\N;\N;1810
42355;"Martin Davis";1175;"84.224.127.225";\N;"Úgy fest lassan helyreáll a világ rendje és neki még csak meg sem fordul a fejében, hogy hátra van még egy Galactus is, hisz amíg ő itt van, addig esélyük sincs hazajutni. Logan lelkesítő szövege neki valamicskét hatott, bár ettől nem érzi magát használhatóbbnak. Ha harc lesz, akkor is a lábával fog gondolkozni, az biztos. Látja, hogy a vezírek azokkal az asgardiakkal diskurálnak. Csak most tűnik fel neki Thordin, akit bizony ismer a New Jersey-i parlamentből. Fura ez az egész. Csak arra eszmél fel a nagy figyelés közben, hogy beosztották valahova. Tekintetével elkezdi keresni az illetékeseket, bár arról gőze sincs, hogy ki az az Yvette, de Sólyomszem és Centurio kilétében már biztos, szóval a közelükbe sétál. Valahogy nem vigasztalja, hogy pont velük kell mennie, de legalább kicsi az esélye, hogy az említett technika közelében bármilyen harc lenne. Mondjuk ő legfeljebb generátorként tud üzemelni, mert a szereléshez nem konyít.\
- Milyen technikához kéne érteni? - Kérdését leginkább Sólyomszemékhez intézi, hiszen jó lenne behatárolni, hogy mi az uticél. Lelkesedésén még lehetne kicsit javítani, de mindenképp pozitív jel, hogy már hajlandó segíteni.\
Igyekszik a Kapitány közelében maradni. A legtöbb hős közül ő a kedvence, hiszen már jó sokat utánaolvasott, és most éppen lelkesen ápolgatja a sztár-rajongó viszonyt, ami abból áll, hogy csendben követi. Egészen addig amíg Serena el nem hívja végül. Természetesen hallotta, hogy itt mindenki megy amerre lát, sérülteket gyógyítani, meg technikázni, meg ilyenek, de őt ez hol érdekli, úgysem tud segíteni. Viszont ekkor a nő megszólítja. Még egy bizonytalan pillantást vet a Kapitányra rajongói áhítattal, majd megindul Serenáék...oh pardon...Jackie-ék csapatával.\
- Deborának hívnak, de általában mindenki csak Debienek szólít. A sérültekkel foglalkozunk? Mert akkor esetleg fel tudnám magamra hívni a városiak figyelmét. Nem sokmindenre jó itt a képességem, de erre igen. - Mondja kedves mosollyal, miközben sétál Serena mellett. Orvostudományhoz nem nagyon ért, csak amennyit tanult a suliban biológiából és egészségtanból. Viszont nagyon szívesen hirdet, hiszen képességénél fogva elég sok hangot tud utánozni.
";0;1251267118;\N;\N;1810
42358;"Peter Castle";183;"91.146.129.115";\N;"Előzmény:Fedélzet.\
Már mindent kipakoltam rend van és tisztaság na ez igen ezt már szeretem! Egy szobatársam van vele kell osztozkodnom gyorsan megragadom az alkalmat a bemutatkozásra:\
-Hello, Peter vagyok...Peter Castle és te ki vagy?\
(bocs Morsus a rövid reagért és a hosszas kimaradásért)";0;1251275452;\N;\N;1841
42359;"Thorhalla";957;"89.223.136.27";\N;"Tao gyors leckét tart a két macskának, hogy miként is kell a fegyverekkel bánni, a srác kissé zavartan veszi át a fegyvert végül a férfitól, de nem tiltakozik és vitatkozik. Átvesz egy lámpást is és a többiekkel együtt elindul a zöld fény felé. Nem nehéz eltéveszteni a fény forrását, ugyanis a ködnek hála semmilyen fényforrást nem találtok, láttok csak azt és a saját gázzal vagy éppen benzinnel/olajjal működő lámpásaitok. Starr semmilyen különleges dolgot nem lát szerencsére a levegőből, egyelőre minden teljesen nyugodt és csöndes. Úgy közel száz-százötven métert tesztek meg, amikor a fény már nagyon erős, szinte már-már vakító. Egy kisebb réten vagytok, ahol nem voltak kidőlt fák és bokrok sem. A fény a föld alól jött és egy részen, ahol a csatorna lejáró volt onnan áramlott kifelé. Itt viszont már egy furcsaság is feltűnhetett nektek. Több farkas is üldögélt a fényben és ezen a környéken, noha egyelőre békésen szemléltek titeket és nem támadtak rátok.";0;1251282650;\N;\N;1776
42372;"Thorhalla";957;"89.223.136.27";\N;"Danielle sem örült különösebben annak, amit Hulk művelt, ha így folytatja az óriás, akkor rájuk fog a felettük levő utca szakadni. Igyekezett annyira gyorsan dolgozni amennyire csak képes volt, miközben Hood még mindig a rémeket tartotta vissza. A robbanás túlságosan nagy volt, Olaf reménykedett benne, hogy elég erős lesz az alagút és kitart még egy ideig, csak jussanak ki, és legyenek távol ettől a helytől, majd utána azok, akik értenek a harchoz és ahhoz, hogy eltakarítsák ezeket a másvilági lényeket megoldják a helyzetet. Hamarosan úgy tűnt, hogy sikerrel járnak, mert végre fényt is látott a törmelékek között, így már megvolt a remény arra, hogy ki fognak jutni, de Hulk csak nem állt le. Shade-re pillantott, amikor az ismételten beszélni kezdett, de a szavai megakadtak és Hulk is befejezte a csapkodást, vagyis az utolsó csapást és ekkor nyílt meg alattuk a padló és zuhanni kezdtek ismét…\
//Folytatás: Kapu (mélyen a föld alatt)//
";0;1251321707;\N;\N;1056
42376;"Thordin";1180;"94.27.155.184";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Iron_man_by_azsammaiski\
A kíválló párosítás (a két kedvenc)\
Part 14 / 8 - Page 2 Iron_Grievous_Color_by_Either_Art";0;1251352134;\N;\N;14
42377;"Sion";215;"89.134.151.45";\N;"A két Hulk féktelen tombolása miatt megint leomlunk. Már kezdenek fájni a térdeim a sok eséstől. Nem készültem fel újabbra.\
- Szóval ide tűnik az a sok csöves. - mondom kicsit fáradtan, zilálva. - Gondolom ki kéne kapcsolni ezt a gépet valahogyan. Ebből jöhet ez a sok fura lény. Ide kéne irányítani legalább az egyik Hulkot, hogy lezúzzák ezt a kaput. Nincs jobb ötletem. Talán az ő nyers brutális erejük elpusztítja ezt.\
Ha más nem, én tudom milyen Hulk brutális nyers ereje. Mintha végtelen lenne. Kicsit hiányzik is, talán. Ezekkel a kütyükkel hülyének érzem magam.
";0;1251362217;\N;\N;1852
42378;"Thorhalla";957;"89.223.232.18";\N;"Vutha terve bevált, mert ahogyan hátrált befele a tömegbe néhány volt korábbi harcostársa és még egy-két Thorista is beszáll a küzdelembe a jégóriásokkal szemben nem maradt teljesen védtelen a sajátjával szemben, azonban a nagy fabunkójával hadonászik, így semmilyen esetre sem lehet megúszni azt, hogy ne harcoljon valaki. És az ellenfeletek ismét lesújtott rátok. Leif hallotta a férfi kiáltását, de mivel ő maga is küzd a saját ellenfeleivel, vagyis védi a társait és próbálja íjjal leszedni őket, így egyelőre semmilyen körülmények között nem tudott segíteni a féldémonnak. Laakosonennek még segítsége is akadt négy „Loki” párti verekedte vissza magát közé és a jégóriás közé és ott kezdtek verekedni az ellenféllel. Folyamatosan mozgásban voltak és egyetlen pillanatra sem álltak meg amennyire képesek voltak erre, így a jégóriás is csak vaktában tudott kapálózni és kisebb volt az esélye, hogy eltalálja őket. Ahogyan Laak a fegyverével jégnyilat csinált ez már valóban hatásosabb módszer volt a szörnyeteg ellen, mert a lövései mélyen beleállnak az ellenfelének mellkasába, az ekkor vette észre az őt támadót és indult volna meg Laak felé, amikor egy sárga fénycsóva csapott bele az oldalába, az a hely ami felett végig jött megolvadt hó jelezte az útját és mély sebet okozott az óriáson. A támadás tulajdonosa is megérkezik pillanatokon belül, egy hatalmas ugrás után Balder a kardját két kézre fogva vág egy hatalmas sebet a jégóriás mellkasán, majd pedig amint leérkezett a földre fordult szembe ellenfelével, aki Laak legnagyobb szerencséjére a herceget szemelte ki így elsődleges célpontjául már, de még mindig nagyon ott van a közeletekben, hogy titeket is elérhessen.\
Trisa sikeresen tudott tüzet varázsolni a pengére és így megtámadni az ellenfelet. A lány láthatta, hogy tucatnyi nyílvessző szállt bele az óriásba mire odaért és még két másik Asgardi harcos is megérkezett mellé, hogy segítsék a lány támadását. Láthattad, hogy annak ellenére, hogy páncél van rajtuk igyekeznek a lehető legfürgébbek maradni, hogy ne találhassa el őket se az ellenfél keze, sem pedig az óriási kardja. A két társadnak hála sikerült mögé kerülni, mert elvonták a figyelmét és megcsaptad az óriást, a cipőjének bőrszárát még sikerült is felszakítanod, de ez egyelőre kellően lelassította a kardod erejét, így még csak megkarcolni sem nagyon tudtad a bőrét. De egyelőre lesz még új támadásra időd mielőtt észrevenni. Közben Murhal mellé is érkeznek asgardiak, de az ellenfelük nem messze csap le tőlük, amitől a kis társaság métereket zuhan hátra a véres hóban. Thordin a ha akar a hatalmas fájdalmai és sérülései ellenére képes lesz lábra állni, sőt akár harcolni is, de minden egyes állva töltött másodperc után érezheti, hogy nem fog neki jót tenni, ha így folytatja, ugyanis jóval lassabb lett a társainál, akik mind igyekeznek elkerülni a lecsapó óriások ütéseit, még a pajzzsal harcolók sem álltak le és maradtak szemben ellenfelükkel. A fiatal harcos láthatta, hogy Balder is megérkezett oda nem messze tőle és jelenleg ő volt a korábbi ellenfél célpontja, méterekkel előtte Laaksonen íjjal támadta az óriást. Ha akart lassan oda tudott érni és támadni is, bár tudhatod, hogy ez neked nagyon nem tesz jót.\
És végül Björnulf is talált magának egy olyan jégóriást, ami már lassanként teljesen a földre került és úgy csépelték a harcosok. A medve felmordult alatta, majd pedig a harcosok számára talán oly ismerős hang töltötte be a helyet. Hatalmas morajlás, amiből tisztán ki lehetett venni a győztes harcosok csatakiáltását, az összes itt lévő harcos szívébe, titeket is beleértve bátorság kúszott a hang hallatán, és a jégóriások szinte egyszerre dermedtek le néhány pillanatra esélyt adva a harcosoknak. Björnulf pedig odaérhetett az ellenfeléhez és igen kellően sokan lefoglalták, így sikerült megvágni annak a combját, amire az óriás felüvöltött, és mivel a támadója már jócskán mögötte volt a medvének hála az előtte levő harcosokból sodort el párat az ütése. Amikor fordult volna, hogy újra támadjon az óriás is mozdult és teljesen féloldalas állapotba került a törpével szemben, így ez a támadás már nem lesz olyan könnyű, hacsak nem korrigál a szögön Björnulf.
\
Laaksonen\
Fegyver: Fagyharang\
Mágia: 40 egység
\
Björnulf\
Fegyver: Gormarstrid\
Mágia: 45 egység
\
Murhal Sokita\
Fegyver: Égmetsző\
Mágia: 50 egység
";0;1251363058;\N;\N;1833
42384;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. augusztus\
Hulk #14 - Code Red 1: Eyewitness\
Írta: Jeph Loeb\
Ceruza- és borítórajz: Ian Churchill\
Alternatív borítórajzok: Ian Churchill és Ed McGuinness
\
A VÖRÖS KÓD AZ X-FORCE ELLEN! És hogy kik a Vörös Kód tagjai? Nos, mondjuk a vörös Hulk. Deadpool. A Megtorló. Elektra. Thundra. A Vörös Dinamó. Miféle szörnyű titok hozhatta össze ezeket a harcosokat - hogy aztán összecsapjanak az X-Men leghalálosabb osztagával? És persze... A VÖRÖS HULK ROZSOMÁK ELLEN! A szupersztár író Jeph Loeb Ian Churchill rajzolóval karöltve hozza el a vörös Hulk történetének legújabb fejezetét! \
Part 14 / 8 - Page 2 75947066\
Part 14 / 8 - Page 2 38341475\
Part 14 / 8 - Page 2 89915267\
Part 14 / 8 - Page 2 61632083";0;1251385022;\N;\N;1181
42385;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Senki sem tudja, hol van Magneto, senki sem látja…\
- Talán nincs itthon. Mi lenne, ha csak hagynánk neki egy üzenetet, aztán tepernénk innen? \
Na, úgysem hallgat rám senki, igaz? Igaz… Ráadásul megint van itt egy új figura, aki Donira hasonlít kicsit, de én úgysem értem már, ki kivel van, szóval mindegy. Azért a „csapda” szóra felfigyelek.\
- Csapda? Magneto, a mutáns terrorista otthonában? Anyám, és ezt ki nem látta előre??? A fenébe is, hogy idejöttünk! Magneto majd örül egy kisgyereknek, hogyne… Remélem, boldog vagy, Serena, hogy vakon követed, akármit mond Doni vagy egy-két időutazó idegen (akik szerintem nem időutazók)! \
Pfuj, most meg mit művel az alak Donival? Ez elég homoerotikus…\
- Ööö… Ez most jó neki vagy rossz? Segítsünk?";0;1251385535;\N;\N;1829
42386;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. augusztus\
The Darkness / Pitt #1\
Írta: Paul Jenkins\
Ceruza- és borítórajz: Dale Keown\
Alternatív borítórajz: Stjepan Sejic
\
Dale Keown klasszikus hőse, Pitt visszatér a képregények világába! Mást nem is kell tudnotok! Tim és Pitt egy küldetésük során New Yorkban fertőzöttekkel harcolnak, akiket egy idegen vírus betegített meg, és összefutnak Jackie-vel. Elkerülhetetlen volt hármójuk találkozása, ám most mindannyian felkeltették a szövetségiek figyelmét is... \
Part 14 / 8 - Page 2 83186430\
Part 14 / 8 - Page 2 71972327";0;1251386273;\N;\N;1181
42387;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. augusztus\
X-Force #18 - Not Forgotten (2. rész)\
Írta: Craig Kyle és Christopher Yost\
Ceruza- és borítórajz: Mike Choi\
Alternatív borítórajz: Jason Levesque és Jim Cheung
\
A Messiah War utóhatásai folytatódnak! X-23 eltűnt, és bármilyen borzalmas is volt eddig az élete... most még borzalmasabb lesz. Elixír tudja az igazságot a mutáns messiásról. Rozsomák ellentétbe kerül Küklopsszal, és kérdőre vonja a döntéseit, amelyek a háborúhoz vezettek. Farkas elindul vissza az X-Force-hoz. És ha még mindez nem lenne elég... újabb ellenség közeledik! \
Part 14 / 8 - Page 2 68364857\
Part 14 / 8 - Page 2 10783515";0;1251387493;\N;\N;1181
42388;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. augusztus\
Dark Reign: Sinister Spider-Man #3 - Half Man. Half Spider. All Amazing.\
Írta: Brian Reed\
Ceruza- és borítórajz: Chris Bachalo
\
Miközben Pókember és J. Jonah Jameson kényszerű szövetsége egyre rosszabbra fordul, Mac Gargan újabb leckéket tanul az életről. Például hogy ha leharapod valakinek a karját, az vissza fog térni egy robotkarral, hogy megöljön.\
Part 14 / 8 - Page 2 20620589";0;1251390255;\N;\N;1181
42389;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"A kis társaság, vagyis Olaf, Hood, Sion, Éjfél és Senki a mélybe zuhannak, ám földet éréskor nem sérülnek meg még jobban: valamiféle különös, nyálkás, és rendkívül puha anyagra érkeznek, amely mintha lüktetne. Körülöttük mindenféle zombikat, szörnyeket, démonokat látnak, amelyek a hatalmas kapuból áradnak kifele. Szerencsére jelen pillanatban nem foglalkoznak az érkezőkkel.\
Hulk, Danielle, Shade és a nagydarab szörny sehol sem láthatók, valamivel messzebb zuhanhattak le. Talán már nem is élnek.
";0;1251391110;\N;\N;1852
42390;"Szellemlovas";189;"80.98.159.162";\N;"Amikor a kis csapat tagjai lassacskán magukhoz térnek a zuhanás után, a kaputól nem messze mintha valami fényforrást látnának… ami közeledni kezd feléjük. \
Még a démonok sem állnak a fény útjába, szétnyílnak előtte. Ahogy a fény lassan közeleg, kirajzolódik egy fekete bőrruhát viselő alak, akinek a feje… egy lángoló koponya.\
Megáll a lezuhant társaság előtt, majd nem evilági, döngő hangjával megszólítja őket.\
- Kik vagytok?\
Part 14 / 8 - Page 2 27649970";0;1251391134;\N;\N;1852
42394;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"Én szombat és vasárnap nem leszek csak este mindkét nap. Írni igyekszem, noha nem garantálom, hogy fog menni. (szombat szerepjáték, vasárnap nagyszülők)";0;1251399974;\N;\N;178
42397;"Shadow";715;"81.182.233.10";\N;"Nem telik bele sok idő és kiderül, hogy ki a másik ágy tulaja. Hát igen, ki lenne más, mint az aki az életét mentette és aki belekeveredett az egész titkos históriába.\
- Szia Hjuchia! Látom igen gyakran össze futunk. - egy mosoly is megjelent az arcomon, majd felülök – Kicsit se zavarsz, s nem vagyok annyira fáradt. Csak elgondolkoztam a közel múlt eseményein. Figyelem ahogy pakolászik szorgosan.\
- Tied lehet a szekrényem, nincs cuccom. - mondom, s elgondolkozva figyelem. - Látom melózni jöttél, s nem pihenni, legalábbis a sok kütyüből erre következtetek. - felállok közben és bezárom az ajtót, majd közelebb megyek a lányhoz. Csendesen szólalok meg, pontosabban szinte a fülébe súgom.\
- Itt a főnök és a barátnője is. Volt egy pofás balhé, miután elváltunk, s túl könnyen úsztuk meg. Szükségem lenne a segítségedre. - oda nyúlok a géphez és egy szövegszerkesztőt megnyitok, s csak annyit írok bele: S.H.I.E.L.D. Ezután félre sétálok, s hangosabban megszólalok.\
- Nincs nálam papír, de remélem, hogy nem is kell. Valami bűzlik, hogy nem csak gyorsan kikerültünk, de még ilyen pihenési lehetőséget is kaptunk. - Leülök a közelébe. - Ezenfelül kéne egy fényképező gép is. A sajtókártya amit adtál még meg van. Kicsit jobban szeretnék elvegyülni, de nem csak mint vendég. Persze csak akkor ha megoldható. - hangom nyugodt, s közben eredeti alakom veszem fel. - Ja igen. Egy apróság. Találsz valamit, arról ne tudjon Miller, s akkor tuti nem minősül annyira titkosnak, ha lesz valami. - majd elhallgatok. Direkt nem mondtam, hogy kormány cég, mert úgy érdekelt, hogy még mit talál erről esetleg, ha csak nem valami szuper titkos cuccos, mert akkor nem leszek semmivel se előrébb.\
- Remélem, hogy nem túl nagy kérés. - teszem még azért hozzá.";0;1251402317;\N;\N;1839
42398;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"A leérkezést sikeresen túlélte, ugyanis valami puhára esett. Még szerencse, mert mintha a az örökkévalóságig tartott volna az, hogy leérkezzenek. A többiek hangját hallotta, noha Danielle nem válaszolt a kérdésére és nem is látta, se a nőt, se Perr-t, sem a másik két hatalmas behemót valami. Körülöttük már megint csak élőholtak, démonok és mindenféle átkozott lény látszott, de most a legnagyobb szerencséjükre egyik sem velük foglalkozott. Így legalább ki tudta fújni magát. Sűrűn szedte a levegőt, a pulzusa az egekben volt, igazából azon csodálkozott, hogy a szíve miért nem adta még meg magát a mostani történések alatt. lassan állt fel, a kérdése így válasz nélkül maradt, majd pedig fényt látott, arra nézett, a démonok és nem evilági lények szétnyíltak a fény forrása előtt, majd pedig egy bőrkabátos lángoló koponyás alak lépett elő és kérdezte, hogy kik ők. Ennyire beverte volna a fejét? Nem emlékezett rá, hogy megtörtént volna, de biztosan agyrázkódást kapott, hiszen képzelődik. Majd pedig a kékes fény is betöltötte a helységet, és még egy lángoló koponyás alak került elő. Most már egészen biztos, hogy agyrázkódást kapott.\
- Uraim – szólt közbe Olaf. – Mi lenne, ha ezt későbbre tartogatnánk és azzal foglalkoznánk, ami fontos… a kapuval és a többi lezuhant túlélő keresésével? Mielőtt még azt kezdem el képzelni, hogy mindenhol pingvinek mászkálnak… és bele nem halok az agyrázkódásba, ami miatt a kapucnis férfi helyett egy kék koponyát látok és a… jajj a fejem és a szívem…\
Most már egészen biztos volt benne, hogy azon a nap után, amikor kis híján a jeges vízbe fulladt ez élete legrosszabb napja…
";0;1251403752;\N;\N;1852
42401;"Thordin";1180;"94.27.193.77";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 121_WAR_MACHINE_9\
Part 14 / 8 - Page 2 24_DARK_REIGN__LETHAL_LEGION_3\
Part 14 / 8 - Page 2 76_MS__MARVEL_44\
Part 14 / 8 - Page 2 113_THUNDERBOLTS_135";0;1251441473;\N;\N;104
42402;"Emily";1199;"78.92.214.105";\N;"Feszülten figyel, még a rakoncátlan, szőke tincseket is elfelejti félresöpörni, mikor azok az egyik hirtelen mozdulatnál beterítik vállait. Adiának biccent egy apró sóhaj keretében. \
– Kösz. – majd kicsit meg-mismásulnak az események, mikor társaságuk akad egy Donaldhoz ijesztően hasonlatos, mégis valahol teljesen más pasas. És közli, hogy csapda volt a dolog. Ez kedves. Már épp megosztaná az illetővel keresetlen szavait, amikor is felpörögnek az események. És az Adia-Serena páros reflexből cselekszik is.\
- Nos, tekintve, hogy a zafíros csajszi szerint a jövő kicsit megkergült…véleményem szerint az utóbbi. – Feleli Jackie-nek. Milyen jól megbeszélik ezt itt. A kérdésre biccent. \
- Illene. A kérdés már csak, hogy hogyan? –azért reméli Adiáék sikerrel járnak és nem kell hogyanokon agyalniuk itt hamarjában. Bár jelen pillanatban is jár az agya lehetséges lépéseken a probléma megoldása érdekében.";0;1251444230;1251537601;"Emily";1829
42403;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"A Central Park alatti csatornarendszerek találhatóak itt, igazából rejtély, hogy milyen hosszan és mekkora kiterjedésűek, talán amióta elkészült nem is volt ember, aki végigjárta volna az egészet.";0;1251448905;\N;\N;1853
42404;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"Tao-nak feltűnhet főleg azok után, hogy az előbb odafigyelt Nikita viselkedésére, hogy a srác, aki vele van, hogy nem igazán akar, vagy pedig nem igazán tud azzal a meghunyászkodó viselkedéssel mit kezdeni, amit a lány tanúsít irányába. Fel tudtátok nyitni a lejárót és igaz a farkasok köröztek körülöttetek egyik sem indult el felétek csak vicsorogtak és vonítottak felétek. Mindenki le tud mászni az aknán minden gond nélkül.És akkor sikeresen lejutottak a csatornarendszerekbe.";0;1251450066;\N;\N;1776
42405;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"Odalenn amennyire erős és vakító volt a beteges zöld fény idelenn már nem bántja annyira a szemeteket és láthatjátok, hogy csak egy optikai csalódás volt lényegében, mert egy hatalmas tükör van a lejárat alján, aminek köszönhetően felfele veri a fényt, hogy kifele sugározzon. Két irányba lehet menni a csatornában, a jobb oldali rész felől csak sötétség fogadja a társaságot, a zöldes fény pedig jobbról látszódik. A fejetek felett a lejáró teteje, ha nem rakta valaki vissza magatok után, akkor magától záródik be felettetek, és ekkor elkezdtek kaparászó hangot is hallani fentről, a farkasok próbálnak bejutni, de mivel a tető pontosan illeszkedik és nehéz is, szinte biztos, hogy nem fog sikerülni nekik ezt megtenni. Ebben a pillanatban őrült kacaj hallatszik végig a csatornában majd pedig a zöldes fény megszűnik és a sötétség ereszkedik rátok, csak a lámpásaitok világítanak ezen a helyen most már.";0;1251450076;\N;\N;1853
42406;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"Loki and Dormamu\
Part 14 / 8 - Page 2 10wl4bd";0;1251450692;1251450737;"Thorhalla";104
42407;"Magneto";934;"89.134.151.45";\N;"Megjelent egy antológiában egy novellám Smile\
http://www.aposztrof.hu/index.php?page=shop.product_details&category_id=17&flypage=shop.flypage&product_id=2043&option=com_virtuemart&Itemid=20";0;1251452203;\N;\N;9
42411;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Még egyet találtam ez már csak egy ilyen nap...\
3. Clint! Viselkedj már!\
Part 14 / 8 - Page 2 652131-ronin_and_mockingbird_003_super";0;1251466404;\N;\N;14
42412;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Dragon Ball Kai\
20. rész: The king of the whole evil, Frieza! The ambitious Vegeta\
A Namekre érkezett Vegita egyelőre gond nélkül győzi le Dermesztő embereit, de annak már van négy sárkánygömbje. Bulma, Krillin és SonGohan űrhajóját ezalatt megrongálják, így esélytelennek tűnik, hogy visszajussanak a Földre...\
Part 14 / 8 - Page 2 56090909";0;1251471068;\N;\N;1190
42413;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. augusztus\
Predator #2\
Írta: John Arcudi\
Ceruzarajz: Javier Saltares \
Borítórajz: Raymond Swanland
\
Ahol fegyveres összecsapás zajlik, ott pénzt is lehet termelni. Egy harmadik világban tetőző polgárháborúban pár katona eladta magát, hogy vagyonos megbízóikat védelmezzék, ám hamar rá kell döbbenniük, hogy nem csupán egy, hanem rögtön KETTŐ háború résztvevőjévé váltak - és a másodikat idegenek vívják egymással. Míg az emberek harca szintén bővelkedik brutalitásban és kegyetlenségben, addig az idegeneké jóval felülmúlja mindkét vonásban azt. A Ragadozók klánjai addig nem nyugszanak, amíg a másikat ki nem irtották teljes egészében...\
Part 14 / 8 - Page 2 51388308";0;1251472792;\N;\N;1181
42447;"Henry White";1184;"92.245.72.24";\N;"Szabályos nyílzáport zúdítok az óriásra, s majdnem mind talál is. Balder megpróbálja távol tartani tőlem, de muszáj egy-két lépést hátrálnom, hogy tartsam a távolságot.\
Thordint levonszolják a színről, az érkező asgardi katonák. Kicsit megkönnyebbülök, hisz már nincs útban. Azután az ütés csoda hogy fel tud még állni.\
Ezek után már nem tart sokáig a szörny ellenállása, földre kerül a szigonyok által. Becsapódik megrengetve a földet, a feje a lábainknál állapodik meg.\
Nyúlnék a tegezért hogy megadjam a kegyelem döfést, de már csak az nyilak helyét tudom megfogni. Mindet elhasználtam az előbb.\
Míg a nyilall voltam elfoglalva, még csap egy utolsót felénk. Kicsit később vettem észre mint Balder, de megpróbálok félrevetődni előle. \
Ha ez az ütés teljesen eltalál, rosszabbul járhatok mint Thordin...";0;1251560600;\N;\N;1833
42448;"Shadow";715;"81.182.233.10";\N;"Egyedül meghalni... Igen úgy fogok ha a harctéren ér utol a halál, s ott fog. Vannak katonák, kik öregen halnak meg ágyban, messze a csata zajától a régi emlékek közé menekülve, de én sose gondoltam arra, hogy ilyen halálom lenne végül, hiszen ahhoz túl sok időt töltök a harcmezőkön, s bár gyakran meg is úszom, de kitudja, hogy meddig. Nem érdekel, hogy meghalok harc közben, így ha eljön az időm, akkor az utolsó csepp véremig fogok harcolni félelem nélkül. De a kérdések zápora keményen érint. Sohase gondoltam arra, hogy beleszerettem Hallaba, hiszen csak ártalmatlan csókok voltak és semmi több.\
- Meghalnánk érte, ugyan úgy, mint a koszfészekért is, ahol megteremtettek minket, s megfosztottak minden jogunktól. Minket egyik világban se szeretnek, s nem is fognak! Tárgyak vagyunk mindenki szemében, s sohase leszünk többek! Halla legalább együtt harcolt velünk, nem úgy, mint a Halandó férgek, akik csak parancsot osztogattak, s gyáván lapultak biztonságban! - sziszegem, majd Thamuz válasza is megérkezik.\
- A saját életem nem érdekel! Ezt belém verték Thamuz király! De azt nem tudták kiverni belőlem, amit addig nem éreztem! Minden anya ösztönösen védi a kölykét! Minden lénynél így van ez, s nem hiszem, hogy Démonok kivételek lennének. Jó vannak kivételek, nem mondom, hogy nincsenek. - Aztán sikerül elkapnom a nyakam, s figyelni, ahogy szenvedek. Azonban neki is sikerül a nyakam megragadni, így taktikát váltok, s próbálom a földre nyomni, majd a nyakamról lefejteni a kezeit, s a mellkasára telepedve lefogni a kezeit. A szavak azonban úgy érnek, mintha valaki egy karddal döfött volna keresztül. Nem tudom, hogy mit válaszoljak. Egy hang se akar a torkomon kijönni. Valóban a saját vérem se tekintett annak. Végül halk szavak hagyják el az ajkaimat.\
- Nem... nem volt könnyebb akkor se... s most se lesz könnyebb... Sose lesz könnyebb, csupán egyre nehezebb. - elengedem magamat, s mellé ülök a földre. - Egyedül vagyok itt, s újra, mint régen, mások játékszere, s semmi több. Régen fegyver voltam, ott, ahol születtem, most egy tárgy, s semmi több.";0;1251561086;\N;\N;1752
42456;"Vutha";1203;"81.182.233.10";\N;"Az emlékek megvannak, s trükkök a régiek, de a megvalósítás és az eredmény szánalmas. Valaha nagy harcos voltam, most azonban sehol se vagyok. Se mágia, se fizikai erő. Hát elpuhultam ahogy látom, de hogy ennyire, és csupán 30 év alatt? Pofont nem kaptam egyik behemóttól, de az élettől két akkorát, hogy majdnem padlót fogtam. Folytatom a harcot azért, s a megsebzett részeket támadom, miközben próbálom nem kimutatni, hogy mennyire nem vagyok elégedett az eredményekkel. Fel kéne adnom eme harcot, de nem tehetem. Ha visszakerülök, akkor legalább az erőm visszaszerezhetem, ha a mágiámat nem is. Nagy ügy, ha nem nézek ki úgy, mint ők. Mi van akkor? Számomra semmi, számukra se, hisz bárhogy nézzük ők a démont látják bennem, azaz a külső elég mellékes ilyen szempontból. Kardom erősen megmarkolom, s az egyik korábban okozott sebet veszem célba, s oda vágom be a kardomat, hogy megpróbáljak némi fájdalmat is okozni a nagy behemótnak és figyelni – na meg reménykedni – hogy a gyorsaságom még a régi, s nem repülök sok métert eme formámban, mert bár örülnék neki, ha tudnék, de segítség nélkül, eme formámban a repülés egyszerűen lehetetlen dolog. Sajnálatos módon a nagy Asgardiak sok minden más mellett repülni is képtelenek plusz segítség nélkül. Egyik faj se lehet tökéletes.";0;1251592611;\N;\N;1833
42457;"Patriot";1085;"94.27.189.163";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Green_Lantern__Marker_Illo_by_chriss2d\
Part 14 / 8 - Page 2 Green_Lantern_Alan__Marker_by_chriss2d";0;1251613945;\N;\N;104
42458;"Marsara";1122;"89.101.47.120";\N;"Történelmi értekezés\
https://www.youtube.com/watch?v=Ku4jzqVrR8Y&NR=1";0;1251617174;\N;\N;14
42459;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Magyarországi eladási listák\
Alexandra\
1. A vízisten menyasszonya #3\
2. Death Note #1\
3. Bukottak holdja\
4. Watchmen - Az Őrzők #1\
5. Simpson család: Rivaldafény\
6. Naruto #7\
7. Watchmen - Az Őrzők #3\
8. Nana #4\
9. Naruto #1\
10. Grimm-mesék #2\
11. Chrno Crusade #1\
12. Watchmen - Az Őrzők #2\
13. Hellsing #4\
14. Nana #1\
15. Naruto #2\
16. Annyira király vagy! #2\
17. Simpson család: Képregénykavalkád\
18. Nana #2\
19. Death Note #4\
20. Death Note #2\
Bookline\
1. Piszkos Fred, a kapitány\
2. Watchmen - Az Őrzők #1\
3. Watchmen - Az Őrzők #2\
4. Grimm-mesék #2\
5. Napirajz #2\
6. Kázmér és Huba #4\
7. Watchmen - Az Őrzők #3\
8. Bukottak holdja\
9. Nana #4\
10. A képregény mestersége";0;1251628484;\N;\N;1181
42460;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"- Serena, Adia, ti most mit--\
A rohadt életbe, hát ez meg? Rátámadtak Serenára, ennél többet nem is kell értenem! Azonnal felveszem harci alakomat a fekete-fehér színekkel, és Serenáékhoz ugrom, majd egy csáppal megpróbálom kilökni az idegen kezéből a kardot.\
- Miért kell neked MINDIG ész nélkül menned a falnak, ha Doni bajban van, hm, Serena? Legalább neked lehetne eszed, Adia! És ezt ÉN mondom, a legdilisebb mindannyiunk közül! \
Ha sikerül, magamra terelem az alak figyelmét, hogy Serena leléphessen innen…";0;1251628733;\N;\N;1829
42468;"Thorhalla";957;"84.3.144.34";\N;"Úgy száz-százötven méterre vitték el Thordint a csata helyétől, egy kisebb táborszerűséghez, ahol egy sátorba vitték be. A két férfi azonnal ott is hagyta, és két nő vette át a férfiak helyét. Lefektették egy szalmából készült fekhelyre, és egyből elkezdték róla lehámozni a teljes vértjét, az egyik nő közben kikiált és tiszta ruhákat és forróvizet kért.\
< - Nyugodj meg, minden rendben lesz, ellátjuk a sérüléseket - mondta az egyik nő. >\
Közben a csata tovább folyt és már senki foglalkozott azzal, hogy Thordin hova is tűnt, vagy mi van vele. Balder félre tudott ugrani könnyedén a felszerelése ellenére, és Laaksonen-nek is sikerült kikerülnie a jégóriás csapását és sérülések nélkül megúsznia a támadást. A herceg pedig már ugrik is az eldőlt óriáshoz és a nyakáva döfte a kardját, melynek végén a teljesen átvágott torokból sűrűn kezdett a vér ömleni a hóra. Azonban a társaság nem állt meg, és haladtak tovább. Egy személy még levgta az óriás fejét a nyakáról, majd pedig már ő maga is sietett tovább, hogy segítsen a társainak.\
< - Laak! - kiáltott a férifra Leif, majd pedig két tegez nyílvesszőt dobott oda a fiúnak.>\
A csapatnak lassan megérkezett a többi csáklyás harcos is, és az óriásokat szépen lassan megkezdték a földre lehúzni őket, hogy könnyebben kerekedhessenek felül az ellenségen. Vutha harca kezd jobban alakulni, hogy egy-egy sérülést már beszerzett az óriás, így ezeket tudja a féldémon támadni és tovább is vágni a sebeket. Lassan kezdett az óriás lába igen sérült, szétvágott lenni, még mindig képes volt talpon maradni, de jó kérdés, hogy meddig fog ez sikerülni. Az egyik támadás után a férfi mellett álló társát találta el az óriás fegyvere és tépte kettőbe az asgardi harcost, beterítve Vuthat-t vérrel. Most azonban volt elég ideje, hogy egy nagyobb támadást indítson a sérült félre.\
Trisa kezében megjelent a tűzlabda és eltalálta az ellenfelét vele. Az óriás felüvöltött fájdalmában és láthatta a lány, hogy megpörkölődött a bőre és súlyos égési sérülést szerzett a találattól. Amint a harcosok, akik fedezték eddig a lányt meglátták, hogy mit is csinált elvigyorodtak és ketten ugrottak be elé, hogy védjék a jégóriástól.
\
< - A ruháit gyújtsd fel leány! - hallottad a férfi hangját. - Vagy tűzlabát a gyomrába, ahogyan Thorhalla is szokta - vigyorgott, ahogyan hátrapillantott rád. >\
Laaksonen\
Fegyver: Fagyharang\
Mágia: 40 egység
\
Björnulf\
Fegyver: Gormarstrid\
Mágia: 45 egység
\
Murhal Sokita\
Fegyver: Égmetsző\
Mágia: 50 egység
";0;1251637052;\N;\N;1833
42473;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"*Kyra kifakadása meglepte Taot, ugyanakkor kimondta az egyértelműt. Nikita most legelől megy, míg a macskasrác leghátul, látszólag a fiú próbál távolmaradni tőle, nem igazán kedveli, de a szimbionta miatt érthető a félelem. Nikita közelében marad, Star mellett, pisztolyát továbbra is maga előtt tartja, bármikor előbukkanhat valami. Mezítláb hamar megérzi, hogy újra vérben tapicskol, méghozzá friss vérben. A fáklya fénye azt is elárulja, hogy egy gyerek az áldozat, Star savai pedig azt árulják el, hogy tényleg fogalma sincs a történtekről, úgy beszél a világról, mintha... Mintha egy másikból jött volna. A hulla és a rúna jelenléte, vagy talán pont a rúna hatása miatt Tao úgy érzi, nem kéne itt sokat időzni, viszont talán nyomon lehetnek, a hulla erre utal, és az is, hogy talán a mágia távol akarja őket tartani, ezért viszolyoghat. Star végül erőt vesz magán, és tovább indul. Tao megnézi a hullát, de különösebben sok időt nem tölt a vizsgálattal, erősnek kell maradnia, és ébernek.*\
-Ne zaklasd fel magad, pont az a célja a gyilkosnak, hogy dühösek legyünk rá, és gondolkodás nélkül megtámadjuk. *Jegyzi meg, aztán tovább indul. Kezd egyre kellemetlenebb lenni a vérben tocsogás.*";0;1251645028;\N;\N;1853
42474;"Taikuri";1179;"213.181.205.188";\N;" Sokáig csak némán figyelem a háttérbe zajló eseményeket egyáltalán nem törődve senkivel és semmivel. Nem kis undorral veszem tudomásul, hogy minden féle pártból vannak itt hívek, és hogy együtt küzdenek valami számomra érthetetlen új cél érdekében. Egyre inkább idegennek érzem, ezt a világot egyre jobban fokozódik benne az érzés, hogy én már nem ide tartozom. Mindenki küzd körülöttem, mint ha egy csapat lehetnénk, mindenki megtesz mindent a maga ostoba vagy éppen ravasz módján a győzelemért csak éppen én nem tudom magam rávenni arra hogy beleavatkozzak a dologba. Régen szerettem harcolni bár nyílt szemtől szembeni harcot mindig igyekeztem kerülni, ha csak lehetséges csellel orvtámadással győztem le ellenfeleimet. Sokáig azonban nem töprenghetek a dolgon, hiszen egy villanás kíséretében jég óriások kerülnek mögénk így kénytelen kelletlen meg kell védenem magamat. Látom, hogy Trisa is Vutha akik eddig szintén kimaradtak küzdelemből is harcba szálnak végre én pedig nem akarok a szerelmem mögött lemaradni. Még sem egészen helyén való hogy asszonya mögé bújjon az óriás kivéve, persze ha éppen egy meglehetősen sebezhető halandó testben van. A felém rohamozó ellenfél elől megpróbálok elfordulni és az így nyert lendületet kihasználva teljes erővel a térdhajlatára lesújtani. A mágikus ereklye remélhetőleg elég erős hozzá hogy átvágja az óriásszívós bőrét így akár komoly sérülést is okozhatok neki. Persze eltalálni egy akkora lényt, alig ha lehet nehéz, de kitérni a lendületes támadása elől viszont tapasztalt harcosként úgy érzem, egyenlő félként vehetem fel termetes ellenfelemmel a küzdelmet.";0;1251646188;1251678365;"Taikuri";1833
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:31

42477;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Elegem volt... az elmúlt pár napom tragikomikus volt szóval holnap írok ha bele döglök is! Listát kérek hol van tartozásom!";0;1251664198;\N;\N;1355
42480;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"Bármikor Smile";0;1251664733;\N;\N;1355
42484;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Az X-men iskola egy hétköznapja:\
Part 14 / 8 - Page 2 435882-4_super\
Part 14 / 8 - Page 2 203126-26919-wolverine";0;1251714642;\N;\N;14
42491;"Thordin";1180;"94.27.129.108";\N;"Mikor Thordint egy menekült részhez vonszolják, az igazából fel sem fogja, hogy szalmákra fektették. Olyan állapotba került, ahol sok minden kiesik a számára. A két nő hangját, csak éppen hogy fel tudja dolgozni, és kábán bólint. Ahogy elkezdik róla lehámozni a vértet, nem tiltakozik ellene, habár ha akarna sem tudna. Próbál ellazulni, már amennyire a helyzet engedi, és nem akadékoskodni a heves gondolkodásmódjával. Bár korábbi eszmefuttatása után nem is szándékozik még egyszer kirohanni a csata közepébe. Egyedül már csak abban bízik nem ez volt az utolsó összecsapása. Nem tud mit tenni, mint játszani a szerepét, még pedig a sérültét. Nem akar úgy tenni, minta nem fájna neki az óriástól kapott ütés, és most nem a nagyfiút játssza. El-elbóbiskol, és tompa érzékszerveivel fel sem tudja dolgozni, kik veszik körbe és miket hall teljesen pontosan. A levegő vételével küszködik még mindig, és azzal, hogy lelki ereje is átsegítse az elszenvedett sérüléseken. ";0;1251736252;\N;\N;1833
42492;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Matsumoto megpergeti a botját és ezzel hárítja a lövéseket miközben hátrál. Aztán a tüskék bombázni kezdik a lányt, aki próbálja elkerülni azokat, de közben Vészmanó lángjai is közelednek és a lány a három férfi közé kerül. Vészmanó lánggal kezdi el támadni és Matsumoto dobócsillagokat készít elő a támadásra, amiket rendszertelenül kezd el a nő felé dobálni. Innen kezdve nem menekülhet meg attól, hogy valami el ne találná...";0;1251736327;\N;\N;1799
42493;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Hela rámosolyog a nőre lenéző tekintettel.\
- Gyilkosokat? Ugyan... miért tenném? Az én édes testvérkémmel? Nem akarlak megölni... tudhatnád jól, mert akkor veled kell töltenem az időmet a végtelenségig. Nem.\
Rázza a fejét kedvesen és fekete körmei végig szántják a férfi arcát, amitől úgy tűnik Stephnek mintha Miller arca rothadni kezdene.\
- Csak... látni akarlak szenvedni. Úgy ahogy én tettem. Nem érdemled meg ezt a könnyű életet, egy Loki-vér sem kapta meg, de te... te igen. Igaz szülők neveltek, hatalmat kaptál, nem harcoltál semmiért és mindent, amin szenvedsz nekünk nem csak kellemes élmény lenne, de mind azokat... te magad okoztad nevetséges viselkedéseddel. Szenvedni fogsz. Ígérem. Nagyon.\
Mondja hihetetlen élvezettel az asszony mintha minden szótól orgazmusa lenne.
";0;1251736764;\N;\N;1763
42505;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Hm? Mi ez a hang? Rorschach…?\
Nem, te ostoba. Elaludtál. Ez pedig a rádió hangja. Vacsora van. Hálát adhatunk az Úrnak, hogy eddig nem fedezte fel senki a hiányodat.\
Ó… Ne haragudj. De… lassan jobban leszek. Kezdem megszokni a hullámzást.\
Helyes. Nyilván sokan felmennek a bálterembe erre a kis estélyre. Ott a helyünk, hogy körülszimatoljunk a sok újgazdag ficsúr között. Nekem meg tőlük van hányingerem…\
Kicsit megigazítom a ruhámat és a hajamat, majd amikor az egyik pincér megszólít, próbálok mosolyt erőltetni az arcomra.\
- Me-Megvagyok, köszönöm. Biztos valami rosszat ettem tegnap, hehe… Mehetünk…";0;1251737817;\N;\N;1836
42506;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"A pincér álcámmal lépek be a bálterembe. Már előzőleg kaptam egy tálat, rajta kis szendvicskékkel. Ezeket fogom körbeszolgálni a vendégek között.\
Én meg közben figyelem, hátha látunk valami gyanúsat… Nyilván kell legyen valami oka, hogy itt vagyunk. Te is figyelj oda, Walter.\
Hogyne, hogyne…";0;1251737946;\N;\N;1842
42507;"Serena Davidson";478;"89.134.154.87";\N;"- Ko-Rel a kékbőrű nő – néztem Jackie-re, majd Tyler-re mutattam. – Ő pedig Tyler.\
Hol voltak eddig a többiek? Azt megszoktam teljes mértékben, hogy Jackie semmit sem tud, így ezen nem is akadtam fenn, mert ő legalább mindig ilyen volt, de Nikita kérdése. Mennyire figyelt arra, amikor elmondták a feladatunkat? Vettem egy mély levegőt úgy tűnt, hogy semennyire sem. Tyler felé néztem, ő már neki is állt, hogy keressen valami helyet, hogy hova kell mennünk, vagy hol helyezhetjük el a sérülteket. Lassan odaértünk a civilekhez, akiknek láthatóan nem volt semmilyen fogalmuk arról, hogy mi folyik itt. Igazából lassan nekünk sem, csak próbáltunk túlélni, így, hogy mit is mondjuk nekik fogalmam sem volt. Nikita felé fordultam és hozzá intéztem a szavaimat.\
- Megpróbálunk a sérülteken segíteni és elmagyarázni az ittenieknek, hogy mi is a helyzet – mondtam.\
Végignéztem az embereken, reménykedtem, hogy lesz még itt orvos, rendben, hogy a kék nő is az volt, de hogy mások az igazán érdekelt volna. ugyanis ő értett hozzá, Jackie tudott a csápokkal részben gyógyítani, lehet, hogy Adia-nak és Kyra-nak is ment volna, de ez pánikot is okozhatott a sima egyszerű emberek közelében, így nem biztos, hogy jó ötlet lenne, ha ők nagyon beleavatkoznának a dolgokba. Debi-re mosolyogtam, reméltem, hogy nem lesz arra szükség, hogy felhívja a figyelmét az embereknek arra, hogy itt vagyunk.\
- Emberek, kérem mindenki figyeljen rám! – kiáltottam a tömeg felé, remélem legalább néhányan idefigyelnek. – Tudom, hogy nagyon zavaros ez a helyzet most, amiben vagyunk, azért vagyunk mind itt, hogy segítsünk és válaszoljunk a kérdéseikre, de kérem majd egyesével tegyék fel őket. Röviden az a helyzet, hogy itt ragadtunk, és össze kell fognunk azért, hogy minden rendben legyen. Kérem elsőként azok jelentkezzenek, akik megsérültek és ellátásra szorulnak, illetve értenek a gyógyításhoz bármilyen formában…\
Reménykedtem, hogy kevés a sérült és a másikból vannak többen.";0;1251738753;\N;\N;1810
42508;"Nero Vincenzo";212;"80.98.159.162";\N;"Sötétség… mindenütt. \
Beborít… \
Ellepi az elmém…\
Átadom magam neki… Nem küzdök ellene.\
…\
…\
…\
… fény…? Az… emlékeim…?\
Nero Vincenzo…\
Az AIM hosszú ideje gyűjtötte ellenségei DNS-mintáit, melyeket felhasználva klónozással és génmanipulációval létrehozták mindenki továbbfejlesztett, erősebb és nem utolsósorban gonoszabb verzióját…\
Az egyik lemásolt hős Fandral volt, akinek az átalakított klónja emberként mintha Fandral emberi alakjának, Dantének az ikertestvére volna, asgardiként viszont egy hatalmas, félelmetes, baltás igazságosztó… Ez vagyok én…\
Végül kiszabadultam az AIM befolyása alól, visszatértem Asgardra, ahol megtudtam, ki és mi is vagyok valójában. 10 földi évnek megfelelő időt töltöttem el az Alvilágban annak űrnőjével, Helával, és ez alatt az idő alatt sokat változtam. Megszerettem emberi testemet és kinézetemet, és immár abban is legalább olyan erős voltam, mint asgardi alakomban…\
Az alternatív Hela azonban csak az asgardi erőmet és énemet tudta magával vinni az Alvilágba, mivel előtte még az evilági Hela mágia útján elzárta előle az emberi valómat. Így történt… Az eset után elájultam, és elvesztettem minden emlékemet. Egyedül emberi nevem, a Nero Vincenzo maradt meg memóriámban, valamint az Alvilágban szerzett erőm is.\
Én vagyok… Landraf…\
A klónozott asgardi… asgardi alak nélkül… alvilági mágiával…\
Landraf…\
Landraf…\
- LANDRAF!!! \
Üvöltve, izzadva ébredek fel, és érzem, ahogy az ébredéssel egy időben szétcsapott testemből a vörös mágia fénye…\
Élek. És emlékezem… mindenre. \
Felállok, és szememben iszonyú dühvel nézek körbe.\
- Miért… hoztatok vissza?\
Part 14 / 8 - Page 2 44092622";0;1251738950;\N;\N;1810
42519;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Hamupipőke by J. Scott Campbell:\
Part 14 / 8 - Page 2 80823355";0;1251744775;\N;\N;104
42520;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"- A nevem Skullfire, én tisztítom meg az utcáinkat a mocsoktól. Hatalmamat elődömtől örököltem, de te ki vagy és miért gátlod mg a küldetésemet, hogy megtisztítsam ezt az átkozott várost?\
Kérdezi a dühöngő lángoló csontváz.\
- Felelj és takarodj az utamból, mert az átkozott kapud és szörnyeid elkezdték elárasztani a felszínt és ha kell megöllek, hogy ezt meggátoljam.\
Hörgi a mutáns türelmetlenül, nem is figyelve Daniellere.
";0;1251744852;\N;\N;1852
42524;"Taikuri";1179;"213.181.200.106";\N;" Amikor megérkeztem egyből lefeküdtem a szobába és megpróbáltam aludni azonban sajnos a dolgok nem mentek ilyen könnyen. Mivel még nem voltam hajón és agyműtétem óta rosszul alszom, az állandó imbolygás miatt nem tudok elaludni. Nagyon zavar az új hely is így alig két perc után sietve fel is állok. Miután gyorsan kipakoltam a cuccaimat és a bőröndömet az ágy alá rejtettem a végén úgy nézett ki a szoba, mint ha nem is igen lakna itt senki. Alig tíz perc itt tartózkodás után tehát már is elindultam a fedélzetre fényképezgetni. Ez sem tartott azonban sokáig, hiszen felhangzott a vacsorára hívó szó így indulhattam vissza a szobába, hogy átöltözzek és kicseréljem a bal kezemen a kötést. Nem sokkal Tyler után érek vissza szobába így ismét sikerül elkerülnünk egymást. Persze nekem már nem nehéz észrevenni, hogy más is lakja már a helységet. Szerencsére nem foglalta el az ágyamat így nem lehet okom panaszra. Gyorsan levetkőzöm, lezuhanyozom majd amennyire szerény tudásom szerint jobb kezemmel telik kicserélem a kötést. Nem könnyű feladat de nem fogok orvostan hallgató és korházi ápoló létemre a hajó orvoshoz fordulni ilyen csekélységekkel. Nem is sikerült valami, jól de azért megteszi amúgy is egy két nap és végre elhagyhatom ezt az egész kötögetős hülyeséget. Egy kicsit késve, bár de még jobban törve nem indulhatok fel az étkezőbe. ";0;1251754985;\N;\N;1838
42529;"Taikuri";1179;"213.181.216.200";\N;"Üdv.\
Ha minden igaz ezzel a reaggal meg van 2.szint. ami +2 kreditet jelent. \
Asgardi Kreditek: \
Összesen: 6\
Égmetsző: 3\
gyógyítás: 1\
Maradék: 2\
Emberi kreditek:\
Összesen: 6\
Lakás: 2 kredit\
NJK: 1,5 kredit\
Képesség fejlesztés: 2,5 kredit (Részleteket lásd az NJK-nál.)\
Maradék: 0";0;1251758298;\N;\N;1728
42530;"Taikuri";1179;"213.181.216.200";\N;"Kérem egy illetékes staff nézze meg. 2,5 kredit levontam a kredetikből. A képesség fejlődés az elmegyógyintézetes kaland után fokozatosan lesz kijátszva. Oka hogy Rossettának hála új eddig ismeretlen érzelmeket tapasztalt meg továbbá önvédelmi okok miatt meg kellett tanulni ezt képességét is hatékonyan kihasználni.\
Irányítás: Képes mások elméjét hatékonyan irányítani. Az ilyen módon hatalma alá került ember vagy mutáns elméjébe képeket közvetíthet, vagy utasításokat adhat nekik gondolati úton. Ennek alanya csak közelében tartózkodó általa is látott személy lehet. Ha személy kikerült erről a területről a hatás, akkor is megmarad, a parancsot végre hajtja, de újabbat már nem adhat neki. Nem csak távolság korlátozott, de az időtartam is véges. Egy állati intelligenciájú lényt legfeljebb 30 egy átlagembert legfeljebb 20 egy játékost legfeljebb 10 percig tarthat uralma alatt. A képesség legfeljebb 6 személyen használható, azonban ahogy telepátiánál is itt is egy embert irányíthat hatékonyan több személy esetén mind az időtartam, mint hatékonyság lecsökken. hat főnél egészen könnyen kiszabadulhatnak az uralma alól. A képesség e szintjén már képes egyszerű időztetett parancsokat ültetni valakinek az elméjébe azonban ezt a felhasználást még alig ismeri továbbá hosszas koncentrációt igényel ami közben végig az alanyt kell néznie.\
Megjegyzés: A képességgel közvetlen rá venni a célpontot, hogy kárt tegyen, magában nem lehet. Ellenállhat, neki akkor is, ha arra próbálja kényszeríteni, hogy hozzá közel álló személyt támadjon meg.";0;1251758556;1251758582;"Taikuri";1732
42539;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"Ahogyan Tao leérkezik a talajra, a társaságot uraló érzés egyszeriben szűnt meg és már senki sem érezte, hogy el kellene menni innen és nem taszította már a férfit sem a hely. Csak az az általános rossz érzése marad meg a társaságnak, amit ez a hely vált ki belőlük, kiből milyen erősen, az már teljes egészében a jellemektől és akaraterőtől függ. Tao a talajra érkezett így, míg Star pedig a levegőbe, a többiek maradtak a helyen még a csatornában. A nő egyelőre nem lát túl sok mindent a levegőben, vagyis ott vannak a falak, idefenn semmilyen gyanús dolog nincs. Kicsi csatornanyílások vannak itt fenn, ahonnan más esetben víz folyt volna az alsó részbe, de most semmi sem. Ugyanazt látja, mint lenről, csak így könnyebb belátni innen az egész helyet, ami odalenn van. Közben Tao odalenn nem lát semmilyen életjelet, minden halott és csöndes. Hét további kijáratot lát onnan, ahol van, illetve a nyolcadik az, ahonnan jöttek. A folyadékok innen lentről sem éppen bízatóak, a holttesteken láthatja a jellegzetes pentagrammokat, kivágott vagy éppen kitépett szív, átvágott torok. És jelen esetben a farkasoknál is ezt tapasztalhatta. Hirtelen az egyik asztal lábánál mozgást látott, és ha odanézett, akkor láthatta, hogy csak egy patkány szaladt odébb. Az utak amúgy teljesen egyformák, négy sötét és négy fáklyával kivilágított, de mindegyiknek a vége a sötétbe veszik.";0;1251797527;\N;\N;1853
42540;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"Murhalnak sikerült az ellene menő ellenfél útjából félreugrani és így az elrohan mellette, hogy kicsit később tudjon csak megállni. Igen meglepő módon Murhal támadása ténylegesen sikerült az óriások bőre a mágikus ereklyékkel szemben nem annyira ellenálló, mint a rendes kardokkal szemben. Az ellenfele szerencsére márháttal állt a férfinak, meg tudta sebezni. Bár egyelőre nem sikerült a térdhajlatot, mert túl magasan volt, ellenben a jégóriás teljes vádliját tudta felhasítani a viharóriás, azonban csak pillanatok kérdése és ellenfele vissza fog fordulni felé, hogy őt támadhassa. Trisa támadásának és annak hála, hogy már jelentősen sérült is a jószág a jégóriás ruházata meggyullad és az őrjöngve vágódik el a földön, hogy a véres hóban olthassa el a ruháit az Asgardi harcosok rávetik magukat és igen gyorsan és könnyedén tudják már kivégezni, így néhány szabad pillanatban a nő láthatja, hogy szépen fogynak az ellenfeleik és már csak hét darab van talpon a korábbi tucatnyi lényből.\
Laaksonen mellé felsorakozik Leif is és közösen vesznek célba egy sérült óriást. A fiatal férfi láthatta, hogy a nagybátyja fegyvere sokkal hatékonyabban tudja sebezni az óriások bőrét, mint amennyire az övé. Bár általános tapasztalatban úgy tűnik, hogy a mágikus fegyverek, ereklyék a leghatásosabbak ezen lények ellen, de tényleg Laak minden egyes lövés után egyre jobban és jobban kezd belejönni újra az íjászatba, majd pedig igen hamar egy újabb óriásból varázsoltak sündisznót, és a csáklyások azok után, hogy le tudták a földre ráncigálni az ellenfelet újabb kék szörnyeteg vesztette el a fejét. Ám, mielőtt a fiatal férfi mehetett volna egy következő lény felé nagyobb földből álló dárdák fúródtak be a földbe előtte és ha felnézett egy csuklyás alakot vehetett észre a csatatér másik oldalán, aki félre nem téveszthető módon varázsol.\
Vutha ellenfelére még hárman támadtak, és egy felugró társának sikerült a jégóriás térhajlatát megvágnia hátulról, amitől az óriás fél térdre rogyott, azonban a fájdalmai ellenére még mindig igenis kész volt küzdeni, így nem adta fel és az Asgardi harcosokat igyekezett távol tartani magától az ellenfeleket azaz titeket. nagyon hosszú kardjával és kezével csapkodott, ha ügyesen taktikáztok, akkor ki lehet ezt kerülni és oda lehet jutni hozzá testközelbe is akár, hogy elintézhessétek.\
Thordin időközben érezte, hogy sokkal könnyebben kezd lélegezni és megláthatta nem is olyan messze magától a páncélját. Most, hogy nincs a vértje rajta felül és fekszik érzi, hogy az oldalán melegség folyik végig, ha oldalra néz láthatja, hogy a ruháját valami fehér szúrta át és véres is az a valami. Az egyik bordája. Ekkor érzi meg, hogy valaki odalépett és megfogta a törött csontdarabot és elkezdte visszatolni a férfiba. A fájdalom miatt már-már csillagokat lát a férfi és minden elkezd sötétülni, majd pedig egyetlen gyors mozdulattal tolta vissza a nő, kiáltott valamit valakinek, ezt nem értetted, hogy mit is. Majd a következő, ami eljutott a tudatodig, hogy a fájdalom nagyon lassan szűnni kezdett a világ tisztulni és a levegővétel is egyre könnyebb és könnyebb lett.
