Ambolo - A Rend galambja, kastély

Ambolo-ban található a lakó negyedben, ez a átlagos házakhoz képest háromszor akkora építmény. Amiben tanácskozások, meghallgatások, és különféle dolgok szoktak zajlani az uralkodó jelenlétében, és jelenléte nélkül. Természetesen az épületnek vannak olyan rejtett részei amit az uralkodó nem kíván megosztani, mint például a speciális fegyver raktára, vagy az ereklye terme, ahol nem csak tárgyakat tart hanem különféle ásványokat, elzárva. Végezetül, a személyes irattára, ahol olyan történelmi, s egyéb iratok vannak elzárva amiről jobb nem tudni.

> Trónterem
> Gyakorló - előadó tér
> Tanács „asztala”
> Rangosabb szállások ( öt, a többi rokonoknak fenntartott )
> Tervek „asztala”
> Peregrin ereklye terem
> Fegyver raktár
> Kicsi irattár

Kataklizma után 305 évvel, március 8. -án - napnyugtakor -
2-3 hónappal az expedició előtt.

III. Marco pár napnyi hajózás után végre megérkezett birodalmába, a kikötőben már várta egy hintó a megbeszélt módon, és a testőreivel együtt beszálltak s egy ritkán használt útszakaszon közelítették meg Ambolo bejáratát. Mondani sem kell, hogy csak egy darabig tudtak hintóval menni, utána a lovak vitték őket a bejárathoz. Oda érkezvén már be is sötétedett, leszálltak a lovakról, azok pedig ismerték az utat visszafelé, a sötétség ellenére.

