Nautia

Adatok:

Név: Nautia 
Egyéb név: Trident/Szigony
Faj: atlantiszi/mutáns félvér
Nem: nő
Jellem: felszíni-ellenes
Személyazonosság: nyílt, de a felszíniek számára nem ismert
Születési helye és idő: 2001 tavaszán, valahol a Bermuda-háromszögben
Kor: 25 év
Család: nincs ismert vér szerinti rokona
Foglalkozás: szabadúszó
Testmagassága: 172 cm
Testsúlya: 55 kg
Szeme színe: fekete (az egész szeme)
Haja színe: fekete
Bőre színe: kék
Különleges ismertetőjel: szeme körül, vállán és teste egyéb részein irizáló foltok tarkítják bőrét, hátán számtalan csúf heg éktelenkedik, bal melle fölé pedig egy háromágú szigonyra emlékeztető billogot sütöttek
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges


Életrajza:

Az első amire vissza tudok emlékezni azok a lángok az éjszakában és a vér. Először láttam olyan tüzet ami nem aludt el, hanem egyre csak terjedt tovább a víz felszínén, talán ezért is maradt meg bennem ez a kép. A mélyből nézve gyönyörű volt… és félelmetes. 
Csak a látványra és az érzésre emlékszem, minden más zavaros. Nem tudom mi okozta tüzet és azt se hogy én mit kerestem ott.
A következő tiszta emlékképem már a korallszirtről való, ahol hosszabb időt töltöttem. Egyedül voltam és azon igyekeztem, hogy ellessem a környezetemből az életbenmaradás fortélyait. Gyakorlatilag egy perc nyugalmam se volt, még a rejtekemül szolgáló “barlangban” is folyamatosan készenlétben kellett állnom. Az idő múlásával azonban egyre inkább nőtt az önbizalmam, és tapasztalatlanságomnak köszönhetően ezzel együtt az óvatlanságom is.
Úgy éreztem elég ügyes vagyok hozzá, hogy elcsenjek egy horogra akadt halat, de végül én lettem a zsákmány a hal helyett. Halálra voltam rémülve amikor a halászhajóra vonszoltak, biztos voltam benne, hogy percek kérdése és megfulladok.
Ám akkor valami megváltozott. Éreztem ahogy kopoltyúim bezáródnak, miközben sós vizet köhögtem fel, utána pedig hideg levegő áramlott a tüdőmbe.

Lélegeztem.

Azt ugyan nem értettem, hogy a halász mit kiabál, de az öröme szemmel látható volt. Sajnos rá kellett jönnöm hogy ami neki öröm az számomra csak szenvedést tartogat. A következő évet bilincsben, láncra verve töltöttem, többnyire egy tartályban az öreg hajóján. Mikor már eléggé elsajátítottam az általa beszélt nyelvet (ami nem okozott különösebb nehézséget mivel be nem állt a szája) megértettem hogy mit is vár tőlem. Azt akarta, hogy amíg ő odafent halászik, addig én kutassam át a tengerfeneket kincsek után. A környéken gyakoriak voltak a hajóroncsok és bár a legtöbbször nem találtam semmit, voltak alkalmak amikor viszont igen. Eleinte nem tudtam, hogy a csillogó fémdarabok miért számítanak olyan értékesnek a felszíniek számára, de az öreg reakcióját látva amikor pár darabot fölvittem neki kétség sem fért hozzá hogy nagyon is azok. Mivel láncaimtól minden próbálkozásom ellenére se tudtam megszabadulni, ezért új tervet eszeltem ki a szökésre.
Mindent amit az öreg számára értékesnek ítéltem, egy közeli vízalatti barlangba hordtam, neki pedig azt mondtam semmit sem találtam. A hosszú hónapok során elég jelentős mennyiségű kincset sikerült így felhalmoznom, míg végül elérkezett amire vártam. 
Három rántás a láncon, azt jelentette ússzak a felszínre mert vihar közeleg, így hát felmarkoltam egy adag aranyat és drágakövet, majd a hajóhoz úsztam vele. A halász szeme elkerekedett a döbbenettől amikor a lábai elé szórtam a zsákmányt és még annál is jobban meglepődött amikor közöltem vele hogy rengeteg  kincs van még a mélyben. Láttam rajta a vívódást az óvatosság és a kapzsiság között, de végül az emberi mohóság győzött és utasított hogy amilyen gyorsan csak tudom hozzam fel a többit is. Alámerültem hát és mikor már biztos voltam benne hogy látótávolságon kívül kerültem a sietős úszást komótos lubickolásra cseréltem. Eleget időztem lent ahhoz, hogy a vihar vészesen közel érjen mielőtt felszínre úsztam volna a következő nagy adag kinccsel. Méltatlankodva megjegyeztem, hogy a felét így is elszórtam útközben, mivel a bilincs korlátoz a mozgásban és bár rengeteg drágakő és arany van még odalent de a lánc annyira lelassít, hogy nem fogom tudni felhozni őket a vihar előtt. Számításom bejött így a vihar jelentette veszély és határtalan kapzsiságának köszönhetően a halász végül levette rólam a bilincset és a láncot miután megesküdtem rá hogy visszatérek a többi kinccsel. 
Nem tudom meddig várt rám a viharban, vagy hogy túlélte-e, én mindenesetre túlságosan el voltam foglalva frissen szerzett szabadságom megünneplésével. Némileg kellemetlen érzésem támadt amiért megszegtem az igéretem, ám hamar meggyőztem magam, hogy becstelen rabszolgatartóm nem érdemelt mást.