\
Laaksonen\
Fegyver: Fagyharang\
Mágia: 40 egység
\
Björnulf\
Fegyver: Gormarstrid\
Mágia: 45 egység
\
Murhal Sokita\
Fegyver: Égmetsző\
Mágia: 50 egység
";0;1251799829;\N;\N;1833
42541;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"Marsarának és Taikui-nak írom, hogy Halloween megkért, hogy várjuk be az Elmegyógyintézetben, mert szeretné végigjátszani... remélem nem lesz nagy gond belőle, ha bevárom, amíg ír és addig nem haladunk, de ha igen, akkor 2vs1-ben Ti győztök és folytatom... :rolleyes:";0;1251802568;\N;\N;1671
42550;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Dragon Ball Kai\
21. rész: Protect the Dragonballs! The Namekseijin offensive\
SonGoku útra kel a Namekre egy újonnan épített űrhajóval, miközben Dermesztő és emberei tovább keresik a sárkánygömböket. Krillin és SonGohan esélytelennek tűnnek ellenük...\
Part 14 / 8 - Page 2 54699743";0;1251820389;\N;\N;1190
42556;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"A Szellemlovast lefoglalja Skullfire és a Violátor, és ezalatt Danielle elkezdi arrébb ütni és rúgni a többi démont, hogy valahol találjon egy kijáratot.\
- Rendben, Olaf papa, én sem élveznék semmit jobban, mintha távozhatnánk innen. Hogy lehet feljutni innen? Valami ötlet?\
Hirtelen azonban újabb „vendégek” érkeznek a nagydarab szörny, Pitt és Shade személyében. Egymást ütlegelve zuhannak a többiek közé. Pitt éppen lefogja Shade-et, miközben az árnyékokból idézett rémekkel próbálja lefogni a behemót démont.\
Part 14 / 8 - Page 2 15455616\
- Lehet, hogy uralod a sötétséget, de NEM VAGY DÉMON!!! PUSZTULJ!!!
\
- Ó, csodás… Most mi legyen, Olaf papa? Segítsünk Parrnak, vagy hagyjuk?";0;1251829846;\N;\N;1852
42566;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"Sulisoknak:\
Part 14 / 8 - Page 2 Funny-pictures-cat-does-not-want-school\
És egy egyéb:\
Part 14 / 8 - Page 2 Celebrity-pictures-sylvester-stallone-hero-reload";0;1251887974;\N;\N;14
42567;"Hjuchia Sakura";60;"85.67.222.130";\N;"-Jolvan. hát akkor messziről. Úgy sincs kedvem nekem se hogy pattogjon.\
Ezzel a laptopot lecsukom és felkapom a kártyám és egy fotoaparatot. Felkelek és kimegyek énis a szobából. Shadow szépen bezárja majd elindulunk a bálterem felé.\
SZép csendesen megyek. Csak a akamerával ügyködök. Pár beállítást még bütykölök.";0;1251889051;\N;\N;1839
42572;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Ugye tudod, melyik szót akarom erre írni?";0;1251911290;\N;\N;9
42573;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. szeptember\
Riftwar #3\
Írta: Raymond E. Feist nyomán Bryan J.L. Glass\
Ceruzarajz: Ryan Stegman\
Borítórajz: Jason Chan
\
Alig pár évvel korábban Roland, Pug és Tomas még a legjobb barátok voltak, de mára csak Roland maradt egyedül a kastélyban. Tomas egy sűrű erdő mélyén jár, és egyre inkább átveszi felette az irányítást a páncélja, Pug pedig közben a másik oldalon ragadt, mágikus lények társaságában, akik nagyon érdekesnek találják őt...\
Part 14 / 8 - Page 2 38405235";0;1251921454;\N;\N;1181
42574;"Szehmet";4;"84.3.23.217";\N;"Azt hogy: \"megyek\" ? Very Happy\
Hiányoztatok:)";0;1251925560;1251925584;"Szehmet";9
42575;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"Szija Meia Smile\
Igen Mani tudom, hogy mit akarsz írni, így akár ki is írhattad volna, hogy \"MODOROS\".";0;1251927813;\N;\N;9
42576;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"A küzdelem tovább folytatódott, és most már látványosan is ti kezdtetek felül kerekedni, noha lassan ti is szereztetek sérüléseket. Björnulf medvéje nekirontott az óriásnak, ami egy kicsit eltalálta a párost és méterekkel odébb sérülésekkel tarkítva zuhantak a hóba. Vutha támadása egyelőre nem volt sikeres és az ő óriását támadják a társai, de ő nem tudott közelebb jutni, sőt még őt is eltalálták, de neki nem lettek túl komoly sérülései, hiszen az ellenfele így is a földön volt már és kevéssé volt hatékony. A többiek lassan pedig teljesen legyűrik ezt az ellenfelet és az pedig kimúlva fekszik el a földön. Trisának és társainak egyelőre nincsenek ellenfelei, így azok hárman, akik ott voltak a lánnyal és egy csáklyás férfi is egyből ugranak, hogy Murhal-nak segítsenek.\
Murhal-nak sikerült úgy felugrania, hogy a jégóriás hasát tudta megszúrni a kardjával, amiből ekkor kezdtek a villámok kicsapni, az ellenfele felordított a fájdalomtól és kivételesen nem a fajtársa után csapott, hanem a hasához kapott a fájdalom miatt és egy hangyányit megtántorodott. Emiatt a következő néhány másodpercben nem is fog nagyon mással foglalkozni, csak a fájdalommal, így Murhal számára újabb támadásra van lehetőség. Közben a társai is megérkeznek és rávetik magukat a jégóriásra. Laaksonen futni kezdett az ellenfele irányába, szerencsédre könnyedén tudtad az óriásokat kerülgetni, mert lényegében már alig volt néhány fenn a csatatéren. Csak az átcsoportosuló saját társaitokat kellett kerülgetned. A varázslónak is feltűnhetett, hogy közeledsz felé, mert további lándzsák száguldoztak feléd, megy egy-kettő a földből is kinőtt előtted, de mindet ki tudtad kerülni, mert igazából úgy tűnt, hogy mással is törődik a csuklyás és nem csak azzal, hogy téged lefoglaljon. És már ebben a körben odatudsz érni hozzá, ha akarsz.\
Mindeközben Thordin láthatta, hogy egy fiatal férfi térdelt mellette csukott szemmel és ő tartotta a kezeit Thordin sebei felett és azok szépen lassan gyógyulni látszottak. Az ágyat nem tudtad széttörni, de a szalmabálákat, amin feküdtél szét tudtad szaggatni magad. amint szinte teljesen elmúlt minden fájdalmad a férfi kinyitotta a szemét, megtörölte a homlokát és bíztatólag mosolygott rád.
\
< - Most már megmaradsz – mondta. – Csak semmi hirtelen mozdulat még néhány napig. Hogy áll odakinn a csata? >\
Laaksonen\
Fegyver: Fagyharang\
Mágia: 40 egység
\
Björnulf\
Fegyver: Gormarstrid\
Mágia: 45 egység
\
Murhal Sokita\
Fegyver: Égmetsző\
Mágia: 35 egység
\
//Elnézést, tegnap egész nap nem voltam kb. itthon azért nem tudtam írni.//";0;1251964593;\N;\N;1833
42580;"Thorhalla";957;"89.134.154.87";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Marvel_and_Disney_by_danielhdr\
Part 14 / 8 - Page 2 Tall__Dark_and_Darker_by_kizer180\
Part 14 / 8 - Page 2 Polaris_Cover_Colored_by_windriderx23\
Part 14 / 8 - Page 2 Marvel_Heroes_pinup___color_by_marciotakara";0;1251968363;\N;\N;104
42587;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. szeptember\
Ultimate Spider-Man #2 - The New World According to Peter Parker (2. rész)\
Írta: Brian Michael Bendis\
Ceruza- és borítórajz: David Lafuente
\
Az előző szám megrázó fordulatai itt folytatódnak és teljesednek ki, a sokkoló második fejezetben!! Ki lehet Mysterio?? Miért ölte meg a Vezért?? És mi történt Johnny Stormmal?!\
Part 14 / 8 - Page 2 Cim";0;1251991434;\N;\N;1181
42588;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Csipkerózsika by J. Scott Campbell:\
Part 14 / 8 - Page 2 25529439\
A Szépség és a Szörnyeteg by J. Scott Campbell:\
Part 14 / 8 - Page 2 57714262\
Aranyfürtöcske és a három medve by J. Scott Campbell:\
Part 14 / 8 - Page 2 56041128\
A kis hableány by J. Scott Campbell:\
Part 14 / 8 - Page 2 46191023";0;1251991761;\N;\N;104
42589;"Shadow";715;"84.0.120.187";\N;"A három ellenfelem minden vágya, hogy holtan lássanak, hát ezt a látványt, s élményt nem fogom megadni nekik egy könnyen. Csápok, dobó csillagok, tűz. Egyik se olyan, ami a legjobb, de nem adom fel. Bőröm vörössé válik, miközben ugrálok félre a támadások elől, bár ha választhatok, akkor inkább a dobócsillagok találjanak el, mint a csápok, vagy a tűz. Alakot váltok teljesen, s mint sárkány rugaszkodok el a talajról, s a hatalmas fájdalom ellenére próbálok minél gyorsabban, s messzebbre jutni a triótól. Hiába a nagy elvek, az életösztön bennem van, s ők erejük teljében vannak, míg én közel se. Rövid ideig tart a röptöm, mert a sérült testem feladja a harcot. Nincs annyi erő tartalékom. Vesztettem ezt tudom... elbuktam, egy olyan harcba, amibe úgy kényszerítettek minket, melyhez közünk nem volt, mely nem több, mint egy gladiátor harc, hisz nem vagyunk többek, mint rabszolgák. Látom a város, látom az ott lévőket, s a környezetet, majd minden elsötétül. Mire talajt érek rövid zuhanás után saját formámban, már nem vagyok eszméletemnél. Szabad préda lettem bárkinek, aki rám talál.";0;1251992391;\N;\N;1799
42590;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. szeptember\
Marvel Zombies Return #1 - With Great Hunger, There Must Also Come Great Hunger!\
Írta: Fred Van Lente\
Ceruzarajz: Nick Dragotta\
Borítórajz: Arthur Suydam
\
Visszatértek! Mi történt Pókemberrel, Amerika Ezredessel, Erőemberrel, az Óriással és Rozsomákkal a Marvel Zombies 2 végén? Hová kerültek... és főleg, mikorra? Egy rémisztő, heti megjelenésű, ötrészes esemény veszi kezdetét, melyet a rezidens gonosz, a Marvel Zombies 3 és a Marvel Zombies 4 írója, Fred Van Lente hozott el nektek! Az első fejezetben a közkedvelt és élőholt hálószövő lép színre, és újraéli rég letűnt főiskolai éveit. Amikor a Baljós Hatos a szeretteit fenyegeti, akcióba lép, hogy tegyen végre valami jót is a rengeteg marcangolás után. De vajon egy szörny képes valaha hőssé válni, még akkor is, ha a bűntudat vezérli? Vagy végül kénytelen lesz behódolni annak, hogy a nagy éhséggel... még nagyobb éhség jár? \
Part 14 / 8 - Page 2 48441510";0;1251992432;\N;\N;1181
42600;"Thorhalla";957;"89.223.223.39";\N;"Megint egy Disney/Marvel\
Part 14 / 8 - Page 2 Disney__s_MARVELS_by_aeolus06\
Thor\
Part 14 / 8 - Page 2 Thor_by_MCornelius_by_Sean_Loco_ODonnell\
Ironman\
Part 14 / 8 - Page 2 Iron_Man_vs_Iron_Monger_by_erickenji";0;1252058971;\N;\N;104
42607;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"*A golyók lepattognak, a hősugár hasztalan, és látszólag a múmia is megakadt valamiben. Azonban sem Star, sem a fáslis nő nem adta fel a próbálkozást, és bár elsőre Tao is szívesen nekifeszült volna annak a mágikus erőtérnek, kezd úgy tűnni, hogy a helyzet elharapódzott. Star elragadtatta magát, a múmia meg eddig sem volt épelméjű. Ahogy Star hatalmas mennyiségű hőt kezd el lőni a gyilkosra, Tao már érzi, hogy ennek nem lesz jó vége, a mágus elsőre is bírta, most is bírni fogja, viszont a csatorna fémből van, jól vezeti a hőt, hamarosan nagy gondok lesznek. Eszébe jut, hogy megpróbálhatná elnyelni a hőt, korábban már csinált ilyet, de ekkora hőenergiával még sosem próbálkozott, és különben sem tudna utána mit kezdeni a rengeteg energiával. Nincs azonban sok idő gondolkodni, szerencsére Nikita és a srác hátrébb fekszenek, így egyelőre nincsenek veszélyben, de Tao azért készenlétben áll.*\
-Star! Térj már észhez! Ezzel csak minket sütsz meg! *Üvölti a nőre.* -Mondtam, hogy ne zaklasd fel magad, ennek semmi értelme! *Ordítja továbbra is, és ha túlságosan nagy kezdene lenni a hőség már a járat felé - azaz arra, amerre Nikita, a macskasrác és ő is állnak -, akkor készen áll elszívni némi energiát, bár biztos benne, hogy nem lesz egyszerű.*\
~Ez a páncél szuperbiztosnak látszik, és ha nem lenne elég, hogy sérthetetlen, még repül is, éppenséggel tökéletes az ellenségek ellen, csak attól félek, ha Star elveszti az önkontrollját, a végén még minket is ellenségnek néz.~";0;1252093962;\N;\N;1853
42613;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 The_IceMan_by_GodTears\
Part 14 / 8 - Page 2 Iceman_by_BryaSaurusRex\
Part 14 / 8 - Page 2 2d68b8bf164f6a53eadea9925d8a7ed9\
Part 14 / 8 - Page 2 X_MEN__ICEMAN_vs__JUGGERNAUT_by_POPSTATA\
Part 14 / 8 - Page 2 Iceman_vs__pyro_by_drakeybaby";0;1252143750;\N;\N;104
42624;"Trisa";679;"89.132.0.226";\N;"Folynak az események tovább, én pedig figyelem azt egy darabig, amíg végül meg nem hallom Murhal utasítását, és be kell látnom hogy igaza van. Valóban igaza van. Bár szavakkal nem említettem hogy mi is harcoljunk, de úgy látszik hogy a tekintetekből is jól tud olvasni. Mikor Vuha felé tekintek, habozás nélkül elindulok fejéjük, próbálva közben figyelni hogy mikor is nyílik alkalmam a támadásra. Amikor odaérek, kezeimben újabb tűz gömbök jelennek meg, várok a megfelelő alkalomra, s mikor ez elérkezik, a jégóriás felé dobom a gömböket, megpróbálva a ruháját eltalálni, hiszen ez az imént is bevált és remélem hogy ezúttal is. Talán ha a többieknek, akik nem szimpatizálnak velem emberi mivoltom miatt, ezzel kiharcolhatom a tiszteletüket.\
Ahogy erre koncentrálok miközben megpróbáltam felgyújtani a jégóriás ruháját, hírtelen nem tudom honnan de bevillant az, hogy az elmúlt idő alatt, mennyi mindenben megváltoztam, s ez itt nem az erőmre értendő. Tisztelet? Mikor foglalkoztam én valaha ezzel? Régen soha nem érdekelt az hogy befogadjanak mások, de most ez teljesen máskép van. Talán annyira lekötött a saját életcélom, hogy csak annak az elérésére koncentrálva, szinte észrevétlenül kezdtem el megváltozni? Bizonyára így lehet.\
Ahogy ez mind végig szaladt a fejemben, megráztam azt, most ilyesmin gondolkodni nem érek rá. Mindenkinek meg van a maga feladata, amire koncentrálnunk kel, s holmi személyes gondolatoknak nem adhatok helyet.
";0;1252172100;\N;\N;1833
42625;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Skullfire tűrt és némán várt, de ezzel ennek vége. Nem volt hajlandó szellemlovasnak válaszolni, mert úgy vélte Skullfire senkinek sem tartozik válasszal. A csata kitörésének pillanatában a kéken lángoló férfi lánca Shade torkára tekeredik és magához rántja a férfi, de ha az szabadulna azonnal ráveti magát hatalmas sugárzást teremtve, hogy lecsaphasson rá.\
- Bűnös! Pusztulj!\
Kiáltja a támadása közben Skullfire megvadulva.
";0;1252175010;\N;\N;1852
42632;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"A kékség Ko-Rel, a másik fazon Tyler… Meg kell jegyeznem, ezúttal már tényleg!\
- Ko-Rel, Tyler, üdv nektek! Bocs, de annyian vagyunk, és a memóriám totál paff… Remélem, ezúttal meg tudom jegyezni a neveteket. Szóóóóval… most akkor mi van? Van még valahol sebesült? Én még mindig elég éhes és fáradt vagyok, de igazán nem akarok panaszkodni, mert a végén valaki megint pofán csűr…\
Ha nincs mit tennem, akkor le-fel járkálva nézelődök, és próbálom memorizálni az arcokat… \
Hajh, de borzalmas álom…";0;1252180996;\N;\N;1810
42633;"Nero Vincenzo";212;"80.98.159.162";\N;"Immár újra régi önmagam vagyok… Az az önmagam, akivé a 10 évnyi alvilági „vakációm” után váltam. \
Levedlem szigorú tekintetem, majd gúnyos mosollyal figyelem a körülöttem dühöngő Hallát és a szakállas asgardit… Einart. Einar Fonnson. A gyilkosom. Persze… nem végzett túl jó munkát, ha most újra itt vagyok.\
Érdekes… A halálom után Hela megjelenésére számítottam, de a legelső emlékem, miután Einar végzett velem, az itteni ébredésem… Egyáltalán nem került a lelkem az Alvilágba vagy bárhova máshova. \
Furcsa.\
- Hű, Halla, te még mindig nagyon szeretsz dühöngeni és fennhangon kioktatni mindenkit, igaz? Halla, Halla, Halla…\
Egyet lépek felé.\
- Nyu…\
Majd még egyet.\
- … ga…\
Végül egészen közel érve, gyerekes mosollyal pöckölöm meg az orrát.\
- … lom! Okés? Nekem volt jogom kicsit ingerülten ébredni, hiszen nemrég megöltek, majd feléledésem után újra a gyilkosomat láttam… de most már értem, hogy nem ellenségként vagytok itt. Nem vagyok hadifogoly, nem fognak megkínozni, úgyhogy minden rendben. Azt kell mondjam ezek után… hogy hálás vagyok, amiért újra élhetek, mert a halálom után csak a teljes semmi várt rám… mindazonáltal nem teljesen értem, mit keres most itt Einar. Bár az édes kis házastársi veszekedésetekből és Einar felém intézett szavaiból azt veszem ki, hogy Einar valahogy visszahozott… és kissé meg is változott a stílusod, szakállas barátom, mióta legutóbb láttalak. Nem tudtam, hogy létezik ilyen életadó mágia Hela engedélye nélkül… Erről majd beszélgethetnénk. Lesz valami mellékhatása rám nézve? Na, de előbb kezet rá, hogy immár társak vagyunk, amolyan midgardi módon, ha már tényleg nincs köztünk harag! \
Még mindig mosolyogva nyújtom a kezem Einar felé, és ha kezet fog velem, akkor hirtelen, de nem erősen, közel húzom magamhoz, és a fülébe suttogok.\
- De ha még egyszer az életemre vagy bármely védelmem alatt álló halandó életére törsz, és most csak megjátszod magad, akkor ezúttal én fogok végezni veled… és akkor viszontláthatod a szeretett Heládat, biztosíthatlak. \
Majd ellépek Einartól, és reagálok Halla locsogására is.\
- Imádsz beszélni, ezt szeretem benned, Halla kedves! Ha egyszer megint Midgardra száműznek, komolyan vedd fontolóra a politikusi pályát, jó? Az olyan ostoba embereket, mint én, egészen könnyen megvezetheted majd. Élveznéd!\
Ezután körülnézek a kis társaságon… Hm, jó sokan lettünk… Ismerős és ismeretlen arcok egyaránt. \
- Valaki meg tudná nekem mondani, mennyi idő telt el a „halálom” óta és mi minden történt azóta? Mert azt látom, hogy még mindig ezen az idegen bolygón vagyunk… Nagy kár. \
Aztán az asgardiak felé indulok. Mindenki itt van, amint látom. Thor, Thena, Amora… Utóbbi kettőnek mosolyogva intek.\
- Thena, Amora, üdv néktek, szép hölgyek! Minden rendben veletek? De persze, miért ne lenne… Örülök, hogy végre teljesen emlékszem rátok is. \
Ezután végighallgatom Thor beszédét, és elgondolkodom… Az ajánlata érdekes és csábító, de…\
- Thor, köszönöm a kedves szavakat. Továbbra is fenntartom korábbi véleményem rólad… Nem tekintelek és nem is tekintettelek soha ellenségemnek, de nem tagadhatod, hogy volt néhány piszkos húzásod a múltban. Persze, kinek nem, igaz? Mindenesetre bízom annyira benned, hogy ne aggódjak Asgard sorsáért, ha te uralkodsz majd felette. Hogy miért és hogyan tértem vissza a halálból, az nekem sem teljesen világos még jelenleg, de az emlékeim legalább visszatértek, és ez mindenképp jó dolog. Az, hogy magatokhoz hasonló istennek nevezel, szintén nagy megtiszteltetés, ezt köszönöm. Talán egy nap én is annak tekintem majd magam, nem tudom… de nekem most…\
Hátratekintek a legkülönfélébb kinézetű, fajú, alakú halandókból álló csoportosulásra.\
- … mellettük a helyem. Én sosem éltem Asgardon asgardiak között. Legyártott az AIM Midgardon, majd az Alvilágban töltöttem némi időt Helával, utána pedig ismét a Földre kerültem. A legtöbb időt az Alvilágban éltem, de mégis… a Földet tekintem otthonomnak. Sajnálom, ha ezzel megbántalak, de most asgardi erőim nélkül már még inkább embernek érzem magam, mintsem istennek. Szeretnék segíteni ezeknek a midgardiaknak, legelőször is abban, hogy hazajuthassanak. De a békét Asgardon teljes mértékben támogatom, és ha bármiben segíthetlek titeket, szóljatok… de azt egyelőre ne kérjétek, hogy ott éljek veletek. \
Majd gondolkodom pár másodpercet, végül így zárom beszédem:\
- Ugyanakkor ha Helával válthatnék majd valamikor pár szót, azért igen hálás lennék.";0;1252182948;\N;\N;1810
42637;"Taikuri";1179;"193.6.168.14";\N;" A harc folytatódik tovább, és ahogyan várható volt még mindig nem tudnak felülkerekedni rajtunk. A támadásom most is tökéletes sikerült miután megforgattam az óriásban a fegyveremet egy jól irányzott csapással súlyos sebet okozok neki a lábán. Eközben pedig kényszer szülte társaim sem tétlenkednek csáklyáikat az óriás bőrébe vájva köteleknél fogva döntik le őt a földre. Mivel úgy látszik, hogy egyelőre nem tud komoly támadást indítani ellenem ezért továbbra is rá szánok egy kis időt a harc felmérésére. Erre azért is szükség van, mert nem biztos, hogy itt vagyok leghasznosabb az óriást már földre gyűrtük innentől elboldogulnak nélkülem is. Azonban úgy látszik, hogy mindenütt hasonló helyzet Vutha sincsen már veszély helyzetbe Trisa támadásai pedig egész biztosan felőrlik a maradék ellen állást. Nem igazán tudom, hogy mit kéne csinálni, de végül is eszembe jutott egy merész húzás. Felugrok az oriás fájós lábára majd egy másik ugrással megpróbálok a hasára vagy a lágyékára érkezni és ott az ágyék kötőben megkapaszkodni, amikor sikerült nagyjából egyensúlyba kerülnöm megpróbálok felállni és végig futni az óriás testén egyenesen a szívéig. Persze így könnyen ledobhat magáról, de bízok annyira a harcosokban, hogy tudják tartani addig még nagy és erős lábaimmal végig haladok, vagy éppen ugrok rajta. A megkerüléssel nem szívesen próbálkozok mivel akkor csapkodó kezeivel kerülnék szembe, és alig ha tudok alkalmas helyet találni arra, hogy felmásszak rajta. A feje vagy nyaka, ami könnyebben elérhető és hasonlóan sebezhető pontok azért nem támadom, mert ott nem valószínű, hogy méretei miatt olyan kritikus csapást tudnék okozni. Alig ha tudnám levágni fejét vagy át döfni a bőréhez hasonlóan szívós koponyáját. Igyekszem középen maradni úgy kisebb az esély, hogy lesodródok ha pedig még is elesek megpróbálok még jobban kapaszkodni esetleg kardomat bele döfni és abba kapaszkodni még nem tudom folytatni utamat a kijelölt célig. Ha sikerül elérnem, akkor egyből magasra emelem az égmetszőt és teljes erőből szúrok pontosan ott ahol érzékelem a lüktetést. Remélhetőleg beválik a tervem és az óriás nem fogja túlélni ezt a támadásomat.";0;1252192444;\N;\N;1833
42640;"Serena Davidson";478;"89.223.191.36";\N;"Tyler segített nekünk keresni egy helyet, ahova végül be tudjuk vinni a sérülteket, és ennek roppantul örültem. Ennek ellenére a távolba pillantottam, amikor egy veszekedő páros hangját hallottam meg. Két Asgardi marta egymást máris abban a pillanatban, hogy újra itt voltak, szegény Nikita szinte rettegett tőlük, így megpróbáltam megnyugtatóan a vállára tenni a kezem és rámosolyogni jelezve, hogy nem lesz semmi baj és minden a legnagyobb rendben lesz. Meglepődve pillantottam Deborah felé, amikor a hatalmas hangján elkezdte azt elmondani, amit Tyler és én tettünk. Így valóban nem lesz gondunk azzal, hogy mindenki meghallja azt, amit akartunk.\
- Tökéletes lesz – mosolyogtam a lányra, majd Nikitára néztem. – Úgy tűnik, hogy mindannyian velünk vannak, így biztosan nem fog bántani. Szóval próbálj megnyugodni.\
Jackie felé pillantottam, lehet, hogy neki sem ártott volna egy kis pihenés. Igaz melyiküknek nem ártott volna. Fáradtan pillantottam körbe, néhányan jelentkeztek, hogy mennének harcolni is, majd illetve a sérültek is jelentkeztek. És féltek, igaz mi is féltünk, rettegtünk, én legalább is és szerintem mindenki más is, így igazán nehéz lesz megnyugtatni az embereket. Galactus felé pillantottam, majd pedig megráztam a fejemet, nem akartam rá gondolni és arra sem, hogy mit tehet ezzel a világgal. Az emberek léte fontosabb volt, mintsem pánikoljak.\
- Rendben van emberek! – mondtam hangosan. – Akkor a sérülteket kérem, ahogyan az előttem szóló is, hogy a bankba fáradjanak be. Galactus-ra pedig ne figyeljenek, egyelőre nem csinál semmit és nem hiszem, hogy bármit is tenne később, mert nincs itt semmi más, így próbáljanak azzal foglalkozni, hogy mindenféle hasznosnak vélt dolgot keresnek és segítenek nekünk!\
Odaléptem egy sérülthez, akinek segítségre volt szüksége és feltámogattam és vele indultam el a bank irányába. Majd még Jackie-re pillantottam vissza a haladásból.\
- Segíts a bankba bevinni azokat a sérülteket, akik nem tudnak járni, utána pedig te is pihenj le – mosolyodtam el.";0;1252212804;\N;\N;1810
42646;"Azareus";201;"80.98.197.169";\N;"Meghaltam? Minden bizonnyal, mivel egy könyvtárban vagyok. Ááááááá egy könyvtárban vagyok!!! Betűk, számok, lapok, információ tömkeleg! Ez tényleg a Pokol. Azért senki ne higgyen műveletlennek, egyszer elkezdtem olvasni egy könyvet, csak ellapozta a szél és nem tudtam folytatni. Szóval a Pokolba kerültem, de miért?...\
Hülye kérdés, sok bűnöm volt, az önkielégítéstől egészen az öngyilkosságig. Milyen önző is voltam! Na mindegy. Ráadásul nem is voltam vallásos, meg mindig rácsaptam a hittérítőkre a ajtót. Vagy a klopfolót. Mindegy, ez a hely nagyon fura, olyan váróterem szerű valami. Ha valamit jobban utálok a könyveknél az a várakozás, szóval szép volt sátán, ügyesen összehoztad. \
Várok. És várok. Azon gondolkodom milyen életem volt ez alatt a pár év alatt. Azért nem mondom nem vagyok semmi, már jó sok minden voltam. Jó sok pofont kaptam nőktől, jó sokat éltem. És sose volt olyan munkám, amire azt lehet mondani, hogy akik sokáig akarnak élni azok vállalják be. És a középkorban a 40 örüli kor már matuzsálemnek számított, szóval azért nem volt olyan rossz és rövid életem. \
Tararara tiriririi lálálálálá\
Sok idő eltelik és nem történik semmi. Mikor történik már valami? Unatkozom. \
...\
A Pokol rosszabb, mint amilyennek leírták....";0;1252221897;\N;\N;1418
42654;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"A kénköves pokol látványa mindenkire más hatással van, a legtöbben sírva könyörögnek egy újabb esélyért, de akad, aki menekülni próbál, van, aki alkudozni kezd, és persze nagy ritkán olyan is megfordul itt, akinek elkeveredik a könyve, ezért csak vár. Olyan ez, mint az előzetes letartóztatás, időnként többet kell itt ácsorogni, mint amennyit később szenvedni, a különbség az, hogy itt nincs kit beperelni emiatt.\
-Te is a könyvedre vársz, mi? - Kérdi egy idős férfi, hetven körül lehet, de jól tartja (tartotta) magát, háta egyenes, arcán nem sok ránc húzódik, egy régi ingben és nadrágban van, kopasz fejét csak itt-ott tarkítják májfoltok.\
-Az enyémet elkeverték, persze nem mondják meg. Hehehe, pont olyanok, mint fent az ügyintézők, látszik, mikor hazudnak, hehehe - torokhangú nevetése rövid, száraz köhögéssel ér véget, majd méreteset köp a földre, némi vér is keveredett nyálába.\
-Azt mondták, nagy ez a könyvtár, és mivel öreg vagyok, a sor végén van a könyvem. Ez már évekkel ezelőtt lehetett, persze nem biztos, itt nem úgy telik az idő, mint odafenn, hehehe. - Nevetése közben kivillan sárgás protézise.\
-Mondd csak fiacskám, olyan ismerősnek tűnsz, nem láthattalak én már téged valahol?\
";0;1252231214;\N;\N;1418
42655;"Thorhalla";957;"89.223.191.36";\N;"Még mindig menekülni próbáltam, egyszerűen képtelen voltam a közelében maradni, nem tudtam, hogy mi ez az érzés a közelében. Egyszerre akartam vele lenni végre, de mégis valami taszított, és nem engedte. Fogalmam sem volt, hogy mi zajlik itt és miért, elképzelésem sem volt, hogy mi történt velem ami miatt az történt. Még mindig olyannak láttam az arcát, mintha lenne vele valami, de amikor idejött még nem volt az. A földön kötöttem ki és kicsire összehúztam magam. De legalább Jon nem jött közelebb, mintha ő maga is érzett volna valamit, vagy lehet, hogy csak az én reakcióm miatt tett így? Az arcán láttam, hogy mennyire aggódik, ennyire nyomorultul néztem volna ki? Úgy hozzábújtam volna és megcsókoltam volna, de nem voltam rá képes, még így is vészesen közel volt, és minden erőmre szükségem volt, hogy ne meneküljek sikítva előle.\
- Kérlek menj el – nyöszörögtem. – Sajnálom, mindent… nem tudok semmilyen Thorhalla-ról, de… de nem tudok itt maradni a közeledben.\
Ha nem kerestem volna fel, minden annyira könnyebb lett volna, annyival. De megtettem, és most viselnem kellett a következményeket. De miért? Mivel érdemeltem ezt ki? Mit tettem, ami miatt így érzek vagy hol voltam és kik tettek velem bármit is? Egyik kérdésemre sem találtam a választ, csak újabb kérdések fogalmazódtak meg a fejemben. Jon még mondott nekem valamit, majd pedig egy kulcscsomót dobott oda egy cetlivel, majd pedig felállt a guggolásból, láttam, amit suttogott szinte némán, én is úgy éreztem, de akkor nem tudom, hogy miért nem voltam képes arra, hogy odamenjek, miért érzem úgy, mintha maga lenne a halál?\
- Én is… nagyon – mondtam halkan.\
Majd pedig még mindig a padkán ülve, sírva figyeltem, ahogyan elhajt innen. Ismét egyedül voltam…
\
Figyelte a lányt, aki még mindig rettegve próbált menekülni tőle. Semmit sem érzett, így elképelni sem tudta, hogy mi üthetett a lányba, amiért így reagál. Ha oda tudott volna menni hozzá, akkor legalább egy orvoshoz bevihette volna és minden a legnagyobb rendben lett volna, de így? Bánatosan nézett a lányra, és a szíve majd beleszakadt abba, amikor elküldte őt. Látta, hogy nehezére esett a másiknak, úgy segített volna neki, de képtelen volt arra, hogy itt tartsa. A zsebébe nyúlt és elővette a házának kulcsait, majd egy cetlire felírta a címet, hogy hova kell a lánynak mennie, majd pedig oda dobta hozzá. Lassan kelt fel a guggolásból és még mindig őt nézte.\
- Szeretlek – mondta végül ki, ami akart.\
Ezzel elfordult és elindult a kocsija felé. Még egy pillanatra megtorpant, amikor meghallotta a lány hangját és a szíve szorult össze. Ha bele is hal, de ki fogja deríteni, hogy mi történt vele, még egyszer hátrapillantott, majd pedig anélkül, hogy visszanézett volna a lányra beszállt a kocsiba és elindult vissza a Bosszú Angyalainak Tornya felé.\
//Folyatás: Bosszú Angyalainak tornya//
\
Végre megláttam a nővérem arcában, amit eddig annyira hiányoltam, az atyánkat. Bármennyire is le akarta tagadni, nem tudta, ő maga is az volt és ezen semmi sem változtathatott. De volt ott még valami, ami viszont nagyon nem tetszett, de nem, nem fogok megijedni. Nem fogok félni Hela-tól, még akkor sem, ha ő lesz az, akivel a halálom után örökké együtt leszek, mert odaát Helheim-ben az ő „kedvessége” vár. Sokkal több volt, mint aminek hittem valaha is, maga a halál. Nyeltem egy nagyot, de igyekeztem nem kimutatni a félelmemet. A szavaitól a hátamon felállt a szőr, pedig nem mondott újdonságot, előbb vagy utóbb tudtam, hogy ide fogok jutni. Atyánk tényleg elvesztett mindent, az ő igazuk, amit Landaf és ő mondtak… az volt, ami miatt végül elfordultam tőle, amikor megtudtam, hogy halandó akar lenni. Mindenkit elveszíteni? Hiszen nincsen senkim? Hogyan veszíthetném el bármit is, ha nincsen mit? Az embereimet, a birodalmamat? Ami lényegében nem is az enyém? Miért én?! Én nem voltam közel sem olyan értékes, mint atyám és Odin. Hiszen ott volt még Fenrir és Jörmungand is. A „normális” élet és a „normális” család miatt? Légy átkozott Hela! Nem fogok imádkozni, mert előbb vagy utóbb úgyis meghalok és csak te jössz el értem drága nővérem, senki más nem, csakis te.\
Csöndesen hallgattam, hogy mi fog rám várni… minden uralkodóra ez vár előbb vagy utóbb. Meg kellett volna rettennem? Nem tudom, lehet, hogy azt akarta elérni, féljek amiatt, hogy elveszítek mindent? Nem, nem leszek olyan, mint az atyánk, láttam, hogy miként ragaszkodott bele az utolsó szalmaszálba, ahogyan utánam üvölt, de még az is hazugság volt. Dühösen szorítottam össze a kezemet, nem fogom hagyni, hogy így legyen. Nem leszek paranoiás öreg istennő, aki még a saját árnyékától is megijed. Nem fogok könyörögni a megváltó halálért, mert úgysem kapnám meg, hanem hagyna szenvedni újra és újra a halálom előtt. Nem fog minden összetörni körülöttem, meg fogom törni azt, amit mondott. Ha valami össze is törik, azt én fogom okozni, nem pedig más. Hogy mindenki bánt már most is megvolt, ha egyszerre fordul ellenem mindenki, akkor legalább lesz gyakorlatom benne. Nem tagadom, hogy kissé megijedtem attól, amit mondott, de nem fogom feladni, küzdeni fogok ez ellen minden erőmmel. Amint befejezte a mondatát, eltűnt, azonban Miller körül ott volt még mindig, ami azt a kis nyomoronc halandót távol tartotta a férfitól. Végül pedig az elindult és még Stephanie látta, hogy elhajt.\
< - HELAAA! – kiáltottam utána dühösen. – Én még nem fejeztem be! Én nem fogok belebukni! Nem úgy lesz, ahogyan hiszed és akarod drágám! >\
Lehetséges, hogy te vagy maga a halál drágám, de akkor én pedig a halál halála leszek, el foglak pusztítani, ugyanaz lesz a sorsod, mint nekem… megtalálom a módját drágám!
";0;1252232074;\N;\N;1763
42656;"Thorhalla";957;"89.223.191.36";\N;"//Előzmény: Somerset Kórháza//\
Lassan hajtott be a Bosszú Angyalainak tornyában levő parkolóba és tette le a szolgálati autóját, majd pedig ballagott fel a szobájába. Igazából korábban még éhes is volt, de most képtelen lett volna bármit is megenni. A lány nem tudta, hogy miről beszél, fogalma sem volt arról a névről, amit mondott neki, ismerte annyira, hogy tudja, mikor hazudik és mikor nem. Nem látta meg a szemében a felismerést a névre. Beszélnie kellene Thor-ral, hiszen ő is Asgardi és, ha az értesülései nem csalnak, akkor Thorhalla nagybátyja. De vajon hogyan érhetné el az Angyalok tényleges vezetőjét? Fáradtan ült bele a legelső fotelbe, ami szembejött vele a szobájában és az arcát a kezeibe temette. Egyszerűen nem hitte el, amit odakinn tapasztalt. Hogyan és miért? Ki tette és miért? Lehetséges, hogy nem ártott volna Strong-gal beszélni, mert akkor talán ő tudott volna valamit tenni. Végül is ő ismerte a férfit, nem más. Idegesen állt fel a székből és végül bekapcsolta a tévét, ahol koránt sem kellemes hírrel fogadták, Centurio nyilatkozott, majd pedig máris megfúrni látták őket. Ezek után már csak napok vagy órák kérdése, hogy a következő hírben az is benne legyen, hogy látták egy nővel a kórház parkolójában, aki menekülni akart tőle, mert valami miatt nem tudott meglenni a közelében. Vett egy mély levegőt és inkább lekapcsolta a tévét, majd letette az asztalra a tévékapcsolót.\
Odasétált az ablakhoz és kinézett az egykori New York felé. Milyen rossz hírrel fogják ma még megtalálni vajon?
";0;1252232696;\N;\N;1748
42659;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"New Jersey városállam elnöke által jóváhagyott törvénykezések, utasítások – 2019. szeptember\
Az Amerikai Szövetséges Államokhoz békés tárgyalások után három újabb állam csatlakozott. Ezen államokra ugyanúgy érvényes minden korábbi törvény és rendelet, mint a többire. \
A jelenleg szövetséges államok listája (a térképen narancssárgával jelölve):\
New Jersey - az Amerikai Szövetséges Államok központja\
Pennsylvania\
New York - a Senki Földjének nevezett város kivételével\
Delaware\
Connecticut\
Rhode Island\
Massachusetts\
Vermont\
New Hampshire\
Maine\
Part 14 / 8 - Page 2 57237861";0;1252235222;\N;\N;1704
42660;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Serena kikészült, engem nem érdekel most senki más… Húzok innen.\
- Adia, szerintem gyorsabban haladnánk, ha a csápjaiddal irányítanád Serenát, mert én még nem vagyok maxon a legutóbbi csaták és a teleportálás miatt… Segítenél kivinni innen őt? Asszem egyetértünk, hogy itt már nem tehetünk semmit, és én még kevésbé bízom ezekben az ismeretlen alakokban, mint eddig.\
Az idétlen kis Jackie-nek igaza volt, MEGINT, de ezt most inkább nem hangoztatom. Doni is élne még… ha nem hallgatunk ezekre az „időutazókra”. \
De akkor… az a bige talán tényleg nem kettejük lánya, hiszen Doni meghalt… Bármilyen gonosz is ez most tőlem, ennek… örülök.\
- Adia, Serena… vissza a kúriába? Illetve várjunk csak… Hogy juthatunk innen egyáltalán haza?!";0;1252235578;\N;\N;1829
42663;"Hjuchia Sakura";60;"85.67.222.130";\N;"Az akcióm majdnem teljes sikernek könyvelhető el. Szinte már láttam ahogy a földön fetreng és hörög oxigén után vágyakozva....\
....De nem....\
Pár centi hibádzik csak viszont valamiben ismét megakadok. Francba. A csápok visszatekerednek a testemre, viszont más gond kezd zaklatni. A hő. A fizikai támadások okésok viszont ez a hő ami most épp életem veszélyezteti pont abba a kategóriába esik ami ellen nem sokat ér a védelmem. Inkább rásegít csak. Előttem a nő felsikít mikor lángra kap majd eltűnik előlem.\
Ba.meg. HOgy az a veszett róka nyalogatná a kezedet. Ez nemigaz. El kell tűnni.\
Elvesztette ez az őrűlt az eszét mindenkit megsüt. Amennyire tudok eltűnök a sugár útjából de nem épp a sebesség mintaképe vagyok most. Elugrom de elkapott a sugár kicsit. A Jobb karomat kapta el a sugár és rendesen megpirózta. A csápok le is égnek vállig így lesz pár rövidebb egy ideig. Karomon pedig teljes felületén harmadfokú égési sérülések vannak, néhol a húst is leégette a sugár. Szisszenés nélkül érkezem a földre és ránézek a karomra.\
-Ba..meg.. HAGYD MÁR ABBA TE kRETÉN MINDENKIT KINYÍRSZ!\
Ha nem hagya abba akkor odasietek mellé és lekeverek neki egy 5t-ás tockost. Jobb esetben csak befejeli a földet, rosszban a sisakjának annyi.
";0;1252236608;\N;\N;1853
42681;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"District 9\
Lassan már 28 éve, hogy az idegenek űrhajója Dél-Afrikába érkezett. Alig vártuk, hogy a földönkívüliek végre kapcsolatba lépjenek velünk, de a találkozást nem ilyennek képzeltük. A két faj között elmérgesedett a helyzet. Az állam és az MNU nevű, idegenekkel foglalkozó szervezet ideiglenes szállásokon látta vendégül őket, ami mára már emberek elől elzárt terület, mely egy élhetetlen szeméttelepre hasonlít. Az idegenek lassan olyanokká váltak, mint az állatok. Már nem akarjuk, hogy itt legyenek. Miért nem mennek el? Miért nem arra fordítja az állam a pénzünket, hogy végre kitessékelje őket az űrbe? Polgárháború fenyeget. Az MNU át akarja telepíteni a tiltott zónában élő lényeket egy másik, városon kívüli területre. És ekkor elszabadul a pokol.\
Part 14 / 8 - Page 2 22877177";0;1252254888;\N;\N;868
42684;"Max Evans";1217;"94.27.190.215";\N;"A kaja után elbóbiskoltam a kabinomban és kedves szobatársammal se találkoztam~ Hmmm… lehet akkor járt benn amíg aludtam~ filózgatok ébredés közben, gondolataim a hangszóróból szóló hang szakítja félbe.~ ÓÓ, bál, hát, hogy hagyhatnám ki, gondolom miközben az eseményre való ruhát keresem. Azt hiszem illene puccba vágni magam az eseményre. Szóval elő is kapom a nagyobbik bőröndöt, felső cipzár, majd a felső részből kikapok egy inget, majd a megfelelő rekeszekből a szerelésem többi része, még egy pillantás a tükörbe, ekkor eszembe jut mért nem szoktam kiöltözni. \
Part 14 / 8 - Page 2 1ryn8o\
~ De leprán nézek ki.~ nevetek magamban, majd elindulok a Bálterembe.";0;1252256505;1252256531;"Tobi";1840
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:32

42685;"Max Evans";1217;"94.27.190.215";\N;"//Bocs a kimaradásért de nem tudtam, hogy írtál Morsus, azt hittem még a szoba társammal kell spanolni és mivel az enyém nem ír nem nagyon figyeltem//\
Megérkeztem a bálterembe mindenféle probléma nélkül, nem tévedtem el és még csak nem is kaja foltos a ruhám vagy úgy semmi különös nem ragadt rá, illetve ütött rajta lyukat. Így hát még mindig elegánsan és rettentő fessen érkezem a buliba. Miközben megcélzom az asztalokat a tekintetemmel pásztázom a parkettet és annak környékét. Nem, nem keresek semmi gyanúsat csupán a látvány és a bál részvevői érdekelnek. Az utóbbiaknak nem a priusza, inkább csak a társaságuk.~ Hmm,, helyben vagyunk~ Nem részegedni jöttem ezért csak egy pohárért és egy merőkanálért nyúlok mikor elérem az egyik asztalt. A merőkanállal a puncsos tálat célzom meg és töltök magamnak egy keveset és ezt ízlelgetem amíg helyet keresek magamnak, az egyik asztalnál megpillantok egy hölgyeményt aki egy kis pezsgőt szürcsölget és bevillan, hogy már kiszúrtan a fedélzeten is. Part 14 / 8 - Page 2 Eio9l0\
Oda sétálok és megkérdezem, hogy leülhetek-e, ha igen akkor helyet foglalok mellette és megpróbálom vele elfoglalni magam a bálon. Ha esetleg nem szabad akkor én is leülök valahova iszogatni. Amíg meg nem unom, ha így történik vissza vonulok a szobámba.";0;1252258110;\N;\N;1842
42686;"Max Evans";1217;"94.27.190.215";\N;"Egy kis DeadPool:D\
Part 14 / 8 - Page 2 K171bt";0;1252258619;\N;\N;104
42690;"HaVoK";1127;"92.249.223.28";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 25305new_storyimage2238309_full\
Part 14 / 8 - Page 2 SCALPED31cover\
Part 14 / 8 - Page 2 Uxm248c";0;1252269912;1252270561;"HaVoK";104
42699;"Thorhalla";957;"89.223.216.29";\N;"http://iultrahumanite.deviantart.com/gallery/ - kellemes kis smile-k vannak ezen a helyen, többk között aláírásomban levő 2 Loki is innen van Smile";0;1252311688;\N;\N;104
42705;"Alexander Huber";1230;"79.122.3.220";\N;"Alex várja a választ az újonnan érkezettől, de hirtelen, figyelmes lesz egy kisebb incidensre, ami egy mutáns, és egy ember között merül fel. Kiabálnak egymással, és láthatóan nem lesz jó kimenetele a dolognak, ha nem cselekszik valaki. De senki nem mer bele szólni, így pedig a férfire hárul a feladat. Bár van benne félsz, de muszáj közbe lépnie, mivel most kicsit erős túlzás, de ő a főnök, akár honnan is nézik. Csupán egy pillanatig hezitál, de megindul a civakodó felek irányába. Fesz néhány mély levegőt, és egyre közelebb érve megszólítja őket erős hangon, mutatva feléjük a határozott fellépését. Persze kicsit meg van ijedve, hisz ha egy felbőszült mutáns neki esik, nem biztos, hogy megússza. Ha viszont az emberek fognak össze ellene, az szintén nem egy jó játék. Túl szép is lett volna, ha nincs vita a két ellentét között. Alex kettőjük közé ál, és eltolja őket egymástól. \
-Elég legyen! Ha nem értetek egyet, távozzatok mind a ketten! Nincs elég bajunk e nélkül is? New York egy szemétdomb, ti meg egymás ellen fordultok!? Befejezni, vagy pedig arra van az ajtó!\
Mutat a kijárat felé, eléggé erőteljesen. Szeme valóban a dühöt sugározza. A férfi nem tűri, hogy hasonló jelenetek legyenek. A civakodó felek egy-egy szúrós tekintettel hátat fordítanak egymásnak, és távoznak egymás közeléből. Szerencsére könnyen ment, és csak reméli Alex, hogy ennek nem lesznek következményei. Hosszú, és fárasztó nap van mindenki mögött, remélhetőleg csak ennek az oka a kisebb szócsata. Alex neki lát kiosztani a takarókat, és mindenkit biztosítani a felől, hogy minden rendben van. Besötétedik, bár nem sok változást hoz, mivel a köd állandóan takarja New Yorkot. Az aula elejére áll, és büszkeséggel nézi, amint kezd ismét a régi lenni a cég. Nehéz napok várnak mindenkire, és kemény időszak ez. Össze kell tartani. Miután megbizonyosodik arról, hogy nincs semmi gond, eltűnik az épületben…\
Néhány órával később, a Huber cég tetején, egy maszkos alak jelenik meg. Toporzékol, és láthatóan izgul valami miatt. Hátrál jó néhány lépést, majd pedig lendületet vesz, és neki lát futni. Egyre gyorsabban, és gyorsabban rohan, míg nem eléri a tető végét, és elrugaszkodik. Bámulatos atlétikai mozgással ered meg, és úgy ugrál le a hatalmas építményről. Szökken, szaltózik, és vetődik. Bizonyára valami féle mutáns, hisz ember nem képes ilyen jól mozogni. Hacsak… de… ez nem más, mint Alexander Huber. A sok évnyi edzés, és tanulás most aratja le a gyümölcsét. Játszótérként használja a helyet. Pókember fürgeségével, Árnyék mozgásával, és Bestia ugrásaival vetekszik. Na jó… azért nem, de még is szép sorozatot mutat be, mire leér a talajra. Biztos lábbal ered futásnak, és ugorja még át a kisebb akadályokat. Nem tudni mit tervez, de tény, hogy ez nem más, mind Alex. Úgy tűnik az utóbbi kiruccanása megismétlődik. Ráadásul, még aznap. Igazán tetszik neki ez a hős titulus. Ha bár nem az, de most úgy érezheti magát. A sok évnyi csodálat után, amit a „nagyoknak” szentelt, bele kostolhat milyen is az, ha rója az utcákat. \
Part 14 / 8 - Page 2 250px-Nute_Gunray_Commands_www.kepfeltoltes.hu_ \
~Ki kell szellőztetnem a fejemet. Na meg ki kell próbálnom az új jelmezemet. Úgy érzem magam, mint Pókember. Reméltem, hogy megtapasztalhatom milyen is a bőrében, és végre bele kostolhatok. Ha nem is nagyon, de legalább egy kicsit. Meg kell vallanom, csúcs szuper érzés… Fekete Szárny… tetszik ez a név… nagyon is. Én vagyok…\
-…Fekete Szárny! Juuuuuhuuuuuu!!!
