Part 14 / 12

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

Part 14 / 12 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 12

Témanyitás by Cerebro Szomb. 12 Jan. 2013, 11:38

65273;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Max embertelen gyorsasággal folytatja a mészárlást, és szaggatja ketté a következő katonát, és egy szinte azonnal támad az új érkezőkre. Daniel magára vállalja Stephanie kiiktatását, más kérdés, hogy Stephanie-nak esze ágában sincs harcolni Daniellel. Glen pedig immáron gyengébb, de gyorsabb támadásokat indít, amik az utolsó katona és Stephanie irányába cikáznak, ezek pedig még Stephanie \"villámgyors\" teleportálásánál is sebesebbek, így megzavarják őt a varázslásban. Ezután következik Daniel energianyalábja, ami szintén Stephanie-t célozza, de ő eddigre már a pajzsa fenntartásával van elfoglalva, így nagyobb probléma nélkül sikerül ezt is hárítani, de a lökettől kénytelen továbbhátrálni. Max az utolsó katonával száll szembe, de az ellensége hamar reagál, és kitér a támadás elől. Mivel a harc elég közel folyik Stephanie-hoz, Glen kisüléseiből egy-egy ide is elér, és hol Maxet, hol a katonát találják el könnyebb, de zavaró égési sérüléseket okozva ezzel.\
Stephanie pedig ekkor indul el Serena felé. Daniel érezheti, hogy kezd gondban lenni a képességével, ugyanis már hosszú ideje a föld alatt van, így nem kapott erőt a napból. Még talán egy vagy két olyan lövésre lehet elegendő ereje, mint amit az előbb adott le Stephanie-ra, de utána már végképp ki fog merülni. Glen láthatja, hogy az apróbb kisülések nem hatolnak át Stephanie védőpajzsán, aki végre odateleportál Serena mellé, ám kellemetlen meglepetés éri, mikor a következő teleportálásra készülne. Ahogy Serenaért nyúl, egy nagyobb darab törmelék szakad le a mennyezetből, és egyenesen a fejére zuhan, majd még jó pár kiló törmelék és homok zúdul rá újra felkavarva ezzel a port a helyiségben. A törmelék alig kerüli Serenat, aki most veheti észre, hogy a fiú, kezében a már ismerős, kéken ragyogó gömbbel kuporog, és épp kihúzza belőle ujját.\
Stephanie a törmelék alatt nem sérül meg komolyabban, bár szerzett néhány zúzódást és karcolást, de a védőpajzsa ismét megmentette az életét.\
-A jó büdös pi... - Hangzik fel az egyik sarokból az ordibálás, Ben hangja, amit aztán elnyom a mennyezet további repedezése, morajlása. Mielőtt a csapat bármit tehetne a törmelék alatt fekvő Stephanie-val, valami csörömpölést hall Ben irányából, és egy ismerős villanás kiséretében mind elteleportálnak. \
Egész pontosan a csapat minden élő tagja, a szőke nő, és bizony a teleportkészülék nehézkes kalibrálása miatt a katona is elteleportál, egyedül Stephanie maradt az omladozó bunkerban.\
A többiek egy tágas, szellőzőnek tűnő alagútban vannak, ami tökéletesen ki van világítva, egyik oldalán pedig óriási ventillátor keringeti lassan a levegőt. Az egységéből utolsó éretben maradt katona láthatóan kétségbeesetten hátrál, és esik kishíján hanyatt, míg végül a falhoz ér, és fegyverét elejtve, kezét védekezően maga elé tartva adja meg magát. A társaság tagjai immáron sokkal enyhébb rosszullétet érezhetnek, mint korábban.\
-Hogy az a drágalátos kínai jó k***a anyád, aki összerakta ezt az elcseszett sz**t, hogy nem volt képes egy... - Ben szitkozódik egy nagyjából ócskavasnak tűnő kupac fémalkatrészt taposva, talán ez volt korábban a teleportszerkezet. A friss levegőn a csapat tagjai végre újra látnak, és már köhögniük sem kell, de amúgy is szakadt külsőjük most bővült azzal, hogy úgy néznek ki, mint akikre ráomlott egy bánya.\
";0;1287567200;\N;\N;2317
65276;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Stargate Universe\
II/4. rész: Pathogen\
Rush rájön, hogy Chloe idegen befolyás alatt áll, ezért a Végzet utasai 24 órás megfigyelés alá helyezik a lányt. Míg mindenki a gyógyításán gondolkodik, Rushnak más tervei vannak vele…\
Part 14 / 12 - Page 2 101010f";0;1287574488;\N;\N;1190
65277;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Védekeztem teljes erőmmel és szinte teljesen felfogtam a támadást, dühösen vicsorogva néztem az ellenálló férgek felé, miért nem voltak képesek legalább egyszer megdögleni nyugodtan? A teleportálás sikeres volt, a kisülések nem jöttek át a pajzson, s így már meg is érkeztem a rémült ősz hajú lány mellé. Nyúltam volna érte, amikor a tető ezen a részen megadta magát és a nyakunkba szakadt. A védőpajzsom mentette meg az életemet, noha ettől is földre kerültem, de legalább életben voltam. Dühösen néztem fel a villanás után, még a saját emberem is eltűnt, amelyik talpon volt.\
- Az átokba! – csattantam fel dühösen.\
A tető pedig vészesen rogyadozni kezdett, gyorsan felrajzoltam magam elé néhány rúnát, hogy visszateleportáljak oda, ahonnan bejöttem a helységbe, remélve, hogy ott már biztonságosabb. Amint ezzel megvoltam azonnal a rádiómba szóltam.\
- Azonnal nyomozzák le, hogy az elmúlt 5 percben hol történt teleportáció a városban! – mondtam dühösen. – Fél percen belülre választ akarok! Minden katona azonnal hozzám, amint megvan a teleportáció helye, hogy hova mentünk, követjük a társaságot!\
Idegesen indultam vissza a legközelebbi nagyobb csarnokba, hogy ott várjam be az embereimet.\
Aktívmágia: Védőpajzs\
Passzívmágia: Mentálpajzs, Asztrálpajzs";0;1287578406;\N;\N;2317
65280;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Holnap valszeg nem leszek egész nap remélhetőleg este már igen. (Kora reggel megyek Esztergomba, és ki tudja mikor jövök) Így majd kérlek várjatok meg. Köszi!";0;1287579623;\N;\N;178
65281;"Ka'rem";6943;"78.92.145.253";\N;"A rám fegyvert tartó alak nem is fáradozik sokat, egy pillanat alatt tüzel és a átlövi a karomat. Érzem, ahogy a páncélzatom azonnal medigélt juttat a a sebre. Egy apró szisszenéssel jelzem a fájdalmat, kaptam már ennél sokkal keményebb sebet is. Lassan két lábra állok és ránézek a katonára aki rám lőtt. Közben a sebemet fogom.\
- Majd, meglátjuk mi lesz.\
Mondom majd a Kree felé fordulok.\
- Ne nevettess már. Semmi szükség nem lehet rám. tele vagytok fegyverrel és idegbetegek vagytok.\
Ekkor hallom meg a robotnő beszólását. Na, kezd megint felmenni a pumpa.\
- Jó lenne ha csendben maradnál, mert a beszélgetésből nem úgy tűnik, hogy sokat tudnál segíteni. Azt meg most közlöm, hogy ha már nem lesz ránk itt szükség, kinyírlak, és csak a fejedet hagyom itt emlékül az uradnak.\
Ekkor a gép elé köpök egy kiadósat.";0;1287585131;\N;\N;2397
65282;"Astrid";6744;"81.183.162.35";\N;"Hali! Késő este írok oda ami ma hajnalban kimaradt. nem szükséges várni rám.";0;1287588155;\N;\N;178
65283;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Rossz az MSN-ed.";0;1287588175;\N;\N;1671
65284;"Insane";228;"78.92.145.253";\N;"Szomorúan kell konstatálnunk a tényt, hogy a jel alatt semmit sem találhatunk.\
- Azért ez elég elszomorító. Egyre több dolog kerül a kezünkbe, de mintha annál kevesebbet tudnánk.\
Mondom a többieknek majd az aztalhoz lépek és felveszem a Daniel Arasse: Festménytalányok c. könyvét. Átlapozgatom, miközben reménykedem, hogy találok benne valamit. Persze, csekély az esélye, főleg, hogy csak átfutom a tartalomjegyzéket.\
- Elég érdekes fickó ez a Circhton.
";0;1287589412;\N;\N;2430
65292;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"A skrull azért hozza a formáját, miután meglőttem, van töke még felállni - lehet, hogy következőnek azt lövöm el. De az a vicces, hogy a mi pártunkat fogja.\
-Hé, neked nem a recskapótlék pártják kéne fognod? Elvileg őt véded. Kezdek összezavarodni... - A másik énem a robotra pillant, gondolom megint meg akar majd ütni a szövegem miatt, de most már nem igazán engedem neki. - Na mindegy, a lényeg, hogy tényleg kuss a neved, amíg mi mást nem mondunk, különben a gazdád egy halom ócskavasat toszogathat, ha visszajön. Tulajdonképpen úgy tűnik, a skrull is ezt szeretné, szóval a helyedben inkább szót fogadnék, és válaszolnék a kérdésekre. Egy: ki az \"élettársad\", gazdád, vagy akárhogy nevezzük, aki itt lakik rajtad kívül? Kettő: hol van most? Három: használtok síkosítót, vagy a rozsdaoldó is megteszi?\
";0;1287598172;\N;\N;2397
65293;"Max Evans";1217;"85.66.183.126";\N;"Még szokatlan ez a figyelem ami rám irányul. Régen csak egy voltam az osztagból, persze a képességeim segítettek ebben-abban, de most... Most egy pilóta ruhához hasonlatosban lépdelek be a fő épületbe. Jobb kezemmel tartom a hátamon a sport táskán. Még friss bennem a kiképzés anyaga, de legszívesebben egy darabig hozzá se nyúlnék ezekhez a monstrumokhoz. Akármennyire megtisztelő a hirtelen kinevezés, hogy egy ilyen elit csapat vezetője lettem. Még le se tehetem a táskám, hogy nagyot szippantsak az itteni levegőből, kvázi egy megkönnyebbülő fejet vágva. Mert a szertartást pár katona zavarja meg. ~ Eszem, pélóm megáll!~ Fintor, majd egy mély levegő után folytatom hangosan is.\
- Persze-persze. Nektek is szia...Azért megkérdezhetem, hogy hova lesz a menet, fiúk? - Kicsit talán most lecsúszott tollam illem vonása a protokoll vonaláról, de hátha nagyobb rangom van a srácoknál és nem néznek annyira csúnyán. Felkapom megint a táskám és indulok a srácokkal, ha kapok választ, ha nem.";0;1287598427;1287598535;"Max Evans";2240
65294;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"A sárkányok kiemelnek a vízből, bár a csontvázak még alaposan megszurkálják a lábamat, azt hiszem, ezek után nehezen tudnék hosszabb ideig ránehezedni, pihentetnem kell egy kicsit. Egyelőre viszont nincs veszély, a sárkányok elvisznek, a vízből már nem érkezhet támadás, és a hajó teljesen elsüllyedt. Érzem, hogy a fenevadjaim egy kissé lassulnak, de a hajóig elérnek, és utána majd ők is megpihenhetnek. A győzelem a kezünkben van, és nincs kétség, hogy megállítjuk az élőholt sereget. Háh, nevetséges, egyetlen ütközet, és már el is buknak. Hm, na jó, a jegyzeteim szerint már volt két összecsapás, és egyszer meghaltam, de hát ez most nem számít, a győztesek írják a történelmet.\
<-Fivéreim, megtértek, és hűségesek, Asgard minden szegletéből érkezők, kik ma összefogtunk, elérkezett a győzedelmes pillanat. Az ellenség seregét szétziláltuk, itt az idő, hogy felmorzsoljuk őket! YMIRÉRT!>\
A sárkányok markában suhanva ez a kis lelkesítőbeszéd talán még heroikusabban hathat, és valóban: a mai a győzelem napja, ha Grundi megtudja, mi történt ma, ránkszakad az ég! Nappal vér, éjszaka a bor follyon!\
";0;1287599511;\N;\N;2408
65295;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Dwalendek\
A faj biológia:\
Testi felépítésük hasonlít az emberekére. De ez csontozatuk felépítésére és külsőjükre igaz. Bár az emberekkel ellentétben nem 10 hanem 20%-át teszi ki csontozatuk tömege. (Dwalend: Ca 210.0 mg.Míg az emberi Ca 184.5 mg)\
Mivel mint vastagabb és masszívabb csontozattal rendelkeznek és magasabbak is mint egy átlagos ember Dwalend-eknél 190-230 cm az átlagos(embereknél 170-190 cm). Persze lehetnek alacsonyabbak és magasabbak is. Izomzatuk fejlettebb és e következtében nagyobb erőkifejtésre képesek. De nem születésüktől kezdve. Nem úgy születnek, hogy erővel rendelkeznek, hanem fizikai korlátaikat edzéssel képesek kitolni akár 6-900 kilóig. \
De ez a katonáknál jellemző, nem a hétköznapi embereknél vagy tudósoknál. Szervezetüknek nincs szüksége szilárd tápanyag felvételre. Csupán folyadékot visznek be szervezetükbe ,amiből minden szükséges tápanyagot fel tudnak venni. Idegrendszerük bonyolultabb, mint az embereké. Gyorsan gondolkoznak, és logikus érvekkel rendelkeznek. A logikát tartják mindig szem előtt.\
Élettartamuk maximuma a 140 év. Átlagosan viszont 60-64 évig élnek. Katonáknál ez gyakran kevesebb.\
Lakosság:\
A lakosságot több réteg alkotja:\
Part 14 / 12 - Page 2 Hierarchiaf\
A Robotok állnak a sor végén. A robot szinte minden háztartásban és szervizben megtalálhatóak.\
Felettük állnak a munkások. Ők dolgoznak gyárakban a futószalagok mellett. Raktárakban pakolásra és minden egyéb munkát ők végeztek el, amiket el kellett végezni a hétköznapokban. Már csak a katonai és vegyi gyárakban dolgoznak a munkások a háborúnak köszönhetően a többi megsemmisült és szükségtelenné váltak.\
Őket követik a szerelők. A szerelők két részre osztódnak. A katonai és civil szerelők. A Civil szerelők a robotok szervízelésével, karbantartásával, javításával és készítésével foglalkoznak. A Katonai szerelők a katonák felszereléséért felelősek. Egy-egy harc után a sérült felszerelést kell javítaniuk, vagy ha ez lehetetlen, akkor a még működő alkatrészek kimentését kell elvégezniük. A meghibásodásokat is ők javítják. Karbantartásokat nem végeznek a szerelők a katonák felszerelésein, mert azt mindig az adott katona végzi el akié a felszerelés.\
A szerelők felett a Katonák és a tudósok állnak egyenrangúként. \
Két fajta tudós van:\
- Orvoslással foglalkozó\
- Fejlesztéssel foglalkozó\
Kutatók szervezete: F.K.F.\
Több fajta katona van:\
- Kém\
- Közkatona\
- Könnyű páncélzatú gyalogos\
- Nehéz páncélzatú gyalogos\
- Specialista : \
o földi, légi, vízi járműirányító\
o robbantó\
o mesterlövész\
Katonai rangok:\
Ezredes\
Alezredes\
őrnagy\
Főtiszt\
Százados\
Főhadnagy\
Hadnagy\
Tiszt\
Főtörzszászlós\
Törzszászlós\
Zászlós\
Főtörzsőrmerster\
Törzsőrmester\
őrmester\
Tisztes: \
- Szakaszvezető\
- Tizedes\
- Első őrvezető\
- Fő őrvezető\
- őrvezető\
Tiszthelyettes\
Rang nélküli katona\
Katonaság szervezete: K.A.O.S.\
Felettük a Kormányzó és a vezető réteg áll. Az egész úgy működik, mint egy ülés. A vezetősség tagjai felvetéseket tesznek, amit a Kormányzó elfogad, vagy elutasít. Kormányzót 5 évre választanak. 5 év után újat választanak, vagy ismét megválasztják azt, aki addig is volt.\
A vezetősség 30 főből áll. Köztük magas rangú katonákkal, tudósokkal és munkásokkal.\
\
A Dwalend faj és a bolygó történelme:
\
Hajdan virágzó bolygó volt Dwalend. Hatalmas erdőkkel, virágzó élővilággal és csodaszép tájakkal. A bolygó 70%-át víz borította. A maradék 30% pedig csodaszép zöld füves és élővilágban gazdag területek voltak. A hatalmas víz bolygó tengerének tetején lebegő városokat hoztak létre. A bolygólyuknak egy holdja és egy Nap-ja van. Több közeli csillag is kering még a bolygó körül, melyeket először csak távcsöveken keresztül fürkésztek a Dwalendek. Ám ahogy egyre jobban vágytak a csillagokra át, úgy kezdték el pusztítani saját világukat is. Mikorra olyan fejlettségi szintre érkeztek, hogy könnyedén átjussanak egy csillagra, és ott kolóniát alapíthassanak addigra anyabolygójuk vízterülete elkezdett apadni. Mindez a balszerencsés és sok felesleges kísérletek következte. Az egyik csillagon viszont találtak valamit, ami hasonlított egy létformának kezdeményére. Hát elhozták. A Tudományos fejlődésük nagy léptékekkel haladt. Mikor visszatértek a kutatók az ismeretlen létformával rögtön laborba vetették és elkezdték vizsgálni. Elkezdett fejlődni a létforma. Napok alatt elért pár éves kort. Hasonlítottak a Dwalendek-re ám csak addig, míg nem fejlődött tovább. Csontkinövések könyöknél, térdnél. A háton tüskék. És a napok elteltével egyre gyíkszerűbbé vált. Bőrük megszilárdult és egyre agresszívabbak lettek, farka nőtt és hosszú karmai lettek a lénynek. Eljött az incidens napja. Mikor a lény elszabadult a kutató bázison. Több Dwalend-et megölve szökött meg a szárazföldre. Egy hét után fel akarták adni a keresést, amikor végre rátaláltak a levedlett bőrére. Majd felbukkant három olyan gyíkszerű lény. A kereső csapatot szétszedték, és ezzel megkezdődött a két faj között a háború. Egy év alatt a három lényből több ezer lett. \
Folytonos harc telítette meg a bolygót az agresszív lényeknek hála. Megkezdődött az életjogért vívott harc. Eddig nem volt szükséges a Dwarendek számára a fegyverek fejlesztése ám a fenyegetettség miatt kénytelenek lettek fegyverkezésbe kezdeni. Minden kutató így a fegyverek és páncélok első Hi-tech generációjának kifejlesztésébe kezdtek.\
Mire a 6. generációs fegyverek és páncélok kifejlesztődtek a hatalmas vízbolygó a csatározás miatt teljesen kicsavarodott. Az arány megfordult és alig 30%-nyi vízterülete maradt meg. A többi régió hatalmas sivataggá vált. Egyre hátrébb kényszerültek a Dwalend-ek. Régi városaikat elhagyásra és újak építésére kényszerültek. De a csaták csak egyre rosszabbak lettek. A 6. generációs felszerelések hibával készültek el. A páncélokból egy elkészült prototípus volt, és mint az elődeit is ezt is éles bevetésben tesztelték. Sajnálatos módon nem maradt meg sok a páncélzatból sem az emberből, aki viselte, mert olyan műszaki hiba lépett fel amit még az első generációs páncéloknál voltak. Így csupán a némileg hibás 6.1 –es fegyvereket kezdték el gyártani kevés példányban.\
Kormány szervezete: Imperium Transcen. Irányítója a Kormányzó. Irányítja a K.A.O.S. –t és az F.K.F. –t.\
Faji képességek:\
- Magasabb tűrőképesség. Az emberekhez képest 4x nagyobb nyomást képesek elviselni.\
- Fejlettebb izomzat. Akár 2-3x nagyobb erőkifejtés és 3-4x gyorsabb mozgás.\
- Némely Dwalend képes víz alatt lélegezni.\
- Tápanyag szükségletük a folyadékra korlátozódik.\
Faji átlagok:\
súly: 90-110 kg\
magasság: 190-230 cm\
szem: kék, barna, fekete, zöld\
haj: barna, fekete, vörös, szőke, ősz, fehér(utóbbi kettő idősebb korban vagy stressztől)\
Közemberek:\
fizikai képességek: 80-100 kg, 190-230kg, 50-100 kg fej fölé emelés, 40-60kg mozgatás. 6-7g nyomás kibírása.\
Katonák:\
fizikai képességek: 90-110kg, 190-230cm, 6-900 kg fej fölé emelése, 5-600kg mozgatása 9-11g nyomás kibírása.\
betöltött posztok:\
- Kém\
- Közkatona\
- Könnyű páncélzatú gyalogos\
- Nehéz páncélzatú gyalogos\
- Specialista : \
o Járműirányító\
o Robbantó szakértő\
o Mesterlövész\
Tudósok:\
fizikai képességek: 80-100kg, 190-230cm, 50-100 kg fej fölé emelése, 40-60kg mozgatása 9-11g nyomás kibírása.\
betöltött posztok: Gyógyszer-, Fegyverfejlesztő\
Kutatószervezet: F.K.F.\
Orvoslás tudományával foglakozó részleg:\
A részleg a gyógyszerek fejlesztésével foglalkozik. Mottójuk \"sosem lehet egy szer elég hatékony\". Ennek nevében fejlesztik a gyógyszereket, melyet főként a katonaság használ. Pár balsiker után de kitartó munkával kifejlesztettek egy elég hatásos szert. Állaga leginkább a zselére hasonlít, de tökéletesen ellátja a feladatát. A sebre kenve először a vérzést állítja meg, majd lassan összehúzza a sebet. Ez a szer viszont csak a nyílt sebekre jó. REnalin-nak nevezték el. Ezért további fejlesztésekbe kezdtek. Hosszas évek kutatása és pár mérgező anyag előállítása után de végül sikerült előállítaniuk egy neon zöld színű, folyékony szert, melyet injekció formájában kellett beadni. A szer célja a belső sérülések ellátása volt. Nem gyógyított, csupán adott pár órát a katonának, hogy eljusson a legközelebbi orvoshoz, aki talán tudott segíteni. Ezt a gyógyszert Remort ként tartják nyílván. Ezek mellett a katonák elsősegély csomagjába fájdalomcsillapítókat, a sav marta sebek ellátására szolgáló kenőcsöket és a hétköznapi emberek számára gyógyszereket fejlesztettek és fejlesztenek.\
A fő problémát viszont nem csak a harcmezőn történő minél hatékonyabb ellátás jelentette, hanem ellenségeik képessége okozta: a sav. Bár a páncél sokat elbírt de közel sem volt tökéletesen ellenálló. És ha egyszer már elkezdte emészteni a páncélt a katonáknak, akkor a lehető leggyorsabb módon kellett megszabadulniuk a páncéljuktól. De ez általában nem volt elég hiszen a páncélt levenni épp oly halálos döntés volt mint fennhagyni. A tudósok összefogva, azon fáradoznak évtizedek óta, hogy egy olyan szert, gyógyszert vagy krémet fejlesszenek ki, amely a katonát megvédi a sav által okozott károkkal szemben. Nem egy egyszerű, rövid távú védelmet akartak, hanem egy, akár életre szólót, hogy ne kelljen tartania egyetlen egy Dwalendnek sem ettől a támadástól soha többé. De mint minden nagy álom, ez is már túlélt pár tudóst, pár jó elmét de a hit, hogy a szer egyszer elkészüljön nem tűnt el.\
Fejlesztéssel foglalkozó részleg:\
Ez a terület több kisebb, de fontos területből áll össze. A hétköznapi tárgyaktól a tudósok felszerelésein át egész a katonákig határolódik.\
Az első részlege ennek a hétköznapi dolgok, vagyis a civil fejlesztések. A második részleg a tudósok felszerelései, vagyis a tudományos fejlesztések. Végül de nem utolsó sorban a katonaság felszerelése, páncélzata, fegyverzete és szállítása, egyszóval a katonai fejlesztések. És ezek mellett egy speciális kutatócsoport is működik mely arra hivatott, hogy megtalálja annak módját mellyel gyorsan, biztonságosan és épségben utazhassanak az emberek más bolygókra vagy akár messzebbre, ez a részleg a Scenyz Reponze [Szkeniz Repóz] (S.R.) névre hallgat.\
Civil fejlesztések:\
-hétköznapi gépek, járművek, életszínvonal növelésére szolgáló eszközök.\
Ezek a fejlesztések nyitottak, bárki érdeklődhet utánuk, fő célközönsége a közember.\
Tudományos fejlesztések:\
-védőruhák, tárolók, a biztonság növelésére szolgáló eszközök.\
Ezek a fejlesztések csupán a tudósoknak és a kormánynak nyitottak, célközönsége a kutatók.\
Katonai fejlesztések:\
-Fegyverek, felszerelések, páncélok, járművek.\
Ezek a fejlesztések a tudósoknak és a kormánynak nyitottak, célközönsége a katonák.\
S.R. fejlesztés:\
Először a fejlesztés a légi járművek felgyorsításának végett kezdődtek meg. Viszont olyasfajta eredményt hozott melyet még a tudósok sem vártak. Az első pár fejlesztés 30 illetve 45%-al dobta meg a hajók teljesítményét, viszont a kitartó és rendületlen munkájuknak hála vagy csupán egy elszámolt képlet végett de egy teszt során a repülőgép hajtóművei akkora teljesítményt nyújtottak, hogy a tesztet figyelő tudósok szem elől tévesztették a járművet és megszakadt a kapcsolat. Pár órás kínos csönd után a rádió zaja megtörte a csendet, segítségkérő üzenet érkezett. Bemérve azt rájöttek, hogy a repülőgép 30km-rel a tesztpályától van. Mikor odaértek a forrásához az adásnak viszont nem találtak semmit. A katona leírása szerint sötét volt. Pár percbe beletelt mire rájöttek, hogy a helyszín jó viszont a mélység nem. 30 méter mélységben volt a repülőgép. Órák alatt kiásták de megérte. A katona elmondásai szerint mikor beindította a hajtóműveket hirtelen energiaugrás volt, és egy nagy rázkódás volt, amitől beverte a fejét, és elvesztette az eszméletét. Mikor kinyitotta a szemét, már ez fogadta. Nem tudta hol van csupán az érzékelők szerint.\
Ezen tovább indultak a tudósok, fellelkesülve egy nem várt sikertől. A kísérletek már nem az egyszerű repülők gyorsítása volt, hanem az eshetőség arra, hogy percek alatt akár más bolygókra, esetleg másik rendszerbe tudjanak ugrani.\
A kísérletben résztvevő katona után nevezték el az egészet Scenyz Reponze vagyis S.R.-nek. És végül tiszteletből maradt a szerkezeten rajta mikor a kísérletben résztvevő katona bevetés során elhunyt.\
Évek teltek el, se a katonát, se a kísérletet nem feledték. Ám mégis évek távlatában nézve, szinte alig haladtak a tudósok. Annyit tudtak csupán elérni, hogy a bolygó felszínén 80%-os biztonsággal tudjanak ekképp utazni. Távolabb csupán 10% eséllyel indulnak a vállalkozók arra, hogy esetleg élhető területre érkezzenek meg.\
Robotok:\
generáció: 1.0-5.1\
fizikai képességek: Szervíz és ellátó robot 100-150 kg-ot képes elvinni. A Szállító robotokat 1-2 tonna cipelésére szánták és fejlesztettek.\
betöltött posztok:\
-Szerviz robot: A járművek, páncélok, fegyverek javítására használják őket fel. Mivel nincs szükségük, csupán ezeróránkénti karbantartásra mellett is hasznosak a dwalend szerelők mellett.\
-Ellátó robot: Kórházakban találkozhatunk velük. Mind a katonai, mind a közembereknek fenntartott kórházakban jelen vannak. Dwalend orvosok mellett segédkeznek főként. Nem ritka, hogy nagyobb támadások során két vagy három ellátó robotot is visznek magukkal a sebesültek ellátásáért.\
-Szállító robot: Pakolásra használják ezeket a robotokat. Járművek feltöltésére egy-egy kiküldés előtt vagy városon belüli szállításokra.\
Alap felszerelés katonáknak:\
- Páncélzatok (1-5.9 generáció. 5.1-5.9 gen. használatban): A páncélzat nem csupán védelmet nyújt az ellenséges fegyverekkel szemben, hanem a legszárazabb terepen is képes ellátni a katona víz szükségletét. A páncél fő részét alkotja a „vízgenerátor” mely a levegőből kivonva egy tartályba elraktároz a katonának vizet. A páncél sisakjában egy mozgásérzékelő radar illetve kommunikátor(mellyel társaival beszélhet) és egy kijelző mely a páncélzat épségét, sérülés esetén annak helyét és súlyosságát jelzi a katonának.\
A katona posztjától függően a következőkben térnek el az alap verziótól:\
- Kém: csak mellkast véd, könnyű mozgást biztosít és álcázó berendezést a könnyebb bejutások miatt.\
- Közkatona: alap páncélt kap\
- Könnyű páncélzatú gyalogos: csak felsőtestét és fejét védi a páncél. Nincsen speciális kiegészítője.\
- Nehéz páncélzatú gyalogos: nehéz páncél, nehéz és lomha mozgás ám cserébe nagy tűrőképességet kapott. A végtagok részébe mechanikus rásegítés van emelés és ugráshoz.\
- Specialista : \
o Járműirányító: mellvért, sisak.\
o Robbantó szakértő: alap páncélzat egy extra táska robbanószerrel.\
o Mesterlövész: csupán mellvért és sisak melyben célzássegítő és kereső van.\
- Szerviz felszerelés kisebb hibák azonnali javításához.\
- Elsősegély\
generáció: 1.0-6.1\
fizikai képességek: 11g nyomásig működőképesek, hő álló.\
felhasználási terület: Katonaság, Tudósok.\
Fegyverek:\
generáció: 1.0-6.1\
típusok:\
- Neocron : generáció 6.1. Plazma fegyver. Limitált darabban előállított fegyver.\
- Larw: generáció 6.1. Plazma fegyver. Limitált darabban előállított fegyver.\
- \
- AR 72: generáció 5.2 tárkapacitás 50 töltény. Tetronból készült lőszer.(Géppisztoly)\
- MD6: generáció 5.0 tárkapacitás 30 töltény. Tetronból készült lőszer.(Gépkarabély)\
- MK9: generáció 5.4 tárkapacitás 12 töltény. Tetronból készült lőszer. (Pisztoly)\
- T14: generáció 5.5 tárkapacitás 1 gránát. Fémborítású gránát.(Gránátvető)\
- SSY17: generáció 5.8 tárkapacitás 15 gránát. \\töltetek: robbanó, bénítógáz\\ Fémborítású gránát.(Forgótáras-gránátvető)\
- Pyton T14: generáció 5.7 tárkapacitás 1 töltény. Tetronból készült lőszer.(Mesterlövész puska)\
- \
- AR 52: generáció 4.2 tárkapacitás 50 töltény. Fémből készült lőszer.(Géppisztoly)\
- MD5: generáció 4.0 tárkapacitás 20 töltény. Fémből készült lőszer.(Gépkarabély)\
- MK7: generáció 4.4 tárkapacitás 12 töltény. Fémből készült lőszer.(Pisztoly)\
- T11: generáció 4.5 tárkapacitás 1 gránát. Fémborítású gránát.(Gránátvető)\
- Pyton T12: generáció 4.7 tárkapacitás 5 töltény. Fémből készült lőszer.(Mesterlövész puska)\
- \
- AR 44: generáció 3.1 tárkapacitás 40 töltény. Fémből készült lőszer.(Géppisztoly)\
- MD4: generáció 3.0 tárkapacitás 20 töltény. Fémből készült lőszer.(Gépkarabély)\
- MK 6: generáció 3.2 tárkapacitás 10 töltény. Fémből készült lőszer.(Pisztoly)\
- T9: generáció 3.5 tárkapacitás 1 gránát. Fémborítású gránát.(Gránátvető)\
- \
- AR 40: generáció 2.8 tárkapacitás 35 töltény. Fémből készült lőszer.(Géppisztoly)\
- MD3: generáció 2.0 tárkapacitás 30 töltény. Fémből készült lőszer.(Gépkarabély)\
- MK5: generáció 2.4 tárkapacitás 10 töltény. Fémből készült lőszer.(Pisztoly)\
- T6: generáció 2.5 tárkapacitás 1 gránát. Fémborítású gránát.(Gránátvető)\
- \
- AR 9: generáció 1.9 tárkapacitás 20 töltény. Platinából készült lőszer.(Géppisztoly)\
- MD2: generáció 1.0 tárkapacitás 25 töltény. Platinából készült lőszer.(Gépkarabély)\
- MK4: generáció 1.4 tárkapacitás 2 töltény. Platinából készült lőszer.(Pisztoly)\
- Mirror: generáció 1.1 tárkapacitás 1 töltény. Platinából készült lőszer.(Karabély)\
felhasználási terület: Katonaság.\
Katonai járművek:\
Légi csapatszállítók: Snake 072, Bird 141, DD 77.\
Földi csapatszállítók: Gorgon 17, Daiho 25, KLD 23.\
Földi járművek: Snake 054, Bird 014, DD 07.\
Vizi járművek: Snake 032, Bird 02, KLD 10.\
____________________\
Bolygó nyersanyagok:\
Szén:\
A földön találhatóval megegyező anyag. Íróeszközök és ékszerek előállítására használják.\
Platina:\
A földön találhatóval megegyező anyag. Egy ideig fegyverek és felszerelések gyártására használták fel. De csupán a 2.0 generációs eszközökig. Mivel ellenfelük nedve könnyedég oldotta az anyagot.\
Krutosz pajzs:\
A felfedező tudósról nevezték el az anyagot. Krutosz Klavbajetzki vezető kutatótiszt azon kísérletezett, hogy miként lehetne kiküszöbölni a platina gyengeségét a szörnyek savával szemben, mégis ellenálló legyen de nem elnehezíteni még jobban a felszerelést. Az első próbálkozás a 2.0 generáció megszületését eredményezte. De még nem volt az igazi és ezért további kutatásokat fojtattak. Egész a Tetron megszületéséig.\
Tetron :\
A földön fémként lehetne bekategorizálni. Alkotóelemei nyerhetőek ki, előállítása komoly munka volt. De végül meghozta a sikert és az első felszerelések, vagyis az 5.0 generáció már ebből készült el. Lőszer és páncél készítéséhez használják fel. Viszonylag könnyű és strapabíró anyag, hogy a célnak megfeleljen.\
Ezeken kívül a bolygón megtalálhatóak feketefémek, színesfémek és európium található a bolygón. Más anyagok elenyésző mennyiségben.\
Snake 054:\
Part 14 / 12 - Page 2 Snake054szarazfoldijarm\
Snake 072\
Part 14 / 12 - Page 2 Snake072csapatszallito\
Könnyű gyalogos katona (gen.5)\
Part 14 / 12 - Page 2 Generation5konnyugyalog\
Nehéz gyalogos katona (gen.5)\
Part 14 / 12 - Page 2 Generation5heavy\
Neocron 6.1:\
Part 14 / 12 - Page 2 Plasma61\
Katonai kezdő felszerelés:\
Közkatona:\
- Alapfelszereltségű páncélzat. Mellkast véd.\
- 1 db AR jelzésű fegyver + 1db MK jelzésű fegyver. Vagy 2 db MK jelzésű fegyver. Ezek típusai a 2.0 - 5.8 generációig szabadon választhatóak.\
- Katonai terepruházat.( Részei:Páncélzat alatt testhezálló felső, vastagabb anyagú szövetnadrág, csizma mely első és hátsó részén Tetron lemezek vannak oldalán masszív csattokkal, öv melyen a lőszer, a gránát és egyéb kellékek elhelyezhetőek a katonának.)\
- 1 db robbanó gránát.\
- 1 db elsősegély csomag (tartalma: 3 db REnalin, 1 db REmort).\
- szer-víz csomag a páncélhoz.\
KÉM:\
- teljes testet lefedő páncélzatuk van, könnyű mozgást biztosít és álcázó berendezést a könnyebb bejutások miatt.\
- 1db AR vagy MD és 1db MK jelzésű fegyver\
- Katonai terepruházat.( Részei:Páncélzat alatt testhezálló felső, vastagabb anyagú szövetnadrág, csizma mely első és hátsó részén Tetron lemezek vannak oldalán masszív csattokkal, öv melyen a lőszer, a gránát és egyéb kelléke elhelyezhető a katonának.)\
- 1 db elsősegély csomag(tartalma: 3 db REnalin, 1 db REmort.\
- szer-víz csomag a páncélhoz\
Könnyű gyalogos katona:\
- Alapfelszereltségű páncélzat. Mellkas és sisak.\
- 2 db AR, MD, vagy T jelzésű fegyver + 1db MK jelzésű fegyver. Vagy 1db AR vagy MD és 2 db MK jelzésű fegyver. Ezek típusai a 2.0 - 5.8 generációig szabadon választhatóak.\
- Katonai terepruházat.(Részei: Páncélzat alatt testhezálló felső, vastagabb anyagú szövetnadrág, csizma mely első és hátsó részén Tetron lemezek vannak oldalán masszív csattokkal, öv melyen a lőszer, a gránát és egyéb kellékek elhelyezhetőek a katonának.)\
- 1 db robbanó gránát.\
- 1 db elsősegély csomag (tartalma: 3 db REnalin, 1 db REmort).\
- szer-víz csomag a páncélhoz\
Nehéz gyalogos katona:\
- nehéz páncél, nehéz és lomha mozgás ám cserébe nagy tűrőképességet kapott. A végtagok részébe mechanikus rásegítés van emelés és ugráshoz. Teljes testet véd.\
- 1 db AR, MD, T vagy SSY jelzésű fegyver + 1db MK jelzésű fegyver. Vagy 2 db MK jelzésű fegyverek Ezek típusai a 2.0 - 5.8 generációig szabadon választhatóak.\
- Katonai terepruházat.(Részei: Páncélzat alatt testhezálló felső, vastagabb anyagú szövetnadrág, csizma mely első és hátsó részén Tetron lemezek vannak oldalán masszív csattokkal, öv melyen a lőszer, a gránát és egyéb kellékek elhelyezhetőek a katonának.)\
- 1 db elsősegély csomag(tartalma: 3 db REnalin, 1 db REmort).\
- szer-víz csomag a páncélhoz\
Járműirányító:\
- mellvért és sisak.\
- 1db MK jelzésű fegyver 2.0-5.8 között.\
- szolgálati jármű (valamelyik csapatszállító)\
Robbantó szakértő:\
- Alap páncélzat.\
- Robbanószer (10m körzetben pusztító hatású, 30m belül érezhető lökés, 100m belül halható)\
-1 db MK jelzésű fegyver\
Mesterlövész:\
- mellvért és sisak melyben célzássegítő és kereső van.\
- PytonT12 vagy Pytont14 és 1 db MK jelzésű fegyver.\
A leírást készítette: Hjuchia Sakura\
Lektorálta (picit): Tao";0;1287600437;1287601020;"Tao";2433
65296;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"A staff egy kredittel jutalmaz a dwalendek kidolgozásáért. Smile";0;1287600635;\N;\N;196
65297;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Csak most láttam, hogy van egy új kozmikus faj, és így utólag nekem is tetszik, akár a Kozmikus kalandok résztvevői is lehetnek. \
Persze már úgyis aktívak, csak mondom.";0;1287601372;\N;\N;1145
65298;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Látod, Sakura, nem rossz, ha Isten segít, de még jobb, ha Walter végre beleolvas a pályázatokba. Smile Szóval várjuk az első felbukkanó dwalend JK-t, NJK-t a kozmikus kalandokon!";0;1287601598;\N;\N;1145
65299;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Csak ahhoz előtte egyeztessen velem, aki ilyennel akar játszani, mert azt se tudom, tudnak-e a Fellegvárról, az Androméda-galaxisról, illetve hogy idővel képesek lehetnek-e a biotikára. Köszönöm.";0;1287601711;\N;\N;1145
65300;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Mojo nézi, ahogy a táskával távozik Constatine és vigyorogva nézi a társaságot.\
- Kezd izgalmas lenni!\
Hátul egy férfi egy újsággal az arcán nagyokat horkan a hangokat majd az oldalára dől. A szőke haja kilóg az újságok alól.\
- Na! Elég volt. Nyolcas játékos: Alexa Stonehart. Válassz táskát!
\
Táskák kilőve:\
01: Tao\
02: Max\
06: Bill\
07: Thorhalla\
10: James\
13: +játékos\
17: Miller\
30: Constantine";0;1287602576;\N;\N;2428
65304;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Olaf érdeklődve nézte, hogy eltűnik Constantine is. a világ kicsi volt a férfit látta korábban a Pegazusnál is, amikor Miller úrfival jött meg valahonnan. Most nézett csak abba az irányba, ahol egy horkoló alak volt, egy plusz játékos, ki feldobja az egészet? Nagyon nem örült ennek a ténynek, hogy van valaki olyan is, aki tényleg mindenki ellen lesz, még ha a játékosok nagy része nem is volt így az egésszel. A horkoló alak pedig egy szőke férfi volt láthatóan és hallhatóan. Közben Mojo már hívta is a következő versenyzőt, ki nem volt más, mint az Olaffal beszélgető fiatal lányka.\
- Sok szerencsét kisasszony! – mondta még búcsúzóul Alexa-nak a svéd.\
Egyre jobban kezdett ideges lenni, majd a vörös lányra nézett, aki az alvót próbálta becserkészni. Végül fejcsóválva nézett vissza Alexa felé, akinek el kellett lassan indulnia és táskát választania.
";0;1287605825;\N;\N;2428
65305;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Magyarországi megjelenések - 2010. október\
Alice Csodaországban\
Írta, ceruza- és borítórajz: Sakura Kinoshita
\
Alice, a kedves kisiskolás lány a Fehér Nyúl után eredve Csodaországban találja magát. Olyan világba jut, ahol a párbeszédek nélkülözik az ésszerűséget, és a logika mit sem számít. Alice hol icipicivé zsugorodik, hol óriássá válik. Minduntalan furcsa alakok bukkannak fel körülötte, és kínosabbnál kínosabb helyzetekbe kerül… Lewis Carroll világhírű meseregénye ezúttal a híres japán alkotó, Sakura Kinoshita színes rajzaival, mangaformában elevenedik meg, kiegészülve a szerző eredeti vázlataival és feljegyzéseivel.\
Part 14 / 12 - Page 2 23224232";0;1287606009;\N;\N;1181
65306;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Magyarországi megjelenések - 2010. október\
Usagi Yojimbo #9 – Daisó\
Írta, ceruza- és borítórajz: Stan Sakai
\
A sorozat kilencedik kötetében a kardkovácsolás művészetébe kapunk bepillantást, újabb részleteket tudhatunk meg Usagi múltjából, valamint felbukkan egy rémisztő, régi ismerős is…\
Part 14 / 12 - Page 2 101bj";0;1287606288;\N;\N;1181
65307;"Szehmet";4;"84.2.203.223";\N;"Part 14 / 12 - Page 2 Acid_picdump_120";0;1287606636;\N;\N;14
65308;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Magyarországi megjelenések - 2010. október\
Hellsing #8\
Írta, ceruza- és borítórajz: Hirano Kohta
\
London már vérben fürdik, a lakosságot teljesen lemészárolták a vámpírszerű, feltámasztott náci katonák. A vértengeren több ezer elszánt keresztény harcos masírozik keresztül hátborzongató szerelésben. A kaotikus, földi pokolban megjelenik Alucard. Az ősvámpír végül visszatért, hogy részt vegyen a félelmetes harcban. Szörnyű leszámolás veszi kezdetét három hadsereg és legfőbb gyilkosaik között…\
Part 14 / 12 - Page 2 99662598";0;1287606662;\N;\N;1181
65309;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Magyarországi megjelenések - 2010. október\
Naruto #11 – Hadd legyek a tanítványod!!\
Írta, ceruza- és borítórajz: Kisimoto Maszasi
\
A vizsga záró körére készülve Naruto és újdonsült mentora, a szintén bajkeverő hajlamú Dzsiraija, azon dolgoznak, hogy Naruto megtanulja irányítani a benne lakó kilencfarkú démon erejét. Mindeközben Hangrejtek és Homokrejtek összeesküvése beérni látszik, és úgy tűnik, Gaara lesz a kulcsa a tervnek!\
Part 14 / 12 - Page 2 1010s";0;1287606972;\N;\N;1181
65310;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Magyarországi megjelenések - 2010. október\
Esti tagozat #1\
Írta, ceruza- és borítórajz: Svetlana Chmakova
\
Az iskolákat ugyan bezárják éjszakára, de tovább folyik az oktatás egy igen különleges diákcsoport számára. Az esti iskolába vámpírok, vérfarkasok és weirnek (a boszorkányok egyik fajtája) tanulják az alapokat a számtantól a ráolvasásig. Alex egy fiatal weirn, akit korábban csak otthon tanítottak, de bizonyos körülmények miatt most az esti tagozatra jár. Vajon sikerül-e a lánynak átvészelnie a sötét erők gyülekezését? A Dramacon alkotójának legújabb, háromrészes sorozata.\
Part 14 / 12 - Page 2 1010id";0;1287607563;\N;\N;1181
65311;"Astrid";6744;"81.183.162.35";\N;"Hallgatom az Svenson urat, majd elgondolkozok egy kicsit azon amit mondott.\
- Töprengek rajta, hátha eszembe jut valami... - Mojo a nevem mondja, mire sóhajtok. - Az érkezési pont közelében próbálok maradni. - ezután az öreg komornyikra mosolygok, s oda sétálok ahova kell, majd választok.\
- 16-os táskát kérem. - amint megkaptam már itt se vagyok.";0;1287607984;\N;\N;2428
65312;"Hjuchia Sakura";60;"85.66.62.202";\N;"Adatok:\
Név: Kurama Alusia\
Egyéb név(i): Fagyos kutya\
Faj: mutáns\
Nem: nő\
Jellem: semleges\
Személyazonosság: titkos\
Születési helye és idő: New York 1995 december 20.\
Kor: 24\
Családi állapota: egyedülálló\
Foglalkozás: /eladó a Skate Amerkika shop-ban ami az övé/ nem dolgozik már a boltban\
Testmagassága: 176 cm\
Testsúlya: 57 kg\
Szeme színe: kék\
Haja színe: kék\
Bőre színe: fakó\
Különleges ismertetőjel:\
Lehül körülötte a levegő mivel hideg sugárzik ki a testéből és a vére is fagyos ezért nemigen tud elvérezni.\
Repülési sebesség:\
Egészségi állapot/ betegségek: egésséges\
Életrajza:\
Hugánál 4 évvel idősebb és erősebb is jóval. 17 éves korában szüleiket meggyilkolják mert két lányuk \"korcsok\" huga pedig egy rabló banda támadása miatt amzéziát kapott. Terry( a huga) ekkor egy Joe nevezetű férfihoz kerül aki felneveli és a nagybátya lett. \
Mikor is 17 évesen szülők nélkül maradt és nem akart nevelő szülőkhöz kerülni többször is elszökött intézetből és fojton utazott mint potyautas. A Kontinens sok területén megfordult a 2 év alatt majd Brazília volt az egyetlen ahol 2 évet töltött el végül. Ez a két év jócskán hemzsegett a megélhetéshez szükséges lopkodásokból, betörésekből. Egész szépen keresték is emiatt. Dolgozni nem igazán dolgozott és állampolgársági igazolása sem volt. E miatt sem találta őt meg a rendrség sem, hisz olyan volt mintha egy szellemet keresnének. Egy év után ismerkedett meg egy nála 4 évvel idősebb nővel aki szintén mutáns volt. Szyle volt a neve a nőnek és ő is egy bűnöző volt.\
Mí irónikus a sors ezekután együtt szegték a törvényeket. Ketten pár bankot is fosztottak ki és az innen szerzett pénzből akart viszajutni szülővárosába, mivel itt már túl sokáig időzött és kezdett szorulni a kapca. Mikor ezt megemlítette Szyle-nek ő örömöt mutatott.\
...és itt jött a bökkenő...\
Mikor el akart tűnni kiderült, hogy Szyle nem is annyira bűnöz, inkáb rendőr volt. Nem volt tiszta végül hogy találtak rá és épült be mellé a rendőr viszont a biztos az az volt, hogy el kell tűntetnie még a nyomát is Szyle nek külömben megtalálták volna újra. Így hát hibernálta képességével és eltűnt újból mint a kámfor. Visszatért Queens be és vett egy házat. Kicsit mondhatni megelégelte a sokéves menekülést a rendőrök elől és 22 évesen egy vállalkozást indított fedésnek.\
Megtudta, hogy huga 18 lett és neki is saját üzlete lett de jobbnak látta nem megismerkedi vele mondván: eddig is megvolt nélkölem, ezután is meglesz...\
A sok hajcihő és 5 évi utazgatás után ellátogatott az Angyal temetőbe ahol szüleik voltak eltemetve. Kicsit irracionálisan de belefuott a Suromi bűnszervezetbe és segítkezett nekik ezekután. Később nagyobb szereppel volt jelen a szervezetben.. Az egy év alatt amit már szülőhazájában töltött eléggé felpörögtek. Megismerkedett a Kakuna szervezettel is és miután a Suromin bosszút áltak egy lerombolt mutáns suliért átszegült a Kakunához és most itt tevékenykedik... Bár kitudja lehet újra eltűnt a városból...\
Megjegyzés: \
-Van egy hófehér macskája fekete tappancsokkal, egy laptop-ja és egy gördeszkálya. \
-Terry testvére.\
Képességek:\
Képes bármit megfagyasztani és a jeget, fagyot formálni. pl.: egy jégcsap alakú kardot teremteni a kezére de bármely testrészére képest ezt megcsinálni. Jókis védekezés... Hamar tüskeböki lehet belőle. Persze ez igen hideg jegek ezért sokáig nem tarthatja magán mert lefagyna az egész teste.\
Tovább bírja a fagypont alatti hőmm. mint egy átlag emgber képességemiatt.\
Képes egy kutya alakú \"fagydémont\" hoz létre amit irányítani is tud egy jégnyalábbal ami vagy a földön húzódik vagy a falon vagy föld alatt a lényeg, hogy amíg a keze és a \"kutyadémon\" között ez a jégnyaláb ép addig irányíthattya de amint megszakítja valami akár valaki elvégja a kutya darabokra törik szét.\
Egy max. 40 m2-es területet képes megfagyasztani (a talajt, falakat, rajta álló emberek/mutánsok lábát térdig). Ez a terület méretétől és az emberek számától függően változik. 5 személy és 40m2 esetén 20mp-et vesz igénybe. Kevesebbnél gyorsabb.\
Egy 5m magas és 10cm széles, 8m hosszú jégfalat képes emelni. ez persze időigényes és 10mp-be beletelik. Kissebbet term. gyorsabban készít el.\
Képes farkas alakú jégszobrokat alkotni amiket irányít. Ehhez a kezét a földre kell helyeznie. Ha a kezét a földre teszi onnan lehet tudni, hogy hol fog felbukkani a farkas, hogy egy jégcsík húódik a földön majd abból \"ugrik\" elő a farkas. Egyszerre max. két jégfarkast tud kreálni mivel csak két keze van. Ez 2-3 mp-et vesz igénybe. De ha a falat fogja meg akkor ugyan így működik minta földnél. más tárgyaknál nem működik (mint pl. kuka.)\
Képességéből fakadóan nulla fokot bocsájt ki a teste. Körülötte így könnyen megfagynak dolgok. Ezt letudja fogni mivel elég nehéz lenne úgy fürdeni például. De így egy kissebb medencébe belenyúlva megfagyaszthatja azt. Így akár eltudja hinteni azt a hitet is, hogy jár a vizen mert mindig megfagyasztja a talpa alatt a vizet. Ez viszont nagyon kimerítő, főleg ha mély a víz.\
Védőpáncélt tud alakítani testén ami lehet 1 cm vagy max. 5cm vastag. Ez őt nem akadályozza a mozgásban viszont ha vastagabb jégpáncélt akarna az erősen lekorlátozná már.\
Karján egy jégkardot tud kialakítani támadáshoz, másik kezén pedig egy palyzs szerű jégtömböt ami 10cm vastagságot is elérheti. Ez viszont már igen nagy sújjal rendelkezik ezért ezt megkell támasztania és nemigen tud vele rohangálni.\
Támadásra még sok féle képpen tudja használni az erejét mint : dárdát alakít ki, jéggolyót teremt és azt dobja ellenfele felé mintha hógolyó lenne (csak keményebb és fájdalmasabb). Ha elég párás a levegő akár tőle max. 10m ig jégdárdákat képes létrehozni a földtől . Ezek 1m hosszúak lehetnek. De jégesőt is tud létrehozni. Dez ezek előfeltétele a párás levegő vagy az eső.\
Szakértelmei: alkudás, fagyasztás, harc., a jég teljes ismerete.\
Kinézete:\
Part 14 / 12 - Page 2 Leona4ul3\
Adatlap:\
Név: Kurama Alusia\
Lakás/Létesítmény: Queens-ben\
NJK: -\
Foglalkozás: éppen amit parancsba ad neki a Kakuna\
Munkahely: Kakuna ha nevezhetjük munkahejnek\
Pénz: 1000$\
Bevétel/hét: 450$\
Eszközök: gördeszka, Laptop\
Felszerelés/fegyverek: -\
Mutáns szint:\
Vállalat: -\
Szövetség: Kakuna\
Törzshely, ahol megtalálható: házában, bajban, Angyal temetőbe a szülei sírjánál.\
Ismertebb szövetséges: kakuna,Tyrael, Cerebrate\
Ismertebb ellenség: aki nem a barátja\
Felhasznált kreditek: 2 (egy lakás New Yorkban)\
Fennmaradó kreditek: 2\
";0;1287608039;\N;\N;2434
65315;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Arra gondoltam írok egy listát az egy személy által felvehető rangoknak, amik ugye bizonyos hatalmat is jelentenek. Most számolom mik azok, szóljatok ha elírok valamit vagy kihagyok:\
Legfőbb Mágus\
- Zack\
Főnix\
- Sötét Azareus\
Szellemlovas\
- Michael Munroe\
Vasököl\
- Damien Kai\
SHIELD ezredes\
- nincs\
Buldózer (ha ez itt van akkor itt kéne lennie a mjolnirnek és a vihar istennek is?)\
- nincs\
Apokalipszis Lovasai\
- nincsenek\
New York Polgármestere\
- Tao\
Ősatya (all-father) Asgard főistene\
- Thor\
Atlantisz királya/Királynője\
- Lyron\
Embertelenek Királya/Királynője\
- Melissa\
Kéz shogun\
- ismeretlen\
Fekete Párduc (nem csak Wakanda királya, de a Párduc isten választott bajnoka)\
- nincs\
Mocsárlény\
- nincs\
Shi'ar császár/császárnő\
- Nem tom\
Skrull császár/császárnő\
- Passz... Mani?\
Galactus hírnőke\
- nincs\
Szerintem ezekre is lehetne majd kalandot kérni a játékosoknak,de úgy, hogy azzal valszeg meghalnak. Kétlem, hogy több milliárd skrull elfogadna egy embert vagy a Párduc isten igent mondana egy beképzelt amerikai tahóra.";0;1287614802;\N;\N;38
65339;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Ha elhamvadsz nem is kellenek választások Razz\
Te vagy a leggyengébb láncszem, lásd csak be.";0;1287686546;\N;\N;38
65320;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Modern Family\
II/5. rész: Unplugged\
Phil, Claire és a gyerekek úgy döntenek, versenyt rendeznek egymás között: amelyikük a legtovább bírja bármilyen elektronikus eszköz nélkül, az lesz a győztes…\
Part 14 / 12 - Page 2 101vq";0;1287645259;\N;\N;1190
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 12 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 12