Az uralkodó megérkezett a Rend Galamja kastélyhoz, halkan benyitott az ajtón, és a tervek asztala felé vette az irányt. Ott már várt rá a Legfelsőbb írnoka, az öreg mester.
- Milyen volt a gyűlés? - kérdezte enyhén türelmetlenséggel az öreges hangjában.
- Az Árny úrnő megint az oldalunkon állt. Fogalmam sem volt róla, hogy bőkezűen elárul magáról nagyon sok mindent a Miller ház közvetítője, a többiek kevésbé, de azért akadt kivétel - válaszolta mosollyal az arcán, miközben szapora léptekkel közeledett az öreg férfi felé, utána félig meghajolva a jobb kezét a szívére tette.
- Pontosan mi zavar velük kapcsolatban? - tette fel a költői kérdést miközben kicsit nyugtalanul fürkészte az uralkodó arcát, aki eddigre már kiegyenesedett testtartással, és leengedett karokkal áll előtte.
- Vadságukkal akarnak erőt felmutatni, miközben könnyű őket hátba szúrni, és részükről közzétett esemény ezt tanúsítja. Most tekintélyes erővel rendelkeznek, és én nem kívánom kivívni haragjukat, pontosan ezért küldtem a másik hajót rakományokkal telve.
- Elég költséges tárgyalás volt, uralkodó - állapította meg a nyilvánvalót az írnok.
- Szükséges volt, ha a közvetítő nem is, akkor Thorhalla - ha mindenről tudomást szerez ami a tárgyaláson történt - biztosan átlátja az egész előre megtervezettségét, ebben biztos vagyok. Biztosra kellett mennem... - Vakargatta az állát miközben mondta az alábbiakat.
- Nem tudom mi történt ott, de lehet túl látványosan mérte fel a… közvetítőt.
- Meglehet, mindenesetre az egyértelmű dolgok láthatóak voltak: könnyű őket felbosszantani, harc terén ez igen nagy erény is lehet, ha hasznukra fordítják. Tárgyalásnál kérdéses, olyan sok információt kiadott magáról a hölgyemény, ami sajnálatos módon nem igazán óvatos tett, még ha jogosnak is vélte cselekedeteit.
- Ráadásként nem csak én voltam ott hanem tíz másik birodalom küldötte. Meg akart alázni, azért mert próbára tettem őt, vagy mert gyanúba kevertem magam. Kedves tanácsosom, két élű dolog egyességre jutni a Miller házzal - nem csak a tárgyaláson történtek miatt - elnapoltam a dolgot, úgy volt megteszem, amit kell, amit már régóta hanyagoltak elődeim, de változott a terv - vallotta be, már majdnem bocsánat kérően, de azért mosollyal zárta a mondandóját. Az írnok inkább témát váltott, hiszen ez egy olyan téma amit később is tudnak elemezni a komolyabb döntések mérlegelése közben.
- Megtudott valami újat Thorhalla-ról? - faggatta kicsit szemtelenül.
- Nem igazán, mindössze kíváncsi voltam az ottani pletykákra, változtak e, de nem kívánom letesztelni igazukat - vallotta be nevetve, miközben felvette tervek asztalán pihenő Almandin ásványt, amit valószínűleg nemrégiben érkezett meg az északiak területéről.
- Gondolkodtam a pletykákon, amik többnyire magasztosak voltak, valamiféle személyi kultuszt érzek az egészben. Viszont a lényeg, hogy inkább félelemkeltésnek tűnnek, mintsem igaznak - magyarázta írnokának miközben a kezében fogott vér vörös ásványt a gyertya fénye felé irányította, hogy az megvilágítsa azt, utána folytatta:
- Mindig úgy voltam vele, hogy az információ lakat alatt tartása nagyobb fegyver, mint annak létezését magasztosan körülzengeni... egyes eseteket kivéve – utalt ezzel a tárgyaláson elhangzottakra, s letette az asztalra az ásványt.
- El sem hiszem, hogy ezt mondja felség, mindazok után, ahogy eddig gondolt róla, ezért ment személyesen a tárgyalásra, hogy hátha látja, elemezheti...
- Ugyan, ugyan, nekem feleségem van, s noha korábban foglalkoztatott bármiféle eleme párbaj Thorhalla-val kapcsolatban, de annak az időknek vége. Most már uralkodó vagyok, s a népem biztonsága, s érdeke számomra a legfontosabb. Mindenkinek megvan a helye a világban, ahogy neki is, meg nekem is, részemről ennyi lenne - szakította félbe tárgyilagos hangon ezzel a monológgal a legfelső írnokot, aki elmosolyodott a hallottakon.
- Megértettem felség - hajolt meg kicsit Marco előtt, majd kezét a térképre tettem amit pengék, ásványok, és pergamenek díszítettek.
- Mi a további terv? – kérdezte az írnok nyugodtan. Erre válaszul III. Marco felvett egy tőrt az asztalról, és rádobta a térképen látható északon elterülő fővárost jelző karikába.
- Áhh, szóval helyére került végre… - állapította meg az írnok, és elővett egy kis pergamentekercset, és ráhelyezte a tőrre.
- Mi továbbra is az úrnőnk árnyékában élünk, és folytatjuk az megszokott életünket. Holnap hozasd elém a kereskedelmi tekercset, radikális változtatást igényel, valami jön, ez a megérzésem, készen kell állnunk rá, bármi is legyen az. Egyelőre a tudattalanságot kell továbbra is fenntartani – állapította meg elégedetten miközben tekintette az Almandinra terelődött, majd magára hagyta az írnokot, s ő maga pedig a kezében az ásvánnyal nagy léptekkel elindult lakosztálya felé, s ahogy távolodott alakja, úgy látszott mintha egyre inkább begörnyedne a testtartása, és két kézzel szorongatna valamit, mohón, majd pedig alakja eltűnik a sötétségben.
- Ahogy az uralkodó akarja – motyogta elégedett mosollyal, és kabátjának ujjából előhúzott egy érmét, és a keleti partokra tette azt, s ő is ment a maga... dolgára.

Kataklizma után 305 évvel, március 9. -án - Kora reggel -
2-3 hónappal az expedició előtt.
Tervek asztalánál:

- Mi foglalkoztatja, uralkodó? – kérdezte az írnok kicsit aggódva, miközben oda sétált hozzá. III. Marco a politikai asztalt nézte, amibe helyenként bele voltak szúrva a pengék.
- Még ha mi nem is okozunk globális fenyegetettséget, amivel megásnánk a sírunkat, akkor törekednünk kell rá, hogy a béke időszaka béke időszaka maradjon – válaszolta révülten.
- Tervek? – kérdezte meglepetten, hogy az uralkodó végre felismerte.
- Vannak, a világ figyelői aggódva számoltak be, a harmadik… - mutatott a területre - a Tajtékhonra… és a kettes számú birodalomról. Utóbbi csakugyan olyan lelkes, mint az északiak, feltehetőleg erős szövetségesük lendület terén. Az uralkodó ház pedig megtorlásra vágyik, és Tajtékhon uralkodója pedig uralkodásra, ez nyilvánvaló, nem is rejtegette ezt a szándékát. A harmadik terület pedig… az esetleges zavargás metódus csakúgy jellemző rájuk, mint a hazánkra, viszont megjelenésük nem éppen nyugodtságra ad okot – állapította meg egykedvűen.
- Jegyezd fel Legfelső írnokom… hogy Tajtékhon egyelőre a béke központi fenyegetése, és számíthatunk, kell a szövetségeseire, ennek legfőbbike előfordulhat, hogy a harmadik birodalom lesz az, a Rammirez ház. Amíg nem érzi, magát ereje teljében addig bizony csak gyűjtögetni fogja a szövetségeseket maga köré, főként, ha az uralkodó ház ellen akar fellépni.
- Továbbá az Avignon birodalom jelentős problémát fordít a lehetséges háborúra a szomszédos eretnekekkel. Gyengít sok mindent. Végül csak jól jön ki, hogy nem vagyunk velük szövetségesek. Nem hiányzik, hogy harcba bocsátkozzunk a távoli eretnekekkel, hogy az ellenségeink hátba tudjanak szúrni. Tehát az ő kapcsolatukat is szemmel kell tartani. Fő irányelv még mindig a fejlődés, és a béke megtartása. Ha bármelyiket veszélyezteti, bármelyik birodalom, kivételt képez az uralkodó ház, akkor lecsapunk, főleg, ha a szomszédunk egyike – jelentette ki miközben Avignon birodalomra nézett.
- Ez azt jelenti, hogy nagyon aggódik a lehetséges hatalmi harcoktól, ami körülöttünk zajlik? – kérdezte az írnok miközben helyet foglalt a térképp mellé. Az uralkodó habozott egy darabig, majd válaszát bizonytalan hangon adta közzé.
- Nem is igazán az a probléma, hanem a húzó erő… talán… talán ha végre rendet lehetne tenni Sanctuary területén - tette a kezét a birodalmát jelképező mintára a térképen, s folytatta:
- Végre békében kijelenthetném, hogy a birodalomban béke van, s a megmaradt rendnek nem kell tovább lent kuksolnia, megváltoztathatnám a nevüket, és bejelenthetném, hogy a zavargásoknak vége, a rend már a felszínen is járhatna. Lent egyre kisebb a hely, a lehetőség, sokszor úgy érzem, csak vegetálnak lent, mint Katarina a gyerekekkel – osztotta meg gondolatait komoran, az írnok a vállára tette a kezét, és ezt kérdezte tőle megértő, s kedves hangon:
- Mi gátolja változtatásban az uralkodót?
- A felszínen élő ellenségek csak arra várnak mikor szúrhatnak hátba, mikor ölhetik meg a feleségem, mikor foszthatják ki az egész birodalom „kincseskamráját”, ha okot adok nekik, akkor azonnal lecsapnak, amíg én nyomozásba, majd pedig inkvizícióba kezdek, ez az, ami visszatart már több éve, kedves írnokom – magyarázta elégedetlenül, mintha meg lenne kötve a keze. Az egész hallottakra csak csóválta a fejét az öregember.
- Elfelejtette a hitvallásunk egy részét III. Marco, jelen pillanatban az van, amire gondol, és amiben hisz. Úgy gondolja, nem lehet, akkor ebben a tudatban fog élni, és a birodalom elhullik. Másrészről akadnak más fajta lehetőségek is, amikkel élhetünk. Még pedig egy báb uralkodó, aki helyettesítené őméltóságát, míg távol van, az unoka bátyja pont megfelelő lenne a feladatra – ajánlotta az írnok.
- Remek ötlet lenne, de mi lesz így Ambolo-val? A Renddel? Ki fogja felügyelni, igazgatni? – kérdezte továbbra is elcsüggedve, az írnok viszont továbbra is nyugodt maradt.
- Pontosan ezért vagyok itt, a rangom biztosítja a jogot, hogy én legyek az ön helyettese, amíg rendet tesz – nyugtatta meg az uralkodót.