\
Kiáltja el magát, mint egy gyerek, miközben felszökken egy lámpaoszlopra, és himbálózva rajta, ismét futásnak ered, ahogy ellöki magát. Lassacskán elhagyja a cég területét, és úgy tűnik, megint csak az éjszaka leplébe vész el. Egy temető felé vette az útját, de vajon kit akar meglátogatni? Bizonyára családját… bár nekik nincs sírhelyük New Yorkban. Minden esetre, arra vette az irányt Fekete Szárny. Közben mint egy gyermek, szabadjára engedi fölös energiáit, és atlétikai mozdulatokkal rohan végig az utcákon, épületeken, és fákon. \
//Folytatás:Charles Francis Xavier sírhelye//";0;1252320357;1252320953;"Alexander Huber";1825
42728;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Fullmetal Alchemist: Brotherhood\
22. rész: The Distant Backside\
Míg Lin Bradley és Falánk ellen harcol, Ed és Al Sebzettel küzdenek, kevés sikerrel. A helyszínre érkezik Winry is, aki meghallja, hogy Sebzett felelős a szülei haláláért, és ezért pisztolyt fog a férfira...\
Part 14 / 8 - Page 2 48863801";0;1252359412;\N;\N;1190
42729;"Patriot";1085;"79.122.78.232";\N;"George az interjú után fáradtan dől le a toronyban. Nem mintha álmos lenne, csak élvezi azt, hogy most egy darabig nincs számára feladat. Bár sok mindenen gondolkodik. A rengeteg emlék cikázik a fejében, miket mostanság valami miatt nem tud kiverni fejéből. Elterebéjesedik egy a szobájában lévő fotelban, és elmereng egymaga, az eltelt időszakon, mi is történt vele eddig. \
~Azért jöttem ide, hogy megakadályozzam a katasztrófát. De nem sikerült. Hisz végbe ment, és minden bizonnyal New York romba dőlését kellett volna meggátolnom. Egyre inkább biztosabb vagyok benne. Kudarcot vallottam, és nem tehetek már semmit. Az elnök azt mondta nem támogatja a „Senki Földjét”. Így még nem is segíthetek, hiszen most a Bosszú Angyalai köteleznek. Elfogadtam az ajánlatot, de pedig talán jobban jártam volna, ha mégsem. Apokalipszis és az AIM kidőlése, csak még több bajt hozott elő. Úgy érzem, itt már nem tehetek semmit. Haza kell jutnom, és végre itt hagyni ezt a világot. Megpróbáltam. De nem ment. Gyenge voltam, és most esélyt se látok arra, hogy tegyek valamit. Viszont New Yorkból való visszatérésemkor igazán tűzbe hozott a fura elektromos mező, amit V.I.K.I. is érzékelt. Meg kell találnom ki az, aki létre hozta. Azt is tudom hol. Nem érdekel Barry Spencer, sem Ozwell. Ideje a sarkamra állni, és még menteni a menthetőt. Ha valóban értem jött az az illető, és remélem így van, akkor engem keres. Ha rátalálok, végre haza térhetek, és utána már nem kell itt szenvednem. Keserű, hogy most cserben hagyom az embereket, de muszáj. Nem tudok mit tenni. Ez az alternatíva már halott. Elbuktam… előre kell haladnom, és a többit menteni. Különben még több világ pusztul el. Haza kell jutnom! \
Határozza el magát George, majd pedig felölti páncélját, mit korábban kapott. Azután táskáját is kézbe fogja, amiben a másik páncélzata lapul, és az ablakhoz gyalogolva, kirepül rajta.\
Egyenesen a híd felé tart, hogy megtalálja azt, akit keres. Még ő maga sem tudja ki az pontosan, de érzi, hogy meg fogja lelni. Egy új szakaszba lép át Centurio, ami talán sokak számára nem a legjobb döntés lenne, de neki igen. Ezt kell tenni, és nem mást. Az Új Kezdet érdekében cselekszik, hogy tiszta lappal indulhasson egy másik alternatívában, ahol még megakadályozhatja a szörnyűségeket.\
„-Mr. Miller, itt Centurio! Sajnálom, de muszáj elmennem. Itt nincs már nem tudok mit tenni. Kudarcot vallottam! Remélem ön nem fog, és sikerülnek a céljai! Remélem, még látjuk egymást! Centurio, kilép!”\
Mondja az üzenetet a kommunikátoron keresztűl felettesének, majd mikor meg van, kiveszi füléből, és össze töri azt. Repülése közben felrakja sisakját, és eltűnik az égboltról. Hamar eléri a maximális sebességét, és mint egy rakéta úgy metszi át a felhőket. Pillanatokkal később pedig a nagy gyorsaságának köszönhetően átverekszi magát a misztikus ködön, ami körbe ölelte az egykori New York városát.
\
//Folytatás: Central Park ? 59. utca//";0;1252397139;1252412779;"Centurio";1748
42730;"Thorhalla";957;"89.223.169.95";\N;"Ms. Shadow-ra pillantottam, amikor válszolt, hogy fogalma sincsen. Nem akartam semmilyen körülmények között megbántani a társát, tényleg nem, távol álljon tőlem, de mégis úgy tűnt, hogy telje mértékben sikerült. Kissé bánatosan néztem a poharamra, amikor meghallottam Antony hangját, és önkéntelenül is elmosolyodtam ezen a megjegyzésen. Nem azon, hogy magát ócsárolta, mert az még saját magára nézve sem volt túl kedves, de az viszont aranyos volt, hogy így próbált minket felvidítani és kedveskedni nekünk. Pár pillanatra elgondolkodtam, Jon-tól úgysem nagyon várhattam, hogy elhívjon táncolni, és Antony pedig olyan kedves volt ezzel kapcsolatban. Ismét Ms. Shadow-ra pillantottam, amikor máris megpróbált az egész alól kibújni. Lehet, hogy katona ő maga is és nem szereti, de ettől igazán elengedhetnék magukat néhány percre időnként.\
- Attól, hogy katona nem kell magának is úgy viselkednie az emberek között, mint neki – mosolyogtam a nőre. – Igazán nem tudom, hogy miért nem képesek egy pillanatra sem lazítani Ms. Shadow. Éppen pihenünk és lazítsanak már végre, vagy hívjam fel a főnöküket, hogy parancsba adja, hogy egy nyaraláson tényleg nyaraljanak és ne pedig úgy üljenek és tobzódjanak, mintha egy terrorista csoport zuhanna a nyakunkba? Szóval tessék szépen Antony-val elmenni táncolni, ha Jon visszajött majd én kicipelem őt a parkettre én. És Antony, ne beszéljen így magáról ha kérhetem. Nem szeretem, ha valakire azt mondják, hogy nyomorék, főleg, hogyha az illető saját magáról mondja ezt. Rendben?\
Ezzel kiittam a maradék pezsgőmet és vártam, hogy a páros végre elinduljon a parkett felé táncolni.
\
Szóval még egy teljesen titokban működő szervezet. Nem kezdett kissé túl sok lenni belőlük a közelben? Mindegy, majd akkor is utána jár ennek az egésznek, ha hazajutnak és végre visszatért Washington-ba, mert tényleg kezdett az egész ügy gyanús lenni. De ha még igaz is, amit mondott, akkor is voltak embereik az FBI-nál, ami nem volt megnyugtató. Igaz ők maguk is megtudtak egy-két dolgot Shadow ügyéről, projectjéről is, noha szinte ő maga volt az egyetlen, aki erről tudott a cégen belül, és ez is csak annak volt köszönhető, hogy korábban egy másik titkos megbízatásban is részt vett. De mindez most nem igazán volt fontos. Minden egyes apró részletet és információt, amit Richter elmondott megjegyzett és majd, akkor tényleg utána jár. De addig is szemmel fogja mind a férfit, mind a hajót tartani, ha végül mégis valami történne. Nem akart semmilyen kockázatot vállalni. A polgárok védelme és az ártatlanok testi épsége fontosabb volt ennél, akárcsak az, hogy a terroristákat elfogják, ha tényleg voltak.\
- Köszönöm, hogy értesített és figyelmezettet. Ha megtud még valamit, akkor feltétlenül értesítsen, hogy segíthessek. Nem akarnám, hogy a hajón bárkinek is baja essen – mondta még mindig halkan, végül pedig hangosan szólalt meg. – És akkor, ha ilyen nagyszerű segítség volt és ajánlotta azt a remek bort, akkor ha van belőle száraz vörös az este folyamán szeretném, ha hozna egyet két pohárral a szállásomra két gyertya kíséretében. Remélem nem okoz ez a kérés problémát maguknak.\
Még megvárta a férfi válaszát, majd pedig visszaindult az asztalhoz.
";0;1252398037;\N;\N;1842
42731;"Thorhalla";957;"89.223.169.95";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 American_Dream_by_ARTGK\
Part 14 / 8 - Page 2 Planet_Hulk_pin_up_by_guisadong_gulay\
Part 14 / 8 - Page 2 IronPatriot_Osborne__The_List__by_martegodpopo\
Part 14 / 8 - Page 2 The_Sentry_by_Summerset\
Part 14 / 8 - Page 2 She_Thor_by_Tarzman";0;1252398371;\N;\N;104
42734;"Thorhalla";957;"89.223.169.95";\N;"Ahogyan mindenki odaért Sakura-hoz, és ő megnyomta a gombot a megszokott villanás kíséretében tűnt el a társaság a helyről, így Star-nak sem kellett a törmelékeket, sem pedig a plafont ütnie. A villanás után a kis társaság megjelent a felszínen noha nem ott ahol Sakura szerette volna, mert csak a bejárathoz sikerült feljutni, ahol leereszkedetek. Lehet, hogy azért, mert a csatornában való mászkálás miatt nem tudta jól belőni a helyet, vagy ki tudja. Ahogyan felértetek nem messze a társaság mellett megjelentek a farkasok is, közöttük pedig megláthattátok a sérült nőt és az ájult kandúrt is. A farkasok nem támadtak, hanem csak védekezően „ölelték” körbe az őrült varázslónőt. Azonban arra nem jelen pillanatban nem maradt elég időtök, hogy támadjatok, vagy pedig hasonlót tegyetek, mert alólatok valami a távolban felmorajlott, majd pedig megremegett a föld és végig abba a vonalba, amit láttok a teljes csatorna hálózat elkezdett magába roskadni és beomlani.";0;1252401336;\N;\N;1853
42737;"Shadow";715;"84.0.120.187";\N;"A belső hangot hallgatom, majd pedig ahogy változik meg minden körülöttem, azt kezdem el figyelni lopva csupán. Nem nézek fel egy pillanatra se, mikor már Thamuz előtt térdelek, mert nem akarok bajba kerülni most. A belső fájdalom is bőven elég, nem kell, hogy még más is legyen pluszba. Hallgatom némán a választ amit ad a kérdésemre, bár semmi biztosat nem tartalmaz, s még akkor se nézek fel, amikor mellettem elsétál. Ezután egy kérdés jön, mire képtelen vagyok elsőre válaszolni, csak hallgatok pár pillanatig, míg végül felemelem a fejem.\
- Nem egyszerű a válasz, de megpróbálok válaszolni rá megfelelően. Bennünk van, hogy szeretnénk, egy utódot, aki viszi tovább amit elkezdtünk, aki miatt nem tűnik hiába valónak, az amiért dolgoztunk. Bár ez általános eset csupán, mert rám nem nagyon igaz. De nem akarom, hogy az utódom ezt átélje, hanem jobb életet szeretnék neki biztosítani, mint ami nekem volt. Lehet bármit teszek rabszolga lesz, lehet gyilkossá válik, mert erre nincs garancia, hogy nem járja be azt az utat amit én, s ha nagy a külső hatalom, akkor beleszólásom se lesz. De a lehetőség meg van, hogy olyan életet éljen, ami jobb az enyémnél. Nekem már kevés esélyem van változni teljesen, hiszen a belém nevelt dolgoktól nem vagyok képes teljesen szabadulni. - lehajtom újra a fejem.\
- Hogy a világ milyen állapotban van, az mellékes, abból a szempontból, hogy hogyan élünk, mert most is lehet jól élni abba a világba, csupán meg kell szerezni, de ugyan ez igaz, egy épp világba, csak lehet a módszerek keménysége más, ha más egyáltalán. - hangom csendes csupán, s farkam magam mellé húzom, hogy Thamuz lehetőleg ne lépjen rá véletlenül, vagy teljesen szándékosan.\
- Ha lesz gyermekem és az lesz az ára a jólétének, hogy láncon kell leélnem az életem, hát legyen, de lehessek vele, s lássam, hogy boldogan él.";0;1252410106;\N;\N;1752
43230;"Patriot";1085;"79.122.75.92";\N;"Adatlap\
Név: Tyson Chandler \
Egyéb név(i): Patriot\
Faj: Ember\
Nem: Férfi\
Jellem: Maradéktalanűl engedelmeskedik a feletteseinek. Hazaszeretete hatalmas, és ennek érdekében cselekszik mindig. Szereti éreztetni az alacsonyabb rangúakkal, hogy ő magasabb szinten áll. Civilként viszont barátságos, és közvetlen. \
Személyazonosság: Nyílt\
Születési helye és idő: U.S.A. Houston, 1994. 07. 26.\
Kor: 27\
Család:\
-Anyja:Christin Berls\
-Apja: Steven Chandler \
-Nagyapa: Erick Chandler, elhunyt\
-Keresztanya: Leona Bell, él\
-Lánya: Alexis Chandler, él\
-Élettársa: Katie Thomas, él\
Foglalkozás: Ezredes, Szabadság Harcosainak vezetője\
Testmagassága: 186cm /205cm\
Testsúlya: 83kg /232kg \
Szeme színe: Zöld\
Haja színe: Fekete\
Bőre színe: Fehér\
Különleges ismertetőjel:\
Repülési sebesség: Ön erőből képtelen rá (páncélban: 1125 km/h)\
Egészségi állapot/ betegségek: Dohányzik\
Életrajz\
Houston egyik csendesebb környékén született a ma élő katona, Tyson Chandler. Kellemes környék, jó ház. Csak a család sandított egy kicsit. Mivel nem apa és anya volt, hanem egy nagyapa. Ő nevelte a fiút. Nyugdíjából tartotta el unokáját. Ami nem kevés volt, hisz háborús hős volt, és kellően megfizették azért, hogy védte Amerikát a szükség óráin. Kemény, és szigorú volt, de mikor Tyson társaságát élvezte, egy áldott kedves idős öregúrrá változott. Így a fiú igen jó nevelést kapott, sok szeretettel. Különleges bánásmódban részesűlt. Nem járt óvodába, a nagyapa tanított meg neki mindent, amire szüksége lehetett annyi idős korban. Sőt, még többet is. 6 évesen már tudott írni olvasni, na de nem hibátlanul, ám sokkal jobb volt mint kortársai. Büszke lehettet kiemelkedése miatt, de csak egészen a harmadik osztályig. Ott már olyan lett, mint az átlag gyerekek. Tanult, és játszott, élete normálisan ment. De elkezdett érdeklődni az iránt, hogy szülei mért nincsenek. Mért a nagyapja neveli. Zavarta a dolog, és elérkezett a „nagy beszélgetés” ideje. Tyson megtudta, hogy anyja a szülésbe bele halt, és apja pedig mint mentős, dolgozott de egy kamionnal ütközött, így elhunyt. Mint gondviselő, Erick vette magához. Akiről megtudta a fiú, hogy katona volt. Több kitüntetéssel büszkélkedhetett, és rengeteg érdemel. 5 nyelven beszélt, és hatalmas tudást birtokolt. Tyson az ő nyomdokaiba akart lépni, és erre 10 évesen határozta el magát teljes mértékben. \
Mind az azzal járt, hogy nagyapja lett a kiképzőőrmestere. Míg az általános iskolát járta, minden nap, délután az edzéseit végezte. Nem voltak addigra barátai, és kora béli társai, kik komolyabban foglalkoztak volna vele. Így egyedül lépett a tinédzser korba. Nem volt korábban barátnője, és közelebbi kapcsolata bárki mással, csak a gondviselőjével. Talán nem is akart, hisz élete addigi részét komoly elhatározásban töltötte. Gyerek fejjel vágott bele az egészbe, és ekkora elszántságot, még Erick nagyapa sem várt el. De megtörtént. Gimnáziumba jelentkezett, ami igen neves volt Houstun-ban. Elszántsága azon idő alatt is töretlen volt, tervei egy katonai főiskolán jártak, és a seregben. Nem torpant meg, tanulmányai igen jól haladtak, és szépen. Átlaga jónak bizonyult, így a tovább tanulás nem volt bökkenő. 18 éves koráig. Pont születésnapján, mikor nagyapjával ünnepelt. Szívrohama volt Erick-nek... bele halt... A távozása igen nagy gondokat, és keserűséget szakított Tyson nyakába. A lakást munka hiányában elárverezték fejje fölül, és ő egy albérletben kötött ki. Nehezen tudta össze egyeztetni az éjszakai munkát, és a tanulást, és ez eredményein is meglátszott. Álma szétfoszlani kezdett. Egészen addig, míg nem egy nap, keresztanya, ki elhunyt apja testvére volt, fel nem vette a kapcsolatot, a fiúval. Támogatta őt mindenben, és segítette. A gimnázium kijárása után, bekerült egy New Jersey-i Katonai főiskolába. Költöznie kellett, hogy álmait megvalósítsa, ami addigra, csak sokasodott. Hisz azt akarta, hogy nagyapja, és szülei is büszkék legyenek rá, még így is, hogy nincsenek vele. Az iskola mellett, sok más mindent is elvégzett. Jogosítványt szerzett, motor, és kocsivezetésből. Megtanulta a német és francia nyelvet haladó szinten, és néhány küzdősportot is elsajátított. Elsősegély nyújtás mélyebb ismereteiben is járatos, csak úgy mint a számítástechnikába. A leélt 20 éve alatt, rengeteg tudásanyagot halmozott fel, amik egy remek emberré faragták. Nem befolyásolta senki, bár magányos volt, viszont kezdett némi kis ideje lenni arra, hogy magánélete is legyen. New Jersey-ben, folytatta a munkát, és az iskola végzését, amihez olyannyira hozzá szokott, hogy végre magával is törődhetett. Kapcsolatokat létesített, és barátai lettek. Igazán jó élete volt. A keresztanya, Leona látva, hogy a férfi már meg áll a két lábán, kilépett a képből. Tyson szépen haladt. De az addig felépített kapcsolatokat, ismét megszakította, mivel belépett a seregbe. Megkezdte szolgálni a hazáját. Tizedesként indult a pályafutását, de kiemelkedő, és kitartó munkájának, meg volt a gyümölcse, és az egészen a százados rangig kísérte. 24 évesen, részt vett az AIM elleni egyik felderítésen. De sikertelen volt. Legalábbis az ő részéről. Elfogták, és a Raftra küldték. Majdnem, egy évig volt fogoly, és úgy tűnt ott leli halálát, míg nem egy zűrzavar közepette kiszabadult. Máig sem érti hogy, de meglépett. Viszont mind az akkora trauma volt a számára, hogy az agya blokkolta az emlékeit, és csak foszlányok derengenek neki. Egy vöröses lény, és sikoltások, halál minden felé. Semmi másra nem emlékszik. Visszatértével, a sikeres menekülés miatt, elismerték, és nagyobb tiszteletben részesült. Barry Spancerig ért el a hír, aki kitüntette őt, és a „nehézágyúk” közé sorolta. Cselekedetei, és kiváltságos munkássága még magasabb fokozatba léptették a férfit. Egy kiváltságos katona lett, aki különös felszerelést kapott szolgálati ruhának. Még pedig egy páncélt. Komoly elektronikai szaktudósok által létrehozott ruha. Ami számos előnyt adományozott Tyson számára. Spencer egyik különleges katonája lett. Konkrétan, már nem a seregben szolgál, mivel néha különös megbízásokat kap, és vállalkozik rá. Egy fegyver lett, aki hazájáért cselekszik. U.S.A. és azon belül New Jersey-t szolgálja. Az elmúlt katasztrófák végeredménye képen még inkább. Munka köre mellett, a menekült táborokat is szemmel tartja, és a határokat is erősen védi, hála speciális felszerelésének. Tyson „Patriot” Chandler a New Jersey katonaság teljes körű szolgáltatásait élvezi, és feladata, a hazája védelme és az újdonsült Amerikai Szövetséges Államok szolgálója. Egy igazi Hazafi... \
Szakértelme:\
Beszéli a németet, és a franciát egy aránt, illetve jogosítványa van autóra és motorra is. Ezredesi rangban van, ezzel együtt jár az ahhoz tartozó ismeretek. Taktikus, előre gondolkodó és stratégikus. Tud első segélyt nyújtani, magas szinten űzi a bokszot és a katonai kézi tusát. Rengeteg fegyvert ismer, és képes használni, illetve az electronikához is ért annyit, amennyit a páncélja ellátása megkíván, és még valamivel többet. \
Képességei:\
Az emberi határokon belül, az átlagnál jobb edzettség minden téren.";0;1253536046;1305691660;"Patriot";1866
42739;"Patriot";1085;"94.27.144.160";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 War_Machina_by_theEvilTwin\
Part 14 / 8 - Page 2 War_Machine_VS_Ares_by_Jake_Townsend";0;1252413381;\N;\N;104
42740;"Patriot";1085;"94.27.144.160";\N;"//Előzmény:A Bosszú Angyalainak Tornya//\
Centurio, magasan az égen jelenik meg, átszakítva a köd által alkotott erős mezőt. A páncélja igen szépen vette az akadályt, de amint belépett konkrétan is New Yorkba, érezte az ismét rá nehezedő súlyt. Rohamosan ereszkedett le a levegőből, nem bírta trartani magát. Nem tudott mit tenni, olyan volt számára az egész, mintha több tonna esett volna rá. Mikor 30-40 méterre a talaj fölött lebegett, már képes volt közlekedni. Bár legutóbbi látogatása óta nem töltötte fel teljesen a páncélját, így most körübelül 70 %on lehet. De ez folyamatosan csökken. Igazából nem tudja kit keres, csak abban bízik talál valakit, aki segítheti a munkáját a keresésben. Bár nem hemzsegnek az emberek az utcákon. \
-V.I.K.I.! Kiterjesztett keresést az ARC reaktor használókra New York körzetében!\
Szólítja fel a programot, aki töredező hangon, és sziszegések között nehézkesen, de neki áll a keresésnek. Nem bírja sokáig, hála a remek körülményeknek, de még is talált valamit V.I.K.I.
\
-Egy… h-h-h-halvá-á-ááány jelet fo… gok… a Centr-a-a-a-aaaal Pa…\
Szakad meg, és Centurio páncélja kissé füstölögni kezd. V.I.K.I. processzora kiégett. Teljesen használhatatlan, és a mondandójának felét sem sikerült elmondania, de a páncélos még is értette a lényeget, hogy a Central Park környékén található a legközelebbi ARC reaktor használója. Neki ennél több nem kell, és máris elindul arra felé, amerre a remény halvány sugara hívogatja.";0;1252414229;\N;\N;97
42750;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Késő este\
Az étterem lassan ürül és Rorschach egyre több dühöt kezd érezni. A hajó csendes lesz és már csak egy tucatnyi ember marad a fedélzeten majdnem mindenki visszavonul.
";0;1252438749;\N;\N;1842
42751;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Késő este\
Az étterem lassan ürül és Rorschach egyre több dühöt kezd érezni. A hajó csendes lesz és már csak egy tucatnyi ember marad a fedélzeten majdnem mindenki visszavonul.
";0;1252438772;\N;\N;1839
42752;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Késő este\
Az étterem lassan ürül és Rorschach egyre több dühöt kezd érezni. A hajó csendes lesz és már csak egy tucatnyi ember marad a fedélzeten majdnem mindenki visszavonul.
";0;1252438786;\N;\N;1840
42753;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Késő este\
Az étterem lassan ürül és Rorschach egyre több dühöt kezd érezni. A hajó csendes lesz és már csak egy tucatnyi ember marad a fedélzeten majdnem mindenki visszavonul.
";0;1252438813;\N;\N;1837
42754;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Késő este\
Az étterem lassan ürül és Rorschach egyre több dühöt kezd érezni. A hajó csendes lesz és már csak egy tucatnyi ember marad a fedélzeten majdnem mindenki visszavonul.
";0;1252438816;\N;\N;1838
42755;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Késő este\
Az étterem lassan ürül és Rorschach egyre több dühöt kezd érezni. A hajó csendes lesz és már csak egy tucatnyi ember marad a fedélzeten majdnem mindenki visszavonul.
";0;1252438824;\N;\N;1841
42756;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Késő este\
Az étterem lassan ürül és Rorschach egyre több dühöt kezd érezni. A hajó csendes lesz és már csak egy tucatnyi ember marad a fedélzeten majdnem mindenki visszavonul.
";0;1252438831;\N;\N;1836
42764;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Logan biccent a kicsi csapat felé, amit Tao, Tobi és Morsus alkot.\
- Megvannak. - mondja Morsus - nem mentek el itt vannak nem messze a hegynél.\
- Eddig miért nem szóltál pubi?\
- Próbáltál már atombomba mellett gránát robbanást érzékelni egy hődetektorral? Mert ez a mi kis Galunk.\
Ezzel Logan morog egyet és elindul a hegy felé a pengéit kivonva.\
- Ha lemaradsz ne is kövess minket.\
Mondja a másik három vadásznak és elindul a csatába.\
Sólyomszem felkapja a kart és a tank lyuka foltján illeszti a géphez,a mitől az először szikrát köp.\
- Anyádat... vagy készítődet... szóval... dögölj meg! \
Morogja az íjász majd Martinra néz.\
- Pihenj le és köszi. Keres egy kis kaját. Ha jobban leszel szólj, mert át kell kötni a sebedet vagy kérj meg rá valakit, iylen mocskos kézzel tuti nem nyúlok most sebhez.\
Majd Centurióra néz.\
- Hé te! Nem próbálkozunk a csajommal! - mondja kedvesen mosolyogva. - Segítenél a forrasztással?\
Amikor Cent megteszi felnéz rá érdeklődve. (mivel ős a magasabb)\
- Te miért csinálod ezt? Tudod a hősködést, meg mindent. \
Lassan a tömeg megnyugszik és elfogynak a sérültek, a hőseink is kapnak ételt és italt meg pár fekvő helyett az egyik szálláson ha szükségük lenne rá. A szervezés megnyugszik,d e persze még mindenki fél. Hőseink kapnak pár szabad percet, hogy lepihenjenek.
\
/Nekik nem is kötelező írni ameddig pihennek./\
Elköszön kedvesen Landraftóla viharok ura.\
- Asgard mindig örömmel fog látni fiam.\
Thor Laaksonennek válaszol először.\
- Egyikünk múltja sem dicső, de most a jövőnket akarjuk felépíteni.\
Aztán Vutha szavaira a pörölyét emeli rá és az elnyeli a villámokkal teremtett átkot.\
- Az első lépés. Egy sárkány szabadságot érdemel. Bár hogy is legyen... én büszkén harcolok melletted vagy ellened.\
Mondja egyetértve ha mégis Hall oldalát követné tovább a sárkány.\
- A nővéred elbukik.\
Feleli kegyetlen komolysággal Hallának.\
- A terve átverés és ezt tudjuk, Einar nem lesz az övé bárhogy is jutunk haza. Ahogy Asgardot is elveszük tőle. Nem értünk egyet sok mindenben, de ezért fogjuk jobban uralni asgardot. Ám azt akarom, hogy amikor Galactus elkészül és mit megtámadjuk akkor már ne egy mocskos ármányoktól takart egymást tépő fivérekből álló gyűlés legyen. Asgardiak vagyunk. Ma esküvőt ünneplünk!\
Kiáltja büszkén.\
- Holnap legyőzik Galactust és aztán magát a Halált. Asgard legyőzhetetlen. Készüljetek a ceremóniára.\
Thena megfogja Halla kezét és elrángatja a többiektől.\
- Ha esküdni akarsz rendes ruha kell és ha nővérkének vagy huginak mersz hívni villámmal etetlek meg.\
Mondja megszokott komor hangján, de persze Halla ismeri jól, hogy Thena most igaz barátjaként beszél hozzá.
";0;1252450254;\N;\N;1810
42765;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Nu! Kis megjegyzések Ugye ti is írhattok ide játékosok. Elnézést a tolásokért, de a munka keresés és egyéb bajok bezavartak lassan felgyorsulok, de vigyázok, mert látom sokan beleszoktak a lassúságomba és ők is ritkán írnak Very Happy\
Kontinuitás\
Sokan kérdeztétek ez hogyan megy. Ahogy észre vettétek az elhunyt karakterek (a két izom testvér) amikor meghaltak reneszánszon is meghaltak szóval a dolgokban van párhuzam. Ahogy Landraf is feltámadt. (bár a jk ezt nem tudta és kicsit aggódott is Very Happy) Szóval a dolgok egybe forrnak ahogy az élmények is és minden összeillik lassan Smile";0;1252450667;\N;\N;1735
42766;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Skullfire szótlanul figyel, de még vannak dolgok, amik zavarják, mint például violator és Pitt, akik bár nem tesznek semmit, de mégis gyanúsak a mutánsnak. Az angyal kérdésére Skullfire a legegyértelműbb kérdést teszi fel. Mivel a klónok, Skullfire és Hood közös tudata egységes így ez érdekli valószínűleg a legjobban. Aztán előre lép, de megtorpan, mert más is eszébe jut.\
- Két... kérdésem van. - kérdi nyugodtan a kék tűzlény - Kik vagyunk mi? - utalva Szellemlovasra és magára\
Aztán kihúzza magát és az angyal felé fordul, de a lángjai úgy csapkodnak mintha azokat az angyal fényes aurája szélként fújná.\
- Miféle háború folyik itt?
";0;1252451065;\N;\N;1852
42768;"Mr. Adrenalin";1235;"79.122.112.218";\N;"Öööö... Adrenalin nem halt meg, csak meg akart. De Magneto megmentett Smile";0;1252468799;\N;\N;1735
42780;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Kapok végre egy kis ételt és italt, miután végeztünk a sérültekkel. Ez jól fog esni… \
Bevittem mindenkit, ahogy Serena kérte, és most itt a jól megérdemelt pihenés. Kis étellel és itallal járkálok, és észreveszek egy nagydarab fickót… aki zöld…\
Hulk?! Öregem, őt mindenki ismeri, és Serena is mintha mesélte volna, hogy találkozott vele! Odamegyek hozzá, és mosolyogva köszöntöm. Talán sikerül megszereznem az autogramját!\
- Sz’asz! Te Hulk vagy, ugye? Heh, végre! Nem én vagyok az egyetlen szupersztár itt! Kérsz kaját?";0;1252486220;\N;\N;1810
42781;"Serena Davidson";478;"94.44.16.124";\N;"Emily még tett egy megjegyzést Davis szavaira, de én nem szóltam már semmit. Reméltem, hogy Magneto megelégszik azzal, amit mondtunk neki és nem akar majd sokkal több mindent hallani. Megdöbbenve sikerült tapasztalnom, hogy az állítása szerint mindenről tud. Vajon mégis honnan? Érdekelt a kérdésére a válasz és valahogyan mégsem. Az ajtó felé mutatott, ahol egy nő lépett be rajta, Davidson? Emily? Hiszen akkor ez lenne a „mi Emily-nk” jövőbeli énje? Hogyan lehetett az a családneve, mint az enyém? Közben megérkezett még valaki a helységbe, mire én, vagyis az idősebbik nem fenyegetően állt fel és kezdett üvöltözni. Megdermedtem saját magamtól, hogy mire leszek képest, vagyis mit fogok tenni. Hoppá, én kaptam önkéntelenül a kezem elé a számat, amikor a szajha szó elhangzott és zavartan kapkodtam a fejemet a páros között, mígnem végül az idősebbik Wilhelm is megszólalt. A férje? Akkor Emily Wilhelm felesége lesz a jövőben? Hiszen ez a nő évekkel idősebb nálam, míg a fiam pedig annyira pici és fiatal. Lassan pedig kezdtem egyetérteni Jackie-vel, hogy a legjobb az lenne, ha végre lassan eltűnnénk innen és nem kellene ebben az egészben részt vennünk. A fiamat és Stephanie-t is féltettem ebben a helyzetben, noha nem úgy tűnt, hogy nem tudom megvédeni a jövőben, ha úgy hozná a sors. Igazából meglepődtem a lány hevességén is, olyan volt ilyen szempontból, mint Donald.\
- Szerintem tudja, hogy mi vagy, de ne nagyon juttasd az eszébe – súgtam Jackie-nek sírva még mindig.\
Valamit ki kellett volna találnom, hogy ne az legyen, hogy egymást öljük halomra, amikor össze kellett volna fognunk. Nem fognak a többiek szeretni, de legalább ha úgy látja Magneto, hogy valakit „érdekel” az ajánlata, akkor talán velünk is kedvesebben fog bánni és nem teljesen idegenként.\
- Senki sem szeretne semmilyen bajt itt uram – mondtam, szigorúan néztem Stephanie-ra és Wilhelm-re, hogy maradjanak csöndben és saját magamra is, noha féltem tőle. – Inkább mondja el uram kérem, hogy mi is az ajánlat, amit úgy gondol, hogy előnyös lehet a számunkra, hogy utána mindenki szabadon dönthessen arról, hogy távozni akar-e vagy pedig maradni.\
Ekkor azonban még valaki belépett, noha hozzá már nem intéztem szavakat, végignéztem a társaságon újra, majd pedig újra Magneto-ra pillantottam.";0;1252486532;\N;\N;1829
42801;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Dragon Ball Kai\
22. rész: Dodoria in Terrifying Hot Pursuit! Vegeta Learns the Truth\
Krillin és SonGohan megmentenek egy nameklakót Dermesztőtől, de erre Dodoria a nyomukba ered. Sikerül lerázniuk, ám nem sokkal ezután Vegita is összecsap Dodoriával...\
Part 14 / 8 - Page 2 17026000";0;1252518314;\N;\N;1190
42806;"Magneto";934;"80.98.197.169";\N;"- Nyugalom testvéreim- szólal Adrenalin és a többi Testvériség tag közé. - Nincs itt semmi gond\
Magneto köszönésképpen biccent egyet az újonnan érkezett Wanda felé, majd visszafordul a vendégek felé. \
- Így van, úgy tűnik ezek sosem tanulnak - maszkja alatt cinikus mosoly jelenik meg. - Felépítettem egy Kánaánt itt ezen a szigeten, ahol a mutánsok nyugalomban, békében élhetnek messze az emberiség mocskától, modernizációjától és a rasszizmustól, melyre a demokráciának nevezett rendszerük épül. Külön kerületet építettek a mutánsoknak, elkerítenek minket, miközben arról papolnak mennyire igazságosak. Az én oldalamon láthatjátok a tökéletes társadalom első tagjait, a kapuk mindig nyitva fognak állni az elnyomott mutánsoknak.- Magneto kinyújtja karjait és a mögötte lévő mutánsokra mutat. - Ők régebben mind azért kerestek meg, mert megölték a szüleit, vagy tönkretették az életüket. Nem láttak más kiutat, ezt most megelőzhetitek. De senkit sem fogok kényszeríteni. - Shera hirtelen megjelenik a másik oldalon Jackie és Serena közelében. - Aki akar most elmehet.\
\
Emily szólal meg először Tylerhez, de közben Serenán tartja szemeit, mérges arcot vágva.\
- Azareus halála volt az egyetlen, ami megmentett minket saját magától. Ő értelmesen döntött, racionálisan, a többséget védte. Nektek is valami hasonlót kéne megtanulnotok. \
Mikor Magneto kimondja: \"De senkit sem fogok kényszeríteni\" Emily két ujjával a halántékához nyúl és pár másodpercre koncentrál, erre jelenik meg Shera, aki nagyon megvan döbbenve.\
- Most már látnak téged. - vágja hozzá végül a lány.\
Az idősebb Davis leugrik a falról a földre, de nem töri össze magát, sőt meg sem remeg, simán a talpára érkezik. Mikor a talpa elválik a faltól és a padlóhoz ér, kis szikrák jelentkeznek a talpa és a felület közt. A fiatalabb önmagára néz és elmosolyodik.\
- És még nem láttad azt az idióta pókjelmezemet, amit évekkel ezelőtt viseltem. \
Az idősebb Serena lejjebb engedi a kardját, haragja kicsit lenyugszik. \
- Ha tartottátok volna magatokat a tervhez, akkor Donaldnak sem kellett volna meghalnia. Milyen jövőbe fogunk most visszatérni, nélküle?
\
//Shera oda visz bárkit, bárkiket, ahová akarják//";0;1252524255;\N;\N;1829
42807;"Taikuri";1179;"193.6.168.14";\N;" Némán ballagok, a csapattal miközben igyekszem felmérni a lehetőségeinket. Egyáltalán nem zavar sem a nagy hó, sőt még a fáradtságot is alig érzem hiába nem egy harcban és ütközetben vettem részt bőven volt alkalmam megedződni. Azt pedig mondani sem kell, hogy halkan és óvatosan kell mozognom. Szinte ösztönösen lépek a lehető legóvatosabban és söpröm el egy faággal a magam és a társaim nyomait, hogy lehetőleg, még ha észre is veszik, hogy megérkeztünk ne tudjanak egy könnyen követni bennünket. Egészen sokáig megyünk így a lassan sötétedő hol kietlen, hol erdőkkel tarkított havas hegyek között még nem végül egy barlangba vezet, az utunk ahol kicsit megpihenhetünk és rendezhetjük, sorainkat. Látszólag senki nem szenvedet komolysérülést vagy már korábban megfelelően képzett mágusok látták el őket így ezzel nem igen kell bajlódni egy kis pihenés és már is mehetünk tovább. Bár itt legalább úgy, ahogy biztonságban vagyunk, nem bízok benne, hogy Thorhalla alakja elegendő lesz ahhoz, hogy megvédje, őt ki tudja, hogy milyen veszélyesek leselkednek rá, amíg ebben a formában van. Akár közöttünk is megbújhatnak az árulók bár sajnos a társaim tényleg becsületesnek tűnnek. Az ilyenekkel tapasztalatom szerint mindig sok probléma van, amihez hozzá járul, hogy egyik sem tűnik vezetőnket leszámítva tapasztalt harcosnak. Ha komoly ütközet lesz a nagyja rám, Leif-re és Trisa fog maradni, persze lehet, hogy fognak érni még meglepetések nem vagyok annyira ostoba, hogy alábecsüljem az embereket. Legyen akár társam akár a barátom tapasztalataim szerint a kettő amúgy is nagyon gyorsan meg tud változni. A többiekkel ellentétben nem ülök, le a tűzhöz kicsit beljebb húzódok, a barlang hátsó részébe az egyik bundámat leterítem magam alá a másikat pedig takarónak használom. Miután lefekszem, nem alszom el, egyrészt mert várom Trisa-t más felől pedig éberen hallgatózom hát, ha meg hallok valami érdekeset. Az Einar nevű harcosról szóló mesénél kis híján felugrok. Biztosan nagyon kemény ellenfél lehet és egyenesen az én nőmre vadászik. Remélem, hogy nem találkozunk vele és Trisanak semmi baja, mert akkor nem állok jót magamért.";0;1252524537;\N;\N;1833
42808;"Azareus";201;"80.98.197.169";\N;"Örülök neki, hogy akik itt a hátam mögött vannak mind megvédik apámat és a csapatot. Jól esik. Magneto felajánlja, hogy elmehetünk és megjelenik Shera is végre. legszívesebben azonnal rohannék hozzá, de nem hiszem, hogy apám is ezt tenné. Muszáj szólnom a csapat nevében. Az X-men nevében. \
- Az X-men nem lesz halott, apám halálával. Harcolni fogunk a szebb jövőért. Ahelyett, hogy legyilkolnánk az emberiséget. Az nem béke, az csak egy gyors megoldás, és hosszú távon nem is kifizetődő. Átveszem az X-men vezetését, aki ez ellen a szemét ellen és az áruló követői ellen akar harcolni, valamint az emberek és mutánsok békés együttéléséért. Az tartson velem, menjünk a Kúriába, és vegyük fel a szokásos munkatempót, segítsünk az embereken a városban. Szóval, aki velem van az kövessen. \
Sherahoz megyek és megfogom a vállát, megvárom, míg azok akik tényleg velem tartanak is odajöjjenek. Majd egy utolsó szót szólok.\
- Nemsokára újra találkozunk. \
Sosem éreztem magam ennyire komolynak és elhivatottnak, mint most, lehet csak a düh, lehet a gének, de most ez kellett.";0;1252524901;1252524925;"Zaphire";1829
42813;"Thorhalla";957;"94.44.29.225";\N;"Ez Z-nek Smile\
Part 14 / 8 - Page 2 Tron_by_jasonpal\
Marvel/Disney\
Part 14 / 8 - Page 2 Marvel_Disney_by_Eldelgado\
Néhány sketch\
Part 14 / 8 - Page 2 Even_More_Con_Sketches_by_manapul";0;1252569040;\N;\N;104
42829;"April";1213;"89.132.184.174";\N;"Úgy tűnik, lassan megemészti a hallottakat, én se vagyok teljesen képben, nem sok újságot olvastam, a tévét se bámultam állandóan a fejleményekről. Úgy vagyok vele, hogy ez még túl friss ahhoz, hogy objektívan és átfogóan lehessen róla beszélni, aki meg nem így beszél, azt nincs értelme meghallgatni. Kiérünk a parkolóból, körülnézek, hátha feltűnik valahol egy étterem, de itt a közelben nem látok semmit.\
-Van egy hely pár sarokra innen, a kaja nagyon jó, bár nem túl olcsó. De ne aggódj, mondtad, hogy nincs nálad pénz, úgyhogy meghívlak. A bankok még működnek, majd ha meglesz a bankkártyád, te is meghívsz egyszer. - Kacsintok is egyet a mosoly mellé. Igazából csak azért tettem hozzá, hogy majd ő is meghív engem, hogy ne érezze ezt szívességnek, akkor biztos megint köszöngetni kezdene. Nem állok azért olyan rosszul anyagilag, hogy ne heverjek ki plusz egy ebédet.\
-Csak pár perc innen, arra van - mutatok az egyik irányba, és el is indulok újdonsült barátnőmmel.\
-És mondd csak, arra emlékszel, miért akartál Svédorságba menni? Ott éltek a rokonaid, vagy ilyesmi? - Teszem fel a kérdést, csak amolyan társalgásképp, amíg bandukolunk.";0;1252598227;\N;\N;1763
42830;"Max Evans";1217;"94.27.226.129";\N;"A csapat készen áll a csatára. Logan jelzi, hogy a kis négyesünk megindulhatna végre az ellenfél felé, hogy az első számú problémát ki iktathassuk végre. Mielőtt elindulnék gyorsan széthúzom a kabátom, hogy a pisztolyt elhelyezzem egy alternatív helyére, a pisztolytáskába a hónom alatt. Ez után megpróbálom felvenni Logan tempóját és követem a hegyig. Közben hátra pillantgatok néha az északi istenekre, majd Galactusra és az építményére, utána ismét az istenekre. A menekülteket és a felmentő csapatot most nem látom, de úgy gondolom ez most nem is nagy baj, bár nagyobb biztonságban érezném magam egy kis hátvéd csapattal. Mikor a hegyhez érünk gyorsan végig tekintek a zónán ahol lezuhant az ellenfél, ha látószögben állok, majd várom a tervet.";0;1252601283;\N;\N;1810
42831;"Trisa";679;"89.134.9.139";\N;"Leifen látom hogy valamiért kerüli a tekintetemet, de amikor rám is néz zavarban lesz. Ez csak egy újabb mosolyt csal az arcomra, bár arra gondolni sem merek hogy Murhalbol ez vajon mit is válthat ki. Abban reménykedem hogy nem lesz féltékeny, bár különösebb oka nem igen volna. Hiszen a földön csupán én csak a testőre vagyok, semmi több, másban nem egyeztünk meg, de mégis, kezd olyan érzésem lenni mint ha mégis többet akarna, igaz otthon csak egyszer kerültünk egy ágyba, de az nem jelent túl sokat. Elkapott minket a hév, csupán ennyi. Nem szeretném ha bármi miatt is túlzottan féltékeny lenne majd.\
A fiúk ahogy látom időközben elkezdtek érdeklődni a ketrecharc iránt. Bár lehet hogy ez így első hallásra elég érdekesnek tűnik, valójában nem egy leányálom. De a kérésükre el kezdek nekik válaszolni.\
<- Nálunk a földön a nők egyenrangúak teljesen a férfiakkal. Vannak női katonáink is igaz nem sok de akad. De ez most lényegtelen. A Ketrecharc nálunk egy olyan dolog tulajdon képen amit a törvényeink tiltanak, mégis sok embernek ez a kedvenc szórakozása amikre fogadásokat kötnek meg hasonló. Egy ketrecbe beengednek két harcost, és az a lényeg hogy a másikat vagy megöljék, vagy harcképtelenné tegyék. Nálunk Mutánsok esetében az előző gyakoribb volt. Én még talán tíz éves is alig voltam, amikor ebbe belefogtam, igaz nem volt sok választásom. Eleinte persze nem tettek be a ”nagykutyákhoz” csak később olyan három-négy évvel utána. Szóval elég mocskos dolog ez a ketrecharc nálunk. De bevallom őszintén, én azért élveztem amíg tartott.>\
Válaszolom nekik, hogy miből is állt ez, és hogy én körülbelül mikor fogtam hozzá. A mutáns képességem megjelenése, és a pályafutásom kezdete előtt igaz egy bő év eltelt, de ez csupán csak arra szolgált akkoriban, hogy valamennyire ki tudjam tapasztalni az erőmet. Egy halkat sóhajtok miközben a tűzre meredek.\
<- Bevallom, azért néha hiányzik is. Szerettem harcolni.>\
Mondom halkan, bár tekintetemen túl sok bánkódás e miatt nem olvasható ki, Thordin márik kérdésének is eleget teszek.\
<-Trisanak hívnak>\
Válaszolom meg neki. Majd tekintetemmel Muzrhal felé pillantok, és intek neki a fejemmel hogy jöjjön oda hozzánk, és ne különcködjön annyira.
";0;1252601300;\N;\N;1833
42832;"Azareus";201;"80.98.197.169";\N;"A Comicsinvest- nek van egy darabja belőle, itt megtalálhatod: http://www.comicsinvest.hu/bolt/kepregeny/olvas/7868\
Megjegyzem nem érdemes rendelni tőlük, mert sok a papírmeló, sokba kerül a postázás, viszont ki lehet menni hozzájuk a Szugló utcába, tőled sincs messze.\
Más: Neil Gaiman szerény könyvespolca(i) és egy fotel.\
http://blog.shelfari.com/my_weblog/2009/09/neil.html";0;1252601531;\N;\N;9
42833;"Thorhalla";957;"94.44.29.225";\N;"Ah köszi szépen Smile Majd ha lesz képregénybörze első körben ott próbálom majd meg levadászni ezt.";0;1252602589;\N;\N;9
42834;"Martin Davis";1175;"84.224.71.255";\N;"Elképedve néz saját időkori alakjára. Fel sem tudja fogni, hogy ez hogyan is lehet ő. Főleg, hogy még falra is tud mászni. Viszont a pókjelmezre, hitetlenkedve megcsóválja a fejét. Nem is nagyon tud és nem is szándékozik bármit is mondani. Magneto hangja az, ami kizökkenti és inkább ráfigyel, elkerülve azt, hogy saját magát kelljen figyelnie. Mintha ezzel elérhetné, hogy ott se legyen. Viszont Magneto szavai legalább annyira elgondolkodtatják, mint a helyzet, amibe most keveredett. Viszont végiggondolja a dolgot. Most van egy jólfizető politikai állása, ahol nem is kell titkolnia, hogy mutáns, hiszen nyílt titok. Elfogadják, tisztelik. Talán ezek után már az a nő sem jelenik meg többet nála, bár a biztonság, amit itt tudnának neki nyújtani mindenképp csábító. Látszik rajta, hogy vívódik, mérlegel, de végül az a bizonyos mérleg elbillen az egyik irányba. Szépen megindul a nő irányába, aki elvileg vissza viszi őket. Talán rajta látszik igazából, hogy tényleg fontolóra veszi a maradást, de a karrier ugyebár nagy úr és az a sejtése, hogy fel kellene adnia. Nem szándékozik többet idős önmagára nézni, sem megszólalni.";0;1252605201;\N;\N;1829
42835;"Vutha";1203;"84.2.71.191";\N;" Thort figyelem, s azt ahogy megszünteti az átkot, majd még fűz hozzá néhány szót felém is. Mosoly felé jelenik meg a pofimon, majd végig mérem az ott lévőket, s Einarra nézek, majd fel is nevetek.\
< - Szokj hozzá Einar, hogy ez így megy, s örülj neki, hogy a választottad lesz a párod, s nem egy vadidegen. - > majd egy kicsit elhallgatok, s veszek egy mély levegőt.\
< - 30 éve lettem száműzve, így nem tudom, hogy mi is történt pontosan. Csupán napokkal korábban beszéltem egy halandó idős férfival, ki Thorhalla halandó énjével élt együtt, mint komornyik, s neki mesélt leendő párod egyik halandó kutyája, hogy mi is történt az elmúlt félévben. Érdekes és zavaros történet, amit egyszer megosztok veled, ha akarod Einar. - > hangom nyugodt, miközben lepillantok az asgardira. Hát igen, ha felemelem a fejem, akkor hosszában nem foglalok annyi helyet legalább, s mivel a tekintetemben nincs lenézés, ezért csak nem veszi annak. Főleg, hogy tekintetem átsiklik Hallara és Thenara, ahogy távolodnak.\
„- szerelem milyen furcsa dolog. Képes oldalakat összekötni...-” morgom saját nyelvemen elgondolkozva, majd az égre emelem a tekintetem „- Hiányzol Sofy. -” sóhajtok egyet, s tekintetem a környéken végig siklik. Majd újra Einaron megállapodik, s ha érdekli az a történet, amit Olaftól hallottam, akkor elmondom neki.
";0;1252611116;\N;\N;1810
42836;"Azareus";201;"80.98.197.169";\N;"https://www.youtube.com/watch?v=koAiawShQyE&feature=PlayList&p=503C81527FE706CD";0;1252611163;\N;\N;39
42837;"Taikuri";1179;"193.6.168.14";\N;" Éppen békésen pihennék és hallgatóznék tovább, amikor egyszer csak oda jön hozzám valaki. Először nem ismerem, fel a hangját csak azt tudom, hogy nem Trisa az. A mellettem fekvő fegyverem markolatát megszorítom, egy pillanatra miközben kinyitom a szememet. Szerencsére csak Leif hozta meg a vacsorát. Egy köszönésnek szánt biccentés után veszek az ételből majd egy ideig szótlanul figyelem a többieket. Furcsálkodva nézem, hogy szerelmem milyen könnyedén beilleszkedett a csapatba és hogy milyen bátran harcol a többiekkel együtt. Én mióta régi harcos társaim elhullottak mellőlem magányos farkas vagyok és csak saját magam érdekeit nézem. Most sincsen, ez másképp bár csak annyit szeretnék, hogy végre visszatérhessek a midgardra és élhessem tovább az emberi életemet. Igaz az sem egyszerű, de legalább a magam ura lehetek, és nem kell holmi őrült varázslónők parancsait teljesítenem. Nem gondolkodhatok, azonban sokáig szívem hölgye magához int engem én pedig azonnal siettek is hozzá. Kicsit jobban örültem volna, ha ő keresi a társaságomat, hiszen elvileg több van közöttünk, mint bajtársiasság. A nő érzéséiben azonban nem vagyok olyan biztos, mint a sajátomban. Legyek bármelyik formában is pontosan ugyan azt a hevítő szerelmet érzem és szinte minden szabad percemben rá gondolok. Amikor oda érek, leülök mellé és magamhoz húzom, bár vastag bunda megvédi és nem hidegre érzékeny emberi testét viseli, tudom, hogy mennyire fázós. Talán értékelni fogja a gesztust, hogy melegíteni próbálom és gondoskodok róla. Ennél többet, azonban alig ha tehetek, hiszen ő éppen olyan harcos mint én nem alacsonyíthatom le azzal hogy folyton megvédem vagy túlzottan korlátozom őt a személyes szabadságában. Beszélgetni viszont nincsen kedvem így Trisa-t magamhoz húzva hallgatom, hogy mit mondanak a többiek.";0;1252612259;\N;\N;1833
42838;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai eladási adatok - 2009. augusztus\
Képregények eladási listája - TOP 10\
1. Blackest Night #2 (DC)\
2. Captain America: Reborn #2 (Marvel)\
3. Batman and Robin #3 (DC)\
4. Green Lantern #45 (DC)\
5. Ultimate Avengers #1 (Marvel)\
6. Dark Avengers #8 (Marvel)\
7. Uncanny X-Men #514 (Marvel)\
8. New Avengers #56 (Marvel)\
9. The Marvels Project #1 (Marvel)\
10. Blackest Night: Batman #1 (DC)\
Kiadók piaci részesedése - TOP 3\
1. Marvel - 39,70%\
2. DC - 33,16%\
3. Dark Horse - 4,62%\
Part 14 / 8 - Page 2 94220319";0;1252612481;\N;\N;1181
42841;"Thorhalla";957;"94.44.28.192";\N;"Egy előkelőbb étterem nem messze a Somerset-i kórháztól. Az egyszerűbb ételektől egészen a luxus ételekig bármilyen kapható itt, ha a vendég kellően a pénztárcája mélyére tud nyúlni.\
Part 14 / 8 - Page 2 Somerset_house";0;1252642547;\N;\N;1855
42842;"Thorhalla";957;"94.44.28.192";\N;"Miután végeztem a saját magam leporolásával kidobtam a legelső kukába az üres poharat, amiből időközben a forrócsoki is kifogyott. Hálásan mosolyodtam el az ebéd meghíváson, nem tagadom, de nagyon jól fog esni. Szóval működtek a bankok? Ezt igazán örömmel hallottam, noha fogalmam sem volt arról, hogy mennyi pénzem is volt rajta, vagy hasonlók. Volt otthon mindig elég és Olaf volt az, aki vásárolt, csekkeket fizetett, a szüleimnek amúgy is sok volt és nekem sem kellett soha sem szűkölködnöm sem a munkám, sem miattuk, sem pedig a könyveim miatt. Azt sem tudtam, hogy miként lehet egyedül meglenni, most így utólag értem meg, hogy ami eddig számomra hatalmas nyugalomnak és teljesen megszokottnak számított az mások számára maga a luxus lehetett. Komornyik, soha sem kérdeztem rá, hogy hány ember engedhette meg magának, nekem mindez teljesen normális és megszokott volt. végül el is indultam April oldalán abba az irányba, amerre vezetett és mondta, hogy az étterem megtalálható. Minden annyira más volt itt, mintha egy teljesen új világba csöppentem volna bele, és iszonyúan nem találtam a helyemet. Reméltem, hogy néhány nap alatt visszazökkenhetek a megszokott kerékvágásba és nem kell majd ilyen nyomorultul éreznem magamat, mint ebben a helyzetben. A lányra pillantottam a kérdése után, valami rémlett ezzel kapcsolatban, tudom, hogy kimondtam, de így utólag ez is olyan butaságnak tűnt. Mindegy, igazából azt sem értem, hogy miért csináltam ezt, majd ha újra emlékszem, akkor talán minden tiszta lesz.\
- Nincsenek rokonaim arra a legjobb tudomásom szerint – ismertem be. – Igaz, hogy Stockholmban születtem, legalább is feltehetőleg, mert ott az egyik kórház lépcsőjén találtak meg néhány órás koromban, utána árvaházba kerültem, majd pedig nevelőszülőkhöz, akik meghaltak, majd végül ezek után fogadtak örökbe Smith-ék, akiket most már szüleimnek és a családomnak nevezek. Úgy emlékszem, hogy valamit megtudtam az igazi szüleimmel kapcsolatban és annak szerettem volna utána járni. Legalább is erre emlékszem. És te? Idevalósi vagy ebbe a városba?\
//Folytatás: Étterem//
";0;1252643336;\N;\N;1763
42847;"Thorhalla";957;"94.44.28.192";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Deadpool_team_up_cover_by_Eldelgado\
Part 14 / 8 - Page 2 Magdalena___Ebas_by_SeanE\
Part 14 / 8 - Page 2 _SPIDERMANS_SACRIFICE__by_SilentDeath007";0;1252649103;\N;\N;104
42848;"Thordin";1180;"94.27.165.175";\N;"Az igazi mestermű Smile\
Part 14 / 8 - Page 2 Thor_Study_by_YourArtTeacher\
Thor, és a közlekedés Smile\
Part 14 / 8 - Page 2 Thor_by_akireru";0;1252652977;1252653041;"Thordin";14
42854;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. szeptember\
Ultimate Avengers #2 - The Next Generation (2. rész)\
Írta: Mark Millar\
Ceruza- és borítórajz: Carlos Pacheco
\
A VÖRÖS KOPONYA EREDETE! Még alig heverte ki Amerika Kapitány első, kis híján halálos találkozását a Koponyával, máris kezébe veszi az ügyet, és üldözőbe veszi rémisztő, új ellenfelét, valamint annak terrorista megbízóit! Eközben Nick Fury felfedi a Vörös Koponya borzasztó titkát, és ezzel beindítja a Bosszú Angyalai Projektet, amely egybeesik Gregory Stark, Tony jóval okosabb és gazdagabb bátyjának érkezésével is! Csatlakozzatok MARK MILLAR (The Ultimates) és CARLOS PACHECO (X-Men) legújabb, pörgős, akciódús fejezetéhez ti is az év legnagyobb, legdurvább sorozatában!\
Part 14 / 8 - Page 2 49563437";0;1252676029;\N;\N;1181
42855;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Jól vigyázz.";0;1252676117;\N;\N;178
42856;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. szeptember\
Marvel Zombies Return #2\
Írta: David Wellington\
Ceruzarajz: Andrea Mutti\
Borítórajz: Arthur Suydam
\
Vigyázat! A zombik célba vették a Stark Vállalatot! Vajon képes lesz Tony Stark legyőzni a palackba zárt démont és elpusztítani a szörnyeket a folyosókon? És hogyan tudná James Rhodes megóvni főnökét az élőhalott húszabálók megállíthatatlan hullámától? \
Part 14 / 8 - Page 2 42129876";0;1252676903;\N;\N;1181
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:32

42870;"Shadow";715;"81.182.233.25";\N;"//előzmény: Bálterem és étkező//\
Hallgatom azt amit a fiú mond, s figyelem ahogy összeszedi a cuccait, majd megindulunk kifelé. Lassan lépkedek, hiszen nem sietünk sehova, s sokan alszanak is már, azaz csak nem zavarnak minket sokan. Amint elérem az egyik korlátot, akkor neki dőlök, s onnét nézek Antonyra kedvesen mosolyogva. Pár pillanattal később, már kérdően pillantok rá, miközben hosszú fekete hajamat kibontom, s hagyom, hogy a had lengedezzen a szélben.\
- Ott voltál te is a polgármester beszédénél – mondom nyugodt hangon. - láttál is akkor, ahogy én is téged. - lehajtom a fejem, s lehunyom a szemeimet, de arcomon mosoly ül. - Érdekes egy nap volt. - teszem hozzá csendesen, majd ahogy szemeim lassan kinyitom a fiú szemébe nézek. - De előbb, mond, hogy mit szeretnél mondani, hallgatlak. - kedves, s nyugodt a hangom, de valahogy érzem, hogy nem csak eme alakban látott akkor, bár akaratom ellenére történt az alakváltás, s ha szerencsém van, akkor csak farkasként látott, s máshogy nem. Ha mégis, akkor jól tudom, hogy el kell varrnom a szálakat, csak azt nem tudom, hogy itt hogyan szokás. Valahogy úgy érzem, hogy azaz egyszerű papíros módszer nem sokat ér, mert nincs semmi visszatartó erő olyanoknál, akiket nem köt más a céghez, vagy más hasonló cégekhez. A régi szabályok szerint el kéne tennem az élők sorából, ha túl közel kerülne hozzám, de most kitudja. Annyi biztos, hogy meg kell tudnom, hogy mennyit tud, aztán majd Millerrel beszélni négyszemközt. Aztán meg persze Sakura fejével is beszélhetek, hogy mégis mi volt az a jelenet, de ezzel ráérek még foglalkozni, csak szépen haladjunk sorba. Előbb Antonyval beszélgetek, aztán majd kiderül, hogy mi is lesz utána. Lehet egy alvás is lesz közben, lehet, hogy nem.\
Arcomon ott a kedves mosoly, s kíváncsian várom, hogy mit is fog mondani a fiú.";0;1252704039;\N;\N;1835
42876;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"- Igen, gyermek. Valaha a most Szellemlovasnak nevezett lény volt a polgármestere ennek a nehéz sorsú városnak. Michael Munroe. Az ő szelleme és ereje él tovább most benne és Skullfire-ben. Dormammu pedig egészen idáig rejtőzködve élt pokoli birodalmában. Egyetlen célja, hogy az élők földjére, vagyis ide kerüljön, mert az élő emberek energiája olyan hatalommal ruházhatná fel, mellyel bármely világot, a Mennyek Birodalmát, a Földet vagy akár Asgardot is leigázhatná könnyűszerrel. De nem juthatott át ide, egészen addig, amíg a mágikus erejű köd miatt meg nem vékonyodott itt a határ a Föld és a Pokol között. Most már csak egy nagy erejű átjáró kell neki, melyen keresztül átkerülhetne ide. A kisebb és közepes erejű démonok már el is kezdtek átáramlani, de az ő erejéhez a kapunak még nőnie kellett volna. Ám most a Mennyei Fénnyel megsemmisítettem a kaput. \
Ekkor Rosiel a meggyötört Violátor és Pitt elé repül. \
- Árnylények. A polgármester a képességeivel tökéletes alany volt Dormammu számára. Az ő lelke be tudta fogadni az ő erejét, és vissza tudtátok küldeni ide, hogy Kulcsként használjátok. De azzal óriási hibát követtetek el, hogy elvettétek tőle jogos jutalmát, hogy a Mennyek Birodalmába kerüljön. Ő oda tartozott volna, ezért a mi Kulcsunk. Tehát ti törvénytelenül vagytok itt. \
- Nem egészen, Fénylény.\
A sötétből ekkor egy eltakart arcú, kék bőrű alak lép elő. Az auráját körbelengi ugyanaz a démoni erő, amely a többi rémet is. Pitt és a Violátor elmosolyodnak az alak láttán.\
- RAZIEL! VÉGRE!\
Part 14 / 8 - Page 2 46270774\
Rosiel felé fordul.\
- Úgy. Te vagy hát a harmadik közepes erejű Árnylény, aki átjött. Három jelenlétet éreztem. Feltételezem, te vagy a vezetőjük. Kicsit elkéstél.\
- Másutt volt dolgom, Fénylény. De ne aggódj, eljön a napja, hogy te és én összecsapjunk… csak nem ma. Ugyanis te most visszatávozol a birodalmadba.