Témanyitás by Cerebro Szomb. 12 Jan. 2013, 11:39

65321;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"A Skrull császárnő Veranke, a Shi’arok uralkodói pedig a Majestor és a Majestrix. A Kree Birodalomnak is van nyolc vezetője.";0;1287645439;\N;\N;38
65322;"Tao";145;"146.110.102.136";\N;"Felton kapcsolatai megkérdőjelezhetetlenek, néhány telefonhívás után gyakorlatilag ellenállás, ellenőrzés, vizsgálódás nélkül átengedek a határon minket, akár egy atomtöltet is lehetne a gépen, azt se vették volna észre, úgy tűnik, egy kicsit túl jóhiszemű a KOBRA. Persze nem hagynak minden figyelem nélkül minket, néhány gép kíséri az utunkat, de ez már szinte csak formaság. Miután leszállunk, Felton jelzi, hogy ne tanusítsunk ellenállást, így én is felteszem a kezem, mikor a katonák fegyvert fognak ránk. Végül pedig előbukkal Nazwisko is, és a hozzá méltó hatalmas arcával azt parancsolja, hogy ereszkedjünk térdre. Nos, Felton eddigi viselkedése szerint nem tanusítunk ellenállást, így várok egy-két másodpercet, és ha csak ez alatt nem érkezik parancs Feltontól, hogy ne tegyük, letérdelek. Nem mintha ez jelentene bármit is, mi itt nem éppen behódolunk, hanem a fegyveres őrsége ejt foglyul.\
Meglepően régimódi Irons ruhája, és az az egy szál pisztolytáska sem kelti nagy védelem jelét, ám arra épp elég, hogy jelezze, az elnök fél, mert bár több száz katona van jelen most is, mégis fegyvert tart magánál. Szinte biztos vagyok benne, hogy mutáns, ami pláne indokolatlanná teheti a pisztolytáskát meg a... Gránátokat? Gránátokat hord az oldalán az elnök? Ez nem politikus, ez terrorista.\
-Így, térdelve fogunk beszélni, vagy megengedi, hogy bemenjünk, Mr Nazw... Elnök úr?\
";0;1287648443;\N;\N;2305
65323;"Tao";145;"146.110.102.136";\N;"Apokalipszis lovasai Apokalipszis híján mondjuk logikus, hogy nincsenek, ha rajtam múlik nem is lesznek. Razz Galactus hírnökre elég szép kalandot lehetne írni, de 99%, hogy akkora mészárlás lenne az eredménye, amit senki nem él túl. A legtöbb ilyen rang akkora erővel jár, hogy biztos, hogy sokan próbálnák megszerezni, és emiatt sokan halnának bele, az meg nem szeretnénk, legalábbis szerintem, hacsak nem akarjuk, hogy a természetfelettiek megrohanják az oldalt. Razz SHIELD ezredes talán kivétel ez alól, de arra úgyis csak kinevezni lehet valakit, jelentkezni nem nagyon.";0;1287648916;\N;\N;38
65331;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"The Walking Dead\
I/1. rész: Days Gone Bye\
Amikor a rendőr Rick Grimest egy akció során meglövik, kórházba kerül, és amikor felébred hosszúra nyúlt kómájából, egy egészen más világ vár rá, mint amire emlékezett. Az utcákat élőhalott, húsra éhes zombik lepték el, és saját magán kívül egyetlen túlélő sincs közel s távol…\
Part 14 / 12 - Page 2 90033294";0;1287672756;\N;\N;1190
65332;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Van Legfőbb Értelem is természetesen. Itt van a többi Kree vezető Ronanen kívül:\
Ael-Dan és Dar-Ben\
Part 14 / 12 - Page 2 75915937\
Foulup\
Part 14 / 12 - Page 2 Foulup\
Morag\
Part 14 / 12 - Page 2 Morag\
Nenora\
Part 14 / 12 - Page 2 Nenora\
Phae-Dor\
Part 14 / 12 - Page 2 Phaedor\
Tus-Katt\
Part 14 / 12 - Page 2 Tuskatt\
Zarek\
Part 14 / 12 - Page 2 Zarekk";0;1287672888;\N;\N;38
65333;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Megnézném, amikor valaki bepróbálkozik arra, hogy elvegye ezeket a címeket. Very Happy";0;1287674749;\N;\N;38
65334;"Deadpool";3676;"85.66.183.126";\N;"[color=black]Egy lájtos kis mókán vagyunk túl és valaki aszondja, hogy a néma csaj szerint arra kell menni, vagy a süket szerint. Igazából az arra az valami fény a sötétben, de valahogy nem érzem alkalomhoz illőnek ezt a szép, költői...maszlagot. De lényeg a lényeg én meg is indulok. Előbb a mókás meló, majd szórakozásképp szétverek otthon egy flippert.Vagy nem, talán valami békésebb szórakozást is találhatnék. ~ Hobbi kertészkedés, állatkert látogatás vagy talán kurvázás?~ Ezek meg itt erkölcsi dilemma állítaná...nak? Na ne, rontják itt a morált. Most lőjem le?\
- Sokat perkálnak, de azért én inkább csinálnám a dolgom. Majd utána megint lecsaphatod te kis Jackie Chan... de most hadd kapja fel a csaj, ha már ezért perkálnak nekem, aztán mindenki megy amerre akar... - Mutogatok, artikulálok a maszk alatt, majd pár biztató lépéssel megindulok, hátha követ a csaj legalább vagy valami...";0;1287684088;\N;\N;1925
65335;"Max Evans";1217;"85.66.183.126";\N;"A csontvázak kövek ként merülnek el a vízben miután az óriás távozik, pár próbált még rajta maradni, de nem sikerült nekik se és sorra merülnek el a vízben a csapatból megmaradt harcosok. Először az óriás váltja ki jegyét a hullám sírba, majd utána megy az elf. Nincs elég erejük küzdeni. Ennek ellenére az idéző még sokéig próbálkozik, az óriás után úszik, de rövid időn belül őt is elnyelik a Mamora-tenger viharos hullámai és vérben forgó szemekkel nyeli el a tenger és ezzel elhullott az utolsó vezér hajó is Hel oldaláról.";0;1287684702;\N;\N;2408
65348;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Serena és Jared megvizsgálják az asztalon heverő könyveket. Jared a Festménytalányok címűben több híres festmény elemzését láthatja képekkel és valószínűleg a gyilkos saját kezűleg írt jegyzeteivel. Váltogatva írt ezt-azt németül és angolul a festmények alá, de semmi olyat, amin el lehet indulni.\
„Csodás műalkotás!”\
„Mennyire kifejező…”\
„Ez hiányzott nekünk mindig.”\
Ilyen és hasonló szövegek vannak a képeknél. A Marat halála és Ackerman képei is be vannak a könyvben – ezeket a gyilkos be is karikázta nagy, piros filccel, és Ackerman nevét mindenhol többször aláhúzta.\
A többi könyv közül talán a Mein Kampf a legrongyosabb, mert ezt lapozgathatta a legtöbbet a gyilkos. A művészettörténetről szóló könyvekben főleg a festményekről szóló fejezeteken látszik, hogy sokat olvasgatták, a Mark Ackerman, az őrült zseni című kiadásból meg több lapot ki is téptek. Megemlítik benne többször is Ackerman kedvesét, Vladana Nazwiskót, akinek a neve többször be van karikázva. A világtörténelmet taglaló könyvben főleg a II. világháborúról szóló részek vannak kikopva a sok lapozgatástól.\
[hr /]\
Nyomozás\
Tények:\
– a gyilkosságok kapcsolatban állnak Mark Ackerman festményeivel\
– Mark Ackerman XX. század eleji, angol származású festő volt, akit hosszabb ideig elmegyógyintézetben kezeltek\
– Ackerman szerelme az elmegyógyintézet egyik lengyel származású nővére, Vladana Nazwisko volt, akinek még Walter gyerekkorában is élt leszármazottja\
– Nazwisko egyik leszármazottjának gyermeke ma Kenneth Irons néven az Amerikai Egyesült Államok elnöke\
– az egyik festményen pontosan olyan fehér porcelánmaszk látható, mint amilyet a gyilkos hagyott hátra a legutóbbi gyilkosság helyszínén, és amilyet az egyik lakásán is találtak szép számmal\
– feltehetően maga a gyilkos többször is üzent eltorzított hangon Walter J. Kovacsnak, akivel rokonléleknek vallja magát\
– Jack Estacado szoros kapcsolatban áll az üggyel, és maga is hosszú ideje foglalkozik vele Ghost álnéven a Venom-szimbiontával, aki magába szívta Anti-Grendel és Dexter Crichton egyes emlékeit\
– a gyilkos egy ideig Bronxban, a Pokol Konyhájában lakott\
– a nyomozást vezető David Felton saját kezűleg, minél kevesebb résztvevővel akar pontot tenni az ügy végére\
Feltételezések:\
– a tettes mutáns vagy különleges erőkkel bíró ember\
– az ügy összefüggésbe hozható a Szentélyben történt gyilkossággal (Vito Cornelius atya meggyilkolása)\
– Dexter Crichton és Anti-Grendel valamilyen módon kapcsolatban állnak a gyilkossal, talán ők maguk azok\
Gyanúsítottak:\
– a stúdió dolgozói\
– minden ismert mutáns és különleges erőkkel bíró ember\
– Dexter Crichton / Anti-Grendel\
– Walter J. Kovacs ismeretségi köre\
Bizonyítékok, nyomok:\
– egy fénykép egy nőt ábrázoló festményről, amely egy Mark Ackerman nevű XX. századi festő munkája\
– Mark Ackerman összes festménye és életrajza\
– kloroformos rongy\
– Vito Cornelius atya gyilkosságának helyszínén talált nyomok\
– a stúdióban talált fénykép hátoldalán látható vörös foltok vagy elkenődések, amelyeket számítógéppel szerkesztett és nyomtatott a gyilkos\
– Jack Estacado öltözőjének tartalma\
– a fehér porcelánmaszkok\
– a Walternek küldött üzenetek\
– a Marat halála című festmény\
– a gyilkos lakásán talált könyvek és nyomok Bronxban, köztük maszkok, gyilkos fegyverek és egy vérrel rajzolt horogkereszt
";0;1287688286;\N;\N;2430
65349;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Bard Nézi Zyrot. Könnyű lenne. Egy vágás kell kicsit megsebzi a kölyköt és utána megy tovább. Ahogy az anyja tenné... Mondja magában a férfi és kényerűen félre áll, hogy hagyja a fiút elesni. Feladja a támadást, de azonnal közé és a skrull közé kerül, hogy ne tudja jobban bántani.\
- Az vagy.\
Mondja ítélkezőn az asgardi, de támad csak vár. ha mások támadnak akkor szú egyetlen egyszer pontosan ahova a skrull zuhanna addig is egy helyben marad.
\
- Ronda állú!\
Mondja mérgesen hátul madárijesztő és a skrull tüdejébe ködöt teremt, fulladásra kényszerítve őt. Nem tud téveszteni, a párás levegőt sűrűn gyűjti a mellkasba. Közben fut a skrull felé, de amikor már majdnem tudna támadni egyszerűen elugrik felette a falhoz így hagyva teret a többieknek és megzavarva a zöld lényt még jobban. Közben énekelgetve nevet.\
- Mi a kedvenc színed?
";0;1287688489;\N;\N;2349
65350;"Jack Osterman";166;"80.98.176.234";\N;"Igen… Serenát nem kell félteni. Már a fiatalabb is jóval erősebb, mint én valaha leszek…\
Na, látod, ebben egyetértünk. Még az a sírós kiscsaj is tökösebb nálad.\
Hajh…\
Hm. Miközben Serenáék keresgetnek, a nőre nézek.\
- Serena… Van nálad mobil? Ha esetleg segítség kell, szerintem Waltot bármikor hívhatod, vagy írhatsz is neki. Említetted, hogy neked is elküldte a festmény képét. Biztos szívesen segít abban, amiben én nem tudok.";0;1287688599;\N;\N;2430
65351;"Deadpool";3676;"85.66.183.126";\N;"Nagy a dzsumbuj, szinte alig látok át a tini sunákon és a többi szerencsétlenen. Mintha csak a felvételi listákhoz tömörülnének, csak ahhoz nincs megfelelő hasonlatom az előre futók mit csinálnak. Lényegtelen is, nem tökölhetek, nem tudom mire képes ez a csürhe. Szóval én is neki futok az ajtófélfának (vagy minek hívják itt) ugrok, kicsit még kézzel is rásegítek az irányításra, miközben befelé visz a lendület. Nem túl szabály szerű az akcióm. De ezek után innen ugrok el be a terembe és a levegőben a pisztolyt tartó kezébe próbálom hajítani a késem az alaknak. Olyan gyorsan, hogy az előre támadóknak ne legyen akadály a fegyver, ezek után bukfencben landolok és ha nem felém tér ki a zöld akkor, csak visszaegyenesedek, hogy már az eredményt lássam. Ellenkező esetben kitérek esetleges támadás elől egy lépéssel vagy ha nem engem céloz még guggolásból söpröm ki a lábát.";0;1287689197;\N;\N;2349
65352;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"[quote=Quentine Constantine]Bal kezemben a reszelő, jobb kezemben a kéz[/quote]";0;1287689546;\N;\N;389
65353;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Lehet, hogy nem hangsúlyoztam eléggé, mit is éreztem, mikor egy körömreszelőt adtál. Engedd meg, hogy javítsak ezen! Legközelebbi fórumtalálkozón imdákozz, hogy ne legyen körömreszelő a közelben!";0;1287690307;\N;\N;389
65354;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Mojo látja a lányt távozni és nevetgélni kezd.\
- Már nézettségi rekordot döntöttünk!\
Mondja örömteien.\
- Kilences játékos: Jake Wolf. A női nézők kedvence! Válassz táskát.\
Danse a papírt bökdösi mire a szőke hajú fiatal fiú letolta a fejéről az újságot. Szőkei szemeivel fáradtan nézett a lányra.
\
Táskák kilőve:\
01: Tao\
02: Max\
06: Bill\
07: Thorhalla\
10: James\
13: +játékos\
16: Astrid\
17: Miller\
30: Constantine";0;1287691361;\N;\N;2428
65357;"Daniel Wolf";487;"81.183.162.35";\N;"Most meg kéne ezen lepődnöm? Szigókon a legszarabb tételeket húzom ki, akkor majd pont itt választok bele a legtutibb csomagba mi? Razz Különben én egy fogpiszkálóra számoltam, amilyen mázli van:P";0;1287692189;\N;\N;389
65358;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Amerikai megjelenések - 2010. október\
The Stand: Hardcases #4\
Írta: Stephen King nyomán Roberto Aguirre-Sacasa\
Ceruzarajz: Mike Perkins\
Borítórajz: Tomm Coker
\
Boulder egyik házában, zárt ajtók mögött, hét túlélő gyűlést tart. A tervük: megmenteni egy járvány által sújtott országot és saját magukat a sötét férfitól. De mintha valami hiányozna… Például Harold Lauder, aki a bosszújára készül… vagy Abagail anyó, akinek megrendült a hite, és szembe kell néznie saját személyes démonaival… Imádkozzatok, kedves olvasók, mert közeleg a végső leszámolás!\
Part 14 / 12 - Page 2 28108712";0;1287692255;\N;\N;1181
65359;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Nyelek egy nagyot, de szerencsére úgy tűnik, nem nagyon vett tudomást az elnök a majdhogynem elszólásomról. Felton pillantását is érzem magamon, de nem viszonzom, az csak még árulkodóbb lenne. Kis közjáték után, mely során kiderül, hogy a pilóta Nazwisko embere, végül az elnök befelé indul az épületbe, és flegmán jelzi, hogy mi is tartsunk vele, bár inkább engedély megadása ez, mint felkérés.\
Felállok a földről, és követem Feltont, a fegyveres katonák jelenléte kissé feszélyez, általában a fegyveresek egyenruhában az én oldalamon állnak, nem szolgáltam még háborúban. Lényeg a lényeg, Felton mögött megyek, és azon gondolkodom, vajon, miért nem motoztak meg, vagy vették el eddig a fegyvereinket, csak reménykedem benne, hogy nem minden okkal van ekkora arca Nazwiskonak. Egyelőre úgy döntök, a háttérben maradok, Felton és Irons majd elbeszélgetnek, ők vannak itt nagyjából hasonló rangban, én nem igazán rúgok labdába Ironsnál, aki ezt kellően ki is mutatja majd, azt hiszem. Ha kérdeznek, válaszolok legjobb tudomásom szerint, de igyekszem nem belekotyogni a dolgokba.\
";0;1287692878;1287692922;"Tao";2305
65367;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Office\
VII/5. rész: The Sting\
A Dunder Mifflin egyik ügyfelét elhalássza egy rivális cég értékesítője, Danny, ezért Michael úgy dönt, mindenáron megtudja, milyen taktikát használ a férfi…\
Part 14 / 12 - Page 2 95932559";0;1287739986;\N;\N;1190
65377;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Ez a bombás történet elég rosszul hangzik, lehet, hogy Leanek és Tyr-Xornak volt igaza, mikor szép szóval akarták meggyőzni a roboribit. Sha-Lennre nézek, aztán a skrullra, akit a hasonmásom még mindig sakkban tart a puskával.\
-Jól van, az előtérben megvárunk titeket a skrullal együtt. Ti csak beszélgessetek. Nők...\
Ezzel elindulok az ajtóhoz, a másik énem pedig a skrullt kíséri arrafelé. Ez az egész hely kész őrület, ki épít egy kibernetikus ribancba bombát? Ez a fickó nem paranoiás, ez már pszichopata!\
-Na jól van, addig te is mesélhetnél arról, hogy ki is bérelt fel, és mit tudsz erről a rejtőzködő alakról. Elég gazdag pali lehet, ha négy fickóval őrizteti a robotját - fejtem ki a skrullnak. Láthatóan ő sem kedveli a helyzetet, a robotra is elég dühös volt, és azt hiszem, nem csak azért, mert előtte átlőttem a karját. Nem hinném, hogy dalolni fog, de ki tudja, talán megered a nyelve, mert életben akar maradni.\
";0;1287744644;\N;\N;2397
65378;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Ó, hogy az asgardi mindenségét, ebbe aztán szorult erő. Ahogy megrántja a könyökömet, érzem, ahogy meghúzódnak az izületek benne. A reszelőt még bele tudom mélyeszteni a lábába, de azt se pont úgy, ahogy terveztem, aztán már borulunk is lefelé a lépcsőn. Mire leérkezünk, rendesen összeverem magam, és nagyot puffanok. Na basszus, ideje felkelni, mert ez a csaj nem viccel. Gondolom nagyjából egy helyre estünk, így továbbra is az a célom, hogy bal kezemmel megérinthessem. Szóval ez lenne a célom, ha végre sikerül: \"Az idő számomra megállni látszik, ahogy elárasztom a tudatát az apja halálának fájdalmával, de ez még csak a kezdet, úgy tűnik, egy katonával van dolgom, mert reeengeteg fizikai sérülésről és fájdalomról van itt emlék, amiket felidézve olyan sokkot okozhatok, amit egy hónapig emlegetne. Kiválasztok egy komolyabb sérülést is, amit megpróbálok olyan intenzívvé tenni, hogy újra jelentkezzen a fajntomfájdalom is, valóssá nem teszem, az túl sokat venne ki belőlem, és még nagyon az elején vagyunk.\" Ha sikerül. És ha sikerül, akkor le is szúrom, de a jobb kezem eléggé fáj még, ráadásul a lépcsőn leesés sem tett túl jót neki, így a bal kezembe veszem át a kést, vagy veszem fel a földről, ha közben elejtetem, és remélem, hogy megtudom most szúrni az asgardit valami fontosabb pontján. Az már látszik, hogy nem védett a fizikai támadásoktól, így akár a torkát, akár a szívét, akár a korábban említett fülönszúrást is megpróbálhatom, azt választom, amelyik jobban kézre/késre esik, és ahol épp kevésbé védekezik.";0;1287745480;\N;\N;2429
65379;"Thorhalla";957;"195.184.14.97";\N;"F8\
A vacsorát feltette és az pedig melegedni kellett. Ez nem volt az erőssége, mármint a főzés, de azért egy konzervet még képes volt saját maga is megcsinálni. Soha sem volt rá szüksége, általában Olaf főzött, vagy pedig étteremben ebédeltek, amióta a PP-nél vannak, ott pedig rendes konyhai személyzet készítette a rendelt ételt, mintha csak étteremben lettek volna. Így még Stephanie-nak sem kellett ezzel fáradnia, sem pedig Olaf-nak. A nejére gondolt, aki a lányukkal volt terhes. Minden áron haza akart jutni, nem akarta, hogy a szeretett nőnek egyedül kelljen a gyermeküket felnevelni. Előszedte a bazooka-t és az egyik rakétát beletette a fegyver csőbe, legalább ez meglegyen, ha használnia kell majd, ha valaki rátör. Addig is várta pihenve, hogy a vacsorája elkészüljön.
\
D6\
A „ruha” elkészült, mit igazából jóindulattal sem tudtam volna annak nevezni, maximum rongynak, de most csak a használhatóság volt a lényeg. A térdig érő hajzuhatagom úgyis mindent eltakar, ha szükség van rá. Körbenéztem a helyen, akkor azt hiszem, hogy még egyetlen egy dolog hátra volt, hogy biztonságossá tegyem ezt a helyet, amíg itt vagyok. Utána pedig lesz egy-két kellemetlen meglepetése annak, aki idejön. A központi házat igyekeztem bevédeni, a bejárati ajtók elé végig faltól falig félkörben nekiláttam rúnákat rajzolni, tűzrúnákat a homokba, aki belelép, vagy megtöri ezeket, akkor a némelyik rúna felrobban, némelyikből pedig alulról tűzkitörés jön létre, ami megsüti és megöli a halandókat. Az összes bejárat elé igyekeztem ilyeneket felrajzolni, ahogyan számoltam négy-öt ilyen mágikus kör kell minden egyes ajtó elé. És majd egy-egyet még a falon levő ablaknyílások alá is pontosan. Egy ideig el fog tartani, de legalább kellemetlen meglepetéseket kapnak a halandó korcsok.\
Halla frissen elkészült „ruhája”:\
http://fc04.deviantart.net/fs70/f/2010/104/3/6/__Wild_elf_by_MitchFoust.jpg";0;1287745776;\N;\N;2429
65380;"Danse Cadavérique";7148;"91.82.64.4";\N;"... hihi milyen az a szőke szem? Very Happy...";0;1287747707;\N;\N;2425
65381;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Pillanatkép a Projekt: Pegazus-tól Very Happy\
Part 14 / 12 - Page 2 Thor_thursday_18_by_ericdimension-d3184ou";0;1287751288;\N;\N;14
65382;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Kinéztem az ablakon, mikor a fiú is megtette. Borús ég fogadott odakint, még vihar is tombolt, de ez nem a férjuram, vagy „nővérem” vihara volt. Nem egy viharisten vagy istennő okozta. Újabb oly vihar New York felett, mit nem olyan okozott, kinek kellett volna. Úgy tűnt, hogy ez már megszokott idelent a halandók között. Szóval a Kéz támadott, a Bosszú Angyalai is összecsaptak velük annak idején, mikor a VIHAR volt, ezt Einar mesélte. De utána eltűntek, nem lehetett hallani róluk. Ám most hirtelen előkerültek, ügyesen ügyködtek a háttérben, hogy ily hatalmat össze tudtak szedni anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna. Valami nagyon nem volt rendben Midgardon. Túlságosan sokat voltam távol Malekith hibájából, mi részben persze a sajátom volt. Az a sötét elf jócskán megkeserli a következő találkozásunkat, menjek Svartalfheimbe, hol holtak lehetnek, de mire odaérek ő nincs sehol. A nyomorultja! De visszatérve a Kéz kérdésére, hamar megvolt, hogy mit is hallottam róluk, még Tao drágám asszonyának elméjéből is.\
< - Matsumoto és Vészmanó – vicsorogtam. – Tudtam, s éreztem, hogy valamikor még lesz gondom velük. A polgármesterek asszonyának elméjéből tudom, hogy kik ők, de a csatabolygóról is ismerem a párost. >\
Einar-ral igen ütős csapatot alkottak. A fiúra néztem ridegen, mikor nekiállt kioktatni. De hogy ne lássa az arcomon ezt újra az ég felé néztem. Csupán a logikus magyarázatot kerestem, hiszen a nővérem küldött, ezen a helyen volt a gyermek, s itt halt meg más világ Thor-a a mágiám által. A Bolygófaló hírnöke, Midgard védtelen, s igen sok holt volt ezen a világon, hála a tettemnek. Teljesen értelemszerű, hogy arra gondolok, hogy atyám készül itt is ügyködni s nem pedig valami más hatalom. Ha az atyám feltámsztana mindenkit, ki ezen a porfészken hullott el igen hamar vége lenne a világnak.\
< - Tudok róla, hogy léteznek más hatalmak is! – feleltem ingerülten. – Lásd be, azok után, hogy a másolatai leölésével visszaadtam neki a hatalmát, s ő elsöprő háborút indított a Kilenc Világ ellen – néztem a kisfiúra. – Az első gondolatom az, hogy neki te kellesz, hisz minden másolatát, sőt a másik világbeli énjeit, és Amora-t is magába olvasztotta. Így bármiféle hatalom közül ő az, kitől a legjobban féltelek. >\
Nem vártam, hogy megértse mire akartam célozni ezzel, hisz még fiatal volt, lehetséges, hogy egy megváltó s ki mindenkibe belelát, de attól nem volt semennyi tapasztalata. Nem látta, hogy mi zajlik odahaza a Kilenc Világban, nem élte át személyesen, s bármit is állított, akkor is csak gyermek volt. Mikor elakadt a hangja teljesen ösztönösen kaptam a kardomat magam elé és helyezkedtem támadóállásba. Én is pontosan megéreztem, hogy megérkeztek, ehhez nem kellettek a szavai. Gúnyos mosolyra húztam az ajkaimat. Még nem láttam nála félelmesebb ellenfelet életem során. Még fivéremtől, Jörmungandtól sem költözött oly hatalmas félelem szívembe, mint atyámtól. s ez is csak attól volt, hogy a Ragnarök fenyegetett minket. A Bolygófaló, Thanos? Nem, egyiktől sem féltem, csak atyámtól.\
< - Majd meglátjuk – feleltem gúnyosan. – Nem láttam még oly félelmetes ellenfelet, mint ő. Bár minden bizonnyal ez csak nézőpont kérdése. >\
De pillanatok voltak csupán hátra, hogy megtudjuk, hogy kivel is állunk szemben. Magam mögé tereltem Kaneda-t, és védekező állást vettem fel előtte. Koncentrálni kezdtem, hogy összegyűjtsem az erőimet s megfeszülten figyeltem a bejárati ajtót s az ablakot, hogy mikor is fog belépni, ki a gyermekért jött s én pedig szinte azonnal támadhassam majd azt.\
Fegyver: Skymningen\
Mágia: 50 egység\
Aktív mágiák: - \
Passzív mágia: -";0;1287754195;\N;\N;2174
65383;"Ka'rem";6943;"89.148.88.240";\N;"A robot kiborul és mindenféle bombáról hadovál. Úristen de unom már. Bár eltűnhetnék erről az elcseszett bolygóról, lehet, hogy életem legrosszabb ötlete volt idejönni. Ekkor az imént rám lövő alak és az ikertestvére, vagy mit tudom én kikísérnek az előtérbe. Közben kérdezősködik.\
- Nagyon jó kérdéseid vannak, de ha nem tudok rájuk válaszolni. Nem is tudom, hogy ki az aki fizet nekem, de fizet, legalábbis fizetett. Mert az tuti, hogy ki vagyok rúgva. De, nem is baj, utálom, ha nem tudom, hogy ki a megbízóm. mit gondolsz, miért álltam egyáltalán szóba veletek? Főleg egy büdös Kreevel, egyértelműen abba akartam már hagyni ezt. Most meg nagyon örülnék ha visszaadnád a puskámat Kree. Főleg miután lefejeltél, amikor csak a három idióta társamat akartam darabokra lőni.\
Mondom mindkettejüknek majd a Kree szemébe nézek, és melegen ajánlom, hogy visszaadja a fegyveremet.";0;1287765024;\N;\N;2397
65384;"Insane";228;"89.148.88.240";\N;"Serena mostanában igazán egyetértő, pedig általában csak megnyugtat, hogy \"Nyugi Jared, majd kapsz csokit\". Bár, ha jobban belegondolok igencsak jól jönne most egy kis csoki. Na mindegy. A nyomozás megakadt, és valami Waltert akarunk felhívni, hátha ő tud segíteni. Komolyan mondom, mint valami szappanopera.\
- Ne felejtsd el megkérdezni tőle, hogy megvan-e neki a Charlie és a csokigyár!\
Mondom Serenának majd kilógatom a nyelvem és úgy figyelem a telefont az asztalon. Egy csepp nyál is lecsöppen a földre a nagy koncentrálásban.
";0;1287765392;\N;\N;2430
65385;"Max Evans";1217;"85.66.183.126";\N;"Mire az úthoz érek a táska már a hátamon van, pontosabban jobb vállamra nehezedik annak súlya, míg balomban fogom a kis fegyverem és az ahhoz tartozó póttár az övem mellé van betéve azzal egy vonalban. Így szinte eszemben sincs, hogy nekem olyanom is van. Az uzi is már egész természetes számomra, ha nem is tudnám elképzelni, hogy ezzel egy ember életét oltsam ki. Ez még remélem a jövő zenéje. Nem halottam a közelbe mozgást, de ahogy nekem vannak képességeim úgy másoknak is lehetnek. Az érdekes, hogy félelmem nem a halálnál összpontosul, nem is igazán érzem olyan igazi rettegés mértékében félelmet. Félek egyszerű érzelmektől, hogy mit művel velem ez a sok kétely, ha nem sikerül elnyomnom... Skizofrénia? Vagy ha ki kell nyírnom itt valaki, sikerül és bár önvédelemből teszem tényleg olyan hatással van-e az emberre, mint azt mondják. Érdekes gondolatok... ~vajon mik az esélyeim? Vannak? Végülis...~ A fegyveremre tekintek az út mellett állva. Átkattintom rajta a pöcköt ami azért felel, hogy ki legyen biztosítva...~ Fő az optimizmus vagy csinálom ahogy eddig bevált.Telibe szarom és valahogy kimászok a szarból... csak stílusosan egy robbanással a sarkamban, amire nem nézek vissza ellenben a kamerába nézek és távozok a saját külön bejáratú univerzumomba...\"Apád f@szát ekkora ültetvény?\" Jaaa...~ Közben már az úton tartok már az eddigi irányhoz képest keletre(E4felé). Meglepően nyugodt vagyok a gondolataimmal...~ Nem tudnék elvezetni egy egész univerzumot... miről beszélek? Egy háztartás is feladná a leckét...akarom mondani kecót vagy mi... nehogy má... az...~ Megállok vissza nézek az úton, majd magam elé, miket lehet erre látni, ha már helyben vagyok.";0;1287769237;\N;\N;2429
65386;"Yvette";188;"89.223.145.117";\N;"Betegesen sárga Smile";0;1287770441;\N;\N;2425
65389;"Yvette";188;"89.223.240.196";\N;"A másik zombi lelépett, nem baj, őt úgyse lehetett befolyásolni. Yvette megvakargatja a mocskos kis macsek füle tövét, sajnos kezdi túlzottan megszeretni, ami felettébb kellemetlen, mert ellenfele lesz, közben ismét Tyler mellé sodródik. \
- Még megteheted. De ha kihív... vége a dalnak, már nem tehetsz semmit, elúszik az a finom falat. Esetleg akkor még a közelébe kerülhetsz, de aztán kész... elszalasztottad. Ami kár lenne... látom, hogy megveszel az éhségtől... \
Susog Tylernek, de figyel rá, hogy mindig kartávolságon kívül legyen.";0;1287772179;\N;\N;2428
65390;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"A gyermek csak nézte a mérges nőt majd annak a háta mögött egy hang megszólalt:\
- Loki csak egy gyermek az apja kardjával.\
A hang olyan mintha visszhangzana, morog és dübörög. Hihetetlenül kaotikus. A nő megfordulva meglátja az alakot.\
Part 14 / 12 - Page 2 1349790-mikaboshi\
- Thorhalla, ő Amatsu-Mikaboshi.\
Halla érzi benne Rémálom és Loki káoszos hatalmát. Azt az örök változó zavart, amit okoz a jelenléte, de nála van valami más. Valami pokoli. Gonosz. Nem pártatlan, nem egy játékos, nyers tiszta gonoszság.
\
- Állj félre, a gyermekért jöttem.";0;1287773071;\N;\N;2174
65391;"Max Evans";1217;"85.66.183.126";\N;"Még mindig a Low Rider szól a kis világomban, amit valami furcsán alakít. Elkezd közeledni a kép és érzem, mintha már nem taposnám képzeletem világát, a képben vagyok és már nem a palotában. Egy templommal állok(?) és furcsa környezetet kap. Egy szigorú arcú bula rázza a seggét huszadmagával. Zavarják az összképet. Ahogy a koppanások is amiket egy összetintázott fejű alak koppanása produkál. A két kezem kinyújtott hüvely és mutató ujjal teszem egymás mellé, hogy képkeretet formázzanak. Ezen keresztül szemlélek a templom különböző pontjait, keresve stílusi sajátosságokat vagy akármit ami megkülönbözteti egy templomtól egy szirten. A kezem közben a hatás kedvéért fényképezővé válik, illetve ahelyett, hogy keresztben tartanám kezeim, most kamerát fogok, de ugyanaz a látvány kb, kivéve egy zöldes árnyalatot, amit a régi gép lencséje ad. Közben eszembe jut a maszkos férfiról és a templomról egy hely ahol álmomban jártam, ott volt Ms. Davidson is és valami rengeteg sok angyal, az egyik még Neoba is átment. Megtörte a matrixot meg minden és miután abba hagyta a gyilkossági kísérleteket ő lett a nap hőse... fura egy álom volt és zavaróan valóságosnak éreztem. De aztán kétes körülmények között egy sziklán ébredtem ismét Vadföldön egy kék szőrmók mellett. Azóta kísértenek ezek a képek... Pff. Ki lehet a fűszoknyás nőszemély?";0;1287775682;\N;\N;985
65392;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Serena telefonja párszor kicsöng, majd Walter ismerős hangja szólal meg a vonal másik végéről.\
- Igen? Halló? Te vagy… az, Serena? Jól… vagytok?\
[hr /]\
Nyomozás\
Tények:\
– a gyilkosságok kapcsolatban állnak Mark Ackerman festményeivel\
– Mark Ackerman XX. század eleji, angol származású festő volt, akit hosszabb ideig elmegyógyintézetben kezeltek\
– Ackerman szerelme az elmegyógyintézet egyik lengyel származású nővére, Vladana Nazwisko volt, akinek még Walter gyerekkorában is élt leszármazottja\
– Nazwisko egyik leszármazottjának gyermeke ma Kenneth Irons néven az Amerikai Egyesült Államok elnöke\
– az egyik festményen pontosan olyan fehér porcelánmaszk látható, mint amilyet a gyilkos hagyott hátra a legutóbbi gyilkosság helyszínén, és amilyet az egyik lakásán is találtak szép számmal\
– feltehetően maga a gyilkos többször is üzent eltorzított hangon Walter J. Kovacsnak, akivel rokonléleknek vallja magát\
– Jack Estacado szoros kapcsolatban áll az üggyel, és maga is hosszú ideje foglalkozik vele Ghost álnéven a Venom-szimbiontával, aki magába szívta Anti-Grendel és Dexter Crichton egyes emlékeit\
– a gyilkos egy ideig Bronxban, a Pokol Konyhájában lakott\
– a nyomozást vezető David Felton saját kezűleg, minél kevesebb résztvevővel akar pontot tenni az ügy végére\
Feltételezések:\
– a tettes mutáns vagy különleges erőkkel bíró ember\
– az ügy összefüggésbe hozható a Szentélyben történt gyilkossággal (Vito Cornelius atya meggyilkolása)\
– Dexter Crichton és Anti-Grendel valamilyen módon kapcsolatban állnak a gyilkossal, talán ők maguk azok\
Gyanúsítottak:\
– a stúdió dolgozói\
– minden ismert mutáns és különleges erőkkel bíró ember\
– Dexter Crichton / Anti-Grendel\
– Walter J. Kovacs ismeretségi köre\
Bizonyítékok, nyomok:\
– egy fénykép egy nőt ábrázoló festményről, amely egy Mark Ackerman nevű XX. századi festő munkája\
– Mark Ackerman összes festménye és életrajza\
– kloroformos rongy\
– Vito Cornelius atya gyilkosságának helyszínén talált nyomok\
– a stúdióban talált fénykép hátoldalán látható vörös foltok vagy elkenődések, amelyeket számítógéppel szerkesztett és nyomtatott a gyilkos\
– Jack Estacado öltözőjének tartalma\
– a fehér porcelánmaszkok\
– a Walternek küldött üzenetek\
– a Marat halála című festmény\
– a gyilkos lakásán talált könyvek és nyomok Bronxban, köztük maszkok, gyilkos fegyverek és egy vérrel rajzolt horogkereszt
";0;1287778201;\N;\N;2430
65393;"Jack Osterman";166;"80.98.176.234";\N;"Serena máris tárcsázza Waltot, én pedig csak figyelek és várok. Közben Rachel mintha kicsit sokkos állapotba került volna… \
Gyorsan odalépek hozzá, és alátolok egy széket.\
- Rachel? Minden rendben? Hozzak egy pohár vizet?\
Igen, annyi talán még neked is menne, kölyök.\
Komolyan kezdesz az agyamra menni…";0;1287778436;\N;\N;2430
65406;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Senki többet, harmadszor?\
Akkor eddig:\
Bruce Caulfield\
Jonathan Miller\
Stephanie Lyesmith\
Ian Nottingham";0;1287833538;\N;\N;2431
65409;"Yvette";188;"94.21.28.251";\N;"Kiderült, h hétfőre le kell adnom Gödöllő teljes térképének bedigitalizált változatát... mindezt úgy, hogy a rendszer a leadási idő előtt 10-12 órával behal. Szóóóval, nem leszek itt a hétvégén, amíg nincs kész ez a vacak. Sorry.";0;1287851549;\N;\N;178
65410;"Ian Parr";1719;"188.36.10.53";\N;"A lény elejti Deathlokot, aki meg is semmisíti az erősítőt. A tervem bevált, bár nem tartalmazta azt, hogy hogyan éljük túl mindezt. A hirtelen felszabadult adrenalin hatására eluralkodik rajtam a vírus, ezért egy pillanatra elvesztem az eszemet. Mire feleszmélek, már a lény hatalmas kezében vagyok a kiborggal együtt. Úgy tűnik, a kapálózás teljesen hasztalan. Szerencsére a kardom még megvan. de esélyem sincs most kihúzni a hüvelyéből. Johanne hirtelen elszalad, be abba a terembe, ahol én korábban jártam. Tényleg, ott is volt egy búra, amiben nem tudom, mi van. Bár ha minden igaz, akkor a Kaptártudatnak kéne benne lennie, ami leállítaná ezt a szörnyet is, legalábbis remélem. Megpróbálok kapálózni, és meg megrúgom a szörnyet, továbbá több darab is leválik a páncélomból, amik éles dárdákként fúródnak az oldalába, remélem, ettől elenged, és csatlakozhatok a nőhöz. Közben figyelem Deathlokot is, nem szeretném, hogy meghaljon.";0;1287856087;\N;\N;2414
65414;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Johanne beért a helységbe, ahol meglátta a számítógépet és a búrát is. A búra a legnagyobb sajnálatára nem rejtett semmilyen repedést sem, így fogalma sem volt, hogy mi lehet ebben a búrában, noha a telepatikus erők miatt úgy gondolta, hogy abban lehet a Kaptártudat. Azonban a legnagyobb sajnálatára a ballonkabátos megállt az ajtóban, amikor meglátta a helyzetet idebenn. Mintha emlékezett volna, hiba volt nem feltételeznie az intelligenciát tőle. A számítógépben két menüpont volt. A második jelenleg nem érdekelte, csak az első. Vészleállás. Remélte, hogy valami Windows telepítőhöz fog hasonlítani a beindítása ennek és akkor egyszerű lenne megtenni. Gyorsan rátenyerelt a számítógép billentyűzetére, hogy bejöjjön a menüpont. A ballonkabátos rém pedig ekkor kezdte bedobálni a társait. Felfogni úgysem tudta volna őket, mert fizikailag gyenge ehhez és nincs telekinetikája sem, így igyekezett lebukni valami mögé, vagy félreugrani, hogy a két társa ne ütközzön neki, majd utána még próbált a monitorra nézni, hogy mi is jött be a belépés után.";0;1287857464;\N;\N;2414
65415;"Damian";5333;"188.36.10.53";\N;"Az utunk meglepően zökkenőmentes. Mindenesetre Felton komoly befolyással rendelkezhet. Hamarosan meg is érkezünk, és szinte rögtön szembetaláljuk magunkat az elnökkel. Érdekes, még élőben nem láttam. Azt hittem, magasabb. Mikor megkér, hogy térdeljünk le, én egy kicsit meghúzom a számít, de ezután Felton a földre ránt, így esélyem sincs ellenállni. Majd végigvezet az egész épületen, én meg csak ámulok. Tényleg szép ez a hely, lehet, hogy ez a KOBRA annyira nem is rossz, végül is nekem eddig nem volt rá panaszom, jól elvoltam az országban. Hamarosan megérkezünk az ovális iroda kópiájába, ahol helyet foglalunk. Irons kiküldi a katonákat. Hm, ez még jól jöhet. Ám ekkor előbújik belőle az idegbeteg.\
- Nyugodjon meg elnök úr! A nyomozás során kiderült az ön igazi kiléte. Erről nem tehet Finnigan nyomozó úr.\
Nem hinném, de talán felém egy kicsivel normálisabb lesz, mivel, hogy itteni lakos vagyok. Attól nem félek, hogy megsebesít, bár egy fejlövést nem nagyon élnék túl.
";0;1287857912;\N;\N;2305
65416;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"A Marmora tengeri csata véget ért, és kivételesen Asgard nyert. Éppen ezért lesz még egy csata Nidavellir-ben, a törpök tárnáiban. A napokban kikerül majd ahhoz is a lista, hogy ki miket vehet oda.";0;1287864745;\N;\N;2282
65434;"Shadow";715;"81.183.162.35";\N;"Újabb lövést kapok, ami újabb vonyítás és fájdalom kísér, majd a mondókám. Mikor közülik, hogy akkor megölnek, akkor a nőre, s fegyverre nézek. Nem boldogít a tudat, hogy hisznek nekem. Tudom, hogy végem, most tényleg, így sebemmel nem nagyon törődve próbálok felállni. Itt döglök meg ezen a nyanvadt helyen, eme hülye világban. Senki se fog megsiratni, sőt Lorna még boldog is lesz. Teljesül az akarata. Figyelem, ahogy a nő a fegyvert elkezdi felemelni.\
- A bolygón van a város valamelyik tenger mélyén, ha igaz a mese, amit tegnap hallottunk. De ez gondolom nem nagy segítség egy olyan bolygón, aminek nagy része víz. - sziszegem, majd várom az események elkerülhetetlen befejezését, azaz a lövést.";0;1287931856;\N;\N;2349
65444;"Jack Osterman";166;"80.98.176.234";\N;"Amikor Walt engem említ, elmosolyodom… Mindig másokért aggódik az öreg Walt. Jellemző. Odakiabálok a telefonba.\
- Ne aggódj, Walt, megvagyok, és nem kattantam be – egyelőre!\
Közben, úgy látom, Rachel is kezd jobban lenni…\
Hallottad ezt?\
Hm? Mit?\
Ezt a… kattanást, vagy mit! Nemcsak hülye, de süket is vagy?\
Én… nem hallottam semmit…";0;1287936191;\N;\N;2430
65447;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Part 14 / 12 - Page 2 Bats01";0;1287939474;\N;\N;104
65448;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Elmosolyodom Clint ajánlatára, ez az ezer dollár pont úgy hangzik, mintha a hasára ütött volna, és egy szép kerek számot mondott volna.\
-Mintha a pénzért csinálnánk... - válaszolom fejemmel is amolyan \"minden mindegy\" módon biccentve, és tovább eszem a reggelit. Steve pedig - aki épp most hatalmazott fel minket, hogy pofátlanul letegezzük őt is - még ad egy kis ízelítőt, hogy mit is jelent áldozatot hozni a hazánkért. Nekem mondjuk egy kicsit megtört a dolog, mikor a fiáról már robotként beszélt, ami működni szűnt meg, nem élni. Az a valami már nem a fia volt. Csak egy robot. Ahogy Osterman sem Jack apja. Robotokat nem ruházhatunk fel emberi tulajdonságokkal, hiába töltjük rá programként a viselkedési szabályokat. Mindesetre most az a lényeg, hogy Steve-nek kemény döntés volt, nagy áldozat, és lehet, hogy mi is kerülünk egyszer majd hasonló helyzetbe. Na igen, mindig mondtam, nem szabad megnősülni, azzal kezdődnek a gondok. Na ez csúnya volt.\
-Muszáj volt megemlíteni, hogy Vörös Koponyát is ott képezték ki? Enélkül az információ nélkül is igazán jól el tudtuk volna tölteni a kiképzést... - Ingatom a fejem egy kicsit, aztán leöblítem a reggelit.";0;1287944090;\N;\N;1224
65449;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"A hosszas séta során megnézhetjük a Kobra teljes giccsparádéját, szépen ki van díszítve minden, egy pillanatra el is felejtené az ember, hogy terroristák házában van. Mit rózsának hívunk, bárhogy nevezzük, épp oly illatos, vagy valahogy így. Nos, mit terroristának nevezünk, bármilyen szép házba megy, épp oly illegitim és diktatórikus.\
Miután végre felérünk az elnök irodályába, az is kiderül, hogy fantáziájuk se volt sok, a Fehér Ház másolata egy az egyben. És tényleg erre költik a pénzt háború idején. Ezek aztán a sznobok! Ülőhelyünk is van, már készültek ránk, nem csoda, hiszen a pilóta jelentett mindent, aztán az őröket is kiküldik, és végre tényleg egyedül maradunk az elnökkel. Hárman az elnökkel szemben, talán ennél jobb esélyünk soha nem lesz, hogy végezzünk vele. Persze az a különbség, hogy mi törvényes keretek közt járunk el. Tárgyalni jöttünk egy fontos ügyben. A következő pillanatban már egy pisztoly fémhideg csöve érinti a halántékomat, a kezem rámarkol a szék karfájára, majd miután felfogtam a helyzetet, rá kell jönnöm arra is, hogy nem sok mindent tehetek, próbálok higgadt maradni. A punk is szövegelni kezd, nyugtatja az elnököt, és magyarázkodik, szerintem ezzel csak tovább dühíti Nazwiskot, de nem baj, talán elvonja a figyelmet rólam. Mindenesetre én meg sem szólalok, azt hiszem, csak magam alatt vágnám a fát.\
";0;1287945264;\N;\N;2305
65450;"Ian Parr";1719;"188.36.10.53";\N;"A célomat elérem, a lény elenged, azonban nem egészen úgy sül el, ahogy azt vártam. Egyenesen nekidob Johannénak, amitől mindketten a arrébb repülünk. A mellkasomon a vérzés csöppet kezd alább hagyni, de azért még mindig rendesen folydogál, amitől egyre gyengébbnek érzem magamat. A nő arra kér, hogy indítsam be az önmegsemmisítőt. A lényre nézek, ami láthatóan meghátrált, ahogy észrevette a búrát. Ezek szerint valami fontos van benne.\
- Azt a fájlt én is olvastam. Szerintem akkor aktiválódik, ha elmegyünk a vonattal, vagy mivel!\
Odalépek a géphez, és megnyitom a megmaradt fájlt, kihasználva azt, hogy a karmos szörnyet lefoglalják az újonnan megjelent lények. Ha nem találok semmi érdekeset, akkor a nőre nézek.\
- Tűnjünk innen! Keressük meg azt a vasutat, és hagyjuk itt ezt a helyet, bár…\
Nem mondom ki, de a fejemben megfogalmazódik, hogy akkor a vírust is kivisszük, ami nem lenne túl jó… vége mindennek.";0;1287945830;\N;\N;2414
65455;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Vic a pajzsával véd meg, miután sikerül nem útba lenni Bardnak. Elég kényelmetlen a helyzet, ami azt illeti, de legalább egyelőre nem haltam bele a skrull támadásába, és sikerült feltartanom legalább addig, hogy ne szökjön meg. Nem sokat látok kitekert nyakamból adódóan, és még a pajzs is árnyékol, de egyszercsak egy pisztoly esik mellém, miután Freydis villámokat szórt, Bard pedig hevesen kaszabol és kiabál varázsszavakat felváltva. Thadeus is beveti magát, akárcsak Lorna, meg a többiek. Én részemről próbálok a lehető legkevesebbet keresztbetenni a csapatnak, így a lézerfegyverért nyúlok, amit a skrull ejtett el, nehogy megint felvegye.\
Egyelőre a pajzs miatt sem látom tisztán az ellenségünket, és közelharcba is bonyolodott többünkkel is, így nem lenne biztonságos rálőni, de ha lehetőségem nyílik rá, akkor nem habozok sokáig, persze tényleg csak akkor, ha senki másra nem jelentek veszélyt, nem kéne még le is amortizálni a csapatot, miután így helybenhagyott a skrull.\
";0;1287948356;\N;\N;2349
65459;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Annyira elmerülök ebben a borzasztóan agysajdító mocsárban, amit a skrullok az elméjüknek hívnak, hogy szabályosan felsikítok, mikor becsapódik egy lézernyaláb mellettem a falba.\
-Az francba is, nyolcan vagytok benn, és mégis rám kell lövöldözni? Nem lehet így dolgozni!\
Egy lépést oldalazok, hogy kikerüljek a lehetséges lövöldözési zónából, és egy mély sóhajtás után ismét belemerülök a skrull fejébe. A helyzet az, hogy sokkal könnyebb lenne a dolog Zyro és Ethan jelenléte nélkül, mert a fickó érzékelhetően utál mindent, ami kék. Egész pontosan a kree-ket utálja, a fél kree-ket, az egy tizenhatod kree-ket, a kékszőlőt, és a rágóízű fagyit. És a düh, amellett, hogy egy könnyen irányítható érzelem az emberekben, baromira be párásítja a szemüveget, és ha egy teljesen ismeretlen elmében tapogatózik az ember párás szemüvegben, na az nem egy könnyű eset. Egyre jobban lüktet a fejem a megerőltetéstől, de jó lenne, ha tudnék segíteni valamit, mert ha azoknak bent annyi, akkor én se járok jobban. Egyszerű parancs, egyszerű cél, csak egy kis mozdulatlanságot akarok elérni, az épp elég, hogy kiüssék a többiek, elég egy pillanat, amíg leblokkol.\
";0;1287950234;\N;\N;2349
65474;"Reynolds Jr. Johnson";4030;"86.101.113.114";\N;"Köszönöm Sakura és Tao. Csalódtam bennetek, eléggé mélységesen. Sad Smile";0;1287993635;\N;\N;2387
65479;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Szerencsére Nazwisko elteszi a pisztolyt, és megnyugszik, kicsit meglepő is volt a punktól, hogy segíteni próbál nekem. Aztán előadja a nagy bemutatkozását az elnök, hogy mi mindennek a vezetője, és hogy csak azok a suhancok állnak a terve útjába, mintha egy Scooby Doo rész végét látnám.\
Miután Felton felvázolja a helyzetet, elsorolja a bizonyítékokat, a gyanusítottakat, a nyomokat, és egyáltalán mindent, amit tudunk, Irons csak flegmán nevet a dolgon.\
-Elnök úr, ha megengedi... Ön az imént azt mondta, példát akar statuálni, gondolom ez alatt azt érti,h ogy el akarja kapni a gyilkost. A gyilkost, akiről köztudott, hogy képes észrevétlenül bejutni bárhova, majd kijutni onnan, eddig egyetlen áldozata sem volt, aki ellen tudot volna állni, nem találtunk dulakodásra utaló nyomokat. Az emberünk bejut, gyilkol, kijut. És ami még aggasztóbb, hogy az sem biztos, hogy emberrel állunk szemben. Megértem, hogy a magabiztossága kikezdhetetlen, hiszen maga mögött áll egy ország meg egy katonai szervezet, de ettől még magának is jó lenne felkészülnie az eshetőségekre, ha a csali szerepét akarja eljátszani. Mert a \"kapcsolatba lépés\", amiről Mr Felton beszélt, nem biztos, hogy egy telefonhívás lesz, talán inkább egy kés a hátába.\
";0;1288005777;\N;\N;2305
65480;"Hjuchia Sakura";60;"85.66.62.202";\N;"A nő nyakát eltöröm. Hallom ahogy Rey üvölt, hogy ne tegyem de már késő de a botja repül és eltalálja a csuklómat és eltöri. De már nem érzem. Úgy fest helyre állítottam végre a fájdalom küszöböm. Kizökkent ez az egész és az ezt követő rázkódás a vigyorgásból, felkapom a fejem, kiráz a hideg ahogy a hűvös szél végig söpör a járatokban. Gunnar arra kezd el futni merre menni akartak a többiek, majd követi őt a zsoldos csapat is. Mr. Tao is arra indul és Rey is.\
Mikor mellém ér eleresztek egy halk - Te kis... - megjegyzést majd a régi jó pankrátor mozdulatot alkalmazom rajta. Egyszerű és hatásos. A férfi elé kitartom a kezem és belefekszek egész súlyommal. Torkára mérek egy csuklós ütést ami valószínűleg nem lesz sérülés nélküli. A törött csuklóm hamar kezdett gyógyúlni, hangos reccsenések hangzanak fel néha. Rey valószínűleg a földre fog ettől rogyni ha ez így történik akkor mellkasára rálépek. Tekintetem a nem megszokott. Ilyennek nem láthatott még. Tekintetemben gyilkolási vágy uralkodik és mégis semmi érzelem nem tükröződik.\
- Te kis fattyú hogy mersz rám támadni?\
Nem üvöltözök, csak halk suttogás melyet lehet csak Rey hall jól. Rádőlök rajta lévő lábamra áthelyezve a súlyom oda, hogy érezze ottlétét.\
- Felelj, hogy merészelted?";0;1288013976;\N;\N;1925
65481;"Danse Cadavérique";7148;"91.83.121.41";\N;"srácok ne várjatok sehol rám, dögrováson vagyok agyam nulla, hámozott lufi";0;1288015577;\N;\N;178
65482;"Hjuchia Sakura";60;"85.66.62.202";\N;"Jó volt szép volt Smile Nekem is tetszett ^^. \
Mellékese: Rey a csuklótörésért még kapsz! Very Happy";0;1288017582;\N;\N;2387
65483;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Köszi Smile\
Most már csak haza kell jutnotok.";0;1288029625;\N;\N;2387
65484;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"A csapat odaért a helyhez, amikor Rey-t utolérte Sakura, mivel a nőből is igen sokat kivett az itteni cselekvés fáradt és kimerült, így csak megütnie sikerült Rey-t, de az ettől nem kerül a földre csak megtántorodik. Ahogyan ideért a csapat kiderül, hogy mi okozta a jeges szelet, egy részen beomlott a barlang és ki lehet mászni a szabad felszínre, hiszen az ég is látszik. Éppen nappal van odakint, mert világos az ég, ami látszik.\
- Végrehajtották, amiért jöttek. Öngyilkosnak jöttek fel a hölgyek, hogy életükkel kiváltsák Apokalipszist – mondja a zsoldos. – Ennyit tudok, és annyit, hogy a közelében kellett lenni, valószínűleg ezért nem azonnal lett öngyilkos. Az Asgardiról fogalmam sincs, ő nem szerepelt a tervben.\
Eközben Deadpool kiolvadt annyira, hogy már mozogni tudjon és csatlakozhasson a többiekhez. Gunnar pedig elindult, hogy felmásszon a szabadba. Látszott, hogy könnyedén fel tudottt menni, majd a kezét a szeme elé tette, körbefordult, majd lekiáltott a társasághoz.
\
– Fel, mind! – mondta. – Tud mi hol...\
Abban az esetben, ha valaki felmászik a férfi előre mutatott előre a távolba és a ott egy gigantikus méretű fa gyökereit lehetett meglátni, akkorát, amekkorát még egyikőjük sem látott korábban. Csak a gyökeret látni, amik a talajig érnek és a levegőben is eltűnik a táraság szemei előtt, de az még mindig csak a gyökér és a törzs alját sem lehet látni.\
- Yggdrasil! – mondta mosolyogva. – Világ fa.";0;1288032806;\N;\N;1925
65487;"Ian Parr";1719;"188.36.10.53";\N;"Végigfutom a dokumentumot, de sajnos a jelen helyzetben nem sokat segít, habár most már tudjuk, mi beszélt korábban a fejünkben, és hogy mi irányítja a lények többségét. Úgy tűnik, hogy a karmos rémre nincsen hatással, sőt inkább el akarja pusztítani, így lehet, hogy még a segítségünkre lehet. Johanne közben Deathlok segítségével megkezdi a búranyitást. Ahogy kérte, közelebb lépek, és kivonom a kardomat, majd egy kósza pillantást vetek a lény felé, ami mostanra végzett a két nyáladzó izével.\
- Bármi is van odabent, ne lőj rögtön, lehet, hogy képes segíteni, már mi is fertőzöttek vagyunk, ne feledd. Igen… én is, megkarcolt az egyik olyan szárnyas lény.\
Közben igyekszem minél gyorsabban benézni a búra ajtaja mögé, és megtudni végre, mi van benne.";0;1288033760;\N;\N;2414
65492;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"A katona Max parancsára valóban magára kattintja a bilincset, láthatóan rájött, hogy nem sok esélye lenne egyedül. Serena a kisfiút vonja kérdőre, akit láthatóan szintén megviselt egy kicsit a teleportálás. Az első kérdésre csak bólogat.\
-Hát mutáns! - Válaszolja Serenanak, mintha mi sem lenne egyértelműbb.\
-Nem is akármilyen mutáns! - Szól közbe Ben. - Azt ne hidd, hogy csak miattad kezdtük meg épp most az offenzívát. Már jó ideje tervezzük ezt, egyre közelebb és közelebb férkőztünk, a fiú pedig a mi... Titkos fegyverünk. Őt pedig sajnálhatod, de az se nem hozza vissza, se nem menti meg a többieket. Nem ő a lázadók első áldozata, de ha ma mindent megteszünk, az utolsók közt lehet. A lovas tornya alatt vagyunk, ahogy megbeszéltük, lentről fogunk behatolni. Ahogy elnézlek, Dan, jobb lenne, ha maradnánk a robbantásnál, inkább, minthogy tovább fáraszd magad - magyarázza, miközben a robbanószerkezetet kezdi felerősíteni a falra.\
-Ti meg hagyjátok abba egymás nyüstölését. Ha munka kell Max, itt van egy: rohand le Tao tornyát, szerezd meg a M'Kraan kristályt, tudd meg Fájdalomtól, hogy hogy működik, és vedd rá a társaidat, hogy segítsenek, ahelyett, hogy csorgatják a nyálukat. Füleket befogni!\
Ezzel arrébb áll, és egy detonátort megnyomva, kirobbant egy hatalmas darabot a falból, melynek túl oldalán kis törmeléken való mászkálás után elérhetővé válik a torony egy alsóbb szintjének folyosója - ahol már szól a riasztó.\
Eközben a bunkerben\
Stephanie idejében kiteleportál az összeomló teremből, és a rádióján parancsokat ad. Az emberei, akik szintén a bunkerben voltak még, és hátrébb biztosították a termeket, pillanatok alatt teleportálnak hozzá, majd érkezik központól a válasz a teleportálások lekövetésére. Mivel a bunker jóval a föld alatt van, ezért a hangok alig hallhatóak.\
-Szüksssségá... Támadás ala... ...onnal vissza a... ...smétlem, azonnal vissz...\
Ezzel az adás véget ér, a háttérzajból csak egy valami szűrődött át egyértelműen, a Tao tornyában használatos, külső támadás esetén hatályos vörös kód riasztója.\
";0;1288038410;\N;\N;2317
65493;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Néhány kép az ikrekről.\
Asvald és Fonn:\
Part 14 / 12 - Page 2 Asvaldfonn3\
Part 14 / 12 - Page 2 Asvaldfonn1\
Part 14 / 12 - Page 2 Asvaldfonn2\
Asvald:\
Part 14 / 12 - Page 2 Asvald2\
Part 14 / 12 - Page 2 Asvald\
Part 14 / 12 - Page 2 Asvald3\
Fonn:\
Part 14 / 12 - Page 2 Fonn4\
Part 14 / 12 - Page 2 Fonn3\
Part 14 / 12 - Page 2 Fonni\
Part 14 / 12 - Page 2 Fonn2";0;1288041878;1288042013;"Thorhalla";2159
65494;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Dexter\
V/5. rész: First Blood\
Dexter kénytelen valahogy rávenni Lument, hogy hagyja ott Miamit, és ne keresse tovább az elrablóit, mert azzal csak bajba sodorja saját magát – és persze Dextert is…\
Part 14 / 12 - Page 2 010vba";0;1288042770;\N;\N;1190
65495;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"A Járvány eseményeit még az is figyelje tovább, aki már meghalt. Még bármi megtörténhet.";0;1288042850;\N;\N;2176
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 12 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 12

Témanyitás by Cerebro Szomb. 12 Jan. 2013, 11:40

65502;"Jason Mandrake";1156;"82.131.192.42";\N;"2 évvel később\
Jason a Vihar alatt elveszítette minden mágikus erejét és a Pokol Bugyra klub is megsemmisült.\
Előzmény: Jason nem tudta teljesíteni Démoni mestere Sah'jan akaratát miszerint gyűjtsön össze számára emberi 100 lelket. A Démon el akarta venni lelkét és magával hurcolni a világába. Jasont a felkelő nap sugarai mentették meg, amik áttörtek az épület nyitott ablakain és repedésein, melyek megégették a démon testét. Segédjét (njk) szintén elvesztette. A kapu bezárult melyen keresztül a démon megjelent, de még az előtt elvette a mágus képességeit és a relikviát pedig megrepesztette, ami ez által pusztán egy szimpla medállá vált. A Klub falao leomlottak és teljesen lakhatatlanná vált.\
A katasztrófa után összeszedte minden földi ingóságát a volt mágus és útra kelt. Úti célját az egyik őse által írt napló segítségéve jelölte ki. Első megálló helye volt Kína, azon belül Xi'an tartomány.\
Beállt a helyi Shaolin templomba mint szerzetes, végül érkezése után két héttel spirituális zarándoklatra indult a hegyekbe. Egyik este szörnyű vihar kerekedett és a hegyen való közlekedés szinte lehetetlenné vált, majdnem lezuhant a hegymászás közepette mikor egy titokzatos öreg jelent meg előtte és elkapta a kezét mielőtt még lezuhant volna.\
Az öreget Cheng mesternek nevezték , aki mint kiderült körülbelül 50 éve él remeteként a hegyen. Érezte Jasonban,hogy valaha mágus volt és egy cseppnyi affinitást is érzett arra,hogy felébressze benne a mágiát ismét. Elvállalta az ifjú tanítását, az öreg a természettel volt összhangban és ezt a mágiaformát is művelte, tehát ezt adta át Jasonnak.\
Egy év kemény tanulás során elsajátította a Természetmágia fogásait, meditálni is megtanult és ennek tetejébe Shaolin Kung fu-t is tanult.\
Az év leteltével elköszönt mesterétől és elbúcsúzott a templomtól is. Követte a napló utasításait és eljutott Afrika szívébe ahol egy bennszülött törzs tagja lett, távol a külvilág zajától egy törzsi sámán tanította.. Szellemi utakra tereléssel megismerhette a túlvilág erőit és neveit, ezek által tanult mágiát. Itt is egy évet töltött, a szellemi mágián kívül apróbb, általa nevezett trükköket is elsajátított.\
2 évvel később visszatért Brooklyn Heights-ba és a mágia segítségével újjá építette a klubot. Ezek után teljesen más célt szolgált a hely. A név immáron „A Menedék”, mely arra szolgál,hogy a mágia megértésének központja legyen.. Azóta egy Lidia Clerense 16 éves lány lett a tanítványa, az útcán nőtt fel mikor is 12 évesen ráébredt különleges képességeire, Jason rátalált és felkarolta.\
1 hónapja a tanítványa. \
Part 14 / 12 - Page 2 406px-SanctumSanctorum\
(a Menedék teljes területe az Obexum varázslat alatt áll.)\
A beltérben futónövények és rengeteg fajta és féle növény foglal helyet, különleges öntözőrendszer által minden növény remek állapotban van. A pince talaja szimpla föld melyből vaskos inda féle növények kúsznak elő, egyfajta laboratórium.\
2 év alatt kapott képességek.\
Képességek: Árnymágiának nyoma sincs többé, nem is foglalkozik többé soha Sah’jan adományával, persze azért a talizmánt megtartotta,hogy egyszer valamikor megjavítja és a valaha volt mestere után ered.\
\
Természetmágia:
\
A Természet hatalmának irányítása és összhangba kerülése.\
Jason szinte mindenre képes a természetmágián belül,de felsorolás képpen itt van néhány példa.\
- Képes indákat és gyökereket idézni a talajból amelyek lefogják a célpontot.\
- Eggyé képes válni a földel és ez által be is beolvadhat a talajba.\
- Képes egy organikus szervezet sebesüléseit begyógyítani.\
- Életenergia teremtés által képes felgyorsítani egy növény növekedésének idejét. (Egy facsemete órákon belül nagy és erős fává alakulhat)\
- Bármilyen organikus anyag molekuláris szinten való befolyásolása. (A beton és a vas is valaha a földből származott így ezen anyagok felett is uralkodik) (PL: megelevenedik a szikla, egy öklöt formál több tonna föld és lecsap…stb)\
Hátrányok: Természetmágia alkalmazása nem lehetséges ha a bosszú a cél, a természet nem áll bosszút így a követői sem tehetik meg ugyan ezt.\
-Indákat és gyökereket csak rendes talajból képes idézni, a beton és egyéb anyagok alól nagyon nehézkes és gyakorta lehetetlen.\
- Nem lehetséges növényeken kívül bármi más organizmus növekedésének és korának befolyásolása.\
-Állatok, emberek és egyéb humanoid és nem humanoid életformák befolyásolása lehetetlen.\
Hátrányok: Természetmágia alkalmazása nem lehetséges ha a bosszú a cél, a természet nem áll bosszút így a követői sem tehetik meg ugyan ezt.\
-Indákat és gyökereket csak rendes talajból képes idézni, a beton és egyéb anyagok alól nagyon nehézkes és gyakorta lehetetlen.\
-A Föld beolvadásakor ha a talaj sérül vagy szennyezett akkor nagyobb a mágus sérülésének kockázata. \
- Nem lehetséges növényeken kívül bármi más organizmus növekedésének és korának befolyásolása.\
-Állatok, emberek és egyéb humanoid és nem humanoid életformák befolyásolása lehetetlen.\
-Sebgyógyításnál emberek és állatok gyógyítása sokkal lassabb, mivel ezen életformák felépítése sokkalta összetettebb \
Szellemi mágia: A Túlvilág és a szellemek hatalmának segítségül hívása.\
A Szellemi mágiában nem mélyült el olyannyira mint a Természetmágiában,de javarészt ezt a mágia ágat is alkalmazni szokta.\
- Védőszellem: Előszólít egy szellemet a szellemvilágból és megkéri a mágus,hogy védelmezze vagy a mágus állal kijelölt célpontot védje meg. (mágikus és energia alapú támadások ellen szinte tökéletes védelmet nyújt).\
Révület: A mágus orvisi kifejezéssel élve kómába esik. Ilyenkor lelke kilép testéből és a túlvilág szellemeivel veheti fel a kapcsolatot. Technikailag nem lesz közülük való ugyan is a lelkét körbefonja az életenergia, így még ott is élőnek számít. Egy kis szerencsével a fizikai világban is megjelenhet mint valami halovány jelenés.\
Szellemi mágia hátrányai: A szellemek gyakorta sértődékenyek, így tehát ki kell engesztelni őket. Apróbb kérésekre elég néhány dícsérő szó is. De nagyobb kéréseknél viszont szükség van egyéb dolgokra is. PL: oltár emelése, dicsének, rituálé, egyéb.\
Egyéb varázslatok: Ezen varázslatokat mind a két mestertől tanulta a fő mágia ág mellé.\
-Telekinézis (mint varázslat): Képes megemelni egy bizonyos mennyiségű súlyt\
Energialövedékek: Kezezi körül mágikus jelek jelennek meg és ezek álltal képes kis mértékben Rácsatlakozni az Univerzum energiáira, melyek energia gömbök formájában jelennek meg.\
Hátrányok: Telekinézis varázslatoknál csak a saját testsúlyát képes megemelni, ami a mágus testsúlyát meghaladja azt nagyon nehezen képes megemelni, esetenként +5 kilót képes még megemelni. \
Energia lövedék: Nagyobb típusú energia lövedékekre nem képes, több energia lövedéket nem képes összeilleszteni egy nagy lövedékké.\
Kreditek: eddigi 3 Pokol bugyra átalakul a Menedékké\
NJK 1 pont: Jinx a tanítvány\
Szakértelmek: Kiegészült Vallástudománnyal és okkultizmussal kapcsolatos ismereteivel. Shaolin Kung Fu, az 5 állat stílusa, Közép-haladó szint.\
Jason Mandrake és tanítványa Jinx\
Part 14 / 12 - Page 2 572482-572157_untitled_super_super";0;1288079282;1288856970;"Jason Mandrake";1653
66008;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Modern Family\
II/7. rész: Chirp\
Claire és Haley megbetegszenek, és míg otthon fekszenek, Phil megpróbálja megtalálni a házban pittyegő hibás füstjelzőt. Eközben Cameron és Mitchell egy reklámban szeretnék szerepeltetni Lilyt…\
Part 14 / 12 - Page 2 45929385";0;1288861959;\N;\N;1190
65504;"Tao";145;"146.110.102.151";\N;"Miközben nyújtózok a pisztolyért, Victoria továbbra is takar a pajzzsal, de mielőtt elérném a fegyvert, Bard lába épp a kezemtől pár centire tapossa szét azt. Nos, végülis ez is egy megoldás, így legalább biztos nem szerzi vissza a skrull, és nem fog még több veszélyt jelenteni ránk. Maradok a földön, a fedezék mögött, miközben csak villanásokat látok a csatából, hol tűz csap fel, hol jeges fuvallat söpör végig a termen, aztán köd kavarodik, és Frydis végül egy hangzatos csattanással vet véget a skrull pályafutásának. A zöld férfi a földre kerül, így ebből a szögből egészen jól látom.\
-Jól vagyok, foglalkozz a skrull elfogásával! Ne öljétek meg, ha lehet - javaslom Victorianak, és elkezdek feltápászkodni, bár továbbra is nagyon kell figyelnem, hogy a nyakamat ne mozgassam túl hevesen, elég sok fájdalommal járna.\
-Mindenki más jól van? - Kérdem a csapatot, miközben igyekszem az egyik falhoz bicegni, és annak dőlve megtámasztani a fejemet. Még mindig csillagokat látok, és egy kicsit szédülök is, valószínűleg néhány nagyobb eret is elzárt egy időre a rántás a nyakamban, ami miatt kába voltam, és vagyok még mindig egy kicsit. Legalább a hideg vízpermet jól esik miközben a tarkómat dörzsölöm, masszírozom át.\
";0;1288080857;\N;\N;2349
65505;"Reynolds Jr. Johnson";4030;"86.101.113.114";\N;"Mialatt válaszokat akarok kapni, ms. Sakura jóvoltából újabb sérüléssel gazdagodok. Nem értem a nőt. Neki áll feljebb? Miféle személy az ilyen? Félre ismertem őt, ahogy a polgármestert is. Ms. Sakura támadását nem viszonzom, pedig megérdemelné. Közben hallom a zsoldos és mr. Tao szavait is. Ezek szerint az ikrek halála miatt szabadult ki Apokalipszis. Minden bizonnyal ha nem ölik meg a lányt, akkor is kiszabadul a mutáns, de itt most másról van szó. A halál nem vezethet győzelemre, nincs értelme, és nem segít. Ezt itt is láthattuk. Ha úgy is látszik, fény derül majd arra, hogy nem. Pusztán illúzió az a kép, mi szerint bárki megölése segíthet rajtunk. A legelvetemültebb bűnöző sem érdemli meg a halált. Apokalipszis kiszabadult, és ki tudja mit fog most tenni. De itt még nincs vége. Vissza kell jutnom a Földre, és az első utam Sladehez fog vezetni. Ha valaki, akkor ő tudhatja, hogy hol van most a mutáns-isten. A zsoldosokat mérem végig, majd mindenki mást is. Nincs itt olyan, kivel egy azon eszméket vallanék. Nem szólok senkihez, csak magam elé sütöm le szememet, és egy pillanatra bele gondolok azon szörnyűségbe, hogy vajon mi vár még rám... ránk... az egész bolygóra most, hogy Apokalipszis kiszabadult. Egyre hidegebb van, és kezdek nem kicsit fázni. Látom a beszűrődő fényt a barlangba, majd mikor forrása felé nézek, megpillantom a beomlott részt, ami a szabadba enged ajtót nyitni. A pulóverem már nincs meg, hisz az egyik zsoldosnak a vérzését próbáltam elállítani vele, és hátra hagytam, a pólóm pedig a varázsló nő miatt több helyen is átégve virít rajtam a savas folyadék okaként. Libabőrössé válok, és teljesen átráz a hideg. Meg fogok fagyni, ha nem találok valami meleg ruhát, vagy nem jutok mihamarabb melegebb helyre. Gunnar hamar kimászik a barlangból, és utánunk szól. Én csak magammal törődve jutok ki, nem vagyok hajlandó segíteni másoknak, vagy törődni velük. Már nem. Senkinek. Mikor kiérek, magam is körbe nézek, és eddig soha nem látott dolgot pillantok meg. Óriási méreteket öltő gyökerek. Mintha egy fa kezdete lenne. Elképesztő nagyságú, és ekkor hallom meg az asgardit. Yggdrasil. Ismerős, mintha olvastam volna róla valahol. Gunnarra nézek, majd vissza a gyökerekre. Ezután folytatja a férfi. Ekkor már beugrik mi is az a Yggdrasil. Ahogy azt Gunnar is említi, a Világ Fa. Ez köti össze a világokat, és ha minden igaz, akkor valószínűleg ez lesz a haza vezető út. Elképesztő a hideg, és tudom, nem kell sok idő, hogy itt leljem a halált, mint sokan mások. A mínusz fokok, és a jeges szél nem könnyíti meg a dolgom, ahogy a hó sem ami érzem, hogy igen hamar át fogja áztatni ismét a nadrágomat, illetve a cipőmet egyaránt. Nem késlekedhetek, és a saját fejem után indulva a fa gyökereihez veszem az irányt minél sietősebb tempóban.";0;1288085882;\N;\N;1925
65506;"Jason Neet";801;"81.182.213.144";\N;"Bocsi, hogy már megint én, de csak én lehetek ilyen szerencsétlen... Tesiórán lesérültem, és a bal oldalamon bekaptam egy csomó zúzódást, és a vállamnak köszönhetően a bal kezemet se tudom mozgatni, szóval még pár napig/hétig inaktívkodok. Köszönöm a megértést, Sziasztok!";0;1288086217;\N;\N;178
65507;"Tyler";7;"62.77.194.6";\N;"Remek a hímek végre eltűnnek, és kapcsolatot tudunk teremteni a Rejtőző fickóval. Aki egyszerűen arra kér hogy kémkedjünk neki. Hát ez remek. Már most olyan kusza kapcsolati hálóba keveredtünk, amiből majd öröm lesz kimásznunk. Ha egyáltalán ki tudunk majd belőle.\
-Na figyeljen ide, felteszem tudja hogy az Árnymesternek a bögyében van, tulajdonképpen ő küldött minket hogy csináljuk ki magát.....ami nekem személy, az Árnymestert ismerve hülyeség, hisz nyilván tudta hogy elég nehéz Önt kijátszani.-\
Kiterítem a lapokat, felteszem úgyis tudta már, meg kicsit hízelgek is, bár ki tudja lesz-e hatása.\
-Ha mégis elvállaljuk ezt a kettős ügynök szerepet, mégis mit tudna nekünk adni cserébe? Esetleg Scorpius-t vagy talán magát az Árnymestert is?-\
Talán túl gyorsan haladok, de nincs túl nagy gyakorlatom az ilyen tárgyalásokban. Lea-ra pillantok, biztos nem örül neki hogy ennyire elszaladt a szám.
";0;1288087295;\N;\N;2397
65508;"Tyler";7;"62.77.194.6";\N;"Furcsa érzés, mintha egy tartályban lebegne, de nincsenek határok. Bárhová ki tudja nyújtani a tudatát. Kell egy kis idő, mire képes rájönni hol is van valójában. A SHIELD ismét, de máshogy mint szokott. Furcsa de dühöt sem érez a teste elvesztése miatt. Csak nyugodtságot és valami halvány keserűséget. Ki nyújtja a tudata csápjait, szinte már önkéntelenül is, és egyszerre érzi a SHIELd rendszereit, kamerákat, számítógépeket. Szinte mindenhol ott van, jelen van és figyel. Rákapcsolódik a kamerákra és csak figyel egenlőre. Nem meri felfedni magát, hisz ki tudja mit tenne vele a SHIELD ha rájönnének mi történt vele. Megtalálja Thorhallát, a gyengélkedőn, Furyt és Tobit is. Egyenlőre őket figyeli és hallgatja, hogy tisztában legyen mi történt, és egyáltalán mennyi idő telt el Magneto támadása óta.";0;1288087921;\N;\N;2240
65509;"Tyler";7;"62.77.194.6";\N;"Túl sok minden történik egyszerre ahhoz hogy közbetudjak lépni. Túl sokan forgolódnak a skrull körül, így ha szimplán kiugrottam volna a falból, több mint valószínű hogy csak egymást akadályoztuk volna. De így is sikerült leszerelni a skrull. Után lépek ki a falból, megkönnyebbültem ugyan hogy Zyronak semmi baja nem esett, de azért közel volt. Óvatosan megfogom a skrull lábát, amíg még eszméletlen és a képességemet használva beolvasztom a lábát a padlóba, így biztosítva hogy ne tudjon mozogni, ha kell akkor a kezeit is. \
-Hol van már Zam?-\
Kérdezem türelmetlenül, furcsa hogy még mindig nem ért ide.
";0;1288088340;\N;\N;2349
65510;"Tyler";7;"62.77.194.6";\N;"jövök, mindkettővel én is! Ha nem baj akkor Tyler bővítését majd otthon írom meg mert most három napig éjszakás leszek, és majd péntek délután tudok írni leghamarabb. Rem. nem baj!";0;1288088473;\N;\N;2431
65511;"Tyler";7;"62.77.194.6";\N;"Meghökkenve nézek Clintre és Steve-re...nehéz lesz megszokni....kicsit még el is szégyellem magam, amiért így rájuk támadtam. Talán ők az egyetlenek akiknek nem csak feláldozható mutánsok vagyunk...na meg Danvers ezredes is. Bár én nem válaszoltam egyből a kiképzésre, úgyis megyek velük együtt. Jon-nak igaza van tényleg ránk fér egy kis gatyába rázás. Ártani nem árthat.\
-Pont Vivaldi?-\
Húzom el a számat, de azért vigyorgok Bruce-ra. Végül is túléltük ezt is, és egyre jobbak leszünk. Nem felejtettem el mikor azt mondtam hogy el fogom kapni Ghostot, és ehhez akár hány kiképzésen át fogok esni, ha kell.";0;1288089148;\N;\N;1224
65514;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Amerikai megjelenések - 2010. október\
Carnage #1\
Írta: Zeb Wells\
Ceruza- és borítórajz: Clayton Crain\
Alternatív borítórajzok: Clayton Crain, Patrick Zircher és Arthur Adams
\
VÉRONTÓ VISSZATÉR! A rajongók által imádott gonosztevő újra itt van, és a két legelső áldozat a listáján Pókember és Vasember lesznek. De miért és hogyan térhetett vissza Vérontó, és hány Marvel-hős kell majd a megállításához? \
Part 14 / 12 - Page 2 70889024\
Part 14 / 12 - Page 2 28753984\
Part 14 / 12 - Page 2 18381994\
Part 14 / 12 - Page 2 71140705";0;1288090068;\N;\N;1181
65515;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Úgy legyen, fiam. Az Úr legyen veled.\
Akkor eddig:\
Bruce Caulfield\
Jonathan Miller\
Stephanie Lyesmith\
Ian Nottingham\
Tyler Jackson\
Emma Flower White";0;1288091972;\N;\N;2431
65516;"Thorhalla";957;"195.184.14.97";\N;"Jobbulást! Én ma lehet, hogy nem nagyon leszek este, mert holnap MI zh és tanulok rá. Smile";0;1288093601;\N;\N;178
65520;"Zyra";7775;"213.16.120.190";\N;"Part 14 / 12 - Page 2 Bsodwz7\
CTRL+ALT+DEL\
Újraindítás...\
Betöltés...\
Vízió program indítása...\
Feldolgozás...\
Dátum keresése...\
Feldolgozás...\
Ellenőrzés...\
Fájlok összehasonlítása...\
Error\
Error\
Error\
Új adatok keresése... \
Világtörténelem\
Feldolgozás...\
Mutáns világ\
Mutánsok első megjelenésére vonatkozó írásos adatok a II. Világháború idejéről származnak. A koncentrációs táborok foglyai közt nem egynek volt valamilyen különleges képessége, s mint ilyenek, nem úszták meg a kísérleteket. Rengeteg emberen, zsidón próbálták ki a különböző drogok, gyógyszerek, egyebek hatásait, de ezek egyike sem ért fel azzal, amit a mutánsoknak kellett kiállniuk. Azonban a háború alatt nemcsak a koncentrációs táborokban folytak emberkísérletek. Amerika is próbált valami olyat létrehozni, ami olyan előnyt biztosít a számára, amit senki sem vehet el tőle. Így született meg a szuperkatona program, s sikeres végeredményeként Amerika Kapitány. A háború mérlege az Újvilág javára billent, így a programot sikeresnek tekintették. Viszont legnagyobb bánatukra, a szérum elveszett, a Kapitánnyal együtt, mikor megmentette a társait s győzelmet. Az ő eltűnése hozta meg a békét a háborúban szenvedő tízezreknek. \
A háború végeztével rengeteg, sokat szenvedett ember szabadult meg fogvatartóitól, de csak kevesek tudtak teljesen felépülni az őket ért traumából. Mindegyikük, élete végéig a testén hordozta a megaláztatás bélyegét, a szolgaság mélybe taszító kínjának emlékét. S így volt ezzel rengeteg, a későbbiekben mutánsoknak nevezett, képességekkel rendelkező ember is. Sokan közülük úgy hitték az Újvilág a Szabadság Földje, így oda menekültek az emlékeik s a fájdalmuk elől. A szabadság azonban nem adatott meg mindannyiuknak. Igaz a mutánsok kínoztatásának feljegyzéseit a háború végén eltüntették, vagy titkos kutatólaboratóriumok aktái közé kerültek, s voltak olyan szerencsétlenek, akiken tovább kísérleteztek. \
Évekkel később, államok buktak el, csoportok emelkedtek magasba, s zuhantak a mélybe, s mikor elcsitult az újabb háború keltette zaj, s felháborodás, a köztudat saját magának elemzése felé fordult. Így jött el a Pánik ideje. Felfigyeltek olyan emberekre, akik valamivel többek, mások voltak, mint ők� olyanok, akik képesek voltak a lehetetlenre, sétáltak a falon, lebegtek a levegőben, vagy éppen a tudatuk legmélyére jutva irányíthatták őket. Az emberek félni kezdtek tőlük, s a kormányok már nem tudták letagadni a létezésüket. A Szovjetunióban azonnal bevezették a �különleges emberek� azonnali regisztrációját és kivizsgálásra való összegyűjtésüket. Az Amerikai Egyesült Államokban ez nem vált gyakorlattá, ott csak felmerült a regisztráció ötlete, s a természetük kiismerése. Újabb kísérleteket végeztek, aminek eredményeként azonosították a kiváltó okot, ami nem vírus, vagy külső behatás, hanem egy genetikai rendellenesség volt. A mutáns gént X-génként azonosították, s hordozóikra megvetés s üldöztetés várt. A Szabadság Földje kifejezés darabjaira tört egy fiatal férfi szemében, s megalkotta a saját elképzeléseit arról, hogyan kéne a világban élnie az embereknek és a Mutánsoknak, azaz a Homo Superiornak. A férfit Eric Magnus Lensherr-nek hívták, de ő magát előszeretettel illette a Magneto névvel. Köré gyűltek a mutánsok renegát, s kevésbé pozitív hozzáállású tagjai, s megalapították a Mutánsok Testvériségét. Elveik szerint az emberek nem érdemelnek jobb bánásmódot, mint ahogy ők bánnak a mutánsokkal. Szerintük az emberek egy alsóbbrendű, ezáltal megvetendő fajba tartoznak, így nem is érdemlik meg az életüket. Elveinek sok támogatója akadt, de mégis voltak ellenzői, s leghangosabban ellenző épp a legjobb, s talán legkitartóbb barátja Charles Xavier professzor volt. A professzor, s követői, az X-men, arra törekedtek, hogy az emberi társadalom és a mutánsok együtt tudjanak élni. Xavier, a saját birtokán rendezkedett be, s alapított Iskolát a Tehetséges Fiataloknak. A célja a fiatal mutánsok, megtanítása arra, hogy uralni tudják az erőiket, s tanult, ifjakként a társadalom teljes körű tagjaivá válhassanak. \
Az társadalom azonban nem értett egyet a professzor elveivel, ők féltek a mutánsoktól. S mivel tartottak az erejüktől, a képességeiktől, minden eszközzel igyekeztek elnyomni őket. Ez volt az első nagy háború a Homo Sapiens és Homo Superior között. Míg az emberek egyre fejlettebb fegyvereket gyártottak, addig a mutánsok a testüket és a képességeik uralását fejlesztették a tökéletességig. Ez a háború a háttérben zajlott, s a legtöbben tudomást sem szerzett a létezéséről. Ez volt a Csendes Háború. A felszínen minden egyszerű volt� a mutánsok olyanok, akiktől félni kellett, mert erősebbek, ügyesebbek az embereknél. Így került ismét előtérbe a hitleri elveket követő ötlet, a regisztráció.\
A regisztrációt a saját gyermekének tekintő Robert Kelly szenátor igen meggyőző érveket sorakoztatott fel amellett, hogy miért kell regisztrálni a mutánsokat. Szerinte, mivel a mutánsok többre képesek, mint egy átlagos ember, így az emberiségnek tisztában kell lennie azzal, hogy kik ők és mire képesek. Az érvelése sok embert meggyőzött, hiszen az ismeretlentől való félelem ott lakozik minden ember lényének legmélyén. A félelem pedig a legrosszabb tanácsadó� a regisztráció elfogadtatásának érdekében a világ vezetői a Ellis Island-en, a Szabadság-szobortól alig pár kilométerre gyűltek össze, hogy megvitassák a következő lépéseket, amiket feltétlenül szükséges megtenniük a világ érdekében. Viszont a háború nem maradt többé csendes, s az emberiségnek rá kellett jönnie, hogy nem tudja meg nem történtté tenni azt, ami megtörtént. S mint mindig, valami balul sült el. A világ egyetlen, s talán leghatalmasabb ereje szabadult el Jean Grey testében. Ez az erő, a Főnix-erő, s ez az erő elszabadulva megkövetelte az áldozatait, mind az emberek, mind pedig a mutánsok között. Ezt a pillanatot választotta az emberiség, s a Worthington Labor, hogy kifejlessze a mutáns lét ellenszerét, amit gyógyszernek szántak. A gyógymód önkéntesnek volt feltüntetve, de a pillanat, amikor fegyverbe töltötték, megölte az önkéntesség gyönyörű mázát. Magneto táborát rengeteg a gyógymódon felháborodott mutáns bővítette, akikkel kibővülve a Testvériség megtámadta az Alcatraz-t, ahol a gyógymód forrását, egy kisfiút őriztek. Jimmy, a nem éppen kellemes kódnevén a Pióca, DNS-e volt az ellenszer alapja. Céljuk a kisfiú megölése, s ezzel a gyógyír forrásának megszüntetését kívánták elérni. A gyermeket s a labort védő emberek segítségére sietett, a létszámában igencsak megfogyatkozott X-men, akik igyekeztek Xavier professzor eszméit továbbvinni a prof halála után. A csata során rengeteg ember vesztette életét, s számtalan mutáns a képességeit, köztük Eric Lehnsherr is. Az elszabadult Főnix erőt Rozsomák állította meg, aki szerelme meggyilkolása után Wundagore hegyei közé menekült a fájdalma elől. Az emberiség rájött, hogy a mutánsok nem mind rosszak, s csak a bűnösöket kell megbüntetniük. Úgy tűnt, a világ végre elfogadta, a létezésüket. \
De a győzelem érzése csak átmeneti lehetett. A kormány létrehozott egy félkatonai szervezetet, aminek a Stratégiai Honvédő Iroda Elhárító és Logisztikai Divizója, röviden a S.H.I.E.L.D. nevet adta. Ennek a szervezetnek volt a feladata, hogy megállítsa az esetleges szuperbűnözői tevékenységet az USA teljes területén. A kormány mégis a legnagyobb fenyegetést a mutánsok létezésében látta. A hatalomra kerülő új elnök, Henry West legnagyobb félelmének elsöprésére használta a hatalmát, s a S.H.I.E.L.D.-el és a Stark Industries-zel karöltve létrehozta a Sentinel, azaz Őrszem programot. A hatalmas robotok kiszűrték, és hatástalanították az X-génnel rendelkező embereket, egyszerűen elpusztították őket. A mutánsok száma rohamosan csökkent, s kezdtek megint háttérbe szorulni. A Xavier birtokon álló intézmény a legfőbb központja volt a támadásoknak, hiszen ott gyűltek össze a fiatalok, akik még csak ismerkedtek az erejükkel. Az iskola védelmében sok diák, és néhány tanár életét vesztette, majd az épület a beinduló védelmi rendszer következtében megsemmisült. \
Mindeközben New York módszeres lebontásában segédkezet nyújtott egy Zyra Sails nevű mutáns, aki egy felturbózott kocsiban száguldozva elintézett egy Őrszemet, mielőtt elütötte volna Magneto-t. A férfi ezután visszakapta a fémekre ható erejét, így le tudta győzni az őt megtámadó Őrszemet, s utána egy tehetséges hacker segítségével betört a Stark Industries rendszerébe, s az Őrszemrobotokat az uralma alá vonta, s megváltoztatta a programjukat. Ezentúl nem az X-gén hordozóit, hanem a gént nem hordozókat vadászták. Magneto újra egyesítette a Testvériség még élő tagjait és félig lerombolták a Fehér Házat, foglyul ejtették az elnököt, Henry West-et, majd a nyilvánosság előtt megölték. Ezek után kikiáltották saját uralmukat és a Mutáns Világot.\
Történelmi adatbázis frissítése befejeződött...\
Adatok mentése...\
Feldolgozás...";0;1288111025;1288111067;"Zyra";2438
65521;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Bard körbe néz és látva, hogy győztek felfigyel a két félkree szavaira.\
- Baj lehet.\
Ezzel lehajol egy határozott ütéssel kiüti a skrullt.
/Mesélő engedte/ Mikor az elájul a herceg megnézi mivel lehetne megkötni.\
- Menjetek nézzétek meg mi lehet az. Zyro és én maradunk. Ő sérült és jobb ha valaki itt marad vele figyelni a zöld mocskot ha mégis kiszabadulna. Induljatok!\
Parancsolja azoknak, akik még állnának csodára várva. Ha mindenki elment és talált valami kötöző anyagot megbéklyózza a skrullt és Zyrora néz.\
- Biztosan jól vagy?
\
Madárijesztő elsőként indul futás közben egy lábon ugrálva veszi fel a cipőjét. \
- Wiii!
";0;1288117424;\N;\N;2349
65522;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Néhány csillagkapus kép\
Part 14 / 12 - Page 2 Fullsizesgu01070624xb\
Part 14 / 12 - Page 2 Sguwallpaperbyavataruk\
Part 14 / 12 - Page 2 Stargateuniverse1large0\
Part 14 / 12 - Page 2 Stargateubuntubyjohnwed";0;1288118298;\N;\N;104
65523;"Zyra";7775;"89.223.219.179";\N;"Raven Darkholme - Mystique - Ő is visszaszerezte a képességét, s Magneto-val megbékélt. Csak ők tudják mit ajánlott az uralkodó, amitől megbocsátott neki, de a hatalomra kerülése óta beépített ügynökeként dolgozik az ellenséges kormányokban, jelenleg épp Mexikóban.\
Bobby Drake - Jégember - Szintén az ellenállókhoz csatlakozott, de őt nem börtönözték be, így valahol bujkál.\
Jean Grey - Főnix - Nem bírta kordában tartani a Főnix-erőt, s a menekülésre, hogy ne bánthasson másokat, csak a halálát látta. James Howlett, azaz Wolverine ölte meg a San Fransisco-i incidens alatt.\
James Howlett - Wolverine - Jean Grey megölése után Wundagore hegyei közé menekült felejteni\
Heather Hudson - Sasquatch � Az ellenállók a normál társadalomba beszivárgott segítője. Orvos, akinek a munkáját a Gyógyító mutánsok (Aiderek) elvették.\
Eric Magnus Lehnsherr - Magneto � Az ő utópikus álma vált valóra, s ő vezeti a társadalmat.\
Pietro Maximoff - Higanyszál - Végig lojális maradt az apjához, így az is megtartotta a kegyeiben. Jelenleg az uralkodó jobbkeze.\
Wanda Maximoff - Skarlát boszorkány - Az Őrszemek támadásakor létrehozta Vadföldet, s az ott lakók megkedvelték, maguk közé fogadták. Jelenleg is ott él, s nem foglalkozik a világgal.\
Henry 'Hank' McCoy - Bestia � A mutánsok lemészárlásának legelső áldozata.\
Professzor Charles Xavier - Jen Grey Főnix képében megölte, mikor \"megmenteni\" próbálta a lányt\
Ororo Monroe - Vihar � Az iskola védelmében életét vesztette.\
Kitty Pride - Árnymacska - Az iskola lerombolásakor elfogták, és bebörtönözték. Magneto hatalomra jutásakor nyíltan szembeszállt a kormánnyal és a rendszerrel, ezért újra bebörtönözték. Jelenleg a labrador-i veszélyes bűnözőket gyűjtő börtönben van.\
Anne-Marie Raven - Vadóc - A képesség elnyomó szérum nem hatott hosszú ideig nála. Hamar visszanyerte az erejét, s az elemi erővel tört ki belőle, majdnem megölve ezzel szerelmét is, Bobby-t. Szégyenében és fájdalmában, hogy ő sosem lehet normális, bármit tesz is, eltűnt, s valahol valószínűleg magányosan tengeti életét.\
Piotr Nicolaevich Rasputin - Kolosszus - Az iskola védelme közben életét vesztette.\
Scott Summers - Küklopsz - A Főnix legelső áldozata\
Todd Tolansky - Varangy - Az utolsó adatok alapján megsérült és elbujdosott, nem kizárt, hogy Európában bujkál.\
Kurt Wagner - Árnyék - Fél szemére megvakult a háborúskodás során, azóta békés és nyugodt életet él.";0;1288118484;\N;\N;2439
65524;"Zyra";7775;"89.223.219.179";\N;"- A játék élvezetes voltának megtartása végett minden játékos csak és kizárólag saját, kitalált karakterrel kezdheti meg a játékot.\
- Mindenkitől szépen kidolgozott, jól kijátszható karaktereket várok el, amik nem szűkölködnek ötletességben, és esetleg csavarokban. Kérek mindenkit, hogy írja le, hogyan élte meg a karaktere a mutáns hatalom megszületését, s milyen életet tudtak kialakítani az elmúlt egy év során.\
- Játszható fajok: A vámpír s a vérfarkas karakterek, s egyéb vérdögök, szellemek dzsinnek, varázslók indítása csak a mutáns génre való visszavezetéssel oldhatóak meg.\
- Ismert karaktereket ne indítsatok, a legtöbbnek megvan a végleges sorsa a világban. \
- Ha mégis ismert karakterre pályázol, alkosson hasonlót, de nem ugyanazt. Ha kreatív, akkor engedem. Első a kreativitás!\
- A karakteralkotás végén, új hozzászólásban kell elkészíteni a karakter adatlapját, az xmr saját szabályai szerint.";0;1288118623;\N;\N;2440
65528;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"The Event\
I/6. rész: Loyalty\
Miközben Lee segíteni próbál Sophiának a szökésben, az elnök emberei gyanakodni kezdenek, hogy áruló lehet közöttük. Lee így kénytelen maga is menekülni…\
Part 14 / 12 - Page 2 0101wq";0;1288121286;\N;\N;1190
65529;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Mojo figyeli az őreget távozni majd elkezd nézelődni.\
- Ki is jön?\
Kérdi hangosan gondolkodva.\
A hátul állok látják, hogy a falhoz ül az unatkozó szőke fiú, akinek kék szemeit még csipa takarja így azokat dörzsölgeti. Fekete ruhát hord és amikor valakire néz a szemei csillannak egyet.\
- Hogy is mehetett ki a fejemből! - mondja Mojo - A kedvenc felbujtónk jön! Tizenegyes játékos: Yvette Dreah'mer! Válassz táskát!\
Kéri a vidám sárga lény.
\
Táskák kilőve:\
01: Tao\
02: Max\
06: Bill\
07: Thorhalla\
09: Jake\
10: James\
13: +játékos\
16: Astrid\
17: Miller\
26: Olaf\
30: Constantine";0;1288121625;\N;\N;2428
65532;"Zyra";7775;"92.249.226.86";\N;"Labrador-félsziget, Speciális felállított, legmagasabb biztonsági szinten besorolt katonai fogház. Veszélyes mutánsok és az állam ellenségeinek a gyűjtőhelye. Aki ide bekerül számíthat rá, hogy nem látja többé a napvilágot.\
A cellákba csak a magasan elhelyezett ablakon szűrődik be némi fény. \
Part 14 / 12 - Page 2 Cell\
Az elkülönítőkben az igazán veszélyes rabokat tartják, láncokkal a falra felfeszítve. Kissé középkori megoldás, de van akit csak így lehet megfékezni. \
A normál cellákban kettesével vannak elhelyezve a rabok. Megesik, hogy az ágyakon nincs matrac, s takarót is csak kevesen kaptak. \
Part 14 / 12 - Page 2 Prison2\
A börtönkórház felszereltsége tökéletes, de inkább az őröket, mint a rabokat látja el. A rabok maguknak tartanak fent egy kórházszerűséget, de nem a legjobb hatásfokkal. \
Part 14 / 12 - Page 2 Collar02\
Minden rab képességblokkoló nyakörvvel van ellátva, ami ha érzékeli, hogy valaki megpiszkálja, áramot vezet a viselőjébe. Egy bizonyos terület elhagyásakor pedig a bele épített robbanóanyag megoldja a rab további sorsát. A szökés külső segítség nélkül kizárt.\
Part 14 / 12 - Page 2 Battle_royale";0;1288122248;\N;\N;2444
65547;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Chuck\
IV/6. rész: Chuck versus The Aisle of Terror\
Chuckék egy őrült tudós ügyében nyomoznak, aki kikísérletezett egy gyilkos félelemgázt. A tudóst végül nem más adja át nekik, mint maga Chuck édesanyja…\
Part 14 / 12 - Page 2 89274958";0;1288130609;\N;\N;1190
65551;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Jelentkezem a kalandra.\
Előtörténet az SG-seknek: http://xmenreneszansz.portbb.com/viewtopic.php?id=13\
Kiegészítésül meg annyi, hogy a felszerelés lista nem aktuális, csak lusta vagyok frissíteni. Nega bandázsa már nincs, van viszont lézerpisztoly helyette.";0;1288175435;\N;\N;2443
65558;"Adam Broderick";8086;"193.225.192.3";\N;"Üdv!\
SGHUN-ról ruccantam át ide egy közös kaland erejéig.\
Előtörténetem a többiek számára:\
Előtörténet\
és\
Bővítmény\
Ha valaki akar olvasgatni még ezen felül, a regisztrálás óta eltelt események(nagyjából):\
Küldetés jelentések\
.";0;1288180470;\N;\N;2443
65559;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Juj egy Gilad Smile (Bocsi Nekem az maradsz.)\
Természetesen elfogadva.\
XMR:\
Quentine Constantine\
SGhun:\
Adam Broderick";0;1288180600;\N;\N;2443
65560;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Az Outsiders világban megjelenő hírek, újságcikkek helye.";0;1288180935;\N;\N;2452
65561;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"A két lány is lépett közelebb a skrullhoz, de azt addigra Lorna közreműködésével Bard leütötte. Igen abban volt valami, hogy kezdett gyanússá válni mindkettejük számára, hogy nincs itt még mindig se a Vádló, sem pedig Ko-Rel pedig mind a kettő ott volt, amikor Lorna kirohant a helységből, hogy Zyro valószínűleg egy csapdába sétál bele. Szerencsére mindenki más is úgy vélte, hogy élve kellene a skrull, így nem lett megölve, csak leütve, mert vele még tárgyalni kellett, hiszen megsebezte Shywa-t és William-et is. A páros elindult kifelé a többiek után, de még egy pillanatra hátranéztek.\
- Vigyázzatok magatokra! – szólt még hátra mindkettő.\
Ezzel ők is sietve mentek a már előre haladó csoport után.
\

