Chao Hui Wang

A történetet kezdhetném a legelejéről, de szörnyen unalmas lenne eltaglalni nektek azt a fantasztikus élményt, mikor egy, a messzi-messzi galaxisban, száguldó kis jéglabdában egy marék színes masszaként azon gondolkozol, hogy milyen lehet egy hatalmas lángoló gázgömbben befejezni azt az életet, ami nem tudod, hogy mikor és miért kezdődött, mert már elfelejtetted a milleniák alatt.
Tulajdonképpen ezzel töltöttem az időmet egészen addig a pontig amíg meg nem jelent előttem a vakító fehér fényesség és be nem szippantott. A következő pillanatban már egy átlátszó gömbben találtam magam és egy számomra ismeretlen lény, valami fura nyelven hablatyolt. Minden erőmet összeszedve akartam nekitámadni és uralmam alá vonni, de ehelyett hangos loccsanással csapódtam a gömb falának. Igazán fantasztikus, hogy egy száguldó jégbörtönből egy átlátszó gömbbe kerültem, bár igaz ami igaz, itt több a hely.
Azt hiszem, hogy ekkor alakulhatott ki nálam a megjátszás képessége. Fogalmam sincs, hogy meddig voltam a gömbben, bár nem olyan sokáig, mint a jégben, mikor az a lény kiöntött egy sík felületre. Valami szerves eredetű dolog volt, de halott, számomra teljesen használhatatlan így csak feküdtem ott várva, hogy a lény hátat fordítson. Addig azzal szórakoztattam magam, hogy haldokoltam és a négy lábú csíkos lényt figyeltem ami körözött a felület körül ahol voltam. Ekkor világosodtam meg és új terv született amivel megszökhetek azelőtt, hogy újra bebörtönöznének.
Lassan indultam el, minél kevesebb zajt hallatva, a felület széle felé, hogy elérjem a négylábú lényt. Nem volt sok időm és energiából sem rendelkeztem sokkal, mikor pedig elértem a felület szélét az a valami az egyik lábát rám nyomta. Először azt gondoltam, hogy ím eljött számomra a vég, aztán a következő pillanatban már új szemszögből láttam a világot. Volt négy lábam fejem, farkam és testem. De még mindig fogalmam sem volt, hogy mi voltam és, hogy az a kétlábú valami mit szövegelt.
Viszont nem fedhettem fel az álcámat, így megpróbáltam azt tenni amit ez a négylábú faj szokott tenni.
~ Nem vagyok itt. Ez csak egy négylábú lény. Nézd, nyalom a mancsomat ahogy szokták. ~ jártak ilyen és ehhez hasonló gondolatok a fejemben, miközben a lény szokásait utánoztam. Ami azt illeti, volt sok undorító szokása is amit most nem részleteznék. A célomat viszont elértem és mikor már nem rám figyelt a másik lény, egyszerűen elindultam felfedező körútra.
Utólag némileg úgy érzem jobb lett volna, ha nem tettem volna meg. Elhagyva azt a valamit amit ez a lény otthonának tekintett szörnyű felfedezést kellett tennem. Ez a hely tele van kétlábú lényekkel.
Azt viszont pozitívan éltem meg, hogy mindegyik félt tőlem. Valami nagyúr vagy veszélyes valami lehettem, mert mindenki félreállt az utamból. Illetve majdnem mindenki. Újabb kétlábú lények jelentek meg, miután valami kockából kiszálltak.
- Félre az utamból, nem látjátok ki vagyok?! – valami ilyesmit üvöltöttem, bár fogalmam sincs, hogy miért tűnt inkább valami furcsa hangnak és miért álltam közbe két lábra. Viszont úgy látszik, hogy nem vált be a dolog, mert valami henger alakú tárgyal támadtak meg távolról aminek ez a gazdatest nagyon nem örült. Mégsem olyan erős, mint képzeltem. Így ideje volt tervet változtatni és egyszerűen hagytam, hogy a test amit birtokolok eldőljön. Az első értelmes tervem volt ez aznap és a következő rögtön azután következett is, hisz mikor az egyik kétlábú hozzám lépett, egyszerűen hátrahagyva a négylábú lényt, újabb gazdatestre tettem szert.