";0;1252766324;\N;\N;1852
42886;"Magneto";934;"80.98.197.169";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Dojo_port";0;1252778917;\N;\N;1856
42887;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"\
A férfi még egy ideig szótlanul méricskél, de nem ugrik be neki, honnan lehetsz ismerős, így inkább felhagy lyukacsos emlékezetének foltozásával.\
-Hehehe! Ez a könyv, nem olyan könyv fiacskám. Ez a te könyved! - Mondja elkerekedett szemekkel, miközben ujjával a mellkasadat bökdösi.\
-A tiéd, fiacskám, és nem te írtad, hanem rólad írták! Ez az a könyv, amiben benne van minden, amit valaha elkövettél, minden bűnöd, minden egyes hazugság, a legapróbb lopás is! Tudod, páran még visszakerülnek innen, akiknek túl vékony a könyvük, vagy éppenséggel olyan vastag.\
Bizalmasan közelebb hajol, egyik kezével eltakarja száját, úgy súg oda neked pár szót alig artikulálva.\
-Azt mondják, Hitlert is visszaküldték... Tudod, démonként! Azt mondták, olyan nehéz volt a könyve, hogy nem tudták leszedni a polvról, így inkább hagytáka helyén, és visszaküldték. Azóta is csak íródik. Ki tudja, talán egyszer leszakad a polc, és ő lesz itt az új fejes... Tudod... Lucifer helyett.\
Körbepillant, hátha valaki meghallotta rémesen titkos mondanivalóját.\
";0;1252779349;\N;\N;1418
42888;"Magneto";934;"80.98.197.169";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 2008-06-12_japan_kert";0;1252779365;\N;\N;1857
42892;"Azareus";201;"80.98.197.169";\N;"- Ez érdekes. Amúgy az én könyvem se lehet semmi, ha már ott tartunk. Sok hülyeséget csináltam életemben, és nekem már évekkel ezelőtt ide kellett volna kerülnöm. Tényleg, jó sokszor volt halálközeli élményem, a két ujjamon nem tudnám megszámolni. Aztán sok bűnözőt öltem meg, és sok szüzességet szüntettem meg. Talán engem is visszaküldenek. - kicsit elgondolkodtam, és megsimítottam a borostámat. - Legalábbis remélem. \
Kicsit eltávolodok a fickótól, miután elmondta a magáét, közelebb hajolva. Nem túl kellemes társaság közelről. \
- Szóval mikor kapjuk meg ezt a könyvet? Akarok röhögni egy jót. - mondom mosolyogva és felsóhajtok, miért nincs itt egy jó csaj akivel tudnék flörtölni.";0;1252780816;\N;\N;1418
42893;"Thorhalla";957;"89.223.225.224";\N;"Egyelőre még mindig nem reagált más csak Olaf, de legalább így sokkal gyorsabban kapott választ a saját kérdésére, mintsem amikor végig kellett hallgatnia a többieknek szánt válaszokat. És legalább nemcsak olyan dolgokat hallott, amiből semmit sem ért, hanem végre kezdte ténylegesen is megérteni azt, amiről itt folytak a dolgok. Akkor az a narancssárga tűzben égő valami mégiscsak a polgármesterük volt, hihetetlen. Tudta egyáltalán, hogy az a férfi mutáns volt? Nem emlékezett erre a válaszra, de így most már világos lett. Szóval képesek lettek volna mindent leigázni, ha átjutnak ide? Szóval most már teljesen biztos volt az is, hogy Loki-nak a hibájából tudtak ezek erre a világra átjutni. Mindenért az asgardiak voltak a felelősek? Úgy tűnt, hogy erre a kérdésre is az volt a válasz, hogy igen. Majd, ha egyszer végre Stephanie előkerül, akkor majd lesz egy kellemes beszélgetése a lánnyal, ha már azt a bajkeverő Loki-t nevezheti az apjának.\
- Már elnézést hölgyem, hogy beleszólok, de úgy tudom, hogy Asgardra mindössze a Szivárványhídon lehet eljutni és azt pedig csak egy asgardi vérű személy tudja megidézni a Földre… legalább is így hallottam – mondta Olaf.\
Ami ezek után következett, annak még kevésbé tudott örülni, egy újabb szóváltás következett a démonok és az angyal között, majd pedig egy hatalmas valami érkezett még meg a helységbe. Pedig már úgy örült a svéd, hogy minden rendben lesz, de úgy tűnt, hogy nagyon nem. Egy újabb olyan nagy lény érkezett meg, mint az a kettő, ami itt feküdt előttük a földön, de ez ereje teljében volt, legalább is úgy tűnt, hogy abban van. A démon szerint Rosiel-nek most távoznia kell?\
- Ha a hölgy távozik, akkor azt jelenti, hogy a démonok is távoznak, nem? legalább is a szabályok szerint így kellene történnie, amennyire kivettem Rosiel hölgy szavaiból… - próbálkozott, hátha bejön.
";0;1252781652;\N;\N;1852
42909;"Thordin";1180;"94.27.246.16";\N;"Igen, kicsit félve is írtam ki, hogy \"thor\", mert tartottam attól, hogy Odin az. De végűl a kalapács Razz meggyőzött.\
Part 14 / 8 - Page 2 The_real_spiderman";0;1252834131;\N;\N;14
42932;"Magneto";934;"80.98.197.169";\N;"Akár a kalandomban is felhasználhattam volna ezt a képet:\
[img]http://media.comicvine.com/uploads/3/33806/919722-119_uncanny_x_men_517_super.jpg[/mg]\
X- men vs. Avengers:\
Part 14 / 8 - Page 2 841919-avengersvsxmen\
Izék vs. Valamik\
A marvel darkolós hülyesége, de a kép attól még jó.\
Part 14 / 8 - Page 2 837989-14_dark_avengers_uncanny_x__super\
Random képek:\
Part 14 / 8 - Page 2 824306-x_men_together_by_artgerm_1_super\
Part 14 / 8 - Page 2 848528-x_men_super\
Part 14 / 8 - Page 2 919774-139_x_men_vs__agents_of_atl_super";0;1252864314;\N;\N;104
42939;"Thorhalla";957;"89.223.203.179";\N;"Késő délutánra járt az idő, amikor Tyler megérkezett. Valóban teljesen egyedül volt, fogalma sem hogy merre. Ha körbenézett csak az erdőt látta és a tisztást. Amikor elindult körbenézni, akkor nem találta a többieket, csak a madarak csicsergése és a kellemes késő nyári szél volt az, ami itt volt. De a társai sehol sem, bármerre is indult semmit sem látott, senkit sem talált. Egyszerűen tudta, hogy nem ide kellett volna kilyukadnia, de mégis itt volt és ez messze nem a Kúria volt, hacsak nem valami illuzionista támadta meg őket és amiatt látta azt, amit látott. Hiába kutakodtál egyelőre semmit sem találtál, ami a többiek nyomára vezethetett volna. hamarosan pedig kiértél az erdőből miközben kutakodtál és a távolban pedig egy várost láttál az egyik irányban, míg a másiknál tengert. Mind a kettő viszonylag távol volt, így jó pár órádba is beletelhet mire eléred azokat a helyeket. Amit innen is látsz, hogy a városban fények égnek és nem úgy tűnt, mintha bármilyen károsodást szenvedett volna az a hely. Annyi biztos, hogy tényleg nem vagy New Yorkban, bár még mindig fogalmad sincs, hogy merre is lehetsz. Bármerre is indulsz ezek után néhány perc múlva furcsa halk és mély zúgást kezdesz hallani.";0;1252865625;\N;\N;1696
42940;"Trisa";679;"89.134.9.139";\N;"Csendesen hallgatok végig mindenkit, szegény Vuthanak is kijutott a rosszból élete során úgy tűnik, és így ellát pár tanáccsal. Ő Már átélte mind ezt, amit én is, sőt többet is. Elgondolkodtat az amit mond, talán mégsem kéne akkor egy ”falat” építenem magam köré, azzal a céllal hogy magamat védjem meg másoktól. Talán ezzel másoknak jobban ártanék mint magammal. Nem tudom. Ettől most teljesen elgondolkodom. A bosszúvágynak tényleg ekkora a hatalma? Ilyen nagy árat kéne fizetni, hogy az elérésében mindent elveszítsünk? Nekem már úgy sincs túl sok mindenem. Egyedül Murhalnak köszönhetem azt is hogy nem az utcán kell aludnom. Igen, rajta kívül most semmim sincs, pontosabban senkim. Pontosabban senkim, rajta kívül. Igaz nem szeretnék kötődni hozzá érzelmileg, ahogy azt sem hogy ő se hozzám, de talán erről már elkéstem. Igaz sok tapasztalatom a felől nincs, hogy egy férfi miként és hogyan közelít egy nőhöz, ha azt kedveli, de szinte érzem, hogy ő kötődik hozzám valamennyire. Azonban ez valamennyire úgy érzem, hogy megnehezíti a helyzetemet, hiszen így döntés elé állok. Murhal vagy a bosszú? Túl hamar ismertem meg talán. Talán ha nem szöktem volna ki New Yorkból, és nem találkozom vele, most sokkal nyugodtabb szívvel néznék szembe bosszúvágyam tárgyával. De így… döntés képtelenné váltam. Egy aprót sóhajtok, már nem mondok semmit inkább, de azt belátom hogy Vuthanak igaza van, ha ilyen nagy árat kéne fizetnem a bosszúmért, elgondolkodtat hogy érdemes lenne-e belekezdenem? Nem tudom… Mikor Leif szóbahozza hogy már késő van, csak bólintok egyet, és Murhal felé fordulva szorosan odabújok hozzá és kezeimmel át is karolom, fejemet pedig a mellkasára hajtom. Egy ideig még figyelem is a tüzet majd lehunyom a szemeimet. Hiába vagyok most Thorhalla bőrébe, először érzem magam sebezhetőnek, de remélem hogy azért holnapra ezt ki fogom aludni, hisz tiszta fejjel sokkal könnyebb ezt végig gondolni, vagy majd a feladatunk után, ha Midgardra visszatértünk. Ott sokkal nyugodtabb körülmények közt tudok ezen gondolkodni. Igen, ez lesz, amint hazamentünk első dolgom az lesz, hogy ezeket a gondolatokat helyre tegyem magamban.";0;1252867194;\N;\N;1833
42941;"Thorhalla";957;"89.223.203.179";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Thor_Odin_Loki_by_tonyperna\
És három nem képregényes, Ragnarök kép:\
Part 14 / 8 - Page 2 Ragnarok_WIP_by_saimensez\
Part 14 / 8 - Page 2 Ragnarok_Colour_WIP_by_Apep_Sutech\
Part 14 / 8 - Page 2 Ragnarok_Sepia_Grayscale_by_Apep_Sutech";0;1252870079;\N;\N;104
42942;"Thorhalla";957;"89.223.203.179";\N;"Garmarna - Vänner och Fränder\
https://www.youtube.com/watch?v=GzsISQoEMvg&feature=related";0;1252872744;\N;\N;39
42943;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"\
Hátrébb lép, hosszú körmeit végigfuttatja válladon, majd mellakasadat karcolja össze.\
-82-es évjárat, az egyik kedvencem. - Szinte csak suttog, majd végignyalja ajkait. Egy pillanatig mintha habozna, feléd nyúlna, majd mégis visszakozik, végül szemeiben láng gyúl, a szó szoros értelmében. Ahogy pillantását a tiédbe fúrja, egyszerűen képtelen vagy elfordítani a tekintetedet, mire feleszmélsz, anyaszült meztelenül fekszel kiláncolva egy lángtenger közepén, mégis jéghideg minden tagod, ahogy a tűz felé próbálsz vonaglani, hogy felmelegedj, a lángnyelvek csak méginkább a csontodig hatoló hideget táplálják, mígnem már a kíntól velőt rázó ordításodba remegnek bele a lángcsóvák. És ekkor ismét a csarnokban találod magad, ismét ruhában, a fagytól mégegyszer végigfut hátadon a hideg, veled szemben pedig ott áll a démoni nőszemély.\
-Ez csak egy kis ízeltő, hogy biztosan tudd, hová kerültél. Kell még egy kis városnézés, vagy a tárgyra térhetünk? - Ördögi mosolyától már korántsem az a korábbi kellemes bizsergés fut át rajtad derék alatt.\
";0;1252874856;\N;\N;1418
42944;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"The Cleveland Show\
I/1. rész: Pilot\
Cleveland Brown és fia, Cleveland Jr. elhagyják Quahog városát, hogy új életet kezdjenek Kaliforniában. Útközben megállnak Cleveland szülővárosában, Stoolbendben, ahol Cleveland találkozik középiskolai szerelmével, Donna Tubbsszal. Clevelandben újra fellángolnak az érzelmek a nő iránt, akinek még a két bűnrossz gyereke sem riasztja el...\
Part 14 / 8 - Page 2 24379564";0;1252876665;\N;\N;1190
42945;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Batman: Arkham Asylum\
Batman talán legkomorabb kalandja ez, amelyben az Arkham Elmegyógyintézetben kell helytállnunk. Joker, a Gyilkos Krok, Harley Quinn, a Pingvin, no meg megannyi más, régi ismerős várja, hogy harccal vagy nyomozással megint rács mögé juttasd őket!\
Part 14 / 8 - Page 2 76633055";0;1252880378;\N;\N;1218
42948;"Thordin";1180;"79.122.86.89";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Doctor_Doom_Samurai___Jam_by_mistermoster\
Part 14 / 8 - Page 2 Dark_Reign__by_iergoth\
Part 14 / 8 - Page 2 Spider_man_issue_4_page_1";0;1252940349;\N;\N;104
42953;"HaVoK";1127;"92.249.191.30";\N;"köcsög disney de ez a kép súlyos tőlük Very Happy\
Part 14 / 8 - Page 2 1971179_e5f0_625x1000";0;1252950980;\N;\N;104
42954;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Emlékek 3. – Noé\
Az űrben… senki sem hallja a sikolyodat.\
A Noé űrhajó évekkel ezelőtt elhagyta a Földet.\
A fedélzetén több száz kiválasztott emberrel és állattal.\
Az úticéljuk ismeretlen.\
A sorsuk ismeretlen.\
Eddig…\
Már lehet jelentkezni, amennyiben TÉNYLEG VÉGIGJÁTSZOD A KALANDOT!!!\
Part 14 / 8 - Page 2 85208908";0;1252954528;\N;\N;1723
42955;"Thorhalla";957;"89.223.203.110";\N;"Szerk: Miller-t hoznám, ha megoldható New Jersey ellenére.";0;1252957143;1252957497;"Thorhalla";1723
42960;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Hulk bambán ránéz Jackie-re, majd kikapja a kezéből az ételt, és gyorsan betömi.\
- Kisember étele finom. Ízlik Hulknak.\
Aztán megérkezik Serena, és Hulk elvigyorodik. \
- Fehér hajú lány! Hulk emlékszik fehér hajú lányra! Igen… Hulk mindig éhes. Fehér hajú lánynak van étele Hulknak?";0;1252958418;\N;\N;1810
42961;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Yikes! Ez a behemót csak úgy kikapta a kaját a kezemből! Inkább… nem ellenkezem vele.\
- Fincsi, mi? Bár nem vágom, mi is ez, de… fincsi.\
No, megérkezik Serena is időközben, és mosolyogva biccentek neki.\
- Régi pajtások vagytok, mi? Hogy is találkoztatok pontosan? Már nem emlékszem… És ne aggódj, pihenek én, hisz’ látod. Inkább neked kéne kicsit kikapcsolnod. Én majd… elleszek itt Shrekkel. \
Még élénken él bennem a jelenet, amikor Adia megcsapott engem, és Serena nem is igazán ellenkezett, szóval…";0;1252958642;\N;\N;1810
42971;"Azareus";201;"80.98.197.169";\N;"Humoros Amerikai Kresz illetve más táblák Smile\
http://www.myhumors99.com/2009/09/24-hilariously-defaced-signs.html\
A parkolás mesterei Smile\
http://www.myhumors99.com/2009/09/masters-of-parking.html";0;1252961581;\N;\N;14
42972;"Thordin";1180;"79.122.71.110";\N;"Jelentkeznék, és Fattyút hoznám.";0;1252996634;\N;\N;1723
42973;"Thordin";1180;"79.122.71.110";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Thor_colored_by_VinRoc\
Part 14 / 8 - Page 2 Spidey_Spawn_colors_by_RudyVasquez\
Part 14 / 8 - Page 2 Batman___Colored___by_pochrzas\
Part 14 / 8 - Page 2 Superman___Comic_Icon_IV_by_wildlifehoodoo";0;1252999010;1252999044;"Thordin";104
42974;"Serena Davidson";478;"89.223.235.125";\N;"Úgy tűnt, hogy Hulk felismert és nem meglepő módon ő maga is éhesnek bizonyult. Mikor nem volt az? Amikor láttam mindig csak enni és enni akart. Vajon jól tudott lakni, vagy pedig mindig éhes volt? Nem tudtam erre a kérdést és volt egy olyan érzésem, ha megkérdezném úgyis azt mondaná, hogy bármennyi élelmet képes megenni és el is fogadná. Igen, meg is erősített a gondolatomban, amikor válaszolt. Nikita-t nem láttam, valamerre még mindig kószálódhatott. A csapatok után pillantottam, amik most már ténylegesen elindultak és el is tűntek a látótéren. Elővettem néhány paradicsomszerű gyümölcsöt, ami még korábban maradt nálam és Hulk felé nyújtottam.\
- Egyelőre csak ennyi és ez van, de biztosan van még ezen a környéken valami, amit ehetsz Hulk – mosolyogtam, majd Jackie felé pillantottam. – Mielőtt a lakásodra indultunk a Stark Plázában ott volt Hulk is, ott ismerkedtünk vele össze a többiekkel. Sajnos ott nem volt élelem, amit tudtunk volna neki adni, de most van. Remélem ízlik Hulk.\
Picit furcsán néztem Jackie-re, hogy nem akart velem jönni, hanem itt akart maradni Hulk-kal. Vajon mi bántotta, mert ez annyira nem volt jellemző rá, hogy így viselkedjen, de most mégis ezt akarta. Egyelőre még ennek ellenére úgy döntöttem, hogy megvárom majd Hulk válaszát, és majd csak utána megyek még Nikitát vigasztalni, és lelket önteni belé, ha Jackie még akkor sem akar majd jönni.\
- Rendben – mondtam. – Te tudod, csak nem szeretném, ha bármi bajod lenne Jackie.";0;1253004304;\N;\N;1810
42977;"Thorhalla";957;"89.223.176.122";\N;"Az éjszaka kellemesen telt a férfi számára, így utólag jött rá, hogy mennyire hiányzott neki az, hogy a lány mellette aludjon és ha véletlenül felébred az éjszaka közepén, akkor ne legyen egyedül. Máskor minden reggel igen korán ébredt fel, odakinn még sötét volt, bármikor, ha megnézte az óráját, igen valóban a hajnal közeledett csak. Azonban ezen a napon nem, most békésen aludt volna tovább is, ha nem arra ébredt volna fel morogva, hogy valaki kopogott az ajtajukon. Kinyitotta a szemét, reménykedett abban, hogy nem Stephanie nem fog felébredni, a kopogásra, de úgy tűnt, hogy ezzel elkésett, mert a lány már fel is ült mellette. Ránézett az órájára, de még nagyon korán volt, valaki biztosan most készült hazamenni a szobájába lehetséges, hogy részegen, és el is tévedt, mert szinte biztos, hogy rossz helyre tévedt be. Már kelt volna fel, hogy ajtót nyisson és megnézze, hogy kicsoda az, aki ilyenkor zavarja őket, de Steph visszatolta az ágyra, hogy majd ő megy. Így Jon egyelőre visszahúzta magára a takarót és befordult a fal felé kissé talán nyűgösen.\
– Majd én megnézem – suttogtam és visszatoltam az ágyra Jon-t.\
Mennyire nem szeretek ilyesmire felkelni hajnalban. Hosszú idő óta a legjobb éjszakám volt, még akkor is, ha semmi sem történt, de legalább a karjaiban aludhattam és az illata végig körbelengett. Mint régen, igaz akkor gondtalanul, most pedig minden annyira bonyolult volt. felkeltem az ágyból és felvettem a selyem köntösömet, hogy mégse annyira alulöltözötten menjek ajtót nyitni. Fogalmam sem volt, hogy ki lehetett az ennyire korán, eltévedt személy? Elnyomtam egy ásítást és megpróbáltam kitörölni az álmot a szememből, de lássuk be ez nem nagyon sikerült, így el tudtam képzelni, hogy mennyire álmatag arccal és kissé kócosan fogok ajtót nyitni annak a személynek, aki kopogott. Összehúztam magamon a köntöst, ugye nem megint Ms. Shadow és Ms. Sakura lesz az, akik zargatnak minket? Nem, ők egészen biztosan sokkal hangosabbak lennének és nem csak halkan kopognának.\
- Jövök már! – szóltam ki.\
Végül odabotorkáltam az ajtóhoz, nem kapcsoltam lámpát, így vigyáznom kellett, hogy ne essek el semmiben, vagy ne borítsak fel semmit sem, majd pedig kinyitottam az ajtót egy kicsit. Az első személy, akit megláttam az egyik pincér volt innen a hajóról, és az a férfi, aki először kis híján lelőtte a polgármestert, a nevére nem tudtam visszaemlékezni és nem értettem, hogy mit is keres itt. Kérdőn és zavartan pislogtam a férfira, majd pedig végül megszólaltam.\
- Jó reggelt! – mondtam álmoskásan. – Nem emlékszem, hogy rendeltünk volna bármit is ilyen korai órára. Így eltévedt vagy pedig keres valakit?
";0;1253009962;\N;\N;1837
42978;"Thorhalla";957;"89.223.176.122";\N;"Centurio-t ugyanaz a látkép fogadta, mint néhány nappal korábban, amikor még Miller-rel volt itt ezen a helyen. Most igaz a halott társát leszámítva beszakadt csatornahálózat fogadta, és a kis társaság. Miközben válaszolgatnak a páncélosnak a többiek a fiú próbál valamit segíteni az anyjának a ruhájából bekötni az égési sebeket, de a fekete hajú nő egyszerűen félrelöki a srác kezét. Hála Sakura mutatványának Nikita már sokkal jobban érzi magát, és most már végre képes lesz a saját lábán is megállni segítség nélkül, a normális mozgásról nem is beszélve. Azonban, amíg ti így egymással vagytok elfoglalva, a varázslónő közben felkelt a földről és észrevehetitek, hogy ismételten feketés füst kezdi körbevenni.";0;1253009978;\N;\N;1853
42979;"Thorhalla";957;"89.223.176.122";\N;"Haladsz tovább és hallgatózol, majd pedig amikor felnéztél az égre megláttál valamit elsuhanni. Nagyon nehezen lehet csak követni a pályáját, mert igen gyorsan halad. Egy égő csóva lépett be nagyon távol a Föld légkörébe, majd pedig égve kezdett zuhanni egyenesen abba az irányba, amerre te is voltál. Mivel egyelőre távol van, így nem tűnt olyan nagynak, de ahogyan egyre közelebb és közelebb ért abba az irányba, amerre te magad is voltál láthattad, hogy egy nagyobb tárgy az, valamiféle egyszemélyes repülőjármű lehetett. Igaz soha sem láttál korábban ehhez fogható design, de igen valószínű, hogy tényleg jármű az. A mély zúgás egyre hangosabb már belelépett a fülsértő kategóriába, a szél egyre erősebben kezdett fújni annak hála, hogy egészen közel ért hozzád. Végül pedig az égő jármű elszállt feletted és tova repült. Igaz innen már nem jutott túl messzire, mert néhány másodperccel később egy hangos csattanást halhattál, ahogyan a gép belecsapódott egy-két mérföldre tőled a talajba, majd pedig egy hangos robbanás követte mindezt, aminek az ereje még ilyen távolságból is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy földre döntsön téged.";0;1253009994;\N;\N;1696
42986;"Thordin";1180;"79.122.78.248";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Scarlet_Witch_and_Ms__Marvel_by_iamww\
Part 14 / 8 - Page 2 Ms__Marvel_2_by_iamww";0;1253019689;\N;\N;104
42998;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Fullmetal Alchemist: Brotherhood\
23. rész: The Girl on the Battlefield\
Ed és Al folytatják harcukat Sebzettel, amibe bekapcsolódik Falánk is. Lin és Lan Fan ezalatt Bradley elől menekülnek, és Lan Fannak hatalmas áldozatot kell hoznia a csatában...\
Part 14 / 8 - Page 2 40426996";0;1253030891;\N;\N;1190
43004;"Max Evans";1217;"94.27.172.125";\N;"Amint a szimbionta közelébe kerültünk elkezdett felénk szórni egy halom tüskét és mivel ekkor még nem ismertem a mellettem álló Tao késességét, miszerint róla lepattannak a golyók és egyéb nyalánkságok reflexből bevágódtam egy közeli szikla vagy hasonló mögé, ahonnan gyorsan feltérképeztem ellenségeinket. Csak a szimbiontát láttam, aki ha jól emlékszem egészen jól ellenáll a fizikai támadásoknak, ahogy az a narancs förmedvény is, viszont semmit nem tudtam elmondani a szamurájról, ezek után úgy döntöttem mielőtt kicsinálnának megpróbálok a fedezékek között ugrálva a szamuráj háta mögé kerülni, reméltem, hogy eddig nem nagyon szúrtak ki vagy figyeltek rám és a többiek lefoglalják a bandát, ha sikeresen az ellen háta mögé kerülök, majd megpróbálok pár lyukat szabni a szamuráj hátába a páncélja réseinél vagy annak gyengébb pontjainál, remélve, hogy nem szúr ki előtte.";0;1253037748;\N;\N;1799
43007;"Daniel Wolf";487;"84.2.71.191";\N;"Némán hallgatok, s Tao válaszol nekem, ahogy az újonnan érkező páncélosnak is. Én nem szólok hozzá a témához, csak a fáslis nőre pillantok kérdően, mikor közelebb jön hozzám, s a sebemre teszi a kezét. A seb sokat gyógyul mire elveszi a kezét, de én utána kapok, majd a szemébe nézek.\
- Én hallgatok róla – mosolygok rá – köszönöm – súgom oda neki, majd elengedem. Nem sokkal később Tao felsegít, s megszólalok.\
- Niclas édes anyja felett ítélkezhetünk mi is – jó hangosan szólalok meg, hogy a páncélos füléig is eljusson a hangom. - Igazságosabban ítélkezhetünk, mint a faluban lévők! Az ottaniak engem is elítélnének, mert szimbiontát hordozok a testemben, pedig csupán véd engem, s ok nélkül senkit se öl meg. Nem értik meg, mint ahogy korábban azt se akarták nagyon, hogy a mutánsok nem szörnyetegek, akik csak rosszak, bűnözők, hanem ugyan olyan átlagosak mint ők. Ugyan így a szimbionták közt is az AIM által gyártott és vadítottak miatt az egész fajt elítélik. Pedig a különbség egyszerűen óriási. - A páncélosra nézek. - Engem érdekel, hogy mi történt vele, amitől ilyen lett. - kezeim ökölbe szorulnak. Erősnek próbálok látszani, de félek. Rettegek belül, de valóban érdekel, hogy mi visz rá valakit, hogy ilyen legyen. Kaptunk már válaszokat, de annyira sok lyuk van eme történetben. Lassan megindulok a páncélos felé, s Kyra beborít teljesen.\
- Niclas... Az igazság érdekel minket, s tudom, te is tartasz tőlem, mint mindenki, bár teljesen fölöslegesen, de mégis arra kérlek, hogy bízz bennem. Nem akarok ártani neked, se anyádnak, ha nem muszáj, főleg Nikita miatt. - Hangom nyugodt, s nem támadólag közeledek felém, majd ha hagyja, akkor néhány csáppal próbálom felsegíteni.\
- Nyugi, nem lesz semmi baj – pillantok rá, majd a Tao felé fordulok, ha hagyja Niclas, hogy segítsek, ha nem.\
- Niclas közelében maradok, s segítek neki Nykoval együtt – jegyzem meg, majd ha esetleg Niclas nem engedi, hogy támogassam, akkor csak arra vigyázok, hogy el ne essen. Ha járni nem nagyon tud, akkor megpróbálom cipelni.
";0;1253041746;\N;\N;1853
43008;"Daniel Wolf";487;"84.2.71.191";\N;"Hosszas sétálgatás igen kevés eredménnyel zárul, pontosabban semmilyennel, s megindulok lassan visszafelé a többiekhez. Nem mondanám, hogy sietek, mert ez nem lenne túlzottan igaz, hiszen amint találok egy erősebb faágat felszökkenek. Kényelmesen elhelyezkedem egy kicsit, hogy átgondoljam kicsit a mai elég zűrös napot. Zajlottak az események, s nem akar nagyon lenyugodni semmi. Ráadásul nem is értek egyet a dolgok alakulásával se, de ez senkit se érdekel. Meg már nem is hangoztatom. Ráadásul azaz Asgardi nő is bántani akarna csak, s nem is akár hogy. Ahogy elmondta, egyszerűen érezhető volt, hogy élvezné nézni, amíg szenvedek. Egy idő után azonban leugrok az ágról, s lassan megindulok arra amerre a többiek is voltak. Egy kavicsot rugdalok közben, hogy valamivel kicsit szórakoztassam magamat.";0;1253043958;1253044302;"Nikita";1810
43011;"Hjuchia Sakura";60;"85.67.222.130";\N;"A páncélosnak elég volt ennyi. Normálisabb mint a másik volt életében. Na mindegy. Nikita még megfogja a kezem és megköszöni a segítségem majd feláll utánna.\
~Botor kislány, ha tudná kivagyok nem biztos hogy megköszönte volna...~\
Beleszólás nélkül figyelem az eseményeket majd egyszerre érdeklődő hangon a tárgytól eltérve teljesen más után érdeklődöm:\
-Nem érzitek úgy, hogy elfelejtettünk valamit?\
Utalok ezzel arra, hogy Roy ám velünk indult valahol elhagytuk... Vagyis miután szerencsétlen eszméletlenül feküdt és beszakadt alatta a csati senki még meg se jegyezte, hogy hoppá ez leeset... Jó társaság. Tetszik...
";0;1253051454;\N;\N;1853
43016;"Ko-Rel";931;"89.223.235.196";\N;"MSN-es is jeleztem, ha korábban fejezzük be Tyler kalandját, akkor utólag nagyon szívesen becsatlakozom ezzel a karival.";0;1253085028;\N;\N;1723
43021;"Thorhalla";957;"89.223.235.196";\N;"Haladtok továbbra is, még mindig ugyanaz a látvány, ugyanaz a táj, mindenhol hó, ameddig csak a szem ellát, ugyanígy havas fák, néhány szarvast látattok a távolban, ahogyan a havat próbálták lekaparni a fűről, ami alatta volt. Egy-egy madár, varjú és nagytestű ragadozó madár a levegőben, de ezeket leszámítva tényleg kihalt volt a hely. Leif csak bólintott Vutha mondatára, hogy vigyázni fog a halandó lányra. Végül pedig a férfi lepillantott maga mellé, amikor Björnulf ért oda és feltette a kérdéseit. Elpillantott a távolba kissé talán idegesen, majd pedig visszanézett a törpére.\
< - Értelemszerűen az ostrom az elterelés – bólintott. – A hadvezérek egy része kinn lesz a csatatéren, így egyetlen csapásra úgysem lehetne mindet elintézni. Ha ilyen könnyű lenne… Amora… nem akarja, hogy még kivégezzük őket, élve akarja mindegyiket. Az embereik nagy része hozzájuk hűséges, példát akar statuálni velük, Skurge úgyszintén és nem utolsó sorban rávenni őket, hogy fogadjanak hűséget Hallának. Erre igazából kicsi esélyt látunk, hiszen remekül elrejtette az évek alatt, hogy mekkora a hatalma és gyengének vélik. Ha itt lenne és párbajban legyőzne néhányat közülük nagyban megkönnyítené a helyzetünket… de így. Mindegy, két bejárata van a városnak, az egyik a föld alatt, a másik a főkapun. A főkapun egyedül Vutha, Murhal és Laaksonen juthatna be. Björnulf-ról tudják, hogy Thorhalla pártján áll, Thordin-ról, hogy Thor és az úrnőnk pedig az úrnőnk, akit maximum fogolyként lehetne ott bejuttatni. A másik lehetőség mint mondtam egy föld alatti katakomba, aminek nem messze a város körül levő falnál van a feljárata. Amúgy igen, az elfogásuk, semlegesítésük lenne első körben a feladat, illetve a város csarnokából fogoly kiszabadítás. Akik a városba jönnek, azoknak ez lenne a feladatuk, akik most úgy döntenek, hogy a csatamezőre mennének, azok szóljanak. Hamarosan egy másik személy is csatlakozik hozzánk, ő lesz, aki az egyik csapatot viszi be a városba, én a másik. Remélem számíthatok arra, hogy a három említett a főkapun egyszerűen besétál, míg Murhal az ágyasát pedig rám bízza, hogy a föld alatt juttassam be – nézett az említett férfira Leif. – Akkor most még a válaszokat kérem, utána pedig indul az egésznek az utolsó része. >\
Laaksonen\
Fegyver: Fagyharang\
Mágia: 30 egység
\
Björnulf\
Fegyver: Gormarstrid\
Mágia: 45 egység
\
Murhal Sokita\
Fegyver: Égmetsző\
Mágia: 35 egység
";0;1253088455;\N;\N;1766
43022;"Thorhalla";957;"89.223.235.196";\N;"Jó néhány pár perc erőltetett futás kellett, hogy elérd a helyet, ahol az a valami lezuhant. Az erőnlétedtől függ, hogy mennyire fulladtál ki a rohanás közben, de az biztos, hogy már jó egy kilométerrel a becsapódás helyétől is vannak alkatrészek a gépből. Mind ismertetlen tervezés, egyiket sem ismered fel, majd pedig amikor odaérsz, ahova kellett egy nagyobb krátert keletkezett, a mélyén pedig ott van az említett jármű. A talaj itt forró a cipődön keresztül is érezhetted ezt. Most már jobban meg tudtad nézni a járművet is, már ami maradt belőle, az pedig nem sok. Több darabra szakadt, vagy a robbanástól, vagy pedig pusztán attól, hogy lezuhant, egy teljesen biztos, hogy ez a valami többé nem fog a levegőbe emelkedni. Itt már mindenfelé darabokat kell kerülgetned, de maga a központi rész az úgy három-négy méter mély kráter mélyén fekszik. Hamarosan motoszkálás hangját halhatod meg és ha a hang irányába nézel, neked éppen kissé takarásban van a hely, mert a kráter ellentétes oldaláról jött a hang a gép felől. Először csak egy darab kék színű kezet veszel észre, majd pedig lassanként előmászik egy kék bőrű alak a füstölgő pilótafülkéből és kúszva indul meg felfele, úgy tűnik, hogy egyelőre téged még nem vett észre, mert végig a hátát mutatja neked.";0;1253092044;\N;\N;1696
43023;"Thorhalla";957;"89.223.235.196";\N;"Nem képregény kép, de nekem favorit lett tegnap, nagyon-nagyon tetszik.\
Part 14 / 8 - Page 2 Wanderer_by_nuriko_kun\
Venom\
Part 14 / 8 - Page 2 Venom_by_Artifact911";0;1253092355;\N;\N;104
43026;"Ultimate Guru";130;"217.112.131.80";\N;"Remélem, még gyűlünk, mert két (esetleg három) játékossal nem igazán tudunk kezdeni.";0;1253096341;\N;\N;1723
43029;"Thorhalla";957;"89.223.235.196";\N;"New Jersey? SWAT? Very Happy Csodálatos, végre lesz ott Miller ismételten ex munkahelyéről valaki Smile";0;1253099913;\N;\N;1723
43030;"Hjuchia Sakura";60;"85.67.222.130";\N;"Haladunk vissza a városka felé közben Niclas meséli, hogy mi történt velük. Heh, legalább tudom, hogy mi történt itt míg távol voltam. Laza...\
-Szép történet. - reagálok Niclasz szövegére - De szerintem hót mindegy mi történt mert a lakosság 101%-át nem fogja érdekelni csak megöletik...\
Reagálom le tök nyugodt hangon, közben sétálok tovább a város felé. A határánál megállok. Nincs itt senki. Miért is lenne hiszen nem szóltunk ide, hogy megvagyunk... A többiek felé fordulok és így szólalok meg.\
-Én azthiszem most eltűnök egy, két napra. Fárasztó volt az utóbbi idő és alszom egy kicsit.\
Majd vissza fordulok és célirányosan bemegyek a városba majd pár viskóval arrébb elfordulok és eltűnök.\
Kell egy nyugodt helyet találni...Lehetőleg nem a falun belül..\
";0;1253102043;\N;\N;1776
43034;"Tyler";7;"84.236.1.6";\N;"Ha kalandom lezárul akkor én is szívesen mennék. Érdekesnek hangzik!";0;1253110420;\N;\N;1723
43040;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Rosiel mosolyogva bólint a Szellemlovas szavaira.\
- Sejtettük, hogy így fogsz dönteni, gyermek. Legyen, ahogy kívánod. \
Ezután az angyal Olafra tekint. \
- Sokat kérdezel, gyermek. Korod ellenére ifjonti kíváncsiság tombol benned, igaz? A Mennyek Birodalmából elég egyetlen megfigyelő, aki az Árnylények minden lépését figyeli majd. Ha valamelyikük, bármelyikük erőszakos cselekedet jelét mutatja, a Birodalmunknak azonnal joga lesz közbelépni, és akkor egy teljes angyalsereg rohanja le őket. Érted, gyermek? Sajnos én személyesen nem fogom tudni felügyelni az Árnylények ténykedését, de távozásom után a Birodalmunk egyik legtehetségesebb tagja jön majd elvégezni a munkát. Árnylények. Amíg a megfigyelésetek zajlik ebben a világban, nem hagyhatjátok el e helyet, és nem is válhattok szét egymástól. Ezek a feltételek.\
Raziel bólint Rosiel szavaira.\
- A törvényeink sérthetetlenek. Legyen így, Fénylény. Te pedig, Szellemlovas… Dormammu nagyúr teremtménye vagy, tetszik vagy sem. A fajtánk árulója. Döntésedért előbb-utóbb levadásznak a testvéreink és megölnek… ismét.\
Végül a három démon távozik a sötétségbe, Rosiel pedig Danielle-hez fordul.\
- Vigyázz a magát Shade-nek nevező gyermekre, kérlek. Immár tisztább a feje, de a benne rejlő sötétségnek iránymutatás és gondoskodás kell. Úgy érzem, melletted talán célt találhat az élete.
\
- Igen, egy ideig nem kívánom levenni róla a szemem… aztán majd meglátjuk. Az biztos, hogy amíg ennyire labilis, nem hagyom csak úgy szabadon rohangálni őt. És mondd, ööö, Rosiel… nem láttad véletlenül--\
- Hulkot. De igen. Valamivel arrébb már rátaláltam, és a felszínre szállítottam egy mágiával. Elvesztette az eszméletét, és visszaváltozott emberi alakjába. Gyermek… Ne használd őt ki. Vigyázz rá is.\
- Hogyne, igyekszem. Csak addig van rá szükségem, amíg megtalálom, akit keresek, és amíg nem tudom biztosan, hogy egyedül nem fog kárt tenni másokban.\
- Úgy legyen. Most pedig távozzatok. Titeket is visszavarázsollak a felszínre, és… a Mennyek Birodalmát egyelőre… el kell felejtenetek, gyermekek. Sajnálom. Ez is a törvényeink része.\
Ekkor Rosiel felejtőmágiát bocsát mindenkire. Kitörlődik mindenkiből Rosiel és a Mennyek Birodalmával kapcsolatos minden információ. Miután felértek a felszínre, úgy fogják hinni mind, a démonok sötét energiája valamiért elfogyott, ezért omlott össze a kapu, és végül megadva magukat elmenekültek, a Szellemlovas pedig magától átállt a démonoktól a kis társasághoz. Minden, amit Rosieltől hallottak, az új emlékek szerint az egyik démontól hangzottak el, kivéve persze a Mennyek Birodalma létezését igazoló dolgokat, azok mind kitörlődtek. Ellenben minden más, mint tehát Dormammu fenyegetése, vagy a Szellemlovas valódi kiléte, megmaradt. \
Így kerül vissza mindenki a felszínre
";0;1253115292;\N;\N;1852
43045;"Max Evans";1217;"94.27.183.39";\N;"Hajnal van… Az a fránya tulajdonságom, hogy pár óránál többet nem tudok aludni most se hagy nyugodni, de persze már kivagyok pihenve, csak még úúúúgy punyadnék az ágyban, álmodnék szépeket satöbbi, azért még egy kicsit magamra húzom a takarót és fekszek egy kicsit a plafont bámulva, de inkább kimászok, úgyis csak szenvedés egy idő után. Viszont hirtelen kedvet kaptam egy kis pancsolásra, úszásra ilyesmikre. Szóval gyorsan össze szedtem magam, hogy úgy szalon képesen nézzek ki, majd felkaptam a virágmintás úszógatyám, olyan hogy is mondjam… rettenet hawaii style, hozzá a vállamra csaptam a kedvenc kék törülközöm és megindultam a medencéhez.";0;1253121765;\N;\N;1840
43048;"Thorhalla";957;"89.223.200.199";\N;"//Előzmény: A kapu//\
Mikor felért örült, hogy meg tudott menekülni onnan, ami odalenn volt, vagyis elmenekülni. Valamit kellene tenniük az ellen, hogy az a démon ne juthasson át a világukra. De mit is tehetne ő maga? Egy egyszerű komornyik, soha sem hitte volna, hogy egy ilyen helyzetbe fog belekeveredni és mégis megtörtént, igaz a korábbi részeket sem hitte volna el, amiket Ms Shadow mesélt neki. Fáradtan támaszkodott meg valamiben, ami az útjába került. Az ízületei sajogtak, nem volt már fiatal, hogy egy ilyen napot könnyedén vészeljen át. Még szerencse, hogy a szívével vagy valami mással nem lett baja. Gondolkodott azon, amit odalenn hallott a démonoktól, határozottan nem volt jó, de legalább Szellemlovas átállt hozzájuk és nem maradt az ellenséges oldalon. Nem nagyon látta, hogy mit tehetne, hacsak nem értesít valakiket, hogy adják tovább, amit hallott, de akkor egyenesen bolondnak nézné mindenki. Így hát inkább lehetséges, hogy rá kellene bíznia a hölgyre, hogy elintézze az egész dolgot. Ugyanis Olaf senkit sem ismert, aki szabadidejében szuperhős lett volna, így inkább hazamegy és megpróbálja elfelejteni az egészet segíteni úgysem nagyon tud…. Segítség, hiszen a hölgy akart tőle kérdezni néhány dolgot Loki-val kapcsolatban, ha máshogy nem is, akkor legalább így segíthet nekik a „harcban”, hogy válaszol a kérdéseire.\
- Úgy hiszem hölgyem, hogy önnek lenne néhány kérdése hozzám – fordult Danielle felé fáradtan. – Ha így van leülhetnénk valahol, nem vagyok már fiatal és ez a mai nap…
";0;1253123067;\N;\N;1323
43049;"Max Evans";1217;"94.27.183.39";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Xmu5jqPart 14 / 8 - Page 2 Beis09";0;1253125041;\N;\N;104
43050;"Thorhalla";957;"89.223.200.199";\N;"A kék bőrű alak egy pillanatra rezzen össze, amikor meghallotta a hangodat, de nem viselkedett úgy, mintha megértett volna. Ahogyan kicsit közelebb érsz és ő is sikeresen feljebb mászott, láthatod, hogy hosszú fekete haja van az alaknak, majd pedig igaz még mindig háttal van neked az alakja egyértelműen női alak. Mikor odaérsz hozzá, akkor felnézett rád és itt már teljesen biztos, hogy egy női személlyel van dolgod. Korábban nem láttál hasonlót sem, így az is igen valószínű, hogy nem földi személlyel van dolgod, hanem egy földön kívülivel. Nem nagyon szoktak kék bőrű személyek rohangászni ezen a világon. A nő, amikor odaértél szúrós szemmel nézett rád, már-már szemrehányóan, majd pedig megpróbált felkelni, de visszarogyott a talajra és a fejét a kezébe temette.\
- Mi lenne, ha nem kiabálna? – kérdezte. – Így is szétrobban a fejem, nem kell az aggódása! Tökéletesen boldogulok… várjon azért még ne menjen! Azt elárulhatná, hogy hol vagyok, milyen fennhatóság alatt van ez a világ? Shiar birodalom, esetleg Kree birodalom, vagy Emberteleneké? Ugye szerencsétlenségemre nem skrull? Bár nem úgy néz ki maga…\
Lassanként elengedte a fejét, de most már nem próbált meg felkelni a földről, inkább hátradőlt és a kezét felemelte a szeme elé, hogy eltakarja a napot, ami pont rátok sütött, végül pedig megint rád pillantott. Az arcán akármennyire is igyekezett nem mutatni időnként egy-egy rándulás látszott jelezve, hogy fájdalmai lehetnek, de erről semmit sem szólt, csak téged figyelt, hogy mit is fogsz ezek után tenni.\
A nő:\
Part 14 / 8 - Page 2 Una-Rogg
";0;1253126698;\N;\N;1696
43051;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Reggel\
Egyre több ember jár a hajón és Tobi meg Tyler furcsa érzés ragadja meg. Vágyuk lesz, hogy elinduljanak egy folyosóra, amin meglátják a nyitot ajtót, aminél Walter próbálja meg érzelmeit ráerőszakolni Stephaniera.\
Antonyra és Shadowra ugyanazok a hatások érvényesek még mindig, de Shadow egyre jobban fél mindentől.\
Miller tudatát zavartság kavarja meg. Nem tudja mit tegyen és miért.
";0;1253128375;\N;\N;1842
43052;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Reggel\
Egyre több ember jár a hajón és Tobi meg Tyler furcsa érzés ragadja meg. Vágyuk lesz, hogy elinduljanak egy folyosóra, amin meglátják a nyitot ajtót, aminél Walter próbálja meg érzelmeit ráerőszakolni Stephaniera.\
Antonyra és Shadowra ugyanazok a hatások érvényesek még mindig, de Shadow egyre jobban fél mindentől.\
Miller tudatát zavartság kavarja meg. Nem tudja mit tegyen és miért.
";0;1253128379;\N;\N;1835
43053;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Reggel\
Egyre több ember jár a hajón és Tobi meg Tyler furcsa érzés ragadja meg. Vágyuk lesz, hogy elinduljanak egy folyosóra, amin meglátják a nyitot ajtót, aminél Walter próbálja meg érzelmeit ráerőszakolni Stephaniera.\
Antonyra és Shadowra ugyanazok a hatások érvényesek még mindig, de Shadow egyre jobban fél mindentől.\
Miller tudatát zavartság kavarja meg. Nem tudja mit tegyen és miért.
";0;1253128392;\N;\N;1837
43054;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Reggel\
Egyre több ember jár a hajón és Tobi meg Tyler furcsa érzés ragadja meg. Vágyuk lesz, hogy elinduljanak egy folyosóra, amin meglátják a nyitot ajtót, aminél Walter próbálja meg érzelmeit ráerőszakolni Stephaniera.\
Antonyra és Shadowra ugyanazok a hatások érvényesek még mindig, de Shadow egyre jobban fél mindentől.\
Miller tudatát zavartság kavarja meg. Nem tudja mit tegyen és miért.
";0;1253128396;\N;\N;1840
43055;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Reggel\
Egyre több ember jár a hajón és Tobi meg Tyler furcsa érzés ragadja meg. Vágyuk lesz, hogy elinduljanak egy folyosóra, amin meglátják a nyitot ajtót, aminél Walter próbálja meg érzelmeit ráerőszakolni Stephaniera.\
Antonyra és Shadowra ugyanazok a hatások érvényesek még mindig, de Shadow egyre jobban fél mindentől.\
Miller tudatát zavartság kavarja meg. Nem tudja mit tegyen és miért.
";0;1253128400;\N;\N;1844
43058;"Max Evans";1217;"94.27.183.39";\N;"A rövid napozás után újra felkapom a törölközőt a hátamra és megrázom a fejem, hogy a szokásos formára álljon vissza a hajam, épp elindulnék mikor különös dolgot érzek. Ahelyett hogy a szobámba indulnék vissza a hajó másik oldalán lévő folyosó felé veszem az irányt. Határozott léptekkel haladok, de mégse tudom igazán, hogy merre és miért teszem azt. Pár perc elteltével két alakot fedezek fel egy szoba előtt állva. Az egyik egy nő, tegnap láttam a bál teremben, de nem is merem se őt se a másikat, aki a pincérek egyenruháját viselte. Lassan oda értem melléjük és véget is ért a késztetést ami miatt ide kerültem, egy kis ideig csak bambán néztem a két emberre. ˘\
– Hello! – \
Szólaltam meg végül, viszonylag bárgyú tekintettel.";0;1253131839;\N;\N;1837
43061;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"A tömeg lecsendesedik és lassan előkerül Skullfire is, aki az elkapottakat rakta be a börtönbe. Így kicsit felerősítve a falakat a saját energiájával. A kapitányt váltja a tetőn és az elmegy a cellákhoz.\
Sólyomszem befejezi a szerelést és felnéz a páncélosra.\
- Teszem, amit helyesnek érzek, de képességeim már nincsenek. Csak tudok lőn8i és jól áll a nem túl hetero jelmez. Nem iszunk egy kis vizet? Úgy láttom a lány elaludt.\
Mutat Yvettere.
\
Thor ég békésen ülve a mindenkire figyelő Einar kezébe ad egy gyűrűt.\
- Az esküvőt én döntöttem el, de a kezét te kéred meg. Öltözz ki.\
Mondja mosolyogva Thor miközben Thena a megteremtett ruhát nézi Halla kezében.\
- Jó az ízlésed. Én erről nem is tudtam eddig.\
Mondja még mindig a saját kicsit gonosz modorával.