- Rendben, rendben, ez az új hír eléggé izgatottá tett. Gondolni sem gondoltam ilyesmire az elmúlt években, hisz annyi teendő volt – jelentette ki felállva az asztal mellől, s fel alá járkált.
- Tudom jól, segédkeztem is benne.
- Ahogy ebben is kell majd, a bejelentést megszervezem, de a többit neked kell elsimítanod, ahogy az unoka bátyámmal is. Már holnap be kellene őt mutatni a népnek, de még ma el kell küldeni az értesítéseket a három bankárunknak, ott, ott, és az ott lévő birodalmakban – mutatott három különböző helyre.
- Tudnom kell, hogy melyik értesül a leggyorsabban az unokabátyám trónra kerüléséről, mozgassanak meg minden szálat, keressék fel a koldus kapcsolatokat, akármit, csak tudjanak jelenteni nekem – magyarázta izgatottan.
- Ezzel akarja leleplezni a birodalmat látogató kémjeiket? - faggatta az uralkodót arról, hogy jól sejti e a dolgot.
- Nem, mindössze arra vagyok kíváncsi igazak ezen felvetéseim, ha elkezdődik az inkvizíció amúgy is olyan események fognak zajlani, ami nem kedvez, bárkinek, aki látogatóba jön hozzánk, tehát lebuktatásuk kérdéses, mert úgysem fognak sokáig itt maradni, már azért is, ha ők maguk viszik a hírt haza személyesen. Ám valószínűleg csak a fenti kapzsi népet fizetik le, és azok átadják az információt, nyelvet beszélő pénzes futár is lehet kém e téren. - magyarázta kelletlenül. Miközben a régi énje felháborodva kikelne magából, hogy bárki kémkedni mer a birodalmában. Azonnal olyan intézkedésekbe kezdett volna ami roncsolná a jó hírét, és a birodalmat is
- Értettem, tehát időközönként Amboloba vissza fog érkezni, ugye? – faggatta az legfelső írnok.
- Ha másért nem is, akkor a feleségem, és a gyerekek miatt biztosan – válaszolta komoly arccal, és visszaült az asztalhoz.
- Akkor megbeszélésre került, de még előtte, ahogy kívánta, elhoztam a kereskedelmi tekercseket – jelentette ki, és kiborította tarisznyájának tartalmát az asztal egy kevésbé zsúfolt területére.
- Áh, remek, a nép érdekeit fogja szolgálni a változtatás, s az esetleges megszorítások, még ha ezt egyből nem is látják majd át – mondta, és szét tekerte az első tekercset, utána többet is, miután elolvasta az összest, jelezte egy kézmozdulattal írnokának, hogy jegyezze föl az amit mond:
- Céljaimat továbbá nem erősítik ezeknek az áruknak a felhalmozása. Bálnazsír, távolsági fegyverek, rövid kardok, guanótrágya, gyöngyök, brokátcsiga, zafír tó vize, marhabőr, selyem, méhpapír, ritka fafajta, gyémánt, ametiszt, ezüst, gránitkő, réz – sorolta föl őket.
- Chromixen, Belmont, Pearlwater, Evergreen házaktól nem hozatunk be semmit sem. Míg ők továbbra is igénylik áruinkat, ha ettől a változtatástól nem sértődnek meg. Minden kereskedelmi hajósnak jelezni kell, hogy egyelőre csak annyit mondjanak, hogy jelen pillanatban most nem tartunk rájuk igényt, majd pedig a második kereskedés alkalmával (addigra már minden birodalom tudni fog az új uralkodóról) véglegesítésre kerül a változás, miszerint az uralkodó helyettes illyes fajta változtatásokat vezetett be a kereskedelembe, egy bizonyos időre, de csak elég, ha a nevét mondják – pontosította az írnoknak.
- Ezáltal az adózási érték az uralkodóház felé megváltozik, lévén, hogy Belmond ezüstöt már nem tudunk szolgálni, ezáltal a megmaradt, ritkábban eladott árukból kapnak, az-az érték lesz az adó ötven százaléka, a másik fele pénz. - tette hozzá komoran, sose tetszett neki ez az adózás mizéria, megalázónak tartja, de mindig annyiban hagyja a dolgot.
- Óhajt még valami változtatást felség?
- A helyettesemnek uralkodásának első napján beszédet kell mondania a nép felé, a megszorításokat illetően, ebben majd segédkezek, ha szükségét érzi, egyelőre ennyit gondoltam. Elő készítek mindent a további dolgomat illetően, legfelső írnok, te pedig mi hamarabb értesítsd az… új uralkodót a változásokról – jelentette ki írnokának, s elviharzott a szobából.
- Ahogy óhajtja – válaszolta az öreg, mosollyal az arcán.