Lurid Shade

Adatok:

Név: Lurid Shade
Egyéb név: Z3 / Kadupul
Faj: Mutáns
Nem: Nő
Jellem: Ember-kedvelő; Mutáns-barát
Személyazonosság: Titkos
Születési helye és idő: 1951. május 20-án született Angliában, Ludlowban; 1979-ben küldték át egy párhuzamos univerzumból ebbe az univerzumba, 2029-be.
Kor: 28
Család: Ebben az univerzumban nincs.
Foglalkozás: Üzletasszony, manager, régiségkereskedő
Testmagassága: 170 cm
Testsúlya: 70 kg
Szeme színe: Kék
Haja színe: Fekete
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjel: Nincs. Teljesen átlagos.
Repülési sebesség: Nem tud repülni.
Egészségi állapot / betegségek: Nem kifejezetten fitt, gyakran elfelejt enni. Mentálisan stabil, bár hajlik a mániákus felé.

Életrajz:

Nagyon szegény családból származom. Nekem nem csomagolt édesanyám szendvicset az iskolába, és az édesapám nem ült mellettem este, hogy felolvasson egy mesét. Nem is igazán emlékszem rájuk, annyira keveset láttam őket. Két műszakban dolgoztak a bányában, édesapám bányász volt, édesanyám konyhai kisegítő. Nem láthatták, ahogy egyedüli gyermekként szépen lassan felnevelem magam. Lemaradtak arról, amikor 6 hónaposan felálltam, és megtettem az első pár bizonytalan lépésemet. Nem látták az általános iskolás rajzaimat, amin futurisztikus stílusban alkottam meg a saját rózsaablakaimon trónoló szentjeimet.
Az iskolám egyfajta gyűjtőhely volt, ahová a környék szegény gyerekeit terelték össze. Untam, mert messze nem az én szintemet tanították. Gyakran megszöktem és még gyakrabban javítottam ki a tanáraimat és diáktársaimat egyaránt. Egyetlen röpke év alatt megtanultak gyűlölni. A legrosszabb jegyeket vittem haza, de nem is számított, a szüleimnek soha nem volt idejük a tanulmányaimmal foglalkozni. Mindent magamtól tanultam meg. Írni és olvasni, főzni és sütni, takarítani és szerelni, megértetni magamat az átlagos emberek szintjén.
Valahányszor elszöktem, a város szegényes kis könyvtárában bújtam el, és elolvastam mindent, ami a kezem alá került. Megismertem azt a gondolkodásmódot, ami egy jobb világért tevékenykedik, és megismertem azokat az embereket, akik mások nyomorának eltörlését és egy élhetőbb társadalmat tűztek ki maguk elé. Eldöntöttem, hogy én is ilyen ember leszek. Mindent, amit elolvastam feldolgoztam magamban, átrágtam és átalakítottam a saját elméleteim alapján. A fejemben felállt a saját etikai és erkölcsi kódexem, megalkottam a saját világképemet és az utópiáimat.
Mit sem ért. A rossz jegyeim miatt nem vettek fel magasabb szintű tanulmányokba, úgy voltak vele, hogy a buta kis csitri semmi másra nem lesz jó, mint az anyja. A bányába akartak küldeni, hogy tányérokat és lábasokat mossak napi 16 órában, száraz kenyérért és tisztított vízért. Akkor láttam utoljára a szülővárosomat, mert soha többé nem mentem oda vissza. Nem volt sok holmim, és azt is ott hagytam a szüleimnek, adják el. Pénzt nem vittem, nem is lett volna miből elvinnem.