";0;1253134634;\N;\N;1810
43062;"Thorhalla";957;"89.223.155.4";\N;"Tales of Asgard #4 cover\
Part 14 / 8 - Page 2 Tales_of_asgard_4_cover_by_MarkMorales\
Decemberi DA:\
Part 14 / 8 - Page 2 9522new_storyimage3041942_full";0;1253173638;1253176760;"Thorhalla";104
43069;"Vutha";1203;"84.0.114.16";\N;"//előzmény: Asgard-hegység//\
Telik az idő, s fogy a táv, amit meg kell tennünk, de szörnyen lassan. Utáltam kutyagolni mindig is. Főleg itt Asgardon. Az égre születtem, hogy ott szárnyaljak, ennek ellenére, mint valami egyszerű Asgardi, vagy Midgardi itt gyalogolok. Tudom, hogy most muszáj, de akkor se örülök neki, bár ennek semmi jelét nem adom. Figyelem a társaságot, de csak csendben követem őket. Nem akarok beszélni, most még, de tudom, hogy eljön az idő. A múlton töprengek egy kicsit, bár csak annyira, hogy a figyelmem ne terelje el túlzottan.\
Mikor megállunk, akkor Leifre nem nézek miközben beszél. Nagyot sóhajtok a végén.\
< - Arra alapozol Leif, hogy szívesen látnak ők engem? Rögtön arról faggatnak majd, hogy hogyan jutottam vissza Asgardra. Bár ezt én megoldom odabent. Tudják, hogy Lokinak esküdtem hűséget, talán ez elég lesz. - > hangom nyugodt, de tekintetem nem téved Leifre. < - Tetszik a terv, s részemről tartom ehhez magam – > most nézek Leifre egy pillanatra, majd a másik két említettre pillantok, majd vissza Leifre.\
< - Kíváncsi leszek, hogy hogyan fognak fogadni, bár nem várok semmi pozitívat. - > ezzel elfordítom a tekintetem s a tájat figyelem.
";0;1253198975;\N;\N;1766
43072;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Á, igen, szóval így találkoztak… Vágom. Ez a nagy melák talán… és tényleg csak talán… nem is annyira veszélyes. Hm.\
Aztán amikor hirtelen átölel, átértékelem ezt a kijelentésemet, mert pár másodpercig levegőt sem kapok a nagy karjaitól.\
- Oké… Hulki fiú… Elég lesz, elég lesz, ELÉG!!!\
Huh, épp időben engedett el… Majdnem megfullasztott ez az óriás!\
- Heh… Köhh, köhh… Szuper, mi is… mi is a barátaid vagyunk, Hulki fiú… \
Aztán Serenára nézek, aki hasonló légzési gondokkal küzdhet most.\
- Okés vagy? Illetve… mindketten okésak vagytok? Érdekes figura ez a Hulki gyerek, de legalább mindig őszinte… amit nem lehet itt mindenkiről elmondani…\
Az utolsó szavakat alig hallhatóan motyogom csak.";0;1253199483;\N;\N;1810
43075;"Thorhalla";957;"89.223.167.118";\N;"Végighallgattam Vutha történetét, tényleg elég zavaros volt, bár érezhetően egyes részeket igen megszépített valaki. Lehet, hogy az a Shadow volt, ismerős volt a név, aztán be is ugrott, az a furcsa kinézetű nő a másik táborból, hiszen akkor legalább tudom, hogy miért volt vele olyan „közvetlen” Halla és miért nem ölte meg egyből. Ebből a meséből sajnos nem sok mindent tudok meg, így muszáj lesz megkérdeznem saját magát, hogy mesélje el, hogy mi volt vele. Visszanéztem a sárkányra, reméltem, hogy majd Landraf is valamit hozzáfűz a dolgokhoz, hiszen úgy tűnt, hogy ő maga is ismeri Hallát, és tudtam, hogy együtt voltak Asgardon, amikor az a kis híján Ragnarökbe fordult esemény történt.\
< - Téves, nem az embere, csak megtűri maga mellett, és ugráltatja – mondtam. – Találkoztam a nővel a másik oldalon… Köszönöm, hogy ezt elmondtad Vutha. >\
Már csak Landraf válaszát vártam, úgysem nagyon számítottam arra, hogy hinni fog nekem, de azért egy próbát megért, sajnos azokat az emlékeket nem tudtam megosztani vele, amikor Hela-tól kaptam az agymosásakor, pedig igen tanulságos lett volna azzal kapcsolatban, hogy Hela nem olyan, mint aminek a fiatal férfi vélte.\
- Bármikor megmentett volna egy másik énjétől, hogy nehogy azé a másiké legyél és nem az övé – vontam meg a vállamat. – Ebben a tekintetben ugyanolyan, mint Loki… de majd meglátod a saját szemeddel. Ha tudnám megmutatnám az emlékeket, amiket tőle kaptam „ajándékba”, de én nem vagyok mágia használó. Sajnálom a rossz híreket barátom… Asgard már nem olyan kietlen pusztaság, mint aminek annak idején láthattad. Újra teljes pompájában virágzik…\
Thor felé pillantottam, majd pedig átvettem tőle a gyűrűt. Utoljára Asvald-tól kértem meg a kezét, most lehet, hogy Loki-hoz kellett volna fordulnom ez ügyben? Nem, ő most is ott van Hela-nál és a kínzások közepette őrült hangon kacagna, ha meghallaná, hogy ki is vagyok és milyen házasság készülődik. Így viszont a leánykérés marad az érintett személytől. Csak biccentettem Thornak, majd pedig elindultam abba az irányba, amerre a két lány elindult korábban. Hamarosan meg is pillantottam mind a kettejüket, Halla kezében egy hosszú fehér ruha, míg Thena egy koronát tartott. Úgy tűnt, hogy nem tétlenkedtek ők maguk sem.
\
Pillanatokkal később talán a legnagyobb megdöbbenésemre valóban megjelent egy ruha, elégedetten pillantottam rá, tökéletes lesz. Thena hangját meghallottam magam mögül és felkacagtam keserűen. Mégis mit várt? Hogy majd megosztom a világgal, hogy mennyire gyenge vagyok? Nem, ennyire még saját magam sem voltam ostoba, noha sikerült saját erőmből akkora mágikus hatalmat összeszednem, hogy igen sokan megirigyelhették volna, de akkor sem voltam elégedett. Ennél jóval többre voltam képes, vagyis lehetnék és leszek is, csak egy kis idő kérdése. Hátrébb léptem a fától jó néhány lépést, majd pedig egy pillantást vetettem a távolabb levő Asgardiak felé, végül visszanéztem Thena-ra.\
- Nem szokásom másoknak az orrára kötni a gyengeségeimet. Erről szerintem amúgy is csak nagyon kevesen tudnak. – mondtam. – Hogy atyám semmit sem tanított nekem nem meglepő, mindig is a saját véreitől félt a legjobban, hogy a nyomába érhetünk, esetleg túlszárnyaljuk és megdönthetjük. Tudom, hogy még így is tényleg olyan hatalomra tettem szert úgy, hogy még hatszáz éves sem vagyok, míg másoknak akár évezredekbe kerül… Jellemző amúgy, hogy a hatalmam akkor ugrott meg hirtelen, amikor nem voltam atyám közelében. Először, amikor elkerültem abba a másik világba… egy halott Asgardon jártam, amit Galactus pusztított el – dühösen szorítottam ökölbe a kezemet. – ott fedeztem fel, hogy mire vagyok még képes, majd pedig atyám halála után a többi. Furcsa, de jellemzően ugyanazokat tudom talán ösztönösen használni mágia ágak terén, amiket atyám is használt. Remélem majd az anyád segít és tanít… de most ne foglalkozzunk ezzel, egyelőre más dolgunk van, ezzel ráérünk törődni akkor, ha túléljük a holnapot.\
Galactus felé figyeltem, majd pedig megláttam a felénk közeledő Einar-t. halványan mosolyodtam el a láttán. Végül csak ideért hozzánk és egyenesen hozzám tartott, kérdőn pillantottam rá, de egyelőre erre sem felelt, csak fél térdre ereszkedett előttem. Éreztem, hogy a szívem hevesen kezd el verni, tudtam, hogy mit fog kérdezni, de a közelében minden pillanat olyan volt, mintha az első közös lett volna, ez soha sem tudott változni, az a kisfiús mosoly, ahogyan felpillantott. Szinte végtelen lassúsággal nyúlt ki a kezem felé, majd pedig fogta meg. Vajon melyik sorsistennő keze volt ebben az egészben, hogy mi egymásba szeressünk? Nem számított ez sem…\
< - Thorhalla Hy… Lokidottir – kezdtem bele, persze, hogy majdnem rosszul mondom a nevét is. – Az érzéseim az elmúlt több, mint fél ezer évben mit sem változtak irányodban, szeretném, ha hozzám kötnéd az életedet, mint a hitvesem. >\
< - A válaszom immáron másodszor is igen, Einar – mondtam halkan mosolyogva. >\
Az ujjamra húzta a gyűrűt, majd pedig felkelt a földről, odaléptem hozzá és lágyan csókot leheltem az ajkaira, végül elhúzódtam tőle.\
< - De akkor én most megyek és elkészülök – mondtam a testvérpárra nézve. – Magatokra hagylak titeket. >\
Ezzel elindultam egy helyet keresni, ahol átöltözhetek.\
Pár pillanatig még Halla után néztem, majd pedig Thena-ra figyeltem. Harcoltunk már együtt korábban is, csak éppen erre nem gondolt senki sem, hogy van egyáltalán bármiféle rokoni kapcsolat is közöttünk. Ez az egész is legalább annyira kínos helyzet volt, minthogy Amora-val is beszélnem kellett volna. Sőt most még a segítségét is kérni szerettem volna, hogy megmondja, hogy Thor mire is gondolt, mert nem igazán tudtam kitalálni, hogy a harci dísznél mi több kellhet ezen alkalomhoz, ha már úgyis valamilyen szinten két harcos házasodik. Vagy itt éppen királyi esküvőre gondoltak? Nah, oda meg végképp ötletem sem volt.\
< - A segítségedet szeretném kérni – mondtam végül. – Fogalmam sincs, hogy az atyád mire is gondolt akkor, amikor mondta, hogy öltözzek ki… a harci dísz nem elég egy esküvőre? >
\
Amora csak megcsóválta a fejét arra, amit mondott neki Laaksonen, lehetséges, hogy túlságosan fáradt és kimerült volt ahhoz, hogy kötekedjen a férfival, vagy egyszerűbben elvarázsolja valamivé. Inkább leült valamire és megpróbált erőt gyűjteni, a rendíthetetlen társa, Skurge pedig mint általában most sem mozdult mellőle, a kétkezes csatabárdján támaszkodott, a modern midgardi fegyverét nem szedte össze a csata után, kiürült a tár, így már nem volt rá szüksége.\
< - Ne aggódj, holnapra teljesen rendben leszek Laaksonen – mondta a férfinak. >\
Mindeközben beszélgetett Einar és Landraf, majd pedig, amikor az ősz hajú férfi feléjük indult, Amora csak fáradtan pillantott fel, de nem kelt fel onnan, ahova leült.\
< - Skurge – morogta a nagydarab. >\
Nem túl barátságos arccal nézett a férfira, de ennek ellenére végül mégis kezet nyújtott neki és, ha Landraf elfogadta, akkor a régi szokásokhoz híven alkaron ragadta meg a másikat és ott szorította meg a kezét. Amora halványan mosolyodott el arra, hogy a férfi aggódó arccal pillantott rá.\
< - Minden rendben lesz kedvesem – bólintott. – Nem számítottam arra, hogy Hela mágiája ennyire erős lesz a fiamon… Meglepődtem, hogy itt látlak. Holnap te is csatlakozol hozzánk a Bolygófaló elleni küzdelemben? >
\
//Ez most rövidke lett, szétmegy a fejem…//\
Thorhalla ruhája\
Part 14 / 8 - Page 2 Seminepreview";0;1253201064;1253462225;"Thorhalla";1810
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:33

43078;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Emlékek 2. – Bukott Angyalok\
Epilógus: Néhány órával a Kapunál történt események után.\
Pitt, a Violátor és Raziel némán, pókerarccal ülnek a sötétben. Nem látják, de tudják, hogy már itt van valahol az angyal, a megfigyelő a Mennyek Birodalmából. \
Órák telnek így el. Pitt és a Violátor nehezen bírják a várakozást, de Raziel mindig türelemre inti őket. Várniuk kell.\
Aztán felcsillan végre Raziel szeme.\
- Végre.\
Pitt és a Violátor elmosolyodnak, Raziel pedig kicsit hangosabban folytatja.\
- Fénylény. Tudjuk, hogy itt vagy. Ugye tisztában vagy vele, hogy ez a mi… megfigyelésünk… vagy inkább fogságunk, csak addig van érvényben a törvényeink szerint, amíg a hozzánk kijelölt megfigyelő életben van? Ámde mi vagy egyetlen fajtánkbéli sem nyúlhat hozzád a törvény értelmében. Azonban… ha egy földi öl meg téged… nos, akkor nincs többé megfigyelőnk, és szabadon mozoghatunk a továbbiakban. A kérdés csak az… van-e olyan elvetemült, őrült lakója ennek a világnak, aki szánt szándékkal segítene a démonoknak? Hiszen ha valaki démoni befolyás alatt állva öl meg téged, úgy a törvényeink értelmében megint csak mi leszünk a bűnösök, de ha saját akaratából…\
Ekkor végül megjelenik az eddig láthatatlanul lebegő angyal, kitárt szárnyakkal, lándzsáját a démonokra szegezve.\
- Mit akarsz ezzel mondani, Árnylény?\
- Pontosan azt, amit mondani akartam. De az igazi célom annyi volt, hogy megmutasd magad. Ostoba.\
Két vörös-fekete csáp megy át az angyalon: egy a fején, egy a szívén. Pár pillanat… és az angyal holtan esik össze.
";0;1253203028;\N;\N;1852
43079;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Egy sötét sarokból a kapucnis alak, Vérontó lép elő, aki emberi álcájában is igazi szörnyeteg. Két tökéletesen bevitt csáppal legyilkolt egy angyalt.\
Part 14 / 8 - Page 2 51497514\
- Öregem! Már azt hittem, sosem hagyja abba a bújócskázást! Vihihihihihicces figurák ezek az angyalkák, nagyon! Most már ezt a fajt is kihúzhatom a legyilkolandó teremtmények listájáról! HAHAHAHAHAHAHAHAHA!!!\
Aztán Vérontó a három démon felé fordul.\
- Na, teperjünk innen, mert itt nincs itt már semmi, amit megnyúzhatnék, átdöfhetnék, lefejezhetnék, megcsonkíthatnék… és a többi, és a többi. Kezdem unni, hogy mindig csak a sötétben bujkáltok, a piszkos meló meg rám marad. Vagyis… hm, várjunk csak, dehogy unom! HAHAHAHAHAHAHAHAHA!!!\
Közben egy feketés-szürkés alak lépdel elő Vérontó mögül, és lehajolva az angyalhoz, hálószerű anyagba fonja azt. Miután végzett, megsimogatja a bebugyolált tetemet, mintha sajnálná.\
Part 14 / 8 - Page 2 Grendel2\
- EZT viszont tényleg unom! Mindenkivel ezt csinálja, akit lemészárolok! HAHÓ!!! HÜLYE VAGY TE TELJESEN??? HE??? MIRE JÓ EZ??? Idióta…\
Míg Vérontó Grendellel vitatkozik, újabb lépések zaját lehet hallani… majd egy női hangot a sötétből.\
- Minden terv szerint ment tehát. A Sötét Szolgák átjutottak, és a Mennyek Birodalmában azt hiszik, a Kapu megsemmisült. A Szellemlovas elvesztése ugyan kissé kellemetlen, de legalább az angyaloknak mostantól nem lesz joguk beleavatkozni az ügyeinkbe. Jöhet a következő lépés. Mozogjatok, Sötét Szolgák. Ideát nem Dormammu az uratok, hanem én. Ezt a világot én ismerem. Amíg minden figyelmet erre a Kapura irányítottunk, addig én elkészültem a másikkal, amelyhez már csak megfelelő energiaforrás kell. Ha megvan… Dormammu át fog tudni jönni. És akkor…\
Az árnyékok közül egy gyönyörű, de kegyetlen tekintetű nő arcvonásai jelennek meg, aki Danielle-hez hasonló, különös páncélzatot visel. \
- … végre én is elérem a célomat. \
Part 14 / 8 - Page 2 85852865\
[hr /]\
FOLYTATÁS: EMLÉKEK 3. – NOÉ!!!";0;1253203185;\N;\N;1852
43080;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Az Emlékek 2. - Bukott Angyalok véget ért! Köszönöm a részvételt minden játékosnak! Nagyon sajnálom, hogy a végére ledarálódtunk, ismét... Valamiért mostanság nem tudlak annyira megfogni titeket, és eltűntök. Kár.";0;1253203484;\N;\N;1723
43081;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Sötét Szolgák\
A Sötét Szolgák démonokból és a démonokkal együttműködő alakokból áll. A Pokol birodalmában uralkodó vérszomjas démonnagyúr, Dormammu alattvalói ők, akik sötét célok által vezérelve kovácsolódtak össze. Jelenleg a legfőbb feladatuk egy olyan erős átjárót nyitni a démoni világ és a Föld között, amelyen Dormammu is képes átjutni, hogy uralma alá hajthassa a bolygónkat. Az átjáró megnyitása csakis New Yorkban lehetséges, ahol a mágikus köd jelenléte miatt igencsak megvékonyodott a határ a Föld és a Pokol között. Dormammu már sikeresen átjuttatott pár alacsonyabb rendű démont, valamint három nagyobb erejű szolgálóját, de ahhoz, hogy ő is követhesse őket, egy jóval erősebb átjáróra van szükség, valamint arra, hogy örök riválisaik, a Mennyek Birodalmának angyalai ne állják útjukat. A démonok tervük megvalósításához kénytelenek voltak földiek segítségéhez folyamodni, és felhasználni egy halálból visszatérő átkozott lelket, a Szellemlovast. \
Székhelyük: New York\
Tagok: Raziel (démon)\
Part 14 / 8 - Page 2 70379252\
Pitt (démon)\
Part 14 / 8 - Page 2 36140985\
Violátor (démon)\
Part 14 / 8 - Page 2 22571036\
Vérontó (szimbionta)\
Part 14 / 8 - Page 2 Carreiu\
Tara Sunken (mutáns)\
Part 14 / 8 - Page 2 10094857";0;1253204754;\N;\N;1862
43085;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Danielle testét a mesterséges intelligencia, Cerbera némiképp átalakította: immár bármikor képes teremteni magára egy páncélszerű anyagot, mely a teste egyes részeit fedi (szerencsére nem túl sokat Very Happy), és így nagyobb védelmet nyújt a nőnek. A páncél bizonyos részeken éles, hegyes kardszerű fegyverré is válhat. Új testében Danielle gyorsabb, erősebb, ellenállóbb, mint korábban, a páncélja akár a lövedékeket is kivédi, és valamivel gyorsabban is gyógyul. Agyába Cerbera feltöltötte az AIM korábbi adatbázisainak egy részét, amelyben a bolygó szinte összes lakójának a neve benne volt. Danielle így ránézésből meg tudja állapítani bárkinek a nevét, aki benne volt az AIM adatbázisában, de semmi egyebet. \
Jelenleg Danielle a Bukott Angyalok nevű csapat vezéreként próbál úrrá lenni a New Yorkot sújtó káoszon, miközben eltűnt „testvérét”, Tara Sunkent keresi. \
Part 14 / 8 - Page 2 54592896";0;1253206393;\N;\N;1059
44606;"Nero Vincenzo";212;"80.98.159.162";\N;"Kiegészítés\
Landraf a Végtelen Háború során visszaszerezte minden emlékét és a Vörös Villám feletti teljes uralmat. Egy ideig az Őrzők mellett harcolt a vámpírok ellen, majd az emlékei visszatérése után útnak indult folytatni életét. Hosszú időt töltött halandók között magát halandónak gondolva, és a kardok mellett megkedvelte a pisztolyok használatát is. Valószínűleg ez Fandral génjeinek köszönhető, aki emberként rendőr és mesterlövész volt. \
Több minden kiderült az utóbbi időben Landraf múltjáról. Fandral Földre érkezésekor a klónozás technológiája még gyerekcipőben járt, ezért nem tudhatta Loki biztosan, hogy sikerül-e majd egy engedelmes klónt készítenie belőle. Így hát mágiát bocsátott az elméjére, hogy végső esetben ő maga legyen a szolgája. Akármennyire is gyűlölte Asgardot, azért biztonságérzettel tölthette el a tudat, hogy legalább egy asgardi lesz mellette, akit kedvére klónozhat és irányíthat. De végül Landraf megteremtése teljes siker volt, így már Fandral nem is kellett neki. Ráadásul Landraf nem csupán Fandral klónja volt. Ezért lehettek másféle képességei, ezért lehetett másmilyen asgardi alakja. Loki módosított rajta, és Fandral DNS-ét keverte a sajátjával.\
Loki DNS-e, a tudata, a személyisége, az ereje bele volt végig kódolva Landrafba. A megteremtése óta ott szunnyadt benne, figyelt, várt, tervezett. Olykor-olykor előtörtek belőle bizonyos személyiségjegyei – így például Loki rábeszélő- és manipuláló készsége, amely hatott Helára, mivel oly sok időt töltött Landraffal, és mivel Hela nem is védekezett ellene, hiszen sejtelme sem volt a dologról. Ennek tudható be Landraf idegenkedése Asgarddal szemben is – már ott volt benne Loki Asgard iránti gyűlölete is.\
Hela döntésre szánta el magát: Landrafnak meg kell halnia. Ám ekkor már Landraf a lelkét odaígérte egy másik világból érkezett Helának, így ez a Hela úgy döntött, egyszerűen kiirtja belőle Landraf asgardi alakját, és vele együtt az emlékeit és Loki DNS-ét is. Félig-meddig sikerrel járt, és ezzel lezártnak tekintette az ügyet. Landraf elvesztette az emlékeit és asgardi alakját, és Loki újból elszunnyadt benne – de nem tűnt el.\
Landraf aztán visszaszerezte az emlékeit lassacskán, és Loki ereje újra növekedni kezdett benne, oly annyira, hogy Loki már meghalni sem hagyta őt. Nehéz helyzetekben mindig több és több erőt adott neki, még a halálból is visszahozta, ha kellett. Hela azon kapta magát, hogy már ha akarná, sem tudná megölni Landrafot annak különleges teste és kettős lelke, illetve tudata miatt, melyet mágia és technológia keverésével hoztak létre. Loki Landraf testében kivédte Hela támadásait.\
Helának nem maradt más választása: végül elengedte Fandralt, vissza ez élők közé, felruházva pár új varázserővel és hatalommal, hogy intézze el Landrafot, mielőtt Loki feléled benne. Megtiltotta, hogy bárkinek is beszéljen erről, hogy bárki más segítségét kérje Asgardról, mert az Hela bukását jelentené apjával szemben, és kitudódna, hogy Loki mennyire megvezette őt.\
Fandral végül nem tudta megölni Landrafot, és inkább segíteni akart neki. A benne feléledt Lokit Washingtonig üldözte, ahol azonban mágikus robbanás következett be, mely során Landraf kómába esett. A lelke és tudata előreutazott az időben, és idegen testbe került.\
Part 14 / 8 - Page 2 Landraf";0;1255898658;\N;\N;1687
49730;"Vérontó";182;"80.98.157.190";\N;"Tara testét a mesterséges intelligencia, Cerbera némiképp átalakította: immár bármikor képes teremteni magára egy páncélszerű anyagot, mely a teste egyes részeit fedi (szerencsére nem túl sokat Very Happy), és így nagyobb védelmet nyújt a nőnek. A páncél bizonyos részeken éles, hegyes kardszerű fegyverré is válhat. Új testében Tara gyorsabb, erősebb, ellenállóbb, mint korábban, a páncélja akár a lövedékeket is kivédi, és valamivel gyorsabban is gyógyul. Agyába Cerbera feltöltötte az AIM korábbi adatbázisainak egy részét, amelyben a bolygó szinte összes különleges képességgel bíró lakójának a képessége benne volt. Tara így ránézésből meg tudja állapítani, ha valaki nem ember, és hogy milyen erőkkel bír az illető, már ha az a személy benne volt az AIM adatbázisában. \
Jelenleg Tara a Sötét Szolgák nevű csapat vezéreként próbál átjárót nyitni a Pokolból, hogy annak ura, Dormammu átjuthasson a Földre. \
Part 14 / 8 - Page 2 57231795";0;1264259201;\N;\N;1688
43091;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Jelentkezzetek az új kalandra! Előre nem látott okok miatt kicsit késni fog a kezdés, mert át kell írnom pár dolgot, de amúgy sem kezdenék, amíg nincs még pár emberünk.";0;1253210381;\N;\N;1723
43092;"Thorhalla";957;"89.223.167.118";\N;"A nő megkönnyebbülten nézett rád, amikor mondtad, hogy nem hallottál soha sem azokról a dolgokról, amikről ő beszélt. Néhány másodpercig feküdt, majd megpróbált felülni, de ismét a homokban kötött ki. Reménytelenül sóhajtott egyet, majd pedig ütött idegesen a földre.\
- Még mindig itt vagy? – kérdezte. – Föld? Fogalmam sincs, hogy hol lehet, vagy mit takar, biztosan valamilyen feltérképezetlen bolygó. Nem tudom, hogy tudok-e, de feltehetőleg nem, mert még felállni sem sikerült. Akkor azt mondod, hogy egyik sem? akkor sikerült, megcsináltam… de így nem jutok messzire. Merre van a legközelebbi űrkikötő? Még azelőtt oda kellene érnem és hajót találnom, hogy az esetleges másik két alak ideérjen…\
A lábával magához húz a hajótól egy táskát, majd pedig feléd nyújtja a kezét, hogy segítsd fel. Ha megteszed, akkor rád támaszkodik és hagyja, hogy kisegítsd a kráterből. Amint felértek kissé kétségbeesetten néz körbe, hogy csak fákat lát és semmi mást.\
- Most merre? – kérdezte. – Igazából mindegy, csak gyorsan…
";0;1253210651;\N;\N;1696
43093;"Thorhalla";957;"89.223.167.118";\N;"A helyzet semmivel sem lett jobb a korábbihoz képest, lehet, hogy a svéd származást is hiba volt megjegyeznem, mert most erre a részre tért ki, majd pedig, hogy hazavinne. Tényleg nem értettem, hogy mi történik az emberekkel a mai napon. Hallottam, hogy Jon is mocorgott odabenn, de egyelőre nem akart kijönni pedig a helyzet idekinn igen kaotikus kezdett lenni. Aztán pedig jött a teljes pofon, hogy öngyilkos lesz, ha nemet mondok, majd pedig el is indult, hogy kivesse magát a korlátról. Istenem, ez teljesen komolyan gondolja? Már indultam volna, amikor még valaki jelent meg a kabin bejáratánál, hiszen ez az a férfi, aki mellettem volt a Time Square-n a mentőautónál, amikor letartóztattak. Döbbenten néztem rá, és kellett néhány másodperc, hogy felfogjam, hogy mit is kérdezett, annyira meg voltam döbbenve ettől az egész szituációtól.\
- Segítsen megállítani, hogy ne ugorjon a vízbe – mondtam.\
Ezzel én is megindultam mezítláb, egy szál selyem köntösben a pincér után. Hallottam az üvöltését, és amikor végre utolértem akkor szólaltam meg.\
- Könyörgöm, hagyja ezt abba és jöjjön le onnan! – mondtam. – Üljünk le valahol és beszéljük meg, emiatt nem érdemes eldobnia az életét. Kérem uram, ne csináljon semmilyen ostobaságot!
";0;1253210785;\N;\N;1837
43094;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. szeptember\
Punisher Noir #2 - Punisher & Son\
Írta: Frank Tieri\
Ceruzarajz: Paul Azaceta\
Borítórajz: Tim Bradstreet\
Alternatív borítórajz: Dennis Calero
\
Frank Castle szemtől szembe került az emberek gonoszságával az I. világháború mocskos, sáros csatamezőin. Most pedig arra kellett hazatérnie, hogy a városa utcáit maffiavezérek uralják, és a szervezett bűnözés már olyan szinten áll, amely ellen a kormány is tehetetlen. A Megtorló ellen két gyilkost küldenek: egy olyat, akinek az arca mintha a pokol térképe lenne, és egy másikat, aki a legnagyobb, legizmosabb fickó Harlemből. Színre lép két gonosztevő, és a város vérbe borul!\
Part 14 / 8 - Page 2 82695083\
Part 14 / 8 - Page 2 21678169";0;1253211456;\N;\N;1181
43095;"Max Evans";1217;"94.27.143.167";\N;"Épp csak feleszmélek abból a valamiből ami eddig körül vett, ami miatt valószínűleg erre a folyósora tévedtem és a kedves üdvözlésem után le is ordítja a fejem a háló ruhás nőszemély. Egyből észbe kapok, pont mikor a pincér elkezd kimászni a korlátra, hogy ő bizony onnan leveti magát ha a nő elutasítja, még próbálom felfogni a helyzetet kapkodom a fejem a két fél között. – Ja, hogy jaaa! – szólalok meg, főleg csak magamnak mondom és közben a mutató ujjam emelem magam elé. Majd azt ráviszem az orromra. – Nem mégse értem – suttogom magam elé. Közben megérkezik még egy személy, de rá is csak kérdően tudok nézni. ~ Vajon csak én nem ismerek innen senkit ~ filózok magamba, de ez nem javít a helyzeten, hogy a pincér éppen öngyilkosságra készül. A ő győzködi, hogy inkább beszéljék meg egy asztalnál, át fut egy gondolat a fejemen arról, hogy vissza ránthatnám, de beugranak az eligazítások és az is, hogy ez nem az én szakmám, már a lebeszélés és az is rémlik, hogy nem teszünk feléjük hirtelen mozdulatot még ijedtében leugrik, így csak várakozok tovább feszülten, a történet töredékének birtokában.";0;1253213056;\N;\N;1837
43096;"Shadow";715;"84.0.114.16";\N;"Egy hangot se ad ki Antony, csak hallgat és mosolyog, ami nagyon meglep, hiszen az átlag menekülne, vagy épp könyörögne, de nem mosolyogna. Ráadásul a csók is összejön, azonban ekkor más is sikerül kapnom nem csak a csókot. Antony érzéseit is megérzem, ahogy minden bizonnyal ő is az enyémeket. Érzem, hogy fél, de nem tőlem, valami mástól, valami megmagyarázhatatlan okból, ahogyan az én csók utáni vágyamra sincs magyarázat. Egyszerűen nem tudom, hogy mi is lehet velem, egyszerűen fogalmam sincs. A csók után menekülni kezd, de nem tud messzire jutni. Könnyedén ugrok le a korlátról és a kiterült fiú felé indulok, aki el is ájult minden jel szerint. Azonban ekkor velem is történik valami. Félelem fog el, s egyszerűen rettegni kezdek. Félek, hogy elkapnak, bezárnak, félek, hogy Antony elárul, félek, hogy valaki lebuktat, félek, hogy Miller megakar ölni, félek, hogy elvesztem a képességem, félek, hogy hibázok, félek... megindulok a fiú felé, s félve nézek körbe, miközben lehajolok hozzá. Ha nincs a közelben senki, akkor kezem a fiú nyakára teszem, s ujjaim rázáródnak. Megölhetem az egyik veszély forrást, de mit teszek? Itt feltűnhet, hogy eltűnt, vagy sok kérdés merülne fel, hogy hogyan halt meg. Lassan elengedem a torkát, majd egyszerűen felkapom, s elkezdem cipelni olyan helyre ahol biztonságban lehetek. Az pedig a szobám, bár ott is veszély leselkedhet rám Sakura személyében.";0;1253213587;\N;\N;1835
43101;"Max Evans";1217;"94.27.143.167";\N;"A tervem egész jól sikerült Morsus segítségével, a szamuráj ugrálások közepette próbálja hárítani a golyókat. Még kiürítem rá a táram, ismételten a gyenge pontokra koncentrálok, hogy lelassíthassam, mert a terv szerint közelharcra mennék, bár valószínű, hogy az egy erősebb oldala, de engem se kell asszem félteni, Szóval amint üres a tár elő kotrom a következőt és töltök az egyik szikla fedezékébe. Közben Zajlanak a harcok a többiek között, még lendületben látom a társaim, így nem féltem őket. Remélhetőleg a szamuráj Morsusra összpontosít mikor megint előbújok a rejtekemből. Megállapítom, hogy hol tudnám elkapni, mikor nagyjából megvan a tippem megindulok felé. Gyorsan használható állapotba helyezem a pengéim egy határozott előre ívelt karmozdulat keretében, majd elrugaszkodom a szamuráj felé és megpróbálok a lehető legkellemetlenebb területeken sebet ejteni. Ha párharcba bonyolódunk megpróbálom használni a harcművészetek területén szerzett tapasztalatim és főleg a kitérő és meglepetésszerű szúró támadásokra szorítkozni, ha azt helyzetem engedi.";0;1253216129;\N;\N;1799
43104;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"*Az ütés ugyan betalál, és láthatóan volt ereje is, de Vérontó állja a sarat. Na persze Tao se gondolta, hogy ilyen egyszerű lesz. Csápok törnek elő az ellensége testéből, amik ráfonódnak, és megpróbálják széttépni.*\
~Mikor tanulják meg vajon, hogy a fizikai erő kevés.~\
*A csápok kezdetben egy kicsit megzavarják Taot, de aztán képességével lebénítja őket, azaz a kifejtett energia mind hozzávándorol - no de nem marad benne sokáig. Egy pár másodperc után a hatalmas feszítőerő már elég energiát biztosít, hogy Tao újabb támadást indítson. A csápok nem jelentenek akadályt a mozgásban, hiszen az általuk kifejtett erő nem tartja vissza őt, így Tao saját erőből, és az energia egy részéből felugrik a magasba, majd felülről az energia jelentősebb, maradék részét egy koncentrált löketben adja le Vérontó felé, hogy így földbedöngölje őt.*\
-A nevem Tao, ez majd segít megjegyezni, és egyúttal befogni a szádat. *Mondja támadás közben.*";0;1253218018;\N;\N;1799
43105;"Thorhalla";957;"89.223.167.118";\N;"a gazdasági válság batmant is utolérte: \
Part 14 / 8 - Page 2 Batmanisparingdown\
És egy másik fájdalmas:\
http://3.bp.blogspot.com/_kXnVoQ9ZFkQ/SKGosCQPw4I/AAAAAAAADK4/UnbODtzuK3s/defykilometermile.gif";0;1253219642;1253219759;"Thorhalla";14
43110;"Thorhalla";957;"89.223.144.42";\N;"Ma olyan 5-6 körültől nem leszek holnap estig, inkább vasárnap reggelig, szerepjáték ma este/éjjel és holnap egész nap. Reggel lehet, hogy írok majd holnap, de valószínübb, hogy ahol mesélek csak vasárnap lesz körváltás. Újfent elnézést a fennakadásért.";0;1253256601;\N;\N;178
43118;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. szeptember\
Marvel Zombies Return #3\
Írta: Jonathan Maberry\
Ceruzarajz: Jason Shawn Alexander\
Borítórajz: Arthur Suydam
\
Amikor az élőhalottak eljutnak a Felkelő Nap Országába, csak Kitty Pryde és Rozsomák lehetnek képesek megállítani a terjedő kórt! Majd amikor egy földalatti, harcosokból álló klubból megjelenik Vasököl, a Tigris Fiai, Elektra és Shang-Chi, már egyértelmű, hogy a végén csak egy maradhat ebben az őrült harcművészeti kavalkádban! \
Part 14 / 8 - Page 2 86312662";0;1253283007;\N;\N;1181
43129;"Max Evans";1217;"85.67.231.27";\N;"Ezek a fordulatok, pfff. El se hiszem, hogy ilyen van, egyik pillanatban épp levetné magát a pincér, majd hirtelen visszaugrik a biztos fedélzetre, persze én azt gondoltam, hogy míly jó nekünk, egyszerűsödik a helyzet és talán azt is megtudom mi a vita tárgya vagy úgy miért ez a bonyodalom. Épp csak rá gondoltam és mire feleszméltem már a másik szélsőség felé sodródott a szóban forgó pincér. Hirtelen neki ugrott a nőnek és elkezdte fojtogatni. Gondoltam, hogy meg kéne próbálni meggyőzni a férfit, hogy rendezzék máshogy, de az valószínűbbnek tűnt jelen pillanatban, hogy nem is foglalkozna jelenlétemmel, ahogy eddig is tette. Ekkor megindult egy ujjabb eseménysor, egy férfi jelent meg a kabinból és neki esett a támadó pincérnek, közben egy verset kezd mormolni a nő. Már igencsak úgy éreztem, hogy be kéne szállni az eseményekbe, hátha közben rájövök, hogy mi is a téma. Szóval, mikor úgy tűnik, hogy gyengül a fogása a pincérnek a nőn akkor mielőtt agyon verné a férfi, gyorsan két ütés közben megpróbálnám kirántani, majd falhoz szegezni és aztán lefogni a kezeit. Remélhetőleg utána nyugottan megbeszélhetjük és mindenki megértheti.";0;1253313551;\N;\N;1837
43130;"Patriot";1085;"94.246.126.82";\N;"Nem fogok mentegetőzni, elrontottam. Nem tudom hogy sikerült, de nem szándékosan tettem. Sajnálom a kavarodást, természetesen korrigálom.\
Belezavarodtam már a pontozásba, szóval most részletesen levezetem a felmerülő probléma miatt, ami „Patriot” NJK-nál történt. \
Szint szerint, összesen 16 kreditem van. \
Elköltöttem, ezt a következőkre;\
-0,5 Kr. NJK (V.I.K.I.)\
-0,5 Kr. NJK (V.I.K.I. update)\
-0,5 Kr. NJK (Anthony R)\
-0,5 Kr. NJK (F.Á.R.A.O.)\
Ez idáig, 2 kredit, ami azt jelenti 16-2= 14kreditem van.\
-1,5 Kr. NJK (David Marcus)\
-1,5 Kr. NJK (Star)\
-1,5 Kr. NJK (Patriot)\
Ezek összesen 4,5 kredit. 14-4,5=9,5 Kredit.\
A 9,5 kreditet beváltottam pontokra, a következő alapján;\
1kredit=3pont\
Így pedig ez azt jelenti, hogy: 9,5 * 3= 28,5pont\
Ezt a 28,5 pontot az alábbiakra költöttem el:\
Centurio lista:\
- 3 : Titánium ötvözet. Már a közvetlen közelről leadott, sorozatos .50-es kaliberű géppuska tűz is csak lassítani tudja a viselőt, de megállítani nem. Egy-két rakétabecsapódást még ez a páncél is kibír, de sorozattűz alól már nem kerül ki élve a használó.\
+\
-3 : Speciális bevonat, amely nem csak a hő, de a fagyhatásoknak is ellenáll. Ezzel a páncéllal már a Föld külső légköreibe is kirepülhetünk anélkül, hogy a jegesedés érezhetően rontaná a páncél hatékonyságát. Magas ( 2-3 000 °C körüli) hőmérsékletet is képes elviselni a páncél hosszabb távon, mielőtt elkezdődik a hevülés. Emellett akár a -100 fokos hideg sem akadályozza a mozgását.\
+\
- 1 : A páncél képes repülni. A maximális sebessége 200 km/h\
+\
- 1 : A 9x19mm-es pisztolyokban használatos, Parabellum lőszereket használó fegyverzet alkaron, vagy a páncél egyéb részébe építve. Maximum 200 töltény.\
+\
- 1 : Taszítósugár. Sem hővel, sem egyéb hatással nem rendelkező sugár. Egy gravimetrikus sugár, amely leginkább olyan, mintha hozzávágnánk valamit a célponthoz. Csak éppen jóval erősebb és gyorsabb. Egy ilyen sugár könnyedén átszakítja az 3 centi vastag acéllemezt is. Vagy akár csak könnyedén megborzolja egy tollpihe szálait. Az ereje változtatható. (Megj. : csak 2-es szinten használható )\
+\
-2 : Páncéltörő kis-rakéták. Könnyű páncélzattal ellátott tankok, harckocsik, páncélok átütéséhez elegendő robbanóanyaggal ellátott rakéták. A páncélba maximum 4 lehet beépítve. Hosszuk 20-25 centiméter.\
+\
- 2: A páncél erőnövelése 10 tonna megmozgatását teszi lehetővé. Ehhez a súlyhoz már elengedhetetlen a 2-es anyagkeménység, mert különben a sima acélból készült páncélzat összeroppanna.\
+\
- 3 : A páncélzat már szinte könnyed mozgást biztosít a használónak. Lőfegyverekből leadott tűz sem okoz kárt a használóban, legfeljebb annyit érez, hogy mintha kicsit ringatnák a páncélban. Becsapódó rakéták, közvetlen közelről érő robbanások azonban már kisebb agyrázkódást okoznak.(Már természetesen, ha egyébként a páncél anyaga kibírná a becsapódást.) Természetesen a rakéta, vagy maga a robbanás méretétől függően. Belehajtó gyorsvonattal való találkozást, vagy ennél nagyobb erőhatást nem él túl a használó.\
= 16 pont. Ami azt jelenti, hogy csak egy pont mínusz, mivel alapból a páncélosok 15 pontot kapnak hogy elosszák azt. Tehát 28,5-1=27,5pont\
- 2 : ARC reaktorok:\
+\
-Holografikus kivetítő szuper PC, (2 pont) –Magneto által elfogadva\
+\
-Optikai nagyítólencse (2pont) –Magneto által elfogadva\
+\
Holo másoló, és kivetítő (3,5pont) – Tao által elfogadva\
=\
9,5 pont. 27,5-9,5=18pont\
- Design Tároló (1pont)- Tao által elfogadva\
+\
-Új Design (1pont)- Tao által elfogadva\
+\
2.0 Frissités (2pont)- Tao által elfogadva\
+\
-Alap páncél kinézetének módosítása (0,5pont)- Tao által elfogadva\
+\
-Új design/ páncél (1pont)- Thorhalla által elfogadva\
=\
5,5pont. 18-5,5=12,5pont\
Centuriora összesen tehát az alap 15 pont mellett, ami nem került levonásra a szabályzat alapján, további 16 pont lett levonva. \
Star listája:\
A karakterbe, csupán az alap 15 pont lett beruházva, ami a szabályzat értelmében nem kerül levonásra.\
Patriot listája:\
- 4 : Verbánium ötvözet. Szinte teljességgel törhetetlen anyagú páncél. Minden lövedék sértetlenül hagyja a felületét. Rakétazápor esetén is képes a használó harcolni, de azért még érzi, hogy nem bírja sokáig elviselni a páncélzat az ilyen erejű terhelést. Ebben a páncélban már egy gyorsvonat becsapódása sem tesz különösebb kárt. A használó természetesen a páncél belsejében agyrázkódást kaphat a lökéstől, akár meg is hallhat, ha nem megfelelő kiépítésű a ruházata, de a páncél sértetlen marad.\
+\
- 4 : Saválló, megnövelt hő- , és fagy-ellenállású bevonat. A páncél kiválóan védve van a legerősebb savak, akár 5000 °C fokos hő, vagy a -500 °C fok ellen.\
+\
- 3 : A páncél sebessége 1125 km/h, vagyis Mach 1. Ez már hangsebesség közeli érték.\
+\
- 4 : A verbánium kiépítés miatt az erőkategória 40-es.\
+\
- 1 : Minirakéták. Összesen 12 lehet a páncélba építve. Nem robbannak nagyot, és a hatótávjuk is csak 500 méter. A robbanás ereje egy szokványos téglafal átütéséhez elegendő. Hosszuk mindössze 10 centiméter.\
Ide tartozik még a sima robbanóanyag, mint pl. a folyékony nitroglicerin. Ebből 2 kilónyi lehet egy páncélban. Megfelelő tárolóegységben, mert akár egy kis ütődéstől is berobbanhat.\
+\
- 3 : A páncélzat már szinte könnyed mozgást biztosít a használónak. Lőfegyverekből leadott tűz sem okoz kárt a használóban, legfeljebb annyit érez, hogy mintha kicsit ringatnák a páncélban. Becsapódó rakéták, közvetlen közelről érő robbanások azonban már kisebb agyrázkódást okoznak.(Már természetesen, ha egyébként a páncél anyaga kibírná a becsapódást.) Természetesen a rakéta, vagy maga a robbanás méretétől függően. Belehajtó gyorsvonattal való találkozást, vagy ennél nagyobb erőhatást nem él túl a használó.\
+\
- 2 : ARC reaktorok: \
ARC reaktor 2.0, Egy szuper reaktor, ami egy évig 100%-on tartja a páncélt és annak az energiáit, de ha megsérül akkor a páncél egyszerűen használhatatlanná válik.\
+\
- 3 : Energia formázás:\
A használó, a reaktor energiájából, képes megformázni a szín tiszta elektromosságot, és az energiát. Ami azt jelenti, hogy képes belőle pajzsot formázni (akár kezeset, vagy teljes burok méretűt), kardot, kalapácsot stb. Mind azok ereje, a páncél erőnövekedettségétől függ. Csak úgy mint az ellenállásuk.\
=\
24 pont. Ebből 15 pont a szabályzat alapján nem kerül levonásra, így marad 9, ami fizetendő. 12,5-9=3,5 pont. \
Tehát a végeredmény: 0kredit, és 3,5pont. \
Ennyi maradt, azok után, hogy mindent rendeztem, és átnéztem alaposabban. Elnézést a hibám miatt, amit elkövettem, de így már remélem mindenre figyeltem és semmit nem rontottam el.";0;1253346508;1253346591;"Centurio";1600
43136;"Patriot";1085;"79.122.94.158";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Futurama_Meets_Ultimate_Marvel_by_kameleon84\
Part 14 / 8 - Page 2 Batman_vs_wolverine_at_chess_by_sinakazemian";0;1253361024;\N;\N;14
43139;"Trisa";679;"89.134.21.54";\N;"Lassan valahonnan egy nyílvessző furakodik a földbe. Leif nyugodt marad, és hamarosan egy elf nő lép ki a bokrokból, és megy oda a férfihoz, akik csókkal köszöntik egymást. Majd a nő tekintete rám tapad, érzem abból a szúrósságot, nyílván sok kellemetlen emléke van Thorral kapcsolatban. Szerencsére Leif el is magyarázza neki hogy mi a helyzet, igaz a maguk nyelvén. Ki is derül hogy a hölgy Leif felesége. Szép pár azt meg kell hagyni. Később fel is vázolja hogy ki kivel fog és hogy hova menni. Én csak bólintok rá. Megbízom benne, így semmi alól nincs ellenvetésem.\
Murhal ezután odahúz magához, de a csókja nem marad viszonzatlanul, elválasztva ajkainkat egy halvány mosoly kíséretében – ami egy jó darabig biztos hogy az utolsó mosoly lesz az arcomon – válaszolok neki.\
<- Ne aggódj, semmi bajom nem lesz, inkább magadra ügyelj, és ne hagyd hogy elterelődjön a figyelmed a feladat alól. És ne csinálj semmi butaságot rendben? >\
Még megvárom a válaszát, majd egy apró csókot hintek én is az ajkaira, majd elindulok a csapatommal abba az irányba, amerre tartanak.\
";0;1253365804;\N;\N;1766
43142;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"http://modoros.blog.hu/";0;1253368299;\N;\N;14
43143;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Magyarországi megjelenések - 2009. szeptember\
D, a vámpírvadász #3\
Írta: Hideyuki Kikuchi nyomán Saiko Takaki\
Ceruza- és borítórajz: Saiko Takaki
\
Végre megérkezett a világhírű D, a vámpírvadász-regénysorozat mangaadaptációjának oly rég várt harmadik kötete, melynek történetéből a D, a vámpírvadász: Vérszomj című animesiker született. A vámpírvadász, akit egyszerűen csak D-ként ismernek, és híres arról, hogy a kard útját járva teljesíti küldetéseit, most újabb vérdíjra pályázik. Ezúttal egy falu gazdag elöljárójának leányát kell megmentenie, akit elrabolt egy vámpírnemes, Mayerling. De mi van, ha egy másik fejvadászcsapat is elvállalta ugyanezt a megbízást...?\
Part 14 / 8 - Page 2 14424149\
Démonnapló #5\
Írta: Lee Yun-Hee\
Ceruza- és borítórajz: Kara
\
Vigyázz, mit kívánsz, mert még megkapod! Minden törekvése ellenére az ifjú V. Raenef időről időre mégis kínos helyzetbe hozza tanárát, Eclipse-et. A kiképzés alatt álló démonnagyúr barátságos és kedves természete nem vet túl jó fényt Raenefre, és még kevésbé Eclipse-re. Amikor végre elege lesz a kudarcokból, Raenef olyat tesz, amit korábban elképzelhetetlennek tartott volna: nekiáll tanulni. Ám ha egy démoni könyvtárban esünk neki a könyveknek, előfordul, hogy azok visszavágnak. Raenef személyisége hirtelen ijesztővé válik, és szörnyű tulajdonságokról tesz tanúbizonyságot. Vajon Eclipse elvégzettnek tekinti a rábízott feladatot, vagy visszasírja a jelek szerint letűnt jó időket? \
Part 14 / 8 - Page 2 62086737";0;1253368855;\N;\N;1181
43144;"Thorhalla";957;"89.223.223.20";\N;"Egy Grievous.\
Part 14 / 8 - Page 2 414d79324a049e61c2978d6fe9b0ace6\
Starcraft\
Part 14 / 8 - Page 2 Starcraft_Frontline_4_by_UdonCrew\
Teen Titans cover\
Part 14 / 8 - Page 2 Teen_Titans_by_AdamHughes";0;1253370823;\N;\N;104
43145;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"A staff egy kredittel jutalmaz, amiért az oldalra elhoztad hozzánk Sam Vermontot.";0;1253371592;\N;\N;1803
43156;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Steph nem tudja mondani a verset a fojtástól,de a torkát elengedi Rorschach, aki kénytelen a földre zuhanni Miller nagyon erős ökölcsapásától. Így Steph eldöntheti használja e a varázslatot vagy sem. ";0;1253384231;\N;\N;1837
43159;"Max Evans";1217;"85.67.231.27";\N;"Úgy tűnik mégse volt jó ötlet közelíteni a szamuráj felé, bár nem is az inkább a közeli tüzelés nem volt túl jó gondolat. Az ellen hárította a felé közelítő golyókat és meglepinek még kaptam három fényesen csillogó csillagot is, nem azt a fajtát amit az égen látni esténként, hanem azt a fém ízűt és sajna azokat se épp kellemes körülmények között, gyorsan és a mellkasomba. Egy kis vért köhögök fel, majd egy szisszenés, eszembe jut, hogy a környékre már pár golyót is kaptam, még kevésbé kellemes, de még húzom, még kitartok. Új lendületet veszek a robbanástól földre zuhant ellenfél felé, amíg nem tudja használni a botját útjára indítom az imént tőle kapott csillagokat, remélve, hogy célba érnek. Ha úgy látom megint támadni készül és távolról gyorsan próbálok helyzetet változtatni és közben közel kerülni hozzá. Ha elég közel vagyok megpróbálkozom a lábai kisöprésével, ha sikerül a mozdulat a várt eredménnyel még röptében megpróbálom elkapni pár ütéssel, illetve vágással kis barátunkat.";0;1253384574;\N;\N;1799
43164;"Taikuri";1179;"193.6.168.14";\N;"Üdv.\
Ha megoldható hogy kikerüljek a befagyott Red Rose-s kalandból akkor én is csatlakoznék Antonyval. /Reménykedve pislog az illetékesekre./";0;1253408877;\N;\N;1723
43167;"Thorhalla";957;"94.44.27.195";\N;"Köhögve és levegő után kapkodva értem földet azok után, hogy végre elengedte a torkomat az az őrült. Ahogyan láttam ő maga is földre került, hála Jon beavatkozásának. Így, hogy szabad voltam és nem fenyegette pillanatnyilag semmi sem az életem eszem ágában sem volt elmondani a verset és átváltozni, akkor csak a hajó járt volna rosszabbul. A nyakamra tettem a kezemet, hiszen nagyon fájt, nyelni még mindig alig tudtam, vagy ha sikerült is fájt, akárcsak a levegő vétel, egyszerűen nem értettem, hogy miért is támadt rám és miért akart megölni, amikor nem sokkal korábban pontosan az ellenkezőjét akarta tenni. így, hogy szabad voltam láttam, hogy Jon volt a következő, akinek ártani próbált, próbáltam a földön odébb menni, hogy legalább ne legyek útban, vajon át kellett volna változnom, hogy Thorhalla mentse meg Jon-t? Igaz arra örök időkig várhattam volna, mert úgysem védte volna meg, én pedig képtelen voltam arra, hogy bármit is tegyek érte, csak félve tudtam feléjük pillantani és reménykedni, hogy Jon katonai, kommandós és rendőri kiképzése bőven elég lesz arra, hogy le tudja fegyverezni azt az alakot és nem lesz semmilyen baja miattam. Nem akartam egyiknek sem útban lenni, így reszketve a félelemtől próbáltam megbújni valami mögött, miközben a pincér nekiesett Jon-nak és az a másik illető is végül megpróbált közéjük ugrani.\
Miller támadása sikeres volt és pár pillanatra még meg is nyugodott, hogy legalább Steph nyakát nem szorongatja már ez az illető. Igen, határozottan nem volt semmilyen szervezet tagja sem, ha így viselkedett valakivel. Korábban is gyanította, nem hitte el egyetlen szavát sem. De legalább már a személy szabad, akit szabadon akart látni, és ezért most ez az illető nagyon csúnyán meg fog fizetni, már csak azért is, mert egyáltalán hozzáért. Még mindig féltékeny volt azért, hogy bármilyen módon is el akarta tőle venni a lányt a pincér. Amint az a földre került vetődött volna utána, de a másik alak hirtelen kelt fel a földről, majd pedig egy törött pohárral készült támadni. Miller támadóállásba helyezkedett és várta a másik támadását, amikor Tobi is megérkezett, hogy szétválassza a harcoló feleket.\
Ha sikerült Tobi mutatványa és ő tudta lefegyverezni és bezárni a szobába Rorschach-t, akkor Miller egyelőre nem indul el ahhoz a szobához, ahova be lett zárva a férfi, hanem Tobi felé fordult.\
- Rendőr?! Csodás! – mordult fel idegesen. – Jonathan Miller különleges ügynök FBI. Mi lett volna uram, ha már abban a pillanatban beavatkozik, amikor az az alak elkezdte a hölgy nyakát szorongatni?\
Ezzel odalépett Stephanie-hoz, ahol a lány rejtőzött, felsegíti a földről és átölelve elkezdi visszavezetni a saját szobájukhoz.\
Ha nem sikerült Tobi akciója, akkor Miller félrelöki a rendőrt, amikor az megpróbált beavatkozni az egészbe és, ha Rorschach odaért hozzá, hogy leszúrja a törött pohárral oldalra perdült ki és igyekezett megragadni az illető karját, majd pedig azt hátrarántani, így megakadályozni a további támadását, ahogyan a kiképzésen is tanítják. Ha ez sikerült, akkor közben megpróbálta kigáncsolni az illetőt és a padlóra küldeni és ott a másik kezét is hátracsavarni, majd pedig összefogni és Rorschach hátába térdelt, ha mindezek sikerültek, akkor odafordult a rendőrhöz.\
- Hozzon egy bilincset! – szólt rá Tobi-ra. – Most már tényleg ott tartunk, hogy Mr. Ismeretlen, ezennel többrendbeli törvényáthágásért letartóztatom. Jogában áll hallgatni… - ezzel végigsorolta a megszokott letartóztatási parancsot és ha valamikor bilincset is kap, akkor megbilincseli Rorschachot.