Ekkor tanultam meg először kínaiul és mandarinul, arról nem is beszélve, hogy most már tudtam, hogy a két lábú lények embereknek nevezik magukat, az állat, amit eddig birtokoltam pedig egy tigris volt. Ezzel rengeteg dologról lehullott a lepel számomra. Meg aztán ez a test kényelmesebb is volt, bár kicsit zavart, hogy meg kellett ennem az előző tulajdonosát, de legalább az eddig érzett éhség csillapodott. Újra teljes erőmben voltam és elszaladtam.
A többi ember furcsa tekintettel nézett rám, de először éreztem magam igazán szabadnak és végre tudtam mindennek a nevét amit láttam. Mindemellett tudtam, hogy ez a test egy kórházban dolgozik, mint őr és, hogy ez a tigrisvadászat csak alkalmi dolog volt számára, de jó lehetőség számomra.
- Bocsánat a késésért. – kis bolyongás után találtam meg a helyet ahol dolgozott. Az ő fejével való gondolkodás valamiért zsigerből ment, mintha mindig is tudtam volna. Furcsa volt, de azontúl semmi gondom nem volt vele. A munkája sem volt nehéz, csak álldogált egy ajtó mellett, legalább addig rendszerezhettem a frissen megtanult információkat. Egészen addig, amíg rá nem találtam arra, hogy miért is kell itt állnia. Egy kómában fekvő bérgyilkos feküdt a teremben ami előtt álltam. Mint azt megtudtam egy Amerika nevű helyről származik és ami a legjobb, az én védelmemre van bízva.
Fütyülve léptem be a kórterembe. A szőke férfi az ágyon feküdt, behunyt szemmel és egy gép csipogott mellette. Nem gondolkoztam sokat, az ágyhoz léptem, a fejére tettem a kezem és költöztem. Ilyen könnyű prédám még eddig nem volt, hamar sikerült eltennem láb alól.
Kinyitva új szemeimet a korábbi gazdatestet láttam a földön heverni és kétszer jól belerúgtam. Jó érzés volt, viszont a következő már nem. Rá kellett jönnöm, hogy rossz ötlet volt ennek az embernek a testét birtokolni. Habár a tudása jó hasznot jelentett, azt is tudtam, hogy hamar le kell majd cserélnem. Az egészségi állapota és a szabadsága nagy veszélyben volt a törvénynek nevezett valami miatt.
Tulajdonképp ekkor volt az első alkalom, hogy a külsejét is beborítottam a gazdatestemnek. Ez sokkal másabb élmény volt, valóban élőnek éreztem magam, nem csak egy marék masszának valakinek a testében. De nem volt időm sokat habozni, így távoztam az ablakon keresztül.
- Szemét, szemét, szemét és még több szemét. – mondogattam magamnak miközben a gazdatestem lakását rámoltam. Teljesen tisztában voltam minden fegyver és eszköz rendeltetésének és annak, hogy hogyan kell használni, de többségüket képes lettem volna magam is replikálni, ezzel egyetemben sokkal effektívebben használni.
Az egyetlen pozitívum mindössze az volt, hogy a végleges kinézetem nagyjából ekkor alakult ki az általa korábban használt identitásálcázó ruházatnak köszönhetően. Ebben az egyben eltalálta az ízlésemet.
Sajnos nem volt alkalmam sokáig élvezni, hisz hamarosan megérkezett a rendőrség és szinte ösztönösen tudtam mit kell tennem. Ekkor öltem először embert anélkül, hogy megszálltam volna. Láttam az ijedtséget az arcukon és élveztem. Nagyon véres volt, de élveztem. Sőt, örömmel és boldogsággal töltött el a dolog. De a végére a test ramaty állapotban volt. Újat kellett találnom.