\
Körváltás még mindig Zam-nél.";0;1288185124;\N;\N;2349
65564;"Astrid";6744;"81.182.27.82";\N;"Jelentkeznék Synnel. Sokak által nem ismert SG-s kari, hiszen nagyon rég használtam utóljára, de most megpróbálom leporolni, s újra satasorba állítani az öreglányt XD";0;1288188306;1288188328;"Astrid";2443
65573;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Amikor Serena ismét kimondja, hogy „Sötét Utas”, még hangosabb kattanás hallatszik, és a könyvespolcon az egyik könyv megemelkedik kicsit. Az alatta lévő polcrészen felemelkedett egy kis, titkos retesz teteje.\
A reteszbe egy egészen miniatűr hangfelismerő rendszer van építve – olyan technológia ez, ami nem terem nyilván minden ágon, és nem lehet könnyű hozzájutni senkinek. A reteszben nincs semmi, csupán egyetlen kép… Kenneth Irons, az Egyesült Államok elnökének áthúzott fényképe.\
Part 14 / 12 - Page 2 97266460\
Amint a kis csapat megpillantja a képet, hangos zúgás hallatszik pár pillanatig, majd a szobában minden elektronikus szerkezet, köztük a telefonok is, tönkremennek…
";0;1288200111;\N;\N;2430
65574;"Jack Osterman";166;"80.98.176.234";\N;"Úgy tűnik, a többiek is hallottak valamit…\
Úgy tűnik, a többiek nem süketek. Látod, kölyök, ezt teszi a hallásoddal az a sok, idétlen gépzene!\
Jaj, elég már! Inkább odalépek Serena mellé, hogy meglessem, mit talált…\
- Hogyan nyílhatott ki egy jelszóra valami? Nem gondoltam volna, hogy ilyen hipermodern eszközök is vannak ebben a lepukkant lakásban…\
- Tény és való, hogy az ilyesmi nem volt jellemző Crichtonra sem. Heh. Fejlődik ez a kis utánzó.\
Megnézem én is, mi van a kis reteszben, ami felnyílt… és megpillantom annak a rémisztő sisakosnak, Ironsnak a képét.\
- A KOBRA parancsnoka? Az új amcsi elnök? Mi a túrós bucit keres ez itt?\
Ekkor valami zúgásra kapom fel a fejem…\
EZT bezzeg meghallod.";0;1288200470;\N;\N;2430
65580;"Balthazar Millvier";8097;"78.92.195.174";\N;"Sziasztok!\
SGHUN-ról kerültem ide, a közös kaland hírének hallatán.\
Előtörténet\
Adatlap";0;1288203060;\N;\N;2443
65588;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Amerikai megjelenések - 2010. október\
Incredible Hulks #615 – Dark Son: First Contact / ’Til Death Do Us Part\
Írta: Greg Pak és Ben McCool\
Ceruzarajz: Barry Kitson és Tom Raney\
Borítórajz: Carlo Pagulayan
\
Miközben Hulk elveszett fia, Hiro-Kala a Naprendszer felé száguld, Steve Rogers és a Titkos Bosszú Angyalai egy sokkal közelibb fenyegetéssel néznek szembe: egy csapatnyi hihetetlen Hulk kezd tombolásba a Földön! Amikor választania kell a fia és a bolygója között, ki mellé áll majd vajon Hulk? És hogy érinti majd mindez törékeny kapcsolatát fiával, Skaarral, valamint még törékenyebb kapcsolatát volt kedvesével, a vörös Amazonnal? A család a legerősebb kötelék – és csak a család képes végképp megőrjíteni bárkit! Ez pedig hatványozottan igaz a Hulk-családra, melynek tagjai megrázzák az egész planétát!\
Part 14 / 12 - Page 2 74557113";0;1288259647;\N;\N;1181
65589;"Reynolds Jr. Johnson";4030;"86.101.113.114";\N;"Milyen linket? Előtörténet linket?";0;1288260425;\N;\N;2443
65590;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Azt, azt! Köszi és Te is elfogadva.\
XMR:\
Quentine Constantine\
Reynolds Johnson\
SGhun:\
Adam Broderick\
Syn\
Adun\
William David Robertson";0;1288260590;\N;\N;2443
65591;"Zyra";7775;"213.16.120.190";\N;"Itt tudtok jelentkezni magánkalandokra. A dolog működése szerint, megjelensz valahol, én meg rád küldök valakit, valamit, valami kedveset, csak hogy ne unatkozz.";0;1288261593;\N;\N;2453
65592;"Theodor White";6307;"84.224.246.79";\N;"Eredetileg nem így terveztem, de megjött rá az indíttatás. Very Happy...szóval, szükségem lenne egy KM-re, aki felügyeli a kapcsolatfelvételemet a Pegazussal...";0;1288261693;\N;\N;353
65593;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Azt msot nem tudom megtenni sem megoldani, és Z sem, mert kaland van ott. A teljes placc le van zárva és kaotikus állapotok.\
Majd ha vége lesz a Kéz kalandnak csak utána, de hogy az mikor lesz passzolom.";0;1288261815;\N;\N;353
65594;"Theodor White";6307;"84.224.246.79";\N;"Rendben...én ráérek. Majd jobban figyelek és ha annak egyszer vége, újra jelzem a szándékomat.";0;1288262113;\N;\N;353
65595;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Akkor megkereslek én, mert a PP Z és az én kezemben van. Amúgy addig is talán kérdezd meg Z-t, hogy csatlakozhatsz-e ahhoz a kalandjához, és akkor még játékban is maradsz és ha annak vége akkor erre visszatérünk. Smile\
Kaland itt:\
http://xmenreneszansz.portbb.com/viewtopic.php?id=2386";0;1288262268;\N;\N;353
65596;"Theodor White";6307;"84.224.246.79";\N;"Valójában megint jelentkezek rá..Smile...már megkerestem korábban, hogy lehet-e még csatlakozni, csak közbejött a \"múltmesélés\", amiből semmiképpen sem akartam kimaradni és visszatáncoltam...na talán most Smile";0;1288262481;\N;\N;353
65597;"Reynolds Jr. Johnson";4030;"86.101.113.114";\N;"Nem törődve semmivel, és senkivel indulnék el, mikor is Gunnar megragadja a vállam, és azt mondja, ne mennyek, mert nem sokára jön ide Einar. Na persze nem egészen így hangzik el a szájából, de ez a lényeg. Pillanatra elgondolkodok, és gyermeteg csillogás jelenig meg a szememben, és halvány mosoly. Einra? A Bosszú Angyalainak vezére, New York, és Amerika egyik védelmezője? Nem is hiszem el. Valóban találkozni fogok vele? Gunnar íját lángra lobbantja, ami nem tagadom, most nagyon jó ötletnek tűnik. Már majd hogy nem vacogni kezdenek a fogaim, de vissza tartom, nem szeretném, ha ilyen módon is, de gyengének tűnnék. Bár tény, hogy nem tudom mennyi idő fog kelleni ahhoz, hogy kipihenjem ezt az egészet, már ha valóban Einar ide jön, és haza visz minket. De sajnos még Sladet is meg kell látogatnom, hisz minél később teszem meg, annál veszélyesebbé válik a helyzet. Szóval most úgy érzem jó darabig nem fogom tudni kipihenni a megpróbáltatásokat. Ahogy a tűzhöz húzódok, próbálok átmelegedni, nem túl sok sikerrel egyenlőre, és hallgatni a zsoldosoknak az indokait. Úgy tűnik Slade nem vezette meg őket, hanem családjaikat használta fel a célja eléréséhez. Hisz ha azt nézzük, egy bizonyos szemszögből, azt tette. Továbbra sem szólok senkihez semmit, csak figyelek, hallgatok, és várok.";0;1288263627;\N;\N;1925
65601;"Shadow";715;"81.182.36.21";\N;"Hát csak két lehetőség van, nagy kaland, vagy nagy bukás, de Nefit ismerve inkább az elsőre lehet számítani XD";0;1288271024;\N;\N;2443
65602;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Jelentkezz nyugodtan a játékosaim úgyis eltűntek azóta. Kivéve a staffot Smile";0;1288274070;\N;\N;353
65605;"Danse Cadavérique";7148;"91.82.25.34";\N;"*Felvont szemöldökkel csücsöríti össze száját és kicsit hátrébb is húzódik a gyilkos szemektől, de még nem megy el, majd úgy is hívják, ez is olyan, mint a halál meg a hasmenés. Addig is figyelgeti a szöszke valamit a sarokban, s hogy nem köszönt vissza, hát nem fog nagy lelki traumát okozni Cadának, pusztán vissza húzza kezét és néz. De azt nagyon.*";0;1288275641;\N;\N;2428
65612;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Amerikai megjelenések - 2010. október\
Ultimate Avengers 3 #3 – Blade versus The Avengers (3. rész)\
Írta: Mark Millar\
Ceruzarajz: Steve Dillon\
Borítórajz: Olivier Coipel
\
Az X Vámpír belemélyesztette fogait Amerika Kapitányba is! Most, hogy a nemzet legnagyobb szuperhőse már használhatatlan, a tét még magasabb lett. Vajon képes lesz Penge segíteni a Bosszú Angyalainak, hogy együtt levadásszák az éjszaka gyermekeit? Vagy hamarosan minden egyes hősből a vámpírok főfogása válik? Fogak és hús csapnak össze úgy, ahogyan arra csak a két szupersztár, MARK MILLAR (Kick-Ass) és STEVE DILLON (PunisherMAX) képesek!\
Part 14 / 12 - Page 2 31614381";0;1288290011;\N;\N;1181
65613;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"/Mivel Bill nem ért rá így egy kicsit másképpen folytatom./\
Max kérdéseire nem kap választ, mert ekkor a füst szét szóródik és Éjsólyom fogadja a valóságban.\
- Jól vagy kölyök?\
Kérdi a férfi és Max látja, hogy a kocsi oldalra van döntve. Pár horzsolása van. Az autó oldalánál a rejtélyes alak lő. A tetőő le van tépve és Bill a földön fekszik.\
- Gyere!\
Ezzel kiszedi a kocsiból óvatosan.\
- Láttál valamit? Megvan a helyszín?\
- Tea partinak vége lányok! Megjöttek a felsősök az zsebpénzért!\
Mutat Morsus a kocsi mögött a nindzsákra, akiket egy csapatnyi alak dobál szét vagy lő le, hogy közelebb jusson.
\
Part 14 / 12 - Page 2 682302-fantastic_force";0;1288290331;\N;\N;985
65616;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"A férfi nevetni kezd.\
- Persze. Ha így van miért vannak biztonsági őreik? Minek van rendőrség? Könyörgöm kíméljen meg az idealista monológtól. Ha az élete veszélyben lenne fegyvert fogna és támadna. Ha lánya veszélyben lenne akkor még inkább így tenne.\
A szöveg közben a japán egyre komolyabb lesz.\
- Ez az igazság. Igen, tárgyalunk ha nem így tennénk nem lennénk ilyen nagy hatalmúak, de nem lehet mindenkivel. Ez nem az AIM. A mi célunk az előre lépés az AIM-é az elnyomás volt.\
A főnix meditálás közben elkezd megremegni. Szemei világítanak és Matsumotot nézi.\
- A belső emberünk elbukott. Te jössz.\
Mondja Matsumoto. Főnix egy fényes robbanással tűnik el. Kiolt pár gyertyát a szél, amit gerjeszt a teleportációja.\
- Maga dönt. Segít békésen elhozni a változást vagy félre áll és hitegeti magával, hogy úgy sem tehetne semmit.
";0;1288291775;\N;\N;2168
65617;"Szehmet";4;"81.182.221.216";\N;"Újra itt, hogy egy kis vidámságot lopjak a szívetekbe Smile\
Part 14 / 12 - Page 2 Acid_picdump_70\
És ha már jön a tök ünnep:\
Part 14 / 12 - Page 2 Acid_picdump_72";0;1288292397;\N;\N;14
65618;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Lyron sóhajt.\
- Igazad van.\
Ezzel feláll és felvesz egy köpenyt, hogy elinduljanak kifelé.\
- Menjünk kicsit - majd megakad - Úgy véled az egy biztonságos hely a gyermekemnek? Mégis csak egy nagyváros. Megtudják ők védeni?\
Kérdi a férfi afféle utolsó gondolatként miközben a falnál áll és a kürtöt nézi kicsit merengve.
";0;1288292949;\N;\N;802
65622;"Theodor White";6307;"84.224.96.6";\N;"Tiszteletem!\
Csatlakoznék a kalandhoz Smile...éppen Harlem utcái felé tartok, de szívesen közlekedek a véletlen események kedvéért, bárhova...";0;1288296795;\N;\N;2386
65627;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Figyeltem az ellenfelemet, de ő csak mozdulatlanul állt, mégis mintha minden élt és mozgott volna körülötte. Megráztam volna a fejemet, ha lett volna időm, hogy a pajzsaimat helyreállítsam, akkor ennek sem dőltem volna be, hanem nagy valószínűséggel könnyedén átláttam volna rajta. Végül pedig megszólalt, suttogott csupán, de mintha üvöltött volna, úgy lehetett hallani mindezt. Gúnyosan kacagtam fel a Káosz király szavai után bármiféle félelem nélkül.\
- Te viszont nem nevezheted magad oly személynek, ki túlságosan tájékozott lenne – húztam gonosz mosolyra ajkaimat. – Fogalmad sincs az indokaimról drágám!\
Mit számított nekem, hogy ő akarja? Felhasználni úgysem tudom a gyermeket a saját céljaimra, így abban az egyben igaza volt, hogy nincs rá szükségem, de csak ezért. Hogy miért védem az viszont teljesen más kérdés volt. Ugyan, régen túl voltam az olyan ostoba gyermekded önzőségen, mint amit feltételez. Ez csupán atyám irányában volt, meg, de az is az esküm miatt. Amit az általam látott első Midgardi halálakor ígértem, esküdtem meg neki. De hogy másnál ugyanez legyen? Legfeljebb akkor, ha tudom is használni. Az okaimat Kaneda bizonyosan ismerte, a világom, a hatalmam, a befolyásom én ezeket akartam megtartani. Illetve volt valaki ebben a házban, aki oly fontos volt számomra, mint Einar, minden tekintetben. Noha még csak gyermek volt, de fel fog nőni. Ez drága káosz királyom vhaj hol van attól az önzőségtől, amit feltételeztél rólam? Bár tény és való roppantul szeretem s élvezem mások ily irányú játékát tönkre tenni és felbosszantani őket. Szóval lehetséges, hogy mégis volt benne valami abban, mit mondott. De akkor még ott volt, hogy a Gyermekben az ősi istenek ereje is megvolt, Asgardhoz köthető, s a népem arra érdemes tagjait megvédem a külső erőktől.\
Mikor Kaneda megszólalt a bal kezemet a hátam mögé húztam s csak a fegyverforgató jobb maradt elől benne a kardom. A fiú mondta el, hogy mit is tervez a Káosz király, s mik a tervei. Tudás istene, persze a tudás hatalom, tán a legnagyobb a galaxisban. Igazából az ellenfelem tervei tetszettek, rövidtávon. Hosszú távon nem kértem volna belőle, nem csak azért, mert nincs Asgard, nincs Midgard, a hatalmamnak vége, mi felett uralkodhatok. Megkapnám mire vágynék szívem szerint, a korlátlan s végtelen hatalmat. De rá kellett jönnöm, hogy nem élvezném, azt nem. Nem lenne módja, hogy kiéljem, a teljes szórakozásomat s kedvenc időtöltéseimet veszteném el vele. s nos, ez a legjobb ok, hogy miért is nem kapja meg a gyermeket.\
- Igazán csábítóan hangzik, hogy mire törekszel kedvesem – mondtam gúnyosan. – Rövid távon még egyet is értenék veled s átadnám a gyermeket. Lehetséges, hogy a végtelen őrület s káosz kielégít téged, de én nem érem be vele. Meglovagolni azt az érzést, időnként újra s újra alámerülni benne s erőt szerezni belőle persze mindez remek. De hol marad annak szépsége, hogy valamiért küzdeni kell, hogy valamit el lehet újra pusztítani és káoszba dönteni? Látni, hogy a kezeid alatt dől újabb és újabb hely rommá és hogyan növekszik a hatalmad s befolyásod, hogyan pulzál a káosz. Hogy az emberekben ott a félelem, a rettegés, az őrület s szépen lassan kiélvezni, hogy mindezen keresztül mennek. Nincs ott semmi, nincs mi felett uralkodni lehet, se kihívás. Túlságosan hamar bele lehetne unni... S szépsége sincs a gyors eljövetelnek. Remélem így már azt is látod, hogy miért nem adom át neked – leheltem.\
Miközben beszéltem a hátam mögött felrajzoltam gyorsan s lopva egy rúnát, hogy védőpajzsot húzzak fel mind magam, mind pedig Kaneda körül. Persze ez a mágiám is el van nyomva, de azért talán annyira elég lesz, hogy másodperceket nyerjek számára. Ismét gúnyosan mosolyodtam el, a korábbi álljak félre parancsra, még egy kicsit fel is kacagtam, milyen drága, hogy így próbál nekem parancsolgatni.\
- Még mindig ugyanott tartunk drágám – feleltem. – Ha szükséged van a gyermekre, gyere s vedd el. Vagy tán félsz tőlem?\
Fegyver: Skymningen\
Mágia: 50 egység\
Aktív mágiák: Védőpajzs\
Passzív mágia: -";0;1288337106;1288351338;"Thorhalla";2174
65628;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Nahát, pont úgy lett, ahogy gondoltam, nem mintha baj lenne, legalább látszik, hogy nem teljesen haszontalan Tychus, mégha egyszerű ember is csupán, ráadásul meg akarta erőszakolni a fél csapatot - tegyük hozzá, az erre alkalmasabbik felét.\
-Nocsak, valami hasznodat is vesszük, ha így folytatod, a végén még meg is köszönjük a segítséget - jegyzem meg, aztán a skrullon tartva a fegyert egyik énemmel, másik kettővel pedig a fedezék mögül kibújva meghallom Lea hangját.\
-Odabenn vannak, ahogy hallhatod - válaszolom Tychusnak. - És zárd be az ajtót magad után!\
A egyik másolatomat visszaolvasztom magamba, és elindulok vissza Lea-hez és Tyr-Xorhoz, a másik másolatom még mindig a skrullt tartja szemmel.\
-Mi szépen várakozunk itt az előtérben, figyeljük az ajtót, neked úgysem kell hallanod a benti beszélgetést - jelentem ki a skrullnak, és biccentek Sha-Lenn felé, hogy nyugodtan bemehet, rámbízhatja a dolgot. Közben odabenn megérkezem Lea-hez.\
-No mire jutottunk?\
";0;1288340539;\N;\N;2397
65629;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"A nő elkezdi mesélni az élettörténetét, meglepően kézséges, látszólag igazat mond, azt hiszem, tényleg bízik bennem annak ellenére, hogy legutóbb megpróbáltam megölni, és az a legutóbb egy órája sem volt.\
-Hogy mit tudhatsz rólam? Ó, hát bármit, amire kíváncsi vagy. Én a Földön születtem már lassan 35 éve. És hozzád hasonlóan, én is arra tettem fel az életemet, hogy a midgardiakat, vagy egyszerűbben embereket segítsem. Ezért is lettem telefonos ügyfélszolgálati menedzser. Az emberek felhívnak a gondjaikkal, én pedig megoldom a gondjaikat, vagy megtalálom a megfelelő embert, aki képes megoldani azt. Ezen kívül szeretem a vasárnapot, a templomokat, a szexet, és utálom az erdőket, a pedofilokat, és a rízsfagyit. Egy ideje ismerem már Einart én is, sőt, még az emberi alakjával is... Jóban vagyok. Thorhalla pedig, hát ő egy igazi egyéniség, megéri jobban megismerni, volt szerencsém már néhány alkalommal összefutni vele, és én mondom, igazi élmény nézni, ahogy az a nő dolgozik.\
Rövid sétánk közben feltűnik a látóhatáron valami nagyobb épület, és mintha mozgást is látnék abból az irányból.\
-Azt hiszem, az lesz a térképen jelölt izé - mutatok a hely felé. - Nem tudom, hogy osonnunk kéne-e, hogy az ottlévők ne halljanak meg, vagy inkább jelentsük be, hogy jövünk, hogy nehogy ellenségnek nézzenek, de talán ha egyszerűen odasétálunk, nem gondolják, hogy nagyon harciasak lennénk.\
Azért a kést kéznél tartom.";0;1288341131;\N;\N;2429
65630;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Miután eljöttem, majdnem mindenki más is követ, de azért valaki úgy tűnik, maradt a skrullal is, egész pontosan Zyro és Bard nincs velünk. Ahogy előrekiabálok, villámlást hallok, aztán a falon átrepül egy skrull nő, és épp előttem landol. Mi a szent szar, ezek többen is vannak? Ko-Rel lép ki a skrull után, egy pillanatra rá is azt hiszem, hogy egy újabb gonosz idegen, de aztán rá kell jönnöm, hogy néhány földönkívüli velünkvan. A kree megsérült, a skrull is, és utóbbi jobban, mivel a földön is maradt, nem úgy néz ki, mint aki mindjárt felpattan, de azért jobba biztonság. Ko-Rel óva int minket attól, hogy bemenjünk, hát ezt tudom garantálni, nincs kedvem még több ilyennel találkozni. Will és Lorna viszont már egyből azon vannak, hogy bemenjenek\
-Hát én nem tudom, de Ko-Rel tanácsa elég egyértelmű volt. Ha gondolod, menj, én mindenesetre maradok, és vigyázok, hogy ez a skrull már ne okozzon több gondot - közlöm Lornával, és a zsebembe nyúlok a pisztolyomért, aztán nagyot sóhajtok, rászorul a markolatra a kezem, a szemközti falhoz állok, és nekidőlök a falnak, innen nézem, hogy fel akar-e kelni a skrull. Ha igen, akkor előveszem a pisztolyt, és lelövöm. Persze azért előtte szólok neki, hogy ne mozduljon, mert úgy illik. Hasogat a fejem, nem akarom újra használni a képességemet, hogy megnézzem, mennyire van magánál, pedig azzal ellenőrizhetném, mikor ébred fel, de már így is túlerőltettem magam mára.\
";0;1288341722;\N;\N;2349
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 12 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 12

Témanyitás by Cerebro Szomb. 12 Jan. 2013, 11:41

65631;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Nazwisko kérdésére három válaszlehetőségem is lenne, az egyik, hogy azért hívjuk maszkosnak, mert a legutóbbi gyilkosságon hagyott egy maszkot a tévéstúdióban, de azt hiszem, már előtte is így írtak róla, talán nem most először hagyott pont ilyen nyomot. A második lehetőség, hogy a festmények miatt lett ez a neve, Ackerman képein minden modell nő, akinek látszik az arca, leszámítva egy képet, amin egy férfi is áll a nő mellett, és maszkot visel, talán innen kapta a nevét. És persze ott van az utolsó feltételezés, hogy senki sem látta még az arcát, sosem kapták el a kamerákon sem, a maszkos itt nem szó szerint értelmezendő, hanem amolyan utalás, hogy ismeretlen a kiléte. A bónusz ötlet, amolyan brainstorming jelleggel: gyilkos, gonosz, ellenség - és ki az ország legnagyobb ellensége? Hát Nazwisko, a maszkos terrorista. Az ellenség maszkot hord, és itt az ellenség már álalánosságban értendő. Visszafelé is igaz, aki maszkos, az gonosz. Ezek persze csak felvetések. Aztán jön Irons további fejtegetése, miszerint különös, hogy egy külügyminiszter dolgozik az ügyön, pont háború idején, amikor a külügyminiszternek rengeteg más dolga lenne. Ezt már én is felvetettem korábban, de nem látok annyira a dolgok mögé, hogy megfejtsek ilyen összefüggéseket, és nem is gondolom, hogy túlközlékeny lenne Felton ilyen ügyben. Végül Irons előáll egy összeesküvéselmélettel, hogy Felton tudja, ki a gyilkos, csak nem akarja, hogykiderüljön, mert akkor a kormány kompromittálódna.\
-Ha Mr Felton tudná, hogy ki a gyilkos, akkor nem ide jöttünk volna, hanem a kormány összeállított volna egy különleges és titkos egységet a gyilkos elfogására és likvidilására, ez feltűnésmentesebb lett volna, mint átrepülni ide. De nem így történt. Bármilyen meglepő, elnök úr, nem minden országban van korrupt kirakat kormány.\
Remélem nem sértődik meg nagyon Irons, mert ha igen, akkor megint egy pisztolycsővel nézhetek farkasszemet.\
";0;1288342313;\N;\N;2305
65632;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"A töbiek elmennek, hogy megkeressék Zamot, meg a többieket, és jelentsék a skrull elfogását, én meg addig ittmaradtam Barddal, hogy felügyeljem a skrullt. Na jó, igazából Bard felügyeli őt, ha felkelne, és nem sokat tudnék tenni, én csak azért vagyok itt, mert megsérültem, és csak hátráltatnám a csapatot.\
-Eléggé fáj a nyakam és a fejem, de nem tört el semmim, túl fogom élni - fejtem ki Bardnak, miután érdeklődik a hogylétem felől.\
-Nem hittem volna, hogy ennyire ügyesek az alakváltásban, nem csak a külsejét vette át, úgy is viselkedett egész nap, mint Natasha. És piszok erős harcos... - Jegyzem meg, miközben a nyakamat masszírzom.\
-Az egészben azt nem értem, hogy miért csinálják ezt. Miután megölték a kutatót, csak el kellett volna menniük innen feltűnés nélkül, ehelyett pedig megtámadnak minket. Lehet, hogy csak figyelemelterelés volt, hogy a Vádló velünk foglalkozzon, de a dokkokat már így is figyelik. Mi értelme ennek? Nem győzheti le az egész Kék körzetet néhány terrorista - magyarázom értetlenkedve, tulajdonképpen csak hangosan gondolkodom, hogy Bard ne érezze úgy, hogy kínos a csend.\
";0;1288342873;\N;\N;2349
65648;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Magyarországi megjelenések - 2010. október\
A Csodálatos Pókember #87 – Ultimátum (1. rész) / Újvilág: Hatalom (9. rész)\
Írta: Brian Michael Bendis és Jeph Loeb\
Ceruzarajz: Stuart Immonen és Greg Land\
Borítórajz: Stuart Immonen
\
Itt az Ultimátum!!! Nagy változások vannak készülőben, és ezekkel együtt végre visszatér a PÓKNŐ is! De vajon ellenségként vagy barátként? Vendégszerepben Fáklya a Fantasztikus Négyesből! Valamint: Elérkezett a világok harcát bemutató történet fináléja! Az újvilági hősök és a Szuperosztag összecsapása a végéhez érkezik, és végre kiderül, mi lesz a két univerzum sorsa. Garantáljuk, hogy ilyen befejezésre senki sem számított!\
Part 14 / 12 - Page 2 31660542";0;1288382390;\N;\N;1181
65652;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Bard Manó szavaira és vállpaskolására csak biccent.\
- Menj a barátnőd után. Nehogy baja essen. Mi megleszünk.\
Zyro szavai után a skrullra néz.\
- Ha felfedték magukat akkor érzékeny pontot nyomtunk meg, vagy csalik vagyunk. A bátyátokhoz és a vezetőséghez. Nélküle fejetlenség lenne.\
Mondja az asgardi.
\
Madárijesztő látva a kiesett alakot futni kezdett gyorsan.\
- Én! Majd én!\
Üvölti lelkesen a fiú és egy hatalmas fejrúgást ad a kiesett skrullnak, hogy biztosan ne kelljen fel.\
- GÓÓÓÓÓL!
";0;1288387249;\N;\N;2349
65653;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Elfogadva, a következő körben bekerülsz a bronxi utcai eseményekbe.";0;1288387379;\N;\N;2386
65661;"Ko-Rel";931;"89.132.95.13";\N;"~ Többiek ~ \
Kidpool is megérkezik a többiekhez és ő is meglátja a csatérré változott folyosót és a tárai lábánál a zöld bőrű eszméletlen nőt. De ettől kezdve már odabent sem tartott sokáig a küzdelem, alig pár másodperccel később csönd lett a benti helységben, ahol a csapatnak a szállásai is voltak. Most már, hogy nem volt mozgás mindenki jobban be tudott nézni, ha akart. Odabent teljes káosz, mindenhol szétvert és szétlőtt felszerelések és tárgyak. Majd kilépett Nestor a helységből és elindult a mosdók felé, majd kilépett még egy belőle és az fegyvert fogott az eszméletlen nőre, odabent amúgy még egyet lehetett látni belőle, aki a falnak támaszkodott fáradtan. A sérült Ko-Rel is ott ült valaminek a romjain, mellette a sisakja, a fehér haja rózsaszín volt a saját vérétől. Végül Zam lépett ki, hogy a pörölyén támaszkodott, bicegett, a páncélja viharvert volt, helyeként le is szakadva róla, a fején és oldalán rajta is sérülések. Komoly csata lehetett odabent.\
- Ti megvagytok? – kérdezte aggódva kivételesen elhagyva a magázódást is.\
~ Zyro, Manó, Bard ~ \
Tovább beszélgetnek, egyelőre senki sem ment be hozzájuk és nem zavarták őket. A skrulljuk pedig még mindig eszméletlen. Pillanatokkal később pedig Nestor is belénézett a helységbe.
\
– Szép munka gyerekek – mondta. – Induljatok, ezt majd viszem én. Az anyátok halálra aggódja magát – nézett a testvérpárra.";0;1288422749;\N;\N;2349
65662;"Svarog";571;"109.105.27.17";\N;"Hmmmmmm..............\
Sült goa'uld nyami.\
Jelentkezek:)";0;1288423649;\N;\N;2443
65663;"Serena Davidson";478;"89.132.95.13";\N;"Morogva álltam és nem mentem tovább, senki szerint nem volt túl jó ötlet bemenni oda, így jobbat nem tudtam tenni, mintsem én is nekidőltem a falnak. Madár érkezett meg és rúgta fejbe a nőt, ez is megoldás, hogy úgy maradjon és ott, ahol kellett neki.\
- Rendben maradok – morogtam.\
Annyira azért én sem akartam lelövetni magam, hogy csak úgy beállítsak abba a helységbe, ennyit nem ért meg a Gyík, hogy kilyuggassam magam miatta. Inkább figyelni igyekeztem a csatát, kicsit zavaró volt a tehetetlenség, hogy csak így itt állni, amíg a többiek harcolnak. Noha nem tartott sokáig már, mire Will megérkezett bent is elcsendesedett minden. Most már jobban lehetett látni, de Nestor kijött a helységből, majd még egy. Megvakartam a fejemet főleg, amikor a harmadikat is megláttam benn. Ko-Rel néni odabent ült sérült volt és Zam is annak tűnt. Pokoli csata lehetett, a kree férfira néztem, amikor kijött és rólunk érdeklődött.\
- Aha mi jól – mondtam. – Csak Zyro sérült meg. Ti... azaz maguk? Mi történt?\
Bár most legalább nem pubiztam le, micsoda haladás! Ha nem akadályozott senki sem, akkor most már elindultam befelé, hogy körbenézzek mi is van ott benn.
";0;1288424079;\N;\N;2349
65664;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Elfogadva. Az első mind2 oldalon érintett jk, aki nem SG-s karit hoz Very Happy\
XMR:\
Quentine Constantine\
Reynolds Johnson\
Svarog\
SGhun:\
Adam Broderick\
Syn\
Adun\
William David Robertson";0;1288424236;\N;\N;2443
65665;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Szerepjáték miatt ma csak este leszek.";0;1288427918;\N;\N;178
65666;"Zyra";7775;"92.249.138.87";\N;"- Meow?\
Mocsok kicsit megilletődve figyeli a talajt, s kicsit rémült tekintettel, hátrahúzott fülekkel, felborzolt szőrrel és kivillantott fogsorral fújtatva hátrál el Mojo elől. Nem érti hova lett a nagy szőrtelen macska, aki az előbb tartotta a kezében... eldobta volna? Vagy muszáj volt elengednie? Újra Mojo felé fúj és még egy lépést hátrál, lassan, kifelé a teleportkörből.\
a 23as táskát kérem a macsnak Smile";0;1288431162;1288562887;"Zyra";2428
65667;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"A társaságból lassan mindenki felébred, sőt: hamarosan észreveszik, hogy valamivel arrébb még Svarog is ott fekszik épen és egészségesen, kisebb-nagyobb sérülésekkel a testén. Nemsokára ő is kinyitja a szemét.\
Mikor Johanne a hajó felé indul, abból döngő léptekkel a Johanne és Ian számára nagyon is ismerős szürke rém lép elő… de semmit sem tesz a kis csapat tagjaival. Ami azt illeti, még csak nem is foglalkozik velük. Némán, cammogva lépked, és immár közelebbről látható, hogy kisebb-nagyobb ládákat pakol fel a fedélzetre. \
Part 14 / 12 - Page 2 Tyrabt\
Akik még nem látták, azok számára is egyértelmű lehet, hogy a hatalmas, karmos rémség nem lenne könnyű ellenfél, ha nekitámadnának. Johanne és Ian láthatják, hogy az óriás mintha most bambább lenne, mint legutóbb. Nyitott szájjal, csöpögő nyállal pakolja a ládákat, mintha csak átmosták volna az agyát.
\
- Már egy ideje ezt csinálja.\
A kiborg Deathlok hangja pár méterrel arrébbról szólal meg, amint előlép egy közeli autó mögül. Pár alkatrészt és vezetéket szerelt ki annak a motorjából, és most megpróbálja azokat a sérült mellkasi részébe építeni.\
Part 14 / 12 - Page 2 0101kz\
- Mind jól vagytok, felebarátaim? Amíg eszméletlenek voltatok, megvizsgáltalak titeket, és súlyosabb fizikai sérülésnek nem találtam nyomát. Úgy 5-10 perce lehetek ébren. Azt hiszem, az a nagydarab, szürke pokolfajzat gyűjtött össze ide minket, de egészen nyilvánvaló, hogy valaki vagy valami más irányítja… és azt hiszem, mind sejtjük, mi. Remélem, készen álltok még egy végső küzdelemre Isten nevében maga az Ördög ellen, felebarátaim… Quentine, Tyler, Ian…\
A kiborg biccent a három, számára ismerős férfi felé, majd a többiekre néz.\
- Úgy hiszem, a társaság többi tagja még nem ismer. Ha már együtt harcolunk, és ha már megmentették az életemet, az a legkevesebb, hogy illően bemutatkozom. Deathlok, az Úr szolgája e bűnös Földön. Örvendek.\
Ezzel köszönti Johannét, Insane-t, Svarogot és Marcust is.";0;1288460986;\N;\N;2436
65670;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Ismeretlen időpont, ismeretlen helyszín…\
- De végül csak megtalálták, amit kerestek, igaz?\
- Valóban. Még ha csak a vak szerencsének is köszönhették, megtalálták Nazwisko képét. Kínos. Erre valóban nem számítottam. Bármennyire is nem fűlött hozzá a fogam… lépnem kellett.\
Ó, igen… Életemben már sokszor éreztem úgy, hogy hiányzik belőlem valami, valami alapvető darabja annak a kirakósnak, amit mindenki más magától értetődő módon magában hordoz. Általában nem is bánom, mivel az esetek java részében kiderül, hogy valami nagyon szánalmas, emberi alkotórészről van szó.\
De más esetekben úgy érzem, nincs hozzáférésem a szívmelengető bölcsességek hatalmas tárházához, egy olyan érzék elsajátításának lehetőségéhez, ami bennem nincsen meg, és amit az emberek olyan mélyen magukban hordoznak, hogy nem is kell beszélniük róla, és amúgy sem tudnák szavakba önteni.\
És ez most ilyen eset volt.\
Tisztában voltam vele, hogy drámai és izgalmas élmény kéne legyen, hogy először mutatom meg magam valakiknek, akikre nem vágyik a Sötét Utas, de mégsem éreztem semmit… csak közönyt. Leírhatatlan közönyt… és talán egy cseppnyi dühöt.\
Mihez kellett volna kezdenem velük?
\
[hr /] \
És a jelen…\
Miközben a kis csapat tagjai gondolkodnak, hirtelen kopogást hallanak az ajtón. \
Jackie először tétován néz, majd egy csáppal kinyúl az ajtó felé, és lassan kinyitja azt. Mögötte pedig… ott áll Ő.\
Fekete köpenyt és kabátot, fekete csizmát, kesztyűt és cilindert visel. Kezében fekete sétapálca, melyen mindkét kezével támaszkodik. Az arcát pedig eltakarja a fehér porcelánmaszk… Ugyanolyan maszk, mint amilyet már a festményen és itt is láttak. Az ismeretlen tartása, ruházata, egyenes, kihúzott háta egy igazi, elegáns arisztokrata benyomását keltik, aki mintha a XIX. századi Angliából lépett volna elő. Finoman meghajol, majd megemeli a cilinderét a kis csapat felé, de egy szót sem szól.
\
Part 14 / 12 - Page 2 56724775";0;1288462672;\N;\N;2430
65671;"Jack Osterman";166;"80.98.176.234";\N;"Kenneth Irons és a KOBRA… Na jó, ha ebből az egészből valami politikai ügy lesz… Ha kiderül, hogy nekik is emiatt az istenverte háború miatt kellett meghalniuk, én… én…\
„Én, én, én…” Juj, de félek.\
- Sajnálom, Serena, de én korábban semmilyen utalást nem találtam sehol az elnökre… Ez… nekem is teljesen új. Crichtont sosem érdekelte különösebben a politika. \
Ekkor… kopognak. Kopognak? Mi a…?\
Biztos valami részeg csöves az utcáról. Zavard el gyorsan.\
Nem is tudom… Először elromlanak az elektromos cuccaink, most meg kopognak… Legyünk óvatosak.\
Magam mögé húzok mindenkit, majd egy csáppal nyúlok az ajtó felé, hogy kinyissam… és akkor…\
Na, EZ meg ki a jó túró?\
Te… jó… ég. Ez Ő, Venom! EZ Ő!!!\
Ez? Igen, a maszk stimmel… Na, akkor Crichtont és Anti-Grendelt kihúzhatjuk, kölyök. Még csak nyomokban sem érzek rajta szimbiontát.";0;1288463076;\N;\N;2430
65675;"Taikuri";1179;"80.85.50.122";\N;"Part 14 / 12 - Page 2 Spiderkitty-366x400 Ez nem tudom hogy poénba vagy a képekhez kéne de nagyon nagy LOL.";0;1288466647;\N;\N;14
65676;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Felton és Nazwisko láthatóan sokkal többet tudnak a dolgokról, mint én, és ez nem csak azért bosszantó, mert nem tudok érdemben hozzátenni semmit a beszélgetéshez, és teljesen feleslegesen vagyok itt, de azért is, mert úgy tűnik, Nazwisko igazat mond, legalábbis Felton tagadás helyett a másik fél egy hazugságának leleplezésével vág vissza. Akkor igaz lenne? Felton valóban tudja, hogy ki a gyilkos? Tényleg Spencer elnök ölette meg Ciachellat? És Obamával a KOBRA végzett? Egyik döbbenetből a másikba esek, miközben Felton távozni akarna, én is rögtön felpattanok a székből, de csak hitetlenkedve nézek utána, majd az ajtón katonák az útját állják, Irons pedig halálosan megfenyegeti őt - azt hiszem, mindannyiunkat.\
-Ez nem... Ezt nem mondhatják komolyan? - Szörnyülködök, miközben azon gondolkodom, vajon hogyan juthatnék ki innen élve, és vajon hova mennék azután? New Yorkba? Svájcba? Van egyáltalán még olyan ország, amit nem hataloméhes gyilkosok irányítanak?\
";0;1288474335;\N;\N;2305
65677;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"A csapat tagjai szépen elkezdenek felmászni a robbantott járaton, előbb Max, majd szépen felsegít mindenkit. Ben rögtön fogja a fiút, és karjába veszi, úgy kezd el felfelé mászni, majd félúton átadja Maxnek. \
-Változott a terv, túl kevesen maradtunk, és nem hagylak hátra titeket megfelelő védelem nélkül. Velünk kell jönnötök, mert ha itt rátok találnak, mindenkinek befellegzett, és ez nem csak ezt a kis csapatot jelenti. Odafenn az utolsó életben maradt new yorki ellenállók adják a vérüket értünk, hogy sikerrel járhassunk, és véget vessünk egy korszaknak. Na nyomás! - Parancsol rá Ben Serenara, és segít neki is felmászni, majd ő is felmegy.\
Glennek a riasztó hatástalanításához be kell mennie az épületbe, kívülről nem tud hozzáférni a rendszerhez, így ő is bemászik, ahogy aztán legvégül Daniel is. Mivel Daniel a hőenergia elnyeléséből kapja erejét, itt egyelőre nem sok lehetősége nyílik, ha csak nem akar elszakadt elektromos vezetékeket fogdosni. Max, majd szép lassan a többiek is odafent egy nagyobb géptermet látnak, a számítógépek szikrát hánynak, jópár férfi fekszik a földön, néhányuk több darabban, valószínűsíthetőleg a robbanás miatt. A gépteremből egy ajtó vezet kifelé egy folyosóra, és mielőtt a csapat kimenne, Glenn hamar rácsatlakozik a riasztó rendszerére, és elkezdi leállítani a jelzést. A többiek egy térképet találhatnak az egyik falon, a robbanásban itt-ott megégett, de egyes részeik még mindig olvashatóak. A térkép szerint a gépteremből a folyosón eljuthat a csapat egy liftig, a barakkokhoz, az étkezdéhez, és van még egy nagyobb része a szintnek, ami nem látszik, mert megsérült a térkép.\
";0;1288476636;\N;\N;2317
65678;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Ethan még maradt egy kicsit átkutatni a skrullt, nem butaság, hátha van nála valami hasznos, valami, ami közelebb juttat minket a céluk megértéséhez, vagy legalább felhasználhatunk ellenünk. Bard szerint elég, ha Zamot elintézik, és a körzet palón van.\
-Valamit nem veszünk számításba. Ezek alakváltók. Nem csak megölhetik a Vádlót. Ők lehetnek az új Vádló! Vagy... - Ekkor lép be a mosdóba Nestor, majd Bardra tekintek sokatmondóan, remélem megérti a korábbi gondolatmenetemből, hogy miért ez a gyanakvó pillantás. Csak azt nem tudom, hogy mi lenne a jobb, úgy tenni, mintha azt gondolnánk, ő nem skrull, majd hátulról megtámadni, vagy egy az egyben kitálalni neki, hogy gyanakszunk rá, és aztán esetleg szemtől szembe megharcolni vele. Nem vagyok olyan helyzetben, hogy nagyon pattogjak, Ethan és Bard az, aki itt döntést kell, hogy hozzanak, úgyhogy egyelőre sokatmondóan hallgatok, és akármit is teznek a többiek, igyekszem hozzájuk igazodni.\
";0;1288477456;\N;\N;2349
65681;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Kint álldogálunk egy ideig, Madárijesztő még meg is tapossa a skrull nőt, hát igazából nem fogok könnyet ejteni érte, sőt, az sem zavarna, ha megdöglene, de végülis ki is hallgathatjuk, mielőtt megöljük, szóval miért ne.\
Kisvártatva kilép az embertelen fickó a falon ütött lyukon, valami Nestor, aztán elsétál a mosdók felé, egyetlen szót sem szól hozzánk, igazából azt hiszem, ránk se nézett. Következőnek még egyszer kijön... Most mi van? túl sokat használtam a képességem, több van a fickóból, vagy több skrull is az ő alakját vette fel??? Harmadiknak Vádló lép ki, és ő már ránknéz, sőt, hozzánk is szól, de... Letegez? Egyre furcsább, és nem kell sokáig gondolkodnom, hogy egy lehetséges okot találjak a különös viselkedésre. Kree elme. Fejfájás. Lorna elméje. Kész felüdülés.\
~Ezek tuti skrullok. Nézd meg, van-e bent skrull hulla, vagy Vádló hulla, hogy megtudjuk!~\
Igazából én is szívesen belesnék, de Lorna már úgyis közel van a lyukhoz, mert be akart menni, a Vádló széles vállai sem takarnak be neki, ráadásul a folyosó másik felén vagyok, mert a skrullt a szemközti faltól figyeltem, és talán feltűnő lenne, ha most odamennék benézelődni. Semmi kedvem betörni Vádló elméjébe, és azt sem hiszem, hogy menne. Natashán sem éreztem meg, hogy skrull, talán rajta sem érezném, szóval tök felesleges is lehet. Nestor elméjébe meg múltkor sem tudtam bejutni, szóval veszett ügy.\
";0;1288483385;1288547171;"Quentine Constantine";2349
65682;"Wild Cat";8294;"89.132.248.242";\N;"Név: Jennifer Vasquez\
Egyéb név(i): Wild Cat\
Faj: mutáns\
Nem: nő\
Jellem: Szélsőséges. \
Személyazonosság: Titkos. \
Születési helye és idő: 1989. 10. 30. New York Bronx. \
Kor: 33\
Családi állapota: Hajadon. \
Foglalkozás: Testőr korábban katona. \
Testmagassága: 178 cm / 202 cm \
Testsúlya: 72 kg / 93 kg \
Szeme színe: Sötétbarna / Sárga macskaszemek. \
Haja színe: Sötétbarna /Vörösesbarna\
Bőre színe: Kreol. \
Különleges ismertetőjel: Emberi formában a kiengedhető karmok és sötétben világító szemek. Átalakult formában ehhez jön még a némileg hosszabb vöröses barna haj, a testét fedő finom sárga szőr, (fekete csíkokkal) és macskaszemek. \
Repülési sebesség: Attól függ, mennyivel megy a jármű, vagy aki viszi… \
Egészségi állapot/ betegségek: Mutáns erejének hála szinte sohasem beteg. \
1989. 10. 30.-án született Bronx egy rosszabbik felén lévő állami kórházban. Apja Carlos Vasquez, latin származású katona. Anyja Magdaleine-Maria Vasquez ének és balett tanár. Anyai ágról több rasszba tartozó felmenője is van nagymamája például indián. Testvérei nem születtek soha sem, részben mert anyagi helyzetük nem volt túl stabil, részben mert az apja nem tartózkodott túl sokat otthon. A szülei ketten nevelték, a család vallási okok miatt nem tartották a többi családtagjukkal a kapcsolatot. \
A gyerekkora nem volt éppen rendezett és békés. Meglehetősen hiperaktív volt, és a rengeteg feles energiáját nem tudta levezetni, mert nagyon lekorlátozta az egykéket körülvevő kicsit túlzó szülői figyelem. Az anyja megpróbált belőle balett táncost faragni, ami ellen egyre nagyobb mértékben lázadt. A problémák, végül odáig vezettek, hogy, ollóval feldarabolta a tütüt meg a cipőt. A táncolás elleni állandó küzdelem mellett az iskolai eredményei is egyre inkább csapni valóak voltak és sokat verekedett is. Ebben az időszakban apja jobbára otthon volt így sokat tudott vele foglalkozni. Az anyja heves tiltakozása ellenére, önvédelmi és egyéb sportokra íratta be, ami némileg lekötötte. \
Teltek múltak az évek kicsi lányka pedig cseperedett tovább és már nem is volt olyan kicsi többé. Sikeresen elvégezte az általános iskolát és megkezdte a középiskolai tanulmányait egy gyengébb Bronxi gimnáziumban. Itt már rögtön elsőben kirúgták verekedés, illetve a tanáraival szemben való viselkedése miatt. Ezt követően egy másik némileg erősebb iskolába került, de itt sem ment minden simán. Egyre nehezebben bírta a tananyagot, és beilleszkednie sem sikerült így végül rossz társaságba keveredett. Főleg idősebb fiúkkal barátkozott, akik a szexualitáson kívül rengeteg egyéb mindenbe is bevezették. Miután letartóztatták drog birtoklásért és több kisebb nagyobb bűntényt is rá akartak húzni az apja nem engedett tovább. Közbenjárt a bírónál majd személyesen vette ki az iskolából és irata be a Szent Johanna katolikus leányiskolába és javító intézetbe. Ami lényegében egy lányoknak fenn tartott katonai iskola volt. Itt nevelték meg és itt szerzett érettségi vizsgát is. Az iskola elvégzésekor törölték a priuszát így szabadon jelentkezhetett ahova akart. \
A család azt szerette volna, ha egyetemmel próbálkozik talán lett is volna esélye a sport eredményei miatt. Jó ötletnek tartottak volna, valami rendes szakmát szerez, esetleg rendőrnek áll, de ő ahogyan lenni szokott a saját feje után ment. Az érettségi után néhány nappal jelentkezett a katonai toborzó irodán. Az alapképzést kiváló eredménnyel végezte el így tizedesi rangban kezdte meg a pálya futását az harmadik gyaloghadosztály tagjaként. Később több speciális képzésben is részt vett, kiképzést kapott a legkülönfélébb harci járművek vezetésére. Hamarosan áthelyezték haditengerészethez ahol, mint helikopter pilóta tevékenykedett egy anyahajón. Egy ideig próbálkozott azzal, hogy sugárhajtású gép pilótája lesz, de nem szerette a szűk fülkét így végül máshol kereste a szakmai előmenetelt. \
Huszonkét évesen jelentkezet az amerikai tengerész gyalogsághoz ahova rövid várakozási idő után be is került. Sikeresen elvégezte a rendkívül kemény kiképzést is, és nem zavartatta magát azzal, hogy dupla, sőt tripla annyit kell teljesítenie, mint a társainak. Hamarosan kivívta, hogy ugyan úgy kezeljék, mint mindenki mást. A tengerészgyalogság kötelékében három évet szolgált. Ebből két évet szolgált Irakban, amely életének meghatározó fejezete volt. Különböző sebesülések és áthelyezések miatt nem tudott haza menni. Nem, mint ha bánta volna, mert az apja is itt szolgált. Több kitüntetést szerzett többek között a legtöbbet sebesültet is. Többek között emiatt is jobban látták haza küldeni. Előléptették ő pedig kiképző őrmesterként és helikopter oktatóként szolgálta tovább a hazáját. \
A karrierje felfele ívelt, a családi és magánélete is rendezett volt aztán egy nap bekövetkezett a változás. Éppen visszautazott a frontra részben hogy meglátogassa apját részben, hogy a helyi békefenntartó erőket kiképzésében részt vegyen, amikor rögtön az első napon megtörtént a baleset. Az apjának repülőgépe ismeretlen okokból lezuhant a bázist körülvevő hegyekben személyesen vezette oda mentőhelikoptert és elsőként látta a halott apjának darabokba szakadt, szénné égett holtestét. A sokk hatására aktiválódott a mutáns képessége, így amikor a lázadók megérkeztek, hogy eltakarítsák a roncsokat és rálőttek már semmire sem mentek vele. Döbbenten vette tudomásul, hogy bár a sebbesülései súlyosak, de még sem halt meg, sőt a fájdalom egyre jobban csökkent. Az érzékei kiélesedtek, az izmai dagadni kezdtek, az ujjai végéből pedig karmok törtek elő. A mentő osztagot tűz alá vették és csak az ő lélekjelenlétének köszönhető, hogy mindenki élve elhagyta a helyszínt és megszerezték az apjának a holtestét. \
A hadsereg kötelékében nem maradhatott az anyja nem veszíthette el őt is, és tisztába kellett jönnie a feléledt saját képességeivel. Először is beiratkozott egy kommunikációs főiskolára majd, a jól fizető magán szféra felé fordult. Itt kezdetben nehézen boldogult, de rátermettsége és talpraesettsége folytán hamar megtanulta eladni magát. Ehhez hozzá jött, hogy a főiskolán rengeteg általános műveltséget szedett magára, és megismerkedett jó pár gazdag férfival, akik később jövedelmező munkákat biztosítottak neki. Az életszínvonala, rohamosan emelkedett a főiskola elvégzése után nem sokkal felhagyott egy először egy kozmetikai cégnél dolgozott managerként majd egy Tv stúdióban vállalt részmunka idős állást. Ahogyan szokott mindent megtett annak érdekében, hogy előre jusson. A hosszú évek kemény munkájával meg tanulta uralni a képességét is. Igaz nagyon sokáig nem tudta, hogy pontosan micsoda is ő. A képességét titkolta, így amikor New York polgármestere bejelentette, hogy a mutánsokat kötelező regisztrálni elköltözött New Jersey-be. \
Aztán jött a világégés az emberiség lakossága napok alatt elveszítette az egyharmadát majd újabb egy éven belül még egy harmadát. A cégek munkahelyek tönkre mentek ő pedig elveszítette az édesanyját, aki az utolsó élő családtagja volt. Az elkövetkezendő két év nélkülözéssel telt. Az újjá szerveződő és megváltozó világban nem talált magának állandó munkát almi pilótaként dolgozott hébe-hóba. Természetes hogy jelentősen megcsappant a pénzkészlete is. Végül nem maradt semmije csak két hatalmas bőrönd telve ruhákkal és emlékekkel valamint a katonai múltból származó kés és pisztoly. Elveszítette a lakását, és egyik albérletből a másikba ment. Már-már fontolgatta, hogy visszatér a hadsereg kötelékébe, amikor meghallotta, hogy a fegyvertervező zseni és feltörekvő fiatal üzletvezető testőrt keres maga mellé lehetőleg magas szintű járművezetési szakértelmekkel… \
Jennifer Vasquez gyakorlatilag egy emberrel ötvözött nagymacska, azoknak minden képességével. Izmai ruganyosabbak, csontjai teherbíróak, egyensúlyérzéke hihetetlen stb. Ezeket a képességeit évek alatt sikeresen tökéletesítette így ma már képes korlátozott alakváltásra is. \
Nagymacska képességek:\
1. szint: Emberi forma. \
- Képes 500 kg –t a feje fölé emelné illetve 300 kg-t elhajítani nagyjából 20 méterre. \
- Megnövekedett izmainak köszönhetően a futási sebessége eléri a 25 km/órát, amelyet nagyjából egy óráig képes is egy folytában tartani. \
- A reflexei 2 szer jobbak, mint az átlagembernek. \
- Az érzékszervei az emberi határokat feszegetik, különösen a szaglása kiváló.\
- Rendelkezik kiereszthető karmokkal, amik 1 kredites fegyvernek minősülnek valamit a fogazata is erősebb megszokottnál. \
- Jól lát a sötétben. \
2. szint: Részlegesen átalakult forma (2,5 kredit.) Ezt a formát nem képes végletekig fenntartani, és ha sokáig használja, előfordul, hogy túlzottan vad és ideges lesz akár napokig. Ez minden bizonnyal abból ered, hogy az átalakulás során részben a hormon és az idegrendszere is megváltozik. A jelenlegi korlátja 3 óra, de fél-óra óránál tovább már jelentkeznek a hátrányok. \
- Képes 1200 kg –t a feje fölé emelné illetve 800 kg-t elhajítani nagyjából 20 méterre. \
- Megnövekedett izmainak köszönhetően a futási sebessége eléri a 40 km/órát, amelyet nagyjából egy óráig képes is tartani. \
- A reflexei 3-szor jobbak, mint az átlagembernek. \
- Az érzékszervei már ember felettiek, de nem érik el egy vadállatét. A szaglása alapján képes szagnyomokat követni, ha azok nem régibbek, mint egy naposak. \
- Karmai és fogazata még hosszabbak és keményebbek így erősebbek is, de még nem minősülnek át egy nagyobb kategóriába. \
- Tökéletesen lát a sötétben. \
Öngyógyítás: -\
Szakértelmei:\
Kiváló közelharcos, fekete öves karate-ból és kick-boxból. Szinte minden amerikai hadseregben rendszeresített fegyvert tud használni, de használt már Ak-t és Uzi-t is. Mestere gyilkolásnak, történjen távolról, közelről vagy éppen egy robbanószerrel. Kiképezték erdei és városi hadviselésre, de főleg a sivatagban és a tengeren tevékenykedett eddig. A járművek terén is elég jól elboldogul, nagyon kevés dolog van, amit ne vezetne el. Jó kommunikátor és mindig tudja, hogy az adott helyzetben hogyan kell megjelennie és viselkednie. Folyékonyan beszél spanyolul és angolul valamint valamennyit tanul franciául is. \
Taikuri hívott az oldalra! Smile /ne verjétek meg nagyon:D/";1;1288485726;1289936214;"Wild Cat";2456
65744;"Wild Cat";8294;"89.132.248.242";\N;"Üdvi!\
Az öngyógyitást eltávolitottam a leírásból, valamint alant van egy részletke, amely valamelyest utalhat a lakhatási körülményekre. \
Mivel ugye szegény karim nem úszik a pénzben, hol itt, hol ott lakik..\
\"Elveszítette a lakását, és egyik albérletből a másikba ment. Már-már fontolgatta, hogy visszatér a hadsereg kötelékébe, amikor meghallotta, hogy a fegyvertervező zseni és feltörekvő fiatal üzletvezető testőrt keres maga mellé lehetőleg magas szintű járművezetési szakértelmekkel… \"\
Amennyiben újabb csiszolás szükségeltetik, kéremszépen jelezni Very Happy";0;1288561629;\N;\N;2456
65743;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Apokalipszis kaland elején még kaptál 55.000 dollárt fizetés képpen. Ezt is nyugodtan ird fel.";0;1288561033;\N;\N;2324
65683;"Wild Cat";8294;"89.132.248.242";\N;"Adatlap:\
Név: Jennifer Vasquez\
Lakás / Létesítmény:\
NJK: Nincs\
Foglalkozás: Testőr korábban katona. \
Munkahely: Jelenleg nincsen \
Pénz:\
Bevétel/hét: \
Eszközök: Hétköznapi használati tárgyak. \
Felszerelés / Fegyverek: Pisztoly, kés. (Katonai múltból.) \
Vállalat: \
Szövetség: -\
Törzshely, ahol megtalálható: \
Ismertebb szövetséges: \
Ismertebb ellenség: \
Rendelkezésre álló kreditek: 4\
Képesség fejlesztés: 2,5 kredit\
Maradék kredit: 1,5\
Öhm..egy apró kérés, ha lehetne. A lökött felhasználónevet módositaná az illetékes WildCatre, esetleg simán, Cat-re?\
Kiment az agyi biztositékom épp..:S\
Köszönöm és bocsi";0;1288486560;1288560822;"Wild Cat";2456
65687;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Ne is reménykedj Razz";0;1288507641;\N;\N;2443
65691;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Aki nem akar a VH világán a fő szálhoz tartozó kalandon részt venni, az itt kérhet magánkalandot magának.";0;1288509318;\N;\N;2458
65694;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Végigtapizom ugyan a skrull-t, anyám ilyet azért rém álmodni sem szeretnék máskor, de semmit sem találok meg ami hasznos lenne nekünk. Jó nyilván nem annyira hülyék, hogy maguknál tartsák a a nagy tervüket leleplező izé, bizonyítékot....de azért valamit találhattam volna. Bard meglepően normálisan válaszolt, és ezen egészen meglepően ki tudok akadni...na de hagyjuk is, ezt. Az a Nestor fickó jelenik meg azzal, hogy menjünk vissza. Zyro elharapja a mondata felét, mire azért én is tudom hogy mire gondolt. Úgy hogy nem megyek sehova, meg állok a fickóval szembe.\
-Kinyírtunk egy mocskos, zöld bőrű, mellesleg elég bénán harcoló, hisz lássuk be mi gyerekek is simán elvertük, skrull-t, úgy hogy megérdemeljük a pihenést. Bár nem volt túl nagy kihívás ez a népség. Skrullok....-\
Legyintek egyet, miközben gúnyosan ejtem ki a szót. Nah persze azért nem vagyok ilyen, csak próbálom feldühíteni, amennyiben ez is egy alakváltó, hátha nem bírja a szapulást és kiborul.
";0;1288513512;\N;\N;2349
65699;"Insane";228;"89.148.88.240";\N;"Lassan mindenki felébred és felteszi az értelmetlen, no meg kevésbé értelmetlen kérdéseit a többiek felé. A lényeg, hogy mindenki megvan, sajnos, Svarog is. Nem bántam volna, ha az ellenséges ügynök nem jelenik meg újból. Akár kötöttünk \"egyességet\" akár nem. Ekkor megjelenik egy fura fickó is, valami Deathlok. Amikor teljesen korrekten bemutatkozik, én is felé biccentek.\
- Insane.\
Ahogy figyelem a többieket, és beszélgetést egyre világosabbá válik, hogy vár ránk még harc, nem mehetünk csak úgy haza.\
- Igaz. Nagyon tündérmesébe illő lett volna, ha most csak beszállnánk abba a gépbe és szépen mindenkit hazavinne, mint valami iskolabusz.\
Mondom a többieknek miközben a dobozpakoló hatalmas lényt figyelem.";0;1288522563;\N;\N;2436
65702;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Adatok:\
Név:Tyler Jackson\
Egyéb név(i):Ty\
Faj:mutáns\
Nem: férfi\
Jellem: ember-mutáns barát\
Személyazonosság: nyílt\
Születési hely: New York\
Kor: 16\
Család:\
Apa: Chandler Jackson\
Anya: Elizabeth Jackson\
Húga: Mary Jackson\
Osztály: ?\
Foglalkozás: tanuló\
Testmagassága: 169cm\
Testsúlya: 60kg\
Szeme színe: Alap: zöldes barna, képesség használatkor: vörös, apró vörös energia villámok veszi körül a szemét.\
Haja színe: Barna\
Bőre színe: Napbarbított\
Különleges ismertetőjel: Nincs\
Repülési sebesség: Nem tud repülni\
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges\
Újabb négy hónap borzalom! Anyám ez a kiképzés aztán kiszedett belőlem minden energiát, néha a nap végén el sem jutottam az ágyig, csak mellette dőltem össze, hogy reggel elgémberedett és nyomorgatott végtagokkal ébredjek a padlóról. És újra irány a mókus kerék. Bruce és Jon tartotta a lelket bennünk, hisz ők már kaptak ilyen kiképzést, míg én csak tessék lássék törődtem az ilyesmivel. Meg is szívtam rendesen, kellett jó egy hónap míg izomláz és minimális fáradtság nélkül fejeztem be egy napot. Kaptunk fegyveres kiképzést, amiből engem leginkább a mesterlövész fegyverek fogtak meg és elég szépen teljesítettem velük, a többivel is gyakoroltam bár azokkal már nem olyan jó eredménnyel. Jó pár zúzódást is beszereztem a harci kiképzésen, és meg kell mondjam ebből fejlődtem a legkevesebbet. Egyszerűen hiába akartam egy-két önvédelmi fogásnál többet képtelen voltam alkalmazni, pár másodperc és máris a földön találtam magam. Na szar voltam közelharcból, ezen nincs mit szépíteni, de a különféle járművek vezetéséből talán én voltam a legjobb a csapatban. Motor, autó, katonai járművek alapvezetési oktatását kaptam, persze ne tankra gondoljon az ember. Elkezdtem helikopter vezetést is tanulni, főleg Jon segített ebben rettentő sokat. Az elméleti oktatáson, főleg a technikai és számítástechnikai, műszaki hiányosságaimat pótoltam, főleg különféle rendszerek feltöréséből és adat lopás különféle módszereiben fejlődtem sokat. A ráérő szabadidőmben, ha volt ilyen, akkor a képességemet próbáltam csiszolni, gyakran ájulásig gyakoroltam. A többiek is szépen fejlődtek, bár Rustinon néha kiakadtam, amilyen beszólásokat tud mondani. Még Ian is változott valamicskét, és már nem csak szapulni tudja a másikat. Én nem igazán változtam vagy csak nem vettem észre, minden esetre talán a külalakom változott, a nyápicságom eltűnt, és kezdtem inkább izmosodni. Jobb lett az erőnlétem, többet bírtam fizikailag is. Remélhetőleg most már hatékonyabban tudunk együtt működni, együtt. Az az érzésem most még inkább szükségünk lesz rá, mint eddig.\
Képesség: Változatlan, egy kicsit fejlődött most már nagyobb és nehezebb tárgyakat is képes teleportálni.\
Szakértelmek: A technikai, műszaki, és elektronikai tudása nagyot fejlődött Tony pártfogása mellett, bár Tony és a többi zseni szintjét természetesen nem üti meg de jó úton jár ahhoz.\
A kiképzés alatt, nőtt a fizikai ereje, kitartása. \
Jeleskedett különféle járművek vezetésében, a mesterlövész fegyverek használatában. Ezenfelül jelentősen fejlődött a különböző rendszerek feltörésében és adatok lopásában a jártassága.\
Felszerelés, kinézet: Dús fekete szakállt növesztett, és a haja is sokkal dúsabb lett. A hat hónap alatt sokat nőtt és ezért sokkal soványabbnak tűnik.\
Izmosabb lett, nyápicsága eltűnt, a szakállt leborotválta, most már csak borostás.\
A lökéshullám karperec változatlan tulajdonságokkal.";0;1288523961;\N;\N;1882
65703;"Drake K'oar";2068;"92.245.72.24";\N;"Újabb tollak célt tévesztenek, mert hátulról hirtelen egy szúrást érez a vállában. Így az egyik messzire elkerüli, a másik pedig Amara miatt nem sikerül aki altatót ken rá. Aminek értelmét nem látja, és a támadása sem sikerül neki. Kezd igencsak dühös lenni, de újabb tollakkal már nem akar próbálkozni. Közben pedig újabb támadók érkeznek. Tesz pár lépést hátra, majd int Amarának hogy készüljön fel a menekülésre. Gyorsan újabb tollakat dob a két támadó felé, körülbelül szem magasságban majd egyszerűen fekete porrá változtatja azokat, így remélhetőleg akadályozva majd annak a kettőnek a látását. Ha sikerült akkor felkapja Svensot és futva indul a vadház felé, remélhetőleg Amara halad elől, míg ők a szárnyaival próbálja fedezni magukat, a lövések ellen.";0;1288525012;\N;\N;649
65704;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Remek, köszi!";0;1288526064;\N;\N;1882
65705;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Bard szótlanul nézi Zyro elemzését majd bólint felé, amikor rájön a skrullok lehetséges tervére. A betoppanó Nestornál rezzenéstelenül néz.\
- Hívjon segítséget Zyronak komolyan megsérült. Figyelmeztesse a többieket is. Szükségünk lehet az anyára.\
Mondja érzéketlenül és elindul Nestor felé.\
- Ez már úgy se megy sehova.\
Utal a skrullra és Nestor elé lép.\
- Vagy nézze meg a félvért és én addig beszólok.
";0;1288526775;\N;\N;2349
65715;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Iron Man\
1. rész: Iron Man Arrives in Japan\
Tony Stark, a híres milliomos és szuperhős Japánba utazik, hogy ott lásson neki legújabb projektjének és az új Dio-páncél fejlesztésének. Eleinte minden rendben megy, ám nemsokára ismeretlen ellenség veszi át az irányítást a Dio felett, és Tony kénytelen Vasemberként szembeszállni vele…\
Part 14 / 12 - Page 2 84191219";0;1288533268;\N;\N;1190
65719;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Jövök.";0;1288539852;\N;\N;2457
65720;"Halloween";699;"84.2.169.103";\N;"Talán nem bántani kéne... Pszichón is azt tanltuk, hogy csak a jutalmazásból többet ért a nép... Ne kredittel, de mondjuk egy kikapcsolódás-kalanddal. ( Mondjuk Hawaiin fürdőruhás lányok és srácok között - semmi életveszély, csak nyugi! Tudom, az adrenalin-őrült mesélőknek ez nem nyerő, de egyszer kibírnátok, nem? Razz Arról tuti nem akarna késni senki! )";0;1288540923;\N;\N;9
65721;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Már az is megtörtént, ígértem neki csokit, kólát, főleg kólát Very Happy De az sem használt.";0;1288541250;\N;\N;9
65724;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Második.";0;1288541563;\N;\N;2457
65729;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Az is volt... Az is reménytelen, egyedül Tiri tud vele bármit is kezdeni Very Happy";0;1288544764;\N;\N;9
65740;"Amara";2074;"81.182.48.128";\N;"Talpon marad, de a támadásai nem jönnek össze, ezért viszont kapni fogok tőle elég jogosan. Azonban jelenleg még azt is bevállalnám, ha anyám, mint valami kislányt elfenekelne, mivel még mögöttünk is érkeznek páran, s még a fegyvert se tudom megszerezni, mert túl sokat pepecseltem Drake bekenésével. Mikor az én nagy testőröm, akinek kb az életemet köszönhetem most jelt ad, hogy sprint, akkor nem kell nagyon noszogatni, s azt teszem, amihez nagyon értek, csak most nem tolvajt kergetek, hanem menekülök, de úgy, ahogy csak a lábam bírja, hogy elérjek egy fedezéket anélkül, hogy a súlyom növelné, eme fegyverek lövedékei. Szóval nyakam behúzva némileg előre dőlve rohanok ahogy csak bírok, miközben lobog utánam a farkam. Hát ha ezt túléljük és az utána lévő fejmosást is túlélem, akkor már nagy bajom se eshet.";0;1288557470;\N;\N;649
65741;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Kirajzás\
Egy ideje furcsa dolgok történnek New York-ban. Az emberek eltűnésekről pletykálnak, furcsa árnyakat látnak az éjszakában s furcsa zajokat hallani. Arról hallani, hogy miután az égen fényes robbanás látszott az űrben valami lezuhant a városban az East Side környékén. Semmit sem találtak csak egy krátert utólag, de valami volt ott, valami történt. Az építkezésről munkások tűntek el, vért és egyéb nedveket találtak, de nem tudtak a hatóságok rájönni, hogy mi is az. Néhányan barna repülő lényeket láttak, hatalmas sárgás szemekkel, de senki sem biztos semmiben sem.\
Az emberek félnek és összefogtak, segítséget hívtak és a bátrabbakból egy kisebb csoportot szerveznek, hogy utána járhassanak ennek a városi legendának, hogy egyáltalán van-e valami valós alapja. És ha mégis találnak valamit, vajon mit?\
Megjegyzés: mint másoknál is, ide is lehet ingyen njk-t csinálni a kalandra, ha valakinek nincs véletlenül szabad karaktere.\
És a kaland majd az Apokalipszis kaland után indult, ha az ottaniak visszatértek a Földre.";0;1288559814;\N;\N;2460
65742;"Deadpool";3676;"85.67.231.27";\N;"Mr. Pool alig várja, hogy végre otthonosabb éghajlaton is hasznossá tehesse magát, főleg ha jól megfizetik:D";0;1288560348;\N;\N;2460
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 12 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 12