";0;1253432515;\N;\N;1837
43168;"Serena Davidson";478;"94.44.27.195";\N;"Ezt a szobát használják ketten, amikor itt tartózkodnak a Kúriában. Régen modern szobának is lehetett volna nevezni, mert a tévé mellett, zenei eszközök is vannak a szobában, ami Jackie-nek a munkájához is jók lettek volna korábban. Egy nagy franciaágy található a szobában, néhány szekrény, benne ruhákkal, a helységből egy nagyobb fürdőszoba is nyílik még. Néhány könyvespolc is helyet kapott a szobában, amiket a lány olvas szívesen és több helyen kisebb-nagyobb plüss állatok is szétszórva hevernek. Viszonylag nagy helység, kellemesen tágas és világos maga a helység.\
Part 14 / 8 - Page 2 K39h6c";0;1253433151;\N;\N;1865
43171;"Ko-Rel";931;"94.44.27.195";\N;"Hamarosan végre észrevett mindenkit, vagyis a csatazajokat hallotta meg először, majd pedig arra repülve fel is tűnt számára a kis társaság, ahogyan a másik három ellenfelével hadakozott. Úgy emlékezett, hogy több ellenség volt, de ha ez így is volt, akkor máris jobban álltak, mint az ellenség, azt tekintve főleg, hogy ahogyan látta a sajátjaik közül mindenki rendben volt, kivéve az az alakot, aki az ő korábbi ellenfelével szemben próbált bármit is tenni. A nap fényét látta valamin megcsillanni a távolból, majd pedig az egyik illető megtorpant néhány másodpercre. Két személyt látott, hogy lőtte a szamurájt, míg Logan a nagydarab narancssárgával hadakozott, és Tao is ott volt még a szimbiontával szemben. Igazából már most is hatalmas előnyben voltak a többiekkel szemben, így lehetséges, hogy Logan-nek kellett volna segítenie. Egy robbanás is történt azon a helyen, ahol a távol-keleti férfi volt, így igazából ez döntötte el, hogy Logan-nek fog segíteni. Közelebb repült a társasághoz, és amikor olyan távolságba ért, hogy már támadhasson, akkor próbált olyan szögben helyezkedni, hogy ne Logan-t találja el, majd pedig Vészmanót kezdte támadni a levegőből.";0;1253436187;\N;\N;1799
43174;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Nem tudom, melyik az a befagyott Redrose-kaland, de biztosan megoldható. Ki vezette a kalandot és hol vagy pontosan?";0;1253446800;\N;\N;1723
43175;"Thorhalla";957;"94.44.27.195";\N;" ~ Trisa, Thordin, Björnulf ~ \
El is indultatok, Leif nem néz hátra a másik társaságra, ha valamelyikőtök megteszi, akkor néhány perc után teljesen eltűnik a másik négyes a látóhatáron. Ti pedig a hegyek felé veszitek az irányt, Thordin amúgy is tudta, hogy a helység egy kellemes völgy legaljában található hegyekkel körbevéve. Senkivel sem találkoztok, amíg haladtok, innen most annyit nem kellett mennetek, mint a nap folyamán, mintegy maximum fél óra volt, amit haladtatok fás és cserjés tájon, amíg végül oda nem értek az egyik hegy lábához. Már messzebbről feltűnhetett mindenkinek, hogy egy nagyobb barlang tátong és ti egyenesen afelé haladtok. Idekinn mostanra már eléggé rendesen nekilátott esni a hó és a hideg fagyos szél is kellemetlenül fújt, így mindenki számára megkönnyebbülés lehet, amikor beértek a barlangba, ahol már nem volt semmilyen szél sem, noha a levegő még mindig ugyanolyan hideg volt, mint odakinn. A barlang befelé járattal haladt tovább, mintegy három méter magas és ugyanilyen széles vonalban, egyértelműen mesterséges volt.
\
< - Egy hosszabb földalatti séta következik – mondta. – Lehetséges, hogy lesznek őrök is odalenn, akkor pedig bízzátok rám a beszédet és lehet, hogy magának Trisa improvizálnia is kell, így majd erre is készüljön. A többieket ki tudom magyarázni, hogy miért is vannak itt… <\
Ezzel meg is indult befelé.\
~ Laaksonen, Vutha, Murhal ~\
Leif már nem válaszolt arra semmit, amit Vutha intézett hozzá. Az elf nő elindult abba az irányba, amerről jöttetek és rátok is igaz, ha valaki hátranéz, akkor néhány perc múlva nem látjátok a másik négyest. Ti sima terülten haladtok az hóban és úgy tíz-tizenöt perc után értek el egy olyan részre, ami rendesen le van taposva és sokat használt út lehet. Egy nagyobb csapat haladhatott erre, akár az is elképzelhető volt, hogy egy hadsereg. Ezen az úton haladtatok tovább jóval könnyebb és jobb körülmények között, mint eddig is. Egy nagyobb emelkedőt kellett megmásznotok, és annak a végében nagyon távol még jó néhány kilométer távolságban meglátjátok a várost, ahova tartotok, előtte pedig két nagyobb sereget is sorakozni. Az egyikbe jégóriások is vegyültek, így nem volt nehéz kitalálni, hogy melyik is számotokra az ellenséges sereg, vagyis jelen esetben a „szövetséges”. Mylene elnézett abba az irányba, majd pedig a csuklyáját feltette a fejére és elindult lefelé.\
< - Ki kell kerülnünk a ti seregeteket, hogy a lázadók közelébe kerülhessünk – magyarázta. – Ez így kisebb kerülőt fog eredményezni, korábbra vártalak titeket, és a megbeszéltek alapján akkor még nem kellett volna itt lennie az összevont haderőnek, de reménykedjünk benne, hogy így is sikerül. >\
Így int nektek, hogy a kitaposott útról menjetek lejjebb és egy kerülő útvonal keresésébe kezdett, hogy úgy érhessetek a városhoz, hogy ne vegyenek észre titeket.
\
Laaksonen\
Fegyver: Fagyharang\
Mágia: 30 egység
\
Björnulf\
Fegyver: Gormarstrid\
Mágia: 45 egység
\
Murhal Sokita\
Fegyver: Égmetsző\
Mágia: 35 egység
";0;1253447103;\N;\N;1766
43178;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Okés, értem. Bár kissé modorosan fogalmaztál. Jól vigyázz.";0;1253447483;\N;\N;1723
43179;"Thorhalla";957;"94.44.27.195";\N;"Neked bárhogyan fogalmazhatok, az modoros lesz. Nem lehet semmivel sem a kedvedben járni. Smile";0;1253447630;\N;\N;1723
43186;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Jelentkezetteink tehát:\
Jonathan Miller\
Quentine Constantine\
Fattyú\
Tobi\
Antony Jögermund\
Tyler és Ko-Rel (talán)\
A jelentkezettektől két dolgot kérnék előre:\
1) Először is, tudnom kéne, hol van a karakter. Elég annyi nekem, hogy New Yorkban vagy New Yorkon kívül, és ha New Yorkon kívül, akkor hol. \
2) Szükségem lenne a jelentkezett karakter múltjából egy halott személyre, aki valamilyen módon közel állt hozzá (ellenségként vagy barátként, mindegy). Ha nincs ilyen, akkor a karakter legnagyobb félelme kellene.\
Tisztelettel:\
ModorManó";0;1253454315;\N;\N;1723
43187;"Taikuri";1179;"193.6.168.14";\N;"Üdv.\
Név: Anotony Jögermund \
Tartózkodási hely: New York/Red Rose Village/Saint Martin elmegyógyintézet\
Meghalt személyek: Fredrik és Natasha Jögermund (A szülei nem igazán állt hozzájuk közel.)\
Legnagyobb félelem: Antony legnagyobb félelme saját maga. Nem szereti hogy belelát mások gondolataiba és retteg attól hogy elveszíti az uralmat képessége felett amivel nagy kárt okozhat.";0;1253457212;\N;\N;1723
43198;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Köszönöm, bemelegítésnek pedig most játsszátok végig a Dead Space című játékot pár nap alatt!";0;1253464327;\N;\N;1723
43199;"Max Evans";1217;"85.67.231.27";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 X558xj 3000$ az original japán katanámért\
+\
Part 14 / 8 - Page 2 301ly68 1300$ az IMI Desert Eagle-ért\
A heti fizetéseimmel összesen:4700$-1300$-3000$=400$(Taoval egyezteteve)";0;1253464366;\N;\N;1803
43208;"Henry White";1184;"92.245.72.24";\N;"Kicsit mosolyogva nézem Halla készülődését az esküvőjére, mikor Einar toppan elém és megkér hogy csatlakozzak az esküvőhöz. Sóhajtok egyet és felállok.\
<-Egy ilyen szívélyes invitálásnak nem tudok ellenállni....>\
Válaszolok a férfinak és odasétálok a többiekhez, és letelepszek Amora mellé az első sorban. Végülis Halla hányszor megy férjhez? Kaján mosollyal az arcomon bólintok egyet Halla felé, majd megkomolyodok és csendben maradok a továbbiakban Amora mellett.\
//Bocs a rövidségér de már mennem kell sajna:(//";0;1253466717;\N;\N;1810
43209;"Taikuri";1179;"193.6.168.14";\N;" Sietősen indulunk el hátra nézni is alig van időm, amikor megteszem Trisaék már nincsenek látótávolságon belül. Kicsit szomorú vagyok, a fejemben még mindig ott visszhangzanak, a szavai ajkamon pedig még érzem ajkának érintését. Most nem maradok le annyira a többiektől, mint szoktam már közvetlen a harcmezőn vagyunk így sokkal jobban rájuk vagyok utalva. Meg akarom tartani a kedvesemnek tett ígéretemet ez pedig csak úgy lehetséges, ha együtt maradunk és bármennyire is kényszer szülte a szövetségünk megpróbáljuk segíteni a másikat. Figyelmesen hallgatom az elf nő szavait, de egyelőre nem szólalok, meg inkább környezetemre fordítom a figyelmet. Jó magam is megvizsgálom a nyomokat és próbálom meg saccolni, hogy mekkora seregről is lehet szó. A kerülő út egyáltalán nem hangzik túl jól, de ha egyszer nincsen más választásunk úgy is muszáj lesz arra mennünk. A mostani helyzetünkben minden kép igyekeznünk kell elkerülni a találkozást lehetőleg mindenkivel, aki erre felé jár. Remélem azért nem lesz olyan hosszú az-az út, és hogy nem jön közbe semmilyen váratlan esemény. Azért megigazítom a fegyverem és összébb húzom a testemet takaró két hatalmas bundát. Hatalmas lábaimmal kicsit gyorsítok a tempón éppen annyira, hogy felzárkózzak, a vezetőm mellé remélem ennek hatására többiek is igyekeznek majd. Sok minden hátra van, még a küldetésből én pedig szeretnék gyorsan és lehetőleg épségben hazajutni.";0;1253466779;\N;\N;1766
43210;"Max Evans";1217;"85.67.231.27";\N;"A műszakomnak vége, épp kiszállok a kapitányság mögött a S.W.A.T. kocsiból az osztag többi tagjával. Néhányan, hátrébb összegzik a mai nap történését, kissé vicces hangnemben, úgymond parodizálva, én nem szólok hozzá a történtekhez, csak hallgatom és mosolygok a plexi maszk alatt. Két perccel később már az öltözőben folyik a beszélgetés, szépen kényelmesen hajigálom a felszerelést a szekrényemben, aminek az ajtaján jól látszik a felvésett név: Tobias Boon. Ebben semmi különös nincs hisz ők így ismernek. A többiek kicsit sietősebben öltöznek, lassan egyedül maradok az öltözőben, de hamarosan én is végzek, hátamra kapom a hátizsákom, majd indulok ki immáron a civil ruhában, szépen átbattyogok a fél kapitányságon, kilépek a kapun, mély levegő, egy gyors tekintet az égre. Körülnézek egyszer jobbra, egyszer balra, szokásomhoz híven, bár nem is tudom mit keresek ilyenkor. Talán ismerőst talán valami gyanúsat, de most pont egy régi ismerőst vélek felfedezni mikor balra tekintek. A kapu mellett ált az egykori kedves felettes, érdekes, hogy egyedül volt, hiszen mostanában elég nagy népszerűségre tett szert a Bosszú Angyalainak oldalán. Úgy illik, hogy köszönök, szóval oda is megyek hozzá üdvözölni. De különösebb beszélgetést nem kívánok kezdeményezni.";0;1253467244;\N;\N;1811
43211;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"*Vérontó térdere rogy, és ahogy Tao is a földre ér, tovább szövegel. Tao már készülne egy újabb támadásra, de Vérontó ekkor elfolyik, és a föld repedéseibe szivárog.*\
~Ez kellemetlen... Onnan nem fogom tudni kiszedni egykönnyen.~\
-Azt hittem harcolni akarsz, kemény fiú, nem bújócskázni.\
*És ekkor... Az égen feltűnik valami kékség, aztán egyre közelebb jön, és kezd kibontakozni Ko-Rel formája, ahogy errefelé repül. Tao egy másodpercig figyeli csak a nőt, és elsőre az jut eszébe, talán baj lehet a többiekkel, és segítséget akar kérni. Aztán felmerül benne, hogy a nő mégiscsak harcos, ahogy azt korábban ő is gondolta, és nem bírt ellenállni. Ko-Rel cselekedetei végül az utóbbit igazolják be, Loganhez megy, hogy segítsen a harcban. Eközben Matsumotot ketten is lövik, vágják, támadják, bár igaz, az egyikük most megsérült, de úgy tűnik, bírja a gyűrődést. Vérontó pedig sehol. Tao pontosan tudja, hogyha megpróbálna mások harcába beavatkozni, Vérontó azonnal előbukkanna, és megtámadná. Így csak másokat sodorna veszélybe. Ha viszont tétlenül vár, Vérontó is beavatkozhat más harcokba.*\
-Mi van, nagyfiú, egy kis csihipuhitól máris inadba szállt a bátorságod? *Felkészül egy esetleges támadásra, a terepet pásztázza.*";0;1253467379;\N;\N;1799
43227;"Thorhalla";957;"89.223.232.215";\N;"Garmarna - Gamen\
https://www.youtube.com/watch?v=sNp-cb0JpII";0;1253529588;\N;\N;39
43228;"Thorhalla";957;"89.223.232.215";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Rite_of_passage__by_eiko_chan\
Part 14 / 8 - Page 2 Deadpool_by_KidNotorious\
Part 14 / 8 - Page 2 Cards_part_2_by_MelUran";0;1253529707;\N;\N;104
43232;"Patriot";1085;"79.122.75.92";\N;"Adatlap\
Név: Tyson Chandler\
Lakás/Létesítmény: New Jersey ? Sussex ? Newark Katonai Komplexum\
NJK:\
-Megtorló\
-Árny\
Foglalkozás: Ozwell elnök, és Felton miniszter testőre, Dandarttábornok \
Munkahely: New Jersey ? Sussex ? Newark Katonai Komplexum\
Pénz: (admin ítéli meg a bankszámla tartalmát)\
Bevétel/hét: 10.000$ \
Eszközök:\
-Katonai igazolvány\
-Mobil telefon\
Felszerelés/fegyverek:\
-Katonai egyenruha \
-Harci páncélzat\
-CZ-100 lőfegyver\
-Katonai kés\
Vállalat: nincs\
Szövetség: New Jersey-i katonaság\
Törzshely, ahol megtalálható: Newark Katonai Komplexum\
Ismertebb szövetséges: Barry Spencer, Svarog, Árny, Megtorló\
Ismertebb ellenség: Bosszú Angyalai, Thorhalla Lokidottir\
Kreditek & Pontok:\
Szint Kredit: 25Kredit\
-Jutalom kredit +2Kredit (Verseny)\
+1Kredit (1 éves bővítés)\
Össz. kredit: 28Kredit\
Elköltött: 23Kredit\
//-1,5 Kr. NJK (Centurio)\
-1,5 Kr. NJK (David Marcus) -JKvá lépett elő!\
-0,5 Kr. NJK (V.I.K.I.) -elhunyt\
-0,5 Kr. NJK (V.I.K.I. update) -elhunyt\
-0,5 Kr. NJK (Anthony R) -elhunyt\
-0,5 Kr. NJK (F.Á.R.A.O.) -elhunyt\
-1,5 Kr. NJK (Star) -elhunyt\
-3 Kr. NJK (Árny)\
-8,5 Kr. beváltása\
-5 kredit másodlagos mutáció felvétele -Barokk Árny- //\
Maradt: 5Kredit\
Beváltott Pontok: 25,5 pont\
Elköltött: 25 pont\
//-Patriot pontjai:\
alap 15 pont +9 pont\
-Centurio pontja:\
alap 15 pont +16 pont//\
Maradt: 0,5pont";0;1253536348;1312027951;"Patriot";1866
43234;"Patriot";1085;"79.122.75.92";\N;"A karaktert JK-ként viszem tovább!";0;1253536506;\N;\N;1777
51343;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Alex pedig a te Alexed Very Happy";0;1266612743;\N;\N;9
49097;"Ultimate Guru";130;"80.98.157.190";\N;"Az űrre vannak most valakinek tervei? Ha nem, szeretném majd a VIHAR után átvenni az űrkalandokat, és ott folytatni az Emlékek 3. során elkezdett dolgokat, meg új részeket is kitalálni. Nagyon rákattantam most a sci-fire.";0;1263483490;\N;\N;385
49098;"Roy";177;"94.27.246.126";\N;"Ha nem gond, akkor én hoznám magamat.";0;1263483682;\N;\N;2003
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:34

49099;"Ultimate Guru";130;"80.98.157.190";\N;"Most már nagyon közel a vége!\
Szerinted ki lesz a megahosszú Noé-kaland főellensége az új fejlemények fényében?\
a) Vérontó\
b) Deathlok\
c) A Kaptártudat\
d) Loki\
e) Dr. Mercer\
f) Tara Sunken\
g) Valaki vagy valami más
";0;1263483805;\N;\N;1723
43237;"Patriot";1085;"79.122.75.92";\N;"Nikita szavai után, Centurio felvont szemöldökkel lebegett tovább, és mind addig nem is szólt, míg őt meg nem szólították. Azon rövidke idő alatt, viszont volt ideje végig gondolni, most egyszer, s minden korra mihez kezd magával. Sok elhatározása volt az utóbbi egy napban, de most eljutott a végső döntésre, és az elől nem tántoríthatja el reményei szerint senki. A mostani látogatása alatt rá jött egy s másra, amit rosszul értelmezett, vagy pedig nem gondolt át teljesen. A lényeg az, hogy a férfi 360fokos fordulattal halad tovább. \
~Senki háziak… rajtatok már egy isten sem segít, sem pedig az, ha össze fogtok. Egy katasztrófa kell, hogy összetartsanak a mutánsok, és az emberek? A különböző népek? Akkor meg adom. Ez csak a kezdte volt. Saját bőrötökön fogjátok tapasztalni milyen is az, ha elvesztiek azt, ami a legfontosabb. Mert addig úgy sem látjátok meg, és nem értékelitek amitek van. Rendben… én megpróbáltam, tényleg… késő volt. Az AIM túl erős volt. Ez lett a vége. De nem adom fel. Most már, befejezem amit elkezdtem, ha nem is úgy ahogyan elterveztem. Amerika minden egyes lakosa észre fogja venni mi is az-az összetartás. A nép érdekében cselekszem, mikor azt mondom, hogy ezek a katasztrófák halványak voltak ahhoz, amit én fogok előidézni. Akkor talán észreveszitek, hogyan is kéne viszonyúlni egymáshoz. \
Amikor Susan úgymond kiteszi Centuriot AIMvilleből, az csak elmosolyodik, és halkan kacag. Aztán abba hagyja, és elhallgat. Végig nézi, amint a varázslónő össze aszalódik, és akkor nyilvánul meg, rá nem illő jellemekkel. Elkezd tapsolni, és fém vázával kissé fájóan csiszolódik össze a tenyere. Lekezelően szólal meg. \
-Remek előadás! Gratulálok! Hölgyem. Nagy ívben le@&$# hogy maga nem enged be a putris tákolmányába. Ki akarja egyáltalán betenni a lábát, egy olyan közösség közé, akik csak a bajban tartanak össze. Szánalmas egy társadalom, és a kishölgy szavaival nem értek egyet. Az emberek ostobák, balgák, birkák… nem látják ami fontos. De majd én megmutatom nekik. Remélem a legközelebbi találkozásunk után, nem ilyen körülmények között kell találkoznunk. \
Fejezi be a szöveget, aztán leereszkedik a talajra. Hátat fordít az egész csapatnak, ami össze gyűlt, és pár lépés után vissza fordul. Majd pedig felhajtja sisakját, és Taora néz, azt követően pedig végig mindenkin. \
-Fiam… tudja mit? Nem érdekel már hogy mit tett. Egyelőre… vegyen rá mérget, hogy nem most látott utoljára, és a következő találkozásunknál nem lesz alkalmunk a beszélgetésre. Ezt vegye fenyegetésnek. Önök pedig kapják össze magukat, mert a katasztrófáknak még nincs vége. Ha legközelebb látnak, nem leszek ennyire „megértő”. \
Ha senki nem akadályozza meg, akkor elindul, és Star holtteste felé veszi az irányt.
";0;1253537914;\N;\N;1776
43239;"Magneto";934;"80.98.197.169";\N;"Kalandok Bronx:\
Az (Új) X fegyver program. \
- Vajon a S.H.I.E.L.D. minden titkával odaveszett? \
- Mit tett Azareus miközben ezredes volt, amiről eddig senki sem tudott? \
- Hogy került az X-menbe Emily? És kicsoda Shera? \
Ez egy kicsit könnyebb lélegzetvételű kaland, mint az előző. Ez nem azt jelenti, hogy rosszabb vagy kevésbé izgalmas Smile\
A prológus már le lett játszva Emily és Revans személyében New Jersey-ben, az a történet fog tovább bonyolódni nemsokára!\
Part 14 / 8 - Page 2 572365thefutureofthexme";0;1253548576;1253548675;"Magneto";1790
43249;"Shadow";715;"84.0.114.16";\N;"Próbálok tovább menni, de egy üvöltést hallok, s elengedem Antonyt, aki a padlón nyekken. A félelem át jár teljesen, s körbe nézek. Tekintetemben félelem csillan, ami nem nagyon akar elmúlni csak úgy, hiszen a furcsa félelem mindentől még mindig bennem van. Azonban amikor a fiúra nézek, akkor a félelemből adódóan még egy dolog jut az eszembe. Sokat láthatott a srác, ami az életem végét is jelentheti, épp ezért nem hagyhatom itt. Antonyra pillantok, s lassan a sráchoz lépek, s felemelem, majd egyenesen a szobánkhoz viszem, ahova azonnal bemegyek. Nem igazán akarom, hogy bármi baj legyen, így amint beértem a szobába, még kinézek az ajtó elé.\
//folytatás: Shadow és Sakura szobája//";0;1253559806;\N;\N;1835
43250;"Shadow";715;"84.0.114.16";\N;"//előzmény: Fedélzet//\
Amint Antonyval együtt beértem a szobába, még kinézek, majd bezárom az ajtót, s az ágyra ledobom a srácot. Sakurára pillantok, s alakot váltok felvéve az eredeti alakom, hogy aztán az ágyra leüljek. A fejemet fogom, s Sakurára nézek.\
- Valami nagyon nem stimm itt... Rettegek Sakura, s nem tudom, hogy mi a bánat okozza, meg eme kölyökkel is kéne valamit csinálni. - bökök Antonyra. - Lehet kéne nekünk egy titoktartásai nyilatkozat, amit alá kéne íratni vele. - közben Sakurára nézek, s nagyot sóhajtok, miközben félve nézek az ajtó felé, majd félelem csillan a szememben,a hogyan szemem sarkából pillantok a másik lányra. Nem biztos,h ogy biztonságban vagyok mellette.";0;1253559906;\N;\N;1839
43251;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Fullmetal Alchemist: Brotherhood\
24. rész: Inside the Belly\
Ed, Al és Roy Falánk elől menekülnek, aki immár képes elnyelni bármit és bárkit egyetlen mozdulattal. Hamarosan megjelenik Irigy is, és Falánk véletlenül mindenkit elnyel...\
Part 14 / 8 - Page 2 65664041";0;1253561339;\N;\N;1190
43252;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Oké, aki New Yorkban tartózkodik, az kezdhet mozgolódni az Astoria tava felé. Ha odaértetek, annyiszor írtok, ahányszor akartok, amíg nem kezdem a sztorit.";0;1253562129;\N;\N;1723
43256;"Revans";45;"80.98.224.137";\N;"Zaphire elmegy, én pedig bíztató, barátságos szavaival a fülemben állok az egyre elnéptelenedő hallban. Saját gondolataimba merülve. \
- Szép lassan megváltozom - gondolom. - Szinte alig észrevehetően, de mégis érzékelhető módon. Vegyük például a mostani helyzetet. Nem is olyan régen, még hallani sem akartam arról, hogy csapatban dolgozzam bárkivel is. Most meg...nem egészen 1 perccel ezelőtt én magam ajánlottam fel valakinek, hogy a csapata tagja leszek. Sokat változtak az idők amióta belekezdtem ebbe a \"bosszúhadjáratba\". Vajon csak alkalmazkodom ezekhez, vagy én magam is akarom a változást? Nem tudom. Annyi biztos, hogy most itt kell lennem. Sőt. Sokkal tovább, mint gondolnám. A fiam itt fog felnőni. Erről jut eszembe:van itt valahol valami edzőterem? Ez a mostani harc ráébresztett, hogy mennyit kéne még fejlesztenem a képességeimen. Megyek megkérdezem Zaphire-t.\
A lány után indulok. Remélem nem alkalmatlankodom majd. \
Folyt. köv.: Donald McMiller sírhelye";0;1253565394;\N;\N;1084
43259;"Azareus";201;"80.98.197.169";\N;"- Semmi gond, én is épp indulni akartam. - mondom komoly arccal, egy kis \"minden rendben\" mosolyt azért eresztek felé. - Ha jól tudom ebben az évben csinálta meg Bestia a Veszély termet. Régen ha jól emlékszem, a pincén kellett átmenni. Hát, most én is tanulok egy kis X- történelmet, megnézem milyen volt, illetve milyen. Menjünk. - mondom és felkapom Wilhelmet, nehogy elmásszon, csodálkozom milyen eleven kis kölyök most, és milyen hideg, érzelemelnyelő pasi lesz belőle. Azért mindig is szerettem őt, tudom, hogy csak a származása miatt ilyen egyébként nem lenne. \
Elindulok a Veszély terem felé, remélem már fel van építve. Ilyen időkben mondjuk... nem is tudom. Alig van áram, a víz pedig befolyt mindenhova. Bestiának nagyon unatkoznia kellett, hogy megcsinálja. \
//Folytatás: Veszély terem";0;1253566793;\N;\N;1864
43262;"Thordin";1180;"94.27.241.179";\N;"//Előzmény:Szent Gaudetius Templom//\
Sötét van. Komor bús, és lilás köddel dúsított sötét. Na de mikor nincs, így az utóbbi időkben? Már megszokhatták a túlélők. Fattyút pedig nem zavarja. Nagyon nem. Igazából az sem izgatná túlzottan, ha pillangós rét lenne mindenütt amerre csak lép. Egyedül csak egy dolog az, ami némileg nem tetszik neki. Hogy démoni erejét valami, vagy valaki gátolja. Nem képes teljes erejével rendelkezni, és egyre inkább úgy érzi, mind ez a köd miatt van. De ezen hátrány ellenére is még vígan kezeli játszótérnek a Senki Földjét. Mikor a magasból ugrik alá, és kirajzolódik az alakja az Astoria tótól nem messze, kissé vészjósló az, ahogyan kinéz. De mikor nem? Koponyák díszítik öltözékét, és azok ördögi mosollyal mosolyognak, miközben körbe-körbe forognak. Fattyú nem lát túl sok életet a környéken, és nem is látott, addig míg nem ki ért a tóhoz. Eléggé hatalmas terület, nem akarja elhinni, hogy nincs sehol senki. No lám… igaza is van, amikor kiszúr egy bolyongó korosodó férfit. \
-Szép estét uram! Talán segítsek? \
Teszi fel a kérdést, miközben kalapja alól megcsillan méreg zöld szeme. Biccent egyet, és amint a férfi beszédre nyitná száját, Fattyú sátáni kacajt hallat, és csápok nyúlnak ki belőle. Korom fekete, penge éles csápok, amik egy szemvillanásnyi idő alatt levágja az ember fejét. Elégedetten megy oda hozzá, miközben ismét megszokott csápmentes alakjában van. Végig néz a halottan, és mormolni kezd valamit, ami alatt leguggol hozzá, és mellkasára teszi a kezét. Pillanatok múlva az idős férfi teste por, és hamu lesz, amit egy hirtelen feltámadt szél elsöpör. A démon kinyújtózkodik, és összedörzsöli kezét. \
-Nah, ez is meg van… \
Ezzel elő vesz egy szál cigarettát, és rágyújt. Mélyen szív bele, és ahogy kifújja a füstöt, mintha természet feletti módon hömpölyögne az. Mintha formák és alakzatok rajzolódnának ki belőle. Penrtagrammák, rúnák, és más, ördögi jelek. Elkényelmesed a part mentén egy széken, és kellemesen füstölög, pöfékel. Mikor elnyomja a csikket, a semmiből, ruhája takarásából egy wiskey kerül elő, amit jóízűen neki is áll fogyasztani. \
-Hogy ezeknek az embereknek mennyi kiváló dolga van. A drogok fellegvára… eheheheheh. Úgy érzem magam, mintha a mennyben lennék. …ups… bocsánat… mintha a pokolban. \
Kacag, és dönti magába az alkoholt. ";0;1253601242;\N;\N;56
43263;"Mr. Adrenalin";1235;"94.27.241.179";\N;"Adrenalin a vérző orrával mit sem törődve kel fel, és egy gúnyos mosollyal néz Égboltra. Ha bár ez az akciója sikerült, még sem 100%an. Ellenfele túl erős hozzá képest, nem tudja a férfi meddig is fogja bírni ellene. De ameddig állni képes, addig harcol. Amint megindul felé a mutáns, Adrenalin a tőle telhető leggyorsabban fordul meg, és kezd szaladni. Reméli, hogy Égbolt követi, mivel a férfi nem tér ki se balra, se jobbra. Egyszerűen hátat fordít, és szalad, bár kétesélyes, hogy vajon sikerül-e felvennie a versenyt. De ennek ellenére megpróbálja. Egészen a terem végéig szalad, mikor onnan a lendületét felhasználva egyik lábával, és két kezével ellöki a faltól testét, és egy gyors kifordulással, még nagyobb sebességgel, és erővel frontális ütközést tervez Égbolt felé. Hisz ő maga mondta, hogy mindig azt csináljuk, amire a másik nem számít. A hátráló futása reméli, hogy csaléteknek szolgál, és a váratlan kifordulásos rohama pedig meglepetésként éri ellenfelét. Az orrából folyó vér lassan már ellepi arcát, és olykor szájába is bele folyik, de mind ez csak olaj a tűzre, és még inkább dühíti. A bosszú és a düh nem jó tanácsadó a harcban, de minden bizonnyal kétségtelen, hogy csak erősíti a „hordozóját”, aki minden eltelt másodperc után, csak több erőt érez magában, ahogy terebéjesedik vérében az adrenalin. A nagy mutáns pedig pont erről (is) híres. Nem ismeri a korlátait, ha elveszti az eszét, és bősz bikaként megy rá a vele szembe álló alakokra.";0;1253605748;\N;\N;1856
43264;"Patriot";1085;"94.27.241.179";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 POWER_GIRL_by_reiq\
Part 14 / 8 - Page 2 Sexy_Lingerie_Girl_8_by_Al_Rio_by_AlRioArt\
Part 14 / 8 - Page 2 Sexy_Bikini_Girl_print__Al_Rio_by_AlRioArt\
Part 14 / 8 - Page 2 Blackest_Night_3_by_sinccolor";0;1253606921;\N;\N;104
43265;"Patriot";1085;"94.27.241.179";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Dragon_Ball_Z_meets_Naruto_by_PokemonLegend300";0;1253607038;\N;\N;14
43266;"Patriot";1085;"94.27.169.119";\N;"A program Star halálával együtt tönkre ment Loki ködje miatt, és javíthatatlanná vált!\
(A karakter elhunyt!)";0;1253620610;\N;\N;1750
43286;"Thorhalla";957;"89.223.212.103";\N;"Oki. Antony pedig utolsó körben van már, ha ír majd, akkor utána még írok én és mehet is a tóhoz. Szóval igazából tőle függ, hogy mikorra is ér hozzád.";0;1253633957;\N;\N;1723
43267;"Patriot";1085;"94.27.169.119";\N;"A program használhatatlanná vált! \
(a karakter elhunyt)";0;1253621679;\N;\N;1604
43268;"HaVoK";1127;"92.249.197.199";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 918290620_e9248a04ae_o\
Part 14 / 8 - Page 2 New_Mutants_Vol_2_10_Textless\
Part 14 / 8 - Page 2 New_Mutants_Vol_2_6_Textless";0;1253624154;1253624575;"HaVoK";104
43269;"Serena Davidson";478;"89.223.212.103";\N;"Ahogyan Jackie kijött felpillantottam rá. Adia csak a féligazságot mondta el, igazából ő is nagyon nagy ok volt, hiszen még ha oly különleges ember is, de mégiscsak ember és nem mutáns, így soha sem lett volna ott biztonságban. Próbáltam rámosolyogni, de nagyon nehezen sikerült csak, főleg az utolsó résznél, hogy nem kell miatta aggódni és vigyázni is kellett volna rá. Kellett volna, csak én nem voltam arra képes, hogy megtegyem. Az aggódást pedig megtanulhatta volna, hogy mindig mindenkiért, de leginkább érte. Lassan keltem fel a székről és Adia csápjai nyúltak is a táskámért és adták a kezembe.\
- Lehet, hogy tudsz, de attól még aggódom érted – mondtam halkan. – Féltem, hogy a többiek mit gondolnak majd, ha ott maradok… téged nem látott volna szívesen Magneto és nélküled meg eszem ágában sem lett volna ott maradni. Csak úgy szeretnék élni akár egy nagyon kis ideig, hogy ne kelljen a holnap miatt félni és aggódni, hogy boldogok lehessünk…\
Ezzel elindultam befele a fürdőbe. Levetkőztem, majd pedig beálltam a zuhanyba ha volt melegvíz, akkor hosszabb ideig maradtam alatta, ha nem, akkor gyorsan zuhanyoztam le és mostam hajat a hideg vízben. Utána megtörölköztem és a táskámból egy hosszú pólót vettem fel és tiszta fehérneműt is. A szennyesnek kerestem valami kosarat vagy bármit, amibe belepakolhattam, majd ha kipihentem magamat, akkor mosni sem árt majd. A táskámat mindenestül pedig itt hagytam benn és anélkül mentem vissza a szobába. Elnyomtam egy ásítást és az ágyhoz mentem. Leültem Jackie mellé és a vállára hajtottam a fejemet.\
- Miért érzem árulónak magamat azért, hogy megfordult a fejemben, hogy ott maradok? – kérdeztem halkan.";0;1253628680;\N;\N;1865
43276;"Thorhalla";957;"89.223.212.103";\N;" ~ Trisa, Thordin és Björnulf ~ \
Haladtatok a barlangban, az végig kivájt járat volt, Björnulf fel is ismerhette, hogy igazán remek törp munka az egész. A talaj a lábatok alatt macskaköves út, mintha csak egy régebbi földi utcán jártatok volna, bazaltból volt, igaz itt nem habarcs és beton volt közötte, hanem csak kemény homok, de még így sem mozgott. A falakon fáklyák világították meg az utat végig, így remekül láttatok. Pár száz méter után Leif végül megállt és Trisa-ra nézett.
\
< - Szeretném, ha megbíznál bennem – mondta. – Add oda a kardod, a városban visszakapod, csak itt lásd be, hogy igen furcsa lenne, ha karddal rohangszánál, ha esetleg meglát valaki. >\
Ha Trisa odaadja a kardját, akkor indult csak el újra a férfi. Úgy körübelül mintegy negyed órát gyalogoltok egyenesen amúgy, a hegyet készültök átvágni amennyire sejthettétek ebből egy nagyobb terembe érkeztek. Már távolról hallani lehetett, hogy odabenn abban a helységben személyek is vannak, szóval nem üres helyre értek. Amint odaértetek Leif maradt hátra és Trisa-t egy határozott mozdulattal lökte be a kisebb földalatti csarnokba. Ha a nő nem vigyázott és nem egyensúlyozott, akkor még a földre is került a lökéstől odabenn. A helységben négyen tartózkodtak csak, kettőnél volt fegyver ezek közül, a másik kettő pedig most ébredt csak fel és még szalmaágyon fekszenek.\
< - Nocsak, nocsak – vigyorodott el az egyik. – Thorhalla! Tudtam Leif, hogy meggyőzöd a fiút, hogy jobban jár, ha Harek szavára hallgat és úgy tűnik Björnulf is inkább minket választ. Csodás. Milyen érzés némber, ha a sajátjaid döfnek hátba és mégis hogyan gondoltad, hogy elveheted azt, ami Loki-é volt? >\
~ Laaksonen, Vutha, Murhal ~ \
A nő bólintott arra a részre, amikor Laak említett, hogy késtetek, azonban arra már kissé szúrós szemmel néz, hogy Vutha mellékesnek titulálta a dolgot, nem is válaszolt a feltett kérdésre. Amúgy nem mentetek olyan túlságosan messzire a kerülő szempontjából, csak úgy fél mérföldet befele talán a hegyek irányába, majd pedig itt a nő viszonylag hamar rátalált egy ösvénykére, amit kereshetett és ezen pedig könnyedén tudtok ismét haladni. Senkibe sem botlotok bele, ez így nem egészen pontos, láttok egy-egy felderítőt a fák között, ha jól meresztitek a szemeteket, de, hogy ezek melyik részhez is tartoztak fogalmatok sem lehet. Nem állítottak meg titeket és amennyire láttátok nem is jeleztek tovább semmilyen formában. Végül úgy húsz perc, fertályóra után végre kiértek a kis ösvényről és alig néhány száz méterre ott volt előttetek a városka bejárata. A seregek mögött voltatok így már jócskán és az utatok is szabad.
\
Laaksonen\
Fegyver: Fagyharang\
Mágia: 30 egység
\
Björnulf\
Fegyver: Gormarstrid\
Mágia: 45 egység
\
Murhal Sokita\
Fegyver: Égmetsző\
Mágia: 35 egység
";0;1253628934;\N;\N;1766
43279;"Thorhalla";957;"89.223.212.103";\N;"2db SW-s képecske\
Part 14 / 8 - Page 2 9b50c35cca92e43f777cbf2b988c831e\
Part 14 / 8 - Page 2 Force_Throw_by_Artgerm\
És mégegy:\
Part 14 / 8 - Page 2 Red_Hulk__Green_Hulk_1___2___3_by_Artifact911";0;1253629645;\N;\N;104
43280;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Magyarországi eladási listák\
Alexandra\
1. Death Note 5\
2. Naruto 8\
3. A vízisten menyasszonya 3\
4. Berserk 5\
5. Annyira király vagy 2\
6. Death Note 1\
7. Grimm-mesék 2\
8. Death Note #3\
9. Nana #4\
10. Hellsing #4\
11. Bukottak holdja\
12. Watchmen - Az Őrzők #1\
13. Simpson család: Rivaldafény\
14. Sámánharcos #1\
15. Naruto #7\
16. Nana #1\
17. Watchmen - Az Őrzők #3\
18. Watchmen - Az Őrzők #2\
19. Dilbert #4\
20. Naruto #1\
Bookline\
1. Piszkos Fred, a kapitány\
2. Watchmen - Az Őrzők #2\
3. Death Note #5\
4. Watchmen - Az Őrzők #1\
5. Watchmen - Az Őrzők #3\
6. D, a vámpírvadász #3\
7. Naruto #8\
8. A 14 karátos autó\
9. Grimm-mesék #2\
10. A képregény felfedezése";0;1253630084;\N;\N;1181
43281;"Patriot";1085;"94.27.169.119";\N;"Egy újabb férfi esett áldozatul a gyilkosságnak. Katona révén tudhatta volna, hogy mindig, mindenre figyelnie kell. De most még is, hibázott. Ostoba volt, hogy sisakját felhajtotta, hisz ez lett a veszte. Sokan remélik, hogy megváltoztathatják a világot. Hogy tehetnek valamit, amivel beírhatják nevüket a történelembe. Mind azzal bizonyítsák azt, hogy tetteik nem voltak hiába. Az biztos, hogy Centurio, civil nevén George Strong rosszul látta a helyzetet. Nem volt képes feldolgozni azt, amit ezen alternatíva tükrözött neki. A Reneszánsz világ lett a veszte. Magatehetetlenül hullik alá, és zuhan le a földre. Egy szót sem tudott szólni, és páncélja nagyot koppan a talajon. Szeme lecsukódik, és szépen lassan szivárog a vér, ami beteríti a fél arcát. Már nincs menekvés a számára, vagy épp talán ez volt. Netán egy szebb, és jobb helyre került, és az utolsó kiút számára a halál lett. Haza akart jutni. Meg akart szabadulni ettől a világtól, és sikerült is neki. Bár kérdés, hogy hogyan. Minden bizonnyal nem így tervezte el. De már nem tehet semmit. A sors kiosztotta a lapjait, amit nem lehet megváltoztatni. George Strong, nyugodj békében.";0;1253630681;\N;\N;1776
43282;"Patriot";1085;"94.27.169.119";\N;"A program használhatatlanná vált! \
(a karakter elhunyt)";0;1253630842;\N;\N;1603
43289;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Csak ne legyen modoros.";0;1253634457;\N;\N;1723
43288;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Lekváros galuska, még hogy árulónak hiszi magát?!\
- Ugyan, Serena, bébi, butaságokat beszélsz! Összezavart a sok idegen fazon… Megjegyzem, teljesen pontosan még most sem értem, mi is történt, de te és Adia biztos vágjátok. Ugye… azt azért nem hiszed el, hogy a jövőbeli éneink meg gyerekeink jöttek vissza a múltba? Ez mekkora ökörség már…\
Hát ez elég rövid reag lett, de hát nem jut eszembe most több minden. Csak az, hogy éhes vagyok.";0;1253634408;\N;\N;1865
43290;"Quentine Constantine";10;"89.132.184.174";\N;"~Tulajdonképpen fogalmam sincs, mi a fenét keresek itt. Ezt a pasast követem már két napja, és úgy tűnik, tudja hol lehet friss ételt szerezni. De eddig semmi. Egy parkolóházban lakik, a felső szintek egyikén, odáig nem ért el a víz, egy két kocsi jó állapotban van, nem indulnak be, de a kárpit kényelmes, és a kocsi biztonságos. Túl lehet a negyvenen, a nevéről fogalmam sincs. Dohányzik, de 14 órával ezelőtt elfogyott a cigije. Most az Astoria tó felé tart, de kétlem, hogy onnan akarna vizetvenni, az nem tiszta, szóval fogalmam sincs, mit csinálunk itt. Biztonságos távolból követem, zakóm alatt mindkét pisztolyom csőre töltve. Megáll. Mintha keresne valamit. Egy fa mögül figyelem, mikor egy pasas előbukkan a közelben, odasétál hozzá, mond is valamit, de nem hallom innen, aztán egy csápszerű pengével levágja a fejét. Ennyit az élelemről. A parkolóházban még van némi tartalék. De ki ez a fickó? Nem tűnik embernek. Rágyújt, és a füst pentagrammává és egyéb jelekké alakulnak. Ilyen messziről nehéz kiolvasni, de semmi kétség. Ez nem ember. Nem is mutáns. Ez a fickó Odaátról jött. És ami onnan jön, annak ott is van a helye. Emlékszem még a szövegre, tudom, hogyan kell egy manifesztálódott démont elűzni erről a síkról, hogy visszatakarodjon a sötétségbe. De ha nem vagyok elég óvatos, nem lesz alkalmam használni a tudásomat. A fa mögött bújok, nézem, ahogy vedel, lassan zakóm alól előveszem a pisztolyomat, és a nyakamban lógó keresztet a kezembe veszem. Még várok. Még ráérek.~";0;1253635086;\N;\N;56
43294;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"How I Met Your Mother - Így jártam anyátokkal\
V/1. rész: Definitions\
Robin és Barney mindent megtesznek, hogy ne kelljen leülniük, és beszélgetniük a kapcsolatukról, miközben Ted újdonsült egyetemi tanárként próbál helytállni...\
Part 14 / 8 - Page 2 44005991";0;1253641512;\N;\N;1190
43295;"Max Evans";1217;"79.122.96.157";\N;"A kocsiban nem kezdeményeztem beszélgetést, csak a köszönet kinyilvánítás után szóltam annyit, hogy: - Nem tesz semmit, szívesen vállalok el ilyesmiket, kiemel a szürkehétköznapokból. – egy szolid mosoly, ami még belefér a kulturális fogalomba. Majd az út hátra levő részén többnyire csak a tájat figyeltem. Nem tettem fel semmilyen kérdést, nem akartam túl kíváncsiskodónak tűnni. Csak a garázsba vezető úton néztem egy kicsit bambán a tornyot és annak minden egyes részét, azelőtt nem nagyon láttam és amúgy is elég jellemző volt rám a gyerekes kíváncsiság. De megpróbáltam azért kontrolálni magam, semmi ugrálás tapsikolás, bár nem is szoktam olyat:D. Miután megálltunk ismét felvettem a fa pofát, a kocsi ajtót határozottan csaptam be magam után, de ügyelve rá, hogy ne túl erősen, majd követtem Millert amíg meg nem kért, hogy maradjak ahol vagyok.";0;1253644098;\N;\N;1748
43300;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Heroes - Hősök\
Volume Five: Redemption\
IV/1. rész: Orientation\
IV/2. rész: Jump, Push, Fall
\
Hat hét telt el, mióta legutóbb láttuk szereplőinket. Claire új iskolában kezdett új életet, míg Matt a fejébe került Sylarrel küzd, aki vissza akarja kapni régi testét, melyet most Nathan elméje birtokol. Ezalatt egy csapatnyi vándorcirkuszos is színre lép, és mind különleges képességgel bír...\
Part 14 / 8 - Page 2 73576300";0;1253651102;\N;\N;1190
43301;"Thorhalla";957;"89.223.212.103";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Celebrity-pictures-clooney-o-donnell-useful-fight";0;1253653973;\N;\N;14
43302;"Taikuri";1179;"193.6.168.14";\N;" A tervem, noha nem sikerült annyira tökéletesnek, mint ahogyan gondoltam még is eredményesnek nevezhető. Az őrült férfi, noha megpróbál menekülni, de nem sikerül neki, amikor pedig felveszi, a levegő formáját teljesen kicsúszik az irányításom alól. Az illúziók azonban megtették a hatásukat és úgy látszik, hogy nem mer cselekedni. Tehát nyertem egy kis időt, amely remélhetőleg elég lesz ahhoz, hogy sikeresen kijussunk innen. Gyorsan végig simítom, a kezemet a záron majd előveszek egy csavarhúzót és megpróbálom leszerelni azt. Amennyiben mechanikus úton nem tudom eltávolítani akkor erőszakkal, próbálkozom. Bár fizikai erőm gyenge a műszaki tudásom talán elegendő lesz ahhoz, hogy végre hajtsam ezt a hétköznapi műveletet. Egy kisebb feszítő vasat és egy kalapáccsal esek neki, úgy hogy feszítővasat éknek használom, a kalapáccsal ütöm azt. Reményeim szerint így lebírom törni a zárat igaz erre meglehetősen kevés az esély. Lehet, hogy inkább az elemekben lévő savval kéne kiséleteznem ez azonban túlzottan veszélyes lehet, senkit nem akarok megsebesíteni a levegő embert kivéve ő pedig éppen nincsen olyan állapotban, hogy bármit is tudjak ellene tenni. Munka közben persze figyelek az ellenségemre is bár nem tehetek sokat, de azért igyekszem, rajta tartani a szememet nem akarom, hogy úgy érezze, hogy van esélye próbálkozni valamivel. Ha véletlen sikerült kinyitnom az ajtót, akkor a külső ráccsal már, alig ha lehet nagy nehézség megbirkózni. Bármennyire is jó minőségű anyagból is készült biztosan korrodálódott már így a feszítő vasas módszerrel még az én fizikumúmmal sem lehet nehéz utat törni és nyilván rácsot is belülről zárták mivel akkor nem tudtak volna ki menni, ha bármi probléma lett volna. Igyekszem hamar végezni a munkával, de ez, alig ha sikerülhet, hiszen egy felől körültekintően dolgozom, egy felől pedig szemmel tartom az ürgét. Ha feltárul előttünk a szabadság kapuja, akkor egy fáradt sóhaj után intek a többieknek, hogy mehetünk és nem törődve semmivel és senkivel elindulok, előre magam sem tudom hogy meddig és hova.";0;1253662264;\N;\N;1311
43303;"Thordin";1180;"94.27.164.251";\N;"Most becsukom a szemem, és a #34es reagot nem nézem.\
Pókemberrel szívesen mennék a kalandra!";0;1253684572;\N;\N;1724
43306;"Thorhalla";957;"89.223.182.30";\N;"Mind a három jelentkezés elfogadva Smile Még várok max hétfőig, hátha lesz még valaki, aki jönne, ha korábban lesz 4.fő, korábban kezdek, ha nem lesz, akkor 3 főnek kezdek jövő héten.";0;1253690513;\N;\N;1724
43307;"Thorhalla";957;"89.223.182.30";\N;"Nekiálltál a csavarhúzóval annak, hogy szétszedd a hegesztett részeket a rács és a talaj találkozásnál. Meglepő módon talán, de azokat a részeket nagyon könnyen le lehetett szedni, látszott, hogy valaki igen gyors és hanyag munkát végzett azzal, hogy megpróbáljon odabenn tartani tieteket. Végül pedig következett az a rész, hogy a lakatot letörd a helyéről. Ezt is sikerült a fizikai erőddel feltörni, így utoljára már csak a rács felemelése volt hátra, amint azt megtetted már a bejárati ajtóhoz is hozzáférhettél. Az ismételten zárva volt, de maximum egy percnyi munkával ezt is kinyithattad, nem bizonyult túlságosan nagy nehézségnek. Az alak még mindig nem avatkozott be, feltehetőleg nem is állt a legutolsó mutatványod után ez szándékában és így miután lassan befejezted a munkát tűnhetett fel, hogy már a közelben sincs, nem érzékelted sehol sem. Miután kiléptél a szabadba pedig mehettél arra, amerre akartál sikerült megszöknöd erről a helyről anélkül, hogy a bennlakók és a dolgozok sorsára jutottál. És a képességednek hála még egy elmebeteget is sikerült menekülésre kényszerítened, a két társad is túlélte, noha jelenleg mind a ketten eszméletlenek, de egyiknek sem lesz a későbbiekben semmilyen baj sem.\
//Köszönöm a játékot, igaz most a végén nagyon le lett vágva és szabdalva, hogy odaérhess a kalandra és sajnálom, hogy Halloween miatt nem tudtuk normálisan végigjátszani.//
";0;1253691711;\N;\N;1311
43308;"Thorhalla";957;"89.223.182.30";\N;"Mani, az embered szabad, így nemsokára tényleg tudsz kezdeni már Smile";0;1253691760;\N;\N;1723
43309;"Magneto";934;"80.98.197.169";\N;"Szuper, még várok egy kicsit, hátha többen is jönnek Smile";0;1253692324;\N;\N;1790
43310;"Serena Davidson";478;"89.223.182.30";\N;"Jackie-re pillantottam, amikor megszólalt, valahogyan nem lepődtem meg, hogy nem hitt ebben az egészben, bár elég lett volna megnéznie azt a nőt, akivel harcoltam, szinte olyan volt, mint én csak kissé erősebb és izmosabb, és persze idősebb arcban is. Bár abban biztos voltam, hogy kettőnk közül ennek ellenére ő volt jobb erőnlétben és nem pedig én. Rámosolyogtam és megpusziltam az arcát. Nem számított az, hogy ennyire értetlen, aranyos volt és szerettem ez volt az egyetlen fontos, illetve az, hogy most megint egy újabb kalandot éltünk túl szerencsésen. Elvileg, ha ők itt voltak a jövőből mindent túl kell, hogy éljünk, de azzal, hogy Donald meghalt ki tudja, hogy mi változott meg a jövőben, így inkább nem mertem ezzel az egésszel kockáztatni. Nem érné meg egyszerűen. Megcsóváltam a fejemet, már megint olyan dolgokon gondolkodom, aminek semmi értelme miközben pihennem kellene és nem ezekkel foglalkozni, mert attól, hogy emésztem magam nem lesz jobb a helyzet és nem fog kevésbé sem fájni. Nem gondolt árulónak? Ennek örültem, de ő soha sem gondolna annak, neki még nehezebb lehetett az egész, Stephanie miatt is csak, az a lány…\
- Igen, mind a ketten értjük, úgy nagyjából – vallottam be. – Nem tiszta minden az egésszel kapcsolatban, de nagyjából igen. Nem tudom, elképzelhető igazából, hogy ők voltak. Hány hegyes fülű és uszonyos személyt láttál Wilhelm-en kívül? Nem fontos… Ugye jól emlékszem, hogy még lenn azt mondtad, hogy éhes vagy? – kérdeztem halkan. – Akkor menj le nyugodtan csinálj magadnak valamit…\
Kapott egy újabb puszit, majd pedig odébb másztam az ágyon úgy, hogy be tudjak bújni a takaró alá és kényelemesen elhelyezkedni, amíg Jackie megjárja a reggeli készítést.";0;1253692644;\N;\N;1865
43314;"Alexander Huber";1230;"94.27.164.251";\N;"~Vajon ki lehet ez? A páncélja… működik. Nem értem. MI módon képes működőképes maradni? …hogy jön le róla? Kell lenni valami kapocsnak, zárnak, vagy kódnak. Nagyon összetett szerkezet. Várjunk csak… a páncél stílusa… a színe… a kinézete. Ismerős… Az AIM egyik alkalmazottjára hasonlít. AIM kapitány. De ez nem lehet ő. Az elmondások alapján, ő már halott. De még is. Az arca…. Nem az övé. Vagy még is? Ki lehet ez a férfi? Lényegtelen. Most meg kell mentenem. Mihamarabb. Van pulzusa. Gyenge, de van. Súlyos vérveszteségébe bele hal, ha nem kap ellátást. \
George sérülésein ügyeskedik a férfi, hogy megfelelően ellássa azokat. Szerencsére elboldogul a hasonló esetekkel, és talán még megmentheti a haldoklót, de szorítja az idő. A golyó, ami arcába fúródott, túl közel került az agyához, és kétesélyes az orvosi ellátása. Viszont Alex mindent megpróbál. Az egyik irodába teszi le az alakot, két másik férfi segítségével, mivel páncéljának köszönhetően, eléggé súlyos George. Míg a két társa valamelyest ellátást próbál adni, addig további 3 és ő a körülményekhez mérten pár perc alatt sterilebbé próbál varázsolni, egy szomszédos szobát. Ezek után, átviszik a páncélost, és nekilát Alex az ellátásnak. Csupán egy elsősegélyláda, és némi szike, illetve csipeszek azok, mik rendelkezésére állnak. Viszont mind ezek ellenére, minden tudásával, a remélhetőleg nem hajdani Centurio életéért küzd. De még is hogy kerűlt ide a férfi? Ki hozta ide, a Huber céghez? \
~El sem hiszem, hogy még életben van. Azt hittem nem találok már életet, mert miután láttam egy különös helységet, azt reméltem összefogva a közösség mindent megtesz az életek mentéséért. De úgy látszik ezen férfin valamiért nem sikerűlt segíteniük. Mi volt a felirat? Érdekes volt… egy olyan nevet viseltek, amit legszívesebben bizonyára mindenki elfeledne. AIM… AIMville. Fura választás. Szívesen kérdezősködtem volna, de láttam, hogy ez a férfi szenved. Meg kellett mentenem, és nem akartam a tömegbe vinni. Nem tudom mért… erre nem tudok magyarázatot adni. Jobbnak láttam, hogyha ide hozom. Szerencsére volt segítségem… Mindig van segítség, csak azt sajnálom, hogyezen segítségek csak a szükség óráin jelennek meg. Bár mindenki ilyen összetartó lenne, még akkor is ha nincsenek a szörnyű körülmények….\
George kihámozott feji része már jobb hozzáférést biztosít. Alex pár órányi eléggé nehézkes műtét után sikeresen kiszedte a golyót. Viszont nem hajította el. Egy kis edénybe tette, majd pedig neki állt alkohollal kitisztítani a sebet, amit utána össze vart. Életben maradt. A férfi, életben maradt. Megmenekült, de egyelőre kómában van. Ki tudja mennyi ideig. Alexander miután végzett, a golyóval együtt kimegy, és azt az egyik társa kezébe adja. Megkéri őt, hogy tisztítsa le. Azok után pedig visszamegy a szobába. Fáradtan, de neki áll George ellátásának. Hisz az operáció csak az első lépés volt. Ki kell szedni a férfit a páncéljából. Ismét peregnek az órák, mire a páncélt sikerül leszedni a férfiről. Majd pedig elviszi a sebesültet egy nyugodtabb helyre, ahol egy fotelba fekteti azt. Majd pedig egy kisebb segítőkész csapat, a szükséges készülékeket hozza el a környező lerobbant, vagy épp lakatlan kórházból. Infúzió, szívritmus figyelő, és meg annyi más műszer. Ezzel sikerült biztosítani George Strong életfeltételeit. A férfit a mai napra letudhatja. Megmentve életét, már csak megfigyelnie kell. De erre inkább pár embert/ mutánst kér meg, akik a Huber cégben találtak menedékre. \
~Most viszont lássuk ki is vagy te… remélem nem az, akire gondolok, mert akkor bár nem végzek veled, de mérget vehetsz rá, ha felébredsz nem fogod örömmel tenni… he? No lám… ez meg mi. Egy kártya? Igazolvány… George Strong…. Centurio? New Jersey? A Bosszú Angyalai? Ez meg mi? Persze… bizonyára a Stark technológia egyik hordozója. Hisz a páncél… de várjunk…. Nem értem. Túl kesze-kusza minden. Mit keres rajta Halál Kapitány páncélja? Egyáltalán mik azok a különös lyukak a bőrén… Bosszú Angyalai? Az a bizonyos csapat? Ami a legkiválóbb hősökből áll össze? Thor, és társai? De mért nem hallottam még erről a férfiről? George Strong… ez a név nem ismerős, de még a Centurio sem. Lesz pár kérdésem ha felébred. \
Ezzel egy nagyobb teremben tűnik fel ismét. Az asztalon Centurio páncélja, és amellett a fém aktatáskája, és minden egyéb irata. Alex eléggé nagy érdeklődést szentel a kómásnak, és el is zárkózik a mai napra ismét. A menekültek már nem látják a nap hátra lévő részében. A szobában szerel, matat, keres, és mindent végig néz az AIM által gyártott páncélon. Rendkívül felkeltette az érdeklődését, és még nem ért mindezek végére sem. Alaposan, minden egyes kis apró darabkát végig néz a páncélon, mivel nem érti, hogy az elektromos készülék miképpen képes működni. Szeretné kideríteni ezt, és még rengeteg kérdésre szeretne válaszokat találni. \
~New Jersey? Biztos a köd előtt érkezett még. De akkor mért nem halottam a Bosszú Angyalainak újraszervezéséről? Bár katonai igazolványa is van ennek a bizonyos… Georgenak…. Akkor lehet, hogy a nagyközönség előtt takarva volt mint ő, és társai. De a társai vajon ki? Nem hiszem el… minden nap újabb és újabb megválaszolatlan kérdések merűlnek fel, és minden nap csak nehezebb az élet. Ki kell tartanom. Muszáj… Ezt a fogalmat, hogy „Senki Földje” ki fogom törölni a lakosok fejéből. Úgy érzem, hogy minden kérdésemre a válasz összefügg. De vajon kinél találom meg a kirakós össze darabját? \
Töpreng hosszú-hosszú ideig, amíg a páncélt vizsgálja, és úgy néz ki a mai este is hosszú lesz. \
Part 14 / 8 - Page 2 2168674511_www.kepfeltoltes.hu_";0;1253710134;\N;\N;1825
43315;"Thorhalla";957;"89.223.182.30";\N;"Jaja, most már írhatsz, nem muszáj már mégegyet írni az elmegyógyintézethetsz, írhatsz egyből felőlem a Tóhoz is, ahova Mani írta, hogy meg kell érkezni.";0;1253715769;\N;\N;1723
43316;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Látom, én már nem is kellek, a titkárnőm minden kérdésre válaszol. Kiváló! \
Várunk a Modor-tó partján, Taikuri.";0;1253719648;\N;\N;1723
43318;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Valamiért nem tudom kiverni a fejemből azt a szót, hogy „modoros”… Fura…\
- Hm? Mit mondtál? Ja, igen, ennék valamit, de ugyanakkor fáradt is vagyok… Lehet, hogy majd csak holnap kajolok. Egyébként az időutazás nekem zavaros, de klónokat és másolatokat sokat láttam mostanság, szóval én inkább abban hiszek, hogy ezek valamiféle elmebeteg, öregített klónok voltak… Grendi is valami ilyesmit mondana szerintem. Csikidam.\
Amikor Serena bebújik az ágyba, én rámosolygok, majd felállok.\
- Nos jó… Akkor én alszom majd egy kanapén vagy a földön. Ez így helyénvaló, gondolom, most, hogy Doni… eltávozott. Nyilván egyedül akarsz lenni…";0;1253719949;\N;\N;1865
43322;"Thorhalla";957;"89.223.182.30";\N;"Mondtam már, hogy időnként nagyon, de nagyon tudlak ám utálni?";0;1253722548;\N;\N;1723
43323;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. szeptember\
Starcraft #4\
Írta: Simon Furman\
Ceruzarajz: Brian Denham és Federico Dallocchio\
Borítórajz: Federico Dallocchio\
Alternatív borítórajz: Shawn Moll
\
A katonák egyre közelebb és közelebb kerülnek a renegát Jim Raynorhoz, de az útjukba kerülő akadályok és a belső viszályok lassítják őket...\
Part 14 / 8 - Page 2 80982166\
Part 14 / 8 - Page 2 57616074";0;1253722661;\N;\N;1181
43324;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"A gyűlöletedből merítek erőt!!! :box:";0;1253722766;\N;\N;1723
43327;"Thorhalla";957;"89.223.182.30";\N;"Remek Smile Te is elfogadva. Akkor vagy holnap, vagy majd hétfőn kezdünk, addig a 2 érkező majd érkezzen meg a városba, Nikita és Tao úgyis ott vannak már.";0;1253728691;\N;\N;1724
43328;"Thorhalla";957;"89.223.182.30";\N;"Hát, akkor igazából azt mondanám, hogy roppant gyenge személy vagy Razz";0;1253728775;\N;\N;1723
43329;"Termina Alusia";50;"85.67.222.130";\N;"Laza huza vona után és egy kis erőfeszítés végett. Lassan de tutin megérkezek kocsival a városka széléhez. Hehe kocsival. Jó lenne ha nem én lennék a motor. Na mindegy..\
Kifújom magam és körbetekintek. Felmérem körülbelülre ezt az oldalt és jobb híján visszaváltozom emberré és felhuppanok a kocsi tetejére. Törökülésbe vágom magam és erről a kicsit magasabb pontról körbenézek. Mondhatni csodás látképet tekinthetek meg. Kár, hogy nyomor és sivárság teríti be a látóteret. Énmeg ideérkezek egy rakat fegyverrel plsuz némi egyébbel amit a boltban még meg lehetett menteni az áradás után. Biztos fog kelleni egyeseknek kis kaja meg ilyesmi. Ahogy elnézem minden el fog kelni simán. Bár csak okosan. Minél több ideig kitart annál később kell új dolgok után néznem és addig látnak el kávéval.\
...Áhh kávé... Hát főzzünk eggyet. lemegyek a kocsi tetejéről. benyúlok az első ülések hejére, kutakodom kicsit és egy doboz kávét kihúzok. Kicsit megrázom, épp van egy adagra való még benne. Egy kis tüzet csiholok egy jófajta találmánnyal ami még ázottan is mükszik. Ahh mindig elfelejtem a nevét. Valami kasza kő vagy kova kő vagy szikraháncsoló izé. Na mindegy a lényeg, hogy egy kis víz hozzáadásával elkezdek kávét főzni. Az illata remek és hamar kész. Nem egy gépi és még a leszűrését kikell dolgozni a közeljövőben de egyenlőre inkább a zaccon mint a gondokon rágódom. A tüzet eloltom és a tetőre visszamászva, egy fémdobozból mire Mokkachi felirat van, kellemesen szürcsölgetek egy kávé terrort. Bár lehet különlegesség... Azért szivesebben tenném hogy: HÉ Bob! Egy Mokkachi-t ide!...\
...De legalább nem hideg....";0;1253730035;\N;\N;1776
43332;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Logan kihasználja Nova segítségét és az égbe ugorva megrúgja a sípcsontjával, így a törhetetlen fém a meglőtt szörnyet a földre viszi. \
Tobi taktikus. A támadása beválik, a csillagok eltalálják és mivel Matsumoto támadása ellen készül így annak nincs esélye főleg, hogy Morsus további lövésekkel segít be. Az ütések után a szamuráj a földre zuhan és Morsus az alkarjára néz.