Pár utcával arrébb bevegyültem az emberi forgatag közé. Rengeteg választási lehetőség volt, férfiak, nők, gyerekek és állatok. De mindegyik ugyan olyannak tűnt. Kivéve azt az egyet akit pont akkor találtam meg, mielőtt a testem a használati idő végére ért volna.
- Mentőt, valaki hívjon mentőt! – kiáltottam, immáron az új testben, melyről mint megtudtam valami francia turista volt. Előző testem a karjaimban volt és biztos voltam benne, hogy halott volt már. Ami meglepő volt számomra az az, hogy mindenki hülyén nézett rám. Néhány másodpercig eltartott számomra, míg rájöttem a dolog nyitjára. Az újonnan megtanult nyelvek egyikén hablatyoltam és azért nem értették. Különös ez az emberi faj, miért nem tudnak egységes nyelvet beszélni?
- Mentőt, gyorsan. – immáron kínaiul szólaltam meg és hirtelen mindenkinek kigyúlt az értelem szikrája a szemében és hamarosan már rendőrök és mentők voltak mindenütt.
- Nem tudom, hogy ki lehet ez az ember. Egyszer csak megjelent előttem és összeesett. – magyaráztam az engem kihallgató rendőrnek aki jegyzetelte amit mondok. Elmutogattam neki a jelenetet, átnézte a papírjaimat, majd elengedett.
~ Igazán szánalmas ez a faj. ~ gondoltam magamban, miközben saját papírjaimat néztem át és az új információkkal egybevetve hamarosan mindent megtudtam erről a testről ami érdekelt. Ami azt illeti, az előbbi sokkal hasznosabbnak bizonyult még úgy is, hogy csak rövid ideig tudtam használni. Ez a test értéktelen volt számomra, csak arra volt jó, hogy rejtve maradjak és kóboroljak a városban.
Órákig voltam ebben a börtönben, mikor megláttam a kiutat. Az egyik mellékutcára befordulva egy idősebb kínai férfit és két csatlósát láttam amint egy nagydarab, szakácsnak kinéző férfi könyörög nekik, hogy hagyják őt életbe. Végignéztem volna ahogy megölik, de mivel nekiütköztem egy szemetesnek, így a figyelem hamar rám hárult.
- Hozzátok ide. – az idős férfi ki is adta a parancsot a következő pillanatban pedig már éreztem a csatlósai szorítását és, hogy térdre kényszerítenek az öreg előtt.
- Ki maga? – jött a következő kérdés, számomra pedig kapóra jött az emberek furcsa gondolkodása.
- Nem beszélek kínaiul. – a gazdatest anyanyelvét használtam. Láttam, hogy ugyan azt az arcot vágja amit korábban a többi kínai, mikor először mentőért kiáltottam. Vagyis a tervem bevált.
- Csak egy turista. Öljétek meg. – hallottam a következő parancsát és láttam amint elfordul. Két ordítás követte ezt a csatlósok pedig a földön hevertek holtan én pedig továbbra is ott térdeltem.
- Hogyan tetted ezt? – emelt fel az ingem nyakánál fogva. Szemei a napszemüveg mögött összeszűkültek, izmai pattanásig feszültek. Én pedig csak mosolyogtam.
- Az enyém vagy. – csak ennyit közöltem vele kínaiul és a következő pillanatban már színes masszaként borítottam be az üvöltöző testét. Pár percnyi csatázásba került, hogy elpusztítsam a tudatát. Meglepően erős volt, de végül nem tudott semmit tenni. Bekebeleztem. Életem addigi legtáplálóbb lakomája volt. Rengeteg tudás rejtezett az agyában, harcművészeti, történelmi, földrajzi, gyógyászati és még egy kis plusz csemege is. Betekintést nyertem az országot irányító valódi szervezetbe. Ez a férfi volt az egyik kisebb vezetője ennek a szervezetnek.