Úgy gondoltam, elegendő könyvet olvastam a vadonról ahhoz, hogy megéljek akár a jég hátán is. Bevetettem magam a sűrűbe, és sokáig minden teljesen rendben volt. Gyümölcsöket szedtem, elkerültem a vadcsapásokat, egy domboldalban aludtam, ahol a meleg délutáni nap cirógatta a bőrömet. Aztán eleredt az eső. Az esőt minden angol gyorsan megszokja, ha nekiered a zivatar, csak behúzódnak egy kávézó biztonságos terasza alá, meleg teát szürcsölnek, és kedélyes beszélgetésbe elegyednek a vendégekkel. A vadonban viszont nincsenek teraszok.
Két napot sem töltöttem ott, szabályosan menekültem a legközelebbi városba. 30, maximum 40 km-t tehettem meg, át a mocsarassá ázott erdőségen. Amikor megérkeztem az idegen városba mocskos voltam, tépett, és nagyon beteg. Magas lázam volt, legyengültem, szédelegve csapongtam az ismeretlen, kanyargós utcák között. Egyetlen dolog járt a fejemben: túl kell élnem, bármi áron! Ételt lopni nagyon kockázatos lett volna, abban az állapotomban azonnal elkaptak volna. Más utat kellett választanom. Egy utat, ami az emberi lélek sötétségére épít.
Tudod, hogy hol dőlnek össze a legszebb eszmék? Amikor először kell eladnod saját magad azért, hogy holnap is életben légy. A testem ványadt volt és satnya, az utcalányokkal biztos, hogy nem vehettem volna fel a versenyt. Nem értettem semmilyen szakmához, csak a tudásomat, a hangomat és az élni akarásomat hoztam magammal ebbe a nem túl messzi új világba. Sorra jártam az üzleteket, hogy felkínáljam a képességeimet. Olvasás, írás, számolás; nem hinnéd, de még ezek is eladhatók. Jegyezz meg valamit: bárhová mész a világban, az eszed lesz mindig a legértékesebb, ha arról van szó, mit tudsz eladni magadból.
Az üzletekben nem volt szerencsém, ezért a piactér felé sodródtam, ahol nagy tömeg verődött össze egy utazó kuruzsló körül. A bolondja fiatalító krémet árult, amit megzúzott zöld levelekből, sárból, esővízből és forralt, tiszta alkoholból kevert ki. Már akkor teljesen be volt csavarodva, és az eltelt hónapok nem sokat javítottak az állapotán. Mondanom sem kell, a terméke undorítóan nézett ki és szagra sem volt biztató; nem csábította az egyszerű embereket. Az eső is újra eleredt, ezért a közönsége szépen lassan elszállingózott. Eleget hallottam belőle. Kielemeztem, és ázott keselyűként csaptam le rá, hogy bekebelezzem a vállalkozását.

Rábeszéltem a változásra. Belebeszéltem, hogy szüksége van rám. Elhitettem vele, hogy én tudom a tökéletes receptúrát, megismertem az egyszerű emberek vágyait és igényeit, végül tökéletes kikiáltó lett belőlem. Egyszerűen nem tudtak figyelmen kívül hagyni. Rengeteget utaztunk az országban. Amerre csak jártam, elolvastam mindent, ami csak a kezeim közé került, értékesítés közben pedig az embereket tanulmányoztam. Rövid idő alatt annyira hatalmasra növeltem a közös vagyonunkat, hogy tudtunk nyitni egy saját boltot a fővárosban.
Nagyon körültekintően választottam meg az üzlet helyét. Szabályosan kerestem, csalogattam Őket. Mindent megtettem annak érdekében, hogy megtaláljanak. Azokban az időkben még két kartell működött egymástól jól elkülönítve, én pedig szépen lassan megkörnyékeztem mindkettőt. Megismertem az embereiket, a szervezetük működését, az információs hálózatukat, majd szép lassan megfertőztem őket önmagammal. A pletyka hatalmát használtam fel ellenük. Elterjedt, hogy az üzletünkben olyan kincset rejtegetünk, ami értékében vetekszik a koronaékszerekkel.
Ez akkoriban még túl erős túlzásnak számított ahhoz, hogy ne keltsen gyanút bennük. Éveken keresztül vártam rájuk hiába. A kuruzsló addigra meghalt, az alkoholgőz teljesen elpusztította, én pedig a könyveimbe temetkeztem. Egy idő után külföldről hozattam be a súlyos köteteket, megtanultam számos kultúra nyelvét folyékonyan írni és olvasni, megismerkedtem a pénzügyi rendszerekkel, a gazdasággal, az informatika kezdetleges formáival, a természettudományokkal, az orvostudománnyal és a fejlődésben lévő pszichológiával. Vártam rájuk; sokáig vártam, míg végül nyilvánvaló volt, hogy nekem kell lépnem.
Kintről behozott régiségeket kezdtem felvásárolni, és az általuk szervezett aukciókon értékesítettem. Újra elővettem a régi történeteket, és beleszőttem a misztikumba a felvásárolt régiségeket. Egyik-másikról azt is elhintettem, hogy feketepiacokról származnak. Végül megtörtem a kisebb kartellt. Majdnem 1968-at írtunk, tél volt és nagyon sötét. Nálam minden lámpás égett, fényárban úszott az üzlet, amikor állig felfegyverkezve megjelentek. Készséggel álltam félre az útjukból, s habár a szívemet úgy kellett állandóan lelassítani, sikerült annyira megőriznem a hidegvéremet, hogy előrébb tervezzek náluk. Erre a napra vártam évek óra.
Módszeresen szétverték az üzletet, mindent porrá zúztak, mint letéptek a falakról, minden szövetet felvágtak, mégsem találtak semmit. A pusztítás alatt az egyik végig pisztolyt fogott a fejemhez. Minden perccel idegesebbek lettek, és az eszetlenségük szépen lassan megnyugtatott. Már tudtam, hogy felül fogok kerekedni rajtuk, nem volt hát miért aggódnom. Ha elszámítom magam, csak egy golyó a fejemben, gyors és egyszerű halál.
-Hol van? Hol van az a hatalmas kincs?
Az üvöltésre már meg sem rezzentem.
-Itt áll előtted.
Nem voltam hangos, csak határozott, mégis, mintha ostorral vágtam volna végig az arcukon. Haragba rándult minden apró ráncuk. Akkor, abban a fél percben féltem életemben utoljára igazán. Abban a fél percben kellett nagyon erősnek maradnom, és fenntartanom a kihívó, de semmiképpen sem fenyegető testtartásomat. Húzd ki magad, feszítsd le a vállaid, nézz fentről, de ne a szemébe. Ne egyenesen a szemébe, valamennyivel alá, az orrára fókuszálj, mint a vadállatoknál. Végül félrenézett. Győztem az elméje felett.
Nem lőttek agyon, helyette elvittek a kartell vezetőjéhez, ítélkezzen ő felettem. Megvezettem az egész alvilágot, ezt sem lenyelni, sem figyelmen kívül hagyni nem tudták. A döntést végül mégis én hoztam meg helyettük. Csak úgy, mint régen, de már sokkal finomabban, puhábban ültettem el a fejükben, hogy nekik szükségük van rám. Valójában nem is ment szembe az állításom a valósággal. Rosszul állt a szénájuk, kellett egy jó stratéga, valaki, aki egy egész várost is képes fejben irányítani. Én.