A következő néhány hónapot ismét egyedül töltöttem, már amennyire egyedül lehet valaki az élettől nyüzsgő vizekben.
Egyik nap éppen egy falka ördögrájával úsztam együtt a sekély vízben, amikor egy hajó jelent meg fölöttünk és pillanatokon belül szigonyozni kezdte a felszín közelében úszkáló állatokat. Dühtől elhomályosult elmével siettem a ráják segítségére. Két szigony rögzítőkötelét sikerült elvágnom és egy embert magammal rántanom a mélybe mielőtt engem is megszigonyoztak. 
Az első csak a bordáimat szántotta végig, a második azonban már mélyen a combomba fúródott, így hamarosan ismét egy halászhajó fedélzetén találtam magam. Nem láttam hogy egyetlen ráját is sikerült volna megölniük, ezért valamennyire elégedettséget éreztem amíg eszméletemet nem vesztettem a rám záporozó ütésektől.
Az arcomba zúduló sós vízre ébredtem, de balszerencsémre csak a halászok ébresztettek egy vödörrel. Fogvatartóim nem hasonlítottak előző “gazdámra”, más nyelvet beszéltek, sérüléseik harcedzettségről árulkodtak és egyértelműen sokkal kegyetlenebbek voltak. Sérüléseim nem kecsegtettek sok jóval: több bordám eltörött, bal szememre nem láttam, az oldalam és a lábam pedig erősen vérzett. A fájdalomtól szinte alig éreztem amikor korbácsolni kezdtek, de biztosra vettem hogy számomra itt a vég…
Az eszméletvesztés határáról egy különös hang rángatott vissza a valóságba. A felszíniek azonnal abbahagyták korbácsolásomat, az arcukra kiült a meglepettség és a pánik. A férfi amelyik a korbácsot tartotta hirtelen összeesett, mellkasán öklömnyi lyuk tátongott. Csak ezután vettem észre a hajóra mászó lényeket. Testüket részben könnyű páncél fedte, arcukon különös maszkot viseltek, bőrük az enyémhez hasonló kék volt és… a tengerből jöttek! A vérveszteség miatt a továbbiakra csak homályosan emlékszem, de azt tudom hogy a hajó perceken belül lángokban állt, én pedig ismét a vízben voltam. A tengervíz iszonyatosan csípte friss sebeimet és bár semmit sem tudtam “megmentőimről”, mégis úgy éreztem magam ahogy már nagyon régen: biztonságban.