Napokat töltöttem azzal, hogy a férfi lakásán ülve rendezgettem minden tudást amit ezen az akciódús napon összegyűjtöttem. Megtartottam a Chao Hui Wang nevet, egy kis tisztelet a sok tudás és az új jellemvonások miatt. Az eddigi heves és kicsapongó énem most egy hűvös és számító személyiséggé vált. Most már tudtam, hogy azzal semmit sem érek el, ha nem előre megfontolt lépéseket teszek. Csak a végzetembe és az önfelfedésbe futnék, ami lévén, hogy nem erről a bolygóról származom és, hogy az emberek előszeretettel kísérleteznek mindenen, így veszélyes lenne.
Változtatnom kell az életstílusomon és a terveimen. Az eddig tanultak alapján nagyon könnyű kijátszani az embereket és rengeteg módszer van arra, hogy anélkül uralkodjak fölöttük, hogy testet kelljen cserélnem. Mindemellett, lévén ez a test ismeri az ősi kínai gyógymódot és harcművészetet, így azt is tudom, hogy hogyan lehetséges, hogy életben tartsam ezt a testet és mindezt úgy, hogy emellett maximum teljesítményre legyen képes. Már elsőre tudtam, hogy ez a test főnyeremény lesz.

Éveket töltöttem el azzal, hogy úgymond „emberként” éltem. Mindezalatt persze tervezgettem és kiismertem az általam lakott ország gyengéit, valamint arra is rájöttem, hogy a gazdatest eddigi célja sem áll olyan messze az én terveimtől, habár némi változtatás elkél bennük. Míg ő lassú és hosszan nyúló módszerekben gondolkodott, addig nekem volt lehetőségem az ebben járó hibákat meglátni és tenni ellene. A feladat az volt, hogy egy, itt Kínában tartózkodó,Triád fejest likvidáljon. A terveiben úgy szerepelt, hogy lassan beépül és úgy végzi el a feladatot, a gond csak ott volt, hogy amíg eljutott volna a célig, addig a fejes vagy túlságosan jól fel lett volna készülve, vagy pedig egyszerűen elmenekült volna már. Ezt persze én nem engedhettem meg, mindazonáltal én magam is olyan fegyvernek minősülök, ami jelen helyzetben tökéletes effektivitással bevethető. Ami azt illeti lehet nem ártana, ha többre tartanám magam egy fegyvernél.
Persze én se azonnal cselekedtem. Amellett még volt némi dolog amit el kellett intéznem egy másik, nagyobb volumenű tervhez, ezért is kezdtem el némi jogot és ehhez hasonlót tanulni. Arról nem is beszélve, hogy külön élvezet volt a célpontom embereit terrorizálni és esetenként kivégezni. Még egy álnévvel is megajándékoztak. Hát nem csodás?
Végül elérkezettnek láttam az időt, hogy az első lépést megtegyem a terveim kusza hálójában. Oly gyönyörű és az emberek számára roppant ijesztő alakomban hatoltam be a kis főhadiszállásra, mely rögvest kiváltotta belőlük a harckészültséget. Ami azt illeti sokkal nagyobb kihívásra számítottam, de ha nagyon szeretnénk napi edzésnek betudható volt.
Elérve a "trónterem" hatalmas ajtaját már tudtam, hogy mi fog ott várni rám, nem bíztam semmit a véletlenre. Wang alakjában léptem be, ami a támadásba lendült testőröket meg is lepte, valamint a támadást is félbe hagyták.
- Semmi baj, fiúk. - csak egy-egy megfelelő pontot kellett nagyobb nyomással megérintenem rajtuk és eszméletlenül estek össze mind a ketten. Láttam az ijedtséget a célpontom arcán. A félelmet amit a jelenlétem okozott. Bizonyos fokig mámorító is volt, aztán egyszerűen a testébe mélyesztettem a karmaimat ezzel végezve el a feladatot.
Másnap már egy várva várt levél volt a kezemben. Minden benne volt, valahogy úgy, ahogy az a terveimben szerepelt. Úgy tűnik, hogy a szervezet valóban meg volt elégedve Wang úr munkájával, így megkapva az újabb célpontok listáját, egy repülőjegyet és a megfelelő iratokat, már el is foglalhattuk az új munkahelyünket az óceánon túl, Amerikában. Én pedig elkezdhettem szövögetni újabb terveimet a jövőre nézve.