Még abban az évben, komolyabb belső háború nélkül egyesült a két kartell, én pedig egyetlen ellenszolgáltatást kértem tőlük a munkámért: egy prémium kategóriás, hamisított középfokú végzettséget, amivel már csatlakozhattam az Oxfordi kutatócsoportok egyikéhez. Bekerültem a felső körök vérkeringésébe, hamarosan szakmai körökben is megismerték a nevemet. Gazdaságpolitikában, pénzügyben és menedzsmentben nem akadt jobb nálam, két évre rá már előrehozott záróvizsgákkal diplomáztam. Saját cég építését terveztem, amit szorosan összekötöttem volna az alvilág működésével, ezzel létrehozva egy olyan erős szervezetet, amit később kiterjesztettem volna az egész országra. Egy országot akartam uralni.
Végül az összes tervem elhajózott velem Amerikába. Nem a lehetőségek hazája vonzott ennyire, hanem valami sokkal sötétebb. A Szörnyeteg karmai először anyaországomba és Franciaországba értek el. Akkor hallottam Róla először olyan informátoroktól, akik ismertek olyan személyt, aki hallott már olyanról, aki látott olyat, aki elcsípett egy levéltöredéket attól, aki ismerte az Ő egyik embere ismerősének a gyermekkori jóbarátjának a lányának a régi egyetemi kutatótársát. Még a létezését sem hittem el nagyon sokáig, de az a tény, hogy a cége leányvállalatai hiénaként falták be a lassan kialakulásban lévő fogyasztói társadalmat, megerősített abban, hogy oda kell mennem, ahol mindez először emelkedett ki a földből.
Ajánlásaimnak és előzetes hírnevemnek köszönhetően már alapból tárt karokkal fogadtak az amerikai telephelyű cégnél. Középvezetői állást kaptam, amivel egy akkori korombeli, pályakezdő nő úgy 10-20 évre boldogan ellubickolhatott. Én nem ezért jöttem. Nekem Vele kellett találkoznom, és nem értem rá holmi vállalatok igazgatására. Csekély kímélettel gázoltam egyre feljebb a cégvezetői pozíciókban, aminek csúcsán reményeim szerint csakis Ő lehetett. Közben a már sokat csiszolt csempész módszerekkel beépítettem magam a helyi alvilágba is. A csempészeket különösen szerették már abban az időben is, a nagy koponyák pedig egy jól működő szervezet alapjai, gyorsan beilleszkedtem tehát.
Mindenhol terjesztettem a hírem, alvilági és céges berkeken belül is, szabadidőmben az éjszakai életet bújtam, hogy valamely sötét sikátor mélyén vagy egy fényűző, luxus bár közepén megtaláljam, de ha találkoztam volna vele, akkor sem ismerem fel, annyi legenda terjengett már róla. Nem tudtam hogy néz ki, nem tudtam, hol bukkanhat fel, csak azt tudtam, hogy meg kell Őt találnom. Ez olyannyira rögeszmémmé vált, hogy végül sikerült befúrnom magam a vezérkar közvetlen közelébe. Még akkor is bizonytalan voltam a létezésében, arról fantáziáltam, hogy szándékosan rejtőzik, azt akarja, hogy megtaláljam. Ez már 1974-ben volt.