\
- Uraim... Galactus elindult.\
- Pakoljuk össze, akiket elkaptunk és indulás.";0;1253732516;\N;\N;1799
43333;"Max Evans";1217;"79.122.115.27";\N;"Bár én általában elég beszédes vagyok, de most nem nagyon akartam erőltetni, merthogy olyannak tűnt a helyzet amiben csak ilyen erőltetetten lehet vakerálni. Szóval inkább továbbra is csöndben ültem, annyi változással, hogy dobolás helyett már malmoztam és reméltem, hogy hamarosan megtudom mi is lesz a küldetésem és indulhatunk is. Ekkor megszólal a hang ami az hivatott jelezni, hogy minket keresnek, Miller oda sétált egy videofonhoz , majd egy gombnyomás után tisztelgett egyet, ekkor én is felpattantam, gyorsan betoltam a széket és közelebb léptem, de Miller mögött maradtam, amíg mást nem mondanak.";0;1253732765;\N;\N;1748
43334;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Vérontó pár cseppje előszivárog a földből éppen Tao talpai alatt, és terve szerint azonnal átszúrja azokat alulról. Ha ez sikerül, az átszúrt lábaiba kampóként akaszkodik bele, majd elkezd tovább szétterjedni Tao testén, hogy végül teljesen megfulassza. \
- HAHAHAHAHAHAHA!!! Az inamba? A bátorságom? Uhuhuhuhugyan, Bruce Lee, nem vagyok én bátor, sokkal inkább egy gyáva, gerinctelen alak, AKI ALATTOMBAN TÁMAD!!! HAHAHAHAHAHAHAHA!!! De legalább van önkritikám, igaz? Bizony ám, bizony ám!!!";0;1253732991;\N;\N;1799
43337;"Vérontó";182;"80.98.159.162";\N;"Hulk Serena utasításait követve odaballag Tylerhez, majd megáll a férfi mellett. Lenéz rá, szigorú arccal.\
- Fehér hajú lány azt mondja, te adsz enni Hulknak. Mert Hulk éhes, kisember!!! \
Közben hevesen gesztikulál karjaival, ide-oda lóbálva így Jackie-t és Serenát bennük.";0;1253734379;\N;\N;1810
43338;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Asszem mindjárt kitaccsolok… Ez rosszabb, mint a teleportálás…\
- Hulk… Édesegykomám… Nem tennél le minket esetleg, mert--\
De semmi haszna, már nyomulunk is a fazon felé, akit Serena mondott neki. Úúúúúú, kukoricabeteg leszek… Vagy tengeribeteg? Nem is tudom, hogy hívják pontosan…\
Amikor elkezd ide-oda lóbálni minket, hát attól már végképp kész vagyok…\
- SERENAAAAA!!! CSINÁÁÁÁÁLJ VALAMIIIIIT!!!";0;1253734398;\N;\N;1810
43339;"Nero Vincenzo";212;"80.98.159.162";\N;"Vidáman nézem az esküvői cirkuszt, amikor hirtelen morgást hallok magam mellől… Skurge támad rám valamiért, és akár el is tűnhetnék a Vörös Villámmal, de nyilván jó oka van erre, szóval…\
PAFF!!!\
Hátraesek a goromba alak ütésétől, és felreped a szám, de esés közben valami elkap. Ennek nyoma lesz még egy ideig, az biztos…\
Na várjunk csak, ez egy sárkány?! \
- Ööö, köszönöm… Egy pillanat, és beszélünk, barátom…\
Ha még hallanak, visszafordulok Skurge-hoz és Amorához.\
<- Skurge, szóval te és Amora egy pár vagytok… Rendben, megértettem, de ha mindezt verbálisan közlöd velem, az is bőven elég lett volna… Na persze ez a tipikus asgardi közlésforma is megtette a hatását. Elnézést a sértésért, nem tudhattam erről. Köszönöm, hogy ilyen jól elbeszélgettünk, Amora, te pedig légy boldog a kedveseddel és a két gyermekeddel!>\
Udvariasan mosolygok, majd felpattanok, és a Vörös Villám segítségével egy jegyzettömböt és tollat varázsolok elő, vagy legalábbis az alakjukat, és elsétálva a két asgarditól a sárkány felé úgy teszek, mintha írnék.\
- Emlékeztető Landrafnak: ha esetleg újra elveszítenéd az emlékezetedet, tudd, hogy AZ ASGARDIAK MIND BOLONDOK ÉS ERŐSZAKOSAK! Ha valaki annak nevez, VEDD SÉRTÉSNEK! Ha meg is mented egyesek életét az Alvilágban párszor, később hálájuk jeleként arcon vágnak az öklükkel olyasmiért, amiről nem tudhattál! Pont. \
Ezzel eltüntetem a varázsolt tárgyakat, majd immár tényleg a sárkányra vetem pillantásom. Na, ilyet se látni mindennap! Asgardon sem túl gyakoriak, ha jól tudom… Amikor pedig átváltozik egy férfivé, még inkább elkerekedik a szemem. Ez most tényleg sárkány, vagy csak egy alakváltó? \
- Nem játszom én a halállal, csak hajlamos vagyok elfelejteni, hogy az asgardiak kissé… ingerlékenyebbek, mint a földiek. És hát hozzám közelebb áll a földi beszédstílus, ami nyilvánvalóan egyes morcos „isteneknek” nincs az ínyére… Ez van. Nem véletlenül próbálok eltávolodni tőlük, amennyire csak lehet. Ezért… megkérnélek, hogy ne nevezz asgardinak. Ember vagyok. Afféle… Mindegy. A halálból pedig nem először térek vissza, lassan megszokom. Sebeim nincsenek, ez a kissé felrepedt száj nem vészes. Semmi gond. Amúgy köszönöm a segítséget, a nevem Landraf, és--\
Amikor nyújtanám a kezem a férfi felé, az megindul az asgardiak felé, és ismét visszaváltozik sárkánnyá… \
- …örvendek a találkozásnak. Hajh… Mennyivel jobb volt az Alvilágban… \
Tovább ballagok, mert engem nem igazán érdekel ez az esküvői cirkusz, és megpróbálok a sajátjaim, a földi halandók között elvegyülni. Ha már meghaltam értük, remélem, velük jobban megtalálom a közös hangot…\
Kezdjük azzal a macskaszerű élőlénnyel azon a fán! Odalépek alá, és halkan suttogok neki.\
- Üdv! Ööö… Alszol? Akkor nem zavarlak, barátom…\
Közben hallom és látom, ahogy az asgardiak az óriási Galactus felé indulnak. Nos… jó nekik.";0;1253734417;\N;\N;1810
43340;"Max Evans";1217;"79.122.115.27";\N;"Morsus segítségével sikerül a terv a japán a földön, Loganék is sikerrel jártak, a sárga szörny elterült a földön, ennek felettébb örülök. De nem látom a szimbiontát és Tao se vág olyan „ győztem, faszagyerek vagyok” fejet, bár nem ismerem, lehet, hogy nem is szokása az ilyen. De azért inkább figyelek hátha lépni kell, bár nem tudom, hogy mit tehetnék ha előbukkan a tag. Egyenlőre figyelem a frissen szerzett szamurájunk, aki jelenleg még elég passzív, bár valahogy remélem, hogy úgy is marad, békésen a földön, hasonlóan érzek a kis sárga forma iránt is, addig jó míg pihen, békés mint egy csecsemő. Ha megindul a csapat én is követem őket.";0;1253735147;\N;\N;1799
43350;"Thorhalla";957;"94.44.25.221";\N;"Végül csak feltűnt Thena, igazán nem úgy tűnt, mint aki elsiette volna a dolgokat, még felszedte a földről Landraf-ot is. Nos, igen szerintem a fiúnak senki sem mondta azt, hogy Skurge neve a „Hóhér”, és azt sem, hogy szereti Amora-t igen régóta. Laaksonen felé pillantottam és hasonló mosollyal válaszoltam az ő vigyorára. Szóval a kutya viszont arra sem képes, hogy megtiszteljen minket a jelenlétével, igaz mit is vártam tőle, lehetséges, hogy a csata elől is gyáván futamodik meg. Thena végül pedig megérkezett az apja mellé és Landri pedig sértődötten vonult el, miután még Vutha is próbált valamit tenni vele. Most komolyan kik azok, akik hiszik, hogy ezzel bármit is veszíteni fogok? Ha szem előtt vagyok akkor biztosan azt hiszik, hogy nem merek semmit sem tenni, de akkor csúnyán alábecsülnek, nem is lennék méltó atyám nevére, ha így lenne. Egyelőre jó a szövetsége, amíg a nővérem még útban van, ha tőle megszabadulunk, akkor majd szövetségesek kellenek még, azokból pedig akadt Asgardon. Ezt a kijelentést akár vehetem is nyílt fenyegetésnek az esküvőmön, hiszen valamilyen szinten atyám leánya voltam, így nem fogom kibírni, hogy ne robbantsak ki kisebb nagyobb háborút a sértegetéseimmel és a megjegyzéseimmel. És attól függetlenül drága nagybátyám, hogy nagybátyám sorából előrelépsz az apósommá még mindig nem fog megváltozni az érzésem az irányodba. Ettől nem foglak kevésbé gyűlölni és megvetni bármennyire is szeretnéd. Ahogyan az atyám is megmondta túlságosan is naiv vagy. De most néhány másodpercre ezt igyekszem elfeledni és figyelni arra, ami elvileg életem legboldogabb napja, ha nem épp most próbálkoznak a kalitkába zárni és aranyláncokkal teleaggatni, míg a lakatok kulcsait elérhetetlen távolságba dobálni. Ünnepélyes hangulatot kellett volna érezni, de nem sikerült valahogyan és hoppá, még Thor is elrontja a saját fiának a nevét. Milyen kellemetlen. Einar-ra pillantottam és kedvesen rámosolyogtam, legalább miatta igyekszem jó arcot vágni ehhez az egészhez. Hiszen mindig is ezt akartam, hogy egymáséi lehessünk, de ahogyan mondtam az, hogy kinek a fia tényleg mindent, de mindent megváltoztat. Az első kérdés hozzá szólt, a szemébe néztem és vártam a választ, amit már évszázadokkal ezelőtt ki kellett volna, hogy mondjon.\
< - Igen, hitvesemül fogadom – mondta. >\
Majd pedig következett az én részem, korábban annyival egyszerűbb lett volna, de így? Uralkodó lettem és az, amit iránta éreztem olyan sebezhetőségi felület volt, hogy korábban belehalt, vajon most mennyi idő kell ahhoz, hogy ő, én vagy pedig mind a ketten belehaljunk abba, amit egymás iránt érzünk? Mindez most nem számított, Hela soha, de soha többé nem kapja vissza, ha hazajutunk egyszer, ő az enyém volt és az is marad.\
< - Igen, férjemül fogadom Einar Thorson-t – mondtam. >\
És végül nem voltak hátra csak az utolsó áldások, valahogy nem tudtam meglepődni, hogy az én ágamról senkinek a nevét nem említette, már csak Buri hiányzott volna legelőről és akkor ténylegesen mindenkit végigmondott volna, akik az ő vonalukon származtak. Végig Einar szemébe néztem, herceg és hercegnő? Tudtommal a hivatalos rangom már most is királynő volt… legalább is atyám birodalmában, a sajátjában nem. Ennyi? Ennyi és házas voltam, ötszázötvenhárom évnyi szabadság pár pillanat alatt ért véget, nem mintha olyan sokat számított volna ez. Pillanatokkal később megéreztem Einar karjait a derekam körül és magához húzott, megtámaszkodtam a mellkasán, majd ahogyan ajkaink egymáshoz értek az eskük és fogadalmak is végérvényesen megköttettek. A pár másodperces boldogságot sem lehetett túlságosan sokáig élvezni, mert mind a ketten egyszerre pillantottunk a levegőbe, amikor odafenn az ördögi gépezet megmozdult. Egy igazi Asgardi esküvő gyorsan a békésebb pillanatokban, majd irány vissza csatatérre. Thor szavára rápillantottam, majd gúnyosan mosolyodtam el.\
< - Ettől nem kell félned drága nagybátyám – mondtam. – Előbb lenne Loki a neve, mintsem Thor. >\
Ez az esküvő is, mint egy rendes jó Asgardi esküvő abba torkollik, hogy a násznép azonnal háborúba torkollik, mint a régi szép időkben. Hogy nem hagy meghalni senkit sem? nos nekem azonban máris lenne személy a listámon, akit igen, a kutyát többek között, ha hátulról ég el „teljesen véletlenül” azzal nagy gondok lennének? Szinte végig sem mondta a beszédét, de már lendült is előre Thor, Einar sem maradt adósa ő a sorok végéhez igyekezett, ahol a felszerelését hagyta, közben Amora és Skurge is indultak Thor után. Én is léptem volna, amikor meghallottam Thena hangját magam mellett, majd pedig a vállamon éreztem meg a kezét. Már le akartam volna rázni, hogy erre most roppantul nincsen időnk, de attól az érzéstől megdermedtem, amit ez okozott. Eddig csak leírások alapján hallottam arról, hogy Odin dicsőség csarnokai hogyan is nézhetnek ki Valhalla-ban, de most láttam. Néhány pillanattal később pedig két ismerős személyt láttam meg mosolyogni, az anyám és az apám volt az. Fájdalmas volt ezt látni, utoljára, utolsó alkalommal mind a ketten gondterheltek voltak, amikor életben láttam őket, majd pedig a két holttest a Hyrrokkin birtokon, éreztem, hogy a könnyek csípni kezdik a szememet, majd pedig lehunytam a szemem és inkább hagytam, hogy ez az érzés néhány pillanatra a hatalmába kerítsen. Nem lett volna szabad hagynom, mert gyengeség, de nem tudtam ellenállni neki, éreztem az anyám ölelését, majd pedig ahogyan atyám megsimítja az arcomat, majd pedig amilyen hirtelen jött ez az érzés olyan gyorsan is ért véget, amikor elengedte a vállamat Thena. Nem voltam képes az arcába nézni, ezzel ismét olyan sebeket tépett fel, amiket azt hittem, hogy már kihevertem, de soha sem leszek képes. Ahogyan elrohant mellettem egy másik kép is felvillant a fejemben, ahogyan a véreszerinti atyám leszúr a tetőn…\
Megráztam a fejemet, majd pedig lehajoltam és a ruhám alját fogtam meg, két oldalon téptem fel legalább a combom közepéig az esküvői ruhát, mert ebben még futni és harcolni sem lehet. Ahogyan megvoltam én is rohanni kezdtem a többiek után, a sorok végén még felkaptam a Skymningen-t és azzal a kezem között rohantam. Közben pedig már neki is álltam koncentrálni, hogyha eljön az idő, akkor a mágikus hatalmammal támadhassam meg a Bolygófalót.\
Végül kettőből egy idejött, ezt mondhatjuk nem is annyira rossz aránynak, de most már nem ezzel törődtem, hanem Thor-ral és Hallával. Végül Thena is megérkezett és a királyom pedig bele is kezdett az egész ceremóniába. Vajon mennyi esélyünk lehet Hela ellen, ha egyszer hazaértünk? A törvényeket felhasználhatjuk ellene, ha jól emlékszem, igaz én magam ebben nem vagyok járatos, de csak előre juthatunk ezzel. Egy pillanatra lehunytam a szemem, nem, most nem fogok ezen gondolkodni, sem pedig semmin, most van az az esemény, amit igazából lassan háromszázötven éve várok, és nem fogom hagyni, hogy bármiféle rossz gondok miatt elkalandozzanak gondolataim. Korábban arra a megtiszteltetésre gondolni sem mertem volna, hogy maga Thor lesz az, aki levezeti a menyegzőmet, de igaz arra sem, hogy ő az atyám. Felpillantottam rá a kérdés után, majd pedig Hallára néztem és elmosolyodtam.\
< - Igen, hitvesemül fogadom – mondta. >\
Pillanatokon belül megérkezett az ő kérdése is, azt mondta nem is olyan sokkal korábban, hogy minden más lesz már csak amiatt is, hogy kiknek a vérei vagyunk, még mindig nem akartam ebben hinni. Be fogom bizonyítani neki, hogy nem úgy van ahogyan hiszi. Annyira más és annyira idegen a korábbi énjétől kezdve. Most is, mintha nem is itt lenne a saját esküvőjén, hanem valahol messze járna a gondolataival együtt. De végül ő is csak erre nézett és még el is mosolyodott, noha a régi kedvesség és ártatlanság már egyáltalán nem volt benne. Bele kell törődnöm, hogy mind a ketten teljes mértékben felnőttünk és nem vagyunk többé azok a kamaszok, akik annak idején voltunk.
\
< - Igen, férjemül fogadom Einar Thorson-t – mondta a lány is. >\
Thor-ra néztem az egész legvégén, majd pedig vissza Hallá-ra. A dereka köré fontam a karjaimat és magamhoz húztam. Egyetlen rövidke csókra futotta az időnkből, mert a következő pillanatban a fejünk felől érkezett zajok jelezték, hogy a néhány perces lazításnak máris vége és a jól megszokott berögzült szokásoknak megfelelően csatába vonulunk. Elvigyorodtam, egyetlen Asgardi esküvő sem lehet éppen tökéletes, de legalább vannak olyan örökérvényű szokások, amik nem változnak. Thor szavaira már nyitottam volna a számat, hogy válaszoljak, de Halla megelőzött. Csak megcsóváltam a fejemet, majd pedig már rohantam is a kardomért és a pajzsomért, majd pedig azokat magamhoz véve Thor után Galactus felé. Asgardért!\
Amint Thor elindult Galactus felé, Skurge megfogta a csatafejszéjét és azzal a kezében rohant saját maga is Thor után, hogy ő is az elsők között vehesse majd ki a részét a küzdelemben. Amora még egy pillanatra Thorhallára pillantott azok után, hogy Thena rohanva indult a többiek után.\
< - Ha csak egyszer is anyósodnak mersz nevezni drágám te magad is moszatként végzed – mondta. – Nem hiszem el, hogy ennyire elszaladt felettem az idő… >\
Ezzel választ sem várva a levegőbe emelkedett és ő repülve igyekezett az Asgardiak után.
\
Fegyver: Skymningen\
Mágia: 50 egység\
Fegyver: Fagymarok\
Mágia: 40 egység";0;1253778196;1253778355;"Thorhalla";1810
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:35

43362;"Thorhalla";957;"94.44.25.221";\N;"Thorhalla adatlapján módosítás lett, ugyanis a VH eseményei során a hölgyemény férjhez ment végre valahára a választottjához (úgy háromszázötven év késéssel igaz) Einar Thorson-hoz. Ezáltal Thor és Halla birodalmai között teljes béke és szövetség lett, kiknek közös célja, hogy a szabályokat áthágó Hela-t visszaküldjék az Alvilágba és a földjeitől megfosszák, amit becstelen úton szerzett meg Thor-tól. A remények szerint ezzel a házassággal egy soha sem látott béke és virágzás köszönt majd Asgardra, hogy végérvényesen kereszzték és összekötötték Laufey és Odin vérvonalát.";0;1253785071;\N;\N;1413
43371;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Hm, nos, ha nem kell udvariasnak lennem, maradhatok is. Most nem akarom semmivel sem felzaklatni.\
- Rendben, bébi! Egy mese rendel! Khm, khm. \
„Volt egyszer valahol egy szegény ember. Annyi gyereke volt, mint csillag az égen, még annál is több eggyel. Már az egész világ a komája volt, mikor megint egy fia született, azt sem tudta, kit hívjon keresztapának. Ahogy elindult keresztapát keresni, találkozott egy rongyos koldussal, aki azt kérdezi tőle.\
- Hová mégy, te szegény ember?\
- Megyek a kisfiamnak keresztapát keresni.\
- Nem menj tovább, leszek én a keresztapja - mondja a koldus.\
A szegény ember nem bánta, mindjárt hazamentek. Mikor megvolt a keresztelő, a koldus belenyúlt a szűre ujjába, kivett egy nagy szeget és odaadta az embernek, hogyha majd a fiú tizennyolc éves lesz, küldje ki az erdőbe a tisztásra, ott kopogtassa meg a földet, s az övé lehet, amit talál. Azzal elment. Telt-múlt az idő, a fiú tizennyolc éves lett. Egyszer a testvérei éppen arról beszélgettek, hogy melyik mit kapott a keresztapjától, s csúfolták a legkisebbiket, hogy ő semmit sem kapott. Elkezdett sírni, s bement az édesapjához megkérdezni: igaz-e, hogy neki semmit sem adott a keresztapja?\
- Dehogynem - feleli az apja -, itt van ez a szeg, eredj ki az erdőbe a tisztásra, kopogtasd meg a földet, s a tiéd lesz, amit találsz.\
Kiment a fiú, megkopogtatta a földet, az mindjárt megnyílt, s egy szép palota állt előtte, a kapujában ott ült az öreg koldus. Azt mondja a fiúnak.\
- Menj be a középső szobába, amit találsz, azt tedd el, azon fogsz feleséget szerezni.\
A fiú bement, s egy piculát talált a középső szoba padján. Zsebre tette, s kiment. Amint kilépett a kapun, a föld megint összecsukódott, s a fiú elindult világgá. Ment mendegélt, egyszer egy folyóhoz ért. Megkeresi a hídját, hát épp ott állt egy öregasszony, aki a kötényéből kis macskákat dobált a vízbe, hogy menjenek isten hírével. Már csak egy kis macska volt a kezében, amikor a fiú odaért hozzá, s mondja az öregasszonynak.\
- Édes néném, ne dobja vízbe már azt a kis macskát, inkább megveszem én!\
Oda is adta neki a piculáért, a fiú meg a bakójába tette, s azzal ment tovább. Ment, mendegélt, egyszer egy olyan városba ért, amelyiknek még hírét sem hallotta. Bement, hát látja, hogy egy csapat ember tart egy szép palota felé, mindegyiknek seprű, vagy vasvilla van a kezében. Nem állta meg, megkérdi az egyiktől: miért mennek abba a szép palotába vasvillával és seprűvel?\
- Gyere be - mondja az ember -, meglátod!\
Bementek a kapun, meg sem állottak egy szép nagy szobáig. Nem volt abban semmi más, csak egy nagy asztal, körülötte székek, s az asztal szépen meg volt terítve. Csupa arany és ezüst volt az asztalon, merthogy ez volt a király ebédlője. Nemsokára bejött a király a családjával, meg sok báróval, gróffal és herceggel. Asztalhoz ültek, akkor mindegyiknek a háta mögé állt egy vasvillás, vagy seprűs ember. Behozták ez első tál ételt. Egyszeriben tele lett az asztal egérrel. Hiába szurkálták őket a vasvillás emberek, nem ért az semmit, mert annyi özön egér talán ma már a világon sincs, amennyi ott nyüzsgött. Nem bírt ott tőlük senki egy falathoz sem jutni, hiába hoztak akármennyi ételt. A fiú csak nézte, nézte, egyszer aztán azt mondja a királynak:\
- Felséges királyom, nem vasvilla kell ide. Ha engedelmet kapok, rögtön megszabadítom én a várost az egerektől!\
- Ha megteszed, neked adom a lányomat és a fele országomat! - mondja a király.\
A fiú sem volt rest, az asztalra dobta a macskát, hát amennyi egér volt,annyifelé szaladt. Azután kényelmesen megebédelhettek, de már akkor a fiú is ott ült az asztalnál, a királykisasszony mellett. Ez volt a kézfogó. Másnap hazament a fiú, hozott magával egy szekér macskát, hogy minden házba jusson.\
Azután megtartották a lakodalmat, s még most is élnek, ha meg nem haltak.”\
- Itt a vége, fuss el véle!";0;1253811551;\N;\N;1865
43372;"Hjuchia Sakura";60;"85.67.222.130";\N;"Nagyban laptopozom mikor nyílik az ajtó Shadow az. Egy alakot \"lök\" be az ágyra majd felveszi valóját. Aztán a furcsaságok csak most következnek. Fél? Pont ő?? Hm.. Pont most?\
-Ugyan már kérlek. Mitől kéne neked tartanod ? Szerintem ezen a bolygón semmitől sem kell tartanod.\
Mosojra görbül a szám közben ahogy a férfire nézek ki az ágyon fekszik.\
-Bár az biztos, hogy még tanulnod kell, mi is az hogy pasizás. Tudod nem szó szerint kell elcsavarni egy fiu fejét... Bár tény, hogy ez a hajó út közel sem olyan nyugodt mint amiennek gondoltam. Lehet megkéne tépázni az utaslistát? Hmm nem is tudom..... Áh mindegy hagyuk, felejsd el viszont - lecsukom a laptopot - mond mitől tartasz most ennyire? Vagy mi történt egyáltalán? Mint veled és mint ezzek az alakkal. Érdekelne a sztori.\
Kacsintok egyet majd elfekszem az ágyon.\
-Mesélj fülelek.";0;1253813504;\N;\N;1839
43373;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. szeptember\
Giant-Size Wolverine: Old Man Logan\
Írta: Mark Millar\
Ceruza- és borítórajz: Steve McNiven\
Alternatív borítórajzok: Ed McGuinness és Paolo Rivera
\
Hát itt van! A pillanat, amire mind vártunk! Készüljetek a képregény-történelem legbrutálisabb összecsapására, amikor Rozsomák visszatér - és magával hozza a véres bosszúja áradatát! Rozsomák a Hulk Banda ellen életre-halálra! Ki ne hagyjátok a vérgőzös finálét minden idők legnagyobb Rozsomák-sztorijából, amelyet a hihetetlen Mark Millar és Steve McNiven hoznak el nektek! Valamint: leesik majd az állatok a bónusz galériától, amelyben borítókat, háttéranyagokat, sosem látott extrákat és vázlatokat kaptok! MINDEZT EBBEN A KÜLÖNSZÁMBAN!\
Part 14 / 8 - Page 2 81739590\
Part 14 / 8 - Page 2 29116842\
Part 14 / 8 - Page 2 89354297";0;1253814597;\N;\N;1181
43374;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. szeptember\
The Darkness / Pitt #2\
Írta: Paul Jenkins\
Ceruza- és borítórajz: Dale Keown\
Alternatív borítórajz: Bagus Hutomo
\
Dale Keown Pittje visszatért, és nagyon bosszús! Jackie Estacado, a Sötétség hordozója és Pitt következő lépésüket tervezik a Fertőzöttek ellen, amikor is a probléma épp az orruk előtt bukkan fel! \
Part 14 / 8 - Page 2 64838401\
Part 14 / 8 - Page 2 73626954";0;1253816433;\N;\N;1181
43375;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. szeptember\
Marvel Zombies Return #4\
Írta: Seth Grahame-Smith\
Ceruzarajz: Richard Elson\
Borítórajz: Arthur Suydam
\
Hulk lezúzza az emberevőket! Hogy bosszút álljon Fekete Villámon a World War Hulk eseményei előtt, a zöld óriás megérkezik a Holdra... de vele együtt az élőhalottak is! Bizony, Hulk a zombik ellen... a Holdon! \
Part 14 / 8 - Page 2 93299058";0;1253818301;\N;\N;1181
43378;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"Előtörténet elfogadva. Készíts adatlapot.";0;1253822887;\N;\N;1869
43384;"Thorhalla";957;"89.223.180.159";\N;"Egyelőre senki sem zavart meg téged, könnyedén hátrataláltál a kis tisztáshoz, ahol senki sem volt. Se a lányok, se Tlalok, sem pedig annak a kislánya. Így teljesen egyedül és nyugodtan tudtad végezni a feladataidat, edzésedet. Minden tényleg nyugodt volt és igazából most, hogy így jobban belegondoltál nem igazán láttál még sehol sem fegyvert ezen a helyen. Csak a palota kapujában álló őröknél, illetve egyszer Thamuz-nál, de másnál nem. És ebben a házban sem volt még senkinél sem a konyhában található konyhakéseket és hússzeletelő bárdot leszámítva, amik pedig nem igazán mondhatóak olyan fegyvernek, amire te talán gondoltál. Fogalmad sincs, hogy mennyi idő telhetett el, amióta gyakorlatozni kezdtél csak azt kezded érezni, hogy lassanként minden izmod fájni kezd, hogy ezt nagyon régen csináltad. Ezzel egy időben hallasz meg beszélgetést is a távolban, hogy egyre közeledik hozzád. A hangokat felismered a három leányzó az, majd nemsokára elő is bukkannak a réten.\
- Shadow! – szólt oda Aurora. – Örülök, hogy visszajöttél és, hogy rendben vagy. Mi történt amióta nem találkoztunk?
";0;1253870288;\N;\N;1752
43386;"Thorhalla";957;"89.223.180.159";\N;" ~ Trisa, Thordin, Björnulf ~ \
Miközben a társaság Trisa-val van elfoglalva Leif odalép az unokaöccse mellé és a lány kardját a férfi kezébe nyomja, az ő kezeiben pedig az alkarjáról megjelenik egy-egy tőr markolata. Mind Björni, mind Thordin láthatja, hogy az idősebb férfi ugrásra készen lesi a renegátokat, hogyha bármelyik is készülne valamire, akkor azonnal megvédhesse Trisa-t. Egy pillanatra elhallgatott az alak, amikor Trisa leteremtette, majd pedig néhány másodperccel később harsányan nevetett fel, mint aki jól mulat azon, hogy mit is mondott neki a nő.
\
< - Valakinek hogy kinyílt a csipája néhány nap alatt – mondta a férfi. – Tudom kivel beszélek, egy mezei talpnyalóval, egy egyszerű harcossal, semmi többel. Egyikünk sem fog többre tartani, hiába tartott az urunk téged mindig is maga mellett. Bármennyire is szeretnél királynőt játszani, soha sem leszel az édesem! >\
< - Szerintem jobb lenne, ha lassanként tovább engednél minket, Harek elé kell vinnünk őt – szólt bele Leif.\
Erre a többiek is felkeltek már és lassan mindenki előhalászta a fegyvereit és elindultak a kis csoport felé.\
< - Ne aggódj, fogod vinni, csak előtte mi még kiszórakozzunk magunkat, azt talán szabad, nem igaz? >\
~ Laak, Vutha, Murhal ~ \
< - Olyanok élén soha többet – mondta röviden felcsattanva a nő. – Ha megteszed, mindenki más mészárolna le titeket. Senki sem akar már démonokat látni ezen a földön, ha hangoztatod, akkor garantálhatom, hogy igen rövid lesz a látogatásod, mert kivégeznek. Az óriásokat elfogadják, hiszen uruk is az volt, de a démonokat soha, de soha többé. és a kannibalizmust sem díjazza senki, de ha ennyire unod az életedet démonfattyú, akkor menj és üvöltsd szét azt, hogy Asgardit akarsz enni, mindenki felhagyna a harccal és téged tépne szét első körben oldaltól függetlenül. A démonok ideje lejárt ex-herceg, a családod halott, a néped és fajtád lemészárolva, örülj, hogy száműzve voltál és túlélted a mészárlást. Atyád ostobaságát nem tűrték el, hogy lepaktált Loki-val és mindenki a nemzettségből az életével fizetet, földed sincs, nemhogy rangod és hatalmad… te vagy az utolsó démonsárkány és ugye tudod, hogy mit jelent ez? Rajtad áll, hogy megölted-e magad és fajtád végleg kiveszik a Kilenc Világról, vagy pedig végre magadba szállsz és nem leszel olyan ostoba fajankó és idióta, mint az öcséd, akit gyűlöltél és állításod szerint pontosan az ellentéted… >\
Még egy dühös pillantást vetett Murhal-ra, majd pedig közben végre elértétek a kaput is. a nőt senki sem állította volna meg, de a többiek miatt néhányan elállták a kapu bejáratát. Igazából valóban furcsa lehet egy picit, hogy odakinn háború készülődik, és ti pedig nem ott akartok részt venni, hanem itt lenni.
\
< - Kik vagytok és mit akartok itt idegenek? – kérdezi az egyik őr a kapuban. >\
Laaksonen\
Fegyver: Fagyharang\
Mágia: 30 egység
\
Björnulf\
Fegyver: Gormarstrid\
Mágia: 45 egység
\
Murhal Sokita\
Fegyver: Égmetsző\
Mágia: 35 egység
";0;1253870366;\N;\N;1766
43387;"Serena Davidson";478;"89.223.180.159";\N;"Meglepődtem, amikor Jackie tényleg belekezdett egy mesébe, igazából valami vidám dologra gondoltam, hogy ilyesmit mondjon, de ez is megtette jelen helyzetben. Mosolyogva hallgattam, ahogyan mesélt, ezt még soha sem hallottam korábban senkitől sem. Amikor a kismacskás részhez ért akkor néhány pillanatra elkomorodtam, hiszen fogalmam sem volt nagyon hosszú ideje arról, hogy szegény Kormi-val mi lehet, feltehetőleg túl sem élte az özönvizeket. A mesének a vége, mint minden esetben boldog lett, a fiú megkapta a hercegnő kezét és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. További meséket pedig a gyerekeikről és azok gyerekeiről hallhatunk később. Nem is hittem volna ilyen remekül tud mesélni, ha ezt tudom, akkor lehet, hogy már korábban is felkértem volna, hogy meséljen valamit. Bár meg mertem volna esküdni arról, hogy a híres DJ-k életrajzát is pontosan ilyen jól el tudná mondani, talán mindegyikét is, évtizedekre visszamenőleg.\
- Nem hittem volna, hogy ennyire jó mesemondó vagy – nevettem fel halkan.\
– De ennek semmi értelme sem volt – szólalt meg végül Adia. – Ilyen nem történhet meg a valóságban. Egyszerűen…\
- Mert ez csak egy mese volt – mondtam. – A meséknek pedig igen kevés közük szokott lenni, azokat nem is a valóság alapja miatt hallgatjuk és meséljük.\
Pár pillanatra elgondolkodtam, mint mindig, ha a közelemben hal meg valaki, most is eszembe jutott a sokat foglalkoztatott kérdés, hogy mi lehet a halál után? Most is bekövetkezett, amitől mindig is féltem, ami miatt nem akartam senkit sem a közelembe engedni, ha nem volt muszáj. Előbb vagy utóbb tényleg mindenki meghalt körülöttem, így vagy úgy, de mindenki. Nem tudtam volna eldönteni, hogy ez valamilyen átok, vagy egyszerűen pech, de mindig így volt. Kissé feljebb ültem az ágyon és Jackie-re pillantottam.\
- Szerinted mi van a halál után? – kérdeztem végül. – Új élet, menny és pokol, vagy netalán semmi sem?";0;1253871441;\N;\N;1865
43390;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"\
A nő láthatóan ledöbben, mikor elmondod, hogyan is haltál meg.\
-Feláldoztad önmagadat a világért, és mégis idekerültél? Apám, te aztán sok szarságot csinálhattál életedben, ha még ez is kevés. Ismertem egy fazont, aki egész életében önbíráskodóan nyírta ki az általa bűnösöknek tartott embereket, aztán egyszer egy elrántott egy srácot a busz elől, és így őt csapta el. A fickó egy rohadék volt, gyilkos, és őrült, de megmentett egy srácot a saját élete árán, és ezért a mennybe került. Szóval igen, van egy felső emelet is. Tényleg különös, hogy itt vagy. Igazi kincs lehetsz. - Kaján vigyora közben megnyalja szája szélét, aztán tovább bóklászik a polc mentén és keresgél.\
-1982. Donald McMiller, élt 37 évet. - Rád pillant kissé hunyorítva. - Ez lennél te. - A polcról leemeli a könyvet, mely elég vaskos, nem egy Háború és béke, de a könyvtárban biztos nem a \"könnyű\" olvasmányok közt tartanák. Felnyitja a borítót, az első lapon a neved szerepel elég kackiás betűkkel, és a születési dátumod. A nő ráteszi a kezét a lapra, majd egy pillanatra az egész könyv megvillan, mintha a fényesség magukból a lapokból jött volna, majd rád pillant a démon.\
-Ez nem semmi. Ritkán kapok ekkora falatokat. Még az is lehet, hogy miután kitöltötted itt a bűntetésed, valami fejes felfigyel rád, és a szolgájának fogad.\
Ismét becsukja a könyvet, és továbbindul a polcsoron. Most tűnik csak fel, hogy ilyen közel állsz a polcokhoz, hogy egy-egy könyv egyik pillanatról a másikra egyszerűen köddé válik, semmi látványos lángolás, vagy villanás, úgy tűnnek el, mintha soha nem is lettek volna.\
-Nyomás, hitelesíteni kell, hogy tényleg elpatkoltál! - Olyan könnyeden sétál, és beszél a halálodról, mint aki csak egy délutáni kiránduláson cseveg az időjárás szeszélyeiről.\
//Ideje eldönteni, hogy akarsz-e második esélyt. Ilyen háttérrel azt sem zárnám ki, hogy véletlenül félreirányítottak, és valójában odafent lenne a helyed. Te döntesz!//\
";0;1253879104;\N;\N;1418
43391;"Quentine Constantine";10;"89.132.184.174";\N;"*A csápok minden pillanattal közelebb kerülnek, ahogy lassan áttörik a védelmező aurát, és Quentine hiába imádkozik egyre kétségbeesettebben, Fattyún nem látszik, hogy zavarná a \"mennyei kín\". Aztán, mint egy varázsütésre, a csápok visszahúzódnak.*\
~Nem én riasztottam el, csak visszafogta magát. Egy démon, aki önmérsékletről tesz tanúbizonyságot? Ez tényleg kezdő lehet. Várjunk csak, most meg mi a fenét csinál? Már a nevénél is különös volt, de egyre inkább úgy tűnik, mintha emberi énjével próbálna szembeszállni a démon. Ez nem egy megszálló lény, nem kéne, hogy két tudata legyen. Azt hiszem, még sosem találkoztam ilyennel.~\
*Mikor a ruha önálló életre kel, és túlvilági nyelven szól viselőjéhez, Quentine pontosan tudja, mifelé torz hörgésekből és ördögi suttogásokból álló beszédforma ez, nem egyszer hallotta már. Úgy tudja, a latin és a héber nyelvből merít, ám azoknak is olyan eltorzult változata ez, melyet földi halandó beszélni nem képes, érteni pedig sosem akarna. Fattyú válaszol, és a ruha ismét csak egy ruha. Aztán a láthatóan bepánikolt démon felkel a földről, és Quentine-t kérdi, hogy mi a fene történik.*\
~Egy démon, aki nem akar gonosz lenni. Ez a ruha... Ez lehet a másik tudat, ezzel próbált harcolni emberi énje, a csápok is ebből jöttek. Ha megszabadulna a ruhától, talán... Talán ő lehetne a jóságos démon? Na ne legyünk nevetségesek, ez a fickó nem véletlenül került a pokolra.~\
*A kérdések hallatán kicsit lenyugszik, az imádkozást nem tudja, mikor is hagyta abba, de a keresztet még mindig maga előtt tartja. Most veszi csak észre, olyan erősen szorította, hogy a formája most tisztán kivehető a tenyerén is. Leengedi bal kezét, sóhajt egyet, aztán jobb kezében lévő cigarettájába szív, mint aki nem épp most élt át egy halál közeli élményt.*\
-Hogy ki volt ez? Ahogy elnéztem, a felügyelő tiszted lehetett, aki arra figyel, hogy mindig kapjon tőled friss kaját. Most kicsit morcosnak tűnt. *Lassú léptekkel megindul a démon felé, nem ellenségesen, bár bal csuklóján még mindig ott lóg a kereszt.*\
-Én pedig az vagyok, aki megszabadíthat tőle, hogy az lehess, aki voltál, és bemoshass azoknak egyet, akik ezért felelősek. Ez pedig nem mágia, bár úgy tűnik, olyan keveset tudsz az egészről, amibe belecsöppentél, hogy nem ez lesz az egyetlen, amit el kell magyaráznom.\
~Ez a fickó simán kinyírhatott volna, de valamiért nem tette. Elég erős még benne az emberi oldala, képes még élőként gondolkodni. Ha elég hamar cselekszem, talán megmenthető egy lélek.~\
-Quentine. *Mondja, miközben kezet nyújt a fickó felé.* Bár ahonnan te jöttél, Omegának ismernek a legtöbben.\
~Nem, most nem teszem meg, mégegyszer nem. Emlékszem milyen volt akkor. Emlékszem milyen volt megérinteni egy démont, és látni, amit ő látott, érezni, amit ő érzett. Láttam, milyen a pokol. Jártam ott. Végtelenségnek tűnik minden másodperc. Mégegyszer nem megyek vissza.~\
*Jobb kezét nyújtja, balját pedig még hátrébb is húzza, látszólag talán csak a keresztet próbálja távolabb tartani Fattyútól.*";0;1253880889;\N;\N;56
43396;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Amerikai megjelenések - 2009. szeptember\
Riftwar #4\
Írta: Raymond E. Feist nyomán Bryan J.L. Glass\
Ceruzarajz: Ryan Stegman\
Borító: Jason Chan
\
Raymond E. Feist nyomán! Ahogy a megszállók a kastély felé haladnak, már csak idő kérdése, hogy a falak megadják magukat. Úgy tűnik, semmi sem állhat az idegenek útjába...\
Part 14 / 8 - Page 2 41252832";0;1253902739;\N;\N;1181
43397;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Emlékek 3. – Noé\
Hirtelen megremeg a föld az itt tartózkodók lábai alatt… \
A tó természetellenes hullámokat kezd verni…\
Örvények keletkeznek benne, és mintha alulról emelkedne fel valami…\
A fák közül pedig egy hatalmas, Hulk-méretű szörnyeteg lép elő gonosz, komoly tekintettel.\
- Elkezdődött…
\
Part 14 / 8 - Page 2 Pitt";0;1253903659;\N;\N;56
43400;"HaVoK";1127;"92.249.198.204";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Havok_by_tonyperna\
Part 14 / 8 - Page 2 Havok_MM3_Sketch_Card_by_DKuang\
Part 14 / 8 - Page 2 747366-wolverine_super\
Part 14 / 8 - Page 2 Havok__s_Cry_by_masterlee24\
Part 14 / 8 - Page 2 Supergirl_v_Havok";0;1253908351;1253909806;"HaVoK";104
43401;"Martin Davis";1175;"84.224.27.8";\N;"Bocsánat, amiért a héten nem voltam, de eléggé el voltam havazva és előreláthatólag vasárnap leszek újra. Akkor ígérem, hogy újra felveszem a játékok fonalát Smile";0;1253908353;\N;\N;178
43405;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Amikor Hulk végre letesz, eltámolygok egy sarokba, és kiadom magamból a reggelit… vagy ebédet, nem tudom már, mikor mi van itt.\
- BLOÁÁRRHHH!!! A rohadt életbe is… Mindig is rosszul voltam már a vidámparki játékokon is… \
Aztán felnézek, és látom, hogy páran elkezdtek csatázni azzal az óriással… Villámok, vihar, káosz… Hát, szerintem ezt kihagyom!\
Inkább visszafutok Serena mellé, és behúzom őt Hulk mögé.\
- Asszem most mellette a legbiztonságosabb, amíg minket barátnak tart…";0;1253914339;\N;\N;1810
43406;"Nero Vincenzo";212;"80.98.159.162";\N;"Visszafordulok a macskalány felé, és valóban… ismerős! Nikita, hát persze!\
- A Raft! Ne haragudj, hogyne ismernélek! Rég találkoztunk. Kicsit össze van zavarodva a memóriám mostanság, de lassan helyrejövök. Nem akartalak felébreszteni, csak gondoltam, megismerek mindenkit közelebbről is, hogy mindent értsek, és ne legyen több ballépésem. Ezért indultam el bemutatkozni a többi földinek, de úgy látom, kedves asgardi társaink az esküvőt lagzi helyett gyepálással ünneplik… Annyira tipikus… Egyáltalán próbált valaki beszélni ezzel a Galactusszal? Mindannyiunkat könnyedén hazavihetne, ebben biztos vagyok, és olvastam a jelentéseket is róla a Földön, amikor még az AIM-nek dolgoztam. Tudom, hogy amikor megtámadta a Földet, akkor sem csatával, hanem meggyőző érvekkel sikerült őt elűzni, és nem kellett vérontást rendezni. Nem lehetne ezt megpróbálni?\
Huh, villámok mindenütt… Thor nem aprózza el… \
- Nos, egyelőre megvárom, mire mennek az asgardiak… Ha még a békepárti Thor is a harcot választja, akkor nyilván nincs más út… \
Maradok, és inkább azt figyelem, nehogy a földiek közül valaki megsérüljön.";0;1253914697;\N;\N;1810
43407;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Fringe - A rejtély\
II/2. rész: Night of Desirable Objects\
Dunhamék Pennsylvaniába utaznak, ahol rejtélyes föld alatti járatokat találnak, bennük emberi maradványokkal. Walter közben próbál rájönni, mi történhetett Oliviával a másik dimenzióban...\
Part 14 / 8 - Page 2 63944819";0;1253924709;\N;\N;1190
43408;"Taikuri";1179;"213.181.215.173";\N;" Hosszú és fáradtságos napokat tudhatok magam mögött. Az egykori békés ám boldognak egyáltalán nem nevezhető élet melyben katasztrófa előtt részem volt már csak távoli emlék csupán. Úgy érzem az óta többet tapasztaltam, mint egész addigi életemben. Ennek hála pedig fokozatosan egyre közelebb kerülök ahhoz, aki valójában vagyok, és aki mindig is lenni szerettem volna. Hiába éreztem eddig lelkileg erősnek magam valójában gyenge voltam nem mértem kihívásokat vállalni csak némán léteztem és fejlesztettem magam, hogy meg óvjam magam másoktól, na meg hogy másokat is megóvjak magamtól. Az elmegyógyintézetben történtek után azonban rájöttem, hogy ez a felfogás hatalmas nagy butaság volt. Az érzések nem csak fájdalommal járnak, de erősebbé tesznek, az erővel pedig segíteni lehet másokon. Az elfojtás felesleges csak gyengévé teszik az embert nem szabad félni semmitől meg kell tanulni uralni a dolgokat, legyen szó a mutáns képességről, a Rossetta iránt érzett szeretetről vagy bármi másról. Ha uralsz valamit, akkor a nem árthat neked, ha pedig irányítani is tudod, akkor eszközként használhatod céljaid elérésében. Mutáns képességen fejlődése új irányt vett bár még csak egyszer kétszer volt alkalmam használni a manipulálást mióta először tapasztaltam a változásokat. Pontosan még mindig nem tudom hogy mire vagyok képes ami egyszerre aggasztó és csodás érzés. Az utóbbi időben nem csak lelkileg erősödtem meg, de sok viszontagság és a nélkülözés megedzette a testemet is. Már nem sántíttok, annyira sokkal tovább bírom a gyaloglást, a fizikai munkát és a súlyok emelését, mint az előtt. A lappföldi őseimről rám hagyott mindeddig bennem szunnyadó túl élő ösztönök hajtanak előre, ahogyan most is. Rövid dús barna hajam és simára borotvált arcom hiába még ilyen körülmények között sem hagytam el a külsőmet. Praktikus kényelmes szívós ruhákat öltöttem magamra és a lábamra pedig bakancsot húztam nem éppen esztétikusak, de jóval könnyebb velük séta vagy a romok között alvás. A hátamon méretes úti batyu van, amelyekben váltás ruhák, váltás cipő, néhány szerszám, elsősegély csomag, tisztálkodó szerek, főzéshez szükséges eszközök és persze élelem van. Ennek tetejére nagy műgonddal egy háló zsákot szíjaztam, amelyben kényelmesen lehet aludni, ha éppen nem, találok megfelelő szállást éjszakára. A rengeteg hulla és romok között ugyanis néha meglepően épp, házak találhatók amelyekben nem lakik semmi ilyenkor pedig általában sok hasznos dolgot összelehet szedni. Ilyen helyeken tudok mosni, tisztálkodni, és ha nem elektromos a tűzhely olykor még főzni is. Ha pedig ellenséges emberekkel kerülök össze, akkor telepatikus erőmmel általában időben tudom őket észlelni a manipulálással pedig megvédhetem magam másoktól, ha véletlen mégsem sikerül elkerülni a veszélyes fosztogató csoportokat. Jelenleg nincsen, különösebb tervem csak nyugodtan sétálok a városban pihenő helyet vagy segítségre szoruló embereket keresve. A hullák már egyáltalán nem zavarnak szinte már-már zavaróan immunis vagyok a körülöttem történő szörnyűségekre. Amikor elérem a parkot egy pillanatra furcsa rossz érzés fog el telepatikus erőm új ismeretlen eddig soha nem érzett formájú tudatokat érzékel. Sötétség, gonoszság gyilkolási vágy olyan mértékben rohan meg, mint eddig soha emellett csak az egyik érzékelt tudat tűnik teljesen természetesnek. Egyelőre nem merek belépni a parkba, ha nem úgy, döntök, hogy behúzódok valami fedezék közé mind ezt úgy, hogy lehetőleg ne legyen feltűnő, de nyomon tudjam követni az eseményeket. A képességem segítségével próbálom felmérni, hogy nagyjából hány és miféle teremtményekkel van dolgom.";0;1253929827;\N;\N;56
43417;"Max Evans";1217;"94.27.247.0";\N;"Fogadjuk a hívást, én csak csöndben állok a háttérben, majd mikor először témába kerülök előrébb lépek határozottan, csak egy lépést, hogy jól látszódjak, majd biccentek hozzá még egyet és mikor a beavatásos részhez ér felvillannak a képek: A nagyon híres, nagyon menő angyalokkal tolom. Nem, nem a Charliéval, hanem az itteni Bosszú Angyalaival. Rettenthetetlenül állunk a magaslaton, nap lemente, enyhe szél, lobogó köpeny, illetve kabátok. Épp csak jól kigondolom mikor már a visszafizetéses részhez ér a beszéd, amikor is a szám húzásával próbálom kifejezni, hogy mennyire szánom bánom, közben a jobb kezemmel a bal vállam vakargálom, de nem olyan viszketősen inkább olyan amikor lekell csak kötni a kezem. De továbbra is figyelek, amíg el nem sápadok, kékülök miegymás mikor az egyik utolsó mondata is elhangzik a főparancsnoknak, igen az a joga van végezni velés rész, az kicsit lecsapta a biztosítékot, enyhe rángás áll be a szám jobb sarka környékén. De az utolsó mondatra félig már a való világban vagyok, de még mindig rémült arccal rázom meg a fejem, jelezve azt, hogy nem, még nem volt szerencsém űrkalandhoz. Majd várom a többi meglepit.";0;1253956172;\N;\N;1748
43433;"Thorhalla";957;"89.223.212.175";\N;"Az arcára semmilyen érzelem nem íródott ki, amikor újra letolást kapott a felettesétől azért, mert Magneto itt járt és nem kapott emiatt jelentést. Mintha a legutóbbi beszélgetésük után nem Boon-ért ment volna el, hogy behozza ide. Akkor, amint vége a beszélgetésnek azonnal szól a biztonsági szobába és kéri a felvételeket, hogy azokat a most készülő küldetésről visszaérve azonnal meg is nézhesse és megírhassa a jelentést. Egyszer megy el a toronyból, hogy a magánéletét rendezze miközben nincs szolgálatban és a legnagyobb mutáns terroristának pontosan arra a néhány órára kellett a jelenlétével megtisztelni a Bosszú Angyalainak tornyát és Mr. Marcus-nak pedig vele mennie.\
- Amint visszaértünk erről a küldetésről uram megírom a jelentést Magneto-val kapcsolatban és elküldetem önnek – felelte.\
Majd pedig folytatta a főparancsnok a beszédet, valahogyan nem tudott meglepődni azon, hogy újabb AIM-es dolgokat üzemeltek be, illetve olyan dolgokkal foglalkoztak, ami elméletileg szabályellenes. Igaz ezekkel sokkal hatékonyabban lehetett megvédeni a várost és az országot, így igazából nem szólt bele. Ők voltak a fejesek, így tökéletesen megbízott abban, hogy tudják, hogy mit tesznek és remélhetőleg nem fognak olyan súlyos és végzetes hibát elkövetni, mint az AIM tette. Vagyis az teljesen más helyzet volt, azt szándékosan okozták amennyire hihetett a történeteknek. Döbbenten nézett a felettesére, amikor kimondta, hogy mit sikerült észlelniük. Azt az űrhajót évekkel korábban lőtték ki, mit keresett az újra itt a közelben? Már igen messze kellett volna lennie, ennek így semmi értelme…\
- Természetesen uram! – mondta. – A Noé uram? Annak nem kellene már igen messze járnia? Mármint uram, annak semmi értelme, hogy újra feltűnt, hiszen feltehetőleg emberekkel lőtték ki, ha Galactus el tudta volna akkor pusztítani akkor a Földet, akkor miért jött vissza?\
Volt egy olyan érzése, hogy ezekre a kérdésekre nekik kell megtalálniuk a választ majd…
";0;1253973352;\N;\N;1748
43434;"Thorhalla";957;"89.223.212.175";\N;"Akkor, amikor végül egy kicsit lazítasz már kezdenek az izmaid is lazulni, amitől kissé jobban érzed magad és nem vagy már annyira görcsös semelyik izmod sem, egy kisebb lazítás nem ártana neked. A három lány csöndesen hallgatta azt, amit mondtál nekik, mind a hármójuk szemében részvét és fájdalom csillogott, amiatt, amit veled tettek. Téged lehet, hogy már nem hatott meg, de őket nem úgy teremtették, mint téged, nekik voltak érzéseik, őket ez tette emberré veled szemben. Miután odaléptél hozzájuk annak ellenére, hogy nem voltak érzéseid és mondtad, hogy mi lett belőled nem úgy tűnt, mintha félének tőled, ketten átöleltek és csak Aurora maradt kissé távolabb tőled, hiszen már nem fért oda, de még így is a kezét a válladra helyezte. Így jelezvén mind a hárman neked, hogy bármi is történt ők még mindig barátként tekintenek rád és számíthatsz rájuk. Itt jelen esetben néhány mozdulat és tett többet ért minden szónál.\
- És utána mi lesz? – kérdezte Sora. – Azok után, hogy megkapott téged? Itt maradsz továbbra is velünk, vagy pedig eladnak másnak?\
- Nem félünk, soha sem féltünk – mondta a harmadik lány. – És mindig számíthatsz ránk, bármiben, ha szükséged van valamire, bármire. Akár csak egy beszélgetésre.\
Annak ellenére, hogy olyan voltál mint régen, a szavaik furcsán megnyugtatóak voltak, miközben pontosan tudták, hogy mi is fog veled akkor történni.\
- Szeretnél valamit csinálni most? Elmenni valahova hasonlók? – kérdezte végül Aurora.
