03. Tenochtitlan

Go down

03. Tenochtitlan Empty 03. Tenochtitlan

Témanyitás by Cerebro Szomb. 06 Jún. 2015, 14:43

03. Tenochtitlan 2hxo8at
Terület leírása:
A terület a világ nyugati részén helyezkedik el, egy egybefüggő szigetet alkot, amelyen hegységek húzódnak. Az éghajlat néhol trópusi, de a legtöbb helyen hegyvidéki.
Katonai-gazdasági állam alakult ki, ami alkalmazkodott a környezethez.
A hegyek mélyén folyamatosan bányásznak, nagy mennyiségű vasat, emellett szenet, ezüstöt, ként, rezet és sót is rejtenek a hegyek, ezeket is mind bányásszák. És persze a fekete zafírt is kiemelik a mélyből. A bányákban rabszolgák, rabok és szabadok dolgoznak, de rabszolgák csak itt. A felszínre hozott nyersanyagot igyekeznek azonnal feldolgozni és felhasználni. A vas és az acél kiemelten fontos, mivel kevés faanyag áll rendelkezésre, így amit lehet ezekkel helyettesítenek, erősítenek meg. Önteni és kovácsolni egyaránt tudnak, ahogy ötvözni is. A mezőgazdaság a hegyek lejtőin folyik, teraszos műveléssel és öntözéssel. Nagyrészt hüvelyeseket, babot, borsót, lencsét, zöldségeket, uborkát, paradicsomot, paprikát, árpafélék közül kukoricát és rozst, fűszerekből paprikákat termesztenek. Hegyi állatokat, kecskéket és juhokat tenyésztenek, a kevés síkságon nagyrészt lovakat tartanak, illetve szántók is vannak. A katonai állam része a fegyvergyártás, ezeket nagy mennyiségben készítik maguknak és hagyomány szerint kereskednek is velük. Jellemző a nehézpáncélzat, mint autentikus hadi viselet, lovas és gyalogos számára egyaránt, a különböző kardok és lándzsák, fém pajzsok, íjak és számszeríjak készítése. A kereskedelem nagyrészt saját hajókkal vagy közvetítők által zajlik. Igyekeznek önellátóak lenni, de a feleslegesen termelt javaktól meg kell szabadulniuk, mint például fegyverek, felszerelések, só, fűszerek, cserébe fát és gabonát keresnek, amiből bevitelre szorulnak.
A társadalom nagyrészt szabadokból áll, rabszolgák csak a bányákban dolgozhatnak. Etnikailag fehérek és rézbőrűek egyaránt élnek, békében. Az állam mindenkit, akit csak lehet, az elég erős nőket is, kiképzi katonának és fent is tart hadsereget kötelezően. Azonban a népesség nagy része vagy mezőgazdasági vagy ipari termelést folytat. A városok fejlettek, piramis szerű épületekkel magasodnak a hegyek között. Maguk a városok erődszerűek, védelemhez vannak berendezkedve, fallal vannak körülvéve. A városokat úthálózat köti össze, amin áru is szállítható, lehet utazni, illetve posta és futárszolgálat működik, mind lovas mind gyalog. Minden város egy-egy közigazgatási terület központja és az összes terület központja a főváros, ahol a vezér család található. Az állam szervezi meg a feladatokat, a munkát, a kereskedelmet, az adószedést, a vallást, kevés jogot hagynak a helyi földesuraknál, de nem kevés hatalmat kapnak cserébe. A városokban rendeznek vérre menő játékokat és viadalokat, amelyek szabadon részt lehet venni és fogadásokat lehet kötni.
Az igazságszolgáltatás szemet-szemért, fogat-fogért elven működik. A legfontosabb törvény az igazság táblája, ahol a bűnösökre váró büntetések vannak feltüntetve, a második legfontosabb a csere táblája, amin meg van adva, hogyha az elkövetett bűnt nem lehet büntetésként visszaruházni, akkor mivel kell helyettesíteni azt. Például ha egy rabló száz ezüstöt rabol el egy szegény családtól, akkor nem kétszáz ezüstöt vesznek el tőle, az eredetit és annak még egyszeresét, hanem annyiad részét a vagyonának, amennyi része volt a szegény családnak amit elvett. Akár az egészet. Gyilkosság esetén sem feltétlenül a gyilkos hal meg, ha valakinek lányát megölte, az ő lányát ölik meg, ha nincs lánya, őt ölik meg. A helyiek imádják az igazságot, ahogy a nemesek is és általában lázongó igazságérzetük van.