Még azon a hideg tavaszon meghalt a Vezérkari Tanács egyik férfitagja. Összegyűjtöttem az összes ajánlást, amit csak hatalmamban állt megszerezni, és megpályáztam a felszabaduló pozíciót. Komolyan felkészültem mindenre, ami csak egy ekkora volumenű állásinterjún megtörténhet az emberrel, de Rá még így sem lehetett. Kisimult, kellemes, átlagos külsejű, intelligens férfinek láttam, akiben több rejtvény bújt meg, mint a Vatikán tiltott raktáraiban. Megnyerő, ám mégis átlagos külsején szinte átizzott a karizmája. Abban a pár másodpercben, amíg kezet fogtunk egymással minden kétséget kizáróan éreztem: ő az a férfi aki elfoglalja az egész világot. Soha nem kételkedtem benne. Azon napon addigi életem legjobb formájában voltam, olyan gyorsan száguldottak a gondolataim, mint egy csúcstechnológiás számítógépnek.
Az állásnál sokkal többet kaptam tőle az eltelt évek alatt. Nem a saját lakosztályról beszélek a kastélyban, és nem is a szervezetei közvetett irányításáról. Sokkal inkább azokra a délutáni teákra gondolok, a halk, barokk zenére és a végtelenbe nyúló elképzeléseire. Arra, hogy a világmindenség leigázásával kapcsolatban szőtt terveivel mindig mozgásban tartotta az agyamat. A könyvritkaságokra, amikkel alkalomadtán meglepett. A mutánsokra, akiket általa megismerhettem. A Virágaira, édes Lányaimra, akik mindig számíthattak rám, és én is számoltam velük minden egyes pillanatban. Félelmetes hadsereget gyűjtöttünk össze mind katonai, mind alvilági, mind világpiaci mértékben mérve.

Elkerülhetetlen volt, hogy ő legyen a világ ura, igaz, csak az árnyékok közül, ahogy ő szerette. Vállalata bekebelezett minden szolgáltató, termelő és kutató-fejlesztő céget, a civil szervezeteket, a médiát, az alvilágot. Bábjai megtelepedtek a politikai, katonai és civil társadalmi élet vezető alakjaiként, kialakult egy masszív mutáns-éltető propaganda, ami segített a mutánsok felszabadításában és társadalomba integrálásában. Mindezt mindössze 5 év kőkemény munkával, és két elvetemült, kőkemény akarattal az élen. Azt gondoltam, ez már örökre így marad, a mű kész, már csak a fenntartásán, fejlesztésén, csiszolgatásán fogok dolgozni Hozzá képest tiszavirág életemben. Ritka és szokatlan érzés volt tévedni valamiben.
Rendhagyó nap volt. Amikor azt kérte kövessem az egyik laborkísérletre, úgy gondoltam, megnézzük együtt, majd később egy jó tea mellett kibeszéljük az eredményeket. Lelkes volt, és sosem látott energiák fűtötték mindegy egyes lépését. Tőle szokatlan, heves gesztikulálással magyarázta, hogy feltalált egy gépet, amin keresztül új, lakott bolygókat érhetünk el, amit aztán a jelenlegihez hasonlóan leigázhatunk, bekebelezhetünk. Puhán, az árnyékokból, ahogy a jelenlegit is. Akkor értettem meg, hogy az elmúlt évek alatt az ő fejében nem állt meg, és nem is lassított a mániákus a gépezet. Azt mondta, kell egy kiválasztott. Valaki, aki elég intelligens és kreatív ahhoz, hogy megtalálja a módot a visszajutásra, és túlélő képességekkel bőven megvan áldva, hogy el is jusson odáig. Valaki, aki képes az életet újra és újra elkezdeni, az új környezethez alkalmazkodni, és azt átformálni. Megkérdeztem, tudja e, hová fog a kiválasztott érkezni. Azt mondta, lakott területre. Bólintottam.