Eleinte az atlantiszi élet minden apró mozzanatát egy-egy újabb csodaként éltem meg. Bár valamennyire az itteniektől is különböztem, mégis sokkal közelebb álltam hozzájuk testileg és szellemileg is mint a felszíniekhez. Először éreztem úgy, hogy valóban tartozom valahová.
Mindenek előtt persze a nyelvet kellett megtanulnom, de ez valamiért sokkal könnyebben ment annál mint amit a halász tanított. Amint meg tudtam értetni magam és én is megértettem másokat elmondták, hogy megmentésemet egy felderítőnek köszönhetem, aki szemtanúja volt küzdelmemnek a felszíniekkel és rögtön riasztotta is a közelben állomásozó társait. Akkor és ott eldöntöttem, hogy egyszer én is olyan leszek mint ők.
A városban aztán egy idős tanító gyámsága alá kerültem, aki szabadidejében is szívesen törődött okításommal. A tanulást idősebb korban kezdtem mint az átlagos atlantisziak és pont ezért sokkal szorgalmasabban is dolgoztam náluk, így hamarosan behoztam a lemaradást. 
Aztán amint elég idős lettem hozzá, jelentkeztem a harcosok kiképzésére, ami három egész éves elfoglaltságot jelentett, melynek során többek között megtanultam a fontosabb atlantiszi fegyverek használatát, illetve a puszatkezes harcot. A Trident/Szigony becenév rögtön a kiképzés elején rámragadt, a mellkasomon lévő hegnek köszönhetően, részben ezért is választottam elsődleges fegyveremül a háromágú szigonyt.
Mindenki tudta rólam, hogy miként kerültem a városba és a felszíniek iránt érzett ellenszenvemet sem titkoltam soha, így nem lepődtem meg különösebben amikor a kiképzés végeztével egy hasonló érzületű csoport vette fel velem a kapcsolatot. Ők magukat szabadságharcosokként aposztrofálták és ahogy elmondták legfőbb céljuk az volt, hogy megakadályozzák a felszíniek befolyásának térhódítását Atlantiszon. Engem a politika soha nem érdekelt igazán, de a testemet díszítő számtalan sebhely nap mint nap emlékeztetett a felszíniek kegyetlenségére, így nem kellet sokat gondolkodnom hogy csatlakozzak hozzájuk. Mintha csak a kiképzésem folytatódott volna, minden nap gyakorlatoztunk, az egyetlen különbség az volt hogy mindezt titokban tettük. 
Eleinte kisebb szabotázs akciók végrehajtásában vettem csak részt, amiknek célja elsődlegesen a figyelemfelkeltés volt.
Amikor aztán Attilan királynője Atlantiszra utazott, szervezetünk a puccsot megkísérlő Krangot támogatta. A vérontás híre elborzasztott, jómagam és legtöbb társam is ügyeltünk rá, hogy ne okozzunk halálos sérülést ha harcra került a sor. Sajnos (vagy épp szerencsére) vesztettünk, de többségünknek sikerült elmenekülnie. Miután eljutott hozzánk a hír, hogy Krang az egyik felszíni terrorszervezettel állt szövetségben, vezetőink csalódottnak és elárultnak érezték magukat és fokozatosan egyre bizalmatlanabbá váltak a többi atlantiszival szemben. A bizalmatlanság szépen lassan paranoiába csapott át, főleg miután uralkodónk nőül vette Attilan királynőjét és birodalmaink egyesültek.
Nem örültem a felszíniek növekvő befolyásának, de annak mégkevésbé hogy a magukat “szabadságharcosnak” tartó társaim a szemem láttára züllenek közönséges terroristákká. Aggályaimat jeleztem csoportunk vezetőjének valamint azt is, hogy éppen ezért kilépek a szervezetből és elhagyom Atlantiszt. Nem tudtam, hogy a paranoia mennyire mélyen vert gyökeret a fejében ezért mondandómat úgy időzítettem, hogy négyszemközt legyünk így legrosszabb esetben is csak 1-1 elleni küzdelemmel kelljen számolnom. Akkor nem került sor harcra, de amint elhagytam a várost nem várt kíséretet kaptam, két egykori bajtársam személyében akik már messziről tüzeltek rám. Tudtam, hogy ha le is győzöm őket valószínűleg újabbakat küldenek majd helyettük, a menekülés pedig szintén nem tűnt járható útnak. Egy közeli vízalattai vulkán felé igyekezetem remélve, hogy elég előnyre tettem szert ahhoz, hogy tervem sikerrel járjon. Amint a kürtő tetejére értem visszafordultam üldözőim felé, akik továbbra is folyamatos tűz alatt tartottak. Az egyik lövés bal vállamat érte, én pedig mint aki halálos sebet kapott, belezuhantam a fortyogó vulkánba. Mikor ideiglenesen kikerültem üldözőim látóteréből a magammal hozott készleteket szétszórtam, szigonyomat egy éppen kialakulóban lévő lávalabda közepébe hajítottam, én pedig fedezéket kerestem a sziklák között, ami a feltörő mérges gázoknak és a forróságnak köszönhetően nem volt egyszerű feladat. Üldözőim hangjuk alapján elégedettnek tűntek, miközben pusztulásom nyomait vizsgálták. Bár nehezemre esett lélegezni és több csúnya égési sérülést is szereztem, mégis kitartottam rejtekemen amíg egészen biztos voltam benne hogy egyedül maradtam. Sebesült és fegyvertelen voltam, tartalékaim is odavesztek, mégsem éreztem úgy hogy hibát követtem volna el amikor elhagytam a várost.