Témanyitás by Cerebro Szomb. 12 Jan. 2013, 11:42

65745;"Amara";2074;"81.182.48.128";\N;"Név: Amara Hinytia\
Nem: Nő\
Faj: Embertelen\
Kor: 24 (149)\
Kaszt: Katona => Városi Rendfenntartó\
Születési hely: Attilan\
Születési idő: 1896\
Családja:\
- Anyja: Ranotia Hinytia\
Part 14 / 12 - Page 2 Ranotia\
- Apja: Asheos Waraos (Otthagyta a családot)\
Testmagasság: 180 cm\
Súly: 75 kg\
Szemszín: Ezüst\
Hajszín: Fekete\
Bőrszín: Fehér\
Különleges ismertető jegyek: Egy pár szarv a fejen, egy pár „szárny”, skorpió farok, karmok, tetoválások, egy szárnyas kutya mellette(nem mindig)\
Egészségi állapot/Betegségek: Egészséges\
Part 14 / 12 - Page 2 Amara\
Chimera: Egy szörnyalak, ki a görög mitológiában szerepel. Az eredeti lényt egy oroszlán testű, kecskefejű, kígyófarkú lénynek írták le, pontosabban Typhaón és Echidna lányának. Eme furcsa teremtmény nem biztos, hogy élt, de arra sincs bizonyítók, hogy csak mese volt. Azonban az biztos, hogy élnek ilyen lények, kikkel a természet, vagy valami más „szórakozott”. Nem épp az angyali jelzővel illetik őket, s ez az esetek egy részében nem alaptalan vádaskodás, vagy a más lényektől való félelem.\
A nevem Amara Hinytia. Egy embertelen vagyok, aki 15. születésnapjára megkapta az áldást, vagy átkot, hogy Chimera lehet. Érdekes egy élet, nagyon érdekes. Mint a mitológiában szereplő Chimerak, úgy én is több faj tulajdonságait örököltem, bár én nem okádok tüzet sokak szerencséjére, de ennek ellenére én se vagyok veszélytelenebb. Mi is vagyok pontosan? Szarvam van, karmaim vannak, szárnyaim, hát fogjuk rá, hogy azok is. És skorpió farkam is. Nem soroltam a nememből adódó sajátosságokat, de gondolom azt nem is kell. De, hogy a külső változások milyen belső vonásokat rejtenek az is elég érdekes. Karmaim erősek a kezeimen és a lábaimon, a szarvaim is elég erősek, de azok jelen görbületei nem igazán teszik alkalmassá fegyvernek, inkább csak „fejdíszek”, mint pl a hosszú hajam, vagy a kis „ékszerek” amiket hordok rajtuk. Szárnyaim inkább uszonyra emlékeztetnek, de nem azok. Nem túl erős végtagok, de nem is a mozgásban van a fő szerepük, hanem tövénél található mirigyek által termelt altató hatású vegyület levegőbe juttatásában, mely igen hamar kidönti a környezetemben lévőket. Én magam immúnis vagyok rá, bár vicces lenne, ha a saját támadásom döntene le engem is. A gerincem mentén még található egy kinövés a „szárnyaim közt” de annak nincs jelentősége. Azonban lentebb található az a fegyverem, mely veszélyesebb a karmaimnál. Skorpió farkam végén nem csak a tüske helyezkedik el, hanem az idegrendszerre ható mérget termelő mirigyek. Nem gyorsan ölő méreg egy csípés esetén az áldozatnak van ideje menekülni, mert a méreg lassan bénítja meg a csípéstől kiindulva teljesen a testet, még a másodiknál is, de akkor már jóval kevesebb az ideje menekülni. A harmadiknál már viszont, ha nincs közel segítség, akkor az illető nem ússza meg. Persze, ahogy a másik képességem, úgy eme méreg se hat rám. Azonban ritkán használt fegyverem, ahogy az altatás is. Utóbbi időben főleg a tudósoknak adtam mintát mindkettőből kutatásokhoz, vagy épp az ellenanyag előállításhoz, bár csak az altatás ellen az uralkodói család tagjainak, hiszen azt véletlen belélegezhetik, de arra nagyon kevés esély van, hogy a farkam hegyes végével létesítsenek személyes kapcsolatot és a mérgem is beléjük engedjem, de azért ha ez véletlen megtörténne, mindig van nálam ellenanyag. Hát igen, nekem ezek a fegyvereim, mert fizikai erőre azért nem vagyok akkora ellenfél. Képes vagyok harcolni ez tény, mert tanultam, s az új képességeim is tudom használni, de a gyakorlások is megmutatták, hogy igen könnyen bajba kerülök, ha letudnak fogni, vagy elkábítanak.\
Tetoválás: Testemen jó pár tetoválás díszeleg, egyszerű minták, melyek számomra sokat jelentenek: Szabadságot, vadságot, önállóságot. Bár ez így nem teljes, mert szintén harcos anyám készítette el őket, s büszkén viselem őket.\
Leroos: 15 éves születésnapom előtt kaptam szüleimtől, mint egy aranyos kis kölyök kutya, hát igen, ez megváltozott, nem sokkal utána, hiszen, a játékos kis kölyök kutya belógott utánam a Terrigen kamrába úgy, hogy senki se vette észre, csak akkor amikor már túl késő volt. Velem volt, mikor átalakultam, s ő se úszta meg a dolgot. Némileg hosszabb lett néhol a szőre és egy pár tollas szárnya is lett. Hát jópofa látvány lett, ahogy az is, ahogy elsőre ő bukkant fel, s mindenki azt hitte, hogy én vagyok az. Na az érdekes helyzet volt, de arról majd később mesélek. Ami kiderült, hogy lehet a közös bent lét miatt, de nem hat rá egyik mérgem se.\
Part 14 / 12 - Page 2 Leroos\
A Hinytia család: Furcsa egy család, főleg, hogy jó részük tudós, s közel se harcos. Anyám volt az első, aki azzá vált a Terrigen köd hatására. Jó módú család, melynek tudós tagjai többször is bizonyítottak, kutatás és tanítás terén is. Anyám viszont egy új útra lépett, s testőr lett, bár nem az uralkodói család fő ágánál, de akkor is szép teljesítmény a családban. Engem is amint lehetett kardforgatásra tanított apámmal együtt, hiszen harcost választott maga mellé, míg nagyszüleim a tudományok felé tereltek. Érdekes világ volt, mind a kettő, de aztán a döntés megszületett, s én is harcos lettem. De kitudja még, hogy én meddig viszem.\
1896 – Két út határán: Érdekes az élet, főleg ott ahova születtem. Hát nem az uralkodói család az tény, de így is egy elég jól élő, nagy ősökre visszatekintő család ez is. Bár tény, hogy tudósok mind, anyámat leszámítva, aki Harcos, s ekkor még azon az úton haladt, hogy testőr lehessen egyszer. Szép álom, s tesz is érte eleget. Az életem két lehetséges út határán kezdődött, hiszen a katonai élet és tudós élet tagjai vettek körül, s ennek megfelelően neveltek is. Anyámtól harcművészetet tanultam, amint lehetett, míg nagyszüleimtől tudományt. Érdekes és izgalmas mind két terület, míg nem erőltetik túl és nem lesz versengés a dologból, mert onnéttól kezdve csak kényszer. Meg úgy se rajtuk múlik, hogy mi leszek, s nem azon, amit tanítanak most, bár az is fontos tudás, de lehet, hogy én a művészek útjára lépek, s akkor teljesen más lesz az életem. Minden ki fog derülni. Kislányként aranyos volt, fekete hajú, s nagyon hasonlítottam anyámra. Igen, ő megőrizte teljesen a külsejét olyannak, mint volt, csak az ereje nőtt meg. Ha kérdezték, hogy én mi szeretnék lenni, akkor nem tudtam válaszolni, mert nem csak az egyik, vagy csak a másik akartam lenni, hanem a kettő együtt, bár ez nem volt lehetséges, így csak azt válaszoltam, hogy majd a köd után kiderül. 15. születésnapom előtt kaptam egy kis játszótársat egy kölyök kutya képébe, akit rögtön megszerettem. Leroos nevet adtam neki.\
1911 – A 15. születésnap: Vártam eme napot, meg nem is, hiszen most derült ki lényegében, hogy mi is leszek ezután. Mégis félelem nélkül léptem be a kamrába, pontosabban léptünk be, mert miután becsukódott az ajtó vettem észre a lábamhoz bújó Leroost, de már késő volt. A gáz bejött, s a hatását is megéreztem. A fájdalom, mely átjárta a testem ledöntött a lábaimról, s a padlón feküdtem. Láttam magam mellett szenvedni Leroost is, de nem volt erőm, hogy felé nyúljak. Égtek a fájdalomtól az ujjbegyeim, a kezeimen, lábaimon, a fejem is fájt, s lapockánál, gerincemnél a hátam is. Mintha órák teltek volna el, pedig nem tarthatott addig a folyamat, de a kínzó fájdalom miatt annyinak éreztem. Mikor a fájdalom enyhült, akkor láttam meg elsőre Leroost, ahogy a hátából egy pár tollas szárny nőtt ki, majd mikor felé nyúltam, akkor láttam meg a kezemen lévő karmokat, majd pedig ahogy tapogatóztam éreztem meg testem többi változását is. Az ajtó ekkor nyílt ki, s Leroos ki is ment rajta. Hát igen, nagy megdöbbenés volt, hiszen senki nem vette észre a kis ebet, hogy ott volt és azt hitték, hogy én vagyok az, s úgy beszéltek hozzá, kérdezgették, szegény kutya meg elég hülye és értetlen képet vágott, mikor eljutottam az ajtóig és rájuk néztem. Hát igen, elég értelmes képet vágva néztek rám is. A kezdeti döbbenet után aztán engem is kezdtek vizsgálgatni, miközben lehajoltam az akkor még kölyök Leroos ért, s a kezeimbe vettem.\
- Auuuuuuuuuu! – kiáltottam fel, mikor Leroos az épp magam elé húzott farkamba harapott bele, pedig én csak nagyapám vizsgáló kezeiből akartam kimenteni, hogy kicsit kitörve a rokoni körből egy tükörben megnézhessem magamat. Bár nem tudtam a kutyusra haragudni, mikor bűnbánó képpel nézet rám, mikor az orrára koppintás után szedtem ki a szájából a farkamat.\
1920 – A jelek: Hogy a harcosok útjára léptem, ez azt jelentette, hogy anyám segített edzeni, gyakorolni, s tapasztalatot szerezni is. A tudás, mit a képességekkel együtt kaptam nem minden, hiszen csak gyakorlás során szerezhetek kellő tapasztalatot, hogy a képességeimet a lehető legjobban használhassam. Ennek érdekében igen sokat voltam az idősebb katonák közt, hogy tanuljak, edzek. Bár ez az edzés elég egyhangú volt kezdetben. Hát igen, nem akartam egyik képességem se használni gyakorlás közben, aminek az eredménye, hogy annyit nyekkentem a gyakorló szőnyegen, hogy már végül Leroos is eltakarta a szemét a szárnyaival. Azonban történt egy változás, mégpedig, hogy nagyanyám kifejlesztett a mérgeimből ellenanyagot, így nem kellett órákat várni, hogy felébredjen az áldozatom. Így ennek köszönhetően ezután én nyertem… De valahogy nem lett olyan édes a győzelem íze, mint reméltem. Főleg, hogy Leroost leszámítva mindenki elaludt, s mit kaptam én azután, hogy igen erős fejfájással felébredtek. Legyen elég annyi, hogy a fél városon kergettek végig és utána csúnyán eláztam. A csúnya alatt azt értem, hogy még a tangámból is jó liter vizet csavartam ki utána otthon. De Leroos élvezte a futást, s végül én is csak nevettem rajta.\
Pár napra rá, hogy győztem anyám hivatott magához, s megkérdezte, hogy akarom e a testemre azon tetoválásokat, amiket ő is visel. Igent mondtam, s azóta is büszkén viselem őket, főleg, hogy ebből már messziről tudják, hogy kinek a lánya vagyok, azután meg főleg, hogy anyám testőr lett. Én a város védelemnél találtam állást, s költöztem el otthonról, hogy a magam útját járjam anyám távoli figyelő tekintete mellett persze, aztán 1920-ban álomba vonultam utolsók közt a többi rendfenntartóval, hogy ne legyen probléma, s utánunk ébren csak az uralkodói család tagjai, s tudósok maradtak, akik aztán szintén álomba merültek.\
2045 – Ébredés: 125 év álom után ébredtem fel a többiekkel együtt, s ismerkedtem meg az új világgal, ami fogadott minket. A feladatom most is a városban lévő rend felügyelete, ahogy jó pár társamnak is, de vágytam arra én is, hogy egyszer testőr legyek én is, akár csak anyám. Az életem jó volt, nem panaszkodhattam, főleg, mikor nagyszüleim egy kis játékkal is megajándékoztak. Hát igen, egy „légdeszkával”, aminek a lényege, hogy rá kellett állni, s egy motor húzott maga után, ahogy én irányítottam, legalábbis ez volt a terv, mert én annak elkészültét nem vártam meg. A motor szerepét Leroos töltötte be, aki kapott egy hámot, s élvezte, hogy repülhet, száguldozhat, ráadásul nem kell rám várnia, visszarepülni hozzám, mert egy hosszabb kötél végén ott voltam én is, ahogy a légdeszkán álltam, s csináltam az akrobatikus mutatványokat. Hát érdekes látvány lehettem, az tény, s tuti a palotából is láttak, ahogy a levegőben játszok kutyámmal. Bááár a játéknak a következő év elején vége szakadt, mikor megadta magát a kötél, s keményebben landoltam, mint terveztem. nagy szerencsém volt, hogy már épp leszállni készültem, s így pár repedt borda, egy törött alkar, rengeteg zúzódás, s kisebb agyrázkódás lett csak a mutatvány végeredménye. Szerencsére az orvosok hamar rendbe szedtek, így nem töltöttem sok időt kórházban, bár a hegyibeszédet nem úsztam meg így se.\
2045 – napjainkban: Egy újabb kellemes nap. Rohanok ahogy a lábam bírja egy kis tolvaj után, aki mindent elkövet, hogy lerázzon, de látszólag hiába. Nehéz a teli piacon szemmel tartani, hogy épp merre rohan, de próbálom nem szem elől téveszteni. Minden jel szerint a régi városba tart, hogy ott eltűnjön a szemem elől, de nem hagyom magam. Hosszas rohanás után végül rávetem magam, s elkapom.\
Egy órával később…\
- Már megint kapom a panaszokat rád Amara. \
- De Kapitány, elfogtam, beismerte, hogy ő lopott a kereskedőktől, az ügy lezárva.\
- Az egy dolog, de kész pusztítást hagytál magad után már megint! Múltkor a környezeted szenderült álomba egy ilyen üldözésnél. Miért nem tudsz te is csendesen és békésebben dolgozni, mint az összes többi?\
- Mert én nem csak állok és várom, hogy a karomba rohanjon, hanem utána eredek.\
- Csak bizonyítani akarsz anyádnak, hogy képes vagy egyedül is megállni a lábadon, s elérni, hogy büszke legyen rád. De azért nem kéne a fél várost romba döntened egy tolvaj miatt. Pihenj egy kicsit.\
- Azaz tűnjek el, amíg elsimítja a dolgokat Kapitány?\
- Így is fogalmazhatunk. De egy biztos, amíg ez az ügy nem csendesedik el, addig nem továbbítom a jelentkezésed a testőrséghez.\
- Értem Kapitány úr. – húzom félre a számat - Ha kellek elér Uram – kihúzom magam, tisztelgek, s távozok. Nem ez az első ilyen beszélgetésem a kapitánnyal, s ha nem lenne anyám barátja, már lehet kiadta volna az utamat. Otthon legalább olyan vár aki kedvel: Leroos. Vele lakok a csendes városban az ítélkezés arénájától nem messze, pontosabban a parknál. Itt élek kis lakásomban boldogan. Nincs sok mindenem itt: Ágy, asztal, kommunikátorom, székek, Leroos fekhelye, sarokban egy hám, kötél és a törött lég deszkám. Na majd azt is vagy meg kell csinálnom, vagy újat csináltatnom, hogy legalább szabadidőmben Leroos-sal száguldozhassunk a magasban.\
Némi fekvés és plafon bámulás után felkeltem, intettem Leroosnak, hogy kövessen, s otthagytam a lakásom, hogy elmenjek kicsit a parkba sétálgatni. Szép az idő, s bőven elég egy topp és egy rövidnadrág. Nálam van még egy labda, amit dobálgatni szoktam az én szárnyas kutyámnak. hát igen, jó játék mikor csak repked és a levegőben már elkapja a lasztit. Jó dolog egy kicsit kikapcsolódni, főleg egy ilyen nap után, de ott a remény, hogy talán a jelentkezésem egyszer eljut a testőrséghez is, s talán megfelelek nekik.\
Képességei: Chimera létből adódóan testének külső változásai és a hozzájuk tartozó mirigyek használata. \
Két féle mérget állít elő a szervezete: \
Az egyik légnemű, s rövid úton alvást okoz (minél töményebb a levegőben annál gyorsabban) pl: zárt térben többekre hatha kisebb töménységben is, mint nyílt terepen, épp ezért zárt térben, csak kiengedi az anyagot a levegőbe, míg nyílt terepen hátra nyúl, s miután a kezére kerül a gázból az ellenfél orra és szája elé rakja a kezét, hogy az áldozat kénytelen legyen belélegezni.\
A másik idegrendszerre ható méreg, mely bénuláshoz vezet a szúrás helyétől kiindulva a dózis mértékétől függően. Minél többet kap az áldozat annál gyorsabban bénul le teljesen. Ha az illető nem kap segítséget a végeredmény nem túl kellemes a számára. 1-2 órás bénulás, mely függ az áldozat felépítésétől is.\
Szakértelmei: Közelharcos akinek a teste a fegyvere főleg. Anyanyelvén kívül még beszéli az angol nyelvet is elég elfogadható szinten.\
Leroos Képességei: Azon felül, amire egy kutya képes: tud repülni, s Amara mérgeire immunis.";0;1288562913;1288562961;"Amara";2461
65746;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"9. lecke\
A magyar nyelvben nincs olyan szó, hogy „teleportáció”, csak olyan, hogy „teleportálás”.";0;1288562922;\N;\N;1384
65747;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Akkor elfogadva itt is.";0;1288563195;\N;\N;2461
65750;"Taikuri";1179;"80.85.50.122";\N;"Mivel valahányszor belekezdtem itt egy kalandba egyszer se tudtam befejezni. (Igen elég hülye az életem és valahogy mindig eltűnök innen.) Ezért én jobb szeretnék majd egy magán kalandot a párossal.";0;1288563455;\N;\N;2458
65751;"Deadpool";3676;"85.67.231.27";\N;"Ha szabad belepofátlankodok egy kis megjegyzéssel, kommenttel, szösszenettel vagy aminek tetszik nevezni: \" Azért a tanár úrnál vidáman használtam vagy két évad erejéig:D\"";0;1288563522;\N;\N;1384
65752;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Rendben, ha visszajöttetek a Földre, akkor megoldjuk. Smile";0;1288563554;\N;\N;2458
65753;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"De most már tudjátok, hogy nem szabad.";0;1288563576;\N;\N;1384
65754;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Mind a négy elfogadva. Nekem a szoksásos karik gyünnek (azaz a három leányzó).";0;1288563598;\N;\N;2457
65755;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Shadow\
- Értem. - mondja a katona és feláll - Kérem ezredes kövessen, amit most látni fog titkosított. \
Mondja a katona egy laptopot kapcsolnak be. A monitor egy furcsa épületrészt mutat.\
- Ez a queensi bázisunk. Kutató bázis, ahol jelenleg sok minden zajlik köztük két speciális személy tárolása.\
A másik férfi megszólal:\
- Emlékszik a Times Squaren és a hajó úton történt eseményekre, Pár hete két rabunk elszabadult. Az ön elődei minden telepatát letartoztattak és fogságban tartottak. A mostani két rabunk közül az egyik az a telepata, aki nem szabadult ki, azt hiszem ismeri.\
Mutat a férfira, akinek a fejéből drótok állnak ki és a teste mindenhol fémben van.
\
Part 14 / 12 - Page 2 Charles_Xavier_%28Earth-1815%29_0001\
Thorhalla\
Donald békésen nézi a nőt.\
- Ők katonák, akiket te megakartál ölni. Mégis mit vártál, hogy kitárt kezekkel fogadnak? \
Mondja a férfi.\
- Thor is ezzel érvelt Odinnak mégis ide kerültél. Szerintem azért, mert te még megváltozhatsz, Loki már nem.\
A férfi levette a szemüvegét.\
- Minden rendben lesz, de az embereknek szükségük van rád. Most velük foglalkozz, Einart bízd ránk. Megjött az újságíró, akit kértél.\
Mondja a férfi egy pillanatra megfagyva.\
- Készülődj.
\
/Megérkezhet Frank/\
Tyler\
Tyler pillanatok alatt letölt minden információt a gépekről.\
Tobias/Tyler\
A katona megrázza a fejét.\
- Nem uram. Ez azt jelenti, hogy külön lesz egy lakása és külön egy önnek fejlesztett robotja.\
Mikor bekísérik a szobába letudja raknia cuccait. A hely tágas és kényelmes, főleg egy katonai épülethez képest. Utána elkísérik a gépekhez. Ott van az őrszem, amit négy laboros ellenőriz.\
- Indulhat!\
Parancsolja az egyik, de amikor a robot motorjai felmordulnak és a szeme világítani kezdene Tyler kikapcsolja, ami külső szemek számára olyan, mintha leállna.\
- Mi a...\
Nézi a csapat meglepve a gépet és újra elindítják.
";0;1288564392;\N;\N;2240
65756;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Mojo biccent és a macska mellé dobják a táskát majd azzal elteleportálódik.\
- Milyen szimpatikus lény.\
majd körbe néz.\
- Tizenhármas számú játékos: Mázlista.\
Danse mellől szinte állatokat meghazudtoló módon ugrik fel a szőke fiú a kör közepén landolva.\
Part 14 / 12 - Page 2 Exiles_Vol_1_74_page_20_Longshot_%28Mojoverse%29\
- Válassz táskát.\
A férfi könnyeden rámutat a tizenhármas táskára.\
- Gondolom már rájöttetek, de el mondom azért: ő lesz az én játékosom ha páran túlságosan vissza fognátok magatokat. Ő segít izgalmassá tenni.\
Mondja vihogva Mojo.
\
Táskák kilőve:\
01: Tao\
02: Max\
06: Bill\
07: Thorhalla\
09: Jake\
10: James\
13: Mázlista\
16: Astrid\
17: Miller\
22: Yvette\
23: Mocsok\
26: Olaf\
30: Constantine";0;1288564734;\N;\N;2428
65768;"Scott MacTavish";8166;"212.92.26.187";\N;"Jövök, és bocsi Nefi, de nem tudom megírni, szóval marad az A terv.\
http://sghun.net/forum/index.php?topic=711.0 (Ne olvassátok el, kérlek titeket Smile )";0;1288569657;\N;\N;2443
65769;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"A férfi a fejét fogja fájdalmasan.\
- Krang... tudhattam volna. Csak neki volt belépése a laborokba. Elvitte a mintáimat. Végig ellenem volt. \
Gondolkodik el ezen hangosan és csalódottan fejet hajt. Majd az erőteret nézi.\
- Ki kell jutnunk.\
Mondja és ismét a fejéhez nyúl.\
- Sose bízhattam volna benne... már mindegy... mindent megoldunk... együtt.
\
- Ne higgy ennek a kis szajhának \"királyom\" - mondja egy megjelenő képernyő. - Nem végeztem ki a teljes szenátust, csak a hozzád hűségeket. \
A monitoron Krang mosolyog valami gépben van talán egy csatahajón.\
- Most jön az izgalmas rész. Ameddig én elintézek valamit addig mindketten kis kínzásnak lesztek kitéve. Csak akkor fejezem be ha mindkettőktől megkapom, amit akarok. Lyron mond el hol a gyermek, Melissa... a kezedet akarom, hogy uralmam teljes legyen. vagy meghaltok kiirtom az embereket ezzel a kis örököst is kivégzem majd lemészárolom a legtöbb embertelent, hogy a maradék a rabszolgám legyen. Ti rajtattok múlik.\
A monitor kikapcsol és a két halember alatt a padló elektromos sokkolással hatalmas kínokat okoz.
";0;1288569988;\N;\N;802
65774;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"A kért adatokhoz másodpercek alatt hozzáfér, és ha lenne teste az agyába áramló információ tömegbe valószínűleg beleszédült volna. Így azonban csak nyugtázza hogy immár ilyen adattömeg kezelésére is képes, kisebb gond és figyelem felkeltés nélkül. Míg ő az Őrszem rendszereibe férkőzik addig Tobi is megjelenik, pont az ő személyi robotját választotta és ahogy a laborosok elindítják egy egyszerű parancs segítségével kikapcsolja, majd várakozik, miközben az Őrszemekkel kapcsolatos terveket s adatokat tanulmányozza. Ide több kell, mint hogy egyszerűen kikapcsolja azokat mikor a laborosok be. Különben is nem lehet ott minden Őrszemben, hogy kikapcsolja más megoldást kell keresnie.";0;1288589956;\N;\N;2240
65779;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Elfogadva, akkor ma kezdem valamikor. És akkor én még addig eldöntöm, hogy Ko-Rel vagy Miller legyen az, akit hozok. Mivel úgy volt, hogy olyat hozok, amelyik oldalból kevesebb van, hogy egálban legyünk.\
XMR:\
Quentine Constantine\
Reynolds Johnson\
Svarog\
SGhun:\
Adam Broderick\
Syn\
Adun\
William David Robertson\
Scott MacTavish";0;1288595210;\N;\N;2443
65780;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Örömmel hallom Smile Ők is elfogadva.";0;1288595237;\N;\N;2457
65781;"Svarog";571;"109.105.27.17";\N;"- Rendben Deathlok - a sárkányszerű mutáns megnézi az űrhajót, meg a járkáló dögnagy hústornyot, akiben tényleg felismeri a ballonkabátos rémet. - Szépen megnőttél Terrordzsoni - mondja a hatalmas szerves targoncának, aki tovább pakolja a ládákat, és hátrál. \
- Igen... igen... - mondja Svarog, ahogy a Tyler nevezetű bemutatja a másiknak -, találkoztunk annál a templomnál Cape May-be.\
Most arról tanakodnak, hogy állítsák meg a kaptártudatot. Előjön az is, hogy más bolygókat nem hagyhatják, hogy megfertőze ez a dög.\
- Most lehet, hogy sérti az igazságérzeteteket, de szerintem ez a rohadék - int a hajó és Terrordzsoni felé, mintha csak a kaptártudatra mutatna -, jobb ha távol van a Földtöl, és más olyan lényeknek okoz fejfájást, akik tudják kezelni.";0;1288595371;\N;\N;2436
65790;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"A Cheyenne hegységben található Csillagkapu parancsnokság.\
Part 14 / 12 - Page 2 Stargate_10";0;1288603117;\N;\N;2466
65791;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"A Chelsea-ben található Pegazus komplexum.\
Part 14 / 12 - Page 2 Pp2a";0;1288603120;\N;\N;2467
65792;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"”Az egyik Egyiptomi ásatáson egy furcsa kört találtak, a saját világunk nagyon sokáig nem is törődött az eszközzel, ám 2021-ben a Projekt Pegazus nevű szervezet előszedte az ismeretlen kört, hogy vizsgálják. Arra rájöttek, hogy utazni lehet vele, de nem tudták, hogy miként bírhatnák működésre. A világot elárasztotta a Fészek és a Nekromorfok idegen faja és a Halál hírnökének, Thanos-nak hadserege támadásra készült a Föld ellen. A tudósok a Bosszú Angyalainak felügyelete mellett mindent megtettek, hogy a tárgyat működésre bírják, de egyelőre nem sikerült, ám egy napon végül hatalmas remegés közepette a Csillagkapu megnyílt, és az ellenség első hulláma lépett át rajta Ba’al hadseregének egy része egy új univerzumba lépett...”\
A Projekt Pegazus kénytelen volt külső segítséget is hívni ahhoz, hogy a jelenlegi szituáción úrrá legyenek. A Bosszú Angyalainak választása a korábbi Angyalra, Svarog-ra, az ördögűzőre, Constantine-ra és egy Asgardon remekül helytálló személyre Reynolds-ra esett első körben. Többek között őket is beavatták ebbe a titokba, hogy annak idején mit is találtak Egyiptomban. A PP-nek még nem sikerült a szerkezetet működésre bírnia, de próbálkoztak, az úriemberek is ezért voltak itt, hogy segítsék a próbálkozást. Éppen megbeszélés volt odafent az egyik tárgyalóban, amikor vészjelzés érkezett, hogy a kapu remegni kezdett, majd hatalmas kékes robbanással nyílt meg az egész. Furcsa alakok jöttek át rajta, akik azonnal kérdezés nélkül mészárolták le az őröket, így a parancs a következő volt, azonnal megállítani ezeket mielőtt kijutnak abból az épületből, ahol a kapu is volt.\
Az alakok:\
Part 14 / 12 - Page 2 Sebvas
";0;1288604577;\N;\N;2467
65793;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"”Minden a legnagyobb rendben volt a galaxisokban, addig a percig, amíg a Tau’ri egyik szövetségese, egy Tok’ra furcsa hírrel állt elő, hogy Ba’al egy igen furcsa ős technológiára tett szert, amivel képes realitások között utazni és mindenképp meg kell semmisíteni a gépet, mielőtt még mások is szert tesznek erre és ki tudja, hogy mit művelnek a saját realitásukkal. Ugyanis a McKay-Carter páros rájött, hogy azzal, hogy Ba’al ezt használta a saját realitásukon folyamatos töréseket okoz és ha nem tudják helyrehozni, akkor a saját világuk és létezésük veszélybe kerül. Ezért gyűlik össze egy katonákból és tudósokból álló csapat, hogy elmenjenek arra a helyre, ahol a gép van és megállítsák mindazon katasztrófákat, amik eljöhetnek.”\
Éppen ez volt az oka annak, hogy egy igen vegyes csapat készült arra, hogy Ba’al gépét tönkre tegye. Most nem számított, hogy az egyik férfi egy emberforma replikátor volt, ahogyan az sem, hogy egy goa’uld-tau’ri-tok’ra hibrid lány is itt volt, aki Anat úrnő lo’taurja is jelen van. Mindenkinek össze kellett fognia ahhoz, hogy győzelmet arathassanak. Most nem voltak oldalak, mindenki a túlélésért küzdött. Ha nem fogtak volna össze valószínűleg nem maradt volna túl sok a saját világukból. Senki sem tudta, hogy mire számítson, csak egy volt a biztos, hogy muszáj tenni valamit, különben mindannyian meghalnak. A csapat ott állt már felkészülve a Csillagkapu teremben, velük szemben pedig Rodney McKay állt és éppen ő magyarázott.\
- Remélem mindenki tudja, hogy ez egy mennyire fontos küldetés – magyarázta. - Kivételesen nem csak két galaxis függ maguktól, hanem minden. Ha nem járnak sikerrel, akkor halott ember vagyok... ami azt illeti, maguk is. A replikátort sem mentheti meg semmi sem. senkit sem, minden összeomlik, mintha semmi sem létezett volna. Ha ott vannak, akkor kapcsolják le a gépet, vagy semmisítsék meg. Remélem ezt még megértik, bár egy csapat analfabétát küldeni egy ilyen feladatra... Van valakinek kérdése, amíg a tárcsázás folyik?\
Idegesen nézett végig a társaságon, miközben valamin igen erősen gondolkodott.\
//SG-seknek, itt nyugodtan lehet színkódokat használni a reag írásban.//
";0;1288604579;\N;\N;2466
65796;"Reynolds Jr. Johnson";4030;"86.101.113.114";\N;"Mikor megnyugszom, én csak hallgatok mint eddig. Nem győzöm hangsúlyozni azon dolgokat, mi szerint nem vagyok detektív, nyomozó, sem semmiféle hasonló képzettségem nincs. Nem tudom mért kapott el a hév a galériában vagy a stúdióban egyszer-egyszer, hogy majd én segítek, és megmutatom, hisz esélytelen a dolog. Nem vagyok én Jessica Fletcher, de még a közelében sem járok. Félve nézek még mindig körbve a lakásban,. aminek minden apró kis zeg-zuga rettegéssel tölt el. A fénykép csak fokozza az érzést, mikor egy titkos helységről előkerül az, és egy vörös X-el van áthúzva. Nem beszélve arról, mikor a kopogás hangja hallatszik. Egyből, mintha megállna bennem minden. Mintha a szívem kihagyott volna néhány ütemet, s hevesen kezd el mind azok után dobogni, miközben Jackie kinyitja az ajtót. Szólnék, hogy ne tegye, de nem jön ki hang a torkomon. Majd pedig megpillantom a vendéget. Elförmedek, érzem, ahogy a falnál is fehérebbé válik az arcom. Ez... ez... az az alak a gyilkos. A fehér maszk, a ruha. Olyan mint a festményen. Ő... ő a gyilkos. Minden kezd előttem egyre inkább elhomályosodni, és a hangok tompulni kezdenek. Az alak belép, és elkezd rendet rakni, de nem látom jól, a mozdulatait, mert fekete foltok villognak a szemem előtt. Érzem, hogy egyre rosszabbul vagyok, a víz is kiver, és a szavait alig hallom. Mígnem végül Serena hangja az utolsó amit hallok, és a gyilkos az utolsó, akit látok. Végleg elsötétül előttem minden, és elájulok... ";0;1288605836;\N;\N;2430
65797;"Reynolds Jr. Johnson";4030;"86.101.113.114";\N;"Megérkezik maga Einar Thorson, akit csodálva nézek, mikor megjelenik. A belépője olyan, amilyennek lennie kell egy hozzá hasonló kaliberű hősnek. El sem hiszem, hogy ilyen közel látom őt. Eddig csak a tévében, és az újságok címlapján láttam őt. Most pedig egy karnyújtásnyira. Úgy érzem magam most, mint egy tinédzser kislány, aki rajongva nézi az imádott együttesének poszterét. Csak ez most valóság. Nem akarok modortalan lenni a folyamatos bámulással, ezért gyorsan észbe kapok, és csak tovább melegítem testemet. Próbálom értelmezni ami Einar, és Gunnar közt zajlik le, bár nem sok sikerrel, majd pedig csak figyelek, és hallgatok a szavakra, amit Einar mr. Tao felé intéz. Majd pedig a bemutatkozását viszonzom a Gunnarnál is tapasztalt kézfogással. Még mindig neheztelek a társaimra, már ha nevezhetem őket így. Tettüket nem fogom tudni megbocsátani. Gondolataimba meredve a jövőt fürkészem, de nem zárom ki a külvilágot. A két asgardi a holtakért lemegy, míg a zsoldosok között olyan dolgot tapasztalok, amire nem számítottam volna. Az egyikük gennyes kelésekkel terül el a földön. Nem... nem... ezt már nem bírom felfogni. Kiszabadultunk a barlangból. Végig küzdöttük magunkat mindenen, és még is a halált nem tudjuk megfékezni. Nem... egyszerűen nem akarom elhinni. Már tényleg nem vagyok képes felfogni sem. Hóval dörzsöli magát a két rémült társa az elterült harcosnak, és a pánik kezd burjánzani. Majd mikor megjelenik Einar és Gunnar a holtakkal, köztük is csak az üti fel a fejét, ami nálam. Az értetlenség. Még is mi folyik itt? Ezeket a keléseket az a holt varázslo okozta? Magamon is végig nézek egy pillanaatra, de nem nagyon törődök azzal, hogy van-e hasonló sérülésem, vagy sem. Azonnal a zsoldosmellé térdelek a hóban, és próbálok segíteni rajta. Vagy is csak próbálnék. Nem tudom mit tehetnék, nem tudom miben segíthetnék. AZt sem tudom mi okozta ténylegesen a sebeit. Reménykedve nézek EInarra, és Gunnarra, hogy ők talán tudják mi ez.";0;1288606570;\N;\N;1925
65798;"Gabrielle Zielinska";8256;"84.0.19.69";\N;"Név: Gabrielle Zielinska\
Lakás: New Y. , AIMville városrész, saját lakás (2 kredit)\
NJK: -\
Foglalkozás: bolti alkalmazott\
Munkahely: Manhattan, egy drogéria\
Pénz: 1000 $ - 100 $ = 900 $ azóta: 8 x 300 = 2400 $ - 50$ = 2350$\
Bevétel/hét: 300 $\
Eszközök: középkategóriás mobil (100 $)\
Felszerelés/fegyverek: TASER sokkoló (50$)\
Vállalat: -\
Szövetség: -\
Törzshely, ahol megtalálható: Manhattan\
Ismertebb szövetséges: még nincs\
Ismertebb ellenség: még nincs\
Felhasznált kreditek: 2\
Fennmaradó kreditek: 2";0;1288606633;1293990675;"Gabrielle Zielinska";2459
65801;"Reynolds Jr. Johnson";4030;"86.101.113.114";\N;"Runnernek jönni kell. Jelmezben még nem is ténykedtem Smile . Szóval muszály.";0;1288607414;\N;\N;2460
65802;"Gabrielle Zielinska";8256;"84.0.19.69";\N;"Üdv! Új vagyok az oldalon, és meglehetősen kíváncsi is, így tehát, ha valakinek kedve lenne bevezetni az itteni játékmodorba, akkor írjon nekem egy üzenetet.\
Amúgy ti hogy ill. hol szoktatok játékostársat keresni?";0;1288607480;\N;\N;9
65805;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Nem szoktunk le, most volt képregénybörze kb egy hónapja.";0;1288608051;\N;\N;2001
65806;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Nincs Kozmikus kaland nélkülem!";0;1288608475;\N;\N;2080
65807;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Kozmikus kalandok: Vadhajtás\
Szuper.\
Eddigi karakterek:\
Sha-Lenn\
Dr. Lea Sally / Jake Walker\
Nestor Stratos\
Tyra Buckler\
Ka’rem\
Part 14 / 12 - Page 2 65942558";0;1288608512;\N;\N;2080
65814;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Már csak pár percetek van, hogy tippeljetek az új Kaptártudat kilétére, mert hamarosan lehull róla a lepel!";0;1288611136;\N;\N;1605
65815;"Deadpool";3676;"85.67.231.27";\N;"Kicsit nagy káosz és én ennél azért nagyon rendet szoktam meg. Azt, hogy megmondják mit csináljak, ha még néha kicsit meg is haladta képességeim, de volt valami. Nem egy szervezetlen kölyök bandába, aki léptem nyomon belerohannak akármiben és összevesznek ki ütheti ki az ellent, aki itt ahogy nézem általában amúgy zöld… nem szeretem a zöldet és minthogy a banda tagja vagyok, azt hiszem nem kell szabadkoznom, majd ha meggondolatlan leszek kicsit. Mikor berobban a fal csak egy reflex szerű mozdulattal emelem a kezem behajlított könyökkel az arcom elé. Mire megjelenik a kövi zöld. Kicsit unott képpel emelem le a kezem és elkezdem a késem pörgetni a kezemben, majd hirtelen állítom be, ezzel rettentő menőnek látszódva. Stílusos belépőre elkél egy válasz. Bár felszerelésem és ruháim hiányát csak akkor veszem észre mikor egyik táskámért nyúlnék… Nincs ott, minden felszerelésem egy bokszeralsó, egy póló és ez a kés… Csak kreatívan. Az egyik kék hirtelen indul meg az alak felé és ahogy mellettem elsuhan utána indulok, jobb kezemben a késsel azt lefelé, az-az inkább döfésre alkalmasan tartom. Elsőre neki rohanok az alaknak, ha képes távoli támadásokra akkor azok elől egy-egy szabályos elugrással térnék ki, közel érve termetéből és kiállásából adódóan valószínű értem kapna vagy egy horoggal támadna. Hogy melyik kezével azt nem tudom, de az alatt próbálok majd kitérni, úgy, hogy a masszív lépések közben hátra hajolok és az a lépésem ami már mögé érkeznek fordulást indítana el, egy negyed fordulást aminek a végén hátulról szúrnám vesén ezt a ritka masszív egyedét ennek a rusnya ződ fajnak…";0;1288611299;\N;\N;2349
65816;"Max Evans";1217;"85.67.231.27";\N;"Szépen lassan felkászálódik mindenki és az embertelen körülmények ellenére mégis olyan családias, illetve olyan hangulata van az egésznek mintha csak úgy összevert volna minket a sors, bár mindig is egy oldalon harcoltunk valahogy mégis kicsit idegen nekem ez a csapat. Mint menekültek, főleg a kis sráccal és az idegen csajjal. Fent át is kerül rám í kis srác, akit a nyakamba akasztok és kezemmel még alátámasztok neki, had pihenjen szegény. Nem mellesleg velem szemben van, hogy ne is lássa a káoszt amit mi teremtettünk a kis robbanó szerkezettel, a bula is kibukik és a következő mozzanattal érzem megint családiasabbnak a szitut. A kezem a csajnak nyújtom…\
- Fogd, majd vezetlek, nem kell végig nézned… - Mondom neki halkan, ha megfogja úgy ha nem akkor vissza fordulva ahogy eddig, folytatom az utamat és várom az utasításokat.
";0;1288612447;\N;\N;2317
65817;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Deathlok figyelmesen végighallgat mindenkit, miközben többé-kevésbé megfelelően pótolja hiányzó alkatrészeit a mellkasában.\
- Quentine, Tyler, mint mondtam, én magam sem értem. Különös ez az egész, de annyi bizonyos, hogy ezúttal az emberi tényezőt is figyelembe kell vennünk. A KOBRA nyilván konkrét tervvel hozta létre ezt az új Kaptártudatot… Istenem, micsoda borzalom, hogy egy ilyen szörnyeteget a mi fajtánk szabadíthat az univerzumra… Az űrhajó tönkretétele remek ötlet, de előtte dolgozzuk ki, mit teszünk azzal a szürke pokolfajzattal. Nem kétséges, hogy azonnal támadni fog, ha ezt megpróbáljuk. Szóval… Svarog, igaz? A tűzmanipuláció talán hatásos is lehet… Be tudnád szorítani valamiféle tűzfal mögé a lényt, vagy ilyesmi? Mennyire erős a tűzképességed, felebarátom? Mert akármit is mondasz, nem engedhetjük, hogy elhagyja a Földet. Tudom, hogy katona vagy, emlékszem a Szentélyből, és mint katona, az ártatlan civilek védelmére esküdtél fel, nem igaz? Ebbe beletartozik más bolygók lakossága is. Ne légy annyira szűklátókörű, mint én egykor. Insane, attól tartok, a gyorsaság és a fegyverek nem fognak most sokat érni e rémség ellen… és a válaszom egyértelmű: meghalnék bármikor, ha az Úr így kívánná, és ha csak így tudnám megakadályozni ezt a szörnyeteget. Hadd gondolkodjam…\
A kiborg utoljára Johannére néz, furcsálló tekintettel.\
- Johanne Jones, telepata… Igen, Ko-Rel valóban beszélt rólad. A Szellemlovas kezeskedett érted… Érzel valahol a közelben nagy telepatikus erőt? De ami azt illeti, tévedsz. A városban nem igazán volt sok épelméjű személy, aki kiengedhette volna, ráadásul… nem igazán értelek, felebarátom. Mi beszéltünk telepatikusan? Talán még kissé zavarodott vagy az ájulástól. Te és én sosem beszéltünk telepatikusan. Egyetlen személlyel vagyok képes gondolati úton kommunikálni, és senki mással. Nyilván tévedsz.\
Ahogy Deathlok befejezi a mondandóját, a szürke rémség megáll, és a kis csapat felé fordul… de nem őket nézi, hanem mögöttük valamit. Johanne ebben a pillanatban megérzi az ismerős, brutális erejű telepatikus hullámokat, amelyek mögülük jönnek. A kis csapatnak még épp arra van ideje, hogy megforduljanak, mielőtt mind a földre rogynak a telepatikus erő hatalma alatt, és mozdulatlanná dermednek. Csak beszélni képesek. A telepatikus hullámok olyan erőteljesek, hogy mindenkinek belefájdul a feje is. \
Mindenki meghallja az elméjében a rémisztő, túlságosan is ismerős telepatikus hangot… a Kaptártudatét.\
Örömmel látom, hogy végre magatokhoz tértetek. Végre… szemtől szemben beszélhetünk.\
És akkor előlép pár romos épület mögül…\
Egy magas, legalább 2 méteres női alak jelent meg. A bőre sápadt és szürkészöld, és olyan simának és síkosnak tűnik, mint valami delfin vagy cet irhája. Sok helyütt keménynek látszik, mint valami páncél, de sehol sem látni, hogy a vért hol fekszik fel a bőrre. A páncélzat a vállaknál, a könyöknél, a kézélen és a lábakon tüskékben végződik. A szemei ragyogó sárgák, a pupillái pedig egészen szokatlan alakúak. A haja átmenet valahol a csápok és a tüskék között. A nyakára lelógó, éles peremű, hengeres fonatok groteszk módon puhán keretezik az arcát, és olyan tagoltnak tűnik, mint egy rovar ízelt lába – vagy az emberi csont.\
És a teremtménynek szárnyai is vannak. Hatalmas, fenséges szárnyak, olyanok, mint egy óriási madárnak vagy denevérnek, de ennek a lénynek nem tollai vagy szőre van, hanem kitines páncélja. Így a szárnyak sem egyebek, mint megnyúlt, ízelt tüskék, hatalmas, kampós karmok, amik a hátából állnak ki, és a térdéig érnek. A szárnyak most megfeszülnek, és a végükből csöpögő nyálkától egy pillanatra olyannak látszódnak, mint egy gigászi pók agyarai. Mintha önálló életre kelnének, és azonnal zsákmány után kezdenének kutakodni. Ez az alak – bár az arca és a vonásai emberiek – nem ember, se mutáns, se más ismert faj tagja. Mintha kifordították volna önmagából, és saját maga groteszk paródiájaként keltették volna újra életre.\
Valaha ember volt, de mássá lett.\
Nekromorf Kaptártudattá.
\
Part 14 / 12 - Page 2 Keri1c";0;1288612996;\N;\N;2436
65821;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"[quote=Max Evans]Apropó rendhagyó kalandok, idén nem volt Halloween:D[/quote]\
Ciki, de itt a sok minden során elfelejtettem csinálni egyet Very Happy Sajna így is sok kalandom van, de majd próbálok valami kárpótlást. Talán egy izgalmasabb karácsonyi kalandot Smile";0;1288616788;\N;\N;9
65822;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Felton biccent Alexander szavaira, majd elkezdi megfagyasztani maguk alatt a padlót.\
- Jól figyeljen, nyomozó. Maga és Damian menjenek, és keressék meg az elnököt! Na, ne nézzen így rám… Gondolhatta, hogy az igazi elnök nem jelenik meg csak úgy előttünk mindenféle védelem nélkül, nem? Bevallom, kettős célja volt ennek a látogatásnak… Most végre megtudhatjuk, hol van az igazi elnök! A hírszerzőink megtudták, hogy a KOBRA használja az AIM tiltott klónozó technológiáját, és az elnökről is nem egy klón készült. De biztosak vagyunk benne… szinte biztosak… hogy az igazi Irons is itt van valahol! Az a hatalommániás őrült nem lenne hajlandó máshol meghúzni magát, mint a kormánya legfőbb épületében. Menjenek!\
Ezzel a megfagyott padlót széttöri Felton, Alexander és Damian pedig lezuhannak egy alsóbb szintre…
";0;1288617252;\N;\N;2305
65823;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"A maszkos alak lassan mindent visszapakol a helyére, majd Serena felé bólint egyet.\
- Helyes. Adolf Hitler, a II. világháború nagyszerű parancsnoka. Nemcsak látnok és hadvezér volt, de festő is. A művészet és az élet összefonódása… Ó, igen. Sokáig tartott, de végre megértettem, amikor beleástam magam a művészettörténetbe. Kísérleteztem… Először Jacques-Louis David festménye, aztán idővel… végre megtaláltam őt, aki a rokonlelkem. Bár, ahogy mondtam, egyetlen művész félbehagyott munkáját sem lehet pótolni, de feleleveníteni igen. Mark Ackerman oly kevés elismerést kapott itt… pedig ő is érezte a Sötét Utas erejét. „Elmebajnak” titulálták a gyilkolási vágyát, és ezért csak a festményein élhette ki magát, de én… megteszem, amit ő nem mert. És már csak egyetlen áldozat van hátra… Az imádott Vladanája mai megfelelője. A leszármazottja. Csakis… vele zárhatom ezt le.\
Majd az alak megcsóválja a fejét.\
- De maguk… nem részei az egésznek. Nem vethetek véget az életüknek… de életben sem maradhatnak. A Sötét Utas ezt diktálja. Auf Wiedersehen, barátaim!\
Ezzel a maszkos alak hirtelen nekirohan az ablaknak, és hangos csörömpöléssel kiugrik rajta… hátrahagyva egy bombát ott, ahol eddig állt.\
A visszaszámlálóra 5 másodperc van írva… 4… 3…
";0;1288617779;\N;\N;2430
65824;"Jack Osterman";166;"80.98.176.234";\N;"A fenébe is! Mit akar ez az alak tőlünk? Megölni minket? \
Akkor már megtette volna, kölyök… Egyébként kész vagyok.\
Jó. Úgy látom, épp befejezte ő is a mondókáját, és…\
- Mi?!\
Amikor az alak hirtelen kiveti magát az ablakon, először nem tudom, mit gondoljak… de gondolkozni most nincs is idő. Meglátom a bombát, és egy csáppal azonnal magamhoz húzom Rachelt, majd kivetem magam én is az ablakon át. \
Amennyiben szükségük van rá, Serenát és Jaredet is felkapom, és velük együtt próbálok pár csáppal minél messzebb lengedezni…";0;1288617994;\N;\N;2430
65825;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"A zsoldosok mogorván nézik a kis csapatot, míg Tychus a kapálózó robotnővel feléjük lépdel.\
- Nyugi van, oké? Nyugi van. Én vagyok az, Tychus komátok. Meg itt van ez a Skrull is, Ka’rem. Mindketten a Cerberus tagjai. Pár őrrel összezördültünk kicsit, de hát van ilyen… A komáim jól mondják, a nagyfőnökkel le lett tárgyalva az ügy… és nézzétek, itt a robotribanca is!\
- NEM VAGYOK RIBANC!!!\
- Tőlem… Höhö. Azt állította, bomba van benne. Mekkora marhaság, mi? Pedig az igaz, hogy ezek a gépladyk jól robbannak, de csak ha megfelelő helyen lövik meg őket… Valahogy így!
\
Erre Tychus a zsoldosok felé hajítja a szexrobotot, és belelő, mire az jókora robbanással felrobban, hátralökve kicsit mindenkit. Tychus gyorsan feláll, és a kis csapatra néz, majd magához rántja Leát, hogy megcsókolja. Ezután a társaságra mosolyog.\
- Egyébként meg az Árnymester parancsolta, hogy tegyek úgy, mintha meg akarnám erőszakolni bármelyikőtöket is… Nem igazán volt más választásom. A terve része volt. Ő rendelkezik az életemmel, és ő rendelkezett a két társaméval is. De azt nem felejtem, hogy a pártomra álltatok, amikor kinyírhattatok volna… Na. Menjetek, de szaporán.\
Ezzel Tychus üvöltve az épp felocsúdó zsoldosokra veti magát…
";0;1288618467;\N;\N;2397
65826;"Max Evans";1217;"85.67.231.27";\N;"Karácsonyi kaland inkább legyen valami lájt mint múltkor lett tervezve:D Vagyis el is kezdtük tavaly csak aztán nem irtak később:D";0;1288618615;\N;\N;9
65829;"Max Evans";1217;"85.67.231.27";\N;"Fenomenál kis kecó, meg tiszta felvilágosítás. Bár nem néztem meg még milyen a felszerelés, meg a világítás. Mert rögtön tovahalad a mi kis fogatunk, amint ledobom a cuccom.\
- Azta, de tiszta, meg steril a szoba… Und házhoz jön a vacsora? – Köszönök be, majd ki és indulok is „ruhát próbálni”. Vagyis lerongyolunk a hangárba és ott vár pár fehér köpenyes alak, meg egy olyan gép arra most szavam nem akad. Nem azért mert olyan… fenomenál, csak akkora cucc, olyan metál, hogy nem tudom körül írni, hogy miből is áll. No, de elég gagyi képet fest…\
- Épp, hogy csak felvillan, egy másodperc se és olyan sötét lesz, mint az est… Már a szeme, akarom mondani… Ni má’ kaputt? Mivan srácok nem tudjuk berúgni vagy mi a tény állás?- Bíztató, de jobb bent, mint kint. Mikor a terepen pár mutáns elhint, egy két érdekes képességével, akkor örülnék ha megállna…";0;1288620277;\N;\N;2240
65830;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"De pont Te mondod ám, aki lassan olyan inaktiv mint Feri Razz";0;1288620651;\N;\N;9
65831;"Insane";228;"89.148.88.240";\N;"Egy apróbb monológot még beiktat a gyilkos majd hirtelen kiugrik az ablakon. Höhö. Hülyébb mint hittem. Nagy mosolygásomban azonban megpillantok egy bombát. Egy pillanat alatt végigfut az agyamon, hogy ki mit tud. Jackei már ugrik is ki a lánnyal. Serena, tud teleportálni, de csak valami kütyüvel. Ahogy gondolkodom, szinte szinkronban mozgok Jackeivel. Serenához éppen hogy csak hozzáérek. De, a következő pillanatban már az épület elé teleportáltam vele együtt, felnézve pedig látom a kizuhanó Rachelt és Jackeit. Ők meglesznek. De hol van a gyilkos? Rögtön körülnézek. Nem lehet még messze, látnom kell. Ha megpillantom azonnal utána kezdek teleportálgatni.";0;1288621008;\N;\N;2430
65835;"Max Evans";1217;"85.67.231.27";\N;"Aljas rágalom:D Néha kimaradok egy... pár körből, de néha így jön ki a lépés... meg lusta vagyokxD";0;1288621606;\N;\N;9
65836;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Deathlok elkezdi tervezgetni,h ogy hogyan fogjuk majd kivégezni a szürke zombit, és hogyan tesszük tönkre azűrhajót, merthogy bizony, hiába menne el a Kaptártudat, nincs biztosíték rá, hogy nem is fog visszatérni. Ami viszont elég érdekes, hogy Johanne szavai után beugrik, tényleg beszéltek már telepatikusan, mikor az állomásra érkeztünk bemutatkoztunk neki, mind beszéltünk vele. Először azt gondolom, talán csak őt is megviselte a nap, emlékezetkiesés, vagy ilyesmi, de mint kiderül, nem is képes telepatikusan beszélni velünk. Akkor viszont...\
Ahogy megfurdolok, éles fájdalom hasít a fejembe, és teljesen lebénulok. Térdre esve figyelem, ahogy valami gusztustalan, behatárolhatatlan fajú, látszólag nő tűnik fel, és szól hozzánk a Kaptártudat hangján.\
-Meg kell vallani, messze esett az alma a fájától. Az anyja még egy óriási pulzáló takonykupac volt, ahhoz képest ez szép fejlődés - mondom a fájdalomtól kissé eltorzult arccal.\
-Nem is csak az az érdekes, hogy hova megy, hanem hogy miért távozik? - Egészítem ki Johanne kérdéseit, de alapjában véve nem tudom, miért válaszolna egyáltalán nekünk.";0;1288622147;\N;\N;2436
65839;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Tyra szintén előhozakodik azzal,h ogy a Rejztőző alak a mi pártunkat fogja, Tychus pedig hozza a formáját, és felrobbant valamit, ezúttal a roboribit, ami szép nagy pukanással még engem is hátrébb lök, alig maradok talpon. Végül aztán visszanyerem egyensúlyomat, és tovább figyelem a skrullt, míg másik énem Tychusra pillant, aki gyorsan lesmárolja Lea-t, majd közli, hogy ő igazából nem rossz arc, csak végrehajtja a parancsokat, amit Árnymestertől kap. Hát, ha így bánik az emberei életével a fickó, akkor nem biztos, hogy neki akarok dolgozni. Persze Rejtőző sem sokkal jobb, ő meg tudja, hogy árulók vannak az emberei közt, és le se szarja. A Fellegvárban legalább rendesen megy az intrika. Na de most húzzuk el a csíkot.\
-Tali, ideje lenne lelépnünk, kéne egy fuvar a felszínre! - Küldök egy üzenetet Talinak, miközben menekülőre fogom a dolgot, méghozzá arra, amerre a lift is volt, ami lehozott minket ide. Szerencsére kéznél van a maszk is még, ami kellhet majd odafenn.\
-Utánam! Kivéve téged, mert te előttem! - Emelem ki a skrullt, és azon gondolkodom, melyik lenne a megfelelő pillanat arra, hogy végre megszabaduljunk a társaságától.\
";0;1288622898;\N;\N;2397
65840;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Lorna odamegy az ajtóhoz, miközben a gyanús Vádló és Nestor a skrullt vizsgálgatják. Lorna elméjéből könnyen ki tudom olvasni, hogy odabent nem találta Vádló és Nestor holttestét, szóval elvileg ők az igaziak. Akkor tényleg több van ebből a fickóból, ez megmagyarázza a komplex tudatot. Aztán a következő pillanatban már a falnak csapódom, és alaposan beverem a fejem, majd a apdlón kötök ki.\
Pár másodpercig kábán pislogok, a fülem is cseng, majd ahogy felfogom, mi is a helyzet, gyorsan lekapom magamról a kabátomat, ami lángra kapott. Kis tapogatózás után megfogom a pisztolyt, és felemelem, akármit is kelljen szétlőnöm. Nestort nem látom sehol, Vádló a földön, én meg a falnak vetett háttal ülök a földön, és két kézzel fogom a pisztolyt.\
Egy elég nagy darab, lángoló és jeges kezű skrull lép elő. Ez most mi? Na jó, az tuti, hogy lelövöm. Cél, tűz, mehet bele egy egész tár, aztán majd cserélek.\
";0;1288623446;\N;\N;2349
65845;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Felton folytatja a tervét, úgy tűnik, hirtelen ez a menekülési terv átalakul valamiféle bérgyilkosi rajtaütéssé.\
-Akkor mi most azért jöttünk, hogy megöljük az elnököt? - Kérdem meglepetten, miközben magyarázza, hogy a KOBRA is használja a klónozás technológiáját.\
-Mi értelme megölni az eredetit, ha úgy van egy csomó másoÁÁÁ! - Kissé félbeszakítja a gondolatmenetemet Felton, amikor egy erősebb csapással szétzúzza a befagyaszott padlót alattunk, és Damiennel együtt lezuhanunk. Ez meg mégis mi a fenét jelentsen? Én rendőr vagyok, nem az a munkám, hogy idegen országokban gyilkoljam meg az elnököt, még akkor sem, ha háborúban állunk velük. Arról nem is beszélve, hogy tényleg semmi értelme megölni az eredetit, ha vannak klónok, nem?\
Földet érve kigurulom az esést, majd egy pillantást vetek a helyre, ahova érkeztünk, miközben rögtön felemelem a pisztolyom, és célratartok. Ha bárhol katonát látok, tüzelek, ha nem, akkor megnézem, merre indulhatunk tovább.\
";0;1288624202;\N;\N;2305
65846;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Einar elég dühös, jobban mondva csak frusztrált, de végre legalább úgy viselkedik, mint egy önálló ember, és nem a felesége marhaságaival foglalkozik.\
-A lényeg, hogy itt vagy és most már igazán mhetnénk, főleg ha neked is van jobb dolgod. Jobban örülnék, ha a Földre vinnél minket, ott is vannak kórházak, de gondolom ezeket a sérüléseket ott nem gyógyítják be, úgyhogy akkor irány Asgard város.\
Amíg lemennek hullákat gyűjtögetni, addig a fickó kezd elég nagy feltűnést kelteni, aki eddig is egyre rosszabbul lett, de most már egyenesen rohadni kezd, és végül holtan terül el a földön. A többi zsoldos rögtön bepánikol, és Einar sem érti, mi történhetett.\
-Nem a savtól van, senki máson nem jelentkeztek hasonló tünetek. Talán a halott boszorka átkozta el, mielőtt végeztünk volna vele. Mindenesetre nem egy szép látvány. Különben is, ti értetek az asgardi mágiához jobban - nézek sokatmondóan Einarra.\
-Erről jut eszembe, van valaki a Földön, aki felhozott minket ide mágiával, a neve Judas Slade, gondolom vele majd szívesen elbeszélgetnél négyszemközt is. Na indulhatunk?\
Igen, nem hatott meg túlságosan a fickó halála, amúgy sem volt a szívem csücske, hadd ne részletezzem, hogy miért.";0;1288625036;\N;\N;1925
65855;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Bard idegesen toporog a robbanás után és azonnal Zyrot ellenőrzi. A fiú ki küldi őt, de nem igazán tud megindulni először.\
- Tudnunk kell egymásról, hogy nem vagyunk skrullok. Ha találkozunk a jelszód \"labda\" az enyém \"múzeum\". Ha én jövök és nem tudom, ölj meg.\
Parancsolja az asgardi és kirohan. A félvér társa már ugrik a padlóba így Bard átokkal a folyosó másik irányából lobbant lángot a skrull arca felé, hogy az ne figyeljen rájuk. Rohanás közben vág a skrull gyomra felé, de csak akkor ha tiszta a terep. Ha sikerül ha nem Lorna elé ugorva áll meg. Egy kézzel hátra nyúl és ellenőrzi, hogy a lány jól van e.\
- Madárijesztő!
\
- Csilagok! Csillagok! Mondjátok el nekem...\
Énekli a félig alélt fiú.
\
- Tipikus... - majd a többiekhez szól - Vigyétek a többieket Zyrohoz! Mi majd elintézzük ezt.\
Ezzel átkokat kezd mondnai és hevíteni kezd a padlót a skrull alatt. Ha skrull mozdul akkor csap le ismételten, megint a nyílt pontokat keresi, amiket nem tud védeni Manó miatt.
";0;1288629680;\N;\N;2349
65856;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Part 14 / 12 - Page 2 Zack\
Név: Zacharias Morsus\
Becenév/Mutáns név: Zack, kapitány\
Faj: Mutáns\
Nem: Férfi\
Kor: 39\
Származás: italo-amerikai\
Nyelv: Anyanyelven tud angolul és minimálisan tud latinul és olaszul.\
Szakértelmek/Foglalkozás: frissen kinevezett rendőr kapitány\
Felszerelések: utcai ruhák, jelvény, jojó, két doboz cigaretta, napszemüveg, szolgálati egyenruha, kézifegyver egy revolver az apjáé (szolgálati), stb\
Anyagi javak: Morsusház (2,5 kr), kocsi (szolgálati)\
Felhasznált kreditek: 2,5\
Megmaradó kreditek: 2,5";0;1288630210;\N;\N;2462
65857;"Ian Parr";1719;"188.36.9.22";\N;"Lassan kezdek ébredezni. Kinyitom a szememet, és felnézek a többiekre. Már nem a föld alatti bázison vagyunk. Nehézkesen, de felülök. A mellkasom iszonyatosan fáj, sokkal jobban, mint eddig, de a fájdalmat elnyomja a meglepettség. Itt vagyunk mindannyian. Felállok és körbenézek.\
- Mi folyik itt? Hogy kerültünk ide?\
Nem sok időm van töprengeni, mivel hirtelen egy hatalmas erejű… nem is tudom, micsoda visszataszít a földre. A testem egyik porcikája sem mozdul, és ekkor hirtelen egy hatalmas pókra emlékeztető nő lép ki a romok közül. A hangja ismerős, már sokszor hallottam a fejemben, amióta itt vagyok, ez a Kaptártudat, és mi szabadítottuk ki.\
- Franc! Az egész helyet fel kellett volna robbantani, elszúrtuk.\
Dühömben a földbe akarok csapni, de semmim nem mozdul, tehetetlen vagyok.";0;1288631038;\N;\N;2436
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 12 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 12