Nem féltem jobban, mint amikor fegyvert szorítottak a fejemhez. Emlékeztettem magam arra, hogy milliónyi ember álmát élem ebben a pillanatban; teljesen új életet kezdek anélkül, hogy minden megszerzett tudásomat és tapasztalatomat elveszíteném. A felvett nevemet úgy döntöttem, megtartom. Ha angol anyanyelvű területre érkezem, még valamiféle csodálatot, ösztönös misztikumot is kiválthatok az új népemből. Új nép... Nem mertem rájuk emberként gondolni, nehogy az elvárásaim túlszabályozzanak. Egy mély, hosszú lélegzetvétellel lezártam mindent és mindenkit, akit hátra hagyok; életem eddigi történetét. Az irattárcám, benne az azonosító irataimmal, az útlevelemmel, a bankszámlám okiratával és egy nagy köteg magas címletű dollárral a kabátom belső zsebében kapott helyet, a nadrágom egyik zsebébe egy zacskó finomra csiszolt drágakövet csúsztattam, a másikat töltényekkel töltöttem fel. Végül övemre rögzítettem kedvenc Desert Eagle típusú pisztolyomat. Sosem lehet tudni - alapon.
Eljött a búcsú ideje. Egymásra mosolyogtunk, ahogy a régi időkben egy-egy bevetés előtt vagy egy jó teával egybekötött beszélgetés során, majd ő kiment a tipikusan amerikai laborból. Sosem vallotta be, de szerette a kliséket. Bár nem láttam rá, tudtam, hogy ott áll az ablaknál és feszülten figyel. Engem leszíjaztak, nehogy egy véletlen elmozdulás esetleg laborbalesethez vezessen, majd mindenki más is elhagyta a termet. Agyam most, a magány perceiben indult volna be úgy igazán, ám pillanatok alatt minden elsötétült.


Képesség: Hiperagy
Képesség jelenlegi fejlettsége: Ez a mutáció nem látványos. Nem tud falakon átmenni, savat köpni, sem irányítani az elemeket. Sokan talán el sem ismernék mutációnak. A koponyája űrtartalma 4850 cm³, 300 milliárd neuron van az agyvelőjében, neurononként 30.000 szinapszis szállítja másodpercenként az információt. Legyen kicsit egyszerűbben? Ez az agy egy könyvtár, számítógép, labirintus. Minden, amit az élete során olvasott, tanult, érzékelt ott van a fejében, és egyetlen gondolatba kerül előhívni. Az agya programozható, irányítható, erőforrásai átcsoportosíthatóak; egyszóval egy igazi Z3 rejtőzik a koponyájában. Telepataként a közelében olyan lehet tartózkodni, mint kiállni egy szupersztráda közepébe, és megpróbálni beszélni az elhaladókkal. Gondolatait nagyon nehezen lehet tisztán elcsípni, iszonyatos mértékű zajszennyezés gátolja a fejébe tekintőt. Ez persze nem tudatos, sem szándékos, egyszerűen túl sok réteg gondolatmenet száguld egyszerre a fejében.

Szakértelmek:
Szaktudása nagyon sokrétű, de jobbára elméleti, kizárólag könyvekre, előadásokra, kutatásokra alapozódott, és 2029-re valószínűleg teljesen elavult (pl programozás basicben). Épp ezért kizárólag a jelen idősíkban használatos, gyakorlati szaktudását sorolom fel: szabvány váltós autóvezetés / szerelés, pisztoly használata / karbantartása, cégvezetés, marketing - management, programozói gondolkodás.
Alaptudományokban (matematika, fizika, biológia, pszichológia, történelem, etc.) egy professzor szintjének megfelelő lexikális tudással rendelkezett saját korában, ez a tudás nem minden esetben számít elavultnak.
A világ nyelveiből többet anyanyelven beszél: angolt, németet, franciát, spanyolt, olaszt, arabot, hindit, mandarint, japánt.

Áthozott karakterként természetesen elfogadva.
Emiatt 0 kredittel indulsz, de a szülinapi topicba linkeld be magad és kapsz 1,5 kreditet.
Kezdőtőkéd nincs, adatlapot írj és majd ha megvan az avatar, azt is pótold, utána pedig tőlem kapod majd a bevezető kalandodat

Köszönöm szépen!
A képességet és a szakértelmeket pótoltam.

Adatlap:

Név: Lurid Shade
Lakás/Létesítmény: Egyelőre nincs, kezdő mese után kialakul.
NJK: Nincs.
Foglalkozás: Kereskedő, cégvezető.
Munkahely: Egyelőre nincs, kezdő mese után kialakul.
Pénz:
Bevétel/hét:
Eszközök:
Felszerelés/fegyverek:
Vállalat:
Szövetség:
Törzshely, ahol megtalálható:
Ismertebb szövetséges:
Ismertebb ellenség:

Felhasznált kreditek:
Fennmaradó kreditek:


Alig várom a közös játékot.

A születésnapi "akció" keretében 1,5 kredit jutalmat kapsz.