";0;1253975196;\N;\N;1752
43437;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Modern Family\
I/1. rész: Pilot\
Ebben az ál-dokumentumsorozatban három család életét követhetjük nyomon. Az egyik egy átlagosnak tűnő, háromgyermekes család, a másik egy meleg pár és kettejük örökbefogadott lánya, a harmadik pedig egy 60 év felett járó férfi és egy jóval fiatalabb nő házassága...\
Part 14 / 8 - Page 2 28412329";0;1253977282;\N;\N;1190
43448;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"A nagydarab rémség a tavat fürkészi tekintetével, amelyből egyre nagyobb hullámok csapnak elő, majd észreveszi az őt megszólító Fattyút. Undorral grimaszol az alakra.\
- Hmpf… „Öcskös”? Jól vigyázz, mit beszélsz, félszerzet… Nem számítottam itt ma más démoni jelenlétre, de te nem is vagy teljesen démon, igaz? De már… egyszer visszatértél a halálból… Jól érzem, ugye? Ki hozott vissza? És miért? Nyilvánvalóan nem Dormammut szolgálod…\
A bokrok közül előlép ekkor egy másik szörnyeteg is, aki valamivel kisebb, de annál ádázabb kinézetű.\
- Gond van, Pitt?
\
Part 14 / 8 - Page 2 46031049";0;1253999599;\N;\N;56
43451;"Thordin";1180;"188.156.125.191";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Batman_by_GH_Graphics";0;1254035010;\N;\N;14
43452;"Thordin";1180;"188.156.125.191";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Batman_by_Valzonline\
Part 14 / 8 - Page 2 Batman_Page_T_by_ryanbnjmn\
Part 14 / 8 - Page 2 FJM_Batman_by_JPRart\
Part 14 / 8 - Page 2 Silver_Surfer_2007_by_Eamonodonoghue";0;1254035139;\N;\N;104
43455;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Iszonyatos vihar kerekedik Galactus körül, aminek a közelségnek köszönhetően itt is van hatása. Serenáék nem igazán akaróznak segíteni a többieknek, és nem is hibáztatja őket ezért. Ő azonban nem tud tétlenül ülni itt.\
-Megyek segíteni. Próbáljátok meg valahogy biztonságosabb helyre vinni a civileket.-\
Hangja elszánt, az arckifejezése szintén. Az ücsörgő Hulkhoz fordul, tudja hogy éppenséggel nem szép dolog ezt tennie de minden segítségre szükség van.\
-Hulk figyelj csak, az az lila óriás azt hiszi erősebb nálad. Mindenkinek azzal henceg hogy letud győzni téged....-\
Miközben beszél, Galactusra mutat. Remélhetőleg sikerül ráuszítani Hulkot. Biccent egyet Jackieék felé majd futásnak indul a páncélos alak és Amerika kapitány után. Amint beéri a kapitányt megpróbálja átkiabálni a vihart és megszólítja.\
-A gép közelébe kell jutnom, el tudom pusztítani hamar. De érintés közelbe kell jutnom!-\
Kiabálja a kapitánynak a dühöngő viharon keresztül. Felveszi annak a tempóját, hogy halhassa a választ. Közben megpillantja Ko-Relt amint Galactus szemét próbálja támadni. Egy pillanatra megkönnyebbül hogy különösebb baj nélkül visszatért, de aztán ismét elszorul a torka. Reméli hogy ezt is megfogják úszni épp bőrrel.\
Történik valami kint, hatalmas vihar kerekedik és a legtöbben elindulnak valamerre. Szerencsére a börtönőre is lelép. Így egy kisebb ütéssel kidönti a hátsó falat, és máris szabad lesz. Első dolga hogy megkeresi a korábban elejtett kardját. Igaz hogy most leléphetne de inkább marad és becserkész valakit. Utálja ha elmenekülnek előle. Csak egy pillantásra méltatja a Galactus és a többi szuperhős közötti harcot majd elindul, úgy hogy lehetőleg ne legyen szem előtt. \
-Itt van végre az ideje hogy elkapjak vaakit...-\
Suttogja maga elé kéjesen, perverz vigyorral az arcán.
";0;1254041044;1254042135;"Tyler";1810
43456;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Szerencsére a nő veszi a lapot és részt vesz a kis színjátékban. Egy kis megrendezett dulakodás után átnyújtja a táskát a fickónak. A férfi viszont túl gyorsan ragadja meg a táskát, így nem tudja megcsinálni amit tervezett. Egyszerűen a pofájába vágta volna a táskát, de ez nem jött össze.\
A lövés nem messze a lábaiktól ér célba. Összerezzen a lövés hatására, majd ismét a nőre pillant. Itt az ideje hogy kitaláljon valamit amivel tudják húzni az időt. Hiába ugrana rá a közelebb lévőre a másik simán lepuffantaná mire legyűrné.\
-Hé én odaadtam a táskát, azt sem tudom hogy minek kéne benne lennie, szóval ne rajtam keressék.-\
Szólal meg tetettet felháborodással.\
-Én csak véletlenül keveredtem bele ebbe az egészbe!-\
Beszéd közben lesi az alkalmat a cselekvésre. Az alkalmat hogy lecsaphasson arra a két fickóra.";0;1254045361;\N;\N;1696
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Cerebro Kedd 08 Jan. 2013, 13:35

43466;"Halle Berry";1;"94.21.27.12";\N;"Név: Halle Berry\
Lakás/Létesítmény: Nex Jersey/Burlington Egy saját lakás - 2 kredit\
NJK: A bátyám\
Foglalkozás: Újságíró\
Munkahely: Az újság irodája Somerset-ben van\
Pénz: 1500 (Tao)\
Bevétel/hét: 400$\
Eszközök: Egy fekete testre szabott bőrcucc\
Felszerelés/fegyverek: -\
Vállalat: -\
Szövetség: -\
Törzshely, ahol megtalálható: Az újság épületében vagy az utcán\
Ismertebb szövetséges: A bátyám (NJK - 1 kredit)\
Ismertebb ellenség: -\
Felhasznált kreditek: Lakás (2 kredit), NJK- Bátyám (1 kredit)\
Fennmaradó kreditek: 1\
";0;1254058807;1254071825;"Halle Berry";1869
43473;"Halle Berry";1;"94.21.27.12";\N;"FELHÍVÁS\
Akinek lenne kedve az Újvilágban az szóljon, mert ha elég sokan jelentkeznek (amit nagyon remélek) akkor ismét lesz ott élet Very Happy";0;1254065842;\N;\N;9
43469;"Max Evans";1217;"94.27.210.253";\N;"Kicsit álmos fejjel ült a kocsi anyós ülésén, messze mereng vagyis bambul,de olyan mintha merengne, a fákat és a házakat bámulja ahogy elsuhannak a kocsi mellet,de ő ilyen akkor is ha teljesen ki van aludva, de mire elérnek a célhoz már fitt lesz, nagyjából. A táskáját indulás előtt beszórta a hátsó ülésre, hátha megoldható, hogy a kis kedvenceit felvihesse a gépre, végülis ezek nem ugatna és nem is szórják a szőrüket szanaszét, határozottan praktikusak és az oldalamon lévőket nem is fogják bántani , bár, hogy egyáltalán kéne-e az a két kis penge az, majd akkor dől el ha meglátja az űrhacukát. Ha a bejáratnál elkérik a papírokat gyorsan villant egy személyit, majd békésen ül tovább és érdeklődve figyeli az elé terülő placcot a sok minden szépséggel. Amíg a kocsival megállunk a parkolóban és miután Miller kiszáll én is, majd követem, remélve, hogy ő tudja mi merre van.";0;1254059816;\N;\N;1870
43470;"Emily";1199;"78.92.209.27";\N;"Én ott leszek! ^^ [s]Bár tudom, hogy engem senki nem kérdezett. :K[/s]";0;1254061086;\N;\N;1790
43472;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"Adatlap elfogadva. Jó játékot! Smile";0;1254063591;\N;\N;1869
43474;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"Fentebb szóló lányka úgy érti, hogy szeretné, ha lenne ismét játék az Újvilágban, csakhogy anno inaktiváltuk, mert kicsi volt a látogatottság. A kérdés tehát, hogy mostanáság mekkora lenne a kereslet, érdemes lenne-e elindítani újra.";0;1254066112;\N;\N;9
43475;"Max Evans";1217;"79.122.23.132";\N;"Én játszanék ott.";0;1254066120;\N;\N;9
43476;"Thorhalla";957;"89.223.172.50";\N;"Én személy szerint igazából nem tudom, hogy minek kellene egy 3.sík is a jelenlegi 2. mellé...";0;1254066172;\N;\N;9
43477;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"Szerintem ha van elég aktív jelentkező, akkor mindegy, hogy második, vagy harmadik, vagy sokadik sík, és most épp ezt derítjük ki Smile.\
Mellesleg én is szívesen játszom ott.";0;1254067033;\N;\N;9
43478;"Max Evans";1217;"79.122.23.132";\N;"Amúgy ti honnan szerzitek a Marvel képregényeitek és mennyibe fájnak?";0;1254067164;\N;\N;9
43479;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Egyszer már újraindítottam, de akkor is befulladt. Harmadszor nem fog?";0;1254067454;\N;\N;9
43480;"Thorhalla";957;"89.223.172.50";\N;"1. Én még mindig szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban... akár játszanék is, noha az annyira nem vonz.\
2. Internet Very Happy A további msn-en ment.";0;1254067486;\N;\N;9
43505;"Halle Berry";1;"94.21.75.153";\N;"Tényleg ügyes vagy Razz De ne sértegesd azzal magad, hogy szőke vagy mert én is az vagyok XD Szóval kikérem magamnak Razz\
A tanárod meg hülye Very Happy Egyen Twixet vagy nem tudom Very Happy
";0;1254139779;\N;\N;9
43506;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Pitt int a másik megjelenő démonnak, hogy nem kell közelebb jönnie, mire az megáll.\
- Gond? Ugyan, Violátor. Csak egy magát démonnak nevező alak. Nem szükséges a jelenléted. Menj, segíts Razielnek a levitációs mágiában.\
- Raziel egyedül is boldogul, Pitt. Ő a legjobb mágiahasználó Dormammu nagyúr után, te is tudod.\
Pitt bólint, majd újra Fattyúra tekint.\
- Ha nem ismered Dormammu nagyurat, úgy a Pokol egy olyan területéről tértél vissza, mely egyelőre nem az ő irányítása alatt áll. Csakis Dormammu nagyúr tisztavérű démonjai igazi démonok. A világunk legnagyszerűbb harcosai. Selejt vagy csupán, akinek túl nagy a szája, de félig-meddig hozzánk hasonló… ezért életben maradhatsz. Ha Dormammu nagyúré lesz ez a világ, majd behódolhatsz neki. És ne merd még egyszer tiszteletlen jelzőkkel illetni őt, féreg. Távozz, amíg megteheted.\
Amikor előlép Antony, a Violátor odaugrik elé, és a torkánál fogva ragadja meg.\
- EZ ITT VISZONT NEM DÉMON, PITT!!! HAHAHAHAHA!!! Hmmm… Megehetem? És rólad sem feledkeztem ám el…\
Utolsó mondatát a Violátor Quentine-nek címezi, miközben a tóból jókora jármű emelkedik ki…
\
Part 14 / 8 - Page 2 Spacem";0;1254149170;\N;\N;56
43507;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Hammond figyeli, ahogy felpakol a két férfi, majd rájuk mosolyog.\
- Nem bízza a véletlenre, igaz, Mr. Miller? Katona, ha nem tévedek. Tökéletes magabiztossággal válogatta a fegyvereket, míg én a nagy részüket nem is ismerem. És látom, Mr. Boon, Ön sem aprózta el!\
Amikor mindkét férfi végzett, az őrök segítenek a fegyverek cipelésében, és immár Hammond kapitánnyal együtt baktatnak tovább az űrhajó felé. Hammond közben Millerrel beszélget.\
- Őszintén szólva, Mr. Miller, nem sok adatot tudtam meg Mr. Spencertől a küldetést illetően. Annyit tudok, hogy egy űrhajót kell odafent kivizsgálnunk, és hogy Önöket kell eljuttatnom oda. Én és a legénységem tagjai nem is kaptunk engedélyt, hogy a hajóra tegyük a lábunkat, így nem tudom azt se, miféle űrhajóról van szó, hogy milyen állapotban van, vagy hogy milyen körülményekre kell számítani. Az odaútról tudok csak beszélni: rutinmunka lesz, a hajó a Föld közelében van, így nem is fog sokáig tartani. Talán egy órát számolnék a teljes útra a hajóig. Ó igen, annyit sikerült megtudnom, hogy ez a titokzatos űrhajó fel van szerelve mesterséges gravitációval, ami feltehetőleg működik, így súlytalanságra nem kell számítaniuk. Ez jó hír, gondolom. \
Közben a kis társaság elérkezik az űrhajó bejáratához, ahol már nagyban zajlanak az előkészületek. A hajóra itt, a föld alatt szállnak be az utasok, de a jármű nagy része a föld felett található. \
Egy hosszú, barna hajú nő rohan oda Hammondhoz.\
- Kapitány úr, kilövésre készen állunk! Mikor érkezik már az a két kormánybérenc, hogy indulhassunk?!\
Hammond csöndre inti a nőt, majd nagyot sóhajt.\
- Ms. Daniels… Ők itt Mr. Miller és Mr. Boon. A kormánybérencek.\
- Ööö… Huh, elnézést, uraim, én… Khm, Kendra Daniels vagyok, technikai főtiszt, örvendek!
\
Part 14 / 8 - Page 2 Kendra";0;1254150023;\N;\N;1870
43510;"Nero Vincenzo";212;"80.98.159.162";\N;"Elmosolyodom, amikor meghallom Halla hangját… Ó igen. Ez már mindjárt más. Az a szende kislányos jelenet az esküvő alatt nem illett hozzá. Ez a vad amazon az igazi Halla. Egy őrült, harcra éhes asgardi, mint a többi.\
- Heh. Ne haragudj, Nikita kedves, de olybá tűnik, szólít a kötelesség. Egyébiránt úgy hallom, az a bájos, ősz hajú hölgy is téged szólít, és engem a csatába kíván, szóval ha megbocsátasz…\
Megidézem magam körül a Vörös Villámot, majd pár teleportálással megpróbálok egyenesen Galactus fejére vagy mellé, az egyik vállára teleportálni. Mindez nem könnyű ebben a káoszban, de hátha összejön…\
Ha sikerrel járok, semmiképp sem idézek semmilyen fegyvert, és feltartott kezekkel fordulok Galactus felé, már ha meghallgat.\
- GALACTUS! NEM KÍVÁNOK HARCOLNI VELED, ÉS HA MÉG EMLÉKSZEL A FÖLDRE, TUDHATOD, HOGY EZEKNEK A FÖLDIEKNEK A NAGY RÉSZE SZINTÉN NEM AKAR! KÉRLEK… HALLGASS MEG! BIZTOSAN MEGEGYEZHETÜNK!";0;1254150975;\N;\N;1810
43521;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Asgardi tűz, jég és a vihar minden eleme támadja Galactust, majd a lábára Tyler csápjai és Skullfire lángoló láncai tekerednek és szemét a nova, hátát Einar, mellkasát a két brutális óriás Hulk és Skurge a kapitány pajzsával támadja. Megtörténik a lehetetlen... Galactus megtorpanva lép hátra tenyerével hegyre épített gépébe markol kapaszkodónak!\
Morsus ekkor elüvölti magát:\
- Fedezékbe!
\
A gépezet hatalmasat robban az aktiváló bombáktól, amik a Tyler okozta sérülések miatt könnyedén tudnak pusztító megsemmisítést okozni. A füst egy telenetikus lökéssel oszlik szét\
Part 14 / 8 - Page 2 77017-19956-galactus_super\
Az óráiás nem szólal.... Morsus hangtalanul lép Tylerhez és Thor Thenát segíti fel. A csend félelmetes senki sem mer bármit is csinálni, de ekkor... Galactus fényé változik és az égbe száguld, egészen az űrhajójába.\
- Végünk. - konstatálja Morsus halkan";0;1254162249;\N;\N;1810
43522;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Alter kaland egy félelmetes éjjel egy kastélyban... október 1-től 31-ig tart. Mindennap újabb lehetetlen reagot írok majd és a dolgotok rájönni mi történik veletek, de ha 31-e utolsó reagja után se tudjátok akkor a kalandot el buktátok...\
A kalandban nincsenek szabályok! Igazi Halloween-i őrületre számítsatok ha kedvem lesz egy soros reagot írok ha olyan kedvem van háromszor írok egy nap, de a minimum egy nap egy reag lesz. Csak a megoldással lesz értelme a kalandnak így ha nem oldjátok meg nem tudjátok meg a megoldást és persze bármi megtörténhet (hűen a halloween őrült estélyéhez.\
Elseje után nem fogadok el jelentkezést!";0;1254162571;\N;\N;1872
43523;"Thorhalla";957;"89.223.215.201";\N;"Jelentkezem Smile";0;1254162704;\N;\N;1872
43526;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Teszem a dolgom, akármi is az, és közben fél szemmel figyelem az eseményeket. \
- Szerintem ez az óriás fazon túl nagy falat lesz nekik… Heh. Túl nagy falat. Szó szerint, ugye…\
Ekkor észreveszem, hogy a mi Góliátunk mintha megtántorodna, majd…\
BAMM!!!\
Hatalmas robbanás, és én azonnal lerántom Serenát a földre. \
- JESSZUSMÁRIA!!! Ez meg most mi volt…? Győztek a mieink…? Hova megy a nagydarab muksó?\
Ja, és most olvasom csak a sárgás színnel írt részt, hogy közben meg is támadt minket valaki. Tökéletes időzítés! A csapástól hátraesek, és gyorsan felveszem a szimbiontás alakomat.\
- Na nehogy már! Ez most komoly? A fenébe is, Adia, vidd innen Serenát! És ideküldhetnétek Hulkot!";0;1254163397;\N;\N;1810
43529;"Max Evans";1217;"79.122.22.81";\N;"Hát én még nem voltam a rendezvényen, szánom bánom és ha valakit érdekel Hatalok Kártyáim van egy doboz, főleg régebbiek.";0;1254164148;\N;\N;1858
43530;"Max Evans";1217;"79.122.22.81";\N;"Megyek, megyek:DD";0;1254164299;\N;\N;1872
43531;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"Akkor először is arra lenne szükség, hogy akinek még nincs ott előtörije, de szeretne játszani, az készítse el, valamint aki nem egyből tanulóként indul, azt be kell mesélni. Majd csak ezek után indulhatna ismét a kaland.";0;1254165438;\N;\N;9
43532;"Max Evans";1217;"79.122.22.81";\N;"A tervem ismét nem sikerült, a férfi félrelök, de közben a pincér megszúrja, miközben én takartam ki a kilátást. A földre kerülök, de szerencsére a nagyjából velem együtt érkezett férfi megállítja őket, egy darabig csak bambulok a csodára a szemem előtt, a hajó anyagából csápokat kreált és azzal szedte szét az két ellent, a pincért annyira nem köti le az esemény, sőt magával kezd el veszekedni, de csak egy pillanatra nézek rá, utána megint vissza tekintek a csápokra majd a férfire aki épp belemélyeszti a kezeit a hajókorlátba. Nem igazán tudom mit kéne tennem, kicsit leblokkoltam, nem vagyok épp formában. Csak azért kezdem el magamban szidni a szerencsém, hogy eljövök nyaralni és akkor is ilyen dolgokba csöppenek.~ Hogy én mért nem tudok egyszer probléma mentesen elmenni valahova ~ kicsit kizártam magam a külvilágból, egy pár másodpercre és csak úgy magamnak ráztam a fejem. De amint vissza térek, ugyanúgy ülök inkább tovább amíg nem történik valami, amibe érdemes belefolynom.";0;1254165990;\N;\N;1837
43535;"Tao";145;"89.132.184.174";\N;"*Galactus lassul, részben Taonak köszönhetően, bár ő ebből sokat nem érzékel, hiszen elszívott és azonnal újra leadott energia mennyisége olyan hatalmas, és mégis elenyésző Galactus tartalékaihoz képest, hogy valószínűleg még csak meg sem érezte az óriás az ellenállást. Aztán villámok, energianyalábok, ütések, végül a hatalmas lény hátralép. Na jó, ez még nem akkora dolog, inkább az, hogy a gépe a következő pillanatban ripityára robban, és Morsus \"fedezékbe\" felkiáltása biztos, hogy megvédi Taot. Hirtelenjében sehol nem lát maga körül fedezéket, és a reakcióideje is lassult, mivel Galactus lelassítása igencsak fárasztó dolog volt. Megfelelő fedezék híján egy halom kőtörmelék mögé próbál bevetődni, de könnyen lehet, hogy nem éri el időben, ahogy az is, hogy ez nem nyújt elég védelmet. Ha pedig így van, akkor annak csúnya vége lehet, a robbanás okozta légnyomás, és a törmelékek talán nem okoznának nagy gondot képessége miatt, de már fárad, és még mindig ott van a forróság, melyet még kevésbé tudna elviselni. Röviden mondva: pácban van, jól jönne egy kis segítség.*";0;1254167482;1254167494;"Tao";1810
43536;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Börzés hírek:\
- Persze mindig mindenkit szívesen látunk!\
- Két asztalt Ogre és Rev (remélem) foglalnak a megszokott helyünkön.\
- Szati is eljön! Sokan ezt nem értik, de majd rájönnek miért is fontos ez!\
A kérdések a megszokottak:\
- Ki hoz rahasztós matricát?\
- Innivalót?\
- Papírpoharakat?\
Próbálok majd vinni péksütit, mint tavaly, de majd kiderül, hogy sikerül-e és persze megint lesz adomány ez évben New Yorkot építjük újra és ezt esszük el a börze után!";0;1254167998;\N;\N;1858
43542;"Ayame";521;"89.133.235.180";\N;"ha nem lenne gond még az én visszatérő karakterem is csatlakozhatna?Smile";0;1254169519;\N;\N;1724
43543;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Dexter\
IV/1. rész: Living The Dream\
Hat hónap telt el, mióta legutóbb láttuk Dextert, aki immár boldog családapa. Újszülött fia, Harrison sajnos nem alszik jól éjjelente, és így megnehezíti Dexter életét, aki egyre nehezebben tud koncentrálni munkájára - a nappalira és az éjjelire egyaránt...\
Part 14 / 8 - Page 2 Dex";0;1254174450;\N;\N;1190
43544;"Thorhalla";957;"94.44.28.210";\N;"Jé egy Ayame Smile\
Természetesen nem, érj oda gyorsan.";0;1254191652;\N;\N;1724
43545;"Thorhalla";957;"94.44.28.210";\N;"Valami üdítőt biztosan hozok, talán még rágcsálni valót is.\
Szati-nak már msn-en is nagyon örültem, ez az állapot továbbra is áll Very Happy\
Mani, gyere Te is ki ^^";0;1254191821;\N;\N;1858
43546;"Thorhalla";957;"94.44.28.210";\N;"Minden támadta Galactust és úgy tűnt, hogy végre Landraf is beszállt a harcba, persze ez az öröm egyetlen másodperc omlott össze, amikor üvöltve hozta a lény tudtára, hogy nem akarja bántani. Ennyire süket ez a valami?! Nem megmondtam ennek, hogy próbáltunk már Galactussal beszélni és egyetlen dolog lett a vége. Ránk robbantotta a kastélyt és csak a hatalmas szerencsén múlott, hogy nem lett senkinek sem különösebb baja. Láttam fél szemmel, hogy Einar Vutha hátán indult a lény ellen, majd pedig a háta mögött tűntek el és az ugrást még igen, még most sem akart semennyiben sem mögöttem elmaradni, hihetetlen. Kénytelen voltam halványan elmosolyodni ezen, közben úgy tűnt, hogy nagy zöld hústorony is beavatkozott Skurge oldalán odalenn. A gyáva kutyát még mindig nem láttam, de a jelenleg felsorakozott összes Asgardi mágia támadta már, a háta mögül a dombról pedig még egy robbanás is megrázta a helyet, közvetlenül előtte pedig egy kiáltás Morsus-tól. Mintha valakinek varázslás közben lenne arra ideje, hogy még fedezéket is keressen. Sokkal jobban is kitalálhattad volna az egészet. Galactus pedig megtántorodott, egy pillanatra elkerekedett szemmel néztem, majd pedig kissé összébb húztam magam a robbanásra és néhány varázsszó után egy kisebb pajzs vett körbe, ami remélhetőleg kellően megvédett. Utána pedig füst gomolygott, amit könnyedén tüntetett el. Néma csönd ereszkedett a társaságra, én sem szólaltam, láttam a mozgásokat a szemem sarkából, ennek ellenére nem mozdultam, ugrásra kész voltam, ha valami történne. És végül történt, fény vette körbe Galactust és távozott. És ekkor még meghallottam újra Morsus hangját is. Oké, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy végünk van, ha itt maradunk, de azért befoghatná! Dühösen néztem felé.\
< - Édes drága egyetlen Morsus-om – mordultam fel dühösen. – Mi lenne drágám, ha nem keltenél feleslegesen pánikot? Amikor Midgard éppen katasztrófa sújtotta övezet volt is elég volt végighallgatni és nézni a pánikot. Unalmas lenne másodjára is. Főleg, hogy van egy ötletem… >\
Roppant jó kérdés, hogy mennyire fog beválni, lesújtóan sóhajtottam fel, amikor Landraf szólalt meg ismét. Felnyársalná valaki mielőtt hozzávágok egy tűzlabdát úgy, hogy abból többé nem kel fel? Ha ez így folytatódik komolyan mondom, hogy visszasírom azokat az időket, amikor még megvolt az asgardi énje. Mennyivel normálisabb volt, amikor nem siránkozott és értetlenkedett mindenen. Vajon megsértődne, ha odamennék hozzá és lekevernék neki még egy hatalmasat? Bár lehet, hogy egyszerűen csak Skurge-t kérem meg, ő úgyis klasszisokkal nagyobbat üt kb. Thor-t leszámítva ezen a helyen. Dühösen néztem a férfira, majd pedig megcsóváltam a fejemet.\
< - Landraf?! – néztem a férfira. – Fogd be! Köszönöm! Amúgy mellesleg ennyire értetlen vagy?! Megmondtam, hogy próbáltunk vele beszélni és mi lett a vége?! Ránk robbantotta a kastélyt. Azt hittem némi észt szereztél Hela-nál, de látom, hogy nem! Mit gondolsz hányszor fognak feltámasztani téged, te idióta?! És mire készült?! Vajon mire? Annak a valaminek nincsen szüksége ránk, így… >\
Akkor visszatérve arra a problémára, hogy mihez is lehetne kezdeni, a tervem, amit mondtam az előbb. Bolygó, ezen a helyen neki nincs semmilye, viszont az ott fenn felettünk kellően alkalmas arra, hogy minden nyamvadt szánalmas halandónak is helyet adjon, illetve még mi is felmehessünk. Igazság szerint a halandókat hátrahagynám, de itt rajtam kívül ezzel senki sem értene egyet, így azt hiszem, hogy a férgekre is gondolni kell, pedig van egy jó halandó mondás, de ezt senki sem hagyná nekem…\
- Halandók! – szóltam hangosan, majd gúnyosan mosolyogva pillantottam az égen levő monstrum gépezetre. – Mi lenne, ha követnénk a házigazdát? Ezt a bolygót minden gond nélkül elpusztítaná, de ha ott vagyunk a gépezetén, azt feláldozná velünk együtt? Kétlem. Szóval azt javaslom, hogy menjünk utána.\
És javasolnám egyébiránt, hogy a gyáva Thor kiskutyát küldjük előre körbenézni. Nem meglepő, hogy gyáván megfutamodott, amelyik kutya ugat, az nem harap. És ez az állítás most is örökérvényű maradt.\
Végül Vutha sem ejtett le és, amint megérkeztem a tarkója közelébe, már ugrottam is Galactus hátára. Sikerült megkapaszkodni, majd pedig elővettem a kardomat és azzal próbáltam sérüléseket okozni ezen a lényen. Igazat megvallva kissé idegesítő volt, hogy azon is kellett aggódni, hogy mikor fog valamelyik mágia elérni és sérülést okozni nekem, vagy pedig megölni, de azért igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni. Döbbenten néztem nem is olyan messze magamtól a lény vállára, amikor Landraf jelent meg rajta. Ez a férfi tényleg ennyire öngyilkos hajlamú? Nem ilyenre emlékeztem abból az időből, amikor még Hela-nál tartózkodott. Kénytelen voltam erősen megkapaszkodni, amikor a lény megtántorodott, de még sikeresen fenn tudtam a nyaka környékén maradni. Már készültem egy újabb szúrásra, amikor meghallottam az egyik férfi hangját odalentről. Fedezékbe? Miközben nyakába kapaszkodom?! És már késő is volt. Igyekeztem a robbanáskor is kapaszkodni, majd pedig a néma csend idegőrlő volt és végül, amikor fénnyé vált és eltűnt igyekeztem úgy megérkezni a talajra a zuhanás után, hogy a lehető legkevesebb sérülést szenvedjem el a megérkezéstől. Elindultam Skurge-el az oldalalom visszafelé a csoporthoz, amikor még hallottam az egyik férfi hangját, hogy „végünk”. Lehetséges, hogy nem kellene ennyire pánikot kelteni az emberek között. Elmosolyodtam, amikor Halla szinte azonnal vissza is vágott a férfinak. Most tűnt csak fel, hogy megint Asgardiul szólt hozzá, és ezt nem először a mai nap folyamán. Értette volna a nyelvünket? Egy ember? Igazán furcsának tűnt, de jelenleg nem volt arra sem idő, hogy erre rá tudjak kérdezni.\
Landraf megint belekezdett a beszédbe, amire megint nem maradt időm válaszolni. Azt hiszem, hogy kezdett valami derengeni, hogy miért is nem voltam túlságosan beszédes főleg, ha a feleségem mellett voltam. Mindig mindenre az elsők között válaszolt. Végignéztem a társaságon, úgy tűnt, hogy szinte mindenki megúszta komolyabb sérülések nélkül. Hiába kerestem a másik férfit a szemmel egyszerűen nem láttam a tömegben, az a fiatal asgardi, akihez elsőként mentem oda. Ennek így nem lesz jó vége, reméltem, hogy Hallának nem fog feltűnni, mert akkor nem fogom tudni leállítani, főleg, hogy ekkora hatalma lett. Emlékeztem, hogy régen milyen volt, a mostani pedig ahhoz képest, csak a mikor tett szert ekkora hatalomra nem volt világos. Hiszen elvileg száműzve volt, fel kellett nőnie a halandónak ahhoz, hogy… apja lánya ilyen tekintetben. Csak egy pillanatra néztem jelenleg rá, amikor említette, hogy mi a terve. Tessék?! Ezt komolyan gondolta?! Ostoba kérdés, naná, hogy komolyan gondolta. A mi részünkről úgyis Thor dönt, a többiekről meg saját maguk. Így inkább odamentem a királyomhoz és a lányára pillantottam.\
< - Jól vagy? – kérdeztem aggódva Thena-t, majd Thor-ra néztam. – Halla ötletében rád bízom a döntést uram. >
\
Az egész végén, amikor Galactus távozott Amora is leereszkedik a földre és Skurge pedig Einar oldalán ballag vissza a többiekhez.";0;1254194192;\N;\N;1810
43557;"Thordin";1180;"188.157.252.186";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 Xmenreneszansz_1175_www.kepfeltoltes.hu__www.kepfeltoltes.hu_\
-Szép Jó reggelt Kívánok mindenkinek! Itt Chris Ingram és a reggeli híreinket hallják!\
Kis városunk továbbra is bővül a menekültekkel. Mi még továbbra is tárt karokkal várjuk őket. De, az Új Parlamentben továbbra sem hajlandók a katasztrófákat sújtott városrészeket szövetségesként tekinteni. Ami talán az egyik legrosszabbul járt állam, és város, New York. Vagy ahogy már egyre elterjedtebb, a Senki Földje. Az álláspont érthető, hisz New Jersey, a nemrégiben kikiáltott függetlenségével nem szeretne a karjaiba venni egy elesett részt. Viszont mint mondtam, a menekülteket befogadjuk, akár honnan is érkezzenek. Mind ezek mellett, viszont ismét újabb államok csatolódtak, a szövetséghez, melyet Ozwell Spencer elnökúrnak köszönhetünk. Vermont, New Hampshire, és Maine már az Amerikai Szövetséges Államokhoz tartozik békés tárgyalások után. Úgy tűnik, hogy otthonunk egyre inkább terebélyesedik, és fejlődik. A gazdasági helyzet nem romlik, még a körülmények ellenére sem. Nyugodtak lehetünk, hisz egy remek ember kezében vagyunk, Mr Spencerében.\
A Bosszú Angyalainak nevezett csoportról, még továbbra sincs hír, viszont amint lesz valami, közöljük önökkel a fejleményeket. További szép napot kívánok mindenkinek!";0;1254212837;\N;\N;1734
43558;"Thordin";1180;"188.157.252.186";\N;"Part 14 / 8 - Page 2 The_Joker_by_Javilaparra";0;1254213199;\N;\N;104
43559;"Magneto";934;"80.98.197.169";\N;"Oké, én hozok poharakat. \
Lista kiegészítve.\
Az én listám:\
Marcel Rujiters - Pokoli Színjáték (Tökéletes állapotban) 1000 Ft\
Újvilág X-men 1-26- ig az összes szám szintén Tökéletes állapotban. A sorozat egyben 8000 Ft(!)\
Csodálatos Pókember a régi sorozat (Szintén tökéletes állapotban) 45 és 103-as szám. - 300 Ft\
Csodálatos Pókember az új sorozat 13, 16, 26, 39 (Változó állapotúak, ha rákérdezel szívesen megmondom, melyik milyen) - 200 Ft/db\
Star Wars - A régi Köztársaság lovagjai 60-62 (Újszerű áll.) - 200ft/db a 3 darab egyszerre 500 Ft\
Pókember - A Sors Hálójában(Újszerű) TPB - 500 Ft\
Bosszú Angyalai - Titkos Háború (Tökéletes állapotban) - 1000 Ft\
Angol:\
Hulk 1,2 (Tökéletes állapot) - 250/db, Egyben 400 Ft \
Wolverine 69, 70 (Kibontatlan) - 400Ft/db Egyben 600Ft\
Powers Forever TPB (Az egyik szám fejjel lefelé van benne nyomtatva, de azt a részét külön képregényként mellékelem) - 1500 Ft";0;1254215069;1254215957;"Magneto";1858
43560;"April";1213;"89.132.184.174";\N;"Hoppá, egy igazi teológiai vitába csöppenünk bele egy igencsak kellemes ebéd mellett.\
-Nos, ott van például az az Apokalipszis nevű fazon, aki annak idején párszor okozott kisebb-nagyobb gondot az egész bolygónak. Ő sem nagyon öregszik. A teste elég ellenálló. És még más képességie is vannak, azt hiszem alakváltó is, vagy valahogy így. Szóval képes nagyjából azokra a dolgokra, amikre egy asgardi \"isten\". Őt ellenben mégsem hívta senki így, csak egy őrült mutánsnak, aki a békére tör. Nem azt mondom, hogy akkor ő is isten és Thor is, inkább azt, hogy egyikük sem. Nem tudom, mi lehet az isten pontos definíciója, meg különböző vallásokban különböző előírások vannak, így például valahol istennek kezdettől kell léteznie a végtelenségig, valahol akár születhet más istentől, és meg is halhat. Szóval ez egy olyan dolog, amit sok nézőpontból lehet vizsgálni, de gondolom a világ túlnyomó keresztény, zsidó és iszlám hitű többsége még Thor megjelenése után is inkább a saját vallását tartja előrébbvalónak. Így aztán kétlem, hogy a pápa valaha is elfogadná Thort és a többi asgardi társát isteni lényként. Legfeljebb, mint Isten magasabb rendű, angyalszerű teremtményeiként. De ez már csak tippelgetés. Arra akarok kilyukadni, hogy senki sem lesz isten, csak mert azt mondja magáról, vagy mert nagyobb hatalma van, mint bárkinek. Isten azért lesz, mert mi annak tartjuk, annak nevezzük.\
Magvas gondolatok két falat között, aztán leöblítem egy kis narancslével.";0;1254219519;\N;\N;1855
43561;"Magneto";934;"80.98.197.169";\N;"\"Isteni\" percek:\
Szöveg és Rajz: Sándor Csongor\
By Stone Age Comics\
Part 14 / 8 - Page 2 Isteni%20percek1\
Part 14 / 8 - Page 2 Isteni%20percek2\
Part 14 / 8 - Page 2 Istenipercek3";0;1254219594;1254219794;"Magneto";14
43562;"Shadow";715;"84.2.153.56";\N;"Látom, hogy hogyan néznek rám, amint megállok. Tudom, hogy éreztem én is hasonlókat, de most valahogy semmit se jelent. Mikor közelebb lépek hozzájuk, akkor ketten átölelnek, míg a harmadik a vállamra teszi a kezét. Megölelem a két lányt, s hallgatom a szavaikat. Sorare nézek, s sóhajtok.\
- Nem adnak el, de nem is maradok. Visszaküldenek a másik világba. Ha úgy vesszük, akkor egy másik pokolba. Kell nekik a gyermek akit megszülök, ez viszont azzal jár, hogy míg terhes leszek a képességem se használhatom. Nehéz hónapok lesznek, de megoldom valahogy, már ha tényleg visszaküldenek. - elengedem a lányokat. - Örülök, hogy nem féltek tőlem. - nyugodtság jár át teljesen, ahogy őket nézem. Talán ők a szerencsések, hogy eme világ rabszolgái lettek, s nem a másik, emberek által teremtett pokolban élnek. Bár rabságnak, rabság mind a kettő, de talán csak az látja, hogy melyik a jobb hely, aki sohase volt igazán szabad.\
- A házat nem hagyhatom el, ez volt az egyetlen parancs, de más semmi. Tlalok fia mondta, majd elment. Szerintetek mit csináljunk itt? Nem akarlak bajba keverni benneteket, azzal, hogy kilógok a lakásból. Nem hiszem, hogy sok hozzám hasonló mászkálna odakint.";0;1254224953;\N;\N;1752
43567;"Thordin";1180;"188.157.251.37";\N;"igen-igen... de attól még nem mehetek? Teszem azt, nem tanuló leszek, hanem más. Vagy valami. Akárhogy is, nem lehet ezt az asgardit beszervezni az Újvilágra? Mert ha nem akkor meg kivel mással mennyek? Adrenalin az egyetlen JK-m, aki mutáns, és vele nagyon nem akarok oda menni. Ő más karakter teljesen, és így pedig nem szeretnék vele szórakozni. \
A másik karim, meg aki mutáns (bár már az sem...) az viszont NJK. Szóval mi tévő legyek? Ebben a helyzetben mit lehetne tenni? Esetleg, egy teljesen új karakter, de csak az újvilágra? \
Valaki, akárki segítsen :/ Smile";0;1254229751;\N;\N;9
43568;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Lefogja a csápokkal a többieket, egy kicsit le is nyugszanak a kedélyek. De csak addig míg a nő fel nem sikolt. Megijed hogy esetleg túl szorosan tartotta, és esetleg megsérült. Visszahúzza a csápokat a többiekről, kivéve az őrjöngő pincért.\
-Sajnálom, csak nem akartam hogy bárki is megsérüljön...-\
Motyogja halkan egyfajta bocsánat kérés képen.\
-Elengedjem ezt a fickót is?-\
Kérdezi kicsit hangosabban a pincérre mutatva.";0;1254233297;\N;\N;1837
43569;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"5-ös szint ami +2 kredit van 10 kreditem így! Gyűlik gyűlik Very Happy";0;1254233386;\N;\N;8
43570;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Nah szerintem jövök Razz Jól hangzik:)";0;1254233574;\N;\N;1872
43575;"Termina Alusia";50;"85.67.222.130";\N;"Figyelőzöm az eseményeket, nem tudom őket egyenlőre hova tenni de kettő ebből már hős egy meg jelenleg dolgozik az ügyön. A Nikita néven bemutatkozott érdeklődésére hamar mosolygósan válaszolok.\
-Kések, vannak késeim is. Dobó és normál is, és ha Kyra gondolja van még golyóálló mellényem is. meg kötszer is.\
Mesélem vidáman miközben elfogy az utolsó falat hús is az asztalról. Szomorúan nézek a helyére majd Susanra vezetem tekintetem. Mutató ujjammal a másikat bögdösöm majd félve bár de felteszem a kérdésem.\
-Susan kisasszony, esetleg..... lenne.... kávé?";0;1254238625;\N;\N;1776
43576;"Halle Berry";1;"94.21.27.109";\N;"Köszönöm szépen! *Nagyon örül*";0;1254239190;\N;\N;9
43577;"Halle Berry";1;"94.21.27.109";\N;"Ezt nem hagyhatom ki Very Happy";0;1254239655;\N;\N;1872
43580;"Taikuri";1179;"193.6.168.14";\N;"Üdv.\
Engem is érdekelne az Ultimate én Antony-t hoznám mint tanár Very Happy . Egy telepatánál próbáljatok meg csalni Very Happy .";0;1254245449;\N;\N;9
43581;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Zack egy rutinos mágus helyett veszélyes erejű béna mutáns, de idősebb, mint a többiek így ő a szerelő és a sofőr a suliban, mellesleg harcművészetet tanul szóval akarva-akaratlanul naaagyon más lett, mint az eredeti Zack Very Happy";0;1254245483;\N;\N;9
43582;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Gyerekek... el se tudjátok KÉPZELNI mire készülök! Very Happy";0;1254245588;\N;\N;1872
43583;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Lehet, hogy a Hulkokra lecsapok majd";0;1254245606;\N;\N;1858
43588;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Sok minden változott egy nap alatt szóval a frissített lista:\
50 forint\
Mickey Mouse 93/2, 93/7, 94/JÚL\
Donald Kacsa 96/aug 97február, 98/15, 98/16, 98/19 98/20, 98/21, 98/22, 98/23, 98/24, 98/26, 99/01, 99/02, 99/03, 99/04, 99/06, 99/10\
Fantom 3\
Csip-csup csodák 7\
Flintstone Család 5\
100 forint\
Bobo 5, 11, 14, 19, 24, 27, 30, 31\
Garfield 158, 187\
200 forint\
Terminator 1\
Alien 1, 2\
Maszk 1, 2\
Hihetetlen Pókember 5, 6\
Snoopy 3, 4\
Batman & Robin (filmadaptáció)\
Batman Kezdődik (filmadaptáció)\
X-men 2 (filmadaptáció)\
400 forint\
Star Wars Klónok támadása filmadaptáció (tudom, hogy már eladtam tavaszkor, de visszanyertem a feszten tombolán)\
Dampyr 4\
Star Wars Sithek aranykora\
Angol 200 forint\
Metal gear Solid 10\
Army of Dakrness 3\
Darkness 13\
MAX Punisher 15\
Amazing Spider-man 517\
Blade of Immortal 98\
Humanking 3\
Adam Strange 2 (2004-es maxi mini)\
Ultimate Elektra 3\
További árukat kérésre viszek csak ki a börzére a túlsúly miatt\
Hatalom Kártyái 50-től 1200 forintig. Érdeklődés privátban.\
Videokazetták hátha van, aki tudja őket értékelni, persze eredeti nem másolt filmek, 500 ft/db\
Superman (az első rajzfilm)\
Star Wars ep 1\
X-men 1\
M.A.G.U.S.könyvek 3500 forint/db együtt 6000 ft\
Enonszuke\
Új Tekercsek\
Magazinok egy lakásfelújítás során kegyetlen mértékű magazin adag került hozzám\
200 forint:\
Katana második évfolyam 4. rész\
Witch 8\
PC Games 05/1\
Gamepro 05/2\
PC-x IV évfolyam/10. szám2\
Gamestar:\
02/4, 5, 7\
03/7, 8\
04/3, 5, 12\
05/1, 2, 3, 7, 10, 11\
350 forint:\
Galaktika: 61, 62, 64, 72-76, 87-91, 93, 95, 97, 103, 104\
Felnőtt \"vicc\" magazinok érdeklődni privátban ár egyeztetés ugyanott\
Szati cuccai - ezeket is én adom el\
100 forint\
Terminátor 1.\
200 forint\
A csodálatos pókember (ultimate) 75. - Egy manó halála 2.\
A csodálatos pókember (régi) 103. - Venom, Vérontó sztori 1.\
Garfield 96.\
Garfield Matricás album (üres)\
300 forint\
Garfield vékony könyv 1-2.\
Superman és Batman 33. \
Superman és Batman 57. (utolsó szám)\
Újvilág X-men 2. - A belső ellenség\
350 forint\
Zseb-Garfield\
19, 22, 23, 24, 30, 32, 36, 38, 40.";0;1254247440;\N;\N;1858
43589;"Ultimate Guru";130;"80.98.159.162";\N;"Daniels kezet ráz Millerrel és Boonnal, majd elmosolyodik.\
- Csak „kisasszony”, Mr. Miller. Még nem vagyok házas. És elnézést a megnevezésért, én csak… Illetlen voltam. Bocsássanak meg. \
Miután mindent elrendeztek, és a fegyvereket is felpakolták a hajóra, Hammond és Daniels kíséretében Miller és Boon beszállhatnak az űrhajóba, melynek ajtaja hangos szisszenéssel zárul be mögöttük. A pilótafülke részében már két asztronauta készül a kilövésre. Hammond mutatja be őket.\
Part 14 / 8 - Page 2 87351520\
- Dr. Mark Kenton és dr. Gordon Patrick, az asztrofizika tudósai és korunk két legnagyszerűbb asztronautája. Jó kezekben vannak, uraim. A legénységhez tartozik még Michael LeGrow és Reed Hadley technikusok, ők egy másik részlegben tartózkodnak majd Ms. Danielsszel a kilövés ideje alatt. És természetesen itt van még Isaac Adamov, a mi--\
A név hallatán egy állig felöltözött férfi lép be a kabinba, speciális védőruházatban. Szótlanul végigméri Millert és Boont, majd biccent a kapitány felé. Ezután távozik is a kis helyiségből.\
Part 14 / 8 - Page 2 Issac\
- Igen… A mi szótlan és különc mindenesünk… Az imént azt jelezte nekem, hogy minden rendben, szóval… foglaljanak helyet, uraim, és csatolják be magukat!\
Hammond ezzel a kabin két üres székére mutat.
";0;1254247813;\N;\N;1870
43593;"Jack Osterman";166;"80.98.159.162";\N;"Aú, aú, valamint AÚ!!! \
- Öregem!!! Ki a fene vagy te? Mit akarsz tőlem?\
Akárki is ez az elmebeteg fazon, legalább Adia elvitte innen Serenát, és ha jól hallom, Hulkot hívja… de aztán jön egy másik muksó, aki besegít, épp időben.\
- Ööö… Kösz, haver, én--\
Ekkor hallok meg pár szót a távolból… „Takarjátok el a szemetek, különben kiolvadnak”… Mi a…? Kiolvadnak? \
Látom, ahogy Hulk felénk ugrik, és azonnal fekete szimbianyagot lövök a szemére, én pedig megfogadom a tanácsot, és eltakarom a sajátomat…";0;1254249324;\N;\N;1810
43594;"Nero Vincenzo";212;"80.98.159.162";\N;"Úgy látom, az a férfi nagyon érti, mi zajlik itt, aki szerint „végünk”… \
Azt állítja, Galactus felemészti az űrhajóját, és ezzel maximálisra nő az ereje… Igazán remek. Csodálatos. Ennyit az asgardi „essünk neki”-taktikáról! \
Halla hozzám intézett szavai csak még inkább feldühítenek, és amikor már nem bírom cérnával, megidézem a Vörös Villámot magam körül.\
- INKÁBB TE FOGD MÁR BE, HA MÁST SEM TUDSZ, CSAK ASGARDI FÖLÉNNYEL KIOKTATNI ENGEM!!! NAGYON unom már, érted? Nem érdekel, hogy TI, barbár asgardiak próbáltatok vele beszélni! A Földről egyszer már sikerült meggyőzés útján elűzni őt, ezért NYILVÁN megért egy próbát, ha én is beszélek vele! Talán nem meglepő, ha nem igazán bízom bennetek mostanság, ugye? ÉS HA MÉG EGYSZER IDIÓTÁNAK MERSZ NEVEZNI, TE DÖLYFÖS, ÖNTELT BOSZORKÁNY, AKKOR ÉN--\
Ekkor hallom meg a kiáltást, hogy takarjuk el a szemünket… és gondolkodás nélkül így is teszek. Épp jókor. Még valami csúnyát tettem volna Hallával…";
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 8 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 8

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.