Témanyitás by Cerebro Szomb. 12 Jan. 2013, 11:43

65858;"Svarog";571;"109.105.27.17";\N;"- Tűzgolyókat tudok - mondta Svarog Deathloknak -, párral megszórhatom - válaszolja, majd a nagy szürke dög felé nézz, aki tovább pakolja a dobozokat. - Miért van szüksége egy kaptártudatnak pogyászra?\
A lény pár órája még végezni akart velük, most meg pakol.\
- És a szaga is...ÁHHHHHHHHHH- kap a fejéhez, mikor eléri a telepatikus hullám, majd térdre esik. Ekkor hallatszik a hang: - Oh a rohadt anyádat.\
Ekkor tünik fel a különös lény:\
- Látom szivi, hogy eltúloztad a kozmetikumok tulzótt használatát - morogja, ahogy végignézz rajta, - pár ilyen termék rákot okoz.\
Felteszik a kérdéseiket a többiek, csak Svarog marad csendbe, és vár, hogy mikor pörkölhet oda a ribancnak...";0;1288631891;\N;\N;2436
65859;"Steven";2032;"78.108.17.115";\N;"- Tisztában vagyunk a helyzet komolyságával Dr. Mckay. Jobban mint ön vagy bármelyik primitív fajtársa. Testvéreim jelenleg is érzékelik a törések, okozta károk mértékeit. Minden másodperc számít, úgyhogy értékelni tudnám, ha mihamarább megnyitnák a kaput és ön nem hátráltatna minket. – Elégé idegesítő volt, hogy egy ilyen kis nyamvad ember próbál kioktatni, aki még csak meg se értheti teljes mértékben azt, hogy mi fog történi ha nem kapcsoljuk le az eszközt. Elképzelhető, hogy rossz döntés volt mikor úgy döntöttem, hogy a Tauri-val összefogva próbálom megoldani a helyzetet. Mindenesetre miután ennek a helyzetnek vége különös fontosságú lesz elpusztítani ezt a beképzelt egyedet. Miután a csillagkapu megnyílt a mellettem álló két replikátor bogár azonnal elindult, hogy a túloldalon leellenőrizze az őröket valamint ha Ba’al a Tauri-tól ellopta volna az Anti-Replikátor fegyvert akkor a testvéreim halála árán én már inmunis legyek rá.";0;1288632825;\N;\N;2466
65860;"Zyra";7775;"92.249.198.109";\N;"Sipirc játszani! Smile";0;1288633688;\N;\N;2462
65861;"Wild Cat";8294;"89.132.248.242";\N;"Igenis értettem, beköltözöm a főnökhöz, lakbér nyista:D\
Köszönöm a segitséget!";0;1288633838;\N;\N;2456
65865;"Sha-Lenn";1908;"188.36.9.22";\N;"Az ajtón kívül csak Tychust látom meg, így egy elég nagy kő esik le a szívemről, majd besétálok a többiekkel a szobába. Remek, úgy látszik, egy újabb ajánlatot tettek felénk. Kiderül, hogy már semmiféle vád nincs ellenünk, így nyugodtan visszatérhetünk a Fellegvárba. A tény, hogy már nem számítunk bűnözőnek, egyszerre nyugtat meg és gyújt bennem iszonyat haragot. Ezek mind csak játszanak velünk, de sebaj, akkor mi ugyanezt fogjuk tenni. A többiek nyomában hagyom el a szállást, és indulok el kifelé, ahol Tychus még egy mentőakciót mutat be.\
- A végére… egész szimpatikus lett ez a faszi.\
Ezzel rohanok a többiek felé, miközben méregetem a Skrullt, aki úgy döntött, velünk tart. Nem örülök… egyáltalán nem.";0;1288637056;\N;\N;2397
65868;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Jövök, meg majd a listám is jön.";0;1288637474;\N;\N;2282
65869;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Quentine-nel jövök a kalandra.";0;1288638318;\N;\N;2176
65872;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Elfogadva Smile\
Eddigi játékosok:\
Deadpool\
Rey Johnson";0;1288638809;\N;\N;2460
65873;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"III. világháború\
6. Vérszomj\
Szuperság, úgy legyen.\
Eddigi élő vérbankjaink:\
Quentine Constantine";0;1288638819;\N;\N;2176
65874;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Hogy mi?";0;1288638865;\N;\N;385
65875;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Elfogadva Smile\
Akkor az eddigi páciensek:\
Zyro\
Rachel\
Amara\
Lorna\
Freydis\
Vic\
Ethan\
Freyr\
Algernon";0;1288638996;\N;\N;2457
65878;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Constantine -> :beer: <- Thorhalla\
Constantine -> 🔫💤 <- Spencerek és Fandral";0;1288639319;\N;\N;385
65879;"Gabrielle Zielinska";8256;"84.0.19.69";\N;"[quote=Walter]Hoihoi.\
Vethetsz egy pillantást az Aktuális kalandokra, ahol válogathatsz az induló kalandok közül, vagy kérhetsz is mesélőt saját kalandhoz itt.[/quote]\
Áhá! Köszi szépen! Smile";0;1288639415;\N;\N;9
65880;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Vágom már, vágom.\
Nyilván egyiknek sem örülnék, mert mindegyik karakteremmel tervem van.";0;1288639475;\N;\N;385
68217;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"A staff egy kredittel jutalmaz a fegyverekről készített leírásért! Smile";0;1293905049;\N;\N;2412
65883;"Gabrielle Zielinska";8256;"84.0.19.69";\N;"Én is jelentkezek. Smile";0;1288639762;\N;\N;2460
65884;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Egy új játékos, örülök Neked Smile Természetesen elfogava.\
Eddigi játékosok:\
Deadpool\
Rey Johnson\
Gabrielle Zielinska";0;1288639866;\N;\N;2460
65885;"Aian";105;"85.66.62.202";\N;"Kijavítottam a hibát meg még párat amit észrevettem. (a csúnya, hogy a Firefox-omba is be van ítve magyar helyesírás ellenőr és nem vettem észre Razz )";0;1288640807;\N;\N;2435
65886;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Alexander és Damian egy lentebbi folyosóra zuhannak, ahonnan csak egyetlen irányba, előrefelé futhatnak. \
Ahogy haladnak, lövéseket hallanak maguktól pár fordulónyira, illetve kiáltozásokat és hörgéseket. Mire a zaj forrásához érnek, már minden elcsendesedett…\
… és előttük mindenhol halott katonák és őrök fekszenek.\
Part 14 / 12 - Page 2 25708228\
Meglehetősen brutálisan végeztek velük. Nem csak egyszerűen meghaltak – mintha minden életerejük elszállt volna belőlük. A bőrük kiszáradt, a húsuk szinte lemállott a csontjukról, a hajuk és a fogaik kihullottak… Több napos, hónapos, vagy inkább éves, csontszáraz hulláknak tűnnek.\
A két férfi mintha egy árnyalakot látna elsuhanni az egyik itteni liftbe, ami azonnal megindul a legalsó szintre… Mellette egy másik lift is áll.
";0;1288641122;\N;\N;2305
65887;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Jelentkezek ismét, hogy hazavágj Very Happy";0;1288641373;\N;\N;2453
65888;"Astrid";6744;"81.182.48.128";\N;"Ba'al... azt hinném, hogy ezt a csótányt végre sikerül kiiktatni, mikor egy újabb meglepetést okozva húzza keresztül a számításokat. Anat is meglepődött, s hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem. Bár érezhető volt, hogy készül valamire, de nem tudtuk, hogy mire. Most kiderült, a már nem tudunk ellene tenni, megakadályozni, így marad az egyetlen kézenfekvő megoldás: Megállítani. Anat javaslatára nem egyedül indultam Ba'al után, hiszen bár nem gyanakszik rám jobban, mint más rabszolgára, de azért jobb lesz biztosra menni. Így kerültem ide a Taurira, hogy segítsem őket. McKay beszél, miközben ellenőrzöm a zat-om, majd a személyi pajzsom, s goa kis kézi „ékszerem”. Természetesen a goa gyógyító is ott lapul az övemen lógó kis táskában. Ruházatom egyszerű, s lenge, mondhatjuk úgy, hogy nem sokban különbözik a többi rabszolgáétól. Amit kell teljesen takar, máshol áttetszőbb az anyag. Azonban egyenlőre a férfiak nagy bánatára egy fekete csuklyás köpeny takarja el a testemet, s még a csuklyát is mélyen a fejembe húztam.\
- Ha ennyire aggódik az intelligenciánk miatt, akkor ha gondolja velünk tarthat... S megmutatja, hogy a magas szintű... hm... ahogy önök mondják szájkaratéval mennyire megy zatek, botfegyverek, s még kitudja, hogy mik ellen amik várhatnak minket a túloldalon. De ehhez gyáva. - hangomban nincs érzelem. - miután a felszerelésem végig ellenőriztem, a csapat többi tagjára nézek.\
- Készen állok – majd McKayre nézek a szemem sarkából, miközben kesztyűmet felhúzom a kezeimre, hogy rejtve legyen a fegyverem. - Ugye átszámolt mindent és jó helyen lyukadunk ki? - bár ez csak McKay előbbi megjegyzéseire visszavágás, s nem kérdés, majd a többiek felé fordulok.\
- Ba'al nem tudja, hogy itt vagyok, így a Jaffái se. Ha belebotlunk egy őrjáratba, akkor én elterelem a figyelmüket, hogy könnyebb dolguk legyen. Véd engem, hogy Anat Lo'taurja vagyok. - legalábbis remélem, teszem hozzá már magamban, de ha minden kötél szakad, akkor is ott a pajzsom és a gyógyulási képességem.";0;1288641490;\N;\N;2466
65889;"Björnulf";1201;"91.83.184.41";\N;"dettó";0;1288643788;\N;\N;2282
65890;"Zyra";7775;"92.249.226.218";\N;"Oké Very Happy Hol akarsz kezdeni? Kéred megint a templomot? Razz";0;1288645349;\N;\N;2453
65891;"Insane";228;"89.148.88.240";\N;"Akkor mi van, ha erre a kalandra vámpírral jövök? Very Happy";0;1288682121;\N;\N;2176
65892;"Reynolds Jr. Johnson";4030;"86.101.113.114";\N;"Mikor Einar fegyvere villámokat kezd szórni, fel sem fogom igazán, hogy most valóban Asgard fővárosába megyünk. Az istenek otthonába. Nem gondoltam volna, hogy valaha ott találom magam. Na persze tudom ,hogy a havas hágók is az ő birodalmuk, de a fővárosukba minden bizonnyal rengeteg harcos lesz, és... pillanatra megfordul fejembe, hogy nem veszélyes-e oda menni, hisz ha tényleg olyan háború dúl, ahogy azt Einar is említette, akkor minden bizonnyal cseppet sem veszélytelen az utazás. Nem mintha az eddigi itt tartózkodásunk az lett volna. Pillanat múlva, egy fényes csarnokban találom magam, és a többieket. Csodálkozva tekintek körbe, és az egyik ablakon kinézve olyan képet látok, ami számomra varázslatos. Szivárvány-híd, és a végtelen űr. Elképesztő... csak ámulni tudok az egészen. Szavakat nem találok mind arra, amit átélek. A falakon címereke, fegyvereke, vörös szőnyeg, és egy trónus mind annak végén. Néhány katona pedig őrségként áll. Annyi mindent kérdeznék Asgardról, de tudom, nem ez a megfelelő idő most. Sosem érkezik el a megfelelő idő, mivel kétséget kizáróan állíthatom, többé nem fordulok meg Asgardon, ha az itt élőkön múlik. Egy asztalhoz lépek, amin világok térképe látható fekete színekben főként, amit nem érzek túl jónak. Talán a háború kimenetelének egy ábrázolása, és amennyire én tudom a fekete egyik kultúrában sem szimbolizál sok jót. A sérülteket a leteszi a két asgardi, majd Einar azonnal gyógyító után kiált. Megnyugszom kicsit a sérültek irányába, mikor elhangzik, hogy minden rendben lesz most már. Remélem is, mert rengeteg ember veszett oda, amit el sem akarok hinni. Talán csodának foghatom fel, hogy én nem haltam meg. Néhány perc, és egy szőke hajú nő jelenik meg, akinek szépsége beragyogja a helyet számomra, és még annál a halott varázslónál is gyönyörűbb, ki emberinek mutatta magát. Némi párbeszéd zajlik le a hármas között, amiből természetesen egy szót sem értek, közben pedig próbálok kedvesen tekinteni a két aranyos gyermekre, akik így külsőre is nekem tűz és víznek tűnnek. Barátságosan mosolygok feléjük, és integetek nekik. A szőke, és kék szemű apróság megdöbbentően hasonlít nekem Einarra, ezért vetek is a férfira egy pillantást, míg a másikuk, a fekete, zöld szemű gyermek pedig Thorhallára. Ekkor fordul felénk Einar, és közli, hogy a nő, ki érkezett Amora, Einar anyja, és a két apróság pedig a gyermekei, akiket köszönt is, apai szeretettel. Milyen szörnyű lehet egy háború közepén, két ilyen gyermekkel előre törni. Biztos megterhelő, és a Földön is helyt kell állni. Csodálom Einar elhivatottságát, aki egyből Slade után érdeklődik. Elsőként a polgármester szólal meg, bár nem tud sokat, de tény, hogy én sem sokkal többet. Igazából nem tudom miként szólíthatnám meg Einart, királyként, vagy mint a Bosszú Angyalok vezetőjeként, netán legyek vele közvetlen. BÁr úgy érzem utóbbi nem lenne megfelelő. Talán királyként kellene kezelnem... \
-Uram, ha megbocsát, igen nagy hálával tartozunk önnek, hogy kimentett minket arról a helyről. Bőven elég kényelem, hogy mínusz fokok nem gyötörnek meg minket, úgy ahogy mr. Tao is mondta. \
Mondom, majd elhallgatok egy röpke másodpercre, és folytatom. \
-Slade valami olyasmit mondott, hogy hívők közös imádsága révén juttat el minket Asgardra. Úgy gondolom mind ez azért sikerűlhetett, mert Apokalipszis leszármazottja, és valami kötelék van köztük, ami lehetővé tette ennek a kapunak a megnyitását. Többet sajnos én magam sem tudok. Nem avatott be a részletekbe, de ki fogom deríteni...\
Mondatom utolsó felét már csak suttogva hallatom, némi elszántasággal a hangomban. Igen, ki fogom deríteni, mert most hogy Apokalipszis a Földre jutott, Slade az aki elvezethet hozzá. Nem érdekel hogyan, de meg fogja tenni, mert az a mutáns milliók szenvedését okozhatja. A dühöm ismét csak felcsap, de próbálom nyuktatni magam, és kedvesen tekinteni a két gyermekre, akiket Einar tart kezében. Eléggé elámulva néznek mindenkit, mintha még sosem láttak volna embert. Mondjuk ez meglehet.";0;1288682679;\N;\N;1708
65893;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Hát akkor az van, hogy erre a kalandra vámpírral jössz.";0;1288689461;\N;\N;2176
65894;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"How I Met Your Mother – Így jártam anyátokkal\
VI/7. rész: Canning Randy\
Zoey beiratkozik Ted órájára, hogy a diákjai előtt is lejárassa, miközben Marshall őrült dilemma előtt áll: ki kéne rúgnia az egyik alkalmazottját, de ő képtelen megtenni ilyesmit…\
Part 14 / 12 - Page 2 72574125";0;1288691327;\N;\N;1190
65895;"Insane";228;"89.148.88.240";\N;"Visszagondolva, elég egyértelmű volt, hogy mi lesz a válaszod. Very Happy";0;1288693542;\N;\N;2176
65896;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Damien megjegyzésére csak bólintok kelletlenül, aztán rohanni kezdek, és elég hamar megérkezünk egy újabb helységre, ahol... Fogalmazzunk úgy, találunk némi muníciót. Az egyik csontvázszerű hulla mellől felkapom a gépfegyverét, és a tartaléktárakat is lekapom az övéről.\
-Fegyverkezz fel, aztán nyomás! - Javaslom Damiennek, majd észreveszem a suhanó árnyalakot. Az nem kétséges, hogy egy mutáns végzett ezekkel az emberekkel, de nem tudok róla, hogy több emberünk is lenne az épületben, Felton pedig nem képes ilyesmire, így az fordul meg a fejemben, hogy talán a menekülő alak, aki eltűnt a szemünk elől, nem más volt, mint maga Nazwisko, az eredeti. Nem csodálkoznék rajta, ha kiderülne, hogy a saját embereit ölte meg, hogy ezzel szerezzen több erőt, csak vésztartaléknak voltak itt ezek a katonák. És most egyértelműen itt a vész.\
-Arra! - Kiáltom, és a liftekhez indulok. A kijelző mutatja, hogy az alak a legalsó szint felé indult, és ha valóban Nazwisko volt az, akkor el kéne kapnunk, legalábbis Feltonnak ez volt a parancsa, és akármennyire is érne, hogy felmentsék a posztjáról, még ő a felettesem. Így a lifthez érve megvárom, míg megjön Damien is, aztán megnyomom a legalsó szint gombját. A gond csak az, hogy ő is látni fogja, hogy jövünk, így felkészülhet ránk. A liftben megnézem, van-e felül csapóajtó, amin át felmászhatunk, és ha van, megpróbálok hamar feljutni, hogy leérve ne nyújtsunk tiszta célpontot a liftajtó nyílásakor.\
";0;1288695627;\N;\N;2305
65897;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Chuck\
IV/7. rész: Chuck versus The First Fight\
Chuck mindenképp tisztára akarja mosni édesanyja nevét, ezért kapcsolatba lép az anyja egyik társával, Gregory Tuttle-lel, hogy az ő segítségével találjon bizonyítékot az ártatlanságára…\
Part 14 / 12 - Page 2 46572988";0;1288696566;\N;\N;1190
65898;"Jason Mandrake";1156;"82.131.192.42";\N;"Ha egy Mutáns vámpír lesz akkor az addigi hatalmát elveszíti?";0;1288697382;\N;\N;9
65899;"Insane";228;"89.148.88.240";\N;"Látom te is be lettél paráztatva a kövi kalanddal. Very Happy Walt eltalálta a reklámszöveget. Very Happy";0;1288699191;\N;\N;9
65900;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"A Kaptártudat kecses léptekkel halad a kis csapat felé. Minden mozdulatából erő és céltudatosság vibrál, amely nem feltétlenül a nekromorf vírus hatása – nyilvánvaló, hogy már a radikális változások előtt is megvoltak a nőben. Még ilyen alakjában is elképesztő vonzerőt sugároz magából, amely nemre és fajra való tekintet nélkül bárkit megdelejez, aki hosszabb ideig nézi őt. \
Aki nézi, azt egyszerre taszítja és vonzza a Kaptártudat. Mindenki gyomra felkavarodik tőle, és mégis kívánják.\
Nehéz lenne eldönteni, hogy ez az állati vonzerő vajon része-e a nő átváltozásának, és hogy ez a mindent elborító érzés belülről ered vagy telepatikus támadás-e – de talán nincs is jelentősége. Johanne sem tudja kizárni magából a nő elméjét, de egy valamit érez a gondolati hullámokból: egyiküknek sem akar ártani.\
Amikor a Kaptártudat végre megszólal, és immár nemcsak telepatikusan küld üzenetet, mindenki hallhatja a valódi hangját. Mélyebb és zengőbb, mint egy átlagos nőé, és a szavai úgy visszhangzanak mindenki fejében, mintha mindegyik olyan érzelmeket és mögöttes jelentéstartalmat hordozna, amit képtelenek a kis csapat tagjai egyszerre befogadni és feldolgozni. A nő szavai átfolynak rajtuk, és még a csontjaik is belereszketnek.
\
- Elnézést, hogy letaglóztalak benneteket. Nem lehetek elég óvatos… Tudom, hogy féltek tőlem, és ez a félelem meggondolatlan cselekedetre sarkallna titeket. Ezt egyikünk sem akarja… igaz?\
A nő már egészen közel van a társasághoz, és finoman, lágyan, már-már erotikusan simít végig a kis társaságból mindenki arcán. Az érintése legalább annyira kettős hatást vált ki mindenkiből, mint maga a megjelenése: mindenki rosszul lesz tőle, de ugyanakkor mégis szinte leküzdhetetlen vágyak ébrednek bennük tőlük.\
Part 14 / 12 - Page 2 Kerrigan\
Deathlok szája is tátva marad, és alig bír beszélni – de felismeri a nőt, és a könnyeivel küszködve szegi le a fejét a felismeréstől.
\
- Te… Ezt tették… veled? Nem… Ezt… nem. A mi… hibánk. Az én… Az én hibám. Megakadályozhattam… volna…\
A Kaptártudat kedvesen rámosolyog a kiborgra.\
- Megakadályozni, Deathlok? Mit? A természet rendjét? Az evolúciót? A sorsom kiteljesedését? Kérlek, kedvesem… Ne légy annyira naiv, hogy azt hidd, az ilyen erők felett is rendelkezhetsz. Pontosan azt tetted, amit kellett. Amire rendeltettél. Betöltötted a szereped a nekromorfok feltámadásának krónikájában. Ahogy ti, mindnyájan is…\
Ezzel a Kaptártudat végignéz a kis társaságon, miközben a szürke rémség belépdel az űrhajóba.\
- Ian. Boris. Quentine. Sinclair. Johanne. Tyler. Marcus. Köszönöm nektek. Köszönöm. Ian, Boris, sajnálom, hogy veletek ilyen körülmények között kellett újra találkoznom, és hogy végig hazudtam nektek… Nem volt más választásom. Nem bízhattam abban, hogy a Washingtonban történtek után is megbíztok-e bennem. Még Ianben és Deathlokban is kételkedtem, pedig mindhárman a Bukott Angyalok közé tartoztunk. Nem igaz, Ian? Deathlok már felismert… de te még nem? Én vagyok az… Nikola. Nikola Voganova. Vogue. Emlékszel? Washingtonban, a Fehér Házban… Ott voltál te is… Ott volt Boris is. Már akkor telepata voltam, de olyan… gyenge. Ugye emlékszel? Hálás vagyok, hogy akkor te és Abel segítettek nekem és a családomnak.\
- Te pedig, Johanne… Éles elméjű nő vagy. Tényleg én irányítottam mindent. Másképp nem szabadulhattam. A Bukott Angyalok kémeként jöttem a városba, hogy megakadályozzak egy közelgő katasztrófát… de a KOBRA fogságába estem. Ők pedig… átalakítottak. Megváltoztatták a testem… az elmém… a lelkem. Én vagyok… az új Kaptártudat. Erősebb. Gyorsabb. Gyilkosabb. De… nem hagytam, hogy elvegyék minden egyediségemet. Nem hagytam, hogy a KOBRA irányítson. Kénytelenek voltak elzárni, mivel nem tudtak kezelni. Meg kellett volna ölniük… Ostobák. Amikor Deathlok is megjelent a városban, és a közelembe hozták, azonnal rákapcsolódtam az elméjére. A KOBRA embereinek fogalma sem volt róla, hogy a telepatikus erőm még a fogságomban is működött bizonyos fokig. Már képes voltam Deathlokon keresztül, az ő személyiségjegyeivel és gondolati hullámaival kommunikálni… és aztán jött a másik négy alany. A polgármester, a két nő, az a szegény kislány… Deathlokot és őket áldozták fel, és telepatikus erősítőket építettek beléjük, majd szétszórták őket a városban. De amíg a közelemben voltam… az ő elméikre is rá tudtam hangolódni. A városon belül… már őket is én irányítottam bizonyos fokig. Arra nem tudtam rávenni őket, hogy semmisítsék meg magukban az erősítőket, de arra igen, hogy keressenek meg titeket. Mert, ahogy Johanne mondta… azok az erősítők voltak az én béklyóim. Azokkal irányították a gyermekeimet, és én azok miatt nem tudtam uralni őket. Amikor a városba érkeztetek, a képességeiteket és tapasztalataitokat felmérve azonnal tudtam, hogy ti képesek lesztek arra, hogy legyőzzétek a KOBRA által irányított gyermekeimet. \
- Értitek már? Egyszerre beszéltem hozzátok Kaptártudatként és Deathlokként. Tudtam, hogy Deathlokban megbíztok majd, és azt is, hogy ha azt hiszitek, a Kaptártudat ellen küzdötök, ami folyamatosan akadályokat gördít elétek, még elszántabban harcoltok majd. Ezért kellett a színjáték. Még egyszer: sajnálom. A KOBRA a központi laboratóriumaiban felállított számítógépes egységekkel bocsátott ki olyan jeleket, amelyekkel engem, a Kaptártudatot szimulálták, és amelyekkel irányították a gyermekeimet. Ugyanezekkel a jelekkel csaltak a városba oly sok ártatlan embert és mutánst… Ők tették, nem én. Ezt nevezték… „harmadik fázisnak”. Megnézni, hogyan viselkednek a gyermekeim éles, valódi szituációkban. Hogy hogyan viselkednek élő egyedekkel, mennyire agresszívek, milyen gyorsan támadják meg őket, és így tovább… Ne higgyétek, hogy élvezet volt számomra nézni, ahogy kihasználják a gyermekeimet a kísérleteikhez.\
- Amikor ti megérkeztetek a városba, már elég erőm volt, hogy bárhol elérjelek titeket és az erősítőket gondolati úton. A KOBRA telepatikus csapdája nem engedte az ideérkezőknek, hogy idejekorán lássák a város lepusztult képét, csak akkor, amikor már nem menekülhetnek – én ezt a gátat Johannén keresztül fel tudtam bennetek oldani. És innentől kezdve… két telepatikus hatalom harcában vettetek részt. Amint megsemmisítettetek egy erősítőt, abban a városrészben vissza tudtam már szorítani a gyermekeim nagy részét, majd egyre többet és többet, ahogy pusztultak az erősítők. Csupán a KOBRA két kísérleti egyedét nem tudtam irányítani, mert azokba önálló tudatot sikerült ültetniük. Ez a két lény üldözött titeket végig a városon, míg az egyiket el nem pusztítottátok, a másikat pedig végre le tudtam gyűrni telepatikusan, amikor szabad lettem, és már nem volt több erősítő, hiába az önálló tudata.\
- És a vírus, amellyel megfertőződtetek… Amíg csak tudtam, visszaszorítottam a hatásait. Normális esetben jóval gyorsabban átváltoztatok volna, de én elnyomtam bennetek. Quentine, Tyler, Marcus, Sinclair… Miután végeztetek a KOBRA teremtményével a parknál, és már az erősítő sem működött, telepatikus illúzió alá vettelek benneteket. Elhitettem veletek, hogy megölitek egymást, illetve hogy átváltoztok, hogy ne küzdjetek ellenem, és itt, a hídnál ne tegyetek semmit az űrhajóval, amíg ide nem érek. Szükséges volt, sajnálom. Nem akartam, hogy az egyetlen menekülési lehetőségemet elvegyétek. Aztán Johannét, Iant, Deathlokot és Borist is ide szállíttattam, és immár erőm teljében a vírust teljesen kiűztem a szervezetetekből. Ugyanígy meggyógyítottam még mindenkit a városban, akit lehetett, akinél pedig túl késő volt, azt megöltem. Nemsokára sok értetlen ember és mutáns fog magához térni a városban, valamint persze az állatok és növények is. \
- Hm… Mit mondhatnék még? Van még kérdésetek? Félek, nincs sok időnk… A KOBRA emberei már bizonyára tudják, hogy a kísérlet nem sikerült… Ők irányították a médiát, ezért nem juthatott ki semmi hír a városról sehova. A műholdak, a telefonvonalak, az internet… Mindent lezártak a városból. Mindezt azért, hogy a kísérlet sikerüljön, és a háború miatt senki fel sem figyelt az itt történtekre. De nézzétek… máris elkezdték megsemmisíteni a kivezető útvonalakat.
\
Ezzel egy jókora erejű, fényes sugár csap le az égből, szétrobbantva és járhatatlanná téve a Golden Gate hidat…\
Part 14 / 12 - Page 2 Hid01";0;1288699538;\N;\N;2436
65901;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Itt olvashattok a vámpírokról a játékban.\
„A szuperhumán és mutáns is megtartja az eddigi képességeit, és megkapja az új vámpírokat is.”\
(By Zack & Tao)";0;1288700130;\N;\N;9
65902;"Deadpool";3676;"85.66.183.126";\N;"WohhóVery Happy Megszaporodik a vérszívó banda...";0;1288700247;\N;\N;9
65911;"Ko-Rel";931;"195.184.14.97";\N;" ~ Zyro ~ \
Zyro szépen és békésen tud csücsülni, senki sem zavarja meg ebben.\
~ Többiek ~ \
A csapat egy része még éppen feltápászkodás közepén volt, amikor Manó és Bard megérkeztek. Az ellenfél túl távol volt ahhoz, hogy Bard vágni tudjon felé, így maradt a lánglobbantás a képe előtt, ami láthatóan nem érintette meg őt túlságosan komolyan, mert csak tett néhány lépést felétek. Mikor az Asgardi fiú megnézte Lorna-t a lány életben volt, valószínűleg életben is marad, csak a teljes testfelülete megégett, helyenként már látszott a friss hús rajta, ahogyan gyógyulni kezdett.\
Rachel lőtt a férfira, a golyók egy része egyszerűen lepattant a skrullról, némelyik benne maradt, de láthatóan ez sem okozott neki túl nagy sérülést. William közeledett, meglepetésre sikerült is odajutnia a skrullhoz, hála annak, hogy Manó ebben a pillanatban ugrott a fickó nyakába, a fiú pedig szúrt és a kés eltört az ellenfél bőrén. A skrull visszakézből vágott akkorát a fiúra, hogy az jó 10 métert zuhant visszafelé, Will pedig agyrázkódást kapott, az arccsontja több helyen eltört az ütéstől.\
Freydis a küzdők miatt nem tudott támadni és ekkor Manó nekiállt annak, hogy üsse ellenfelét, aki teljes erőből verte a hátát és így Manó is felkenődött arra. A fiú érezte a fájdalmat, ahogyan a háta nekicsapódott a falnak és az behorpadt ennek hála. Még az adamantium bőr ellenére is több bordája megrepedt és eltört.\
Közben a súlyosan sérült Zam is próbált felkelni, míg a többiekkel egyelőre nem foglalkozott a skrull.\
//Bocsi, hogy térkép csak mostanra lett a szituhoz//\
Part 14 / 12 - Page 2 Kkkrzet
";0;1288704712;\N;\N;2349
65912;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Új felállás\
Grendel és Vogue az űrbe távozása után a Bukott Angyalok névsora kicsit lerövidült, de még jelenleg is legfőbb feladatuk a III. világháború katasztrofális eseményeinek meggátolása – miközben gyakorlatilag mindenki őket üldözi. \
Székhelyük: New Jersey, Burlington, Evesham, a Kovacs család lakása\
Tagok: \
Danielle (mutáns)\
Shade (mutáns)\
Hulk (átalakult ember)\
Szellemlovas (démon)\
Part 14 / 12 - Page 2 15857198\
Walter J. Kovacs (ember-idegen hibrid)\
Part 14 / 12 - Page 2 Walter01\
Fandral (ember)\
Part 14 / 12 - Page 2 57962703\
Ian Parr (mutáns)\
Part 14 / 12 - Page 2 Rustin02\
Deathlok (kiborg)\
Part 14 / 12 - Page 2 69840464";0;1288704903;\N;\N;1863
65913;"Serena Davidson";478;"195.184.14.97";\N;"Lorna még mindig nem fogott fel túl sokat abból, ami körülötte folyt, minden olyan lassúnak és vontatottnak tűnt, csak a fájdalom volt valós és éles. Érezte, hogy valaki hozzáért, de hogy ki lehetett nem tudta, fogalma sem volt róla. Érezte a saját húsának égett szagát, és azt is lassan, hogy helyenként viszketni kezdett a húsa. Erről fogalma sem volt, nem látta, hogy néhány helyen már vissza kezdett nőni a húsa. A saját sípolása jutott el a tudatáig, ahogyan levegőt próbált venni, de a némileg sérült tüdeje miatt ez sem sikerült maradéktalanul. Így ő még mindig a földön feküdt és küzdött az életben maradásért, miközben láthatóan még mindig magánál volt és valamelyest próbált odébb mászni, nem tudta, hogy merre és miért, csak bármit tenni tudjon azért, hogy a fájdalom csökkenjen, mert ezt már lassan, vagyis egyáltalán nem tudta elviselni.";0;1288705611;\N;\N;2349
65914;"Jason Mandrake";1156;"82.131.192.42";\N;"Igen, a kaland menetétől. Vagyis egyenlőre még nem éget minket a napfény.....egyenlőre. Very Happy";0;1288705983;1288705999;"Jason Mandrake";9
65919;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Egyelőre. A tortát vágod egyenlőre. Téged meg Walter nyakon. Razz";0;1288707821;\N;\N;9
65920;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Pedig most direkt nem akartam szólni.";0;1288708115;\N;\N;9
65921;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"A földetérés után látom, hogy Ian is megoldotta a dolgot, a többiek viszont még mindig bent szarakodnak, és valamiért nem ugranak. Végül Póknő tűnik fel, és hozza ki a srácokat a gépből. Miután ők is odalibbennek hozzánk, Rusty még engem cseszik le.\
-Mondtam, hogy ugorjatok ki, nem dísznek van az ernyő a gépen, és két embernél többet már nem bír egy ernyő, ha pedig elszakad, nem tudok ekkora erőt megfogni - fejtem ki Rustynak, miközben leteszem Stephanie-t, és leveszem az ernyőt. Póknő azonnal ellibben, mielőtt megköszönhetnénk a dolgot, és bemegy az AIM épületébe.\
-Caulfield a központnak, a helikopterünk lezuhant, az AIM főépületét beteríti valamiféle amőbaszerű, csápos massza. Mindenki épségben van, az épületbe láttuk behatolni Póknőt. Azonnali erősítésre és mentőkre lesz szükség. Mi a parancs? - Miután leadom a drótot a S.H.I.E.L.D. központnak, a többiekre nézek.\
-Gyerünk, biztosítsuk a környéket, ürítsük ki az utcát, és mentsük ki a civileket! Jon, Emma, tiétek az északi oldal, Ian, Tyler, keleti oldal, Steph, Rusty, és én megyünk a déli és a nyugati oldalra! Tartsuk a rádiókapcsolatot, folyamatos jelentést kérek a helyzetről! Nyomás, nyomás, nyomás!\
Ezzel el is indulok a délnyugati sarokhoz, hogy felmérjem a helyszínt, és segítsek a civileknek a rendezett menekülésben, esetleg kimentsem a bajbaesetteket.";0;1288709435;\N;\N;2139
65925;"Danse Cadavérique";7148;"87.97.0.153";\N;"-Woaw... *Lepődik meg erősen, mikor a szöszke álmatag egyszer csak eltűnik mellőle, majd szinte azon nyomban hallja Mojo hangját is, ki épp ismerteti az idegen személyazonosságát. Felettébb biztató egy ilyen nevű játékost a nyakuk közé kapniuk. Sebaj, lesz ez még rosszabb is. Lassan feltápászkodik leporolja hátsó felét, majd körbeles, hogy mégis kik azok, kik meg tudták rajta kívül, hogy a szalma fejű felelős a hangulatért majdan odalent? nem túlságosan elkapkodva a dolgot, caplat vissza helyére és zuttyan le ugyanúgy törökülésbe hajtogatva a lábait.*";0;1288713492;\N;\N;2428
65928;"Deadpool";3676;"85.66.183.126";\N;"Hogy miként nyerhettem meg a Vörit, a jelmez színén kivűl nem tudom minek titulálni, de a másik véleményt megköszönöm és most akkor büszke vagyok:D";0;1288716818;\N;\N;9
65929;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Ne dícsérd, már így is túl nagy az egója! Wink";0;1288718644;\N;\N;9
65930;"Deadpool";3676;"85.66.183.126";\N;"Mentségemre szóljon, hogy a szerephez tartozik:D";0;1288719813;\N;\N;9
65931;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Nem nagyon hatja meg a fickót a 9 milis, úgyhogy valami jobbat kell kitalálni. Manó nyekken, Will placcsan, a tűz meg se kottyan neki, most már aztán igazán kezdünk szarban lenni. Hátrálni kezdek, azt hiszem, nem az én tisztem közelharcba bonyolodni, inkább úgy teszek, ahogy Vic mondta, és viszem akit tudok. Elrakom a pisztolyt, és megragadom Lorna két csuklóját, majd úgy kezdem húzni. Felemelni nem nagyon tudnám, ráadásul tiszta égett az egész teste, szóval marad ez a finoman ráncigálós módszer. Oké, valszeg ez sem tesz neki nagyon jót, de legalább a ruhám megússza.\
-Miért... Vagy... Ilyen... k-rva... Nehéz?! - Nyögöm, miközben próbálom arrafelé húzni, ahol Zyrot is hagytuk, azaz egyenesen a vécébe, izé, mosdóba, hogy ha a skrull felkel, rögtön két védtelen társunkkal is végezhessen. Remek terv, de ki vagyok én, hogy beleszóljak... Na meg, tényleg nem sok válaszátsunk van ezen kívül, egysgében az erő, meg ilyenek. És ha már így az űrben vagyunk, az Erő legyen velünk.\
";0;1288719817;\N;\N;2349
65936;"Danse Cadavérique";7148;"87.97.0.153";\N;"jaja Vöri a szerkója miatt, de hát nézd meg még az aláírásod is olyan.. Tao.. tényleg az a dolga én meg segítek neki, had fényeskedjék Razz egyébként is imádom a karaktert ^^";0;1288729650;\N;\N;9
65939;"Ko-Rel";931;"89.132.95.13";\N;"Egy kis bővítés, főként előtöri részbe azok után, hogy Lyron-t megírtam Z-nek és tisztázva lett a 2 Hal kapcsolata.\
1910. Atlantisz: Az első találkozás:\
Attilan ekkor még jócskán az Atlanti óceán mélyén feküdt nem messze az Atlantisziak birodalmától és folyamatos kereskedést, diplomáciai kapcsolatokat tartottak fenn. Az, hogy Embertelen csapatok, személyek jelentek meg időnként Atlantiszon nem volt különleges esemény, még az sem, ha Unspoken jelent meg, hogy tárgyaljon Namor-ral. Vagy az sem ha valakit magával hozott a Boltagon dinasztiából, ez olyan teljesen mindennaposnak volt mondható, ám ezen a napon mégis furcsaság történt, ugyanis az uralkodóval az egyik unokahúga jött el, Melissa Boltagon, az uralkodó és a Genetikai tanács által kijelölt trónörökös. A fiatal lány még nem töltötte be ekkor a tizenötödik életévét, így még csak egy fehérbőrű, kék szemű, fekete hajú embernek tűnő nyúlánk lány volt csupán, aki kissé ügyetlenül mozgott a védőfelszerelésben, amit itt kellett viselnie az emberteleneknek. Lyron itt igazából, akárcsak a másik oldalon Gorgon Boltagon éppen testőri feladatot láttak el, és a Tengerek cápája a társaival lopva – igaz saját maga hátsó szándék nélkül – mosolyogták meg az ügyetlenkedő kislányt. Aki sikeresen az első néhány lépés után, mikor Melissa megbotlott egy hínárban és majdnem orra bukott. Mindez meg is történt volna, ha Lyron nem ugrott volna oda és kapja el a lányt, aki így csak a férfi mellkasának ütődött. Mosolyogva nézett le a jócskán zavarban levő lányra.
\
- Jól van úrnőm? – kérdezte.\
A védőfelszerelés alatt is látszott, hogy a hercegnő elvörösödve nézett fel a férfira, aki még mindig átkarolva tartotta.\
- Köszönöm igen, csak megbotlottam – felelte, majd csak ekkor ismerte meg a segítőjét. – Bocsásson meg nagyúr, remélem nem ütöttem meg nagyon...
\
- Úgy hiszem, hogy indulnia kellene – mondta még mindig mosolyogva.\
Az Embertelenek egy hetet maradtak Atlantiszon, Melissa az egy hét alatt teljesen megszerette a várost és ezt a népet. Ettől a naptól kezdve volt, hogy minden vágya az volt, hogy bárcsak a lehető legtöbb időt tölthetné ezen városban és a népe között. Lyron az egy hét során szinte végig a lány mellett volt és ő mutatta meg neki a várost és ismertette meg vele az Atlantiszi kultúrát. Igen sokat sétáltak kettesben a királyi palota kertjében beszélgetve, ahol csak saját maguk voltak mindenféle rangok és kötöttségek nélkül. A két fiatal az első pillanattól kezdve igen jól kijöttek egymással és nagyon hamar nagyon közel kerültek egymáshoz és remek barátokká váltak. Itt ekkor még egyikőjük sem tudhatta, hogy a jövőben mindez milyen galibákat fog még okozni.\
1911. Attilan: A második találkozás\
Kicsivel több, mint egy év telt el ahhoz, hogy a páros ismét találkozzon, ezúttal Lyron kísérte el a nagybátyját és az apját erre az útra, ami Attilan-ra ment. Ezen az úton derült ki, hogy a fiatal férfi egy különleges képességet is örökölt, vagyis kialakult nála, nem volt csupán halember, aki megfulladna odakint a szárazföldön, mert csak kopoltyúja van, hanem a tüdejével képes arra, hogy rendesen levegőt lélegezzen be, ő maga is kétéltű volt. Miután megérkeztek a tekintetével végig Attilan hercegnőjét kereste, de nem pillantotta meg a fiatal lányt. Egészen pontosan kétszer nézett át rajta mire végül onnan jött rá, hogy ő az, akit lát, hogy Unspoken mellett jelent meg az a Melissa Boltagon, akit ma is lehet ismerni. Már korábban is szépnek, csak épp túl fiatalnak tartotta a nála kilenc évvel fiatalabb lányt, de az egy év alatt, amíg nem látta és megkapta az új külsejét még szebb és érettebb lett, mint korábban. Egyelőre csak az etikett szerint köszönthették egymást és így válthattak szót egymással, de Melissa a korábbi kitörő örömmel köszöntötte régi barátját, amikor végre maguk voltak. Lelkesen mesélte el, hogy milyen változása volt a Terrigen ködben és most már ő is sokkal hasonlatosabb lett az Atlantisziakhoz, hiszen képes volt a tengerben kopoltyúkkal lélegezni és többé nem kell majd semmilyen védőruha sem neki. igazából, ha valamikor ki tudott volna szökni a városból hamar eljuthatott volna Atlantiszra, de ez kissé nehézkes lett volna. A férfi ekkoriban ragasztotta rá a lányra a Halacska becenevet, amit Melissa még később is igen szeretett. A barátok elválása most nehezebb volt, mint korábban az első találkozásuk alkalmával. És ez később is így lett, minden egyes elválás egyre nehezebb és nehezebb.\
1911. és 1921. között\
A következő évek során a lehető leggyakrabban igyekeztek találkozni, egyiknek sem volt titka a másik előtt és teljesen megbíztak egymásban, akár az életüket is egymásra bízták volna. Nagyon közel álltak egymáshoz, néhányak szerint már-már túlságosan is, de erre mindig sikerült rácáfolniuk. Lyron-nak egyre több dolga volt harcos és katona révén, hiszen a felszínen időközben kitört az Első világháború is és a felszíni népek az óceánba engedték sokkal sűrűbben a tengeralattjárókat, mint korábban. Ezektől pedig meg kellett védeni az Atlantiszi és Lemúriai birodalmakat is. Az első világháború igaz véget ért és némileg békésebb időszak következett, de az emberek miatt az Attilaniak és Lyron népe is nagyobb veszélybe került. 1920. környékére az Embertelenek Unspoken-t lemondatták a királyi címről és az egykori uralkodó Tibet-be távozott, így hamarosan következett volna Melissa megkoronázása is. Lyron tisztában volt vele, hogy a lány nem akarja mindezt, hiszen mindkettejüket ugyanúgy feszélyezte ez a rang és a kötelezettség. Ekkoriban már udvarolgatott is az időközben teljesen felnőtt hercegnőnek, főleg azok óta, hogy Melissa három évvel korábban elhagyta a barátját időhiány miatt és egyetlen férfi volt, akivel bárhol is megjelent az pedig nem volt más, mint Lyron. A lány eddigre már szerette a férfit, és Lyron is vonzódott a lányhoz, noha az érzéseiben nem volt teljesen biztos, de mire végre rájött, hogy mit is érez iránta már túlságosan késő volt. 1921-et írtak, amikor egyik napról a másikra az őrök jelentették, hogy valami furcsa dolog történt Attilan-nal. Mikor az Atlantisziak elmentek, hogy mindezt megnézzék rá kellett jönniük, hogy valami súlyos dolog történt, hiszen Attilan aludt. A teljes népesség aludt, akárcsak a város és nem lehetett tudni, hogy miért és meddig.\
Egy évvel később és napjainkban:\
Ő maga azt leszámítva, hogy rémesen magányos volt úgy érezte, hogy mindent megtett, hogy jó uralkodó legyen, a népe és Attilan újra reneszánszát élte és jelen pillanatban számára ez volt az elsődleges és a legfontosabb... Ez az érzés még mindig megvolt benne, amikor a Projekt Pegazus vette fel Attilannal a kapcsolatot, hogy szállítanának nekik szükséges ellátmányt és Melissa engedte, hogy a Bosszú Angyalai eljöjjenek a városba. A legnagyobb meglepetésére és örömére pedig Lyron McKenzie is velük tartott. A kettejük közti régi érzések a találkozás alkalmával újra fellángoltak és ezúttal a lány megtette, amit annak idején is meg kellett volna tenniük. Igaz hála Logan-nek és Gorgon-nak nem élvezhették sokáig egymás társaságát és Lyron hazatért a birodalmába, ahol egyre nagyobb gondok voltak. Nem sokkal ezek után végül Melissa és a testőrsége látogatást tett Atlantiszon, ami eddigre egy jól előkészített csapda volt. Ekkor derült ki, hogy Krang tudott Namor-ról és arról, hogy a két uralkodó miként érez egymás iránt, megmérgezte az embertelen testőrséget, majd a fegyvereikkel lemészároltatta a Lyronhoz hű szenátorokat, a királyt koholt vádakkal börtönbe záratta, akárcsak az Embertelenek királynőjét és saját magához ragadta a hatalmat...\
Két követelése volt, Lyron-tól a gyermeke búvóhelyét akarta, Melissa-tól pedig a királynő kezét, hogy egyszerre Atlantisz és Attilan uralkodója is lehessen...\
Az Attilani kirándulás:\
http://xmenreneszansz.portbb.com/viewtopic.php?pid=57424#p57424\
A Gonosz arca – Krang:\
http://xmenreneszansz.portbb.com/viewtopic.php?pid=63812#p63812\
Törzshely: Attilan (és időnként Atlantisz)\
Ismertebb szövetséges: Lyron McKenzie és Atlantisz népe, Lord Gorgon, Jet Li Tao, Genetikai Tanács, az Embertelenek, Projekt: Pegazus és Bosszú Angyalai\
Ismertebb ellenség: Krang és az emberei
";0;1288731975;1289081837;"Ko-Rel";2094
65940;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Név: Lyron McKenzie\
Egyéb név(i): Tengerek cápája, Atlantisz királya, Atlantisz megváltója\
Faj: atlantiszi (félig lemúriai) (Homo Sapiens Mermanus és Homo Sapiens Mermani)\
Nem: férfi\
Jellem: Bölcs és kemény ember\
Személyazonosság: ismeretlen, Atlantisz-on és Attilan-on mindenki ismeri\
Születési helye és idő: Atlantisz, Atlanti-óceán, Föld; 1887. november 2.\
Kor: 134 év\
Család: Atlantisz királyi családjának tagja, egyedülálló\
Namor McKenzie (Wilhelm Harley Davidson) – fia, él\
Foglalkozás: Atlantisz királya, katona\
Testmagassága: 211 cm\
Testsúlya: 121 kg\
Szeme színe: fekete\
Haja színe: fekete\
Bőre színe: zöld\
Különleges ismertetőjel: Zöldbőrű lény, a bokán apró hártyás szárnyakkal, amikkel tud repülni és gyorsabban úszni.\
Repülési sebesség: 140 km/h\
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges\
Előtörténet:\
Lyron McKenzie az Atlantiszi királyi családba született 1887-ben. Az apja – Nileas McKenzie – az akkori uralkodónak, Namor-nak az öccse, az anyja – Dorma – Lemúria egyik hercegnője volt. Mivel Atlantisz királyának nem volt egyetlen gyermeke sem, így igen esélyes volt, hogy egyszer, ha a szenátus is úgy dönt Lyron-ból uralkodó lesz. Igaz a férfit mindez nem nagyon érdekelte, sokkal jobban szerette, amikor harcolni tanulhatott. A tanítása, képzése igazából nem sokban különbözött attól, amit a népe tagjai kapnak. Leginkább Namor volt az, aki ragaszkodott ehhez, hogy a fiatal férfi megismerje a népét és megértse őket, hogy egyszer jó király lehessen belőle. Ez a törekvés, mint később kiderült valóban be is vált, mert a férfiból tényleg ez is vált. A férfi a vele egykorúak között tanult, ugyanazt a tananyagot kapta, mint bárki más, csupán odahaza pluszban voltak olyan leckéi, amik arra készítették fel, hogy mi is lesz belőle egykor. Otthon az anyja történelemre, törvénykezésre tanította, míg az apjától és a nagybátyától harcolni tanult, amihez igen nagy tehetséget és hajlandóságot mutatott. 15-16 éves lehetett, amikor először találkozott az Embertelenek királyával, Unspoken-nel, ekkor vehetett részt először a Szenátus ülésén és hallgathatta végig Namor tárgyalásait. Igazából a politika soha sem volt az ő világa és ez nem is kötötte le túlzottan, de a kötelessége volt, amit el kellett végeznie, még ha nem is tetszett neki különösebben.\
Húsz év körül lehetett, amikor már eljárt a katonaság tagjaival ő maga is kijárt rendfenntartás miatt, kereskedelmi utakat őrzött, a rájuk támadóktól védte Atlantiszt, akárcsak bárki más, ekkoriban ragadt rá a beceneve is, a Tengerek cápája. Noha világéletében békepárti volt, de ettől, de ezekben a csatákban időnként örömét is tudta lelni. Végül 1910-ben történt valami az Embertelenek egyik látogatása alkalmával, ami örökre megváltoztatta Lyron életét.\
1910. Atlantisz: Az első találkozás:\
Attilan ekkor még jócskán az Atlanti óceán mélyén feküdt nem messze az Atlantisziak birodalmától és folyamatos kereskedést, diplomáciai kapcsolatokat tartottak fenn. Az, hogy Embertelen csapatok, személyek jelentek meg időnként Atlantiszon nem volt különleges esemény, még az sem, ha Unspoken jelent meg, hogy tárgyaljon Namor-ral. Vagy az sem ha valakit magával hozott a Boltagon dinasztiából, ez olyan teljesen mindennaposnak volt mondható, ám ezen a napon mégis furcsaság történt, ugyanis az uralkodóval az egyik unokahúga jött el, Melissa Boltagon, az uralkodó és a Genetikai tanács által kijelölt trónörökös. A fiatal lány még nem töltötte be ekkor a tizenötödik életévét, így még csak egy fehérbőrű, kék szemű, fekete hajú embernek tűnő nyúlánk lány volt csupán, aki kissé ügyetlenül mozgott a védőfelszerelésben, amit itt kellett viselnie az emberteleneknek. Lyron itt igazából, akárcsak a másik oldalon Gorgon Boltagon éppen testőri feladatot láttak el, és a Tengerek cápája a társaival lopva – igaz saját maga hátsó szándék nélkül – mosolyogták meg az ügyetlenkedő kislányt. Aki sikeresen az első néhány lépés után, mikor Melissa megbotlott egy hínárban és majdnem orra bukott. Mindez meg is történt volna, ha Lyron nem ugrott volna oda és kapja el a lányt, aki így csak a férfi mellkasának ütődött. Mosolyogva nézett le a jócskán zavarban levő lányra.\
- Jól van úrnőm? – kérdezte.\
A védőfelszerelés alatt is látszott, hogy a hercegnő elvörösödve nézett fel a férfira, aki még mindig átkarolva tartotta.
\
- Köszönöm igen, csak megbotlottam – felelte, majd csak ekkor ismerte meg a segítőjét. – Bocsásson meg nagyúr, remélem nem ütöttem meg nagyon...\
- Úgy hiszem, hogy indulnia kellene – mondta még mindig mosolyogva.\
Az Embertelenek egy hetet maradtak Atlantiszon, Melissa az egy hét alatt teljesen megszerette a várost és ezt a népet. Ettől a naptól kezdve volt, hogy minden vágya az volt, hogy bárcsak a lehető legtöbb időt tölthetné ezen városban és a népe között. Lyron az egy hét során szinte végig a lány mellett volt és ő mutatta meg neki a várost és ismertette meg vele az Atlantiszi kultúrát. Igen sokat sétáltak kettesben a királyi palota kertjében beszélgetve, ahol csak saját maguk voltak mindenféle rangok és kötöttségek nélkül. A két fiatal az első pillanattól kezdve igen jól kijöttek egymással és nagyon hamar nagyon közel kerültek egymáshoz és remek barátokká váltak. Itt ekkor még egyikőjük sem tudhatta, hogy a jövőben mindez milyen galibákat fog még okozni.\
1911. Attilan: A második találkozás\
Kicsivel több, mint egy év telt el ahhoz, hogy a páros ismét találkozzon, ezúttal Lyron kísérte el a nagybátyját és az apját erre az útra, ami Attilan-ra ment. Ezen az úton derült ki, hogy a fiatal férfi egy különleges képességet is örökölt, vagyis kialakult nála, nem volt csupán halember, aki megfulladna odakint a szárazföldön, mert csak kopoltyúja van, hanem a tüdejével képes arra, hogy rendesen levegőt lélegezzen be, ő maga is kétéltű volt. Miután megérkeztek a tekintetével végig Attilan hercegnőjét kereste, de nem pillantotta meg a fiatal lányt. Egészen pontosan kétszer nézett át rajta mire végül onnan jött rá, hogy ő az, akit lát, hogy Unspoken mellett jelent meg az a Melissa Boltagon, akit ma is lehet ismerni. Már korábban is szépnek, csak épp túl fiatalnak tartotta a nála kilenc évvel fiatalabb lányt, de az egy év alatt, amíg nem látta és megkapta az új külsejét még szebb és érettebb lett, mint korábban. Egyelőre csak az etikett szerint köszönthették egymást és így válthattak szót egymással, de Melissa a korábbi kitörő örömmel köszöntötte régi barátját, amikor végre maguk voltak. Lelkesen mesélte el, hogy milyen változása volt a Terringen ködben és most már ő is sokkal hasonlatosabb lett az Atlantisziakhoz, hiszen képes volt a tengerben kopoltyúkkal lélegezni és többé nem kell majd semmilyen védőruha sem neki. igazából, ha valamikor ki tudott volna szökni a városból hamar eljuthatott volna Atlantiszra, de ez kissé nehézkes lett volna. A férfi ekkoriban ragasztotta rá a lányra a Halacska becenevet, amit Melissa még később is igen szeretett. A barátok elválása most nehezebb volt, mint korábban az első találkozásuk alkalmával. És ez később is így lett, minden egyes elválás egyre nehezebb és nehezebb.\
A következő évek során a lehető leggyakrabban igyekeztek találkozni, egyiknek sem volt titka a másik előtt és teljesen megbíztak egymásban, akár az életüket is egymásra bízták volna. Nagyon közel álltak egymáshoz, néhányak szerint már-már túlságosan is, de erre mindig sikerült rácáfolniuk. Lyron-nak egyre több dolga volt harcos és katona révén, hiszen a felszínen időközben kitört az Első világháború is és a felszíni népek az óceánba engedték sokkal sűrűbben a tengeralattjárókat, mint korábban. Ezektől pedig meg kellett védeni az Atlantiszi és Lemúriai birodalmakat is. Az első világháború igaz véget ért és némileg békésebb időszak következett, de az emberek miatt az Attilaniak és Lyron népe is nagyobb veszélybe került. 1920. környékére az Embertelenek Unspoken-t lemondatták a királyi címről és az egykori uralkodó Tibet-be távozott, így hamarosan következett volna Melissa megkoronázása is. Lyron tisztában volt vele, hogy a lány nem akarja mindezt, hiszen mindkettejüket ugyanúgy feszélyezte ez a rang és a kötelezettség. Ekkoriban már udvarolgatott is az időközben teljesen felnőtt hercegnőnek, főleg azok óta, hogy Melissa három évvel korábban elhagyta a barátját időhiány miatt és egyetlen férfi volt, akivel bárhol is megjelent az pedig nem volt más, mint Lyron. A lány eddigre már szerette a férfit, és Lyron is vonzódott a lányhoz, noha az érzéseiben nem volt teljesen biztos, de mire végre rájött, hogy mit is érez iránta már túlságosan késő volt. 1921-et írtak, amikor egyik napról a másikra az őrök jelentették, hogy valami furcsa dolog történt Attilan-nal. Mikor az Atlantisziak elmentek, hogy mindezt megnézzék rá kellett jönniük, hogy valami súlyos dolog történt, hiszen Attilan aludt. A teljes népesség aludt, akárcsak a város és nem lehetett tudni, hogy miért és meddig. A férfinak kissé nehéz volt az, hogy így kellett elválnia a lánytól, de a saját népének gondjaival is törődnie kellett. Évek teltek el, ő továbbra is csöndes volt, Melissa elvesztése óta talán jobban is, mint korábban, remekül harcolt és vezette az embereit a csatákban, és hamarosan többen úgy hivatkoztak rá, mint Atlantisz megváltója, hiszen több olyan ötlete és terve is volt, amik működtek, mivel egy új aranykor felé vezette Namor a népüket.\
A második-világháború hozta meg a következő változást az életében, odafent háború dúlt, és a szárazföldiek miatt idelent a tengerben is közöttük. Ők magukat védték, az apja az egyik ütközetben hunyt el, ennek hírére az anyja pedig hazatért Lemúriába, ahol évekkel később halt meg a második-világháború végnapjaiban egy balesetben. A családja halála csak egy dolog volt, a nagyobb veszteség és gond az volt, hogy Namor, a királyuk eltűnt. Senki sem tudta, hogy hol van, merre lehet, így később a Szenátus halottnak nyilvánította és a nép, akárcsak a Szenátus közösen az eddigi trónörököst Lyron McKenzie-t választották királyuknak.\
Nem örült, nem szerette, hogy ennek kellett lennie, de a népéért bármit megtett volna, így lassanként igaz, de elfogadta azt, hogy micsoda is. Megörökölte Gabriel kürtje, amivel minden tengeri lénynek tud parancsolni így bármikor rátudná szabadítani a felszínre a leghatalmasabb tengeri szörnyeket. De mindezt esze ágában sem volt megtenni. A népét remekül vezette, bölcs, megfontolt és kemény uralkodó lett, de ez magánéletére is igaz volt. Néha hibázott is, volt, hogy súlyosakat, de mindenki ilyen, igaz ezekkel ellenségeket is szerzett magának, amik évtizedeken át is megmaradtak. A hibái ellenére mindent megtett, hogy az ősi törvényeket megtudja hagyni a következő generációnak. Több szeretője is volt az évek során, de soha senki mellett nem állapodott meg hosszabb időre, nem választott királynőt maga mellé. Az ellenségei a háta mögött dolgoztak, de neki ez nem tűnt fel, igen sok hívet szerezett a Szenátusban és a népe pedig szerette őt. \
Atlantisz pedig 2016. körülig aranykorát élte és senki sem emlékezett arra a felszíniek közül, hogy ők ott vannak. Ekkor ugyanis valaki betört az orvosi részlegbe Atlantiszon és ellopták Lyron hibernált spermáit (utólag kiderült, hogy Krang és emberei), majd a szárazföldön megtermékenyítettek egy mutáns nőt vele, aki végül egy gyermeknek adott életet Namor-nak 2018-ban. Őt akarták felhasználni Lyron ellen, mert ha Atlantisz népe meglátta volna a gyermeket, a kis örököst, Lyront és a nőt is halálig üldözték volna. Ám a gyermek eltűnt és Lyron ellenségei nem tudtak mit lépni csak várakozni. Atlantisz királya tárgyalt a S.H.I.E.L.D.-del, de Dorten meghalt és a diplomácia kapcsoltok megszűntek és Atlantisz népe ismét feledésbe merült. \
Az Atlantisziak közben évek óta tűrték azt, hogy az emberek mérgezik a tengereket, amik nekik is súlyos károkat okoztak, egyre többen kezdtek elégedetlenkedni és Lyron egyik szövetségese és hadvezére Krang kezdett el fellépni, hogy csak háborúval lehet megoldani ezt. szépen lassan egyre nagyobb befolyásra kezdett szert tenni és egyre többen kezdtek egyetérteni vele ebben. 2018-ban megtörtént a Bukás és a víz fenekén levő AIM gépek földrengéseket okoztak Atlantisz birodalmának jelentős része romba dőlt, rengetegen haltak meg, az elégedetlenség tovább nőt és újra kellett építeni a birodalmat is. 2020-ban a VIHAR alatt a frissen alapult Illuminati találkozott Lyron-nal, és a férfi ekkor tudta meg, hogy hol is van a gyermeke és, hogy egy fiatal lány neveli őt. El is ment a szövetségeseivel arra a helyre, amit mondtak, ahol aztán végre találkozhatott az akkor olyan 2,5 éves gyermekével, akire Serena Davidson vigyázott. Egy ideig magával akarta vinni a gyermeket, de odakint csaták lettek, egy oldalon harcolt Einar Thorson herceggel Galactus és hírnöke ellen, akivel itt barátságot is kötött. A gyermeket pedig végül Serena-nál hagyta, hiszen a lány remekül nevelte a gyermeket és itt legalább biztonságban lehet. A férfi legnagyobb örömére pedig Attilan felébredt és az Embertelenek is, noha a város kiemelkedett a vízből, de újra itt voltak száz esztendő elteltével.\
Egy évvel később és napjainkban:\
Az egy éves időszak arra tökéletes volt, hogy Atlantiszt újra lehessen ébreszteni, a felszínen újabb háborúk törtek ki és most már ennek köszönhetően, vagyis a tengerek pusztításának okán a lázadások Atlantiszon szinte folyamatosak voltak. Akkor még nem derült ki, hogy ezek mögött minden bizonnyal Krang áll. Lyron többször megfordult a szárazföldön, az épülő New Yorkban, hogy a fiát látogassa meg, mindezek titokban maradtak Krang előtt, majd egyik alkalommal, mikor a fülébe jutott, hogy a Projekt Pegazus felvette a kapcsolatot Attilannal, így velük együtt ment ő is a városba, hogy ismét találkozhasson Melissa Boltagonnal. A kettejük közti régi érzések a találkozás alkalmával újra fellángoltak és ezúttal a lány megtette, amit annak idején is meg kellett volna tenniük. Igaz hála Logan-nek és Gorgon-nak nem élvezhették sokáig egymás társaságát és Lyron hazatért a birodalmába, ahol egyre nagyobb gondok voltak. Nem sokkal ezek után végül Melissa és a testőrsége látogatást tett Atlantiszon, ami eddigre egy jól előkészített csapda volt. Ekkor derült ki, hogy Krang tudott Namor-ról és arról, hogy a két uralkodó miként érez egymás iránt, megmérgezte az embertelen testőrséget, majd a fegyvereikkel lemészároltatta a Lyronhoz hű szenátorokat, a királyt koholt vádakkal börtönbe záratta, akárcsak az Embertelenek királynőjét és saját magához ragadta a hatalmat...\
Két követelése volt, Lyron-tól a gyermeke búvóhelyét akarta, Melissa-tól pedig a királynő kezét, hogy egyszerre Atlantisz és Attilan uralkodója is lehessen...\
Az Attilani kirándulás:\
http://xmenreneszansz.portbb.com/viewtopic.php?pid=57424#p57424\
A Gonosz arca – Krang:\
http://xmenreneszansz.portbb.com/viewtopic.php?pid=63812#p63812\
Szakértelmek:\
Ismeri az Atlantiszi, Lemúriai és az Embertelen nyelvet anyanyelvi szinten. Ismeri az atlantiszi, lemúriai és embertelen fajnak a törvénykezését, szokásait, történelmét is tökéletesen. Az angolt olyan felső fokon beszéli, mivel igen gyakran megfordul New Yorkban ismeri úgy-ahogy az amerikai kultúrát is.\
Noha békepárti, magasan képzett közelharcos, mind pusztakezes, mind archaikus és atlantiszi fegyverek forgatásában/használatában.\
Képességek:\
Atlantiszi képességek:\
Emberfeletti erő 70es erőkategória, szárazföldön 35ös\
Magas ellenálló képesség, víz alatt csak mágikus ereklyék tesznek benne kárt, szárazföldön savak, ágyúk és bombák nem tesznek kárt a karakterben.\
140km/óra sebességgel képes úszni, ebből adódóan a repülési sebessége 140km/óra\
Egyéb nem Atlantiszi képességek:\
Kétéltű, képes a szárazföldön is lélegezni és nem fullad meg, mint a fajtársai jelentős része.\
Regeneráció, ennek köszönhetően él tovább, mint egy átlagos Atlantiszi, hogy mennyivel, mindezt nem lehet tudni. A töréseket is képes néhány óra begyógyulni.\
Tulajdonában van Gabriel kürtje, amivel minden tengeri lénynek tud parancsolni így bármikor rátudná szabadítani a felszínre a leghatalmasabb tengeri szörnyeket.\
Külső:\
Part 14 / 12 - Page 2 Llyron\
Part 14 / 12 - Page 2 104717-180765-llyron\
Part 14 / 12 - Page 2 858866-l9\
Part 14 / 12 - Page 2 858863-l6\
Part 14 / 12 - Page 2 858865-l8
";0;1288732083;1309380323;"Thorhalla";804
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 12 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 12