Reménykedve vágtam neki az ismeretlennek…


Képességei: 

Teste elsősorban a vízalatti élethez idomult, de szárazföldön illetve sós és édesvízben egyaránt képes életben maradni, mivel tüdővel és kopoltyúval is rendelkezik. A légzőszervek közötti váltás automatikusan történik, annak megfelelően hogy folyékony vagy légnemű közegben tartózkodik. Szárazon a kopoltyúk bezáródnak, néhány alig észrevehető “vágás” marad csak belőlük.
Jól tűri a magas nyomást, akár 2.000 m-es mélységbe is gond nélkül lemerül. (A tengerszint fölötti pár száz méteres magasságig elviseli az alacsony légnyomást, de pl. hegyet mászni valószínűleg nem tudna.) 
Ezen kívül bár kiválóan lát a mélyebb vizekben, képes echolokáció útján is tájékozódni. Ilyenkor egy magas, az emberi fül számára nem is érzékelhető hangot ad ki, ami visszaverődve a tereptárgyakról pontos képet "rajzol" számára a környezetéről.


Szakértelmei:  

- pusztakezes harc
- atlantiszi fegyverek használata, különös tekintettel a háromágú szigonyra
- tengeri állat- és növényismeret, ami a táplálékszerzésen túl gyógyhatású szerek, vagy mérgek előállításánál is hasznos lehet


Képek a karakterről:










Privát előtörténet véleményezést kérsz: Nem

Megjegyzések:

Üdv az oldalon!
Kiváló előtörténet, nagyon örülök, hogy ilyen részletesen belevetted az Atlantiszon történt dolgokat. Kezdő tőkét nem tudok adni érthető okokból, így nincs pénzed kezdéskor.
Egy adatlapot még írj, és mehetsz is játszani.

Nagyon köszönöm!
Az egyetlen kérdésem, hogy félvérként is vehetek magamnak kreditért erőt/ellenállást/úszási sebességet?
Mert ha igen, akkor így néz ki az adatlapom:


Adatlap:

Név: Nautia
Lakás/Létesítmény: –
NJK: –
Foglalkozás: szabadúszó
Munkahely: –
Pénz: –
Bevétel/hét: –
Eszközök: –
Felszerelés/fegyverek:
• Háromágú kábító szigony

Vállalat: –
Szövetség: –
Törzshely, ahol megtalálható: –
Ismertebb szövetséges: –
Ismertebb ellenség: –

Felhasznált kreditek: 4 kredit
• Háromágú kábító szigony – 3 kredit
• Ellenállás: 1 kredit – kardoknak, kisebb pisztolyoknak is ellenáll.

Fennmaradó kreditek: –

Vehetsz persze, de félvérként csak a megvett érték fele fog érvényesülni, azaz pl:
1 kredit: 5 tonna súlyt képesek megemelni és kinyomni - azaz ez 2,5 tonna lesz vízben és 1,25 szárazföldön.
És így tovább, ellenállásra is igaz ez, az első szintre még nem, mert valahogy túl kell élned a vízben, de utána már igen, lényegében az ellenállásnál dupla annyi kreditet kell költened, hogy megkapd az adott értéket a most megvett szint után. Szóval az 1 kreditek helyett 2-t kell majd rááldoznod, az erőnél marad az egy, csak feleződik az érték.
Remélem érthető voltam és nem bonyolítottam túl.

Igen, köszönöm, így már minden világos!

A bannerversenyen elért első helyezésért három kredit a jutalmad.

A bannerversenyen elért első helyezésért ismét három kredit a jutalmad.

A bannerversenyen elért első helyezésért ismét három kredit a jutalmad.

A bannerversenyen elért első helyezésért ismét három kredit a jutalmad.

(Lassan felvezethetnéd őket az adatlapra )