Vallásukban ezernyi istent és démont tisztelnek. Az évszázadokkal ezelőtti túlburjánzó vallást korlátozták és ez lett elfogadott. Minden évben kiválasztanak egy áldozatot, egy fiatal férfit, aki egy évig úgy tartanak mint egy főnemest, akár királyt, majd egy év után a főváros kőpiramisain rituálisan feláldozzák. Ez az áldozat biztosítja, hogy a Nap az év minden napján felkeljen, a Hold ne zuhanjon a nagy tengerbe és hogy a föld teremjen. Más áldozat nincs az év többi napján, csupán piramisaikban imádkoznak. Bármelyik istent vagy démont lehet tisztelni, a túlvilág számukra egy sötét meg nem érthető hely, ahova bűnös és jó egyaránt kerül csak más-más bánásmódban részesül.
A hegyekben szabadon nőnek kokacserjék, leveleit korlátlanul lehet fogyasztani és termeszteni. Kis mennyiségben, nyersen gátolja az éhséget és élénkítő hatású, nagyobb mennyiségben, szárítva élvezeti cikk. Rágva fogyasztják, valamilyen ehető porral összekeverve. Az alkohol tiltott, ha megpróbálnak csempészni vagy főzni, akkor azt a tengerbe öntik.
A hadsereget az állam, a nemesek szervezik meg. Külön vannak nehézlovas, könnyűlovas, nehézgyalogos, könnyűgyalogos, felderítő, futár, íjász hadosztályok. A képzés és a katonai szolgálat bizonyos életkorban mindenkinek kötelező, utána szabadon bánik a megszerzett tudással és vehet magának fegyverzetet. A gyalogság a legjelentősebb, ami igen jól páncélozott. A könnyű páncélzatokat is igyekeznek vékony de erős fém lapokkal és egyszerű sisakokkal kiegészíteni. Sorfalakban haladnak, zárt hadrendben. Jellemző a hosszú lándzsákkal és kardokkal egyaránt képzett harcászat. A lovasság a gyalogságot egészíti ki és inkább idegen földön vagy a síkságokon, mint a hegyekben. Az íjászok teljesen külön kaszt a hadseregen belül, mesteri lövőket próbálnak képezni, mind hosszú íjjal, mind számszeríjjal. Külön kaszt még a harcművészek kasztja, akiket sajátos fegyverekkel és könnyű felszereléssel szerelnek fel. A vízi haderejük nem túl erős, a hajókat nagyrészt szállításra használják, de azért felszerelik őket ágyúkkal és megerősített oldallal a csáklyázás ellen. A hadsereg vezetői a vezérek, nemesek, hadurak. Kifejezetten erős páncélt viselnek, amelyek démonokra emlékeztető külsővel készülnek. A hadseregben arcfestést viselnek. Ha nincs háború - amit egyébként kedvelnek - akkor a hadsereg biztosítja a sziget rendjét, behajtja az adókat, ellenőrzi a kereskedelmet. Egyébként sokan a katonai szolgálatuk után zsoldosnak állnak és külön zsoldos-alakulatok is bérelhetők idegen erők által.
A kultúra nem túl fejlett. Előtérben van az építészet, ehhez kötötten a festészet és a szobrászat. Az állami és vallási épületek díszesek csak azonban. A nép nagyrészt a táncot, az éneket és a dalokat tartja előtérben. Kedvelik a vér motívumát. A sajátjukhoz képest más kultúra, vagy magasabb kultúra nem vonzza őket. Ettől függetlenül a társadalom nyílt, a nők is jogokat kapnak, csak a fizikai képességük korlátozza őket tisztek betöltésében, a vallási fanatizmus nem jellemző, az idegeneket, ha békések szívesen látják őket. Az erőszakot sem vetik meg ugyan, és a nemesség hírhedten őrült, amit a nép kénytelen elfogadni.
városok:
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.