Témanyitás by Cerebro Szomb. 12 Jan. 2013, 11:44

65943;"Wild Cat";8294;"89.132.248.242";\N;"*Korán kelt, jobban mondva alig aludt három órát.\
Első pillantása a vadonatúj kosztümre esett ami magamutogatón lógott a fogason. Mintha bele akarná verni a lány makacs fejébe, hogy ez az utolsó esély. Ha nem kapja meg az állást, sebesen elindul a lejtőn.*\
~Igen, vissza kell fognom magam, fejet kell hajtanom és elfogadni az állást. Ha nem teszem, végem van és hiába az eddigi katonai karrier, mocsokban fogom végezni. Tartozom az anyámnak is. A kör bezárult. Most már nincs velem az apám, hogy figyeljen rám. Nem fog kiszedni a mocsokból és tisztára mosni a törvény előtt.~\
*Az önmarcangoló eszemfuttatás után a közeli mocskos de legalább olcsó kávézóban megreggelizett, majd tett egy sétát a környéken, hogy lenyugodjon.\
Lenyugodni. Hirtelen milyen nehéz lett ez a szó. Egészen pontosan azóta a bizonyos nap óta. A benne mocorgó erő kitört, s ő már nem volt többé ugyanaz.\
A rövid sétából végül egész hosszú túraféle lett az utcákon, úgyhogy egy laza, késői ebédet is elfogyasztott, egy a kávézóhoz hasonló \"leprahelyen\"\
A régi élet illatkészlete valószinűleg egy életre megmarad az emlékeiben.\
Ebéd után már csak a csomagolás és a készülődés volt hátra. \
A végeredmény leginkább röhejes volt. Egy leopárdkosztümös, konytos nőci pillantott rá vissza, szolid sminkjével az édes-kedves titkárnő benyomását keltve.*\
-Ocsmány...Szánalmas..De ez van. -*jegyezte meg utoljára a tükörnek, majd bőröndjeit felkapva kisétált a szobából, hogy örökre búcsút mondjon ennek az életnek.*\
*Leghátul ült a buszon, fejét az üvegnek támasztva és próbálta összeszedni a gondolatait.\
Mit fognak vajon kérdezni és mi volna a megfelelő válasz. Persze, ismerte jövendőbeli munkaadóját, de más az újságcikk, a tévé és más a valóság.\
Egy ifjú zseni akinek rá van szüksége. Oly hosszú idő után elmosolyodott.\
Szilárdan hisz benne, hogy megkapja a munkát, a bőröndjeit is elhozta.\
Nem nézett az utastársaira de érezte, hogy figyelik. Ki csak a szeme sarkából, ki pedig egész feltűnően.\
~Találgassatok nyugodtan...Hitetlenkedjetek...Igen, én leszek az aki vigyáz a drága főnökötökre.~\
*A busz előtt megnyilt a kapu, s begördülhetett a telepre.\
Jennifer megkönnyebbülten felsóhajtott. Utolsóként szállt le a buszról és körülnézett.\
Őszintén meglepődött azon amit látott. Körbenézett, hallgatózott, figyelte a széljárást. \
Sok dolga lesz itt azt már tudta. Célja a vörös torony volt, amitől kicsit kényelmetlenül érezte magát. Nem rajongott ezért a szinért, harsogó volt, amolyan \"ki ha én nem\". De azért elindult felé, határozott, katonás léptekkel.\
Nem tartották fel, valószinűleg tudtak az érkezéséről, úgyhogy gond nélkül szállhatott a liftbe. Amint az ajtó kinyilt, ismét kétségek fogták el. Mégiscsak egy nő és talán kevés lesz ennek a zseninek. Talán egy háromajtós szekrény méretű pasas jobban beválna nála. A nem túl pozitiv gondolatai ellenére egyszer csak mégis ott állt az ajtó előtt. Letette a bőröndjeit és bekopogott. Nagyot nyelt, majd mig várt igyekezett összeszedni magát, hogy külseje ellenére mégis komoly benyomást keltsen.*\
Part 14 / 12 - Page 2 Jennifer-Lopez-Story-Of-My-Life\
Part 14 / 12 - Page 2 Jennifer-Lopez1";0;1288734047;1288737757;"Wild Cat";1733
65952;"Wild Cat";8294;"89.132.248.242";\N;"-Szép jó estét! -*szól önmagának is furcsa hangon. A bemutatkozásra úgy látszik nincs szükség, a fiatalúr tudja a nevét és valószinűleg minden mást is.*\
-Igen, én vagyok.-*bólint és egy udvariassági mosolyt is megereszt. Diszkréten feltérképezi reménybeli munkaadóját, hiszen most látja először élőben. Nem sokáig térképezhet, mivel Antony egy mások számára normális, de számára igen furát cselekedett. Egy egyszerű kézcsók volt nemtöbb de a nőt szinte sokkolta. Szive hevesebben vert és ami megdöbbentő volt, hogy üvölteni szeretett volna. Na, de miért? Megint ébredezne a benne lakó lény...a másik énje? Nem, annak nincs itt az ideje, különösen egy udvarias gesztus közepén.\
Hogy rendbeszedje gondolatait, inkább végighordozza tekintetét a berendezésen.*\
~Kifinomult luxus, semmi hivalkodó giccs. Egész barátságos.~\
Ahogy kezük egymásba csúszik, újra megérzi, amit a kézcsóknál. Fegyelmeznie kell magát, elvégre katona volt nem valami nyafka maca.\
Újabb nagy levegővétel és nézelődés...aztán megérzi az illatokat. Az ennivaló, az igazi ennivaló illatát. Ilyen finom, csábitó ételekben nagyon rég nem volt része. Nagyjából, amikor otthagyta az anyját. Kész csoda, hogy nem fordult még fel attól a rengeteg szeméttől, amit táplálék cimen magába tömött.\
Szedi hát a lábát, hogy végre megpillantsa, és főleg megkóstolja a csodásan illatozó ételremeket. Nem számitott ugyan ennyire szivélyes fogadtatásra, de eggyel több ok, hogy elfogadja a felkinált állást.\
Visszafizetheti kamatostul az anyjától kért kölcsönt és végre rendesen ehet.*";0;1288743796;\N;\N;1733
65961;"Reynolds Jr. Johnson";4030;"86.101.113.114";\N;"Amerika Kapitánya: \
Part 14 / 12 - Page 2 Rsz_amerika3\
Part 14 / 12 - Page 2 Rsz_amerika6\
Part 14 / 12 - Page 2 Rsz_amerika4";0;1288764139;\N;\N;868
65968;"Jason Mandrake";1156;"82.131.192.42";\N;"A riasztórendszer nem bonyolult fajta, mármint első ránézésre. A főbb kapcsolási pontokhoz érek hozzá két-két ujjal és apró kisüléseket indukálva átprogramozom a rendszert. Remélhetőleg nem szakítok meg semmi egyéb áramkört arra az esetre,hogy bemérjék a helyzetünket ezáltal, igyekszem nem elcseszni. Ha ezzel végeztem az egyik főbb áramforrás elosztót veszem igénybe és feltöltöm magam vele, bár arra is ügyelnem kell,hogy ne egy pillanat alatt vegyek fel nagy mennyiségű elektromos energiát, mivel az áramingadozást is figyelhetik egy központból.Szóval eltart egy darabig, addig meg bárki bármit mond rá,hogy időhúzás én csak ennyit válaszolok.\
-\"Ha ezt most nem teszem meg, akkor nem tudok a segítségetekre lenni.\"";0;1288776149;1288776161;"Jason Mandrake";2317
65973;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Stargate Universe\
II/6. rész: Trial and Error\
Young különös, valósághű álmokat lát, amelyek mindig ugyanúgy ismétlődnek: az ellenséges idegenek rájuk találnak, és elpusztítják a hajót. Az ezredest lassan teljesen felőrlik a víziók…\
Part 14 / 12 - Page 2 0101h";0;1288783659;\N;\N;1190
65974;"Svarog";571;"109.105.27.17";\N;"Jövök.\
Remélem lesznek emos tinivámpírok.\
XD\
Mert akkor eljátszadozok majd velük:)";0;1288783916;1288783950;"Svarog";2176
65975;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"III. világháború\
6. Vérszomj\
Kösz a jelentkezést, de aztán aktívabb legyél!\
Eddigi élő vérbankjaink:\
Quentine Constantine\
Svarog\
Part 14 / 12 - Page 2 45580803";0;1288784122;\N;\N;2176
65986;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Még nem jelentkeztem, de folytatom a játékot.";0;1288799377;\N;\N;2080
65987;"Gabrielle Zielinska";8256;"84.0.20.200";\N;"*Hát ez nem jött be. Ez nem a szomszéd. Most örüljön, vagy sírjon inkább?\
Eleinte nem esik le neki honnan a csudából olyan átkozottul ismerős neki a fickó, aztán miután említi a dolgot, belévág a felismerés, hogy őt már tényleg látta a boltban heti rendszerességgel, sőt egy kolleginája még el is határozta, ha még egyszer betéved hozzájuk, akkor ráhajt.\
Kihajol a folyosóra, megnézi, nincs-e még ott a férfin kívül valaki, majd összeszűkült szemekkel, amolyan „te nekem gyanús vagy” tekintettel fürkészi a kéredzkedőt.*\
- Először is. Hogy jutott fel? Na és megverte a főnökömet, hogy odaadja a címem? Mert ha nem, akkor én fogom megtenni.\
*Az ellenséges hangnem és kérdésáradatból ítélve, nem hajlandó csak úgy, szírre-szóra beengedni egy vadidegent a lakásába. Ki tudja nem azért kajtatott-e a boltba, hogy megfigyeljen egy potenciális áldozatot, akit kifoszthat és leölhet. Csúnya vég lenne, és ő nem ezért jött a Nagy Almába.\
Egy szó, mint száz, kár volt kinyitni az ajtót biztonsági lánc nélkül. Egyáltalán életjelet adnia magáról, de a nagy puffanás miatt letagadhatatlan lett volna, hogy valaki van a lakásban.*\
- Miért nincs valami életrevalóbb képességem? - gondolja magában.";0;1288802476;\N;\N;2468
65988;"Reynolds Jr. Johnson";4030;"86.101.113.114";\N;"Sikerül az egyik katona fegyverét megszereznem, hála Constantin, és Svarog közreműködésének. De ez a siker élmény nem egyenlít a mérlegen, mi szerint Amerika Kapitánya hátrálni készűl, ahogy Miller is, és a sérült Logant pedig Ko-Relnek kell menekítenie. Ezek a fegyverek nagyon hatásosnak mutatkoznak, remélem az én kezemben is így működnek. Logan minden bizonnyal felépül, hisz nem egyszer halt már meg, ahogy a pletykákból hallottam még AIMvilleben annak idején. Ezért nagyon nem is aggódom miatta, ám azon, hogy újabb fegyveresek érkeznek, már annál inkább. Vízió hangjára nem igazán figyelek, mert valami más sokkalta inkább leköti a figyelmemet. Az ellenfél ruházatát díszítő szimbólumok. Láttam hasonlókat még a könyvtárban, mikor Slade állítólagos új, szép vallásáról kutakodtam. Minden bizonnyal akkor valóban közük van ezeknek Apokalipszishez. Talán ez lenne az első hullám, amit ellenünk tervez? Pár konkrétan nem köthetőek ezek a képek hozzá, még is valamiért így gondolom. Remélem nincs igazam, és tévedek. Kezemben ezzel a különös fegyverrel, ideje lenne nekem is lépni. Asgardon sokak halálát láttam, és csak még inkább megtanultam, hogy nem segít a gyilkolás. Ezért nem is akarok megölni senkit, inkább harcképtelenné tenni. Csak kósza pillantásokat vetek a fegyver használóira, és próbálom értelmezni az egészet, majd ha meg vagyok vele, célra tartok, és tüzet nyitok az egyik fenyegető botot tartó vállába. Remélhetőleg a működésnek megfelelően használom a fegyvert, és a lövedék találatot ér. Nem szólok egy szót sem, csak a harcra próbálok koncentrálni. Ha sikerül a tüzelés, ismétlem újból, és újból, mindig más katonára. Lehetőleg úgy, hogy fedezzem Ko-Relt, míg ki hozza a sérülteket, és persze én magam is fedezéket próbálok keresni, esetleg egy oszlop, vagy egy oldalfal mellett, netán egy gép mögött, vagy bármi más árnyékában. Hiába nem a kellő ideje van itt a dolognak, de akarva, akaratlanul is megfordul a fejemben, hogy most kikkel dolgozom. ex, és jelenlegi Bosszú Angyalok. Soha nem gondoltam volna, hogy idáig jutok...";0;1288803903;\N;\N;2467
65989;"Hjuchia Sakura";60;"85.66.62.202";\N;"Figyelek a többiek beszélgetésére de a fejem még fáj és kicsit zavar a koncentrálásban. A többiek beszélnek és kiakadnak a két hónapos kimaradástól. Hát igen. Nem jó ötlet szó nélkül kimaradni vezetői pozícióban de John, Melissa és Kathren tudja kezelni a dolgokat míg távol vagyok, Nincs miért aggódnom.\
Két nő érkezik meg a terembe, a gyógyítók azok. Végig mérem a sérüléseim. Már csak a sav okozta sebek borítják testem. Nem az a tipikus sérülés ami könnyen gyógyul errefelé. Ha otthon lennénk már tipp topp lennék... A motoros dzsekimnek annyi és ott is felejtődött így nem igazán kell plusz tehertől megszabadulnom, hogy a sebeim elláthassák. Ahol kell látni a sav úgyis szétmarta a ruhát... Felemelem a felemet és a kezeim az ölembe rakom. Rey-re nézek, láthatóan kikészítette ez az egész. Engem valahogy nem viselt meg. Olyan....szokványosnak hat az egész szituáció.\
- Lehetséges, hogy nincsen már ott Slade ahonnan indultunk. Ám ha más megközelítésből vesszük a dolgokat. Jelen helyzetünk igen kecsegtető. Bármennyire is utálod Reynolds de Slade szerint van valami közünk Apokalipszishez és ő nem tudja szándékainkat felé mivel nem láthatja előre a lépéseinket. Szerinte még mindig vele vagyunk valószínűleg és van egy ingyen bejutás a közelébe kártyánk. Gondolom emlékszel még az ajánlatára. Csupán egy kis erőfeszítés és talán ő fog megkeresni minket. És amennyire öntelt a kis körével szinte biztos, hogy még ugyanott van.\
Főleg Rey-nek intézem szavaim, hiszen ő tudja miről beszélek pontosan. De azért mégse akarok túl sokat elárulni a többieknek. Nincsen kedvem a kelleténél több dologról számot adni a főnökségnek.\
- És Reynolds... Ne aggódj. Meglakol Slade azért amit tett. \
Komorabban és halkabb hangon mondom már és magam elé tekintek, leszegett fejjel.";0;1288804268;\N;\N;1708
65990;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Mikor Gabe kihajolt a folyosóra semmit sem lát és a férfi sem mozdult, nem úgy tűnt, mint aki bántani akarná a lányt. Inkább csak értetlen arckifejezés tűnt fel az arcán, mintha nem akarná elhinni, hogy még keresnek valakit. Hogy miért olyan hihetetlen, hogy egyedül érkezett és az, hogy itt van egyáltalán. Felnevetett a lány szavain.\
- Nem nyúltam a főnökéhez, és már előre sajnálnám, ha ön bántaná őt, mert akkor lehet, hogy ki kéne rúgnia magát és nem találkoznánk többször – felelte könnyedén.\
Úgy tűnt, hogy az ellenséges hangnem meghozta a hatását, mert a férfi meglepetten lépett hátra egyet, majd óvatosan nyúlt a zsebéhez és elővette a pénztárcáját. Kinyitva mutatta a lánynak az igazolványát, városi önkéntes csendőrség, így jutott be ide.\
- Nem akarom bántani magát, a New York-i önkéntes csendőrség tagja vagyok – mondta most már kissé bizonytalanul. – A főnöke szerint pedig ön a segítségemre lehet és jól jönne önnek némi plusz bevétel is. Furcsa dolgok történnek az East Side-n és úgy tudom, hogy ön járatos a történelemben, régészetben. Elég sok furcsaság történik a Földön ahhoz, hogy ne tudhassuk mi lehet és...\
Elhallgatott, majd vett egy mély levegőt.\
- Meghallgatna, vagy távozzak?
";0;1288805702;\N;\N;2468
65995;"Wild Cat";8294;"89.132.248.242";\N;"*Úgy ül a széken a vacsorája felett, mint egy vadmacska, aki kemény küzdelem árán szerezte meg a táplálékot. A katonaságnál háttérbe kellett szoritania női mivoltát, ha azt akarta, hogy megbecsüljék. Eleinte nehéz volt, mignem azon a bizonyos piagőzös éjszakán bele nem üvöltöte társai képébe, hogy férfivá operáltatja magát. No, persze, csak az ital beszélt belőle és csak addig jutott a nagy megvalósitásban, hogy leborotválta a fejét. Még egy tetoválás sem került a bőrére.\
De ez már csak egy emlék és volt idő mikor jót kuncogott, ha felidézte. Most azon kapja magát, hogy gondolatban a fiúkhoz könyörög mentsék ki ebből a helyzetből. \
Vasquez őrmester kudarcot vallott, mint katona és most olyan érzelmek kavarognak benne, amit azelőtt ostobaságnak, mi több romboló hatásúnak titulált.*\
~Szedd magad össze, te ostoba! Ez csak egy gyerek. Egy egész évtizeddel fiatalabb nálad. Pénze van dögivel, meg zseni, ez minden. Semmi. Mázlista, semmi több, de te a saját erődből jutottál magasra. Bátor, erős férfiak haltak meg melletted és te nem nyavalyogtál. Akkor most minek ez a szinjáték?~\
*Kinozza magát, mint egykoron felettese is tette, újonc korában. De a Wilcox-módszer itt csődöt mond.*\
-Szóval manipulálsz, csak finomitva adod elő.-*morogja.*- Ha nem akarsz egyedül aludni, nem rám van szükséged.\
*Magában tovább morog, látszik hogy ideges, igy nem is tulajdonit jelentőséget annak, hogy Antony felkel az asztaltól. A simogatásra felbőszül, de mielőtt megszólalhatna egy csók zárja le ajkát. Ledermed és ebben az enyhén sokkos-döbbent állapotban hallgatja végig a fiatalembert.\
Mikor felocsúdik inkább olyan mint egy vadállat. Ellöki magától és ráboritja a dühöngő szóáradatot.*\
-Biztos többet tudsz rólam, mint amennyit egy hivatalos dokumentumban közölnek. Tudod, hogy párkapcsolatom már ezer éve nem volt és nagy az esély rá, hogy már nem is tudom, mi fán terem az ilyesmi. Te meg szépen fogod magad és eljátszod a dilidokit, aki majd újraéleszti bennem a nőt és ha már sikerült, magad alá is gyűrsz. Kettő az egyben.\
Ezért kellettem neked? Női testőrt akartál, aki nappal megvéd éjjel meg az ágyadban virtuózkodik. Csodás. Csakhogy engem nem alacsonyithatsz le az ex-ribancaid szintjére. Mit tudnak azok a cafkák? Fél óra alatt megdöglenének a sivatagban, még akkor is ha 100 liter jeges viz mellett ülnének! Nem, kedves, nem! A pofon kevés. Az orrodat kéne összetörnöm. Vasquez őrmester nem játékszer....Ő a testőröd, aki a gallérodnál ráncigál haza ha kell és...és..\
*Kapkodva szedi a levegőt és egész teste remeg. Egy egyszerű ember valószinűleg bevette volna ezt az üvöltözős jelenetet, de Antony bizonyára csak az elején lepődött meg, hiszen az igazi érzelmek, amiket Jennfer Vasquez őrmester az orditozással akart palástolni, szinte hasitják a levegőt.\
Jenny megsemmisülten rogy vissza a székre és üveges tekintettel bámul maga elé.*";0;1288819201;1288884798;"Wild Cat";1733
66000;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"III. világháború\
6. Vérszomj\
Kösz a jelentkezést, Marcus!\
Eddigi élő vérbankjaink:\
Quentine Constantine\
Svarog\
Marcus Darkstone";0;1288820818;\N;\N;2176
66014;"Tyler";7;"62.77.194.6";\N;"Kizúgok a plafonból és a skrull nyakába zuhanok, próbálok akkora ütést rámérni amekkora csak telik tőlem. De érzem hogy meg sem karcolom. Mi a fene van ezzel! Talán két pofára zabálta a spenótot!? Nincs több időm gondolkodni ezen, mivel már csak azt érzem, hogy nagy ívben hátrafelé repülök, aztán pedig fájdalmasan nekicsapódok a a falnak, ami behorpad mögöttem. A baj csak az, hogy pár bordám is vele együtt repedt el. Míg a levegőt kapkodom, hogy azért mégis csak jusson valami levegő a tüdőmbe, meglátom Lornát ahogy Rachel próbálja biztonságba húzni...a teste pedig szinte teljesen megégett. Iszonyatos düh önt el, nem törődve a fájdalommal, feltápászkodok. Újra a skrull hátára vetem magam, mikor Bard támad rá, és a kezeimmel a nyakára tapadok míg a farkammal a szemeit próbálom meg eltalálni, talán ott nem olyan kemény mint a gyémánt és az admantium bőröm áthatol rajta. És egyáltalán nem érdekel ha sikerülne kinyomnom a szemét, hisz végül is az a célom. De ha nem is sikerül talán a többiek addig biztonságba vonulnak és összetudják szedni magukat.";0;1288883654;\N;\N;2349
66020;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Shad bólint. \
- Igen. Magáé az a panel! Nem tudjuk felülírni az új programot így ki kell törölnünk. Pár tartalék rendszerűnk még megy abból kell dolgoznunk.\
A páros nekilát miközben a földön két halott katona van és Vízió teste.\
- Úgy fest a rendszer kikapcsolta őt és... ne... a kocka cellái nyitva vannak. Egyes rab még bent van, de a kettes...\
- Önök mögött.\
Part 14 / 12 - Page 2 141378-139592-controller\
- Professzor Richards, vagy doktor megszólítást kedveli?\
Kérdi érdeklődve a páncélos alak és mellett pár katona áll üres tekintettel fegyvert emelve a párosra.\
- Hatalmas inspiráció volt a könyve a szuperhumán viselkedés tanról.
";0;1288887732;\N;\N;2399
66021;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Matsumoto hálásan bólint.\
- Köszönöm. Induljunk vissza akkor.\
Mondja udvariasan előre engedve a nőt.\
- Készítsétek elő a termet. Ma még sokan jönnek.\
Parancsolja a férfi és vissza érve a terembe az ablakhoz vezeti az asszonyt. Sok helyen hófehér zászlón vörössel egy kéz van festve.\
- A jelünk, ahol ezt látja ott már mi vagyunk, de mások is vannak itt. Gonosz hatalmak.\
A férfi szomorúan sóhajt.\
- Bár itt lenne a Mr. Tao, nagy segítség lenne.
";0;1288887956;\N;\N;2168
66028;"April";1213;"80.99.74.53";\N;"Ko-Rel kicsit bonyolultabb, vagy legalábbis több utasítást adott, mint elsőre vártam volna, de legalább valóban hasznossá tehetem magam, mert ahogy elnézem, nincs jó bőrben a Kapitány. Elfutok az orvosi szobába, és kapkodom, amit kért, nullás vár, fogók, kendők, érszorítók, szike, meg az a pittyegős gép, amivel ki kell ütni az embereket a Vészhelyzetben. Amit tudok, felpakolok a defibrillátoros kocsira, aztán elkezdem tolni. Kis híján hanyattesem, mert elfelejtem kihúzni a defibrillátort, de aztán az is meglesz, és átkocsikázok a másik terembe.\
-Itt van minden, azt hiszem legalábbis, ezt be kéne dugni valahova - mutatok a deibrillátorra, és keresni kezdek egy dugót, vagy ilyesmit, bár az is lehet, hogy ez aksis cucc, és csak valami lámpa volt bedugva rajta. Na midnegy, a tappancsozáshoz nem értek, meg mittudomén, ott van Ko-Rel, aki meg nyomkodja a mellkasát, meg ilyenek.\
-Most akkor mi van? Mindjárt felkel, ugye? - Kérdem egyik lábamról a másikra billegve, miközben Ko-Rel végzi a munkáját.";0;1288891960;\N;\N;2208
66029;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Reed megkér, hogy vigyázzak a többiekre, mintha nem ezt terveztem volna amúgy is.\
-Meglesz, okostóni, tedd csak a dolgod!\
Gyufafej épp felkel, mikor vinném a gyengélkedőre, és valami hangokról beszél.\
-Ajjaj, úgy tűnik, nagyobb a baj, fejsérülés lehet - aztán elrepül valahova, én meg viszem Suzy-t és a kengyelfutó gyalogkakukkunkat a gyengélkedőre. Mire beérek, utóbbi, már magához is tért.\
-Csak nyugisan, haver, elég nagyot kaphattál, azt hiszem.\
Suzy-t is lefektetem egy ágyra, aztán kimegyek szétnézni, hogy van-e még valahol gond, kezdetnek elindulok arra, amerre Johnny repült, elvégre nekem kéne rá is vigyáznom.\
-Johnny, hova tűntél?\
";0;1288892559;\N;\N;2208
66030;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Jon még mindig figyelte Logan-t, hogy a mutáns felkel-e vagy sem, de közben megtámasztotta a hátát a falnak, láthatóan minden sebesült kezdett magához térni valamilyen szinten. Összevont szemöldökkel rosszallóan nézett Sif és Steph felé, amikor éppen a villámot szóró férfiakról beszélnek. Hallotta Tao hangját, vagyis a klónét, majd őt Fáklya engedet ki, Balthazrnak csak biccentett, de a férfi már el is tűnt a távolban. Nagyon remélte, hogy vége lesz ennek és lesz idejük Logannal is beszélni, amikor valami furcsát érzett és megborzongott. Valami közeledett, valami hatalmas és egyenesen ide tartott, legalább is ez szilárd meggyőződése volt.\
- Készüljön mindenki! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. – Társaságot kapunk!\
Tárat cserélt a pisztolyában és fedezékbe húzódott, majd onnan idegesen nézett az ablak felé, hogy meglássa, hogy mi közeledik, noha reménykedett, hogy tévedett ebben.
\
Követtem April-t és Ko-Relt, a többiek is segítettek bepcipelni a sérülteket főleg Ronan. Egy pillanatra megdermedtem, hogy Ko-Rel mit hadart fel hirtelen, hogy mik kellenek neki. Nem voltam képzett orvos, még csak elsősegély tanfolyamot sem végeztem, a testet ismertem hála annak, hogy Zack-nél anatómiát is tanultam a gyógyítómágia mellé. Gyorsan segítettem April-nek összegyűjteni azokat a dolgokat, amiket Ko-Rel kért, majd csak azt láttam, hogy újraéleszteni próbálta valamilyen injekció után Kapitányt.\
- Álljon félre kérem nagyuram – szóltam Ronannak, majd April-re pillantottam. – Nagyon remélem, hogy felkel, nagyon...\
Főleg Ko-Rel miatt. Ronan ha nem tette meg amire kértem, akkor én próbáltam a kezét levenni a sebről, és a sajátomat tettem oda, a kötést levettem és mind a két kezemet a sebre tettem. Nem volt épp higénikus, de nem volt időm arra, hogy kesztyűt vegyek. Ha sikerült a sebre tennem a kezem koncentrálni kezdtem, hogy a hatalmammal nekiálljak begyógyítani a sebet, míg Ko-Rel még mindig az újraélesztéssel foglalkozott. Ha mégis defibrillátort kellett használni, akkor hátrébb álltam arra az időre, majd folytattam a gyógyítást bármennyi időmbe is teljen mindez.
\
Lassan kezdett el hangokat is hallani, majd a fejébe éles fájdalom hasított. Ahogyan kinyitotta a szemét elsőre csak fényfoltokat látott, majd lassan kivette a csapatot, ahogyan a gyengélkedőn Kapitány életéért küzdtek. A feje sajogott már kezdett emlékezni, hogy a nő, aki vele ugyanolyan gyorsan haladt még átjutott a falon, de utána az felcsapott előtte és megállni már nem tudott minden sötét lett. Lassan ült fel az ágyon, de megszédült és hányingere is volt, minden bizonnyal agyrázkódást is kapott. Még kissé bambán és kábultan nézett körbe.\
- Tudok segíteni? – kérdezte.
";0;1288894167;\N;\N;2208
66036;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Az Apokalipszis kaland véget ért és a csapat egy része is visszaért a Földre, néhány nap pihi, és Gabe-t még rendezem, így valószínűleg jövőhét elején, hétfőn, netán kedden el is kezdem majd a kalandot.\
Akinek örülnék az Nikita karaktere lenne, remélem rá tudom venni, hogy jöjjön.\
A megjegyzés mégegyszer: mint másoknál is, ide is lehet ingyen njk-t csinálni a kalandra, ha valakinek nincs véletlenül szabad karaktere.";0;1288897591;\N;\N;2460
66037;"Zyra";7775;"94.21.40.228";\N;"Hosszú fekete ballonkabát söpri végig az utcán a leveleket, ahogy a szél meglebbenti a könny, de vastag anyagot. A bot, amit a kezében tart finoman koppan a betonhoz. A megjelenésének csupán nagyon halk hangja van, szinte észrevétlenül érkezett. Szemét fekete napszemüveg rejti, kezén kesztyű, a haja táncol a hűvös szélben. Ajkai között egy félig szívott cigaretta parázslik, s kicsit megbillen, ahogy az alak elmosolyodik. Lassú léptekkel indul Zack felé, valahonnan oldalról és hátulról érkezik a padhoz, s kérdés nélkül leül a másik férfi mellé. Egy manila borítékot tesz le kettejük közé a padra. \
- A megfigyelendő személy adatai és egy javaslat, hogyan lépj vele kapcsolatba. Ne játszd túl a szereped, legyél profi. Ha jól végzed a munkád, csak velem, az összekötővel találkozol. Ha nem, akkor a Végrehajtó látogat majd meg...\
A hangja elhal, elviszi a szél, mintha csak füst lenne. Az alak még lepöccinti a cigarettájáról a leégett hamut, feláll és elindul az utca vége felé, ellenkező irányba, mint ahonnan érkezett, de aztán megáll még egy pillanatra. Arcán kicsit gonosz félmosoly jelenik meg.\
- Még valami... próbáld meg nem megdugni...\
Part 14 / 12 - Page 2 Long+Coat";0;1288899342;\N;\N;2448
66041;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Elfogadva Smile\
Eddigi játékosok:\
Deadpool\
Rey Johnson\
Gabrielle Zielinska\
Kurama";0;1288900726;\N;\N;2460
66042;"Daniel Wolf";487;"81.182.48.128";\N;" Azthiszem jelentkezünk";0;1288901998;\N;\N;2460
66043;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Ez kegyetlen Very Happy\
Part 14 / 12 - Page 2 72553150826778024410408";0;1288902271;\N;\N;14
66044;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Elfogadva, így lesz ez igazán érdekes és vicces.\
Eddigi játékosok:\
Deadpool\
Rey Johnson\
Gabrielle Zielinska\
Kurama\
Nikita";0;1288902341;\N;\N;2460
66049;"Danse Cadavérique";7148;"91.82.26.18";\N;"\"egyébként látnia kell élőben ahová megy...\" nem igazán értem hogy akkor miért nem tudtam teleportálni, szeretnék egy kis magyarázatot kérni, mert totál zavart a helyzet fejemben.. :S\
ja amúgy bocsi csak holnap fogok írni, bajok voltak a gépemmel";0;1288909446;\N;\N;2425
66050;"Astrid";6744;"81.182.48.128";\N;"McKay szavaira a plafonra emelem a tekintetem, majd pedig a tenyerembe temetem az arcom.\
- Dolgozik? - hangom csendes, vészjóslóan csendes – egy védett erőd mélyén egy védett helységben? - ujjaim közt pillantok a férfira, s szememben megcsillan a helység lámpáinak a fénye... - Így dolgozik? - majd a kezem leengedem az arcom elől. - ...értem. Valóban kemény munka. Meg se közelíti a munkájának veszélyeit az, hogy Anat úrnőmmel Ba'al közelében élünk, s cselekszünk ellen, hogy legyőzzük. Hogy ha rájön és lebukunk, akkor a legjobb jövő, ha egyszerűen végez velünk, de Ba'al nem olyan. Újra és újra feltámaszt minket, majd kínoz halálra, ha lebukunk, míg meg nem unja, le nem győzik, vagy a világ véget nem ér. Teljesen igaza van, az ön itteni dolga minden bizonnyal fontosabb és nehezebb. De ha ennyi dolga van, megtenné, hogy kisétál azon az ajtón és végzi a többi dolgát, mielőtt ki nem dobom innen azon az ajtón, úgy, hogy nem várom meg, hogy kinyissák?! - nem emelem fel a hangom, vészjóslóan csendes marad, s ráadásul nyugodt is. - Bemenni, robbantani, eltűnni. Ebből a robbantás a legkönnyebb, a másik kettőhöz kell a tudás, hogy életben is maradjunk. - tekintetem a kapura siklik, s várom az indulást. Senki se tudja rólam itt az igazat, senki se tudja hány éves vagyok, senki se tudja, hogy mikhez értek, s senki se tudja a „bűneim”, ahogy azt se, hogy kinek a „gyermeke” vagyok. Ha ennek csak töredékét tudnák, akkor valami speciális börtönben ülnék most, s nem engednék, hogy segítsek. Lo'taurnak hisznek, s így azt hiszik Anat úrnő alá tartozom, de ez nem igaz, hiszen vele egy szinten állok, csak rólam elfeledkeztek, hiszen a holtakra nem szokás emlékezni.\
~ Ba'al is csak egy féreg, s semmi több. Csak sajnos eme féreg mások találmányait nagyon jól képes felhasználni, de talán most ennek vége lesz. Ha nem, akkor a múltam borzalmas időszaka újra kezdődik, s most nincs Yu aki magához venne. ~";0;1288910105;\N;\N;2466
66053;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Upsz, mert én mondtam hülyeséget, azt sikerült, hogy olyan helyre tudsz, ahol voltál korábban az első verzióra emlékeztem. Elnézést :red:";0;1288938509;\N;\N;2425
66054;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Köszönöm! Nos igen, mire Apo megvolt ők már leléptek a templomból, de ez a teljeen logikus lépés tőlük. Asgard, ha épp nem lenne háború biztosan lett volna több idő ott is maradni. És biztosan lesznek még Slade-k a későbbiekben.";0;1288938647;\N;\N;2387
66055;"Reynolds Jr. Johnson";4030;"86.101.113.114";\N;"//Előzmény: Asgard ? Thor palotája//\
Visszatértem. Ismét a templomban vagyok, ahonnan elindultam. Ahonnan az egész elindult. Hálás vagyok Einar felajánlásának, mi szerint bármikor a segítségét kérhetjük, de most még nem. Egyenlőre egyedül szeretnék kitapogatni néhány dolgot. Kezdve itt. Eléggé lassan nézek körbe, és erősen gondolkodva, hogy vajon mi történhetett. A dísztárgyak, a növények, a bútorok... a templom teljesen lecsupaszított, és vérfoltok vannak a padlón. Még is mi történt? Kinézve látom a rendőrségi kordonokat, ami azt jelenti, hogy a hatóságok tudhatnak valamit. Nem tartok itt senkit, nincs szükségem most segítségre, és bár ms. Sakura visszakerülésünk előtt biztató szavakat mondott, én ügyet sem vetettem rá. Már nem tudok többé benne bízni, és sajnos a polgármesterben sem. Ha tehetem, akkor őket kívül hagyom, és többé nem szívesen kerülök velük egy csapatba. Nem egyezik a felfogásunk, és a véleményünk az élet védelmével. Csak biccentéssel búcsúzok tőlük, semmi mással, és szótlanul megindulok a templomot átfésülni. Tudom, nagyon kevés az esély arra, hogy bármit is találok, hisz a rendőrség már itt járt, és nem valószínű, hogy bármit is hátra hagytak. De egy próbát megér. Mindent alaposan végig nézek, minden szobát, fiókot, rekeszt, és megpróbálom azt a helységet is, ahová Slade vitt a beavatás idején. Ahová kikötözött, és elkezdődött ez a rémálom. \
Hosszas kutakodást végzek, de semmi nyomot nem lelek. Viszont nem akarom elhinni, hogy csak úgy eltűntek. Apokalipszis is velük van minden bizonnyal, és nem... egyszerűen nem tűnhettek el csak úgy! Ez egészen biztos. Itt még nem ért véget a történet. Nem érhet véget, és meg kell találnom Sladet, és Apokalipszist. Utam vissza vezet oda, ahol megjelentem, és az ottani vérfolt mellé guggolok. Vajon kinek a vére lehet? Még is mi történhetett ez alatt a két hónap alatt? Még is miféle borzalmak ütötték fel a fejüket? Most még nem tudom, de kiderítem. Talán a hírekből majd megtudom, mi is történt a virágzó új vallás központjában. Internet, vagy az újságkiadó archívumában. Már ha egyáltalán meg van még a munkám, és nem írtak le végleg emiatt a kimaradás végett. Hosszasan elgondolkodok ismételten azon, hogy mi lehet a következménye annak, ha Apokalipszist nem kapom el. Majd megdöbbenek és keserű mosolyt öltök. Én? Én akarom elkapni? Ezzel felállok a vér tócsa mellől, és kiindulok a helységből, és haza felé veszem az irányt... \
//Folytatás: New York? AIMville ? Reynolds Jr. Johnson lakása//";0;1288940101;\N;\N;2355
66056;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Továbbra is mozdulatlanul figyeltem a Káoszt királyt, aki végül emelte a karját és az ujjai csápokként csaptak felém. Mennyire jó ezzel a módszerrel kínozni s még egyéb fegyvert sem kell használni. Már készültem Kaneda-t magammal rántva félreugrani, mert nem tudhattam, hogy a pajzsom mennyire tartana ki ezen a helyen, ám a varázslata semmivé foszlott nem sokkal előttem. Leengedtem a kardomat, ez így igazán hosszú küzdelem lesz, de legalább nyilvánvaló lett, hogy nem csak az én hatalmam van blokkolva itt, hanem az övé is.\
- Már a megérkeztemkor rájöttem, hogy nem vagyunk képesek a teljes hatalmunk használni ezen a helyen– bólintottam beleegyezően.\
Felhúzott szemöldökkel néztem Morsus alakjára s gúnyos mosoly jelent meg az ajkaimon, amikor Mikaboshi nem volt képes őt megragadni. Esetleg ha távoznánk a helységből, s a Morsus által védett birtokról, akkor normálisan harcolhatnánk, bár sejtettem, hogy a Káosz Király erősebb nálam, így én meg voltam elégedve ezzel a küzdőtérrel. Elfintorodtam, mikor mondta, hogy a küzdelmünk akár örök is lehet. Drágám, én nem harcos vagyok, még ha képes vagyok is hosszabb távol harcolni, én cselszövő vagyok. Évek óta nem harcoltam úgy, mint egy harcos. Mert egy harcos nem mágiával harcol, én pedig a Bukás óta csak azzal. Felsóhajtottam megadóan.\
- Egyikünk sem a legtisztább módszerekkel harcol – néztem az istenre. – Nem a hatalmunk fog dönteni ebben a csatában, hanem, hogy melyikünk nem fél mocskosabb módszerekhez nyúlni s ezt te magad is tudod. S ezt nézve drága Mikaboshi-m nem fog ez a küzdelem örökké tartani.\
Nem szabad megölni Morsus-t, mert az istenek fejei felfigyelnek rá? Úgy véltem, hogy elég egynek tudnia s máris fogja a többi is. Igaz nem volt tudomásom róla, hogy milyen kapcsolatban állnak egymással, hisz eddig csak két másik panteon istenével volt szerencsém találkozni, s abból az egyik nem is az én világomé volt.\
- Szerinted már nem tudják, hogy itt vagy? – kérdeztem kacagva.\
Igaz közel sem voltam benne biztos, hogy Thor tud-e róla, mert ha tudna, akkor már régen küldte volna a fiát, vagy a leányát. De jó eséllyel tudott róla, hogy szabadok vagyunk hiszen most még óvintézkedést sem tettem, hogy ne derüljön ki, hogy itt vagyok.\
Fegyver: Skymningen\
Mágia: 50 egység\
Aktív mágiák: Védőpajzs\
Passzív mágia: -";0;1288940325;\N;\N;2174
66062;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Ők is elfogadva\
Eddigi játékosok:\
Deadpool\
Rey Johnson\
Gabrielle Zielinska\
Kurama\
Nikita\
Jakob\
Thomas";0;1288945835;\N;\N;2460
66063;"Meckartel";2263;"88.209.217.46";\N;"Thorhalla-val leegyeztettem a karakterem rendelkezésre álló erőforrásokat:). Szóval a kaland előtt nézzük, mi van a karimnál. \
29 hete vagyok az oldalon, és mint magán nyomozó 500 dollárt keresek hetente, mint magán nyomozó. Összesen tehát 14.500-ret költhetek. \
-75$ Vipera. \
- 500$ 9 mm-s pisztoly (most már kettő van. A szolgálati fegyveremmel teljesen megegyezik.) \
- 650$ Golyóálló mellény:\
- 10.000$ Egy közép kategóriás motor a susuki cégtől. http://rodeoride34.hu/images/upl/tura_gsf650a_k7_1.jpg\
- 100$ Hétköznapi mobil. \
- 500$ Néhány márkás ruha. \
- 250$ Fényképezőgép. \
- 250$ Video kamera\
- 3000$ Katana\
Maradék: 175";0;1288948779;1289327959;"Meckartel";2238
66064;"Marsara";1122;"79.97.245.174";\N;"Én is jelentkezem akkor...";0;1288950156;\N;\N;2460
66065;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Érkezésünk után, rögtön a regeneráló zsoldos vállára teszem a kezem.\
-Akkor ahogy megbeszéltük, most átadom önöket a rendőrségnek. Kérem, hogy működjenek együtt, ez sokat fog segíteni a helyzetükön, és én is kérni fogom, hogy a kiszabható enyhébb bűntetést kapják.\
Természtesen nem csak együttérzésem jeleként tettem a zsoldos vállára a kezem. A többiek kézségesek voltak, de ez a fickó nem valami... Szimpatikus. nem hinném, hogy könnyen adná magát, így jobb a biztonság, és ha menekülni akarna, akkor le kell bénítanom.\
Miután a rendőrök átvették az ügyet, és alaposan megbilincseltek mindenkit, még biztosítom őket arról, hogy holnapra elküldöm a vallomásom az Asgardon történt dolgokról, aztán - mint általában, mikor a legkevésbé várnám, de a legnagyobb szükségem van rá - feltűnik James, és a jó öreg taxija, manapság persze már nem aként használja.\
-Minden re...\
-Hagyjuk. Rossz napom volt.\
-Úgy érti, rossz két hónapja?\
-Úgy értem, taposs bele, és menjünk a céghez.\
-Nem kéne inkább a hivata...\
-Nem.\
-Na és Joha...\
-James.\
-Ahogy parancsolja, uram.";0;1288950951;\N;\N;2355
66066;"Thorhalla";957;"195.184.14.97";\N;"Te is elfogadva.\
Eddigi játékosok:\
Deadpool\
Rey Johnson\
Gabrielle Zielinska\
Kurama\
Nikita\
Jakob\
Thomas\
Marsara";0;1288951480;\N;\N;2460
66067;"Meckartel";2263;"88.209.217.46";\N;"- 350$ Egy hatlövetű nehézrevolver (Otthon az ágya mellett ritkán tartja magánál.) \
- 50$ Jó minőségű zsebkés. \
- 500$ Néhány márkás ruhadarab. \
- 800$ Egy szmoking, ha valami előkelő helyre megy. \
- 100$ Mp4 lejátszó. \
- 700$ Zsebiroda. \
Összesen: 2500\
Maradék: 12.500 \
Kreditmódosítás:\
- Jakob lakása 2/1=1, kredit\
- Thomas iroda-lakás keveréke 2/1=1 kredit\
- Thomas, mint NJK 1,5 kredit\
Maradék kredit: 0,5 kredit.";0;1288952076;\N;\N;2236
66071;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"//Steph szándékosan nem kapott postot, ő most egy ideig a kinti balhéval van elfoglalva.//\
Glen sikeresen deaktiválja a riasztórendszert, a vörös fények, és az éles hang is abbamaradnak, csak Serena halk sírása halaltszik a sarokból,a honnan Max segíti fel, hogy átvezesse a termen anélkül, hogy ki kéne nyitnia a szemét. A kisfiú eközben Serena mellett marad szorosan, egyfolytában a lába mellett sertepertél, de a kezét nem fogja meg. Hallgat, és kissé ijesztően nagy pupillákkal szemléli a helyet. A hullák láthatóan nincsenek rá olyan hatással, mint Serenara.\
-Szép munka, Glen! A kristály a fentebbi emeletek egyikén lesz szerintem, menjünk a lifthez! - Javasolja Ben, mivel a többiek csak tanakodnak, vagy egyéb dolgokkal vannak elfoglalva. - És jó lenne sietni, mert a kintiek nem bírják szerintem túl sokáig feltartani a katonákat.\
Ezzel a kis csapat elindulhat kifelé a teremből, a folyosók üresek, nincsenek hullák, a lift felé vezető út szabad. A lift előtt Daniel egy újabb térképet talál, ami nem sérült meg az előzővel ellentétben, így látszik rajta az a rész, ami amásikról leégett. A hiányzó rész a fogdák és kínzótermek részlege.\
-A lifthez kód vagy mágneskártya kell, Glen, meg tudod oldani? - Kérdi eközben Ben.\
";0;1288954471;1288954591;"Tao";2317
66072;"Serena Davidson";478;"195.184.14.97";\N;"Az egész helyzetben a lehető legriasztóbb az volt számomra, hogy a kisfiút nem sokkolta annyira az, amit láttunk, mint engem. Csak nagy szemekkel nézett, még csak rosszul sem volt. Megráztam a fejemet, amikor Max a kezét nyújtotta, egyedül kellett végigmennem a folyosókon. A kisfiú mellettem haladt végig, én pedig egymagam a plüsseimet szorosan ölelve haladtam, hiszen a kisfiúnak hiába nyújtottam a kezemet nem fogadta el ezúttal. Botladoztam a többiek után és mereven magam elé néztem sírva, hogy ne kelljen megint holtakat látom. Odahaza is eleget láttam, de nem tudtam megszokni. Határozottan megkönnyebbültem, amikor a folyosón senkit sem láttunk, hogy nem voltak holttestek.\
- Honnan tudjátok, hogy merre kell keresnünk? – kérdeztem szipogva. – És, hogy miként ismeritek majd meg, ha ott vagyunk?\
Muszáj volt kérdeznem, hogy eltereljem a gondolataimat arról, hogy holttestek vannak mindenfelé és mindenhol emberek halnak meg.
";0;1288955513;\N;\N;2317
66073;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Név: Alexander Hartdegen\
Egyéb neve(i): Lex\
Faj: Mutáns\
Nem: Férfi\
Jellem: Sztoikus, Schoppenhauer tanításait követi, miszerint semmi sem biztos, még a létezésünk sem. Nietzsche gondolatai nyomán felfedezte, az emberi lét korlátos, emiatt ha meg akarjuk ismerni, akkor önállóan kell döntenünk, és önmagunkat kell megvalósítanunk, ahelyett, hogy a társadalmi konvenciók alá vetnénk magunkat. Valamint hiszi, hogy az élet érdekes, de nincs értelme, maga a játék benne a legfontosabb, az élet azért értékes, mert utánozhatatlan. Az élet célja maga a létezés, ezért mindenkit tisztel, de mindenkivel szemben fölényt érez, mégis együtt érző. Nem akar megbántani soha senkit sem, mivel nincs példa az életre, mindent normálisnak vesz. Legtöbbször retardáltnak tetteti magát, hogy ne keltsen feltűnést, és ne éreztesse másokkal szemben szellemi fölényét, mert ezzel megalázná őket. Rousseau tanításait is követi, miszerint a technika elvetendő, és a városból a természetbe kell visszatérni. Emiatt elveti a fogyasztói társadalmat, és nincs semmire szüksége szinte, lecsupaszítva, az emberi értékek a fontosak. Legfőbb fegyvere maga a szó, az erőszakot elveti, és mindig békíteni szeretne. Gandhi módjára a passzív ellenállás híve, tehát egy cselekedet hiányával lázad, ahelyett, hogy lázadó cselekedetet követne el. Vallásilag nem kötött, mindegynek tartja, hogy miben hisz, pár perc alatt meggyőzhető, hogy zsidó helyett mohamedán legyen, a lényeg csak maga a hit. Az ember, korlátoltsága miatt akar hinni valamiben, azonban maga a hit a lényeg, nem pedig a tárgya, ezért az eszköz maga a cél. A nőideáljában is megjelenik sztoikus énje, elveti a szerelmet, és a gyűlöletet, mivel ezek túl közel állnak egymáshoz, inkább csak kedvel valakit, vagy közömbös, mivel ezek a végletek, vagy kivált belőle valamit vagy nem. Így akit kedvel, legalább annyira élete társa, mint másnak a szerelme. A természetességet szereti, a smink és egyéb kiegészítőket elveti, nem szereti azokat, akik küzdenek egy külsőért, legyen olyan, amilyennek a természet akarja. A férfiak és nők közt nem tesz emberi különbséget, a nőnek csak egy előnyeként kezeli, hogy képes életet létrehozni, mivel ehhez a férfi is kell. Véleménye szerint két embertípus van, a homo moralis, akik egy igazságban hisznek, a magukéban, a másik pedig a homo esthethicus, akik az esztétikai szép és csúf alapján ítélik meg a világot. Mivel Arisztotelész elveihez közel áll, nála a szép egyenlő a költészettel, a múzsával, az ihlettel, költői szabadsággal, ami pedig szorosan összefügg a szerelemmel, de nála ez egyenlő a kedveléssel. Amit kedvel, az megihleti, ezért szépnek látja, tehát mindent, amit kedvel, szépnek lát. Ami őt megihleti, mindenképp szép, még, ha egy kóró is az, ami egy sziklaszirten nőtt ki, mert képes volt az életre, és ez megihlette. Költészetére a romantika jellemzői igazak, a költő szabadságában, fantáziájában és határtalan alkotói hatalmában hisz. Az élet mögötti értelmet akarja kifejezni, amihez csak (sokszínű, de nem szélsőséges) érzelmek útján juthatunk el, ezeket akarja átadni költészetében. Ezek érzékeléséhez szükséges az élet játékként való felfogása.\
Személyazonosság: Nyílt\
Születési helye és idő: 1972. április 17. Manhattan\
Kor: 49 éves\
Családi állapota: Szabad kapcsolatban él a Föld 2,5 milliárd lakosával\
Foglalkozás: Polihisztor, tévés személyiség, költő.\
Testmagassága: 176 cm\
Testsúlya: 93 kg\
Szeme színe: mosolygós gesztenyebarna\
Haja színe: kopaszodó barna\
Bőre színe: pirospozsgás, alkarján napszítta\
Különleges ismertetőjel: Sörhasa van, néhol kopaszodik, elég szőrös, gyapjas szakállat, és bajszot hord, mindig egy fekete póló van rajta, fehér ’Ingyen ölelések’ felirattal. Kétrétegű vászonnadrágot, sarut visel, szakadt baseball sapkát hord időnként, vastag duplatokája van. Orrhangon beszél, hetente 2-szer is megfürdik, gyakran mossa ruháit.\
Repülési sebesség: Mérhetetlenül nagy (nulla)\
Egészségi állapot/ betegségek: Fenomenális! Papírja van arról, hogy autista, bár ez nem igaz.\
Életrajza:\
Kedves Ophra, ha már ennyire kíváncsi az életemre, hát elmesélem. Egy üres hordóban lakom, igen tágas, és kényelmes. Minden megvan benne, amire szükségem van, legfőképp én szoktam benne lenni, épp ezért hasznos, mert, ha nem vagyok otthon, minden értékem nálam van. Gyerekkoromban is szerettem mindig kis helyeken lenni, sokkal kényelmesebb, mint egy hatalmas ház, és minek az, ha úgyis csak én vagyok benne. Hát kéremszépen, úgy jött ez a fenomenális ötlet, hogy én majd hordóban lakom, hogy úgy döntöttem, nem kell lakás. Na várjon csak, elmondom a lényeges részét az elejétől.\
Na szóval, gyerek voltam, és voltak szüleim, amit érdemes megemlíteni a mai világban, mert lassan már nincs olyan, aki nem árva, vagy vesztette el az apját-anyját egy tűzpárbajban. Szóval nekem, a nagyátlaggal szemben volt szülőm, szám szerint kettő. Ők is írattak be egy iskolába, ami szerintem egy amolyan gondoskodó jellegű kényszer, avagy pótcselekvés volt. Az iskolában kéremszépen tanultam mindenféle okos dolgot, mint ahogy a fiatal kisfiúk szoktak, többek közt, hogy miként álljak be a sorba egyenes háttal, hogyan másszak fel egy kötélre, vagy hogy jöjjek rá, hogy hány százalékkal növelték annak a kiflinek az árát, amely ma 5 cent, tegnap pedig csak 3 cent volt. Szóval ezt mind-mind megtanultam, aztán mentem is szépen tovább a középiskolába, ahova megint az én szüleim írattak be, mert mindenki más is azt csinálta. Na már most, azt tudni kell, hogy az én szüleim olyan emberek voltak, hogy mindent úgy csináltak, mint mások. És, ha két különböző embert láttak, aki máshogy főzi a kását, akkor ők két kását főztek, ha látták, hogy valaki az egyik, míg más a másik iskolába viszi a gyerekét, akkor engem is két iskolába járattak. Még az volt a szerencse, hogy az igazgató nem volt olyan, mint ők, és nem vett fel a második iskolába is.\
Na már most, a középiskolában újabb és újabb dolgokat tanultam meg, mint például: ne edd meg a menza kaját! Vagy mindig hangosan kell igent mondani, ha valaki felolvassa a neved! Sőt, a legfontosabb, hogy miként kell kiszámolni egy test kör alakú pályáján történő gravitáció nélküli centripetális mozgásának arányát egy labda zuhanásának szabadesési gyorsulási tényezőjével. Na mikor már ezt is tudtam, akkor voltak bajba a szüleim. Azért volt gond, mert sokan vitték az embereket egyetemre, sokan meg dolgozni vitték. És mint mondottam volt a szüleim beteges hajlamainak jellemzőit, kénytelenek voltak beíratni engem 4 egyetem 5 szakára, 2 állás mellett. Mindezt azért, mert azt mondták, hogy nagyon okos fiú vagyok, és nem pocsékoljam az időt, ezt pedig be is biztosítva, minden időmet elvették ezekkel. Miközben elvégeztem levelező szakon a jogi egyetem bölcsész, és szociológia karát, valamint a közgazdaságtudományi egyetem számviteli karát, és éjjelin a műszaki egyetemen voltam, közben még nappalin a pszichológia karát is, és szereztem pár diplomát is, dolgoztam egy helyen, két műszakban. Nos ez egész érdekes volt, de most akkor rátérek a lényegre. Miután lett pár diplomám, meg pénzem, rájöttem, hogy nekem ezek nem kellenek, csak a szüleimnek, hogy mondhassák, hogy az ő kicsi fiúk milyen okos, meg ügyes. Ezért oda is adtam nekik ezeket boldogan és elmentem hordóba lakni. Sokszor gondolok arra, hogy a hordómat elsodorja a szél, vagy felkapja egy hullám, így ez nálam – és költészetemben is – gyakran toposzként jelenik meg, mint a halál szimbóluma. Tudják, elég félelmetes, mikor dagály van, és azon gondolkodom: vajon hol tenne le a víz, ha felkapna. És képzeljék eddig mindig arra jutottam, hogy vagy egy hullám széttörné a hordómat, és vízbe fúlnék, vagy partra se vetne soha. A harmadik eshetőségben azt találtam, hogy visszakerülnék oda ahonnan indultam, csak jó sok idő múlva, mivel ha máshol vet ki akkor megvárom míg újra felkap, és akkor megint meghalok, vagy nem érek partot, vagy megint partot érek máshol. És egy idő után, ha sosem halok meg, és mindig partot érek, el kell érkeznem ide is a nagy számok törvénye alapján. Ezért ilyenkor megnyugszom, és tovább alszom a dagály mellett. Amúgy meg szépen be van ásva a hordóm alja, amit csak legalább 4 nagy hullám ásna ki, addigra viszont már biztosra veszem, hogy felébrednék, vagy a hordó is megtelne vízzel, megfulladnék, és nem kéne aggódnom amiatt, hogy mi van, ha tévedtem a számításommal.\
Rengeteg ember nem tudja, mi a fontos az életben, mert mostani társadalom rossz irányba tereli őket. Többek közt én is ilyen vagyok, gyakran eltévedek a nagy tömegben, amikor ezeket az emberek keresem. Ezek az emberek lettek az én tanítványaim, akikkel egymástól tanulunk, mindenféle okos dolgot mondunk, és igyekszünk azokat meg is jegyezni, hogy aztán majd ne kelljen valaki másnak elmondania még egyszer. Szóval, ha bárki úgy érzi, hogy nem tetszik neki a mai világ elfajult felfogása, akkor keressen meg engem gyorsan a hordómban a manhattani strandtól északra az Atlanti-óceán partján, de siessenek, mert nem tudom, mikor költözöm legközelebb. Köszönöm szépen Ophra.\
Képességei: Agyának 100%-át képes használni, így a telepátia és a telekinetika is uralma alatt áll, mégsem használja ezeket. Ennek egyik oka, hogy nem gyakorolta soha, másik, hogy nincs rá szüksége. Csak nagyon szélsőséges esetekben használná, de erre még nem volt sok példa. Ami viszont fontosabb, hogy gyakorlatilag memóriája bárkiénél jobb, mindent megjegyez elsőre, és akár évekkel később is visszaidézi az információt. Emiatt verseit sem írja le, általában megjegyzi, elmondja a tévében, vagy csak úgy valakinek, aki vagy leírja, vagy nem. Nem akar az utókor számára alkotni, mivel Schoppenhauer tanításait követve, azt sem hiszi biztosan, hogy van utókor, vagy csak az emberek képzelik az egészet. Ugyanakkor aludnia is kell, mert agya hiába friss mindig, teste fáradékony, akár egy átlagos emberé.\
Szakértelmei: Polihisztor, tévés személyiség, költő.\
Megjegyzések: Nem különbözteti meg a mutánsokat és az embereket, nem az emberek közti különbségeket, hanem hasonlóságokat keresi.\
EZ EGY INGYEN NJK A KIRAJZÁS KALANDRA.\
Part 14 / 12 - Page 2 Hobo2
";0;1288955890;\N;\N;2460
66074;"Thorhalla";957;"195.184.14.97";\N;"Ez a karakter Very Happy Már elsőre is sokkolt amikor anno olvastam, de most is Very Happy Elfogadva.\
Eddigi játékosok:\
Deadpool\
Rey Johnson\
Gabrielle Zielinska\
Kurama\
Nikita\
Jakob\
Thomas\
Marsara\
Hobo (Lex)";0;1288956269;\N;\N;2460
66076;"Thorhalla";957;"195.184.14.97";\N;"Rodney nem válaszolt azokra a dolgokra, amiket a fejéhez vágtak, odafentről Landry vezérőrnagy hallgatatta el a férfit. A tárcsázás pedig tovább folytatódott. Szinte végtelen lassúsággal ért el oda Walter, hogy hatos ékzár kódolva. Még talán soha senkinek egyetlen tárcsázás sem volt ennyire vészesen csiga és lassú, a kapu pedig végül megállt a forgásban és az utolsó ékzár is felvillant.\
- Hetes ékzár kódolva! – mondta Walter.\
Az eseményhorizont pedig a megszokott módon robbant ki a kékes fényében a kapuból.\
- Indul a MALP! – hallatszott fentről.\
A kis szerkezet pedig átment a kapun, majd olyan tíz másodperc telt el, amikor újra megszólaltak odafentről, de ezúttal nem Walter volt az, hanem Landry.\
- Az út szabad, sok sikert mindannyiuknak! – mondta. – Indulhatnak!\
//Csak addig írjátok, hogy a kapuba beléptek.//
";0;1288958350;\N;\N;2466
66077;"Thorhalla";957;"195.184.14.97";\N;"A csata tovább folyt, Logan végre begurult a fedezékbe, így aztán a többiek is végre tudtak támadni. Kapitány valóban, ahogyan várta Omega a pajzsot dobta el az ellenfelek irányába, amivel három ellenfelet kaszált el. Miller előszedett egy normális fegyvert, gépfegyvert és azzal már ő is kettő-t tudott lelőni. Ko-Rel pedig odaállt, ahol Svarog volt fedezékben. A lövedékek eltalálták a nőt, de annak semmi baja sem lett és saját maga is visszalőtt a támadókra, amitől négyen dőltek el. Vízió a kaput méregette miközben három lövés száguldott át rajta.\
- Nem tudom lezárni – mondta. – A kapu mintha más térből nyerné az energiát, nem a mienkből. Elfedni sem tudom semmivel, és a felrobbantás a számításaim szerint nem javallott. A kapu olyan anyagokat tartalmaz, ami a Földön nem található meg, és sikerült megállapítanunk, hogy nagyban növeli a robbanás erejét. Több atombomba erejével érne fel, így ha kérhetem próbálja meg nem eltalálni a lézerlövedékkel.\
Rey az ellenfelek vállát lövi, hogy ne öljön meg senkit, tudott lőni a fegyverrel, picit furcsa volt, de meg tudta tenni, és Constantine is lőtt. Így pillanatokon belül egyetlen egy ellenfél sem maradt talpon. Ám szusszanásra nem sok idő maradt, ugyanis egy tárgy érkezett most át.\
Part 14 / 12 - Page 2 Stargate_sarcophagus\
Ezt a tárgyat további egy tucat harcos követte, majd egy férfi is átért, aki nem is hasonlított az eddigi harcosokra.\
Part 14 / 12 - Page 2 Stargate-SG1-Ba%27al\
- Ta’uri népe adjátok meg magatokat és térdeljetek le istenetek előtt! – mondta mély hangon és a szemei sárgán izzottak fel.\
A kapu pedig lekapcsolt a férfi mögött.
";0;1288958353;1288999429;"Thorhalla";2467
66085;"Tyler";7;"62.77.194.6";\N;"Lassan jelenik meg a szigeten. alaposan meglepődik, hisz teljesen normálisan tud gondolkodni. A teste ismét normális. Egészséges. Arcára egy megkönnyebbült mosoly ül ki, majd le is hervad róla ahogy meglátja Mojo játékosát és a nőt aki megpróbálta felbujtani arra hogy essen neki az első mellette állónak, táplálkozási célzattal. Egyik kezében a táska van, míg a másikkal int egyet és a szőke pasas ruháját próbálja manipulálni, hogy az gúzsba kösse. Ha nem sikerül akkor felemelkedik és felkapva Yvette-t, és az erdő felé repül vele.( D5 )";0;1288970141;\N;\N;2429
66086;"Tyler";7;"62.77.194.6";\N;"A többiek támadása miatt, nem tudom kinyomni annak a szemét a szemét, csak az arcát vágom meg. De ez is valami. Aztán a szemét támadásának köszönhetően újra elrepülök és szerzek egy pár újabb horzsolás, ráadásul nyakamba szakad egy rakatnyi fal is. Míg megpróbálom kibányászni magam alóla, látom hogy Lorna végre biztonságban van. Újra a skrull felé futok, de most felmérve a távolságot és az utolsó métereket már a földön csúszva teszem meg, azzal a céllal hogy térdhajlaton rúgjam hátulról, majd ha sikerül akkor akkor a hátáról lendületet véve alaposan fejbe rúgjam a rohadékot mielőtt ropogósra sütné a lányokat.";0;1288970900;\N;\N;2349
66089;"Henry White";1184;"62.77.194.6";\N;"Nah akkor jövök, Hel oldalon lista majd lesz holnap de ha nem akkor csak szerdára tudom ígérni sajnos.";0;1288971824;\N;\N;2282
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 12 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 12

Témanyitás by Cerebro Szomb. 12 Jan. 2013, 11:45

66090;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Fringe – A rejtély\
III/5. rész: Amber 31422\
A másik világban Olivia és társai egy újabb különös ügyben nyomoznak: valaki kivág és magával visz egy borostyánba fagyott embert az egyik karanténzónából…\
Part 14 / 12 - Page 2 800it";0;1288972884;\N;\N;1190
66091;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Amerikai eladási adatok - 2010. október\
Képregények eladási listája - TOP 10\
1. Uncanny X-Force #1 (Marvel)\
2. Batman: The Return of Bruce Wayne #5 (DC)\
3. Brightest Day #11 (DC)\
4. Brightest Day #12 (DC)\
5. Green Lantern #58 (DC)\
6. Batman and Robin #15 (DC)\
7. New Avengers #5 (Marvel)\
8. Avengers #6 (Marvel)\
9. Secret Avengers #6 (Marvel)\
10. Kick-Ass 2 #1 (Marvel)\
Kiadók piaci részesedése - TOP 3\
1. Marvel – 40,56%\
2. DC – 35,81%\
3. Dark Horse – 4,67%\
Part 14 / 12 - Page 2 22215748";0;1288973763;\N;\N;1181
66096;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Serena semmilyen nyomot nem talál, ami segíthetne: a régi, lerobbant épületen nincs tűzlépcső, sehol egy létra, vagy semmi más, amivel a maszkos lejuthatott volna. Az üvegdarabok megvannak az ablakból, de ezenfelül magának az ismeretlennek sehol semmi nyoma – mintha a földet nem is érte volna el.";0;1288977350;\N;\N;2430
66101;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Nem sok minden van, amit el kéne bírálgatni itt, ezért a kérésed ellenére nem írok PM-et. Előtörténet elfogadva. Smile\
Írjál adatlapot, szerezz avatart, kapsz 1000 dezsőt kezdésnek.\
ps:\"A kormány büszke lehetett rá, bár sokan kezdték ellenezni, hogy egy afro férfi még is mit keres a katonaságban\" - ez mondjuk szerintem túlzás egy olyan országban, ahol már inkább a mutánsokat utálják, nem a fekákat, de végülis rád van bízva.";0;1288978774;\N;\N;2470
66102;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"III. világháború\
6. Vérszomj\
Jól van, három játékossal pörögni fog a dolog. Csak annyit írjatok még meg nekem, hogy a karakteretek volt-e már Londonban, illetve hogy immúnis-e a vámpírharapásra.\
Eddigi élő vérbankjaink:\
Quentine Constantine\
Svarog\
Marcus Darkstone\
Part 14 / 12 - Page 2 1010j";0;1288979189;\N;\N;2176
66103;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Semmit sem találtam azon a helyen, ahova meg kellett volna érkeznie a maszkos alaknak, Jared felvetésére fordultam vissza a többiekhez, ez egy igen merész és vad elképzelés volt és igazán kíváncsi lettem volna, hogy honnan is jutott ez az eszébe. Bólintottam Jackie és Venom felvetésére, erre eddig semmi sem utalt, ennek így értelme sem volt.\
– Mégis miből gondolod ezt? – kérdeztem kétkedve. – Nőket megölni egészen más, mint egy elnököt, még akkor is ha az első áldozat egy férfi volt. A legjobb tudomásom szerint ott, Austin-ban. Legalább is igen sokáig ott van a jövőben is.\
Összevont szemöldökkel csípőre tett kézzel néztem Jackie-re, még ha el is megyünk oda, az maga az öngyilkosság volt. igaz, hogy itt már semmit sem tudunk tenni és valóban az egyetlen nyomunk pedig Irons elnök volt, de ezt akkor sem találtam olyan jó ötletnek.\
– És ha odamegyünk mivel akarunk az elnök elé állni? Bocs Kenneth, de épp most jöttünk rá, hogy a Maszkos sorozatgyilkos magát akarja megölni? – kérdeztem cinikusan. – Az a fickó ezért minimum kinevet, de kinézem belőle, hogy lelövet minket.\
Széttártam a karjaimat, tényleg nem volt jobb ötletem, de ez túlságosan is veszélyes volt és ezt a srácot a szimbijével még haza is kellett volna hoznom onnan.
";0;1288979518;\N;\N;2430
66104;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Office\
VII/7. rész: Christening\
Pam és Jim elviszik lányukat a templomba megkeresztelni, és az eseményre elmegy minden egyes kollégájuk is. Michael hamar összebarátkozik a templomi gyülekezet tagjaival…\
Part 14 / 12 - Page 2 61188134";0;1288984512;\N;\N;1190
66105;"Adam Broderick";8086;"91.146.175.46";\N;"~Ahogy elnézem, itt aztán szép kis csapat gyűlt össze.~\
Jutott először eszembe a gondolat, amikor beléptem az indítócsarnokba. Az eligazítás szavai még visszhangoztak a fejemben és egyre tudtam gondolni: talán végre kinyírhatjuk azt a rohadt férget, aki magát Ba'al-nak nevezi. Ha ez nem jön össze legalább azt a gépet semmisítsük meg, elhárítva egy újabb veszélyt, mely a Földet fenyegeti...na meg az egész Univerzumot, itt is, meg egy másik ezer valóságban is. Ami azt illeti, nem elszörnyedve, hanem szórakozva hallgattam az ezen téma körül felparázsló heveny vitát dr. McKay és a többiek között, akik kifejezték odaadásukat és szeretetüket a doktor felé. Tekintetemet az egyik rangban alattam szolgáló katona felé fordítottam, aki a dokival pofázott, és inkább udvariatlan hangnemet ütött meg.\
- Hadnagy! - szóltam rá. - Ésszel viselkedjen!\
Szóltam rá az atlantiszos megjegyzése után. Azonban nemsokára a kis csapat elkussolt, ahogy a vezérőrnagy is megjelent, illetve kódolták a hetes ékzárt és a folyékony naquadah egy szép kis kilövelés után elcsitult, nyugodtá vállt. Mivel egyelőre nem volt megállapítva, hogy ki a rangidős - bár a földi katonák közül én, és a külsősök nem számítottak bele, ergo valahol a közlegény szintjén álltak - én haladtam elől, kibiztosított fegyverrel, a többiek utánam.\
- Egyelőre én megyek elől a...hmm....bizonytalanság miatt - fordultam azért még hátra, miközben már a feljárón lépkedtem a kapu irányába.\
- És ajánlom, hogy ne legyen ellenvetés, mert különben valakit még lelövök.... - morogtam ezt már magam elé.\

\
Felszerelés:\
*Beretta M9-es(2 póttár)\
*Heckler&Koch G3SG-1es(3 póttár)\
*kés\
*2 füstgránát\
*2 repeszgránát\
*1 villanógránát\
*GDO\
*rádió\
*taktikai mellény\
*távcső\
*éjjellátó\
*víz és kaja\
*táska(a nem használt felszerelések tárolására)\

