Pólópályázat 2013.

Go down

Pólópályázat 2013. Empty Pólópályázat 2013.

Témanyitás by Cerebro on Kedd 01 Okt. 2013, 00:01

Az e havi másik versenyünk a pólópályázat. Egy ideje felmerült, hogy kellene, lehetne csináltatni XMR-es pólókat. És ti lehettek, akik megtervezik a pólót, ami majd a hivatalos lenne és tényleg nyomtatásra, készítésre kerülne. A téma persze legyen XMR-es és amennyiben lehetséges és tudjátok úgy tegyétek be a képeket, hogy azt PS-sel ráteszik egy pólóra – vagy ilyen programmal, amennyire nézelődtem van ilyen – , hogy látni lehessen, hogy miként nézne ki a valóságban. Az egyetlen megkötés ezzel kapcsolatban, hogy XMR téma legyen, ezen felül semmi más. A kreativitásokat úgy élitek ki, ahogyan szeretnétek.
A pólóterveket első körben október 31.-ig várjuk, utána majd szavazással dől el, hogy Ti melyiket szeretnétek véglegesnek. Természetesen, mint mindig lenni szokott az első három helyezett még kreditet is nyer, és az első helyezettnek ott a másik dicsőség is, hogy az általa tervezett pólót fogják az emberek idővel hordani.

Jó tervezgetést és sok sikert mindenkinek!

Mivel roppant kevés pályázat érkezett és az is egy személytől, a határidőt kitolom december 31-n éjfélig!
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Pólópályázat 2013. Empty Re: Pólópályázat 2013.

Témanyitás by Vron on Szomb. 12 Okt. 2013, 00:11

Elkészült az első tervem. A színek, elhelyezés, stb persze változtatható, ez csak az alapötlet.
Pólópályázat 2013. Ivi9

A hátán szerepelhetne az, hogy Marvel fórum szerepjáték + a honlapcím, de ha nem muszáj, azt nem szerkeszteném meg,mindenki el tudja képzelni.

_________________
Reneszánsz: Vron, Nallo (X-diák)
Apokalipszis Kora: Mutáns-ellenes hadtest (A Múlt Elveszett Napjai)
Eredeti Galaxis Őrzői: Aleph
Gótika: Rettenet
Vron
Vron
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Pólópályázat 2013. Empty Re: Pólópályázat 2013.

Témanyitás by Cletus Kasady on Szomb. 12 Okt. 2013, 15:12

Még egy terv:
Pólópályázat 2013. 9b6q

_________________
Reneszánsz: Cletus Kasady, Komédiás, a szimbionta, Michael Schuster, Raymond Washington (Becsület)
Végtelen Háború: Joseph Harper/Szabadság Kapitány
Gótika: Cletus Kasady
Cletus Kasady
Cletus Kasady
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 109
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Sep. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Pólópályázat 2013. Empty Re: Pólópályázat 2013.

Témanyitás by Danny Long on Szomb. 12 Okt. 2013, 17:54

Egy kis retro. (És itt befejeztem Very Happy)
Pólópályázat 2013. 9cde


A hozzászólást Danny Long összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 01 Nov. 2013, 00:33-kor.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Pólópályázat 2013. Empty Re: Pólópályázat 2013.

Témanyitás by Thorhalla on Pént. 01 Nov. 2013, 00:02

Mivel roppant kevés pályázat érkezett és az is egy személytől, a határidőt kitolom december 31-n éjfélig!

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pólópályázat 2013. Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14943
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pólópályázat 2013. Empty Re: Pólópályázat 2013.

Témanyitás by Svarog on Vas. 17 Nov. 2013, 12:49

Hirtelen felindulásból én is csináltam egy pályamunkát, kezdő vagyok ehhez a pólóbizniszben.
Pólópályázat 2013. A1_2013_11_17_ld2veb6cjy_tn

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Pólópályázat 2013. Empty Re: Pólópályázat 2013.

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 01 Dec. 2013, 00:01

Ne feledjétek, hogy december 31-ig még mindig benyújthatjátok a pályázatokat/pólóterveket!

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pólópályázat 2013. Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14943
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pólópályázat 2013. Empty Re: Pólópályázat 2013.

Témanyitás by Bishop on Vas. 22 Dec. 2013, 00:10

Én is jelentkeznék.
Pólópályázat 2013. 4zhr

A hátára, lapocka magasságban nálam is kikerülne még az oldal linkje, hasonló stílusban, kisebb metűmérettel.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3704
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 68
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 24
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pólópályázat 2013. Empty Re: Pólópályázat 2013.

Témanyitás by Cerebro on Szer. 01 Jan. 2014, 03:43

A versenyt kicsit megkésve ugyan, de lezárom. A szavazást kiírom most éjjel, ha nem szakadt meg a lopott net, vagy legkésőbb, ha hazaértem a szilveszteri szerepjátékból.
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Pólópályázat 2013. Empty Re: Pólópályázat 2013.

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.