";0;1288985043;\N;\N;2466
66081;"Protector";8631;"86.101.113.114";\N;"Név: Akello Tudube\
Egyéb név(i): LeBron Howard, Protector\
Faj: ember\
Nem: férfi\
Személyazonosság: titkos\
Születési helye és idő: Afrika, 1985\
Kor: 36\
Jellem: Kissé szúk szavú, kötelességtudó, és mindenre képes az ártatlanok védelmében. Önfeláldozó, és hősies.\
Család: \
-Ampela (anyja, állapota: halott)\
-Samanta Clarkson (szerelme, állapota: ismeretlen)\
-gyermeke (állapota: ismeretlen)\
-apja (állapota: ismeretlen)\
Foglalkozás: rendőr, bűnöldöző\
Testmagassága: 190cm / 226cm \
Testsúlya: 96kg / 294kg\
Szeme színe: fekete\
Haja színe: kopasz\
Bőre színe: fekete\
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges\
Előtörténet:\
Afrikában született, egy eldugott faluban. Anyját orvvadászok erőszakolták meg, így apja kiléte, és holléte ismeretlen. LeBron egyedül édesanyjára támaszkodhatott, na meg persze falujának időseire, akik tanították őt. Ugyan is a fiú nem egy a technika világának központjában látta meg a napvilágot, hanem egyesek szerint visszamaradott, úgy mond talán primitív környezetben. Ez persze nem igaz, hisz a faluban élők is tudtak legalább annyit, mint az úgy nevezett városi emberek. Sőt, még talán többet is, hisz az életben maradásért küzdöttek nap mint nap. Szavannák fenevadjaival néztek szembe, az élelemért. A kis LeBront pedig mind erre kitanították az idősebbek. Halászat, vadászat, gyűjtögetés, csapda készítés. Készségesen tanult, és fejlődött a gyermek, anyja révén pedig elsajátított néhány fortélyt arra, hogy hogyan is kell a sebeit ellátni, és miként érdemes ételt készíteni. Átlagosnak mondható gyerek kora volt abban a környezetben. De talán a gének amiket apjától örökölt, nem hagyták nyugton a fiút, mikor a tinédzser korba lépett. A törzs szemében viszont már férfi volt, hisz a felavatás megtörtént. Egymaga ejtette el prédáját, egy ereje teljében lévő oroszlánt. LeBron ezzel viszont nem volt egyedül. Falujában minden gyermek így vált nagykorúvá. A fiú vágyakozni kezdett a kalandokra, és egyre többször hangoztatta, hogy ő bizony egy napon távozik innen. 16 éves volt, mikor a faluba először tértek be idegenek számára. De ez persze nem az első eset volt. Ismételten orvvadászok jelentek meg, akik szállást kerestek, ám erőszakkal. Szórakozni akartak, és nők társaságát élvezni, többek között az akkoriban igen lobbanékony, és harcias LeBron anyjáét is. A fiú pedig nem tűrte. Dárdát kapott fel, és cseppnyi félelem nélkül hajította el azt, ami egyenesen a vadász szívét találta el. Annak társai azonnal fegyvert rántottak, és tüzet nyitottak, de hiába. Végül mind az öten holtan terültek el. Emiatt tisztelték, de félték is a fiatal harcost, aki néhány hónap múlva nyomtalanul távozott. Egyedül anyjától búcsúzott el, és elmondta neki, hogy a városba megy, annak érdekében minél nagyobb tapasztalatot szerezzen. Azóta az otthoniak nem is látták... \
LeBron életének új szakasza kezdődött. Remélte, hogy kalandvágya kielégülhet, de ami rá várt, arra nem is számított. Háború dúlt, és katonák százai fogadták a fiút egy ponton. Zavartan menekülésre adta a fejét, míg nem egy csoport fegyveres elkapta, és túszul ejtettek. Mind ezt azért,mert kémként titulálták őt. Ideiglenes bázisra szállították őt, és egy láncra kötötték, sok más hadifogollyal együtt. Napokig tartották ott, éheztetve, és szomjan. Míg nem rajtaütés volt a táboron, és egy amerikai csapat kiszabadította őt, és társaikat. A fiú elismerően nézett rájuk, hisz végig nézte első sorból, micsoda hősiességgel mentették meg őket. Majd mikor egy életben maradt katona, épp a parancsnokra támadt volna, LeBron egy kavicsot felkapva, a támadó szemébe célzott, és a földre terítette. A férfi elismerően, és köszönettel hálálkodott megmentőjének, és elámult rajta. A csapat magával vitte a srácot, akit elláttak, és felerősítettek, és útjára engedték volna, de a válasz megérkezett. A gerillák támadásba lendültek, és nem várt cselekedetük miatt, az amerikaiak kiszolgáltatottá váltak. Próbálták menteni a menthetőt de úgy nézett ki a helyzet, hogy alul maradnak. A hatalmas káoszból LeBron menekült volna, és csak karnyújtás hiányzott számára, hogy a vadonban elrejtőzzön. De a halálhörgések, ordítások nem engedték, hogy távozzon. Vissza nézett a harcoló felekre, majd az egyik hulla kezéből kivette a fegyvert, és tüzet nyitott. Az előtt sosem lőtt még fegyverrel, de remekül ment neki. Túlzás lenne azt állítani, hogy egyszemélyes hadseregként visszaverte őket, de valószínűleg a katonák látván bátorságát, és erejét, maguk is merítettek mind abból, és együttesen legyőzték a fenyegetést. A tisztek tábornoka teljesen elámult az akkoriban még fiatal srácnak mondható gyermek képességein, s nem akarta elengedni. A nyelvi nehézségeket leküzdve, azt akarta, hogy a seregben szolgáljon LeBron, az ő oldalán. A fiú olyan kalandra vállalkozhatott, amit muszáj volt elfogadnia. Bár szíve egy része marasztalta volna, hisz még is csak a szülőföldjéről távozik, és anyjától, ám még is úgy döntött, hogy Amerikába megy. Néhány hét alatt indulásra készen volt, és bőrszíne egyáltalán nem volt hátrány a tisztek között, hisz híre kelt annak, miféle hősiességről is tett tanúbizonyságot. Lassan az angollal is megbarátkozott, és tanítgatták őt az írásra, olvasásra, na meg az általános tudnivalókra. Majd mikor az egyesült államokba érkezett, onnantól kezdődött csak az igazi fejlődés, és okítás. A sereg győzködések árán, de elfogatták a fiút, és elintézték neki a papírokat. Amerikai állampolgárságot is kapott, és a seregben kezdett el szolgálni. Megtanult a fegyverekkel bánni, a járműveket is kitanulta vezetni, és bár nem jeleskedett a vezetésben, a harcokban annál inkább. Mint a távolsági, és mint a közelharcira is értendő. Persze nem ő volt a legjobb, de egy valamiben kimagaslott. Az önfeláldozó készsége, és a küzdeni akarás talán mindenkinél hatalmasabb volt. Tarrence Juveline tábornok mintha az apja lett volna, úgy kezelte a fiút, azóta hogy Afrikában megmentette az életét, és LeBron is apjaként tekintett a felettesére. Talán mert sosem volt egy férfi példakép az életében. Az évek gyorsan teltek, és már az amerikai mérce szerint is férfivé érett a 21 éve LeBron. Kitanul mindent, és igazán jól beszélte az angolt, no meg az érettségit is letette és a katonai főiskolát szintén. Mind ezt eléggé megfeszített tempóval. Nem felejtette el, hogy honnan indult, és hogy mit akart elérni. Kalandvágyát viszont nem lehetett kielégíteni. Lassan kisebb bevetéseket kapott, mint határőr, majd elküldték más országokba is felderítőként, amit mindig tökéletesen végzett el. A kisebb sikereket követően, viszont egyre veszélyesebb küldetéseket kapott, de mindig élve tért vissza társaival. Több helyen is járt, többek között Kongóban, Vietnámban, Mexikóban, Peruban, Németországban, Oroszországban, és még sok máshol. De egy sem maradt annyira emlékezetes számára, mint az Orosz hon. Egy bevetésén titkos kutatói bázisra kellett betörnie, ahol feltételezések szerint egy hazaáruló székelt, és az egyesült államok ellen készülő merénylet kezdett körvonalazódni. LeBron a behatolást követően próbált a legjobb tudása szerint cselekedni, de hiába. Több helyen is meglőtték, és életveszélyes állapotba került. Máig nem emlékszik mi történt onnantól kezdve, hogy jutott ki, vagy ki mentette meg. De közel 3 hónapig feküdt kómában. Mikor magához tért, hősként üdvözölték, és kitüntetés várt rá. Ugyan is elmesélték pontosan, hogy mit is tett. Az oroszok egy speciális harci gépet fejlesztetek ki, ami manuálisan működtetve egy félelmetes harci páncélként üzemel. Ha nem lett volna LeBron, a csapat meghal. Utolsó erejével, a kutatóbázison lévő helységet lezárta, ahol ő és a gép tartózkodott, ezzel mentve társait. De azok behatoltak, és kimentették a férfit, a gépet pedig sikeresen hatástalanították, majd megszerezték annak tervrajzát. A történet hallatán nem igazán akart hinni a katona a szavaknak, mivel nem emlékezett a sérülése utáni időszakra. De bár hogy is, kiérdemelte a Distinguished Service Cross kitüntetést, továbbá egy korábbi feladata végett a Bíborszívet is magának tudhatta. Ezek után pihentetni akarta a sereg frissen felfokozott Századosát, de az nem fogadta el a nyugovót. Kötelességének érezte, hogy folytassa, amit elkezdett ezzel rengeteg embernek példát mutatva. Bár a megbízás titkos volt, még is nagy figyelmet kapott a média által LeBron, mert mind ennek ellenére a kitüntetés nyilvánosan zajlott Washingtonban. Egyre többen keresték fel a férfit, aki nem igazán vágyott a rivaldafényre, hiszen nem azért csinálta amit. Az esetek többségében nem is nyilatkozott, pedig igen keresett személy lett belőle, viszont ez a nagy érdeklődés olyan gyorsan elmúlt, amilyen gyorsan érkezett, talán a százados legnagyobb örömére. Végre ismét arra koncentrálhatott, ami igazán fontos volt számára. Az évek múltán kalandvágya átalakult hazaszeretetté, még ha nem is Amerika volt a szülőföldje, úgy szerette ahogy. Persze sok támadás érte ezzel kapcsolatban, hisz hamisságnak, és hazugságnak tűntek a férfi szavai, de megtanulta, hogy ne foglalkozzon az ilyenekkel. Viszont egy nap levelet kapott az anyjától. Legalábbis az aláíró így nevezte magát. Arról számolt be, hogy a törzsét szörnyű járvány tizedeli, amit a vándorló katonák hoztak rájuk. LeBron remélte a legjobbakat, ezért kimenőt kért feletteseitől, akik megadták neki mind azt, de kizárólag civilként. Afrikába utazott, és felkereste anyját, majd szembesülhetett az igazsággal. Rengetegen betegedtek meg, többek között az egykori barátai, és nem egyikük meg is halt. A férfi a városba vitte a hírt, hogy orvosok kellenek, de senki nem törődött igazán egy bennszülött törzzsel, kizárólag egy lelkes kezdő, aki a kérésre segítségre sietett. Samantha Clarkson volt az, ki mindent megtett a vírus legyőzése érdekében, de hiába. Nem voltak meg a kellő gyógyszerek, így végül a falu teljes népessége életét vesztette. Azonban az kiderült, hogy nem katonák terjesztették a kórságot, hanem a gerillák egy csoportja, akik az amerikai kormány ellen egy vírust fejlesztettek ki. Pletykákból, és szóbeszédekből lehetett erre utalni. LeBron pedig utána akart járni mind ennek. Kimenőjének ideje letelt, és mivel megszakította a külvilággal kapcsolatát, így a sereg néhány felderítőt küldött utána, hogy minden rendben van-e vele. Ám Nem leltek a férfire, aki már majdnem egy hónapja távozott, és a dzsungelek mélyén kereste a nyomokat, míg nem rá talált a csoportra, akik az egész mögött álltak. Éjjel mért csapást a katona a gerillákra. Egyesével ölte meg mindet, kitörve azok nyakát, vagy elvágva. Egy pillanatra át esett a ló túl oldalára, és kegyetlen módon gyilkolt. Mikor felvirradt a nap, akkor szembesült csak azzal, mit is követett el. Szégyellte tettét, de más részről pedig nem. Mikor vissza tért az egykori falujába, Samantha még mindig ott volt, és néhány orvos társával együtt még a környezetet vizsgálta. LeBron és ő közte különleges szerelmi kapocs alakult ki, de végül el kellett válniuk, és a férfi vissza tért Washingtonba. A távolléte miatt, amit nem engedélyezetten töltött el, lefokozták, bármennyire is fájdalmas lépés volt ez egyeseknek, de mind ez nem keserítette el az addigra csak hadnagyi rangban álló katonát. A sors furcsa fintora volt talán, hogy mikor egy könnyebb autóbalesetet szenvedett civil, egyszerű polgárként, épp egy olyan ügyeletes orvoshoz került, kit már ismert. Samantahoz. A lány ugyan is haza tért külföldi útjáról, és az állami kórházban fojtatta amit akkoriban félbe hagyott. Innentől nem is kellett több, és végre LeBronnak magánélete is kezdett lenni. Viszont egyik napról, a másikra mind az szerte foszlott. Mintha nem is lett volna. Washingtonban káosz alakult ki. Háború dúlt, és katona révén cselekednie kellett. A szövetséges államok olyan biológiai fegyverekkel támadták meg a fővárost, mire senki nem számított, és LeBronnak fel kellett vennie a harcot. Nem feltétlenül hazájáért, vagy otthonáért, hanem szerelméért, aki gyermekükkel volt várandós. Megpróbálta őket biztonságos helyre szállítani, és egy gépre felültetni őket, ő maga pedig hátra maradt. A civileket védelmezte, és ott segített ahol tudott. Egészen addig, míg nem rá katonai bázisba szorították őt és néhány társát, ahol olyas valamire lelt, mire nem számított. Egy a Tony Stark által használt páncélra, amiről nem egyszer hallott, és nem egy jótevőn látta már. Mellette pedig alaprajzok, oroszul. Kezdett összeállni a kép benne, de nem ért rá filozofálni a látottakon.
Cselekednie kellet, és magára öltötte a ruhát, amivel küzdeni próbált, de végül mind hiába. Eszméletlenül zuhant bele az Anacostia folyóba, a páncéllal együtt ami pedig Óceánba sodorta őt. Minden emlékét elvesztette... Nem tudni mennyi ideig volt eszméletlen, de mikor magához tért, egy halászhajó kabinjában ébredt, rajta pedig a páncél. Nem emlékezett semmire, és senkire. Zavarodott volt, és csak a halászoktól tudott informálódni, mai kevés volt neki. Azok azt mondták, hogy Európába tartanak, mert az Amerikában zajló háborúban nem akarnak oda veszni. A hajón néhány család volt, hónapokra elegendő élelemmel. Kérték a páncélost, hogy maradjon velük, hogy védelmezze őket, ha az úton bármi baj lenne, és mivel LeBron nem tudta ki is ő, vagy hova mehetne velük maradt. Végül Franciaországban kötött ki, ahol elváltak útjai a hajósoktól, és megpróbálta kideríteni ki is ő maga. Iratok nem voltak nála, csak egy megviselt fénykép egy idősebb afro nőről, és egy másik, amin egy fehér, fiatal nő volt látható, aminek a hátoldalán egy két hónap múlva esedékes dátum, és aláírva „Nem vagyok egyedül!”. Mind ezek semmit nem mondtak neki. Már azon túl, hogy józan gondolkodással megfejti, hogy az idősebb nő minden bizonnyal az anyja, míg a fiatalabb valószínűleg a kedvese. A páncélt is próbálta vizsgálni, de semmi nem rémlett neki. Viszont mikor megtudta miféle körülmények vannak Amerikába, jobbnak látta nem oda menni, ellenben valami még is hajtotta volna a csatatérre, amit nem tudott megmagyarázni. Viszont hamar leküzdte ezt az érzést. Révén, hogy nem tudott franciául, csak egy eléggé rosszul fizető segédmunkásként sikerült állást találnia egy építkezésen. A hónapok múlásával viszont egyre több kép villant fel emlékeiben, amiket nem tudott értelmezni. Harcokról, arról a fényképen is látott nőről, és katonaságról. Bármennyire is gyötörték a képek, nem emlékezett. Fél év után kezdett beilleszkedni a franciák közé, mivel a nyelvet alap szinten már beszélte. További bő egy évig élt még kint, mikor az emlékképek egyre élesebben, már-már kínzó fájdalommal villantak fel LeBron fejében. Mindegyikük Washingtont mutatta és álmában többször is egy nőt látott, kinek arcát nem látta tisztán, akitől épp fájó búcsút vesz, ahogy az egy helikopterre szál fel. Véget akart vetni a kínzó érzésnek, és meg is akarta tudni egyszer, s minden korra ki is ő valójában. Nem érzett köteléket az országhoz ahol élt, még ha nem is egyszer az ott élők segítségére is sietett a páncéllal, amit magán viselt felébredésekor. Nem sűrűn cselekedett úgy mond „hősként”, mert nem érezte kenyerének a magamutogatást, bár a polgárokon pedig segíteni akart.\
Végül haza tért, az egykori Washingtonba, ami szörnyű állapotban volt. Nem talált semmit, ami emlékeit felidézhette volna, csak néhány túlélőt, akik mint egy jobb helyre akartak kerülni. Ez a jobb hely pedig a pletykák szerint New York volt. Útja pedig oda vezetett a férfinak. Napokig csak figyelt, míg nem azon kapta magát, hogy egy bűnöző után lohol, akit lefegyverez egy rendőr előtt. Elismerően ítélkezett a járőr, és felajánlotta LeBronnak, hogy tagja legyen a kapitányságnak, és őrizze a rendet. A férfi pedig elfogadta az ajánlatot, bár nem tudta megmagyarázni ő maga sem, hogy mért. Mivel nem voltak adatai, ezért mindenből újat kellet csinálni, a személyigazolványtól kezdve, a születési anyakönyvi kivonatig, amivel gondban voltak, mivel a friss rendőr nem tudta megmondani ki is ő valójában. Emlékeit vesztetten utána próbáltak járni az alaknak, de hiába. A háború miatt sok mindennek nyoma veszett, így LeBron adatainak is. Ezért új nevet kapott, ahogy minden mást is. Szolgálati lakásban húzhatta meg magát AIMville egyik szegletében, ahol a szobájában állandóan jelen volt az a bizonyos páncél. A járőröző LeBron nem sokat töltött azzal, hogy emlékei után nyomozzon, mert mindig volt valami, vagy valaki más, aki lekötötte őt. A bűn nem múlt el és véget nem érő üldözője lett. Míg nem egy fárasztó nap után haza tért, és sikoltást hallott. Látta a menekülő alakot, ki kegyetlenül ölte meg áldozatát, de tudta jól, nem fogja utol érni. Ezen a ponton határozta el, hogy magasabb szintre lép. Olyan szintre, amit eddig is feszegetett Francia országban egy-egy megjelenés erejéig, de most már be is végez. Felöltötte a páncélt, és utána eredt a bűnözőnek. Könnyű szerrel intézte el, és a hatalom érzet öntötte el. Úgy érezte ebben a páncélban végre esélye lehet arra, hogy felszámolja azt, ami ellen küzd. Azon az éjjelen született meg az Protector. Igaz, két énje volt LeBronnak, de mind a kettővel egy és ugyan az volt a célja. Vissza szerezni emlékeit, és megállítani a bűnt.\
Képességei: Nincsenek emberfeletti képességei.\
Szakértelmei: Remek közelharcos, a katonai kézitusába, továbbá nagy jól céloz, és használ szinte minden lőfegyvert, és a helikoptert, és a gépjárműveket is tökéletesen elvezeti. Beszéli az afrikai bantu nyelvet, a franciát minimálisan, kevés oroszt, és németet egyaránt. Az angolt szintén. \
Privát előtörténet véleményezést kérsz: Igen\
Megjegyzés: \
Páncél neve: nincs\
Páncél anyaga: - 3 : Titánium ötvözet. Már a közvetlen közelről leadott, sorozatos .50-es kaliberű géppuska tűz is csak lassítani tudja a viselőt, de megállítani nem. Egy-két rakétabecsapódást még ez a páncél is kibír, de sorozattűz alól már nem kerül ki élve a használó.\
Páncél ellenálló képessége: -3 : Speciális bevonat, amely nem csak a hő, de a fagyhatásoknak is ellenáll. Ezzel a páncéllal már a Föld külső légköreibe is kirepülhetünk anélkül, hogy a jegesedés érezhetően rontaná a páncél hatékonyságát. Magas ( 2-3 000 °C körüli) hőmérsékletet is képes elviselni a páncél hosszabb távon, mielőtt elkezdődik a hevülés. Emellett akár a -100 fokos hideg sem akadályozza a mozgását.\
Páncél repülési sebessége: - 3 : A páncél sebessége 1125 km/h, vagyis Mach 1. Ez már hangsebesség közeli érték.\
Páncél fegyverzete: - 2 : 7.62x51mm töltények kilövésére képes fegyverzet. Maximum 200 töltény. \
-2 : Páncéltörő kis-rakéták. Könnyű páncélzattal ellátott tankok, harckocsik, páncélok átütéséhez elegendő robbanóanyaggal ellátott rakéták. A páncélba maximum 4 lehet beépítve. Hosszuk 20-25 centiméter.\
Páncél erőnövelése: - 3 : Erőkategória 20-as.\
Páncél rugalmassága: - 3 : A páncélzat már szinte könnyed mozgást biztosít a használónak. Lőfegyverekből leadott tűz sem okoz kárt a használóban, legfeljebb annyit érez, hogy mintha kicsit ringatnák a páncélban. Becsapódó rakéták, közvetlen közelről érő robbanások azonban már kisebb agyrázkódást okoznak.(Már természetesen, ha egyébként a páncél anyaga kibírná a becsapódást.) Természetesen a rakéta, vagy maga a robbanás méretétől függően. Belehajtó gyorsvonattal való találkozást, vagy ennél nagyobb erőhatást nem él túl a használó.\
Páncél energiaellátása: - 2 : ARC reaktorok: - ARC reaktor 2.0, Egy szuper reaktor, ami egy évig 100%-on tartja a páncélt és annak az energiáit, de ha megsérül akkor a páncél egyszerűen használhatatlanná válik.\
Tudom, hogy 21 pont, de azt a 6 pontot 2 kredittel ellensúlyoznám!";0;1288968872;1289033884;"Protector";2470
66127;"Protector";8631;"86.101.113.114";\N;"Őt is hoznám, mint rendőr!";0;1289034395;\N;\N;2460
66128;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"A Walteré véget is ért, szabad vagy.";0;1289034727;\N;\N;2386
66129;"Reynolds Jr. Johnson";4030;"86.101.113.114";\N;"Rossz hírként hallom meg csak fél füllel mind azt amit Vízió közöl, mi szerint a kaput nem tudja lezárni. A katonák pedig csak újra, és újra egyre többen érkeznek. A fegyver használata sikeresnek bizonyul, néhány ellenfelet sikerül a földre küldenem, bár igen érdekes ez a \"bot\". Nem igazán tudom megfogalmazni mi miatt, de hasonlót még nem használtam soha életemben. Viszont úgy néz ki elül a veszély. Vagy mégsem... a kapun egy koporsóra emlékeztető tárgy érkezik. Míg nem tudom jobban szemügyre venni, a szívem nagyot dobban, és egyből a legrosszabbra gondolok. Mi van, ha ez az a koporsó, amiben Apokalipszis is volt, ott Asgardon. Mi van ha... de nem érek rá, mert pillanatokon belül ismét katonák jelennek meg, és utánuk egy olyan férfi, kinek viselete el tér a többiétől. Tiszteletet, és tekintélyt parancsoló, talán királyi hangot üt meg, amivel a megadásra kényszerít minket. Nem tudom igazából, hogy miről is beszél a férfi, mert Ta’urinak nevez minket. Nem tudom a szó jelentését, de nem hiszem, hogy jó helyen jár. Ezt pedig Svarog hangoztatja leginkább. Eléggé harcias alak, és nem igazán tetszik ,hogy ahogy elnézem minden lelkiismeret furdalás, és tétovázás nélkül öl, mert minden bizonnyal nem ismeri a könyörületet, ahogy a másik egykori Bosszú Angyal sem. A fegyverrel, ami a kezemben van, ismét célzok, és elsőként a katonákra szegezem, csak úgy mint eddig. A vállukat próbálom eltalálni, és a megadásra kényszeríteni őket. Mind a mellett pedig életben hagyni, mert megölni senkit nem akarok, továbbra sem. Miközben tüzet nyitok, akkor a közben vizslatom csak jobban a koporsóra emlékeztető tárgyat, ami nem hasonlít az Asgardon látotthoz, szerencsére. Akkor meg még is mi lehet benne? Egyáltalán koporsó az? Már abban is kezdek kételkedni, mialatt jobban megnézem magamnak. Egyedüli jó hír talán az, hogy az a különös kapu lezárult, és valószínűleg nem jön át több harcos. A fedezékemből nem sokáig teketóriázok, hisz ameddig veszély fenyeget minket, tüzelek a harcosok fegyvert tartó vállába. Remélem kitart a \"bot\", bár nem tudom hogy ha még sem, akkor hogyan töltsem újra. Gondolom nem tárral működik, ahogy elnézem. Valószínűleg fejlettebb technológia.";0;1289035467;\N;\N;2467
66082;"Protector";8631;"86.101.113.114";\N;"Bocs, de véletlenül kétszer raktam be az előtörténetemet.";0;1288969149;\N;\N;9
66083;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Megoldva azt, amelyik nem volt teljes töröltem.";0;1288969313;\N;\N;9
66108;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"A III. világháború 4. fejezete, a Járvány érdemi része véget ért! Még van pár kör epilógus, amelyeket megírok hamarosan. Köszönöm mindenki támogatását és részvételét, különösen azért, mert tudom, hogy nem könnyű mostanság összehozni egy ilyen hosszú kalandot, ami nem alternatív világban játszódik, de ti kitartottatok – és még egy új főgonoszt is szabadítottatok az oldalra, viszont kiűztétek a vírust a Földről!\
(Két befejezést terveztem. A másik szerint a Kaptártudat meghal, viszont a vírus a Földön marad, és terjedni kezd. Eldönthetitek magatokban, melyikkel jártatok volna jobban.)";0;1288986941;\N;\N;2176
66109;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"III. világháború – Halállista\
- John Ciachella, az Új Parlament munkaügyi minisztere\
Part 14 / 12 - Page 2 36901699\
- Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke\
Part 14 / 12 - Page 2 83404026\
- Shaft, Obama elnök személyes mutáns testőreinek vezetője\
Part 14 / 12 - Page 2 92540150\
- Több százezer washingtoni lakos\
Part 14 / 12 - Page 2 37460522\
- Vito Cornelius atya\
Part 14 / 12 - Page 2 101010n\
- San Francisco lakosságának egy kisebb hányada, akik már menthetetlenek voltak a nekromorf-vírus hatásaitól\
Part 14 / 12 - Page 2 80693347";0;1288987317;\N;\N;2176
66114;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Ugyan a Kaptártudat kilétét senki nem találta el, de a maszkos sorozatgyilkoséra még mindig tippelhettek a Maszk című kalandból!";0;1288989626;\N;\N;1605
66120;"Zyra";7775;"92.249.208.158";\N;"Twainből karó, de egyéb kivetni valót nem találtam, a 2 elíráson kívül, de az szépséghiba. ( \"én fószer\" a másik meg az anya teherbe ejtette magát... vagy a fatert...)\
Sipirc játszani Smile";0;1288997877;\N;\N;2472
66125;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Amerikai megjelenések - 2010. október\
New Ultimates #4 – Loki \
Írta: Jeph Loeb\
Ceruza- és borítórajz: Frank Cho
\
Thor újjászületett, és most elképesztően dühös! Végre kiszabadult Hela karmai közül, így Thor újra csatlakozhat egykori csapattársaihoz, és hamar felfedezi Loki sötét ármánykodását. Hogyan tudnának a Különítmény tagjai megállítani egy megvadult asgardit? A két szupersztár, JEPH LOEB és FRANK CHO elhozzák nektek Thor mennydörgő visszatérését az Újvilágba!\
Part 14 / 12 - Page 2 1010m";0;1289032800;\N;\N;1181
66126;"Protector";8631;"86.101.113.114";\N;"Köszönöm, és igazad van, kicsit túlzás az a rész így utólag belegondolva. Ki is húzom!\
Adatlap\
Név: Akello Tudube\
Lakás/Létesítmény: \
NJK: nincs\
Foglalkozás: Rendőr-nyomozó / Bűnüldöző\
Munkahely: New York-i Rendőr Főkapitányság\
Pénz: 1000$\
Bevétel/hét: 500$\
Eszközök: általános felszerelés\
Felszerelés/fegyverek: \
-Harci páncél\
-Szolgálati fegyver\
-Szolgálati kocsi\
Vállalat: nincs\
Szövetség: Rendőrség\
Törzshely, ahol megtalálható: Rendőrség, otthona\
Ismertebb szövetséges: Rendőrség\
Ismertebb ellenség: nincs\
Összes kredit: 4 kredit\
Felhasznált kreditek: 4 kredit\
-egy lakás New Yorkban (2 kredit)\
-2 kredit pontokra beváltva\
Fennmaradó kreditek: 0 kredit\
Összes pont: 21 p.\
Felhasznált pontok 21 p.\
Fennmaradó pontok: 0 p.\
Part 14 / 12 - Page 2 1219879cagess\
[hr /]\
Páncél neve: nincs\
Páncél anyaga: Titánium ötvözet. Már a közvetlen közelről leadott, sorozatos .50-es kaliberű géppuska tűz is csak lassítani tudja a viselőt, de megállítani nem. Egy-két rakétabecsapódást még ez a páncél is kibír, de sorozattűz alól már nem kerül ki élve a használó.\
Páncél ellenálló képessége: Speciális bevonat, amely nem csak a hő, de a fagyhatásoknak is ellenáll. Ezzel a páncéllal már a Föld külső légköreibe is kirepülhetünk anélkül, hogy a jegesedés érezhetően rontaná a páncél hatékonyságát. Magas ( 2-3 000 °C körüli) hőmérsékletet is képes elviselni a páncél hosszabb távon, mielőtt elkezdődik a hevülés. Emellett akár a -100 fokos hideg sem akadályozza a mozgását.\
Páncél repülési sebessége: A páncél sebessége 1125 km/h, vagyis Mach 1. Ez már hangsebesség közeli érték.\
Páncél fegyverzete: \
-7.62x51mm töltények kilövésére képes fegyverzet. Maximum 200 töltény. \
-Páncéltörő kis-rakéták. Könnyű páncélzattal ellátott tankok, harckocsik, páncélok átütéséhez elegendő robbanóanyaggal ellátott rakéták. A páncélba maximum 4 lehet beépítve. Hosszuk 20-25 centiméter.\
Páncél erőnövelése: Erőkategória 20-as.\
Páncél rugalmassága: A páncélzat már szinte könnyed mozgást biztosít a használónak. Lőfegyverekből leadott tűz sem okoz kárt a használóban, legfeljebb annyit érez, hogy mintha kicsit ringatnák a páncélban. Becsapódó rakéták, közvetlen közelről érő robbanások azonban már kisebb agyrázkódást okoznak.(Már természetesen, ha egyébként a páncél anyaga kibírná a becsapódást.) Természetesen a rakéta, vagy maga a robbanás méretétől függően. Belehajtó gyorsvonattal való találkozást, vagy ennél nagyobb erőhatást nem él túl a használó.\
Páncél energiaellátása: ARC reaktor 2.0, Egy szuper reaktor, ami egy évig 100%-on tartja a páncélt és annak az energiáit, de ha megsérül akkor a páncél egyszerűen használhatatlanná válik.\
Part 14 / 12 - Page 2 1160130ironmannewarmor";0;1289033378;1289034248;"Protector";2470
66130;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Nem könnyű New York rendőreinek főleg Tao miatt Razz\
Eflogadva.\
Eddigi játékosok:\
Deadpool\
Rey Johnson\
Gabrielle Zielinska\
Kurama\
Nikita\
Jakob\
Thomas\
Marsara\
Hobo (Lex)\
Protector";0;1289035974;\N;\N;2460
66131;"Reynolds Jr. Johnson";4030;"86.101.113.114";\N;"Lassan térek magamhoz. Ahogy a szemeimet kinyitom, pár pillanatig nem tudom mi is történt velem, és csak nézek felfelé, az égre. Égre? Mi történt? Felkelek, és mikor körbenézek, akkor látom csak hogy az épület, ahol voltunk romokban hever. Megpillantom Jackiet, Serenat, és Jaredet is, ami jó hír, hisz életben vannak. Azt az alakot viszont nem látom... Bele borzongok, mikor rágondolok, és rettegve nézek a hátam mögé, hogy nincs-e ott. De nyomát sem látom. Kissé meginogva, de felállok, és épp szólnék, de nem akarom félbeszakítani a társalgást. Úgy veszem ki, hogy nem sokáig akarnak egy helyben maradni, és főleg nem New Yorkban valószínűleg. El akarják kapni a tettest, amit nyilván megértek, és én is szeretném, ha sikerrel járnának. De velem a nyakukon, csak bajba kerülnek. Nem tudom kinek hálálkodhatok, hogy kimentett az épületből, mielőtt az maga alá temetett volna, de biztos kockáztatta az épségét azzal, hogy velem törődött. Talán meg is sérült, és ha én nem lettem volna, nincs baj. Halkan, törékeny hangon szólalok meg. Igazából nem tudom mit mondjak, ezért inkább csak hadoválásnak tűnik ami a számból elhangzik, de valamit akkor is mondanom kell. \
-Sajnálom az egészet. Bocsánat. Köszönöm, hogy megmentettek. Nem tudom... én csak... nem akarom az egészet. Félek... sajnálom. Szeretnék segíteni... de nem tudok... bocsánat...
";0;1289035982;\N;\N;2430
66134;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"III. világháború\
6. Vérszomj\
Köszönöm a válaszokat!\
Igen, hát, kis csapat egy nagy kalandhoz.\
Eddigi élő vérbankjaink:\
Quentine Constantine\
Svarog\
Marcus Darkstone";0;1289038536;\N;\N;2176
66135;"Marcus Darkstone";1407;"87.97.21.157";\N;"1. SMarcus sem járt Londonban.\
2. Az ellenálló bőr amelyről lepattannak a golyók talán nyújt védelmet?\
De, szerintem nem immunis.";0;1289040860;\N;\N;2176
66140;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Egyéb kiegészítés a csoportokhoz: (ami lemaradt korábban)\
A társadalomhoz annyi megjegyzés lenne, hogy tulajdonképpen, akárcsak az Atlantiszi fajnál az Emberteleneknél is birodalom vezetése leginkább a Római birodalomhoz hasonlítható. Noha minden esetben király/királynő van a trónon, de mellette, vagy vele karöltve a hatalmat túlképp a Genetikai Tanács tartja a kezében, mintha csak egyfajta szenátus lennének.\
A királyi család jelenleg ismert tagjai:\
Melissa Boltagon – királynő\
Gorgon Boltagon – Attilan Védelmezője, a Királyi Testőrség és az Inhuman haderő vezetője\
Nephthys Boltagon – művész/diplomata, Melissa és Gorgon másod-unokatestvére, a királynő riválisa\
Unspoken – Az előző uralkodó, amikor megőrült a Genetikai Tanács lemondatta, majd Tibetbe száműzték (azt hitte magáról, hogy ő maga a Terrigen köd és a túlzott hatalomvágya elvette az ép eszét)\
Lockjaw – a hatalmas testű buldog, akit a királyi család használ szállítóeszközként\
(Alecto – Gorgon lánya, valahol Attilan lakossága között él, még csak a Boltagon nevet sem kapta meg az apja után, így igazából nem is sorolandó ide, csak említés szinten)\
Embertelen elit:\
A kilenc fős elit királyi testőrség, vagyis annak a belső köre, akik egyben a királyi család védelmét hivatottak ellátni, illetve rendfenntartónak, vagy hadseregben is bevethetőek.\
Név szerint is ismert tagja Gorgon, Lockjaw, Alaris (a képeken vörös hajjal), Dorhun, Kaliban – ő a majomnak kinéző a képeken).\
https://2img.net/r/ihimizer/img46/6485/inhumans.jpg\
https://2img.net/r/ihimizer/img593/2862/realmofkingsinhumans010.jpg\
https://2img.net/r/ihimizer/img202/5389/realmofkingsinhumans02p.jpg\
Királyi testőrség:\
A testőrség minden tagja ide sorolható, akiknek nem csak királyi család védelme a feladatuk, hanem minden más vendégé is, akárcsak az ő feladatuk a palota védelmezése is. Ennek a tagja Drake K'oar is.\
Genetikai Tanács:\
A Genetikai Tanács lényegében amolyan Szenátusi feladatokat lát el az Embertelen birodalomban. Ők felügyelik a Terrigen-ködös kezeléseket, ők döntik el, hogy ki eshet át rajta, ők osztják be a fiatal emberteleneket a képességeik szerint, hogy hova is fognak tartozni az életük hátralevő részében – harcos, tudós, művész. A politikába is van beleszólásuk, akárcsak a birodalom ügyeibe. Ők maguk választják ki a trónörököst az uralkodóval közösen és megvétózhatják annak a döntését. Igaz ez akár minden más ügyben is, így az aktuális uralkodó szinte mindent megoszt velük.\
Randac ideje után az Embertelenek kormánya 12 főre csökkent, ők lettek a Genetikai Tanács, akik jelentős jogalkotási, igazságszolgáltatási és végrehajtó hatalommal bírtak. Minden tanácstag más nemesi családból származott és a tagokat a többi tanácstag választotta meg. A Genetikai Tanács tagsága élethosszig szólt (hacsak az adott tag nem követett el valamilyen bűnt az állam ellen és nem száműzték). Így tehát gyakorlatilag csak akkor van üresedés itt, ha valamelyik tag meghalt. A Tanács választja meg az egyik tagját a saját vezetőjüknek és ők döntenek arról is, hogy ki lesz az Embertelenek uralkodója. Időnként ez a két poszt egy személy kezében van, de előfordulhat, hogy nem. Jelenleg nem, mert egy Boltagon az uralkodó és a tanács tagjai között az aktuális királyi család ezért nem képviselteti magát. Az uralkodók általában halálukig uralkodnak, de a Tanács minden tagjának beleegyezése kell, ha valakit le akarnak mondatni korábban. Igaz királyság az államforma, de nem követik a szigorúan a patriarchális vagy matriarchális normákat, noha a népszerű uralkodók után gyakran a fiaik, vagy lányaik közül kerül ki a következő uralkodó is. A királyi család elnevezést mindig az aktuális hatalom levő család kapja meg.\
Attilan-on most már évszázadok óta a Boltagon család viseli ezt a címet és élvezik a Genetikai Tanács teljes bizalmát.\
Jelenlegi néven ismert tagok a tizenkettőből:\
• Arcadius – Embertlen kancellár a Genetikai Tanács vezetője, akinek a képessége, hogy a szobrokat képes életre kelteni, mozgásra bírni.\
• Cynas – női tagja a tanácsnak\
• Furgal\
• Kitang\
• Porcal\
• Sapphiras - női tagja a tanácsnak\
• Targon";0;1289046394;\N;\N;2126
66141;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"III. világháború\
Na, a lényeget meg elfelejtettem. Drakula. Szerepel-e valahol, él-e egyáltalán, használja valaki, szerepelhet-e a kalandomban, meg úgy egyáltalán. Mit tudunk róla, és használhatom-e a Vérszomj alatt?\
Part 14 / 12 - Page 2 1010t";0;1289046989;\N;\N;385
66145;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Használhatod, eddig csak említve volt a vámpírok leírásánál.";0;1289050277;\N;\N;385
66349;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Név: Lisa Moore\
Egyéb neve(i): Lis, Aphrodité\
Faj: Mutáns\
Nem: Nő\
Jellem: Igazi anya lelkű nő. Kedves, nyílt. Ez nem mindig előny, hisz ami a szívén az a száján típus, még ha olykor is olyan pozitív amit mond. Képes pillanatok alatt a szívébe zárni bárkit és anyáskodni fölötte. Megvédeni, párt keríteni neki, vagy csak néhány kedves szót szólni, vagy meghallgatni. Imádja a gyerekeket. Ugyanakkor képes iszonyatos dühös is lenni arra aki-t a szeretteit merészelni bántani, akár szóval vagy tettel. Soha nem erőlteti rá magát senkire, de általában az első fellépéssel már képes a legtöbb ember szívébe lopni magát. Segítőkész.\
Személyazonosság: Nyílt\
Születési helye és idő: New York\
Kor: 32 éves\
Családi állapota: Szabad\
Foglalkozás: Óvónő, Anya, Tanár, félig-meddig X-men tag\
Testmagassága: 170 cm\
Testsúlya: 67 kg\
Szeme színe: azúrkék\
Haja színe: élénk vörös (természetes)\
Bőre színe: fehér\
Különleges ismertetőjel: Dinnyényi keblek, vonzó megjelenés, annak ellenére hogy csöppet sem sovány, gömbölyödik a megfelelő helyeken. (nem kövér!)\
Repülési sebesség: Nem tud repülni\
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges\
Életrajza:\
Egy nőnek nem illik kérdezni a korát, úgy hogy az istennek senki sem tudja kiszedni belőle a születési dátumát. Ha kérdezik csak hamiskásan elmosolyodik és mesterien másra tereli a témát. \
New Yorkban született, két orvos gyermekeként. Jó körülmények közt született és élt. Megkapott mindent amit kért, ennek köszönhetően enyhén duci kislánnyá cseperedett. Ez még nem zavarta annyira, hanem mikor kamaszodni kezdett. Szörnyű fogyókúrákba kezdett, sanyargatta magát, napokig nem evett és inni is csak ritkán. Szörnyen labilis volt, és erre még rá tett egy lapáttal az anyja aki, csakis azt volt képes hajtani hogy milyen kövér, sosem lesz férje, undorító gúnynevekkel illette. Az apja pedig csak némán tűrte ezt is mind oly sok mindent a feleségétől. 16 éves korára már az öngyilkosság gondolatával játszott, szinte már menni is alig bírt annyira legyengült. El ájult és egy kórházban ébredt fel. Sokáig kezelték míg végül Ben Tucker nevezetű fiatal pszichológusnak sikerült hosszas kezeléssekkel kihúzni őt a mély gödörből. \
Kezdett változni, a magáról kialakított képe, a személyisége ekkor kezdett változni azzá ami a mostani énje. Feladta a fogyókúrát, sportolni kezdett, aktívan. Biciklizett, futott, úszott sőt még néhány küzdő sportba is beleártotta magát. Az anyjával gyakran veszett össze és ő volt az egyetlen ember aki kitudta borítani, míg nem....\
Kiborult teljesen és visszaüvöltött, annyira dühös volt, szeretett volna visszavágni az anyjának. Észre sem vette de lilás köd kezdett képződni körülötte, ami lassan körbe vette az anyját, mire ő furcsán a hűtőhöz lépkedett és egyszerűen mindent elkezdett kizabálni a hűtőből. Lis ugyan megijedt de nem tudta abbahagyni. Az anya kórházba került, míg őt az apja elbújtatta és hosszasan vizsgálta. Kiderült mutáns és elég veszélyes képessége van. Félt, de az apja végre a sarkára állt, Angliába költöztek és ott éltek kettesben tovább. Idővel megtanulta használni a képességeit, és az anyja hiánya miatt, vonzó, és egészséges lelkületű nővé cseperedett. Óvónőnek tanult, majd letette a tanári diplomát is. Egyszer majdnem férjhez ment, de még időben leállították bizonyos körülmények. Erről sem szeret beszélni. 26 éves korában költözött vissza New Yorkba az apjával együtt, a zűrzavaros időszakokban, vidékre menekült. Ott pedig mutáns gyerekkel foglalkozott. Ahogy visszatért az újjáépített városba, azonnal beállt az X-menbe. Ugyan nem tag, de sokat tesz a fiatal mutánsokért, akik ott keresnek menedéket.\
Szakértelmei: Óvónő, biológia tanár, anyáskodni tud minden helyzetben, de soha nem tolakodóan.\
Annak ellenére hogy gömbölyded, bírja a gyűrődést köszönhetően a sportolásnak. Van némi önvédelmi ismerete, és egy pisztollyal is elboldogul.\
Képesség: Feromonok\
1. Vágy: Képes a bőrén keresztül őrült vágyat kiváltó fermonokat a levegőbe bocsájtani. A hatótáv 15-20 méter utána egyre gyengül a hatása. A feromon nem csak levegőn, de közepes mértékben képes a bőrön keresztül is beszivárogni. Azt hogy a feromon hatása alatt az áldozat mire vágyakozik, amit igyekszik azonnal megszerezni magának szinte bármi áron, azt a tudat alatt elfojtott vágyai határozzák meg. A telepaták és hasonló mentális erejűek képesek védekezni és másokat is megvédeni a feromon hatásától.\
2. Félelem: Ez a vágy ellentéte, ugyan úgy működik, hatótáv ugyan annyi csak itt a tudat alatti félelmektől való menekülést szítja fel őrült módon. \
Megjegyzések:\
EZ EGY INGYEN NJK A KIRAJZÁS KALANDRA.";0;1289414460;\N;\N;2460
66147;"Tyler";7;"62.77.194.6";\N;"Ennyit erről a fergeteges tervről. Az a trutymó egyből benövi a kijáratokat és már csak egy ház marad amibe menekülhetünk. aranyfej azt szajkózza hogy ne érjünk ahhoz az izéhez. Na mintha nekem ez nem jutott volna az eszembe eddig. Póknő szorgosan menti az embereket, és én is az épület felé veszem az irányt. Mivel a tetőre sajnos nem látok fel, így a képességem mondhatni nagy nullát ér, így marad az, erre emberek a tetőről kijuthatnak, és csak lassan szöveg. Remélem azért nem fogják letaposni egymást az emberek és a SHIELD is ideér mielőtt, ez gizmó benő itt mindent. Szépen tempósan haladok fölfelé, közben benézek minden lakásban nehogy valaki benn maradjon véletlenül.";0;1289050912;\N;\N;2139
66151;"Henry White";1184;"62.77.194.6";\N;"Alig teszünk meg pár lépést, máris elzárja az utunkat az a valami. Ahogy felpillantok Póknőt látom ahogy a tetőre menekíti az embereket. Megtorpanok és Jon után az épületbe futok, majd a parancsnak megfelelően az embereket a tető irányába kezdem el terelni. Nem túl könnyű, de egyenlőre nem túl nagy a pánik, így tudnak haladni az emberek. Ahogy haladunk Tyler és én felváltva benézünk az összes lakásba, nem-e maradt ott valaki. Ha igen akkor megpróbálom kihozni onnan, de ha nem bírom egyedül akkor, a fiúk segítségét kérem. Remélem a SHIELd már úton van, mielőtt az a valami ezt az épületet is bekebelezi.";0;1289051898;\N;\N;2139
66154;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Rendben, akkor megvárlak azzal, vagy a válaszoddal. Aztán akkor valszeg szerdán kezdünk majd.";0;1289054173;\N;\N;2460
66155;"Deadpool";3676;"85.66.183.126";\N;"- A... - ~ Büdös p.csába, most aztán meg se tudok szólalni...~ A meglepődéstől, na meg a törött állkapcsomtól, mindössze egy nyöszörgős magánhangzó jutott át a nyíláson fájdalom mentesen. Szánalom, hogy így lecsapott. Mentségemre szóljon, hogy a többieket is, na de akkor is. Ezt az alakot asszem fater már egyszer lecsapta vagy legalábbis beszólt neki valamit, de rémlik ez a személy leírás. Bár nem tudom ezeknél mennyire népszerű ez a kombó. Négykézlábra úgy ahogy felverekedem magam. De amellett, hogy még ebben a pozícióban is majd fel dőlök még a gondolataim, se nagyon tudom össze szedni, csak zavartan nézelődök ki a fejemből, hátha látom valami érdekeset, amíg elkezdem helyre hozni magam.";0;1289055232;\N;\N;2349
66156;"Wild Cat";8294;"89.132.248.242";\N;"Adatlap:\
Név: Jennifer Vasquez\
Lakás / Létesítmény: Vörös Torony\
NJK: Nincs\
Foglalkozás: Testőr korábban katona. \
Munkahely: Jögermund Ipartelep - Antony Jögermund testőre\
Pénz:2000$ \
Bevétel/hét: 1500$ \
Eszközök: Hétköznapi használati tárgyak. \
Felszerelés / Fegyverek: Pisztoly, kés. (Katonai múltból.) \
Vállalat: \
Szövetség: -\
Törzshely, ahol megtalálható: \
Ismertebb szövetséges: \
Ismertebb ellenség: \
Rendelkezésre álló kreditek: 4\
Képesség fejlesztés: 2,5 kredit\
Maradék kredit: 1,5";0;1289055439;\N;\N;2456
66157;"Hjuchia Sakura";60;"145.236.10.67";\N;"Nyugodtan sétálok befelé mikor egy nő rohan el mellettem és köszön rám. Oda kapom a fejem de már el is viharzik tovább. Egy pillanatra megállok és nézek a nő irányába merre tovább haladt.\
ki volt ez? Ja tudom már. De rég láttam őt is erre felé. Biztos sok lehet a dolga azért fut most is ennyire. De mindegy nekem is sok a dolgom. Haladok tovább az irodámhoz. Ott bárki megtalálhat úgyis vagy felhívhatja azt a poros irodai telefont. Vajon működik még?\
Gondolkozok rajta még miközben beszállok a liftbe és elindulok a laborokhoz.";0;1289057060;\N;\N;2168
66158;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"A fiú érezte a sebeit, de kizárta a fájdalmat. Azonnal felugrott ás folyamatosan varázsszavakat mondott, hogy a skrull lángjait semmivé tegye vagy más irányba mozgassa. Igazából nem számított mivel direkt a két lány elég landolt, hogy minden tűz őt érjen. Ha képes mozogni a sérülésekkel ha nem akkor is megpróbál előre rohamozni egy végső támadásért pontosan a skrull nyakára célozva, hogy azt lehasítsa.\
Madárijesztő botorkálva áll föl, de alig lát és nehéz megtartania magát így a falnak dőlve nézelődik.\
- Micsoda kupi van. Jó, hogy nem otthon történt. Én nem szeretném feltakarítani ezt. Van még sütink?
";0;1289058874;\N;\N;2349
66168;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Hú, hát ennyire azért ne véleményezzétek a most lezárt Járvány-t a témájában és/vagy itt.";0;1289076927;\N;\N;1605
66169;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Ez az midnenki meséljen az aids tüneteiről Maniacnek. Csak erről akar hallani.";0;1289077078;\N;\N;1605
66170;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"III. világháború\
4. Járvány – Epilógus I.\
Miután mindenkit hazaszállított, aki kérte, Deathlok lomhán, erőtlenül, még mindig kábán lép át az utolsó fekete lyukon – azon, amely hazahozta őt Walter lakásába. \
Fáradtan rogy le az egyik legközelebbi fotelbe, majd pillanatokkal később Walter rohan ki hozzá a fürdőszobából. A férfi arca még félig borotvahabos, hiszen a társa épp borotválkozás közben érkezett vissza San Franciscóból.
\
- DEATHLOK! Te meg--\
- Walter… Kérlek, most hallgass. Bocsáss meg, hogy elzártam előled az elmém, és kifejezetten megtiltottam, hogy kutakodj utánam, amíg San Franciscóban vagyok, de jól tudod, milyen veszély volt a városban… és… két ártatlan lelket így is elvesztettünk miattam. Voganova és Grendel. Megnyitom az elmém neked… Olvass ki belőle mindent.\
Walter biccent, majd pár percig a két férfi szorosan egymásra koncentrál. Ahogy a San Franciscó-i emlékképek beleáramlanak Walter elméjébe, a férfi hátrahőköl, és könnyes szemmel rogy térdre.\
- Az emberek… ilyesmire… képesek? Hát semmiből sem tanulnak? Nem volt elég… az AIM pusztítása… két világháború… a rengeteg népirtás és vérengzés a múltban… még mindig nem elég nekik? Szánt szándékkal… kísérleteztek a nekromorf-vírussal…? Az a sok ártatlan ember… A nagy részüket megmentette Voganova, de akkor is… és… Voganova és… Grendel… \
Ezzel Walter feláll, és letörli magáról a borotvahabot, majd a kabátját kezdi keresni. Deathlok megcsóválja a fejét, és a férfira néz.\
- Walter. Ne. Fandralhoz igyekszel, igaz? Tudni akarod, miért küldte a városba Voganovát. Ahogy én is, de… várj még egy keveset. A vírus elhagyta a Földet, és Voganova szavai őszintének tűntek. Nem fog lépni egy ideig. Ko-Rel és a többiek, akik kiközösítettek, nyilván nemsokára tudni fognak az esetről Johanne Jones révén, ha nem mástól. Valószínűleg az első útjuk nekik is Fandralhoz vezet majd… és amíg te a fejemben olvastál, én is a tiédben.\
- Hm? És…?\
- A maszkos sorozatgyilkost keresed. Kapcsolatba lépett veled. Azok az üzenetek… Istenem, Walter… Tudom, ki az.\
[hr /]\
III. VILÁGHÁBORÚ: JÁRVÁNY – VÉGE!\
JELENLEG IS ZAJLIK A FOLYTATÁS MASZK CÍMMEL!
";0;1289077760;\N;\N;2160
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 12 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 12

Témanyitás by Cerebro Szomb. 12 Jan. 2013, 11:46

66171;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"III. világháború\
4. Járvány – Epilógus II.\
Svarog Deathlok fekete lyukain át visszajutott a Szövetséges Államok területére, ahol az első katonai egység visszaszállította őt a Newark Katonai Komplexumba. \
Hagytak neki pár órát, hogy kipihenje magát, lezuhanyozzon és esetleg egyen valamit – de ezután azonnal egy ismerős, tekintélyt parancsoló alak lép be a körletébe. Maga Barry Spencer főparancsnok.\
Part 14 / 12 - Page 2 101op\
A férfi csak egy legyintéssel jelzi Svarognak, hogy ne álljon fel, sőt maga is odahúz egy széket a mutáns mellé, és leül rá. Egészen halkan és egészen közel hajolva Svaroghoz csak egyetlen szót suttog neki.\
- Jelentést.
";0;1289078336;\N;\N;1702
66172;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Itt és itt lehet olvasni a Járvány epilógusait!";0;1289078487;\N;\N;2176
66179;"Danse Cadavérique";7148;"193.226.233.108";\N;"ámen, legyen Very Happy XD holnap írok és csak azért holnap mert gyenge kifogásként, akkor lesz kedvem Razz";0;1289143326;\N;\N;2425
66180;"Gabrielle Zielinska";8256;"84.0.0.41";\N;"*A kártyát elolvasás után se teszi le, hanem kezében tartogatja. Szerencsére nem ázik el, hála a kesztyűnek.\
A jó hír hallatán szélesen elvigyorodik. Nagy kő esett le szívéről, most olyan 70-80%-ra saccolja esélyeit. Még néhány jó pont a jó ügy érdekében, és biztos befutó lesz belőle. Ez a nap is jól végződik. Kezet ráz jobbjával a férfival, és hálásan néz rá.*\
- Szerintem én jobban örvendtem. – jegyzi meg, habár ez az elején még nem volt így.\
*Ki hinné, hogy egyszerűnek tűnő szívességek mennyire megváltoztatják az ember nézetét. Mivel már neki sincs több kérdése az üggyel kapcsolatban, ezért kikíséri vendégét az ajtóig.*\
- Viszlát, Mr. Willson! További szép napot!\
//Hm, kössz az infót, nem tudtam, hogy N. Y.-ba külön van még az állampolgárság is.//";0;1289145573;1289145622;"Gabrielle Zielinska";2468
66181;"Insane";228;"78.92.191.15";\N;"A Kaptártudat próbál magyarázatokkal szolgálni, de még az ő indoka is harmatgyenge ahhoz, hogy megbízzak a KOBRAban. Elhagyja a földet, bár, korántsem olyan kedves és megértő, a távozása előtt. Simán közli velünk, ha legközelebb találkozunk akkor végünk. Na, csodás. Ahogy magamat ismerem, tuti, hogy nem ma láttam utoljára ezt a nőt. Követem a szememmel az űrhajót majd Quentine-hez lépek és a kezemet nyújtom felé.\
- Köszönök mindent. Még van néhány elintézni valóm a KOBRAnál. De amint tudlak felkereslek, az előbbi ötleted még tetszett is. Amúgy is elegem van belőle, hogy hatalmas szervezetek csicskása vagyok.\
Biccentek még Marcus és az éppen távozó Tyler felé. Majd, meghallom, ahogy Ian a Bukott Angyalokról kezd el regélni. Tényleg. Ott van Shade. Eszem ágában nincs visszamenni Austinba. Nem tudom, hogy fog fogadni, de egy próbát megér.\
- Veled tartok.\
Mondom Iannek. Esélye sincs megállítani, bár szerintem, nem is akarna.";0;1289145738;1289228707;"Insane";2436
66184;"Ian Parr";1719;"46.107.253.173";\N;"Bocsánat, hogy az utóbbi időben ilyen ritkán írok, de mostanság sok volt a teendőm. Jövő héttől igyekszem ismét mindenhová naponta írni.";0;1289153016;\N;\N;9
66185;"Ian Parr";1719;"46.107.253.173";\N;"Mindkét karakteremmel jelentkezem.";0;1289153108;\N;\N;2176
66186;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Ez a topic mikor lett Szexre nevezve? Határozottan másra emlékszem, bár \"Walter baszogatásának helye\" is összeköthető a témával. Smile";0;1289153763;\N;\N;1605
66187;"Ian Parr";1719;"46.107.253.173";\N;"A Kaptártudat jelenléte szinte delejezően hat rám. Teljesen biztonságban érzem magamat mellette, mégis… folyamatosan rettegek. A hangjában olyan magasztosság érződik, amilyet még soha nem hallottam. Tehát máshol nem kegyelmez, a legjobb az lesz, ha az egészet elfelejtem, és nem foglalkozok azzal, hogy mit tettek ezzel a szegény nővel.\
- Deathlok, én New Jersey-be mennék vissza, ha lehet, már ha még ott vannak a Bukott Angyalok. Szeretnék végre találkozni a bátyámmal. Sok mindent meg kéne oldanunk, de eddig nem volt rá időnk.\
Ezzel intek a többieknek, és a hosszú, fehér hajú srácra nézek.\
- Ha jól tudom, te jóban vagy a bátyámmal. Ha esetleg érdekel, akkor biztosan szívesen fogadnak téged is az Angyalok, majd gondold meg. Sziasztok! Örülök, hogy túléltük.";0;1289154153;\N;\N;2436
66188;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Quentine nem járt még Londonban, az ördögűzéses szentemberkedésnek nem tudom mennyi hatása van a vámpírokra, de szerintem nem teszi őt immunissá.";0;1289154216;\N;\N;2176
66189;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Max megérkezve megérinti az ajtókat, amik halk nyikorgással kitárulnak. Az üres templom ében és szürke gótikus építészeti csoda. Középen egy szobor Charles Xavierről. Oldalt a falakon freskók és domborművek, amik mutáns történelem eseményeit jegyzik fel.\
Morsus és Theo csak most érnek a kapuhoz.
";0;1289154324;\N;\N;1820
66197;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Matsumoto fejet ráz.\
- Odakint egy háború van és maguk ezt a várost szavakkal akarják megvédeni. Lássa be ez nem a legjobb ötlet.\
Mondja a férfi komoran és a lift csöngve megérkezik majd a lépcsőház ajtaja is kitárul. Megérkezett Sakura, Johanne és Tao.\
- Az utolsó fázis közel.\
Morogja Matsumoto és előre engedi a nőt a lányához.\
- Jó önt újra látni - majd Sakurára néz és meghajolva megcsókolja a kezét. - Rengeteg jót hallottam önről hölgyem. Üdvözlöm önöket itthon.\
Ezzel kedvesen kezet nyújt Taonak.\
- Polgármester.
";0;1289155691;\N;\N;2168
66202;"Insane";228;"78.92.191.15";\N;"Én is jelentkezek Insanenel.\
Insane nem járt Londonban és nem immúnis a vámpírharapásra.";0;1289156761;\N;\N;2176
66203;"Ka'rem";6943;"78.92.191.15";\N;"Szépen sétálgatunk. Végig csendben vagyok. Nem olyan vidám a környezet mint elsőre hittem. Egy gépre szállunk ahonnan az a katona megpróbál kilökni, de valami erőtér visszafog.\
- Kezdesz az agyamra menni.\
Mondom neki. Úgy látszik, hogy ezek nem nagyon vannak tisztában egy Skrull erejével. Ekkor az a mocskos Kree szólal meg.\
- Nem értem mi ez az ellenségeskedés. Zsoldos vagyok, ha megfizettek, akkor veletek vagyok. Ennyi az egész. Ha meg fenyegetőztök. Akkor mindenkit darabokra fogok tépni.\
Miután kimondtam a szavakat, réjövök, hogy talán csendben kellett volna maradni. De most már mindegy.";0;1289157139;\N;\N;2397
66206;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"III. világháború\
6. Vérszomj\
Köszönöm a választ és a további jelentkezéseket!\
Eddigi élő vérbankjaink:\
Quentine Constantine\
Svarog\
Marcus Darkstone\
Ian Parr\
Damian\
Insane";0;1289158091;\N;\N;2176
66207;"Damian";5333;"46.107.253.173";\N;"Haladunk előre, és egyenesen egy rakás lemészárolt katonába futunk.\
- Azt a rohadt mocskos. Ez azért már durva. Jó, rendben van.\
Ezzel magamhoz veszek valami kisebb kézifegyvert.\
- Bár én jobban preferálom az öklömet a harcban, meg ezeket.\
A kezeimből kinövő karmokra bökök. A szemem sarkából veszem észre az elsuhanó árnyat, amelyik egyenesen az egyik liftbe lép be, és pillanatok alatt el is tűnik. Finnigannel együtt lépek be a másikba, majd mászok fel vele a tetejére. Figyelem az akcióját, ahogy kihajol, és próbálja semlegesíteni az őröket. Ha nem sikerül neki, akkor szólok.\
- Várjuk meg, hogy közelebb jönnek-e, és szétszedem őket.\
Ha sikerül, én is elkezdem átvizsgálni a holttesteket.
";0;1289158166;\N;\N;2305
66208;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Név: Theodor Thomson\
Becenév/Mutáns név: Ted, Compass ~ Iránytű\
Faj: Mutáns\
Nem: Férfi\
Kinézet: Nagyjából 180 cm magas, és körülbelül 80 kg, kisebb sörhassal, és állandó jellegű borostával rendelkezik, amit egy körszakáll tesz teljessé. Arca kissé beesett, szemei karikásak és fáradtak, a ráncok már jócskán kikezdték fiatalkori sármját. Legtöbbször kissé koszos, szagos ingben és farmerben mutatkozik, a hidegebb időkben viseltes bőrdzsekit húz.\
Képességek: A telepátia egy igen specifikus verzióját tudhatja magáénak, képes érzékelni az emberek hollétét. Elsődlegesen általánosságban érzi, hogy merre vannak emberek, képes különbséget tenni a számosságuk és a távolságuk közt, azaz érzékeli hányan, és hol vannak nagyjából pontosan. Képessége másodlagos funkciója, hogy ha kiválaszt egy konkrét embert, akkor azt meg tudja találni, egészen pontosan tudja, hogy milyen messze, milyen irányban van – azt nem tudja, hogyan juthat oda. Ehhez elég az illetőre gondolnia, képessége különlegessége, hogy ha másvalaki keres egy embert, és ő gondol rá, azt is meg tudja találni gond nélkül, még akkor is, ha csak egy becenevet mond neki az illető. Így tehát nem kell behatóan ismernie az illetőt, hogy megtalálja. Ellenben viszont semmilyen más telepatikus befolyása nincs, csak lokalizálni tud.\
A képessége 50 km-es körzeten belül pontosan működik, utána már csak kvázi irányokat, és hozzávetőleges távolságokat érzékel, azaz akár több kilométeres is lehet a pontatlanság.\
Csapat: Semleges\
Előtörténet:\
Üljé’ be, azt mondjad. Flódni? Milyen elcseszett egy becenév ez? Jól van, jól van, megyek már, ne aggódjál. Nem, persze, hogy elkerüljük a dugókat… Mintha olyan sok lenne, mióta a k-rva teleportálókat megépítették. Igen, a versenyeket is elkerüljük. Tudom, és kész. Blabla, leszarom a címet, megtalálom, te meg üljé’ nyugodtan, azt csámcsogj a mogyorón. Ne morogjá’ má’, nem jómodorér’ fizetsz, hanem fuvarért, nem?! Na azér’ mondom. Kössed be magad, mindenségit!\
Ó, könyörgöm, dugulj már el, jól van, akkor inkább mesélek én. Nem lesz egy izgalmas sztori, nem kell hozzá popcorn. New Yorkban születtem, felnőttem, taxizok, vége. Jó’ van, ne sírjá’! Van még tovább is. A szüleim zsidók voltak, koncentrációs tábor, satöbbi, előtte nagy ház, sok arany, kereskedőcsalád, mint a viccben, Thomson helyett akkor még Tellermannok voltunk. Ja, odahaza, a mai Ausztriában. A tábor után ismerkedtek meg a szüleim, Izraelbe akartak menni, aztán valahogy mégiscsak itt kötöttek ki, a rohadó almában. Apám nem volt jól, rohadtul nem, annyira, hogy elvitte a TBC, amit hazahozott a táborból, sokáig lappangott a rohadék. Na most egy éles jobbos, kapaszkodjá’!\
Anyám nevelt, varrónő volt, én meg tanultam, amennyit kellett, iskola, a szakközép, aztán mentem a kikötőbe rakodni, kamiont vezetni, pénztáros is voltam, legalább negyven helyen megfordultam még 25 éves korom előtt. Aztán meguntam a rohangálást a munkák közt, és választottam egy olyat, ahol maga a munka a rohangálás. Így lettem taxisofőr. Először egy rohadt nagy vállalatnak melóztam éhbérért, a keresetem jó részét be kellett adnom a kocsiért. Aztán anyám meghalt. Kezdődött a szarakodás.\
Zavar, ha bekapcsolom a légkondit? Hát nekem akkor is melegem van, húzd össze a kabátod, öcsém! Szóval anyám meghalt, lett egy töpszli lakásom, a varrógépet, meg a cuccokat eladtam, a lakást egy még kisebbre cseréltem, és így már lett elég pénzem, hogy megvegyem a kocsit, és szabadúszóként kezdjek dolgozni. Abban az időben egész jól megvoltam, kis lakás, kis kereset, kis igények, néha beültem egy kocsmába vagy striptease bárba, hogy elköltsem a borravalót, és szórakozzak egyet. Nem volt vele semmi gond, szerettem ezt csinálni, szerettem inni, és szép nőket nézni. Te talán nem szeretsz? Buznyák vagy, vagy mi va’? Na aztán megismerkedtem Mary Lou-val.\
Déli lány, ilyen névvel ne is várj mást, azt tudta, amit a déliek, furán beszélt, nagy csöcsei voltak, a lepedő ördöge, de a keze az ágyon kívül is jól járt, ezért lett titkárnő. Nagy volt a szerelem, nem volt sok pénzünk, ő sem pont ilyenre vágyott, de ez akkor nem zavart minket, mert sikerült teherbe ejtenem, így nem volt kérdéses, hogy ebből házasság lesz. Összeköltöztünk, jobban mondva beköltözött hozzám, aztán jött a gyerek. Na most elmondom neked, jól figyelj, mer’ ez fontos. Soha ne nősülj meg! Ha mégis megnősültél, soha ne csinálj gyereket! A feleség k-rva drága. A gyerek még drágább. Válj el, add árvaházba, vagy vegyél egy kibaszott puskát, és lődd agyon az összeset, különben a véredet is kiszívják.\
Jah, közjáték, egy „balesetem” is volt, egy fegyveres fickó ugrott be mellém az jobbegyre, aztán lökte a faszságait, hogy húzzak, mert jönnek a zsaruk, és szétlövi a fejem. Mit lehet csinálni gázt adtam, azt hadd menjen, keresztül cikáztam a városon, a fickó meg csak ámult, hogy hogy sikerült kikerülnöm minden dugót, meg szir-szart, és pont oda vinni, ahova menni akart, pedig el se mondta a címet. Na kapizsgálod már?\
Szóval mutáns vagyok, nem meglepő neked se, mer különben a szart pucolnám a vécédből, és nem a kocsit vezetném, de mindegy, csak mondom, hogy ezér’ ne fossál az irányzék miatt.\
De hiába ment így jobban, akkor se volt elég pénzem, minden szarra elment, egy idő után aztán inkább haza se vittem, hogy az asszony elverje, inkább mentem rögtön a kocsmába, meg a didibárba. Pár évig még húztam valahogy, aztán elegem lett abból, hogy az a ribanc félrekúrt a főnökével, és kibasztam a picsába. Ő persze úgy mesélné, hogy elege lett abból, hogy nem keresek eleget, és amit összeszedek, azt is eliszom, mert egy rohadt, lusta alkoholista vagyok.\
Akárhogy is, a gyereket a nyakamon hagyta, és lelépett a főnökével. Hát k-rva jó, mondhatom. Elküldtem egy… Nem látsz, CSESZD MEG?! Pöcshuszár, hétvégi mazsola! Szóval elküldtem egy iskolába, aztán leszartam, kerestem a pénzt, adtam neki ruhát, meg enni, aztán mentem vissza dolgozni. Ha az ember a saját maga főnöke, megtudja, mennyire a pénz az Isten. Dolgoztam éjjel-nappal…\
És dolgozok még most is. Sose volt bajom azzal, hogy mutáns vagyok, nem ártok vele, nem mondom meg, ha gáz volt, nem látszott rajtam. Mikor jött Magneto, és kicsit átrendezte a dolgokat, hát nekem az is jó volt, meg előtte is, most már legalább sosem volt gáz, amikor el kellett volna rejtenem magam. Felháborodhatnék, hogy miért bánnak így az emberekkel, de attól még, hogy nekem mákom van, tudom jól, hogy csomó magamfajta rohadtul rábaszott, és ezt éreztették is vele rendesen. Az emberek szemetek. Egy csomó faszkópé, akik azt gondolják, királyabbak, mert előbb voltak itt. Hé, a férgek is előbb voltak, mégse ők hordják a szaros gatyát a házban!\
Most mi hordjuk, de behozták ezt a k-rva teleportálószart, és nem csoda, hogy alig van munkám. Jóformán aki taxizni akar, az engem hív, nem mindenki bízik abban a cuccban, és lássuk be, most, hogy nincs forgalom, nem kell betartani a sebességkorlátozást, szóval azért én se vagyok túl lassú, de nehéz megélni. Na mindegy, annyit keresek, hogy legyen mit elinnom, és éhen sem halunk. Az a rohadt tapló meg végre elkezdhetne dolgozni, de még rendes szakmája sincs. Mi az, hogy milyen a tapló? A fiamról beszélek! Nem is figyelsz baszkikám? pélómér’ tépem itt a számat! Na megjöttünk, áááácsi, ácsi, ácsi! Hova igyekszel? Előbb nyomod a lóvét, aztán nyílik az ajtó, pélóm se fog rohangálni utánad, ha nem fizetsz, mer épp olyan a napod. Helyes, nem, nem percdíjjal megyünk, most mondom, hogy odalépek a gázra, fogyasztás alapján számlázok. Ha nem tetszik, mehetsz a teleportálószarral, és remélheted, hogy megjelenik minden testrészed a túloldalon. Na én is így gondoltam. Sayonara, hombre!\
ADATLAP\
Név: Theodor Thomson\
Becenév/Mutáns név: Ted, Compass ~ Iránytű\
Faj: Mutáns\
Nem: Férfi\
Kor: 52\
Származás: New York (Szülei Ausztriából származnak)\
Idegen nyelv: Angol\
Szakértelmek/Foglalkozás: Taxisofőr, korábban több, kevés szakértelmet igénylő munkája is volt, pénztáros, rakodómunkás, stb.\
Felszerelések: Egy pisztoly az utcai versenyzők, és a keménykedő ügyfelek ellen, sosem lehet tudni – 2 kredit\
Anyagi javak: kicsi lakás – 2 kredit, koszos taxi – munkából adódóan jár, kevés pénz\
Part 14 / 12 - Page 2 Taxib\
";0;1289158236;\N;\N;2476
66211;"Ian Parr";1719;"46.107.253.173";\N;"Egyik karakterem sem járt még Londonban, de a harapás dolgot nem tudom. Iant a páncél miatt max homlokon lehet harapni, Damian öngyógyítása pedig nem tudom, mennyit javít a dolgot, ergo rád bízom, kedves rokon. Very Happy";0;1289158603;\N;\N;2176
66212;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"A skrullt őrizgetve meghallom, hogy nyílik az ajtó. A fejemet nem fogom odakapni, de a szemem sarkából látom, hogy ki van ott. Fájós nyakkal jobb ha inkább a skrullra figyelek. Az látszik Lornan, hogy gyógyul, úgyhogy nem lehet skrull, mondjuk az is látszik, hogy eléggé összeégett, úgyhogy találkozott eggyel.\
-Mi történt? És... Bizonyítsd, hogy nem vagy skrull! - Szólítom fel Rachel, de már nincs kedvem újabb és újabb találóskérdéseket feltenni, hogy kiderítsem, mi a helyzet. Elvileg telepata, a skrullok meg nem, szóval ha valami ilyesmi csinál, akkor rájövök, hogy tényleg ő az. De elsődlegesen a biztos kilétű, ájult skrullt figyelem, ha megmozdul, kénytelen leszek megölni.\
";0;1289158648;\N;\N;2349
66213;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Iant már a vírustól sem védte meg a páncél, nem lesz gond. Damiant is megoldom, köszi.";0;1289158694;\N;\N;2176
66214;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Aranyfej válaszol a jelentésre, gyakorlatilag nem mondanak semmi újat, csak azt, hogy olyan kevés emberük van szabadon, hogy képtelen két csatornát fenn tartani. Rusty meg beszól, hát erre valóban sok szükség van.\
-Rustin, Iannek igaza van, csinálj úgy, mint a lefolyó, dugulj el! - Osztom ki az újabb parancsot, amíg Jon közli a tervet a központtal, én pedig a csapattal elindulok befelé. A bejáratnál próbálom az embereket kontrollálni, hogy ne tapossák el egymást a szűk ajtó miatt, hanem szépen, rendezetten - már legalábis a helyzet adta lehetőségekhez képest - menjenek tovább. Aztán bent, ha már minden embert kihoztunk, aki észrevettünk, bekapcsolom a tűzriasztót, még az alvó süketeket is kiűzi a lakásból a víz. Ha már végképp üres a ház, akkor én is felmegyek a tetőre, és meg keresem a többieket.\
-Figyeljetek rá, hogy ne lökjék le egymást a tetőről a nagy tolongásban! - szólok a srácoknak, aztán következő alkalommal, mikor errefelé lendül Póknő, megpróbálom elkapni néhány szóra.\
-Héj, ha ráérsz egy percre, egyeztethetnénk az óráinkat!\
//Amúgy köszönöm, Walt, hogy megvártál mindenhol. Smile//";0;1289159275;1289159304;"Tao";2139
66215;"Ko-Rel";931;"89.132.95.13";\N;"Most fogtam csak fel, hogy kivételesen nem holoképen szólt hozzánk Krang, hanem itt volt a börtönszinten ő maga is. Próbáltam felnézni, de még a legapróbb mozdulat is fájdalmat okozott a szám ki volt száradva és már megszólalni sem tudtam, az előbbi néhány szó szinte minden maradék erőmet elvitte. Vártam a következő hullámát a fájdalomnak a kínzás miatt, amit már nem tudtam volna tovább elviselni, s a halálért könyörögtem volna. Már korábban megtettem volna, de nem tudtam megszólalni. Szédültem a sűrű levegővételtől, csak azt fogtam fel, hogy lassan nyílik az ajtó. Nem a kínzás jött, hanem lassan víz kezdett körbevenni. A fizikai fájdalom is, mit éreztem nagy volt, de igazából fel sem érte azt, amit amiatt éreztem, amit tettem. Felnyögtem, mikor Krang hozzámért, hogy felsegítsen, már ez is olyan fájdalmat okozott, hogy öklendezve fordultam volna el, ha lett volna erőm. Felnyögtem, sikítani kellett, de nem voltam képes rá, s le kellett csuknom a szemem, hogy ne veszítsem el az eszméletemet. A lábaim nem tartottak meg, így nekiestem a férfinak, miközben a vízben lebegtem. Próbáltam volna eltolni magam tőle, de a kezeim sem engedelmeskedtek, csak a homlokommal támaszkodtam meg a mellkasán. Megrázkódtam a sírástól a szavai hallatán, hogy a döntésemmel Lyron-t is megtörtem, de felnézni, se másfele nézni nem volt erőm. A következő mit hallottam Lyron szavai voltak, az enyémekkel ellentétben tiszták voltak és érthetőek, de szinte semmit sem értettem belőle. Krang meglepett hangja a szónak értelme sem volt, majd egy mély morgás, amit felismertem, hisz gyermekkorom óta kísért, de ez nem a fivérem volt most. Próbáltam a fejem megemelni, hogy lássak is valamit, de nem nagyon voltam erre sem képes.\
- H...a – próbáltam mondani rekedten, ami ismét fájdalmas volt. – Hagyd... Krang... kö...nyör...göm. Eng...edd e...el ő...őket. Érd be v... velem. Így is a t...tied, mit ak...artál, Atlan...tisz é... és Attilan. E...engem így...is m...meg...ölsz. Csak szá...műzd ő...ket. Könyör...göm ne...ked! - nyöszörögtem.\
A padlóra néztem sírva, nem halhattak meg, nem árhatott nekik tovább miattam...
";0;1289159827;1289216824;"Ko-Rel";802
66218;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"A katonák elfogynak, hála a remek csapatmunkának, ami nagyjából aból áll, hogy mindenki halálra lő mindenkit, repkednek a pajzsok végre, és energianyalábok csapkodnak, tűzgolyók robbannak, és lézerlövedékek füstölnek a holttesteken. Szeretem ezt a szagot, a lézerégette hús szagát. Elfogynak, és jön a meglepi a két pálya közt, egy kis ajándék, néhány plusz fickótól. Lehet, hogy ez nem a bónuszpálya? Végül kilép egy másik fickó is, aki úgy beszél, mintha egy karót dugtak volna a seggébe, megtekerték volna, és a heréivel együtt húzták volna ki.\
Svarog elég jól összefoglalja a helyzetet. Nem Tauri. Nem Isten. Nem térdelés. Föld. Körszakállas, távolba révedő pöcsfej. Fejlövés.\
Tüzet nyitok Svaroggal együtt, nincs kedvem ezzel az alakkal beszélgetni, mivel ez nem a főellenség a pályán, csak valami csicska, majd küldik az igazi górét, ha ezt lelőttük.\
-Csak egy Sith tárgyal végletekben! - Kiáltom a fickóra, és majdnem elröhögöm magam, de az nem tenne jót a célzásnak, úgyhogy mardok a bújkáló félmosolynál, és tüzelek a szakállas srác szakállára.";0;1289160528;\N;\N;2467
66219;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"7:20.\
Résztvevők: Jonathan Miller, Stephanie Lyesmith, Bruce Caulfield, Tyler Jackson, Emma Flower White és Ian Nottingham.\
A fiatalok berohannak a házba, és minden lakásból felmenekítik a civileket a tetőre, ahová könnyen fel lehet jutni a lépcsőházon át és a liftekkel. Közben Ian megpróbálja botor módon lefagyasztani az organizmust, de ha hatna is rá a jég, túlságosan gyorsan terjed és túlságosan is nagy, hogy Ian képessége teljesen beterítse. Az utolsó pillanatban rántja el a növekvő, hömpölygő organizmus elől Rustin, majd ők is bejutnak az épületbe.\
Az ifjú ügynökök sikerrel jártak: a pilóta, az utcán sétáló civilek és az épület lakói mind kijutottak, és immár együtt figyelik a tetőről a növekvő organizmust, ami irdatlan sebességgel kebelez be több háztömbnyi területet. Az AIM főépülete úgy süllyed bele, mintha futóhomokra építették volna.\
A Póknő épp egy fehér köpenyes alakkal érkezik meg a tetőre, és Bruce szavaira ügyet sem vetve figyeli a jelenséget. Halkan motyog magában.\
- Te jó isten…\
Part 14 / 12 - Page 2 66679181\
Hirtelen egy hang szólal meg a kis csapat háta mögül… Egy felettébb ismerős hang.\
- Istennek ehhez semmi köze, kislány. \
A Póknő ijedten megfordul, és így tesz még pár civil is, akik hallották a hangot. Egy kis villanás… majd lassan Clint Barton, azaz Sólyomszem alakja rajzolódik ki a csodálkozó tömegben.\
- Igen, emberek. A S.H.I.E.L.D. új láthatatlansági technológiája. Az elsők között láthatták. Juhé. De ha valamelyikük most autogramot próbál kérni, azt azonnal leütöm.
\
Part 14 / 12 - Page 2 54283353";0;1289160906;\N;\N;2139
66220;"Shade";168;"80.98.176.234";\N;"Visszapofázni, na, ahhoz van eszük! Johnny máris csapatkapitányként akciózik, ami rendben is van, de a kicsi, féregmániás Steph szavaira csak odakapom a fejem.\
- Csak nem bántam volna, ha valaki kiment abból a zuhanó gépből, te dölyfös, szatirikus kis liba! Baromira elegem van, hogy úgy beszélsz hozzám, mintha az alattvalód lennék, amikor százszor-- Mit csinál Ian?\
Mielőtt befejezhetném, észreveszem a legnagyobb barmot mind közül. Ian az alapszintű kis mutáns erejével próbálja megállítani a több háztömbnyi nagyságú… izét. Már arra sincs időm, hogy a szememet forgassam az akciójától – inkább gyorsan odaugrom, és még időben rántom őt el a farkammal, amit a dereka köré csavarok.\
- TOTÁL MEGVESZTÉL, HÜLYEGYEREK??? Ha ezt annak idején Xavier prof vagy normálisabb korszakában Lensherr látja a suliban, te… Áh,mindegy. Takarodjál felfelé te is, és kímélj meg a frappáns beszólásaidtól, mert visszahajítom azt a fagyos hátsódat abba a trutymóba.\
Felfelé sietek, és segítek, ahol tudok, próbálva nem figyelni Bruce beszólására, majd amikor felérek, már látom a Pókcsajt meg… a semmiből előbukkanó Bartont. \
Ha ez végig itt állt, akkor azonnal sarkon fordulok, és itt hagyom ezt a rakás idiótát.";0;1289161442;\N;\N;2139
66221;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Halla szavai után kíváncsian mosolyodom el, majd ölembe veszem a vacsorámat, amit a táskában találtam. Kicsit zavarni kezd a félhomály, és attól félek, fáznék is de a tűz talán túlságosan idevonzaná az embereket, na meg macerás is, itt van velem a tűzistennő, majd megoldja, ha kell. Felmelegíti az estémet, vagy mi. A cigizést most kicsit abbahagyom, és jóízűen látok hozzá a vacsorához. Cuppogok a falatokon, amiket a pillangókéssel vágok egyenlőkre, végülis van valami értelme a cuccnak.\
Eszembe jut egy hideg őszi este, amit az utcán kellett töltenem, New York utcáin. Hűvös, fütyülő szél, ami egészen az óceántól jött. A város csöndes, a levegő friss. Az ég olyan sötét, akár a szén. Nem volt olyan régen, nem sokkal több, mint egy éve. A ködben. Ölni tudtam volna egy ilyen vacsoráért. Pontosabban... Öltem, egy-két ennél rosszabb vacsoráért. Így működött a Senki Földje. Azt vetted el, amit tuJÉÉÉÉÉÉÉZUS MÁÁÁÁRIA!\
-Hogy az a szentséges szent szar, te pusztakézzel metéled ki a gigáját?";0;1289161598;\N;\N;2429
66224;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Nem egy könnyű eset a csajszi, mire végigráncigálom a folyosón, olyan vércsíkot húzok, hogy el sem lehet téveszteni a vécét, azt fogják hinni, egy elefánt menstruált, és nem ért be időben, hogy tampont cseréljen. Te szentséges szűz anyám, na végre. Ledobom a lábait, mikor beérek, és erre Zyro jön nekem, mikor én meg lihegve próbálom összeszedni magam.\
-Hogy mi van? Jól van, tessék, itt a bizonyítékom! - Ezzel előveszem a pisztolyomat a zsebemből, tárat cserélek, és egy jól irányított golyóval ellövöm a földön fekvő skrull bal heréjét.\
-Elég meggyőző voltam, CSESZD MEG?\
pélóm se fog most nekiállni magyarázkodni, hogy miért nem lehetek skrull, ez gyorsabb, és a tököm tele van ezekkel, és ha az enyém tele van, akkor azt az övék bánja.\
-Valami ultrakemény skrull, tüzes, jeges, golyóálló, behorpasztja az adamantiumot, és bármiben lefogadom, hogy imádja a kelbimbót. Bard ráállt az ügyre, de csak a nyekkenéseket és nyögéseket hallottam, mivel Lornát próbáltam kihúzni a szarból. Technikailag, belehúztam a szarba - jegyzem meg körülnézve, mikor rájövök, hogy ez egy vécé.\
-Rárobbant valami. De jobban lesz, már kezd visszanőni a bőre. Apropó...\
Ezzel az egyik csaphoz fordulok, és kiadom a fincsi vacsit, eddig se voltam jól, de most, hogy jobban megnéztem Lornát, már nagyon ideje volt. A fejfájás sem hagy alább, még az a mázli, hogy nem menstruálok. Várjunk, erről már volt szó az előbb. Kezdek fáradni.\
";0;1289162188;\N;\N;2349
66227;"Jack Osterman";166;"80.98.176.234";\N;"Serenának igaza van. Ez a „nyom”, amit Jared mondott… eléggé gyenge lábakon áll.\
Ja, de van jobb ötleted? Volt nála egy fénykép Ironsról. Azt hiszem, ideje lenne szólni a többieknek.\
Nem… Austin a KOBRA fővárosa. Ott… nagyon veszélyes. Csak mi megyünk. Serena jól mondja, le fognak lövetni minket, ha nem vagyunk óvatosak. Rachel már így is a teljes idegösszeomlás szélén áll, Jaredet meg nem ismerjük eléggé…\
Tőlem…\
A teleport-karperecet.\
Igenis, „gazdám”…\
Venom hirtelen lekapja Serenáról a karperecet, majd gyorsan betáplálom a texasi Austin címét, és megkezdem a teleportálást. Remélem, egyikük sem annyira ostoba, hogy velem akarjanak jönni…";0;1289162686;\N;\N;2430
66228;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Reed gyanakodva hallgatja az ismeretlen férfit.\
- Ebben… a realitásban? Ha nem tévedek, Ön a párhuzamos világok elméletéről beszél, amely ma már persze nem csupán elmélet. Ám ki kell ábrándítsam: a párhuzamos dimenziókban élő önmagunk bár ugyanaz a személy, mégis más környezetben, más képességekkel, más kapcsolatokkal és más motivációkkal létezik – ennélfogva nem is lehetek pontos mása egy másik világban létező énemnek. Mind egyediek vagyunk.\
A férfi többet nem tud mondani, mert az ismeretlen katonái tüzet nyitnak rájuk – mire Reed azonnal szétnyújtja testét, és King elé ugrik, hogy így pattintsa le a golyókat magáról.";0;1289163117;\N;\N;2399
66233;"Jason Mandrake";1156;"82.131.192.42";\N;"Itt most a Vámpírság egy Átok következménye vagy egy vírusé?\
Mert ha vírus akkor a megemelkedett gyorsító faktor által immunis lehet, ha meg Átok akkor talán a szent emberek (vagy szent félék) is lehetnek immunisak.\
Bár ez csak egy gondolat.";0;1289199038;\N;\N;2176
66234;"Marcus Darkstone";1407;"82.131.192.42";\N;"/bocs skacok, távollét után nincs sok sütnivaló reagolni/\
A telekinetikus lökés miatt elvesztettem az eszméletem, mikor kinyitom a szemem maga a Kaptártudat áll a közelemben. Amint látom nem ellenség ként közelített felénk, bár nem vagyok benne biztos.\
Samael szól.\
-\"Micsoda hatalom, végtelen erő......\"\
Majd elmondja nekünk azt is,hogy hazaszállít mindenkit.\
-\"Hölgyem, Bronx a Pokol konyhája......végre hazamennék.\"
";0;1289199429;1289199490;"Marcus Darkstone";2436
66241;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"A csapat szépen lassan elérte a kaput, ekkor még Landry szólt bele mindenki rádiójába.\
- Broderick százados a parancsnoka a csapatnak – mondta. – Sok sikert!\
Ahogyan a csapat mind az öt tagja átlépett a kapun egy ideig pontosan ugyanaz történt, mint kellett. A kék színű féreglyukban utaztak, ám úgy néhány másodperccel később amit senki sem látott, hiszen atomjaira volt széthullva, a féreglyuk megszokott színe átváltott vörösbe, valami megváltozott, valami gond történt. Pillanatokkal később pedig az ötös megérkezett egy olyan helyre, ami egy cseppet sem hasonlított arra, ahova érkezniük kellett volna...\
//Már csak a másik helyre írjatok, köszi!
//";0;1289206006;\N;\N;2466
66244;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Végül is a Káoszkirály csak egyetértett velem abban, hogy más módszerekkel is lehet harcolni, mocskosabb fajtákkal. Elég ha elveszi a fegyvereimet? A karmai csaptak le s égető fájdalmat éreztem az ajkaimban. Pillanatokkal később a saját vérem ízét éreztem meg a számban. Csak elfintorodtam a fájdalom hatására s nem adtam ki hangot. Izzó tekintettel néztem Mikaboshi irányába. Elkövettél egy óriási hibát drágám, a szavakkal csak hergelem az ellenfeleimet, már amióta Amora tanít nem volt feltétlen szükségem arra, hogy szavakat is mondjak. Bőven elég volt rúnákat rajzolnom a levegőbe, vagy csupán gondolnom a varázslatokra. Noha tény, hogy szavakkal a legerősebb, de ha nem volt mit tenni. Az óriási hiba pedig nem volt más, mintsem az, ahogyan a sebeket okoztad, és a mibenléte. Hogyan is szólt az ostoba halandók mitológiája? Atyám száját varrták össze, hogy ne tudjon beszélni s szavaival mérgezni a körülötte levőket. Ez volt a végzetes hiba, ami miatt még ha úgy döntenék, hogy kedvelem ezt az alakot sem engedném el, hogy ismét egy seb, ismét néhány pont, amiben atyámra kell, hogy hasonlítsak. A karmai a nyakam köré tekeredtek s azt kezdték el szorítani s vágni. Még mindig teljesen nyugodtan álltam, mintha érdekelt volna, hogy mit tesz velem, ha féltem volna a halált lehetséges, de úgy, hogy az egyik nagy vágyam volt, nem fog rám ijeszteni ez az alak ezzel. Kaneda hangját hallottam, hogy nem végezhet velem nyíltan, őt tán kötötték ezek a szabályok, de engem még semmilyen megtorlás nem ért amiatt, amit tettem, így tán ezért vissza is lehet vágni neki úgy, ahogyan eddig tettem.\
- Végez? – kérdeztem volna gúnyosan, bár fájt a sebek miatt s mert a nyakamat szorították a karmok.\
Eddig a pillanatig vártam csupán, még csak a kezemet sem emeltem meg, nem vettem levegőt, amíg ki bírom nem is próbálkozom, annál jobban szorítaná a nyakam, a sebeknél meg bíztam a saját testem regenerációs erejében, hogy begyógyulja és nem kapok túl hamar halálos sérülést, mivel nem birkózom meg. a testem mellett rajzoltam meg az első rúnát és koncentráltam, hogy Mikaboshi szájában robbanjon egy tűzlabda, majd a második rúna egy tűzkitörés a testemből a Káoszkirály irányába, célja, hogy a nyakamnál levő karom elmálljanak a tűz hatására s kiszabaduljon a nyakam. Ha sikerültek kissé oldalra vetődöm Kaneda-t húzva magammal, figyelve s felkészülve az ellenfelem következő támadására s arra, hogy pillanatok múlva én magam is támadhassam majd őt.\
Fegyver: Skymningen\
Mágia: 50 egység\
Aktív mágiák: Védőpajzs, 2 tűzkitörés\
Passzív mágia: -";0;1289207548;\N;\N;2174
66250;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"The Cleveland Show\
II/4. rész: It’s the Great Pancake, Cleveland Brown\
Cleveland Jr. lázasan készül Halloween ünnepére új jelmezében, ám apja azt mondja neki, ő már túl nagy ahhoz, hogy beöltözzön. A fiú lassan ráébred, hogy talán ideje lenne végre érettebben viselkednie…\
Part 14 / 12 - Page 2 21684914";0;1289211508;\N;\N;1190
66251;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"The Simpsons – A Simpson család\
XXII/4. rész: Treehouse of Horror XXI\
Az idei halloweeni különkiadásban ismét három történetet láthatunk. Az elsőben Bart és Milhouse egy mágikus játékkal életre keltenek minden híres társasjátékot, a másodikban Homér és Marge a tengeren rábukkannak egy gyanús hajótöröttre, az utolsóban pedig Lisa keveredik bele az Alkonyat vámpírparódiájába…\
Part 14 / 12 - Page 2 50653303";0;1289213523;\N;\N;1190
66254;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Ko-Rel meg a lányok ellátják a Kapitány sebeit, aki fogalmam sincs, milyen állapotban van, de azt mondják, él, úgyhogy asszem megnyugodhatunk egy kicsit. Persze csak egy egész kicsit, mert Miller szerint valami jön.\
-Ő a klón? Szóval tudsz harcolni, öcsibogyó? Meg képességed is van, hát akkor nem lehet gond. Ahogy a fickó mondta, ha az a valami mégis ideér, aminek nem kéne, nem hagyhatjuk, hogy a sérültekhez, meg az őket ellátókhoz érkezzen. Szóval most megyünk, és elagyabugyáljuk, világos? Johnny, Sue, ti maradjatok itt, biztonságban lesztek, és megtudjátok védeni a többieket, ha felmerülne valami probléma. Én megnézem, milyen a...\
Ekkor megjelenik egy fickó, akire Miller tüzelni kezd, én pedig megrohamozom, és ha esetleg kell egy kis baráti noszgatás a klónnak, őt is hátbahüppögetem, hogy le ne maradjon.\
-Eléggé nyikhajnak tűnik, ettől féltünk annyira?\
";0;1289215639;1289249518;"Tao";2208
66278;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Ööö oké...\
Se Revans, se Annabele, se Azah. Nem tudom adjak nekik és csalásnak érzem a választást. Szóval most három eber írjon ide egy-egy számot. Sorrend szerint azt kapják a játékosok ha nem kerülnek elő.\
Szóval a kövi reagban xy azt mondja, hogy 13 (tudom, hogy foglalt, de ez egy példa) akkor azt kapja Revans. utána a kövi játékos azt mondja, hogy... és ez így megy még egyszer.";0;1289249637;\N;\N;2425
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 12 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 12

Témanyitás by Cerebro Szomb. 12 Jan. 2013, 11:47

66255;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Rachel elég egyértelmáen bizonyítja, hogy nem skrull, a maga módján várható is volt, hogy ez fog történni, azt hiszem. Ekkor érkezik meg Victoria és Thadeus, most már azt hiszem, végképp felesleges a skrullságról érdeklődnöm, az egész túl zagyva nekem. Az orvosok ekkor érnek ide, és persze megint gondolkodhatnék rajta, hogy skrullok-e.\
-Skrullok támadták meg a Körzetet, odakint még dúl a harc. Az orvosokra azt hiszem, itt lesz szükség, de a katonák mehetnének oda, a folyosón jobbra, ha jól gondolom.\
Miután gyorsan eligazítom a shi'art, meg a többieket, figyelek tovább a skrullra, akit ki kell hallgatnunk majd, ha ennek az egésznek vége. Persze lehet, hogy túl optimistán állok hozzá, és az egésznek a vége az lesz, hogy fűbe harapunk, és a skrullok győznek, de az nem lenne túl helyénvaló.\
-Victoria, a többiek hogyan állnak a csatában? - Kérdem a lányt, aki most jött be, hiszen ő tudja a legnaprakészebb információkat a csata állásáról.\
";0;1289216223;\N;\N;2349
66260;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"A lövedékeim, meg mindenki más támadása hatástalan, így abba is hagyom a tüzelést, és figyelem a fickót. Ba'alnak mondja magát, nem kell ördögűzőnek lennie az embernek, hogy eleget halljon a fickóról, Luciferhez hasonlítják Baál-Zebubot, azaz a legyek urát, de Baálként azt hiszem a kánaánita és sémi kultúrában is előkerül valamiféle égisten fiaként, talán Él sarja. Termékenység, eső, meg ilyesmi, és a bika a jelképe, de lehet, hogy összekeverem az apjával. Akárhogy is, valamiért nem hinném, hogy ez a fickó valóban az, akinek mondja magát. A kapu ismét megnyílni készül, én pedig ismét célra tartok, de láthatóan ez a Ba'al fickó sem ezt várta. A kapun emberek lépnek át, ezúttal amerikai katonák, legalábbis hármukon egyenruha van. Mielőtt egy szót is szólhatnánk, egy villanással eltűnik Ba'al meg a sleppje.\
-Hamar feladta a próbálkozást ez a Ba'al. Thorhalla sokkal tovább, és sokkal meggyőzöbben mondogatta volna, hogy hódoljunk be - jegyzem meg Miller mondatára, aztán továbbra is fegyvert tartva az érkezőkre, várom, hogy kiderüljön, mi is folyik itt.\
-Jogos a kérdés. És azt is elmondhatnák, kik voltak Ba'alék. Meg hogy hogyan működik a gyűrű, amin idejöttek. Meg hogy honnan jöttek. Azt hiszem, egyelőre ez minden.";0;1289218929;\N;\N;2467
66261;"Quentine Constantine";10;"80.99.74.53";\N;"Zyro elhiszi, hogy valóban nem vagyok skrull, örültem, ezután Vic és Madárijesztő érkeznek be, majd egy csapat katona és orvos.\
-Hát nem siették el - jegyzem meg savanyú arckifejezéssel, és az egyik vécé fedelét lehajtva, majd ráülve helyezem magam kényelembe.\
-Van fejfájás csillapítójuk? Neki meg asszem jól jönne egy nyakmerevítő. Madárijesztővel mi történt? - Kérdem Victoriát, miközben előveszem a cigimet, és békések keresztbetéve a lábaimat, rágyújtok egy szálra, mert ezt már nem lehet bírni, és utálom a hányás ízét a számban. A tázriasztó már egyszer úgyis beindult, úgyhogy szerintem a cigivel nem lesz gond, amelyik orvos meg beszól, azt is tökön lövöm, mint azt a tökönlőtt skrullt. Ja, most akkor itt szépen megvárjuk, míg egy folyosóval arrébb a nagyfiúk agyonverik egymást, és aztán elmesélhetik, milyen diadalmasan győztek. Bardnak csak úgy hízni fog a mája, hogy legyőzött egy ekkora skrullt, akivel senki más nem tudott végezni. Legközelebb a tökeit fogom lemetélni, nem a szemöldökét. Picsába az egésszel, hogy nekem pont ide kellett jönnöm, ezeknek meg pont most kellett jönniük. Nem mondom, hogy rossz karma, mert nélkülünk lehet, hogy simán sikerült volna a skrullok terve,végülis mázli, hogy pont itt voltunk, és tudunk segíteni. De a pélóm sem akar folyton segíteni! Néha oldják meg a problémáikat az emberek egyedül, nekem meg adjanak egy pizzát, egy doboz cigit, és egy kényelmes hotelszobát egy jó esti filmmel. Mennyivel kényelmesebb lenne, mint itt tépni az arcomat a hülye skrullok miatt.\
";0;1289219301;\N;\N;2349
66262;"Astrid";6744;"81.182.36.229";\N;"Az utazás véget ér, s az idő számomra megállni látszik, ahogy megpillantom Ba'alt, s jaffáit. A szívem nagyot dobban, s érzem, hogy ebből nagy baj lehet. Kezem emelem fel amilyen gyorsan csak tudom, de mintha a lehető leglustább módon tenném csak, de csak nekem tűnik úgy, s mire végeznék, éles fény tölt be mindent, s Ba'al szarkofágostúl és Jaffástúl eltűnik.\
- Fenébe! - morgom, majd tekintetem az ott maradottakra terelődik. Emberek, meg ahhoz hasonlók, s az egyiknél botfegyver. Előre lépek miközben elég hűvös hangon megszólalok.\
- Az ellenségünk közös, ha nem Ba'alt szolgáljátok, s a fegyvereitek leeresztitek, akkor mi se támadunk. A nevem Syn, Anat úrnő, Ba'al húgának Lo'taurja vagyok. - közben a köpenyem csuklyáját letolom a fejemről, hogy jól lássák az arcomat, fiatal vonásaimat. Bár ez nagyon megtévesztő most. Vonásaim azonban kemények, s hűvös tekintettel nézek a ránk fegyvert tartókra, majd egy sóhajt után a plafonra nézek, s vissza a fegyverrel hadonászókra. - Ba'al Goa'uld, egy parazita faj tagja, akiknek ereje és tudása nagy. Épp ezért mutatkoznak Isteneknek a gyengébb, fejletlenebb fajok előtt, akik rettegnek tőlük, de nem többek puszta férgeknél, s ezt most szó szerint értem. Más fejlettebb fajok technológiáját előszeretettel használják, mint például az ősök által épített kapukat. - bökök magam mögé. - A kapu működése egyszerű, hét szimbólum, melyből az első hat az úti cél koordinátája a hetedik pedig a kiindulási pont szimbóluma, s energia a járat megnyitásához. Egyenlőre elégedj meg ennyi válasszal. A harcosairól és eszközeiről utána, ha leengedtétek a fegyvereiteket. - Majd hátra szólok magam mögé. - Broderick, remélem ön beszél saját magáról, ha már a tábornoka önt jelölte ki a csapat vezetőjének, de ha lehet, a Goa'uld, Tok'ra témát hagyja rám, mert kicsit többet tudok róluk – olyan ártatlan pofit vágok közben, amilyet csak tudok, s utána lassan teszek pár lépést oldalra, hogy lássák jól a kezeimet, s ha van közelben egy doboz, akkor nemes egyszerűséggel felugrok rá, hogy ott leüljek. \
- Egy kérdésem még lenne. Hány szarkofágot hoztak át Ba'al Jaffái?";0;1289220815;\N;\N;2467
66268;"Ian Parr";1719;"46.107.253.173";\N;"A képességem teljesen hasztalan az organizmus ellen, így éppen fordulnék meg, amikor Rusty megragad, és elkezd mindenfélét a fejemhez vágni.\
- Ne merészelj még egyszer lehülyegyerekezni, különben a szemeiddel hűtheted a következő teádat, értve vagyok? Azért köszi.\
Mondom ki kelletlenül az utolsó mondatot, majd meg sem állok a kis manósráccal a tetőig. Itt már elég sokan gyűltünk össze, és így már együtt figyeljük tétlenül, ahogy pusztít a szmötyi. Hamarosan Barton is megjelenik.\
- Üdvözlöm! Gondolom, azt jelenti, hogy itt van, hogy a S.H.I.E.L.D.-nek van valami ötlete, hogy mi ez, és terve arra, hogyan állítsuk meg. Egy már biztos, megfagyasztani nem lehet.\
Ezzel visszafordulok, és nézem, ahogy egyre jobban kebelez be mindent ez a dolog.";0;1289245541;\N;\N;2139
66273;"Damian";5333;"46.107.253.173";\N;"Egy kérdés. Mivel a karmai végül nem képesség, hanem egy kapott fegyver, így mennyi kreditbe kerülnek? Nem akarom, hogy később, mikor mondjuk képességet fejlesztek, pirítsatok rám.";0;1289247731;\N;\N;2395
66274;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Az épület falai és maga az épület közötti békés kis zöld füves kert pár fával és bokorral. Egyetlen egy kőút vezet végig a két kapu között. A kert olyan 25*25 méteres.";0;1289247923;\N;\N;2477
66279;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"29-et kapja Revans Smile";0;1289249900;\N;\N;2425
66280;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"The Walking Dead\
I/2. rész: Guts\
Rick sikeresen megmenekül a tankból pár túlélő segítségével, ám ezzel magukra vonják a város összes zombijának a figyelmét. Teljesen bekerítik őket az élőhalottak, és csapdába esnek egy épületben…\
Part 14 / 12 - Page 2 48657092";0;1289249900;\N;\N;1190
66281;"Danse Cadavérique";7148;"82.131.224.241";\N;"Annabele 18 Smile";0;1289250597;\N;\N;2425
66282;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"7:25.\
Résztvevők: Jonathan Miller, Stephanie Lyesmith, Bruce Caulfield, Tyler Jackson, Emma Flower White és Ian Nottingham.\
Sólyomszem lassan néz körbe fentről, majd válaszol a fiataloknak.\
- Fogalmunk sincs, mi ez. Még hasonlót sem láttunk korábban. Talán az AIM egyik kísérlete…\
Ekkor az egyik AIM-tudós, akit a Póknő menekített ki a főépületből, idegesen Bartonhoz szól.\
- Nem! Nekünk ehhez semmi közünk! Nem tudjuk, mi ez, egyszer csak elkezdett nőni a falakon!\
Sólyomszem csak biccent.\
- Majd a vizsgálat során elválik. Mellesleg szép munka volt, fiatalok. Sajnálom, hogy mindig megszívjátok a helikopterekkel. Ha hamarabb érkezünk, talán többet segíthetünk… Szerencsére most kivételesen a városban van a Különítmény… illetve az Új Különítmény. Várni akartunk még az első nyilvános szereplésünkkel, de ez van…\
Ekkor hirtelen a tetőre ugrik a már mindenki által jól ismert Amerika Kapitány… őt követi a Valkűrként ismertté vált Barbara Denton-Norris… őt pedig egy csinos, de nőhöz képest meglehetősen izmos és magas, fejszét lóbáló hölgy.\
Part 14 / 12 - Page 2 100hxe\
A civilek ekkor már kisebb eksztázisban törnek ki, és látszik, hogy páran alig bírják megállni, hogy ne rohanjanak oda ünnepelt hőseikhez. Sólyomszem a Kapitányra pillant.\
- Nos?\
- Nem tehettünk semmit ellene… de talán nem is kell, Clint. Nézd.\
És valóban: az organizmus egyre több helyen kezd el szétfoszlani, ugyanolyan gyorsan, amilyen gyorsan kis híján bekebelezett mindent…
";0;1289250759;\N;\N;2139
66283;"Shade";168;"80.98.176.234";\N;"Szóval csak most érkeztek. Rendben, akkor… rendben. Egyelőre nem szólok egy szót sem, mert láthatóan én lettem a csapat új Ianje. Hosszú ideig őt nem kedvelték, tudom, de most rajtam van a sor, amikor, azt hiszem, érthető, ha kissé kiakadok egy halál közeli élmény után… Én még nem szoktam hozzá az ilyesmihez.\
Némán hallgatom Clintet, miközben az organizmust figyelem, ami mintha kezdene kicsit zsugorodni…\
- Új Különítmény…?\
A névre felkapom a fejem, és amikor megérkezik a Kapitány, Valkűr és… öhm, nem tudom, ki a harmadik… akkor még én is elismerően bólintok.\
Pózolás – csillagos ötös.\
A haszna a csapatnak ebben az akcióban – egyes alá.";0;1289251019;\N;\N;2139
66284;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Revans megkapja a huszonkilences táskát majd eltűnik. Mojo kezd szomorú lenni.\
- Hiányozni fogtok ám.\
Mondja gúnyos modorral.\
- Tizenhetes játékosnő: Annabele. Válassz táskát.
\
Táskák kilőve:\
01: Tao\
02: Max\
06: Bill\
07: Thorhalla\
09: Jake\
10: James\
13: Mázlista\
15: Danse\
16: Astrid\
17: Miller\
22: Yvette\
23: Mocsok\
25: Tyler\
26: Olaf\
29: Revans\
30: Constantine";0;1289251108;\N;\N;2428
66294;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Végül a kis csapat tagjaival együtt teleportál Jackie Austinba";0;1289253534;\N;\N;2430
66299;"Shadow";715;"81.182.36.229";\N;"Megérkezek a szigetre, s rögtön harcot látok. Érdekes helyzet. Egy sérült menekül, egy másik épp fojtogat egy harmadikat, aki előttem jött le. Nincs messze tőlem, csak olyan nemes egyszerűséggel emelem fel a lábam, majd talpalok bele az előttem jövő hátába, ha háttal áll nekem, s teljes erőből segítek a párosnak odébb „menni”, ami remélhetőleg elég annyira, hogy kicsit lejjebb guruljanak. Amint sikerült, pillantok bele a táskámba, s ha még van ott táska, akkor abba is bele nézek, ha van időm, ha nincs, akkor a táska tartalma ráér, inkább azt nézem mivel próbálkozik az akit felhúztam. Bár este van, így nincs más dolgom, mint lemenni az építményről és eltűnni a fák között. Bár ez attól is függ, hogy mi van a táskámban. Ha lőfegyver, s az előző párosból valaki rám akarna rontani, akkor hidegvérrel eresztek bele egy golyót, ha szúró fegyver akkor is várok, hogy közel jöjjön hozzám, s a mozdulatait figyelve térek ki. Azonban, ha a páros el van egymással, akkor a térképet kotrom elő, gyorsan megvizsgálom mi merre, s egyszerűen a másik irányba megindulok le az épületről, hogy aztán meginduljak nyugat felé. E4-en épületféle lehet, de nem oda megyek közvetlenül, inkább F4-re előbb, hogy aztán onnét lopakodjak közelebb az épülethez, hiszen az első este, még mindenki elég aktív, így lehet nem alszik szinte senki se. Közben persze belepillantok a lopott táskába is.";0;1289255451;\N;\N;2429
66312;"Insane";228;"195.199.218.246";\N;"Jackeinek még lett volna képe nélkülem lelépni Austinba, holott az én ötletem volt az egész. Na ne szórakozzunk már. Megfogtam én is a kis vállát ahogy mindenki más. Egy pillanat múlva egy tömegsírban találtuk magunkat.\
- ŐŐŐŐŐŐ. Jó.\
Nyögöm ki a látványra majd a liftek felé pillantok.\
- Ha már ez a helyzet. Menjünk le. Mintha onnan jönnének a hangok.\
Mondom a csapatnak majd felhívok egy liftet.
";0;1289296714;\N;\N;2305
66313;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"The Event\
I/7. rész: I Know Who You Are\
Lee kórházba kerül, miközben egyre inkább ráterelődik a gyanú, hogy ő a tégla az elnök emberei között. Thomas akcióba lép, hogy másra terelje a gyanút…\
Part 14 / 12 - Page 2 71781870";0;1289297197;\N;\N;1190
66319;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"-A mutánsok korában élünk, és ennél sokkal rondább dolgokat is tett már mutáns, nem részletezném - válaszolom Damiennek, mikor az életerő elszívó alak tetteiről beszél. Közben feráncigálom az egyik őr karját az ajtóig, hogy kinyíljon.\
-A csápok azt hiszem stimmelnek, mintha Estacadonak is lenne valami ilyesmi képessége, de nem tudok arról, hogy képes lenne életeőt elszívni, és ez eddig egy helyszínen sem került elő a gyilkosságok során, így erősen kétlem, hogy vele lenne dolgunk. Akárki is az, legyen óvatos, és kerülje el a csápokat!\
A bölcs tanács után belépek az irodába, ahol egy hulla ül az íróasztal mögött, az irattartók, szekrények feldúlva, nem hinném, hogy éppenséggel itt kerestek valamit, bár biztos sok fontos információt tartanak errefelé, ha ekkora az őrség, de kétlem, hogy az emberünk információt szeretne. Felmérem, van-e további ajtó a helyiségből, ha van, azonnal továbbindulok arra, ha esetleg zárva van, szétlövöm a zárat. Ha nincs tovább ajtó, akkor körülnézek a papírok közt, amik az asztalon vannak, és megnézem a hullát, hátha van nála egy személyi, vagy egy belépőkártya, bármilyen információ hasznos lehet arról, hogy mit csinált ez az ember a halála előtt.\
";0;1289301081;\N;\N;2305
66320;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Az emberünk talán annak ellenére, hogy vézna, mégsem annyira alábecsülendő, miután a golyókat és egy Vízió lézerét kibírta, még a falon is átugrik. Jól van, hát ha bunyót akar, megkaphatja. Mindenki megrohamozza, én is odaérek a lyukhoz a falon, amin kiugrott, és odakint már vagy heten lövöldözik lézerekkel, pisztolyokkal, a klón mintha a képességét akarná használni rajta, szóval kap rendesen az áldásból a fickó, ez van, ha betörsz egy szuperhősöket foglalkoztató központba. Nem véletlen, hogy a rablók általában nem a rendőrség páncéltermét próbálják kifosztani, ahogy az sem, hogy kevés szuperbűnöző támad a Bosszú Angyalainak főhadiszállására. Mikor már kapott rendesen a fickó a lézerből, olyóból, meg ami még itt van, ideje, hogy lezárjuk a témát egy igazán színpadias belépővel.\
-JERONIMOOO! - Kiáltom el magam, aztán levetődök a falon átört lyukon, és egyenesen a fickó felé zuhanok talppal, hogy szétlapítsam, és szerves részévé tegyem a kis kertünknek. Remélem a kiáltásom elég feltűnő, hogy mikor megérkezem, addigra a többiek befejezzék a lövöldözést, és ne engem találjanak el, dehát ezért is vártam ki előtte egy ideig, hogy a kilövöldözhessék magukat.\
";0;1289301467;\N;\N;2477
66321;"Thorhalla";957;"195.184.14.97";\N;"Az öreg elmosolyodik és megsimogatja Danse fejét, amikor a lány kérte, hogy meséljen tovább. Felnézett Alexa irányába is és bólint ezzel kapcsolatban.\
- Egy ideig úgy tűnt, hogy egy új aranykor köszönthet a Földre – kezdte. – Hogy sikerül a borzalmakat teljesen kipihenni és feldolgozni. New York szövetséget kötött az egyik afrikai nemzettel Wakanda-val Thorson herceg segítségével, ugyanígy csatlakozott a szövetségükhöz Asgard, Attilan és Atlantisz is. Egy igen erős ötös szövetség, ami megvédi és kitart egymás mellett. Ez lett volna a terv eredetileg. A Szövetséges Államok külügyminisztere felkereste Attilan királynőjét és az Emberteleneket, hogy szövetségre lépjenek egymással az USA ellenében. Ugyanis az egy év során méginkább elmélyült a káosz és az ellenségeskedés a két Amerikai nemzet között.\
Néhány pillanatra elhallgatott.\
- Az Embertelenek küldöttje és Asgard hercegnője is egyidőben tartózkodott Trentonban, ahol a Szövetséges Államok székel, mikor jött a hír, hogy a Szövetséges Államok egyik miniszterét meggyilkolta az USA egyik embere a saját otthonában. Az elnökség próbálta a királynőt és a hercegnőt rávenni, hogy a népeik segítsék őket az Obama elnök vezette USA-val szemben, de az Embertelenek távoztak, csak Thorhalla maradt ott független szemlélőként. A Szövetséges Államok megtámadta válaszlépésként az USA-t, Washingtont. Egy új biológiai fegyvert vetettek be, aminek következtében százezrek haltak meg a városban. Obama elnök, akinek korábban köze volt Loki-hoz is, az Asgardiak minden igyekezete ellenére elhunyt, a Szövetséges Államok egyik embere kivégezte, vagyis mindez álca volt csupán. Az elnök helyére a KOBRA vezetője Kenneth Irons lépett szinte a semmiből az USA elnöki címére, aki pedig egyből hadat is üzent a másik Amerikának. Kitört a Harmadik Világháború. A Szövetséges Államok minden diplomáciai kapcsolatot megszakított Asgarddal. A világon pedig szerte mindenfelé háborúk törtek ki.\
Gondterhelten sóhajtott fel.\
- New Yorkban pedig a raptorok, mik korábban Galactust támadták újra feltámadtak és nekiláttak annak, hogy megszilárdítsák hatalmukat és új tagokat szerezzenek a városban...
";0;1289309821;\N;\N;1119
66322;"Danse Cadavérique";7148;"87.97.114.63";\N;"*Kissé behúzza nyakát a simogatásra, erre valahogy nem számított, de mindegy, megéri ha végre megtudja miként is alakult úgy a helyzet hogy a mitológiából kiléptek az angyalok és a démonok. Csendesen üldögél a sarkain és hallgatja a történetet félrebiccentett fejjel. A szünetben gyorsan lecsap és kérdez.*\
-Tehát ha nincsenek asgardiak akkor az emberek nem bírnak magukkal és háborúznak? *Vonja fel szemöldökét csodálkozóan, de azonnal kérdez tovább, mert nem erre kíváncsi a szentem.*\
-Na és akkor mikor jöttek az angyalok? Vagy leginkább miért? És hogy néznek ki? Tényleg van szárnyuk meg minden? A démonok meg égnek és füstölnek?";0;1289318761;\N;\N;1119
66329;"April";1213;"80.99.74.53";\N;"Miközben a sebesültekkel vagyunk elfoglalva, megjelenik a fickó,akiről Jon beszélt, de mielőtt sikoltozva menekülhetnék fedezékbe, már távozik is egy falon keresztül. Magam is meglepődöm rajta, milyen természetesnek hat, hogy tovább kötözöm a sebesültek sérüléseit. Lassan könyékig véres vagyok, a hajamhoz jól megy a szín, de hamarosan a gyomrom tartalmához is méregethetem, láttam már vért, meg hullát, de nem sokszor kellett tapicskolnom is benne.\
-A legnagyobb hősök egy Galactus erősségű szupergonosz ellen. Nem tudom, hogy vagy vele, de akárhányszor errejár a jó öreg bolygófaló, én nem szoktam túl optimistán hozzáállni, hogy majdcsak elúzik a nagy szuperhősök. De nagyon remélem, hogy igazad van. És csak hogy tudd, ezután az a minimum, hogy a PP egy két hetes Hawaii nyaralásra fizet be minket, ahol fűszoknyás szörfös srácok legyeznek pálmaággal, és kókuszdióból szürcsölöm az esernyős koktélokat! - Ez a figyelemeltelerős dolog be szokott jönni, kicsit rendbejön talán a közérzetem, és Steph sem kap agybajt, ha belegondol, hogy a drágalátos férje odakint harcol.\
-Legyen óvatos! - Szólok Ko-Rel után, aki Rozsomákot szeretné rendbehozni, hát ez egy elég hülye ötlet. Egy fickót renbehozni, aki meg sem tud halni, ellenben meg akar ölni itt mindenkit...";0;1289339139;\N;\N;2208
66330;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Matsumoto békésen néz csak Susan kirohanására lesz picit komolyabb.\
- Kérem hölgyem! - szólítja fel. - Igazán szükségtelen ez a modor. A lánya sok mindenen átment, a legkevésbé sem hiányzik neki a maga lerohanása.\
Majd hátrébb lép és Tao szavaira bólogat.\
- Igaza van. Bocsánat, foglaljanak helyett kérnek valamit? Kávét teát?\
Ha valaki kér a nindzsák hoznak ha nem akkor is Matsumoto az irodaasztalnak dől nyugodtan és megvárja ameddig azok, akik akarnak leülnek. Úgy beszél tovább, hogy hagyja, hogy Tao lebénítsa.\
- Nos a szívem megállításáról ön dönt, de utána gyors halált halna több száz nindzsa keze által az ő szívük már nem ver és ennyi embert még maga se tud megállítani,d e ha mégis növekedtek volna a képességei az adataink ellenére akkor is vannak erre speciális ügynökeink, ahogy ez Johanne kedves anyukája már tapasztalta és megkérném, hogy ezt a kulturálatlan hangnemet hagyjuk meg a kocsmában ívóknak, felnőtt emberek vagyunk.\
Szavai után Tao éri, hogy a keze zsibbad és láthatja, hogy Matsumoto hüvelykujján van valami. Egy mászókaromnak a része, ami a kézfogáskor megszúrta a polgármester kezét.\
- A méreg halálos és csak nálunk van ellenszer. Azonnal oda adom ha befejezte a dühöngést és meghallgat.
";0;1289341637;\N;\N;2168
66335;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Stargate Universe\
II/7. rész: The Greater Good\
A Végzet útjába kerül egy ismeretlen, elhagyatott űrhajó, és Rush és Young átszállnak rá, hogy megvizsgálják. Sajnos a hajó véletlenül beindul, és elsodródik a Végzet pályájától…\
Part 14 / 12 - Page 2 32968167";0;1289385691;\N;\N;1190
66336;"Tao";145;"80.99.74.53";\N;"Matsumoto higgadtsága elvárható volt, de a mérgezett tű már meglepett, egyáltalán az is, hogy speciális ügynökei vannak ellenem. Szemeim a dühtől egészen össeszűkülnek, majd lassan kifújom a levegőt. A tárgyalási pozíciója magas, vannak biztosítékai, és tartalékai, és ki tudja, milyen meglepetéseket tartogat még. Nekem is higgadtnak kell maradnom, különben nem fogom tudni átvenni a kezdeményezést.\
-Jól van, Mr Matsumoto. Látom, alaposan felkészült erre a találkozásra, és nyilván gondosan eltervezett már mindent - ezzel elengedem a kezét, gondolom majd odaadja az ellenszert, amiről beszélt. Johanne közben Halál Kapitány és Főnix feltámasztását említi, nagy lélekjelenlét kell, hogy ezen ne akadjak ki, de egy kisebb fintorral, és fokcsikorgatással letudom a dolgot.\
-Szóval Főnix és Halál Kapitány feltámasztása, az AIMville Co. átvétele, és... Nindzsák mindenfelé. Azért ez jócskán a San Fransisco sztori mögött van, és akkor azt még nem is tudja talán, hogy Apokalipszis feltámadt. Lehet, hogy rosszul választotta ki a helyszínt, Mr Matsumoto. New York a III. Világháború miatt a KOBRA új célpontja lesz a Szövetséges Államok után. Amellett, hogy a Szövetséges Államoknak már eddig is célpontja volt, alkalomadtán meg is támadta. És nem utolsó sorban már több tucat raptor van legalább a városban, főképp a rendőrök közt. És maga pont ezt a várost válaszotta ki, és pont egy olyan vállalatot, aminek semmi esélye túlélni a város gazdasági, és egyéb értelemben vett összeomlását. Tokió nem volt egy kicsivel közelebb?\
Legyünk offenzívak, ugyanakkor maradjunk higgadtak, és próbáljuk meg elbizonytalanítani. Semmiképp se kezdjünk el veszekedni vagy vitázni Susanne-nel, Johanne-nal, vagy Sakuraval, és... Esetenként adjuk be magunknak az ellenszert a halálos méregre. Röviden ennyi lenne a tippek-trükkök rovat.";0;1289386970;\N;\N;2168
66343;"Tyler";7;"92.245.72.24";\N;"Ez az! Alaposan fejbe tudom rúgni ezt a fószert és remélem ez is hozzájárult ahhoz hogy az asgardiak megnyuvasszák. Ezt már szédelegve, a falra tapadva nézem végig. Tisztára olyan vagyok mint egy béna Pókember. Nehezen kellek fel, és most már alaposa sajognak a bordáim, és a zúzódásaim. Az adamantium ellenére. Nehéz súlyú volt a skrull az egyszer biztos. A fenébe még a szám is felrepedt...au ez fáj. Zam-hez botorkálok, aki elég ramaty állapotban van.\
-Jól vagy? És anya is ugye?-\
Kérdezem remélve hogy igen a válasz, majd ha igen, akkor elviharzok, na jó délcegen bicegek a többiek felé, ahonnan lövés is hallatszik. Remélem nincs több izomagyú skrull. Lorna érdekel, bízok benne hogy felgyógyult....\
-Nyugi kicsináltuk a Szuper Skrull-t, és most hagyj lássam Lornát.-
";0;1289409536;\N;\N;2349
66353;"Thorhalla";957;"89.132.95.13";\N;"Elfogadva mindhárom. Ha Feri is adja a listát kezdünk is majd.";0;1289415643;\N;\N;2282
66362;"Ian Parr";1719;"46.107.253.173";\N;"Nézem a szmötyi esztétikus mozgásait, és a tegnapi sajtos szendvics jut eszembe.\
- Nem tudom, ki hogy van vele, de ez baromi undorító! De legalább egyre kisebb lesz.\
És tényleg! Az undormány mérete egyre kisebb lesz, miközben megjelenik a S.H.I.E.L.D. Új Különítménye. Hirtelen olyan érzés kerít hatalmába, mintha valami borzasztó filmet néznék, ahogy ott állnak. Nem áll szándékomban szóvá tenni, de elfojtok egy halk nevetést, ahogy a 3 pozőrt figyelem.\
- Ááá, üdv! Még jó, hogy megjöttek. Úgy látszik, a lény már a puszta látványuktól is összecsinálta magát. Tulajdonképpen egyet is értek vele.\
Ezzel megeresztek egy barátságost mosolyt feléjük.";0;1289418283;\N;\N;2139
66363;"Deadpool";3676;"85.66.183.126";\N;"Horror bulira bevásárló lista:\
Éjjellátó 450$\
2 db Mossberg 500-as Shotgun 4000$ ( Mind kettőn heveder )\
Rövid csövű shotgun 2000$\
Láncfűrész 100$ ( Kisebb fajta )\
5 db Tomahawk 125$ ( A modern fajta, szóval a nyele gumi borítású stb.)\
Maradt: 49.225$";0;1289419192;1289425341;"Deadpool";2324
66364;"Astrid";6744;"81.182.36.229";\N;"Kicsit megkönnyebbülten sóhajtok, mikor kiderül, hogy csak egy szarkofág, mert így ha az megsemmisül Ba'al úgy is menekülőre fogja a dolgot. Azonban a beszélgetés többi része nem alakul a legjobban. Köpenyem közben leveszem, így látható a lenge öltözékem, ahogy az oldalamon lévő Zat is, s a kis táskám, majd nemes egyszerűséggel a köpenyt az egyik dobozra dobom. Leveszem a kesztyűimet, s jól látható jobbomon a Goa'uld kézi ékszer, mely fegyver és pajzs is.\
- Lo'taur, annyit tesz, hogy első emberre az egyik Goa'uldnak. Eme személy a Goa'uld közelében él, szólgálja ki, védi az életét, s ha a Goa'uld gazdateste súlyosan megsérül és nincs a közelben szarkofág, akkor a Lo'taur testébe költözik át a féreg ideiglenesen, vagy végleg. Hogy érthető legyek. Ba'al, akit láttak két személy. Egyik a test, aki egy ember, s a másik a testben lévő féreg, amely irányítja, gyógyítja, erősíti, eme testet. Ilyen fajjal gondolom találkoztak, hogy parazitaként elnyomja a gazda személyiségét vagy épp szimbiózisban együtt él vele. Az első eset a Goa'uld, a második eset mondjuk a Tok'ra. Ugyan olyan féreg mind a kettő, s ha engem kérdeznek egyiknek se fordítanék hátat, de ez én vagyok. Jaffák, avagy a Goa'uldok harcosai is rendelkeznek férgekkel, ezért erősebbek, másoknál és gyógyulnak a sebeik gyorsabban. Emellett persze jóval tovább is élnek, mint az átlag, azonban bennük még kicsi a Lárva, s lényegében bennük fejlődik ki, hogy aztán a Goa'uld utána megkaphassa a végleges gazdatestét. Eddig világos? - pillantok körbe. - A szarkofág, amire rákérdeztem, hogy hányat hoztak, egy fejlett gyógyító eszköz, s lényegében a halálból is visszahozza akit bele tesznek. Tudom ez nagyon jól hangzik, de a mellékhatásai a sok használatnak, Paranoia, agresszió. A Goa'uldok ezzel hosszabbítják a gazdatest életét a sajátjukkal együtt. De vannak Goa'uld eszközök, amiket csak olyanok használhatnak általában, akikben van, vagy volt féreg – emelem fel a jobb kezem, amin ott a Goa'uld kis kézi ékszerem, s a balkezemmel a kis táskából kihalászom a kis gyógyító eszközömet. - Az egyik fegyver – bökök a fejemmel a jobbomra – a másik gyógyításra alkalmas, persze nem annyira hatékony, mint a szarkofág. Még van sok minden, például a Jaffák fegyverei, hajóik, meg egyéb dolgok, de most Ba'alról említenék néhány fontos dolgot. Ba'al a fogjait szereti kínozni és a szarkofágnak hála a halál se jön el végleg annak akit vallatt, így bármilyen információt képes megszerezni. Emellett új technológiákat keres, s tanulja meg a használatukat, hogy a céljaihoz felhasználja. Továbbá ha nyerő helyzetben érzi magát, akár minden Goa'uld ő is imád sokat beszélni. Ha van kérdésük várom. - Érdeklődve nézek végig a társaságon, majd várok, hogy most mi is lesz. Magamról nem mondtam sokat tudom, de ez egy olyan része a dolgoknak, ami talán nem is olyan fontos.";0;1289419307;\N;\N;2467
66365;"Sha-Lenn";1908;"46.107.253.173";\N;"Felcipelem a félhulla Ka’remet a Csillagsárkányra, ahol rögtön pár orvos veszi kezelésbe. Mint kiderült, nem teljesen halott, de nem áll messze tőle. Pahl-Linn arcán egy olyan kifejezést látok, amit nem hittem volna, hogy valaha felfedezek egy katonatiszten. Aggódott. Furcsa, ezek szerint tényleg fontosak vagyunk a számára.\
- Üdvözlöm!\
Ekkor azonban belekezd abba, amitől a legjobban féltem, kérdezősködik. Én próbálok úgy tenni, mintha nem is hallanám, és minden figyelmemet lekötné a haldokló Skrull. Ha bármit is kérdezne, én… nem tudnék hazudni. Az ellent mondana mindennek, amit valaha is tanítottak, és sajnos az FBSZ vezetője is Kree, és biztos vagyok benne, hogy tudja ezt.\
- Elnézést, de rettentő fáradt vagyok, így én el is vonulnék, hogy felfrissítsem magamat, és aludjak egyet, amíg lehet.\
Ezzel minél gyorsabban elviharzok.";0;1289419334;\N;\N;2363
66371;"Morsus";6;"213.16.120.190";\N;"Bard a legyőzött skrull utána Lornához megy és ellenőrzi az állapotát.\
- Jól vagytok?\
Kérdezi a többiektől lassan felállva és ott hagyva a lányt, amikor Manó odamegy hozzá. Felsegíti, aki még a földön van és ellenőrzi a többiek sebét.\
- Úgy fest nincs több. Frontális támadás volt érzékeny pontot érintettünk, de még lehet belőlük. Csak te vagy bizonyítottan nem közülük.\
Mondja a nővérének.\
- Zyro sérült, de jól lesz. Csak pihennie kell.
";0;1289425239;\N;\N;2349
66372;"Zyra";7775;"94.21.48.87";\N;"Megkeseredett iránytű elfogadva Smile Egy kérdés, ha másik kontinensen van a keresett személy, akkor is megérzi?";0;1289426123;\N;\N;2476
66373;"Astrid";6744;"81.182.36.229";\N;"Thorhalla támad, s csak annyit érek el, hogy nem végez velem azonnal. Jobb kezemet a sebre tapasztom, míg ballal a reszelő után kapok, hogy azzal szúrjak a hátam mögé, hogy időt próbáljak nyerni, ha sikerül, akkor szerencsém van, s talán elég időt nyerek, hogy odébb küzdjem magam, miközben alig kapok levegőt, ha nincs, akkor azt tesz velem amit akar, s akárhogy is próbálom védeni magam nem lesz sok esélyem menekülni, de nem adom fel harc nélkül. Kézzel, körömmel, lábbal, vagy amivel épp csak sikerül próbálom magam védeni amíg eszméletemnél vagyok, de így ehet előbb fulladok meg a saját véremtől, mint ahogy végezne velem, de ha nem, akkor se lesz könnyű halálom. Azonban így harcközben vesztem életem, s ezért elnyerem a jutalmam, így nem terülhetek el, hogy jöjjön a vég, amíg csak tudok tennem kell ellene.";0;1289431426;\N;\N;2429
66380;"Ultimate Guru";130;"80.98.176.234";\N;"Amerikai megjelenések - 2010. november\
Ultimate Thor #2\
Írta: Jonathan Hickman\
Ceruza- és borítórajz: Carlos Pacheco
\
Asgardon éppen győzelmi ünnepet tartanak, de közben közelednek a Ragnarök pusztító hullámai. Vajon milyen megrázó híreket közöl majd a Mindenek Atyja választott fiával? És vajon mivel készülhet Zémó Báró az istenek ellen? Jonathan Hickman (S.H.I.E.L.D.) és Carlos Pacheco (Ultimate Avengers) ismét eget-földet megrengetnek Thor mennydörgő múltjának újabb fejezetével!\
Part 14 / 12 - Page 2 99688772";1;1289469084;\N;\N;1181
66381;"Reynolds Jr. Johnson";4030;"86.101.113.114";\N;"Az épület bejárata előtt, megannyi embert látok. Nem tudom mit keresnek itt, de úgy látom nem lesz ebből csöndes felderítés. Zseblámpákat kapnak, és az épületbe kezdenek merészkedni. De mért? Talán ők is Johanneról keresnének valamit? Bár hogy is, most kicsit megtorpantam. Nem nagyon van hangulatom most másokhoz. Megvárom, míg mindenki bemegy, és csak az után követem őket. Már nem csak Johanne múltja érdekel, de az is, hogy még is mit keresnek itt ezek az emberek. Többek között... Mi? Ő! Deadpool! Mindenhol ott van az az alak? Talán egy újabb zsoldos akcióba ütötte bele magát. Most már muszáj kicsit szimatolnom. Bár nincs lámpám, de a mobilomban van ilyen funkció, szóval nem aggódom. Nem mellesleg a távcsövem is éjjel látó, és hőérzékelő. Miután mindenki bement az épületbe, csak az után követem őket. Addig is várok. A motoromat hátra hagyom, most nem féltem, hisz ki olyan ostoba, hogy ellopja, miután kap egy kis sokkot. Eléggé szúrós szemmel nézek Deadpool irányába, és nem értem, hogy ő még mit keres szabadlábon. Sladdel paktált le, mint zsoldos, és őt érdekes módon mr. Tao nem vetette őrizetbe. Nem tetszik ez nekem. \
Part 14 / 12 - Page 2 Ghfhgfhgfzt";0;1289469687;\N;\N;1908
66384;"Thorhalla";957;"195.184.14.97";\N;"Attilan, gigászi méretekkel rendelkező város az Atlanti-óceán mélyén, amit energiapajzs véd. A város több ezer évvel ezelőtt épült Tibet-ben, az Embertelenek fővárosa és lakhelye. Évszázadokkal ezelőtt hagyta ott a Tibet-i fennsíkot és az Embertelenek az Atlanti óceán mélyére vitték a városukat. Azóta élnek harmonikus kapcsolatban az Atlantisziakkal és Lemúriaiakkal is. 1921-ben a város és a népe egy hosszú alvásba kezdett ám most 2045-ben egy kree expedíció felébresztette a várost, ami továbbra is az óceán mélyén maradt.\
Part 14 / 12 - Page 2 Attilan_%28Earth-42777%29\
Part 14 / 12 - Page 2 Attilan_001\
Attilan a levegőben:\
Part 14 / 12 - Page 2 Attilan1\
A királyi palota és környéke:\
Part 14 / 12 - Page 2 Attilan3\
Part 14 / 12 - Page 2 Attilan8\
Part 14 / 12 - Page 2 Attilan9\
Part 14 / 12 - Page 2 Attilan4\
Part 14 / 12 - Page 2 Attilan5\
A trónterem:\
Part 14 / 12 - Page 2 Attilan2\
Attilan, alsóváros (régi városrész és a terringen kristályok)\
Part 14 / 12 - Page 2 Attilan6\
Part 14 / 12 - Page 2 Attilan7\
Éjszakai kilátás a királynő hálójából:\
Part 14 / 12 - Page 2 Atilan10";0;1289476290;\N;\N;2478
66385;"Thorhalla";957;"195.184.14.97";\N;"A karakter Vadföld ostromakor az őrszemekkel folytatott csatában életét vesztette.";0;1289478326;\N;\N;1861
66386;"Thorhalla";957;"195.184.14.97";\N;"A karaktert mesélői NJK-nak (amíg nem lesz Serena-val kellő kreditem a megvételre) közös megegyezés és egyeztetés után átvettem.\
Név: Stephanie Davidson\
Egyéb neve: Zafír\
Születési idő, hely: 2025. április 7., New York, Projekt Pegazus\
Nem: Nő\
Jellem: Semleges\
Személyazonosság: Titkos\
Család: Serena Amelia Davidson – anyja, él\
Wilhelm Harley Davidson (Namor McKenzie) – fogadott bátyja, él\
Donald McMiller – apja, él\
Kor: 18 év\
Foglalkozás: a saját idejében tanuló, a jelenben X-men tag\
Testmagassága: 175 cm\
Testsúlya: 65 kg\
Szeme színe: kék\
Haja színe: szőke egy ősz szállal benne\
Bőre színe: fehér\
Különleges ismertetőjel: nincs\
Repülési sebesség: 200-300 km/h\
Előtörténet:\
2025. áprilisában született. Az ő esetében a születés igen relatív, ugyanis túlképp a lány mesterséges úton lett létrehozva Serena Davidson és Donald McMiller DNS-éből. Az anyja ugyanis még korábban a Raft eseményei miatt meddő lett, így saját maga soha sem szülhetett volna gyermeket. De szeretett volna egy sajátot is Namor mellé, így határozott úgy. Hogy ehhez a vitatható módszerhez folyamodik. Hogy miért pont Donald mellett döntött apaként, miközben választhatta volna akár Logan-t, vagy a legvégső esetben Jackie-t is, nem ismert. Serena sokat tárgyalt Mr. Kinggel a PP vezetőjével, de végül is a férfi is belement az egészbe és a „megszülető” gyermek Stephanie lett Serena édesanyjának neve után.\
Az élete nem volt túl különleges, igen hamar kiderült, hogy az apja képességeit örökölte. Együtt nevelkedett a Kúriában lakó összes többi gyermekkel és az időnként ott levő Ingrid Miller-rel is, noha jócskán fiatalabb volt a többieknél. Még Ingridnél is négy évvel, míg a többieknél legalább hét-nyolc évvel. Mindez igazából nem nagyon zavarta a kislányt, legalább a figyelem középpontjába kerül. Jackie-t soha sem volt képes az apjaként elfogadni, Serena pedig soha sem titkolta, hogy nem a férfi az apja, hanem elmondta, hogy ki is. A lány legemlékezetesebb pillanata, amikor kivételesen nem a többiekkel játszott, hanem a komor és általában komoly és megfontolt bátyját sikerült egy kisebb csínyre rávennie. A csíny következében pedig sikerült a kúria nagy részét leégetniük. Az esemény azért maradt meg neki különösen, mert mindenki hangosan kiabált velük és úgy szidták le őket, de az anyjuk, nem. Ő csak bánatosan nézett a két gyermekére és halkan szidta le őket. Ez sokkal jobban megmaradt neki, mint a kiabálások.\
Mivel az anyja jóban volt az Bosszú Angyalainak több tagjával is, így amikor kellően idős lett arrafelé is többször megfordult, az ottaniak pedig segítettek tanítani, harcolni és az X-mennél a képességét is megtanulta rendesen használni. Ekkoriban már az apja Donald is igen sokat foglalkozott vele és ő is képezte. Stephanie mindig is reménykedett benne, hogy a szülei azért szeretik egymást és egyszer újra együtt lesznek, hiszen ő nem ismerte a születésének körülményeit. Ahogyan telt s múlt az idő lassanként iskola, tanulás és harcedzések mellett felnőtt a lány. Az anyját volt, hogy nem sokat látta, hiszen Serena az X-men diplomáciai összekötője volt és nagyon sokat tett az emberek és a mutánsok közös konfliktusainak rendezéséért.\
2042-t írtunk, mikor a Főnix nevű entitás megérkezett a földre, megfertőzte a föld akkori legnagyobb mutánsát Azareust és a belső körét sem kímélte, csak páran tudtak elmenekülni, köztük Zaphire és Serena is. Együtt próbálták túlélni a katasztrófát, bújdosva szerte a világon a közös ismerősöket kerülve, és a régi kapcsolatokat is, nehogy a Főnix véletlenül valamelyik barátjukat is megtámadja. Egy napon azonban megtalálta őket az entitás, aki Stephanie-t akarta megölni bemutatva azt, hogy ő már egy másik lény, nem pedig Donald, a lány apja. Serena és Adia feláldozta magát, ahogyan Stephanie elé vetették magát, mikor az entitás megpróbálta a lányt megölni. A Főnix halálos sebet ejtett Serenán, ám megmentette az életét, ennek következményeképp őt is megfertőzte a sötét entitással. Adia azon a napon lelte a halálát és ő többé vissza sem tért. Stephanie alig tudott elmenekülni és bujdosni kényszerült, titokban csatlakozott a többi társához, akikkel együtt nőtt el, a bátyjához, aki titokban beépült a Főnix körébe is.\
Pár hónap alatt a Főnix és emberei tönkretették a világukat, ám ekkor egy másik entitás érkezett a Földre, hogy legyőzze a Főnixet. Ez a csata döntetlennek bizonyult, ám a Főnix nem elégedett meg ennyivel. Úgy döntött visszautazik a múltba, hogy már korábban sikerüljön neki elfoglalni a saját testét és az X-ment magát, így később, mikor az új ellenség felbukkan erősebbek lesznek sokkal. A fiatalok pedig, hogy megtudják menteni a saját jövőjüket Zafír vezetésével visszautaztak ők is a múltba, hogy a Főnix tervét megakadályozzák. A kaland során, a Főnix tőrbe csalta a jelen X-ment. Ismét egy csata alakult ki, de ez már egyértelműen a Főnix nyerte volna, ha Azareus nem lesz öngyilkos és áldozza fel magát a csapatért.\
A Főnix és minden ereje elszáll, mindenki visszatér a normál formájába. Ám a dolgok mégis változnak. Steph, az anyja, Serena, a sógornője Emily és Martin Davis itt maradtak a múltban és még nem tértek vissza a jövőbe, akárcsak az itt tartózkodó Michael Morsus is. A testvériség megszűnt, Emily és Davis meghaltak. Az anyja még mindig itt volt és időközben az apja is feltámadt. Zafír Magneto egy kísérlete miatt hónapokra kómába került, de a Sötét Főnix megjelenésekor ismét magához tért a Projekt Pegazusnál...\
Képessége:\
Képes a teljes telekinézisre, és ezzel együtt az erőtér formálásra 1 tonna nyomás erejéig- (ez nem új képesség, hanem a telekinézissel jár, azzal csinálja)\
Holdfény. Egy kékes fény, ami telekinézis egyik megfelelője, a tárgyakat kedve szerint tudja mozgatni 1 tonna erejéig. Szét is tud feszíteni anyagokat és mivel ez molekuláris szinten történik a szakító szilárdság elhanyagolható mivel 10 000 N a legtöbb anyagot szétszakítja. A szétfeszítés úgy történik, hogy egy zárt térben, ahol akár egy kis vákuum is található ott működik, addig tolódnak a tér két felén az atomok, molekulák míg ki nem szakítják az anyagot.\
Saját akaratából fel tudja robbantani a közvetlen környezetét a szétfeszítős trükk többszöri megismétlésével, de ehhez 3 perc koncentráció szükséges.\
Külső:\
Part 14 / 12 - Page 2 791082-marvels003\
Part 14 / 12 - Page 2 79_ms__marvel_40\
Part 14 / 12 - Page 2 Ms_Marvel_39\
Egy korábbi kép róla:\
Part 14 / 12 - Page 2 76828-101370-moonstone_super";0;1289478439;\N;\N;1791
66390;"Gabrielle Zielinska";8256;"84.0.5.174";\N;"Lisa olyan váratlanul szólítja meg, hogy Gabe észrevehetően összerezzen. Végigméri a nőt, aki nem látszik csövesnek, drogosnak vagy zsebesnek. Egész kedvesnek tűnik, de már pórul járt kedvesnek \"látszó\" egyénekkel, mint orvosok és ápolók, ezért nem kezd egyből élettörténet mesélésbe. Fél lépéssel távolabb húzódik tőle, és bizonytalanul válaszol.\
- Nem tévedtem el, várok valakit.\
Willson-al is ilyen bizalmatlanul viselkedett, mikor a pasas becsöngetett hozzá, de akkor hazai terepen volt, most meg…a semmi közepén.\
Némi fáziskéséssel kiszúrja magának az emelgetett szamarat, Willsont.\
- Jé, ott is van.\
Egy röpke mosolyt villant Lisa-ra, és elindul a férfi felé, nem tudva, hogy a nő is a csapat tagja tulajdonképpen. Willson köré tömörülő kör részévé válik, és figyelmesen hallgat. Mondhatni megnyugszik, hogy nem kellett rá sokat várnia. Mikor több szem is ráterelődik a neve említésekor, biccent egyet köszönésképpen. Kíváncsian nézi végig az arcokat. Ez aztán a színes társaság! Van itt minden, ami kell. Persze zöme valószínűleg mutáns, mivel egyszerű emberek nem nagyon boldogultak eddig ezzel a problémával, már amennyire Willson mondataiból kivette a lakásán tartott csevelyből.\
Átveszi szabad kezébe a zseblámpát. Kezd olyan érzése támadni, mintha valami éjszakai túrára mennének a városba, vagy szellemet idézni. Egyszer részt vett még tíz évesen esti túrán, és az jó volt. Ez vagy annál is jobb lesz vagy, rémálmai lesznek tőle.\
Gabe már indulna, hiszen túl akar esni a tapizós dolgon mihamarabb, mikor Howard nyomozó kérdez. Igazi szkeptikus kopónak gondolja, aki egyből valami tényszerűbbre cserélne egy hihetetlent, amivel megmagyarázza a dolgokat. Gabe-et vigyorgásra készteti a dolog.\
- Ha nem megyünk be, soha nem tudjuk meg, nem de? – kérdi hangosan.";
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Part 14 / 12 - Page 2 Empty Re: Part 14 / 12

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.